Előző fejezet Következő fejezet

Ruzsa társadalma és a téeszesítés

FARKAS CSABA

 

1950. október 22-én Csorva lakossága megválasztotta a községi tanács tagjait és ezzel megkezdődhetett a kommunista közigazgatási rendszer működése, amely gyakorlatilag egybeesett az új község közigazgatásának megindulásával is. A tanácsi választás a község társadalmi életében nem jelentett akkora fordulópontot, mint a közigazgatásban, csupán szentesítette az 1945 után meginduló és 1948-tól felgyorsuló társadalmi-politikai és gazdasági folyamatokat, a kommunista pártállam kialakulását.

Magyarországon a hírhedt 1947-es „kék cédulás” választások, valamint az 1948 tavaszi MKP és SZDP pártegyesítés után új hatalmi helyzet alakult ki, immár megindult az egypártrendszer kialakítása. 1949-re szovjet mintára átalakítják vagy felállítják mindazokat az elnyomó szervezeteket, amelyek a proletárhatalom készséges támaszaiként az 1950-es években Csorván is végezték a politikai hatalom ellenfeleinek megfélemlítését, megbüntetését. 1949 decemberében önálló szervezetté alakult át az Államvédelmi Hatóság, amely korábban a Belügyminisztérium alá tartozott. A Hatóság minden megyében osztályokat működtetett, amely a városokban alosztályok, a járásokban valamint a községekben pedig államvédelmi megbízottak által végezte operatív feladatait. Természetesen a kommunista hatalom szempontjából ellenséges személyek megfigyelése és megrendszabályozása nem csak az 1948-as hatalomátvétel után indult meg, hanem már korábban is, hiszen a politikai rendőrség vezetése és személyi állománya révén szilárdan az MKP-hoz kapcsolódott már közvetlenül 1945 után is.

1949-re a párthierarchia is kialakult, és ebben a struktúrában ruzsajárási pártszervezetnek tagjai a Nagyszegedi Pártbizottság alá tartozó Kiskundorozsmai Járási Pártbizottság függőségében működtek.

A kommunista diktatúra 1948 őszén jelentős lépéseket hajtott végre az agrárium területén és ezek érzékenyen érintették a ruzsai térség gazdálkodóit is. Az egyik lépés a beszolgáltatási kötelezettség kibővítése és szigorítása volt. A kötelezettség ellen tiltakozó parasztságot megfélemlítették. Ennek érdekében olyan gyűléseket szerveztek, amelyen a párt és állami tisztségviselők megkísérelték megmagyarázni és megokolni az új beszolgáltatási rendeletek bevezetését. Természetesen ezeket a magyarázatokat a gazdák nem mindig fogadták helyesléssel, és ilyenkor a tiltakozásokat a hatalom erőszakos intézkedésekkel fojtotta el. Ilyen eset történt 1949 július 19-én Ruzsajáráson is egy összehívott DÉFOSZ gyűlésen. Ezen az összejövetelen Makra Mihály előadó a terménybeszolgáltatási rendeleteket ismertette, s az abban foglaltak nem tetszhettek a hallgatóságnak, mert hangzavar tört ki. A renitenskedést a hatalom sem nézhette tétlenül, megindult az államvédelmi nyomozási eljárás, és a hallgatóság egy tagját népbíróság elé állították. Mivel nagybirtokos parasztot nem találtak a helyszínen, ezért egy kisparasztot voltak kénytelenek a vádlottak padjára ültetni. No, azért ő is megfelelt a célnak, hiszen Erdődi József, mert így hívták a 2,5 hold földdel rendelkező gazdát, a BM. Államvédelmi Hatóság Szegedi Osztályának nyilvántartása szerint jobboldali politikai beállítottságú, aki 1947-ben a Magyar Függetlenségi (Pfeiffer-féle) Párt részére végzett agitációs munkát és barátai is jobboldali elemek közül kerültek ki. Szerencsére a gazdának akadtak ekkor még mentőtanúi, és így a felelősségre vonást elkerülhette, felmentették.1

Az 1948-49-es időszak kommunista agrárpolitikájának másik fontos alapeleme a nagybirtokos parasztság, a kulákság gazdasági és politikai tönkretétele volt. Ennek egyik módja a rendeletek útján való kisemmizés, ami azt jelentette, hogy a kulákságra olyan nagy beszolgáltatási kötelezettségeket róttak ki, amelyeket nem lehetett teljesíteni. A rendeleteken alapuló intézkedések a kulákok számára még azt is meghatározták a tervgazdálkodás szellemében, hogy mit és mennyit vessen, mikor végezze el a különféle mezőgazdasági munkákat. A végrehajtásukat szigorúan ellenőrizték, párttagokból alakult bizottságok járták a tanyavidéket, és feljelentették azokat a gazdákat, akik nem végezték el az általuk előírt időre a szántást, trágyázást, vetést stb. Ha a kulákság ezeket a rendeleteket nem tudta végrehajtani, akkor jöttek a különféle adminisztratív eszközök. Ezeknek az adminisztratív eszközöknek az alkalmazását és szigorítását a különféle megyei pártfórumok is helyeselték. A Nagyszegedi Pártbizottság ülésén 1949 tavaszán Komócsin Zoltán a következőket javasolta: „…Már most meg kell tenni a kulákság korlátozásával az előkészületeket a kizsákmányolók teljes felszámolására. Már most arra kell törekedni, hogy a szükséges lépéseket megtegyük, hogy a likvidáció minél könnyebben legyen végrehajtható. Eddig nem túl sok történt, mert a rendelkezéseket a kulákság kijátszotta. A kulákságnak össze kell törni a gerincét, meg kell törni az öntudatát, bátorságát. Ha falun történik valami provokáció, akkor a kulákságot kell bevinni a rendőrségre, összeverni (kiemelés tőlem) és a falunak is tudnia kell arról, hogy a kulákot jól elverték és hogy falun a kuláksággal nem kesztyűs kézzel bánunk.” Hogy a városi pártvezető nem beszélt a levegőbe mi sem bizonyítja jobban, mint Tatai István a BM. Államvédelmi Hatóság Szegedi Osztályvezetőének még ezen a pártbizottsági ülésen tett kijelentése: „… a reakció tevékenysége megmutatkozott…amikor egyes községekben nyílt támadásba mentek át. Itt alkalmaztuk azokat a módszereket, amelyekről Komócsin elvtárs beszélt. Összeszedtünk 10-15 kulákot.”2

A kulákellenes politikai intézkedések, amelyek 1949-ben még csak fokozódtak is, a csorvai kuláknak minősített gazdák életét is megnehezítették. Ezek a gazdák a helyzetük megjavulását úgy kívánták elérni, hogy 1949 őszétől tömegesen elkezdték a földjeiket, vagy legalábbis azok egy részét felajánlani az államnak. A hatalom azonban ennél nagyobb megfélemlítést akart.

1950. január 3-án Ruzsajárás tőszomszédságában, Lengyelkápolnán meggyilkolták Kiss Imrét, a község volt párttitkárát, aki egy államvédelmi jelentés szerint „a kulákság ellen harcot folytatott”. A gyilkosság egy kuláknak minősített gazda házában történt, ahol az összegyűlt rokonság a házigazda születésnapját ünnepelte. A mulatozás közepette Kiss Imre ellenőrzés céljából beállított hozzájuk, és valószínűleg beléjük kötött. Az 1949-ben az iszákossága miatt párttitkári funkciójából leváltott Kiss Imrét végül Bodó István, a házigazda egyik bérese szóváltás után agyonverte. A hatalom ekkora megtorlási lehetőséget nem hagyhatott ki, és a közönséges köztörvényes bűnből kulákszervezkedést konstruált. Az államvédelmi szervek központi utasításra átvették a nyomozást, és módszereik megtörték a gazdákat, akik bevallották a nem létező szervezkedésüket. A közvetlen résztvevőket egy statáriális büntetőperben elítélték, közülük kettőt ki is végeztek, míg a szervezkedésbe belekevert személyeket, valamint a szemtanúkat egy másik perben ítélték el.3 A gyilkosságot egyébként valószínűsíthetően a kommunista államvédelem provokálta, mivel a gyilkosságot elkövető személy, Bodó István néhány jelentés szerint beépített informátor volt, akit köztörvényes bűnözőként az államvédelem közbenjárására néhány hónappal azelőtt engedtek ki a börtönből.4

Ez az esemény a ruzsaiakat is érintette, mert a közelség miatt néhány itteni lakos szintén belekeveredett az ügybe, közülük egyet a főperben, a többit az említett mellékperben itélték el. Császár József Csorva 600 alatti gazda, aki a főperben halálra ítélt Császár József és elitélt Császár Antal rokonaként maga is részt vett a mulatságon, 10 év fegyházbüntetést kapott. Ördög András, a főperben halára itélt, de kegyelmet kapott Ördög Imre édesapja büntetése 4 év fegyház volt. A főper I. rendű vádlottja Horváth István maga is életfogytiglani fegyházbüntetést kapott, felesége Császár Veron, mert látott, amit látott, hallott, amit hallott 3 év 6 hónap büntetést szenvedett el. Gyuris István Csorva 428 alatti gazda 5 év fegyházat állott ki, mert a gyilkosság tetteseit egy ideig állítólag a padlásán rejtegette. S végül, de nem utolsósorban Goda Imre Csorva 479 alatti gazdát azért ítélték 3 év fegyházra, mert egy-egy alkalommal ő is részt vett a szervezkedéssé konstruált szomszédolásokban. Börcsök Géza, a mellékper 8 év fegyházat kapott I. rendű vádlottja pedig a régi Csorvának azon a részén lakott, amelyet Zákányszékhez csatoltak.

A gyilkosság után felerősödött a politikai támadás a kulákság ellen, 1950 januárjában-februárjában egy hatalmas kitelepítési hullám indult el a térségben. Tulajdonképpen ennek a kitelepítésnek csak ürügye volt a Kiss Imre gyilkosság és a szervezkedés. Valójában a kitelepítés előkészületei már a gyilkosság előtt elindultak. 1949 őszén a Nagyszegedi Pártbizottság Rákosi Mátyás szeptember 30-i beszédének hatására a déli határsáv községeiben és közeli településeken egy átfogó politikai vizsgálatot indított, amelynek során felmérték a településeken élő ellenséges elemek, kulákok, titóisták, nemzetiségiek helyzetét. A vizsgálat összegzése után a pártbizottság kérte a kulákok és más elemek kitelepítését Farkas Mihálytól, Péter Gábortól és Kádár Jánostól. De az államhatalom részéről is folytak vizsgálatok, a Jugoszláviával folytatott kapcsolatok romlása és a szovjet katonai készülődés következtében elhatározták egy szűk határsáv létesítését a déli megyékben.5 Ezekkel az elképzelésekkel összefüggött ez a kitelepítés, amelyet részben január 7-én hajtottak végre, amikor a gyilkossággal vádoltak közvetlen hozzátartozóit vitték el. Egy részük pl. Horváth Istvánné aztán a mellékperbe is belekerült. A térség kulákcsaládjainak nagy részét azonban február 3-a körül telepítették ki. Ruzsáról és Csorváról is kerültek el kulákcsaládok, a vádlotti hozzátartozókon kívül pl. Császár Putyi János és felesége Csorva 31. sz. lakosok és Hajdú Vince a családjával együtt. A kitelepítettek csak 1953-ban hagyhatták el kényszerlakhelyeiket.

Az eltávozottak tetemes mennyiségű vagyont hagytak hátra, ezeket felleltározták, vagyonukat szétosztották.6

A gyilkosság és az azt követő hatalmi intézkedések a térségben a feszültséget nagymértékben megnövelték. A legapróbb pisszenésre is a legkeményebben lépett fel a diktatúra. Ebben a hangulatban egy másik csorvai gazdálkodóval is történt egy atrocitás, amely aztán a kuláknak minősített gazda elitéléséhez vezetett. Csikós József a Zákányszékhez tartozó csorvai területen élő gazda Lengyelkápolnán, a községházán járt 1950. január 4-én a sertés-, zsír- és borbeszolgáltatási kérelmeit elintézni. A várakozás közepette a jelenlevők a lengyelkápolnai gyilkosságról beszélgettek. Nem lehet rekonstruálni mi történt, de tény, hogy a gazdát a rendőrök még aznap letartóztatták, gumibottal jól elverték, és végül egy koncepciós ízű perben első fokon 2 évi börtönre ítélték. A tárgyaláson a felvonultatott tanúk még az állítólagos cselekmény időpontjára sem tudtak visszaemlékezni. Ez azonban nem érdekelte a bíróságot ítéletének meghozatalakor. A Legfelsőbb Bíróság pedig különös tekintettel értékelte a vádlott osztályhelyzetét, mikor a büntetést 3 évre emelte fel, mert „a vádlott bűnösségét súlyosbítja az osztályhelyzetéből fakadó nagyobb társadalmi veszélyessége. Nyomatékosan esik latba továbbá a vádlott terhére…, hogy cselekményét Lengyelkápolnán, az ismeretes politikai gyilkosság helyén és az azt közvetlenül követő napokban követte el…”.7

Mindenesetre a politikai hatalom bakot is lőtt azzal, hogy a közönséges köztörvényes bűncselekményt politikaivá konstruálta, mert ez kihatott a térség kommunista szervezeteinek tevékenységére is. A Nagyszegedi Pártbizottság 1950 január 12-i ülésén az egyik felszólaló felpanaszolta, hogy a környéken „a párttagok részéről hallatszanak olyan hangok, hogy nem kívánnak tovább párttagok lenni, mert a kulákok most már a párttagokra vették az irányt”.8 Komócsin Zoltán városi párttitkár sietett megnyugtatni a panaszost, „Ki kell hangsúlyozni azt, hogy ma Magyarországon büntetlenül kommunista párttagot még szóval sem lehet megbántani. A kulákok között máris van egy pánikszerű félelem.”

A pártvezető nem véletlenül említette a pánikszerű félelmet, a hatalom kényszerítő intézkedései jelentős hatást gyakoroltak a térségbeli lakosságra és éppen ezért nagyobb ellenállás nem bontakozott ki a pártállam további szovjetizáló tevékenysége ellen. Ugyanis ezeknek az intézkedéseknek többféle célja volt, egyrészt eltávolítani a környékről a hatalommal ellenséges elemeket példát statuálva a többi lakosnak. Másrészt azonban fennált a gazdák földjei és vagyontárgyai megszerzésének és felhasználásának a célja. A kulákbirtokokkal kapcsolatosan a MDP szervezetekben már 1949 tavaszán megjelent az az elképzelés, hogy azokat nem érdemes felosztani, hanem a termelőszövetkezeteknek kell átadni.9 Ezt az elképzelést aztán át is ültették a gyakorlatba, az 1950 januárjában-februárjában elitéltek és kitelepítettek földjeit és vagyontárgyait is tsz-ek kapták meg használatba. A problémát egyedül az jelentette, hogy sem Zákányszéken, sem Ruzsán nem működött ekkor még termelőszövetkezeti csoport, így a nagyszegedi termelőszövetkezeteknek adták át a vagyonokat. A szegedi „Új Élet” tsz kapta a csorvai Horváth István és felesége, Ördög András és felesége, Császár József és neje vagyontárgyait, tanyáit, állatait, gépeit és berendezési tárgyait. A nagyszegedi „Petőfi” termelőszövetkezeti csoportnak jutott Császár Putyi János és felesége vagyona.10 E két tszcs-én kívül még a szegedi „Kossuth” tszcs. kapott vagyont a térségben.

A lakosság megfélemlítése után Ruzsajáráson is hozzá lehetett kezdeni a termelőszövetkezetek szervezéséhez. Ezt diktálta a gazdasági érdek is, hiszen jelentős területek maradtak szabadon a gazdáik eltávolítása után, az itteni lakosságnak érdeke lett az, hogy ők műveljék ezeket a birtokokat. Nem sokkal tehát az említett események után Csorván is megkapta a működési engedélyét az első termelőszövetkezeti csoport, amely a meggyilkolt Kiss Imre nevét vette fel. Alakuló ülésüket ugyan már 1949. november 17-én megtartották, de hivatalosan csak 1950 tavaszán kezdhették meg tevékenységüket. Elnökükké Fodor Ferencet választották. Mivel ez a gazdaság a kitelepítettek vagyontárgyainak szétosztása után keletkezett, már nem kaphatott azokból. Kezdetben tehát csak a saját tagjai által bevitt földön gazdálkodhattak. Gazdálkodásuk első hónapjaiban arra törekedtek, hogy minél nagyobb taglétszámot érjenek el. Ezt különféle propagandisztikus lépésekkel próbálták teljesíteni. Tagjaik járták a tanyákat, és az ott lakókat megpróbálták rábeszélni a tsz-be való belépésre. Sok helyen fenyegetéseket is alkalmaztak. Dóczi István tsz-tag, agitációs körútjain azzal fenyegette meg a tanyai lakosokat, hogy aki nem lép be a tszcs-be, azt el fogják a házából kergetni. Ezek az ijesztgetések nem hozták meg a kellő eredményt, mert csak nyugtalanságot okoztak 1950 nyarán. Éppen ezért újra kemény lépések következtek a hatalom részéről. Osztályhelyzetüktől függetlenül vádoltak meg olyan kisparasztokat, akik nem csak hogy nem akartak tsz tagok lenni, de személyes beszélgetéseken negatív véleményüket hangoztatták is. Így például Tanács János kétholdas ruzsai kisparasztot vizsgálat alá vetették, és elítélték állítólagos tsz-ellenes kijelentéseiért, holott a fültanúk a tárgyaláson az ÁVH előtt tett vallomásaikat bátran és nyíltan visszavonva cáfolták meg a vádakat. Ezek azonban az ítélkező bíróságokat nem hatották meg, mivel az elrettentés motiválta a jogszolgáltatási szerveket.11 A bírósági eljárásban nyilván az is közrejátszott, hogy a kisparaszt az ÁVH nyilvántartásában negatívan szerepelt „az első perctől kezdve állandó ellensége volt a demokráciának, a kommunistáknak, bár tagja volt az MKP-nak 1948-ban, demokrácia ellenes tevékenységét akkor is tovább folytatta, míg ki nem zárták a párt tagjai sorából”.


[1] CsmL. XXV. 8. Szegedi Népbíróság büntetőperes iratai. NB. 683/1949.

[2] CsmL. XXXIII. 3. MSZMP Csongrádmegyei Bizottságának Archívuma. 45. Fond. 1. Fondcsoport. 3. Örzési egység. MDP. Nagyszegedi Pártbizottság 1949. március 4-i rendkívüli ülés jegyzőkönyve.

[3] A főper CsmL. XXV. 9/c. Szegedi Megyei Bíróság Büntetőperes iratai. B. 801/1950., a mellékper B. IV. 6688/1950.

[4] Bodó István szerepére és a perekre vonatkozóan is lásd Bálint László: Az osztályharc fokozódik. Szeged folyóirat. 1999. március.

[5] A térség stratégiai szerepére az 1950-es években lásd Király Béla: Honvédségből néphadsereg. h.n., é.n. 162-167.

[6] CsmL. XXIII. 102/c. Szeged Városi Tanács VB. TÜK iratai. Kitelepítettek leltárai.

[7] CsmL. XXV. 9/c. Szegedi Megyei Bíróság Büntetőperes iratai. B. I. 257/1951.

[8] CsmL. XXXIII. 3. MSZMP Csongrád megyei Bizottságának Archívuma. 45. Fond. 1. Fondcsoport 6. Őrzési egység,. A Nagyszegedi Pártbizottság 1950. Január 12-i ülés jegyzőkönyve.

[9] CsmL.MSZMP Csongrád megyei Bizottságának Archívuma. 45. Fond. 1. Fondcsoport. 3. Őrzési egység. A Nagyszegedi Pártbizottság 1949. március 7.-i ülésének jegyzőkönyve.

[10] CsmL. XXIII. 102/c. Szeged Városi Tanács VB. TÜK iratai. Kitelepítettek leltárai.

[11] CsmL. XXV. 9/c. Szegedi Megyei Bíróság büntetőperes iratai. B. IV. 5642/1950.

 

A „Kiss Imre” tszcs bővítését összekapcsolták tagosítással is. Ez azt jelentette, hogy a tsz földje lehetőleg egy tagban legyen, ezért azoktól a gazdáktól, akik a tsz-tagok földjei között birtokoltak parcellákat, a földeket elszedték és helyette adtak másikat. A rendeletek előírták, hogy a csereteleknek azonos értékűnek kell lennie az elvett földdel, de ezt soha nem tudták megvalósítani. Egyrészt a csereföld legtöbbször nem volt olyan aranykorona értékű, mert az elvett szőlőket és gyümölcsösöket valamint a gazdasági épületeket nem tudták viszonozni, másrészt a csereföld jóval nagyobb távolságra feküdt a gazda házától mint az eredeti, és így a tagosítást elszenvedő gazda gazdálkodása nehezebbé vált. Éppen ezért senki sem szeretett volna a tagosításba belekerülni. A hatalom viszont hajthatatlan maradt, és céljai érdekében különféle trükkökhöz folyamodott. Így történhetett meg az, hogy a tagosítást végző személyeket más településekre vezényelték, nehogy az itteni barátaiknak, rokonaiknak kedvezzenek. Fodor Ferencet, a tszcs elnökét is más vidékre küldték tagosítani. A tagosítást a gazdák sem hagyták szó nélkül, az ellenvetéseiket a hatalom letörte. Kiri Vincét, a kuláknak minősített szőlősgazdát is felkeresték a „Kiss Imre” tszcs agitátorai, akik közölték a gazdával, hogy ha a földje beleesik a tagosításba, úgy el fogják tőle venni. A gazda, mivel arról nem szóltak, hogy csereföldet kap, erre azt mondta, hogy neki 10 gyermeke van, ha elveszik a földet, ez szerinte olyan, mintha úgy rabolnák el. Ezt a megjegyzést a hatalom már nem tűrte el, a kuláknak minősülő gazdát elítélték.12

A termelőszövetkezetesítést más adminisztratív intézkedések is kisérték, folytatódott a kulákok elűzése a községből, 1950 júniusában Pálinkás Ferenc kulákot távolították el a településről, valószínűleg kitelepítés útján.13

A hatalom részéről 1950 nyarán tapasztalt keményebb fellépéseknek a gazdasági hasznon és célokon túlmenően egy aktuálpolitikai vonatkozása is volt, közeledtek az 1950 őszi községi tanács választások. Mire ezek ideje elérkezett, addig szinte valamennyi ellenkezést letört a párthatalom. Ezért ezek a választások elég egyoldalúan zajlottak le, a község 2940 szavazója közül csupán 45 ember voksolt a Népfront ellenében.14

A hatalmi politika a szocialista közigazgatási rendszer bevezetése után sem változott, prioritásai ugyanazok maradtak. 1951-től fokozódtak a tsz-fejlesztési törekvések, de ekkor már komoly adminisztratív lépéseket nem tett a pártállam, nem volt rá ugyanis szükség. Az akkor még egyedül működő „Kiss Imre” tsz törekvése változatlan maradt: a földterület bővítése. Mivel a kommunista rendszer gazdaságpolitikai hibái 1950 után egyre jobban éreztették hatásukat az agráriumban, a magántermelők többsége olyan helyzetbe került, hogy abbahagyta agrártevékenységét. 1951-től már a kisparaszti gazdaságok is felajánlották a földjeiket az államnak, csakhogy még jobban ne menjenek tönkre. Ezek a földfelajánlások adták a forrását a termelőszövetkezeti csoportok bővülésének. A "Kiss Imre" tsz esetében ez a szaporodás oda vezetett, hogy 1951-ben újabb tagosítást kértek, sőt 1952-ben is még egyet. 1951-ben a tagosított területük több mint 1127 kat. holdat tett ki.15 A tagosítással is szereztek újabb területeket, mert sok esetben olyan csereföldet adtak, amely messze feküdt és az új tulajdonosok kénytelenek voltak azt az államnak visszaajánlani. Gábor György gazdálkodó például olyan csereingatlant kapott, amely lakásától 10 kilométerre esett.16 Ritkán az is előfordult, hogy a termelőszövetkezet tagosítás nélkül vette igénybe a magángazdaságok földjeit, 1951-ben Kómár József kisgazda járt így.17 A másik fejlesztési lehetőségként kínálkozott, hogy a termelőszövetkezeti csoport olyan területeket szerezzen meg földbirtokrendezés keretében, amelyeket nem csorvai tsz-ek használtak a községben. 1951-ben így kerültek a tsz tulajdonába azok a területek, amelyeket az 1950 január-februári kitelepítéskor a nagyszegedi termelőszövetkezetek kaptak meg. Így 1952-ben már a „Kiss Imre” tszcs tulajdonában voltak Horváth István elitélt kuláknak és családjának Csorva 600 alatti ingatlanai és más vagyona.18 1951-ben a tszcs-ét már 12 család alkotta, és 146 kat. holddal rendelkezett.19

1952-ben nyílott arra lehetőség, hogy egy másik tszcs is megkezdhesse tevékenységét. Az állami nyilvántartások szerint 1952. február 6-án tartotta alakuló ülését, és március 10-én kapta meg ünnepélyes keretek között a működési engedélyét a III. típusú „Haladás” termelőszövetkezeti csoport, amely még abban az évben kisebb területekhez jutott a földfelajánlásokból..20 Bizonyos források azonban azt tanúsítják, hogy a tszcs. működési engedély nélkül már 1951-ben is tevékenykedett, és tagosított is.21


[12] CsmL. XXV. 9/c. Szegedi Megyei Bíróság büntetőperes iratai. B. IV. 5844/1950.

[13] CsmL. XXIII. 738/c. Ruzsa Községi Tanács VB iratai. Szakigazgatási iratok. 630-74/9/1952. sz.

[14] CsmL. XXIII. 738/a. Ruzsa Községi Tanács VB. iratai. Tanácsülési és VB ülési jegyzőkönyvek. Az 1950 október 22.-i választási jegyzőkönyv.

[15] CsmL. XXIII. 41/d. Csongrád Megyei Tanács VB. Mezőgazdasági Osztály Földbirtokrendező Csoportjának iratai. 612 /Cs-7-22/1953. sz.

[16] CsmL. XXIII. 41/d. Csongrád Megyei Tanács VB. Mezőgazdasági Osztály Földbirtokrendező Csoportjának iratai. 612/Cs-7-10/1952. sz.

[17] CsmL. XXIII. Szeged Járási Tanács VB. Mezőgazdasági Osztályának iratai. 626-1/127/1954. sz.

[18] CsmL. XXIII. 738/c. Ruzsa Községi Tanács VB. iratai. Szakigazgatási iratok. 33-15/1/1952. sz.

[19] CsmL. XXIII. 738/a. Ruzsa Községi Tanács iratai. Tanács és VB ülési jegyzőkönyvek. 1951. március 10-i ülés jegyzőkönyve.

[20 ] CsmL. XXIII. 738/c. Ruzsa Községi Tanács VB. iratai. Szakigazgatási iratok. 62-1/1/1952. sz.

[21] CsmL. XXIII. 41/d. Csongrád Megyei Tanács VB. Mezőgazdasági Osztály Földbirtokrendező Csoportjának iratai. 612/Cs-7-22/1953. sz.

 

A csorvai agráriumban további fejlesztések is történtek 1952-ben. Augusztus 14-én megalakult a „Felszabadulás” III. típusú termelőszövetkezeti csoport, amely a működési engedélyét csak 1953 februárjában kapta meg.

1953-ban még három tszcs alakult. Január 29-én a III. típusú „Új Élet” termelőszövetkezeti csoport, amely április 12-én kapott működési engedélyt, valamint az 1952. december 18-án alakuló ülést tartó és 1953. február 27-én működési engedélyt szerzett "Előre" III. típusú tszcs. Az I. típusú "Vörös Október" tszcs. 1953 március 16-án tartotta alakuló ülését.

A hatalom azonban saját kádereit sem kímélte. Fodor Ferencet, aki a „Kiss Imre” tszcs. megalakításában vezető szerepet játszott 1952-ben a Szegedi Járásbíróság elítélte és 3000 ft értékben vagyonát elkobozták.22 A fejlesztések következtében 1953-ban Csorván az alábbi termelőszövetkezeti szervezet alakult ki: A „Kiss Imre” tsz már önálló termelőszövetkezetként működött, 118 család dolgozott itt, akik 634 kat. hold területet vittek be a tsz-be. Az állam ehhez 872 kat. holdat engedett át, így a szövetkezet földállománya 1506 kat. holdra rúgott. A „Haladás” III. típusú tszcs-ben 73 család dolgozott, akik 859 hold földdel léptek be a tsz.-be. Ezzel a termelőszövetkezeti csoporttal az állam már szűkmarkúan bánt, csak 25 hold területet engedett át, így annak földállománya 884 hold lett. A III. típusú „Felszabadulás” tszcs.-ben 71 család dolgozott, akik bevitt földje 563 holdat tett ki, amihez az állam 24 holdat adott még. A frissen alakult „Új Élet” tszcs-t 27 család alkotta, akik 230 hold saját földet műveltek az állam adománya nélkül. Hasonló szerkezetű volt az "Előre" tszcs. is, amelyet 35 család alapított, akik 348 holdon termeltek. Állami földkiegészítést ők sem kaptak. Az I. típusú „Vörös Október” volt a legkisebb, mindössze 17 család alapította 148 hold bevitt földdel. Ha a tsz tagok összetételét vizsgáljuk, akkor érdekes következtetésekre juthatunk. A „Kiss Imre” tsz.-t zömében földnélküli (36) vagy 1-7 holdas (41) parasztcsaládok alkották. 7-15 holdas 28, míg 15-25 holdas család csak 13 volt közöttük. Más a helyzet a többi csoporttal, a „Haladás” tszcs-t jobbára 7-15 holdas családok (33), és 1-7 holdas (24) famíliák alkották. Ebben a csoportban mindössze 6 család számított nincstelennek, és 9 tartozott középparasztsághoz, azaz 15-25 holdon gazdálkodtak. A „Felszabadulás” tszcs esetében is ez figyelhető meg, 38 7-15 holdas és 22 1-7 holdas család alkotta a gazdálkodó egység magját, földnélküliekként 4 család, 15-25 holdas középparasztként 7 család dolgozott. A frissen megszervezett „Új Élet” tszcs magja 7-15 holdas famíliákból (20) állt, 1 földnélküli és 6 1-7 holdas kisparaszt csak elenyésző kisebbséget jelentett benne. Középparasztok nem léptek ide be. Kis mértékben különbözött ettől az „Előre” tszcs struktúrája, itt a 35 családból 22 volt 7-15 holdas, 8 1-7 holdas, de belépett ide 5 középparaszt család is. Az I. típusú „Vörös Október” tszcs már eltér szerkezetében, 8 család 1-7 holdasként, 7 család 7-15 holdasként és 2 család 15-25 holdasként termelt. Ugyanakkor sem az „Előre”, sem a „Vörös Október” tszcs-be nem léptek be földnélküliek.23

Összefoglalva tehát: Csorván a téeszesítés a kisparasztság között indult el, akik a földállományuk viszonylagos alacsony területe miatt csak kis hatékonysággal tudtak dolgozni. Az államhatalom segítsége politikai okokból a többi paraszti réteg, főleg a kulákság kárára történt. A 7-25 holdas parasztság, amely egy ideig a tartalékait még mozgósítani tudta, 1952-re kimerült ezért, vagy megszabadult a földjeitől, vagy belépett valamelyik tszcs-be.

A Sztálin halála után bekövetkező társadalmi és politikai változások, Nagy Imre kormányának intézkedései Csorva község mezőgazdasági struktúrájára is hatást gyakoroltak. Ez abban nyilvánult meg leginkább, hogy a gazdálkodó szervezetekből sokan kiléptek. Meglepő módon az államhatalom által leginkább preferált „Kiss Imre” termelőszövetkezet szenvedte el a legnagyobb veszteségeket, közvetlenül a Nagy Imre kormány programjának kihirdetése után 1953. június 30. és szeptember 30. között 26 tagjuk24 vált ki a gazdálkodó szervezetből. A kilépési hullám ezután sem hagyott alább, 1954 januárjára, a termelőszövetkezet már csak 76 tagból állt, a többi, mintegy száz fő kilépett. A legtöbb földnélküli tag is eltávozott.25 A jelenség nem volt véletlen, a „Kiss Imre” termelőszövetkezet a politikai hatalom helytelen támogatási tevékenysége miatt nem tudott nyereségesen működni. 1953 nyarán (ekkor már megindultak a kilépések) munkaerőhiány miatt nem tudtak megművelni 30 hold tengeri, 10 hold napraforgó és 10 hold szőlőterületet, mert minden erőt az aratás elvégzésére kellett fordítaniuk.26

A tömeges kilépések miatt a termelőszövetkezet oda süllyedt, hogy a kilépettek követeléseit önerőből nem tudta kielégíteni.

Hasonló sorsra jutott a „Haladás” tszcs is, annyi különbséggel, hogy itt a kilépések 1953 végén indultak meg. 1954 januárjára a tsz-nek már csak 42 tagja és 215 kat. hold ingatlana maradt, kiléptek 74-en belőle.27

A tagok kiválása után a „Haladás” helyzete még kedvezőtlenebb lett, 10 eltávozott tagjának nem tudta kiadni a földjeit. Ezen kívül kénytelen volt a kilépő tagok lovait és lószerszámait visszatartani és pénzben kártalanítani őket. A szövetkezet eljárása miatt sokan éltek panasszal az illetékes felügyeleti szerveknél.28 A számára kedvezőtlenül alakuló körülmények ellenére is a termelőszövetkezet talpon maradt, és 1954-ben már önálló termelőszövetkezetként tevékenykedett. Ugyancsak talpon maradt a „Felszabadulás” termelőszövetkezeti csoport, amelyet elenyésző számban hagytak csak el.

Nem hallani viszont 1954-től a tiszavirág életű „Vörös Október” és „Előre” termelőszövetkezeti csoportokról, amelyek tagsága az önálló gazdálkodást választotta. A „Vörös Október tszcs 1953 október 1-én szűnt meg, anélkül, hogy működési engedélyt kapott volna.29

A Nagy Imre-féle reformidőszak mind gazdaságpolitikáját, mind a társadalmi politikáját tekintve eltért némileg a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett kemény pártállami kurzus gyakorlatától. Ebben az időszakban már nem torolták meg teljes körűen az ellenkező véleményeket. 1954-ben Erdődi Géza 14 holdas kisgazda ittasan bement a tanácsházára, és ott betörve az irodaajtót a jelenlevő tanácselnök és helyettese előtt politikai pártállásukkal kapcsolatban becsmérlő kijelentéseket használt, azaz lekommunistázta őket. Az ittas ember ellen ugyan megindult izgatásért a nyomozás, de végül az államhatalmat képviselő ügyészség ejtette az ügyet, ami korábban ilyesmiért elképzelhetetlen volt.30


[22] CsmL. 738/c. Ruzsa Községi Tanács VB. iratai. Szakigazgatási iratok. 33-18/1952. sz.

[23] CsmL. XXIII. 210. Szeged Járási Tanács VB. Mezőgazdasági Osztályának iratai. Statisztikai kimutatások. 1953.

[24] CsmL. XXIII. 210. Szeged Járási Tanács VB. Mezőgazdasági Osztályának iratai. Statisztikai kimutatások. 1953.

[25] CsmL. XXIII. 41/d. Csongrád Megyei Tanács VB. Mezőgazdasági Osztály Földbirtokrendező Csoportjának iratai. 612/Cs/7-22/1953. sz.

[26] CsmL. XXIII. 210. Szeged Járási Tanács VB. Mezőgazdasági Osztályának iratai. 629-29/1953. sz.

[27] Csml. XXIII. 41/d. Csongrád Megyei Tanács VB. Mezőgazdasági Osztály Földbirtokrendező Csoportjának iratai. 612/Cs/7-22/1953. sz.

[28] CsmL. XXIII. 210. Szeged Járási Tanács VB. Mezőgazdasági Osztályának iratai. 626-1/180/1954. sz.

[29] CsmL. XXIII. 210. Szeged Járási Tanács VB. Mezőgazdasági Osztályának iratai. 650/1957.sz.

[30] CsmL. XXV. 7/b. Csongrád Megyei Főügyészség iratai. Büntető ügyek. BÜL. 17/1955. lsz.

A Nagy Imre kormány reformintézkedései sem tudták azonban az ötvenes évek törvénytelenségei által felgyülemlett társadalmi feszültségeket megszüntetni, sőt a hatalmi pozícióit 1955-ben visszaszerző Rákosi Mátyás intézkedései még csak el is mélyítették azokat, és már a pártfőtitkár 1956 júniusi leváltása sem segített. 1956. október 23-án elemi erővel tört fel Magyarországon az elégedetlenség, s a kommunista hatalom látványos körülmények között összeomlott.

Az 1956-os forradalom eseményei csak kis mértékben éreztették hatásukat a községben. A település ugyanis távol feküdt minden olyan fontos regionális góctól, amely a térség forradalmi cselekményeit ösztönözte és segítette volna. Esetünkben Szeged város az a központ, amelynek kisugárzása megfigyelhető a környező községekben. Csorva azonban a nagy távolság miatt a szegedi forradalmi erőktől nem tudott impulzusokat kapni. A községben ámbár megalakult a nemzeti bizottság, annak tevékenységét az államhatalom nem értékelte különösen veszélyesnek és az állambiztonsági nyilvántartásokban ez a forradalmi szervezet nem is szerepel, valószínűleg azért, mert a nemzeti bizottság munkálkodásának zöme november 4. után történt.31 A tanácsi szakigazgatási apparátus a helyén maradhatott, az elnök is és csupán 2 vb tag mondott le, és a választott testületek nem üléseztek. Novemberben a nemzeti bizottság és a tanácsi apparátus között kiéleződtek az ellentétek, a vb elnök nem ismerte el a nemzeti bizottság működését, és felsőbb utasítást kapott álláspontja revideálására.32 A forradalom Csorva községben tehát más formában jelentkezett. Itt lényegében csak a termelőszövetkezetekkel kapcsolatban bontakozott ki a társadalmi ellenállás. Csorván a három akkor működő tsz-ből kettő megszűnt. A „Haladás” tsz. tagsága 1956. december 19-én mondta ki a megszűnését.33 A 165 kat. hold ingatlanon gazdálkodó 32 tag a tagosított parcellákon (90 kh.) kívül szétosztotta a földeket. A „Felszabadulás” tsz szintén kimondta a feloszlást, a 125 holdon gazdálkodó tagság a földjeit visszavette. A „Kiss Imre” tsz. ugyan nem mondta ki a feloszlását, azonban 22 tagja kilépett. A termelőszövetkezet a tagjainak még 1957 februárjában sem adta ki a földjüket.34

A forradalom elfojtása után a hatalom 1957 közepére konszolidálódott, és egy véres megtorló időszak vette kezdetét, amely 1961 végéig szedte az áldozatait. Mivel Ruzsa községben gyakorlatilag semmi olyasmi nem történt, amelyet a kádári rendszer a saját biztonsága szempontjából megtorlandónak ítélt volna, ezért a településről itteni forradalmi tevékenység miatt nem ítéltek el senkit. Egy ruzsait viszont a szomszédos Pusztamérges községben tett cselekménye miatt két ottanival együtt bíróság elé állítottak. A forradalomnak azonban egy negatív hatása is jelentkezett, leverése után a településen a közbiztonság megrendült. 1956 december-1957 február között két olyan verekedés is kitört, amely emberhalállal végződött.

A konszolidáció az agráriumban is megindult 1957-ben. Ugyan a megszűnt „Felszabadulás” tsz. soha nem alakult újjá, a "Haladás" termelőszövetkezet 1957-ben megkísérelt ismét működni, ez azonban akkor még különféle okokból nem sikeredett. A "Kiss Imre" tsz. állami támogatással 1957-től jelentős fejlesztésekbe kezdett. 1959 elején a gazdálkodó szervezet egyesült a zákányszéki „Kossuth” termelőszövetkezettel, és így megerősödve továbbra is „Kiss Imre” néven tevékenykedett, ami a felettes szervek szerint a „megszilárdult vezetés”-nek volt köszönhető.35

Az MSZMP országos agrárpolitikájával összefüggésben 1959-től jelentősebb változások történtek a település mezőgazdasággal foglalkozó szektorával kapcsolatban. Először is a megalakulással újra próbálkozó „Haladás” termelőszövetkezet tagsága kapott engedélyt 1959 őszétől a társas gazdálkodásra,36 és 12 család 15 taggal 139 kat. hold területen meg is kezdte a jelzett időpontban a munkálatokat.

Ennél is fontosabb azonban, hogy 1959 őszén erőteljes téeszesítés kezdődött a községben. Az ellenvéleményeket a hatalom már csírájában elfojtotta. Módra Jánosnét, aki a tsz-be belépett egyik gazdát keresetlen szavakkal illette, bíróság elé állították. A történetből az is kiderül, hogy az asszony földjét a földrendezés során betagosították a Napsugár tsz táblájába. Ő maga azonban a szövetkezetbe nem lépett be.37

A földrendezés során a következő új termelőszövetkezetek jöttek létre a településen:

1. „Napsugár” termelőszövetkezet, amely 1960 januárjában alakult.38 725 tagja dolgozott 2924 kat. hold területen.

2. „Aranykalász” termelőszövetkezet, amelynek 178 tagja 884 kat. hold területet művelt meg.

3. „Győztes” termelőszövetkezet, amely 175 tagból állt, és 875 kat. hold földön gazdálkodott.

4. „Szivárvány” termelőszövetkezet, amely 123 taggal 783 hold földet birtokolt 1960-ban.39

 

Zárszámadási ünnepség Ruzsán az 1960-as években

Az eddig már működő termelőszövetkezetek is növekedtek, a „Haladás” például 15 tagról 182 tagra, ők 1008 kat. holdon folytattak mezőgazdasági termelést. A „Kiss Imre” tsz pedig 263 tagot számlált és 1732 hold területet használt. A bővülés azonban még nem állt meg 1962-re a termelőszövetkezetek zöme még növekedett, csupán a „Kiss Imre” és a „Szivárvány” tsz területe csökkent valamennyivel.

Az 1963. év jelentős változásokat okozott a ruzsai agrárpalettán. Ekkor jött létre a „Juhász Gyula” termelőszövetkezet a településen, a „Győztes” és az „Aranykalász” termelőszövetkezetek egyesítéséből. Ugyancsak ekkor egyesült a „Kiss Imre” és a „Haladás” tsz „Népszabadság” néven. Az összevonások időpontja 1963 márciusa volt. Ezután ez a struktúra beállt, és jó ideig, egészen 1969-ig nem történt komolyabb változás benne.40 Ekkor a „Juhász Gyula” és a „Napsugár” termelőszövetkezetek tagsága kimondta az egyesülést, amihez a hozzájárulást 1969 október 25-én meg is kapták.41

Ezzel a mezőgazdasági földrendezéssel lezárult Ruzsa község szocialista gazdálkodási átalakítása, és ez egyben lezárta az 50-es évek községi történetét is. Ez időszak alatt a település társadalma jelentősen átalakult. A település földrajzi adottságai miatt az 50-es években már megindult az elvándorlás, a település az 1949-es 4469 lakosából 363-an elköltöztek, néha a hatalom akaratából. Az 1960-as népszámlálás idején a község lélekszáma 4106 volt, ebből 2090 nő.42 Az elvándorlást az is elősegítette, hogy a községben az 50-es években nem épült új ház.43 Az ötvenes évek végétől figyelhető meg, hogy a Szeged-Ruzsa közötti közlekedési lehetőségek javulásával megindul a ruzsaiak ingázása, 1960-ban ezek száma 13 volt.44

A szocialista gazdasági rendszerben 1968-ban indult be az a reformfolyamat, amely az agráriumban is elősegítette a lehetőségek jobb kihasználását a piaci igények figyelembe vételével, a tervutasításos irányítási rendszer enyhítésével. Ez a reformfolyamat azonban 1972-ben megtört, majd fokozatosan egy időre visszájára fordult, s ez az agráriumban is éreztette hatását. Azok a termelőszövetkezetek és vezetőik, amelyek a szabadabb lehetőségeket jobban kihasználták és bátrabb vállalkozási tevékenységekbe fogtak, a politikai hatalom számára 1972-től fokozatosan gyanússá váltak. Sorra indultak meg ellenük a vizsgálatok, és sokat el is ítéltek közülük. Így járt 1972-ben például a "Szivárvány" termelőszövetkezet elnöke is, aki a szövetkezet megalakulása óta töltötte be ezt a tisztséget. Az agrárszervezet a gazdálkodást a reformidőszakban megkísérelte a realitásokhoz igazítani. Így módosították egy 1951-ben kibocsátott kormányrendelet ellenére is a gépkocsihasználati juttatásokat, mert a kormányrendeletben előírt összegek már nem fedezték a kiadásokat. A reform ideje alatt a hatalom szervei nem tettek kifogásokat ezért, viszont 1972-ben már eljárást indítottak, és a gazdasági megfontolásokat és realitásokat is félre dobva, elítélték az elnököt.45 A hatalom véleménye szerint nem mintaszerűen gazdálkodó termelőszövetkezetet pedig beleolvasztották a „Népszabadság” tsz-be.

A gazdaság 1970-es évek közepén történt megtorpanása ismét útjára indították a reformfolyamatokat, és ettől fogva a ruzsai termelőszövetkezetek is egyre jobban kihasználhatták a gazdasági lehetőségeiket, ámbár mindkettő gazdálkodó egység kedvezőtlen adottságúnak minősült a megyében, a „Napsugár” veszélyes helyzetbe is került emiatt a nyolcvanas évek elejére, de a két szövetkezet együttműködése 1981-től segített a bajokon.

A hetvenes évek gazdasági fejlődése ellenére a község demográfiai adatai a természetes halálozás és Szeged s környékének elszívó hatása miatt kedvezőtlenül alakultak. 1976 január 1-re a népességszám 3286 főre csökkent s ez továbbiakban sem állt le, 1983 január 1-én már csak 2966 lakos élt a településen.46


[31] BM.Történeti Hivatal. Monográfia. Az 1956. Október 23-án kirobbant ellenforradalom következtében Csongrád megyében létrejött "forradalmi nemzeti bizottságok" és a "munkástanácsok" tagjairól, valamint azok tevékenységéről. 50.

[32] CsmL. XXIII. 201. Szeged Járási Tanács VB. jegyzőkönyvei. 1956. november 14.-i ülés.

[33] CsmL. XXIII. 738/c. Ruzsa Községi Tanács VB. iratai. Szakigazgatási iratok. 160/1957. sz.

[34] CsmL. XXIII. 738/c. Ruzsa Községi Tanács VB. iratai. Szakigazgatási iratok. 319/1957. sz.

[35] CsmL. XXIII. 210. Szeged Járási Tanács VB. iratai. Szakigazgatási iratok. 3254/1959. Mg. sz.

[36] CsmL. XXIII. 210. Szeged Járási Tanács VB. iratai. Szakigazgatási iratok. 5281/1959. Mg. sz.

[37] CsmL. XXV. 7/b. Csongrád Megyei Főügyészség iratai. Büntető ügyek. B. 10 113/1960.

[38] CsmL. XXIII. 210. Szeged Járási Tanács VB. iratai. Szakigazgatási iratok. 807/1960. Mg.sz.

[39] Csongrád megye fontosabb statisztikai adatai. 1959. Szeged 1960. 225.

[40] CsmL. XXIII. 210. Szeged Járási Tanács VB. Mezőgazdasági Osztály szakigazgatási iratai. 16085/1963. sz.

[41] CsmL. XXIII. 41/b. Csongrád Megyei Tanács VB. Mezőgazdasági Osztály iratai. Általános iratok. 682/1969. sz.

[42] Csongrád megye fontosabb statisztikai adatai.1959. Szeged 1960. 22.

[43] Csongrád megye fontosabb statisztikai adatai. 1956. Hódmezővásárhely 1957. 177. és Csongrád megye fontosabb statisztikai adatai. 1959. Szeged 1960. 288.

[44] Csongrád megye fontosabb statisztikai adatai. 1961. Szeged 1962. 27.

[45] CsmL. XXV. 4/c. Szegedi Járásbíróság büntetőperes iratai. B. 2457/1972.

[46] A város és községnévtárak adatai alapján. 1977, 1984.

 

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet