| |
Érintettem, hogy Sarkad várának régiségét nem tudnám feljebbvinni a Szapolyai-kornál. Az első adat, mely az erőd felöl maradt, épen bizonyság rá, hogy János királynak és azután özvegyének, Izabellának, hűségében állott. Nevezetesen, midőn Ferdinánd cselekvőleg kezdett föllépni az özvegy s ennek pártfeje, Petrovics, ellen — a főleg Biharban Zaberdín váradi püspök által nem kis eréllyel megindított készűlődések által megrettenve, Sarkad várának ura, Sarkady Farkas is hittel fogadta Mágochy Gáspár gyulai kapitány előtt, hogy odáhagyja a királyné pártját és Ferdinánd oldala mellé szegődik.1) Ez 1556. június 20. történt. S oly körűlmények között, ez eléggé indokolható elhatározás volt. Igaz, Erdély, mely a német kormánynyal csakhamar betölt, szíves készséggel fogadta vissza Izabellát, ki egy nemzeti kormányt létesített; de Gyula és Nagyvárad, melyeknek sorsa szükségképen Sarkad magatartását is megszabta, még folyton a német kezén voltak s az ifjú Toldi Miklós talpasi várának esete megmutatta, mit várhatnak az ellenszegülők.
Pedig Sarkady Farkas, úgy látszik, régi és határozott híve volt Izabellának. Így magyarázhatni meg, hogy Patócsi Ferenc békési és zarándi főispán, midőn 1550. Martinuzzi ellenében határozottan a királyné pártjára szegődött s ezért amaz üldözni kezdte, Sarkadon át ügyekezett menekülni.
„Patócsi Perenc Gyula várában érteFeleségét, gyermekét ő hamar felkölté,Az vízre rakodik, Sarkadon kiszálla,Köleserett (Szalontán) a föld népe rá talála.Ott ő mind népével akada fogságba, —Fogva ott bevivék a Bihar-Váradba'1 — |
írja róla a lantos Tinódy.
Azonban Sarkad körűi csakhamar egyet fordult a világ. 1557-ben Nagyvárad ismét Erdély hatalma alá került s azontúl, némi megszakítással, ez ország egyik legfontosabb előháza lett. Másrészt 1566. szept. 1. Gyulát is megvette a török s ekként Sarkad az erdélyiek és a törökök közé beékelve, szükségképen az elsőkhöz csatlakozott. Előre lehetett látni, hogy a nyughatatlan új szomszéd egyik legkiválóbb erősségének ágyúi torkában a védelmet csak helyzete, környezete folytán nyújtható egyszerű kastély sokáig meg nem állhat. — Kapitánya , és földesura, Sarkady Farkas, ugyan megmaradt hűségében s úgy 1566-ból2), mint 1572-ből és 1577-ből találunk életben voltáról adatot3); de a török csakhamar szemet vetett a Fekete-Körös jobb partjára is. A szolnoki bég Bajt, a budai pasa Oroszit 1573-ban behódolásra intette , a következő évből már sok belényesi hódolt község jegyzékét ismerjük ; a gyulai bég nemsokára hidat vert a Körösön keresztűl Tamásdánál s 1583. már meg is inti őt a szultán Madarász megrablásáért, míg 1586. Báthory Zsigmond Bélfenyér és Kötegyán föl-verése miatt panaszkodik. — Így tehát igen valószínű, hogy Sarkad is e zavaros körűlmények közt jutott török kézre. 1721. szept. 12. legalább egy tanú határozottan sulija, hogy „midőn Gyulát és több várakat is a török megvette, akkoron is Gyula megvétele (1566.) után magok fegyverekkel öt esztendeig oltalmazták magokat a török ellen és úgy szolgáltak ő felségének és az hazának; midőn a körűi való helységeket a török megvette, úgy kénteleníttettek feladni magokat."
Ezek szerént Sarkad 1571 táján hódolt be. Pedig ez a vidék lakosságára nézve igenis szomorító hatással lehetett; mert Szalonta hajdúfészke akkor még nem létezett, s a Fekete-Körös balpartján minden sánc idegen kézen volt, más menekvő hely pedig az egész vonalon nem találkozván, így a török uralom e tájon is gyökeret vert volna, holott ez a szöglet, melyet a délről jövő támadások ellen eléggé védhet vala a minden oldalán terjengő láp és mocsár, az erős Várad által is segítve, könnyen fenntarthatja magát.
Hogy az erdélyiek a török e túlkapása ellen nem léptek föl, annak nagyon érthető magyarázata a portától, való függésök tudatában rejlett. Panaszkodni egyre panaszkodtak a fejedelmek a végét érni nem akaró behódoltatás ellen; de utoljára is ügyök a szultán puszta jóakaratára volt hagyva s nem láthatták jónak hazájokat egy-két másod-, harmadrendű váracs miatt kockára tenni. Midőn Báthory Zsigmond keresztűlhajtotta azt az éretlen tervét, mely szerént Erdély az oltalomra semmi biztosítékot nem nyújtó császári hatalom karjaiba vetette magát, ennek a tartózkodásnak szükségképen enyésznie kellett. Fő dolog volt a török ellen minél több helyütt állást fogni — illetőleg a nevesebb végvárakat bizonyos előházakkal környezni. Ily előháza lehetett Váradnak Sarkad — és pedig Gyula felől.
1599. szept. 27. (új naptár) Nyáry Pál Várad kapitánya az őrséget Sarkad ostromára állította. A magával vitt ágyúkkal oly szerencsésen lövette a keményebb töretésnek ellenállni különben is képtelen erősséget, hogy azt már másnap (28.) sikerűit elfoglalnia. A magyarok kardjai alatt valami 80 török vérzett el; sok asszonyt és gyermeket fogott el s azokat a nem kicsiny zsákmánynyal együtt Váradra indította. 4) Azonban a Nyáry által a várba vetett őrség félévig sem élvezhette a diadal örömeit. A gyulaiak már 1600. februárjának közepén a kastély alatt termettek s azt túlerejükkel elfoglalván, 400 keresztény legyilkolásával állottak boszút tavalyi vereségükért. 5)
Mindazáltal az ő győzelmöknek alapja sem lehetett tartós.6) Mikor kerűlt Sarkad újra magyar kézre, szabatosan megmondani nem tudom; de ennek igen rövid idö alatt kellett bekövetkeznie. Erre ez a két adat utal: Bocskay 1606. márc. 16. Kölesór-mezővárost, Nagy-Sza-lonta magvát, 300 hajdúnak adván, beigtatás végett, a váradi káptalan részéről Debreczeni János kanonokot küldte ki; ez. Dormáni Péterrel, Sarkadvár kapitányával a helyszínén 1606. június 3. meg is akart ugyan jelenni; azonban a környéken annyi tatár kóborolt, annyi öldöklést és pusztítást vittek véghez, hogy ebbéli szándékukat tanácsosnak tartották elhalasztani. A beigtatást utóbb Körösszegen foganatosították. 7)
A második pedig egy tanúnak 1721. szept. 12. tett azon vallomása, miszerént „a sarkadiaktól hallotta, hogy midőn Sarkadot a töröktől megvették volna, akkoron adott volna II. Ferdinánd privilégiumot nekiek ; mivel fegyverrel szolgálták, véghely lóvén." Sajátságosán ellenmond ennek ugyanakkor egy másik tanú, állítván, hogy „mihelyt a török Gyulát megvette, mindjárt megszűnt a sarkadiak végbelisége."
Oly értelemben, mint a törvények vették, Sarkad csakugyan sohasem is volt véghely ; de a valóságban, főleg Gyula felé, kétségkívűl megilleti ez a cím, mert a törökkel állhatatos ellenségeskedést folytatott.
Tíz évvel Dormáni feltünte után már Vörös Mártont találjuk a kapitányságban s 1620-ban lelem reá vonatkozólag az utolsó adatot. 1616-ban a jobbágyi örökváltság történetében azt a nevezetes szerződést kötötte, melylyel 18 dobozi jobbágyának 500 forintért minden szabadságát visszaadja.8) Úgy látszik, ezt nem-annyira valami fennkölt gondolkozásból, mint inkább némi pénzzavarból tette. Mert 1618. Szent-György-napja táján viszont Zádori Mátyás szalontai lakosnak adott el egy birtokrészt, örökáron, 50 forintért. 9) Végre 1620. június 20. határt járatott Békés és Doboz közt, minthogy Nádudvary Jánossal és Kassai Mártonnal ez ügyben némi egyenetlensége volt.10)
Dormánira a „Dormán-zug" határrész neve emlékeztet.1626-ban a sarkadi várban már Csatáry János vitte a kapitányságot s vitte is azt jó ideig.11) A mondott év Szent-György-napja táján ő is jelen volt azon az ünnepélyen, mely által a szalontai hajdúkat birtokaikba bevezették. 12) S ezzel mintegy szentesítette azt a jó viszonyt, melynek mind a miatt, hogy egy fejedelmet uraltak, mind pedig a miatt, hogy a környék védelme tekintetében határozottan egymásra voltak utalva, erős mértékben gyarapodnia kellett a két szomszédos vár között. — A szalontai vár fölépűlte nem is maradhatott befolyás nélkül Sarkad fejlődésére. Ha őrsége nem volt is a fejedelmek sok minden kiváltságával dicsekvő hajdúságból véve, úgy látszik, hogy hallgatagon mégis ennek szervezetét fogadták el. Csatáryról is alig maradt ugyan fel összefüggő történet, de a kevésből azt lehet kiolvasni, hogy ő élénk és vitéz ember volt, kinek munkássága folytán a sarkadi sáncok fontosságban igen sokat nyertek s ki a katonaságot is minden régebbinél jobban elrendezte. — Résztvett azon jó végű csatában is, melyet II. Rákóczi György vívott a törökkel szövetkezett Bethlen István ellen 1636. okt. 6. Nagy-Szalonta alatt. Ez a kis hadjárat különben is egészen e vidéken folyt le. — A töröknek szüntelen való leselkedése, kiváltkép pedig Gyulának veszedelmes közelsége, örökös vigyázatra intette Csatáryt, ki a maga kémeit folytonosan tevékenységben tartotta13); így értesíthette azután a fejedelmet, hogy a török vezér Gyuláról egész hadával megindúlt s minden valószínűség szerént Lippára megy, hogy Bethlen Istvánnal egyesülve törjön Erdélybe.14) E szerént a Sarkad határán keresztül sok ügy gyei-bajjal Gyulára átvergődött vert had újra meg akarta emberelni magát. A fejedelem, Csatáry tudósításán indúlva, csakugyan Lippa felé folytatta útját s a táborozás végén innen parancsolta meg, hogy Sarkadot „vitézlő nép"-pel megerősítsék.15) Meg is erősítették. A munka jó kézbe volt letéve, még egy darabig Csatáry maradván az őrség élén; de meg a fejedelmek egyszer felköltött figyelme ezentúl valamivel több gonddal csüggött Sarkad ügyén. Érdekes e tekintetben Rákóczinak 1644. júl. 9. kiadott oklevele, melylyel Erdős Péter sarkadi bírónak, Csatáry János, Balázs Dániel, Varga Miklós, Balázsi Pál, Őssi Gáspár, Szűcs András, Mészáros János és Terpely György esküdtembereknek, valamint Herpai Mihály hadnagynak s á sarkadi vár és város egyéb lovas és gyalog őrségének hű szolgálata megjutalmazására híveinek tanácsából adományt tesz.16) Hasonlóképen fontos azon útasítása is, melyet 1646. okt. küldött portai követeinek. Ebben értesítvén őket a gyulai bégnek az iránt tett panaszairól, 1) „hogy valahol az erdőhátságon vagy egyebütt is Jenő körűi törököt levágtak, mind jeneiek cselekedtek volna; 2) hogy Jenőbe és Sarkadra élést kívántak beszolgáltatni tisztviselőink a hódoltságról; 3) hogy Sarkad építésére palánk-fának hordására kényszerítettók a körűivaló falukat," -a fejedelem ily választ parancsolt a követekre : „Sarkadra hogy palánkfát kívántak, az nem illetlen dolog,—holott ők mind Lippára, Gyulára valami épűletre való fák kívántatnak, a mi birodalmunkban levő hódolt falukkal egész Debrecen felöl is annyit hordatnak, a mennyit akarnak." 17)
Ezen és hasonló intézkedések következtében Sarkad „jó, ép, rakott épűletű város" volt. Láttuk, hogy — kivált Rákóczi — nem is szűnt meg gondolni vele. De Sarkad is igaz vonzalommal ragaszkodott a Rákócziak-hoz. 1721. szept. 12. egy tanú névszerént is vallja, hogy a sarkadiak „Rákóczi György idejében törökre és lengyelekre fegyverekkel szolgáltak". Midőn II. Györgynek ellenségei úgy megsokasodtak, hogy a töröktől való félté-ben maga az ország ellene mondott fejedelemségének, — a sarkadiak akkor is készek voltak áldozatot hozni érte. A török ugyanis nagy boszúra gerjedt Rákóczinak Lippánál nyert győzelme miatt; s az üldözött fejedelem most biztosítani akarta azt a vonalat, mely Várad védelme tekintetében annyira fontos: a töröknek hadviselésre alkalmatlanná tenni kívánta a Fekete-Körös völgyét. Megparancsolta tehát a sarkadiaknak, bélieknek és szalon -t a iaknak, hogy városukat és er.ősségöket leégessék. Porrá is égették. Elég kegyetlen módja a hadviselésnek; de a tatár kánnak portyázó csapatait csak úgy lehetett megikadályozni pusztításaikban, ha a lakosság ebben önmaga előzi meg őket; így legalább értékesebb vagyonaikat megmenthették, míg a rablókat födél nélkűl való hajlékaikkal elijeszthették. 18)
Átalában véve Sarkad lakosai a két Csatári János - apa és fiú — idejében a hazának igen jó szolgálatot tettek a törökök ellenében. 1721. júl. 24. oda vallott a 79 éves Fábián István, hogy „Várad megvétele előtt, minekelőtte a keresztényektől a török elvette volna, akkori kapitányát, Csatári János nevűt, a fátens jól ismerte, a ki is igen jeles vitéz ember volt a török ellen, ki Sarkad alól sokszor elverte a törököt." És ezt a hűséget hazája szolgálatában sok sarkadival együtt utolsó csep vérével is megpecsételte: 1659-ben, hősi küzdelem' után, a csatatéren maradt. 19)
Sarkadot sem életében tanúsított fáradozása, sem halála nem menthette meg.20)
Váradnak 1660-ban történt eleste után ez is behódolt. Kemény János fejedelem már 1661. ápr. 29. panaszkodva említi a Bécsbe frigykötés végett küldött követe, Bánffy Dénes számára kiadott útasításában, hogy sok egyéb közt már Sarkadot is elfoglalták a törökök. 21) Ismételte ezt a panaszt 1665. márc. 25. is.22)
De ez a behódolás vagy igen rövid, vagy igen laza természetű lehetett. — A mi a népségnek egy hódítótól való függését leginkább bizonyítaná, a török törvénykezés divatozását Sarkadon hiában kutatjuk. Hogy „ezen tartományt a pogány török pusztította, rablotta", arra Zsoldos Lászlónak 1721. júl. 24. tett vallomásán kívűl egész csapat átalánosságban tartott adatot ismerhetünk; de annak semmi valódi nyoma, hogy e részt a török komolyan belevonta közigazgatási terűletébe. Jórészt egyetlen azon tény, hogy Várad elfoglalása után valami 4 évvel a Sarkad határába eső remetei erdőben egy békési ember holttestét találván, annak vérdíját a váradi pasa a sarkadiakon vette meg.23) A földesurakkal nem törődve, a jobbágyságtól szedett is valami adót és ezt 1721. júl. 18. nyílván vallja Simon János;24) de ha ezen elszigetelt állításnak hitelt akarunk is adni, gyaní-tanunk lehetne, hogy alattok nem volt túlságos rosz dolga a jobbágyoknak ; következtethetni ezt onnan, hogy a múlt század elején eszközölt számos tanúvallatásnál erre nézve sem hiányzanék a panasz, — de sejthetni abból is, hogy ha a jobbágy a Remete-háznál a Körösen átszaladhatott, az ő idejökben nem volt szabad utána menni. 25)
Rendszeres elnyomásról szó sem is lehetett ott, hol a nép fegyverrel védhette magát. A palánk-erődítések ekkor sem hiányoztak 26) és valószínű, hogy a váradi szerencsétlenség után nemsokára ismét magyar kapitánya volt Sarkadnak 27); s erre mutat az, hogy a törökkel örökös csetepatéban állottak.
Ennek cseles, rabló támadásai annyira napirendén állottak, hogy a lakosok még tehén-fejni is alig mehettek ki a mezőre 28) s ha arattak, földbe vert fákra maguk közelében felakasztott fegyvereiket mindig kéznél tartani kényszerűitek.29) Mindennap megvagdalkoztak a törökkel.30) Egyszer példáúl 80 török, közte valami főbbrangú is, halálával fizette meg, hogy a sarkadiakra rontott.31) Másszor, midőn a gyulai török hajókon fát rabolni jött, a sarkadiak is hajókra ültek és nagy kárt tettek a nyugtalan szomszédban.32) Akárhányszor megtörtént, hogy egészen Sarkad alá űzte a helyőrséget, míg ez amazt gyakran a gyulai kapúig ölte, vágta.33) ■— Ha a gyulai pasának — a mint akkor mondani szokták volt — „roszúl égett a pipája", —' a sarkadi határra ütött s az elfogott magyarok leütött fejeit várkapuja előtt póznára tűzte; a mint ezt észrevették a sarkadiak, legfőbb gondjuk lett keríteni egy pár törököt, hogy ők meg turbános fejjel díszíthessék föl sáncaikat.34) Így ment ez egyre — kölcsönben. A sarkadiak nemcsak a török rabokat, hanem a török fejeket is nagy számmal vitték erősségökbe.35) A leghíresebb csatá-rozók közé számították az öreg Leel-Őssy Jánost.36)
A török szüntelen való zaklatásai folytán sok sarkadi lakos odáig vitte az elővigyázatot, hogy maguk mellett fejenként 3—4 felföldi katonát is tartottak.37)
Ezen török korszakból egy csinos adomát tartott fenn számunkra a hagyomány.38)
Élt Sarkadon egy kalandos természetű, ember, Varga Mihály; ugyanaz, kinek nevét ma egy rév viseli a Körösön s kinek utódai, Cs. Varga név alatt, ma is sarkadi lakosok.39) Minthogy majd itt, majd ott tűnt föl egy-egy csínyjével, a nép Csavargó Vargának s összevonva: Csavargának hítta. A szomszédos Szalontán meg Bakó János hajdú-katona tetteiről beszélt a nép. Egymást érte rólok a sok dal — milyen kár, hogy egy sem jutott el hozzánk! — s az volt kettejök közt a boldogabb, a ki néhány hétre el tudta homályosítani a másiknak dicsőségét. Egyszer Csavarga sánta-koldúsnak öltözve, oda állott a Sarkadról Gyulára vezető országút szélére s egy fára feldobva mankóját, midőn a gyulai pasát szép arabs paripáján maga felé közeledni látta, elkezdett jajveszékelni, hogy ő most már nem tud tovább menni, mert néhány török katona pajkosságból a fa tetejébe dugta mankóját. — A jószívű pasa megszánta. Majd lehozza hát ő, csak fogja addig lova kantárszárát, S azzal, nekifohászkodva fölmászott a fára. — Mikor a leghegyében volt, Csavarga lóra pattant, hetykén visszakiáltva: „Tartsd meg uram a mankót, cserében a lovadért; én Varga Mihály vagyok: mankóra még nincs szükségem!"
Még az nap este Váradon 100 aranyért adott túl a szép állaton.
Bakó uram sem akart hátramaradni. Egyidőben a töröknél raboskodván, megtanúlta a török nyelvet s annak és-ruhájának segítségével belopózkodott Gyulára. A város végén volt a pasa nyári lakása. Az ablakon át a pasa kis fiának magyar dajkája kifelé hintázta a síró gyereket s mikor Bakót látta, oda szólt neki:
„Fogja hajdú bácsi ezt a rosz gyereket!"
Meg is fogta, el is szaladt vele Bakó uram, gondolván, hogy ebből nagyobb dolog lesz, mint a Varga lovából. — A dajka által fellármázott katonaság s maga a pasa is a rabló után rohant, ki a száraz réteken át a Fekete-Körös-felé tartott. Midőn üldözői nyomába léptek, a gyereket Remeténél a Körös-partra tette, maga pedig hevenyében egy fölfordftott csolnak alá bújt.
A pasa gyermekére akadván, parancsot adott a tovább való üldözésre; maga pedig épen a szorongó hajdút rejtő csolnakra űlt s a nagy hőségben egy kis idő múlva szerencsésen el is aludt.
Bakó uram észrevette a csolnakon levő résen át, hogy a pasa csizmáján szép aranysarkantyú van. Hozzányúl nagy óvatosan s némi próbálgatás után le is csarvarja.
Mikor azután az üldözés nem vezetett eredményre, a pasa és kísérete hazament s az éj beálltával Bakó is elillant a veszedelmes helyről. — Néhány nap múlva a pasa Szalontárói levelet kapott — és két sarkantyút. Arra kérte a hajdú a pasát, hogy mivel ezt az egész dolgot pusztán Csavarga iránt való vetélkedésből s nem rósz akaratból követte el, döntsön ő maga, melyik kettejök közt a bátrabb.
Döntött is, ha igaz, ilyenképen:
„Én Szelím pasa bizonyítom, hogy Bakó János Csavarga Miskánál sokkal nagyobb lator; de azért, ha mindkettőjüket kezeim közé kaphatom, Bakót csak egy óráig fogom nyúzatni, de úgy, hogy bele ne haljon; Csavargót azonban két egész napig — s akkor nem bánom, ha életben marad is."
A mint látjuk, ez a néphagyomány csinosan ki van kerekítve s az azon korból fennmaradtak közől a legjobban öszszefüggők sorába tartozik. — Azért engedtem meg magamnak azt a szabadságot, hogy kissé bővebben foglalkozzam vele.
Az erdélyi fejedelemség hanyatlása idejében a sar-kadiak is a király hűségére kezdettek hadakozni. Az 1687—1690. Gyula tájékán is tevékeny Thököli, úgy látszik, nem volt rajok hatással. Ez lehetett oka, hogy a Szent-Jobbon időző Hangossi 40) 1687-ben nem-kevesebb, mint 40,000 frt. sarcot vetett Sarkadra; s mivel az ezen aránytalan összeget nem fizethette meg, az elöljárókból kettőt Szent-Jobbra hurcolt s ott úgy megverette őket) hogy az egyik — Szűcs nevű — bele is halt; s ugyanakkor hajdúi feltörték a sarkadi templomot, egyikök a város féltősebb iratait tartalmazó és ott őrzött ládát földhöz vagdosta, az okleveleket szótszórta és II. Ferdinándnak a város részére adott kiváltságos leveléről a függő pecsétet leszakítván, azt „diadal" jeléűl — köpenyegére varratta.41)
Várad elfoglalása után, mely 1692. következett be, ha addig talán-talán nem volt volna Sarkadnak magyar kapitánya,42) ekkor bizonyosan lett. Legalább a hosszas ideig kapitányoskodó Szabó Sándor 1698. szept. 11. már mint a sarkadiak szószólója jelenik meg Biharvármegye közgyűlése előtt.43)
De még a király hűségében.
A mint azonban a sarkadi félhajdúk álmainak megvalósítására is annyi valószínűséggel bíztató Rákócziszabadságharc, kitört, — bennök is felbuzdúlt a régi magyar vér és siettek abban részt venni. Csak akkor erősítették-e meg újólag földvárukat, nem tudom; de annyi áll, hogy annak, mindamellett is, hogy inkább passiv, de nevezetes szerep jutott. Nagyvárad elfoglalása ugyanis, Erdély birtoka szempontjából, kezdettől fogva igen előkelő feladat színében tűnt föl a kurucok előtt; körűi is zárolták azt, bár erőfeszítéseiket itt nem koszorúzta siker. Mindazáltal ezen ostromló sereg hátában az az igen fontos hivatás jutott a sarkadi sáncoknak, hogy a néme-tekkel és rácokkal teletömött labanc várak, különösen Gyula, ellenében, a Yáradot vívó sereget minden meglepetés ellen biztosítsa.
Szálka is volt az az aradi császáriak szemében; és parancsnokuk, Praunstorff alezredes, a híres Rácz-Tököly bíztatásaira és segélyével, ágyúkkal és hadi néppel jól ellátva, Sarkad ellen indulván, azt 1707. febr. 13. erősen megrohanta ; de a sarkadi kuruc kapitány, Szabó Sándor, csúfosan visszaverte. — 18-án már Aradon volt az alezredes és jelentést tett a bécsi cs. k. udvari haditácsnak sikertelen vállalatáról, állítván, hogy Sarkad sokkal erő-sebb hely, mint azt vele az aradi rácok elhitették ; nagyobb nyomaték kedveért mellékelte a sáncok alaprajzát is. „Ez katonai hiteles térkép — úgymond e kor legkitűnőbb ismerője, Thaly Kálmán,44) — a maga nemében unicum."
A következő évben kamatostúl visszaadták a sar-Kiidiak Tökölynek a kölcsönt.
Bővebben is elmondhatom, hogy 1708. júl. 28. egy akkori kuruc hírlap 45) ekként szól a dologról : „A sarkadi kommendáns is írja, hogy az aradi rácok ellen szerencsés expeditiója volt, úgy, hogy azoknak legderekabb colonellusát, Tököli nevűt, elfogta." Erre vonatkozólag meg kell jegyeznem, hogy ezt a sikerűit fogást részben Szabó Sándor sarkadi kapitány 60 kiváló sarkadi hajdúval hajtotta végre, de mindenesetre nagy szerepe volt benne a Boné ezredéből való másfél száz huszárnak is.Mint történt az egész, beszélje el báró Palocsay Györgynek Károlyi Sándor altábornagyhoz 1708. aug. 13. intézett levele. „Megtudván, úgymond, hogy (Tököli) Aradnál levő góréban lakik, főstrázsamester Félegyházi Pál uramat magam regementembéli katonáimmal, úgy az Boné ezredbéli katonasággal," kik tőitek 150-re és hatvan sarkadi hajdúsággal elcommandéroztam Aradhoz Eác-Tököly elfogatására. Hajnal előtt azon postám érkezvén Aradhoz, elsőben Félegyházi Pál uram egynéhányad magával bényargal az város kapuja elejbe, az hol az mi sáncunk volt és ottan találván hét muskatéros németet, egy német strázsamesterrel együtt, — az hét németet helyben levágattatja, az strázsamestert rabúl elhozza; most is itten vagyon. Annakutána alámenvén az víz mellett, azon górénál az vizén általkelnek, — hasig ért az lónak. A góré mellett ki volt vonva az Tökölyi sátora; gondolván, benne vagyon, körűlvették az sátort; mellette levő -strázsa rácot levágván, bemennek az sátorba, — egyebet nem találnak síposánál, mely mindgyárt mondja, hogy Rác-Tökölyi az góréban fekszik; azon sípost is levágván, az górénak esnek. Mivel fel volt vonva az lajtorja, fel nem mehettek; Rác-Tökölyit szólítják: adja meg magát, mert el nem hagyják, már annyira fáradván. De meg nem adta magát, — a minthogy most mondja Rác-Tökölyi: azért nem adta meg magát, bízott várbéli segítséghez, meghallván az puskázást; az mieink is sokat puskáztak reá, de semmit nem árthattak, mivel az deszkának vastag volta miatt az golyóbis által nem járta; hanem utoljára az katonaság és hajdúság szalmát, gazt hordván az góré alá, — azelőtt való nap nyomtatván lovai számára árpát Rác-Tökölyi: szalma az góré mellett elég volt, — azon szalmát az góró alatt meggyújtották, azonnal az góré meggyúladott; legelsőbben is az láng felcsapván azon az lyukon, az mellyen szokott feljárni : leghamarabb az Tökölyi ágyában az tűz akadott, úgy-annyira égett, hogy az góré tetején jött ki az láng. Mind gyárt az Vice-Colonellus öcscse kiugorván, az szalmára esett; az második öcscse is kiugrott, — de igen elrontotta egyik lábát, kit Sarkadnál tovább nem hozhattak." Maga Rác-Tökölyi leereszkedvén az góréból, szíve iránt esett lövés rajta, de meg nem járta az golyóbis; onnét leugorván, egyik lába eltört, de már gyógyul és így mind az hármat elhozták. Az pestistől nem kell tartani: mert jól megfüstölték az góréban.-" 46)
A következő 1709. évben a nagy halál jött az aradiak segítségére, mely a sarkadi őrség számát is nagyon megfogyasztotta ; úgy, hogy midőn Károlyi Sándor azon gondolkozék, miszerént a szomszéd megyebeli Szarvas várát romjaiból kiemelvén, abba őrségűl az aradi németek és a borosjenei rácok ellen a nemzeti ügynek sok jó szolgálatot tett sarkadi kurucok felét helyezze el, — a surkadiak 1710. július 11. a vezérlő fejedelemhez többi közt ekként írtak: „Jó kegyelmes urunk, Felséged méltóságos parancsolatja ellen nem reflectálhatunk; mind-azonáltal akarjuk intimatiójára adnunk, hogy az pestis miatt úgy megfogytunk, hogy magunk sáncának conservatiójára is alig sufficiálhatunk ; annálinkább, ha az milítia sequestráltatik, jobban debiliáltatunk és erőtlenedünk .... Minekokáért Felségedet alázatosan instáljuk, hogy az militiának sequestratiojától desistálni kegyelmesen méltóztassék, ismervén benne az praesidiumnak nemcsak megerőtlenedését, hanem egész elfogyását, úgy az békésieknek haza szállásokban is pusztulásunkat causálni." 47)
Rom is maradt a szarvasi kastély; de az lett nemsokára a sarkadi is.
1710 végén látott Sarkad vidéke utóljára rendezett kuruc csapatot; az is félig-meddig vert had volt már: az a csapat, mely Gyula ostromától sikertelenül tért vissza Szalonta felé, hogy onnan is tovább vonúljon. A szalontaiak, kik különben folytonos érintkezésben állottak a sarkadi vitézekkel, ekkor már annyira elbátorta-lanodtak, hogy a visszavonúlókat be sem merték ereszteni városukba. Volt is reá elég ok. A fölkelés ügye rohamosan hanyatlott; s azt Biharvármegyében Löwenburg tette tönkre. Ő, bizonyosan némi előleges megszállás után 48), de mégis Váradon, Sarkadot egy szerződés elfogadására bírta, melyet az eredeti magyarról szóról szóra közlök:49)
„Római Császár és kegyelmes koronás Király Urunk! ő Fölsíge nevivel, én alább megírt, ugyan Római Csal szár és kglmes koronás Király Urunk eő Felsíge Genel ralis Hadi Marschalusnak Hely-Tartója, Gyalog Némol teknek Colonellusa, Várad Városa, hozzá Tartozó Apperltinentiainak Fő Commeadánsa, Adom Tudtára mindeneknek, hogy in Anno 1711. die 11. Januarii az Sarkadi Praesidiarius Deputatusi között, úgymint Szabó György Strása-Mesterrel, Eőssi Gáspárral és Debreczeni Sámuel Uraimékkal ez alább megírt Capitulatiót következőképen Ineáltam :
Elsőben is kívánjak az sarkadi praesidiariusok s lakosok, hogy Nemzetes Vitézlő Szabó Sándor Aradon levő Rab-kapitányunkat mellette levő Tiszteivel és az Több Váradon s Aradon levő Rabjainkat is Méltóztassékkiszabadítani.
Felelet. Valamennyi -Rab az én kezem alatt vagyon, azonnal elbocsáttatik; az kik penig Aradon vágynak, azonnal Méltóságos Hadi Marschallus és Commendírozó Generális Gróf Pálfi János úr eő Excellentiájának írok, hogy az kívánt Aradon levő Raboknak elbocsátása s helyreállítása felől parancsolni Méltóztassék.
Másodszor. Helyünkben megmaradhassunk, Feleségünkkel, Gyermekünkkel előbbeni szabadságunkban, melyben az Atyáink eő Felsíge hűvsíge alatt éltének, conserváltassunk.
Felelet. Helyökben való megmaradásuk Feleségestől, Gyermekestül s jószágostul megengedtetik és az ki kgls Király Urunk ő Felsíge hűvsíge alatt Fegyvert kíván viselni, úgy fog Tractáltatni, mint Vitézlőrend ; az kipenig le akarja magát tenni, az Fegyvert letévén, Protectionalis rite Insinuálja magát, ígyen is mint Lakosember javaiban conserváltatik. Az mi penig az praetendált régi szabadságot illeti, mivel nekem azok nem constálnak, az Ország Gyűlésire és fent említett kgls Urunk eő Felsíge Dispositiójára Relegáltatnak; de ha én Személyemben az Fölsíges Udvarnál valamit használhatok Recomendatióm által, kész leszek. 50)
Harmadszor. Előbbeni szabadságunkban, melyben az Atyáink az ő Felsíge hűvsége alatt éltének, conser-váltassunk.
Felelet. Az második Punctumra való felelet megmagyarázza.
Negyedszer. Az Militia propter antea acta ne Persequáltassék, sem Tiszt, sem Gregarius.
Felelet. Amnistia s Fejőknek Gratia adatik és Senkinek ez háború alatt elkövetett Hostilitási szemére nem ] vettetnek; kik helyben Felesígestűl, Gyermekestűl, Jószágostúl megmaradhatnak s Gazdálkodhatnak. Ellenben kívántatik, hogy mihelyt az Császár eő Felsíge Hadai odaérkeznek, az vár kulcsait Tárastúl, Munitióstúl és mindennemű Appertinentiáival kézhez Adják; és Profuntot, Puskaport, Ágyút etc. Resignálják és az Praesi-diumot bevegyék.51)
Hogy penig ezen Capitulatio mindkét részrűl szentül s megmásolhatlanúl megtartatik, magunk keze Irásával s Pecsítünkkel megerősítettünk. Váradon, Die et Anno supra notato.
(P. H.) Fridericus Comes a Lőwenburg.
(P. H.) Szabó György Estrása-Mester és deputatus.
(P. H.) Űssi Gáspár Deputatus.
(P. H.) Debreczeni Sámuel, deputatus."
Azonban, úgy látszik, Szabó Sándor kapitány csakhamar módosítást tett ezen a szerződésen, kikötvén, hogy a bennszülött őrség, néhány ágyúval és fegyveresen, Rákóczihoz vonulhasson. „És el is vonultak s a fejedelem Ecsed várába helyezé a hozzá váltig ragaszkodó, érette szülőföldüket is odahagyó hív sarkadi hajdúkat."52)
Maga Szabó Sándor ha elment is Ecsedre, a szatmári békekötés után nemsokára visszatért Sarkadra s ott még huzamos ideig részt vett a község ügyeinek intézésében.
Az imént közölt január 11.-i capitulatiónak március 31.-ről van egy másik függeléke is. — Latínból szó szerént való fordításban így hangzik:
Mindazon sarkadi lakosoknak, kik az egyezmény keltekor a várban lévén magukat ő szent felsége párt-turasába és védelmébe, valamint az én kezembe ajánlották, kiknek azonban akkor szerencsétlenségre valamennyi lakásuk elhamvadt, — mivel ott már helyszűke miatt többé nem építkezhetnek, ezennel megengedem és hatalmat adok, hogy Sarkad mezőváros helyén vagy égi alapján házakat építhessenek, ott lakhassanak, fegy-vereiket megőrzés végett a várban levő kapitányuknál le tévén, — úgy mégis, hogy velem kötött egyezményök szerént, akkor, a mikor és a hol csak szolgálatukat igénylem, azonnal mint tőlem függő cs. kir. katonák fegyvert fogjanak és ő szent felségét fegyverrel szolgálják. Melynek nagyobb hitelére jelen menedéklevelemet külön is kiadtam. — Várad, 1711., márc. 30." 53)
Azonban mint császári katonák jóformán csak néhány hétig szolgálhattak a hajdani tüzes kurucok ; mert a szatmári béke megkötése után a császáriak jobbnak látták sorban lerombolni az e féle erődöket, honnan eshető felkelések idején az elégűletlenek folytonosan új erőre tehetnek vala szert. Löwenburg csakugyan még ez évben leromboltatta a sarkadi várat és sikerűit azt oly tökéletesen eltűntetnie a föld színéről, hogy ma merő gyanításokkal kell töltenünk az időt, midőn annak hol feküd-tét tisztába akarjuk hozni.
A visszaemlékezéseket azonban nem oly könnyű az emberi kedélyből kiirtani. A sáncok árkait betemették, de a szabadság védelmében kapott sebek alig hegedtek be; s az apák azok fájdalmát átörökítették fiaikra, unokáikra, is. Hamu alatt parázs égett; igaz, hogy méltatlan ügyért gyúladt lángra nemsokára. 1735-ben Pero ezredes az elégedetlen elemeket kezdte maga körűi csoportosítani és sok más között mindjárt kezdetben megnyerte a nyilvános lázadás ügyének a sarkadi születésű Nyulak Mihályt is. Zömök, őszbecsavarodott ember, ki mindent kockáztató bátorságával vált volna a mozgalom hasznára. Ő Sarkadon számos barátot szerzett esztelen terveiknek; a szomszédos Doboz, Békés szintén mutattak némi részvétet és Sarkad föllármázását nagyban elősegíthették a szentandrásiak fészkelődései is, kik közé a kuruc világ elmúltával különben is számos sarkadi ember telepedett le. Ez utóbbiak 1735. ápr. 27. nyilván ki is tűzték a lázadás zászlaját.
Nyulak Mihály azután mindjárt kezdetben, 1735. ápr. 29. kitett magáért Körös-Tarcsánál. Bőz János szolnoki várparancsnok ugyanis néhány embert küldött ki, egy őrmester vezetése alatt, a lázadók közt való kémkedésre. Ezek közöl egy a „kurucok" közé lőtt; s midőn Nyulak Mihály hiába szólította őket maguk megadására, nyeregbe pattant s néhányad magával utánok rohanva, kissé szétcsapott köztük ; az őrmestert levágta, hármat pedig megsebzett. Míg Nyulak ezzel a kis csetepatéval némi hírt szerzett s egy pár társat szegődtetett maga mellé, azalatt Sarkad vidékén is elég össze-vissza álltak a dolgok s a kihágások napirendre kerűltek. Azonban a féktelenkedőket hamar ráncba szedte a katonaság s Erdőhegynél befejezték szomorú tévelygésöket. — Sarkad nagyon a hínárba jutott. A helytartótanács ott is házmotozásokat rendelt el. A vizsgálatok eredménye az lett, hogy a sarkadi Szűcs István és Tokay György ke-rűlt bajba; az elsőt, mint ki idején megtért, szabadon bocsátották. Az utóbbi a vizsgálat alatt meghalt. Hanem az elrettentő példa nem maradt el. Pero, Sebestyén János, Pásztor András és Szilassy István kerékbetört és fölnégyelt testeiből egy darabot Sarkadon is akasztófára függesztettek — a néphagyomány szerént a Szeles-mezőn.
Ezen itéletlevél 1736. ápr. 4. kelt.54)
Azontúl a sarkadiak külön nem-igen szerepelnek. Teljes nemesi jogokat élvező lakosai alig lévén, még az insurrectionalis seregekhez is csak ritkán jutott közőlök valaki. Így a sléz háborúk idejében a múlt század derekán, az egy Vizessi János.
Katonai szolgálatokat a sorgyalogezredben teljesítettek s mindig kedvelt katonák voltak. Az utolsó szabadságharcban, 1848-ban és 1849-ben ők is résztvettek. — 1848. aug. 16. indultak ki közölök az első nemzetőrök és másnap adták be őket Szalontán, kapván 20 váltó-forinton kivűl minden legény 1—1.húszas — borravalót. — Szept. 10-én ismét húszan mentek el s okt. 7. már a harmadik toborzásra is költség kellett. — 1848. aug. 17-től dec. 28.-ig az őrsereg részére összesen 2236 vfrt. gyűlt egybe.
1849. márc. 18. és 23. új csapat ment Erdélybe s júniusban ismét ki kellett állítani 20 újoncot.
Érdekes ezen viszonyokra nézve az 1849. márc. 21. kötött következő szerződés:
„Alúlírottak adjuk tudtokra mindeneknek ezen kötelező levelünknek rendiben, hogy minekutána a honvédelmi bizottmánynak rendeletéből és arra keletkezett megyei határozatnál fogva a bekövetkezett szántás éa egyéb mezei munkák tekintetéből a megyebeli nemzetőrök a más vidékekre és megyékbe való meneteltől oly föltétel mellett megkíméltettek, hogy maguk helyett kevesebb számban ugyan, de hosszasabb időre fogadhassanak a szolgálatok teljesítésére nemzetőröket, ezen határozat következtében mi is, Sarkad városa polgárai, a reánk esett 38 mozgó nemzetőröket a szabadon vállalkozó polgárokból szándékozván kiállítani, részökre a következő fizetést állapítottuk meg:
1-ör. A maga jószántából ajánlkozó minden egyes nemzetőr a mai alúlírt naptól számítván, csupán egy esztendeig tartozik a mozgó nemzetőrségben szolgálatot teljesíteni; az esztendő elteltével további szolgálatra senki által nem köteleztetnek; — ezen egy évi szolgálatért pedig tartozik a község minden egyes nemzetőrnek külön-külön és fejenként egy-egy házhelyet és készpénzben száz, Nro 100, váltóforintot fizetni, még pedig úgy, hogy ezen summából huszonöt váltóforintot most előre az indúláskor, a többi pénzfizetést pedig angarianként;— a telket esztendő elteltével, hazajövetelök alkalmával tartozik a község pontosan és minden hiány nélkűl kiadni és kimutatni.
2-or. Mielőtt az elindúlás bekövetkeznék, kötelesek ezen szerződést egyfelűl az elűljárók a polgárok nevében aláírni, a város pecsétjével megerősíteni, — más oldalról pedig a magokat felajánlott nemzetőrök fogják nevöket uláírni. —
3-or.1) Ha a háború egy esztendőnél előbb bevég-ződnék, azon esetben is tartozni fog a község a fentírt 100 frtot a nemzetőröknek kifizetni a fent írt mód sze-rént, vagy ha valakinek hallomása történnék, örököseinek is kifizetni." —
A város a szükséges pénzt kölcsön útján szerezte be. Egy márc. 18.-tól júl. 30.-ig szóló följegyzés szerént e célra 1530 vfrt. jött be. Mikor júniusban ismét ki kellett állítani 20 újoncot (fejenként 50 írtjával), a szükséges 1000 frt. nem telvén ki a város pénztárából, az ott levő 287 frt 30 krajcáron felűl a ref. egyház adott kölcsön Tokaji István főbírónak 300 forintot, — Sz. Sajti Márton és Ölyűs András módos gazdák pedig egyenként ugyanannyit ajándékoztak, úgy hogy 1187 frt 30 krajcárt teremtettek össze.
A sarkadi nemzetőrök, kik 1848—1849-ben a dicsőség munkájában részt vettek, a hogy kiböngészhettem, a következők voltak:
Álmási József. — Bakó Péter, Balogh Pál, Idősb és ifjabb Bende András, Bende Lajos, Bereczki Mihály, Berta István, Boldog Ferenc, Bondár Mihály, Borbély Ferenc, József és Péter, Buzi István. — Cseke Gábor, Csuba István, Csutha György ésSándor. — Dajka János, Dániel Ferenc, öregebb és ifjabb Debreceni János, Dóka József. — Erdőháti Mihály és Péter. — Farkas István. — tröntzi János, Győri Mihály. — Halász Sándor, Hégető József, Ilire János, Horváth János és Lajos. — Illyés Pál. — Jakó János, Jenei István, Juhász Sándor. — Kalász József, Kása Benjámin, Kelemen István, Keztyűs, Mihály, M. Keztyűs János, Képíró Ferenc és István, Kis István, Kis József, G. Kis Mihály, K. Kis István, ifj. P. Kis János, S. Kis Mihály, Komlósi Sándor, Konta Gábor, Kovács János, Kovács Miklós, Sz. Kovács István, ifj. Kölűs Pál, Krasznai Péter, Kürti Gábor. — Lázi István, Leel-Őssy Lajos, Lőrintz János. — Major József és Pál, Marcsó János, József és Lajos, Mike Sándor, Molnár Mihály, Mózes József, Lajos, Mihály és Pál. — Nagy Márton, G. Nagy János, P. Nagy András, R. Nagy István, T. Nagy István. — Pénzes István, Póti János és József, Pihavorcsik Ferenc, Pribék István. Cs. Pribék István, Prodán János, Puskás Gábor és János, Püski István. — Rátz György és István. — Sajti András és István, ör. Sajti Mihály, Sárközi Mihály, Schwartz Sámuel, Szabó András, és Ferenc, V. Szabó Sándor, Szekeres András, Széplaki József, Szigeti Mihály, Szilágyi János, Szolnoki Ferenc. — Tar Ferenc és István, Tokaji Ferenc, Tót Gergely, Mihály és Sándor, N. Tót János és Mihály, V. Tót Mihály, Török János. — Ungvári György. — Vadi János, Varga Ferenc, Vas István, Várdai János, ör. Várdai István, Veres János.
Összesen 119 nemzetőr.55)
A mellett búzában 2085, zabban 505, szalmában 422 portiét adott Sarkad a magyar sereg részére.56)
A város különben kívűlesett a hadműködések vonalán és csakis a nemzeti sereg lefegyverzése után jutott számára egy szomorú epizód a nagy napok történetéből. A Világosnál elfogott tiszteket és legénységet ugyanis, az, előbbi terv megváltoztatásával, mely Nagyváradot vette célba, Sarkadra kísérték az oroszok. Paskievics Szolnokról ide rendelte a kellő tábori és kórházi fölszereléseket s intézkedett róla, hogy az ellátás első szükségeit fedezhesse. Egyre szállították az elfogott ágyúkat, fegyvereket s az önként jelentkező, vagy máskép hatalomba kerűlt honvédeket. A szerencsétlen hazafiakat, kiket különben a muszka nem valami keményen őrzött,57) lassankint kiszolgáltatták az osztrákoknak; jórészt itt vetették szigorúbb fogságba Arad 13 vértanúját is; pl. Kiss Ernő, Aulich, Meszlényi ott készűltek halálra a ref. tiszteletes méhesében.58) Az altiszteket és közlegényeket csakhamar szabadon eresztették.59)
A muszkagazdálkodás sokba kerűlt Sarkadnak. A szállítandó kenyér- és egyéb eleségmennyiséget már az odaérkezés előtt kivetették az uradalomra. „Ne búsúljon, tiszttartó uram, meglesz", — vigasztalta az elűljáróság az öreg Zayt s a kivánt dolgokat csakugyan 1 éj alatt megsütötték, főzték a sarkadi asszonyok. — Maga a város 1850. jún. 22. Haynau táborszernagyhoz intézett folyamodványában azzal indokolta egy 4000 frtos kölcsön iránt beadott kérelmét, hogy az orosz 8 napig lévén Sarkadon, 57,000 frtnyi kárt okozott a határban.
Ez az, igen röviden, a mit Sarkad katonai múltjáról föl akartam jegyezni.
Még csak azt akarom hozzáadni, hogy az 1851-ki beszállásolási alapkönyv szerént e város képes volt befogadni 313 lovas és 656 gyalog katonát.
Újoncokat a 37. sorgyalog-ezredhez, illetőleg a IX. honvédzászlóaljhoz állít.
Lábjegyzet:
| |