Előző fejezet Következő fejezet

Dr. Konecsny Károly (PhD)

 

Nyíregyháza vízrajza és vízgazdálkodása

 

1. Felszíni és felszínalatti vízhálózat

Nyíregyháza és környékének vízrajza és vízgazdálkodása szorosan kapcsolódik a Lónyay-főcsatorna vízgyűjtőjének (1. ábra) vízrajzához és vízgazdálkodásához. A térség mai folyóhálózatának fő vonásai a pleisztocén legvégén alakultak ki, amikor a Bodrogköz, valamint a Bereg-szatmári síkság süllyedése miatt a folyók új folyásirányokat alakítottak ki. Az egyesült Tisza és Szamos, amelyik korábban az Ér- völgyön folyt keresztül a Sárrétek irányába, ekkor Ny-nak fordult és a Bodrogköz felé vette útját, majd innen az Alföld belseje felé. A pleisztocén végével a hordalékkúp nyírségi részének további épülése megszűnt, és a negyedkorvégi folyóvölgyek élő vizüket elvesztették, holt medrekké váltak. A Nyírség területén, a tölgyfázis végén már több száz láposodásnak indult tó volt, és számuk a bükk I. fázisban tovább növekedett.

1. ábra Nyíregyháza és a Lónyay-főcsatorna vízgyűjtőjének földrajzi helyzete

 

Az ármentesítő munkálatok megkezdése előtt a Nyírségben, Nyíregyháza területén és környékén is sok kisebb-nagyobb, vízzel borított területek, tavak voltak. A terület nagyobb része lefolyástalan volt, amit a sajátos geológiai felépítés, a domborzati viszonyok és a viszonylag kevés csapadék együttesen idézték elő. Ez felszíni lefolyástalanság volt, a felszínre hulló csapadék egy része ugyanis leszivárogva, mint áramló talajvíz elhagyta a Nyírséget. Csapadékosabb időben a dombok közti mélyedésekben összegyűlő víz hasznavehetetlenné tette a művelt területek nagy részét.

Kállay Miklós Szabolcs vármegye alispánja 1806-ban és az azt követő években közerővel "vármegyei árkokat" készíttetett. A vármegyei árkok kis mélységűek voltak, szerepük az volt, hogy a homokdombok közti különálló mélyedéseket összekötötték, lehetővé tették, hogy azok vizei természetes esés folytán észak felé, (egy-egy nagyobb medencéig) folyjanak. Ennek az lett a következménye, hogy a nagyobb medencék vízszintje magasabb lett, a környező talajvíz megemelkedett és sokkal nagyobb kiterjedésű terület vált vizenyőssé. Természetesen minden birtokos féltette saját birtokát, így önerőből utat nyitottak a víznek alsóbb medence felé.

1879-ben, az ugyanazon évben alakult Nyírvíz Szabályozó Társulat, elkészítette a Nyírség szabályozásának tervét, ami tartalmazta a völgyeken végighúzódó főfolyásokat, a mellékvölgyekből; öblökből, laposokból a főfolyásig vezető csatornákat és a főfolyások vizét összegyűjtő főcsatornát, amely Berkesztől indul és Vencsellőnél nyíltan torkollik a Tiszába. A mai Lónyay-főcsatorna 1882-ben készült el, majd 3 évre rá a főfolyások 750 km hosszban. A csatornák építése egészen 1939-ig tartott. A szabályozás eredményeképpen a Lónyay-főcsatornába Délről 6 nagyobb (III, IV, VI, VII, VIII, IX. sz. főfolyások) és több kisebb csatorna torkollik. A Nyíregyházát átszelő Érpatak (VIII. sz. főfolyás) Nyíradonytól Kótajig húzódik 49,26 km hosszú, vízgyűjtő területe 355,6 km2. A várostól keletre húzódik a Kállai (VII. sz.) főfolyás, amely a leghosszabb nyírségi főfolyás - 54,63 km, és legnagyobb vízgyűjtő területű is -426,5 km2. A Nyíregyháza nyugati részén átfolyó Simái IX. sz. főfolyás 31,62 km hosszú, vízgyűjtő területe 160,4 km2.

A nagyarányú lecsapoló munkák eredményeképpen az állóvizekben gazdag Nyírség területén, Nyíregyháza környékén csak néhány állandó jellegű tó maradt: Nagy-Vadas tó (területe 110 ha), Nagy Szik-tó (42 ha), Szelkó-tó (250 ha), Nyírteleki-tó (20 ha), Ököri-tó - Nyíregyháza DK-i szélénél (13 ha), Nyíregyháza Sós-tó (12 ha), a Nyíregyháza város központjához nem messze található Bújtosi „bányatavak", amelyek a hajdani vályogvetéshez szolgáltatták az anyagot.

A térségben felszín alatti vízbeszerzés szempontjából pliocén-pleisztocén korú törmelékes víztárolók jöhetnek számításba. A pliocén víztartó képződmények vize a nagy mélység, magas hőmérséklet, só- és gáztartalom miatt ivóvízként nem használható, alkalmas viszont a felmerülő hévízigények kielégítésére.

1. táblázat A felszíni vízfolyások jellemző adatai

Vízfolyás neve Vízgyűjtőterület (km2) Vízfolyás hossza (km) A vízgyűjtő legmagasabb pontja (mBf) Átlagos

esése (m/km)
Befogadó
Kállai(VII.sz.) főfolyás 439,0 55,0 164 1,1 Lónyay-föcs.
Érpatak (VIII. sz. ff) 380,7 33,5 164 1,5 Lónyay-főcs.
Simái (IX. sz.) ff. 306,0 31,9 142 0,8 Lónyay-főcs.
Lónyay-főcsatorna 2086,8 91,0 183 0,6 Tisza

A jó kifejlődésű vízvezető rétegek egymással, s a talajvizet tároló rétegekkel hidraulikai összeköttetésben állnak. így a geológiai képződményekben tárolt vizeken kívül felülről történő utánpótlódással is számolhatunk, ami egyben azt is jelenti, hogy a növekvő vízigények - egy bizonyos határig - biztonsággal kielégíthetők. A rendszer nyitottsága miatt azonban sok helyütt jelentékeny vastagságú vízzáró rétegek hiányában a felszíni eredetű szennyezések lejutása csupán csak idő kérdése. így a rendszer a felszín közeli rétegekben lezajló mennyiségi és minőségi változásokra, beavatkozásokra rendkívül érzékeny. A terület nagy részén lefelé irányuló vízmozgás figyelhető meg. A Lónyay-főcsatorna vízgyűjtő területének É-ÉNy-i részein feláramlás figyelhető meg, a rétegnyomás lefelé haladva nő. A felszín alatti vizek É-ÉK, illetve É-ÉNy-i irányban áramlanak a Tisza folyó felé.

 

2. Vízkészletek, vízgazdálkodás, vízminőség

A rendelkezésre álló vízkészletek legfontosabb származási helye a lehulló csapadék. A nyíregyházi csapadékadatsor (1950-2002) alapján megállapítható, hogy a sokévi évi átlagos csapadékösszeg 555 mm, az évi maximum 947 mm (1966), a minimum 351 mm (1986). Az évi csapadék változékonyságát mutató variációs tényező (Cv) 0,28.

A tízéves csapadékátlag érték az 1984-1993-as éves időszakban volt a legkisebb (16 % -al maradt el a sokévi átlagtól) a második legaszályosabb periódus 1954-1963 (10 %-al kisebb az átlagnál). Az egész időszakot vizsgálva az évi csapadékátlagok tendenciája csökkenő irányú (0,7 mm/év). Az ötéves csuszóátlagokból gyengén kirajzolódó periódusok becsült átlagos hossza 13 év, de igen nagy különbségek vannak a rövid és hosszú periódusok tényleges hullámhosszai között. Az évszakos csapadéköszegek esetében az évihez hasonló tulajdonságokat lehet kimutatni, azzal a megjegyzéssel, hogy a csapadék erősen csökkenő tendenciájú a tavaszi, őszi és téli évszakokban, a nyaraknál viszont mérsékeltebb a negatív trend. A csapadék éven belüli eloszlása évszakonként azt mutatja, hogy a legtöbb 197 mm (35,5 %) csapadék nyár (VI-VIII.) folyamán hullik, a legkevesebb, 107 mm (19,0) télen. Az év hónapjai közül átlagosan június a leginkább csapadékos, amikor 74 mm (13,3 %) hullik, és a március a legcsapadékszegényebb, 30 m-es összeggel (5,4%).

Felszíni lefolyás. A térségre jellemző lefolyásértékek az éghajlati, vízföldtani, geológiai, valamint a területhasznosítási tényezők mellett, nagymértékben függnek a rész vízgyűjtőkben létrejött különböző csatornasűrűségektől is. A jelenlegi "kvázi-természetes" körülmények között, átlagosan a lehulló csapadékmennyiség alig 10 %-a folyik le a vízfolyásokon. Természetesen Nyíregyháza város területén a terület beépítettségének (burkolt utak, terek, háztetők) magas aránya, illetve a csatornázottság miatt a csapadékból lefolyó vízmennyiség 2-3-szor nagyobb lehet (20-30%). Ez részben tükröződik az Érpatak és a Simái ff. vízhozamában is.

2. ábra A felszíni vizek vízrajzi észlelőhálózata a Lónyay-főcsatorn vízgyűjtőjében

 

Csapadékos, nagyvízi években az évi átlagos vízhozamok 2-2,5-ször nagyobbak, a kisvízi években pedig 3-7-szer kisebbek lehetnek a sokévi átlagnál (Illés-Juhászné-Konecsny 1998).Az éves lefolyás változékonyságában megfigyelhető területi különbségeket és a vízhasználatok hatását tükrözik a variációs tényezők értékei (Cv) is.

2. táblázat A sokévi átlagos vízhozamok jellemző értékei

Vízfolyás Szelvény KÖQ

m3/s)
Cv Különböző valószínűségű vízhozamok (m3/s)
1 % 5 % 10 % 20 % 80 % 90 % 95 % 99 %
Kállai (VII) ff. Nagykálló 0,293 0,70 0,965 0,790 0,570 0,435 0,125 0,082 0,056 0,025
Kállai (VII) ff. Nyírpazony* 0,518 0,74 1,64 1,16 0,960 0,762 0,200 0,110 0,079 0,038
Érpatak (VlII.ff.) Újfehértó 0,292 0,65 1,04 0,730 0,580 0,439 0,122 0,102 0,090 0,080
Érpatak (VIII.ff.) Szarvassziget 0,569 0,35 1,18 0,950 0,845 0,750 0,370 0,295 0,240 0,140
Lónyay-főcsatorna Kótaj 3,19 0,44 7,50 5,85 5,10 4,25 2,00 1,60 1,30 0,900

* Víztározó és vízhasználat által befolyásolt szelvény

Elkészítettük az éves középvízhozamok, nagyvízhozamok és kisvízhozamok valószínűségi eloszlásfüggvényeit is és meghatároztuk a kis és nagy valószínűségű (1-99%) jellemző vízhozamokat)2. táblázat).

A lefolyás nagysága, hasonlóan a csapadékhoz, csökkenő trendet mutat. Az ötéves csúszóátlagok azt mutatják, hogy az elmúlt évtizedekben nagyvízi és kisvízi időszakok váltakoznak. Ezek az időszakok a csapadék esetében is megfigyelt 13 év körüli periodicitást követik.

Az év folyamán általában két maximum van. A nagyobbik a tavaszi (32 %) és az azt megelőző téli (30 %) hóolvadások idejére esik, a kisebbik pedig a nyári éves csapadékmaximummal esik egybe (22 %). A legkisebb lefolyási értékek viszont az őszre jellemzőek (16 %). A csatornamedrekben lefolyó vízmennyiség döntő részben felszínalatti eredetű (60-70 %) és csak kisebb részben származik felszíni lefolyásból (30-40 %). Esős, nagy vizes években a felszín alatti táplálás részaránya 40 % alá eshet, de aszályos években elérheti a 85 %-ot is. A felszín alatti táplálás ingadozásai jóval kisebbek a felszíni eredetű táplálásnál. Ha a vízgyűjtőn nem léteznének lefolyást befolyásoló létesítmények, a Lónyay-főcsatorna Tiszánál levő torkolati szelvényében, a sokéves átlagos vízhozam 2,54 m3/s-ra adódna, mely 42 mm lefolyási hányadnak felel meg. A tározóknál fellépő veszteségek miatt ez az érték valószínűleg mintegy 3-5%-al kisebb.

3. ábra Napi közepes vízhozamok Érpatak (VIII.szff.) Nyíregyháza-Szarvassziget szelvénynél egy átlagos évben (1996)

A havi legkisebb értékek vonatkozásában megállapítható, hogy számítás szerint 0,000 m3/s vízhozam nem valószínű, de a gyakorlati tapasztalatok szerint az utóbbi néhány év száraz nyári hónapjaiban a Lónyay-főcsatorna és az egyéb csatornák medre kiszáradt, miután vízutánpótlás csak a tározókból volt. A jelenség valószínűsíthető oka az alábbiakban keresendők:

A nyári időszakban, vízutánpótlás (a tározóleeresztésektől eltekintve) a talajvízből történik;

Aszályos időszakban a talajvízállások csökkennek és a talajvíztükör a csatornák fenékszintje alá esnek, ami a természetes felszínalatti vízutánpótlás lehetőségének megszűntéhez vezet.

Ezzel magyarázható az is, hogy a tározókból öntözési céllal leengedett vizek kb. 80 %-a egyszerűen elszivárog a csatornamedrekben, mielőtt felhasználták volna.

3. táblázat, Évi tetőző vízhozamok a fő vízmércéknél (Pearson III elméleti eloszlás)

Vízfolyás Szelvény LNO Cv Cs Vízhozamok valószínűsége (m3/s)


Év Fajlagos lefolyás (l/s km2)
 
1 % 2% 5% 10%
1970 28,3 25,2 20,4 16,8
Érpatak Szarvassziget 284 km2 5,30 0,44 -0,17 7,06 6,48 5,67 5,00
1989 /0,7 24,8 22,8 20,0 17,6
Kállai ff Nagykálló 218 km2 4,85 0,70 0,36 6,28 5,45 4,34 3,50
1970 /1,8 28,8 25,0 19,9 16,0
Kállai ff Nyírpazony 389 km2 8,17 0,72 0,26 11,0 9,80 7,94 6,54
/1,3 28,2 25,2 20,4 16,8
Lónyay-fcs. Kótaj-eredeti 1646 km2 49,1 0,69 0,36

61,4 55,0 44,5 36,7
1979 /1,2 37,3 33,4 27,0 22,3
Lónyay-fcs. Kótaj-javított 1646 km2 37,8 0,820 0,24 45,4 30,8 24,4 17,9
/1,8 27,6 18,7 14,8 10,9

A mindenkori vízhozamok függnek a tározó üzemeltetésektől, a vízhasználatok pillanatnyi alakulásától és egyéb befolyásoló tényezőktől. Az 1993. október 3-i expedíciós jellegű vízhozamméréseket köztük a Kállai, Érpatak és Simái főfolyásokon végeztek. A kijelölt mérőszelvények jelentős részénél nem észleltünk vízmozgást, tehát a vízhozam 0,000 m3/s volt. Ez részben az aszályos időjárással magyarázható, más esetekben pedig azzal, hogy a medrekben lefolyó kismennyiségű vizet a tározókban visszatartották. A legnagyobb vízhozamot a VII.sz. ff. Nyírpazonyi vízmércéjénél mértük, (0,237 m3/s) de ez a víz jórészt a Harangodi tározó folyamatban levő leürítéséből származott. Ugyanazon csatorna kemecsei torkolati szelvényénél - a két mérőszelvény közötti csatornaszakaszon beálló veszteségek miatt - a vízhozam már csak 0,033 m3/s volt.

Ugyancsak vízhozamcsökkenés volt megfigyelhető az Érpatak (VIII.sz.) ff. és a Simái (IX.sz.) ff. mentén is. Hasonló expedíciós vízhozammérésekre került sor 2002. november 20-21-én, a Kállai (VII. sz.) ff-on. A felső szakaszon Nyírmihálydi és a Lónyay-főcsatorna kemecsei torkolati szelvénye között 17 helyen lett mérőhely kijelölve és így a főfolyás 55 km hosszú szakaszából az alsó 47 km-es szakaszon mértek. A forrástól a VII./8 mellékág torkolatáig a főmederben a víz nem folyt, tehát 0,000 m3/s volt a vízhozam. A Nagykálló felett lévő 3 horgásztóba 2002. november 20-án szivattyúzást végeztek a VII. sz. főfolyásból, így a VII/5 torkolat alatt (28 km) mért 0,031 m3/s vízhozam a nagykállói törzs vízmércéig felére (0,015 m3/s) csökkent, a torkolatnál nem észleltek vízmozgást.

4. ábra Az 1970. júniusi belvízhullám-kép Nyíregyháza térségében

1. Lónyay-főcsatorna Kótaj, 2. Kállai (VII. sz.)ff. Nyírpazony, 3. Kállai (VII. sz.)Jf. Nagykálló, 4. Érpatak(VIII.sz.ff.) Újfehértó, 5. Érpatak (VIII. sz. ff.) Nyíregyháza

 

Párolgás. A nyíregyházi "A" típusú párolgásmérő kád adatai szerint, az éves közepes párolgás 766 mm; amiből a nyári félévre 722 mm, vagyis 94 % jut. A Tölgyesi L. (1993) által, a sugárzási egyenlet alapján számított "maximális párologtatóképesség", Nyíregyházán 865 mm és ebből 781 mm (90 %) a nyári félévben párolog el. Az OMSZ által elvégzett számítások alapján, amit a havi agrometeorológiai jelentésekben publikáltak, a potenciális párolgás sokévi átlaga 934 mm, amiből a nyári félévre 737 mm (79 %) jut. Bármelyik számítási módszer adatait nézzük, az éven belüli eloszlás hasonló és a legnagyobb mértékű párolgás a nyár folyamán. Mivel a Lónyay vízgyűjtő területére évente átlagosan csak 575 mm csapadék esik, még ha a fentiekben említett három módszerrel számított párologtató képesség átlagát (855 mm) vesszük figyelembe, akkor is a potenciálishoz képest évente szabad vízfelszínen 280 mm vízhiányt mutathatunk ki.

A tényleges közepes területi párolgás az 1963-1993 közötti időszakban 504 mm, tehát legalább 350 mm-el (41 %-al) kevesebb, mint a potenciális párolgás. A nyári félévben (IV-IX) az éves evapotranszspiráció 78 %-a jellemző, a téli félévben tehát csak 22 %. A potenciális párolgáshoz hasonlóan a legnagyobb mértékű párolgás júliusban van 84 mm, (16,7 %). A legkevesebb párolgásra viszont januárban számíthatunk (11 mm - 2 %). A területi párolgást, közvetett úton, a Lvovics M.I. vízháztartási egyenletével (P=Cs-Lf-Lg). Ezzel a módszerrel számítva a közepes éves evapotranszspirációra 51 mm-el nagyobb értéket kaptunk (555 mm). Ez az összeg azonban magába foglalja a Lónyay vízgyűjtőből, a felszín alatt, más térségek felé eltávozó vízmennyiségeket és egyéb veszteségeket valamint számítási hibákat.

Hévizek, fürdők, üdülőterületek. A pliocén víztartó képződmények a felmerülő hévízigények kielégítésére szolgálnak. A hévizek hasznosítása túlnyomórészt gyógyászati illetve főként balneológiai céllal történik. Ez utóbbinak megfelelően a kutak üzemeltetése főként szezonális jellegű. Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn 200 éve annak, hogy a vizet fürdésre használják. Az 1800-as évek elején már négy káddal létezett a fürdőház. 1851-ben Fényes Elek írja: „Fördő, az erdő alatti Sóstó nyugati partján, egy kies regényes vidéken elegendő vendég- és fürdőszobákkal, táncz- és tekéző termekkel és egész kényelemig ellátva, mely távol vidékről is sikerrel látogattatik beteg és egyéb mulató vendégek által". A XX. sz. közepén Pávai Vájna Ferenc geológus rábukkant a Pannon tenger 800 méteres rétegéből feltörő gyógyvízre. Nyíregyháza Sóstó I., II. és IV. sz. kútjainak vizét 1986-ban nyilvánították gyógyvízzé, a Nagykálló strandkút vizét 1993-ban (Liebe P. 1998). A balneológiai vizsgálatok igazolták, a nyíregyházi Sóstó alkáli-kloridos és hidrokarbonátos 57°C-os hévize gyógyító hatású, elsősorban reumatikus, valamint bőr-, és nőgyógyászati betegségek esetén hatásos. A város észak-keleti oldalán elterülő 12 hektáros területen Nyíregyháza-Bujtoson 6 tóból álló tórendszerből és környezetéből alakult ki a jelenlegi rekreációs terület.

Víztározás. A Lónyay-főcsatorna vízgyűjtőjén folyó vízgazdálkodás leglényegesebb sajátossága, hogy a vízgazdálkodási rendszerben 7 db. komplex hasznosítású tározó üzemel. Mivel a tározók egyenletesen oszlanak el a vízgyűjtőn, hatásuk az operatív vízgazdálkodásban az egész területen jelentős. A tározók létesítése és üzemeltetése 1962-ben indult, az utolsónak a megépítésére 1978-ban került sor. Össztérfogatuk maximális vízszinten 13 millió m3. A Lónyay-főcsatorna kótaji szelvényére vonatkoztatva, a természetes sokévi vízkészlet leszabályozottsági foka: 14,5 %. A tározók többéves ciklusban üzemelnek, teljes leürítésükre csak lehalászáskor kerül sor. A hasznosítás prioritási sorrendje: belvízvédelem, halászat, öntözés, vízparti üdülés, sport, vízminőség javítás.

Az Oláhréti tározó 1964-ben készült komplex hasznosítású, elsősorban belvíz-mentesítési célt szolgál. A tározó, Császárszállás település határában fekszik, Nyíregyházától 10 km-re. A tározó tápláló vízfolyása az Érpatak (VIII.sz.) ff. mellék és oldalágaival. Feltöltése a főfolyáson lévő duzzasztó műtárgy zárásával, tápcsatornán keresztül biztosítható. A leürítés, illetve vízki-adagolás a tározó északi részén lévő zsilipen keresztül történhet, mely egyben a Nagyréti tározó töltését is szolgálja. A tározó D-i részén a beeresztő műtárgy két oldalán minimális hosszban épült. A tározó vízgyűjtő területe 206,5 km2, területe 79,7 ha, legnagyobb vízmélység 2,20 m, maximális térfogat 783 em3 (Kovács-Galyas 2003). Jelentős a jóléti, vízi sport, valamint a sporthorgászati hasznosítás.

A Nagyréti tározó 1968 őszén épült, feltöltését az Oláhréti tározón keresztül lehet biztosítani. A tározót É-i és K-i oldalon töltések határolják, kiadagoló műtárgy a K-i oldali töltésben található. A tározó vízgyűjtő területe 209,4 km2, a kisajátított terület 204 ha, legnagyobb vízmélység 3,8 m, maximális térfogat 3570 em3. A tározótér 1996-ban vasbeton műtárggyal, valamint a hozzá kapcsolódó földtöltéssel kettéválasztásra került. Célja elsősorban vízszolgáltatási jellegű, és a halászati hasznosítást szolgálja.

A Harangodi tározó Nyíregyházától 17 km, Nagykálló várostól É-ra lévő mélyfekvésű területen 1980-ban épült. A tározó átfolyásos rendszerű, a Kállai (VII.sz.) főfolyás völgyében üzemel. A K-i oldalon a harangodi dombok, az É-i oldalon zárógát, míg a Ny-i és D-i oldalon biztonsági töltés határolja. A tározó vízgyűjtő területe 218,7 km2, területe 178,8 ha, átlagos vízmélység maximális feltöltöttségnél 96 cm, maximális térfogat: 1200 em3. A Kállai (VII.sz.) ff. völgyére merőlegesen épült zárógát, amely magában foglalja a leürítő zsilipet, illetve a keleti oldalán a föld árapasztót. A zárógát nyugati végén csatlakozik az oldaltöltéshez.

A folyamatosan kiépülő tározók üzemrendjének meghatározásakor elsőbbséget biztosítottak a tavaszi belvízhullám tározóba történő visszatartásának. Emiatt minden évben csak június 1. után kerülnek a üzemvízszintig feltöltésre. A belvízhullám tarozására az ezutáni időszakban igénybevett tározótérfogat az maximális térfogat kb. 20 %-át teszi ki. A tározók üzembehelyezése után a rendszer fajlagos kiépítettsége 20 l/s km2-re emelkedett, jelentősen csökkentve ezzel a belvízelöntések nagyságát.

Felszíni és felszínalatti vizek vízminősége. A Felső-Tisza vidékén keletkező szennyvizek kb. 50 %-a az Érpatakot (VIII. sz. ff.) terhelik. Nyíregyháza város kommunális szennyvizén kívül, több ipari üzem, tisztított technológiai szennyvize és csapadékvize is ide kerül bevezetésre. A vízfolyás vízminőségi állapotának alakulását - különben nyári időszakban nagymértékben befolyásolja a strandfürdő használt termálvizének bevezetése. Emiatt az addig uralkodóan kalcium-hidrogénkarbonátos víztípus helyett magas nátrium és klorid koncentrációval jellemezhető a befogadók vize. A kommunális szennyvizek és a hasznosítás után a befogadóba került termálvizek nagy sótartalma miatt magas vezetőképesség alakul ki. A vízgyűjtőn intenzív mezőgazdasági művelés folyik, a felszíni vizek vízminőségére jelentős hatást gyakorolnak a használt kemikáliák, mint diffúz szennyezőforrások. A műtrágyák fokozzák az eutrófizálódást, a különböző növényvédő szerek, gyomirtók pedig toxikus hatást fejthetnek ki a vízi élővilágra.

A Kállai (VII. sz.) főfolyás - Oros szelvényben a szerves anyagok mennyisége magas, a víz szennyezettnek tekinthető. Oldott oxigén ellátottsága megfelelő, biokémiai oxigénigény alapján tűrhető a víz minősége. Átlagos állapotokat tekintve a víz oxigén ellátottsága jó.

A tápanyagháztartás szempontjából erősen szennyezett a víz. Ezt elsősorban a kiugróan magas a-klorofill értékek okozzák, de nem elhanyagolható az ammónium-ion, és ortofoszfát koncentrációja sem. A mikrobiológiai paraméterek alapján, a vízminőség jó. A szerves mikroszennyezők koncentráció értékei alacsonyak. Az egyéb paraméterek közül a mangán koncentrációk kifogásolhatóak.

A főfolyások közül az Érpatak (VIII. sz. főfolyás) szennyezőanyag terhelése a legnagyobb, s vízminősége - különösen a vízfolyás alsóbb szakaszain - a legkedvezőtlenebb. Az oxigénháztartás mutatói közül az oldott oxigén mennyisége és az oxigén telítettség igen kedvezőtlen, gyakran tapasztalható súlyos oxigén hiányos állapot. A vízben igen nagy mennyiségben fordulnak elő szerves anyagok, melyek lebomlási folyamataihoz sok esetben, a vízben oldott oxigén teljes mennyisége elfogy. Az oxigénfogyasztás és biokémiai oxigénigény szempontjából a víz szennyezett, erősen szennyezett IV-V. osztályú. A tápanyagháztartás komponensei közül a különböző szervetlen nitrogénformák mennyisége alapján Újfehértónál még jó-tűrhető a vízminőség. Az alsóbb szakaszokon az oxidált nitrogénformák mennyisége csökken, a szennyvíz bevezetések miatt, az ammónium koncentráció 90 %-os gyakoriságú értéke tízszeresére emelkedik. A foszfor koncentrációk miatt a már fentebb is erősen szennyezett víz minősége Nyíregyháza város hatására tovább romlik. Az ortofoszfát ion koncentrációja Nyíregyháza alatt két nagyságrenddel haladja meg a tűrhető értéket. A mikrobiológiai mutatók közül a coliform baktériumok egyedszáma Nyíregyháza alatt több ezres nagyságrendű lesz, tehát a víz, erősen szennyezetté válik. A víz fekális baktériumokkal is erősen szennyezett. A szerves mikroszennyezők közül az ásványolaj származékok, a fenol és az anionaktív detergensek koncentrációi nagyságrendekkel megemelkednek a város alatti mérési szelvényben. A víz minősége e komponensek alapján tűrhető-erősen szennyezett kategóriákba sorolható. Az anionaktív detergensek maximum koncentrációja 2,5-szerese a IV. osztályú, szennyezett víz minőségi kategória határértékének. A szervetlen mikroszennyezők közül, kifogásolható a cink és a higany koncentrációja. A főfolyás vizének sótartalma magas, szennyezettnek tekinthető.

A Simái (IX. sz.) főfolyás az oxigénháztartás és tápanyagháztartás mutatói alapján szennyezett, esetenként erősen szennyezett. A vízfolyás vizére a magas szerves anyagterhelés következtében gyakran jellemző az oxigénhiányos állapot. A tápanyag háztartás mutatói közül kritikus a víz ammónium koncentrációja. A legmagasabb mért koncentráció érték csaknem háromszorosa a tisztított szennyvizek kibocsátására vonatkozó határértéknek.

A mikrobiológiai paraméterek és a szerves mikroszennyezők koncentrációja alapján a vízminőség tűrhető. A víz sótartalma magas, az oldott sók mennyiségére utaló fajlagos vezetőképesség értékek alapján a víz szennyezett. Nyíregyháza alatt az oxigénháztartás mutatói közül az oldott oxigén koncentrációk a nyári időszakban nagy változékonyságot mutatnak. A szerves anyag mennyisége szélsőséges ingadozásokat mutat, de a legmagasabb koncentrációk sem haladták meg a tűrhető határértékeket. Az ammónium igen nagymértékű csökkenése, illetve ezzel párhuzamosan a nitrát ion koncentrációk jelentős mértékű emelkedése a Nyíregyháza város I. szennyvíztisztító telepéről bevezetett szennyvizek minőségének változásával vannak összefüggésben. Az eleveniszapos szennyvíztisztítási technológia révén a szennyezőanyag lebomlás biokémiai folyamatai a nitrifikáció irányába tolódtak el. Ugyancsak a kibocsátott szennyvizek minőségének javulásával van összefüggésben az oxigén háztartás javulása, a szerves anyagok koncentrációinak csökkenése, az oldott oxigén tartalom növekedése.

A területszennyeződés érzékenysége nagy, (felszínközeli jó áteresztőképességű rétegek, negatív nyomásgradiens, jelentős felszín alatti vízkitermelés, bizonyos helyeken felszínközeli mértékadó talajvízállások stb. miatt). A rétegek vízminősége vízkémiai oldalról kifogásolható elsősorban a magas ül. határértéket meghaladó ammónium-, vas-, mangánion koncentráció miatt.

 

3. A város ivóvízellátó és szennyvíztisztító rendszere

Nyíregyháza közműves vízellátásának nagyobb mérvű kiépülése az 1950-1960-as években indult meg, és ettől kezdve a fejlődés rendkívül dinamikussá vált. Az első koncentrált vízbázis Kótaj térségében épült ki, ezt követően került sor a második vízbázis megnyitására Nyírtelek-Belegrád-puszta térségében, melynek fejlesztése 1981-ben ért véget. A harmadik vízbázis Nyíregyházától északra, a Tisza partján Tiszabercel térségében található. A közműves vízellátás alapját a pleisztocén korú törmelékes összlet képezi. A mélyfúrású kutak vizének kémiai és mikrobiológiai tulajdonságai általában kedvezőek, technológiai beavatkozás csupán a kutak vizének gázmentesítésére, vas- és mangántalanítására szorítkozik.

A város ivóvíz fogyasztása folyamatosan nőtt 1988-ban elérte a 35.000 m3/d értéket, de ez a tendencia 1991-től megfordult és a magasabb árak-, valamint az ipari vízhasználat visszaesése miatt csökkeni kezdett. Az összes értékesítés 1995-re közel 26 %-al csökkent, ugyanakkor a közületi fogyasztás részaránya 43 %-ról 30 % alá csökkent.

A város vízelvezetése valamivel régebben kezdődött, mint a vezetékes vízellátás. Intenzívebben azonban szennyvíz-csatornázási munkák, a közműves vízellátással párhuzamosan az 60-as évek első felében kezdődtek, amikor a dinamikusan fejlődő város lakossága már elérte a 65.000 főt. A tisztító telep beüzemelése előtt a városban keletkező kommunális és ipari szennyvizek tisztítás nélkül, a csapadékvíz csatornán keresztül kerültek a várost átszelő Érpatakba. A bevezetett szennyvizek hatására az Érpatak elszennyeződött, az élővilág kipusztult. Az 1. sz. szennyvíztisztító telep 1965-ben létesült, 6500 m3/s kapacitással, majd 1965-1981 között három ütemben fejlesztették tovább. A 2. sz. szennyvíztisztítót, a növekvő szennyvízmennyiség miatt, 1988-ban üzemelték be amikor a telepre érkező ipari szennyvízhányad mintegy 45 %-os volt. A szennyvízmennyiség az elképzelésekkel szemben nem növekedett, hanem drasztikusan csökkent.

2002-ben svájci segítséggel elvégzett korszerűsítéssel a nyíregyházi szennyvíztisztító telep világszínvonalú technológiával naponta 22.000 m3 szennyvíz tisztítását képes elvégezni. Az új technológia a meglévő mechanikai tisztítási eszköztárat is hasznosítva, olyan eleveniszapos biológiai tisztítást jelent, amelyben a szerves szennyezők eltávolítása mellett megvalósult az NH4+_N oxidációja (nitrifikálás) és a folyamat során keletkező NO3" nitrogén gázzá történő redukciója (denitrifikálás) is (Boda 2003). Az iszapkezelés korszerűsítésénél a földmedencés iszaprothasztás helyett anaerob mezofil iszapkezelési technológiát vezettek be, az iszapok gépi elősűrítésével, zárt fűtött rothasztó tartályokkal, kigázosító utósűrítővel, a sűrített iszap komposztálásával és a rothasztáskor keletkező biogáz gázmotoros hasznosításával (Hódi 2003). 2002. év végén a város csatornázottsága 76 % volt. A 43.594 lakásból 32.929, illetve 119.227 lakosból 90.090 volt ellátva szennyvízcsatornával. Valójában azonban csak 30.541 lakás (70 %) volt bekötve a hálózatra. A csatornahálózat teljes kiépítettségének hiánya, a szikkasztásos és illegális szennyvízelhelyezés jelentős problémát jelent, évente kb. 6000 m3 szennyezett víz tűnik el a városban. Ennek nagy része a talajba szivárog és 60-100 éven belül veszélyeztetni fogja a felszínalatti vízbázist.


 

IRODALOM

Boda J. (2002): Nyíregyháza megyei jogú város szennyvíztisztító telepének korszerűsítése. MHT XXI. Országos Vándorgyűlés 2003. július 2-3. Szolnok.

Borsy Z. (1961): A Nyírség természeti földrajza. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Hódi János (2002): Nyíregyháza megyei jogú város szennyvíztisztító telepén az iszapkezelés korszerűsítése. MHT XXI. Országos Vándorgyűlés 2003. július 2-3. Szolnok.

Burget L.-Csutkai Cs. (1997): Nyíregyháza. Nyíregyháza város Polgármesteri hivatala.

Illés L.-Juhászné V.M.-Konecsny K. (1998): A Lónyay-főcsatorna vízgyűjtőjének vízháztartása. Vízügyi Közlemények LXXX. évf.l. füzet.

Imre J. (1929): Nyírvízi Szabályozó Társulat Története 1879-1929. Nyíregyháza.

Konecsny K. (2003): A Lónyay-főcsatorna árvízkapu kiépítésének és a kapcsolódó árvízvédelmi rendszer tervezésének hidrológiai megalapozása. MHT. XXI. Országos Vándorgyűlés 2003. július 2-3. Szolnok.

Kovács Gy.-Galyas I. (2003): Nyírségi Tározók a mezőgazdasági vízszolgáltatásban. MHT. XXI. Országos Vándorgyűlés 20Q3. július 2-3. Szolnok.

Liebe P. (1998): A hévízhasznosítás helyzete Magyarországon. Vízügyi Közi. k, 80. 205-228.

Rotter G. (1996): Nyíregyháza vízellátó rendszere üzemeltetésének fejlesztése. Szakdolgozat. Janus Pannonius Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Kar Vízgazd. Tagozat Baja.

Tölgyesi L. (1993): Az éghajlat változékonyságának hatása a talajnedvességre. OMSZ. Éghajlati és Agrometeorológiai tanulmányok. Budapest.

Tölgyesi L. (1971): VIII. sz. főfolyás többcélú vízgazdálkodási tanulmánya. Leírás. FETIVIZIG VGO.

Tölgyesi L. (1998): A Vízgyűjtő-gazdálkodás fejlesztésének lehetőségei a Közép-Nyírségben. FETIVIZIG-VIZITERV. Nyíregyháza-Budapest.

Tölgyesi L. (2000): A Nyíregyháza I. vízmű Kótaji vízbázisa biztonságba helyezése, I. diagnosztikai fázis feladatai. Zárójeletés. NYÍRSÉGVÍZ Rt-VITUKI Rt. Hidrol. Intézet. Nyíregyháza-Budapest.

Tölgyesi L. (2001): Nyíregyháza l-es számú szennyvíztisztító telep üzemi vízminőségi kárelhárítási terv. NYÍRSÉG VÍZ Rt. Nyíregyháza.

Tölgyesi L. (2001), Nyíregyháza 2-es számú szennyvíztisztító telep üzemi vízminőségi kárelhárítási terv. NYÍRSÉGVÍZ Rt. Nyíregyháza.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet