Előző fejezet

Farkas L. Gyula

Embertani tanulságok

 

A népesség népmozgalmi adatainak értékelése

Egy település fejlődése, megszűnése vagy látszólagos változatlansága elsősorban társadalmi, gazdasági tényezőktől függ. Ezek hatása is megmutatkozik a népesség népmozgalmi adatainak (házasságkötés, születés, halálozás) alakulásában is. Ezek az adatok biológiai szempontból is érdekesek, és tanulmányozásuk hasznos következtetéseket tesznek lehetővé.

A népmozgalmi adatokat az anyakönyvekből ismerhetjük meg. Ezeknek két változatuk van:

1. Azokon a településeken, ahol valamelyik egyháznak temploma van, az egyházi anyakönyvekbe jegyezték be az említett eseményeket, ezért az ilyen anyakönyvek még a 17. századból is megmaradtak.

2. 1895-ben ha­zánk­ban be­ve­zet­ték az ál­la­mi anya­köny­ve­zést.

A két­fé­le anya­köny­vek azon­ban nem tar­tal­maz­zák ugyan­azo­kat az ada­to­kat. Ha va­la­ki pél­dá­ul csak pol­gá­ri há­zas­sá­got kö­tött, vagy a gyer­mek há­zas­sá­gon kí­vül szü­le­tett, az el­halt­nak nem volt egy­há­zi te­me­té­se, ada­tai nem sze­re­pel­nek az egy­há­zi anya­könyv­ben.

To­váb­bá a 20. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben ha­zánk­ban az egész­ség­ügyi há­ló­zat szer­ke­ze­ti vál­to­zá­sá­nak ered­mé­nye­ként, ha pél­dá­ul egy szatymazi la­kos sze­ge­di kór­ház­ban, kli­ni­kán halt meg, Sze­ge­den anya­köny­vez­ték. Ha te­hát na­gyon pon­to­san sze­ret­nénk meg­ál­la­pí­ta­ni a szatymazi né­pes­ség­moz­gal­mi ada­to­kat, csak több hely­rõl le­het­ne ös­­sze­gyûj­te­ni õket. Mi a né­pes­ség vál­to­zá­sá­nak ten­den­ci­á­ját sze­ret­tük vol­na meg­ál­la­pí­ta­ni, ezért az ál­la­mi anya­köny­ve­ket vet­tük ala­pul.

Adatgyûjtés

Eze­ket az anya­köny­vi ada­to­kat Szatymaz ese­té­ben 1927 óta vizs­gál­hat­juk. Ezek rész­ben má­so­la­tok for­má­já­ban a sze­ge­di me­gyei le­vél­tár­ban, rész­ben a szatymazi pol­gár­mes­te­ri hi­va­tal­ban ta­lál­ha­tók.

Az anya­köny­vek­bõl Gár­dony Eri­ka és Wolf Polla egye­te­mi hall­ga­tók 2000 el­sõ fél­év­ében a kö­vet­ke­zõ ada­to­kat gyûj­töt­ték ös­­sze:

1. a há­zas­ság­kö­té­sek meg­osz­lá­sa ha­von­ként és éven­ként;

2. a szü­le­té­sek (ezen be­lül az iker­szü­le­té­sek) meg­osz­lá­sát ne­men­ként, ha­von­ként és éven­ként;

3. a ha­lá­lo­zá­sok meg­osz­lá­sát ne­men­ként, ha­von­ként és éven­ként; a hal­álo­ko­kat, az el­hal­tak élet­ko­rát.

Értékelés

Az ada­to­kat öt­éven­ként és ha­von­ként cso­por­to­sí­tot­tuk. Ös­­sze­ha­son­lí­tot­tuk a házas­ság­kö­té­sek és szü­le­té­sek ha­von­kén­ti meg­osz­lá­sá­nak gya­ko­ri­sá­gát.

A szü­le­té­si és ha­lá­lo­zá­si ada­tok­ból meg­ál­la­pí­tot­tuk ha­von­ként és öt­éven­ként cso­por­to­sít­va a ne­mek meg­osz­lá­sát. A ha­lá­lo­zá­si ada­tok­ból ki­szá­mí­tot­tuk ne­men­ként az át­la­ gos élet­kort és – azok­ban az évek­ben, ahol föl vol­tak tün­tet­ve a hal­álo­kok – a WHO (Nem­zet­kö­zi Egész­ség­ügyi Szer­ve­zet) cso­por­to­sí­tá­sát ala­pul vé­ve ele­mez­tük a hal­álo­kok gya­ko­ri­sá­gá­nak vál­to­zá­sát is. Mind­eze­ket a más te­le­pü­lé­se­ken vég­zett elem­zé­sek­kel ha­son­lí­tot­tuk ös­­sze.

1. táblázat

A szatymazi házasságkötések megoszlása ötévenként és havonként (a)

Hónap 1927–30 1931–35 1936–40 1941–45 1946–50 1951–55 1956–60 1961–65
Január 21 13 30 13 24 13 20 7
Február 21 29 27 23 23 18 8 11
Március 4 4 3 6 7 8 5 6
Április 2 4 2 4 5 9 3 7
Május 18 24 18 12 22 18 18 21
Június 7 3 8 5 10 12 7 10
Július 4 1 1 3 4 8 4 3
Augusztus 2 4 4 6 55 6 10 8
Szeptember 4 5 8 5 7 8 6 5
Október 7 12 5 6 25 13 24 16
November 31 37 36 31 64 56 40 24
December 1 2 5 6 19 17 19 12
Együtt 122 138 147  120 215 186 164 130

A szatymazi házasságkötések megoszlása ötévenként és havonként (b)

 
Hónap 1966–70 1971–75 1976–80 1981–85 1986–90 1991–95 1996–99 Együtt
Január 6 6 7 2 2 2 1 167
Február 8 5 7 2 2 3 1 188
Március 4 2 6 6 3 5 4 73
Április 5 6 10 5 7 2 3 74
Május 23 24 21 14 8 13 5 259
Június 12 7 8 11 7 6 1 114
Július 8 8 13 6 10 6 4 83
Augusztus 18 24 17 8 9 12 3 136
Szeptember 18 20 10 9 13 20 5 143
Október 24 24 15 13 16 11 5 216
November 25 12 8 7 8 2 3 384
December 10 12 7 4 5 4 3 126
Együtt 161 150 129 87 90 86 38 1963

Az 1. táblázatból kitűnik, hogy 1927-től 1950-ig a házasságkötések száma csaknem duplájára növekedett, ettől kezdve viszont csökkent. A legtöbb házasságot a 2. világháború után, 1946–50 között kötötték, a legkevesebbet 1996–99 között. Természetesen elképzelhető, hogy a szatymaziak egy része másutt kötött házasságot, és a csökkenés okát ebben is kereshetjük. Ez ellen szól azonban, hogy már 1956-tól, de főként 1971-től jelentősen csökkennek a házasságkötések. Ennek nyilvánvalóan társadalmi-gazdasági okai lehetnek.

Gyomán is tapasztaltuk, hogy a házasságkötések az 1900-as évektől szaporodtak, ott viszont a csúcs 1921 és 1930 között volt, jóllehet szintén található másik nagy gyakoriság 1951 és 1960 között (Farkas–Hunya–Varga, 1977), éppúgy, mint Szatymazon.

Öttömösön 1904 és 1925 között növekedett, majd csaknem azonos számú volt, 1946 és 1950 között ismét emelkedett, 1966-tól pedig fokozatosan csökkent a házasságkötések száma (Farkas–Alasztics–Hegedűs, 1998).

Bizonyos hasonlóság mutatkozik tehát a három település esetében a házasságkötések számának alakulásában, sőt a legnagyobb gyakoriság mindhárom helyen 1950–1960 közé esik.

Ettől a jelentősebb lélekszámú Békés város esetében már eltérés tapasztalható. Itt a legtöbb házasságkötés 1921 és 1930 között volt. Jóllehet itt is megfigyelhető a 2. világháború utáni nagyobb házasságkötési kedv, ez azonban 1941 és 1950 közé esik, majd ettől kezdve jelentős a csökkenés.

Végül is az összehasonlítás alapján mind a négy településen a 20. század elejétől a házasságkötések szaporodása, majd a század harmadik harmadában erős csökkenése figyelhető meg.

Rendkívül érdekes a házasságkötések havonkénti megoszlása, majd összehasonlítása a születések hasonló eloszlásával.

2. táblázat

A házasságkötések legnagyobb és legkevesebb száma hónaponként hat hazai településen

Az 1. táblázatból könnyen kiolvasható, hogy Szatymazon 1927 és 1999 között novemberben, májusban, októberben, februárban a legtöbb, áprilisban, júliusban a legkevesebb házasságkötést jegyezték be az anyakönyvekbe.

A 2. táblázatban összehasonlítottuk hat település: Tápé (Farkas, 1972), Vésztő (Farkas-Varga, 1973), Gyoma (Farkas–Hunya–Varga, 1977), Békés (Farkas–Hunya–

Varga, 1977a), Öttömös (Farkas–Alasztics–Hegedűs, 1998) és Szatymaz adatait.

Ebből a táblázatból kitűnik, hogy – jóllehet a gyakoriság szempontjából nem azonos sorrend szerint is – mind a hat településen a legtöbb házasságkötés novemberben, a legkevesebb pedig júliusban volt. A fiatalok egybekelésre általában az őszi-téli hónapokat választották, míg a nyár és tavasz másodrendű volt.

E hat település népessége elsősorban mezőgazdasággal foglalkozott. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a gazdasági szempontok érvényesültek. Az őszi betakarítás eredménye határozhatta meg az ifjú pár életének anyagi hátterét, és nem utolsósorban ez tette lehetővé, hogy nagy létszámú násznéppel megtarthassák a lakodalmat. Ezért a lakodalmas időszak az őszi-téli hónapokra esik. A nyári-tavaszi időszak viszont a mezőgazdasági munkálatok miatt erre alkalmatlan.

Olykor vallási tényezők is szerepet játszanak. Így például Tápén több évtizeden keresztül decemberi házasságkötést nem találtunk az anyakönyvekben, mivel ez advent ideje. Ettől a szokástól a 2. világháború után már kezdtek eltérni.

Születések

Az egyházi, állami vagy mindkét házasságkötés két egyén családalapításának a szentesítése. Természetes következménye a gyermekáldás. Ahogyan a házasságok megkötésében, ugyanúgy a születésekben is megfigyelhető bizonyos szezonalitás. A szatymazi születési adatok havonkénti és ötévenkénti megoszlását a 3. táblázatban mutatjuk be. A születéseket csak 1965-ig tüntettük fel, mert 1956 és 1960 között a bejegyzett születések száma az előző öt évhez képest hetedére csökkent, sőt 1961 és 1965 között mindössze hat születést jegyeztek be az anyakönyvbe. Jóllehet a születések csökkenése nem csupán itt figyelhető meg, ez a rendkívül alacsony születési szám csakis azt jelezheti, hogy ebben az időben a szatymazi gyermekeket valószínűleg Szegeden szülték meg az anyák, és ott is anyakönyvezték őket. A táblázatban föltüntetett születési szám tehát nem felel meg a község valóságos gyarapodásának.

Az anyakönyvekbe 1927 és 1965 között 1853 gyermek születését jegyezték be: ebből 959 fiú és 894 leány volt. A leány-fiú születések aránya (1000:1072), az 1970. évi hazai adatokhoz nagyon hasonló: ekkor Magyarországon 1000 leányra 1067 fiú jutott (Czeizel, 1976).

3. táblázat

A szatymazi születések ötévenkénti és havonkénti megoszlása nemek szerint

A házasságkötések gyakoriságával nincs összhangban a 9. hónapra bekövetkező születési gyakoriság (4. táblázat). Csak egy esetben fordul elő, hogy a születési gyakoriság nagysága követi a házasságkötésekét; négy hónap esetében több mint 9 hónapra, 7 esetben kevesebb, mint kilenc hónapra figyelhető meg a születések és a házasságkötések gyakoriságának nagysága közötti összefüggés. Ez arra utal, hogy a népességben születésszabályozás érvényesül.Előfordul többes, vagy ikerszülés is. Hazánkban 1968-ban 1000 szülés esetében 18,2 ikerszülés, 10 000 születésre egy hármas iker születése volt jellemző (Czeizel, 1976).

Az 5. táblázatból kitűnik, hogy 1927 és 1958 között 1853 születés közül 17 ikerszületés fordult elő (9,22 ezrelék). Ez a magyar népességre jellemző előfordulásnak mintegy fele, azaz Szatymazon sokkal ritkábbak az ikerszületések.

Az ikrek nemek szerinti megoszlása: 6 fiú-fiú, 2 leány-leány és 9 fiú-leány ikerpár. Azt, hogy ezek közül hány volt egypetéjű iker, nem lehet megállapítani, ugyanis az egypetéjű ikrek azonos neműek, de nem minden azonos nemű ikerpár egypetéjű.

Hármas ikerszülést nem jegyeztek be az anyakönyvbe, és ez az említett előfordulási gyakoriságot figyelembe véve várható is.

4. táblázat

A házasságkötések és születések havi megoszlása a gyakoriság csökkenő sorrendje szerint

 

5. táblázat Ikerszületések Szatymazon

 

 

Halálozás

A halálozási statisztikából többféle következtetés vonható le. A halotti anyakönyv már pontosabban tükrözi a valóságot, hiszen az elhunyt szatymaziakat elsősorban lakóhelyükön temették el. Valószínű azonban, hogy ez sem teljes értékű, mert elvétve más településen is előfordulhattak eltemetések.

6. táblázat

Az elhunytak nemek, ötévenkénti és havonkénti gyakorisága (a)

 

Az elhunytak nemek, ötévenkénti és havonkénti gyakorisága (b)

 

Az anyakönyvekben közúti baleset következtében elhunyt, de Szatymazon anyakönyvezett idegenek is előfordulnak: 32 férfi és 10 nő. Ezeket kihagytuk a halálozási statisztikából (6. táblázat). Az anyakönyvben mindegyikük esetébenfel volt tüntetve születési helyük, valamint halálokként „baleset az E5 jelű úton”.

Mi olvasható ki a 6. táblázat adataiból? A férfiak elhalálozása nagyobb számú, mint a nőké: a 2611 egyénből 241-gyel több a férfi. Ez abban is megmutatkozik, hogy 1000 nőhalál esetére 1222 férfi jut. Ha ezt összehasonlítjuk a születéseknél említett aránnyal, akkor egyértelműen kitűnik a férfiak nagyobb halandósága, amely a magyar népességben általában is megfigyelhető.

Az, hogy az 1950-es évek végétől csökken az elhaltak száma, összefüggésben lehet a lakosság létszámának csökkenésével.

Legtöbben márciusban, majd csökkenő számmal áprilisban, februárban, januárban, októberben, decemberben haltak meg, azaz a halálesetek elsősorban kora tavaszi és téli évszakokban fordulnak elő. Legkisebb az elhalálozás a nyári évszakban. Ez igazolja a népi mondást, hogy a parasztember dologidőben még meghalni sem ér rá.

Az elhalálozások gyakorisági sorrendje szerint a nemek szerint 8 hónap esetében eltérés van, viszont legtöbb a haláleset mindkét nemnél márciusban és áprilisban. Hasonló egyezés mutatkozik a két nemnél az aránylag kevés elhalálozást tekintve júliusban.

Nemenként és ötévenként az átlagos megélt életkor mindkét nemben növekedett.

1927–1930 közötti a férfiak átlagos életkora 37,0, a nőké 40,3 év volt. 1996–1999 között a férfiaké 62,2, a nőké 73,8 év. A két nem közötti eltérés is 3,3 évről 11,6 évre növekedett. Bizonyos időszakokban azonban az átlagos életkor és növekedése eltérő és a nagyobb életkor irányába nem egyenletesen változik.

Mindezek a jelenségek nem csupán a szatymaziakra jellemzők és – mint a 7. táblázatban látjuk – elsősorban a gyermekhalandóság csökkenésével függnek össze.

7. táblázat

A férfiak és nők megélt átlagos életkora ötévenként

 Az anyakönyvekbe bejegyzett elhalálozási életkorokat nemek szerint, ötévenként összesítettük (8. táblázat). E táblázatból néhány fontos következtetés vonható le.

A születés utáni első húsz évben elhunytak száma az 1960-as évekig jelentősen csökkent. Ezt támasztja alá két adat. Amíg 1927 és 1930 között – tehát négy év alatt a 0–19 évben elhunytak száma 93 volt, 1961 és 1999 között – azaz 39 év alatt – ugyanezen korosztályúak közül mindössze 11-en haltak meg. Ez összefügg a gyermekkori védőoltások bevezetésével, a gyermekek egészségügyi ellátásának hathatós javulásával. Különösen jelentős 1946-tól a 0–4 életévekben meghaltak számának jelentős csökkenése. 1927 és 1945 között 212 0–4 éves gyermek halt meg, míg 1946 és 1999 között ugyanezen korosztályúaknál csak 34 haláleset fordult elő.

8. táblázat

A megélt életkorok megoszlása ötévenként és nemek szerint

 

Még szembetűnőbb a változás a 0–9 évesek esetében. 1927 és 1930 között az említett korúaknál 85, 1961 és 1999 között csak négy gyermek halálát jegyezték be az anyakönyvekbe.

Eltérés van azonban a gyermekhalálozásokban a nemek között is. Az előbb említett 0–19 évben 1927–1930 között elhunyt 93 gyermekből 54 volt fiú. Ez a fiúk, férfiak kisebb biológiai ellenálló képességével van összefüggésben, amely általános jelenség.

A gyermekhalandóság csökkenésével együtt jár az is, hogy az átlagos életkor növekedett. Ez különösen a 60–65 év fölött elhunytak számának növekedésével mutatható ki. Itt is érvényesül azonban a nemi különbség, mert az életkor emelkedésével a meghaltaknál növekszik a nők aránya is. Példaként említjük meg, hogy a legutóbbi 39 évben (1961–1999) a 70–74 évesen elhunytak közül 93 volt a férfi és 44 a nő, míg ugyanezen időszakban a 80–84 évben meghaltakból 68 volt a férfi és 109 a nő. Ez összefügg az említett átlagos életkor növekedésével és azzal, hogy a nők átlagos életkora 1996–1999 között 11,6 évvel meghaladja a férfiakét.

Jelentős a szatymaziak közt a 90 vagy annál nagyobb életkort megéltek száma is. A 90–104 évet megéltek száma 118, ebből 70 a nő és 48 a férfi. 1971 és 1999 között 29 férfi és 35 nő élte meg e nagy életkorokat, amely a 118 haláleset mintegy 54%-a. Legnagyobb részük végelgyengülésben halt meg.

Mindössze két esetet jegyeztek föl, amikor az elhunytak 100 évnél nagyobb életkort éltek meg: egy-egy nő 1929-ben 104, 1938-ban pedig 101 éves korában halt meg.

A 9. táblázatban fölsorolt haláloki tünetcsoport közül kiemelkedő gyakoriságban (45,16%) fordulnak elő a keringési szervrendszerrel kapcsolatos halálesetek. Ide soroltuk az anyakönyvekben föltüntetett következő halálokokat: szívbaj, agyvérzés, koponyaűri vérzés, mellszorulás (angina pectoris), visszérgyulladás, agyvérzés (gutaütés), szívgyengeség, érelmeszesedés, magas vérnyomás, trombózis, elvérzés. A nemek között ezeknek a halálokoknak az előfordulási gyakoriságát tekintve nincs lényeges eltérés. A koponyaűri vérzés, elvérzés más okokra is visszavezethető (baleset, vérzékenység).

9. táblázat

A halálokok megoszlása 1927-1982 között nemenként

 Második, jóllehet lényegesen kisebb gyakoriságban szerepelnek a halált előidéző okok között a légzőszervrendszeri megbetegedések (13,95%), mint pl. a fulladás, tüdőgyulladás, tüdő- és mellhártyalob, asztma, tüdővész, hörghurut. Ez a betegségcsoport a férfiakban gyakrabban okozott halált, mint a nőkben. A halálokokból nem derül ki, hogy a fulladás a légzőszervrendszer elégtelensége, vagy más ok miatt következett be.

Kiemelkedik még a daganatos megbetegedések csoportja (9,59%). Legtöbb esetben rosszindulatú daganat a halál oka. Ezek mindkét nemben gyakorlatilag azonos gyakoriságban fordulnak elő.

Jelentős számú (7,62%) a végelgyengülésben elhaltak esete is. Ebben több a nő, mint a férfi.

A többi tünetcsoportnál 4,81 és 0,05% közötti előfordulási gyakoriságot állapítottunk meg.

Öngyilkosságot 35 egyén – közülük 28 férfi – követett el. Érdekes, hogy ezek négy időszakban fordultak elő: az 1929–30, 1932, 1939–40-es években, 1942 és 1948 között, a harmadik időszak 1957–58-ra és 1960–1962-re esik, végül a negyedik időszak 1963–1964 és 1966–1968-ban figyelhető meg.

Sajnálatos, hogy 1982 óta a halálokok nincsenek föltüntetve az anyakönyvekben. Így a betegségcsoportok számbeli alakulására nem lehet megbízható következtetéseket levonni, pedig ezek a település egészségügyének megtervezésében hasznosíthatók lennének.

Szatymaz haláloki statisztikája eltér például Öttömösétől, ahol a gyakorisági sorrend a következő: légzőszervrendszeri megbetegedések, keringési szervrendszeri megbetegedések, fertőzések, perinatalis mortalitás és morbiditás, végelgyengülés (Farkas–Alasztics–Hegedűs, 1998).

Vésztőn első helyen ugyancsak a keringési szervrendszer betegségei által okozott halálokok szerepelnek (47,40%); ezeket követik az egyéb betegségek és a 13,87%-os gyakoriságú végelgyengülés (Farkas–Varga, 1973).

Természetes szaporulat

A születések kapcsán említett anyakönyvezési okok miatt nehéz a település természetes szaporulatát megállapítani. Nagyobb biztonsággal csak az 1927 és 1955 közötti időszakra lehet következtetni: 1817 születés mellett 1311 haláleset következett be, azaz a település természetes szaporulata 506 fő volt.

 

Irodalom

Czeizel Endre (1976): Az emberi öröklődés. = Gondolat Kiadó. Bp., 188, 291.

Farkas Gyula (1972): The Evaluation of the demographic Characteristics of the Population of the Village of Tápé in SE-Hungary. = Advances in the Biology of Human Populations. Bp., 351–356.

Farkas Gyula–Alasztics Zsuzsanna–Hegedűs Marietta (1998): Öttömös népmozgalmi adatai. = Öttömös. A település földje és népe. Szerk. Juhász Antal. Öttömös, 319–334.

Farkas Gyula–Hunya Péter (1983): A békési ember antropológiája. Demográfiai adatok. = Békés város néprajza. Szerk. Dankó Imre. Gyomaendrőd, 17–38.

Farkas Gyula–Hunya Péter–Varga Imre (1977): Gyoma lakosságának antropológiai arculata. Demográfiai adatok (1895–1970). = Gyomai tanulmányok. Szerk. Szabó Ferenc. Gyoma, 359–378.

Farkas Gyula–Varga Imre (1973): Vésztő lakosságának antropológiai arculata. Demográfiai adatok. = Vésztő története. Szerk. Szabó Ferenc. Vésztő, 506–513.

 
  
Előző fejezet