Előző fejezet Következő fejezet

Természeti környezet


Dr. Lóki József*

Nyíregyháza gazdasági életének természetföldrajzi alapjai**

 

Bevezetés

A 274.46 km2 területű város (1. ábra) a Nyírség nyugati részén, a vízválasztótól É-ra terül el. A környezete fölé emelkedő, lapos, mocsaras és lapos területekkel körülvett Nyírség már évezredekkel ezelőtt alkalmas volt az ember letelepedésére. A buckákat borító erdők vadat, a buckák közötti tavak halat, a mocsarak madarakat továbbá védelmet nyújtottak a letelepedőknek.

1. ábra Nyíregyháza bel- és külterülete

 

Nyíregyháza topográfiai viszonyait tanulmányozva a város területén is felismerhetők az egykori természetes védelmi rendszer nyomai. Ilyenek voltak keleten a mocsaras Bujtos és Igrice, délen a Nyírjes-tavak, a Sápa-rét és az Ököritó, nyugaton pedig a Szarvas-sziget, Eletó, Kettős-tó, valamint az Éralja. Ezeket a mocsaras, vizenyős területeket lecsapolták és a város fejlődésével, a belterület növekedésével beépítették.

A város külterületén járva a lapos, mélyebb fekvésű területek mellett szembetűnik a felszín nagy változatossága. Az egyik helyen a gyengébben tagolt szélbarázdás, hullámos felszínen járunk, máshol az egymásba torlódott futóhomokbuckák emelkednek ki. A város határának nyugati felén a futóhomokból épült formákat löszös köpeny borítja. A buckák közé gyakran mélyebb fekvésű területek ékelődnek helyenként kisebb tavakkal, zöldellő rétekkel.

Ebben a tanulmányban a felszín kialakulásával, geológiai képződményeivel, formatípusaival és a genetikai talajokkal foglalkozunk. Az éghajlati és a vízrajzi jellemzőket a kötet további tanulmányai tárgyalják.

 

A felszín kialakulása

Ha a város határának domborzati viszonyait, illetve a jelenlegi felszín kialakulását meg akarjuk ismerni, akkor a földtörténeti múltba az újharmad időszakig kell visszatekintenünk.

A szarmata időszak vulkáni tevékenységét követően az Alföld ÉK-i része süllyedni kezdett és a területet elöntötte a tenger. Ennek köszönhető, hogy az 1150 m mélységben található vulkáni képződményeket 150 - 200 m vastagságú agyag, agyagmárga, márga, mészmárga és mészkőrétegek borították be. A felsőpannóniai emeletben az ország jelentős részét borító beltenger fokozatosan kiédesedett és beltóvá alakult. Az Alföld ÉK-i részén a felsőpannon beltóba az ÉK-i Kárpátokból és É-Erdélyből érkező vízfolyások sok üledéket szállítottak. A Nyíregyházán létesített mélyfúrás arról tanúskodik, hogy a felsőpannóniai emeletben 600 - 700 m vastagságú agyag és agyagos homokréteg halmozódott fel. A sekély beltóban az ilyen mértékű üledékképződést a tó fenékszintjének fokozatos süllyedésével magyarázhatjuk.

A tó teljes feltöltődése a felsőpannóniai emelet végére következett be, majd a szárazzá vált felszínen fokozatosan indult meg az új vízhálózat kialakulása. Ez a vízrajz azonban még gyökeresen különbözött a maitól. Abban az időben az ÉK-Alföldön a vízfolyások É-D-i, illetve ÉK-DNy-i futásúak voltak és a legerősebben süllyedő Körös-vidék irányába tartottak

A földtörténeti negyedidőszak beköszöntése (2.5 millió évvel ezelőtt) jelentős változásokat hozott a terület fejlődéstörténetében. A folyóvízi feltöltődéssel nagyjából kiegyenlített felszínt újabb süllyedések érték. Ennek az lett a következménye, hogy a környező hegyvidékeken a vízfolyások erőteljes bevágó munkába kezdtek, a hegyvidékek előterében - az alföldi szakaszon - sok durva-

szemű üledéket raktak le. A kavics még a Nyírség É-i, ÉK-i részére is eljutott (Borsy Z. 1989). A nyíregyházi határban azonban ebben az időszakban is csak durva- és középszemű homok rakódott le (Urbancsek J. 1977), amelyet az Ős-Tapoly-Ondava és esetleg a Laborc szállított.

A középpleisztocénben a vízfolyások hordalékszállítása kissé megváltozott, ugyanis e fejlődési szakaszt főleg finomszemű üledék (apró- és középszemű homok, iszap, agyag) felhalmozódása jellemzi. A későbbiekben éppen ez a sok apró- és középszemű homokot tartalmazó rétegsor képezte a futóhomok forrását. A fúrásszelvények alapján megállapíthatjuk, hogy a terület süllyedése ebben az időszakban éppen a jelenlegi városmag alatt volt a legkisebb, és ezért itt a legvékonyabb a felhalmozott üledéksor.

A würm elején (70-80000 évvel ezelőtt) az Alföld ÉK-i részében az ÉK-i Kárpátokból és az É-Erdély felől lefutó vízfolyások még É-D-i, illetve ÉK-DNy-i irányban folytak és a Körös-vidék felé tartottak.

Az első jelentősebb változás 45-50000 évvel ezelőtt következett be, amikor a Tisza és a Szamos tektonikus mozgások hatására a hordalékkúp keleti peremére, a mai Ér-völgy környékére, tolódtak. Az Ős-Tapoly-Ondava és Laborc egy ideig még keresztül folytak a Nyírségen.

A felső-pleniglaciális időszak közepén a Bereg-Szatmári-síkság és a Bodrogköz süllyedni kezdett és minthogy az É-i részén a süllyedés valamivel erőteljesebb volt, a Tisza mintegy 20 000 - 22 000 évvel ezelőtt elhagyta az Ér-völgyet, és a Huszti-kapu után a Beregszászi hegyeket megkerülve ÉNy-nak fordult a Bodrogköz irányába. Mivel a Bodrogköz is süllyedt, a Tisza behatolt erre a területre. Innen a Tokaji-kapu kialakítása után nyílt meg az útja az Alföld belseje felé (2. ábra). A peremterületek süllyedésekor a Nyírség középső része megemelkedett és Hajdúhadház-Nyírbátor-Vásárosnamény irányában kialakult a vízválasztó.

A Tisza folyásirányának ÉNy-ra váltása azt eredményezte, hogy az É-ról érkező vízfolyások már nem juthattak el a Nyírség területére. A felső-pleniglaciális időszakban a hideg, száraz éghajlaton csak gyér sztyeppvegetáció fedte be a felszínen lévő folyóvízi üledéket. Ez a növényzet nem tudott kellő védelmet nyújtani az erős szelek támadásaival szemben, így a védtelen felszínen megindult a futóhomok formáinak kialakulása. A felszín átformálása közben a szél a korábbi vízfolyások elhagyott medreit homokkal temette be. A legjelentősebb homokmozgás a felső-pleniglaciális időszak első hideg maximuma idejére (26000-20000 év BP.) tehető.

A geomorfológiai és a rétegtani vizsgálataink (Borsy Z. - Lóki J. 1982.) során megállapítottuk, hogy a város környékének egyes részein a felső-pleniglaciálisban mérsékeltebb méretű volt a homokmozgás, mint a Nyírség É-i és középső területein. Ez valószínű a viszonylag magasabb talajvízállással és a növényzet védő hatásával magyarázható. Ott, ahol az északabbra fekvő deflációs övezetből nagyobb mennyiségű homokot halmozott össze a szél, kisebb foltokon nagy relief energiájú buckás területek alakultak ki. Ilyenek a Rozsréti szőlőknél, Alsódarubokornál a Leshalom környékén, Őrhalomnál, Nagyszállástól É-ra, ÉNy-ra, Sóstó-hegynél és Felsőpázsitnál figyelhetők meg.

2. ábra Az Alföld ÉK-i részének folyóhálózata a felső-pleniglaciális időszak második felében (Borsy Z. -Félegyházi E. 1982)

 

A felső-pleniglaciális első hideg maximuma után kissé enyhébb, nedvesebb lett az éghajlat és az alacsonyabban fekvő futóhomok területeket már jobban védte a növényzet, amelyen megindulhatott a hullóporos takaró képződése. A hullópor azokról a területekről származott, ahol továbbra is mozgásban volt a futóhomok. A mozgó homokból kifújt poranyag az alacsonyabban fekvő, megkötött buckás felszíneken rakódott le. A lerakódott poranyagból a diagenezis során lösz képződött. A löszös takaró elsősorban a Nyírség ENy-i részének buckáit borította be, de a várostól Ny-ra is előfordul és a vastagsága helyenként megközelíti a 2.5 m-t. A löszös réteg a buckák oldalán és a buckák közötti mélyedésben a legvastagabb. A buckák tetején az erózió hatására a löszös takaró elvékonyodott, sőt helyenként a futóhomok a felszínre került.

A későglaciálisban az enyhébb nedvesebb és szárazabb, hidegebb időszakok váltogatták egymást. Az Allerödben a júliusi középhőmérséklet már elérte a 16 °C-t és erdős sztyepp, illetve sztyeppvegetáció védte a felszínt a széleróziótól. A növényzet alatt megindult a talaj képződése.

A 6-8 °C-al alacsonyabb hőmérsékletű száraz Dryas időszakban a magasabban fekvő buckás felszíneken a növényzet gyérebbé vált, és ott újra megindult a futóhomok képződése. A futóhomok több helyen rányomult a korábban kialakult formákra, illetve az Alleröd talajokra. A homok mozgását éppen az eltemetett talajok jelzik, amelyeken helyenként 4-10 m vastagságú változatos felszínű futóhomok halmozódott fel. A radiokarbon vizsgálatok (Borsy Z.Csongor É.-Félegyházy E.-Lóki J.-Szabó I. 1981, Borsy Z.-Csongor É.-Lóki J. -Szabó I. 1985, Borsy Z-Félegyházy E.-Lóki J. 1988, J. Lóki - E. Hertelendi - Z. Borsy 1994) arról tanúskodnak, hogy a Nyírségben a későglaciális időszakban kétszer is képződhetett talajtakaró, melyet a száraz, hideg időszakokban homok borított be. így a felső-pleniglaciális nagy homokmozgással együtt három würmkori homokmozgással kell számolnunk. Nyíregyháza határában eddig Őrhalomnál (a várostól Ény-ra) lévő feltárásban találtunk Alleröd időszakbeli fosszilis talajt, amelyet a fiatalabb Dryasban képződött futóhomok borított be. Ennek alapján azt állíthatjuk, hogy a városnak vannak olyan körzetei, ahol a futóhomok két időszakban képződött.

A holocén beköszöntését (10200 éve) a melegebbé váló éghajlat jelzi. Az enyhébb, nedvesebb éghajlaton kialakult növényzet egyre jobban védte a felszínt, ezért a homokmozgás fokozatosan megszűnt. A történelmi időben az antropogén hatásra többször bekövetkezett homokmozgás csak kisebb felszínátalakulást eredményezett.

 

A terület geológiai képződményei

A fejlődéstörténet alapján megállapíthatjuk, hogy a felszínen felső-pleniglaciális korúnál idősebb képződmények nem fordulnak elő. A nyíregyházi határban az alábbi geológiai képződményekkel találkozhatunk.

1. Futóhomok. Az elhagyott medermaradványok kivételével a felszínen, vagy a löszös takaró alatt szinte mindenütt megtalálható. A szélfújta homok a hordalékkúp folyóvízi homokjából képződött a felső-pleniglaciális időszakban. A növényzettel nem védett területeken a későglaciális Dryas időszakában átrendeződött. A felszíni vékony, esetleg néhány dm-es réteg antropogén hatásra a kora tavaszi és téli időszakban (Lóki J. 1985) gyakran mozgásba lendül.

A futóhomok általában folyóvízi üledékre (homok, iszapos homok, iszapos - agyagos homok), vagy löszszerű üledékre települ. Vastagsága átlagosan nem éri el a 10 m-t. Helyenként azonban csak néhány dm, az akkumulációs területeken azonban elérheti a 20-22 m-t is.

A futóhomok feltárásokat elemezve megállapíthatjuk, hogy a rétegekben az apró szemű homok az uralkodó. A buckákban a finomabb és durvább szemcseösszetételű rétegek váltakoznak. Amikor az erősebb szelek szállították a homokot, akkor néhány cm vastagságú olyan réteg is kialakult, amelyben a középszemű homok %-os aránya a magasabb. A finomabb szemcse-összetételű rétegek vastagsága is eltérő. Ezeknek a nedvesség megtartásában van jelentőségük. A nyírségi feltárásokban nagyon szembetűnők a homok színénél sötétebb, különböző vastagságú és különböző távolságban elhelyezkedő vasas barnaszalagok, amelyet a szakirodalom a népi elnevezés után kovárványnak nevez.

A futóhomok rétegekből begyűjtött minták mikroszkópos vizsgálata arról tanúskodik, hogy a szemcsék többsége kvarc. A folyóvízi homokra jellemző színes elegyrészek, valamint a csillám csak kis százalékban fordul elő, ugyanis ezek a kevésbé ellenálló szemcsék az eolikus szállítás során hamar elkopnak. A kvarcszemcsék felületének elektronmikroszkópos vizsgálata alapján megállapíthatjuk, hogy a homokszemcsék többsége gyengén koptatott, ami arra utal, hogy a futóhomok csak néhány km-es út megtétele után halmozódott fel.

2. Löszös homok, homokos lösz. A felszínfejlődésből adódóan a löszös takaró a város Ny-i határában fordul elő. Vastagsága általában 0.5 - 2.5 m között váltakozik. A minták mechanikai összetételét tekintve nagy eltéréseket tapasztalunk. Helyenként a löszfrakció alig haladja meg a 10 %-ot, máshol viszontjelentős. A vizsgálataink alapján megállapíthatjuk, hogy a buckák közötti mélyedésekből és a deflációs laposokról begyűjtött minták több finom porfrakciót tartalmaznak. Továbbá az is megállapítható, hogy Ny-i irányba haladva a finomabb szemcsék aránya emelkedik a buckákat fedő löszös rétegekben.

3. Szikes löszös homok, szikes homokos lösz. A löszös üledékkel borított mélyebben fekvő területeken fordul elő. Ezeknek a területeknek a kiterjedése viszonylag kicsi. A szikesedést főképpen a függőleges irányú ingadozást végző talajvíz sófelhalmozó tevékenysége idézte elő. Kialakulásuk annak is köszönhető, hogy a zárt buckaközi mélyedések pangóvízei a száraz, nyári időszakban elpárologtak, és az oldott sók kicsapódtak.

4. Öntésképződmények (öntéshomok, öntésiszap, öntésagyag). Ebbe a kategóriába a buckaközi laposokban és az elhagyott folyómedrekben a holocénfolyamán felhalmozott üledékek tartoznak. A buckák kialakulása óta eltelt évezredek alatt tekintélyes mennyiségű üledék mosódott le és halmozódott fel a lapos vízállásos területeken. Az öntésképződmények kialakulása az egész holocén folyamán tartott. A művelés alatt álló buckákról a lemosódás sokkal intenzívebb, mint a növényzettel (erdővel) védettekről. Az elhagyott völgyekben lévő üledékszintek a holocén szárazabb-nedvesebb éghajlati szakaszaihoz kapcsolódnak. Az öntésképződmények teteje humuszosabb, amely alatt általában a mészfelhalmozódás is megfigyelhető.

5. Kotu. A terület legmélyebb foltjain fordul elő. A kotu tulajdonképpen a szerves anyagoknak humuszos iszappal való keveredése.  A szervesanyag tartalom helyenként meghaladja a 30 %-ot. A rétegek vastagsága általában nem éri el a fél métert. A pollenanalitikai vizsgálatok alapján megállapíthatjuk, hogy az elhagyott folyóvölgyekben képződött kotu rétegek az utolsó 7000 évben keletkeztek.

 

A nyíregyházi határ formatípusai

A felszínfejlődésből már ismert, hogy a hordalékkúp felszínét a pleisztocén végén a szél alakította, ezért ennek megfelelően a város határában is az eolikus formák uralkodnak. A félig kötött futóhomok formák közül a szélbarázdák, garmadák és maradékgerincek alakultak ki, de képződtek különböző nagyságú deflációs mélyedések, deflációs eredetű nagyobb lapos felszínek és kisebb-nagyobb akkumulációs homokmezők is. A nyíregyházi határ geomorfológiai térképezését a hetvenes évek második felében végeztük és elkészítettük a város geomorfológiai térképét (Borsy Z-Lóki J. 1982). Az egyes formák jellemzőit az alábbiakban tekintjük át.

Szélbarázdák. A város határában előforduló szélbarázdákat két csoportba sorolhatjuk. Ott, ahol a növényzet jobban védte a felszínt egymással párhuzamosan elhelyezkedő, hosszan elnyúló szélbarázdák alakultak ki (3. ábra). Méretük viszonylag kis területen is változó. Helyenként csak 1-2 m mélyek, máshol 3-A m-t is elérhet a mélységük.

A növényzettel kevésbé védett felszínen a szél oldalirányban is nagyobb felületen tudott támadni, ezért ott ovális alaprajzú szélbarázdák képződtek (4. ábra). Ezeknek a formáknak is nagyon különböző az alakja és a mérete. A 60-80 m-es kisebb ovális szélbarázdák mellett gyakoriak a 100-200 m hosszúak és szép számmal fordulnak elő 300^00 m hosszan elnyúló formák is.

A szélbarázdás felszínek tanulmányozásakor arra is felfigyeltünk, hogy a szélbarázdák helyenként szélbarázdasort alkotnak. A szélbarázdasorok kialakulási helyén a szélnek hosszabb szakaszon nagyobb volt a munkavégző képessége, mint amennyi a hordalék elszállításához szükséges.

Maradékgerincek. A nyíregyházi határban ott, ahol a hosszanti szélbarázdák kialakultak a barázdák között különböző szélességű, egymással párhuzamos gerincek húzódnak. Ezeket maradékgerinceknek nevezzük.

A formák elkülönítése csak belső szerkezetük feltárásával végezhető el. A maradékgerincek tanulmányozása alapján megállapítottuk, hogy ezek a formák a város határában két csoportba sorolhatók.

Az első csoportba azok a formák tartoznak, amelyek főképpen a deflációs jellegű területeken alakultak ki. Itt nagyon gyakori eset, hogy a szélbarázdák részben, vagy egészben folyóvízi homokba mélyültek, és ennek megfelelően a közöttük húzódó maradékgerincekben is előfordul a folyóvízi homok, sőt az alsó részük teljes egészében a folyóvízi homokra jellemző rétegződésű.

A másik csoportba sorolhatók azok a maradékgerincek, amelyek a korábban felhalmozott futóhomokban kialakult szélbarázdák között húzódnak. Ezeknek a gerinceknek a magasságában még akkor is számottevő az eltérés, ha viszonylag közel vannak egymáshoz. Ezeknek a formáknak a feltárásaiban a réteglapok helyzete nagyon változatos, de a teljes keresztmetszetükben futóhomokból állnak.

3. ábra. Egymással párhuzamosan futó szélbarázdák és maradékgerincek a Lócibokortól K-re

 

4. ábra. Ovális alaprajzú kis szélbarázda, mögötte parabolaszerű garmadával

 

5. ábra Deflációs jellegű lapos felszín Őrhalomtól Ny-ra

 

6. ábra A szél által kialakított nyíregyházi Sóstó részlete

 

Garmadák. A szélbarázdákból kifújt homokot a szél nagyon gyakran garmadákba rendezi. A város határában a garmadáknak két típusa fordul elő.

Az egyik a parabola alakú garmada, amely a rövidszárú parabolához hasonlít. Ezek a formák közvetlenül a szélbarázdákhoz kapcsolódnak és szélverte lejtőjük a barázdák lejtőinek folytatásai. A külső lejtők viszont meredekebbek.

A garmadák másik típusa a hosszanti garmada, amely nem tapad közvetlenül a szélbarázdához, hanem attól kissé távolabb ovális alakban helyezkedik el. A hosszanti garmadákat a terület nyugati részén löszös köpeny fedi. Ezek a formák a felső-pleniglaciális időszakban képződtek. Az ovális alaprajzú garmadák gyakori formák az akkumulációs eredetű homokmezőkön, ezek egy része a Dryas időszakban keletkezett.

A hosszanti garmadák gyakran 3-5 formából álló garmadasort alkotnak. Az összetorlódott garmadák általában nem egy vonalban rendeződtek, ezért a gerincvonaluk hullámos.

Deflációs mélyedések, deflációs eredetű nagyobb lapos felszínek. A város határának geomorfológiai térképezésekor felfigyeltünk arra, hogy a vastagabb futóhomokkal fedett, változatosabb homokfelszínű területektől É-ra mindig egy deflációs rész helyezkedik el. Minél nagyobb az akkumulációs mező, annál kiterjedtebb a deflációs terület.

A deflációs mélyedések főképpen a város nyugati területein fordulnak elő. Alakjuk és méretük nagyon változatos és a legnagyobb átmérőjük a 2 km-t is elérheti. Tőlük D-re mindenütt megfigyelhetők a felhalmozott homoktömegek, amelyek a kialakulásukat is igazolják.

A deflációs eredetű nagyobb lapos felszínek méretei jelentősebbek az előző formáknál és fokozatosan mennek át a tőlük D-re található akkumulációs homokmezőbe. A deflációs mélyedések és laposok felszíne gyengén tagolt (5. ábra). Több helyen lehet bennük látni kisebb méretű szélbarázdákat, maradékgerinceket.

Itt kell megjegyeznünk a belvárostól É-ra található Sóstó (6. ábra) kialakulását, amely az eolikus felszínalakításnak köszönhető. Az eredeti állapotát az ember már jelentősen átformálta.

Akkumulációs eredetű nagyobb homokfelszínek. A deflációs mezőktől D-re a kifújt homok egymásba torlódott buckákba, zárt buckamezőbe halmozódott fel. A változatos felszínű akkumulációs mezőkön a jelentős méretű pozitív formák mellett megfigyelhetők a buckaközi mélyedések, sőt szép számmal akadnak mély szélbarázdák is, mögöttük magasra emelkedő parabola alakú garmadákkal.

Elhagyott folyómedrek. A város határában több helyen lehet látni medermaradványokat. A város Ny-i részén a számuk kevesebb, ami azzal magyarázható, hogy ezt a területet már az interpleniglaciális időszakban elhagyták a hordalékkúpot építő folyók és az élővíz nélkül maradt felszínt az eolikus folyamatok átalakították. Az első medermaradványok a városközponttól Ny-ra 3-5 km távolságra jelennek meg. A jelentősebb méretűek közül az egyik a város D-i szélétől Új fehértó irányába húzódik, a másik pedig Kemecse irányából Oroson keresztül Nagykálló felé tart. Ezeket a hordalékkúp épülésekor az É-ról D-re tartó Ős-Tapoly-Ondava hagyhatta hátra.

A város határának talajtani viszonyait jól szemlélteti a százezres méretarányú agrotopográfiai felvételezés alapján készült térkép (7. Ábra).

város külterületét is figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy nagy területen kovárványos barna erdőtalaj borítja a felszínt. Ez a talaj a szénsavas, meszet nem tartalmazó homokon az erdőtakaró alatt alakult ki. A talaj szelvényben a felhalmozódási szint nem egységes, hanem szalagokra bontott. A barna vastartalmú szalagok általában 15-20 cm-re követik egymást és a vastagságuk változó. A csíkozottság helyenként 2-4 m mélységig is megfigyelhető. A talaj legfelső szintje általában kevés (1-2 %) humuszt tartalmaz. A kovárványos talajnak jobb a víztartó képessége, mint a laza futóhomoké.

7. ábra Nyíregyháza talajai

 

A terület talajtani adottságai

A város térképén szembetűnök a jelentős kiterjedésű, réti talajokat feltüntető területek. A réti talajok a homokvonulatok közötti laposokban és az elhagyott egykori folyómedrekben alakultak ki. Humusztartalmuk változó. Azokban a rétegekben, amelyekben sok a buckákról lehordott durvábbszemű homok kevesebb a tápanyag- és humusztartalom. Ott viszont, ahol iszapos homok az alapkőzet, előfordul 2-3 %-os humusztartalom és magas tápanyagtartalom is.

A város külterületének Ny-i szegélyén 6-7 km hosszúságban, 2-3 km szélességben, ahol löszös üledék borítja a felszínt alföldi mészlepedékes csernozjom talaj képződött. A talajok közül ez a legjobb minőségű.

Szoloncsákok a Nagy-Vadas-tótól É-ra, a Hosszúháti-tó mellett, a Nyírjes területén, Örhalomtól É-ra, a szolonyeces réti talaj a Szelkó-tótól K-re és a lapos réti talajok a Sóstóhegytől D-re csak kisebb foltokban fordulnak elő. Területi kiterjedésük gazdasági szempontból nem jelentős.


 

INDEX

 

* Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék - egyetemi docens

** A kutatás az OTKA T 037249 sz. pályázat támogatásával készült

 

IRODALOM

 

Borsy Z.-Csongor É.-Félegyházy E.-Lóki J.-Szabó I. (1981): A futóhomok mozgásának periódusai a radiokarbon vizsgálatok tükrében Aranyosapáti határában. Szabolcs-Szatmári Szemle 2. pp. 45 - 50.

Borsy Z. - Lóki J. (1982): Nyíregyháza geomorfológiája. Acta Academiae Paedagogicae Nyíregyhaziensis Tom 9. pp. 5-19.

Borsy Z.-Csongor É.- Lóki J. -Szabó I. (1985): Recent results in the radiocarbon dating of windblown sand movements in Tisza -Bodrog Interfluve. (Újabb koradatok a bodrogközi futóhomok mozgásának idejéhez.) Acta Geogr. Debrecina pp. 5-16.

Borsy Z-Félegyházy E.-Lóki J. (1988): A Bodrogköz természeti viszonyai. In. Bodrogköz Ember-Táj-Mezőgazdaság Miskolc pp. 1-92.

Borsy Z. (1989): Az Alföld hordalékkúpjainak negyedidőszaki fejlődéstörténete. Földrajzi Értesítő XXXVIII. 3-4. pp. 211-224.

Lóki J. (1985): A téli nyírségi szélerózióról. Acta Academiae Paedagogicae Nyíregyhaziensis Tom 10/H. pp. 35-41.

J. Lóki - E. Hertelendi - Z. Borsy (1994): New dating of blown sand movement in the Nyírség. Acta Geographica Debrecina 1993 Debrecen pp. 67-76.

Urbancsek J. (1977): Magyarország mélyfúrású kútjainak katasztere. VII. kötet p. 546.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet