| |
Alföldünk némely községének története voltaképen alig egyéb, mint egy-egy nagybirtok története. Csak kevés oly kisebb városunk van, melynek nevéhez valamely csattanós emléket csatolhatnánk a múltból. Ez talán onnan ered, hogy a községi élet nálunk sohasem volt annyira különválasztva egyesek anyagi érdekeitől, misze-rént önállóan valami maradandót létesíthetett volna. Vegyünk elő száz monographiát: kilencvenkilenc legalább is egyének viselt dolgaival áll elő, — pedig azt a címet viseli, hogy „X. Y. város története."
És bizonyosan fontos is az a viszony, melyben a község nagyobb birtokosaival, vagy épen (régi szóval élve) földesurával áll. Az anyagi érdekek szilárd kapcsolatában nyilvánúl az. Egyes helyek fölvirúlása, vagy épen tönkrejutása sokszor valóban bizonyos névre vezethető vissza, s így lesz az egyik ok, a másik okozat. Ma kétségkívűl ez a dolog is változott.
Sarkad maga azon mezővárosok közé tartozik, melyben igazi nagybirtok csak későn alakúit s mely fejlődése első korszakaiban apróbb nemesi jószágokra volt földarabolva; ezt némileg katonás szervezete hozta magával. Bizonyos tekintetben felületes az az állítás, hogy Sarkad a XVIII. század előtt földesurat nem ismert; kisebb mezővárosról lévén szó, e föltevés már első pillanatra ellenkezik a kor átalános szellemével.
Csakugyan, találunk is adományosokat.
Ne vegyünk mást elő, mint Biharvármegyének 1552-ben kapuszám szerént eszközölt összeírását; Ez arról értesít bennünket, hogy Sarkadon Sarkadi Ferencnek 35, Baghdi Ferencnek 4, Oláh Istvánnak 41/2, Chyeffi Ferencnek 4, Vemery Benedeknek 1, Vass Mihálynak 3 portája volt.1) A leghatalmasabb valamennyi közt Sarkadi Farkas, ki, mint láttuk, a kastély fölött is parancsnokolt. 1577-ben ugyan, midőn utoljára találok felőle emlékezetet, 2) nem mint sarkadi földesúr jelenik meg, de az eltérés végre is csak a hely nevében van ; akkor t. i. Biharvármegye bizonyságot tett valamely részbírtokról, melyet ő és Misky Márk Ambrus ispánynak elzálogosított. Egyébként neki Sarkad-Ősiben is volt 2 portája, Kötegyán-ban 16, Köte-Tarcsán 41/2, Mező-Panaszon 15, — Tarjánt pedig egészen bírta. 3) Ez Biharban. Zarándban Banka-morác volt az övé.4)
Sarkadi Farkasnak aligha magva nem szakadt; mert családja nevével azontúl nem találkozunk 5); javait Mágóchi Ferenc kaphatta adományban, vagy legalább kapott rá valami levelet. Soká azonban ő sem élvezhette; Bethlen Gábor fejedelem 1612. január 12.-én már mint halottról beszél róla s vagyonát Sövényházi Móric Mártonnak ajándékozta több mással együtt, Lippa és Borosjenő kapitányainak pedig meghagyta, hogy őt annak birtokában ne háborgassák.6)
Vele párhuzamosan, földesúri jogokat gyakorolt Sarkadon Rhédei Ferenc is; legalább egy 1620-ban megejtett tanúvallatásnál Szabó Balázs az ő sarkadi jobbágyának mondja magát.7) Kétségtelen, hogy Vörös Balázs kapitánynak is voltak jobbágyai; máshol legalább mint tehetős úr tűnik föl. Így kapta ő Báthorytól Békés felét már 1609-ben és Dobozt, melynek birtokában őt 1623. máj. 5. Bethlen Gábor is megerősítette.8) A rá vonatkozó többi adatot nem akarom füzetem egy korábbi fejezetéből ismételni. Úgy látszik, gazdálkodásukat haszonbérlések kötése által is ügyekeztek biztosítani; legalább a kétegyházaiak Sarkadon a XVII. század elején földeket vettek ki.9)
Gyökeresen változtatott ez állapotokon Rákóczy György 1644.-i oklevele, melyre untalan is hivatkoztak a lakosok a XVIII. században Hadd álljon itt az eredeti latin szöveg döcögős magyarságú, de hű fordítása:
„Mi Rákóczy György stb. Adjuk emlékezetűi jelen soraink rendjében mindenkinek, a kit illet, hogy mi úgy némely tanácsuraink előterjesztése következtében, mint magunk is látván és megismervén kitűnő és vitéz nemeseinknek ; ú. m. Erdős Péter bírónak, Csatári János, Balás Dániel, Varga Miklós, Balázsi Pál, Ősi Gáspár, Szűcs András, Mészáros János és Terepély György esküdteknek, valamint Herpai Mihály hadnagynak és minden többi őrségbeli katonáknak, Sarkadvárunk és városunk úgy lovas, mint gyalog-renden lévő lakosainak hű és buzgó szolgálatait, kik azokat nekünk minden alkalommal, minden ügyünkben és időviszontagságokban, a mint csak lehetett, fölajánlották és megmutatták, mi sem késünk azokat az utókor számára fenntartani és megbizonyítani. Ennélfogva Győr nevű egész és csonkítatlan pusztánkat ugyanazon Sarkad-városának keleti határában, legközelebbi szomszédságaival együtt, — valamint a következő egész telkeket és pedig: puszta-Herpán egyet, úgy a szintén puszta Nyéken is egyet; továbbá a közönségesen Csáky-rétnek nevezett szigetet; azután a Lei-Ősi puszta egy és végre ugyanazon Sarkad városnak 3 üres telkét, melyet hajdan nemes Tholdi Tamás bírt, hanem azt halála és mindkét ágon való magvaszakadta után kincstárunk igazgatósága, Erdélyországunk s Magyarország hozzákapcsolt részeinek régi és helyes törvényei és szokásai értelmében elfoglalta, mind a mellett is, hogy némelyek, kik bizonyos pénzösszegért azokat, t.-i. a pusztát és telkeket használták, ezen elfoglalásnak ellene mondottak, — mégis mi fennevezett híveink kérelmére, megfizetvén az ellenmondóknak a törvény szerént fizetni valókat, egy részben pedig azokat el is engedve, ha azon pusztát és telkeket a törvényes perből minden részben kibontakozva tudjuk:minden hasznaikkal és bármely tartozandóságaikkal, nevezetesen mívelt és míveletlen szántóföldeikkel, rétjeikkel, legelőikkel, mezőikkel, kaszálóikkal, erdeikkel, ligeteikkel, hegyeikkel, havasaikkal, völgyeikkel, szőlőskerteikkel és szőlőhegyeikkel10) — nemkülönben vizeikkel, halaikkal és halastavaikkal, vizeik medreivel, malmaikkal és azok helyeivel, átalában pedig bármi néven nevezendő hasznaik és illetőségeik csonkítatlanságával s mik azokra régtől fogva vonatkoznak, igaz határaikban és régi kerűletökben — Sarkad városunk nevezett bírójának, hadnagyainak, esküdtjeinek és összes őrségbeli katonaságának, lakosságának, népességének, úgy azok minden örökösének, tartós kegyelmünk jeléűl jóságosan adandóknak, ajándékozandóknak és átruházandóknak ítéljük; a minthogy adjuk, ajándékozzuk és át is ruházzuk, mások jogának fenntartásával, jelen íratunk rendjében és levelünknek bizonysága szerént. Kelt sárosi kúriánkban, júliushónap kilencedik napján, az Úr ezer hatszáz negyvennegyedik évében. Rákóczi György. — Szalárdi János, másodtitkár." 11)
Ezen adomány szolgált alapúi mindazon keresetekhez, melyeket a lakosok a következett században a földesurak ellen megindítani jónak láttak.
Ily körűlmények közt a sarkadiak a hadiszolgálaton kívűl egyébbel aligha voltak terhelve. — Mikor azután a várat 1711-ben föladták, a kényelmes helyzetnek előre gyaníthatólag változnia kellett. A sarkadi sáncot odahagyván, Berke János bíróságában, a lakosok közgyűlése 1720. táján elhatározta,12) hogy „a ki meg akar maradni Sarkadon és lakosa akar lenni, tehát minden teherviselést magára végyen és úgy megmaradhat; ha eddig együtt szenvedtünk, továbbra is szenvedjünk; és annyi jussa lészen Sarkadban és a pusztákban kinek-kinek, az ő jussa szerént;13) ha pedig meg nem akar maradni és a teherviselést magára nem veszi, harmad napok alatt a városból kimenjen, mely egyezésről levelet is csináltak volt azon alkalmatossággal."
Mindazáltal sokan nem akartak részt venni ezen terhekben s mint máshol jeleztem, többen elhagyták Sarkadot. A megmaradottak csakugyan nem is fizettek 3—4 évig semmi tizedet és csak egyszer találjuk följegyezve, hogy ezt a város a maga hasznára a sertések és méhek után beszedte, „mert sok volt." 14)
E közben az újszerzeményi bízottság (commissio neoacquistica) is szemet vetett Sarkadra. 1724-ben és 1725-ben a kassai kamara és Kiczing főhadibiztos ugyancsak szorongatta a sarkadi nemességet birtokai természete iránt. Az eredmény nem lehetett kielégítő; mert Rhédei Ádám, kinek ősei, mint láttuk, már bírtak volt Sarkadon, új adományt nyert. Azonban egy más igénylő állott elő: bizonyos Yizessy János nevű füzes-gyarmati lakos. Ez egy oklevélre hivatkozott, melylyel II. Miksa 1562. július 8. Cehffy Balázs és Vizessy Farkas nemeseknek, valamint nővérének, Petronellának, ajándékozza Biharban Kötegyánt, Remetét, Sarkadot, Sarkad- Ősit, Ecset, Antot, Répás-Keszit és Nagy-Vásárit, nemestelekkel Sarkadon ; Aradban Hodost, Bodrogot, Kökényfalvát; Zardndban Bánhegyest és Csanádban Királyhegyest.15) A sarkadi tanács 1725-ben Yarga Ferenc főbírósága idejében, meg is hítta Yizessyt, hogy ha való ez az adomány, jöjjön Sarkadra lakni. „Inkább fogadjuk el mi kegyelmedet, — mondta neki a tanács küldötte, Fekete János, — mintsem a Rhédey-familiát; mert csak pereccel is eltartjuk mi kegyelmedet." 16) Yizessy be is ment Sarkadra s ott önhatalmúlag kúriát foglalt magának; a lakosság azonban annyira felingerlődött ellene, hogy közös akarattal kiűzte, hajóra rakatván öt és feleségét 1729. márc. 11.17) Később ugyan megint visszakerűlt s egy rosz házban vonta meg magát, folytonosan nagy szelet csapva nemességével; hanem a földesuraságból nem lett semmi. Utóbb részt vett az 1741.-i fölkelésben; családját és igényeit sírba vitte.
A mint láttuk, a lakosság Rhédeytől idegenkedett18) s midőn az 1725. szept. 18. a város ellen indított per jó vége után 1726. szeptemberében magát birtokába igtattatni akarta, tömeges ellenmondásokkal válaszolt, sőt a jószágba be sem eresztette; miért a földesúr pert indított s az 1727. jún. 13. kelt elmarasztaló ítélet után mind a községtől, mind a nemességtől elfoglalta a földeket. A sarkadiak megint kiverték. Perre kerűlvén a dolog, a nemesek nyertek és Bucsi Mihály biharvármegyei alispán III. Károlynak az ő visszahelyezésük iránt 1731. aug. 2. és 1732. dec. 1. kiadott parancsa értelmében járt el; harmadnapra azonban a lakosság ezen praetensivus nemeseket is kikergette. A nagy zűrzavarban ismét a királyi kincstár ügyekezett felűlkerekedni és 1734. máj. 11.-re a kir. tábla elé idézte a községet ; mely megidé-zés nem vonatkozván a nemességre is, ez 1734. dec. 11. sietett tiltakozni az egyoldalú megítélés ellen. Ezalatt azonban 1734. nov. 21. a fiscus 350 r. forintban már megegyezett a várossal, hogy eddig használt földjeit ezentúl is használhassa.
1749. máj. 13. Mária Terézia az ekként elég bonyolódott helyzetben élő Sarkadot siklói Andrássy Zsigmondnak, később a debreceni kerűlet tartománybíztosának, ajándékozta, majd, 20,000 írtért, özvegyének, Kuun Zsuzsannának (1752), kitől a bírtok Andrássy Istvánra szállt. De a nemesség 1758. jan. 12. pert indított s ennek 1793. jan. 17. az lett a vége, hogy az Andrássy Istvánban különben is magvaszakadt nemzetségtől az adományt visszavették. Ekkor a bírtok kezelését ismét a kincstár vette át és vitte azt addig, míg 1799. szept. 24. gróf Almásy Ignác nem nyert adományt.19) Az uradalom a gróf Almásyak földesurasága alatt tömörűlt igazi nagybirtokká, melynek az 1869. aug. 7.-én végrehajtott tagosítás végre-valahára az egységet is megszerezte. Az Almásyak ezen ága magát Sarkad örökös urának nevezi s az uradalmat Kétegyházával és Várival együtt hitbizományúl bírja.
A zsadányi és törökszentmiklósi gróf Almásy-családot szokás a Kálmán király idejében élt Almásy Euzémtól származtatni; ez ág virágzásának első eszközlője azonban, úgy látszik, Almásy János volt, a XVIII. század kezdetén. — János 1741-ben a Jászkunság nádori főkapitánya lett, majd a hétszemélyes tábla közbírája. 1763-ban hunyt el. Nejétől, Deák Judittól, született fia Pál, 1766-ban követte őt a főkapitányságban, majd a hétszemélyes tábla bíróságában; azután koronaőri s 1779-ben udv. tanácsosi rangot nyert. — A grófságot fia, Ignác, szerezte meg 1815. aug. 11.; ő már 1771-ben jászkun al-, 1779-ben pedig főkapitány volt; 1785. óta egymásután halmozódott rá a kir. táblai ülnökség, tanácsosság, kamarásság, Szt.-István-rendjebéli tagság, kancelláriai tanácsosság, barsi főispánság, temesi grófság s végre az alkancellárság méltósága. Elhunyt 1836-ban. Két fia volt; Alajos és Lajos.
A család címere három mezőre osztott pajzsból áll; közepén egy csúcsával fölfelé fordított háromszögű kék mezőből emelkedő halmon olajfagalyat tartó galamb, míg kétfelűl, vörös sávolyban, egy-egy egyszarvú képezi a környezetet. A családtagok arcképei a kétegyházai kas-. télyban, hol a két Andrássynak is nyugvóhelyet adó külön sírbolt épűlt, vannak megörökítve.
A többit mondja el a leszármazás, táblája:
Az idáig elsorolt nagyobb birtokosok mellett minden időben léteztek csekélyebb javakkal bíró nemesek is. Ezek közt régiségre nézve első helyen állanak a Leel-Össyek. Ők magukat Lehel vezértől származtatják és — családi hagyományuk szerént — még szent István királytól nyertek volt valami adományt.20) Számbavehető történeti adatokra azonban csak 1278. óta akadtam s az sem valami fontos magára a családra nézve.21) Érdekesebb ennél a váradi káptalannak egy bizonyságlevele 1359-ből,22) melyszerént János és Bakony, Leel-Ossy Miklós fiai, a leányágat illető negyedrész-birtokot saját jószántokból kiadták Méhkeréken; 5 évvel később23) János és István ezt a kötést nemcsak megerősíti, hanem még az Őssy-pusztán is ad annak egy bírtokrészt, miről a váradi káptalan azonnal kiállította a privilegialis levelet. Ez adomány Sarkad történetére nézve már azért is fontos, mert a most határához tartozó Őssy-pusztát illeti, hol, mielőtt 1552-ben Sarkadi Ferenc 2, Vemery Benedek 1 és Esztháry Farkas özvegye 1 kaput bírt,24) az Őssyeknek már ekkor csakugyan volt jószáguk, bár maguk a nevezett portalis conscriptióban nem szerepelnek. — 1386-ban Gergely, Benedek fia és Dénes, László fia, valamely méhkeréki bírtokrészök felét Erzsébet nevű nővéröknek adták. — 1396-ban Demeter, a mezőgyáni Barabás fia, azon örökbevallást, melyet testvére, Miklós, bizonyos kis földre nézve, mely a mezőgyáni határban egy nyírfánál kezdődve délfelé a Bida-völgyig terjed, János, Miklós gyulai polgár fiának átengedett volt, a váradi káptalan előtt a maga részéről is megerősítette.25) — 1412-ből Si-monkeréket illetőleg volna egy oklevelök, — de csak az elenchusban; elveszett.26) — 1417-ben a váradi káptalan előtt György, a mezőgyáni Kahanka Pál fia, a maga és testvérei (Imre és Kelemen) nevében tiltakozott Leel-Ossy Mihály (János fia) és Elek azon eljárása ellen, hogy a Leel-Ossyben nekik ajándékozott részbírtokot másrészről odaengedték Leel-Ossy László fiainak, t.-i. a nős Jánosnak és Bertalannak is.27)
Ulászló királynak egy 1497-ben költ levele szerént28) pedig megjelent előtte Mochtői Tamás és fia, Literáti Miklós, abban a dologban, hogy köztük és nemes Méhkeréki Sápy Miklós és György, továbbá Jánosdi Mihály és Dorottya asszony, Lele-Ossy Őssy Pál felesége közt bizonyos részbírtok miatt, melyet néhai Lele-Ossy Bán Vince bírt volt Lele-Őssyben és Méhkeréken, bizonyos viszály uralkodik. Meghagyja tehát a király nemes Me-zőgyáni Mátyásnak, Sáfár Péternek, Ferenczy Jánosnak, Pálffy Mihálynak, Gyáni Andrásnak, Chentek Miklósnak, Jakabfi Benedeknek, mezőgyáni Literáti Pálnak, Vathyo-nyi (?) Albertnek és Görbedy' Gergelynek, hogy a mit e tárgyban tudnak, azt a váradi káptalan előtt hit alatt vallják be. — Azontúl megint hosszú időn át nem találni adatot az Őssyekrol. Ekkor 1585-ben Challay Lászlónak egyébként is érdekes, magyarnyelvű végrendeletében29) előfordúl ez a tétel: „Továbbá az több jószágaim közt a minemű jószágot én bírtam, kiholtom után vajda urunkra ő nagyságára szállandó, azaz Sarkad-Bőssy vagy Leel-Őssynek is hívják." Ebből kitűnik, hogy egy Leel-Őssy akkor gyalogsági kapitány volt — és talán épen Sarkadon.30)
A XVII. században is vitéz emberek hírében állottak a Leel-Őssyek. Leel-Őssy János, ki közel 100 éves kort ért, „több sarkadi társaival 42 esztendeig császár hűségire török ellen hadakozott a sarkadi várban." Pia, Gáspár, a sarkadi vár capitulatiojának egyik aláírója, szintén harcolt a törökkel s öreg korában, „nagy halál, id est Pestis táján holt meg." Ezen Gáspárnak, ki nagyatyjának nevét viselte, 3 fia volt (Dániel, Zsigmond és János) s ugyanannyi leánya. A család nevét Zsigmond tartotta fenn, a mennyiben testvérei közöl csak tőle származtak fiúgyermekek. És pedig: Miklós, Gáspár, János, Sámuel, István, Mihály s Pál; volt 3 leánya is. Miklós 3 fiú (Zsigmond, Miklós, Mihály) és 2 leány atyja s ezektől 13 unoka nagyatyja lett; Gáspárnak egy fia, 3 lánya, Jánosnak 1, Sámuelnek 1 leánya született; Istvánnak hasonnevű fiával magvaszakadt; Mihálytól 5 fiú (József, Benjámin, Lajos, János, Mihály, kinek 2 fia: Mihály és László) és 3 leány, — Páltól 3 fiú (Sándor, Pál, István) és 2 leány származott. A család nemességéről Biharvármegye 1768. szept. 10.,31) 1779-ben32) és 1835. febr. 21.33) ismételve ünnepélyesen tanúskodott. S én nem is sajnálhattam a tért, hogy e családról bővebben közöljek egyet-mást, — bár más nemesekhez képest az arányt alig tartottam meg kellően. Azokról azonban több-kevesebb adatot, ha máshol nem, Nagy Iván kitűnő munkájában is talál az olvasó, míg a Leel-Őssyek eddig az irodalomban még nem voltak bemutatva. S egyébként is, Sarkad legrégibb lakosai közé tartoznak.
Futólag a többi címeres és köznemes családokat is előakarom sorolni, melyek Sarkadon mint földdel bírók jelennek meg; az ú.-n. honoratiorokat tehát ide nem értem.34) Kezdjük nagyobb igazság kedvéért betűrendben.
Ez, kétségkívül, igen hiányos jegyzék három egész századról; de a szövegben elszórva említetteken kívül nem tudtam többet összeszedni. Ha egyikről-másikról könyvecském megjelenése után még kapok adatot, azt köszönettel fogadom s ha lesz rá alkalom, fölhasználom.
Az itt felsoroltak egy része nemességét a múlt században sokszor reklamálta; de alig egy-kettőnek sikerűit azt kivívnia, hogy a megye elismerje. Eleintén ők is a város bírája alá voltak vetve és csak a század végefelé tudták felállítani a hadnagyi széket, mely azután egészen 1848-ig ítélt peres ügyeikben. A legtöbb azonban jobbágyi szolgálatokat is teljesített.
Térjünk vissza ezen jobbágyokra.
Helyzetökről csak Mária Terézia úrbéri szabályzata óta vannak biztosabb tudósításaink. Ezt a vármegye 1773. máj. 26. küldte le Sarkadra, elrendelvén a jobbágy telkek összeírását. Eredményűi azt nyerték, hogy itt azon évben 94 colonista, s 50 házas és 20 hazátlan zsellér találkozott. Ezek birtokában 414 1/2 hektárnyi szántóföld, 693 1/2, „embervágó" rét és 464 1/2 hektoliterre menő jobbágyhely volt. A marhásrobotl 664 13/14, s ezt kézirobotra iittéve, 4368 15/19 nap. A földesúrnak egész éven át adóztak: esztendős bérlet fejében 144 frtot, tűzre-való fában 2043/5 köbmétert, 253/10 liter kifőzött vajat, 60 db. kappant, ugyanannyi csirkét és 362 tojást. — A robot megváltását, úgy látszik, korán divatba hozták; legalább ezt a helytartótanács 1796. febr. 25. három évre ismét megengedte nekik. A colonisták számát akkor 189-re, a házas zsellérekét 110-re, a hazátlanakat 37-re tették. Az 1796. júl. 8. véghezvitt megváltás 6800 gyalognapszámot tűntetett ki; hanem az eredeti összeg, ideértve az 1568 marhás napszámot is, 7003 napot tett. Már 1801-ben 116-ra rúgott a házas zsellérek száma. A jobbágyoknak 1847-ben utoljára eszközölt összeírása szerént volt 283 colonista, 482 házas és 125 hazátlan zsellér, a kik úr-bérileg 26% és szerződésileg 65 7/8 sessiót műveltek. Tartozásuk a jobbágyság legújabb történetében oly fontos évek folyamában:
| 1832-ben | 1837-ben | 1847-ben. | |
| Füstpénz (forintban) | 643 | 729 | 763 |
| Napváltság („) | 239 | 203 | 156 |
| Üstváltság („) | 202 | 194 | 60 |
| Marhásrobot (nap) | 4584 | 4552 | 4465 44) |
| Gyalogrobot („) | 8964 | 9484 | 3437 |
| írtás (nap) | 212 | 4 | 904 |
| Vaj (liter) | 74 | ___ | ___ |
| Kappan (db) , | 177 | ___ | ___ |
| Csirke (db.) | 177 | ___ | ___ |
| Tojás (db.) | 1052 | ___ | ___ |
| Tűzifavágás (köbméter) | 1869 | 1720 | 2156 |
| „ vitel („) | 603 | 603 | 627 |
| Nád (kéve) | 3540 | — | — |
| Egész pénzérték (frt) | 5084 | 1126 | 980 45) |
Ezen számok elég érthetően tanúskodnak a mellett, hogy Sarkad jobbágyai ez időben épen nem voltak túlterhelve. A gróf Almásyak földesurasága alatt a lakosság egész kényelemmel működhetett saját javára s az úrbéri viszonyok teljes megszüntetése után is 20 évre hajdani földesura igazi nemeslelkűségével találkozott, mint erről akárki bőven szerezhet adatokat a tagosítás jegyzőkönyveiből.
Az uradalmi életet már az Andrássyak szervezték. Az ő korukból Thót Andrást (1782—1785.) találom megnevezve tiszttartóúl; számtartó — utána-e, vagy előtte, nem tudom, Kun Sámuel volt, ki 1824. szept. 25.-én Sarkadon 81 éves korában húnyt el. Azután egyideig a kincstár kezelte az uradalmat ; tiszttartó lévén 1797-ben Keresztessy Antal.
A bírtok 1799-ben a gróf Almásyak kezébe jutott s Csathó Mihály, az írónak atyja, lett tiszttartó (szül. 1767., mh. 1837.), ki csakhamar nyugalomba lépvén, őt 1811-ben Donnán Ádám, majd 1816-ban Zay István váltotta föl (szül. 1788., mh. 1864. márc. 19.) ; 45 évi működés után 1855-ben ő is nyugalomba vonulván, hivatalát Márki János (szül. 1812. aug. 23.) nyerte, ki a gróf Almásyak uradalmában a mostani családfő, gróf Almásy Kálmán s ennek atyja és nagyatyja szolgálatában mint gazdatiszt idáig 45 éves múlttal bír. —
Az uradalom személyzete most 1 tiszttartóból, 1 kasznárból, 4 ispánból, 1 írnokból, 1 erdészből s 1 erdészsegédből áll. —
Lábjegyzetek:
| |