Előző fejezet Következő fejezet

Tanyaközpont a pusztán

 

Öregiskola 1877-ből

Tompa vasúti megállóhely Keiebián

1908-ban 86 újszülött

A sebesityi templom Tompán lesz

 

A huszadik század legelején döntő elhatározásra jutott Szabadka város tanácsa. Nem egyszerűen arra tettek előterjesztést a közgyűlésen, hogy „a legeltetésre kevésbé alkalmas területek feltöressenek és haszonbérbe adassanak, hanem az iránt is, hogy ezen földek örökáron adassanak el". Maga dr. Bíró Károly polgármester írja, hogy „a legelők nagyobb jövedelmezőséget a földeknek parcellákban leendő odanyújtása által a sociális kérdés megoldásához is segélykezet nyújt" a város. A „parcellák odanyújtását", vagyis a parasztok földhöz juttatását a század elején példaértékű, progresszív intézkedésnek tartották. A feltörekvő, földtulajdonos, öntudatos parasztságot látva, Szabadkát a közéletben és a közirodalomban méltán nevezték parasztmetropolisnak.

 

Tompa, Ludas, Nagyfény, Tavankűt

A parcellázáson szerzett pénzt a város visszaforgatta, mondván: „a tanyák népe jogot formálhat arra, hogy legalább a legprimitívebb életszükségleteit ott helyben találja, s ne kelljen minden dolgában a messze fekvő várost felkeresni".

A polgármester őszinte vallomása szerint „szem előtt lebegett az a cél is, hogy a sürgős megvalósítást váró intézmények létesítésére a szükséges anyagi eszközöket a város előteremtse." Vagyis, az eladásra kijelölt úgynevezett örökföldek árbevételeiből kívánták fedezni a középítkezések költségét.

Igaz, rögvest felpanaszolja is a polgármester, hogy az „ilyen központok létesítése óriási költségbe kerül, s ezért a helyük megválasztásánál ügyelni kell arra, hogy a határ minél nagyobb részét vonják érdekkörükbe".

A körülmények gondos mérlegelése után Szabadka város négy tanyaközpont kijelöléséről döntött. Ezek: Ludas puszta az ún. Bugyi csárdánál, Nagyfény, a volt csárdánál, Tavankútpuszta az állomás közelében, és Tompapuszta, a felső-tompai részen.1 (Megjegyzendő, hogy a Felső-Tompa megnevezés később nem honosodott meg.) A tompai helykijelölésben nyilván szerepe volt a már említett Katonaföldek köré települt lakosságnak, vagyis a népsűrűségnek. Ennek ellenére (bizonyság rá az 57. oldalon közölt, 1905-ből való térkép) nem a már betelepült Katonaföld közelébe, hanem attól délebbre tervezték, építették a tanyaközpontot. Ott, ahol még megfelelő nagyságú városi tulajdonú, tehát szabad terület állt rendelkezésre.

Ezen a helyen „a szükséges középületek részére a város tulajdonában elegendő hely áll rendelkezésre és ezen épületek ide is helyeztetnek" - írja a polgármester.

Mielőtt tovább kutatnánk a történetet, ezúttal csak röviden jelöljük meg a tervekben szükségesnek ítélt épületeket: iskola, orvosi lakás, csendőrségi laktanya, templom és parókia.

 

Örökföldek

Az eseményre, nevezetesen „a legelőkhöz tartozó, de a legeltetésre kevésbé alkalmas területek feltörésére" és ezen földek örökáron történő eladására először 1905-ben került sor. A városi tanács ilyen irányú javaslatára a törvényhatósági bizottság elhatározta, hogy (a bennünket közvetlenül érdeklő) Zsíroskúton 125 lánc, Sáskalaposon pedig 288 lánc (Csikérián 275 lánc) földet elad, lánconként 1278 korona átlagáron. Persze jobbára 25 éves részletre. „Ezen hasznosítási mód mellett ugyanis a város tőkékhez jutott, de talán még hatékonyabban szolgálta azt a sociális és nemzeti nagy célt is, hogy a polgárságot örökföldhöz juttatván azt végleg és elszakíthatatlanul megmentette a nemzet számára" - írja a polgármester. Ezt a területet ma is Örökföldeknek nevezik Tompán.

Az Örökföldekkel együtt 71 darab 400-600 négyszögöles házhelyet is kihasítottak a város birtokából, mégpedig azért, hogy azok a tervezett „külterületi kultúrközpontnak mintegy a külső foglalatát eredményezzék, és lehetővé tegyék az ezen a helyen való megtelepedést". Mint utóbb elmondhatjuk, ezt a célt sikerült is elérni.

A XX. század tehát jól kezdődött Tompa kijelölt tanyaközpont számára. Nézzük most már részletesebben, honnan indult és milyen előnyökhöz jutott, mit kapott ezzel a névvel, ranggal Tompa.

 

Tompa L, II. és Zsíroskút

A királyi helytartó 1855. május 15-én utasítja a szabadkai polgármestert, hogy gondoskodjék „a város pusztáin lakozók gyermekeinek iskoláztatásáról". Ezt nyilván a pusztai népesség növekedése és persze a művelődés általános igénye is indokolta. A XIX. század második felében mégsem nőhettek fel a pusztai gyerekek valamiféle minimális iskoláztatás nélkül! A királyi helytartó levelére a város iskoláinak közös igazgatója, Bóbics Pál azt válaszolja, hogy pusztai iskolát csak Ludason és Kelebián (a mai Kelebiján) lenne érdemes felállítani, ahol a nép már sűrűbben lakik. A városi urak azonban a helytartó tanács intelme ellenére sem siettek a pusztaiak iskoláztatásával, mert csak 1859 szeptemberében nyílt meg a ludasi, 1861-ben a ludas-bibicháti és 1863-ban a felső-csikériai iskola. A kelebiai még akkor sem. (Az iskola ebben az időben rendszerint egy tantermet jelentett.)

A pusztákon eleinte és sokáig bérelt magánházakban, tehát nem iskolának épült tantermekben folyt az oktatás. A gyerekek nemegyszer maguk vitték a hokedlit, amin ültek vagy írtak.

Az 1870/71-es tanévben a szabadkai pusztákon összesen 6 iskolaszoba működött. Közöttük nincs tompai. Az 1877/78-as tanévben Mérgesen és végre Tompán is alakult iskola, mégpedig úgy, hogy Tompán nem ideiglenes bérleményben, hanem már állandó városi tulajdonú helyiségben folyt a tanítás. (Később ezt az épületet nevezték öregiskolának.)

Felső-Kelebián, az uradalomban 1879-től működtetett iskolát a Redl család. Az első évben Stenczel Béla volt a tanító, majd Abrasits Antal és Völgyi László. Az 1887/88-as tanévben maga báró Redl Béla vállalta a tanítóságot. Az első hosszabb ideig működő tanító 1906-1919 között Gálik Károly volt.2 Iványi István szabadkai helytörténész szerint 1890-ben „Tompában" (s ez minden bizonnyal az egész pusztát jelöli) egyetlen képzett tanító működött.

Hogy egy iskola a külterületeken (pusztákon) milyen jelentős szervezői és szervezeti jelentőséggel bírt, arra bizonyság a következő folyamat. Iskola általában ott épült (létesült), ahol a máskülönben gyéren lakott pusztában valamely gazdasági ok miatt nagyobb lett a népsűrűség. Másfelől viszont a nép (ha tehette) szívesebben költözött olyan környékre, ahol már volt iskola. A lakosság ilyetén való spontán sűrűsödését észlelve, a hatóságok maguk is oda koncentrálták segítő, támogató eszközeiket, ahol többen laktak, s ezzel újabb okot szolgáltattak a népesség koncentrálódására. Ez a folyamat játszódott le a XIX. század második felében és a XIX-XX. század fordulóján Tompapuszta északnyugati szegletében is.

Szabadka polgármestere - valóban áldásos munkásságának összefoglalásaként - tanulmányt írt többek között a külterületek, a tanyaközpontok 1902-1912 évek közötti fejlesztéséről. „Régebbi külterületi iskolák" cím alatt felsorol: Tompa I., Tompa II. és Zsíroskúti elnevezésű iskolákat. Ebből következtethetünk arra, hogy: 1902-ig bezárólag már három iskola volt a környéken, továbbá hogy Zsíroskút külön említendő földrajzi hely volt, végül pedig, hogy ezek az iskolák akkoriban már „régebbinek" számítottak.

 

Két és fél új iskola

Az első, a királyi biztos gerjesztette hullám (inkább csak hullámocska) után a második, valamelyest egységbe foglalható iskolaépítési program a tanyaközpont létesítéséhez kötődik. (A harmadikat majd a község megalakulását követően tárgyaljuk.)

Szabadka város törvényhatósága (1907. évi 266/14245. számú határozatának megfelelően) szerződést kötött a királyi kincstárral. Ez időben a pusztákon már több mint 3000 tanköteles korú gyerek nem részesült szervezett oktatásban. Mert kevés volt az iskola. A szerződés szerint a már létező 31 tanyai népiskola örök használati joggal állami kezelésbe megy át, miközben a város fenntartja a tulajdonjogát. (Ebből Trianon után majd némi bonyodalom származik.)

A működtetés terhétől megszabadulván 10 év alatt 40 új tanyai iskolaépület és tanítói lakás felépítésére kötelezte magát a város. „Azonkívül pedig minden esetben, ha legalább 80 be nem iskolázott, de a helyi viszonyok mellett tényleg beiskolázható tanköteles találtatik, köteles a város új iskolát építeni" - szólt a szerződés. Ebből tudhatjuk, hogy egy-egy osztályteremre minimum nyolcvan diákot számoltak. Legtöbbször azonban több, sokkal több gyerek koptatta a padokat, ahogy ma mondanánk, olykor két műszakban.

Képesített tanítóból változatlanul kevés volt. Sokszor, sok helyen oktattak képesítés nélküliek. Volt végbizonyítványuk vagy sem, a szigorúan hangzó tanítói esküt le kellett tenniük Tompán is: „én,.................. az..... i állami iskolához kinevezett rendes tanító esküszöm az élő Istenre, hogy őfelsége apostoli királyom, magyar hazám és annak alkotmánya iránt tántoríthatatlan és rendületlen hűséggel viseltetem. Az ország szentesített törvényeit és törvényes szokásait megtartom, és a hazai hatóságok törvényes rendeleteit, valamint a tanítói tisztemmel járó kötelességeket mindenkor lelkiismeretesen, híven és pontosan teljesítem, és a gondjaimra bízott ifjúságot a magyar haza szeretetében fogom nevelni. Isten engem úgy segéljen".

Közben pedig elkezdődött a nagyszabású pusztai iskolaépítési program. Tompa két épületben, pontosabban kettő és félben volt érdekelt. 1909-ben elkészült a betyársori iskola, mégpedig Bleszák József vállalkozó kivitelezésében, egészen pontosan 15770 korona 44 fillér költséggel.

Az építési vállalkozókat pályázattal választották ki. Akkoriban úgy mondták: árlejtés útján. A pusztai iskolák árlejtését többnyire Bleszák nyerte (néhányat Lukics Félix).

1909-ben még egy iskola épült, nevezetesen a „Tompapusztai, 101. őrház mellett". Körösalji iskolának is emlegették. Rendkívül nagy vonzáskörzete volt. Később félig Tompához, félig Kelebiához tartozott. A vasút nyugati és keleti oldaláról, 2,5-3 kilométeres távolságból is, még az ún. Kolbászsorról, később a Vitéztelepről is (1931-ig) ide jártak a gyerekek. A községhatárok rendezésekor ezt az iskolát a kelebiai központi iskolához csatolták, de úgymond közös fenntartású maradt. Értsd: Kelebia területén állt, a diákok fele azonban tompai illetőségű volt.

1912-ben elkészült a nevezett „Tompapusztai iskola, a templom mellett", amelyre 21000 koronát költött a város. Azért lett drágább, mert „a szabványtervektől eltérőleg hozzáépítések történtek... a tompainál egy anyakönyvi hivatal s ifjúsági olvasóegylet részére szükséges helyiségek".

A tanyaközpontot érintő második iskolaépítési hullám 1912-ben lezárult. Tompán legközelebb csak jóval Trianon után építettek iskolát.

 

Születési helye: Szabadka-Tompapuszta

Az első állami születési anyakönyvet 1908-ban nyitották Tompapusztán. Ettől kezdve a mátrikulába születési helyként nem Szabadkát írtak, hanem ezt: Szabadka-Tompapuszta. Elsőként az 1908. augusztus 25-én született Ferenczi Rozáliát jegyezték be a tompapusztai nagykönyvbe. Eszerint ő Szabadka-Tompapuszta, másként szólva Tompa tanyaközpont első szülötte. Apja a 25 éves Sándor, anyja a 21 éves Korbely Éva volt. (Rozika sajnos 10 éves korában meghalt.) Még ebben az évben 86 újszülöttje volt a tanyaközpontnak. A tízes években esztendőnként 280-300-an születtek az anyakönyvi kerületben, és 140-190-en haláloztak el. A természetes szaporodás tehát évi 110-140-re tehető. Nem kevés, de a lakosság jelentős növekedéséhez nem is elegendő. Jó okunk van feltételezni, hogy a lélekszám későbbi erőteljes növekedését - mert így volt! - a befelé irányuló migráció eredményezte.

Az első polgári házasságot Szabadka-Tompapusztán 1908. szeptember 26-án kötötte Vankó Tamás 24 éves földműves és Danis Etel (22) háztartásbeli. 1909-ben már 33 bejegyzést tartalmaz a szabadka-tompapusztai házassági anyakönyv. Érdekes részlet, hogy a szülők, más esetben a házasulok lakóhelyét csak 1909. január elsejétől pontosították. Addig lakóhelyül csupán azt írták az anyakönyvekbe: Tompa. Esetleg Kelebia. Az első újszülött, akiről pontosan tudjuk, hogy szülei Tompa tanyaközpont 100-as számmal jelölt házában laktak: Wilhelm Mária.

Talán itt van hely említeni a tényt, miszerint a századelőn a lányok és legények igen fiatalon kötöttek házasságot. Másfelől viszont nem volt ritka a menyasszony és vőlegény közötti nagy korkülönbség sem. A lassan öreglegény sorba érett férfiak egyszer csak 12-15 évvel fiatalabb lányt vettek feleségül. Fordítva, történetesen hogy a menyasszony lenne idősebb, nos, ez is előfordult néha.

 

A vonat még nem állt meg

A vasúttal Tompának nem volt szerencséje. A tanya-, illetve kultúrközponti ranghoz vasút nem járt.

Bő tízévnyi vajúdás után, az 1870-es években újra nekilendülő vasútépítés mondhatni elkerülte Tompát. 1872-ben döntés született arról, hogy a Balkánra vivő vasutat nem a Dunát követve Kalocsa, Baja, Zombor irányban építik meg, hanem a Kiskunhalas-Szabadka-Zimony vonalon.

Vélhetően a felajánlott anyagi hozzájárulás miatt (is). A vágyott vasútért ingyen gyalogmunkát, ingyenterületet, sőt készpénzt is ígért Halas és Szabadka.

A budapest-zimonyi vasút megépítéséről 1880-ban döntött a kormány. A Vadkert(Soltvadkert-)Szabadka közötti csaknem nyílegyenes pálya építése 1881 augusztusában kezdődött és 1882. december 5-én fejeződött be. Ezen a napon két irányból indultak el az első vonatok. A szabadkai mintegy 7-8 óra alatt érkezett Budapestre. Útközben 13 állomáson és megállóhelyen köszöntötték a gőzöst. Ezek között azonban Tompa nem szerepel. Tompa ekkor még tanyaközpont sem volt.

A nyílegyenes pálya hangsúlyozásának azért van jelentősége, mert Tompán él egy legenda, miszerint Redl báró nem engedte át földjein a vaspályát. Ezért fut a vonat ma is e település központjától távolabb, 5-6 kilométerre keletre. A legenda azért sem lehet igaz, mert Redl birtokai a Halas-Szabadka közúttól inkább nyugatra voltak, tehát az egyenestől a mai Tompa központja (ami akkor még nem létezett) felé kitérített vasút legfeljebb csak érintette volna a majort. Egyébként pedig a kisszállási uradalom központjának érintésével (bekanyarításával) együtt tetemes és ezért költséges kerülő lett volna. Az akkor még jelentéktelen lakott helyekhez vezető kanyart pedig a költségtakarékos építésre törekvő állam nem vállalta. A vasúttól való távolságot ezért nem illik Redl báró bűnéül felróni. Legfeljebb azt a malőrt, hogy a Felső-Kelebia székhelyű urasági majorról nevezték el a Tompapusztában lévő vasútállomást Kelebiának. Legendák szerint ezt viszont maga Redl báró kérte. Levéltárakban egyelőre erre nem találni bizonyítékot. A tévedést viszont már a kortárs Iványi István szabadkai helytörténész is felfedezte és nehezményezte is, amidőn Bács-Bodrog vármegye földrajzi és történelmi helységnévtára című munkájában megállapítja, hogy „a Tompapusztában lévő Kelebia nevű vasúti állomás elnevezése helytelen". De legyünk megbocsátók! A zimonyi, alföldi, bajai, zentai stb. vasútvonalak kiépülése után Szabadka város területén nem kevesebb mint 27 helyen állt meg a vonat. A Redl-birtokhoz közel, Csikéria táján, a Szabadka-Bácsalmás-Baja vonalon volt egy Kelebiapuszta nevű vasúti megállóhely is.

Tompán, a 101. őrháznál csak 1897-től álltak meg a személyvonatok. Más szóval csupán ekkor, a vasúti közlekedés megnyitása után 15 évvel nőtt meg a környék fontossága annyira, hogy egyáltalán érdemes legyen megállítani a Budapestre vagy a Szabadka-Újvidék felé tartó szerelvényeket. Ez időben a tompai földek terméke inkább szekereken, földutakon jutott el a közeli városokba.

Amennyire Tompa hiányát érezte a vasútnak, Kelebia éppen a vasútnak köszönheti születését, azt, hogy leválhatott Tompáról. Minthogy utólag, már a vaspálya és a megállóhely fizikai valóságának tudatában parcellázták ezt a területet.

Kicsit előrelapozva Tompa és a vasút kapcsolatában kiderül, hogy a Trianon utáni községhatárok első, zavarodott kijelölésekor a 101-es őrház (tudjuk, Tompa megállóhely) Kelebia területére esett. A vasúttal kapcsolatban akkor már felgyülemlett sértődéseket és sérelmeket a közügyekben szívesen protestáló Mészáros Béla plébános 1924-ben fogalmazta meg. Reményének adott hangot, hogy „a sérelmes határmegállapítás revízió alá tétetik... és a megálló területileg visszakerül Tompához. Akkor pedig rendes vasútállomás lészen ott egy második sínpárral"'.

Ugyancsak a húszas évek története, hogy a 102. bakterháznál lévő vasúti átjárót áthelyeztette volna a község. A hatrongyossoriak panaszkodtak, mert a vasút keleti oldalán lévő legelőre hajtott állatokkal nagyot kellett kerülni. 800 méterrel odébb kérték volna a vasúti sorompót, egyenesen a közút vonalába. A MÁV üzletigazgatósága azonban azt üzente, hogy az engedélyezés a vármegyére meg a törvényhatósági megbízottra tartozik, ám azt „előre is kijelentik", hogy a vasút ezzel kapcsolatban „anyagi terheket nem vállal". Még szerencse, hogy a törvényhatósági megbízott indokoltnak tartotta a kérést, csakhogy ő meg a Tompa-Csikéria területén fekvő közvagyon „nagytekintetű kezelő bizottságához" utalta a kérést. Így aztán nem lett átjáró. Igaz, állomás se.3 A területet rövidesen átsorolták a község birtokába, de a plébános rossz jósnak bizonyult: „rendes állomás nem lészen ott". Tompa életében mára képletesen is, de a valóságban is mellékvágányra szorult a vonatközlekedés. Ma már jegyet sem lehet venni az elhagyott bakterházban, a Százegyesen.

 

Az első tanyai orvos és lakása

Szabadka város közgyűlése 1905. április 5-én döntött arról, hogy „a közegészségügy szolgálatának a külterületen való kellő ellátása céljából négy külterületi orvosi állást szervez". Ehhez először orvoslakások kellettek. Az elöljáróság által elfogadott egységes terv szerint az „orvosi lakóház főépületében veranda, előszoba, 3 tágas szoba, konyha, kamra, clozett, azonkívül orvosi várószoba és rendelőhelyiség talált elhelyezést". Terveztek még mosókonyhát, fáskamrát, kocsiszínt és istállót is. Az „elég tágas udvart téglaoszlopok közé fogott léckerítés veszi körül". Egyébként pedig a közgyűlés egyenes kérésére az orvoslakás helyét Tompán a csendőrlaktanya közelében jelölték ki. Árlejtés után Hadnagy Mihály építési vállalkozó nyerte el a megbízatást, de valamely okból Raihl Ferenc fejezte be az építést. Alighanem ezen váltás miatt 1907 elejéről 1907 végére húzódott a tompái orvoslakás átadása. A tanyaközpontban működő első orvos, dr. Gonda Gyula 1907 decemberében foglalta el állását. 1909-ben született Erzsébet nevű leányát helyben, tehát Szabadka-Tompapusztán február 15-én anyakönyvezték. A 36 éves izraelita vallású orvos és Kemény Olga (21) ugyancsak izraelita vallású felesége valószínűleg csak rövid ideig maradtak Tompa tanyaközpontban, mert kislányuk 1910 nyarán bekövetkezett halálát már Szolnokon jelentették be.

Ebben az esztendőben (1910) ún. hasihagymáz-járvány tört ki a pusztán. Kisszállásról hurcolták be a betegséget, amit a városban viszonylag gyorsan lokalizáltak, de a tanyavilágban „egész évben sugarasan terjedt".

 

Egy parancsnok és két közcsendőr

A pusztákon élő emberek sajátos erkölcseiről, életmódjáról már regényeket is írtak. A tompai plébánia történetét öszefoglaló (később bővebben idézett) Historia Domus című füzet első jegyzője /szerzője, Mészáros Béla plébános sommásan vélekedik az akkori tompaiakról. Akár igaza volt a scriptornak, akár nem, tény, hogy a tanyaközpont „berendezését" a csendőrséggel kezdték. 1904. december 15-én „a csendőrség az ...épületet elfoglalván a külterületi közbiztonsági szolgálatot megkezdte". Természetesen a város megbízásából. A város építtette a laktanyát is, amelyért a Magyar Királyi Csendőrség évi 850 korona bérleti díjat fizetett. Érdemes részletezni az altiszti lakás, a legénységi szállás és a hivatali helyiségek elrendezését, mert - akkor még nem tudták, de mi már tudjuk, hogy - később 1922-től 1928-ig ez lett a tompai községháza.

Nos, a szolgálatvezető altiszt lakása veranda, előszoba, két szoba, konyha, éléstárból állt, a legénység elszállásolását veranda, legénységi szoba, őrskonyha és kamra szolgálta. Hivatalos helyiségeknek neveztek egy előszobát, egy iskolaszobát és egy őrsirodát. Később keletkezett iratokból arra következtethetünk, hogy eleinte egy parancsnok és két közcsendőr felügyelte a rendet Tompa tanyaközpontban.

 

Krisztuskereszt a Nagysor sarkán

Korabeli iratok arra utalnak, hogy a századelőn Szabadka város és a Kalocsai Érsekség egyformán fontosnak tartotta pusztai templomok építését. Abban már némi vita mutatkozott, hogy kinek a költségére és hol épüljenek. Végül is megszületett az egyezség, miszerint megfelezik a terheket: a tervezett négy tanyaközpontban két templomot építtet az egyház, két templomot pedig a város. Az építési költségeket 80-80000 koronában maximalizálták.

Tompa leendő tanyaközpont lakói azonban már ezt megelőzően is kísérletet tettek a hitélet feljavítására, valamiféle szakrális hely kijelölésére.

A tekintetes szabadkai közgyűlés 1883. februárban levelet kapott „az összes tompai lakos" aláírással, amelyben arról panaszkodnak a tompaiak, hogy bár lassan egy kisebb községnyien laknak itt, még sincs olyan hely, „ahol nagy, különösen nagyobb ünnepek alkalmával a lakosságnak legyen alkalma közösen az Úr elé járulni itt, leginkább húsvéti ünnepekkor az ájtatosságot elvégezni". Mindössze azt kérik, hogy „a város tulajdonába tartozó pusztán erre legalkalmasabb helyiségen (helyesen: helyen) csinos s a mai kor igényeinek megfelelő »keresztet« közös adakozás útján" felállíthassanak. Továbbá, hogy erre a célra „a tompa-kelebiai földön, az iskolától nyugatra mintegy 20-30 öl távolságra" 4 négyszögöl ingyentelket és legalább 50 forintot kapjanak a várostól.

A városi közgyűlés ezen Jenovai József és társai néven bejegyzett kérést 1883. március 28-án elfogadta. Intézkedett a hely kijelöléséről és a kért 50 pengő kifizetéséről.

A kereszt, mint a település legrégebbi szakrális emléke, ma is áll a piactér sarkán. Eredeti helyéről 1926-ban a műút építése miatt áthelyezték a gróf Tisza István út és a gróf Bethlen István út (a Nagysor) sarkára. Onnan 1942-ben kellett mennie, midőn kiegyenesítették a Nagysort.4 Megjegyzendő, hogy az első áthelyezés idején a tompai plébános - amint azt az érsekségnek írja - gondban van. Az irattárban ugyanis nem találják, vajon ki állíttatta a keresztet, merthogy mégis csak illő lenne értesíteni az illetőt. A második áthelyezéskor Csernetics György (Gyusza bácsi) vette pártfogásba a már-már elárvult keresztet. Saját költségére felújíttatta és háza közelébe felállította.

Az első kérvény után alig öt esztendő múlt, és 1888. novemberben Csernetics Lajos és társai (több száz aláírás) már templomépítésért folyamodnak Szabadka város közgyűléséhez. „Tompán 1800-an lakunk, közöttünk alig van más mint kath. vallású. Plébánia templomunktól 2-3 órai távolság és télen-nyáron rossz utak választanak el. A vasárnap és ünnepnapi sz. misét csak méltóságos Redl báró kegyéből kis kápolnája körül hallgathatjuk, vallásoktatásban kellőleg nem részesülhetünk, betegeink a távolság miatt sz. gyónás nélkül halnak el, halottainkat a távolság és szegénység miatt csak nagy bajjal vihetjük a városba, és nem egy van, ki istentiszteletet csak felnőtt korban látott..."

Ez a kérvény kísértetiesen hasonlít arra a már idézett felszólalásra, amit Mamuzsics Mátyás szabadkai plébános-prépost tett 1890-ben a városi közgyűlésen (lásd A Redl és Podmaniczky báró című fejezetben). Mint ilyen hozzájárulhatott ahhoz, hogy később Tompa jelöltessék ki az egyik tanyaközpontnak.

 

Az exellentiás úr szándéka

A kalocsai érsekség 1904-ben tervpályázati hirdetést jelentetett meg: „A kalocsai érsek úr Ő Exellentiája Szabadka város határában lévő pusztán két templomot szándékozik építtetni... A szabadon álló templomok mindegyike 1200 lélek befogadására tervezendő akként, hogy ezen lélekszámból 250-nek ülőhelye és 950-nek állóhelye legyen..."

Az elsőnek elkészült tavankúti templomot a szabadkai Szent Teréz plébánia (praktikusan az érsekség) finanszírozta. A nagyfényi tanyaközpont (szép gót stílusú) temploma teljes egészében a városi költségvetés terhére épült, mégpedig 75 755 koronából.5

Vita csak a tompapusztai templom építése körül keveredett. A kalocsai érsekség eredetileg Sebesitypusztára kívánta építtetni a második templomot. E célból már letétbe is helyeztek 64 000 koronát. Mivel a város Sebesity helyett Tompát akarta tanyaközponttá fejleszteni, célszerűbbnek látszott, hogy a templom is itt épüljön. Erről kellett meggyőzni az érsekséget.

Szabadka város közgyűlése 1905. február 23-án a következő határozatot hozta:

„Miután az érseki hatóságnak a város tanácsához intézett 6925/1904 sz. átirata szerint boldogult Császka György kalocsai érsek úr által a sebesityi templomfelépítésére szánt 80000 koronából, bekövetkezett haláláig csak 64000 korona fizettetett le, a th. bizottság az eredeti össszeg kiegészítéséül 16000 koronát az ingatlansági alap terhére megszavaz... megjegyezvén, hogy az érseki hatóság átiratában foglalt véleménytől eltérőleg a törvényhatósági bizottság az eredetileg Sebesitypusztára tervezett 1200 lélek befogadására szolgáló templomot Tompán sem kívánja nagyobb mértékben felépíteni, mivel szükségét nem látja".

Az iratból kisejlik, hogy a nem is létező sebesityi templom Tompára való áttelepítéséért az érsekség a teljes beruházási keretből még hiányzó 16 000 koronát kérte a várostól. Ráadásul az eredetileg tervezettnél nagyobb templom építését akarta kieszközölni a város terhére.

 

Kijelölték a templom helyét

A fent idézett határozat szélére érvként Révay Tibor érseki megbízott tintával odaírta: „Csak a tankötelesek száma 1300 Tompán, jelenleg!"

Az érsekség szilárdan tartotta, védelmezte álláspontját. Ha már lúd, legyen kövér is, ha már Sebesityről áthozzák a templomot, akkor pedig legyen 2200 személy befogadására alkalmas. A szabadkai főispánhoz fordultak mintegy panaszként, mondván: „Az a jól felfogott érdekünk, hogy ragaszkodnunk kell a templomnak a sebesityinél nagyobb méretekben való felépítéséhez, amit a meg nem cáfolt indokainkon kívül a tompai templom körül tervezett újabb 100 házhely eladása még szükségesebbnek mutat..."

A város 1905. február elején valóban határozott arról, hogy „a kijelölt templomhely körül elterülő 50 láncznyi területet a csatolt vázrajz szerint való szabályozása mellett fél lánczonként örök áron elad".

További vitára adott okot, hogy a város, az érsekségi kérés ellenére nem akart kézi- és fuvarváltságot adni az építkezéshez, amire pedig a munkálatokat majdan részben finanszírozó és irányító érsekség igényt tartott.

Sokkal nagyobb purparlé keveredett a leendő plébánia kegyuraságát (fenntartóját) illetően. Az érsekség szerette volna, ha Szabadka város vállalja a kegyuraságot (ami a plébánia költségeinek örökre szóló átvállalását jelentette). Szabadka viszont a Szent Anna-templommal közös plébániát és közös kegyuraságot kívánt. Természetesen a Redl család terhére. Ezen terv ellen az érsek is, de főként a Redlek s akkor már báró Podmaniczky is tiltakoztak. A vitában megnyilvánuló főispán elég súlyosnak látja a helyzetet, mert azt írja, hogy „ha nem egyeznek bele abba, hogy Tompára helyezzék a kelebiai (értsd: az uradalmi) plébániát, akkor az egész építkezés kérdése ismét hosszú időre elodáztatik".

Vita közben azért folyt a munkák előkészítése. 1905. januárban az érsekség által küldött templomépítő szakértői bizottság kijelölte a leendő templom helyét. Jó nagyot, mert „arra való tekintettel, hogy a templomhoz a szállásiak közül sokan kocsikon érkeznek, amik számára a templom mellett elegendő térre lesz szükség". Más iratból az is kiderül, hogy a templom és plébánia mellé harangozói lakás és kántorlakás építését is remélték.

 

Deputációban Szabadkán

Az érsekség több fronton harcolt a templomépítésben felhasználható városi pénzekért. Mozgósították a helyi híveket is. Patocskai György (pontos dátum nélkül) Révay Tibornak Kalocsára küldött magánlevelében beszámol a szabadkai polgármesternél tett látogatásuk eredményéről:

„Főtisztelendő úr, a hozzánk küldött levelit megkaptuk és én mindjárt azon igyekeztem, hogy a jó testvéreket összehívjam és akikkel május harmadikán (ez nyilván 1905-ben lehetett - a szerző) voltunk a polgármester úr előtt és kértük, hogy adja meg a 17 ezer koronát és még arra is kértük, hogy a plébániái is adja meg, hogy ne szorítjanak be mindnyájunkat egy majorba keresztelni, esküdni és temetni. Ha a jó Isten meghagyja érni, hogy ollan szép templomot kapjunk és körülötte egész falu fog épülni, ezért nagyon sajnos volna, ha nem volna plébánia nálunk. Erre azt mondotta, hogy ő is ezt akarja, csak a 17 ezer koronát nem ígérte, azt mondta, hogy majd valamellik napon fel fog menni Kalocsára és majd el fogják ott végezni a dolgot, ahogy legcélszerübb. És most arra kérjük főtisztelendő urat, hogy legyen szószólónk, hogy minél előbb kezdjék meg az építést, amiért a jó Isten megfogja jutalmazni... most már tiszteltetem a jó pártfogásért és maradok tisztelője Patocskai György.

A levélből következtetni lehet, hogy Révay biztatta a helyieket a polgármesternél való instanciára.

Patocskai György egyébként nem lehetett akárki, mert egy másik levelében arról számol be Révay Tibor főtisztelendőnek, hogy hazaérkezett a jeruzsálemi zarándokútról. Ebben a levelében is emlegeti a templomot: „kedves Főtisztelendő úr, már igen nagy gondban vagyunk a templomunk miatt, mert ha emlékszik, áldozó csütörtök után pénteken azt mondotta, hogy október hónapban elkezdik építeni, de azóta is semmi, szó sincs róla... már föl akarunk menni a kegyelmes atya elébe a templomunk végett..."

 

Tervezte: Petrovácz Gyula

A Sebesityre tervezett templom rajzait Károlyi Emil pécsi tervezőirodájában készítették. Érthető tehát, hogy a tompai adaptációra is először ők kaptak megbízást. Mivel azonos pénzből nagyobb épületet kért az érsekség, a tervezők nehezen birkóztak a feladattal. A költségkeretet végül megemelték 100000 koronára. (Valójában 120000 korona költséggel épült fel.) Ezzel szemben azt várták, hogy a templom 2200 hívő befogadására legyen alkalmas, ráadásul a kereszthajók irányában bővíthető is legyen. 1907-ben még mindig csak a tervezés folyt, a bírálók pedig változatlanul elégedetlenek voltak. Végül az egyik bíráló, Petrovácz Gyula mérnök magához ragadta a megbízást, és így a mai templom Föerck Ernő-Petrovácz Gyula tervei alapján épült meg.

A kalocsai érsekség a munkálatok ellenőrzésére és támogatására 1909-ben a helyi hívek közül úgynevezett templomépítő bizottságot nevezett ki. Tagjai voltak: Kádár József, Patocskai György, id. Faltum Antal, Teleki Károly, Csernetics Lajos, Csernetics Mátyás, Oszrogonacz Károly, Osztrogonacz Gábor, Varga Antal, Csepcsik Gyula, Jenovai Mihály, Patocskai János, Gulyás Odal József, Horváth Militicsi Mihály, Horváth Kertész József, Kádár Antal, Jurity István, Horváth Almoski Dániel, Horváth Almoski Simon, Szilovszki Lajos. Joggal feltételezzük, hogy ez a bizottság volt az első működő köztestület a tanyaközpontban.

Az egyház részéről a felső-kelebiai plébános, Winkler Lénárd kísérte szemmel az építkezést. 1909. február 9-én keltezett jelentéséből tudjuk, hogy „a szükséges téglák megérkeztek". Még egy fontos egyházi eseménye van ennek a tél végi hónapnak. 1909. február 10-én Winkler plébános megáldja (felavatja) a város által kijelölt ötláncnyi területű tompai temetőt.

 

Kereszt a templom tornyán

A Petrovácz mérnök irányította építkezés végre elkezdődött. Annak ellenére, hogy a tervező és egyben a kivitelezést is irányító mérnök hosz-szasan panaszkodik a helykijelölésre. Az érsekséghez intézett leveléhez csatol egy rajzot (lásd a 48. oldalon), amelyen illusztrálja, hogy a terep egyenetlensége miatt miért keletkezett 1000 korona és a toronyalapozás miatt további 2400 korona többlet kiadás. Eszerint a templom mögötti dombot el kell hordani, a torony előtti gödröt pedig fel kell tölteni: „minthogy a havazások és esőzések a létesített körülvezető árok betömődését eredményezik, és akkor a vizek a templomnak ártalmára fognak szolgálni, még ezen a télen sürgős és fontos kötelessége Szabadka városnak, hogy a templom szentélye körüli cca. 2500 köbméter földet lehordassa és a torony előtti gödröt, a tér egyéb gödreit betemesse. Ez a télen olcsón keresztülvihető volna, s az ottani szegény nép egy kis keresethez jutna"'.

Mindez viszonylag gyorsan megtörténhetett, mert 1909. júniusban már az a kellemetes gondja van Winkler plébánosnak, hogy a toronyra illesztendő kereszt megáldásához engedélyt kérjen az érsekségtől. Megkapja. 1909. június 22-én megtörténik az ünnepélyes áldásadás, és a kereszt azóta díszíti a tompai templom tornyát. Júliusban pedig már oly előrehaladottnak látja (Winkler) a munkálatokat, hogy jelenti az érsekségen: „három hónap múlva készen lesz a templom Tompapusztán". Építészetileg.

 

Kísérleti magyaros stílus

Szakértő műtörténészek úgy tartják, hogy a tompai az ország első, kísérleti jellegű magyaros stílusú temploma. Tájolása északnyugat-délkeleti, kereszthajós, félkör alakú szentéllyel, amelyen 4 ablak van. Tornyát a homlokzat elé építették. Hegyes sisakja fából készült, bádogburkolattal. Sekrestyéje a leckeoldalon van. Egy beszámoló jelentés szerint: „külső díszítése vörös tégla, és kőpor habarcsos mezők díszítik, a kereszthajón vörös téglából vitézkötés". A szentélyben főoltár, a kereszthajóban két mellékoltár, a torony alatt egy Fájdalmas Szűz-oltár van. Egy jóval később keltezett (1936) levélből viszont magától gróf Zichy Gyula érsektől tudjuk, hogy „a padok és a főoltár kék színre való festése mindjárt a templom építésénél megtörtént... Kék a főoltár, szószék, gyóntatószékek, padok, stációképek keretei, ajtók, keresztelő kút is..."

Ebben a levélben tekintetes Gábor Lajos kalocsai festőművésznek azt javasolja az érsek, hogy a villanyszerelés után esedékes felújítás során „a templom mennyezetét halvány almazöldre lehetne festeni, a templom bordáit a mennyezeten okkersárgára, a pilléreket az oszlopfőig és a szentély falát a főoltár körül - mintegy függönyt, szőnyeget alkotva, hogy sötétebb háttér legyen, amiből a főoltár kiemelkednék - friss rozsdabarnára, a szószéket és a stációképek kereteit szintén barnára, de aranyozással. A főoltárral azonban nem tudok mit kezdeni, azt nagyon nehéz átfesteni. Már többekkel beszéltem, de okosat egyik sem tudott kitalálni. A főoltáron lévő színek valami különös festést kívánnak. Az ajtók, gyóntatószékek szintén barnák lennének". Ám ettől a belső átfestegetés-től még nagyon messze, jó 25 évre vagyunk.

 

1910. július 21.

A tanyaközpont 1910 nyarán még csak az új épület megáldására készül. Előtte azonban Winkler adminisztrátor plébános engedélyt kér arra, hogy azt a vörösmárvány keresztet, amit „egyik hívem a templom elé állíttatott, virágvasárnapján megáldhassam". Megkapja az engedélyt, „de előbb az illető tegye le az alapítványi díjat" írják az érsekségről. Ma már tudjuk, hogy a keresztet Osztrogonacz Mihály és neje, Petrics Ágnes állíttatta. Ma is ott van a templom előtt.

A templom benedikálására 1910. július 21-én kerül sor.6 Vélhetően ezen a napon tartják falai között az első szentmisét is. A templomot 1912-ben szentelték fel (közelebbi dátumot mindeddig nem sikerült megtudnunk).

A két gyóntatószéket Nagy-Varjas A. Rókus asztalosmestertől rendelik meg. A főoltárt 4400 koronáért, a szószéket 1200 koronáért, a keresztelőkutat 400 koronáért és a templom falán lévő keresztutat 168 koronáért egy budapesti cég szállítja. Az utóbbit 1911. március 17-én szentelték fel. 1911-ben elkészül a plébánia épülete is.

A harangokról 1910-ben kezdenek tárgyalásokat Boditsy Sándor bajai harangöntővel, aki nyilván eleget tett a megrendelésnek, mert tudjuk, hogy 1916. június 26-án a harangok már háborúba mentek. Ezen a napon a tompai templom tornyából leszerelték a három (egyenként 226,130 és 51 kilós) harangot, és háborús célokra (ágyúöntésre) rekvirálták. Legközelebb csak 1926. október 23-án Szlezák László híres műhelyéből kerül két harang a tompai templom tornyába.7 Az új harangokra egyébként már 1917-ben gyűjtést rendeznek a hívek, ám az összegyűjtött pénz a háború utáni inflációban értékét veszti. Csakúgy, mint az orgonára gyűjtögetett krajcárok és koronák. Orgonát csak 1938-ban rendel a plébánia, mégpedig a híres pécsi Angster József és fia cégtől. A 6928 pengő költséggel épített hangszert először 1939. március 11-én Schmidt Ferenc bajai főkántor szólaltatja meg.8

 

Az első plébános

Miután a tompai templom felépült, aktuális lett a Szent Anna plébániáról történő leválasztása. Szabadka város 1913. július 2-án döntött erről. A dátumot követően kicsit még igazgattak az egyházközségi határokon, így azután a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett tompai plébániát hivatalosan 1914-ben alapítják.9 A plébánia önálló anyakönyveit

1914.  januárban nyitják meg. Az első születési bejegyzés: 1914. január 4., amikor a harmadikán született Simics Boldizsárt, Márton földműves és Vojnich Teréz háztartásbeli fiúgyermekét megkeresztelik. A házassági anyakönyv is hamar kinyittatik. Az új templomban elsőnek, 1914. január 12-én, Jurics Ágoston 23 éves és Mátics Teréz 18 éves tompai lakosok ígérnek egymásnak örök hűséget.

Sok vita után végül mégis Szabadka város lett a tompai templom kegyura. A pap javadalmazását 25 hold föld, 1260 korona és évi 12 öl puha- vagy 8 öl keményfa illetményben állapítják meg.

Winkler Lénárdot 1914. február 2-től visszavonják ideiglenes adminisztrátori posztjáról, és kinevezik az első igazi tompai lelkészt (akit a falu persze azonnal plébánosnak nevez), a 28 éves Mészáros Bélát.10

Tapasztalt fiatalember, korábban már (gyanúsan) sok helyen Zomborban, Bajmokon, Dusnokon és Szabadkán a Szent Teréz-templomban is szolgált. Tompai kinevezését követően alig két hónap múlva, 1914. július 31-én bevonult katonai szolgálatra, az orosz frontra. Hazatértéig, 1915. februárig ideiglenes adminisztrátorként Belágyi Mihály helyettesíti, akit Mészáros 1925. decemberben történt „zenés" távozása után (erről másutt írunk) véglegesen Tompára helyeznek. Előbb adminisztrátornak, majd - egyházi szokás szerint némi várakozás után - 1927-ben kinevezik tompai plébánosnak. 1948. június 17-én történt haláláig itt szolgált.11 Őt dr. Erdős József követte, aki 1964-ig volt a község szeretett és tisztelt plébánosa. Erdős nemzetközileg is elismert, jelentős természettudós volt.12

A tompai plébánia pecsétjének lenyomata 1914-ből

 

Mérnöki rajz és indoklás arról, hogy a templomépítés miért kerül többe a tervezettnél

 

Lábjegyzetek:

  1. A határon túli mai községeket méltán tekinthetjük Tompa ikertestvéreinek.
  2. 1914-ben a báró iskolájában 41 fiú és 38 leány koptatta a padokat. Magántanulók is voltak. A báró Attila nevű fiával még három nagybirtokos gyermeke nem járt együtt, egy osztályterembe a béresek, napszámosok ivadékaival. Az iskola 1940-ben zárta be kapuját.
  3. Miután a község mindig mostoha viszonyban volt saját vasútállomásával, csak itt említjük meg, hogy 1930-ban is kísérlet történt a megállóhely bővítésére. A MÁV megállapította, hogy az állomás bővítése és rakodóhely létesítése eszközölhető, de 75-90 000 pengőbe kerülne. A MÁV azon kérdésére, hogy ebből a község mennyit tudna bevállalni, a tompai képviselő-testület azt felelte, hogy semennyit.
  4. Hasonló helyzet már 1908-ban is adódott, amikor a kiosztott házhelyeken többen azonnal építkezni kezdtek. Az egyik új telektulajdonos kérte az egyházat, hogy telkéről vitesse el az ott álló kőkeresztet, ami akadályozza a munkálatokat. Winkler plébános tanácsot kér az érsekségtől, hogy hol legyen a kereszt új helye. Javasolja a majdani templom elé, mert „elég szép s így alkalmas, hogy a templom előtt álljon". Végül azonban más kereszt került a templom elé. Voltak kellemesebb feladatok is. Özvegy Szabó Bódi Menyhértné két keresztet is állíttatott egyszerre. Egyet a mateovicsi (mátételki) úton, egyet pedig a mélykúti úton. Miután befizette a 64-64 korona alapítványi díjat, 1911. november 18-án mindkettőt megáldotta Winkler plébános.
  5. Hogy valahol a pusztában a szerb lakosságnak szolgáló görögkeleti templom épüljön, ez ismereteink szerint soha szóba sem került.
  6. A benedikálás (megáldás) azt jelenti, hogy azon a helyen, ideiglenes oltáron már tartható szentmise. A felszentelés bonyolultabb szertartás, feltétele a mozdíthatatlan, két szent mártír ereklyéjét rejtő oltár.
  7. Hézagos ismereteink szerint: 1931-ben Kabai István, 1940-ben Kerekes Antal harangozott Tompán.
  8. Ezt megelőzően harmónium kísérte a hívek énekét. Annyit tudunk, hogy 1917-ben Rómich Félix volt a kántor.
  9. 1915-ben 1247 katolikus házaspár élt az egyházközség területén. A lakosság vallások szerinti megoszlása: 5109 katolikus, 42 keleti vallású szerb, 12 evangélikus és 24 zsidó. A szentáldozások száma: 4233/1915. év. Egy korábbi (1911) felmérés szerint „30 baptista van Tompa-Kelebián, viszont „nazarénus és szociáldemokrata nincs".
  10. A Tompán szolgáló első káplánok közül néven tudjuk nevezni Böde Józsefet, Mayer Dezsőt, Tóth Ferencet, Winhand Bélát, Magos Imrét, Gaál Gyulát. A harmincas években itt szolgált Szakái István, Bíró László, dr. Miklós István, Czódor István, Misich Jenő, Trungel Lajos, Varga Imre, Schönbert József, Zimándi Zoltán, Marton Tivadar. A negyvenes években: Bakos Ottó, Borsos Bertalan.
  11. Belágyi Mihály 1891-ben született. Tompára történt kinevezése előtt Dusnokon, Soltvadkerten, Adán, Magyarkanizsán és Baján szolgált. Temettetését 1948-ban, rövid és nemtelen vita után testvéröccse, Ferenc magára vállalta.
  12. A 71 éves korában 1971-ben elhunyt természettudós pap a fürkészdarazsak kutatásában ért el nemzetközi sikereket. Összesen 58 közleményben számolt be munkájáról. Két kötetet irt a Magyarország állatvilága sorozatban. 7 új alnemet és 351 új fajt vezetett be a szakirodalomba, a magyar faunára nézve pedig 510 új fajt fedezett fel és írt le. Értékes könyvtárát és gyűjteményét a Természettudományi Múzeumra hagyományozta.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet