K?etkez?fejezet

EGY KIS NÉPRAJZ

Mindenki tudja, ma már nem lehet úgy élni, mint húsz, ötven,

száz évvel ezelőtt. Hiszen a nagyapáink sem úgy éllek, mint a

dédapáink. Nincs is erre szükség. De arra nagyon is szükség

van, hogy őrizzük, szeressük, ismerjük a múltunkat. "

(Végh Antal)

A néprajz a paraszti életmóddal, kultúrával foglalkozó tudomány, amely elsősorban a falusi élet anyagi és szellemi értékeinek emlékeit kutatja. Arra keresi a választ, hogyan ünnepeltek, öltözködtek, szórakoztak, játszottak, gazdálkodtak, mit ettek, milyen házakban éltek stb. régen az emberek. E fejezetekben fény fog derülni arra, hogyan teltek elődeink mindennapjai.

Keresztelő

Az emberi élet első nagy eseménye a születés. A gyermeket Isten áldásának tekintették és örömmel készültek a megérkezésére. Egy családban átlagosan 6-8 gyerek született, de nem volt ritka a 10-12 sem. Közülük azonban kevesen érték meg a felnőttkort, sokan még egy éves koruk előtt meghaltak. Még a századfordulót követő évtizedekben is magas volt a csecsemőhalandóság.

Amikor elérkezett a szülés napja, házhoz hívták a * bábát, aki „elfogta a gyereket", levezette a szülést. A szülés után igyekeztek néhány napon belül az újszülöttet megkereszteltetni, mert ha kereszteletlenül halt meg, akkor csak kívül a temetőn, annak árkába temethették el. A paphoz csak az apa, a keresztszülők és a bába vitte el a gyereket. A keresztelő után szerény ünnepséget rendeztek.

A keresztszülőket, akiket már jóval a szülés előtt kiválasztottak, a gyerekek keresztmamának, keresztapának szólították, míg a felnőttek egymást komának, kománénak nevezték. A komák nem feltétlenül voltak rokonak, de katolikus csak katolikust választhatott. A komaság hivatalosan azzal kezdődött, hogy a keresztelő reggelén *komatálat, benne finom ételeket vittek a gyermekágyas kismamának, akinek két hétig még a házból sem volt szabad kimozdulnia. Ezalatt róla és a családjáról a komaasszony és a rokonság gondoskodott. Ha két komaasszony volt, akkor felváltva: három napig az egyik, három nap után a másik látta el őket ételekkel. A két hét letelte után az első utcai útja során az édesanya a gyerekével a templomba ment, ahol a pap szülővé avatta.

Érdekes!

A református egyház anyakönyvének a bejegyzése szerint 1830 és 1930 között, száz év alatt 3807 gyereket, 1 960 fiút és 1847 lányt kereszteltek meg. Ezen időszakban a 10 leggyakoribb fiúnév: József (296). István (263). Fe renc (258), János (161), Mihály (141), Pál (85), László (80), Miklós (77), Sándor (69), Imre (68). A 10 leggyakoribb lánynév: Julianna (402), Erzsébet (355), Mária (223), Borbála (179), Ilona (108), Zsuzsanna (101), Rozália (51), Zsófia (49), Piroska (44),Anna (34). A legritkább fiúnevek, pusztán egy alkalommal fordultak elő: Ábrahám, Ádám, Boldizsár, Elek, Gáspár, Gedeon, Gergely, Ignác, Róbert, Zsigmond. Míg a legritkább lánynevek: Ágota, Elza, Emília, Hermina, Johanna, Matild, Rebekka, Róza, Sarolta, Viktória.

 

Özv. Sinka Józsefné:

Hogyan ismerkedtek, szórakoztak régen a fiatalok? (Olvasmány)

Vasárnap a templomban minden fiatal ott volt. Amikor az egyikből kijöttünk, akkor harangoztak be a másikba. A fiuk mindég megfigyelték, hogy hová megy az a lány, amék tetszik neki. Volt aki ott nézte ki magának a jövőbelijét. Amék fiu már komolyabb szándékkal volt, azt úgy mondták, hogy udvarol. De előb meg kellett kérdeznie a lány szüleit, hogy udvarolhat-e a lányuknak. Ha megengedték néki, akkor kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap este várták is, hogy megjelenjen a házukba. Mikor kijöttünk a templomból, minden fiu meglelte azt a lányt, akivel szórakozik, vagy csak szeretne. Szépen egymás mellett jőve hazáig kisérte, addig is jól kibeszélgették magukat. Megkarolni egymást csak akkor volt szabad, ha már a vőlegénye volt.

Télen szőttünk, fontunk. A fiuk megtudták hol van a fonó és elmentek oda. Akkor a fiuk szomjuhoztak a csókra, mert nem kapták meg könnyen abban az időben a lányoktól. Elkapták az orsót a lánvnak a kezéből, és nem adták vissza csak egy csókért. Ha a lány nem volt hajlandó kiváltani, letekerték a fonalat az orsóról kint a kerítésre vagy a fára.

17. Szüreti mulatság után

A fonóban sokat játszottunk is. Az egyikjátékot úgy hívták, hogy tetszik a szomszéd. A lányok választottak maguknak fiut párnak, és leültek egymás mellé. Választottak a fiuk közzül egy bírót, mindég egy jó derék erős fiút. Az egy törülközőt beáztatott vízbe és összesodorta jó keményre. És kérdezte mindegyikpártól, hogy tetszik a szomszéd? Ha azt mondta a fiu, hogy tetszik, akkor megcsókolták egymást. De voltak fiuk, akiknek nem jutott pár, az kérte attól a fiutól akivel ült lány, akivel ö szeretne ott ülni. Ha nem adta a fiu, akkor ki kellett tartani a tenyerét. Ki volt szabva, hogy a törülközővel hányat kell ütni a tenyerébe. Volt olyan fiu, hogy úgy elverték a tenyerét, hogy másnap alig tudott vele fogni de még akkor sem adta a lányt, ha néki az tetszett. Volt aki felállt, nem tartott érte, átengedte a másik fiunak.

Egy másik játékot úgy hívtak, kutba estem, ki húz ki. Akkor egy fiu az ajtóhoz állt, hogy kutba estem. Mondta a bírónak, hogy melyik lányt küldje, hogy kihúzza. Akkor ment a lány, megcsókolta a fiut és ezzel kihúzta. És akkor a lány maradt a kutba, ő kért fiut, aki őt kihuzza. És ez így folytatódott.

Voltak bálok is. Amelyik fiu lánnyal akart a bálba menni, előb elkéreztette az anyjától. Ott szép csendes zene volt és lassu táncok, hogy nyugodtan beszélgethessenek. A lány mindég a fiu karjai közt táncolt. Szép volt, mert a fiuk nem használtak trágár szavakat, a lányok között megválogatták a beszédjüket. Télen volt még kukoricamorzsolás, szöszdörzsölés, tolfosztás. Vólt mindég, aki tudott citerázni és táncoltunk.

Lakodalom

A keresztelő mellett a család másik nagy örömünnepe a felnőtté lett gyermekek házasságkötése volt.

Amikor a legény úgy érezte, hogy van keresnivalója, megkérdezte a lánytól, hogy lehete kérni? Ha a szülők beleegyeztek, a legény gondoskodhatott a leánykérésről, amely tréfás párbeszéd közepette ment végbe. Ezt követte a kézfogó, amelyet a lányos háznál rendeztek meg. Erre az alkalomra a lány egy szív alakúra összevarrt kendőbe ajándékot tett a vőlegény számára, a fiú pedig levelet írt, s annyi pénzt tett bele, amennyit akart, vagy tudott. Erre két szál rozmaringot szúrt rá. Amikor közeledett a vacsora, előkérték verses rigmusokkal a leányt. Az ünnepi asztalnál a két fiatalt a főhelyre ültették, majd elővették az ajándékokat és kicserélték. Ez volt jegyváltás, a gyűrűket csak a lakodalomra vették meg. Majd áldomást ittak, felszolgálták a vacsorát és táncra perdültek.

A jegyváltás és a lakodalom között három hét telt el. Addig a pap vasárnaponként hirdette a templomban, s ha valaki akadályt látott a házasságban, akkor azt jelentenie kellett, hogy miért nem szabad a fiatalokat összeadni. Az esküvő előtt két héttel a vőlegény és a menyasszony együtt járta be a falut és hívta meg a vendégeket.

Az esküvő napján a lakodalom ceremóniamestere, a vőfély kikérte a menyasszonyt a szülői házból, és a nevében elbúcsúzott szüleitől, testvéreitől.

,,Kedves testvéreim, hozzátok is szólok,

Jobban nem is szólok, hanem parancsolok.

Az édesanyámat nagyon szeressétek,

Mert csak mostan érzem, mit jelentett nékem.

Sok-sok szeretettel vegyétek őt körül,

És ha az orcáján bánatnak halma ül.

Fogjátok ti össze vigasztaló szóval,

Öntsetek mosolygást megtöri orcájára.

Az élet zajában bármi bánatotok legyen,

Az édesanyámat nagyon szeressétek.

Mint ahogy ő védett, védjétek ti őtét,

Isten munkálatotokban segítsen titeket.

És ha eljön az idő, hogy szárnyatokra enged,

Sok-sok boldogságot kívánok tinéktek!"

Majd elindultak a templomba, de ekkor a vőlegény még nem mehetett a menyasszony mellett, őt az egyik testvéröccse helyettesítette. Őket követte a násznép, majd a menet végén a cigányok sorjáztak. A templomban a pap kicserélte gyűrűiket, majd áldását adta házasságukra.

Vacsora előtt a vőfély rigmusokkal köszöntötte a fiatal párt, majd mindenki ivott az egészségükre. Valaki felemelte a pálinkával teli kancsót és ezt mondta: „Isten éltesse az ifjú párt!". Ivott belőle, majd odaadta a következőnek. Ez így ment körbe, amíg el nem fogyott, akkor hozták a következő üveggel. A vőfély kiválasztott 4-5 embert szolgának, ők hordták a konyháról a fogásokat. A vőfély jött elől, a szolgák utána, s minden egyes ételhez mondott egy-egy verset. Pl. a töltött káposztát ekképpen szolgálták fel:

,,A káposzta az étkek vezére,

A királynak is gondja van erre,

Áldott ennek, ahol van a gyökere.

Meg sem dicsérem, dicsérje meg magát,

Belevágtam egy oldal szalonnát!

A disznónak elejét, hátulját,

Keresse meg benne ki fülét, ki farkát!"

A vacsora közben a jókedv fenntartásáról a zenészek és a vőfélyek gondoskodtak.

A menyasszonytánc előtt nagyobb szünetet tartottak. Kikészítettek egy asztalt, rajta egy tányérral és egy üveg borral. Az asztal mögött a két násznagy ült, az egyik a pénzt, a másik az ajándékokat szedte. A vőfély csendet kért, majd rákezdte:

„Imitt áll előttünk egy ékes menyasszony,

Hogy menyasszonyfővel egy utolsót mulasson,

Minden vendégével egy nótát táncoljon,

Majd az ajándékokból egy új cipőt varrasson.

Táncoljon hát vele mindenki egy kurtát,

De le ne tapossák a cipője orrát,

Gondoljanak arra, hogy drágáért varrták.

Az asztalon áll egy üres tányér,

Nyúljanak zsebükbe húszasért, százasért!

Én kezdem a táncot, a többi még ráér.

Te meg cigány húzd rá az új házaspárért!"

Egyet-kettőt fordult a menyasszonnyal majd így kiáltott: „Eladó a menyasszony!". Aki befejezte a táncot, annak a vőfély egy pohár bort nyújtott át. A tánc után a pénzt a menyasszony ruhájába öntötték, a tányért pedig földhöz csapták, hogy a szerencse ott maradjon.

A tánc után volt a kontyolás, amikor a menyasszony haját kontyba rakták és a fejére kendőt kötöttek. Az új asszony felvette menyecskeruháját és visszament a lagziba. Újra táncoltak, iszogattak, majd a vendégsereg lassacskán szétszéledt. Hétfőn már mindenkinek, még az ifjú párnak is dolgoznia kellett.

Feladat:

Temetkezés

A temetkezési hagyományok a keresztelői és a lakodalmi szokásokhoz képest egyszerűbbek, kevésbé változatosak.

A halottat a hozzátartozók megmosták, feketébe öltöztették, az állát felkötötték, szemét lezárták. Az asztalra feketemintás abroszt tettek, a tükröt tükörkendővel borították, az ablakot bezárták, a halottat fehér lepedővel terítették le. A családból valaki bejelentette a halálesetet a jegyzőnek és a papnak, aki meghúzatta érette a harangokat. Megvásárolták a koporsót és a szemfedőt.

A rokonok eljöttek a koporsóba tett halottat megnézni és a gyászoló családot vigasztalni. A virrasztás kora este, „sűrvedéskor" kezdődött. Az asszonyok a halott körül halotti énekeket énekeltek, a férfiak külön szobában ültek és beszélgettek. A virrasztókat borral, pálinkával kínálták. A keresztet vagy fejfát még aznap kifaragták. Rávésték a halott nevét, életkorát, felülre A.B.F.R.A. (a boldog feltámadás reménye alatt), alulra B.P. (béke poraira) rövidítést írták.

Másnap reggel a sírásók a temetőbe mentek, ahol kiásták a sírt. A temetési szertartás a déli harangszó után kezdődött. Miután a pap megérkezett, beszegezték a koporsót. Ima és szentelés után a koporsót a ravatallal együtt ki vitték az udvarra. A szertartás legünnepélyesebb része a búcsúztatás volt. Ezután a ravatalról két halottkísérő fával felemelte a koporsót, majd elindult a halottas menet a temető felé. A legények és lányok koporsóját ünneplőbe öltözött fiatalok vitték. Bal karjukra fehér szalagot kötöttek, amit az elhantoláskor a koporsóra helyeztek.

A temetés után szokás volt, hogy a család tagjai és a rokonok halotti torra gyűltek össze az elhunyt házánál. Az udvaron asztalhoz ültek, pálinkát ittak, kenyeret, szalonnát ettek.

18. Zsidó síremlék 19. Székely Benedek kriptája

 

Szövés-fonás

Az asszonyok téli időben szövéssel, fonással készítették el a család ruházatához és háztartásához szükséges vászonneműket, a lányok a* stafirungjukat.

A férfi feladata volt a vászon alapanyagául szolgáló kender megtermelése. Minden parasztembernek volt a földjében kender, amelyet április közepén vetettek el, és augusztus végén már ki is nyűttek, több szálat összefogva, tövestől húzták ki a földből. A kinyűtt kendert kévékbe kötötték, kúpokba rakták, majd vízbe tették, sarat rakták rá és kb. két hétig áztatták. Bogdányban is volt kenderáztató, amelyet 1928-ban csapoltak le. Az áztatás után kihúzták a partra, ahol szárítgatták, majd hazavitték, ahol tovább száradt. Miután megszáradt, a kendertörővel a száraz szárat letörték róla. Ezt követte a tilolás, amikor a megtört kenderből kifésülték a *szöszt. Télen dörzsöléssel tovább finomították. A szöszt egy vasszögekkel kivert eszközzel, a * gerebennel fésülték, hogy egymás mellé rendeződjenek a szálak. Az így kezelt finom kenderszálakat fonallá kel lett sodorni, fonni.

A fonás november elején kezdődött és január végéig tartott. Két ősi eszköze az orsó és a * guzsaly. A szöszt felkötötték a guzsalyra, ebből húzták ki és sodorták bal kézzel a fonalat. Jobb kézzel tartották és pergették az orsót. Erre tekeredett a fonál, amelyet állandóan rágni, nyálazni kellett, hogy egyenletes és csomómentes legyen. Ha az orsók megteltek, akkor a fonalat lemotollálták (*motolla). Általában január közepén a fonalat dézsába rakták és áztatással megpuhították, lúgozással fehérítették. Majd kivették és megszáradás után felgombolyították.

A szövés legfontosabb eszköze a szövőszék, amelyet a vidékünkön esztovátának neveztek. A megszőtt vásznat tovább fehérítették,*mángorlóval mángorolták, majd hengerbe göngyölve szekrénybe rakták. A kész vászonból házilag varrták az egyes ruhadarabokat.

 
XXII. A kenderfeldolgozás műveletei

Feladat:

 

Öltözködés

A fiúk és a lányok 12-14 éves korukig, tavasztól őszig * kantusban jártak. Télen a fiúk nadrágot és * kiklit viseltek, a leányok pedig vastagabb ruhát. Csak a módosabb gazdák járathatták posztóruhában és csizmában gyermekeiket. A szegényebbeké jó időben mezítláb szaladgáltak, még iskolába is így mentek, rossz időben pedig a testvérek megosztoztak a lábbeliken.

20. Testvérek a két világháború között

A nők legalsó ruhadarabja a * pendely. Az ünneplő pendely aljára csipkét horgoltak. A lányok, fiatalasszonyok a felső testükre * ingvállat vettek, amit vászonból vagy gyolcsból varrtak. Az idősebb asszonyok házivászonból készült, térdig érő vászonyinget viseltek. Az alsószoknya három szélből és három *cikliből készült. A *félruha karton, flakkon, krepdesin, vagy más gyári mintás ruhaanyagból készült. A blúz nyaka hegyesvagy kerekgalléros, az eleje végiggombolós, az ujja hosszú volt. Az idősebb asszonyok blúz helyett mellényhez hasonló, hosszú ujjú pruszlikot viseltek. Az ünneplő öltözetet drágább anyagból, bővebbre varrták. Az asszonyoknál a * kötő és a. fejkendő elmaradhatatlan viseleti darab volt. A vállkendő is a női viselet fontos kelléke volt. Ősztől tavaszig a nők is csizmát húztak a lábukra.

A férfi vászonyinge díszítés nélküli, hosszú, kézelős ujjú volt, gombos kis felálló gallérral. Az idősebbek inge hasonló, de lobogósujjú, azt negyvennyócas ingnek nevezték. Télen-nyáron háziszőttesből készült gatyát viseltek, télen azonban lábravalót (nadrágot) is húztak rá. Az ingre szövetből varrt ujjatlan mellényt, vagy ujjas lajbit vettek. Bőrből készült az ujjatlan *bekecs, amely hónalj alatt gombolódott, valamint az elölgombolós, ugyancsak ujjatlan *köce és a hosszú ujjú * ködmön. Télen * gubát terítettek magukra, és évszaktól függetlenül fekete csizmában jártak.

Táplálkozás

A falusi ember teljesen önellátó volt: önmaga termelte meg a táplálkozásához szükséges alapanyagokat, de ruházatáról is önmaga gondoskodott. Csaka mit nem tudtak előállítani, azt szerezték be a piacokon.

Az étrendjükön nagyon egyszerű ételek szerepeltek, amelyek legfőbb alapanyagául a krumpli, a paszuly és a tengeriliszt szolgáltak. Azonban ezekből nagyon változatos ételeket tudtak készíteni.

A kemencében sült krumplit megsózták, de a disznónak fövő krumpliból is kikapkodtak néhány szem hajas krumplit, amit szintén megsóztak. A lapcsánkát liszttel vegyített reszelt nyers krumpliból a palacsintához hasonlóan sütötték, a csírásgaluskát főzték. A cinkét liszttel összegyúrt főtt krumpliból készítették, amit forró vízbe csorgatva főztek ki, majd hagymás zsírban felkavarták. Tálalhatták túróval is. Ebből az anyagból készült a lekváros gombóc, és a krumpliperec, amit olajban, kifli formában sütöttek ki. A krumplipuliszkát teljesen összetörték és zsíros hagymát tettek rá. Ettől a paprikáskrumpli csak annyiban különbözött, hogy a főtt krumplit paprikás-hagymás zsírral öntötték le, s nem törték össze. A rakott krumplit tepsibe szeletelt nyers krumpliból, közé apróra vágott szalonnával megsütötték. Mindennapi eledel volt még a krumplileves, a habart krumpli és a savanyú krumpli.

Igen gyakran fogyasztottak még káposztalevest, gerslilevest, paszulylevest, lebbencsle vest, különböző ízesítésű galuskákat, tengeripuliszkát. Az olajat a házilag megtermelt napraforgóból Demecserben üttették ki. Sok tejet ittak, és ha valakinek nem volt tehene, annak a szomszédok ingyen adtak tejet. Kedvelt étel volt az öhön, amit bográcsban, szabad ég alatt főztek. Tördelt száraztésztát kevertek össze felfövésben lévő krumplival, leöntötték hagymás zsírral, és így főzték addig, míg egybe nem állt az egész.

A kenyeret házilag készítették. A gazdasszony a liszthez vizet, kovászt adott és bedagasztotta. A kész kenyértésztát a szakajtókosárba helyezett szakajtókendőbe szaggatta ki majd a kendő sarkaival betakargatta. Amíg kélt a tészta, csutkával és szalmával befütötte a kemencét. Amikor már bemelegedett, de még nem volt elég forró a kenyérsütéshez addig kiszakított néhány darabot a tésztából, kilapította és a parázs felett lángosnak megsütötte A hamar megsült lángost ették kaprosan, cukorral, de zsírosan is. „ Mikor szikrázott a tégla akkor be volt fűtve a kemence". Ekkor a szakajtóból a tésztát a kenyérsütő lapátra öntötte, és bevetette a kemencébe. Bevetés előtt egy ujjal a közepét benyomta, hogy fel ne essen a haja. A dagasztóteknő oldaláról összekapart tésztát, a vakarót is megsütötték a kemencében, de néha olajban is. Hamarabb elkészült mint a kenyér és csillapította az éhséget A megsült kenyeret letisztogatták és a megszegés előtt a késsel keresztet rajzoltak rá.

Vasár- és ünnepnapokon nem maradhatott el az asztalról a húsleves és a tőtött káposzta De ekkor készítették édességként a kőttes tésztákat is. Karácsonykor elmaradhatatlan étel volt a babajka, húsvétkor a sonka, tojás, kalács és sütemény. A húsvét előtti nagyböjtben a katolikusok minden pénteken böjtöltek, míg a reformátusok csak nagypénteken. Ekkor a leggyakoribb étel apattogó (pattogatott tengeri) volt. Egy hagyományos lakodalmi vacsorán a következőket fogyasztották: csigatésztával készült húslevest, főtt húst töltött káposztát, tejben főtt kását.

Feladat:

 

Gyermekjátékok

Már a megszületett kisbabát játékba vonták a szülei, nagyszülei és idősebb testvérei, amikor bölcsődalokkal altatták, mondókákat mondtak neki, miközben az arcát cirógatták, ujjait számlálták, csiklandozták. Később, mikor már beszélni tudott, könnyen megtanulta ezeket a rövid versikéket és jóízüeket nevetett rajta. Ilyenek voltak pl. a Csip-csip, csóka, Csigabiga, gyere ki, Ez elment vadászni, Kerekecske, gombocska, Katicabogárka, szállj fel az égbe kezdetű mondókák.

A játékokhoz saját testüket és az otthonukban fellelhető egyszerű eszközöket használták, minden életre kelt a kezükben. A játékszereket is maguk csinálták csutkából, nádból, szalmából babát, hegedűt, sípot, nyakláncot, pitypangból virágkoszorút. A játékszerek készítése közben is dúdolgattak, mondókákat mondogattak. Pl. a fűzfasíp készítése közben ezt:

„Jöjj,ficfa, labodának,

Téli, nyári furulyának,

Sípnak, dobnak,

Nyári hegedűnek!"

Kedvelt játékok voltak még a bújócskázás, a fogócskázás, a pirospecsenyézés és a targoncázás. A fiúk-lányok játékai 10-12 éves kortól váltak szét. A fiúk szívesen játszottak erősségüket, ügyességüket próbára tevő játékokat, mint a kötélhúzás, Adj király katonát, méta, bigézés, Enyém a vár. A kisleányok elsősorban a körjátékokat kedvelték, amelyeket rendszerint hívogatás, a játszópartnerek gyűjtése előzött meg. Ilyen játék volt a Körben áll egy kislányka. Még a nagyobb, 16 éves lányok is szívesen játszották a Künn a bárány, Bújj, bújj zöldág. Megy a gyűrű vándorútra című játékokat.

Télen a fonókból is elmaradhatatlan volt a mese, a játék. Ekkor a párválasztó játékok voltak a népszerűek, mint a Hogy tetszik a szomszéd, vagy a Kútba estem, ki húz ki.

21. Községünk népművésze: Palatitz Ferenc

Feladat:

Luca napi szokások Nyírbogdány községben (Olvasmány)

Luca napján, ahol eladó lány van, kiment a kórókúphoz (napraforgókóró), mely úgy állt szálába. Megállt háttal a lány a kórócsomó felé és úgy markolt a kórószálakból, amennyit csak bírt. Utána megolvasta a lány a kórószálakat, ha páros számú jött ki, az azt jelentette, hogy abban az évben a lány férjhez megy. Ha pedig páratlan számú kórót ölelt meg, az abba az évbe nem ment férjhez.

Csináltak, szalmacsutakot, és azt dobálta az eladó leány az udvaron levő eperfára. Ahány lökésre megakadt a szalmacsutak a fa ágai között, annyi év múlva ment férjhez a leány.

Utána még volt egy próba. Odament a disznóólhoz a nagylány, belerúgott a disznóól oldalába, ahányat röfögött a felriasztott disznó, annyi év múlva ment férjhez a leány. (Ezt este csinálták.) Utána bement a lány a konyhába és készített szakított galuskát. Felírt egy csomó fiú nevet, különösen olyan neveket, akik számításba jöhettek, hogy ezek elvehetik a lányt. Akkor a lány a papirost összehajtogatta, és beletette a szakított galuska közepébe. Utána belevetette a fövős vízbe. Mikor a legelső tésztát felvetette a forró víz, a lánynak hirtelen bele kellett kapni a tésztáér és ki kellett bontani. Amilyen nevű legény jött ki a tésztából, olyan férje lett a lánynak. Ebbe nagyon hittek.

A Luca székét Luca napján kezdték el csinálni. Minden nap csak egy szeget volt szabad beleütni. Éppen karácsony villáján lett kész. Akkor el kellett menni a templomba éjjeli misére, a széket oda kellett tenni a szenteltvíztartó elé, és annak, aki csinálta rá kellett ülni, és meglátta kinek van szarva. Akinek szarva volt, az boszorkány volt. Őtet azonban látták, de arra nagyon vigyázni kellett, hogy valamelyik boszorkány bele ne akadjon, mert akkor észrevették és neki szaladni kellett. A boszorkányok pedig ahogy csak mehettek, mind mentek utána. Ezzel úgy segítettek magukon a Luca szék gazdái, hogy lila mákot vettek magukhoz, és szaladás közben szórták maguk után, mert a boszorkányoknak olyan szokások volt, hogy a mákszemeket mind összeszedték. Addig a Luca szék gazdája menekülhetett. De ha nem tudott elszaladni és utolérték, addig ütötték, míg szerteszét verték.

Szokás volt az is, hogy tengerit szórtak az ablakra. Ezt azért csinálták, hogy sok pénzek legyen. Luca viliáján este oda mentek a tyúkólhoz, benyújtották a piszkafát a tyúkólba és megpiszkálták a tyúkokat. Közben az alább írt mondókát mondták: Az én tyúkom tojjék, tojgáljék, a másé meg kotkodáljék.

Lakóházak, gazdasági épületek

Egy 1843/44-ben készített felmérés alapján rekonstruálni tudjuk, hogy a XIX. század közepén milyen házakban éltek, és milyen gazdasági épületeket építettek az emberek.

Primitív házformának és a legszegényebbek épületének számított a kunyhó és a bogárhátú ház. A kunyhó földbe ásott, tégla alakú gödör volt. Építése nem kívánt különös szakértelmet, és a közvetlenül beszerezhető építőanyagok miatt olcsó is volt. Egy cigánycsalád bizonyosan ilyen házban lakott. A bogárhátú házak fedele a bogár hátához hasonlított, de ezek faluk egy részével már a föld felszíne fölé emelkedtek. Bogdányban ez időben két család élt ilyen típusú házban. E két házforma azonban a korábbi időben sokkal elterjedtebb lehetett községünkben is.

A következő szintet azok az adózó háztulajdonosok képviselték, akik csak lakóházzal rendelkeztek, ahhoz semmiféle gazdasági épület nem tartozott. Ezen házak nagysága 4-8,5 öl között váltakozott, építésükhöz tölgyfából készült szarufát, a fedésükhöz nádat használtak.

A legtöbb bogdányi adófizető 8 öl hosszúságú, egyszobás házban élt, ahová a pitvaron át lehetett bejutni. Némely házba kamarát is építettek. A házak födém- és tetőszerkezetét alkotó * mestergerendák, * folyógerendák és szarufák többsége tölgyfából készült. A kéményt is fából készítették és nádat használtak tetőfedésre. A nyári konyhának megfelelő * sütőház ekkoriban még nem terjedt el, lévén, hogy a kemence a konyhában volt. Szinte minden portán volt istálló, aprómarha ól, sertésól és szekérszín.

A legmódosabb gazdának id. Sinka Mihály számított, akinek a 8 öles, kétszobás+kamarás, padlással és tornáccal ellátott házának a megépítéséhez már fenyőfát is használtak. Rajta kívül még négy adófizető büszkélkedhetett padlással, ill. három másik tornáccal. Id. Sinka Mihálynak még egy 6 öles háza is volt, egy fedél alatt a szekérszínnel. A portáján található még istálló, hizlaló, polyvás ól és két cselédház.

Ezeknek a házaknak a padlózata döngölt, tapasztott, homokolt föld volt. Csak egy újonnan épült kamaráról jegyezték fel, hogy padimentommal rendelkezett, ami jócskán meg is növelte az épület értékét.

A nemesi családok hasonló körülmények között éltek, mint az adófizetők. A két legszegényebbnek csak lakóháza volt. A 14 nemesi lakóházból már nyolc rendelkezett deszkapadlással és négy tornáccal. A padlás anyagául fenyőt és tölgyfát használtak, a tornácok faoszloposak voltak. Egy nemes már az istállóját is lepadlásozta. Nemes Soós Mihályné házában 3 szoba volt, padlással.

22. Kismenesi ház

Az épületek fedésére a nemesek is nádat használtak, és padlózatul is a döngölt föld szolgált. A gazdasági épületeket tekintve újdonság az adófizetőkhöz képest a tengeri kas, a méhes, a csűr és a juhakol. Özvegy Nemes Lászlóné malommal is rendelkezett. A jobb módú nemesek zselléreik számára is építettek egyszerű házakat az udvarukon, amiért azok bizonyos szolgálatokkal tartoztak. Két nemes taksás házat is épített.

A legkisebb földesúri lakóház 7, míg a legnagyobb 15 öl hosszúságú volt. Kettő kivételével már mindegyik többségében fenyőfából készült padlással ellátott. Ők is náddal fedték épületeiket, csak ketten alkalmaztak fazsindelyt, egy házon pedig cserépzsindely díszelgett. Mindegyik udvaron volt istálló, némelyiken kettő is! A tengeri kas, a csűr és a juhakol is inkább a földesúri udvarok sajátossága volt.

A leggazdagabb bennlakó földbirtokos ekkoriban özvegy tekintetes Osváth Károlyné asszonyság volt, aki két lakóházzal is rendelkezett. Az egyik 15 öl hosszú és 5 öl széles volt, fenyőfa felhasználásával építették. Fenyőfából készült a deszkapadlózat is és cserépzsindellyel fedték. A felmérők Bogdányban egyedül ezt a házat sorolták az első osztályba! A másik 9 öl hosszú volt és a granáriummal egy fedél alá építették, padlózattal és cseréptetővel látták el. Ezen a birtokon még a 15 öles istállót is fenyőfából építették és cserepezték! A csűr 9,5 öl hosszú és 7,5 öl széles volt, de már csak nádfedél borította. Ezeken kívül egy romladozott olajütő sajtóház, barom-és sertésakol, tengeri kas, sertés hizlaló, aprómarha ól, egy jó állapotú malom, egy 8 öles taksás ház és egy kovácsműhely tartozott még az uradalomhoz.

A lakóházak falának anyagát a XIX. század közepén földből készítették különböző módon. Az ágasokra épült falak esetében a faoszlopok közét sárral rakták ki. A vertfalnál a faoszlopokkal rögzített kétsoros deszkázat közé nedves földet döngöltek. Erősítésként a föld közé kevés szalmát, vékony vesszőket kevertek. A vályog a XIX. század második felében kezdett elterjedni. A vályogot, ami nem volt más, mint agyagos sár és szalma, törek keveréke, téglaformájú vályogvetőkbe döngölték, majd megszilárdulásig a napon hagyták. Községünkben a Böndiben található vályogvetőgödörben folytatták ezt a müveletet. Kőből, téglából csak a két templomot és a Jármy-Szalánczy-féle úrilakot építették. Ez utóbbit 1514-ben kezte építtetni a szolnoki Jármy András. Házasság útján a Tahy család birtokába került, majd a Bujanovics család örökölte. A XIX. században Szalánczy Ferenc vette meg, és 1873-ban átépítette. 1950 után téeszirodaként funkcionált, ma magántulajdonban van. A tégla és a kő falazatként csak a XX. században terjedt el általánosan.

22. Szalánczy Ferenc úrilaka

A XIX. század végén és a XX. század első felében a népi építészetre a következő volt jellemző. A lakóházak háromosztatúak (szoba + konyha + szoba), és oldaltornácosak. Sok helyütt a ház végébe kamrát építettek. A konyhából az utca felé van a szoba, hátra a hátsó szoba vagy a kamra. A falazat vert föld vagy vályog. A konyhában van a szabadkémény, amely alól a szobabeli kemencét fűtötték. Később a kemencét a legtöbb helyen kivitték a szabadba. Ezzel elkerülték, hogy kenyérsütés alkalmával nyáridőben is fűtsék a házat. A helyiségek földpadozatosak. Az utcai szoba egy ablaka az utcára, egy az udvarra néz. A házakat náddal fedték és kívül-belül fehérre meszelték.

Feladat:

Érdekes!

A nemesek mindenfajta összeírást rossz szemmel néztek, amely a számuk, birtokaik vagy vagyonuk felmérésére vonatkozott. A II. József által elrendelt népszámlálás miatt is zúgolódtak, sőt a Tűzkármentesítő Intézet felmérését is többen zokon vették. Pl. községünkben először „Nemes Soós Mihályné ellent állott az becsülésbe piszkálódással", és csak másodszor engedte meg, hogy felmérjék az ingó és ingatlan vagyonát.

Összefoglalás

A múlt néhány képének a felvillantásával bepillantást nyertetek elődeink életébe, amikor még maguk sütötték kenyerüket, készítették ruháikat, faragták játékaikat, építették házaikat, amikor tv, videó nem lévén, még együtt és sokat játszottak. Ebben a felgyorsult élettempójú világunkban jó volna néhány értéket megőrizni ebből a népi világból! Ehhez nyújtottak segítséget ezek a fejezetek.

 

 

  
K?etkez?fejezet