| |
Látni való e rövid vázlatból, hogy Sarkadon az anyagi jóllétnek előfeltételei kezdetben nem-igen voltak meg. Vessünk azonban egy tekintetet a térképre; s ha azt látjuk, hogy míg a Fekete-Körösnek hegyek közt haladó völgyén egymást érik a falvak, míg onnan kezdve, hol a síkságra ér s így körülbelűl Tenkénél, a helységek arányosan mind nagyobb távolságban következnek, — önként fölmerűl az a kérdés, mi indokolja azt, hogy Sarkad mai helyén volt századok előtt is?
Azt kellene tehát eldöntenünk: pusztán védelmi, vagy pusztán községi feladattal alakúlt-e Sarkad?
Azt hiszem, erre már eleve azt felelhetjük, hogy szorosan véve sem egyik, sem másik cél nem volt irányadó.
Sarkad sohasem vergődött igazi hadászati fontos-ságra, aminthogy átalában egész környéke kivűl esett a harcok mozgalmainak körén, kivéve mégis néhány apróbb csatározást, vagy várostromot. Az erdélyi fejedelmek korában viselt némi előőrsi szerepet s várai nem régibbek János király koránál. A török uralom fenyegető növeke-dése tudniillik szükségessé tette, hogy egyes kedvezőbb fekvésű helyeken sáncokat és erősített telepeket készítsenek, hova háborgós időben a környék lakosai menekűlhessenek. Gyula elfoglaltatása után Sarkad a másodrendű végvárak sorába lépett s a törökök kalandozásainak ez irányban határt szabni ügyekezett. Azonban hatása nagyon korlátolt térre szorúlt s dönteni soha nem volt képes.
Tudjuk, hogy Sarkadot nem a XVI. században alapították, hanem hogy már 1217-ben létezett s így valamikor az Árpádok korának hajnalán keletkezett. Befolyt-e tehát más körűlmény akkoron lett előállására az emberek amaz ösztönén kívül, mely minden talpalatnyi tért értekesíteni óhajt, ha a viszonyok nem-is-épen elégítik ki vágyait?
Mindenesetre feltűnő körűlmény, hogy a Fekete-Körös alsó szakaszán csupa magyar városokra akadunk, melyek már az Árpádok alatt virágzottak. Ilyen Vári, — ilyen Gyula, Doboz, Békés és a mi Sarkadunk. Míg azonban az előbb felsorolt 4 község a Fekete-Körös balpartján sorban egymás után, aránylag csekély térkülönbséggel következik, addig, be kell vallanunk, a jobb part nines ily előnyben s mindamellett, hogy az alsó folyáson itt is átalán magyarság telepedett le, — a községek eredete újabb keletű; legalább az adatok nem szolgálnak vissza az Árpádkorba, kivéve Sarkadnál. Merész föltevéssel mondhatnék tehát, hogy Sarkad már a honfoglalás korában szögletet képezett, itt végződvén Marót bolgár-kozár fejedelemsége. Ez a Szamostól a Körösig terjedt; néhány körűlmény azt gyaníttatja, hogy határt egy darabon a Sebes- és Fekete-Körös vetett: amannak bal, emennek jobb partja s így ide esett volna Bihar sárréti és szalontai járása is. — Tas és Szabolcs serege először ott talált ellenállásra, hol — Szeghalomnál — a Körösön átkelni akart; nagyon egyszerű a következtetés, hogy az azon túl eső részt tehát Marót bírta. Az tény gyanánt mutatkozik, hogy Sarkad mindenképen közelesett a határhoz, ha nem volt is épen végpontja annak. Lehet, hogy a hódoltatás után a magyarság lassankint ide is kiterjeszkedett s hogy sátorát, mint gazdag legelőkkel bíztató tanyán, itt is felütötte. — Békés és Doboz már a XI. században állottak s így bajos elhinni, hogy egy-két magyar már korán el nem vetődött volna ide is. De föl kell-e azt tennünk, hogy kívűlről a Sebes-Körös felől jövő támadások ellen szükségesnek ítélték legyen ide holmi sáncokat hányni, vagy hogy olyasmit már találtak is ott? Egyes leletek erre a habozó kérdésre meglepő választ készűlnek nyújtani. Arról, hogy jó félszázad előtt valami hamvvedert találtak itt, hallottam beszélni; de ha csakugyan római volt volna is az az edény, abból egy római telepre következtetni nagy gyöngeség volna. A római colonisták nem szerették az ily rónákat, ha-mindjárt folyóvizek mellett terűitek is el. Az az egynéhány római pénz, melyet itt és a környéken felszínre kerítettek néha, szintén erőtelen érv.1) — Mert bár ilyes pénzdarabok előfordúlta bizonyíthat a mellett, hogy az illető vidék valahogyan az átalános kereskedelem irányvonalába esett, még sok szerepet engednek a véletlenűl lett odakerűlésnek, vagy legfeljebb arra a következtetésre engednek jutnunk, hogy igen, a bennszülött lakosság, hellyel-közzel talán mégis élt vele, mint a forgalom eszközével. De feltűnő, hogy — legalább tudtomra — Sarkad vidékén byzánci pénzek nem maradtak fenn; pedig Marót és elődei némi függésben állottak a keletrómai császártól. Hogy azonban egyátalán népesítve volt e tájék Marót idejében, ahhoz nem egy kétség fér. Az utolsó ezek közöl az, hogy e térségen jó darabon vegyűletlen magyarok laknak s a legyőzötteknek sem híre, sem hamva. Ilyesmit talán inkább az odább északkeletre lakó románok közt kellene keresnünk. De van itt az életnek nyoma és pedig nevezetes nyoma.
A határ nem egy részében, különösen mégis az úgynevezett Peckes-várban, valamint a város belsejében levő várban s a szőlők aljában futó sáncban-is gyakran találnak nevezetes agyag- és bronckészítményeket, melyeket a kő- és bronckorszakra kezdenek visszavezetni. Ezek legnagyobb része jelenleg a biharvármegyei történelmi társulat gyűjteményében foglal helyet s az 1876-ki nemzetközi régészeti congressus tárlatában bizonyos feltűnést keltettek.2) Az ősembereknek e vidéken alig sejtett nyoma jelentkezik azokban s ha ezer kifogást tehetünk is, hogy hiszen többnyire épen azon helyeken fordulnak elő, melyek, a hagyományok és a történelem szerint épen a leglakottabbak voltak 2—3 század előtt, — hogy egyes tárgyaknál csak az elfogultság nem láthatja, miszerent egészen újkori darabokkal van dolgunk stb., stb., — de mégis untalan előtérbe tolakodik az a meggyőződés, hogy valóban őskorbeli telepre bukkantunk, — hogy valóban régen letűnt, régen elenyészett nép tűzhelyét bolygatjuk. Nem akarok kontárkodni a régészetben; az itélethozatalhoz mind abban való nem csekély járatlanságom, mind a még épen nem kielégítő számú leletek miatt nem látok elég alapot. Annyi áll, hogy hasonló tárgyakat a környék néhány más helységében is napvilágra kerített a véletlen, vagy —a mi ritkább — a tudományszomj; s ez a körülmény már jótékonyan hathat előítéleteink lerombolására. Ki a nevezett congressus kiállításának — nem mondom, hazai, hanem akár néhány külföldi leletével is összehasonlította a sarkadiakat, meglepetve kellett tapasztalnia, hogy az alakokban, díszítésekben, átalán a modorban, sőt talán az agyag és más anyag vegyítésében is oly egybevágó eseteknek lőn szemtanúja, ami nem lehet a puszta véletlenség játéka. Én, a laikus, kénytelen vagyok beérni azzal, hogy szakértőink figyelmét ismételve fölhíjjam a váradi múzeumban levő eme kincsekre, melyek, kellő tanulmányozás mellett, ezen vidék múltjáról ékesen szóló tanúk lehetnek.
Addig függeszszük fel íteletünket s mozogjunk a hozzánk közelebb álló adatok bizonyosságának alapján — és folytassuk a fölvetett, de még megoldatlan kérdés taglalását.
Az erődítvények keletkezése idejére nézve biztos allataim nincsenek; de első pillanatra figyelmet gerjeszt-het, hogy azokat a határ leghátasabb helyeire rakták volt és pedig négy oldalon. Jeleztem, hogy Sarkad, mint telep, nem volt a Fekete-Körösig előre tolva ; de másrészt e vizet némileg védő vonalúi tekinthették; mert nem messze hozzá: ott, hol a Nagy-Hidas vize a Fekete-érből kiszakadt, volt a négyszög-alakban épített „Adomány" vagy Dézsen-vár. Déli, nyúgati és északi része a Feketeérre nézett s minden oldalon erdő szegélyezte. Most csak a keleti részen dől egy kis erdőre; az írtókapa is a fejsze századunk első felében szabad tekintetet nyi-tntt neki a város felé és művelésre kiválóan alkalmas földeknek adott tért. Több oknál fogva hinni merem, hogy váracsokat rendesen oda építettek, hol már bizonyos számú népesség élt együtt s hogy az ily fiók sán-cokat nem a tulajdonkép-való község, hanem az annak határában levő külső tanyák oltalmára hányták föl. A mondott hely nagyobb letelepedésnek nem kedvezett, épen természetes viszonyainál fogva; de tanyák számára (makkoltatás és — a tisztásokon — jó minőségű földjei miatt) tanyák számára alkalmas lehetett s könnyen oly cél-ból jött létre, hogy ha a török hatalmaskodások Sarkad lakosait a városból kiszorítják — a mi a gyulai törökök portyázásai folytán többször is megeshetett — itt, az erdő sűrűségében, nagy tömegben való meglepetések ellen, a mint lehet, védve, hamarosan biztonságot találjanak.
Ép ily szerepe volt Peckes-várnak. Ez Csáki-szigettől északkeletre a Peckes- és Várossziget által határolva, Sarkadtól északkeletre ott feküdt, hol a Csejt-érrel gyarapodott Miső első nagyobb kanyarulatát tette. E várat a víz két szigetre osztotta s 3 helyen érintkezett vele ; két helyütt pedig két árok, mely vizét az érből kapta, szolgált megerősítésére. E század elején mindkettő gyümölcsös volt — most szántóföld, egyidőben téglavetőtelep — ; az egész 7 ∙ 3 hektárból állott. — Keresztár határának majdnem délnyúgoti szögleténél feküdvén, e vidéken uralkodott és nem egy körűlmény odamutat, hogy a 4 erődítvény közt fontosságra nézve a második helyet foglalta el. Tőle nem-épen messze, egyenes vonalban mintegy 600 méterre, szintén a Miső-ér mellett volt az Őr-fészek, mi természetes kapcsolatban látszik lenni a Peckes védelmével. Egyátalán azon körülmény, hogy ily váracsok közelében mindig nemesi birtokok feküdtek, a hajdúság korában és előbb, mikor még ez a testület színével bíró katonáskodás nem divatozott, mindig bizonyos számú lakosság jelenlétére enged következtetnünk ; mit megerősít annak tudata, hogy minden egyes ily helyen a konyhakertek számos nyomát találjuk, úgy a határnevekben, mint az oklevelekben.
Azonban a már említett két pont meglehetősen eldugva feküdt s a mennyire a jelek után ítélhetek, nem is igen volt alkalmas jelentékenyebb népesség befogadására ; mert mindenütt mocsárok, lápok, vagy erdők környezték, úgy, hogy a megélhetés föltételeit alig adhatták meg. Még a város mostani fekvése volt a legelőnyösebb. Itt két erődítvény épült, melyet szabatosan talán ép úgy egynek vehetnék, mint a Peckest és az Or-fészket. A ma is várnak nevezett dombos hely az urasági gyümölcsös kert terűletén fekszik s kétségkívűl ez döntötte el a többi földvár sorsát is 1711-ben, midőn Löwenburgnak kapitulált.3) Így került a kincstár, ettől az Andrássyak, végre a gr. Almásyak birtokába s ekként mindig egyenesen az uraságot illette.
Előre tolt őre, az úgynevezett „Sánc" Sarkadtól délkeletre a Gyepes félszigetén, a Csikotazug, Szücszug, Kelházi és Pálszegi-telek által körűlfogva, Ősi és Sarkad közt; bejárata kifelé esett, közel azon ponthoz, hol a szalontai útból a kötegyáni kiszakad.
Különben erdőség hajdan itt sem hiányozhatott; erre mutat a „Dombos-erdő" név; e hely körülbelül ott van, hol most a vasúti állomást találjuk ; tehát a város közvetetlen közelében. Mily tanulságos adat ez, eléggé kitűnik, ha fölemlítem, hogy Sarkad-város jelenleg nagy mezőség közepén fekszik s az erdőség csak határcsipké-zetét teszi.
Az eddigiekből is kivehettük, hogy e városnak csak 2—3 század — de még kevesebb: csupán 50 év előtt is egészen más képe volt; — valamint azt, hogy a múlt-ban jelenlegi fekvése volt egyetlen pont, mely az áradásoktól legkevésbbé fenyegetve, a letelepedésnek legtöbb biztosítékát nyújtotta. A mi most csak esetleg, —az, tudniillik a víz jelenléte mint tócsa, vagy áradmány, a múlt időben állandó körülmény, mely a Fekete-Köröstől e szakaszon minden életet odább kergetett. Egyébiránt de már nem oly veszélyes helyzetben, itt is kimutatták az első települők a folyóvíz iránt táplált természetes hajlamukat; mert a Gyepes és Kiskörös partjaira, de biztos magasságban, építkeztek. Ezt, az előbb felhozottakon kívűl egészségügyi szempontok is javasolhatták; mert a gyakran igen romboló hatással jelentkező mocsári kipárolgás 4) épen e helyen volt legkevésbbé kártékony.
S még egy, mit eddig szándékosan mellőztem.
Igaz, hogy azon résztől, hol a Peckes áll, némileg északkeletre a régibb időkben is vízmentes földek következtek, úgy, hogy (ha csupán a számok szerént akarnánk nyilatkozni) a népünket mindenkor jellemző hajlam a földművelésre leginkább érvényesülhetett volna, mert az 1801.-i fölmérés szerént ott egy darabon csak 3 hektárt járt a víz s 1360-at megkímélt, akkor, midőn Sarkadon a szántóföldek összes száma 540 ∙ 936 hektár volt s ebből is 211 árvízjárta! .... De ama földek szikesek s így, kivált a régibb lakosoknak még a mostaninál is nagyobb közönye mellett, művelésre nem-eléggé alkalmasok.
Lábjegyzetek:
| |