VI.

Régi dolog, mindenki tudja, vagy legalább állítja, hogy a magyar nem szapora-faj ; sőt egy pár jó barátunk már készen tartogatja azta halotti cédulát, mely az utolsó magyarnak egy-két század múlva e világból okvetetlenűl való elköltözése után hírűl adja a németeknek és szlávoknak, hogy     "finis hungarorum!"

Egy kis város történetének VI. fejezetéhez, gondolom, elég hangzatos ez az ország-világ bajával foglalkozó bevezetés. — Hanem hát én onnan indultam ki, hogy az egészről szóló állításból a  rész is megköveteli a ma-gáét; mert Sarkad épen, nem hajlandó igazságot szolgáltatni a cseh professoroknak. Sőt a hogy a számok logikája mutatja, a most 73OO főből álló magyar telep, ha, úgy halad, mint a hogy haladt a legközelebb múlt száz év alatt, aligha azzal nem ront el minden tudós calculust, hogy közel 30,000 lelket tápláló alföldi várossá növekedik ; kétszáz esztendő eltöltével pedig gázzal világítja meg utcáit. — a minthogy ez egy 120,000 lakost számláló nagy helyet meg is illet.

Pedig Sarkad mindössze is csak oly szolid tőke, mely 7—8%-nyi évenkint Yaló haszonnál nem-igen hajt többet. Mégis alkalmas, hogy kis hely létére egy-maga tönkre tegyen egy ellenséges elméletet, mely az egész ország ellen irányúi Hanem az bizonyára szörnyű gyengeség, hogy én belekontárkodom a dr. Veszelovszky dolgába, mikor ő vállalta magára a sok mende-monda meg-cáfolását. Fogjunk tehát egy szerényebb vállalatba; elégedjünk meg azzal, hogy csupán adatot szolgáltassunk ahhoz a cáfolathoz.

Sarkad városának van 3735 férfi és 3648 nő lakosa. Legalább így mondja az 1870.-i népszámlálás hivatalos könyve. Ötven esztendővel ezelőtt, 1827-ben, a lakosságból a férfiakra 2008, a nőkre 2005 esett. — Ezt meg a reformátusok egyházi összeírása mondja így. Már ha a két tételt összehasonlítjuk, azt találjuk, hogy a mostani összeg az előbbihez képest épenséggel 45% növekedést mutat; ez alatt a fél század alatt tehát nem kétszereződött meg a népesség. Hanem fentebb egy egész század eredményéről beszéltem; erre nézve jöjjünk tehát mindenelőtt tisztába.

Csak combinálnunk lehet; nem tényekkel állunk szemben. Mert igaz ugyan, hogy a megelőző 50 évre bírjuk az egyházi anyakönyvek évről évre szóló tudósításait ; de végre is nagyon szomorú volna, ha a népesség szaporodásánál csupán belterjes növekvésre kellene számolnunk; növekszik az beköltözőkkel is. S ez utóbbi körűlményekre nézve én nem világosíthatok föl senkit. Mindazáltal a valót nagyon megközelítem, ha állítom, hogy 1777-ben Sarkad összes népessége nem rúgott többre 1800—1900-nál, lévén az 1827-et megelőző 50 év születés által való többlete 2149 lélek, mit levonva az 1827-ben talált 4013 lakos-számból, a jelzett 1777-re 1862 lélek esik. Némileg vág ezzel, hogy a két szélsőséges évkor első felének vége felé, t.-i. 1796-ban tett fölvétel szerént, a jobbágyházak összes száma 336-ot tett. Sarkadon az újabb népszámlálás nyomán egy házra átlag 5—6 lakó jutván, ha a kedvezőbb arányt, a 6-ot, veszszük, 1796-ban a népesség 2016 lelket tőn ; és — de bizonyosan csak igen nagy kedvezéssel, mert robottól mentes ház akkortájban aligha volt e városban — idecsatolhatjuk azon 61 praetendens nemescsaládot is, mely itt a XVIII. században létezett; ismét megnyúgodván abban, hogy minden ilyen család legalább 6 tagot foglalt magában, végeredményűl 2392 — kerekszámban, mondjuk, 2400 — főnyi népességet találunk. "Úgy gondolom, ez a természetes fejlődésnek meglehetősen megfelelő állapot.

Az esketések számát évről évre nem kisértem figyelemmel ; átlag az egész városban mintegy 80 pár kél egybe s így a lakosságnak 2%l-a alapít új meg új tűzhelyeket. Ez igen kedvező arány, ha meggondoljuk, hogy hazánkban rendesen csak minden 110-ik lakóra esik egy esketés, míg Sarkadon minden 92-ikre. Már ez a körűlmény is arra utalhat bennünket, hogy jobbára földmíves néppel van dolgunk, mely hamarabb elszánja magát a házasság nagy felelősséggel járó megkötésére, mint az e részben sokkal aggodalmasabb iparos osztály. A kora-házasságok gyakoriak, de a nép erős szervezeténél fogva, úgy látszik, nem veszélyesek.

Még ékesebben szól az a kis graphicus táblázat, melyet az 1765—1864. közt levő 100 évről állítottam össze s melyet mellékletben kap az olvasó. Tételeit összevonva itt ismételem : 1)

Ha ideveszszük az 1871-ig   még lefolyt 7 év eredményét, úgy az egész időkör alatt

Természetes, hogy ez adatok a valóságban kissé módosúlnak. T.-i. a katholikusoknál nem 1835, hanem 1829, — a zsidóknál ismét nem 1855, hanem 1852 óta vezetik az anvakönvveket. Ez idő alatt

s így az előbbit is ideértve, összesen 7064.

Mindebből első sorban is az tűnnék ki, hogy Sarkadon mindig több ember születvén, mint a mennyi meghal, a lakosság beköltözködések nélkűl is képes yolna gyarapodni. Tehát erős nemzedék. S mivel ennek egyik nyilvánúlását szokás abban keresni, hogy melyik nem a túlnyomó : a férfi-, vagy a nő-e ? helyes lesz ide beszúrnom, hogy e városban a férfiakra 3735, a nőkre 3648 lő jut. És a hány évről van részletes kimutatásom — van pedig az 1823-tól 1843-ig terjedő időről — ez az arány meglepő következetességgel ismétlődik, úgy, hogy körülbelül minden nemre 50—50% esik. Van valami 5 — 6 év, ahol a nők túlsúlylyal bírnak; de a különbség i'italán yéve feltűnőleg csekély. Némán is tanúlságosabb ennél a születésekre és halálozásokra vonatkozó adat. E szerént százalékokban

A reformátusoknál tehát legsértetlenebbűl mutatkozik az az arány, melyet a két nemnek egymáshoz való viszonyában egyátalán tapasztaltunk; kedvezőbb a születésre nézve, a katholikusoknál; de ez voltaképen csak oda mutatna, hogy a szülők jobbak fiaiknál, mert ezek nem fejlődnek azon mértékben, melyet ők kölcsönöztek nekik ; satnyúlást bizonyítanának tehát náluk a születéseknek a halálozás eseteivel szembeállított adatai. Ellenben hinnünk kell, hogy — életkörűlményeik javúltával — a zsidóknál egy életrevalóbb nemzedék kezd fölserdűlni; mert fiaiknál a születéseket illetőleg tiszta 7 %-nyi előnyt képesek fölmutatni, míg ez a reformátu-Hoknál 0, a katholikusoknál   pedig épen 2% — de már nem előny, hanem hátrány. Mindazáltal a halálozásra eső kisebb százalékjokat sokban mégis inkább az öregek erősebb-voltának róhatjuk föl; pezsg-e oly romlatlan vér utódaik ereiben is, — azt a jövő mutatja meg; húsz év, a mennyiről a velem közlött hivatalos adatok, szólnak, erre nem nyújt biztos támasztópontot.

Talán kelletén túl feszegettem a különbséget; de az első két vallás hívei csaknem kizárólag magyarok lévén, föl kellett azt állítanom; mert, a nemzetiségekre vonatkozó tekintetből, az izraelitákat, fájdalom, még mindig nem tarthatom oly magyaroknak, hogy ne kelljen félnem tőle, miszerént a rajok eső százalékot is a magyarok számlájába írván, ezt meghamisítom. Ily megkülönböztetésre, hiszem, egy-két évtized múlva nem lesz ok. Ne is legyen.

Egyébiránt az itt elmondottak jócskán relativ érvényűek. Ha  a  táblázatokból egyes éveket kapnánk ki, egészen eltérő következtetésekre   jutnánk.   Vegyük pl. '1870-et. Akkor az összes lakosság 4•1 %-kal szaporodott; legroszabbúl állottak az izraeliták; mert míg a reformátusok 5•7, s a katholikusok 3•8 százalékot tudtak fölmutatni, ő náluk az egész csak 3•3 % volt.

Egygyel több ok, hogy szigorúbb kritikát gyakoroljunk adataink megválasztásában.

Erősen hiszem, hogy az árvaügy nagyobb figyelemben tartása a százalékokat, legalább a „tizedes" jegyekben, módosítani, javítani fogja. Szép kezdet előtt állunk. A tagosítás létrejötte után Ugyanis a maradvány földekért járó váltságösszeg felét, 10376 frt. 50 krt. gróf Almásy Kálmán Sarkad árvái és szegényei javára ajándékozta ; ez összeget, míg az árvaház létrejön,   takarékpénztárban fogják kezelni. S a mint a nemeslelkű emberbarát fölkarolta az árvák érdekeit, úgy nem feledkezett meg a szegényekről sem s az említett összegben számukra fenntartott részleten kívűl együtt már 8250 frtot alapított, olyképen, hogy azok kamatait félévenkint a város szegényei kapják.2)

Mily nagy befolyással van az árva- és szegényügy ápolása a népesség létszámának kedvezőbbé tételére, Feleljen rá akármely statisztikai kézikönyv. Én csak lemásolom Biharvármegye közgyűlésének szavait, melyek szerént „a nemeslelkű adományozó ezen, a korszellemtől áthatott, a polgárosodás és nópnevelés előmozdítása tekintetéből megyénk anyagi és szellemi előhaladására s boldogítására és így közvetve hazánk felvirágzására tett alapítványáért"  magának polgári érdemeket szerzett.

Igen tanúlságos volna ismernünk az egészségügy koronkint való állapotát, melynek kétségkívűl nem biztos mérlege a halálozások száma. Nagyjában tudjuk is, hogy a lakosságot többnyire a váltóláz (hideglelés) szokta gyötörni s hogy ez 1871-ben 5475 egyént fogott elő 3) ; hajlama, mindenesetre a helybeli körűlmények, nevezetesen a gyakori áradások miatt való mocsári párolgások stb. által fejlesztve, főleg tehát erre volna ; de a mennyiségtan x-e, y-ja sem rejtélyesebb, mint, a kellő orvosrendőri adatok hiánya folytán, a népesedés mozgalmainak c tényezője. Ennek egyrészt maga a nép az oka, mely az orvosok segélyét még mindig csak immelámmal veszi igénybe.

Erre a 30-as évek előtt nem is nyílt alkalma; mert addig Kupai Mihály borbély uram, ki aligha ment tovább Abenzoár tudományánál, volt élet-halál ura ; azután két sebész következett; míg most végre két orvostúdor működik e városban, — az egyik egyúttal mint községi orvos.

A betegek nyilvántartása ma még keresztűl nem vihető feladat; pedig e nélkűl helyesen egy generatiót sem lehet megítélni. Oly orvosrendőri baj, mely egész hazánkkal közös. De majd csak vége lesz ; kell, hogy vége legyen. A közvetetlen szemlélet meggyőz, hogy kicsinyben is mily roppant ártalmára van ez a népességben rejlő tőkének ; az elsatnyúlás, vagy épen halál annál megdöbbentőbb mérvben lép föl azután az összesnél! —

Azonban ne gyötörjük magunkat rémképekkel. Itt van kezünkben a katonaállításról szóló kimutatás, mely arra tanít, hogy az egyszer fölserdűlt ifjúság végre is megtermett legényekből áll.

1876-ban összesen 225 sarkadi ifjú került sor alá. Ebből esett

az I. korosztályba 70 ;

a II. „ „ 53 ;

a III. „ „ 46 ;

elő nem állott 56.

A tulajdonképen való veszteséget tehát csak ez utóbbi tétel jelzi; azonban ha nem mondom is, világos, hogy az nem egy értékű a halottak számával; " ismeretlen tartózkodási hely, az illetőség helyének változtatása stb. mind képviselve van abban. Pontosabb az, hogy bevált, illetőleg azonnal ténylegesen kezdett szolgálni 23; míg a többi a szabadságolt állományba jutott, néhány felűlvizsgálatra kerűlt,   egy-kettőt, családi tekintetekből, fölmentettek s így a kitörlendők nem lehettek feltűnően számosak; a talán leggyöngébb I. korosztálybelieknél is csak valami 8%. Az egész szalontai kerületre eső, tényleges szolgálatra behívott katonáknak 1/4-ét, sokszor nagyobb részét is, Sarkad izmos fiatalai szolgáltatják. Atalán kedvelt katonák.

A nép erős-voltának egy más alapját a helybeli körülmények által kijelölt foglalkozás-módban kereshetjük. Sarkadnak szép nagy határa van, olyan nagy, hogy átlag minden lakosra másfél hektárnyi bírtok esik. Igaz, hogy ha az egy kézben levő nagy birtokot e számból kitudjuk, az arány gyorsan változik és pedig körűlbelűl akként, hogy most már csak minden 2.-ik lakosra jut egy hektár. Azonban végre is egy nagybirtok jelenléte már mintegy involválja azt, hogy azon a helyen a földmívelés fejlődött legyen ki. Yalóban, az őstermelésből élők száma a többi bizonyos foglalkozásúakhoz képest még kedvezőbben áll, mint 7 : 3. Az igaz, hogy e számban a tisztán földmívelőknek jelzett egyének csak 45%-kal szerepelnek. Azonban ott vannak a többi százalékkal a napszámosok, pásztorok, juhászok, szolgák stb., a kik a nagyobb birtokok mívelésének megannyi tényezői. A nép tehát részént mint tulajdonos, részént mint bérben álló, a földre utalva, Antaeusként erőt kölcsönöz abból magának ; és az a kedvező viszony születés és halálozás közt, melyet az imént oly örömmel tüntettem föl, kivált e veleszületett életmód eredménye. Másrészt azt is a földmívelés könnyűsége magyarázza meg, hogy igazán röghöz tapadt szegénység, hála istennek, a ritkaságokhoz tartozik; az „ex professione" koldúsokból csak minden 520-ik lakosra jut egy se boldogtalanok is testi vagy lelki nyomorékok. Úgygyel-bajjal mindenki fenntarthatja magát, mert a munkaadók és munkavevők közt nincs épen kedvezőtlen arány, — annyira nincs, hogy a sarkadi ember ritkán megy más határba dolgozni, míg ide máshonnan is messzeföldről jönnek napszámosok.

Átalán a sarkadi magyar ritkán mozdúl ki szülőhelyéről, annak elhagyására pedig csak igen ritkán határozza el magát. Így költözködtek a múlt század elején néhányan Szalontára,4) — úgy, 1727-ben, Mező-Berénybe, Szent-Andrásra,5) rövid időre az Ossyek is így telepedtek át Gyánba stb. Viszont már a régi időben több vitézt csalt a hadiélet Sarkadra s ezek itt rész'ben ma is meglevő családokat alkottak. Ily beköltözött volt a Koncz-, Varasdi-, Szalontai-, Bán-, Osvald-, Városy-, Tóth-, Jakó-, Elek-, Borbély-, Csutha-, Sárosy-, Grellén-, Pecz-, Horogh-, Illyés-, Szoboszlai- és Kántor köznemes-család.6) E betelepűlőket azonban a régi lakosság, volt rá példa, nagy ellenszenvvel fogadta. Vizessi János más fejezetben közlendő esete elég világos magyarázata ennek.

Azonban minélinkább emelkedik egy város, annál kevésbbé őrizheti meg magát a törzs-népességnek ilyetén való szaporodtától. Így Sarkadon a század elején még nem voltak izraeliták. A mint láttuk, számukat még 1831-ben is csak 35-re tette a váradi kath. püspökség névtára, míg a Biharvármegyének különben minden zege-zugát ismert boldogúlt Fényes Elek nem is tudott róluk. Az izraeliták száma   1870-ben   már 367 s így az előbbinek tízszerese. Ha már most elfogadjuk, a-minthogy — az anyakönyvből lévén merítve — el is kell fogadnunk azon adatot, hogy az 1870-et megelőző áO év alatt a zsidók egyesegyedűl születés által 336-tal szaporodtak; s ha tudjuk azt is, hogy hitközségök újabb beköltözések által nemkevésbbé gyarapodott, — már a hivatalos kimutatás számai nélkűl is beláthatjuk, hogy Sarkad távollevő népességében egy tekintélyes összeggel az izraelitákat találjuk feltűntetve. Ez kereskedő-voltuk mellett tanúskodik, — s évenkint csakugyan több zsidófiú hagyja el a várost, mint kereskedősegéd, — míg itthon is a 39 boltos, egy-két magyar szatócs   és kereskedő kivételével —  egyátalán az ő sorukból való.

Nem megvetendőleg emelte a város lakosságának számát azon 61 tót család sem, melyet gr. Almásy Kálmán 1866-ban telepített le nyéki dohányföldjének mívelésére. Az 1870-ki összeírásban ennek folytán kellett bejegyezni 143 hívővel az ágostai vallást, melynek Sarkadon a XVI. századbeli vallástétel óta jóformán híre sem volt.

—  Egyébiránt a jövevények némileg   magyarosodni kezdenek, mire a békés-csabaiaknak, kik közöl valók, különben is nagy hajlandósága van.

Czigányok szintén jócskán találkoznak; a 82 g. n. e. lakos az ő fajtájokból való — Többnyire megtelepedtek, és rongyos viskóikban némi rendszeresebb élethez kezdenek szokni, sőt van rá eset, hogy magyarok is ösz-szeházasodtak velők ; a mellett azonban egymás közt még bizonyos bíróságot gyakorolnak. A nomádok száma mindinkább ritkúl.

Most már magyar létökre, az izraeliták is észrevették, hogy eddig túl a rendén sokat beszéltek németűl s a családban és iskolában, mindnagyobb buzgalommal kezdik tanúlni nyelvünket, melyet a néppel való közlekedésökben, eddig is kellett törniök.

A lakosság többi része, tehát legalább is minden 100 ember közöl 92, tősgyökeres magyar; a mint láttuk azonban, az a fennmaradó 8% is tud magyarul. Sokan régibb nemességgel dicsekednek s pl. a Leel-Őssyek Lehel vezértől származtatják a maguk eredetét. — A történelmi múltra való ezen visszaemlékezés erős tápot nyújt nemzeti büszkeségük ébresztésére, mely itt csakugyan szépen is kifejlődött. Akárhányszor hallottam, hogy tömegben egymást csak magyaroknak nevezték. E részben a református köznép annyira megy, hogy más vallású embert nem-is-igen acceptál magyarnak. Adja isten, hogy ez legyen legkisebb gyöngesége!

A nyelvet azzal a tájszólással beszéli, melyet, bár nem eléggé sajátosan, biharinak nevezhetünk. Mindazáltal Sarkad Szalontával együtt némileg külön vidéket képez. Kiejtését bizonyos vontatottság jellemzi, melyet a hangzók meghosszabbítása okoz és az, hogy a tompább ejtést kedveli. Így mond é helyett gyakran í-t, ó helyett ú-t; pl. szép = szíp, ló = lú stb. Feltűnő a közép é divatozása, — a kettőshangok önkéntelen szeretete, a számos elisio, — a fél- és régmúlt időalakok kedvelése, az ikes igék szabálytalan használása és több ilyes, mi a nyelv régies állapotának megőrzésére mutat.

S az ősiekhez viseltető eme ragaszkodását ép úgy észrevehetjük szokásainak és életmódjának szemléletében is. — A lakodalmak, keresztelők, temetések, — a névnapok, disznótorok, fonókák stb., többé-kevésbbé a hagyományok ösztönszerű szeretetére vallanak. Positiv törléneti vonatkozása azonban a népnek alig van; nincs hely, a melyről regélni tudna s még a régi hajdúvilágról sem tud egyebet mondani, mint hogy — volt. Nemzeti hősei csak annyiban vannak, amennyiben egyikről-másikról az iskolában tanúit valamit; a család maga nem terjesztője a múltak emlékezetének. Meséi sárkányokkal ős minden képzelhetetlen szörnyekkel bajlódnak; üresek és szellemtelenek, melyeknek csak az előadás ad némi érdeket. Még a „kincskeresők" együgyűsége mutatna némi történeti reminiscentiákra, kik a század elején és 1863-ban keresték a sok pénzt a régi sáncok helyén; de ez sem forog egy határozottan körvonalazott tárgy körűi, s aligha látna benne valami összeegyeztethetetlent, ha Darius aranyait Rákóczi libertásaival egy fazékban emelhetné ki a földből. Azonban emlékezéseinek e korlátoltsága csak a régibb időkre vonatkozik; az egy nemzedék alatt történtekről akármelyik némi élénkséggel beszél. És hogy az a tájékozatlanság nem merőben a közöny kifolyása, mutatja azon, magában véve csekély körűlmény is, hogy házaikat, hacsak valamire valók, évszámmal látják el. Egy rozzant viskón is ott szemléltem az „1822. "-őt kitapasztva. Hanem sok öreget zavarba hoznánk vele, ha azt kérdeznők, mikor született? Figyelemmel kísérve a múlt századbeli tanúvallatásokat, a tanúskodók évszámát rendesen csak „körűlbelűl" tudták meghatározni. Pedig némelyik csakugyan szép kort élt. Pl. Őssy István, ki a XVII. században a török ellen csatázott, elmúlt száz esztendős, mikor meghalt. Nemrégiben húnyt el egy napszámos, ki 100 éves korában még javában kaszáígatott. A határ néhány helyneve szintén történelmi vonatkozásokat gyaníttat; de maga a nép megállapodik annál a puszta névnél és semmiféle emléket nem ügyekszik benne keresni. A sarkadi tónak, melyről minden német kozmographus tud, itt Sarkadon semmi nyoma. — sem a természetben, sem az emberek memoriájában.

Azonban — ne szerkeszszünk vádoló levelet. Mert akármeddig jutnánk panaszunkkal, végre is észre kell vennünk, hogy — ha ösztönszerűen is — működik e népben a történelmi tudat, mert nemzeti önérzetét csak ennek észrevétlen jelenléte magyarázza meg. Ezt tehát minden alkalommal a tényezők közé sorolhatni.

A közerkiilcsiség átaiában véve kielégítő; a vallásosság, mely annak legbiztosabb támasza, nincs megtámadva s ha ösmerek saját emlékezetemre is időt, midőn a bűnesetek aggasztó mértékben megszaporodtak. rablás, gyilkolás, kiváltképen pedig gyújtogatás és verekedés épen nem tartoztak a ritkaságok közé, — örvendve jegyezhetem meg, hogy az e féle bajok ma csak nagyon elszórtan jelentkeznek. Egyébiránt e viszonyokról a város iratai között kevés adat van s azok sem tartoznak még a nyilvánosság elé.

Viseletök régi magyaros jelleméből veszíteni nem sokat veszített; legfeljebb „módosabb" lett egy kissé. E század elején a tehetősek is beérték egy „lájbi"-val, egy ünneplő bő szájú inggel, gatyával és panyókára vetett szűrdaróccal vagy ködmönnel; télen csizmát, nyáron kerek orrú, vagy pedig fejes bocskort és munkaközben rövid inget viseltek, mely a gyomort szabadon hagyta. ' Azután nagyszélű kalap, mely esernyőnek is megjárta s mely annál jobb volt, minél vékonyabb posztóból készült — s ezzel kész volt a férfiaknak is az ünnepi parádéja. „Hejh, uram, sohajtozott egy öreg földmíves, ma még a szolgalegény sem menne úgy a templomba." Fiatal emberek vállra omló hosszú hajat, az idősebbek üstököt hordtak.

A lányok nagyon kirukkoltak, ha posztó-galléros „rokli"-t vettek föl; tehetősebbek zöld posztó rokolyát, rendesen azonban egyszerű vászonkötős rokolyát használlak. A szegények néha úgy eszközölték ki, hogy egyszerű alsó-ingnek ne nézzék a szoknyájokat, hogy égerfahéjjal sárgára festették. Rendesen olyan kucsmájok volt, melybe bele kellett fújniok, hogy a fejökre húzhassák. Egyébiránt vasárnapokon rengeteg bodros fejkötővel jelentek meg. —

A régi egyszerűség eltűnt; a jobbmód, vagy a népnél is lábrakapott fényűzés okozza? Talán mindkettő; csak a jellemet ne változtassa meg!

Lábjegyzetek:

1. A   reformátusok,   katholikusok   és   izraeliták   eredeti   anyakönyveiből.
2. Biharvármegye közgy. jegyzőkönyve 1870. júl. 20.-ról, 750. sz.
3. „Bihar", 1872. — 9. sz, — Dr. Kiss jelentése. Másik uralkodó baj a székdugúlás, mely néha 2 hétig is eltart.
4. Rozvány, Szalonta tört.. VII. 1. — 1725. aug. 30. jegyzőkönyv tanúvallatásról.
5. Haan, Békésmegye hajdana, I., 56.  és 135.
6. A Leel-Ossyek birtokában levő jegyzékről.