Előző fejezet Következő fejezet

Ruzsának és tágabb környékének természeti értékei

GASKÓ BÉLA

 

Miért a tágabb környezetet vizsgáljuk?

Meglehetősen nehéz feladat valamely település környékének természeti értékeit a a jelenlegi, vagy a hajdani közigazgatási határral megegyezően tárgyalni. Ezek ugyanis szinte sohasem esnek egybe a fellelhető élőhelyek (élőhely-típusok) kiterjedésével. Különösen igaz ez akkor, ha figyelembe vesszük, hogy megyénkben az elmúlt 150 év során csak azok a területek maradtak meg természetes (vagy természetközeli) állapotban, amelyeket nem lehetett gazdaságosan megművelni. A homokpuszták, szikes gyepek, semlyékesek és fűzligetek merőben eltérő flórájuk és faunájuk ellenére egyvalamiben nagyon hasonlítanak egymáshoz. Fellelhető foltjaik kevés kivétellel mezőgazdasági monokultúrába ékelődnek.

Ezekben a környezetüktől merőben eltérő jellegű (természetes és természetközeli) biotópokban sajátos törvényszerűségek érvényesülnek. Mint minden izolátumnál, további sorsukat alapvetően két tényező határozza meg, a kihalás és a betelepedés. Ha a kihalást konstansnak vesszük, a betelepedés pedig a szomszédos „kultúrterületekről" történik, akkor a diverzitás egy idő után törvényszerűen csökkenni fog. Ráadásul gyomnövények és különféle állati kártevők lepik el a védeni kívánt élőhelyeket.

Régi vita az ökológusok és természetvédők között, hogy mi a célravezetőbb, több kisebb területű egységet, vagy néhány nagyobbat védetté tenni. Mindkét felfogás mellett sorakoztathatók fel érvek, de alapvetően a védelem célja a meghatározó.

Az izolátum kutatások szintén keresték erre a kérdésre a választ. Mc Arthur és Wilson (1967) immár klasszikusnak számító munkája nyomán a faj-terület összefüggés a következő:

log S = log a + b • log x

Ahol S az egyensúlyi faj szám, x a szigetek területe (átvitt értelemben az izolált rész), a és b konstansok.

A képletből kitűnik, hogy nagyobb területeken nagyobb fajszám várható. A diverzitás ezen kívül függ még a vizsgált izolátumnak a kolonializációs forrástól való távolságától is (Gallé -jr.- 1990, Wilson 1975). Az egyes területek „hatékony" ökológiai folyosóvá kapcsolódása tehát annál eredményesebb, minél közelebb fekszenek egymáshoz.

A viszonylag homogén jellegű élőhelyek esetében a nagyobb terület védelme a hatékonyabb. Ugyanez mondható el bizonyos gerinces taxonokat érintő célfeladatokról. Klasszikus példaként a kiemelkedő jelentőségű madár fészkelőhelyek és azok trofikus vonzáskörzetének együttes védelme említhető (Haila 1985, Fuller-Langslow 1986).

A homogén területek hátránya, hogy kevéssé alkalmasak az egymást kizáró kompetitor fajok egyidejű megőrzésére. Nem tud kialakulni a sok apróbb izolátumra jellemző „sakktáblaszerű" elrendeződés.

Az eddig leírtak alapján joggal vetődik fel a kérdés, hogy mekkora az a minimális terület, ahol még képesek fennmaradni természeti értékeink. A válasz összetett és szinte esetenként változó. Erre a felismerésre alapozva napjainkban egyre inkább az élőhely-hálózatok (más néven az ökológiai hálózatok) kialakítása kerül előtérbe.

Az ilyen rendszerek tervezése és létesítése során a biológiai-természetföldrajzi viszonyok mellett célszerű figyelembe venni a gazdálkodási formákat, a hozzájuk kapcsolódó tradíciókat, a szociális viszonyokat, sőt a politikai közeget is /Johnson-Jonnson 1995/. A hálózatok ökológiai, taxonómiai szempontjai alapvetően megegyeznek a védettség kritériumaival (pl. diverzitás, ritkaság, veszélyeztetettség, reprezentativitás stb.) -Johnson-Jonnson 1995-. Lényegében véve 100 évvel később ugyanazt a soktényezős, több tudományágra támaszkodó megközelítést fedezték fel újra, amelyért korábban — kissé lekezelően — Herman Ottót „polihisztornak" tartották.

Közhelyes igazság, de jó ökológiai hálózatot kizárólag megfelelő lokális adatbázisra támaszkodva lehet kiépíteni. E nélkül olyan hibás következtetésekre juthatunk, amelyek kérdésessé tehetik az adott rendszer működőképességét (Troumbis 1995). Sajnos a rossz példákért nem kell külföldre mennünk. Elemzésükből önálló tanulmány kerekedhetne ki.

Történeti visszapillantás

Ruzsa tágabb környékének vegetációjáról az első biztos adataink a XVIII. századból származnak. A korabeli térképek alapján 3 élőhely-típus rajzolódik ki előttünk, a lápvidékek, a semlyékesek és a homokpuszták. Ismerkedjünk meg kissé részletesebben mindegyikkel.

Lápvidék

Az egyetlen láp Pusztamérges határában található. A meglehetősen értékes élőhely egy elgátolódott kismedence legmélyebb részein alakult ki. Tájolása a Duna-Tisza közén uralkodó szélviszonyoknak megfelelően Ény-Dk irányú.

Legkorábbi ábrázolása Kaltschmidt Ábrahám 1747. évi térképén található. A városhatáron túl is folytatódó futóhomok vonulattól délre 3, északra 1 tavacska tűnik a szemünk elé. A déliek a későbbi községi legelővel azonosíthatók, az északi a mai láperdő helyén húzódott. Pusztamérges területe 1702 és 1745 között a lovagrend birtoka volt, megváltás után került Jászberényhez. Ettől kezdve egészen a XIX. század végéig ez a vidék Jászberény város közbirtokosságának egyik lakatlan pusztája (Follajtár-Fóris-Kertész 1938) volt.

A „Füzest", mint topográfiai elnevezést először Bedekovich Lőrinc említi 1799-ben (idézi Tóth 1976) a Jászberényhez tartozó mérgesi birtok leírásánál. Mérges (Pusztamérges) ekkor: „Kis Kun puszta, melly a Districtusok neve alatt hivatik, fekszik 2 Mérföldre Halastul, határai ezek: Éjszakról Füzes, napkeletiül Kigyós, délrül Szegedi Kereset nevű puszta..."

Közel fél évszázaddal később az I. Katonai Felmérés (1784, Col. XVI., Sect. 31) szintén vízállásos helyként ábrázolja a jelenlegi Pusztamérgesi-láperdő területét.

Semlyékesek

Az I. Katonai Felmérés (1783-1784) alapján készült tájrekonstrukciós térképből (Bíró 1998) az is kiderül, hogy ekkortájt a Duna-Tisza közén, a buckahátak közötti „teknőkben" kiterjedt láprétek és egyéb vizes élőhelyek sorjáztak.

Minden hasonlóságuk ellenére a fent említett élőhelyek jellege Ény-ról DK-felé sokat változik, amit elnevezésük is tükröz. A fűz- és égerlápokkal tarkított, dominánsan csátés (Schoenetum nigricans) és szittyós (Juncetum subnodulosi) lápréteket Ócsa és Dabas környékén turjánnak nevezik. Közel ugyanezek a társulások Csengőd, Kiskőrös és Kiskunhalas térségében őrjeg néven ismertek (Papp 2000).

Természetesen nem azt állítjuk, hogy a turjánosokon nincsenek kiterjedt kékperjések és szikes részek, csupán a dominancia viszonyokra szeretnénk utalni. Amit ma Szeged környékén semlyékesnek (esetleg sömlyéknek) neveznek szintén komplex változat, melynek két alaptípusa különíthető el.

Az Ásotthalom, Öttömös, Pusztamérges és Ruzsa környéki semlyékesek meghatározó társulása a kékperjés láprét (Succisio-Molinietum coeruleae). A hajdani intenzívebb legeltetés következtében az alaptársulás többnyire gyomosodó, átmeneti változataival együtt fordul elő.

Járulékos részként mindig található több-kevesebb magassásos rét (Caricetum acutiformis-ripariae). Ritkábban ugyan, de a zsoméksásos (Caricetum elatae) is feltűnik. A széli zónák zsályás-legyezőfüves sztyepprétjei (Astragalo-Fetucetum rupicolae) és homoki legelői (Potentillo arenariae-Festucetum pseudovinae) kétségkívül részei az egész élőhely-komplexre vonatkozó semlyékesnek, bár „gyöp" néven rendszerint elkülönülnek attól. (Igaz nem ritkán a „gyöp" szintén a teljes területre vonatkozik.) Némi megszorítással élve ugyanez mondható el a füzláp (Salicetum cinereae) maradványokról, az apróbb nádasokról (Scirpo-Phragmitetum phragmitetosum) és gyékényesfoltokról (Scirpo-Phragmitetum typhaetosum) is.

Szikesedésre utaló társulásokkal számolhatunk ugyan, de részarányuk általában csekély.

Ha az egykori Alsótanya semlyék végződésű topográfiai helyeit nézzük, az összkép jelentősen módosul. A (relatíve) nagyobb terület mellett számolni kell azzal a tényezővel, hogy a Tisza felé közeledve egyre több a gyenge lefolyású, vagy teljesen lefolyástalan mélyedés. Az ilyen helyeken a szikesedés fokozottabban jelentkezik (Várallyay 1993).

Az elmondottak érzékeltetéséhez elegendő, ha megnézzük a Csipak- és a Tanaszi-semlyék főbb vízparti- és gyeptársulásait.

A Csipak-semlyék vízparti- és gyeptársulásai Krausz és Pápai /1992/, továbbá Gaskó /2000/ nyomán:

Vízparti társulások

nádas (Scirpo-Phragmitetum phragmitetosum)

gyékényesek (Scirpo-Phragmitetum typhaetosum)

Szikes jellegű mocsári és gyeptársulások

sziki kákás (Bolboschoenetum maritimi)

sziki sásrét (Agrostio-Caricetum distantis)

zsázsás mézpázsit (Lepidio-Puccinellietum limosae)

vakszik növényzet (Champhorosmetum annuae)

ürmös szikespuszta (Artemissio-Festucetum pseudovinae)

cickafarkos szikespuszta (Achilleo-Festucetum pseudovinae)

Sásrétek

zsombéksás (Caricetum elatae)

magassásrét (Caricetum acutiformis-ripariae)

Láprét

kékperjés láprét (Succiso-Molinietum coeruleae)

Homoki jellegű társulás

homoki legelő (Potentillo arenariae-Festucetum pseudovinae).

Sztyepprét

zsályás-legyezőfüves sztyepprét

(Astragalo-Festucetum rupicolae)

A Tanaszi-semlyék gyeptársulásai/Gaskó 1994/:

Vízparti társulások

nádas (Scirpo-Phragmitetum phragmitetosum)

gyékényesek (Scirpo-Phragmitetum typhaetosum)

Szikes jellegű mocsári és gyeptársulások

sziki kákás (Bolboschoenetum maritimi)

kötőkákás (Schoenoplectetum tabernaemontani)

sziki sásrét (Agrostio-Caricetum distantis)

zsázsás mézpázsit (Lepidio-Puccinellietum limosae)

vakszik növényzet (Champhorosmetum annuae)

ürmös szikespuszta (Artemissio-Festucetum pseudovinae)

cickafarkos szikespuszta (Achilleo-Festucetum pseudovinae)

sziki sásrét (Agrostio-Caricetum distantis)

Sásrétek

zsombéksás (Caricetum elatae)

magassásrét (Caricetum acutiformis-ripariae)

Láprét

kékperjés láprét (Succiso-Molinietum coeruleae)

Sztyepprét

zsályás-legyezőfüves sztyepprét (Astragalo-Festucetum rupicolae)

Mindkét semlyékes alaptípusra igaz, hogy akárcsak napjainkban, több, mint 200 esztendővel ezelőtt is ingadozó vízellátású területek voltak. A fő kérdés inkább az, hogy beszélhetünk-e bármilyen egységes kiinduló állapotról.

Az I. Katonai Felmérés térképszelvényén (1783 Coll. XVII. Sect. 32.) az egykori ásotthalmi-mórahalmi vizes élőhelyek ábráin elég gyakran olvashatók az alábbi megjegyzések: „különben nagyon vizes, különben nagyon vizes, száraz időjárás" (ausser sehr nasser, ausser sehr nasser, Witterung trocken).

A csorvai (Tsorvai Puszta, Tsorvogy Pusta) út közelében található mély fekvésű rész felirata szerint a terület „nagyon nedves, az évszak száraz" (ausser sehr nasser, Jahrszeit trocken) -1783 Coll. XVII. Sect. 31.-.

Mindezek ismeretében nem túl sok fantázia kell ahhoz a feltételezéshez, hogy a a hadmérnökök a terepmunkákat a nyár derekán, a legnagyobb forróságban végezték.

A szóban forgó kismedencék formái valamelyest eltérnek ugyan a maitól, de a korabeli földmérési technológiát alapul véve, a hasonlóság így is megdöbbentő. Az ábrák első ránézésre kiszáradt tófenéknek tűnnek. Valószínűleg nem voltak növényzet nélküliek, mert az ábrákban, a környező gyepeknél esetenként halványabban ugyan, de a „fű" jelölés fedezhető fel. A Csipak és a Dél-Tanaszi semlyékeket például a környezetéhez hasonlóan gyepesedett területeknek ábrázolják, míg a ma jóval szikesebb jellegű Észak-Tanaszit alig gyepesedett „tófenéknek". Annyi minden esetre bizonyos, hogy a csatornázások előtt több vízzel számolhatunk. A kiszáradó tavak feltételezését támasztja alá Balla Antal 1778. évi térképe és (különösen) annak Buday Mihály féle 1814. évi másolata. Az utóbbin a huzamosabban vízzel borított helyek (és a tavak) alapszíne zöldes.

A semlyékesek rendkívül precíz ábrázolásából kiindulva úgy tűnik helytálló az a (szegedi) tanácsi jegyzőkönyvben talált, 1840-böl származó minősítés, miszerint: „Balla térképe tökéletesebbnek esmértetvén, mint a Józsefi" /idézi Juhász 1989/.

A homokhátakkal elválasztott vízállásos térségek sajátos vonulatokat alkottak, melyekbe az alábbi részek tartoztak:

buckaközi kismedencék,

a lefolyásukat biztosító időszakos erecskék, vagy vízáteresztő réteg

és a rendszert lezáró állandó jellegű tavak.

A XIX. század végén és a XX. század elején kiépült, elvezető jellegű csatornahálózat ezeket kapcsolja egybe. A (jobb kifejezés híján) főbb semlyékes vonulatokat és azok vízgyűjtőterületeit jól érzékelteti Hatolykai Pap István (1945) csatornákról készült vázlata (1. ábra). Ruzsa (mai) határát 2 főcsatorna völgye szeli át, melyek É-ról D-re haladva a következők:

I. Domaszéki-főcsatorna völgye

A jelenlegi Domaszéki-főcsatorna a Zsana környéki vadvizek lecsapolása után lépi át a megyehatárt. Keresztülfolyik a Pusztamérgesi láperdő süllyedékén, a Ruzsától É-ra fekvő semlyékeseken, továbbá a teljes Zákányi-medencén, majd a kiskundorozsmai Sziksós-tavat érintve a Maty-érbe torkollik.

A csatornára „gyöngysor szerűen felfűződött" láperdőt, semlyékeseket és szikes kismedencéket napjainkban szántóföldek zárják körül. A főcsatorna-völgye viszonylag egységes, egyenlőre a közlekedési utak elkerülik. A Lódri-tótól Ny-ra húzódó, sömlyékes vonulatot mindössze a bordányi út szakítja meg.

Zákányon már a török korban (1570-ben) is léteztek teleltető, szénáztató szállások (Juhász 1989). Az 1700-as évek elején Szeged akkori területén több kaszáló birtokba vételéről történik említés. Közéjük tartozik a zákányi-medencével szomszédos Soványfán létesített kaszálókert (Reizner 1899).

Zákány, Keresett és Öttömös, mint topográfiai hely először Kaltschmidt Ábrahám 1747. évi térképén tűnik fel. A geodéta mindhármat praediumnak (pusztának) ábrázolja. Juhász Antal (1989) szerint Kaltschmidt (1747) a puszta elnevezést a kor szokása szerint a török világban elpusztult település megjelölésére használta.

 

A Balla-féle térkép (1778) az első, amelyen határozottan kirajzolódik a mai Ruzsa és Zákányszék térségében a sömlyékes láncolat. Ebbe, mintegy zárókő illeszkedik a Doma Székje tó (Lacus Doma Székje). A tóig terjedő semlyékeseket tekinthetjük a rendszer felső szakaszának.

A térképen a parcellák határai jól kivehetők, az egyes egységek területe viszonylag nagy. Miután ez a vidék a város kaszáló övezetébe tartozott kézenfekvő lenne a parcellázott részt egyszerűen kaszálónak tekinteni. A helyzet azonban bonyolultabb ennél. A határvonalakat úgy húzták meg, hogy a Zákányi-medencét érintő parcellák majd mindegyikébe alacsony fekvésű vízállásos részek és magasabb térszintű, homokos talajú helyek egyaránt kerüljenek. Az egyes parcellákban a sömlyékesek részaránya meglehetősen eltérő, ami törvényszerűen tükröződött a területek használatában.

A gyér számú szállás a magasabb fekvésű területeken található. A medence közelében 3 apróbb szőlőfoltokat láthatunk.

A középső szőlőfolt felett és a medence ÉNY-i szélén levő pusztakutak állattartásra utalnak. Az egyik szállás közelében található nyári állás /esetleg hodály/ szintén ezt a feltevést bizonyítja.

Az I. Katonai Felmérés megfelelő szelvényén (1783 Col. XVII. Sect. 31.) három nagyobb nyugatnak tartó út látható. Közülük az É-i a Dorozsmáról Baja fele vezetett. A középső jó megközelítéssel a mai ruzsai út nyomvonalát követi, a Balla-féle térképen ennek a neve Via Csorva (Csorvai út). A D-i a jelenlegi Bajai úttal azonosítható. A középső út fölött és alatt mindhárom térképen (1783 Coll. XVII. Sect 31., Balla 1778, Buday 1814) semlyékesek és időszakos tómedrek látszanak.

Giba Antal (1841-44) térképein már egyértelműen behatárolható a teljes sömlyékes vonulat. Az egykori vízállásos mélyedések szinte kijelölik a későbbi Domaszéki-főcsatorna nyomvonalát.

Jakabffy Lajos (1919) század eleji Szeged térképén a Csorvai (Ruzsai) országúttói E-ra az Ónozó és Dobó tanyák előtt az egybefüggő sömlyékes beszűkül. Itt metszi a területet a később megépült bordányi országút. A magasabb részeken ekkor már szántóföldeket találunk. A sömlyékes vonulat K-i felén Jakabffy (1919) három tavat talált. Legnagyobb a Domaszik (a valamikori Doma Székje tó), tőle K-re a Kisivánszik és a Sárosszik látható. Napjainkra nemcsak a tó jelleg szűnt meg, de a területek elnevezése is megváltozott. Az egykori Domaszik (Domaszék tó) neve Lódri-tó (Lódri-mocsár) lett, a Kisivánszik anonim, a Sárosszik Városszék mocsárra módosult.

A Lódri-tótól a Városszék mocsárig terjedő, erősebben szikesedő területeket tekintjük a semlyékes vonulat középső szakaszának.

Mivel a Ruzsa környéki élőhelyek szempontjából az alsó szakasz gyakorlatilag érdektelen, ismertetésétől eltekintünk.

II. Széksóstói főcsatorna

Nevét természetes záró taváról, a Mórahalomhoz tartozó Nagy-Széksós-tóról kapta. A Balotai-csatornával kibővített elvezető rendszer a Gyálai-holtágba torkollik. Számos mellékággal rendelkezik, közülük természetvédelmi szempontból a Bogárzói csatorna völgye a legjelentősebb. Nem véletlenül, hiszen a Bogárzó legmélyebb részét csatornázásáig állandó víztükör borította. Jakabffy Lajos 1919-es térképén még szerepel a Bogárzó-tó.

Számunkra annak a hajdani vízállásos területnek a sorsa a legfontosabb, amely a Ruzsai-országúttól délre a 21. km-nél található. Sajnos a többi rész különféle okokból meglehetősen retadált (lepusztult).

Homokpuszták

Inczeffi (1960) szerint a Csorva „Homokos területére találó név." A környék homokpusztáinak első ábrázolása szintén a már többször említett Kaltschmidt Ábrahám-féle 1747. évi térképen lelhető fel. Ezen a mai községtől É-ra (a korabeli) városhatáron átnyúló futóhomok (colles arenosi) buckasor húzódik. A városhatáron lévő (feltehetően kiemelkedő) halom neve Mérgesi Strasa halom. Minden bizonnyal a Jász-Kun Kerülethez tartozó — akkor még lakatlan Mérges — Szeged felöli határát jelölte.

Balla Antal 1778-as térképen a Kőrös-ér teljes északi partja mellett buckasor húzódik, amely elkanyarodva egészen Öttömösig nyúlik. Az utóbbihoz csatlakozott a térképen névtelen csorvai és kereseti homokság. A nevek délről északra haladva: Engi homok, Körösi homok, Öttömösi homok. A buckasor déli lezárása, - mint az Schener György (1827. évi) térképe bizonyítja - a Horgosi homok. A buckák formáját és tájolását (amely az uralkodó szélviszonyoknak megfelelően ÉNY-DK irányú) jól mutatják az I. Katonai Felmérés vonatkozó szelvényei (1783 Coll. XVII. Sect. 31., 1783 Coll. XVII. Sect. 32.).

Bíró Marianna (1998) tájrekonstrukcióján ebben az időben itt alacsony, lankás homokbuckák húzódtak, nyílt homoki gyepekkel. A szemtanúk közül Vedres István (1795 - idézi Kiss 1939) a szegedi városi tanácshoz írott beadványában így összegezte a korbeli állapotokat:

„Azt csak futólag említem meg, hogy a mi Tsorda és Barom homokos Járásaink a szaporodó sivány homokos áradásaitól Arábiának forró homokos pusztáira hasonlítanak."

„A mi Öttömösi, Engi, Csorvai stb. homokjainkon, amelyek valóban, ha fürkésző szemmel megtekintetnek, nem mutatnak egyebet, hanem azt, hogy minden esztendőben számos holdnyi jó földeket, az Tsorda, és Barom Járásokból elfoglalnak, beborítanak és haszontalanná tesznek. "

A buckák nagyságára a „Szeged erdészetében" (Kiss 1939) találhatók utalások a XIX. végére vonatkoznak. Eszerint „Az alsóásotthalmi erdő délkeleti részén lévő, délnyugat-északnyugat irányban vonuló buckasor hossza 360 méter, átlagos magassága 6 méter, a legnagyobbé 8 méter. "

Jelenkori analógiát keresve, a hajdani táj nagyon hasonlíthatott ahhoz, amit ma a Süveg-Magyari erdő térszint izolátumaiban, továbbá az öttömösi és ruzsai Baromjárások területén láthatunk. Az első kifejezetten magas homokbuckás vidék, rendkívül gyér növényzettel. Az utóbbi kettő „kissé szelídebb" alacsonyabb, gyepesebb változat.

Semmiképp sem tekinthető véletlennek, hogy errefelé már a XIX. század első harmadában jelentős homokkötő erdősítések történtek. Szilber György erdőmester 1929-ben és 1830-ban a mérgesi siványokban végzett jelentős fásításokat, majd 1838/39-ben a Ruki-, a Mérges(i)-, és az Öttömös(i) erdő következett. Egy évvel később (1840) — az említettek bővítése mellett — a „veszedelmes csorvai siványokban" is megindult a nagyobb arányú telepítés (Kiss 1939).

Gerle (Kerle) Antal (1855/56) térképén mind a négy fásítás szerepel, igaz a Csorvai-erdő egyenlőre még név nélkül.

A hajdani homoki gyepek egyéb művelési ágazatait — bár nem kis mértékben hozzájárultak az élőhely-típus eltűnéséhez — nem célunk elemezni.

A Pusztamérgesi láperdőről

A Domaszéki-főcsatornára felfűződő semlyékesek fás vegetációja meglehetősen szegényes. A Bordányi-oszágúttól keletre az út menti facsoportok domináns fája az akác (Robinia pseudo-acacia) és a „gyomfajként" a gyepekbe is betelepülő keskenylevelű olajfűz (Eleagnus angustifolia). A bordányi úttól nyugatra a csatornák mentén és a mélyedésekben megjelennek a rekettyefűz bozótjai (Salix cinerea) és a törékeny fűz (Salix fragilis) foltok, de kiterjedtebb állományt csak a Pusztamérgesi-láperdő területén alkotnak.

Csongrád megye addig sem túl jelentős kiterjedésű láperdeinek tetemes hányada a vízrendezések után úgy semmisült meg, hogy semmit sem tudunk róluk.

A megmaradt erdők flórája és faunája sincs megnyugtatóan feldolgozva. Kivételként - talán - az erősen pusztuló Zsombói ősláp említhető, de szisztematikus felmérésekről itt sem beszélhetünk. A virágos növényeket és a páfrányokat Zólyomi Bálint (1947) adatait figyelembe véve Csongor Győző (Csongor 1957), a zuzmóflórát id. Gallé László (Gallé -sen.-1960) összegezte.

A lápvidékről az első faunisztikai töredékeket tartalmazó írás Muhiné és Pálfi (1957) tollából jelent meg. A szerzőpáros később viszonylag részletesen feldolgozta a bogár -Coleoptera- (Pálfi 1959) és a szitakötőfaunát -Odonata- (Muhiné és Pálfi 1958).

A láperdő madárvilágát (Avifauna) a TIT Madártani és Természetvédelmi Szakköre (Szabó-Molnár-Szatmári 1980), emlősfaunáját (Mammalia) Csizmazia György (1977) kutatta.

Csongrád megye másik két láperdejét még ennyire sem ismerjük. Mindössze a tágabb értelemben vett környék védett növényfajairól jelentek meg orientáló jellegű elterjedési térképek (Farkas 1999).

Érdekes jelenség figyelhető meg a Duna-Tisza közi láperdőknél. Tiszaalpár vonalától északra a szukcessziósor kevés kivétellel égereseken keresztül valósul meg. Ettől délre az éger rendszerint hiányzik, szerepét más fafajok veszik át. Zsombón például a hullámterekhez hasonlóan a vénic szil (Ulmus laevis), így itt a szubklimax társulás a kőris-tölgy-szil ligeterdő (Fraxino pannonicae-Ulmetum).

Az Átokházi- (Kőrös-ér menti) tőzegbánya környékén a széli zóna közvetlenül átmegy galagonyás fehérnyarasba (Festuco-Quercetum roboris populetosum albae), magában a mélyedésben — minden eltérés ellenére — a fás vegetáció egymásra épülése alapvetően „zsombói jellegű".

Az éger hiánya nem jelent feltétlenül „rontott erdőt", inkább eltérő szérieszre utal. A monotonabb fajösszetétel a kis területű izolátumokat sújtó diverzitás csökkenés mellett valószínűleg az „Ősmátra jellegnek" a távolsággal arányos térvesztésére vezethető vissza.

 

A terület főbb növénytársulásai

A Pusztamérgesi-láperdőben és annak szűkebb környezetében (2. ábra 8. terület) az alábbi növénytársulások fordulnak elő:

Vízparti társulások

nádas (Scirpo-Phragmitetum phragmitetosum)

gyékényes (Scirpo-Phragmitetum typhaetosum)

Sásrétek

zsombéksásos (Caricetum elatae)

magassásrét (Caricetum acutiformis-ripariae)

Láprétek

csátés láprét (Schoenetum nigricantis)

kékperjés láprét (Molinietum coeruleae)

Homoki jellegű gyeptársulás

homoki legelő (Potentillo arenariae-Festucetum pseudovinae)

Szikes jellegű gyeptársulás

sziki sásrét (Agrostio-Caricetum distantis)

Természetes és természetközeli fás vegetáció

fűzláp (Salicetum cinereae/ fűz ligeterdő (Salicion albae-fragilis)

Részben telepített fás vegetáció

vegyes fajösszetételű „félkultúr-erdő"

Megjegyzés: Nem túl jelentős területen, de található korábban műtrágyával kezelt, jellegtelen gyep is. Védett növények

A védett növények közül a mocsári kosbor (Orchis laxiflora ssp. Palustris) több gyeptársulásban is előkerül, de még a sziki sásréten sem tömeges. A helyi védelem alá vont területen kívül, attól mintegy 150 méterre a fűzláp szélén, egy bozót takarásában megmaradt néhány (5-10) tő szibériai nőszirom (Iris sibirica). Valószínűleg a szarvasmarhák által gyakorta letarolt kékperjés tisztásokról szorult ki a növény erre a meglehetősen szokatlan élőhelyre. Visszatelepítése mindenképp javasolható.

A háborítatlanabb kékperjés foltokban található kornistámics (Gentiana pneumonanthe) tőszáma 500 és 1000 közötti.

A hajdan feltehetően nagyobb kiterjedésű csátés láprét egyik maradvány fajának tekinthető az Alföldön szórványos fehér zászpa (Veratrum album). Az itteni zöldes szirmú változat megegyezik az ócsai lápban élővel. A fehér zászpáktól nem messze 5 tő szúnyoglábú bibircsvirágot (Gymnadenia conopsea) találtunk. A növény Csongrád megyében kifejezett kuriózumnak számít. Az itteni lelőhelyen kívül csak az ásotthalmi „Csodaréten" (Ásotthalmi láprét TT) fordul elő (Kicsek 1996). Szalma Elemér szíves szóbeli közlése alapján ezen populáció tőszáma szintén 10 alatti. A terület faunája

Mivel a láperdő faunája a rendelkezésre álló helyen a teljesség igényével nem tárgyalható, (itt és a következőkben) kissé önkényesen csak egy szűk fajszámú referencia csoport áttekintésére szorítkozunk. Alapesetben a szóban forgó területek védett bogaraival (Coleoptera) ismerkedhetünk meg. Ahol többlet információt jelent, kité-rünk a faunisztikai kuriózumnak számító, ám nem védett fajok előfordulásaira. Karak-terisztikus alapfauna esetén, - mint itt a láperdőnél - sorra vesszük az adott élőhely-típus kétéltűit (Amphibia) és a hüllőit (Reptilia).

Kétéltűek (Amphibia) állandó faunakomponens főleg vízállásos időszakokban jellemző
dunai gőte (Triturus dobrogicus) +  
pettyes gőte (Triturus vulgaris) +  
zöld varangy (Bufo viridis) +  
leveli béka (Hyla arborea) +  
barna ásóbéka (Pelobates fuscus) +  
vöröshasú unka (Bombina bo'mbina)   +
tavi béka (Rana ridibunda -komplex!)   +
Hüllők (Reptilia)    
mocsári teknős (Emys orbicularis)   +
vízi sikló (Natrix natrix) +  
fürgegyík (Lacerta agilis) +  
zöldgyík (Lacerta viridis) +  

Megjegyzések:

A Rana ridibunda -komplex-! megjelölés arra utal, hogy a Rana ridibunda, a Rana lessonae és a Rana esculenta elkülönítéséről folyó taxonómiai vitában nem kívánunk állást foglalni.

Az időszakos elöntésekkor jellemző fajok -amennyiben egyáltalán van benne víz- a nyár derekán a Domaszéki-főcsatorna medrébe, vagy a környék víznyerő gödreibe húzódnak vissza.

A dunai gőte rendszertanilag meglehetősen problematikus faj. Kárpát-medencei előfordulását Puky Miklós (1999) tisztázta. Eredményeit csak megerősíteni tudjuk. Csongrád megyében eddig kizárólag dunai gőtét találtunk, típusosnak mondható tarajos gőtét (Triturus cristatus) nem.

1994, 1999 és 2000 tavaszán a csatorna mentén, továbbá a vízzel teli vályogvető gödrökben meglehetősen sok mocsári teknőst (Emys orbicularis) láttunk. Párzásuk a gyorsabban felmelegedő, sekélyebb vizű tocsogósokban történt.

Védett bogarak (Coleoptera)   populáció méret  
a fajok nevei erős közepes gyenge
aranypettyes bábrabló (Calosoma madera auropunctatum)     +
kékfutrinka (Carabus violaceus rakosiensis)   +  
ragyás futrinka (Carabus cancellatus) +    
mezei futrinka (Carabus granulatus granulatus)     +
kis szarvasbogár (Dorcus parallelepidus) +    
holdszarvú ganéjtúró (Copris lunaris)     +
pompás virágbogár (Potosia aeruginosa)   +  
diófacincér (Megopis scabricornis)     +
hengeres szalmacincér (Theophilea cylindricollis) +    
szalmacincér (Calamobius filum) +    

Faunisztikai érdekességek

A faunisztikai ritkaságok között 2 cincérfajt (Cerambycidae) mindenképp meg kell említenünk. Ezek a Stiller Viktor által 1934-ben Szeged környékéről leírt, kizárólag füzekből (Salix sp.) nevelt füz-légycincér (Molorchus salicicola) -Stiller 1934-, valamint a kutyabengében (Frangula alnus) fejlődő Menesia bipunctata.

A Kárpát-medencei endemizmusnak számító fűz-légycincér elterjedését Stiller (1934, 1935) és Gaskó (1997, 1999) tisztázta. Eddig csak Tisza vízgyűjtő területén került elő. Legészakibb lelőhelye Tiszakécske (Gaskó Kálmán szíves szóbeli közié-se).

A Menesia bipunctata előfordulása a Dél-alföldi Régióban (Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyék) egyenlőre az alábbi 4 lelőhelyre korlátozódik: Baja (Kaszab 1971), Pusztamérgesi-láperdő, Kőrös-ér menti láperdő (Ásotthalom), Zsombói-láperdő.

A Pusztamérgesi láperdőtől a Lódri-tóig terjedő semlyékes vonulatról

A szintvonalakat és a hajdani térképeket összevetve megkockáztatható, hogy a jelenleg „jobb vízellátásúnak" tartható élőhely-komplexek egy része a csatornázások előtt a mezőgazdaságilag alig hasznosítható zónába (vízállás, nádas, gyékényes stb.) tartozott. A kissé magasabb térszintű helyeken sásrétek és láprétek alakultak ki.

A Domaszéki-főcsatorna megépítése után fellépő kiszáradás következtében fokozatosan teret nyertek a kékperjés láprétek. Ezzel egyidejűleg a vízparti társulások és a csátés láprétek visszahúzódtak.

Napjainkban az érintett vidék természetes hygrofil (nedvesebb élőhelyeket kedvelő) növénytársulásai néhány alaposan retardált folttól eltekintve, alig gyomosodnak. Számos társulás jelző, valamint florisztikai ritkaságnak számító növény tenyészik itt. Mindez a használati módnak köszönhető.

A semlyékes vonulat láprétjeit az elmúlt kétszáz év során többnyire szénatermelésre használták. Ezzel olyan tartósan ható külső regulációt alakítottak ki, ahol (kiváltképp a magokkal szaporodó növények számára) a legfontosabb szelekciós tényezővé a kaszálások időpontja vált.

Sajnos a vidék természetvédelmi célzatú kutatásai meglehetősen kezdeti stádiumban vannak. Eddig mindössze egyetlen, jelentősebb fajlistát tartalmazó florisztikai munka (Körmöczi és Légrádi 1990) jelent meg. Szerzői a Városszék mocsár területén, kékperjés alaptársulásban mintegy 3.000 tő hússzínű ujjaskosbort (Dactylorhiza incarnata) találtak.

Csongrád megyében ez a növény meglehetősen ritka. A Zákányszék környéki semlyékeseken kívül mindössze 2 apróbb, fokozottan veszélyeztetett állományát is-merjük.

Szeged-Kiskundorozsmán a Bajai úttól délre, a Maty-ér völgyében tenyésző ná-dasban bukkantunk rá egy 25-50 tő közötti populációra. Balástyán az Őszeszéki-tó közvetlen közelében az egykori kékperjés zóna helyén bolygatás nyomán létrejött gyomtársulásban tengődött 3 „túlélő" példány.

Körmöczi és Légrádi (1990) a hússzínű ujjaskosbor mellett az alábbi védett nö-vényeket említi:

  1. szibériai nőszirom (Iris sibirica)
  2. jávorka fényperje (Koeleria javorkae)
  3. mocsári kosbor (Orchis laxiflora ssp. palustris)

A teljes területre vonatkozó szórványos, esetenként nehezen pontosítható egyéb adatot (Bodrogközy 1955, 1958, 1959, Csongor 1978-79, Lányi 1915, Rapaics 1927) Szujkó-Lacza, Kováts és Tölgyesi összegezte a Kiskunság flórája c. kötetben (Szujkó-Lacza-Kováts-Tölgyesi 1993).

A Móra Ferenc Múzeum Természettudományi Osztálya 1993-ban kezdte meg a rendszeres terepbejárásokat. Munkánk során a korábban elhanyagolt területeket része-sítettük előnyben. Ez a Domaszéki-főcsatorna völgyének a Lódri-tótól a Pusztamérgesi-láperdőig terjedő szakaszát jelenti. Eddigi megfigyeléseinkre támasz-kodva megkockáztatható, hogy a legkevésbé bolygatott, legnagyobb diverzitású terü-letek a Zákányszék-bordányi út két oldalán és az Üllés-Zákányszék-Bordány hármas községhatár közelében találhatók.

Zákányszék környékének eddig legátfogóbb botanikai felmérését Margóczi Ka-talin végezte az 1990-es évek végén. Eredményei reményeink szerint hamarosan nap-világot látnak.

A terület főbb növénytársulásai

Az általunk 1994-ben védettségre javasolt részeken (térképünkön -2. ábra- az 1.-5-ig terjedő területek) a következő növénytársulásokkal találkozhatunk:

Vízparti társulások

nádas (Scirpo-Phragmitetum phragmitetosum)

gyékényes (Scirpo-Phragmitetum typhaetosum)

Sásrét

magassásrét (Caricetum acutiformis-ripariae)

Láprétek

csátés láprét (Schoenetum nigricantis)

kékperjés láprét (Molinietum coeruleae)

Mocsárrét

fehértippanos mocsárrét (Agrostetum stoloniferae) -Agrostetum albae-

Homoki jellegű gyeptársulás

homoki legelő (Potentillo arenariae-Festucetum pseudovinae)

Sztyepprét

zsályás-legyezőfüves sztyepprét (Astragalo-Festucetum rupicolae)

Szikes jellegű gyeptársulás

sziki sásrét (Agrostio-Caricetum distantis)

szikikáka mocsár (Bolboschoenetum maritimi)

hernyópázsit (Agrosti-Beckmanniaetum eruciformis)

zsázsás mézpázsit (Lepidio-Puccinellietum limosae)

sziki szittyórét (Scorzonero-Juncetum gerardi)

vakszik növényzet (Champhorosmetum annuae)

ürmös szikespuszta (Artemissio-Festucetum pseudovinae)

cickafarkos szikespuszta (Achilleo-Festucetum pseudovinae)

Természetes és természetközeli fás vegetáció

fűzláp (Salicetum cinereae)

fűz ligeterdő (Salicion albae-fragilis)

Telepített fás vegetáció

Zömmel keskenylevelű olajfűzből (Eleagnus angustifolia)

és akácból álló facsoportok, valamint út menti fásítások

Mint az a felsorolásból kitűnik a hosszan elnyúló semlyékes vonulat területén meglehetősen sok társulást találunk. Ez részben a mozaikosságnak köszönhető, részben a szikes jelleg fokozódásának a keleti végeken. Elképzelhető, hogy valahol a Lódri-tó környékén húzódik a kékperjés láprétek és az ecsetpázsitos mocsárrétek határvonala, de ennek a bizonyítása további vizsgálatokat igényel.

Bár a gyomosodás egyenlőre még elviselhető mértékű, a fehértippanos mocsárrétek (Agrostetum stoloniferae) rontott, túllegeltetett változataiban megjelenik a tarackbúza (Agropyron repens), a csomós ebír (Dactylis glomerata) és a franciaperje (Arrhenatherum elatius). Védett növények

A tőszámok értelemszerűen a teljes területre vonatkoznak, tehát a Körmöczi és Légrádi által vizsgált részek adatait is tartalmazzák.

a fajok nevei a bordányi út bal (Ny-i)oldalán (tő)  a bordányi út jobb (K-i) oldalán (tő) összesen
1. kornistárnics
(Gentiana pneumonanthe) 2.500 1.500 4.000
2. kisfészkű aszat
(Cirsium brachycephalum) 1.500 5.000 6.500
3. budai imola
(Centaurea sadleriana) 3.000 5.000 8.000
4. buglyos szegfű
(Dianthus superbus) - 15.000 15.000
5. fehér zászpa
(Veratrum album) - 10.000-15.000 10.000-15.000
6. Epergyöngyike
(Muscari botryoides) 2.000-2.500 - 5.000-7.500
7. szibériai nőszirom
(Iris sibirica) 10.000-20.000 10.000 20.000-30.000
8. fátyolos nőszirom
(Iris spuri a) 15.000-20.000 10.000-15.000 25.000-35.000
9. mocsári nőszőfű
(Epipactis palustris) 50-70 - 50-70
10. pókbangó
(Ophrys sphegodes) 10-20 - 10-25
11. poloskaszagú kosbor
(Orchis coriophora) 5.000-7.500 10.000-15.000 15.000-22.500
12. mocsári kosbor
(Orchis laxiflora
ssp. palustris) 10.000 15.000-20.000 25.000-30.000
13. hússzínü ujjaskosbor
(Dactylorhiza incarnata) 500-750 4000-4500 4.500- 6.250
14. vitézvirág
(Anacamptis pyramidalis) 5.000-7.500

-

5.000-7.500
15. jávorka fényperje
(Koeleria javorkae) Lásd Körmöczi és Légrádi /1990/ munkáját

 

A védett növények és néhány főbb társulás

kapcsolata a semlyékes vonulatban

 a = alaptársulás

+ = előfordul

- = nem fordul elő

 

A társulások nevei

a fajok nevei nádas magassás rét csátés kékperjés
1. kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) + + + +
2. kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum) - - - -
3. budai imola (Centaurea sadleriana) - - - -
4. buglyos szegfű (Dianthus superbus) - + + a
5. fehér zászpa (Veratrum album) - - a/?/ +
6. Epergyöngyike (Muscari botryoides) - - - -
7. szibériai nőszirom (Iris sibirica) + - + a
8. fátyolos nőszirom (Iris spuria) + - - +
9. mocsári nőszőfű (Epipactis palustris) - + - -
10. pókbangó (Ophrys sphegodes) - - - -
11. poloskaszagú kosbor (Orchis coriophora) - - - -
12. mocsári kosbor (Orchis laxiflora ssp. palustris) + - + +

13. hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata)

- - a +
14. vitézvirág (Anacamptis pyramidalis) - - - -

 

A társulások nevei

a fajok nevei sztyepprét degradált sztyepprét sziki sásrét mézpázsit cickafarkos
szikes puszta
1. kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) - - - - -
2. kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum) - - - + -
3. budai imola (Centaurea sadleriana) + + - - -
4. buglyos szegfű (Dianthus superbus) - - - - -
5. fehér zászpa (Veratrum album) - - - - -
6. Epergyöngyike (Muscari botryoides) + + - - -
7. szibériai nőszirom (Iris sibirica) - - - - -
8. fátyolos nőszirom (Iris spuria) - - - - -
9. mocsári nőszőfű (Epipactis palustris) - - - - -
10. pókbangó (Ophrys sphegodes) + + - - -
11. poloskaszagú kosbor (Orchis coriophora) + + - - +
12. mocsári kosbor (Orchis laxiflora ssp. palustris) - - + + -
13. hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata) - - - - -
14. vitézvirág (Anacamptis pyramidalis) + + - - -

A bordányi országúttói K-re, a helyi Május 1. TSZ évtizedeken át szarvasmarha telepet tartott fenn. A nagykiterjedésű marhalegelőt körül kerítették. 1994-ben (felméréseink idején) már megszűnt az itteni állattartás, az érintett területet kaszálóként hasznosították.

A terület tőszomszédságában a jobb vízellátású kékperjéseken nyár végén szinte kaszálni lehet a buglyos szegfűt (Dianthus superbus) és a szibériai nőszirmot (Iris sibirica). A túllegeltetés hatására fellépő degradáció az oka, hogy az egykori marhalegelőn ezek a növények legfőbb elvétve kerülnek a szemünk elé. A védett fajok közül itt mindössze a mocsári kosbor (Orchis laxiflora ssp. palustris) és a poloskaszagú kosbor (Orchis coriophora) töszáma jelentősebb.

A csátés láprétek kiemelkedő florisztikai érdekessége az úttól K-re fekvő kaszálón tenyésző fehér zászpás (Veratrum album). A tőszám a legóvatosabb becslések szerint is 10.000 körüli. Zákányszéken ugyanaz a zöldes szirmú változat (alfaj ?) él, amely Ócsáról és a Pusztamérgesi-láperdő tisztásairól is előkerült.

A bordányi országút mindkét oldalán a főcsatornától É-ra gyakori a szibériai nőszirom (Iris sibirica). A növény szórványosan ugyan, de a náddal elegyes élőhelyen is előfordul, ami a vidék gyors kiszáradására utal. 1982-ben Csongor Győző még kivételes jelenségnek tekintette megyénkben a szibériai és a fátyolos nőszirom előfordulását egyazon területen. Szűkebb pátriánkban sokáig csak egyetlen ilyen helyet ismertünk, a Csipak-semlyéket (Csongor 1982). Azóta a kör kibővült ugyan (Ásotthalmi láprét TT, Bordány Seregélyes-dűlő), de Csongrád megyében sehol sincs ekkora együttes tőszám, mint itt a Zákányi medencében. Kétéltű fauna (Amphibia)

A Zákányi-medence védett kétéltű- és hüllőfaunája a területek kapcsolódása folytán alig tér el a Pusztamérgesi-láperdőjétől. Jelentősebb különbség inkább a fajok dominanacia viszonyában mutatkozik.

Kétéltűek (Amphibia) állandó faunakomponens főleg vízállásos időszakokban jellemző
dunai gőte (Triturus dobrogicus) +  
pettyes gőte (Triturus vulgaris)   +
vöröshasú unka (Bombina variegata)   +
zöld varangy (Bufo viridis) +  
barna ásóbéka (Pelobates fuscus) +  
leveli béka (Hyla arborea) +  
tavi béka (Rana ridibunda -komplex!)   +

A szikikáka mocsarakban elhelyezett talajcsapdáink ősszel és tavasszal viszonylag sok dunai gőtét (Triturus dobrogicus) fogtak. Ez részben az állatok szaporodásával, részben az elvermelésükkel függhet össze.

 

Hüllő fauna (Reptilia) állandó faunakomponens főleg vízállásos időszakokban jellemző
fürge gyík /Lacerta agilis/ +  
zöld gyík /Lacerta viridis/ +  
vízisikló /Natrix natrix/ +  
mocsári teknős /Emys orbicularis/   +

 

A terület védett bogarai:   populáció méret  
a fajok nevei  erős közepes gyenge
aranypettyes bábrabló (Calosoma maderae auropunctatum)     +
kékfutrinka (Carabus violaceus rakosiensis)     +
mezei futrinka (Carabus granulatus granulatus)     +
ragyás futrinka (Carabus cancellatus)   +  
kis szarvasbogár (Dorcus parallelepipedus)     +
holdszarvú ganéjtúró (Copris lunaris)   +  
szalmacincér (Calamobius filum) +    
hengeres szalmacincér (Theophilea cylindricollis) +    
Nagy kutyatejcincér (Oberea euphorbiae)   +  

Faunisztikai érdekesség:

A mozgószarvú ganejtúró (Odonteus armiger) Endrődi (1956) szerint a Kárpát medencében elterjedt, de meglehetősen ritka faj. Reichholf-Riehm (1996) szerint föld alatti gombák termőtestével táplálkozik. A bogár megyénkben és Bács-Kiskun megye határ menti vidékein nem számít különlegességnek, viszonylag sok helyen sikerült szép számban gyűjteni. Adatainkat az alábbiakban összegezhetjük:

helység kékperjés  magassásrét  egyéb gyeptársulás  fényre repült
Ásotthalom + +   +
Csengele +      
Forráskút   +    
Makó     +  
Ópusztaszer     + +
Öttömös     +  
Pusztamérges + +    
Ruzsa +   +  
Szeged-Kiskundorozsma     +  
Zákányszék +      
Zsana +      
Zsombó + +    

Mindezek alapján megkockáztatható, hogy a bogár a Duna-Tisza közi kékperjések és magassásrétek egyik karakterfaja. Itt nagyobb termetű gomba hiányában a lárvák táplálkozásuk során kénytelenek beérni a micéliummal átszőtt korhadékkal.

Nagyszéksósi-főcsatorna völgye

A Nagyszéksósi-főcsatorna mentén Öregcsorván találtunk egy olyan semlyékest, amelyet mindenképp helyi védelem alá kellene helyezni. A területet a Szegedi országút 21. kilométerét jelző oszlopa előtti dűlőúton délre fordulva lehet elérni (2. ábra 6. terület). Részletes ismertetésétől terjedelmi okokból eltekintünk. Jellemzésként elég annyit megemlíteni, hogy ezen a mélyfekvésű, meglehetősen aprócska gyepen 5.000 tő körüli kornistárnis (Gentiana pneumonanthe) és közel annyi szibériai nőszirom Aris sibirica/ virít, mint az eddig tárgyalt részeken összesen.

Homokpuszták és telepített erdők

Az 1700-as évek óta egyetlen élőhely sem szorult annyira vissza, mint a hajdan nagykiterjedésű homokpuszták. Ruzsa határában, a Domaszéki-főcsatorna mellett lévő Baromjáráson többé-kevésbé érintetlenül maradtak meg az eredeti térszíni formák. Az izolátum értékékből az sem von le túlzottan sokat, hogy a területet intenzív szarvasmarha legeltetéssel hasznosítják és termálkút is üzemel rajta.

A legelő két nagyobb egységre oszlik. Természetvédelmi szempontból az istálló és a termálkút utáni, attól É-ra fekvő „magas buckás" vidék az értékesebb.

Az itteni gyepek kevésbé bolygatottak, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy az ritkás füvet a tavaszi-koranyári és (esetenként) az őszi periódus kivételével érdemesebb kaszálni, mint legeltetni.

A szarvasmarhák által letarolt homoki gyep már a nyár derekára kiég. Átlagos csapadékmennyiségű, vagy aszályosabb években ezt követően az őszi fűhozam sem kielégítő. Ráadásul szinte azonnal elkezdődik a gyomosodás. Alacsony borítottság esetén (termőhelytől függően) olyan fajok szaporodnak el, mint a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), a selyemkóró (Asclepias syriaca) és a kanadai betyárkóró (Erigeron canadensis).

A zártabb gyepekben e folyamat mindenütt fellelhető jelző fajai a mezei iringó (Eryngium campestre), a tövises iglice (Ononis spinosa), a bókoló bogáncs (Carduus nutans), a szamárbogáncs (Onopordum acanthinum) és a farkas kutyatej (Euphorbia cyparissias). Feldúsulásuk azzal magyarázható, hogy a legelő állatok elkerülik a fenti növényeket.

A homokbuckás ÉK-i sarkában egy vizenyős, szikesedő mélyedés található, amely már az I. Katonai Felmérés térképlapján is szerepel (1783 Coll. XVII. Sect. 31.). Itt 2 olyan védett növényre bukkantunk, melyeket a területen máshol nem sikerült kimutatni.

Az utóbbi időkben létesített vízfelületek jelentőségéről egyenlőre korai lenne bármit is mondani. Kellő körültekintéssel kezelve látványosan gazdagíthatja a madárfaunát, de ugyanilyen eséllyel további „környezet átalakítás" forrásává válhat (pl. intenzív vízimadár vadászat, vagy vadkacsatelep kialakítása bérvadásztatással).

A terület (értelemszerűen mindkét egység) domináns növénytársulásai

Vízparti társulások

nádas (Scirpo-Phragmitetum phragmitetosum)

gyékényes (Scirpo-Phragmitetum typhaetosum)

Homoki jellegű gyeptársulás

homoki legelő (Potentillo arenariae-Festucetum pseudovinae)

Sztyepprét

zsályás-legyezőfüves sztyepprét (Astragalo-Festucetum rupicolae)

Szikes jellegű gyeptársulás

sziki sásrét (Agrostio-Caricetum distantis)

szikikáka mocsár (Bolboschoenetum maritimi)

hernyópázsit (Agrosti-Beckmanniaetum eruciformis)

sziki szittyórét (Scorzonero-Juncetum gerardi)

 

Védett növények

a fajok nevei                                                      főszámok

agárkosbor (Orchis morio)                                    5.000-7.500 tő

poloskaszagú kosbor (Orchis coriophora)               5.000-7.500 tő

mocsári kosbor /Orchis laxiflora ssp. palustris/        250-500 tő

homoki nőszirom (Iris arenaria)                             2000 tő körüli állomány

homoki kikerics (Colchicum arenarium)                   5.000 tő körüli állomány

báránypirosító (Alkanna tinctoria)                          250-500 tő

homoki vértő (Onosma arenaria)                           250-500 tő

homoki fátyolvirág (Gypsophila fastigiata)               nem mértük fel

homoki árvalányhaj (Stipa sabulosa)                       nincs becslés- szórványos

kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum)               500-1000 tő

budai imola (Centaurea sadleriana)                         500 tő körüli

A védett bogárfajok közül az alföldi virágcincér (Vadonia -Leptua- steveni) mindenképp faunisztikai ritkaságnak számít. Ezt a fajt Csongrád megyében hitelt érdemlően csak Ruzsa és Ásotthalom környékéről sikerült kimutatni. Stiller Viktor 1932-ben Várostanyán, majd 1933-ban a Honvéd-erdőben gyűjtött néhány példányt. Gaskó Béla az 1990-es években a ruzsai Baromjáráson kifejezetten tömegesnek találta.

Telepített erdők

A környék erdei kivétel nélkül telepített állományok, flórájuk a mindenkori erdőtervek függvénye. A növényeknél lényegesen mobilabb rovarvilág fajgazdagsága ennek ellenére lenyűgöző, amit a védett bogárfajok felsorolásával próbálunk meg érzékeltetni. Mesterségesen létesített élőhelyekről lévén szó, nincs sok értelme hálózatban gondolkodni. A következőkben kizárólag a község közigazgatási területéről előkerült fajok adatait ismertetjük.

A Ruzsa-környéki erdők védett bogarai (Coleoptera):

      populáció méret  
a fajok nevei génbanknyi  erős közepes gyenge
aranyos bábrabló (Calosoma sychophanta)     +  
kis szarvasbogár (Dorcus parallelepipedus) +      
                          (Copris lunaris)       +
orrszarvú bogár (Oryctes nasicornis holdhausi)     +  
pompás virágbogár (Potosia aeruginosa)       +
sápadt éjcincér (Trichoferus paliidus)   +    
daliáscincér (Acanthocinus aedilis)   +    
szalmacincér (Calamobius filum) +      
hengeres szalmacincér (Theophilea cylindricollis) +      

 

Köszönetnyilvánítás

Itt szeretném megköszönni munkatársaimnak; Antal Tamásnak, Tóth Lászlónak és Varga Andrásnak, hogy a vizsgálatok ideje alatt végig részt vettek a terepbejárásokon és segítettek a gyűjtésekben.

 

IRODALOM

BODROGKÖZY, GY.

1955        Das cönologische System die Bodenindikator Rolle der Unkrautgesellschaften der Sandweingärten des Donau-Theiss zwischen Stromlandes. -Acta Biol. Szeged. 1. 3-16.

1958           Beitrage zur Kenntnis der Synökologischen Verhältnisse der Schlamm-vegetation auf Kultur- und Halbkultur Sandbodengebieten.-Acta Biol. Szeged. 4. 121-142.

1959           Adatok a délkelet-kiskunsági homoki szőlők gyomtársulásának ismeretéhez. -Bot. Közl. 68. 81-94.

Csongor, Gy.

1957          Természetvédelmi feladataink Szeged környékén I. Zsombói erdő.- M.F.M.Évk.216-236.

1978/79     Természetvédelmi feladataink Szeged környékén II. Vadontermő orchideák.- M.F.M.Évk. 1. 411-423.

1982          Szeged-Alsótanya növényvilágáról /Csipak-sömlyék/ 1.- Múz.kut.Cs.m. 215-219.

Csizmazia, Gy.

1977          A zsombói erdő és láprét emlősfaunájának vizsgálata.- J. Gy. Tk. Főisk. Tud. Közl. 85-97.

Enrődi, S.

1956          Lemezescsápú bogarak Lamellicornia.-Faun.Hung. 12. Budapest.

Farkas, S. (szerk.)

1999          Magyarország védett növényei.-Budapest.

Follajtár, E.- Fóris, A.- Kertész, J.

1938          Megyei városok és községek.-in.: Csongrád vármegye. Vármegyei szociográfiák I. 1 -44. Budapest.

FULLER, R. J. - LANGSLOW, D. R.

1986          Ornithological evaluation for Wildlife Conservation Evaluation.- Chapman and Hall London. 247-269.

Gallé, L. -jr.-

1990          A G-10 jelű OKKFT Program keretében végzett kutatások.- Környgazd. Kut. 4. 1-33.

Gallé, L. -sen.-

1960          A zsombói láperdő zuzmóflórája. -MFM Évk. 1958 251 -258.

Gaskó, B.

1994          Csongrád megye természetes és természetközeli élőhelyeinek védelméről.- Kézirat. Szeged.

1997          A Molorchus salicicola /Stiller 1934/ -Coleoptera Cerambycidae- dél-alföldi jelentőségéről.- Múz.kut.Cs.m. 261-270.

1999          Csongrád megye természetes és természetközeli élőhelyeinek védelméről III. Adatok a Maros folyó alsó szakaszának élővilágához.-    Studia Naturalia 2.

2000          A Kiskunsági Nemzeti Park Kőrös-éri Tájvédelmi Körzetének természetvédelmi kezelési terve. - Kézirat Szeged.

Haila, Y.

1985          Birds as a tool in reserve planning.- Ornis Fennica 62. 96-100.

Hatolykai Pap, I.

1945          Vízrendezési feladataink a Duna-Tisza-közi hátság keleti lejtőjének középső részén. Víz. Közi. 1-4. 43-56.

Johnson, N. & Jonsson B.

1995         Measures for sustainable use of biodiversity in natural resource management. - In: Heywood V.H. & Watson R.T.: Global biodiversity assessement. - Cambridge University Press.

Juhász, A.

1989          A szegedi táj tanyái.- MFM Évk. 1982/83-2. Kaszab, Z.

1971          Cincérek /Cerambycidae/.-Faun.Hung. 10. Budapest. Kincsek, I. (szerk.)

1996          Ásotthalmi Láprét. - Szeged.

Kiss, F.

1939          Szeged erdészete.-Erd. Lap. in. sep. 1-76.

KÖRMÖCZI, L. - LÉGRÁDI, M.

1990          A new habitat of Dactylorhiza incarnata /L.1755/ Soó 1960 in Hungary.- Acta Biol. Szeged. 37. 109-111.

Krausz, K.- Pápai, J.

1995          Adatok egy értékes terület, a Csipak-semlyék flórájához. - CSEMETE Évk. 2. 90-102.

LÁNYI, B.

1915          Csongrád megye flórájának előmunkálatai. -Magy. Bot. Lap. 13. 232-269.

Mac Arthur, R. H. - Wilson, E. O.

1967          The theory of island biogeography.- Princeton.

Muhi, J.-né - Pálfi, Gy.

1957         Adatok a zsombói láp faunájához.- A Szeg. Ped. Főisk. Évk. 2.101-109.
Muhi, J.-né - Pálfi, Gy.

1958         Adatok a zsombói láp Odonata-faunájához.- A Szeg. Ped. Főisk. Évk. 2.121-125.

Papp, B.

2000         Halászka és környékének növényzete.- Szakdolgozat Szeged.

Pálfi, Gy.

1959         Faunisztikai és ökológiai vizsgálatok a hazai lápokon /3. zsombói láp/.- A Szeg. Ped. Főisk. Évk. 2. 201-209.

PUKY, M.

1999          A Körös-Maros Nemzeti Park kétéltűfaunájának helyzete, kutatottsága, országos és nemzetközi jelentősége.- Crisicum 2. 207-213.

Rapaics, R.

1927          A szegedi és csongrádi sós és szikes talajok növénytársulásai. - Bot. Közi. 24.12-29.

Reichholf-Riehm, H.

1996          Rovarok és pókszabásúak. - Budapest.

Reizner, J.

1899          Szeged története 2.- Szeged.

Stiller, V.

1934          Eine neue Art der Gattung Caenoptera Thoms. aus Ungarn.- Mitt. d. D. Ent. Ges. 5. 37-39.

Stiller, V.

1935          Beobachtungen über Caenoptera salicicola Stiller an der Heimstatte /Col.Ceamb./.- Ent. Anz. 15. 41-44.

Szabó, Zs. - Molnár, Gy. - Szatmári, R.

1980          A Zsombói erdő.- in. Marián, M. -szerk.- A Dél-Alföld madárvilága. 23- 28. Szeged.

Szujkó-Lacza, J.-Kováts, D.-Tölgyesi, I.

1993          Check-list.- in.: Szujkó-Lacza.J.-Kováts, D. -ed.- The Flóra of the Kiskunság, National Park. 1. 66-437. Budapest.

TÓTH, J.

1976         A Jászkunság helyzete a 18. sz. végén. (Bedekovich Lőrinc kéziratos könyve). Jászberény.

Troumbis, A.

1995         Ecological networks in Greece - Landschap 12. 51-62.

VÁRALLYAY, GY.

1993         Soils in the region between the rivers Danube and Tisza (Hungary). - In: Szujkó-Lacza, J.- Kováts, D. -ed.-: 1993-The flora of the Kiskunság National Park 1.21-42. Budapest.

Vedres, I.

1795         A Sivány Homokság Használhatása, Szabad Királyi Szeged Városához. - Beadvány Szeged.

Wilson, E .0.

1975         Sociobiology The New Synthesis.- Harvard-Cambridge.

Zólyomi, B.

1947         A kiskundorozsmai zsombói erdő.- Bot. Közl. 44. 85.

 

TÉRKÉPEK

Balla, A.

1778         Mappa Generalis Totius Territorii Liberam Regiamque Civitatem Szeged Spectantis In ejus que gremio Contentarum Possessionum Tápé et Kis-Telek. In qua Fundi Extra-Villani, Allodiales Civium, pronti et Subditorum Competentiae Urbariales in Individuo, reliquae vero appertinentia Civium agri quippe Vineae & Fundi Intra-Villani propter minutias in genere tantum representantur.- (Lelőhely: Szeged MFM.)

BÍRÓ, M.

1998         A Duna-Tisza köze vegetációja a 18. században.- Rekonstrukció Vácrátót.

Buday, M.

1814         Nemes Szabad Királyi Szeged Várassának, valamint a hozzá tartozandó helységek, Tápé és Kis Telek egész fölgyének rajzolatya, melyben a Városi Kaszáló és Legelő Földek, valamint a Jobbágyi Birtokok is különösen; a többi Földek pedig, öszveséggel jegyeztettek fel. Baliának 1778 Esztendöbéli Felmérési Rajzolatya szerént másolta Buday Mihály. Földmérő.- (Lelőhely: Szeged MFM.) - Első Katonai Felmérés /1783/: Coll. XVI. Sect. 31., Coll. XVII. Sect. 31., Coll. XVII. Sect. 32. - (Lelőhely: Hadtörténet Múzeum Térképtára Budapest.) -

Jakabffy, L.

1919         Szeged sz. kir. város határának térképe. - (Lelőhely: Szeged MFM.) -

GlBA, A.

1841-44   Szeged város felmérése 1-187. - (Lelőhely: Csongrád Megyei Levéltár Szeged.)-

KALTSCHMIDT, Á.

1747      Delineatio Territory Liberae Regiaequs Civitatis Szegediensis Inclyto comitatui Czongradiensi adjacentis, cum specifica metarum, praediorum et nominatiorum locorum expressione, unde etiam vicini et commetanei apparent, ac possessionis quoque Tape, ad eandem civitatem spectantis terrenum, cum piscina Varthó et appertinentys comprehenderetur. - (Lelőhely: Szeged, in.: Reizner 1899) -

Gerle (Kerle), A.

1855/56     Szabad királyi Szeged város határának térképe. - (Lelőhely: Szeged MFM.)

Schener, Gy.

1827          Csongrád vármegye térképe. - (Lelőhely: Szeged MFM.) -

1. ábra. A Duna-Tisza közének DK-i részén lévő csatorna rendszer és vízgyűjtő területeik Hatolykai Pap István (1945) nyomán

 

2. ábra. Az általunk vizsgált természetes és természetközeli élőhelyek térképvázlata

 

1.Kép Kornistárnics (Gentiana pneumonanthe)

 

2.kép. Pókbangó (Ophrys sphegodes)

 

3.kép. Agárkosbor (Orchis morio)

 

4.kép. Vitézvirág(Anacamtpis pyramidalis)

 

5.kép. Poloskaszagú kosbor (Orchis coriophora)

 

 

6.kép. Szibériai nőszirom (Iris sibirica)

 

7.kép. Fehér zászpa (Veratrum album)

 

8.kép. Mocsári kosbor (Orchis laxflora ssp. palustris)

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet