III.

Azonban ne hamarkodjuk el a dolgot. A föld felületéről szólani, mielőtt annak belsejéről szólottunk, emberibb ugyan, mert könnyebb vége a dolognak; hanem a földtani részt csakugyan nem mellőzhetjük még egy oly szűkre szabott munkában sem, a milyen egy kis város leírása, pláne történeti leírása. Sőt nem mellőzhetjük az égaljra vonatkozó adatokat — és nem mellőzhetjük a physikai élet egyéb száz tényezőjét sem ; — mert valamennyi szerepet vitt az emberek történetének csinálásában.   S a történet  nagyon   egyoldalú  volna, ha csupán csak az emberekkel bíbelődnék. Rám nézve legbajosabb a föladat, mert sokban képzettségemen felül álló tényekről kell szólanom.

A föld természetes erői Sarkadon is nagy harcot víttak az emberekkel, míg megadták magukat ezek szorgalmának. Annak az édesvizű nagy tengernek, mely hajdanában a magyar alföldet borította, hullámai ezen a tájon is zajongtak ; és Sarkad bizony nem állott ki azokból szigetként. Most is az „arany kalászszal ékes rónaság" egyik legmélyebb pontja, mely az adriai tenger tükre fölött 95 méterrel sem áll ; déli határán pedig annyira lesülyed, hogy a város fekvése és a Fekete-Körös felszíne közt nem-kevesebb, mint 20 méter a különbség. Annyival fekszik  mélyebben a Körös.

És körűlbelűl annyival magasabban a hajdani tenger fölött.

Mert az az áldott fekete-föld, mely jó időben oly hálásan fizet a szántóvetőnek, csak a legfelső lepel arra a sok mindenre, a mi a hajdani tengert az évezredek folyamában eltakarta. Azon fekete agyagos márga, melyet mi, közönséges emberek, egyszerűen fekete földnek hívunk, mondhatatlan hosszú idők növényeinek elkorha-dásából, állatainak erjedéséből, porszemről porszemre, állott elő; és mikor előállott, végkép elvonta szem elől bátyját, a sárga agyagmárgát, mely sárgaföld néven nem egy vályogvető cigány vakoló kanalában fordul meg. Így került egymás mellé városunk egész terűletén a fekete és sárga, — a miről csakugyan nem tehetnek a sarkadiak. Ok nem cselekedtek.

Új réteg. A kék agyag rétege, melyet megfekszik a sárgaföld. A hol előfordul, egykori állóvizek teknőjére kell gondolnunk. A vaskéneges timsópaláhól lerakódott agyag az, mely alatt ismét a sárgaföld tűnik elő ; nem oly göröngyös, nem oly porlékony, mint a már jelzett unokája, hanem inkább réteges, vasrozsda erekkel tarkítva.

Födele ez oly rétegnek, melyből egy réges-régen letűnt korszak halottjai minden eddigvalónál nagyobb ékesszólással beszélik el, hogy mielőtt Sarkadon élet kezdődött a föld felett, a föld alatt az már el is viharzott. Szárazföldi csigák héjait találjuk ott a sárgás-szürke löszbe   szépen  beburkolva,   vagy már   épen máló-félben.

Alatta a legszeszélyesebb márgagumók vannak elhintve. Külön-külön tömörült ott a márga ; rendes réteggé még nem tudott egybesímúlni. A reá felülről gyakorolt nyomás ehhez ily csekély mélységben nem elegendő erejű. Ezen golyócskák a víz idomító hatalmától lettek így lekoptatva; a folyóvíz kényszerének kellett engedniök, hogy szögleteiktől megfosztva, ily horzsolt alakban maradjanak vissza, — talán erős áradások után. Mert ne higyjük azt, hogy e gumók csak a határ egy-két részében fordulnak elő ; én úgy hallottam, hogy azok majdnem minden kútásásnál fölszínre kerülnek s így egészben véve jellemzik Sarkadot. Annál gyakoriabbak a Fekete- és a Kis-Körös mentében. Egyébiránt ily eresvizes térségen, a milyen Sarkad, e féle barázdák minden időben jó vezetői lehettek az áradásoknak s nekik kell tulajdonítanunk, hogy e kisebb-nagyobb gumókkal úgy telehintették az egész talajt. De nagyobb fejtörésre adhat okot az a kis kavicstelep, melyről az imént már megemlékeztem, a feketeéri ispánlak mellett, mely kvarcdarabokban szűkölködő vidékünkön e nemben a legfel-ötlőbb   példányokat  mutatja.   Igazi   hatalmas   kavicsok, melyeket csak ragadozó víz sodró ereje görgethetett e vidékre. Pedig itt egy folyónak esését számba is alig vehetjük. Az, hogy a kavics mesterségesen került oda, szóba sem jöhet; elhelyezkedése mutatja, hogy természetes lerakódása van ott. Mutatja pedig első sorban az, hogy föveny társaságában jelent meg. Laikus szemmel én az egészben egy érdekes geológiai kérdést látok, a melylyel igazán méltó lehetne szaktudósainknak foglalkozniok.

Mind a márgagumók, mind a kavics alatt rendesen alapjában még mindig márgás természetű, de már inkább finom homokból és iszapból álló réteg következik, mit ismét a mint festék, iparcikkül is ajánlható, sárga porva (Ockergelb) féle vörös sárga agyag vált föl s ez alatt iszap, végre homok.

És azután ?

Hogy azután mit rejt a sarkadi föld, idáig nem telelhetünk rá. E részben az nincs tudományosan átkutatva; s a mi keveset határozottan írhatunk, azt Trajá-novits sarkadi gyógyszerész megfigyelésének köszönhetjük, ki a város közepén ásott kútja készűltekor az egymással váltakozó rétegeket jól szemügyre vette és méreteket is készített róluk. Jobban feltűntetheti azt a következő táblázat 1):

Az ismert réteg  függőleges  metszetében egy réteg szélességére esik, — és pedig:

Egész bányája a jóllétnek. Gazda, iparos agyagunkat jól felhasználhatja. Trajánovits háromféle sarkadi agyag alkatrészeit fogta vizsgálat alá és mindenikből 56 kilogrammot 100 fokú melegségnél jól kiszárítva, talált bennök:

Egyben-másban már a legködösebb múltban is földolgozták ez agyagot a sarkadiak ismeretlen elődei iparbeli célokra. Ki nem emlékezik, hogy a Peckes-várban s máshol is, pl. a várkertben, találtak régi cserépedényeket, melyeknek készűltét nagy részben a városunk történetét jóval megelőző időkre kell visszavezetnünk, kivált a Peckesben egész telepe van ez edényeknek s hogy az őslakók azokat ott helyben égették ki, már csak az is valószínűvé teszi, hogy a Peckes újabb idő-ben is téglavető hely volt. Színök vasasszürke s ilyen edényeket Sarkadon sokáig égettek. Most azonban nincsen fazekas. Sőt panaszkodnak a téglák és cserepek ellen is; lehet, a nem-kellő vegyítésben van a hiba.3)

Az e vidékbeli talajokat főleg ezek szerént különíthetjük el. És pedig először is a korhanytalajra, mely e határnak meglehetősen jellemzője, mivel egyébként is többnyire lecsapolt rétek helyén a szenesűlő növények kóróiból szokott képződni, s tudjuk, hogy e terűletek hajdan a legnagyobb mértékben vizenyősek voltak. Altalaja agyagos földnem lévén, a gazdának rendesen jól megtéríti a műveltetésére fordított költséget.

A régibb korhany alatt többnyire előfordúl az ú.-n. szurkos föld is. Főleg a Bálint és Kámsárja nevű határiészben. Azt mondják,, ezen csak nem-régóta méltányolt földnem sajátságosságát a kátrányos és gyantás vegyek hatása magyarázza meg.

A határ egyik érdekessége a szikes talaj. Szíksót ugyan e mezőkön senki sem seper össze, hogy legalább ennyi hasznát   látná;  hanem némi   sónak  mindenesetre kell benne lennie. Igen tömören összeálló földnem, melynek kopár, fehér színe messziről is kitűnik a jó fekete földek közől. Átalán a hátasabb helyeket foglalja cl, hol sok mésztartalmú agyag kíséretében jelenik meg. Az egészen szikeseket csak legelőknek használják.

Különben a földben mindig van egy kis salitromosság, mely a belőle égetett téglákon is  ki-kiütközik.

Azon hátakat, ha kiszáradnak, szántani alig lehet s művelésre leginkább csak tavaszszal alkalmasak, míg a tél nedvessége végkép el nem párolgott. Elmondhatjuk, hogy bár ma-nap, kivált a szikes hátak, nem a legkeresettebbek, hajdanta, mikor e határt széltében vizek borították, mégis ezek voltak a földmívelés első tanyái.

A keyésbbé lapályos földek kevés iszap mellett sok korhanyt tartalmaznak. Az egészen lapályosak ellenben csupa korhanyos agyagúak s azon réti, laza talajt mutatják, mely a víztől megszabadúlt térségeket rendszerént jellemezni szokta. A régi állóvizek, mocsárok, lápok e hatását mostanában a határnak csaknem felét látogató árvizek pótolják.

A homok csak keverve s így is legfelebb l%-ban. fordúl elő — s a mi van is, alkalmatlan építkezésekre. E célra leginkább a Körös homokját alkalmazzák, de az is inkább iszap, úgy, hogy ha megjárja is falrakásra, vakolásra már nem elég tartós.

Mint mondám, bizonyos só-anyag az egész határt jellemzi. Észrevehető ez a kútvizeken is, melyekben a kötött szén-, kén-, kova-, chlor-, légeny- és villanysavnak nyomai vannak s 1000 részben mintegy 3/4 — 2 részszel   képviselvék.   A   városban  kevés jó   kútat találunk, minthogy ásásukban nem haladnak le kellő mélységre. A tanyákon azonban a legüdítőbb kútforrásokra akadnak. Néhol kútásás közben ártalmas gázok is fejlődtek ki s magában a városban is néhány év előtt egy munkás lett az ekként képződött durranó lég áldozata.

A földtani szerkezettel bizonyára igen összefüggő földrengések Sarkadon, úgy látszik, kívűl esnek azon mennyiségtani körökön, melyeket rajok nézve hazánkban is megállapíthatni véltek. Legalább én azon egy adaton kívűl, hogy az 1834. okt. 15. az Érmeiléken tapasztalt nagyobbszerű földrengést valamennyire itt is érezték, mást nem tudok felhozni.

Ekként tehát semmi panaszunk a földre. Miért nem tizet hát az mindig dúsan"? Szinte szégyelem magamat, oly naivnak látszik e kérdés. Mintha nem a mi szélsőséges éghajlatú alföldünkön feküdnék Sarkad ! Ott pedig a jó és rosz esztendők közt körűlbelűl az az arány uralkodik, a mi 7: 3 közt. De ne érjük be ily átalánossággal. Az időjárásról összeszedtem néhány jegyzetet; itt közlöm :

1822. júl. 16. d.-u. 3 órakor igen nagy jégeső volt. A sok egyéb közt a szőlőket is elverte, hanem a mi bor termett, az kitűnően sikerűit. Egyébiránt nagy szárazság uralkod.ott. 4)

1836-ban a nagy aszály tett károkat.

1845-ben árvizek romboltak. A kaszálókat 5 ízben is elöntötte. Viszont 1846. a nagy szárazság folytán lett nevezetes. Elég szép, de porhanyós búza termett; a tava-szi vetések  roszak,   a kukorica ki sem kelt, vagy elsatnyúlt,   a   dinnye   elaszott,   a szőlőt   dér csapta meg. — 1853-ban   télen  át   sok  eső s erre veszélyes áradások. 5)

1855. febr. 8—12. rendkívűl-nagy áradások.

1858. eléggé kielégítő ; 1859. azonban igen mostoha. — 1860. árvizes és esős; azért a gabonák többnyire még zölden megrogytak s gyönge és rosz szemmel fizettek; széna, szalma elégséges, de amaz, a sok esőzés miatt; buja és kevésbbé jó ; a szalma pedig megrothadt és össze-állott. — 1861-ben az őszivetések (repce és kétszer-búza) mennyiség, de különösen minőség tekintetében, jók; a tavasziak (árpa, zab, tengeri) is középszerűek, úgy a széna is, minden nagy szárazság mellett; ellenben bor úgy szólván semmi nem lett, a makkot az áprili és májusi fagy elölte. — 1862. a jobbak közé tartozik, ha a gabonát, takarmányt, bort és makktermést vesszük; pedig az egész évet szárazság, forróság és esőtlenség jellemezte.

1863-hoz a legsújtóbb emlékek fűződnek. Minden perce oly száraz, oly esőtlen volt, hogy még harmat sem járt; hogy így jóformán semmi sem teremhetett, könnyű belátni. Az őszi esőzések azonban annyi hasznot mégis hajtottak, hogy a mezőt megindították és a korán vetett gabonákat dús növésre serkentették. — 1864-nek tele havas és egyúttal nagyon szeles lévén, a havat a vetésekről sok-helyütt elhordta, miért a tisztabúzák megritkultak; tavaszszal néhányszor fagyott és gyakran esett, hasonlóképen nyár-elején is; azért széna és gabona átalán véve dúsan adott; a betakarításnak a száraz nyár és ősz tökéletesen kedvezett; tengeri jól mutatkozott, de aug. 29. fagy érvén, legalább is l/3-a, aljnak maradt; a hideg vékony szüretet hozott; sarjú alig lett; a legelők jelesek. Az ősz eleje és utólja szintén száraz, annyira, hogy az elvetett mag csak november vége felé kelt ki; a repcék mind-egy-szálig  megsemmisűltek.

1865-ben ugyan nagy szárazság és forróság uralkodott, mindazonáltal a búza, árpa és tengeri középszerű termést adott; a zab gyenge; a szőlőt elverte a jég; sarjú semmi.

1866. a jobb évek közől való ; a május 24.-i országos fagy kevés kárt tett. — 1867-ben bőség jutalmazta a gazdák fáradságát; mindazáltal a búza, hőség és rozsda miatt megdőlvén, szorúlt lett. Köles, repce, káposzta itt nem díszlett. — 1868., a gyümölesöt kivéve, szintén gazdagon fizetett, de csak mennyiség dolgában; mert a tavaszi kedvező időjárás folytán hirtelen megnőtt buja gabonák takarás előtt megszorúltak, szín és súly nélkűl valók lettek.

E néhány jobb év után a gyöngék, sőt határozottan mázak egész sorozata következett.

1869-ben a háromhavi őszi esőzés és az azokra jött árvíz folytán sok gazda alig vetett valamit, a meglevő vetések egy részét pedig a víz tette semmivé. Igen bővelkedett csapadékokban az 1870. év is. A búza nagyon roszúl, az árpa, zab kitűnően, a köles, repce, tengeri középszerűen fizetett. Minőségre: a búza, tengeri — gyönge; az árpa, zab, repce — jó. — A búzára, tengerire, kölesre, hímre 1871. is rosz volt; árpa, zab, repce, bor, gyümölcs középszerű. — 1872. szintén silány kamatot engedett a földtől; hanem a gabonák egyébként, sikerűitek. Széna, sarjú bőven. Gyümölcs   semmi, bor kevés és tarthatatlan.

Még ez éveket is felűlmúlta silányságban az 1873. esztendő. Hideg és szárazság felváltva okozta a terméketlenséget és csak a túlságosan elszaporodott egerekre járt jó idő. Búza. árpa, zab, köles, repce, tengeri csekély, széna középszerű, bor kevés, sarjú semmi. Tele hó nélkül, erős fagyokkal köszöntött be. — 1874. sem lett különb. A vetéseket száraz és késő fagy, árvíz, szárazság, nagy szelek stb. pusztították; semmi számbavehető nem termett. — 1875. a meglehetősek közt áll; különösen széna, bor és gyümölcs sikerűit. Átalános jellemzője a szárazság. Végre az utolsó 1876. év csupa szeszélyből állott ki: a vetések a hó alatt szépen kiteleltek, ápril és május száraz, máj. 19—20. a fagy tett nagy károkat, főleg a repcében, június csupa esős; árvíz is dúlt stb. stb., 6) szóval a biblia egyiptomi hét sovány esztendejének a sarkadiak nyolcat tudnak ellenébe  állítani.

Azzal vigasztalhatják magukat, hogy járt az ő határukon ezeknél még zimankósabb idő is. Az igaz, hogy néhány ezer évvel ezelőtt; akkor, a mikor ennek a vidéknek egészen más külalakja volt, mikor itt olyan éghajlat divatozott, a milyen most pl. Szibériában dermeszti meg a földet. 7) Tehát az ú.-n. negyedkorban. Beszélnek erről a már említett lösz-rétegben Sarkadon is talált csigák ; a miknek mindnek nagyon tudományos neveik vannak. Az egyiket úgy híjják, hogy Planorbus corneus Linné; a másikat: Planorbus complanatus Linné; a harmadikat: Helix austriaca Linné; a negyediket: Vindobo-nensis corneus Pfeifferii. Régen elmúltak az általuk kép-viselt korral, idővel együtt; csak héjaik maradtak fenn - s unokáik messze, északon éldegélnek.

A kiveszett állatvilág egy más emléke az ős-szarvas — vagy inkább annak egy agancsa. Már volt szó róla.

De ezek a történelem előtt való korról beszélnek; a roppant különbségről, mely ezredévek előtt és ezredévek után. fölmerűlhet egy vidék életében. Hanem mára tapasztalásunk körébe eső tünemények után is mily meglepetésekben részesülhetünk! Szemünk előtt terűi a tónak csúfolt sarkadi láp, melyet bíbicek, szárcsák, vadlibák, rucák stb. lármás csapatja népesített. Tessék most féltére vadászni ott bíbicre, szárcsára, vadlibára, rucára s e féle vízjmadarakra! A múlt században páter Hueber még megtette. Az Őssy-rót csak néhány évtized előtt is kitűnő rucázó hely volt. Ezt a szárnyas-állatot ma-nap hiába' keressük ott. Szalonta felé, az északkeleti részen, pedig a XVII. században megszámlálhatatlan darvak lepték el az ingoványos, sáros réteket és Szalárdy János uram „Siralmas Krónika "-ja legyen a bizonyságom, hogy néha igen harcias ha.ngúlatba is jöttek. A szalontai csatát 1636-ban ők segítettek megnyerni. Darvak visongásait néha most is hallhatjuk fejünk fölött; de mióta a daru-toll agiója olyan hirtelen leszállt, ők is vizenyősebb határokba ügyekeznek.

Azután ha megnézzük Sarkad-város pecsétnyomóját, a közepén egy madarat látunk. Ugyanazt a madarat szemléljük festve a ref. templom karzatain is. Minden sarkadi tudja, hogy az az önvérét szívó „pelikán". Ez a „pelecanus onocratalus", a gődény, hajdan nagy igényű polgára volt a sarkadi lápoknak. Még a 60-as években is megsebesítettek egyet a határban. Sok ideig élt, egészen megszelídűlt s akkoriban nagyon szerettünk vele játszani, mint gyerekek. — Hanem ez volt az utolsó példány; 1863-ban sírba vitte a famíliáját s már most Sarkadon nincs „pelikán" — csak az az egy a város pecsétnyomóján.

Pedig, kivált az újabb időkben, a vadakra nagy gondot fordítanak. Gróf Almásy Ignácnak a század hajnalán első gondjai közé tartozott, hogy a „Farkaskert" táján egy szép vadaskertet szervezzen. Virágzott is addig, míg a muszkák 1849. augustusában a kerítését föl nem tüzelték. Azonban ezzel a vadállomány nem indúlt pusztulásnak ; ha nem hiányzottak is orvvadászok, az erdőtilalmazások és az erdészet szakszerűbb kezelésére nézve tett intézkedések, újabban pedig az országos törvény gondoskodásai a szép eredménynek megannyi tényezői lettek. 8) Tanúskodnak erről gr. Almásy Kálmánnak a sportkörök rendesen nagy érdeklődése mellett évenkint rendezett hajtóvadászatai. Az ezekről szóló kimutatások a vidékbeli vadállomány gazdagságára engedvén következtetni, azokból a két utóbbi évről szólókat jónak látom közleni.

Az elejtett vadak száma volt:

Ezekből az A) alatt felsorolt hasznos vadak száma 1875-ben 1919, — 1876-ban 1473 (együtt 3392); a B) alatt levő károsaké pedig 1179, illetőleg 1081 (együtt 2260). A két év alatt elejtett 5652 vadnak tehát 60%-a ez utóbbiakra; esik.

Míg a várost minden oldalról erdők környezték, a medvék is előfordúltak; így a sarkadi sáncban levő kurucok egykor aggódtak, hogy egy Ungor István nevű társuk a rendes időn túl kinmaradt az irtásban; azt hivén, hogy portyázó   törökök  akadtak   rá, keresésére indúltak s épen jókor találták meg, hogy kiszabadítsák egy nagy mackó körmei közöl.9) A század elején még a farkasok is igen gyakran besompolyogtak a városba és sok kárt tettek; most csak ritkán fordúlnak elő. A szomszédos várii erdőt a hegyekből meg-meglátogató vaddisznó a sarkadi határra nagyon elvétve jön át. Szarvas nem sok találkozott, mind a mellett is, hogy a szomszédos Békésvármegye tele volt velök; az őzeknek most etetőket állítottak fel. Gólya, gém, sas még mindig vetődik e vidékre. A kócsagok hajdani nagyobb számára a remetei úttól nyugatra eső, „Kócsagos-zug" nevű határrész enged következtetni. Vendégszerepre olykor a batla (Ibis falcinellus) is lejár; 1875-ben lőttek egyet; újabb időkben különösen a fácántenyésztést karolták fel.

A hüllők közől, nem említve a sikló-kígyókat, azelőtt gyakori volt a teknős béka (Emys europaea), melynek darabját a múlt század végén Sarkadon 5—20 krajcárjával vették.10) A halászat' régi jelentőségéből, midőn a Fekete-ér fizetett legjobban, sokat vesztett s az 1870,-i népösszeirás egyetlen egy halászt sem mutatott ki; mind-azáltal annak joga most is bérbe van adva s a Fekete-Körösből szép példányokban fogják a potykát, harcsát, süllőt,   keszegét.   A  rákászok  sem-épen fáradnak hiába.

A növényvilág szintén változatosan van képviselve. Annak legerősebb gyermeke, az erdő, ugyan a réginél jóval kisebb térre szorult; de ujabb ültetések következtében most ismét szebb jövő elé néz. Uralkodó fanemei: a tölgy,   kőrös   és   szíl. Kevesebb példányban fordúl elő az   ihar,   száldog,   hályog,   hárs,   vadalma, vadkörte   és bodza; a bokrosak és cserjések közől pedig a galagonya, kökény, fagyai, veresgyűrű, feketegyűrű,   kecskerágó, rekettye és vadrózsa. A vágást most 60 éves fordára  (turnus)  osztották  be.   Az   ültetéseknél  főleg a nyár, tölgy, kőrös, fűz, akác, fenyő és gesztenye   szerepel.

Az  erdő   hajdan   alkalmasint  egészen   a   város alá benyúlt. A legnagyobb mérvű pusztítások a múlt  századba n  történtek,   mert e század   elején ezeket már „egész mértföldre" is terjedőknek mondják.11) A fát,   mint most, régen   is  leginkább  tüzelésre használván a lakosság, ezt a  kíméletlenséget irtásában megmagyarázhatjuk, ha nem veszszük is hozzá, hogy arra földmívelésre alkalmas földek nyerése  céljából is jócskán kényszerűitek. Zavargós Időkben a török is rájárt. Legalább egy Hőgye Benedek nevű mikepércsi nemes 1721. júl. 24. ezt vallotta.12)   Másrészt   a szomszéd   helységek, Doboz, Gyula és Békés is, szerették a sarkadi  erdőt megkapkodni. A múlt század elején pl. a gyulai jószágigazgató a remetei erdőt minden-képen Gyulához akarta kapcsolni s azt 1721-ben tényleg el is   foglalta. A sarkadiak  többi közt   azzal   kényszerűltek ellene védeni jogukat, hogy a török világban egy, a  remetei erdőn holtan talált békési emberért nekik kel-lett  megfizetniük a vérdíjt.13)

Az erdők most a határnak 9∙2°/0-át teszik s így a század eleje óta közel 7°/0-kal csökkentek területökre nézve. De ugyanannyi százalékkal nyert a földmívelés. Kűlönben azon   erdőknek   értékét  segít meghatározni a város számadó könyve is 1776-tól fogva, mely folytonosan beszél „lápbeli singfáról", eladván 231 ölet summa summarum 115 rajnai forintért és 30 krajcárért. Egy jó öl fa ára 25 kr. is volt. Akkor pedig bizonyosan senki sem gondolt arra, hogy meg kell hagyni az erdőket, mert azok nagyon jó nedvességtartók s közvetve, kipárolgásuk által, a környezet növényzetére is befolynak. Hisz épen az volt a sarkadiak baja, hogy egyre torkig úsztak a tócsában s alig volt hely, hol szántaniok. Mivel pedig az erdők rendesen a hátasabb térségeket foglalták el, nem csoda, ha ők is ezekre vetették szemeiket. Mellé a vármegye is azon kezdte a Körösszabályozást, hogy a mellékén terűlő erdőket rendszeresen irtatta; így rendelt ki 1820. jan. 4. Sarkadról is favágó embereket. Az e féle körűlményeket mind figyelembe kell vennünk, mielőtt az erdőpusztítás dolgában összeűl  az areopág!

De ha e részben néhány évtized alatt is igen nagyot változott Sarkad vidékének képes, nemkevésbbé felötlő, sőt épen szemeink előtt folyt le egy más átalakúlás. Tudjuk, mennyire jellemzi az alföld minden városát, minden faluját, hogy rendesen nagy mezőségek közepében feküsznek ,s így a művelt földek szinte visszavonúlnak az emberek társaságától. Így volt ez Sarkadon is; az 1869. végrehajtott tagosítás azonban azt eszközölte, hogy ezek a mezőségek más határrészekbe kerűltek s most a szántóföldek csaknem mindjárt „a kertek alatt" kezdődnek.

A mi a vadontermő, jobbára évelő, növényeket illeti, a természettörténet bizonyosan megköveteli, hogy róluk is megemlékezzem; de az olvasó egy nem szakembernek megbocsátja, ha megelégszik mintegy 100 egyed

fölsorolásával; annyival, a mennyit a közéletben leginkább ismernek Sarkadon. A népies elnevezéseket megtartva, hogy zavarra ne adjak okot, a latin fordítást is csatoltam. Gondolom, a szorgos megfigyelőnek ez a száraz jegyzék is nyújthatna tárgyat némi következtetések levonására.

Sarkad gyakoribb vadnövényei ezek:

1. Háromhímesek: Káka (spircus); sás (carex); itt főleg a háromélű és a fodorsás; — gyékény (typha), legfeltűnőbben talán épen a vasútvonal mentén;  muhar; és pedig ragadó muhar (panicum verticillatum); széna muhar (p. glaucum)   és   újjas   muhar (p. dactylon); harmattartó tippan   (agrostis   spica   venti),   igen bőven;   útféli vadóc (lolium   perenne);   cigányzab   (avena   elatior);   komócsin (phleum pratense); továbbá a nádból a fedő nád (arundo phragmitis) és a siska nád (a. epigeios). Ez utóbbi főleg a Csáki-szigeten. Hajdan Sarkadnakmesszeterjedő nádasai voltak. Értéke a szerént  csökkent,  a mint fogyott a nádnak föntartott tér. De már  1783-ban is 20 krajcárért adtak Sarkadon egy kéve nádat, míg a csabait a remetei kocsma megépítéséhez kévénként 10 krajcárjával vettek. Az urbéri tartozásokban is évről évre kisebb számokkal látjuk-szerepelni az ú.-n. nádlást. A lakosság tehetősebb trszc  nem   sokára  rá   fog   szorúlni,  hogy a különben is elég költséges és tűz   ellen  mégis oly kevés biztosítékot nyújtó nádfedél  helyett a cserepezéshez vagy zsindelyezéshez fordúljon. S így lesz a vidék természetes képének megváltozása befolyással a város csínosodására is !
   1. Négyhímcsek:   Szent Antal füve, vagyis tejoltó galaj (galium verum);   takács - mácsonya (dipsacus fullonum)   és   erdei   mácsonya (d. silvestris); — széles útifű (plantago maior); keskeny útifű (pl. lanceolata); aranka (scabiosa arvensis); orvosi vérfű (sanguisorba officinalis); fonal-fűnyűg (cusouta europaea) és csemege sulyom (trapa natans). Talán a legközelebb való napok iskolásgyerekei már nem is fogják ismerni azt a „felséges" csemegét, melyet mi „sulyom" név alatt hajdanában oly szívesen rágcsáltunk, előkeresve a Kis-Körös mellékéről. Még ez a szegény kis növény is így megérzi a civilisatio haladását, mely reá nézve abban nyilvánúl, hogy a sok vízszabályozás egyre elvonja tőle az élete föltételeit magukban foglaló mocsárokat!
   2. Öthímesek: mezei atracél (anchusa officinalis) ; orvosi   árnő   (cynoglossum   officinale);   fekete   nadálytő (symphytum   officinale);   pénzlevelű   lizinka   (lysimaehia nummularia); ökörfarkkóró (verbascum thapsus); maszlagos redőszirom (datura stramonium); bolondító csalmatok (hyosciamus niger); maszlagos nadragulya (atropa bella donna) ; keserédes csucsor (solanum dulcamara); laboda, vagy libatopp-paréj  (chenopodium bonus Henricus); ezerjófű,   cifrább    nevén   földepe-tarnics    (gentiana   centaurium);   gyepi   lúdhúr   (alsine   segetalis)   és   sziki   lelleg (statice limonium).
   3. Hathímesek: kígyós hagyma (allium scorodoprasum);   spárga  nyúlárnyék   (asparagus officinalis); májusi gyöngyvirág (convallaria maialis);  sárga siliom (hemerocallis   flava);   lósóska   (rumex   acutus);  zászpa   kikirics (colchicum autumnale).
   4. Nyolchímesek: Farkas-boroszlán (Daphne Mezerenum); pulykaorrú cikkszár (polygonum orientale).
   5. Tízhímes a vetési konkoly (agrostemma githágo).
   6. Tizenkéthímesek: porcsín (portulaca oleracea); kutyatej (euphorbia peplus); és néhol rózsás fiilfű (sempervivum tectorum).
   7. Húszhímesek: hamvas szederj (rubus caesius) és földieper (fragaria vesca).
   8. Sokhímesek:   pipacs   (papaver Rhoeas);  mezei kökörcsin (anemone pratensis); iszalag (clematis vitaiba); saláta-szironták   (ranunculus   ficaria)   és   fekete   húnyor (helleborus niger).
   9. Kétfőbbhimesek: méhfű (thymus vulgaris); mezei zsálya   (salvia   pratensis)   és   erdei   zs.    (s.    silvestris) ; szurokfő (origanum vulgare); fodormenta (mentha crispa) lómenta   (m.   silvestris);   repkény   (glecoma   hederacea); réti  csikorka  (gratiola   officinalis),   végre   a gyújtványfű antirrhinum linaria).
   10. Négyföbbhimes:   a vadtorma (cochlearia officinalis).
   11. Egy falkás: a papsajt (malva  rotundifolia).
   12. Kétfalkások:   tövises   iglic (Ononis   spinosa); nyúlszapúka (anthyllis vulneraria); tavaszi lednek (örobus vernus); mogyorós bükköny (lathyrus tuberosus); kakasfejű   baltacím   (hedysarum   caput galli);   vadlencse vagy abrakbabó (vicia sativa); somkóró-lóhere (trifolium officinale) ; réti piros lóhere (tr. pratense) és a sárkerep-csigacső (medicago falcata).
   13. Együttnemzők: mezei  csorbóka   (sonchus  ar vensis); pongyola pitypang (leontodon taraxacum); katángkóró   (cichorium  Intybus);   keserűlapú   (arctium lappa); ör vény gyökér   (inula   helenium) ;  az   igen  sok  kárt tevő aszott (serratula arvensis); szamártövis (carduus crispus); giliszta-varádics (tanacetum vulgare);   seprő üröm  (artemisia scoparia W.); mezei ü., (a. campestris); bárány-ü. (a. pontioa), fehér ü. (a. absinthium) és fekete ü. (a. vulgáris) ; szíkfű (matricaria chamomilla); egérfarkú cickóró vagy macskafark (achillea millefolium) és búzavirág (centauria Cyanus).
   14. Anyahímes: farkasalma (aristolochia rotunda).
   15. Egylakiak:   csalán   (urtica   urens);   disznó mogyoró (Xanthium Strumarium)   és az egymagvú   hínár (najas monosperma W.), a melyben most már nem botlanék meg annyiszor páter Hueber, ha megint vadászna a sarkadi tó — helyén. Pusztúl.
   16. Kétlakiak:  élődő   fagyöngy (viscum album); folyondár (tamus communis) és kolokán (stratiotes aloides).
   17. Lopvanöszők: korpafű (lycopodium inundatum),   páfrány (polypodium Filix mas)   és többféle moh.
   18. Gombák: kucsmagomba  (phallus esculentus), csiperke   (agaricus   campestris),   szegfűgomba   (agaricus esculentus) ;   veres pöfeteg  (licoperdon epidendrum) stb. — és e  „stb."   közt van,   mint   mondják, a becses szarvasgomba   (tuber   melanosporum)   is,   mely   nagy-ritkán szintén lelhető.

    

Természetesen, ez csak igen kis része a meglevő vadnövényeknek; de én csupán a legjellemzetesebbeket akartam följegyezni.

Érdekes volna tudnunk, egyes gyomok, gazok a műnövények terjedésével miként szorultak háttérbe, vagy — ellenkezőleg — miként hatalmasodtak el azok felett. De a mellett, hogy e kérdéssel foglalkozni senkinek sem jutott eszébe, fejtegetése túl is haladná e vékony fűzet körét.   Bár  akadnának,   kik   egy-egy monographia megírásánál végre már ne csak az emberek, hanem egyúttal a közel természet történetére is gondolnának! Azonban itt van az idő, hogy mi meg a természet múltja kedvéért ne hanyagoljuk el az emberekét. Lássuk tehát azt apróra.

 

Lábjegyzet:

1. Trajánovits Ágoston a „Magyar orvosok és természetvizsgálók" 1871. évi nagygyűlésének évkönyvében Sarkad rétegeit rajzban mutatta föl. Minthogy én sok ábrát nem mellékelhetek e fűzethez, jobbnak láttam azt százalékok szerént átszámítani, megjegyezvén, hogy Trajánovits rajzának hosszúságban való mérete = 14 cm., vagyis kútjának mélysége a természetben ugyanannyi méter. Átalában e fejezet írásánál fő-leg Trajánovits ez értekezéseire, továbbá Szabó, Wagner, Hunfalvy stb.. adataira támaszkodtam.
2. Lösz.
3. E városban az 1870. évi népösszeírás alkalmával 3 edényárúlót, 9 tégla-, cserép- és vályogvetőt s 4 kőmívest találtak. Különben a tégla-epítések csak a 60-as évek óta kezdenek divatba jönni; azelőtt a patics-, vályog- és vertfalon kívűl alig ismerték az építésnek más anyagát.
4. A sarkadi ref. egyház névkönyve. Kézírat. 184. 1.
5. Liber aetorum conversorum et apostatarum paroohialis ecclesiae R.-Catholieae Sarkadiensis. Kézírat. — 9—10. 1.
6. A tiszttartói naplók után.
7. Az egyébiránt még mindig nyílt kérdés, hogy az éghajlatok ily szembeszökő változása tanának van-e jogosultsága.. De végre, a külső körűlményeket is szabad néha fölhasználnunk, ha másra nem, legalább egy — szóvirágra.
8. Józan, a nép felfogásával összeforott azon szokás is, hogy a nyájőrző kutyák rendesen kolonccal vannak ellátva ; így a vadat nem zavarhatják.
9. Egy Nagy András nevű öreg ember elbeszéléseiből.
10. A város  1776.   stb.  számadásaiból.   A   sarkadiak  rendesen Andrássynak, .Keresztszegen lakó földesuroknak, küldték el.
11. Kelet nélkül való levél a Leel-Őssyeknél, 81. sz. a.
12. U.-o., 5. sz.
13. 1724. nov. 12.. tanúvallomás. — U.-o., 7. sz.