| |
Szinte múlhatatlannak vélem, hogy előlegesen is védő beszédet tartsak azon szándékom mellett, miszerént a műveltségbeli viszonyokról szóló fejezetben beszéljek valamit a sarkadi írókról. Csak irodalomtörténetet ne várjunk. Ez a szó csupán szerves egészet illethet. De az életrajzírónak meg van a maga jogos helye mindenütt, hol egy-egy írónak neve bármi tekintetben összeköttetésbe jutott az illető várossal.
Sarkadon három, e nevezetre méltó, író született; négy pedig hosszasabban működött benne. Amazok közt az első Csathó Pál.
Ő 1804. január 7. támadt nyeresége lön a magyar irodalomnak; harmadnapra Gyulán, hova azon időben Sarkad katholikusai tartoztak, keresztelték még. Apja, Csatószegi és Szentsimoni Csathó Mihály gr. Almásy uradalmi tiszttartója volt (szül. 1767., mh. 1837.), anyja pedig Visontai Kovács Róza. Csak a gyermekkor legelső benyomásait vihette az életbe magával e helyről, honnan valószínűleg ő sem előbb szakadt el, mint midőn apja, kit a gróf 1811-ben nyugalomba helyezett, Nagyváradra költözött. Úgy látszik, itt nyerte első neveltetését. A gymnasiumot jó eredménynyel befejezvén, Egerbe, majd Pestre ment kispapnak; hanem valami gúnyírattal borsot tört elűljárói orra alá s az intézettől s ezzel együtt pályájától, melyhez annyi szép remény fűződött, válnia kellett. Eleintén egy sokban rokon téren keresett kárpótlást: nevelő lett; s mint ilyen megfordult Bécsben, Grác-ban és Budán. Egész komolyan vette a dolgot; neki feküdt a tanulmányoknak s az elemi oktatás elveiről egy nagyobb könyvet kezdett írni; aligha maga is nem hitte, hogy ő belőle még paedagogus lesz. De nem lett. Abból a munkájából csak töredék jelent meg; nevelőségével is fölhagyott, melyhez 1834-ben tért még egyszer vissza; hanem akkor is csupán rövid időre. 1831-ben a tudós társaság írnoka, 1832-ben pedig a „Jelenkor" szerkesztője s az akadémiának még azon évben levelező tagja lön. Pedig akkor irodalmilag még alig működött; de a jövőjéhez kötött várakozásoknak mindenképen ügyekezett megfelelni. Már 1833-ban jutalmat nyert a magyar ragokról és képzőkről készített dolgozatáért;1) szépészeti cikkeket kezdett írni a „Társalkodó"-ban — s itt és másutt kifejtett munkásságával egyik nevezetes előzője lett a mai-napság annyira fölkapott tárcaíróknak. Élénk, nem-ritkán szikrázó szellemmel karolta föl a közönséges élet minden jelenetét, sok finomsággal csevegett tanúlmányozott és kevésbbé tanulmányozott kérdésekről egyaránt s hol a gúny, hol az élc fegyverét használva, része volt benne, hogy a magyar közönség főleg a könnyebb olvasmányokat a harmincas években szinte rohamosan megkedvelte. A „Jelenkor" szerkesztéséről lemondva, egyideig a „Rajzolatok" munkatársa volt; majd (.1836.) a „Tudománytár" vezetését vette át; midőn pedig (1887.) Pozsonyban a „Hírnök" megindult, Orosz József fölszólítására ahhoz csapott át segédszerkesztő minőségében. E lapnak főleg az ő csinos prózája s hírlapírói ügyessége adott élénkséget; kár, hogy ő sem volt jobb; mint utána annyi kollegája, sokszor személyes támadásokra pocsékolván a hasábokat. Az ú.-n. „lapszemlék"-et hazánkban körűlbelűl ő tette otthonosakká.
Közben előszeretettel művelte a színirodalmat is. Már 1883-ban tagja s egy darabig jegyzője volt az akadémia színügyi bizottságának. Mint író pedig a következő művekkel lépett föl: 1) Fiatal házasok. Vígjáték 3 felvonásban. — 2) A tolvaj. Vígj., 1 felv., — 3) A neslei torony; dráma 5 felv. — 4) Örökké. Vígj. 2 felv. — 5) Angelo; dráma, 4 felv. — 6) Garrick Bristolban; vígj.,felv. — 7) Ligeti Kastély; melodráma, 1 felv. — Az utóbbi fordítás s a magyar akadémia színműtárában jelent meg. A mellett néhány beszély, útleírás stb. Sőt a kézikönyvíráshoz sem maradt hűtelen; mert még 1834-ben bocsátotta közre kedvelt magyar-német beszélgetőjét (Levrault rendszerében), valamint gyermekek számára németűl írt magyar nyelvtanát (Ife után).
Azonban megtört, mielőtt igazán nevezetest alkothatott volna. Idegessége által magától sok barátot elriasztva, nyomorban, betegségektől elgyötörve húnyt el Pozsonyban 1841. febr. 11. Csak egy leánya maradt; férfiágon sírba vitte a magyarországi Csathó-családot.
A Sarkadra való másik két író pályájának még csak kezdetén áll. Az egyik Rácz Károly. A másik Márki István.
Rácz Károly 1842. július 29. született. Sarkadon, Békésen, majd Debrecenben s végre Bécsben tanúit. Elvégezvén hittanúlmányait, 1867. okt. 5. szülőföldjére jött ref. segédlelkésznek, hol 1868. ápr. 16.-ig maradt. Itt mondott két egyházi beszéde külön fűzetkében is megjelent. Sarkadról Debrecenbe költözött s ott tartózkodása idején nyerte el a pappá-avattatást (1869. aug. 13.) Albrechtfalvára. Onnan 1872. szept. 1.-re a debreceni főiskola könyvtárához segédkönyvtárnoknak távozott, míg ismét lelkészséget vállalt s 1873-ban máj. 9. Bánfalvára, 1874. szept. pedig Ménes-Gryorokra ment. Önállóan megjelent munkái a következők: 1) Kis káté, vagy a hittan rövid vázlata a heidelbergi káté szerént. Dr. Kohlbrügge után. Elberfeld, 1867. — 2) Székfoglaló egyházi beszéd, Sarkadon 1867. okt. 6. — Elberfeld, 1867. — 8-r., 7 lap. — 3) Ünnepélyes egyházi beszéd a hitújítás 350. évnapján. Sarkadon, 1867., okt. 31. — Elberfeld, 1867. — 8-r., .8 lap. — 4) Egy hivő szavai. (Paroles d'un Croyant.) Írta de la Mennais P. Róbert. A negyedik kiadás után fordítva. Debrecen, 1871. — 5) A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. Sárospatak, 1874. — 8-r., 259 lap. — 6) Mennyei lépcső. Egyházi beszédek. írta Dr. Kohlbrügge F. H. Sárospatak, 1874 — 1876. — 1 — 3. fűzet. — 7) Beszéd, melyet új harang toronybatételekor tartott Bánfalván július 12.-én 1874. — Sárospatak, 1874. — 8-r., 15 lap. — 8) Ertesítvény a reformátusok ménes-gyoroki gyülekezetéről. Első évfolyam. — Sárospatak, 1875. 8-r., 42 lap. Valamenyi közt legfigyelemreméltóbb 5. szám alatt említett történeti műve. Igaz, hogy az abban fölhozott adatok földolgozásával nem-igen bíbelődött s hogy ekként az olvasó-közönség helyzetét meglehetős kényelmetlenné tette ; azonban annyi nála az új, az ismeretlen közlemény, hogy a kutatásnak e téren ma már alig akad sok tennivalója s a rendezéshöz jólértő kéz azokból bizton felállíthatja ama kor történetének épűletét. Ott pedig, hol az adatokból kissé kibontakozni tud, irálybeli ügyességet is mutat. Nagy baj azonban, hogy a történetet túl a rendén protestáns színben tárgyalja, — mintha felekezetszerű történelemnek egyátalán volna helye és jogosúltsága. Annyiban menthető, hogy az egész mintegy alkalmi mű, 1874-ben ülvén a prot. egyház kétszáz év előtt vérig zaklatott papjainak emlékezetét.Márki István 1842. aug. 6. született. Grymnasiumi és jogitanúlmányait (1865.) Budapesten végezvén, 1867. május. 3. Bihavármegye közgyűlése őt a szalontai járás egyik esküdtjévé választotta. 1871. dec. 18. Gyulára nevezték ki törvényszéki bíróvá s mint ilyen, jelenleg fő-képen a bűnügyekben előadó. Irodalommal nyilvános lapokban 1856. óta foglalkozott; 1872-ben adta ki a sakk-játék tankönyvét, mely e nemben nálunk az első figyelemreméltó szakmunka.2) Győry Vilmos így nyilatkozik róla: (Pesti Napló,, 1872., 83-84. sz.): „— — ez önálló, belbecscsel bíró szakkönyv, mely becsületére válik irodalmunknak. Újabb combinatiók, még eddig senki által fel nem fedezett változatokkal nem viszi ugyan előbbre a sakkelméletet; azonban alapos és gondos összeállítása folytán egy színvonalon áll a külföldi, hasonló terjedelmű bármely sakktankönyvvel, úgy hogy ezeket a magyar olvasó, kezdő tanúlmányozó Márki István. műve mellett teljesen nélkűlözheti."
Most Szén, a híres magyar sakkozó, munkáit rendezi sajtó alá, s Corneille némely darabját fordítja. Szülővárosának azzal tett kedves szolgálatot, hogy az ottan divatos népdalokat és mondákat összegyűjtötte; Gyulai Pál azokból 1872-ben néhány mutatványt olvasott föl, melyet a „Kisfaludy-Társaság" nagy tetszéssel fogadott.
Még négy egyénről kell megemlékeznem e fejezetben, mint kik életöknek egy szakaszával Sarkad történetéhez forrtak.
Az első Trajánovits Ágoston. Született Erdő-Bényén (Zemplén), 1828. január 28. Elemi iskolait szülőföldén végezte s innen 1837. a sátoralja-újhelyi gymnasiumba került. Tanúlmányait az V. osztálylyal megszakítva, szülői a mádi gyógyszerész, Sztyavnitzky János oldala mellett adták (1842.), hol nagy szorgalmat tanúsítván, már 1846. segéd lehetett s mint ilyen, előbb Nyíregyházán, majd Nagyváradon nyert alkalmazást. Ez utóbbi helyen a derék Matta László, pesti gyógyszerészszel ismerkedett meg, kinek ösztönzésére a pesti egyetemen megnyílt gyógyszerészeti kétéves tanfolyamot kezdte látogatni. Ezt sikerrel végezvén, meg egy évet töltött nemes barátja és jótevője lipótvárosi intézetében; s azután, tapasztalatainak öregbítése céljából, Tordán fogott munkához.
Nagyapját még 1847-ben, apját pedig 1854-ben elvesztvén, most egészen magára maradt a szűkebb anyagi viszonyai folytán előhaladásában sokféleképen gátolt ifjú. Betegen, csüggedve tért vissza szülőföldjére, hogy annak híres timsótartalmú vasgálicos fürdejében veszendőnek indúlt egészségét helyreállítsa. Csakugyan visszanyerte azt s ezzel megjött munkakedve is. Barátja, Karátson Sándor nagyváradi gyógyszertárában találkozunk vele újra, majd Nagy-Szalontán, hol előbb az odavaló gyógyszerésznek halála folytán rábízott tárt vezette; majd, 1857-ben, annak egész bérletét is átvehette. — Szalontán nem sokáig maradt; mert 1859. egy Sarkadon önerejéből fenntartandó gyógyszertárra nyert engedélyt s ezt ugyanazon évi szept. 6. törvényes vizsgálatnak alávetve, csakhamar meg is nyithatta.
Meglehetősen virágzó intézete fölmentvén őt az anyagiak felett való túlságos aggodalmaktól, ezentúl szakmájának elméleti és irodalmi részével is bővebben foglalkozhatott. A lapokba csak 1862 óta kezdett dolgozgatni ; de első (kéziratban maradt) kísérleteit még 1847-ben tette. — Önállóan és határozott sikerrel 40. nevenapján, 1868. jan. 28. lépett világ elé, midőn kiadta az 1877. óta a budapesti egyetemen is kézikönyvűl szolgáló » Gyógyszerészeti kettős könyvvitel«-ét. 3) E téren ő a legegyszerűbb módot ügyekezett felkutatni, de a nélkűl, hogy a „semmit be nem írás"-nál is roszabb túl-egyszerű könyvvezetést megengedné. Az első részbea a kérdés elméletét és a gyógyszertári űzlettant, a másodikban a könyvvitel gyakorlatát adja elő, — szabatosan és érthetően. Hasonló tárgyú cikkeket írt a „Gyógyszerészeti Hetilap"-ba. (Viszhang a könyvvitelre. — Szövétneke az olasz kettős könyvvitelnek. — Némely észrevételek a könyvvitelre. — Eszmecserék a gyógyszerészi könyvvitelről stb.) Szakkörökben főleg e művével szerzett magának jó nevet; s ezt csak öregbítette, midőn a magyar orvosok és természetvizsgálók 1871. évi nagygyűlésén felolvasta önállóan is megjelent s bennünket oly közelről érdeklő ily című értekezését: „A Bihar- és Békésmegyék véghatárán érülköző Sarkad-mezőváros földtalaja és kútvizéről." 4) — 1874-ben két kis munkát adott ki : 1) Az orvos-gyógyszerészet ó- és új-kori fejlődése és hanyatlása5) — és 2) A korhanyról.6) Amott történéti adatok nyomán a fölött elmélkedik: szükséges- és-kívánatos-e, hogy a gyógyszerészet üzleti korlátozását vagy szabadságát nálunk is behozzák, vagy tudományosan továbbfejleszszék; emitt a humust előbb a mezőgazdaság és vegyészet, azután azon módok tekintetében vizsgálja, melyek szerént a megfogyatkozott korhanyt a talajban pótolhatjuk. — Tevékeny részt vesz ezenkívűl az országos gyógyszerészeti gyűlésekben, melyeknek többnyire jegyzője, — a biharvármegyei természettudományi társulat mozgalmaiban s a sarkadvidéki takarékpénztár vezetésében.
Második írónk berzéki Paulikovics Lajos. 0 Huszton (Mármaros) született 1832. febr. 10. Iskoláit a m.-szigeti ref. collegiumban végezte (1851.) S alig volt ezzel készen, az a hármas szerencsétlenség érte, hogy egy évben — 1852. — elvesztette anyját, fivérét és szemei világát, melyet utóbb Schöfft Károly adott vissza. Vaksága éjjelében sem vesztette el szelleme rugékonyságát: az akkori divatlapokban s máshol történeti elbeszéléseket közölt, melyeket gyöngéd nővérének, Ceciliának, mondott tollba. — 1854-ben Bethlen Gábor idejéből vett mesével írta meg „Hétvár" című történeti regényét, melyet történeti elbeszéléseinek és regéinek gyűjteménye („Rajzok a hajdankorból") követett. — 1858-ban jelent meg „ítefelejtsek a történelem mezejéről" című könyve, melynek második kötetéből azonban a rendőrség 800 példányt elkobzott, nem lévén ínye szerént az a hazafias szellem, mely „Pál vitéz" című beszélyében különösen lengedezett.7) A törvényszék elé való idéztetgetés stb. kellemetlenségeitől szerzőnk csak egy év múlva szabadűlt meg. — Ezalatt a maga is sokat szenvedett ifjú a szenvedő emberiség szolgálatába állott: orvos lett; — s 1859. dec. 17. nyert képesítő oklevelével először Sarkadon talált alkalmazást; s innen akkor sem távozott, midőn 1861-ben Biharvármegye őt szalontai járásorvossá választotta. Barátainak és az irodalomnak akart élni megszokott otthonában. És képzeletének tápot Sarkad történeti múltja nyújtott. Kétségen felül álló hitelű adatokkal nem rendelkezvén e tekintetben, követte azt a módot, a melyet Kisfaludy Sándor szentesített a maga „regéi"-ben: költői háttérrel látta el a történelem néhány sovány adatát, mely reá e város régi korából maradt. így írta meg phantastikus „Sarkadvár" című regényét, melynek hősnője Sarkady Ilona. 8) — Később barátja, Püspöky Alajos, most sarkadi kath. esperes, elbeszélései alapján, ennek nagybátyja, Püspöky János huszárőrnagy életét költőileg kiszínezve, elkészűlt másik regényével, a „Püspöky őrnagy"-gyal is, mely 1862-ben került ki sajtó alól.9) Írt több kisebb beszélyt a Családi Lapokba is, néhány kóresetet a Gyógyászatba és több vidéki levelet, különösen a „Pesti Napló"-ba.
1861. végén az alkotmányos megyei tisztviselő-kar egyetemesen lemondván hivataláról, ő is állás nélkűl maradt s így örömmel fogadta azt a meghívást, mely őt Akna-Sugatagra szólította kincstári orvosnak. De bár távozott Sarkadról, szeretetét iránta szentűl megőrizte. Egy jóval utóbb írt terjedelmes beszélye („Lehel Júdit") szintén sarkadi tárgyú. Itt azonban pályát cserélt. A tanárkodásra hivatást érezvén magában, 1865-ben szívesen elfogadott a kassai állami főreáliskolánál egy helyettes tanárságot, melyet azután véglegesen is betöltött, midőn 1867-ben a szabályszerű vizsgálatot letette. Egyúttal azonban orvosi tanúlmányait is óhajtván kamatoztatni, a kassai kir. jogakadémiában ingyenes előadásokat kezdett tartani a törvényszéki orvostanból s így a magyar akadémiákon ő volt e tanszék első meghonosítója. — Most egész szenvedélylyel fordulhatott ismét a történelem felé — s tanúlmányainak eredménye egy „Balassa Bálint" című irodalomtörténeti regény lett, mellyel e műfajnak nálunk is jogosúlságot akart szerezni. A kezdemény érdemét bajosan lehetne tőle elvitatni. — A kassai hírlapoknak, nevezetesen a Felvidéknek s a Kassa és Vidékének, átalában szorgalmas munkatársa volt és pedig ez utóbbinak „Turul" név alatt. Tudományos értekezései (Kassa, mint a magyar irodalom egykori Athénje Baróthy, Kazinczy és Bacsányi korában. — Az ősmagyar vallás és ősköltészet stb.) jobbára szintén itt láttak napvilágot. Kéziratban van tőle „Botond és Toldy ugyanazonossága" és „Bém utolsó órái." Mindkettő nemsokára sajtó alá kerűl.
Ily nagyobb részleteket megengedő helyrajzban meg kell emlékeznem Sohlya Antalról is. 0 1821. júl. 20. született Kis-Kún-Majsán. Magánszorgalomból két deákiskolát végezvén, iparos, majd segédkántor lett s mint ilyen, 1838-tól kezdve, fölváltva Szegeden, Csányon, Szegváron, Hód-Mező-Vásárhelytt és Makón működött. — 1842-ben, békés-gyulai altanítónak tették meg s 1843-ban, mint már megvizsgált tanító, Sarkadra ment, hol 2 évig közszeretetben végezte kötelességeit. 1845-ben Várad-Veléncére, távozott kántortanítónak s 1846-ban nagyváradújvárosi éneklővé választatván, e helyütt 15 évig maradt s 1855-ben az ott felállított r. kath. kir. tanítóképző-intézet egyik tanárának nevezték ki. Végre 1860. augusztus 25. Csongrád város hítta őt meg s azóta, mint egyébként is tevékeny polgár, e jó magyar helyen munkálkodik. — A hírlapirodalomban először Táncsics forradalmi „Munkás-Újság"-ában lépett föl s azóta az időszaki közlönyök egyik legszorgalmasabb levelezője ; az 50-es években visszautasította a bécsi „Pressernek a levelezőség iránt tett ajánlatát. Ezzel egyidőben adta ki „Temetési gyászénekek tára" című, hangjegyekkel ellátott gyűjteményét. Szerkesztőtársa Garay Alajos és Engesszer Mátyás volt. Az énektannak az iskolákban való kezeléséről ekkortájt írt nagyobb értekezése oly elveket állított föl, melyek több tanintézetnél csakugyan bemenetelre is találtak. A hatvanas években a képző-seminariumok alkotása tárgyában írt tanúlmányával a „Népnevelők Kalaúzá"-tól pályadíjat nyert. A Fekete Ferenc által e század második tizedében készített „Útmutató kántorkönyv"-et újra átdolgozta, bővítette és az egészet hangjegyekkel látta el. 1873-ban előfizetést hirdetett „Egyházi éneklészeti (!) közlöny" címmel tervezett hetilapjára ; de nem indíthatta meg. Egyházi szertartástana és népénekes könyve kéziratban hever. Szerény, nyomot alig hagyó irodalmi munkásság mindez; de legalább azon érdeme van, hogy egy nagyon siralmas állapotban tengődő szak föllendítését vette célba.
Jelenleg Sarkadon él dr. Nasér Ede. 1853. május 24. született Bródban (Morvaorsz.). A gymnasiumot Baján, — és külföldön kezdett egyetemi tanulmányait Prágában végezte; bölcsészettúdori címet nyervén, Nyugat-Európát beútazta. Eleintén lelkipásztornak készűlt s nemcsak a prágai zsinagógában tartott nyilv. hitszónoklatot, hanem Schüttenhofból papságra való meghívást is kapott; de korábbi terveivel szakítva, tanárságra képesíttette magát — s most Sarkadon nevelősködik. — Számos nyelvet beszél s magyarul és németűl irodalmi kísérleteket is tett. Már 16 éves korában megpróbálkozott „Címnélkűli emberek" nevű darabjával, melyet néhány német színpadon „Auf dunklen Pfaden" és „Grelun-gene Kur" című színműve, illetőleg vígjátéka követett. —- Jelen fűzettel egyidőben bocsájtja közre (Stuttgartban, Cottánál) „Die Frauen im Leben, in der Kultur und in der Geschichte" feliratú, mintegy 15 íves könyvét. — Néhány magyar lapban humorisztikus cikkei jelentek meg. Fejlődésben levő tehetség —
Mind a mellett is, hogy nem volt író, mint kiváló tudományos készűltségű férfiúról ejtek egy-két szót Györy Mihályról. Ő 1803-ban Sarkadon született. Ott kezdte a tanulás elemeit, — folytatta Szalontán, befejezte Debrecenben. Szováton töltött négy évi rektorkodás után külföldi útra indúlt s hazatérve, előbb szalontai segédlelkész lett, azután pedig, mint prédikátor, Aradon 10, Tenkén 16 évig fáradozott. — 1870. júl. 5. húnyt el. Nagyon kedvelte a természettudományokat. Mint pomologus, nem kis hírben állott. — Olvasmányaiból sajátkezűleg 50 kötetre terjedő kivonatot készített.
Bezárom a sort Szakács Mihály sarkadi prédikátorral, ki a múlt század végén a reformátusok közönséges énekes könyvében levő 235-ik dicséretet írta s úgy látszik, egyébként is foglalkozott egyh. költészettel; továbbá Nagy Imre helv. hitv. káplánnal, ki prot. lapokba dolgozik, és Szíber Nándor sarkadi születésű gyulai főkán-torral, ki bő énekeskönyvet adott ki.
S van-e az íróknak olvasóközönsége Sarkadon ? —
Első sorban e helyen mindenesetre az újság-tartás áll, mely aránylag igen szépen virágzik; nevezetesen az 1876-ról szóló postai kimutatás szerént egy év alatt 10,584 darab napi- és hetilap, folyóirat stb. érkezett Sarkadra; csaknem hihetetlen növekedés az előző 20 — 30 év eredményeihez képest.
Rendszeres nyilvános könyvtárak nincsenek, hacsak ilyenekűl nem veszszük az olvasó- és a népkör igen csekély gyűjteményeit; egyes családok azonban igazán örvendetesen pártolják az irodalmat s nincs egyetlen egy műveltebb család sem Sarkadon, mely annak oltárára nem áldozott volna valamit. Minden háznak egyik fő kincse a gyakran több száz kötetet magában foglaló könyves-szekrény — s ez a körűlmény szintén egy tényező azon sokszor hallott ostoba ráfogás megcáfolására, hogy a magyar középosztály nem szeret olvasni. Sőt az olvasás iránt való kedv nagy mértékben és egyre fokozódik a népnél is. A tehetősebb földmíves gazda mindinkább rászánja magát egy-egy újság járatására, — néhány könyvet pedig minden esetre beszerez a téli estékre; és pedig nem-csupán hajmeresztő históriákat, hanem kissé komolyabb tárgyúakat is. Nagy baj, hogy a könyvárus-boltot csak a vásárokon és piacokon elég gyakran kísértő ponyva képviseli, a mely rendesen Tatár Péter költői nagyságának hódol; azonban ez olyan dolog, melyen némi vállalkozó szellemmel egy kissé lehetne segíteni. Példáúl az országszerte százszor sürgetett népés iskolai könyvtárak föllítása által, melyek azután a lakosság részére is közvetítenék a könyvbeszerzést s így megannyi ügynökségek lehetnének. Még bizonyos tekintetben a házaló (colporteur) könyvkereskedésnek is volna értelme ; vagy pl. oly tagadhatatlanúl képtelen gondolat volna az, hogy egy-egy kereskedő, ki fűszerekkel stb. látja el a várost, kissé a könyvelárúsítással járó bíbelődést is megkísértse ? Az igaz, hogy ez is azon pontok közé tartozik, hol könnyen idegen érdekek megsértésének bűnébe eshetik az ember. —A néppel közelebb való érintkezésben álló egyesek valami kis buzgóságal mindenesetre olykép karolhatnák föl az irodalom terjesztésének ügyét, hogy annak mindenelőtt Sarkad értelmes polgárai növekedő számában látnék meg hasznát.
Egyébiránt e városban két olvasó-kör működik; azok is sok emberrel megszerettették már a betűt.
Az első és régibb az „Olvasó-egylet", mely ideiglenesen már 1862. szept. 21-én, 1865. okt. 10. pedig, 1865. aug. 1. a helytartó-tanács ellátván alapszabályait a bemutatás törvényes záradékával, véglegesen is megalakúlt. Tiszteletbeli elnöke gróf Almásy Kálmán, elnöke Osváth Imre lett. Az eleintón csak 40 tagot számláló egyesűlet sok húzavona után erősödni kezdett; most van saját helyisége, tekeasztallal ellátva. A járó lapok száma nagyon megfogyatkozott. A tagság díja évenkint 6 frt.
A második a „függetlenségi olvasó népkör", mely 1869-ben keletkezett. Elnökei: Zakar József és Seres József. — A tagok évenkint 1 frtot fizetnek és számuk most 80-ra rug.10) A kör 4 lapot járat. Jövője nagyobb lehet amazénál; mert a tehetősek a nélkűl is ellátják magukat saját házaiknál olvasnivalókkal, s azért a 2—3 lapért nincs okuk a kaszinóba fáradni; itt ellenben az a meglevő 4 lap is nagy szükséget pótol. Különben mind a kettő megérdemelné az erősödést, mert a társadalmi el-daraboltságon kellene segíteniök. Az pedig elég jelentékeny ; bajnak is, küldetésnek is.
Ez a fáradság kifizetné magát abból a szempontból is, hogy az iskolák Sarkadon évenkint csinos összeggel szaporítják az olvasni tudók számát. Pedig e felekezetiekhez már rég föl kellett volna állítani azon felsőbb népiskolát is, melyre a várost a törvény 11) ép úgy kötelezi, mint a mily ösztönt adhat reá gr. Almásy Kálmán nemes ajánlata, ki a tagosítás végbemente után e célra 28•7 hektárt és a maradványföldek után eső váltságdíj felét (10386 frt) ajándékozott a községnek.12)
Kit nyom a mulasztás vádja, nem tudom; de Sarkad saját érdeke ellen cselekszik, ha tovább is e megfoghatatlan halogatás mellett marad.
A meglevő felekezeti iskolák közől a reformátusokéi vannak legjobban ellátva, kiknél a tanításra 5 egyén ügyel föl (2 leánytanító). A gyermekek száma átlag 500 s ebből 40—45% esik a lányokra. Ez meglehetősen állandó arány. 1838-ban járt 230 fiú, 198 lány, — 30 évvel később 280 fiú, 230 lány. Valami jelentékeny szaporodást tehát nem tűntethetünk ki. 12 % nem jár iskolába az iskolázhatok közöl.
A sarkadi ref. elemi iskola már a múlt századtól kezdve azon jobban rendezett prot. alsó tanintézetek közé tartozott, melyekben a latin nyelvet is tanították. Legrégibb ismeretes berendezése kiviláglik a rector 1797. évi fizetéséből, mely 6 folyamról emlékezik meg a fiúknál, 4-ről a lányoknál. Ottan voltak az ábécések és collecto-res, declinisták és comparisták, conjugisták, grammatisták és syntaxisták; emítt az ábécésekyós collectrices, olvasók, zsoltárt és kiskatekizmust tanúlók, a nagy katekizmust, Hübner történetét és apróbb számokat könyv- nélkűl tanúlók, végre a bibliások. De már az 1805. márc. 19.-i bihari egyházker. gyűlésen fölmerűlt az a panasz, hogy e kerűlet iskoláiban nagyobbrészt megszűnt a deáktanítás, — másutt 2—3 év alatt sem mennek tovább a declinatióknál s a hittanon, kis történeten, és zsoltáron kívűl mást nem tanúinak a gyermekek, kiknek némely része nyáron át még vasárnap sem jár iskolába; a mellett a prédikátorok sem igen gondolnak a tanítás menetével stb.; azt határozták tehát, hogy vegyes iskolákban a fiúk a lányokkal ugyanegyet tanúljanak; a tanítók iskolai naplót vezessenek; a prédikátorok látogassák az iskolákat; minden évben két vizsgálatot tartsanak (őszszel és tavaszszal); a tanfolyam ezentúl is egy év legyen. És pedig az első folyamban tanítsák az I. félév alatt a betű-zést, olvasást, hittant (a gyermekek értelméhez képest), némely könyörgést, a római számokat; II. félévben gyakorolják az olvasást és könyörgést, a vallásismét, bibliát, arabszámokat, éneklést. A második folyamban I. félév alatt a kis katekizmust, e kérdésig: Mit hiszesz te a ker. anyaszentegyházról? a bibliát Osterwald szerónt; könyörgéseket, írást, éneklést, hangjegyeket; II. félévben, ezeket folytatva, még az összeadást és kivonást, — végre a magyar ejtegetést. — A III. folyamban I. félév alatt a heidelbergi káté némely részét, a számvetést a szorzásig, írást, Magyarország földrajzát, a magyar és latin nyelvtant, az olvasást, hangjegyekből való éneklést s a zsoltárok első verseit a 75. zsoltárig. II. félévben: a nagy kátét végig, az új szövetséget, a négy számítási műveletet gyakorlatilag, a nyelvtanból az ejtegetést, fokozást, és névmásokat. — Végűi a IV. folyam I. felében ismételni kell az egész nagy kátét, a bibliát; tanúlni Magyarország történetét a „Kis Tükör" szerént, Európa földrajzát, a hármas- és társas-szabályt, ügyleti fogalmazványokat; a II. félévben: a tanúltak összegelendők.
Kik iskoláikat a 4. év után is akarják folytatni, a deák tudományokat debreceni mód szerént tanúlják.
Ez tehát mintegy kiegészítése a kerűleti ülés 1801. nov. 17. hozott azon határozatának, hogy „minden helyen legyen deák oskola s csak a tompább eszűeket mentsék föl a latin nyelv tanúlásától".13)
A tanítás azóta sok üdvös javításon ment keresztül, de roppant fontosságához képest még most sincs kellően méltányolva annak ügye; az ósdiság még nem egy célszerű módot tart bilincsben.
Féligmeddig curiosumképen, közölni akarom a tanítók fizetését 1797-ből.-
A rektor kapott a kántorságból 30 r. frtot, — 20 köböl búzát, tavaszi szántást árpának és tengerinek, 2—2 köblöst; három kerűlő coquát, vagy minden gazdától 3 garast, de ebből, mint segítőjét, a praeceptort is koszttal kellett tartania; 4 szekér szénát, 15 font faggyúgyertyát és elég tűzi fát. A gyermekek részéről kapott: az ábécé-sektől és collectoroktól 12 krajcárt, a folyékonyan olvasóktól 24, a declinistáktól és comparistáktól 51, a conjugistáktól 68, a grammatistáktól 85, a syntaxistáktól 102 krajcárt; azonkívűl a „sabbathale" — egy kanta bor, vagy egy véka árpa minden gyerektől; ezt azonban pénzen is meg lehetett váltani; generale halottól kapott 24, partiale halottól 12 krajcárt. Végre megszántották a dinnyeföldjét. — Ez tehát már akkor sem volt rosz rektória.
A kis praeceptornak és a leánytanítónak a hitközségtől nem volt készpénz fizetése, hanem a tanúlóktól szedtek fejpénzt (12, 24, 34, 51 kr.)
Sajnálom, hogy nem örökíthetem meg azon népnevelők neveit, kik Sarkad református gyermekeinek oktatásában fáradoztak, — valaminthogy nem írhatok bővebben az iskolák történetéről.
A katholikusok három évfolyamú iskolája 1833-ban épűlt, állván 2 szobából (1 a tanítónak, 1 a fiúknak). Fiúk és leányok együtt tanúlnak. Most a réginek helyén újabb és elég csinos épület áll, zsindelytetőre. A tanítók neveit ezekben állítom össze:
A tanúlók száma 50—60 közt ingadozik.
Tanszerekkel most meglehetősen el van látva.
Az izraeliták iskolája a 60-as években kezdte próbálgatni szárnyait, hanem pénzhiány miatt nemsokára feloszlott és csak 1873-ban fogott újabb munkához. — A növendékek a magyar nyelvben elég jól haladnak. 15) Reméljük, hogy minélelőbb nem csupán tantárgy, hanem tannyelv is lesz a magyar. Úgy illenék.
Végre föl kell még említenem azon tanyai iskolát is, melyet az ágostai vallású tót dohánytelepítvényesek Nyéken gr. Almásy Kálmán segítségével 1867 óta fenntartanak.16)
Az- 1870. évi népösszeírás szerént Sarkadon 8 tanító és magánházaknál 2 nevelő volt. Ez a magánnevelés, hála istennek, azóta sem igen terjedett jobban és a szülők inkább nyilvános fennsőbb tanintézetekbe küldik gyermekeiket. Ugyanazon évbeli fölvétel szerént e városból 23 fiú látogatott nagyobb iskolákat. A ki tudja, kevésbbé módos emberre nézve mily igen bajos az idegen helyen való taníttatás, ezt a számot, csekélysége mellett is, bizonyosan méltányolja.
Ha a műveltségnek a nép minden rétegében való elterjedtségét kutatjuk, úgy első sorban ismét az átalános népszámlálásra kell hivatkoznunk. Ezek az adatok eléggé szomorúak — ha t.-i. észrevételeinket a korra való tekintet nélkűl teszszük meg. Így
| írni és olvasni tud | 3449 (ebből 56%, férfi) |
| csak olvasni tud | 347 ( „ 52% „ ) |
| sem írni, sem olvasni nem tud | 3796 ( „ 45% „ ) |
Vagyis:
| ír és olvas | 46•8% |
| csak olvas | 4•7 ,, |
| se nem ír, se nem olvas | 48•5 ,, |
Különösen ez utolsó volna megszégyenítő, mert mezőváros létére Sarkadot a középszerű műveltségű megyék számarányához sülyeszti le. De ha megnyugszunk azon tényben, hogy Magyarországban a lakosság 17%,-a 6 éven alúl álló gyermek lévén, ezen kulcs szerént Sarkadra 1250 kis gyermek esik17), úgy a tudatlanok számát méltányosan csak 31•5 %-nak mondhatjuk. Még mindig oly összeg, mely mindenkiben komoly gondolatokat költhet, ki a népnevelésnek igaz barátja. Vas szigorúság az iskolatörvények alkalmazásában, ez azon egyedűli mód, mely e nagy engedékenységgel csak 31%,-ra tett sötét foltot eltűntetheti. Egyébiránt különös, hogy az írást a lakosság 4•7 %-a elfeledni képes és csak a betű ismeretét tartja meg. Az elnehezűlő kéz és a tengődő élet sajnálatos, de eléggé érthető eredménye az.
Lábjegyzetek:
| |