Előző fejezet Következő fejezet

A tanyatelek, a ház és berendezése

JUHÁSZ ANTAL

 

Tóth Menyhért: Álomtanya (1947)

Tóth Menyhért 1904. január 2-án született Szeged-Alsóközponton. Apja a Gerlemajorban volt éves cseléd. Még kisgyermek, amikor családja elköltözött Alsóközpontról. 1929 — 1935 között a Képzőművészeti Főiskolán folytatott tanulmányokat, majd Miskén (Bács-Kiskun megye) telepedett le. Mint alkotóművész, a maga útját járta. A hatvanas években formálódott ki sajátosan egyéni stílusa: képeire nonfiguratív ábrázolásmód, valami különös fehér izzás és mély humanitás jellemző. Élete hajlatán megkapta az „érdemes művész" kitüntető címet (1976). 1980-ban hunyt el. Bács-Kiskun megye, ahol életét leélte és művészete kibontakozott, a kecskeméti Cifra palotában állandó tárlattal tiszteleg emlékének.

 

1. A telek elrendezése és építményei

A határbeli földjén megtelepedő parasztember gondosan választotta meg azt a helyet, ahová tanyáját építette. Magas fekvésű, partos földet keresett, ahol nem kellett félnie a fakadó vizektől, melyek csapadékos esztendőben a semlyékaljsikat és a laposokat elborították. A terület tengerszint fölötti magassága 85—95 m között váltakozik:1 a szél fújta homokbuckák északnyugat-délkeleti irányú vonulatot képeznek, ezek között fekszenek az ugyanilyen tájolású semlyékek, az időszakos és az állandó vízállások, tavak. Mivel a Duna-Tisza köze térszintje a Homokhátságtól a Tisza felé csökken, tavasszal az északnyugat-nyugat felől lezúduló vadvizek többek között a mórahalmi határ laposain, semlyékaljain át találtak lefolyást Szeged, Röszke alatt a folyóba. „Ennek a birtoknak ez a girinc a legpartosabb helye — mondotta a királyhalmi Szécsi István. — A vizes esztendőben itt a földekön olyan víz állt, hogy csónakázni löhetött volna." A ház fala 1940-ben így is fölnedvesedett és több helyen megroskadt, de ágasokkal, a szokásos aládúcolással meg tudták menteni a tanyát.

Alkalmazkodtak az uralkodó, északnyugat-délkeleti irán>ú széljáráshoz is. Már Giba Antal szegedi határtérképén (1836—42) föltűnik, hogy az örökföldes tanyák jelentős része' ÉNY—DK-i tájolású, vagyis hátsó végével fordul ÉNY felé. Az ilyen házakra a tanyaiak azt mondják, lefölvéggel épült.

Olyan földet iparkodtak tanyahelynek választani, amely mellett jó füvű gyep terült el. „Mivel a tanyai embör jószágtenyésztéssel foglalkozott, csak úgy töreködött, hogy legelő lögyón a tanya mellett". (Farkas Imre.) „Úgy próbáltak építeni, hogy a ház hátuljánál szántó lögyön, a tanya elejin mög legelő, gyöp." (Dobó Sándor.) Idős gazdák fontosabbnak tartották a legelőnek alkalmas gyep közelségét, ami az 1887-es kataszteri térképről is szépen elénk tárul. A legtöbb órökföldes tanyát, illetőleg a tanyaudvart minden oldalról legelő vette körül. Utána az volt a leggyakoribb, hogy a tanya mellett egy vagy több oldalról legelő, másfelől szántó terült el. Érdekes képet nyújtanak a járásszéli, pl. a tüsöksori tanyák: ezek csaknem közvetlenül a járás szélén húzódó széles út — föltehetően marhahajtó út — mellé épültek, s a „tanyaudvar"-tól beljebb a legtöbb gazda kisebb-nagyobb legelőt hagyott, csak azután következett a szántója vagy rétje, a térszíni adottságokhoz alkalmazkodva. Csak a kis földön gazdálkodók szántották fel a gyepet a tanyakerítésig.

Jónéhány királyhalmi gazda — Volfort Ádám, Volfort Miklós, Dobó Illés és mások — tanyáját minden felől rét vette körül. Ismert, hogy a rétet, sómjéket májusban — ha a májusi esők jól megáztatták, másodszorra júniusban is —kaszálták és utána engedték rá a jószágot legelni, tehát az is az állattartást szolgálta. A nagyobb birtokúak általában nagyobb legelőt és/vagy kaszálót hagytak feltöretlenül a tanya közelében. 1887-ben alig volt olyan tanya, ahol a szántóföld mellett kisebb gyepterület nem zöldellt.

Nehéz megítélni az út szerepét a tanyahely megválasztásánál. A 19. század közepéig sokkal inkább az említett természeti adottságokhoz alkalmazkodtak, mint a dűlőutakhoz — kivéve a puszta szélére települt tanyákat. A tízholdas behőjarási bérföldeken viszont jobbára a nyílegyenesen kijelölt dűlőutak közelébe építettek.

1. Királyhalmi tanya, az előtérben kilső kerítéssél, 1973 Juhász Antal felvétele.

Az 1880-as évektől a város előírta, hogy a forgalmi úttól és a szomszéd mezsgyéjétől legalább 10 öl (vagy 20 m) távol lehet tanyát építeni.2 Az úttól való távolságot nem mindenki tartotta meg, arra inkább ügyeltek, hogy a szomszédnak ne aggasson, ne épíjjúnk össze." (Balogh Antal)

Szerették a lakóházat úgy építeni, hogy elülső homlokzata a dűlőútra nézzen. Ha az ÉNY—DK-i tájolástól ez jelentősen eltért, akkor a hazat a dűlőúttal párhuzamosan építették.

2. Királyhalmi gazdagtanya, nagy kerítéssel 1973-ban. Mórahalom III. 62. Balogh Antal tanyája. Juhász Antal felvétele.

A régi örökföldes tanyákon eléggé elterjedt, hogy az istálló a lakóházzal egy födél alá épült. Az 1930-as évek közepén Bokor István a mórahalmi kapitányság 155 tanyája közül 32 tanyán talált ilyen elhelyezésű istállót.3 Gyakoribb, hogy az istállót a lakóház hossztengelyére merőlegesen, vagy vele szemben, párhuzamosan építették. Az 1887. évi kataszteri térkép tanúsága szerint az istálló több tanyán épült lakóházra derékszögben, attól 5-8 méterre Ez olyan előnnvel járt, hogy az épület íolfogta az észak—északnyugati szeleket, hófúvásokat, ily módon a tanyaház eleje

valamelyest védetté vált. Ilyen tájolású telekelrendezés már a 19. század eleji tanyákon föllelhető (lásd a Giba-féle térkép szelvényeit).

Sokan a múlt század közepe táján, de mindenképp ti 80-as évek előtt úgy építkeztek, hogy az egysoros menetelű lakóházat egy derékszögben „elfordított" épülettel hosszabbították meg. Ilyen módon L alakú ház épült, amelynek fordított vagy görbeház elnevezését hallottam. 1887-ben az örökföldes tanyákon 54, városi bérföldön 5 ilyen ház állott, arányuk tehát számottevő: az örökföldes tanyákon a lakóházak 12%-a. Számos tanyán ez volt az egyedüli szilárd falazatú épület: azokban a lakóhelyiségekre derékszögben fekvő épületrészbe került az istálló és a kocsiszín. Ahol két vagy három család élt „egy kenyéren", ott a görbeház lakóhelyiségnek épült (pl. Mórahalom III. 70. Szécsi-tanya, VII. 151 Bálint tanya). Az ilyen tanyaház Szeged-Alsótanya belső határrészem (Domaszék, Feketeszél) is elég gyakorinak mondható Célszerűségüket az adta. hogy a két épület egybeépítésével némi építőanyagot takarítottak meg. másrészt a főépület ÉNY—DK-i tájolása esetén a fordított épületrész szélfogónak bizonyult.

Némelyek a melléképületet nem a lakóházzal egy födél alá, hanem közvetlenül melléje, a ház sarkához építették — méghozzá úgy, hogy a két épület sarkánál ajtó nyílik a haz háta mögé. A ház eleje íg\ is védetté vált (pl Mórahalom V. 68. sz. tanya).

A disznóknak és az aprójószágnak (tyúk, liba, pulyka) rendszerint külön épület készült, a lakóháztói távolabb mint a ló- és a marhaistálló Igen gyakori, hogy a lakóházzal szemben építtették, így a ház, az istállók és az ólak fogták közre három oldalról az eperfákkal beültetett tanyaudvart. (7., 8., 9. ábra.) A disznóólak kifutója, a deszkákból ácsolt, födetlen akol rendesen az épületnek a házzal ellentétes oldalára került.

a) Szécsi Pál tanyája. Király halom 309. (271. szelv.) b) VolfortÁdám tanyája. Királyhalom (271. szelv.)

 

c) Bata Antal tanyája. Mórahalom kap. (249. szelv.) d) Szűcs István tanyája. Mórahalom 457. (250. szelv.)

 

e) Szélpál János tanyája. Mórahalom 105. (249. szelv.) f) Tóth Pörső István tanyája, szélmalommal. Mórahalom (226. szelv.)

 

1. ábra. Jellegzetes mórahalmi és királyhalmi tanyák Szeged 1887. évi kataszteri térképe nyomán. A pontozással nem jelölt területek szántóföldek.

 

2. ábra. a) Dobó Imre nagygazda tanyája. Királyhalom 248. (313. szelvény)

 

b) László Mihály birtokos majorja. Királyhalom 267. A majortól délnyugatra szárazmalom és molnárház.(314. szelvény)

 

3. Jellegzetes örökföldes tanya, Tüsöksor, Oltványi-tanya. Mórahalom III. 16. Juhász Antal felvétele, 1991.

 

4. Tanyaudvar, a Fordított épületben ló- és marhaistálló. Mórahalom III. 16. Juhász Antal felvétele.

A múlt századi szegedi tanyákon, de még századunk első évtizedeiben is kevesebb terménytároló építmény volt, mint a század közepén Jellemző, hogy Bokor István a harmincas évek közepén 155 mórahalmi tanyán 38 kukoricagórét és 29 paprikagórét vett számba 4 Azelőtt a csöveskukoricát legtöbben a házpadláson, a füzérbe fűzött fűszerpaprikát pedig az ereszét alatt vagy a szabadban, földbeásott oszlopokra helyezett rudakon tartották Azóta a vastag akácoszlopokra, akác- vagy fenyőlécből készült kukoricagóré a tanyákon általánossá vált, és eléggé elterjedt, hogy a góré alját tyúk- vagy disznóólnak beépítették

Mivel a legtöbb tanyai család termesztett több-kevesebb fűszerpaprikát, a harmincas évek óta gyakoribbá vált az akácoszlopokra épült, nád- vagy cseréptetős paprikaszín újabb nevén paprikagóré (6 kép, 7 , 9 ábra ) Azért célszerű építmény, mert alatta a fűzerpaprika nem fakult ki és az esőtől, vihartól védve, de szellős helyen szikkadt amíg értékesítették. Sok helyen ez a tanya legmagasabb építménye.

5. Volt nagygazda-tanya melléképülete. Korábban három osztatú: szín-bivalyistálló-lóistálló tagolású volt, jelen állapotában kocsiszín-marhaistálló-lóistálló-kamra-pince beosztású. Mórahalom III. 37. Tulajdonos Kószó Antal, 1973. Juhász Antal felvétele.

A különálló gabonatároló és borospince a mórahalmi tanyákon igen ritka A gabonát a kamrában deszkákból barkácsolt hambárban és tetejetlen kancahordókban tartották, s a boroshordóknak legtöbb tanyán ugyancsak a kamra a tárolóhelye, mehet ezért az idősebbek pincének is említettek Módos és igényes gazdák tanyaházakban kb a század eleje óta földpince készült, amit erős gerendákkal lepadlásoltak és fölé került a hambár, magtár, ahol a gabonát, egyéb élelmet és a nagyobb háztartási eszközöket tartották A födbeásott pincék tették lehetővé a követelményeknek megfelelő, igényes bortárolást s bizonyosan úri birtokosok példája és a gazdakörben tartott népszerűsítő előadások hatására kezdtek terjedni, de a közelmúltig sem váltak gyakorivá Az alápincézett hambár a gazdatanyáknak rendszerint a kisház vagyis a hátsó szoba utam helyisége Különálló borpincét csak néhány igényes szőlősgazda építtetett, az 1930-as években.

3. ábra. Mórahalom VII. körzet 194 sz. tanya helyszínrajza. Kószó Jenő tanyája. Fölmérte Juhász Antal 1976-ban. 1 konyha, 2 kemence, 3 füstölő, 4 nyári konyha, 5 pince-padlás, 6 istálló, 7 tyúkól, 8-10 disznóól, 11 aklok, 12 árnyékszék, 13 kutyaól.

 

4. ábra. Mórahalom II. körzet 105 sz. tanya helyszínrajza. Épült 1880 táján, tulajdonosa 1970-ben özv. Császár Ferencné. Fölmérte Juhász Antal. 1 nagyház, 2 konyha, 3 kisház, 4 nyári konyha, 5 ereszalja, 6 kamra, 7 nyári kemence, 8 árnyékszék, 9 pince (kamra), 10 lóistálló, 11 nyári konyha, 12 marhaistálló (utóbb birkaistálló), 13-14 disznóól, 15 kocsiszín, lóól, 17 paprikagóré, 18 kutyaól, 19 góré, 20 gémeskút, 21 szárkúpok, 22 szalmakazal.

Jórészt az első világháború után, a nyitott kéményű pitvarok átalakítását követően készültek a tanyaudvarokra nyárikonyhák, és külső vagy nyári kemencék A nyárikonyha számos tanyán az istállóval és a kocsiszínnel egy tető alatt található. Minden tanyaudvaron van rakott katlan, amit mosás  disznóvágás, lekvárfőzés, lakodalom alkalmával használnak (8 kép).

6. Paprikaszín, más néven paprikagóré, Mórahalom VII. 194. Kószó Jenő tanyája. Juhász Antal felvétele, 1976.

A tanyák egy részén nádtetős polyvasszín, polyvás is készült, aminek a falát akácrudakhoz erősített napraforgószár alkotta Benne tartottak a csepléskor visszamaradó polyvát, a kévébe kötött lucernát, a zsúpszalmát, néhol az ekekapát és más gazdasági eszközöket

Rendszerint a tanya háta mögött, partos helyen ástak a céklás- és a krumplisvermet, aminek sírveröm a neve Napjainkra már ritkán látni un tetejes vermet, melyet kb 1 méter mélyre, 1,5-2 m szélesre és 3-5 m hosszura ástak Két végére szelementartó ágast vagy kecskeláb&t tettek, a tetejét taagakbol, Lukoncaszarból készítették, amire vastagon földet terítettek Régebben sok család télen ilyen veremben tarolta az almatermést.

Minden tanyához hozzátartozik a gémeskút, hiszen a víz már a tanyaépítéshez is nélkülözhetetlen volt   Ám Szécsy György emlékezése figyelmeztet, hogy az

1880-as évek végén még nem volt általános Sok tanyaudvaron csak kopolyakutat, vagyis víznyerő gödröt ástak az alacsonyabb fekvésű részen, ahová földbeásott lépcsőkön jártak vizet meríteni, és a 90-es évek elején ástak minden tanyában gémeskutat " A Bokor István által vizsgált területen 1935-ben 169 gémeskút, 3 „zuhatag kút" és 1 artézi kút volt A „zuhatag" kutakat a Szegedi Gazdasági Egyesület adta Farkas János, Babarczi Antal és Pálfy Ferenc, mórahalmi kapitányságban élo gazdáknak, az 1934 évi gyümölcs- és burgonyakiállításon bemutatott termékeikért Az egyetlen artézi kutat Sárkány István mórahalmi gazda furattá.6

7. Gémeskút a háttérben nádtetős gazdasági épület, a teteje kukoricaszárral bontva, 1969. Juhász Antal felvétele

Ezeken az építményeken kívül minden tanyatelekhez hozzátartoztak a szalma-és a szénakazlak a szarkúpok a gondosan összerakott rőzsekévék, farakások, az udvaron ültetett eperfák és a telekhatárt szegélyező akácok Néhány tehetős gazda 2-3 jegenyenyárfát is ültetett de azt a tanyaiak „csak dísznek tartják mert haszna nincs, mint a szerszámfaragásra, tüzelőül kiváló akácnak és a hordókészítésre alkalmas meg a disznót, baromfit termésével ellátó eperfának

Szeged határában a tanyatelket századunk közepe tájára szinte mindenütt bekerítettek Ám a szegedi tanyák sem voltak mindig kerítettek' Tömörkény István erről 1904-ben így ír „A tanyáknak kerítése régebben nem volt. ma is csak azokban van (...), amelyek útszélen állanak, azoknak sem mindnek "7 Néhány  évvel később még arról tájékoztat , Mar most kerítés csinálandó mindenféle jószágnak, csirkének, libának egyaránt, mert ha más földjébe belemegy, rettentő háborúk és bírságolások keletkeznek a törvény előtt "8 Idős gazdák a hetvenes évek elején meg emlékeztek kerítetlen szegedi tanyákra A Tüsöksoron lakó Dobó Sándor (sz 1899) szerint a szénakazlat és a boglyát gyermekkorában körülárkolták hogy a jószág ne férjen hozzá Hasonlóra kisteleki parasztember is emlékezett Tudunk arról, hogy a Kiskunságon   a jószágtartó kertek kerítése egyszerű árok" volt a 18 században.9

8. Katlan a tanyaudvaron. Szabó Mátyás felvétele, 1956.

A kerítés azért vált szükségessé hogy a veteményt védjék a jószág kártevésétől Sok visszaemlékezés tanúskodik arról, hogy Alsótanyán előbb csak a veteményest vagy a palántást kentettek, amiben az aprójószág a disznó leginkább kárt okozhatott Szeged varosa mar az 1880-as években elrendelte az újonnan épített tanyák bekerítését de a szabályrendeletnél fontosabb, hogy a tanyaiakat maga a belterjes gazdálkodás, a tanya melletti szőlőtelepítés stb késztette a kerítkezésre Bokor István 1935-ben 97 tanyán léc 43 tanyán léc- és napraforgószár-kerítést talált és 16 tanya volt kerítés nélkül, ahol legfeljebb a veteményest kerítettek 10 Fölmérése szerint a morahalmi kapitányság örökföldes tanyainak 90%-an a telek korul volt kerítve és ahol ez hiányzott, ott legalább a veteményesnek kerítés készült.

A tanyatelket rendszerint akácfából hasított léckerítéssel vettek korul, amit alól-fölül vezérdróthoz fűztek Pár holdas szegényparasztok és városi kisbérlők tányéricaszárból vagy gallyakból készítettek kerítést A kis területű palántást vagy veteményest sokan a közelmúltig szorosan összefűzött tányéricaszárral vagy náddal kerítettek.11

A bekerített tanyatelek területe a gazdaság nagyságától és állatállományától függött 25-30 holdas gazdák kb 2 holdat kerítettek korul, nagygazdák ennek két-háromszorosát de kisparasztoknak is volt általában 1 holdas kerítésük A 10 holdon vagy kisebb területen gazdálkodó kisbérlők is hagytak 600-800 négyszögöles kerítést, ahova a disznókat, az aprójószágot kicsaptak legelni Úgy mondtak „Ott vannak a jószágok a kerítésbe'", „Azér vót a kerítés, hogy tavaszrul őszig legeljön a jószág. "

9. Napraforgoszarból, ricaszárból korcolt kerítés javítása Szécsi István tanyáján. Juhász Antal felvétele, 1976.

Gondos gazda a tanyateleknek a háztól távolabbi részen a szénasarkot vagy szénáskertet, újabb megnevezessél takarmányost külön is elkerítette, hogy a joszágok ne bontsak meg a kazlak, boglvák aljat (4 ábra ) Ezt a térséget szűrűnek is nevezik, mivel régebben ott nyomtattak utóbb csépeltek el a gabonát Ahol a tanya mellett nem volt elegendő gyepterület, ott némelyek a tanyatelken kívül kerítettek el pár száz négyszögöl semlyéket Ezt kűső kerítésnek nevezik „ Csukd ki, hajcsd ki a malacokat a küső keritesbe ' (Varga István)

Nagyobb jószágállományt tartó gazdák a legelésző lovaknak, csikóknak, szarvasmarháknak a léckerítésen kivul jókora semlveket kerítettek korul úgy, hogy a foldbeasott toposokhoz vízszintesen két-két rudat erősítettek Ezt a karámszerű kerítést kollátnak, kollátkerítésnek nevezik A királyhalmi Balogh-tanyán a század elején kb 3 lánc területű volt a kollát „Kicsaptuk oda a lovakat, teheneket Nem köllött őrszem, ott legyesködtek " (Balogh Antal)

 

10—11. Nádtetős, cserepes, ereszetes lakóház, épült Uh 1926-ban. A lakóház és a gazdasági épület szöglete észak felől. Mórahalom V. 68. Tulajdonos Németh Antal. Juhász Antal felvétele, 1973.

 

12. Kisparaszt-tanya udvara: balra polyvás és ólak, jobbra a kocsiszín. Mórahalom V. 68. Juhász Antal felvétele.

 

13. Kazlak, szárkúp, a háttérben paprikagóré. Mórahalom V. 68. Juhász Antal felvétele.

A bekerített tanyának legalább két nagykapuja és több kiskapuja van Egyik nagykapu a dűlőút felöl nyílik, másikon a kaszálóra vagy a szántóföldre lehet jutni Módos gazdatanyákon, ahol nagy volt a kerítés, három-négy nagykapu is könnyítette a telek- és a takarmányhordást

Szombat délután a serdülőkorú lányok vagy a surbankó fiuk a tanyaudvart végtöl-végig felsöpörték Az utóbbi három évtized alatt a tanyai családok összetételében, életformájában bekövetkezett változások, a fiatalok elköltözése miatt ez a szokás sok helyen elmaradozott.

14. Szécsi István és felesége a tanyaház előtt, 1973. Mórahalom III. 70. Juhász Antal felvétele.

A fiatal házasok már a harmincas években azon iparkodtak hogy föltörjék a tanya körüli gyep egy részét, de szüleik ragaszkodtak a jószág legelőjéhez Több házaspár a szülők elhunyta után vonta beljebb a tanyakerítést „Minek vót az a nagy kerítés, fölszántottuk ", „ne lögyön az a rém nagy udvar, ne kolljon annyit söpreni, inkább termeljünk1" Ez a folyamat a téesz-szervezés után folytatódott, miután csökkent a tanyákon tartott ló- és szarvasmarha-állomány

Az utóbbi évtizedekben jelentkezett az az igény, hogy a jószág legelőjét kirekesszék a lakóház elöl Ezért számos tanyán újabb kerítést húztak, ami a ház, az istálló és az ólak közötti belső udvart elrekeszti attól, ahova a baromfit, disznókat

legelészni kicsapják (4 ábra ) A régebbi tanyaházak homlokzata, és a hatvanas évek óta épült sátortetős tanyák bejárata előtt föltünedeztek a virágoskertek, szőlőlugasok, amelyek a falusi, városi házak otthon-kultúráját, légkorét idézik Mindez az 1950-es évek eleje óta családot alapító és tanyán gazdálkodó nemzedék újítása Ez a ma 60-65 év közötti korosztály — amennyiben a tanyán maradt — szűkebb életterét a maga erejéből a változó igényekhez alakította vagy legalább igyekezett a faluba, városba költözőkkel lépést tartani.

15. Gyeptéglákból épült hantfal, hantház részlete, Mórahalom III. 70. Juhász Antal felvétele.

 

2. A tanya építése, tagolódása és tüzelőberendezése

Szeged környéke abba a nagy kiterjedésű alföldi övezetbe tartozik ahol a földes a sárfalak voltak általánosan elterjedtek Emellett a tanyai ember a falusinál sokkal inkább a természeti környezet adta nyersanyagokból építkezett, mivel messze volt a város, ahol a szálházakban (fatelepen) fűrészelt fenyőgerendát, a téglagyárban téglát, tetőcserepet vásárolhatott Sok kisparaszt, városi kisbérlő a vizsgált időszak elején nem is tudta a fenyogerendát, a cserepet, téglát megvenni, — de nem is volt rá igénye Azt az építőhagyományt követték, amit apáiktól láttak, amibe beleneveledtek

A tanyák építkezését az 1960—70-es évekig fennmaradt épületek, a visszaemlékezések és írott források alapján mutatom be A 60—70-es évek fordulóját meg sok olyan tanya megélte, melyet a 19 század első felében és közepe táján építettek A legidősebbek emlékezete visszanyúlt a századfordulóig, az 1894—1899 közötti évekből pedig páratlan értékű iratanyag maradt fenn Szeged külterületi építkezéséről.12 így anyaggyűjtésem lehetővé teszi, hogy a múlt század közepétől az 1940-es évekig terjedő közel évszázadnyi időszak tanyáit jellemezzem.

16. Egysoros, négy osztatú lakóház, Mórahalom V. 106. Volt Farkas-tanya, Juhász Antal felvétele, 1976.

A múlt század közepén sok vertfalú tanya épült: ilyen volt a Mórahalom V. körzet 106. sz., V. körzet 97. sz. tanya lakóháza és a bejárt területen sok más ház és istálló. A veröttfal frissen ásott, még szívós (vizes) székföldből készült. Falveréshez 4-5 m hosszú, 1 sukk (30 cm) széles, 1-2 coll vastag palincsdeszkákat használtak. Kicövekelték az épület sarkait és belső osztását. A fal vonalán kívül, másfél méterenként leástak 2-2 horogfát, melyeket később a tetőszerkezethez felhasználtak. Ezek közé tették a 2 palincs- vagy falverődeszkát. A horogfákat istránggal összekötötték, hogy ne engedjenek a feszítésnek. Ezután a nedves tőidet a deszkák közé lapátolták, majd jó erősen lefurkózták, ledöngöltek. Újból földet lapátoltak és ismét furkóztak. Egy-egy deszka közét háromszorra verték tele, majd a friss falverésre vékony nádat vagy zsúpszalmát szórtak. A falveréssel körben haladtak, az ajtók és ablakok helyét közben kihagyták — úgy, hogy a szemöldökfát a helyére tették. Mindez 5-6 ember összehangolt, folyamatos munkáját igényelte. Aki a munkát irányította, nem volt képesített mester, hanem kontár házépítő, barkácsoló, aki apjától vagy valamelyik rokonától leste el a fogásokat. A szegedi tanjákon kocameíttomek nevezték az olyan szakképesítés nélküli parasztembereket, akik értettek a falveréshez, az ácsmunkához, a nádveréshez, a kemencekészítéshez, tehát az építés minden munkáját elvégezték. Pár hold örökföldön vagy városi haszonbérleten élő szegényparasztok voltak, akik ezzel a munkával keresték meg családjuknak a betevő falatot.

A vertfal szilárd, jó hőszigetelő falazatnak bizonyult, csak a belvizek okozta nedvesedés ártott neki, mivel nem ástak alapot és nem — vagy alig — szigetelték a falat. 1894 és 1899 között vizsgált területünkön csak 2 vertfalú istálló épült, a vályog visszaszorította a vertfalú építkezést. 1899-ben a Belsőjáráson megtelepedő kisbérlők már szinte kizárólag vályogból építkeztek.

Szegény- és kisparasztok maguk vertek vályogot a szükségletükre, a gazdák pedig olyan szegényparaszttal verették a tanyához szükséges 8-10-11 ezer vályogot, aki májustól szeptember végéig azzal kereste a kenyerét Az 1920—30-as években a vályog ezréért 50-60 kilo rozs volt a járandósága.

17. Nádtetős, nyitott ereszetes lakóház, Mórahalom III. 78. Tulajdonos özv. Szécsi Ferencné. Juhász Antal felvétele, 1973.

A belsőjárási bérföldeken kezdetben több család félig földbeásott, alacsony falazatú, nádtetős földházban, gunyhóban húzta meg magát, mert a félévi haszonbér és a kaució kifizetése után többre nem futotta. Kezdetleges veremházak az árverésen haszonbérbeadott átokházi, csorvai pusztán is épültek ideiglenes hajléknak, de előfordult, hogy a kisbérló családja hosszú évekig abban lakott, amíg rendes tanyaházat tudott magának építeni. Mert a kisparaszt és családja rendszerint maga építette a tanyáját, hozzáértő kocamester irányításával. A testvélek, sógorok, komák segítettek az építésben, amit hasonló munkával viszonozott az építkező. „Ilyenkor estére paprikáshúst és bort tartozik adni ingyen napszámosainak a gazda" — írja Tömörkény. Az ilyen közös munkát móvának nevezték.14

A hatvanas években a királyhalmi határrészen hantházakra, is emlékeztek. Az idő tájt Rúzsa és Csengek határában még fennálló, gyeptéglákból, hantokból épített lakóházakat is találtam. Két hantház fölmérése és a gyújtott emlékanyag alapján ismertettem a gyeptéglás építkezés technikáját és munkamódját.15 Morahalom határában 1973-ban bukkantam gyöphantból épült tanyára: a III. körzet 70. számú (régen Királyhalom 360. számú) tanyát két idős házaspár lakta. Szécsi István (sz: 1898) emlékezése szerint az eredetileg két osztatú, szoba-konyhás lakóházat nagyapja építette, akinek 30 hold örökföldje volt. A vastag tapasztás lefejtése után meggyőződtem róla, hogy a falat vályoghoz hasonló méretű gyeptéglákból rakták, melyeket kötött talajú semlyéken ásóval vágtak ki. A gyeptéglákat a füves felükkel lefelé fordítva, kötőanyag nélkül, téglakötésben rakták egymásra. A Szécsi tanya az 1860-as években épülhetett. Az istállót, majd az elfordított másik lakórészt vályogból építették hozzá. Amíg Szécsiék benne laktak (1977-ig), jó állagú épület volt. (14-15. kép.)

A gyeptégla építészeti felhasználása a múlt században, az adott gazdasági föltételek között, a természeti környezethez való alkalmazkodás, a paraszti önellátás szép példája.

Szeged-Alsótanyán széles körben ismert a tutajfal építéstechnikája. A Tüsöksoron lakó Dobó Sándor úgy emlékezett, hogy a környének két parasztembernek: Börcsök Istvánnak és Varga Illésnek volt tutajháza. Készítését így mondta el: „Oszlopokat ástak le. Keresztben karókat erősítettek hozzá, mint a korlát. Közé tányéricaszárat raktak sűrűn, úgy, hogy a ricaszárak között maradjon egy ujjnyi távolság. Aztán vastagon betapasztották." Igazolhatóan tutajfalú ház Szeged környéki terepbejárásaim idején (1965—1976 között) már elvétve akadhatott, de még számos tutaj falú színt, polyvást és gabonatárolót találtam. Ilyen polyvásszínek a mórahalmi tanyákon ma is vannak. A tutaj fal a nagy múltú vázas szerkezetű sárfalak sajátos táji változatának tekinthető.16

Szeged városa — mint már említettem — építési szabályrendelettel igyekezett korlátozni az eléggé zabolázatlan külterületi építkezést. Ennek egyik eszköze az volt, hogy az építési engedélyt birtokminimumhoz kötötte. Az 1885-ben elfogadott rendelet szerint a homokföldeken 5 hold, a homoki szőlőkben 3 hold — a szatymazi szőlőkben viszont 1 hold (!) — volt az a legkisebb terület, amelyen építkezhettek. Ám 1899-ben a homoki szántóföldeken 3 holdra, a szőlőkben 2 holdra csökkentették az építkezéshez előírt birtokminimumot,17 így a külső határbeli homokföldeken egyre szegényebb családok próbáltak megtelepedni. Ezt a módosítást föltehetően a birtokelaprózódás és a társasbérletek parcellázása kényszerítette ki.

A 3-4 holdon építkező törpebirtokosok és törpebérlók épületfának a tanya körüli akácfákat vagy az erdészettől olcsón beszerezhető akácot és nyárfát használták, s beérték azzal, hogy a szelemen és a nagygerenda szálházi fenyő legyen. A kocamesterek fejszével és baltával faragott akácfából és a kevéssé időálló nyárfából is vállalták a tetőszerkezet készítését. Szelemennek és a födém súlyát tartó mestergerendának — táji elnevezéssel nagygerendának — viszont csak vastag, egyenes szálfenyő volt alkalmas. A külterületi tervek nyomtatványán meghatározták a mestergerenda, a mennyezet- és a szarugerendák méreteit is, de ezt csak a gazdák tartották be, akik a szegedi fatelepeken vásároltak fűrészelt fenyőgerendákat.

5. ábra. Mórahalom V. körzet 68 sz. tanya helyszínrajza. Épült 1926-ban, tulajdonosa Németh Antal és felesége. Fölmérte Juhász Antal 1973-ban. 1 lakóház, 2 istálló, 3 szín, kocsiszín, 4 disznóólak, 5 akol 6 tyúkól, 7 csirkeól, 8 polyvás, 9 szénakazal, 10 szárkúpok, 11 szalmakazal, 12 poszmat (trágya), 13 árnyékszék, 14 palántáskert, 15 paprikagóré, lógémeskút, 17 katlan.

A szelement a ház végfalaira és a közfalakra helyezett, kecskelábnak nevezett ollóágasok tartották, de múlt századi házban és istállóban láttam földbeásott szelementartó oszlopot is. A múlt században épült tanyák tetőszerkezete kevés kivétellel szelemengerendás, állószékes tetőszerkezetet a század végén módos gazdák kezdtek építtetni, akik akkor már cseréppel födték tanyájukat.

A múlt századi szegedi tanyákon a nádtető volt a legelterjedtebb. Tömörkény István erről 1904-ben így írt: „A tető borítása nagy általánosságban nád. Van ugyan már zsindely is módosabb helyeken, sőt föltünedezik olykor a cserép is, de a szalmazsúp nem használatos..."18 1894 —99-ből Mórahalom kapitányságból és Királyhalom örökföldes tanyáiról, 56 építkezési terv, illetve engedély maradt fenn és a megépült házak közül 42-t náddal, 8-at zsindellyel, 6-ot cseréppel fedtek.19 A 21 építkező városi haszonbérlő közül 20 náddal fedte tanyáját, s cseréptetős lakóházat csak tehetős királyhalmi gazdák építettek.

Szeged határában a nádtető századunk első harmadában is a leggyakoribb maradt: 1930-ban 10 ezer tanya közül 5783 volt nád- és zsúptetős, de utóbbiak száma igen kevés.20 Mórahalom kapitányságban 1935-ben hasonlót tapasztalt a kutató: 156 lakóház közül 83 nádtetős, 62 cseréptetős, 8 zsindellyel, 2 palával, 1 bádoggal fedett.21 Az első világháború után terjedőben volt, hogy a tetőgerinc két oldalán a nád fölé 2-3 sor cserepet raktak és a ház elé toldott ereszetet cseréppel fedték. A nádtető továbbélését főleg három tényezőnek tulajdonítjuk: a jól fölvert, kb. 30 cm vastag nádtető 25-30 évig, duggatásscil, sasolással — vagyis az elkorholódott nád pótlásával — tovább is eltartott; sok tanyai gazdának volt Széksóstón, Madarászaiion nádtermő rétje, s akinek nem termett, az télen résziből vágott: a nád alatt a padlás nyáron hűs maradt, ezért szerették ott tartani a dísznóegyetrnást. Minden határrészen élt néhány kocamestör, aki értett a nádazáshoz és számos szegényparaszt a duggatást, sasolást a lapickával és a tetéjverő furkóval maga is megcsinálta. A nádat régebben gyékénykötéllel, az 1920—30-as években már dróttal „varrták" a tetőlécekhez.

A zsúptető — mint Tömörkény is írta — a szegedi tanyákra nem jellemző. Néhány ágrólszakadt homoki kisbérlő, akinek a megtelepedés idején nádra sem telt, a rozsbúzából a nagygereblyén kiveretölte a szemet és szalmazsúpból készített tetőt. Amint résziből nádat vágott és elegendő nádhoz jutott, lecserélte a zsúptetéjt. A hatvanas években néhány szalmatetős ólat és kocsiszínt lehetett látni a volt kisbérlő-tanyákon.

Lássuk néhány tanya építését. A Királyhalom 878 (Mórahalom III. 77.) számú tanyát Farkas Imre (sz. 1899) nagyapja 1909-ben építette. A közeli semlyékből hordtak székföldet és vályogvető specialista készítette a vályogot. Harmadmagával naponta ezer vályogot kivetett, amiért 50 kiló rozst kapott és kialkudott még minden ezer után 1 liter bort. A tanyát horgosi mester építette, aki segédmunkásaival átajjában dolgozott. Augusztus elején kezdték a munkát és szeptember közepére betapasztva, betetejezve elkészült a lakóház. Az istállót 1910-ben építették.

18. Nádtetős, cserepes ereszetű, lakóház. Az ereszalja első végén nyárikonyhát, a hátsó végén kamrát falaztak el. Mórahalom II. 105. Tulajdonos özv. Császár Ferencné. Juhász Antal felvétele, 1973.

 

19. Gazdasági épület, balról jobbra pince—lóistálló—nyárikonyha—marhaistálló (újabban birkaistálló). Mórahalom II. 105. Juhász Antal felvétele.

 

Németh Antal 1923-ban házasodott és a Fürtön-soron 1926-ban fogott házépítéshez, addig a szüleinél laktak Legelőbb kutat ásott, amihez napszámost is fogadott. A kozeli szék-ben feleségével ketten vertek vályogot „Éjszaka, hódvilág-nál hordogattuk a vályogot haza " Először a házat, konyhát, kis kamrát építették fel A férj rakta a falat, felesége adogatta a vályogot „Amilyen lőtt, olyan lőtt Az uram esténkint lámpánál tapasztgatott " Nádazó embert a közeli Kancsalszélről fogadtak. „Mindonszentokre jöttünk ide Még be se volt meszelve, csak betapasztva A kemencét már bemeszeltük, tüzeltünk benne " Az ólat, polyvást a következő esztendőben, az istállót évekkel később ugyancsak maguk építették Amikor boreladásból pénzhez jutottak, napszámost is fogadtak 1973 tavaszán, amikor a tanyát fölmértem, a gondozott, tiszta háztájékon semmi sem árulkodott arról, hogy a tanyát akkor közel ötven esztendeje építőmester nélkül, a maguk két keze munkájával építették fel. Mennyi veríték épült a falakba a fáradságos nappalokon és holdvilágos éjszakákon! De a hajlékot igazán a magukénak tudhatták

A királyhalmi Nagy János 1919-ben házasodott és tizenegy évig a szüléméi lakott családjával Apja 32 hold bérföldön gazdálkodott Részt vettek a gazdaság minden munkájában és keresetüket úgy kapták meg mint más, családon kívüli munkavállalók Apui gabonáját tizenkettedén aratta — „apámnak lőtt 120 mázsa termése, ki is adta a 10 mázsát" —, a kukoricát, krumplit harmadosként munkálta Felesége, Szécsi Terézia 1930-ban 12 kislánc (1200 négyszögöl) földet örökölt, azon építettek tanyát.

Először kutat ástak Maguk ásták a „bányát", miután leértek a talajvízig, egy méter magas deszkakádat süllyesztettek le, annak a peremére széles koszorút szögeitek, arra rakták a téglát Három nap kellett hozzá Kútágas, ostorfa, gém került a szülők tanyája mellől „Magunk töttük föl, ehhön nem köllött tudomány " Felesége házrészét elbontották, abból nyertek ép vályogot, épuletfát, de vásároltak fűrészelt fenyőt és maguk is vetettek vályogot Építésnél a testvérség, sógorság ingyen segített, némelykor hatan is voltak segítségül „Eljött négy napra Maj' te is eljössz, ha szólok Mink raktuk a falat a sógorommal A sarkoknál csüggőn emeltük a falat " A kemencekészítéshez mestert, kocamestört hívtak, aki sárba rakott cserépből csinálta a kemence falát, a fenekébe pedig téglákat helyezett. A lakóház után az istálló és az ólak épültek meg.

A tanyavilág fehér falú nádtetős házak képét idézi föl az olvasóban. Ám a visszaemlékezések magról is vallanak „Anyai nagyapámmal sokat beszélgettünk — emlékezett Farkas Csamangó Antal 1973-ban — Mikor ő gyerkőc volt, a házak nem voltak kívül meszelve Volt, aki az ablak kornyékét bemeszelte, arra ráfogták, hogy „uradzik" Ilyen láttam én is, zsúpfödeles házat ' Adatszolgáltatóm nagyapja 1844-ben született, így emlékezése az 1850-es évek első felére vonatkozhat. A mész paraszti használata a 19 században terjedt el, s miután az égetett meszet felföldi szekeresek szállították az Alföldre hihető, hogy a tanyákon évtizedekkel később vált általánossá, mint városon és falvakban Az 1900-as évektől készült fényképeken már csak meszelt falú tanyákat láthatunk Az évenkénti rendszeres tapasztás, meszelés hozzátartozott a tanya gondozásához és a meszelés fertőtlenítette is a házat Itt említem meg, hogy a szigetelés hiánya miatt fölnedvesedett és megroggyant földfalat 50-70 cm hosszú facölöpökkel támogatták meg, melyeket beékeltek a falba A cölöpöknek kölök a népi megnevezése, úgy mondtak „a fal ki van kölkezve", vagy másként „ mög van támasztva dorozsmai gyerőkkel "Utóbbi megnevezés tréfás, csúfolódó jellegű, talán abban gyökerezik, hogy a szegediek évődő ugratásának, szólásainak céltáblája régi idő óta a náluk maradibbnak tartott dorozsmai ember A „kikölkezett" falat utóbb aláfalazással, téglával erősítették meg.

20. Napsugaras oromzatu gazdatanya. Magyar Péter széksósi nagygazda tanyája az 1930-as években.

A múlt századi gazdatanyák oromzata nagyrészt fűrészelt fenyődeszka, de a tehetősebb, igényesebb gazdák napsugardiszes deszkaoromzatot is készíttettek (20—21 kép) Meglehet, hogy a napsugaras oromzat megrendelésében munkált a napsugár, illetve az „istenszem" oltalmazó szerepe, de a múlt század végén a varoson felújított díszítés követését tartjuk meghatározónak, hiszen az 1879-es árvíz utam újjáépítés éveiben a típustervek alapján Szeged-Alsóvároson utcahosszat épültek napsugaras oromzatú parasztházak 22 A nagyszéksosi Kószó-tanya napsugaras oromzatát 1904 és 1913 között Kószó Imre kisparaszt készítette, aki ácsmunkát és házépítést másoknak is végzett A fűrészelt díszű deszka házvég költséges volt. ezért a szegény- és kisparaszt tanyák oromzata polyvás sárral betapasztott napraforgószár vagy vályog Az 1920—30-as években néhány módos mórahalmi és királyhalmi gazda, városi mintákat követve, vakolatdíszes tanyaházat építtetett (22 kép )

*

A 19—20 századi tanyák alaprajzi tagolódását főkent az Alföld építészeti hagyományai, a városi építkezés hatása és az építtető vagyoni körülményei határozták meg Az Alföldön már a középkorban kialakult és gyakorivá vált az egysoros három osztatú lakóház, amely a 19 században és a 20 század első felében is a leggyakoribb volt az egész nagytájon Szeged kornyékén ház—pitvar—kamra a helyiségek megnevezése Az 1894—1899 között épült 294 szegedi tanyai ház 40,5%-a volt ilyen beosztású Ezt a ház—pitvar—kamra—istálló (vagy szm) tagolású lakóházak gyakorisága követi (26,2%) Két osztatú ház— pitvar (szobakonyha) beosztású lakóház szőlőhegyi csőszháznak, kapásháznak épült, vagy városi bérföldön, kis pénzű fiatal házasok építettek ilyent A bejárt területen századunk első harmadában ezeknél gyakoribbnak látszik a nagyhaz—pitvar—kisház beosztású lakóház és ennek kamrával vagy alápincézett hambárral toldott változata Dobó Imre 28 holdas tüsöksön gazda 1899-ben „rozzant tanyaépülete helyébe" két szoba-konyha-kamrás házat épített vályogból, cseréptetőre 23 1935-ben 155 morahalmi tanya közül 108 tanyán 1 szoba, 46 tanyán 2 szoba volt és 3 szobát csak 1 tanyán talált a kutató 24 A régóta megült örökföldeken tehát századunkra a házaknak közel egyharmadában 2 szoba épült.

21. Napsugárdíszes deszkaoromzat. Mórahalom III. 9. Tulajdonos Tillinkó Mihály. Az oromzatot a helyi Művelődési Ház megőrzésre átvette. Juhász Antal felvétele.

A tanyai lakóház bejárata — éppúgy mint a városi, falusi parasztházé — a pitvarba nyílt, ahol a szabadkémény alatt az asszonyok szabadtűzön, vaslábra tett cserépfazékban vagy vaskaszrojban főztek A füst a szabadkémény kürtőjén át távozott (24 kép ) Föltűnő, hogy a harmincas évek közepén a főzés helye még 59 helyen a pitvarbeli szabadtűzhely volt Több tanyában még 1970-ben is megtaláltam a szabadtűzhelyt, jóllehet rendszeresen már nem ott főztek A kéményalja egyik sarkában lévő katlant főleg disznóvágáskor használták ott főzték a hurkába való belsőséget ott sütöttek a zsírszalonnát

A pitvarból egyik oldalon a ház (szoba), másfelől á karma pince nyílikk A ház pitvar felöli sarkában a búbos- vagy banyakemence, amit a pitvarból fűtöttek Fűtéséhez régebben nádat, szalmát a húszas évektől rozsét, venyigét (szőlővesszőt), szárizéket használtak, de eltüzelhető benne mindenfele giz-gaz, ami a tanyán kerülközik. Ahol a pitvarból nagy ház és kisház is nyílt, ott mindkettőben volt kemence Részei nagypadka, kispadka, kemence válla és a kuckó, amely télen a gyermekek kedvelt tartózkodási helye.

6. ábra. A Morahalom V. körzet 106. sz. tanya alaprajza. Az eredetileg három osztatú ház a 19 század közepén épült, a pincét (vagyis kamrát) az 1880-as években toldották hozzá. Farkas nevű család lakta, az 1970-es években tulajdonosa Daru János és felesége. Fölmérte Barna István és Juhász Antal 1976-ban.

Szécsi István királyhalmi tanyáján a harmincas évek utolján új kemence a következőképpen készült a gazda egy nagy kocsi székföldet hordott be a tanya közeléből az ól háta mögé. Ott kapával összevágta a vízzel jól meglocsolt szikföldet. Egy héten át minden nap dolgozott a sár megmunkálásán A kemence készítése előtti napon polyvát szórt bele, amitől a sár megkelt, mint a kenyér A készítéshez hozzáértő specialistát hívott, aki „egy hujjába", vagyis megszakítás nélkül csinálta a kemencét, mert — azt mondta — különben megreped a fala Hárman dolgoztak össze a gazda talicskán hordta a sarat felesége egy széklábra tett olajtón „gombolyította a kóbászt , a kocamestoi pedig a kolbásznál mondott szalmás sárgöngyölegeket folyamatosan lakta a kemence falába Közben fafurkóval ütögette, egymásba dolgozta a kolbászokat A kemence tetejére elhasznált kocsikerékráfot rakott Mikor befejezte, zsupszalmával jól végigsimította a kemencét, hogy a szalmaszálak belesimuljanak a falába Végül begyújtott a kemencébe és lassú tűzzel kiégette Néhány nap alatt kiégett és utána betapasztotta A tapasztás kiszáradása után — a hagyományos meszeléstől eltérve — Szécsiék olajfestékkel zöldre festették a kemencét.

22. Vakolatdíszes tanyahomlokzat királyhalmi gazdatanyán. Szabó Mátyás felvétele, 1956.

A leírt eljárás az agyagedények készítéseben több évezredes múltú spiráltechnikához hasonló A kemencének padkája mar nem készült, mert „akkor már nem volt divat" „Mondtak a gyér okok, dobjuk ki, de kiszolgál ez már minket "(1973 évi gyűjtés )

Az egysoros, nyeregtetős parasztházhoz Szeged határában a múlt század végen kezdtek ereszetet toldani Először a pitvarajtó elé készítettek 2—3 faoszloppal alátámasztott, cseréppel fedett féltetőt, majd ezt meghosszabbítottak, végig a ház elején A külterületi építési tervek között 1899-ben bukkan föl az első cseréptetős ereszét építése25 Sok mórahahm tanyán az 1900—1910-es években készítettek oszlopos, majd könyöklős ereszetet, utóbbi megnevezéssel gangalját (17 kép ) 1935-ben 156 morahalmi lakóház közül 104 volt ereszettel toldott epület 12-nek nyitott, oszlopos, 85-nek derékig deszkával vagy vályogfallal zárt, ún könyöklős ereszete, 7 háznak pedig teljesen zárt, üvegezett verandája volt Az utóbbi módos gazdatanyákon jelent meg, de kesöbb igényes kisparasztoknál is követőié talált A harmincas években Bokor István azt figyelte meg, hogy a tan\ai család legszívesebben az ereszalján tölti idejét „Nagyrészt itt dolgozik a háziasszony, itt étkezik a család, sok esetben itt alszik a gazda az év nagyobbik részében Csak a téliesre forduló hideg ido kergeti okét beljebb "26

Legtöbb tanyán az ereszalja részben nyitott maradt és egyik végen kiskonyhát, nyárikonyhát, másik végén kamrát falaztak el (18 kép ) Ez kapcsolatos a pitvar hagyományos tüzelőberendezésének átalakításával A tanyákon az 1910-es években kezdték a szabadkéményes pitvarokat lepadlásolni Ezután a lepadlásolt konyhában vagy éppen az ereszetből elfalazott kiskonyhában főztek vályogból épített tűzhelyen, amit eltorzult német szóval sparhetnak, rakott sparhetn.sk neveztek „Az is nagy újság volt Kocsiséknál van mar sparhet, berakott sparheton főznek " — emlékezett az 1902-ben született Farkas Csamangó Antal.

23. Kemence, a padkájára rakott tűzhelyet építettek. Mórahalom V. 106. Juhász Antal felvétele, 1976.

A szabadkémények lepadlásolása és a zárt konyhai tüzelőberendezés elterjedése évtizedekig elhúzódó folyamat, amit jól példáz Bokor István pontos számbavétele a harmincas évek közepén a vizsgált 156 tanyán a főzést 117 rakott tűzhelyen, 12 takaréktűzhelyen (gyári vastűzhelyen) és 59 szabadtűzön végezték 27 Adatgyűjtése alátámasztja azt a tapasztalatot, hogy egy időben kétféle konyhai tüzelőt is használtak ahol meg megvolt a pitvarbeli szabadtűzhely, ott már rakott tűzhelyen is főztek Tömörkény 1908-ban jegyezte föl „Régi, rendes tanyában kétféle konyha van áll már a vastűzhelyes, de áll még az ősi szabadtűzhelyes is De már az utóbbit nem igen használják "28 A húszas években egyes családokban a kétfelé tűzhely használata úgy alakult, hogy nyáron a szabadtűzhelyen, télen a rakott tűzhelyen főztek. Ez igazán akkor érthető, ha hozzáteszem  télidőn a hideg és az állandó léghuzat miatt a pitvarban kellemetlen volt főzni, sok asszony megbetegedett — ahogy Tömörkény írja: „...a nyitott ajtós és nyitott kéményes konyha a teli időszakban kész veszedelem."29 Más családban az idősebb asszony ragaszkodott a szabadtűzön való főzéshez, vele egy födél alatt élő lánya, menye pedig inkább rakott tűzhelyen főzött — tehát két nemzedék eltérő mentalitása is alakította a nyitott és a zárt tűzhely egyidejű használatát. Számos család a rakott tűzhelyet a kemence padkájára építette (23. kép), leginkább olyan tanyákon, ahol nem épült ereszalja.

24. A szabadkémény kürtője a padlástérben. Mórahalom V. 106. Juhász Antal felvétele, 1976.

Említettem, hogy századunk eleiétől sok tanyán épült különálló vagy az istállóval egy födél alatti konyha, nyárikonyha. Ezek kezdetben szabadkéményesek voltak, innen a kisipar megnevezésük. Ettől fogva a házbeh pitvart megkülönböztetésül nagypitvarnak említették — még akkor is. amikor már lepadlásolták.

A szobabeli kemencéket az 1940—50-es években kezdték elbontani, amikortól a tanyán élők házberendezése, bútorzata nagy mértékben átalakult. Sokan viszont a különálló nyárikonyha mellett vagy a tanyaudvaron ekkor építettek külső vagy nyárikemencét, ami arra vall, hogy a tanyaiak a kemencét — a legutóbbi időkig — nehezen nélkülözték. Nem pusztán megszokásból. Azt tartják, hogy a kemencében sült kalácsnak, főtt tésztának, rétesnek nincs párja. Másrészt a kemence egyik nagy előnye, hogy a tanyán összegyűlő sokféle giz-gaz, gally, csörmő benne haszonnal eltüzelhető.

 

3. A ház berendezése

A 20. század eleji házberendezést legjobban a hagyatéki leltárakból ismerjük. A szoba bútoiai minden egyes családnál a következők voltak: 2 karospad, 1 asztal, 2-4 karosszék, 2 ágy, 1 fiókos sublót vagy almárium, 1 falitükör. Ládát, ruhásládát csak Csányi Péterné, nagyszéksósi kisparaszt özvegye (1911-ben halt meg) és Bódó Sándor nagyszéksósi törpebirtokos napszámos (11915) hátrahagyott ingóságai között jegyeztek fel. Ezeken kívül 4-6 faliképet Magda József (f 1911) és Ábrahám Tandan István (+1914) kisbérlők és özv. Csányi Péterné hagyatékában találtak.30

A századelőn az egész Alföldön leggyakoribb a sarkos szobaelrendezés: a kemencével átellenes sarokban volt a 2 karospad (régebben a sarokpad), szögletében az asztal, az ajtóval szemben, a nagygerenda alatt a falitükör, a hátsó falnál egymás végében a 2 ágy. az oldalfalnál a háromfiókos sublót. Szegényebbek kis házak építettek, ezért náluk a másik ágy az ajtó mögötti sarokban fért el. Ilyen esetben a kemencepadka és az ágy közé priccset ácsoltak, amire szalmazsákot és rongypokrócot tettek. A nap közben munkában megfáradt embernek apriccs volt a pihenőhelye, éjszaka pedig a fiúk (12 éves korukig) vagy a lányok aludtak rajta. Az ágyakban szinte mindenütt ketten háltak, kisebb gyermekek hárman-négyen is egy ágyban, egyikük pedig a kuckóban. Sokgyermekes családban szükség esetén a karospadon is éjszakáztak.

A fehérneműt a sublótfiókokban, a ruhadarabokat ugyanott és a gerendákról függő rúdon vagy a falba vert szögeken tartották. Ahol két szoba volt — nagy ház és kisház —, ott az egyiket tisztaszobának tekintették, amiben a családtagok nem igen tartózkodtak, jobbára a vendégnek tartották fenn. Tömörkény írja a századelőn: „A tisztaszoba őrzi a tanyai ember holmiját. Ha pénze van, itt tartja elrejtve Itt vannak az ünneplő öltönyök, kalapok, csizmák, itt az új suba (van-e még új suba a világon'-'). Itt vannak a ház felnőtt leányzójának ruhái a mestergerendára akasztva' a csipkés alsók és vasalt felsők. Továbbá itt van az ágynemű, dunnák és párnák megtomve fehér pöhöllyel. Az mind vagyon..."31 Az ágyakon rendesen három-három, shngelt vagyis fehér lyukhímzéses végű hajba bújtatott párna dagadozott.

Módos széksósi gazdák már az első világháború előtti években hálószobabútort vásároltak lányuknak hozományul, de szélesebb körben csak a húszas évek második felétől terjed ez a szokás. A szegedi vagy alsóközponti asztalosnál rendelt, vagy vásárban beszerzett hálószoba-berendezés darabjai: 2 ágy, 2 szekrény, 1 toalett-tükör, 1 asztal, 2 karszék. Az új bútorok használatba vételével fölbomlik a sarkos szobaelrendezés: a két ágyat az ajtóval szemközti szobasarkokba vagy egymás mellé helyezik, az oldalfal mellé kerül a két sifonér (ruhásszekrény), a párhuzamos ágyak végéhez az asztal a székekkel. A harmincas években ez a párhuzamos elrendezés még csak a gazdacsaládokból származó fiatal házasok otthonára jellemző.

A szobák padozata döngölt agyag, illetőleg székföld, amit naponta locsoltak, hogy ne verjék föl a port. A század elején még elvétve akadt néhány padozott szoba, de a vizsgált 156 lakóházban 1935-ben is csak 22 padlós szobát talált a kutató.32 Az egykorú szerzők és a visszaemlékezők szerint voltak igen szegényesen bútorozott tanyák. Ilyenek a városi kishaszonbérlők, az egy-két holdas törpebirtokosok hajlékai, akik örültek, hogy saját otthont tudtak a fejük fölött és hosszú évekig a szülők, nagyszülők régi bútorait használták.

A szabadkéményes pitvarnak alig volt bútora, legfeljebb egy deszkákból szögeit állvány, amin a cserépköcsögöket, kantákat tartották és egy kis lócapad. A cseréptányérokat, -tálakat a bóthajtásnak nevezett füstfogó falra és a nyitott kémény alatti hátsó falra akasztották. A kemence szája, vagyis fűtőnyílása előtti szabadtűzhelyen volt a kovácsoltvas háromláb és egy-két cserépfazék vagy öntöttvas kaszroj. Özvegy Csányi Péterné hagyatékában (1911) 10 fazekat, 26 tányért, 4 tálat, 1 bögrét, 5 findzsát, 1 cserépszűrőt, de pl. Magda József után mindössze 21 konyhaedényt vettek jegyzékbe.

1967—68 táján emléke sem élt a pitvarbeli középpadkának, melynek meglétét az 1832-ben épült madarásztói csárda, a közeli körösi csárda és más pusztai épületek tervrajzai igazolják.33 Magát a középpadkát az egykori Alsótanya területén egyetlen, 1950 óta Zákányszék határába eső tanyán találtam meg, viszont előfordulása a Dél-Alföld számos kutatópontján — Szeged-Alsóváros, Tápé, Halas, Majsa, Szánk, Tömörkény, Kecskemét, Lajosmizse településeken — igazolódott. A pitvar lepadlásolása után a középpadkát a konyhaedények tárolására használták. Más adatok mellett erre is Tömörkény nyújt bizonyságot, amikor 1908-ban Joó Mihály tanyájának szabadkéményes konyháját így írja le: „Fehérre meszelt oltárforma emelvénye tündöklik a tisztaságtól, azokon tartózkodnak a tisztára törölt csillogó ünnepi poharak, fehér poharakon piros cifraságok, Rudolf képe az egyiken, Kossuthé a másikon... "34

A lepadlásolt, füstmentes konyhában előbb kaszni — felül fiókos, alól kétajtós bútordarab —, majd felül üvegezett konyhaszekrény állott. Miután a főzés az ereszalján elfalazott kiskonyhába vagy a melléképület konyhájába került, a lepadlásolt, kaminkéményes konyha inkább afféle tárolóhellyé vált.

A kamra a gabona, a bor, a különböző élelmek, az eredeti rendeltetéséből kikopott bútorok (pl. a menyasszonyi láda) és sokféle konyhaeszköz — fateknők, rosták, sziták, vastepsik stb. — lerakata. Gyakori, hogy a deszkahambáron kívül tetejetlen kancahordókban is rozst, árpát tároltak, szinte minden tanyában akadt egy-kettő. Ahol egy szoba volt, ott a kamrában függött, a nagygerendába, vert szögön a családfő subája, ünneplő csizmája. Említettem, hogy számos gazdatanyán alápincézett hambár készült.

Az ereszalján lócapad vagy a szülőktől jussolt karospad és kecskelábú asztal a leggyakoribb bútor. Számos tanyán a nyitott, könyöklős ereszalja egyik sarkában volt az ágy, ahol a gazda kora nyártól késő őszig kinn aludt. A könyöklős ereszetet rendszerint dróthálóval, némelyek tápai szövöttgyékénnyel is védték attól, hogy az aprójószág oda beröpüljön vagy a szél a faleveleket behordja. (18. kép.)

A lakóház helyiségeit régebben meszelték, az 1930-as évek óta terjed a szobák, majd a konyhák mintás festése, piktorolása. A tanyát évente kétszer, de legalább egyszer minden háziasszony kívül-belül kimeszelte, a városi mintákat követő piktorolt fal újrafestése — amihez nem mindenki ért — már ritkábban történik.

A tanyák nap közben leggyakrabban használt helyisége az utóbbi évtizedekben a konyha. 1968-ban a megkérdezett 50 család közül 38-ban válaszoltak úgy, hogy a házbeli nagykonyhát vagy a kiskonyhát. lakják, 3 család a konyhát és a lakószobát, 8 család az egyik szobát jelölte meg a mindennapi élet — étkezés, házimunka, napközbeni pihenés, beszélgetés stb. — színteréül.

 

ADATKÖZLŐK

Csiszár József (sz. 1874), Balogh Antal (1892), Németh Antalné (1892), Varga István (1895), Nagy János (1896), Komócsin György (1898), Szécsi István (1898), Dobó Sándor (1899), Farkas Imre (1899), özv. Császár Ferencné Tanács Rozália (1900), Szűcs Pál (1901), Farkas Csamangó Antal (1902), Buborék József, Ábrahám Vincéné Bálint Ilona (1911), Varga Istvánné Szűcs Rozália (1912), Battancs Géza (1913), Szűcs Szilveszterné Szécsi Piroska (1922), Daru Jánosné Farkas Veronika (1923).

 

IRODALOM

Bokor István
  1936   Móradomb és környéke. Tanulmány a szegedi tanyavilágból. Szeged.
Juhász Antal
  1974   Telekelrendezés a szegedi tanyákon. Ethnographia, 276—314.
Szécsy György
  1967   Képek Mórahalom múltjából és jelenéből. Mórahalom.
Tömörkény István
  1963   A tanyai világból. In: Munkák és napok a Tisza partján. Sajtó alá rendezte Péter László. Bp. 307-326.

JEGYZETEK

  1. Bokor István 1936. 8.
  2. A külterületi építkezést, az 1834., 1864. és 1873. évi rendeleteket követően, 1882-ben igyekezett részletekbe menően szabályozni Szeged város törvényhatósági bizottsága. A szabályozást előbb a  Királyi  Biztosság,   1883-ban pedig  a Belügyminisztérium küldte  vissza  kiegészítés végett. A szabályrendeletet végül 1885-ben hagyták jóvá. (CsML, Szeged v. Törv. hat. biz. jkv. 1884. 37., A külterületi építkezés. Szegedi Híradó, 1885. március 27.)
  3. Bokor István 1936. 22-23.
  4. Bokor István 1936.28.
  5. Szécsy György 1967.13.
  6. Bokor István 1936. 30.
  7. Tömörkény István 1963. 316.
  8. Tömörkény István: Belterjes gazdálkodás. In: Hajnali sötétben. Bp. 1958. 215.
  9. Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása. Bp. Néprajzi Füzetek, 1936. 151.
  10. Bokor István 1936. 30.
  11. A kerítések készítését ismerteti Juhász Antal 1974. 280-282.
  12. CsML, Szeged, v. tan. ir. Külterületi építési tervek 1894-1899. A népi építészeti terepmunkát Mórahalom határában 1966-ban kezdtem és 1976-ig folytattam.
  13. A veremház építését és lakóinak életét Tömörkény István több elbeszélése örökítette meg: Barlanglakók, A házasság első éve.
  14. Tömörkény István: Tanyaverés. In: Munkák és napok a Tisza partján. Bp. 1963.297.
  15. Juhász Antal: A hantház. MFMÉ 1969-1. Szeged, 1969.
  16. A tutajfalat részletesebben tárgyalja Juhász Antal: Vázas szerkezetű sárfalak Szeged vidékén. MFMÉ 1988-1. Szeged, 1989. 124-137. Itt említem az építőtechnika más vidéki előfordulásait és megnevezésének magyarázatát is.
  17. CsML, Külterületi építési tervek 1894-1899. Az 1899. évi szabályrendeletet lásd Szüts Mihály: Szeged mezőgazdasága. Szeged, 1914. 419-420.
  18. Tömörkény István 1963. 323.
  19. CsML, Külterületi építési tervek 1894-1899.
  20. 1930. évi népszámlálás. M. Stat. Közi. Új sor. 83. Bp. 1932.
  21. Bokor István 1936.19-20.
  22. A napsugárdísz eredetéről, szerepéről Bálint Sándor írt: A szegedi napsugaras házak. Művészet, 1973. 8. sz. Az árvíz utáni újjáépítés típusterveiről lásd Juhász Antal: A napsugaras oromdíszítés és megóvásának lehetőségei. Műemlékvédelem, 1980.165-171.
  23. CsML, Külterületi építési tervek, 1899.
  24. Bokor István 1936.21.
  25. CsML, Külterületi építési tervek 8. doboz, 12.
  26. Bokor István 1936.18.
  27. Bokor István 1936.26.
  28. Tömörkény István: Rózáit a halálbíró sarcolja. In: Hajnali sötétben. Bp. 1968. 260.
  29. Tömörkény István 1963. 316.
  30. A tanyai családok hagyatéki leltárait Szeged város Árvaszéke iratanyagából föltárta és kijegyezte Komoly Pál ny. levéltári főelőadó. Szívességét ezúton is köszönöm. A hagyatéki leltárak forráshelyei: Magda Józsefné 3193/1928., özv. Csányi Péterné 3060/1935., Ábrahám Tandari Istvánná 6136/1928., Bödő Sándorné 6464/1928.
  31. Tömörkény István: Új bor idején. Bp. 1958. 33.
  32. Bokor István 1936. 22., Szécsy György 1967. 44.
  33. Juhász Antal: Adatok a XVIII-XIX. századi alföldi ház kéményéhez és konyhai tüzelőberendezéséhez. In: Építészet az Alföldön. Szerk.: Novak László—Selmeczi László. Nagykőrös, 1989.195-209.
  34. Lásd a 28. jegyzetet.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet