|
|
|
A falu és környéke 1686-87-es állapotáról Mallesics Gáspár és Majtényi Pál szerzetesek úti beszámolójából értesülhetünk. Ők a tél folyamán bejárták a Duna mentét, Budát és Pestet, mintegy felmérték a pálos birtokok, kolostorok állapotát. /10.sz. irat/ A szerzetesrend vezetői Buda visszafoglalása után azonnal megkezdték birtokaik visszaszerzését, s minden eszközt felhasználtak a helyszínen is, a bécsi udvarban is, hogy tulajdonaikat visszakaphassák.
1688-ban királyi leirat erősítette meg őket régi birtokaikban, engedélyezte a rend visszatérését, és a lerombolt budaszentlőrinci kolostor helyett Pesten, a török mecset mellett kolostor és templom építését. /Ez a terület ma a jogi egyetem és környéke./ Marót földesurai a pesti pálosok conventje lett. Az itteni prior feladata volt a birtok gazdálkodásának irányítása. A rend hamarosan elkezdte az építkezést, melyben Marót erőforrásainak szerepe jelentős volt sok-sok évtizeden keresztül: fával, kővel, égetett téglával, cseréppel, az ebben megtestesülő rengeteg robotmunkával, adójával járult hozzá a falu lakossága fölépítéséhez.
A convent a Pilisben lévő, elnéptelenedett falvai, birtokai /Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisszentlélek/ visszanyerése után a határmezsgyék megállapításával, védelmével sokat törődött. Később pedig telepesekkel igyekezett benépesíteni elnéptelenedett falvait. Marót falu volt csak lakott a török alatt és a századforduló táján is.
Az első években a maróti birtok ügyeinek intézésére földesúri megbízottat neveztek ki a faluban. Eleinte egy-egy telkes jobbágy töltötte be ezt a tisztséget. Erdőőrök vigyáztak a pálosok erdeinek fájára. Később a gazdálkodást tanult tiszttartó segítségével irányította a szerzetesrend mindenkori priorja.
1696-ban 8 egésztelkes jobbágyot és 5 zsellért írtak össze a faluban. 10 jobbágycsalád pedig elköltözött az esztergomi káptalan falvaiba, valószínűleg Szobra és Helembára. Elcsalogatásuk jelentős veszteségnek számított, mivel abban az időben nagy volt a munkaerőhiány. Más veszély is fenyegette a conventet, a szerzetesek közösségét. Levéltári iratok szerint Marótot és a környező falvakat el akarták venni a pálosoktól. 1697. novemberében Huszár István fráter sürgős levelet küldött Lepoglavába, a rendfőnökhöz, melyben értesítette, hogy a birtokot veszély fenyegeti. Jelenti, hogy a birtokról szóló királyi parancslevelet a Magyar Kamaránál bemutatták, és jogaikat megvédték. De figyelmeztette, hogy az elmúlt évben viszont úgy határoztak, hogy Marót birtokot a visegrádi várral, illetve a körülötte fekvő falvakkal és birtokokkal együtt a ciszterci szerzetesrendnek adják, ami további jogsértéshez vezet. Kéri a rendfőnököt, gondoskodjon arról, hogy Bécsben megfelelő oklevelekkel igazolni lehessen a rend birtokjogait.
Van olyan adatunk is, miszerint 1700-ban gróf Sternberg Ernő akarta Marótot megszerezni az udvarnál, ami miatt a pálosok hevesen tiltakoztak, és mindent megtettek egyik legértékesebb birtokuk megtartásáért. Sikerült érvényesíteni tulajdonjogukat. Abban az időben a felszabadított területek birtokait csak úgy adták vissza, ha oklevelekkel igazolták a tulajdon- és öröklési jogot, s ezután lefizették a birtok értékének 10 %-át fegyverváltság címén. Az egyház, a szerzetesrendek mentességet kaptak a fizetés alól.
A eltelt másfél évszázad alatt sok tulajdont igazoló oklevél elpusztult, családok haltak ki, rendkívül zűrzavarosak voltak a birtokjogi viszonyok. Az udvar a magyar területekből -többféle politikai céllal- bőségesen osztogatott birtokokat hű embereinek, hadvezéreinek szolgálatuk fejében. Az uradalmak határjelei is elpusztultak. Sok határ- és birtokper származott a bizonytalan birtokhatárokból. Többen igyekeztek a zavaros viszonyokat kihasználni, és földet szerezni, vagy földjüket megnövelni.
A XVIII. sz. első felében a pálosok sokat pereskedtek a szomszédos földbirtokosokkal: Esztergom szabad királyi várossal, Szentgyörgymező földesurával, az esztergomi káptalannal, érsekkel, a dömösi prépostságot birtokló nyitrai püspökkel a maróti erdők, földek határai vagy Bitóc-puszta miatt. A pereket rendszerint kölcsönös erőszakoskodások előzték meg, melyek azért keletkeztek, mert a feljebbvalók /tiszttartó, uradalmi ispán, főbíró, akik mögött földesuraik álltak/ biztatták a jobbágyokat, polgárokat, hogy egy-egy vitás határterületen érvényesítsék használati jogukat: vágjanak fát, legeltessék állataikat, makkoltassanak, szántsanak, vessenek, füvet kaszáljanak.
Ezt a másik fél részéről megtorlás, "hatalmaskodás" követte: erőszakkal, tettlegesen elkergették egymást, elvették szerszámaikat, felső ruhájukat, napi élelmüket, elhajtották ökreiket, olykor szekerestül, elvették a kivágott fát, felgyújtották a szénát, szétrombolták a határjeleket. Emberölésre is sor került. Az esztergomi puskás erdőőrök egy robotoló maróti jobbágyot, Szurczek Jánost agyonlőtték 1718-ban. /2O.,21., 22.,23.sz. iratok/
A perek tanúvallomásaiban jobbágyok is részt vettek, nemcsak marótiak, hanem más vidékre elköltözötteket is megidéztek. A jelen lévő szolgabíró, megyei esküdt vagy az alispán előtt megeskették őket hitükre, s ezután válaszoltak a kérdőpontokra. Vallomásaikban nemcsak a per tárgyáról esett szó, hanem a falu életéről is sok mindent megtudtunk. Pl. Marót elpusztulásairól, újjáépítéseiről; a maróti, dömösi gyerekek harci játékairól a Köves pataknál, a Pattantyús hegyecskénél; a határjelek emlékezetbe vésésének szokásáról: egy fiatal gyereket a határjelnél megcsaptak, illetve "az ispány e tanúnak haját - minthogy abban az ödöben fiatal vala- megfogta és mondotta, Gyurka, úgy mond, emlékezzél jövőben is, hogy ez a patak....Marótnak és Dömösnek igazi határa." /38.sz. irat/
A convent rendszerint bizonyítani tudta igazát. Sőt "a rend Ákospalotáról, Szamárdról /Búbánat völgyben volt elnéptelenedett, elpusztult falvak/ be tudta bizonyítani, hogy azonosak a pálosok középkori Bitóc falujával....Az elpusztult faluhelyeket Maróthoz csatolták, területe így kétszer akkora lett, mint az uradalom többi településének földje. Határában dűlőnevek emlékeztetnek e középkori falunevekre, pl. Szamárkő, Szamárhegy..., de a Pilismaróthoz csatolt területet csak Bitócként, majd később Basaharcként említették" /Magyar Eszter: A pálos rend pilismaróti uradalma... /32-33.sz. irat/
A töröktől való felszabadulás után Maróton két felekezet volt: a római katolikus és a református. Templomaikkal kapcsolatban, bizonytalan, hiányos adataink vannak.
A dombon álló református templomot valószínű, hogy még a török időkben építették a reformátusok /bár a bejárat fölött 1686 található/. A református gyülekezet protocolluma arról szól, "...hogy az török kezéből megvévén az kereszténység Buda várát, mindjárt kiűzték Marótból az Szent Pál rendin lévő földesurak az református prédikátort és oskolamestert; a hegyen lévő kő templomot, az harangot, parochiát és oskolát elvették." /14.sz. irat/
Ez az akció része volt annak a gyakorlatnak, mely a töröktől visszafoglalt országrészekben is érvényesítette az ellenreformációt, melynek célja: a protestánsok katolikus hitre való visszatérítése. Ebben élen járt a katolikus főpapság és az arisztokrácia. I. Lipót /1657-1705/ és III. Károly /l711-1740/ pedig abszolutisztikus módszerekkel, rendeletekkel, törvénycikkek erőszakolt elfogadtatásával segítette elő a protestantizmus visszaszorítását. Előbb csak a királyi Magyarországon, a török kiűzése után a felszabadított területeken is.
Az 1721-es vallásügyi bizottság vizsgálati jegyzőkönyvének tanúkihallgatásaiból megtudható az, hogy Buda visszafoglalásáig zavartalan volt a református gyülekezet vallásgyakorlása és élete. Volt templomuk, prédikátoruk, iskolamesterük, kiket anyagilag a gyülekezet tartott fenn. Az egyik tanú így nyilatkozik: "A Thököly háború előtt és után is /1678-1685/ volt prédikátorunk." Másik:"...Tudja, hogy a török idején volt prédikátor három és /iskola/mestereik lévén végezték ájtatosságaikat a /hegyen lévő/ kőtemplomban..." Más vallomástevő: "...Esmért egy öreg prédikátort, mely maga tanította a kisgyermekeket, és a kőtemplomban végezte imádságát a községgel, ki ott halt meg a faluban." Az említett prédikátorok a következők voltak: Inyi Péter, aki tanított is, Imre Péter, valószínűleg őt űzték el. Utána Desi István a prédikátoruk, aki 1709-ben Marótról Perőcsénybe ment.
Hogyan lehetséges az, hogy a prédikátor elűzése után újra van papjuk? Talán erre az 1701-es canonica visitátio /egyházlátogatás/ feljegyzése adja meg a választ, miszerint a templomot 1687-ben a reformátusok visszakapták, tehát pap is lehetett. 1704-ben haranglábról tudunk. Viszont 1709-től több mint "hét évtizedes árvaság"-nak nevezett időszak, azaz prédikátor nélküliség következett. A szabad vallásgyakorlást betiltották. A török időkben megszervezett oktatást a lehetőségekhez képest továbbra is igyekeztek fönntartani. Feljegyezték Domaniky Gergely nevét 1714-ből, aki tanítómester volt Maróton. Van olyan adatunk, hogy a római katolikusok 1738- tól szerezték meg a kálvinisták által épített templomot maguknak./ 54.sz. irat/
A török kiűzése után a római katolikusok az úgynevezett "török mecset" helyén építettek maguknak templomot. A katolikus templom helyén volt kerektemplom vagy "török mecset" egy középkori körtemplom lehetett, Nagy-Marót templomának maradványa. /Magyarország régészeti topográfiája V./ 1699. márc.29-től páter Fekete Alexius, a Szt. Pál rendjéhez tartozó atya látta el a papi teendőket. "Maróton a pálosok lévén a földesurak, a török iga után ők keresztelték, temették és eskették az embereket. A reformátusokat is Dömösön, nekik fizettek stólát éppen úgy, mint a katolikusok."/ Nedeczky: Dömös története.. 1880/ Bakay Imre, a prior, aki az uradalmat irányította és Kurpicz Pál nosztrai páter többször megfordult Maróton, szükség szerint papi teendőket is végzett. Ez azért is fontos volt, mert a maróti katolikus egyház a visegrádi anyaegyházhoz tartozott, annak filiája volt. 1701-ben följegyezték azt is, hogy a falunak oskolamestere van, Szokoli János. A pálos atyák istentiszteletet és azzal kapcsolatos tanítást is végeztek.
Alig értek véget a török háborúk, a lakosság még el sem tudta felejteni a szenvedéseket, a gazdaság még ki sem heverte a pusztításokat, máris újabb háború kezdődött: a Rákóczi vezette szabadságharc a Habsburgok ellen /1703-1711/. Okait, céljait Rákóczi Ferenc Kiáltványában fogalmazta meg. Az ország függetlenségét, a rendi jogok biztosítását, a magyar társadalom -különösen a nemesség- sérelmeinek orvoslását, a protestánsok vallásszabadságuk biztosítását szerették volna megvalósítani.
Esztergom közelsége miatt a Rákóczi-szabadságharc alatt ismét megpecsételődött Marót sorsa. A várat császári csapatok tartották megszállva. Közöttük kuruc érzelmű magyar katonák is szolgáltak. Kis András kapitányról szóló, Bécsbe írt jelentés arról ad hírt, hogy Maróton portyázás közben a kapitány kurucok kezére került. "Szántszándékkal-e, elfogatta magát, vagy nem?" -nem lehet bizonyosat tudni, /16.sz. irat/
 |
| Portyázó kurucok |
A portyázgató császári katonák, labancok és kurucok sarcolták a környező falvakat. 1706-ban a kurucok ostrommal elfoglalták Esztergomot, de pár nap múlva a császáriak harccal visszaszerezték. A hadak vonulgatása a környező falvakban újra fosztogatást, rombolást eredményezett. "Rákóczi háborújának alkalmatosságával ...Marót is egészlen pusztulásra jutott...Még a kuruc háború lecsendesedése előtt, sőt az után is újonnan az falu épülni kezdvén..."- vallja egy tanú. /23.sz. irat/
A szabadságharc után is megmaradt a magas hadiadó, a császári zsoldosok elszállásolásának, porcióval való ellátásának kötelezettsége. A katonai fuvarozás és egyéb közmunkák -favágás, fahordás, hídépítés, stb. sújtották a parasztokat, mert a hadiköltségeket mindig a lakosság, e korban a jobbágyság fizette meg. Gyakori panasz volt, hogy legázolták, lelegeltették a vetéseket./.ll.,12.,13.,17.sz.irat/
Megsokasodtak a hadiadóval, a beszállásolt katonaság visszaéléseivel, a katonai vezetőknek végzett /egyéni érdekeit, vállalkozásait szolgáló/ robotmunkával, a hosszú fuvarokkal kapcsolatos maróti panaszlevelek, kérelmek. Olyan panasz is elhangzott, hogy a katonák verik a férfiakat és nőket, Kuklaender generális úr ő excellenciája katonáival megverette a tiszttartót, a birokkal együtt tömlöcbe vettette, ily módon zsarolta őket. /Valószínű, hogy faszállítmányokat követelt tőlük saját hasznára./ /17.,24., 19.sz. irat.
Sajnos nem tudjuk, hogy a jobbágyok vármegyéhez küldött "alázatos instantiáinak", kérelmeinek, könyörgéseinek, panaszaik, sérelmeik felsorolásának volt-e valami eredménye.
 |
| Hídverés a Dunán robotoló jobbágyokkal |
A XVIII. sz. első felében nagyarányú népességmozgás zajlott le Magyarországon.
A töröktől felszabadított területek gyéren lakottak voltak. Sok falu elnéptelenedett vagy csak néhány család lakta. A birtokokról hiányoztak a dolgos emberek, akik újra művelés alá vonják, hasznot termelnek a földbirtokosnak, adóznak az államnak, az egyháznak. Mivel a birtok akkor ér igazán sokat, ha megművelik, a földbirtokosok is, de a királyi udvar is arra törekedett, hogy új munkaerőt telepítsen az elnéptelenedett vagy gyéren lakott területekre. Ezért a XVIII. sz. első felében nagyarányú szervezett telepítések zajlottak le. Szlovákokat, svábokat költöztettek a falvakba, de spontánul is folyt az elvándorlás, betelepedés a sűrűbben lakott falvakból a nagyobb telek, a jobb megélhetés, adókedvezmények reményében.
A pálosok Marótra, később pedig a többi pilisi birtokaikra is telepítettek a Felvidékről, valószínűleg Nyitra megyéből szlovákokat, akiket ekkor "tótok"-nak neveztek. Egyezséget kötöttek velük, kedvezéseket adtak nekik, hogy vállalják az ideköltözést. A maróti "tótság" panaszlevele 1715-ből érzékelteti gondjaikat, a robotoltatás megnövekedését, a bánásmóddal kapcsolatos panaszaikat. /18.sz irat/
Honnan költözhettek még Marótra magyar jobbágyok, zsellérek? Egyelőre nem tudjuk, tény, hogy a falu lakossága megnövekedett. A szlovák beköltözések ellenére a falu mindvégig magyar maradt. Az 1715-ös és 20-as országos összeírásokat összehasonlítva látható, hogy a telkes jobbágyok száma és a művelés alá vont földterület nagysága megnőtt. A lajstromban szereplő telkes jobbágyok létszáma 21, majd 28-ra emelkedik. Az 1720-as összeírás és az 1721-es uradalom által készített urbárum összesítése között lényeges eltérés van, az uradalom 49 telkes jobbágy családfőt tartott számon ekkor. Neveikből ítélve magyarok voltak. Az ideköltöztetett zsellérekről, a majorságban dolgozókról, a cselédségről, hajdúkról nincs adatunk. /19.,27.sz irat./
Nagy mértékben megnövekedett a művelés alá vont földterület nagysága is: az eddig parlagon hagyott földek termelésbe vonásával, irtványföldek létesítésével. A convent arra törekedett, hogy minél jobban bekapcsolódjon a feudális árutermelésbe, ezért saját kezelésébe vont -majorsági területekké tett-jelentős nagyságú szántókat: kb. 150 holdat és réteket. Volt allodiális /major-sági/ szőlője is. Mindezeket robotban műveltette.
A megművelt földterület adatai:
|
1715 | 1720 | 1721 | |
| szántó: | 72 | 1/8 köblös | 639 köblös | 1168 köblös |
| rét | 63 | kaszaalja | 67 k.a. | 126 k.a. |
| s zőlő | 64 | kapás | 72 kap. | 145 kap. |
A falu gazdasági gyarapodását hátráltatta a nagymértékű adóelvonás, és egy időre megakasztotta az 1739-41-es pestisjárvány, az ezzel kapcsolatos több éves határzárlat. A megyei iratok 3 adózó családfő haláláról írnak. Ennél több lehetett az áldozat. A családtagok, a nem adózók pusztulásáról nincsenek adataink. /35.,36.sz irat/
A község lendületes fejlődése az 50-70-es évekre tehető, amikor minden eddiginél több bérleti szerződést kötöttek a priorok: pl. szőlőtelepítés, őrlőmalmok, kallómalom, sörfőző ház létesítése, fogadó működtetése céljából.
Az 1730-as években készült vármegyei összeírás a maróti katolikus egyházról megállapítja: "jól megépített egyházzal rendelkeznek, kívül-belül díszes". Marót és Dömös római katolikus egyháza a visegrádi plébániához tartozott, fiókegyházak voltak. /34.sz irat./
Nedeczky Gáspár, dömösi plébános feldolgozta Dömös történetét /1880/, munkájában Marótról is szólt: "Dömöst...Erdődi László nyitrai püspök 1733-ban emelte plébániává. írásbeli egyezség született a pálosok és a püspök között, hogy ezentúl a maróti egyház nem a visegrádi, hanem a dömösi plébániához tartozik" /adóban/. A kiadott alapító okmányt aláírták; és mindazt, mit ennek értelme szerint Maróth a dömösi plébániának adni tartozik." A maróti katolikus egyház tehát 1733-tól a dömösi plébáni filiája /fiókegyháza/ volt. A dömösi plébános Marótra járt misézni és más egyházi feladatokat ellátni. A lakosság egyházadóját a dömösi plébániának fizette.
A dömösi önálló plébánia létrehozását többek között az indokolta, hogy a dömösieknek /a marótiaknak méginkább !/" Visegrádra járni nehézségekbe ütközött: akár gyermek, akár öregkoruk, néha pedig vízáradások miatt isteni szolgálaton meg nem jelenhettek." /Nedeczky i.m./
Az 1761-es egyházvizsgálati jegyzőkönyv részletesen leírja a maróti katolikus egyház állapotát. /54. sz. irat/ Szól a templomról is: "korábban kálvinisták által építtetett. Ez a hegyen lévő templom volt. 1738-tól szerezték vissza, és renováltatott az uradalom által, és Szent Lőrinc mártír tiszteletére szenteltetett fel." Megemlíti a majorban lévő Boldogasszony kápolnát is.
A népességről fontos adatokat közöl: felnőtt katolikus lakos 537, gyermek 67; összes kálvinista 257; zsidó 5. "Magyar és szláv nyelvet használnak leggyakrabban, de németet is. A mise túlnyomóan magyar, de szlávul is van." Tehát az idetelepített szláv népesség Maróton maradt. A plébánosnak a szentségek kiadásában az iskolamester, Pavelcsek József segédkezett. A plébánost "a lakosság tiszteli;... de "panasz gyakran van, mert későn érkezik. Evvel szemben nem megfelelő, nem eléggé tiszteletre méltó kocsit küldenek érte" /ti. Dömösre/.
A református gyülekezet ebben az időben templom és prédikátor nélkül volt. Istentiszteleteiket magánházaknál összegyűlve tartották, maguk a hívek olvasták és magyarázták a Bibliát, énekeltek, imádkoztak. Erkölcsi normává tették a mindennapi egyéni biblia- és imaolvasást. A hagyomány szerint ez úgy valósult meg a családokban, hogy esténként, a családtagok olvasták fel a Károlyi-Bibliából a "verseket", és az aznapra rendelt imákat. Csaknem minden református családban volt Biblia, zsoltár és imádságos könyv is. Követelmény volt megtanulni írni és olvasni.
 |
| A "Vizsolyi Biblia" címoldala és az "Arany Tsésze " nevű imádságos könyvecske. A Biblia szövegét 15 90-ben Károlyi Gáspár fordította. |
Ahogy az előbbiekben láttuk, 1711 után Marót falu és gazdasága jelentős fejlődésnek indult. A pálosok gazdálkodásában egyre nagyobb teret hódított a majorsági árutermelésbe, pénzgazdálkodásba való intenzív bekapcsolódás. A terület adottságainak, a falu fejlődésének, lehetőségeinek minél nagyobb kiaknázására törekedtek. Ez a falu lakosságának is érdeke volt.
Ennek egyik megnyilvánulása a szántóterület nagyságának megnövelése, irtásföldek kialakítása. Ez úgy történt, hogy a bozótos, erdős területek fáját kivágták, a gyökereket kiszedték, a cserjét elégették, a talajt elegyengették, felszántották. A felsorolásból is látszik, hogy igen nagy munka volt, sokat dolgoztak rajta. Általában a terepviszonyoktól függően országosan 16-24 nap kézirobotot számítottak 1 hold irtásszántó vagy szőlőtalaj elkészítésére. Ezeket nevezték irtvány, ortvány földnek.
Nem tartozott a telki állományba. A feltörés után néhány évig adókedvezményt kaptak utána: a század első évtizedeiben 6-7, később csak 3 éves adómentességet. Irtványföldek létesítése mind a parasztságnak, mind a földesúrnak érdeke volt. Szőlőket is irtványba telepítettek, réteket is kialakítottak ilyen módon. A század közepére azonban megszűnt az irtáslehetőség. A tiszttartónak adott priori instrukciókban az is szerepelt, hogy tiltsa meg az engedély nélküli irtásokat. A maróti uradalomban befejeződött a táj átalakítása. "Az 1780-as években felvett kamarai leltár azonos nagyságú erdőterületeket mutatott ki az uradalom minden falujában, mint amekkorákat 1867-ben, sőt 1895-ben." /Magyar E: A pálos rend.../
Kétnyomásos gazdálkodással gabonatermelést folytattak. /Lásd a Szó- és fogalomjegyzékben./ Ez nem volt korszerű művelési módszer. Főleg a kétszerest /a búza és rozs keverékét/ vetették. Bevallásuk szerint az elvetett gabonának csak 3,5-4, jobbik esetben 5-szörösét adta vissza a fold. Termeltek búzát, árpát, rozsot, kölest, kukoricáról is olvashatunk. Kender és káposztás földjeik voltak. A dunai áradások gyakran kárt okoztak a vetésekben, az iszapos víz tönkretette a rétek füvét, a heves záporok lemosták a löszös talajt a domboldalakról, az iszap elöntötte a lapályos területeket. /Sásrét, Tóköze dűlőnevek/
A szőlőművelés, bortermelés egyre jelentősebb szerepet játszott az uradalom gazdálkodásában. Újabb szőlőtelepítéseket szerveztek Bitócban, majd Basaharcban 1756-ban. A "Szőlőhegyi artikulusok" /rendtartások/ jó fajta szőlők telepítését, és a szőlő gondos ápolását követelték meg. /43.sz Irat/
Gyümölcsöt is termesztettek, szilvát, diót, mandulát, barackot, körtét, almát. A gyümölcsökből, főleg szilvából, lekvárt főztek, értettek az aszaláshoz is. Eperfákról is olvashatunk. Kiemelkedően szép gyümölcsöst telepített Glancz /Plancz/ Urbán a kertjébe."Azon kerítésbe bé foglalt 3 kert, azokban megszámlált gyümölcsfák: 13 diófa, 28 almafa, 12 körtvélyfa, 2 cseresznyefa, 100 szilvafa, 5 szederfa, 8 meggyfa, 2 barackfa..." /67./C sz. irat / Az 1721-ben kelt urbárium szól arról:"A gyümölcsös kertekből továbbá az erdőkből is birtokolnak egy belső haszonvételt, amely a házi szükségletekre elegendő, úgy hogy bármely jobbágynak legalább két csöbör ecetet kell az erdőkből nyert gyümölcsökből adniuk." A szőlőkben csak mandula és barackfa ültetését engedélyezték /kisebb árnyéka miatt/, de a szőlőhegy mezsgyéjébe, földje végére ki-ki más gyümölcsfát is ültethetett/51. sz./ A frissen szedett gyümölcsöt az esztergomi piacon is, hajóval szállítva a váci, budai, pesti piacokon is eladhatták.
A legeltető, később az istállóban tartott állattenyésztés is nagyon fontos volt. Az adókivetésekből láthatjuk a nagyszámú szarvasmarhaállományt. Igavonásra, fa fuvarozására, szántásra főleg ökröket alkalmaztak. A XVIII. sz eleji összeírásokban kevés a ló. /A háborús idők miatt ./ Sok sertést tartottak makkoltatással, a juhok és a méhkaptárak nagy száma miatt is jelentős adót fizettek. /ll.C,D sz irat./ Birkát elsősorban gyapjáért, bundájáért tenyésztettek. Van olyan időszak, amikor 2 takács és rássa szövet készítő is dolgozott a faluban. A parasztasszonyok fontak, szőttek a család számára. A kallómalommal a gyapjúszövet kikészítését végezték.
Igavonó- és hússzükségletük kielégítésén kívül jelentősebb pénzjövedelemhez juthattak az élő állatok eladásából. Kecske tartása főleg a zsellérekre volt jellemző. Az igénytelen állat megélt a patakparti, útszéli füvön is, teje, húsa, bőre nélkülözhetetlen volt a szegény családokban. /1945 előtt is sok kecske volt a faluban; " szegényember tehenének" hívták./ Baromfit is nagy számban tartottak. A földesúr tojás beszolgáltatást, Szt. Márton napjára hízott ludat, újévre hízott kappant /ivartalanított hizlalt kakast/ követelt adóba.
Az összeírásokból, urbáriális iratokból, a szőlőhegyi rendtarásból gazdagabb képet kaphatunk termelésükről, haszonvételeikről, /l l.,19.,27,43.,51., 60.sz.irat/ A maróti jobbágyok pénzjövedelmének jelentős része fakitermelésből, faeladásból származott évszázadokon keresztül. Amikor a mezőgazdasági munka szünetelt, erdőt béreltek a priortól, kitermelték a fát, ölfának feldarabolták, a gallyakat rőzsekötegekbe kötötték, szekérrel vagy hajóval Esztergomba, Vácra, Budára, Pestre szállították és eladták. A század közepétől a földesúr - Mária Terézia rendeletére hivatkozva- korlátokat szabott a fakitermelésnek, megtiltotta a faeladást, vagy az engedélyezett bérleti favágás árendáját jóval a duplája fölé emelte. Mindez jelentős jövedelemcsökkenést okozott, különösen megérezték a zsellérek, akik "pénzes kenyeret" /pénzen vett kenyeret/ ettek. / 31 .sz. irat/
 |
| Szántás, vetés; állatgondozás az istállóban; munka a méhesben; szüret, présház |
A telekhasználatért a szerzetesrendnek mint földesuruknak úrbérrel tartoztak: általánosságban évi két részletben pénzadóval, a termények kilencedével, /bárányból, gidából ötödöt szedtek a régebbi urbárium kilencede helyett/, tojással, vajjal, ünnepekkor "adó-ajándékokkal", húsfélével és megszámolatlan mennyiségű robottal adóztak. "Valamint az eltűrhető uraság szüksége kívánta, ugyan, Uraság tetszése szerint dolgoztunk.",..."soha fel nem írattatott" -vallják a Mária Terézia által elrendelt felmérés kérdésére. /19.,27.,60.,64.,43., 61.sz. irat/ Robotba földet műveltek /szántottak, vetettek, arattak, kaszáltak, stb./ Ahogy a földesúr megnövelte a saját kezelésében lévő majorsági földeket, szőlőket, úgy növekedett robotszükséglete is. Az uraságnak ölfát, épületfát vágtak, az erdőből a dunai "Szórna révbe", /hajókikötőbe/ szállították, a hajókra berakták, vagy Budára, Esztergomba szekerekkel elfuvarozták. A tégla, cserép szállítása, hajóba rakás is fontos kötelezettségük volt telekarányosan a jobbágyoknak és a zselléreknek egyaránt. Az igás- és gyalogrobotot "napkeltétül napnyugatig" kellett végezni. A hosszú, többnapos fuvar is csak egynek számított. A földesúri követelések gyakran változtak, főleg a pénzadót, a robotot, Bitóc-puszta és a fakitermelés bérleti díját is megnövelték. /18.,19, 27.,31.,47., 60.,64.sz irat/
A szőlők adójáról, robotjáról külön kötöttek egyezséget. A bor nyolcadát szedték egyéb járandóságokkal együtt. /43.sz. irat/
Az irtásföldek használatáért, az erdőhasználati jogért /faizási jogért: a szükséges tüzelő és szerszámfáért/, a makkoltatásért külön fizettek. Adásvételnél, örökösödés esetében különböző illetékeket kellett leróniuk. "Czédula", azaz igazolások kiadásáért is. Vétségeikért, mulasztásaikért pénzbírságot vetettek ki rájuk./41.,43.sz.irat/
Földesuruknak járó adón kívül adóztak az államnak -hadiadóval /pénz, porció, beszállásolás, fuvar. Lásd a Szó- és fogalomjegyzékben/. Az idegen zsoldos katonák beszállásolása, élelmezésük, lovuk ellátása, málhájuk elfuvarozása nagy terhet és kiszolgáltatottságot jelentett. Sok panasz volt ezzel kapcsolatban./12., 13.,17.,26.,37.sz.irat/ A vármegyének pénzzel, közmunkával, az egyháznak tizeddel tartoztak.
Nagy kárt okoztak a természeti csapások: járványok /pl. 1710 körül, 1739-41/, marhavész, sertésvész; jégverések, árvizek. Földrengésről is tudunk, 1763-ban. Tűz is gyakran keletkezett. A szabad-kémények, a gondatlanság miatt egy ház zsupfedele, faszerkezete hamar lángra kapott. Ha szél fújt futótűzként átterjedt a többi házra is, hamar leégett akár a fél falu is.
A falu árutermelésbe való fokozatos bekapcsolódását jelzi az is, egyre több kézműves van. Az idevándoroltak és helyiek élelmiszertermelés helyett megpróbáltak megélni mesterségükből. Az 1725-ös összeírás mészárost, molnárokat, ácsot, kőművest, szabót, takácsokat, nyeregkészítőt, vargát /bocskorkészítőt/ említ. Több név után nem szerepelt foglalkozás, ezek valószínűleg zsidó kereskedő-vállalkozók lehettek.
Természetesen a parasztgazdaságok önellátása továbbra is jellemző maradt. Házát, mezőgazdasági szerszámait, használati eszközeit maguk, esetleg rokonai segítségével készítették. Az asszonyok kenderből, a birkák gyapjújából fontak, szőttek. Csak a tehetősebbek, vagy a maguk által el nem készíthető, finomabb dolgokat vették meg a vásárban, készíttették a kézművesekkel.
 |
| Takácsműhely. Fonalgombolyítás, szövés, mintanyomás / Falusi kocsma |
A törkölyt a földesúri pálinkafőzőben főzhették ki vám fejében. Korlátozott lehetőségekkel az uradalmi mészárszéket és a kocsmát is használhatták. Pl. a jobbágyok borukat ősszel és télen, Szt. Mihály naptól Szt. György napig mérhették, azután a földesúr italát árulták. Csakhogy a téli időszakban a kocsmában az ital kevéssé fogyott, mivel a háztartások többségének volt saját bora. Tudunk szőlőeladásról, és borkereskedők felvásárlásáról is.
A bor tárolására pincéket ástak a löszfalba. Ma 47 régi pincét tartanak számon. Sokféle faedényre volt szükség: kádak, csöbrök, hordók, puttonyok pint, icce. A szemesterményt is faedényekbe mérték: mérő, szapu, véka. Készítői, a pintérek nem szerepeltek az adókivetés kézműves listáin. /"Pintér" nevű család több is volt a jobbágyok között./ A bognár, a kovács mester neve is hiányzott a lajstromról, pedig a Madarász-hegy alatt volt egy kovács-műhely. Pintér, kovács, mészáros, kocsmáros bognár az uradalom alkalmazásában dolgozott.
A földesúr engedélyével, bizonyos pénzösszeg lefizetése ellenében ügyes-kezű mesterek gabonaőrlő malmokat, kallómalmot, sörfőző házat építettek. Miután a vállalkozó saját munkájával vagy költségén fölépítette azt, a földesúr becsléssel megállapította az értékét, s ezt szerződésben rögzítette, de nem fizette ki az építőnek, hanem megengedte neki, hogy évi bérleti díj fejében működtesse. A szerződések kimondták:"Hogyha pedig az jövőben ugyanazon malmot az Uraság magáévá akarná tenni, /tehát felmond a bérlőnek/ elébb jó lélek szerint megböcsültessék, és amire böcsültetik, azt az Uraság tartozzék letenni, s megfizetni."Máshol:..."Ha az Uraság Eötet kifizetni akarná, aminémő romlás vagy hiba találtatna akár az épületekben, akár a földekben, rétekben, azon hiba akkoron megböcsültetvén, az megalkudott Summábul le fog húzattatni'' /49.,53.,55., 65.sz./ Volt olyan időszak, amikor 3 patakmalom működött. Két dunai malomról is tudunk. Kallómalom is járt a patak vizén, melyben gyapjúszövetet készítettek ki, tömörítették.
Szorgalmas munkájuk ellenére a maróti jobbmódú gazdáknak sem sikerült jelentősebb tőkére szert tenni, vagyont fölhalmozni, mert a földesúr, az állam és vármegye az adók növelésével mindig lefölözte a többlettermelés hasznának jelentős részét.
A módosabb egésztelkes gazdák telki állománya kb. 20 holdnyi szántóból, beltelekből /kert/, rétből állt. Ehhez irtványföldet bérelhetett, szőlőt telepíthetett. Jelentős volt állatállománya. A telekhasználat jogát gyermekére örökíthette. Vagyonosabbaknak számítottak az egésztelkesek és Glancz Urban a 60-70-es években, aki malmot, kallómalmot, serfőzőt működtetett, nagy gyümölcsöskertet telepített, földet is művelt. Virágzó gazdaságát egy idő után úriszéki döntéssel elvesztette.
A lakosság rétegződése egyrészt aszerint alakult, hogy telke volt-e vagy sem. De a telkes jobbágyok között is megkülönböztethető egésztelkes, fél és negyedtelkes. A töredéktelkesek már zsellérnek számítottak, volt házuk és 1-4 holdnyi földjük, kevés állatuk. A házatlan zsellérek az uradalom házában laktak, kisebb kertjük lehetett, az uradalom szolgálatában álltak, vagy a gazdag parasztokhoz napszámba jártak, erdei alkalmi munkát végeztek. Az ide települő kézművesek, kereskedők, bérlők szabad elemek voltak, kb. 2-30 fő között változott a létszámuk.
 |
| Protestáns oskolamester / Kántor-tanító / Prédikátor |
Földbirtokos nemese nincs a községnek. Az 1784-es népszámláláskor azt jegyezték fel, hogy papja, nemese nincs a falunak. Csak a század végén írtak össze néhány armális nemest /lásd a Szó-és fogalomjegyzékben/. A tiszttartó, jegyző, tanító, egy-egy vállalkozó tartozott ebbe a csoportba, 4-6 fő. Az értelmiséget a plébános, a református pap, a tanítók és a jegyző képviselte az 1790-es évektől.
Felekezeti megoszlás szerint több a római katolikus /telkesek és nagyszámú zsellér/, kevesebb a református /főleg telkesek/ néhány evangélikus és zsidó vallású volt csak a kézművesek, kereskedők között.
Nemzetiségi megoszlás szempontjából a község megmaradt magyarnak, noha volt szlovák betelepítés. Néhány németről is tudunk. A telkes gazdák névsorában a magyar nevek túlnyomó többségben vannak. Szlovák nyelvű misékről szól az egyik irat. Néhány zsidó lakosa is van a falunak, ezek hosszabb-rövidebb ideig éltek itt.
Jogállásukról azt vallották: "Örökös jobbágyoknak magunkat lenni valljuk". /Lásd a Szó- és fogalomjegyzékben./ Ez kötöttségeket jelentett. Személyes szabadságukban, költözködési jogukban korlátozták őket. /Lásd Horváth György szökött jobbágy ügyét vagy Heja János, Kiszelicsa András panaszát 45.,70.sz iratban/ Kiszolgáltatottságuk, függőségeik kitapinthatok a "földesúri rendelések öröklési ügyekben", a szőlőhegyi szabályzatban, a tiszttartók bánásmódjában, parancsolataiban, a pénz- és botbüntetésekben. A jobbágyok vagy bérlők peres ügyeiben az Úriszék /földesúri bíróság/ ítélkezett. /Lásd Glancz Urbán, Ascher Izrael ügyét 58.,67.sz. irat/ Mit tehettek érdekeik védelmében ?
A priornak és a vármegyének panaszleveleket, alázatos instantiákat /kérelmeket/, könyörgéseket írhattak. A válasz, intézkedés csak két esetben vált ismertté. /18.,31.sz. irat/ Bírósághoz fordulhattak, azaz az úriszékhez, ahol földbirtokosok, bíráskodtak. Ha fellebbeztek is, földesúri bíróság döntött. Elszökhettek vagy megpróbálták kiharcolni költözésüket. Ha valaki földesura ellen szólt vagy tett, hamar meghozták az ítéletet.
Pl. Gloncz Urban esetében: "A Nemes Vármegye Törvényszéki ítéletét....melyet Fölséges Asszonyunk /a királynő/ is eszt megerősítvén..., az említett executiot /végrehajtást/...teljesíteni kívánjuk" .El kell hagynia a malmot, sörfőzőt, egész gazdaságát, melyet két évtizedes munkával létrehozott. Mi volt a bűne? Az eddig megtalált iratokból csak sejthetjük: " Fogadom, hogy valamint eddig /:kivéve mostani hibáimat:/, úgy ennek utána mindenekben híven, igazán Méltóságos, kegyes Uraságnak...szolgálok. Tanácsot adok gyermekeimnek és más embereknek, sőt az ellenkező atyafinak is, hogy soha maga Földes Ura ellen ne hartzollyon, de mindeneket Szívesen Szenvedje..."/67.sz.irat/
Maróton a "földes uraság" a török kiűzése után, az árutermelésbe többféle módon kapcsolódott be. Bitóc-pusztát, mely Maróthoz tartozott, nem telepítették újra. 1701-ben a maróti jobbágyokkal szerződést kötöttek, bérbe adták nekik, de a 30-as években a bérleti lehetőséget jelentősen korlátozták. A bitóci föld nagy részét elkülönítve saját kezelésbe vonták, uradalmi gazdálkodást építettek ki rajta. Emiatt a marótiak pereskedtek is a vármegyénél, kérve az 1701-es szerződés érvényesítését, de hasztalan.
Arra is sor került, hogy a szerzetesrend egyesítette az eddig szétszórva művelt szántóit, és a határ legjobb részét sajátította ki majorsági föld céljára. Kb. 150 holdnyi területet robotmunkával műveltetett meg. A réteket is kicserélték, a jobbágyok változatlan bér ellenében kisebb, rosszabb rétet kaszálhattak.
A robot nem volt pontosan meghatározva, a "szükséges munkákat" kötelesek voltak elvégezni, ez pedig a majorsági földek növekedésével egyre több lett. Az idetelepített tótság az egyességen felüli szántási robotra panaszkodott. Az újabb és újabb egyezségek a pénzadó és a robotkötelezettség megnövelését tanúsítják, sőt tégla- és cserépszállítási, rakodási robotot is előírtak nekik. Amikor pedig a robotban végzett fakitermelés kevésnek bizonyult, mert többet szerettek volna eladni, vagy még több cserepet, téglát kellett égetni, az uradalom kötelezően előírta jobbágyainak, zselléreinek a bérfavágást, bérfuvart igen alacsony összegért: 10 krajcár a gyalogmunkás, 20 az igavonó állattal fuvarozó bére. /Egy pár baromfi ára 10 krajcár./ Arra is van példa, hogy szerződéses idénymunkásokat foglalkoztattak.
A majorsági földek gabonatermelésén kívül nagy gondot fordítottak a szőlő és bortermelésre, mert a bor eladása jól jövedelmezett a conventnek. Ha figyelmesen tanulmányozzuk a prior által gondosan megszerkesztett "Szőlőhegyi Ártikulusokat" /Rendtartást/, tapasztalhatjuk a hozzáértést, a szigorú, körültekintő szervezőmunkát, haszonvételeik sokféleségét. A szőlőhegyen egy jelentősebb területet saját kezelésében megtartottak, ezt a szőlősgazdák robotban megművelték, s a termés egésze a földesúré lett. A bor 1/8-át szedték adóba a szőlősgazdáktól. Ezen kívül sokféle jogcímen további járandóságokat követeltek, főleg pénzben. A szigorú büntetések is a bevételt növelték./41.,43.,51.sz. irat/
Az állattartást is felfejlesztették. A saját hús- zsiradékszükségleten, igavonóállaton kívül sertést, főleg juhokat tartottak. Juhhodály és juhász házáról tudunk. A bárányokat húsáért, a juhokat gyapjáért, mely egy ideig a szövőipar fejlődése miatt keresett és jó áron eladható termék volt, tenyésztették. Bunda készítésére is felhasználták. Nincs adatunk sem az uradalmi, sem a gazdák által tenyésztett birkák fajtájáról. Az országban jellemző a rossz minőségű gyapjút adó fajták tenyésztése. Sertés és baromfiállományuk is jelentős volt. A pesti szerzetesrend szükségletére sokat felhasználtak belőle. Halastó létezésére adatot nem találtam. Viszont ismeretes, hogy az 1730-as években a maróti és szentlászlói jobbágyok robotmunkájával Pilisszentlászlón halastavat építettek a patak elrekesztésével. A legtöbb pénzjövedelem az uradalom pilisi falvainak természeti adottságait figyelembe véve az erdőből, a fakitermelésből származott. A 15 ezer holdnyi terület 60-83 %-a erdő volt. A pálosok falvai közül Maróton volt a legtöbb és legjobb minőségű szántó, szőlő és rét, de még innen is az uradalom tetemesebb jövedelme a faeladásból származott.
Egy ideig engedélyezték parasztjaik számára a pénzjövedelmet biztosító faeladást, később korlátozták a jobbágyok fakivágását. Csak a háztartás szükségleteire való rőzse /süge/ és külön engedéllyel szerszám- és épületfa kivágása volt lehetséges. A tiszttartók viszont rendszeresen vágatták az erdőt. Ugyanakkor nagy gondot fordítottak az erdők állapotára, védték a "magtermő" fát, csak száraz fát volt szabad kivágni. Aki az erdőhasználati szabályokat megszegte, súlyosan megbüntették.
Az uradalom sokféle jogcímen jutott még pénzjövedelemhez. Pl. malomépítés engedélyezéséért egyszeri summát, majd a fölépített malom után évi bérleti díjat szedett hozzákapcsolva különféle robotokat, ajándékokat. /53.,55.,65.sz. irat/
A halászat jogának bérbeadása is rendszeres volt, elsősorban a szobiak bérelték a két maróti halásztanyát. Basarcon vendégfogadót adtak bérbe. Később nevezték Basaharcnak./ Pilisszentléleken ügyes hutásmester, Cseér Antal már 1701-től üveghutát működtetett, az árenda díját a maróti uradalom tiszttartójának fizette. A "zsidó árendásnak" az uradalom többek között pálinkafőzési és eladási monopóliumát adta bérbe. Az öröklési ügyekben hozott rendelkezései érzékeltetik, földesúri jogánál fogva illetékek formájában milyen jogcímeken kért még pénzt. /.56.,48.,58.sz. irat/
 |
Az iratokból kitűnik, hogy a pilisi pálos birtokoknak, Pilisszentlászlónak, Pilisszentléleknek Marót volt a központja. /Régebben Pilisszentkereszt is teljesen ide tartozott, de azt az esztergomiaknak bérbe adták, csak bizonyos területeket tartottak meg./ A tiszttartó -vagy a sokszor Maróton tartózkodó prior- innen adta ki rendelkezéseit az uradalmi hajdúk segítségével, vagy itt kötötték meg a szerződéseket, ide hozták az adót, aratáskor a pilis-szentlélekiek ide jöttek robotolni./63. sz. irat/
A birtok centruma az uradalmi udvarház, vagy ahogy a marótiak nevezték a "major" volt. A mostani katolikus templommal szemben, a patak mellett hosszan terült el. Kő- és téglakerítéssel volt körülkerítve. A kerítésfal kisebb maradványa még ma is látható. A majorban uradalmi épületek voltak: tiszttartói lakás és tartozékai, hajdú és cselédlakások, istálló, ólak, pajta, gabonaraktárak, vermek, kamrák, pince, aszaló, pálinkafőző, kocsiszín, csűr. A terület további részében kert volt gyümölcsfákkal.
Díszparkja is volt halas- és teknősbékás tavacskával, kerti lakkal. Valószínű, hogy a szerzetesek számára itt volt kialakítva egy lakrész. A prior, az ide látogató szerzetesek, a "fehér barátok" /ruhájukról így nevezték/ itt laktak. Találkoztam olyan közleménnyel, amely azt állítja, hogy a török időkben kisebb kolostor volt itt. Kápolna is épült a majorban. A katolikus egyház vizsgálati jegyzőkönyvében 1761-ben ezt jegyezték fel:"Áll itt egy Boldogasszony Szűz Mária kápolna, amelyet 9 évvel ezelőtt az uradalom állíttatott...Az urasági kápolna az uradalom épületében van, és csak alkalmi célokra szolgál, szalmatetős. A falusiak nem használják, a plébános nem misézik benne." /54.sz.irat/
Az uradalmi épületek között sorolják föl még a katolikus parókiát, mely 3 szobás, kocsiszínnel, istállóval, kerttel. Volt egy régi vendégfogadója, melyben az erdész lakott, aki az egész uradalom erdőit felügyelte. Van olyan adat, hogy újonnan is épült vendégfogadó konyhával, 4 szobával, pincével, hordószínnel. Az uradalomé volt a mészárszék a hozzá épült mészáros lakással, és a kocsma épülete is. Építettek juhhodályt, a juhász számára lakást. Egy másik házban az uradalmi pintér lakott és dolgozott. Basaharcon is kezdtek építkezni. Felépítettek egy több szobás, konyhás fogadót, melyet bérbe adtak. /56.sz.irat/ A basaharci szőlőtelepítéshez présházat, pincét is létesítettek. Később ott helyezték el a méhest.
/A major területét az 1945-ös földreform alkalmával házhelyeknek kiosztották. A házépítések alkalmával házalapokat találtak, a téglakerítés maradványait lebontották. Csak a főút felőli épületek maradtak meg, melyet a termelőszövetkezet használ. Itt kapott helyet az öregek napközi otthona is./
Az irányításban a prior segítői az uradalmi ispán /tiszttartó/ és hajdúk. A lakosság létszámának növekedése, a földesúri árutermelő gazdálkodás kiterjesztése, a sok határvita, a megszaporodott ügyek fő foglalkozású, tanult embert követeltek meg tiszttartónak, aki jártas a jogban is, latinul is tud, és szívvel-lélekkel képviseli a convent érdekeit. A 30-as években már nem helyiek e tisztségviselők. 1740-től, tanult allodiátora, tiszttartója intézi a maróti uradalom ügyeit. Nemcsak a marótiét, hanem a pilisi falvakét is. Segítői uradalmi hajdúkon kívül, erdőőrök, az erdészek voltak, de a faluközösség választott vezetőinek is parancsokat osztogathatott.
A jobbágyok közül egy évre választották a főbírót, a törvénybírót, a 4 esküdtet. Kisbíró is volt. Az elöljáróság egyik fontos dolga a tiszttartó utasításainak végrehajtása volt. Robotra kellő számú jobbágyot mozgósítottak, szervezték a terménybegyűjtéseket, a pénzadó befizetését, a beszállásolt katonák elhelyezését, intézték a katonaállítás ügyét, részt vettek a határjárásokban, tanúkihallgatásokban stb.
Lehetőségeik szerint a falu érdekeit is képviselniük kellett. Panaszlevelek megíratása, egyezkedés a tiszttartóval, a priorral, a megyei tisztségviselőkkel stb. Szervezni a falu életét, rendjét, békességét, ugyanakkor parasztként saját földjét művelni is, nem volt könnyű, egyszerű feladat. Kisebb vétségekben, vitákban a tiszttartó egyetértésével a bíró ítélkezett, büntetéseket, pénzbírságokat szabhatott ki. Irányító munkájuk miatt adókedvezményt /pl. a robotban/ kaptak.
1723-tól találkozhatunk a falu pecsétjével az elöljárók által írt leveleken. /28.sz. irat/ Az írásbeliség szerepének megnövekedése miatt az irányításban egyre fontosabb szerepe lett a "hites nótáriusnak", a jegyzőnek. Tanult emberek voltak, a falu fizette őket. A 18. században Maróton a kántortanítók egyben a falu jegyzői is. /pl. Pávelcsek József, Bozóky Mihály/
A szőlőhegyen a választott hegy-mester és esküdtek, szőlő pásztorok vigyáztak a rendre, együttműködtek az "uraság képével". A tiszttartó küldönc segítségével kapcsolatban volt a pesti priorral. A leveleken kívül rendszeresen küldte a szerzetesrendnek az élelmiszereket, fát, pénzt stb. lóháton, hajón vagy szekérrel./48.,52.,61.,68.sz. irat/ A tiszttartók magatartására a jobbágyokkal szembeni hatalmi tudat, keménység volt jellemző. Ilyen szempontból nevezetes Csató Ferenc, aki alatt a szomszéd tulajdonosokkal is sok konfliktus volt. /66.sz irat/
A maróti birtok tehát fejlődött a XVIII. sz közepétől, de a jobbágyok terhei is növekedtek. Itt is keserves volt elviselni, de az ország más vidékein méginkább a robotterhek és a többfelé fizetett pénzadó megnövekedését.
Az országban több helyen is mindez elégedetlenséget okozott. 1735-től többször is zavargásokra, felkelések kirobbanására került sor különböző vidékeken, melyeket súlyosan megtoroltak. Mária Terézia /1740-1780/ - védve az állami adóalanyt - kivizsgáltatta a parasztok helyzetét, és 1767-ben kiadta úrbérrendeletét. A rendelet szerint pontosan számba kellett venni a telki állományt, a majorságokat, a pusztatelkeket, a jobbágyok haszonvételeit és kötelezettségeit a régi urbáriumok, szerződések alapján. A rendelet egységesítette a jobbágyok adó-és robotkötelezettségeit. Megszabta az éves igás /52 nap/ és gyalogrobotot /104 nap/ a telek arányában, stb. Lényegében a terheket nem enyhítette, de a rendelet betartatásával megakadályozni kívánta a földesúri követelések további növelését és a telki állomány csökkentését. Mindezek ellen a földesurak több okból tiltakoztak.
Mária Terézia úrbérrendezésével kapcsolatban kormánybiztosok szálltak ki a megyékhez, a falvakba. A maróti jobbágyoknak is válaszolni kellet az úrbérre vonatkozó "kilenc kérdőpontokra". Levelet írattak Pávelcsek József oskolamesterrel, aki egyben a falu jegyzője is volt, a priornak, s véleményét kérték, hogy az általuk bérelt bitóci területet bevallják-e. Attól féltek ugyanis, hogyha bevallják, "súlyos, nagy portió qvantumra fölmegy", vagyis az állami adót fölemelik. /Az fölmérésről rémhírek terjengtek a jobbágyok között, pl. az állami, a vármegyei adó megnövelése miatt "vagyon"/. Kérték a priort, " meg jelenni méltóztatnék, ...mivel a conscriptorok nyakunkra rohannak, és nem tudjuk magunkat mihez tartani"./59.sz irat./
A kérdésekre azt felelték, hogy Urbáriumuk nincsen, nem is volt./!/ Ez nem így volt. Többször is rögzítették egyezségeiket, pl. 1701-ben, később is. A tiszttartó és a prior pedig tudta, hogy létezik egy urbáriumuk, mely felsorolja, miből tartoznak kilenceddel, s azt is megírja az 1481-es első törvénycikkelyre hivatkozva: "amik nevezet szerint megvannak, azokbul az Uraság kiveheti /t.i. a kilencedet/, amik pedig nincsenek /felsorolva/, teljességgel eltörültetik" /nem szedhet kilencedet/, /61.sz.irat/
Robotolásukról elmondták, a napok száma " soha fel nem írattatott, hanem amint az idő hozta magával, hol többet, hol kevesebbet, valamint az eltűrhető uraság szüksége kívánta ugyan, az Uraság tetszése szerint dolgoztunk, amelyért is sem az /oda/menetel, sem a visszamenetel számba nem vétethetődött".
Bitóc-pusztát nem vallották be. A többi válaszból megismerhetjük pénz és természetbeni adójukat, haszonvételeiket stb. Jogi helyzetükről pedig azt vallják: "Örökös jobbágyoknak magunkat lenni valljuk". /Földesuruknak feltétlen és folytonos jelleggel alávetett parasztok sokféle függőséggel./ 60.sz.irat/
A királynő rendeletére 1773-ban új szerződésben rögzítették kötelezettségeiket. A szerződés 17 pontjából 9 ! foglalkozott a robotok felsorolásával. Még pénzes kényszermunkát is előírtak /15. pont/: "Ha pedig az Uraságnak szüksége lenne pénzes munkásokra, kötelezik magokat az urbáriális reguláció szerint; úgy mint egy gyalog ember 10 krajcár, egy szekér 20 kr." A többi pont a jobbágyok pénz és terményadóját szabta meg. Nincs szó a jobbágyok haszonvételeiről, lehetőségeiről. "A helység kívánsága" címszó alatt mindössze 4 pontban sorolták fel kéréseiket./64.sz. irat. Érdemes összehasonlítani a 60.és a 64. iratot./ Helyzetük tehát nem lett könnyebb.
Ekkor Csató Ferenc a maróti uradalom tiszttartója. Személyiségének fő vonásai megismerhetők a szerzetesrendnek írt 1775-ös leveléből, melyben magának szorgalmatos, odaadó szolgálataiért földet, házépítési lehetőséget kért, hogy öreg napjairól gondoskodhasson. /66.sz. irat/
Tiszttartósága alatt több kiélezett konfliktus zajlott: időrendben az Ascher Izrael árendással kapcsolatos perek és executio /végrehajtás/; az urbárium körüli ügyek; Gloncz Urbánnak el kellett hagynia virágzó gazdaságát. Szentlélek és Kesztölc közötti határprobléma, Marót és Dömös újabb határvitája, mert ..."a maróti tiszttartó az határ gyöpöt föl szántatta tavaszkor, és kölessel bé vettette...Én pedig...zöldiben lekaszáltattam és béhordattam" -írta a dömösi uradalmi ispán.
Csató akadályozta két maróti jobbágy elköltözését, akik így panaszkodtak: "...Uraságunknak ellenünk való dühösködő gátolása szabadulásunkat úgy meggátalni egyekezett,...keményen tilta elmenetelünket,...kemény büntetés súlyos terhe miatt nem merészeljük...Erősen megparancsolá az bakteroknak, hogyha valamely jobbágyát éjjel szökisnek adni magát kapnák, fogják meg, és a vármegye tömlöcsibe vessík." /58.,69.,71.sz. irat/
Minden állandónak látszott a község életében, amikor //. József császár vette át a hatalmat. Felvilágosult rendeletei több vonatkozásban is változást hoztak. Három olyan intézkedése volt, mely a maróti jobbágyság életét közvetlenül befolyásolta: jobbágyrendelete /1783/, a protestánsok vallásszabadságáról szóló türelmi rendelete /1781/ és a szerzetesrendek fölosztásáról szóló/1782/.
Más intézkedéseket is hozott, melyek a modernizálást szolgálták ugyan, de eszközei voltak a Habsburg centralizációnak, az összbirodalmi érdekek érvényesítésének és az elnémetesítésnek is. Reformjai, bizonyos haladó intézkedései sértették Magyarország önállóságát, főleg a magyar nemesség rendi kiváltságait, önző, szűklátókörű érdekeit, ezért szembefordultak II. Józseffel. A feszült helyzet miatt halálos ágyán kénytelen volt visszavonni rendeleteit, kivéve jobbágy- és türelmi rendeletét.
Jobbágyrendeletével eltörölte a megalázó jobbágy nevet, biztosította a szabad költözködési jogot. Szabadon házasodhattak, ingóságaikat szabadon örökíthették, a fiatal elhagyhatta atyja foglalkozását, a földművelést, mesterséget tanulhatott. Törvényes ok nélkül a földesúr nem űzhette el telkéről. Az eddigi urbáriumuk előírásain fölül tőle több szolgáltatást nem követelhettek. Mindezt, ha összevetjük a prior által kiadott öröklési rendszabályokkal, a szökött jobbágy ügyével, a költözködés megakadályozásával, érzékelhető az életükben bekövetkezett jogi változás. Bár a jobbágyokat nem szabadította fel, a szoros személyes függőséget megszüntette, őket személyükben szabadabbá tette. A marótiak mostmár nem örökös jobbágyai a pálosoknak.
 |
| Mária Terézia /1740-1780/ --- II. József /1780-1790/ |
II. József türelmi rendelete lehetővé tette a protestánsok és a görögkeletiek szabad vallásgyakorlatát ott, ahol ennek anyagi feltételei megvoltak. Templomokat építhettek, papot, iskolát tarthattak fönn saját költségükön. Ekkor szerveződött újjá a maróti és a dömösi református gyülekezet.
Kérésükre 1787-ben kapták meg a különleges vallásgyakorlási szabadságot. A dömösiek kérték a maróti református egyházhoz való csatlakozásukat, így létszámuk 441 lett. Rögtön papot is meghívtak: Dienes Sámuel prédikátor érkezett Marótra. Megszervezték az iskolát is, az oskolarektor Budai György Vácról jött. Amíg templomuk nem volt, egy parasztházban tartották az istentiszteleteket, az iskolái is magánháznál helyezték el. Ugyancsak a hívek adtak helyet házuknál az iskolának, a prédikátornak, az oskolamesternek, ellátásukról is gondoskodtak.
A falu, a földbirtokkal együtt a pálosoktól -a szerzetesrend föloszlatása után- a Magyar Királyi Vallásalapítvány tulajdona lett. Így a majorság és a templom tulajdona fölött is az rendelkezett. Kezelője pedig a Magyar Kamara pesti hivatala /adminisztrációja/. Az elkobzott birtokok továbbra is a katolikus egyház támogatását szolgálták.
A reformátusok "a római katolikusoktól elhagyott hegyen lévő kő templom" visszaszerzésére törekedtek. Kérelemmel fordultak a kamara hivatalához, végül a Helytartótanácstól megkapták a kedvező határozatot: "hogy 70 forintokért és 12 krajcárokért ... adassék által a templom. így a templom által adattatván, megújíttatott ugyan, 1788. esztendőben". A maróti és dömösi reformátusok jelentős anyagi áldozattal fölújították Dienes Sámuel prédikátorsága alatt. /72.sz. irat/
Felszentelése október 19-én volt, melyen jelen voltak a híveken kívül a környékbeli tiszteletesek, iskolamesterek, a megyei főszolgabíró, esztergomi városi meghívottak, az uradalmi tisztek, ott volt Andrássy Antal dömösi plébános, egy ferences barát, Bozóky Mihály, katolikus iskolamester, a jegyző és még sokan mások. A nagy ünnepség után " egy tisztességes ebédet adott az eklésia" a vendégeknek.
Volt Maróton egy lepusztult ház, melyben előzőleg a falusi jegyző, majd egy ideig a római katolikus iskola működött, egyben az oskolamester, Bozóky Mihály lakása is volt. Bozóky a saját házába költözött, és ott tanította a gyermekeket. 1788-ban az üresen hagyott házra az eklézsia megegyezést kötött a község elöljáróival, hogy a házat átveszik, és a prédikátor számára lakhelyet, parókiát építenek. A paplakot is felépítették. Egy év múlva " Tanuló Ház /iskola/ ragasztatott hozzá".
1791-ben pedig a gyülekezet megvett egy roskadozó házat 50 rh forintért, és itt építették föl az új iskolát és a rektori lakást. / A paplak valószínűleg a mostani ref. gyülekezeti ház helyén, az új iskola pedig a mostani ref. paplak helyén állott./73.sz. irat./ Budai György 1789-ben lemondott rektori hivataláról, helyébe Váci ?/Vári/ János lépett 1791-ig, majd Szilágyi István lett az iskola rektora.
Dienes Sámuel prédikátor 1792-ben Diósjenőre távozott. Utóda Kazinczy János nagyműveltségű, Nyugat-Európát megjárt, több nyelvet beszélő prédikátor volt. 1797-ig tartózkodott itt, majd Szokolay Benjámin következett; 1809-től 1845-ig Csöglei Molnár Ferenc a prédikátor.
Elgondolkodtató, hogy mennyi anyagi áldozatot vállaltak a maróti és dömösi református jobbágyok a templom, az iskola, a paplak megépítéséért. Maguk biztosították a prédikátor és az oskolarektor jövedelmét is pénzben, terményben. Később az egyháznak vásároltak földterület használati jogot, s azt közösen művelték meg a pap és a tanító számára.
A maróti római katolikus egyház életében is gyökeres változások következtek be. Eddig a dömösi egyházhoz tartozott, annak fiókegyháza volt. A szentmiséket ugyan Maróton tartották, de a hívek szerették volna, ha önálló egyházzá válhatna az ő gyülekezetük is. Valójában Andrássy, dömösi plébános több okból nem akarta Marót elszakadását. A marótiak kérésére azonban "nem akadályozhatta meg Dömöstől elszakadásukat". Először állandó káplánsággá alakult, 1810-től különálló plébániává lett.
"...Ilyen körülmények között 1787. júni. 10-én II. József parancsára Kunits Dénes.../renden kívüli pálos atya/ neveztetett ki Maróthon állandó káplánul. Ki Nedeczky Imre esztergomi plébános és Gerdenich Ignácz szolgabíró által azon rendelettel láttatott el, miszerint a jövedelem ugyan a dömösi plébánost fogja illetni, hanem lelkiekben tőle mindenben független lesz" a káplán és a gyülekezet. /Nedeczky i.m./ A dömösi plébános Marótról származó jövedelme az 1736-ban aláírt szerződés szerint " mindannak a fele, amit Dömös adott". Annak a fele pedig akkor: 25 forint, 6 akó bor, 24 mérő gabona, 1/2 mázsa só, 12 öl fa, 50 kiló marhahús vagy csirke. Ezen felül a maróti uradalom 3 szapu búzával, két akó borral toldotta meg jövedelmét. Volt Maróton négy hold rétje és 1/2 hold szántóföldje, két szekér szénája és még 24 öl fája.
Maróton tehát helyi káplánság 1787-től volt. Kunits Dénes után 1789-1794-ig páter Kovacsics Balthazar, renden kívüli bencés, őt követte 1800-ig Hevele János. 1800. okt. 4-től 1810. jan. 14-ig Farkas Gábor volt a káplán. A parókia 1810-től önálló. Gyöngyössy János plébános volt a Dömöstől elszakadt maróti római katolikus parókia és a gyülekezet vezetője. Az említett szerző szerint Gyöngyössy Jánost csak Andrássy halála után /l819.ápr. 1./ nevezték ki "rendes plébánossá".
A templomra vonatkozóan fontos tényeket tudunk meg a maróti katolikus egyház Protocollumából /jegyzőkönyvéből/: "1792. április 12-én tétetett le az új maróti templom alapköve, Őeminenciájának, Battyán József Bíborosnak kifejezett rendelkezésére Drásánszki János szobi plébános által, Kovatsits Baltazár, kihelyezett káplán idejében, Mészáros István /tiszttartó/ védnöksége alatt, nagyszámú hívősereg jelen-létében" ünnepélyesen. /74.sz. irat/ "A templom építését...a dicsőségesen uralkodó I. Ferenc, Ausztria császára és Apostoli Királyunk rendeletére a Vallásalap intézkedéséből" kezdték. Anyagi támogatást tehát a Vallásalap adott és a " maróti katolikusok buzgó közreműködése" és adományai. Építését 1794. június 27-én fejezték be. A templom homlokzatára azonban 1810 van fölírva. Ez az évszám az önálló egyházzá válás éve volt. 1800 körül készült Nepomuki Szent János későbarokk szobra.
Az 176l-es katolikus egyházvizsgálati jegyzőkönyv "Az egyház szolgái" c. részben a harangozó mellett szól Pavelcsek József ludimagisterről, tanítóról, aki "45 éves, az iskolai és egyházi feladatoknak megfelelő végzettségű. A tanító lakását az iskola épületében a község biztosítja." Részletesen felsorolja járandóságait." A tanító a nem katolikusokat nem tanítja." /54.sz.irat/ Sajnos az iskolát nem ismerteti. Pávelcsek J neve hivatalos iratokon is látható, mint a falu jegyzője írta alá.
Az iskola későbbi helyzete többé-kevésbé rekonstruálható néhány irat segítségével A maróti bírák és esküdtek 1824-ben egy bizonyságlevelet adtak ki Bozóky Mihályról. Ebből megtudható, hogy 1776-ban" elkezdett szolgálattyát, úgy mint oskolamester, és esztendőnként mint egy száz nevendék a katolikus és református iffiak közül eleibe járt, azokat jámborul, istenesen nevelte, keresztényi és felebaráti szeretetben oktatta."
Különös jelentőséggel bír, hogy a két felekezet gyermekeit tanította, hiszen a reformátusoknak ekkor még nem lehetett iskolájuk. Ez következhetett Bozóky kiemelkedő műveltségéből, felvilágosultabb szelleméből és a Mária Terézia által 1777-ben kiadott Ratio Educationis-ból /oktatási-nevelési rendszeréből/, mely többek között az elemi népoktatás fontosságát hangsúlyozta és megvalósítását szorgalmazta. A 80-as évek első felében az iskola és a tanítói lakás rossz állapotba került, Bozóky Mihály saját házába költözött /a mai Ady út 15./ "és a katolikus iffjuságot abban tanította tizennégy esztendeig a házbérnek jutalmazása nélkül". 1787-ben kezdett el működni a református iskola is. Az említett rossz iskolaépületet a reformátusok vették meg.
 |
Bozóky Mihály /l755-1829/ Tanulmányait Esztergomban végezte. 1773-tól Dömösön iskolamester, kántor és jegyző. Feleségül vette a maróti Paulovics Veronikát, 1776-ban Marótra költöztek. Itt élt haláláig. Mindketten a pilismaróti katolikus temetőben vannak eltemetve. Nemcsak oskolamester, hanem a katolikus egyház kántora, gondnoka is volt, 1800-tól pedig a falu jegyzője is. Korában és környezetében kiemelkedett műveltségével. Több nyelvet beszélt, költészettel, zenével, műfordítással is foglalkozó polihisztor volt. Szinnyei József életrajzírója /1894/ műveltségét, szociális érzékenységét emelte ki, " aki a betegek gondos orvosa, a szegények gyámolítója, óriási közkedveltségnek örvendett". Mindehhez szerénysége is jelentősen hozzájárult. Ő volt a régi magyar barokk egyházi zene összegyűjtője, énekeket is szerzett. Kiadott művei: Katolikus korabéli KÓTÁS ÉNEKES KÖNYV 1797. Vátzon; A' jól meg-halásra serkentő magyar EGYHÁZI ÉNEKES KÖNYV 1806. Vátzon; Wieland: Téli rege /műfordítás/ 1996-ban a pilismaróti általános iskolát róla nevezték el.
Egy 1807-es okirat szerint a katolikusoknak nincs különálló iskolaépületük, a jegyző egyik szobájában tanulnak, 160 iskoláskorú gyermek van. A katolikus lakosság a vallásalapítványi uradalomhoz fordult, kérelmezte, hogy iskolának és tanítói lakásnak való alkalmas helyet és a költségekre pénzt adjon. Az új iskola csak 1820-ban épült föl a vallásalap költségén: 1 tanterem és kántor-tanítói lakás /2 szoba, konyha, kamra, gazdasági épületek/. A mai iskola helyén állt./ Róm. kat. iskolák története. 1896/ 1812-21-ig Farkas János kántor-tanító működött a faluban.
A szerzetesrendek feloszlatásáról szóló királyi döntés értelmében a Szent Pálról elnevezett első magyar szerzetesrendet is föloszlatta II. József, mert sem tanítással, sem betegápolással nem foglalkoztak. Vagyonukat, uradalmaikat a Vallásalapítvány kapta meg, és a Magyar Kamara kezelésébe kerültek. Összesen 134 férfikolostort és 6 apácazárdát szüntetett meg. Az addig csak imádkozó, szemlélődő életet folytató szerzeteseknek lelkipásztori vagy egyéb megfelelő munkát kellett vállalni.
A Magyar Katolikus Vallásalapítványt I. Ferdinánd király hozta létre /l548/, melybe akkor a pusztán maradt kolostorok, káptalanok jószágait helyezte, jövedelmeit tudós plébánosok ellátására rendelte. A rendelet végrehajtására 1786-ban került sor. Ekkor a pálosok elhagyták Marótot. A pesti pálos szerzetesrend utolsó jószágösszeírásában Marótról a következő áll: az épületek becsértéke 18952 ft.; éves jövedelme 9382 ft. Összes érték 28334 ft. Van 33 jobbágytelek, 58 hospes /iparral, kereskedelemmel foglalkozó idegen telepes/ 92 házaszsellér, 17 házatlan zsellér háztartás. A népességet tekintve II. József által elrendelt 1784-es országos népszámlálás adatai pontosabb képet adnak a községről: 1183 fő lakta, a házak száma 187, a családoké 261. Helyben lakó pap és nemes nem volt. Távol lévő 12 fő /többségük valószínűleg katona/.
A falu Esztergom vármegye legnépesebb községei közé tartozott. 51 településből, nem számítva Esztergom szabad királyi várost, 12 település lakosainak száma haladta meg az 1000 főt. Marót 1183 lakosával népesnek számított, hiszen a mezővárosi jogállású Szentgyörgymező 1489 fővel volt a legtöbb lakosú. /Részletesebben lásd a 72.sz. iratot./ A falu földesura a Vallásalapítvány, illetve kezelője a Magyar Kamara lett, 1848-ig az is maradt. Marót az alapítvány birtokainak központja maradt továbbra is, hozzá tartozott egy ideig Pilisszentlélek, Mogyorós, Csolnok, Kirva. Tiszttartója Mészáros István. Egy idő után az allódiális gazdálkodás itt is megszűnt. A majorsági földeket, réteket, irtás és maradvány-földeket a helyi jobbágyok telki állományuk mellé bérbe vették más földesúri haszonvételekkel, a malmokkal, mészárszékekkel, kocsmával együtt.
Így ért véget a fehér barátok, a pálos szerzetesrend közel 300 éves földbirtokosi uralma Pilismaróton, lakói azonban jobbágyok maradtak 1848-ig.
 |
| Parasztház a 19 . sz. elejéről |
|
|
|