Előző fejezet Következő fejezet

TISZTELT OLVASÓ!

 

Nagy örömmel ajánlom figyelmébe jelen tanulmánykötetet, amely a harminc éves város történetét villantja fel fejezeteiben.

A kötettel régi adóságot szeretnénk törleszteni a városban élők, a helyi közösség számára. A korábbi években számos elemzés, kiadvány látott napvilágot a város életéről, egyes szakterületekről. Ezzel a kötettel átfogó tanulmánygyűjteményt nyújtunk át a Tisztelt Olvasónak. A fejezetek a település történetét, a városépítés időszakát, a nevelés, oktatás, kultúra, sport, egészségügy, egyház- és sajtótörténet helyi folyamatát követik nyomon a várossá nyilvánítástól napjainkig. A könyv tematikáját igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az önállóan is jelentős tanulmányok együtteséből a város életének széles spektrumú képe rajzolódjon ki.

A kötet összeállítására irányuló, régóta dédelgetett elképzelésünknek vitathatatlanul az adta apropóját, hogy a millenniumi évben, 2000. április l-jén ünnepli Százhalombatta a várossá nyilvánítás harmincadik évfordulóját. Szép alkalom ez arra, hogy az ezeréves magyar államiság esztendejében városunk születéséről és az azóta eltelt három évtizedről is megemlékezzünk. Ünnepi külsőségeket és mégis csendes emlékezést követel tőlünk ez a születésnap. Saját élményeinkből, magánéletünkből mindnyájan tudjuk, hogy a kerek évfordulókat a szokottnál is ünnepélyesebb hangulatban, s a visszatekintés, számvetés jegyében éljük át. Nem lehet ez másképp városunk, Százhalombatta harmincéves évfordulóján sem.

Egyik nagy kincsünk, hogy köztünk élnek azok az emberek, akik a várost saját erejükkel építették napról napra. A település megszületése, fejlődése és mai arculatának kialakulása a mi történetünk, élő és valóságos. Számos irigylésre méltó vonása lehet számunkra a történelmi magyar településeknek, a battaiak közös városépítése, saját megélt, s máig eleven történetünk azonban olyan élmény, amellyel e tekintetben kelhetnek versenyre évszázados leírások, történelmi adatok. Településünk, legyen bármilyen fiatal, a mi közös munkánk eredménye, kötődésünk ezért sokszor mélyebb és személyesebb. Felelősségünk és Százhalombatta iránti elkötelezettségünk is mélyen gyökerező, amelynek egyik gyümölcse a várossá nyilvánítás harmincadik évfordulójára összeállított tanulmánykötet.

Kérem az Olvasót, fogadja olyan szeretettel kiadványunkat, mint amilyen szorgalommal és odaadással azt munkatársaim írták és szerkesztették.

Százhalombatta attól lesz a mi városunk, ha felelősséggel és szeretettel gondozzuk. Ne azt kérjük számon, mi tehet értünk a város, hanem kérdezzük együtt, mit tehetünk még közösen Százhalombattáért. Így válik olyan szegletévé a világnak, amelyet igazi otthonunknak érezhetünk.

Vezér Mihály

polgármester

 

  
Előző fejezet Következő fejezet