|
|
|
Szerencs első irodalmi említése alighanem Anonymusnál található: a Gesta Hungarorum 17. fejezetében a névtelen nótárius arról értekezik, hogy „Árpád vezér és nemesei pedig nagy örömmel felkerekedtek Hung várából, s a Tarcal hegyén túl ütöttek tábort a Takta vize mellett elterülő mezőn, egészen a Szerencse hegyéig. Erről a hegyről látták, hogy milyen az a hely... mivel pedig nagyon megszerették, úgy nevezték el, hogy a nevének latinul amabilis, a saját nyelvükön pedig szerelmes az értelme; attól a naptól kezdve egészen mostanáig a szerelemről Szerencsének hívják a helyet... Ugyanott a Takta mellett és az erdők alján Árpád vezér különböző helyeken sok földet adott lakosaival együtt Ednek meg Edöménnek; és ezek utódai Isten kegyelméből még ma is érdemesek a földek birtoklására..." (Pais Dezső fordítása) Anonymus naiv névetimológiája sokáig egyetlen irodalmi vetülete Szerencs városának, jóllehet a középkor folyamán már meglehetősen jelentős világi és egyházi-rendi funkciók letéteményese, igazi funkcióját azonban a reformáció korában kapta meg.1
Szerencs kulturális és irodalmi múltja mélyen benne gyökerezik a zempléni régió azon folyamataiban, változásaiban, melyek a XVI-XV11. század fordulóján egy teljesen új kulturális paradigmát eredményeztek, ezért indokolt néhány szóval utalni arra a szellemi erőtérre, mely hosszú századokra előre megalapozta a régió - s benne Szerencs - szellemi jövőjét.
A XVI. század második fele a „két pogány közt egy hazáért" való állandó és váltakozó sikerű küzdelmek korszaka, a magyarság számára szinte a puszta fennmaradásért kiállt, már-már infernális megpróbáltatások ideje. Egyfelől a török rendezkedik be a hódoltsági területeken, másfelől a Habsburg abszolutorikus törekvésekkel szemben kényszerül oppozícióba a királyi Magyarország számos felelősen gondolkodó főura. Erdélyben végül is létrejön az önálló fejedelemség, de viszonylagos autonómiájának megőrzése is óriási energiákat és pénzügyi erőforrásokat köt le. Magyarország állandó hadszíntér, s nem csupán katonai értelemben: ellentétes ideológiai törekvések feszülnek egymás ellen a politika porondján fellépő „pártos urak" esetében éppen úgy, mint vallási - felekezeti téren. A gyorsan hódító reformáció Mohács után hamarosan átrajzolta ugyan az ország vallási térképét, de megosztottságot is eredményezett: a prédikátor írók energiái nemcsak a „pápisták" elleni küzdelemre fókuszálódtak, de egymás ellen is feszültek. Lutheránusok, kálvinisták, antitrinitáriusok és szombatosok kibékíthetetlen nézetei ütköztek egymással a hitviták csatáiban - olykor szó szerint vérre menő küzdelemben. És mégis, minden kedvezőtlen feltétel ellenére, lassabban-óvatosabban, mint Európa nyugati részén, de kivirágzott és megszilárdult a magyar reneszánsz: Erdélyben és a magyarországi főúri udvarokban - szellemi központ híján látszólag elszigetelten, valójában szervesen bekapcsolódva az európai kultúra vérkeringésének áramába, a szellemi jelen időbe. E korban éri el csúcspontját a reformáció irodalma Magyarországon: Bornemisza Péter, Heltai Gáspár, Batizi András, a bibliafordító Károlyi Gáspár mellett neves és névtelen reformátorok egyengetik útját a magyar nyelvű literatúra fejlődésének, Balassi Bálinttal pedig magyar nyelvű reneszánsz líra éri el európai szintű minőségét.
Ha nincs is a műveltségnek olyan centruma, mint volt pl.: Buda Mátyás vagy a Jagelló-kor idején, léteznek regionális központok. Patak s Debrecen kollégiumai máig ható érvénnyel jelképezik és hordozzák ezt a hagyományt, melyet a magyarországi reformáció évszázadában a bennük meghonosodott és megizmosodott reformata religio és humanista műveltség egysége jelent. Mögöttük és mellettük azonban markánsan rajzolódik ki a főúri udvarok patronátusa, mint amilyenek pl. a Nádasdyak, Homonnaiak, Perényiek, Drágffyak, Báthoryak és Rákócziak voltak, másrészt pedig azon humanista értelmiségi-elit törekvésekről kell számot adni, amelyek közvetlen szálon kapcsolódtak bele Európa aktuális szellemi áramlataiba. Mert léteztek már e korban értelmiségi társulások: a XVI. század végén a magyar írástudók egy szűk rétege Pallas magyar ivadékainak nevezi magát, tudván tudva, hogy a tudományé mellett Mars fegyverét, a kardot is forgatni kény szerül. Balassi élete erre a legismertebb példa - s lesz majd később Zrínyié - s mint ilyen, modell értékű. Hozzájuk hasonló sors jutott Rimay Jánosnak éppen úgy, mint kora literatus műveltségű embereinek: Forgách Mihálynak, Révay Péternek, Kátay Mihálynak és a kisvárdai költőnő, Telegdy Kata férjének Szokoly Miklósnak, kik pedig - Rimay János lelkesült véleményét idézve - „Balassi termé szetes dicsőségének leendő örökösei".2
Rimay 1595-ben leírt sorai nem túloznak: „a humánus tudományokkal foglalkozók serege" - ahogy ő titulálta a magyar világi értelmiség egy rétegét - a század végére válik megkerülhetetlen, s nem csupán humanista értelemben jelentős tényezővé. Ok azok jórészt, akik nem csupán az új vallási és szellemi matéria hordozói, hanem nem egy esetben a politikai életben is szerepet vállalnak a magyar arisztokrácia azon egyéniségeivel együtt, akik a Mohács utáni szellemi vákuumot gyorsan kitöltő reformációval szemben nemcsak toleránsak voltak, hanem segítették is terjedését. Északnyugaton a Thurzók, Révayak és Balassák, északkeleten a Perényi, Homonnai és Drugeth családok, míg a Tiszántúlon és Észak-Erdélyben Báthory György támogatták a reformációt, fogadták be udvarukba első hírhozóit.
Itt, a történeti Zemplén vármegyében jórészt a Sárospatakon birtokos Perényiek nevéhez fűződik a reformáció támogatása. A Perényiek mecénási szerepe egyéb ként jóval a reformációt megelőző időkre nyúlik vissza. Perényi Gábor ugocsai és máramarosi főispán és felesége: Frangepán Katalin látta vendégül pl. 1508-1509- ben a pestis elől Magyarországra menekült jeles lengyel humanistát, Paulus Crosnensis Rhutenus-t, aki ezért hálából Perényi Gábornak ajánlotta Janus Pannonius Guarino-panegyricusának 1512-ben Bécsben megjelent kiadását. A Mohácsnál elesett főispán özvegye fia, János mellé hívta meg nevelőül az erazmista Komjáti Benedeket, aki az ő megbízásából fordította magyarra Szent Pál leveleit, s adta ki Frangepán Katalin költségén 1533-ban Krakkóban Epistolae Pauli lingua Hungarica donatae. - Az zenth paal leveley magyar nyelven címen, mely egyben az első nyomtatásban megjelent magyar nyelvű könyv is.Perényi Gábor mellett, a zempléni régió szempontjából azonban fontosabb szerepet kapott a jórészt Patakon lakozó Perényi Péter, aki - mivel több ország részben voltak birtokai - szinte az egész országban támogatta a reformációt. Jellemző példa Siklósi Mihály, Perényi Péter udvari papjának tevékenysége, aki miután urával Patakra ment, rövid idő alatt megtérítette az ottani ferences rendház főnökét, Kopácsi Istvánt, valamint a szintén ferences Sztárai Mihályt. Perényi azonban tovább ment a religio propagálásában: a birtokain lévő kolostorokat lefoglalta, s egy részükben - mint pl. a pataki klarisszákéban - protestáns iskolákat alakított ki, talán éppen Melanchton hatására. S mivel Perényi az egri várat és javadalmait is birtokolta, hasonlóképpen járt el az egri káptalan javait illetően is. S ha ehhez hozzávesszük azt, hogy szerteágazó rokonsága volt, (a Thurzó-, Balassa-, Drugeth-, Bebek-, Széchy-, Dobó-, Serédy-, Drágffy-nemzetségekkel állt szorosabb rokoni nexusban), akkor szinte törvényszerűnek mondható, hogy Magyarország északkeleti részein jelentős befolyást tudott gyakorolni. Jórészt az ő patronátusának köszönhetően - Horváth Jánost idézve - „ez a terület lett az általa pártfogolt papok és tanítók - Gálszécsi István (Abaújszántó), Szkárosi Horváth András, Bencédi Székely István, Batizi András, Sztárai Mihály, s valószínűleg Farkas András és mások munkássága - folytán a magyar nyelvű protestáns irodalom, s kivált a protestáns énekköltészet forrásvidéke".3
Perényi Péter és fia Gábor, amennyire lelkesen csatlakoztak a protestantiz mus lutheri ágához, annyira gyanakvóak és ellenségesek voltak a merészebb helvét hitvallással szemben, mely főként a debreceni Méliusz Juhász Péter el szánt propagációja révén a XVI. század második felében kezdett nagyobb tér hódításba az un. tiszáninneni régiókban. A több évtizedig tartó küzdelemnek még a fő vonalait is nehéz ilyen szűkre szabott keretek között érzékeltetni. 1557-ben Kassán Szegedi Gergely, későbbi debreceni prédikátor fordult szembe a lutheránusokkal, nemkülönben Kopácsi István, Sárospatak első lelkésze, zempléni esperes, aki Mélius Juhász Péterrel elsőként jutott egyezségre az úrvacsora értelmezését illetően. Kopácsi Istvánt utóbb Perényi Gábor elmozdította ugyan hivatalából, utóda azonban nem kisebb ember lett, mint Károlyi Gáspár.
A fordulópontot a zempléni s az egész északkelet-magyarországi reformáció történetében az 1562-ben, Németi Ferenc tokaji várkapitány védnöksége alatt megtartott tarcali zsinat hozta, melyen a lutheránus kisebbséggel szemben a terület lelkészeinek többsége csatlakozott a Theodor Béza által irodalmi formába öntött kálvini confessiohoz. Ezt követően a kálvini hitvallás gyors térhódításnak indult Hegyalján is, különösen Perényi Gábor halálát (1567) követően, mikor is a Serédyek, Magóchyak és Homonnaiak váltak a helvét hitvallás fő patrónusaivá. A patrónusok között mindenképpen kiemelkedő szerepet játszott a már említett Németi Ferenc, - aki Tokaj 1565. évi ostrománál halt hősi halált - jelentősége azonban túlnő hősi vitézségén. Nem csupán a kálvinizmust patronálta, hanem jelentős mecénási tevékenységet is folytatott; ő nyomatta ki az első magyar nyelvű világtörténetet, Bencédi Székely István Krónika ez világnak jeles dolgairól c. munkáját (1558), de neki ajánlotta énekeskönyvét Szegedi Gergely éppen úgy, mint Méliusz Juhász Péter Kálvin kátéját. A patrónusnak kijáró illő tisztelet ez a kor szokása szerint. Példáját követte felesége, Balassa Zsófia is, s ketten együtt mintegy hét mű megjelenéséi-megírását segítették - nem kevés anyagi áldozat árán. Figyelemre méltó momentum: nem csupán a kardra, de „Pallas tudományára" is ügyeltek a „vér és a dal századának" - ahogy Klaniczay Tibor jellemezte a XVI. századot - gyermekei. Maga Németi, ha nem is kimagaslóan művelt ember, mindenesetre literátus képzettségű férfiú: Szegedi Gergely 1569-ben megjelent Énekeskönyve három zsoltárparafrázisát őrizte meg, köztük a ma is énekelt Az úristent magasztalom... kezdetű 77. zsoltár fordítását:
Az Úr Istent magasztalom.
Jóvoltáról emlékezem,
Mindig hozzá folyamodom,
Mert meghallgat, azt jól tudom.
Számtalan kínokban valék,
Bűneimért, kit érdemlék;
De ismét megkönnyebbülék,
Mihelyt vigasztalást hallék.
Csuda irgalmasságodat,
Hiszem, Uram, hatalmadat,
Onnan vészen bizodalmat,
Én lelkem minden oltalmat.
Erős vitéz mint népeit,
Az ember ő két szemeit,
Mint jó pásztor őjuhait:
Úgy oltalmazza híveit.4
Németi - ha nem is költőként tartatik számon leginkább - mindenesetre „ráérzett" a civilizációs folyamat irányára, s tudatosan segítette azt kibontakozni az általa helyesnek vélt irányban.
Törekvéséhez hasonló úton járt - természetesen összehasonlíthatatlanul nagyobb lehetőségek birtokában - a Perényiek udvarában nevelkedett s Szerencs földesuraként hamarosan reformátussá lett dinasztia alapító Rákóczi Zsigmond5 is, aki protestáns főúri műveltség és a vitézi erények példaképe volt halotti prédikátora, az akkori szerencsi lelkész Miskolczi Csulyak István szemében. Mindenesetre úgy emlékezik meg róla, mint aki „elméjét nagy és kiváltképpen való dolgoknak gondolattyában foglalta, testét pedig amaz régi híres-neves római vitézek módájára lovaknak nyargalásában, puska kézíjjal való lövöldözésben, maga korúakkai való küszködésben, úgy annyira gyakorolta, hogy minden hozzá hasonló ifjakon diadalmat vött".6
Rákóczi Zsigmond alig egy évtized alatt saját képére formálta Szerencs mezővárosát: 1595-re megszűnt a katolikus plébánia, templomát átépíttette, az ajtó fölé pedig saját maga választotta idézetet vésetett Lukács evangéliumának XI. részéből: „Beati, qui audiunt verbum Dei et custodiunt illud, A.D. 1595." (Boldogok, akik meghallják az Isten igéjét, és megőrzik azt. Az Úr 1595. évében", így aztán joggal mondhatta róla Miskolczi Csulyak István: „Kegyességéről soha el nem felejtkeznek a templomok, amelyeket felépített puszta és romlott állapotukból, ez szerencsit az fundamentumaiul fogva". Miskolczi Csulyak Istvánt7 élete utolsó évében hívta ugyan meg az új eklézsiába, ám a kiváló képzettségű, Heidelbergben iskolázott tarcali lelkészben olyan tudós emberre bukkant, akinek európai viszonylatban is korszerű könyvtára volt, s éppúgy vonzódott az újsztoicizmus filozófiájához, mint ura, akinek színe előtt azonban már nem sok prédikációt mondhatott. (Csulyak István 1608 őszén költözött át Szerencsre, Rákóczi Zsigmond 1608. december 5-én halt meg, így prédikátora mindössze két beszédet mondhatott új patrónusának).
Rákóczi Zsigmondot mint mecénást, - néhány más főúrral együtt - ott találjuk a Károlyi-Biblia patrónusai között, az ő oltalma alatt és költségén működött a vizsolyi nyomda, melyben nem egészen másfél év alatt elkészült Károlyi Gáspár és munkatársainak hatalmas szellemi produktuma: az első teljes magyar nyelvű Bibliafordítás. A jeles gönci prédikátor munkatársai között kapta talán az inspirációkat az első teljes zsoltárkönyv megalkotására az ifjú Szenczi Molnár Albert, aki a korrektúra példányokkal szaladgált Gönc és Vizsoly között. A nyomda működését a Bibliafordítás elkészülte után is, még évekig biztosította Rákóczi Zsigmond. Rákóczi, bár maga nem végzett külföldi iskolákat, kora műveit, sőt literátus emberei közé tartozott, maga is művelte a versírást, s a feljegyzések szerint könyv- és tudomány kedvelő embernek ismerték kortársai, különösen a Szentírásban való jártasságát említik elismerően. S alighanem nem csupán a Vizsolyi Biblia kinyomtatását segítette, hanem Rimay János Balassi Bálint halálára írott gyászódájának, Balassi-epicédiumnak a megjelenését is.8 1587-ből ránk maradt istenes éneke is biblikus ihletettségről, s nem átlagos versírói képességről tanúskodik. Bensőséges hitvallás, hálaadó áldás hangnemei és gesztusai teszik mindmáig közvetlenné, szinte derűsen nyugodttá, bizakodóvá a költeményt: isteni és emberi szférák képeznek valami tökéletes egységet, evilági, immanens harmóniát, melyben már-már életcélként nyílik meg a megváltás, a transzcendens nyugalom vágya. A reformáció zsoltárköltészetén iskolázott Rákóczi egyéni és kollektív hangnemet egyszerre szólaltat meg:
Régtől fogván támaszkodtam Uramra,
Az én életemnek meg tartójára,
Az Istennek nagy irgalmasságára,
Ki meg áldott engem minden órában.
Akaratom ez tellyes életemben,
Hogy féllyem és tisztellyem magos mennyben,
Mert megvárja tisztességét mindenben,
Azért néki így könyörgök hitemben.
Életemet látván tőled áldatik,
Szívem kevélységben nem fuvalkodik,
Azért te szent Felségedben úgy bízik,
Hogy ennél is több jó néki adatik.
Oltalmazó kegyelmes Atyánk légyen,
Igazgatónk, megtartónk nekünk légyen,
És a Menyből áldása rajtunk légyen,
Melly Istentől fejünk szentelve légyen.9
Rákóczi istenes éneke mögött néhányan Balassi-inspirációkat véltek ugyan felfedezni, a valóság azonban az, hogy két teljesen eltérő történelmi karakterről van szó, annak ellenére, hogy 1575-ben együtt vettek részt Bekes Gáspár sikertelen erdélyi hadjáratában - bizonyíték azonban még távoli kapcsolatukra sincs.
Úgy tűnik, Rákóczi Zsigmond irodalom-történetileg ugyanaz a jelenség, mint a korszak többi főúri énekszerzője: Homonnai István és Bálint, Ecsedi Báthory István, Illésházi István, Petki János - hogy csak a nevesebbeket említsük. Művelt főurak voltak ők, akik egymással többnyire rokonságban is állottak, s életútjuk a történelmi változások sodrában is több ponton találkozott. így pl. Rákóczi Zsigmond harmadik felesége Telegdy Borbála volt, Ecsedi Báthory István rokona, a poétanő, a kisvárdai Telegdy Kata nővére. Leánya Erzsébet pedig Homonnai Bálint felesége lett. Gyámleánya volt az a Kátai Magdolna, a szintén énekszerző Kátai Ferenc leánya, akinek nevére Rimay János szerezte egyik versét Kátay Magdolna nevére címmel. A manierista udvarló versezet mindenesetre tökéletesen ellenpontozza nem utolsósorban profán tematikája és virtuóz költői technikája révén - a fentebb idézett biblikus tónust. íme egy részlet:
Az méreg hatalma
Sem ér keservemmel,
Mert ez titkon fogyat,
Lelkemmel-testemmel,
Nem hagy szólnom is jól
Veled, Istenemmel.
Mégis midazáltal
Táplál az reménség,
Hogy száll rám még mennyből
Oly boldog kegyesség,
Kivel mindezekben
Lesz örömmel vég.
Rimayt mindenesetre ismerte Rákóczi, ha máshonnan nem, Bocskai kancelláriájáról, hiszen Rimay János is részt vett a Bocskai István által 1605. áprilisában a szerencsi várba összehívott országgyűlésen, s mindkettőjüket személyes kapcsolat fűzte Ecsedi Báthory Istvánhoz, aki Homonnai Bálint és Rákóczi Zsigmond személyes közbenjárására, no meg a saját keserű tapasztalatai okán csatlakozott 1605-ben Bocskaihoz - elhagyván a Habsburgokat és az országbírói főméltóságot, nem kevéssé egyengetvén ezáltal unokaöccsének, Báthory Gábornak erdélyi fejedelemségét. Ő maga is íróember volt, meditációkat írt, vallásos-vallomásos prózát, mely helyenként versekké formálódik, Rákóczival ellentétben azonban nem a megnyugvás idilljét sugalmazzák, hanem a háborgás indulatait görgetik sorai:
Hertelen el mulo hizelkedő világ,
Csak árniékot mutatcz, mint az fel vett verag,
Kivántatod magad tavasszal, mint zöld agh,
Maga minden dolgod neked csak alnokságh.10
Ez a literátus hajlam mindenesetre beszédes példa, és Rákóczinál, Ecsedi Báthorynál11 és másoknál is közös tőről fakad, s árulkodó jele annak, hogy az 1600-as évek elején a magyar műveltség élvonala még egy szinten van a nyugat-európaival, s nem pedig évtizedes-évszázados lemaradással kullog utána. A ránk maradt könyvtári inventáriumok a magyar értelmiség naprakész érdeklődéséről tanúskodnak, a kor levelezése pedig beszédes példája annak, hogy nem egyszer már röviddel a megjelenés után ajánlgatják egymásnak a kurrens és fontos külföldi kiadványokat, valamint nem késik sokáig a magyar fordítás sem. Ez persze az elit értelmiségre jellemző jobbára (Miskolczi Csulyak Istvánnak szerencsi prédikátor korában már több mint négyszáz könyve van!), de érdeklődésük vonzáskörében korszerűvé formálódik lassanként a magyar arisztokrácia műveltsége is. Rákóczi Zsigmond könyvtáráról nem maradtak fenn beszédes adatok, mindössze Miskolczi Csulyak jegyzi meg idézett beszédében, hogy „az szent Bibliának és az jól viselt dolgokról írott könyvek olvasásában magát gyönyörűségesen gyakorolta". Ha összevetjük ezt azzal, hogy a kortárs Ecsedi Báthory Istvánnak már jeles könyvtára van, melyben „igen gyönyörködött", s nagyszámú könyvet birtokolt pl. Batthyány Boldizsár dunántúli arisztokrata - a püspöki könyvtárszobák nagyságrendileg mindezt meghaladó könyvállományáról nem is szólva -, akkor valaminő könyvtár létét mindenképpen feltételeznünk kell Rákóczi Zsigmond udvarában. Az viszont tény, hogy Rákóczi Zsigmond műveltsége elérte, de talán nem haladja meg a kor arisztokráciájának átlagát (talán leginkább Ecsedi Báthory Istvánéhoz látszik hasonlatosnak): elsősorban biblikus, s természetesen klasszikus iskolázottságú műveltségről van szó, mely egyszerre szolgál gyakorlati célokat, s lelki-vallási igényt, s közelebb áll a kálvinizmus ideológiájához, mintsem azon humanista-manierista törekvésekhez, melyeket pl. az új sztoikus Justus Lipsiusszal is levelezésben álló Rimay János is képvisel. Rákóczi Zsigmond 1608. december 5-én halt meg Szerencsen. A gyászbeszédet Miskolczi Csulyak István mondta fölötte 1609. január 21-én a szerencsi templomban, beleszőve azt a latin és magyar epigrammát, amelyet később, 1618-ban elkészített síremlékére is rávéstek, s mely ma is olvasható:
Hic Sigismundus ovans post ultima fata Rákóczi,
Pannóniáé columen pace sagoque cubat.
Agria fortunam est cujus mirata secundam
Hectoris, amoenum Caesar et ingenium,
Dacia protectorem, atrox sed Turca flagellum,
Nos patriae cives mite patrocinium.
Quare Pannónia, Agria, caesar, Dacia, cives,
Justa patri patriae solvite cum lacrumis.
MAGIARUL MAID ENNIT TESZEN
Itt fekszik Rákóczi Sigmond,
Az jámbor felőle jot mond.
Magiar országnac támasza.
Vala Chászárunc Tanáccha.
Szendrö chudálta erejét,
Egher Karját nagj elméjét.
Erdélj szerette oltalmát.
Az Töreöc félte hatalmát.
Mi Honniunvnkban lakó népec
Ohaitjuc mint igaz hivec.
Azért Szendrö, Magiar, Eger,
Császár, Erdálj -s- minden ember:
Sirassad édes Atiádot
Megh holt Rákóczi Sigmondot.12
Korának kiváló literátus-prédikátora volt Prágai András13 is ( 1590. k- Tarcal, 1636. ?), aki a külföldi egyetemjárás után (1616-18-ban a heidelbergi egyetemen Dávid Pareus és H. Alting tanítványa volt) előbb 1619-ben Sátoraljaújhelyen lelkész, majd Szerencsen I. Rákóczi György udvari prédikátora, 1624-től. 1631-től Göncön, 1635-től Tarcalon pap, egészen haláláig. Prágai még heidelbergi diák korában kapcsolatba kerülhetett későbbi patrónusával, hiszen már 1618-ből ismeretes egy latin nyelvű üdvözlő verse, melyben Rákóczit köszönti. Nem kevésbé fontos a szerencsi hagyomány szempontjából, hogy Prágai András már mint szerencsi lelkész vett részt az újjáépített bekecsi templom felszentelési ünnepségén, s munkatársa volt annak a kötetnek, mely Szenczi Molnár Albert szerkesztésében látott napvilágot Consecratio Templi Növi címen, 1625-ben, Kassán. Ebben a kiadványban jelent meg a templomszentelés alkalmából mondott hosszú prédikációja, valamint egy latin nyelvű verse is.
Rákóczi György megbízásából fordította magyarra Prágai András szerencsi prédikátorsága alatt hosszas betegséggel küszködve, kedvetlenül, de mégis nagy elszánással Antonio de Guevara királytükrét (Horologium Principum). A teljes mű Fejedelmeknek serkentő órája címmel látott napvilágot (Bártfa, 1628; a 2. könyv Draskovich János fordításában). Rimay elismeréssel szólt Prágai András fordításáról Rákóczi Györgyhöz írt levelében (1629).14 Rákóczi szándéka szerint Prágai fordítása az udvari élet etikájába kívánja olvasóját bevezetni. A Marcus Aureliusnak tulajdonított fiktív értekezés a maga korában bizonyára lebilincselő olvasmány lehetett. Guevara manierista stílusa és neosztoikus erénytanra építkező világképe erre rendkívül alkalmas volt, hiszen ez az erénytan a legkülönfélébb vallásos és világi forrásokból merít, stilisztikájában pedig roppant változatos retorikai eszközöket alkalmaz. Irodalom, mitológia, történelmi példázatok, bölcs mondások, anekdoták és retorikai alakzatok bősége sorjázik a copia verborum, a szóbőség követelményének megfelelően egymás után, a legelőkelőbbnek szánt udvari ékesszólás modorában előadva. Prágai fordítása az eredetinek minden nyelvi gazdagságát képes nem csupán visszaad ni, hanem helyenként azzal versenyre kelve, még felül is múlja azt. Különösen figyelemre méltóak pl. a Fejedelmek serkentő órájának azok a kisebb epigrammaszerü versei, melyek egy-egy aforisztikus bölcsességet summáznak:
Lehetetlen kormánynékül hajókázni,
Az okosságnékül karos uralkodni,
Meg rostallya magát ki Vr kivan lenni:
Az meredek hegyről sebes folyó vizek,
Hirtelen folyással sokszor nagy kárt tesznek,
Gondolatlansággal országok el vesznek,
Az hirtelen haragh senkiben nem használ,
Széles nyughatatlan elme sok kárt csinál,
Szelid keménységgel az országlás meg ál.15
Rákóczi megbízásából Prágai András terjedelmes versciklust írt Sebes agynak késő sisak címmel a harmincéves háború első szakaszának jelentősebb had vezéreiről, országairól. Művében az erdélyi fejedelmi érdekek érvényesítése mellett azokat az erkölcsi szempontokat is hangsúlyozza, melyek a Fejedelmek serkentő órájának etikai alappillérét jelentik, s különösen fontos a poétikai hagyomány érvényesítése szempontjából a Balassi-strófa következetes és virtuóz alkalmazása. Ugyanakkor tagadhatatlanul van benne valami teatralitás: Európa színpadán (Theatrum Europaeum, Theatrum Politicum) fellépő fejedelmek, hadvezérek mondják el drámai monológukat. Bethlen Gábor pl. imigyen:
Az magyar nemzetnek,
S az köröszténységnek,
Én vagyok Gedeona,
Sok fejedelmeknek,
És minden rendeknek,
Füg rám szeme világa,
Süvegh emeléssel,
Tisztességes füllel,
Jámbor nevemet hallya.
Regi magyaroknak,
Jeles királyoknak,
Énis nyomdokit nyomom,
Hunyadi Jánosnak,
Amaz nagy Hadnagynak,
Bátorságát én birom,
És az Atillának,
Két élő pallosát,
Oldalamon hordozom.Ferdinánd czászárnak,
Sok számú hadának,
Sokszor gátot czináltam,
Tompérnak, Bucconak,
Sok nemet uraknak,
Holtokigh hadakosztam,
Kinek halálával,
Az nagy iga alól,
Nemzetemet föl olttam
De az köz igasság,
Hitbeli szabadczágh,
Igen nagyok előttem,
Melynek oltalmára,
Bosszú állására,
Magamat le kötöttem,
Ha ki ellenem jár,
Míg eletem fön ál,
Kardomat le nem teszem17
Prágai András literatori és prédikátori sikerei azonban mégsem biztosítottak számára Szerencsen felhőtlen életet: a prédikátori javadalmak körül támadt vita miatt kapcsolata Rákóczival Györggyel megromlott, s a nézeteltérés odáig fajult, hogy Prágai távozni akart Szerencsről. Erre Rákóczi 1631-ben őrizetbe vétette, mire prédikátortársai minden befolyásukat latba vetették kiszabadítása érdekében, s úgy tűnik sikerrel, mivel Prágai 1631 őszétől már gönci prédikátor, 1635-től pedig kezdetét veszi egész haláláig (1636) tartó tarcali lelkészkedése. Szerencsről távozván azonban már nem alkot jelentős műveket, viszont sógorságba kerül a fentebb már említett Miskolci Csulyak Istvánnal, aki negyedik feleségének halála után a szintén megözvegyült Prágai Zsuzsannát veszi feleségül.18
Végezetül szólni illik I. Rákóczi Györgyről, a nagy mecénásról, aki Szerencsen született. (Szerencs, 1593. jún. 8.-Gyulafehérvár, 1648. okt. 11.) Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem fia, aki nem csupán Prágai András munkásságát támogatta, hanem számos keresztény-humanista és újsztoikus szellemű könyv megjelentetését is inspirálta, így pl. -többek között Salánki György, Rotterdami Rézmánnak az keresztyén vitézséget tanító könyvecskéje, 1628, c. művét is. Fejedelmi udvara feleségének, Lorántffy Zsuzsannának valamint udvari papjának, Medgyesi Pálnak köszönhetően szabadabb kulturális légkört sugárzott. I. Rákóczi György, pártfogását élvezte Miskolci Csulyak István és Geleji Katona István református püspök is, aki Öreg graduált szerkesztette, s I. Rákóczi György, a gyulafehérvári fejedelmi nyomdában nyomatta ki 1636-ban. Lorántffy Zsuzsanna támogatását élvezte a krónikaíró Szepsi Laczkó Máté19 , erdőbényei prédikátor is, akinek személyéhez az aszúbor készítésének legendája is kapcsolódik. Hatalmas magánkönyvtárat gyűjtött, és kísérletet tett a szultánnál a budai Corvinák visszaszerzésére. Támogatta és fejlesztette a sárospataki és gyulafehérvári református kollégiumokat: számos diákot küldött ösztöndíjjal külföldi egyetemekre, Váradon kollégiumot alapított. Gyermekeinek oktatására, uralkodásra való felkészítésére udvari iskolát létesített, amelynek vezetését Keresztúri Pálra bízta. írásba foglalta fia számára a legfontosabb morális és uralkodói intelmeket, Fejedelmi Parajnesis címmel, mely a műfaj magyar nyelvű irodalmának egyik legelső darabja.20 Nem szokványos uralkodói erénykatalógus ez, sokkal inkább a protestáns etika körvonalazta életkeretet kíván nyújtani. Eképpen a Biblia a legfőbb életkalauz, mely mindenkor eligazít, s melyből minden bölcsesség merítendő:
„Tunyaságnak, restségnek magadat ne adjad...jó könyveket olvass, kiváltképpen az szent Bibliát, kinél én teneked jó fiam sem jobbat, szebbet, hasznosbat, dicsíretesbet és idvösségesbet nem commendálhatok, kiből mind idvösségedre s mind külső állapotodnak dicsíretes viselésére elég tanúságot vehetsz. Egyéb külső históriákat is, úgy vagyon, szép dolog olvasni, kik csak az elmét szokták gyönyörködtetni, el is múlnak: de az szent Biblia, mind elméjét, szívét, lelkét vidámítják, éltetik, s idvösségre vezetik az embereket, örökké is megmaradandó."21
A fejedelem egyik legnagyobb érdeme kétségkívül az, hogy európai horizontú értelmiséggel vette körül magát, amely számára az állandóan kavargó események közepette viszonylagos állandóságot jelentett: a fejedelmi udvar békésebb légkörét. Ezt a kulturális stratégiát követték az ország más protestáns főurai is, akik egy adott történelmi pillanatban, olykor szűk cselekvési lehetősé gek birtokában az ellentmondások kényszerítő ereje ellenére is magukra vállal ták az értékek megőrzésének, átmentésének feladatát. így válhattak az ecsedi, pataki, szerencsi és más udvarok - éppen birtokosuk személyes tekintélye és oltalma révén - az északkeleti-keleti országrésznek is szellemi központjaivá, s szolgálhattak afféle menedékként a szétszabdalt ország gyakran bujdosni kény szerülő magyarjai számára. És ez volt Szerencsnek, de egész Hegyaljának is egyik történelmi küldetése az elmúlt évszázadok sodrában.
Szepsi Lasczkó Máté: Lorántffy Mihály udvari concionatora krónikája és emlé kezetre méltó hazai dolgoknak rövid megjegyzései. 1521-1624. Kiadta Mikó Imre, Kolozsvár, 1858.
Zoványi Jenő: Miskolci Csulyak István esperesi naplója és leveleskönyve, MProtEgyhtAdattár, 1911, 1927-29;
Harsányi István: Miskolci Csulyak István élete és munkái, TheolSz, 1926.
Szerencs, Szerk., Dr Barna János, Bp., 1931.
Rimay János összes művei, Szerk. Eckhardt Sándor, Bp. 1955.
Horváth János: A reformáció jegyében, Bp.1957. 120
Keserű Bálint: Adalékok Rimay és a Báthoryak kapcsolatához, A Hist. Litt. Hung. A. Univ. Szeg, 1958;
Bán Imre: Fejedelmeknek serkentő órája, It, 1958.
Komlovszki Tibor: Egy manierista „Theatrum Europaeum" és szerzője, ItK, 1966.
Ötvös Péter: Miskolci Csulyak István néhány versének forrás- és stíluskérdésé ről, ItK, 1970;
Bán Imre: Eszmék és stílusok, Bp., 1976;
Régi Magyar Költők Tára 17. század. 8. Szerk. Komlovszki Tibor és Stoll Béla, Bp., 1976.
Tarnóc Márton: Erdély művelődése Bethlen Gábor és a két Rákóczi György korában, 1978;
I. Rákóczi György: Fejedelmi Parajnesis,=Magyar gondolkodók, 17. század. Szerk. Tarnóc Márton, Bp.1979, 135.
Bitskey István: Irodalompolitikái Bethlen Gábor és a két Rákóczi György udva rában, MKSz, 1980;
Erdei Klára: Ecsedi Báthory István meditációi és európai hátterük, ItK, 1980.
Erdei Klára: Modellfejlődés Ecsedi Báthory István prózájában, ItK, 1982.
Szabó András: A Balassi-epicédium és Rákóczi Zsigmond, ItK, 1982;
Ecsedi Báthory István meditációi, kiad. Erdei Klára, Keveházi Katalin (Adattár 8.), Szeged, 1984)
Nagy László: A "bibliás őrálló" fejedelem, Bp., 1984;
Klaniczay Tibor: Pallas magyar ivadékai, Bp., 1986.
Szőnyi György Endre: Ideológia és stíluseszmény Prágai András prózájában = Irodalom és ideológia a 16-17. században, Bp., 1987.
Hangay Zoltán: Erdély választott fejedelme Rákóczi Zsigmond, Bp. 1987.
Komlovszki Tibor: Rimay költészete és Ecsedi Báthory István = Hagyomány és ismeretközlés, 1988;
Miskolczi Csulyak István: Útinapló (1601-1607) = Magyar utazási irodalom, 15-18. század, kiad. Kovács Sándor Iván, Monok István, Bp., 1990.
Nagy Magdolna: I. Rákóczi György és Borsod vármegye, 1644-1648, Miskolc, 1998.
|
|
|