Tiszaszőlős….
Kisközség a magyar Alföld közepén, a Tisza bal partján. Valaha a kanyarulatai a falu széléig értek, a magas partok menedéket adtak az évezredek alatt a gyakran cserélődő lakóinak. Legtöbbjükről nem is tudjuk, hogy kik voltak, de az a feltárt aranykincsek alapján biztosnak látszik, hogy 4000 évvel ezelőtt egy gazdag nép lakhatta településünket. Innen számítjuk történelmünket, így él a helyi hagyományban az aranykincs lelőhelye a Nagyaszó. Én is így hallottam gyermekoromban nagyszüleimtől, tanítóimtól. Mi egy nagyon gazdag múlt örökösei vagyunk! Sajnos ebből a legendásan gazdag kincsből nekünk semmi sem maradt, de az itt élő és dolgozó emberek közös erőfeszítésének köszönhetően számtalan nagyszerű eredményre is méltán vagyunk büszkék.
Nekem szülőhelyem, lakhelyem ez a jobb sorsra érdemes település. Ismerem minden zugát, „nekem nem térkép e táj”! Ezért vállaltam, hogy - a tenni akaró lakosokkal együtt - egy élhető település kialakításán fogok dolgozni. Olyan településen, amely szívesen fogadja a vendégeit, és büszke a tájat alapvetően formáló folyónk – a TISZA – még vadregényes szakaszára, növény és állatvilágára. Aki egyszer már ült a Tisza partján, vagy csónakázott a folyón sosem fogja elfeledni az érintetlen természet varázsát. Az élményekben gazdag kikapcsolódás meghatározó eleme a településen élő emberek vendégszeretete. Tiszaszőlős még nem rendelkezik jelentősebb turisztikai vonzerővel, de olyan természeti adottságai vannak, melyekkel a környező települések nem rendelkeznek. Ilyen az Aranyosi sziget, mintegy harmincnégy hektáros élővilágával, melyet a régi és az új Tisza-meder határol. Rendelkezünk egy nyolchektáros tározóval, melyből szabad-strand kialakítása lehetséges. Magam és a település lakossága nevében kívánok az idelátogató kedves vendégeinknek kellemes ismerkedést Tiszaszőlőssel. Remélem e virtuális találkozás után sok érdeklődőt személyesen is köszönthetek a településünkön.
Vendégeinket szeretettel várva
Kerekes András
Polgármester