Tolna

A kezdetek

Tolna története a római korig visszavezethető. A Duna-parton húzódott a limes, a rómaiak határvédő erődítményeinek lánca. A Tolnánál használt rév- és vámhelyet az "Alta Ripa" nevű castellum vigyázta. Ez katonai jellegű település volt, és csak a Római Birodalom felbomlása után vált lehetővé, hogy a helyén polgári település alakulhasson ki, oly módon, hogy az elhagyott épületeket az idesodródó népcsoportok birtokba vették. A tolnai átkelő jelentőségét mutatja, hogy a honfoglalást követően már ismét lakták.
A honfoglalás után a fejedelemfiak és unokák téli szállásai voltak Tolna és Kalocsa környékén. Az itt lévő átkelőhelyet ekkor is használták. A kalandozások korában már vámot is szedtek. Géza idejében Vajk-István kapta meg a tolnai uradalmat.
Az első írásos emlék az 1055-ben kelt tihanyi alapítólevélben található Tolnáról. I. András király a tolnai vám- és átkelőhely jövedelmének harmadát adta az apátságnak. "…tertiam partem inthelena cum portu et tributum…" Itt találkozhatunk először a Thelena névvel, mely név eredetén máig vitatkoznak. Valószínűnek tűnik, hogy a telonum, illetve többesszámú alakja a telona=vámok, vámhelyek szóból keletkezett, de nem zárható ki a személynévből való kialakulás sem.
A következő irat III. Béla király levele, mely a székesfehérvári keresztesek javait erősíti meg. Ennek záradékában szerepel Pázmány tolnai ispán neve: "Poznan comite de Talena".
A tolnai vár alapításáról is megoszlanak a vélemények, 1000 és 1038 között többféle felvetés is született. Általában a Szent István általi alapítást tartják a leglehetségesebbnek.

Szent István mellszobra Tolna központjában

Ettől kezdve Tolnavár néven említik a települést a 15. sz. végéig. Ez a vár valószínűleg földvár lehetett. Feladata kezdetben a várnép biztonságának védelme, majd a jeruzsálemi zarándokút útvonalának a nagy hadiúton való kijelölése után az út felügyelete és a környék védelme vált a fő feladattá a zarándokokkal és a keresztes hadakkal szemben.
Könyves Kálmán öccsének, Álmosnak adományozta Tolnát. Álmos megvakított fia, Béla számára II. István ezt a helyet jelölte ki szállásul. Vak Béla királlyá koronázása után a pécsváradi szerzeteseknek adta a tolnai piacvám hasznát, valamint más javakat is.
Ezek alapján feltételezhető, hogy a tolnai uradalom a 12.sz-ig a trónörökös birtoka volt.

A tatárjárás után

A tatárjárás Tolnát sem kímélte. A hordák elvonulása után egy új típusú vár- és vármegyeszervezet alakult ki. Tolna a Kőszegiek birtoka lett. Tőlük foglalta vissza ostrommal Károly Róbert az 1316-1317-es harcok alatt Tolnavárat, mely harcokban a király személyesen is jelen volt.
Egy 1279. évi oklevélben jelenik meg először külön Tolna vár, és Tolna falu. A vár már bizonyára szilárdabb anyagból épülhetett elődjénél. De már nem volt alkalmas a növekedő népesség befogadására. Szomszédságában alakult ki a település, melyet az oklevelek hol a "villa" (falu), hol a "possessio" (birtok) szóval jelölnek. A 14. századtól már a települést is Tolnavár néven nevezik. Ebben az időben sok megyegyűlést tartottak Tolnaváron. A helység egyre gyarapodott annyira, hogy kb. a 15. sz. második felére, valószínűleg Zsigmond királytól megkapta a mezővárosi privilégiumokat. Az eddigi királyi, illetve királynéi birtokot I. Ulászló adományozta el végleges adományként a fehérvári prépostnak, bár már 1395-ben Zsigmond egy ideig a Marcaliaknak adta Tolnavár királyi birtokot valamennyi jogával.
A XV. század második felére rangos mezővárossá növekedett Tolnavár. Népessége rétegződött, a jobbágyokat civis (polgár), hospes (újtelepes), rusticus (paraszt) néveken jelölik. Plébániatemploma, kápolnája volt. Valószínűleg szerzetesrend is működhetett a városban, talán a pálosok, de erre konkrét forrás sajnos nincs. Valószínűleg már ekkor magas szinten oktató latin iskolája lehetett, de erre szintén nem találtak bizonyítékot. Iskolája meglétére és magas színvonalára lehet bizonyíték, hogy ebben az időben feltűnnek a bécsi egyetemen a tolnai diákok, de megtalálhatók Krakkóban is.
A XV. század közepén, V. László királytól a város címerhasználati jogot kapott. Ulászló király oklevele újabb privilégiumot adott a tolnaiaknak "kivesszük a parasztok alávetett és megvetett rendjéből, és Tolna mezőváros valamennyi jelenlegi és jövőbeli polgárát, telepesét, lakosát felemeljük az ország valódi nemeseihez hasonló szabadság kiváltságaiba helyezve…".
Mátyás 1463-ban Tolnavárra hívta össze az országgyűlést. A király itt is tartózkodott több hétig, a gyűlés célja a török elleni hadjárat megindításának előkészítése volt. 1465-ben szintén itt volt a királyi tanácskozás. Ekkor az urak Tolnán ünnepelték meg a karácsonyt. 1466 novemberében újabb országgyűlés volt Tolnavár mellett. A vármegyei törvényszék rendszeresen ülésezett a városban.
Mátyás király országlátogató útjai alkalmával többször megszállt Tolnán, pl. 1475-ben, ahol is először szerepel a királyi kancellária iratain a Tolna oppidum név. A XVI. századra tehát eltűnt a város nevéből a "vár" szó, és innentől kezdve a Tolna névvel találkozhatunk. Lakói mezőgazdaságból, halászatból élt, de megszaporodott a céhekbe tömörült iparosok és kereskedők száma is. Iskolája az egyetemi tanulmányokhoz is alapot biztosító magas szintű oktatási intézmény volt. A főesperesség és a főispáni hivatal viszont már nem Tolnán működött. Városlakók által választott elöljárók állnak a közösség élén. Tolna, ha státusában meg is maradt mezővárosnak, mégis szabad királyi városi kiváltságokkal rendelkezett, használhatta saját címerét.
E fejlődést veszélyeztette az országban egyre jobban elharapózó fejetlenség, anarchia. Az 1514-es parasztlázadás idején Tolnán is garázdálkodtak idegenek, de tolnai jobbágyokról is szólnak híradások, hogy megtámadtak kúriákat. Majd a török veszedelem miatt került végveszélybe a város. II. Lajos király 1526. augusztus 6-án megérkezik a tolnai gyülekezőhelyre hadaival, innen indult mohácsi végzete felé.

A török hódoltság

A Mohácsnál győztes török hadak már szeptember 6-án megszállták Tolna környékét és letáboroztak a Duna partján. A város jórész üresen állt, a népesség áthúzódhatott a Duna túloldalára. Ettől kezdve Tolna sorsáról hosszú ideig nincs híradás, csak annyi, hogy 1537-ben a ferencesek megtelepedtek a városban. A török kincstár 1542-től tartott vámszedőt a tolnai kikötőben, 1543-ban Szulejmán szultán érkezett Tolnára. A város a török birodalom része lett.
A törökök Szekszárdra helyezték a béget, Tolna a török kiűzésig ennek felügyelete alá tartozott. Helyőrséget sem helyeztek el a városban.
Ebből az időből Tolna városképéről az erre utazó követségi alkalmazottak tollából maradt ránk híradás. A város rendetlen, védőművek nélküli látképe nem tett nagy benyomást az erre utazó, szervezett városokhoz szokott nyugati utazókban. Mégis egyesek szépnek, környékét gondosan műveltnek írták le. Állt a Szent Katalinnak ajánlott plébániatemplom, valamint a Szent Bertalan kápolna, az 1663. Évi helyszínrajzon látható a Szokollu Musztafa budai pasa által a város ÉNY-i részén emeltetett karavánszeráj. A városban volt dzsámi is, de minaretről nincs híradás. Szerény épület lehetett a török fürdő, mivel senki sem említette leírásában. Több kőépület is lehetett a városban, például a városháza, az iskola, a lelkészlak, pár polgárház. Öt utcát említenek az átutazók, mint jelentősebb utat: a Péntek, a Nagy, a Csapó, a Varga, a Kápolna, utcát, valamint a Kis-Tolnát, mely név inkább városrész jellegre utal, s a Duna túlpartján helyezkedett el. Viszont a város vízvezetékkel rendelkezett, nem is akármilyennel, mert Körmöcbányáról kértek segítséget a megjavítására.
A város ebben az időben soknemzetiségű, a hódoltság talán a legsokszínűbb települése volt. A magyarok és a törökök mellett megtaláljuk a rácokat, az olaszokat, a dalmáciai délszlávokat, a cigányokat, a zsidókat.
Az utazók egy dologban egyetértettek Tolnával kapcsoltban: nagy város. Lakossága az 1560-as években megközelíthette a 8000 főt, akkor, mikor Magyarországon Budának és Pestnek a lakossága alig haladta meg a 10.000 főt. Tehát ez a szám rendkívülien magas népességnek számít. A lakosságszám a százas utolsó negyedében esett vissza. Az okok: a magas adók, váltságdíjak, hogy a török birodalom a területén élőket nem tudta megvédeni a zaklatásoktól. Sok polgár a bizonytalan lét miatt a királyi Magyarország városaiba vándorolt. Pedig a mezőgazdaság adottságai kitűnőek voltak e vidéken. Kivált kitűnő borait és hatalmas halait dicsérték. A tolnai szőlők túlnyúltak a város határain, Grábócon, Szekszárdon, Sióagárdon, de még a Duna túlpartján is termeltek bort. A környéken Tolna volt a borkultúra központja abban az időben. A gabonatermesztés nem már nem volt ennyire jelentős a termőföldek szűkös volta miatt, ez az állattenyésztésnek is korlátot állított. A kézműipar sok képviselőjével találkozhatunk a korabeli városban, és legalább egy, de valószínűleg több céh is műkötött itt. A kereskedelmi tevékenység jelentős volt, ami a város fekvéséből következik. A kereskedők már a 16. században létrehozták az érdekképviseleti szervüket, a contuberniumot. Kereskedtek Nyugat-Magyarországgal és Béccsel is.

Tolnán, mint minden török által elfoglalt városban török közigazgatást vezetek be. Azon ritka városok közé tartozott, melyben kádit (bírót) helyeztek el. De ez nem jelentette azt, hogy a magyar magisztrátus működése teljesen megszűnt volna. Sőt, (sajnos) adózni sem csak a töröknek adóztak, hanem magyar részre is, először Szigetvárnak, majd annak eleste után Veszprémnek, végül a Pozsonyi Kamara saját kezelésébe vette a város adóztatását. Tolna magyar lakossága a török megszállás kezdetén teljes egészben katolikus vallású volt. A lutheri reformációt Eszéki Zigerius (Szigeti) Imre vitte be a városba 1545-1546 körül. Neki csak kevés hívet sikerült toboroznia, s ez nem változott utódai alatt sem. 1551-ben azonban áttelepült ide Sztárai Mihály, a Dráva-szög reformátora, majd melléje Békésről Szegedi Kis István iskolamesternek. A két nagyformátumú hitújító remekül kiegészítette egymást. Sztárai lobbanékony, akaratos, lépten-nyomon gúnyt űzött a katolikusokból. Szegedi Kis mértéktartóbb, érthetőbb hírben állt. Az összeütközéseket a katolikusok és a lutheránusok között az is fokozta, hogy közösen használtak egy templomot. Sztáraiék után a lutheri irányzatot lassan a kálvini váltotta fel. Az 1850-es évekre a lakosság döntő többsége már a református vallást követte. A református iskolát Zigérius Imre alapította 1548-ban. A mellette működő katolikus iskolából csak 60 tanulót tudott átcsábítani. Az iskola Szegedi Kis rektorsága alatt lett népszerű. Ekkor már nem csak alapfokú, hanem középfokú oktatás is folyt. Tolnán nyelveket: görögöt, hébert, latint, a szabad művészeteket (artes liberales): grammatikát, retorikát, dialektikát, aritmetikát, asztronómiát, geometriát és muzsikát oktattak. Tehát a tolnai iskola berendezkedése a wittenbergi akadémia rendjét követte. Magas színvonalú oktatást nyújtott, ilyen színvonalú képzést nyújtó iskola a tolnain kívül nem volt a hódoltság területén. Az itt végzett diákok közül sok Wittenbergben vagy Heidelbergben tanult tovább.

A török uralom alatt is nagy és erős településnek az 1593-ban megindult 15 éves háború adta meg a kegyelemdöfést. Évről évre a török és a tatár hadak itt vonultak keresztül nyugat felé és vissza, ami a magyar határvédőket is vonzotta. Ezek portyákkal akadályozták meg a török utánpótlást. 1599-ben Tolnánál arattak fényes győzelmet a török hajóhadon egy ilyen beütés alkalmával. Végül a magyar településeket “felszabadító” keresztény csapatok dúlták fel végleg a várost, miközben végigdúlták a Duna jobb partját 1603-ban. Ekkorra Tolna végleg elnéptelenedett, lakosai Győrbe, Komáromba, vagy más védettebb nagyvárosba menekültek. Tolna lakóinak egy része, miután a törökök kiűzettek az országból, visszatért, de a város csak árnyéka volt egykori önmagának. Egy 1696-os összeírás szerint 22 szerb, 6 magyar és 1 német család élt itt. Több utalás is történik korabeli dokumentumokban arra, hogy a Rákóczi szabadságharc idején Tolna hosszabb ideig ismét lakatlan volt, mivel a szerbeket vagy elűzték, vagy megölték. Összesen 9 háznyi magyar maradt a településen.

Újjáépítés, német betelepítések

1718-ban a szinte teljesen lakosság nélkül maradt várost Wallis Olivér György és Wallis Ferenc grófoknak adományozta III. Károly. Wallis gróf vásártartási jogot kért az uralkodótól a városnak, és azt meg is kapta. Ezzel Tolna ismét a megye mezővárosai közé sorolhatta magát. Így már érdemes volt falai közé megtelepedni. 1718-ban készült el az első árendális szerződés gróf Wallis Olivér aláírásával. Érdekessége a szerződésnek, hogy engedélyezte (persze megkötésekkel) a reformátusok megtelepedését is. Az 1720-as években megindult a német betelepülés, a Wallis grófok nagyrészt bajor területekről csábítottak ide telepeseket, melyek nagy része iparos volt. Ez a betelepedés körülbelül 1729-re megállapodott, a viszonyok rendeződtek. A nagy vándorlások megszűntek. 1732-ben az egész tolnai uradalmat (Tolnát, Kakasdot, Belacot) báró Apponyi Lázár vette meg 32000 Forintért. 1733-ban adta ki oppidumát, mely sok keserűség forrása lett. Megemelte az adót, a mestereket külön adózással sújtotta, a hosszúfuvar megváltását 30 forintban állapították meg évente, stb. 1743-ban az uradalom Festetics Józsefre szállt, mely megváltotta azt az Apponyiaktól. Tolna új földesura elnyerte a pallosjogot is, valamint súlyos terheket rótt a város polgáraira, a mezőváros jogait jelentősen megnyirbálta. Jelentős teher volt a katonaság ellátása is.

Ennek ellenére, s annak ellenére, hogy 1745-ben akkora tűz pusztította a várost, hogy majdnem fele elpusztult, a mezőváros lakosainak száma folyamatosan nőtt. Számos mesterember, iparos települt ide céhes keretek között működtek. A város növekedett, szépült, többen készíttettek szobrokat, kereszteket.

Festetics József halála után hatalmas adósság maradt hátra, így utódai Tolnát bérbe adták a kalocsai érseknek.

Festetics Pál halála után örökösödési viták kezdődtek, sokszor három tulajdonosa is volt Tolnának. Végül az 1840-es évek elején báró Sina György szerezte meg Tolnát és a megfogyatkozott tolnai uradalmat.

Ebben az időben a termelés feltételei a nyomásos gazdálkodáson alapuló gabonatermelést tette lehetővé. A paraszti gazdaságokban fellendült a kapások, a dohány és a szőlő termesztése. Már az ugart is művelték. E miatt csökkent a legeltetésre használt terület nagysága, lassan át kellett térni az istállóztatásra. Természetes lett a burgonya, kukorica termesztése, a lóhere vetése.

A Duna szerepe a város életében

A Pakstól délre húzódó folyószakasznak nem volt állandó medre. Bár Tolnán a part viszonylag magas volt, a víz sokszor alámosta, s az élesebb kanyarulatokban nagy volt a jég beállásának veszélye. Bár a 19. Század első felében sokat tettek az árvízvédelemért, a veszélyt nem sikerül elhárítani. 1809-ben, 1834-ben, 1850-ben, sőt még 1862-ben is több tucatnyi ház került veszélybe, vagy dőlt össze. A töltések emelése mellett sarkantyúk létesítésével kísérelték meg a folyó sodrát enyhíteni. 1826-ban a vármegye sarkantyú építését rendelte el a tolnai malomrévben. 1841-re újabb két sarkantyú készült el, de megnyugtató eredményt ezek sem hoztak. A meddő erőfeszítést látva báró Sina Clark Ádámot kérte fel, hogy vizsgáálja meg az említett Duna-szakaszt. Clark véleménye szerint újabb sarkantyúk építése legfeljebb 15 évre jelentene megoldást, véglegesen csak a Duna-kanyar átmetszése oldhatja meg a gondot. A munkálatokat a helytartótanács irányította. 1843-ban elkezdődött a 30 km-es kanyarulat átmetszése. A munka 1852-re készült el. 1856-ra szélesedett ki annyira, hogy a folyó anyamedrévé vált. Ezzel a tolnai ág sorsa beteljesedett, megkezdődött eliszapo-sodása, mely döntő hatással volt a város sorsának alakulására.

A Duna azonban e korban még a város éltető forrása volt, mely számos ember megélhetését biztosította. Az egyik legtöbb embert foglalkoztató tevékenység a halászat volt, bár a hajózást és a város biztonságát elősegítő munkálatok egyre rontották a halászat esélyeit. Bár a vízrendezések előtt Tolnán 19 u.n. fok létezett, a töltések kiépítése a foki halászat teljes elsorvadásához vezetett.

A feudális jog a vizeket földesúri tulajdonnak tekintette. Ezt általában bérbe adták. A zsákmányt tolnai kereskedők vették meg, akik Budáig, Győrig jártak fel áruikkal. A malomtartás szintén földesúri kiváltság volt, amit szintén bérbeadás útján hasznosítottak. 1803-ban tíz malom őrölt a tolnai vizeken. 1869-ben már 30 hajómalmot számoltak össze. A molnárok céhbe tömörültek, mely céh a 18. században valamennyi Tolna megyei molnár közös szervezeteként alakult. A 19. században kezdtek el önállósodni az egyes városok molnárcéhei, köztük Tolnáé is. A dunai átmetszés a hajómalmok működésében is gyökeres változást hozott. Már négy évvel az átmetszés után a molnárok Faddra települtek.

A hajózást tekintve bátran mondhatjuk, hogy Tolna volt a legjelentősebb kikötője a megye déli, sőt Baranya megye északi részének. Tolna megye gabonaforgalmának és borkereskedelmének központja. De jelentős volt a dohány, gubacs, fa, só forgalom is. Mivel ebben az időben a hajókat felfelé még vontatták, Tolnán az árvízi pusztítások miatt nagy nehézséget jelentett a vontatóút kialakítása, sok esetben a városon átkerülve hajtották a vontató állatokat, és dereglyén vitték fel hozzájuk a kötelet. A Duna és ezzel a kikötő elvesztésével lassan elcsendesedett ez a nyüzsgő, élénk vízi világ, mely ez ideig a mezővárost jellemezte.

A tolnai protestáns iskola rövid története

Társadalom, életmód, igazgatás

A betelepülés korának meglehetősen homogén, jobbágy sorú paraszti népessége egy évszázad alatt meglehetősen differenciálódott. Egy 1843-as nemesi összeírás szerint Tolnán 38 nemesi család élt, melyek között az arisztokrata Festetics család tagjai éppúgy megtalálhatók, mint a fakereskedő Szabó Mihály. Jobbágy, zsellér kategória alatt szerepelt a céhes kézműves, a napszámos, iparos, és a jómódú kereskedő, hajótulajdonos. Ezeket életviszonyaik a szerény jómódban élő nemesség felé közelítette, s értelmiségi pályára lépve megtették az első lépéseket a fokozatos beolvadás felé. 1828-ban az évi összeírás 33 olyan adózót tartalmaz, akik messze kiemelkednek az átlag felé. Ilyenek Emmerth Henrik, Molnár Sándor, Rozmayer Ferenc, Geisz József. Hozzávetőlegesen 60 családra volt tehető a város jómódú polgárosodó elitje, amely 1828-tól dinamikusan fejlődve mintegy megduplázódott. A paraszti-kézműves réteg válságban volt. Nem csupán aránya csökkent, hanem erős eladósodás jellemezte. A szegénység néha hihetetlen mértékű volt. A nyomor munkába kényszeríttette a nincstelenek gyermekeit is. Helyzetük kiszolgáltatottságát a brutális bánásmód is súlyosbította. A lakásállomány nem tudott lépést tartani a lélekszámmal. A házatlan hajóslegények istállóból átalakított helyiségben laktak. A családok egyetlen helyiségben laktak, sőt gyakran a kényszeresen belakoltatott katonákkal együtt. A ház berendezése is igen szerény volt. Természetesen a gazdagabb kereskedő-iparos réteg otthona más képet mutatott. A lakosok többsége korán reggel munkába indult, este hazatérve láttak hozzá a főzéshez. A magyarok kedvenc étele a káposzta és a disznóhús, míg a németeké a krumpli és a babfőzelék volt.

Tolna egészségügyi infrastruktúrája ebben az időben fejlettnek volt mondható. A XVIII. század végén két seborvos is működött a városban. A reformkorban Rábolt János, a vármegye tiszteletbeli főorvosa mellett még két sebész praktizált, valamint itt lakott Havas Ignác megyei főorvos a szekszárdi kórház igazgatója is. Ettől kezdve egypár orvosdoktor, két-három sebész mindvégig gyógyított Tolnán. Sőt, 1831-ben megnyílt a Szentháromság Patika (Zur Heiligen Dreifaltigkeit), végzett gyógyszerész vezetésével. Az orvosi ellátást döntően idősebb nők vették igénybe, a magas gyermekhalandóság miatt a csecsemőkre egyáltalán nem költöttek pénzt. A korszak nagy járványos megbetegedései, a kolera és a himlő közül a himlő ellen már oltással védekeztek. A kolera ellen hatásos védekezést még nem ismertek. A magas halálozási szám és a rendszeres járványok ellenére a népesség dinamikusan növekedett, 1862-re elérte a 7000 főt. A lakosság száma szerint Tolna volt a megye ötödik legnagyobb települése. Nemzetiségi szempontból ez a lakosság igen vegyes képet mutatott: 81 % német, 16 % magyar, 2 % szláv, 33 fő cigány, zsidókat akkoriban még nem engedtek be a városba. A nemzetiségek együttélése súrlódásmentes volt. Az iskolák egyházi felügyelet alatt álltak, de az állam fokozódó figyelmet szentelt az iskoláknak. Az 1840-es években Tolnán az iskolamester, két segéd és egy káplán tanított. Ekkor lehetővé vált egy leányosztály létrehozása, s így létre jöhetett a normál, vagy főelemi iskolatípus. Ez lehetővé tette a gimnáziumi vagy reáliskolai továbbtanulást. A maga idején nagy jelentőségű pedagógiai intézmény létesült Tolnán a reformkorban. Gróf Festetics Leó belaci birtokán helyet biztosított egy kisdedóvóképző részére. De kiderült, hogy a létesítménynek Tolnán megfelelőbb helyet tudnak találni. Ezért a gróf tolnai telkén (melyről utóbb sajnálatos módon kiderült, hogy nem is az övé, hanem testvéréé) épült fel a kisdedóvóképző intézet. Ezt azonban 1844-ben az előbb említett tulajdoni probléma miatt Pestre telepítették. A városigazgatás szervezetének három fő elemét a hatvanosság, az elöljáróság és a bíró képezte. Az elöljáróság 12 esküdtből és a bíróból állt. A város a XVIII. századra nagyot változott. Körülbelül 39 utcája volt, 873 lakóházzal. Formálódóban volt egy városközpont, amelyben a templom, iskola, az Abaldo, a kikötő, a vendéglők, az uradalom kastélyai mellett a kialakuló polgári elit térben is elhatárolódó 5-10 szobás, helyenként emeletes házai álltak. Az 1850-es években kikövezték a templom környékét, fákat ültetve sétányt alakítottak ki a templom és az iskola frontján, fórumot teremtve az új elit társasági élete számára. Ám az utcák még a század közepén is kövezetlenek voltak. A kikötőbe áramló egyre növekvő forgalom ezeket szinte járhatatlanná tette. Csak 1867-re tudták az utcákat kiköveztetni. A házakat ekkor még jórész nád fedte. A közel épített házak, az udvarban tárolt takarmány, a gyúlékony tetők pusztító tűzvészeket eredményeztek. Tolna ezért 1800-ra három tűzoltó fecskendőt vásárolt. Ennek ellenére 1838-ban hatalmas tűz pusztított, 42 ház égett le. A legnagyobb tűzvész azonban 1844. június 12-én keletkezett, ekkor romba dőlt 155 ház. Ez után rendelték el, hogy a házakat cseréppel vagy fazsindellyel kell befedni, a telkeket úgy kell kijelölni, hogy a házak ne kerüljenek közel egymáshoz. Kötelezték a lakosságot a tűzkár elleni biztosítás megkötésére, melyen befolyt összegből újabb tűzoltó eszközöket szereztek be. A lakosság azonban igyekezett kibújni a határozatok végrehajtása alól, náddal fedték be házaikat, melynek 1854-ben egy újabb tűz lett az eredménye, mely során 75 ház pusztult el.

Tolna a forradalom és szabadságharc, valamint az önkényuralom korszakában

A ’48 március 15-i forradalom hulláma csak március 26-án érte el Tolnát. Pataky József bíró javaslatára egy nagy és harminc kis zászlót csináltatott a város a szabadság megünneplésére. Más érdemleges reakciót a korszakos esemény nem váltott ki. A vármegye eddigi nemesi közgyűlésére 11 tolnai kapott meghívást, közöttük Gottwald Gáspár orvos, Adler József gyógyszerész, Rozmajer Ferenc vállalkozó. Az összegyűltek soraikból egy állandó bizottmány választottak, melybe Pataky József is bekerült. Id. Geisz József a nemzetőrséget megszervező szekszárdi bizottmány tagja lett. Közben folyt a népképviseleti alapon szerveződő országgyűlési választások előkészítése. Tolna a szekszárdi kerülethez tartozott, ahol egyhangúlag Bezerédj Istvánt választották meg képviselőnek. Tolna vezetősége a lakosság tájékoztatására több népgyűlést is összehívott. A város engedékenyebb lett a betelepülni kívánó zsidókkal szemben. Önálló egyházközséget is alakíthattak. A bizonytalan helyzetben a hatalom szigora meggyengült, így elszaporodott az elégedetlenkedők, illegális kereskedők száma, sokan megtagadták az adók, az árenda fizetését. Tolna nem volt képes kiállítani a számára előírt 130 főt sem, mely a határ védelmére rendelt seregbe vonult volna. Ugyanilyen felemásra sikeredett a nemzetőr állítás is, sokan kiváltották fiaikat a kötelezettség alól. A császári csapatok 1848-49 évi téli előrenyomulása következtében császári hatalom került a megye élére, akik behódoló nyilatkozatokat vártak a településektől. Tolna 1849. március 1-én teljesítette is ezt. A megtorlás hamar elérte a várost. Letartóztatták Gottwald Gáspárt, Rózsa kereskedőt, majd Pataky József bírót, valamint sok más polgárt. A lakosság szabadságharc alatti passzivitása a nemzeti tudat hiányáról tanúskodik, Tolna hatóságokhoz való viszonyát az engedelmes beletörődés jellemezte. Bach-korszak hatása, a bürokratikus államapparátus, a csendőrség, a mindent szabályozni kívánó hatalom Tolnán is érezhető volt. A város a földesúri fennhatóság alól megszabadulva a megye szoros ellenőrzése alá került.

Összeállította: Link Judit

Mözs község története

Mözs környékének benépesülése egészen az őskorig nyúlik vissza. Bár nem a mai Mözs határain belül, de a szomszédos Palánkon már találtak őskori, újkőkori, rézkori emberre utaló nyomokat. A korai rézkor emlékei hiányoznak a területről, viszont Mözs környékén két bronzkori telep is előkerült.

A vaskorban a megyét a hercuniates nevű kelta törzs szállta meg. A régészek feltételezése szerint a római uralom idején a környékre Alta Ripa erődje vigyázott. Ezt támasztja alá a Mözs határában megtalált római út maradványa, amely Mözshöz érve eltűnik. Valószínű, hogy a településre ért. A község környékén találtak egy kőkoporsót is, amelyben egy bizánci katonát temettek el. Előkerültek még római épületek alapfalai és római téglák és mérföldkövek is.

A római birodalom bukása után Alta Ripa lakatlanná lett, ami után a vidéken a hunok telepedtek meg. Mözsön 1961-ben, huszonkét sírból álló IV–V. századi hun temetőt tártak fel, az egykori levente téri homokdomb helyén. Attila halála után a keleti gótok három vezére, Valamír, Theodimír és Videmír osztotta fel maga között Pannóniát. Mözs környéke Valamír uralma alá került. A keleti gótok kivonulása után a terület a longobárd, majd avar, ezt követően frank uralom alatt állott, egészen a magyar honfoglalásig.

A mai Mözs területén létezett községről, még a magyar állam megalakulása után is évszázadokig hallgatnak írásos forrásaink. A községet birtokló magánszemélyek, egyházi intézmények levéltára szétszóródott, elpusztult a török hódoltság másfél évszázada alatt. Hol itt, hol ott keresik az elnéptelenedett középkori falvak helyét. A feltételezések szerint a mostani Mözs területén ugyanis négy település létezett: Icse, Ság, Fehérvíz és Mözs.

Az Árpád-kori Mözsre egy régészeti feltárás akadt rá 1962-ben. A mözsi homokbánya melletti út alatt, Mészáros Gyula vezetésével, egy 86 sírból álló, XI. századi magyar temetőt tártak fel. Mindez helyhez kötött életmódról tanúskodik és földművelésre utal. A falvak valószínűleg a tolnai várispánság szolgáltató falvai közé tartoztak. Erre utal Mözs nevének eredete is. A falu első írott neve ugyanis Mesk, ami a XV. században Mes, Mies alakban is előfordul. Ezek a szavak valószínűleg a finnugor mesi szóból származnak, amely mézet jelent. Mindez arra enged következtetni, hogy a magyarok már a honfoglalás előtt is foglalkoztak méhészettel. Elképzelhető, hogy az Árpád-kori Mözs faluban , Tolnavárhoz tartozó királyi várnépek laktak, akik többek között méhészettel is foglalkoztak, kötelezettségeik közt pedig a méz beszolgáltatása lehetett.

Egy Vatikánban őrzött levéltári bejegyzésből, amely így szól: „P de Mesk solvit XV banales” (vagyis a Meski plébános 15 dénárt fizetett), megtudhatjuk, hogy Mözs már az Árpád-korban templomos hely volt.

1241–42-es tatárjárás pusztításáról nincs helyi adat. A török hadjáratok idején a megye keleti része – így Mözs is – már 1541-ben hódoltsági területté vált. Az itt élő népek „rája” sorsra jutottak, de nem csak a töröknek, hanem a magyar nemességnek, a magyar államnak és az egyháznak is kellett adózniuk. Mözs Icse, Ság és Fehérvíz falvak a szultáni kincstár birtokához kerültek, azaz úgynevezett hászbirtokok lettek. Így az itt élő emberek sorsa valamivel könnyebb volt, mert nem sanyargatták őket annyira a török katonák, mint a más vidéken élőket, hiszen a szultán hosszú távú érdekében állt, hogy jövedelmező gazdálkodást folytathassanak. Annál jobban sarcolták őket a végvári vitézek. Mözs környéke a szigeti vár érdekszférájába tartozott, annak török kézre kerültéig, 1566-ig.

A falvaknak megvoltak a magyar birtokosai is. Az első adatok szerint Sarkan Dénes és anyja Magdolna kezén voltak, majd I. Ferdinánd, Csomord Máténak, valamint nejének Magdolnának és utódaiknak adományozta 1536-ban. 1590-ben már Martonfalvay Imrének adózik Mözs és környéke. Az 1593 és 1606 között dúló „tizenöt éves háború” után a terület lakatlan pusztasággá vált. 1610-ben Thurzó György nádor „Mes”-t Abaffy Miklósnak adományozta .

Tolna megye fölszabadítása a török uralom alól 1686 szeptember 20-tól 27-ig, Tolna város bevételéig tartott. Ezután Mözs és tartozékai az újpalánki harmincad-hivatalhoz kerültek. Ez 1688-tól 1715-ig működött. Ez a hivatal készítette az első részletes összeírásokat a környező falvakról. Icse, Ság, Fehérvíz és Mözs ezekben az összeírásokban nem szerepel, jeleként annak, hogy pusztán állott.

I. Lipót 1693 október 14-én Mérey Mihályt nevezte ki szekszárdi apáttá, aki bejelentette igényét Mözsre és testvérbirtokaira. Hosszú pereskedés után meg is kapta ezeket a falvakat. Halála után Trautsohn apát lett az utódja és a per folytatódott közte és a Martonfalvay család között. Ebből is az apátság került ki győztesen.

A lakatlanul maradt falvakba, az 1700-as évek elejétől-közepétől először szlovák telepesek jöttek Nyitra megyéből. Ezeknek a jövevényeknek a pontos származási helye azonban ismeretlen maradt, lévén, hogy minden hivatalt kikerülő, illegális betelepülők voltak. Az ottani földesurak ugyanis meglehetősen vehemensen védekeztek jobbágyaik elvándorlása ellen. Törvény is született arról, hogy ura elbocsátó levele nélkül senki sem fogadható be, azt is kikötve, hogy az ilyenek iránt, 32 év elévüléssel nyújthatnak be visszatoloncoló keresetet. Így aztán érthető, hogy a szökve költöző felvidéki jobbágyok eltitkolták régebbi lakóhelyüket és sokszor még a nevüket is megváltoztatták. Mözs újratelepítésének kezdetén ezek a szlovákok, vagy ahogy akkor mondták, tótok voltak többségben, de a XVIII. század végére, a tudatos betelepítési akciók eredményeképpen, a német bevándorlók kerültek túlsúlyba. Magyarok csak elenyésző számban voltak a községben.

1689-ben megjelent az a királyi rendelet, amely a németek betelepítésének feltételeit és módozatait szabályozta. Ennek irányítására hívták életre a királyi újratelepítési bizottságot. Arra számítottak, hogy a katolikus németek a Habsburgok támaszai lesznek a rebellis magyarokkal szemben. A német telepesek mellett szólt még az is, hogy fejlett mezőgazdasági kultúrával rendelkeztek. A németeket viszont több ok késztette a kivándorlásra. Az akkori Németország 276 függő és független kisebb és nagyobb fejedelemségből, királyságból, hercegségből, püspökségből stb. állt. Az uralkodók kiszipolyozták alattvalóikat, a parasztokat és a városi polgárokat. A német parasztok ezenkívül sokat szenvedtek a XVII–XVIII. század fordulójának francia–osztrák háborúitól is. Fokozta a nyomort a zárt és kötött öröklési rend. Csak az elsőszülött örökölhetett, mert a paraszti birtok nem volt szétosztható. A birtokjogból így kirekesztettek másutt kerestek boldogulást. Ezért volt az, hogy a magyar nemesek toborzócédulái sok németet mozgattak meg és indítottak el Magyarország felé. A mözsi németek letelepedésének pontos időpontját nem ismerjük. Az anyakönyvi bejegyzések először 1727. március 27-én tesznek említést róluk. A faluba Schwarzwaldból, Württembergből, Thüringiából, Bambergből, Waldsbergből, Donaueshingenből és Bajorországból érkeztek betelepülők, I. József és III. Károly uralkodása alatt a XVIII. század elején. Ebből a sokféleségből alakult ki hosszú évek során egy egységes kultúra és egységes községi nyelvjárás. A betelepítések még Mária Terézia és fia, II. József uralkodása alatt is folytatódtak. A hivatalosan irányított és támogatott betelepítés csak 1787-ben szűnt meg, de a vándorlás még tovább folyt, az egyes községek között. A telepesek gyakran odébbálltak, ha szerződésben megállapított adómentesség, azaz a három év letelt, vagy másutt kedvezőbb lehetőségek vártak rájuk.

A falu nemzetiségei békében éltek egymás mellett, megosztották a belső igazgatás feladatait, a falu vezetését. Egységes frontot alkottak a földesúrral, az állammal és felsőbb hatóságokkal szemben. Az emberek állattenyésztésből és földművelésből éltek. Kezdetben szerződés alapján, később pedig Mária Terézia úrbéri rendelete alapján adóztak földesuruknak, a szekszárdi apátságnak. A falu értelmiségét a pap, a jegyző és a tanító alkotta. Kézművesek is étek a faluban. A mesterségek nagyjából így oszlottak meg: 16 takács, 5 kovács, 4 szabó, 4 csizmadia, 2 asztalos, 1 kádár, 1 kerékgyártó, 1 fazekas. A falusi önkormányzat feje a bíró volt. A bíróválasztás Szent György napján történt, és egy esztendőre szólt. Egyik évben tót, a másikban német bírája volt a falunak. Az uraság három falubelit jelölt ki a bírói hivatalra, közülük választott egyet a község. A bírót a távollétében a másodbíró helyettesítette. Nagy jelentőségű volt a falu életében a 1848-as forradalmat követő jobbágyfelszabadítás. Az úrbéres telkek a jobbágyok tulajdonába kerültek és a telkek utáni szolgáltatások is megszűntek. A volt földesurak kárpótlását az állam vállalta magára. A faluban megindulhatott a polgári fejlődés. A parasztok egyre nagyobb területeket vontak művelés alá, és egyre újabb jövedelemszerzési ágak után néztek. A legelőket elfoglalta a földművelés, és az állattartás is istállózó lett. Elfogyatkoztak a gulyák, ménesek, nyájak, kondák. Mindezzel szemben fellendült például a selyemhernyó tenyésztés, amelynek céljaira 1878-tól eperfák ültetését rendelték el az utak mentén, amelyet a nép a gyümölcséért is kedvelt. Az asszonyok libatenyésztéssel is foglalkoztak. A község életére jótékony hatást gyakorolt a vasút, amely 1883. október 18-án Mözst is bekapcsolta az ország közlekedési vérkeringésébe. Ugyanennek az évnek a végén, december elsején avatták fel a kincstárilag kezelt postahivatalt a takarékpénztárral, szerződtetett postamesterrel és egy kézbesítővel. 1889. február 1-jén indul be a tejszövetkezet. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet 1908-ban alakult. A zsellérekből a földosztás után napszámosok, lettek, akik a gazdagabb parasztoknál találtak munkát. 1920-ban épült, a máig is működő, akkor még 12 járatú gőzmalom. Ez volt a falu első ipari üzeme. Mözs 1925 óta körorvosi székhely, postahivatalában ugyanettől az évtől működik telefon a távírda. A faluban 1926-ban gyulladt fel a villany.

Az első világháború a mözsi férfiak közül tömegesen szedte áldozatait, ami után az 1918-as polgári forradalom hatására itt is megalakult a nemzeti tanács.

Németország erősödésével a birodalom határain kívül élő németek nemzeti önérzetének felébresztésére irányuló propaganda akciók csak néhány mözsit késztettek a Volksbundba, vagy az SS-be történő belépésre. A legtöbb mözsi német magyar érzelmű volt és magyarként harcolt a második világháborúban. Ennek szörnyű poklaiban ötvenen vesztették életüket. Mözsöt elkerülte a front, így háborús károk sem keletkeztek. A szovjet csapatok 1944. november 30-án érték el a községet, és szállásolták be magukat a falusiakhoz.

A háború végén a Potsdami Konferencián kimondatott, hogy minden nemzetiségnek saját anyaországában kell letelepednie. Ennek alapján, 1946–47-ben Mözsön is végrehajtották a a XX. század egyik legnagyobb kollektív igazságtalanságát a ki- és betelepítést. A német anyanyelvű lakosokat kitelepítették házaikból, elvették vagyonukat és vagonokban német nyelvterületre szállították őket. Helyükre felvidéki magyar gazdákat és Hajdú-Bihar-megyei (főleg Biharnagybajomba való) nincsteleneket hoztak. A németek egy része azonban mégis itt maradt, a szekszárdi szőlőhegyen bujdosva az 1949-es rehabilitációig.

Mözs gazdasági életét ezekben az időkben a mezőgazdálkodás jellemezte. Az ipar csak a lakosság szolgáltatási igényihez igazodva volt jelen. Több kisebb termelőszövetkezet létrejötte után 1959-ben megalakult az Új Élet Tsz, amelynek egy időben a falu minden gazdája a tagja volt és amely végig a megye termelőszövetkezeti élvonalához tartozott. Különösen a kertészeti ágazata volt fejlett.

Mözs olyan többnemzetiségű faluvá vált, ahol lassan a magyarok kerültek túlsúlyba, de továbbra is jelen vannak a németek, tótok és mára egyre növekvő számban a cigányok is.

A háború előtt kizárólag katolikusok éltek a faluban. Katolikus temploma 1821-ben épült. A betelepülök közt azonban jelentős számban voltak reformátusok is, így megalakult a református egyházközség is, amelynek szintén van istentiszteleti helye. Első református lelkészük Kincses Zoltán volt.

Az 1960-as évektől erősödött fel az a tendencia, hogy falubeliek a szomszédos városban, Szekszárdon keresnek megélhetési lehetőséget, de nagyon sok gyerek járt a tolnai gimnáziumba is. És ezzel egy új korszakhatárhoz értünk, az összeépültség révén mind közelebb húzódó Tolnával való mind szorosabb együttműködés kezdetéig.

Az alábbiakban – a fentiektől kicsit részletesebben – ezt veszszük szemügyre.

Az egyesülés első lépcsője a közös irányítású, nagyközségi tanács létrehozása volt. Ennek szándéka legelőször 1966-ban vetődött fel, amikor is a május 21-i ülésén a mözsi tanács végrehajtó bizottsága tárgyalta a témát. Ekkor Csuka István megbízott vb-elnök, mint a Hazafias Népfront községi bizottságának javaslatát terjesztette az ülés elé. A napirend vitájában először Vincze József , a járási tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese kért szót, és részletezte az egyesülés előnyeit. Egyebek közt arra utalt, hogy az egyesülés a két község anyagi erőforrásainak az egyesítését is jelenti, ezért nagyobb létesítményeket is meg tudnak majd valósítani. Az elhangzott érvek azonban nem hangozhattak eléggé meggyőzően, mert a vb tagjai sokáig vitatták, bírálták, ám végül is megszavazták azt. Így született meg a következő határozat: „a végrehajtó bizottság, a községi Hazafias Népfront-bizottság javaslata alapján Mözs és Tolna községek közös tanácsú községekké való alakulását tartja kívánatosnak, olyan formában, hogy Tolna legyen a székhelyközség.” Az erről való döntést azonban két nappal későbbre, 1966. május 23-ra, az akkorra összehívandó tanácsülésre halasztották.

A tanácsülés a fenti napra öszsze is ült, de a faluban addigra olyan paprikás hangulat alakult ki az egyesülés ellen, hogy a május 23-i tanácsülés, már az egyesülésnek a napirendre kerülését is leszavazta, ezzel még annak is elejét véve, hogy erről egyáltalán érdemi vita alakuljon ki. A sikertelen kísérlet után, két nappal későbbre, május 25-re rendkívüli tanácsülést hívtak össze. Itt is nagy vita bontakozott ki, de itt többen már arról számoltak be, (jelentős agitációs munka folyt közben), hogy körzetük lakosságának többsége igent mondott az egyesülésre. Arra hivatkoztak, hogy mindenki közösségi érdeke az egyesülés, amit nem szabad alávetni személyes érzelmeknek. Így aztán hosszas vita után megszületett az a 12/1966-os tanácsi határozat, amely kimondta Mözs és Tolna községek közös tanácsú községgé alakulását. Az utolsó (még különálló) tanácselnök Kállai Sándor volt, az első közös igazgatású pedig – tolnai tanácselnök-helyettesi minőségben – Schmidt József lett.

A két település vérkeringése ekkor kezdett fokozatosan egy vérkörűvé válni, amely integrációt a településegyüttes 1989-es, közös várossá válása tette teljessé.

Sokan hitték ekkor, hogy ez a folyamat egyirányú és hogy mindenki megelégedésére szolgál. Hogy ez mégsem egészen így van, azt a jelenkor napi politikai csatározásainak színterén tapasztalhatjuk. Azonban mindezeknek az indítékait számba venni és azok hatásáról beszámolni már a jövő krónikásának a feladata lesz.

Jelen összefoglalónk elkészítésében nagy haszonnal forgattam Koleszár Orsolya: „Mözsi népszokások és hagyományok” című szakdolgozatát, amiért most itt mondok hálás köszönetet.

Összeállította: Koncz Ádám

Egyed Antal-féle felmérés

Történelmünk reformkori szellemét és törekvéseit is példázhatja az az egyedülálló kezdeményezés, amely Egyed Antal (1779-1862) nevéhez fűződik. A nagyműveltségű plébános barátja és pártfogója volt Vörösmarty Mihálynak. Tolna megyére vonatkozóan forrásértékűnek számít több mezővárosról és a vármegyéről készült leírása az 1820-30-as évekből. 1829-ben az adat és ismeretgyűjtésnek 22 pontból álló kérdőívét dolgozta ki. A vármegye minden községébe elküldött kérdésére az elöljáróknak kellett válaszolniuk.

Ezen írásban a 22 kérdést és Tolna város jegyzőjének válaszát közöljük.

Egyed Antal 22 kérdése

1./ A lakosok mikor szálták meg ezt a Helységet?

2./ Milyen nemzet lakja? kevert-e? s mellyik van nagyobb számmal, mellyik nevelkedik és mellyik fogy?

3./ Ha Németek, mellyik részeből jöttek Németh Országnak vagy talán Hazánk más részeirül szálinkosztak, s honnan millyen a viseletyök, millyen termetűek – szinük? értik-e nagyob részre a Hazai magyar nyelvet?

4./ Hány sessió van a Helységben –Hány földet biró, hány kis házas- hány zsellér – hány nemes, hány mesterember?

5./ A szántás vetésen kivül –miből szerzik bé szükségesseiket, talán kereskedés, csinalmányok, szöllő mivelés- marhatartás, dohány termesztés, fuvarozás által?

6./ Hány Ház, hány pár, hány lélek vagyon az Helységben, mellik vallás felekezethez tartoznak? ha vegyesek? mellyik nagyobb s mind egyik hány lelket számlál, mellik fogy mellik nevelkedik?

7./ Ki a Földes Ura? egy vagy többek neveztessenek meg minden közbirtokos Urak –Robot alatt vagynak-e- vagy Contractualisták –vagy maguk arendaljak ki magukat?

8./ Hány gyermek jár közönségessen az oskolába, hány mindenik keresztény fekezeteznél. Talán csak télen vagy nyáron is?

9./ Van e vásárja: Országos hány, és mikor és millyenek, heti mikor s mit visznek leginkább árulni?

10./ Találkoznak e a Határban, vagy környékében régi romladékok u.m. Templomok, Várak, Sánczok, Római emlék kövek, vagy szerszámok? mit tudhatni ezekről a Hagyomány után, jegyeztessenik fel, valamint a köz irások is másoltassanak le.

11./ Van e erdeje, s nagy vagy tsekély, és benne fajzása s vadak, van e folyóvize, Tava, benne hala és Nádlása, millyen bort terem, mellyik szinü jobb, mellyik tartosabb?

12./ Millyen a Földje: Hegyes, rona, homokos, vizönyös. Termékeny vagy sovány? Szántó földjei nintsenek e? és réttyei ki tévé a Zápor által történne szokott el öntésnek, ki mosásnak?

13./ Mit termesztenek közönségessen a Lakosok, mit leg inkább menő gazdaság virágzik leg inkább az Helységben, vagy környékben. Neveztessenek meg a Puszták, melly határosok vele s a Földes Ura, ki birja- vagy e Ménes, Gula, Birka, sok vagy kevés, minő tökéletességben s kié?

14./ Vannak e nyilvános intézetek a Helyiségben u.m. Fábrikák, Oskolák, Posta, Só Tisztség, közkórház, fakereskedés, réve, megye-e országos ut rajta keresztül s honnan merre?

15./ Miből ál a Lakosok kedves mulatsága, miből a korosoké, miből a fiatalsága?

16./ Millyen a Helység fekvése? emelt helyen fekszik e vagy völgyben egesseges e? vagy máskép hoszan nyulik e? vagy ki terült hány utzábol ál, öszve van e épitve vagy rendessen?

17./ Mennyi katona adot fizet Esztendőként? Termesztményeiből hanyadikat adja a Földes Urának?

18./ Hány Zsidó, hány Czigány pár és lélek lakik benne?

19./ Van e Orvosa? élnek e a Lakosok közönségessen orvossággal?

20./ Nevezetesebb szerentsés vagy szerencsétlen történetek a Helységnek jegyeztessenek fel.

21./ Mi a közönséges eledelök? – Mi a kedves étkök?

22./ Millyen indulatuak? szelidek vagy szilajok, békességesek vagy pert szeretők? engedékenyek vagy makatsosak?

Tolna Városának hites Jegyzője Tekéntetes Mintszenti Kapuváry János (Distry) Feö Biró Ur által mult Pünkösd Havának 29-ik napján közhirül botsájtott, és azon holnapnak 30-ik napján vett futó levélben kitett 22 punctumokbul álló kérdésekre alázatossággal felelek következendőleg:

1./ Tolna MVárosa régi időkben római colonia volt, mely abbul is ki-tetzik, hogy három esztendőknek előtte mintegy két ölnyi mélységbül tolnai kápolna mellett egy monumentum ásottatott ki, melyen is Herkulesnek, erősség pogány istenének képe kivésve vagyon, hihető mint is az irásokbul kitetzik Gottusokon vett gyözödelem végett Kristus Urunk születése után mint egy 3-ik században, mely colonia a rómaiaktul Altiniumnak hivattatott. Római fényes birodalomnak eloszlása után vandalusok, morvák birták Pannóniát, utánnak változva különb féle nemzetek mindaddiglag, méglen ditső eleink Magyarországba bé nem jöttek, és hogy azon nemzeteknek Tolna lakó helyül szolgált, az Dunának folyásárul és fekvésérül méltán gyanitani lehet és hogy Sz. Istvány Király idejében már hires városnak lenni kelletett, abbul is kitetzik, hogy ditső Királyunk a Pétsváradi Apáturaságban bévezetvén a Benediktinusokat, 1016-ik esztendőben visszajöttében Tolnára tért bé, a hová az ország rendjeit öszve is hitta, vélek tanátskozott, a historikusok többnyire azon vagynak, hogy 1-ső Királyunk törvényeit elébb Tolnán, mint Esztergomba sanctionálta, okul azt állitván, hogy azon időben a leghiresebb, és legtudósabb Püspökök Magyarországban u.m. Astricus Kalotsai és Robertus Pétsi, kik is Sz. Istvány törvényeit conpiláták, ezen tájékon laktak szintugy nevezetes város volt 2-ik Lajos Királyunk alatt, mely Szabad Királyi Várasban országgyülést is tartott.

2./ Rákótzi revolutiója alkalmatosságával megfosztatván Tolna lakosaitul, sokféle német nemzet szállta meg, kik is mostanáiglan fenálló MVárosnak 2/3 részét teszik 1/3 része eredeti magyar, mind a két rész egyformán nevelkedvén.

3./ Német lakosainknak elei Stifolderek, Norinbergerek, Schvártzfelderek, Würtenbergerek, Tsehek voltak, kik is az magyar nyelvet meg nem tanulhatták, de már az unokáik, kivévén egynéhány esztendők előtt béköltözötteket, alkalmasint magyarul beszéllenek.

4./ Urbariális sesió 823/8 vagyon, melyeket is öszvesen 435-en birják, kis házasak 211, zsellérek vagy is lakók 144 és 6 nemesek, 205 mesteremberek vagynak.

5./ Az élet fenntartására megkivántató szükségesséket lakosaink hajóval való fuvarozás és dohány termesztés által szerzik meg.

6./ Tolna MVárosában uraság épülettyeivel edgyütt 693 ház vagyon kivévén hét nem egyesült görögöket, többi lakosok, kik is 5327 számmal vagynak, mindnyáján római catholitcusok.

7./ Tolna MVárosának 1/3 részét M. Gróf Festetits Leó, 2/3 pediglen M. Gróf Festetits Rudolf Eö. Nagysága háram testvérjeivel birja, t.i. Ernesttel, Sándorral és Benjaminnal. A lakosok pediglen robot alatt vannak.

8./ Tolnai oskolába téli időben mintegy 380, nyári időben pedig közel 300 gyermek jár.

9./ Négy országos vásárok tartatnak, és pediglen az 1-ő 2-a februárii, 2-ik 19-a márcii, 3-ik 3-a máy, 4-ik 2-a novemb, melyek is esztendőnként nagyobbodnak. Heti vásár minden héten egy, az is pénteki napon tartatik, melyre az környül lévő helységekbül és pusztákbul mindenféle gabona, baromfi, főzelékek, zsiradékok, halak, öszve hordatnak, azonkivül az zsidóság is számasan portékákkal megjelen és sóval. Tolnai csizmadiákban is háramnak mindegyik vásárban kirakodni megengedtetett.

10./ Régi plébánia templomnak omladékja köz hagyomány szerént az Dunába kis vizzel mostanában is megláttzik, azonkivül az paulinusok templomának kövei is megláttzotnak, egy ház épittetett is reájuk, nem külömben tul a Dunán egy régi kápolnának falai láttzanak, de kiké volt nem tudatik. A domb, melyen áll mostanáiglan is kápolna dombjának neveztetik. Az tseri erdőben is régi sántzok láttzatnak, hihető, hogy az római időben ottand nagy tsaták történtek, melynek valóságát az 1-ő punctumba érentett, és annak valóságos másában ittend lerajzolt kövön való irása is megmutatja.

11./ M.Tolnai Uraságak esztendőnként erdejükbül 1000 öl fát az erdőnek megtsorbulása nélkül eladhatnak, melyekben mindegyik lakosnak ki kötelességének megfelel fajézása vagyon. Nyulnál farkasnál, rókánál más vad bennük nem találtatik. Kis hegyen fekvő ’s tsupán tsak 480 kapás szőlejeken termett se tartósságára, se qualitására ditsérni nem lehet.

12./ Az urbariális telkek homokosak, azért nem igen termékenyek. Az réttyeik is többnyire az Duna kiöntésének ki téve vagynak.

13./ Mivel lakosoknak földjeik 3 calcaturára vagyon felosztva, őszit, tiszta buzát, kéttzerest és rozsot, tavaszit tsupán kukoritzát, ugarba dohányt és krumplit termesztenek. Kajmádi és Alsó Apáthi pusztákkal határos Tolna. Kajmádi pusztát M. Gróf. Festetits Urak, A.Apáthi pusztát T. Gruber Antal Uraság birja, mind a két pusztákon sok birkák neveltetnek, de ménesük és gulyájuk a fenntisztelt uraságoknak nintsen.

14./ Vagyon Tolna MVárasában Pétsi kerületbéli Dohány Abaldó, Posta Hivatal, Normalis Oskola, Talpkereskedés, Nagy Sörház, Dunán réve, mely N-s Pest és Báts Vármegyékbe vezet, azonkivül T. Hely Magyar Tanátsnak engedelmébül Patika Ház is hozzátartozandókkal épittetik.

15./ Lakosoknak legnagyobb kedvek Duna mellett való nézegelésben tellik, a hol is az öregek különbféle az gazdaságot illető tárgyakrul beszéllenek. Mesteremberek az kávé házokban, fiatalság pedig a sör házban, és több tánz szobákban ünnep és vasárnapokon mulatoz.

16./ Tolna MVárasa kevésé emelt helyen hosszan nyulik, mind az 11 utzáiban az házak rendesen épitve vagynak, melyeket is tsinosan és tisztán a lakosok tartani szoktak.

17./ Az adó fizetés minden esztendőben különbözik, mely is az dicák mennyiségétül fögg, most folyó 18 28/29 ik katonai esztendőben 2479 f 43 x frokbul pengő pénzben adót fizet. M. Uraságoknak minden termesztményekbül 9-dét adja.

18./ Tolnai egész uradalomban az zsidóknak lakni nem szabad, M. Uraságok azokat meg nem szivelvén, uj magyar is 9 pár vagyon, összvesen 33 lelket tévén.

19./ Tolna Mvárasában Ns. Megyének tiszteletbéli Feö Orvosa Rábolt János Ur kivül még két seb orvosai vagynak, az lakosok is egytül-egyig patikai szerekkel, s’ orvosságokkal élni szoktak.

20./ Hogy Tolna MVárosa mohátsi veszedelem előtt szabad királyi váras volt, kétséget sem szenved, mely szerentsétlen ütközet után a török Alsó Magyarországat állondóan birván, és a reformata ecclesia ö alatta elterjedvén, Tolnábul a katolicusok egészlen kiirtattak, s’ akkor a szegény franciscánus barátok is a reformata atyafiak dühös egyének áldozattyai lettek, kik még szolgát sem szenvedtek meg más valláson lévőt. Nagy Akadémiájok lévén Tolnán, 500-an folyvást járván az oskolákban, Stáray nevezetü fö rectorjok volt, ki egyszersmind az Alsó Reformata Ecclesiának Superintendense is volt.

Törökök kiüzettetések után hanyatlván a váras aztán Gróf Vallis György Generalis impetrálta, ki nem szenvedhetvén a reformátusokat, kik pápistákká nem lettek, kiüzte kik is aztán Rákótzi revolutioja alkalmatosságával a bátskai rátzok kegyetlensége miatt megüresedett helységekbe Bogyiszló, Dets, Ötsény, s’ Pilisre vették lakásokat. Bogyiszlón még mostanában is megvagyon azon pohár melyel Rákótzi idejében áldoztak.

21./ A magyaroknak legkedvesebb eledelek a káposzta disznóhussal, németek mindenféle étkeket, krumpli, vagy bab pempövel keverik, azzal legjobban gyönyörködnek.

22./ Lakosok, kik csak mesterségekkel kenyerüket keresik szelidek, valamint azok is, kik az várasban, vagy határjában napszámaikkal magokat táplálják, de az vontatók és hajós legények kevéssé szilajok, hamar pörbe magokat eresztvén.