Tura a középkorban

 

A község középkori történetének felkutatásában a fennmaradt írásos és a kutatók által ásatásokon, terepbejárásokon feltárt régészeti tárgyi emlékek és megfigyelések segítenek bennünket.

A honfoglalás utáni évszázadok turai történéseinek alig találunk nyomát az oklevelekben. Az első, 1220-as említés nem sokat mond a faluról, az itt élőkről, a birtokosokról. Inkább emberi sorsokról, tragédiáról tudósít. Az írás szerint a váradi káptalan bizonyítja, hogy a Tura falubeli Voca és Kereu a Barkan-i (Nógrád megye) papnak adósságuk fejében kezesként átadták nővérüket, de a pap lelke üdvösségéért elengedte a tartozásukat és a leányt is szabadon bocsátotta. 1 Nagy a valószínűsége, hogy itt összetévesztették a Pest megyei Tura községet a Szabolcs megyei Nyírturával. így aztán Tura első okleveles említése (mint látni fogjuk) csak 1394-ből való.

Az írásos emlékek hiánya miatt tehát csupán a régészeti kutatások feltárt eredményeire támaszkodhatunk a honfoglalás utáni évszázadok helyi emlékeinek, történéseinek a bemutatásánál.

A falu középkori régészeti emlékei

A település és határának módszeres régészeti kutatása az aszódi Petőfi Múzeum létesítése után, 1958-ban indult meg. Kiemelkedő az a tevékenység, amit a MTA Régészeti Intézetének munkatársai a térségben, a magyarországi régészeti topográfiai kutatás részeként Dr. Torma István vezetésével 1981-től folyamatosan végeztek.

Az alábbiakban e nagy tudományos vállalkozás feldolgozás alatt álló anyagára támaszkodva mutatjuk be Tura középkori régészeti emlékeit és kíséreljük meg az okleveles anyagban szereplő adatokat élőbbé tenni. 2

A községben és határában számos helyen találtak a honfoglalást követő, tehát a X. századtól kezdve készült kerámiatöredékeket, amelyek egyértelműen bizonyítják: a település határában a honfoglalást követően éltek emberek, feltehetően a magyarság is megtelepedett ezen a tájon. Aztán a XI-XV. században itt élt lakosság hátrahagyott tárgyi emlékei alapján a kutató számára egyértelműen bizonyított tény: Tura és határa a középkorban folyamatosan lakott terület volt.

Vizsgájuk meg ezek után a térkép segítségével, hogy hol, milyen tárgyakat találtak a régészek, és ezekből milyen következtetést vonhatunk le.

Régészeti lelőhelyek II. - Középkor

A térképvázlaton nagyon szépen megtapasztalhatjuk, hogy a X-XV. században a megélhetéshez oly fontos vízfolyások mentén éltek az emberek. A sűrű leletelőfordulás a határban nyilvánvaló, hiszen ezeken a részeken a mezőgazdasági munka, a földmegmunkálás folyamatosan a felszínre hozta a különféle tárgyak maradványait. Ezzel szemben a falu beépített területén ritkábban kerültek a felszínre a tárgyak, másrészt pedig erről kevesebb adatot szolgáltattak be a lakosok. Sajnos nem alakult még ki az a kultúra Magyarországon, mely szerint a régészeti leletek előfordulását a múzeumoknak, a régészeknek kell jelenteni. Az esetek nagyobb részében ezt kényelmi szempontból, máskor pedig nyerészkedés céljából tudatosan elmulasztják. Ennek is tudható be, hogy a település belterületén mindössze két helyről került elő középkori lelet, ám ezek a XII-XV. század emlékei, amelyek a falu egykori létezését igazolják. Azért persze a legfontosabb bizonyíték a település középpontjában álló római katolikus templom, amely ugyan átépített létesítmény, mindazonáltal az alapok, a régi templom már a középkorban is állott.

A középkori emlékek a határ három nagyobb területén helyezkednek el:

  1. A felkutatott terület a határ DNy-i sarkában terül el. A leleteket az Agyagosmente, a Nagyszékes, a Laposhalom-dűlőkben találták. Elsősorban a Kórés-ér több ága és a turai-zsámboki határ között, amely aztán a Kórés nevű zsámboki dűlőbe is átnyúlik. A régészek a módszeres terepbejárások során itt kevés őskori és jelentős szarmata emlékanyag mellett több, akár 200x300 m-es foltokban, zömében a XIII. századból, kisebb mennyiségben a XIV-XV. századból való, településre utaló nyomokat figyeltek meg, továbbá változatos formájú, anyagú, díszítésű, technikai kivitelezésű agyagedény (kancsó, pohár, fedő, fazék, bogrács) töredékét, salakmaradványokat és fenőkődarabokat találtak.
  2. A terület több dűlőre és településrészre terjed ki. Az Emse bal partján, a Görbe-dűlőben található 150x100 m-es lelőhelyen kevés XII—XIII. századi kerámia mellett a hosszabban elnyúló Határ-völgy-dűlő nagyobb kiterjedésű lelőhelyén több, XI-XIII. századi agyagedény perem- és oldaltöredékét gyűjtötték össze a régészek. Az Újtelepen több ház udvarán, valamint a Beke-réten X-XIV. századi kerámiatöredékeket találtak. Mint nagyszerű kormeghatározó előkerült egy, a XII. század végén vert Friesachi dénár (Luschin 6) is. A Galga jobb partján, az ún. Farkasvár-dűlőben elterülő lelőhelyen X-XIII. századi kerámiatöredékeket gyűjtöttek össze. Mind a Beke-réti, mind a Farkasvár-dülői lelőhely a galgahévízi határban is folytatódik.
  3. A harmadik nagy lelőhely a Galga és a Boldogi út közötti terület, ahol több kisebb csoportban, különböző korú leletek kerültek elő. A Vízrejáró-dűlőben X-XII. századi, a Zsemlyés parti -széles-dűlőben X-XI. századi, a Vajdaréten és a Kereknád­parti-dűlőben XI-XIII. századi, az Alsóréti tanyán XIII., a Töviskés dűlőben másnéven a Galáboson X-XIII. századi emlékeket találtak a régészek. A Tökös-parton (Szent­györgy-parton) létezett egykoron Szentgyörgy falu, amely területen két fontos ásatást is végeztek, amelyről az alábbiakban részletes ismertetést adunk.

A község belterületétől DK-re kb. 2,5 km távolságban, a Galga patak bal partján, 8- 10 m relatív magasságú dombok között elterülő vizenyős, egykor vízzel gyakran elöntött árterület 1-2 m-es homokhátain, mintegy 500x700 m-es területen fordulnak elő középkori leletek. A régészek meghatározása szerint itt terült el a középkor első századaiban, az oklevelekben viszont csak a XV. század elejétől emlegetett Szentgyörgy falu. Nevét a sárkányölő szentről kapta. Ezzel kapcsolatban egyik ismert történész ezt a megjegyzést tette: „A falusi templom védőszentjének a neve, illetve a szent ünnepe a XI. század eleje óta vált indítékává a helységnévadásnak. Vagy úgy, hogy a felépített templom körül keletkezett település felvette a védőszent nevét, vagy úgy, hogy a korábban más névvel bíró falu temploma létrehozása után, korábbi nevét fokozatosan elhagyva, lassan a védőszent nevével neveződött.3

Szentgyörgy falu, különösen pedig templomának emléke nem veszett ki a nép emlékezetéből, mert a múlt század második felében a földrajzi neveket összegyűjtő, kiváló Pesthy Frigyes kéziratos anyagában ezt olvashatjuk: „Szent György-part, itt Szt. György tiszteletére valaha kápolna állott, most már a nyoma sem látható, csupán elporlott kődarabok." 4

Aztán a XX. század közepén előbb e sorok Írója, majd ezt követően több kutató járta be a területet és gyűjtött össze kormeghatározó kerámiatöredékeket és III. Béla rézpénzét. Ezen közben meghatározták, hogy a lelőhely DK-i harmadában emelkedő dombon (115 m - tengerszint felett) található az egykori templom maradványa és ettől északra, mintegy 200 m távolságban, szintén 115 m magasságú háton egy kb. 9x5 m-es területen kiszántott, pelyvás tégla törmelékes terület. Ez utóbbi annyira felkeltette a kutatók érdeklődését, hogy itt 1986-ban un. „szondázó" ásatást bonyolítottak le.

A feltárás sikert eredményezett, mert a munkálatok felszínre hozták a település egykori birtokosának a házát. Az ásató régész, Dr. Miklós Zsuzsa az eredményekről tanulmányban számolt be. 5 A kiváló dolgozat alapján mutatjuk be a feltáras eredményét.

Az egykori épület 13,40 m hosszú, 4,60-5,10 m széles volt, 30 cm vastagságú falai téglából épültek. Az alsó habarcsréteget közvetlenül a homokos talajra tették és erre húzták fel a falakat. A felhasznált égetett téglák méretei: 27,5x15x5;28x 13.5x5; 25x13,5x4,5 cm. A ház két helyiségből állott, a DNy felöli 1. sz. terem nagysága 2,50x3,90 m, a 2. sz. 3,5-3,70x9,20 m. A ház bejáratát nem találták meg a kutatók, ám az a D-DNy-i oldalon lehetett. Az 1. sz. teremben egykoron kemence állott, amelyik mind a két helyiséget fűtötte. A pusztulási rétegből sok edénytöredék, vasszög, néhány vastárgy és egy csuklós bronz pénzváltó mérleg került elő. Az épületet nem védte sem sánc, sem árok.

A feltárás folyamatában őskori (rézkor) és szarmata emlékanyag is előkerült, amely azt bizonyítja, hogy ezen a területen a középkor előtt is éltek emberek.

A megtalált és feldolgozott leletek a következők:

- A változó nagyságú fazéktöredékek zöme szürkés-sárgásfehér színű, kavicsos anyagú, valamint kettősen tagolt peremű, csigavonallal díszített oldaltöredékek. Figyelmet érdemel egy analógia nélküli vöröses színű, csillámos anyagú, simított felületű, folyadék tárolását szolgáló, az Árpád-korban elterjedt korsó maradványa. Palack és cserépbogrács töredékei is előkerültek. A kerámia zöme a XIII. századba sorolható, ám néhány XII. században készült töredéket is megtaláltak.

- A fémtárgyak közül külön ki kell emelni a két serpenyös, csuklós, bronz pénzváltó mérleget. A mérlegtartó hossza 58 mm, a kar teljes hossza 196 mm, a serpenyők külső átmérője 88 mm. A régészek más helyen már találtak hasonló mérleget. A turai mérleg ó megmunkálása gondos, jó mestermunka, formában és kidolgozásban megegyezik az óbudai és esztergomi mérlegekkel. Feltehetően Esztergomban készítették. Készítési ideje megegyezik a kerámiák korával vagyis a XII. század vége, XIII. század eleje, földbe kerülése a tatárjárás idejére esik. Felmerülhet a kérdés: hogyan kerülhetett egy ilyen viszonylag ritka tárgy e kis Galga menti faluba? Két válasz kínálkozik: a ház birtokosáé volt, vagy pedig egy úton lévő és itt megszállt, itt tartózkodó pénzváltóé.

Két vaskulcsot is találtak. Az egyik a XIII. század elejéről való, a másik fejlettebb típus, a XIII. század közepére (második felére?!) datálható. Több töredékes vaskés is előkerült. Egy csaknem ép, nyéltüskés akadt közöttük, amelyiknek a hossza 9,5 cm.

Az 1. sz. helyiségben találtak egy vasveretet, amellyel ládát vagy ajtót díszíthettek, továbbá egy ólomveretet, amely fekvő kutyát (vagy oroszlánt?) ábrázol, feltehetően ládadíszként használták.

A 2. sz. helyiségben a következő fémtárgyak kerültek elő:

  1. 2 db vasveret vagy pánt,
  2. egy szakállas nyílhegy (vadásznyíl?!),
  3. szögletes vascsat - valamilyen ruhához,
  4. szögletes, hegyes végű, 14,1 cm hosszú vaseszköz, amely szerszám lehetett,
  5. s végül egy hat lyukkal díszített, kerek vaslemez, amelynek a rendeltetését nem
    tudták megállapítani.

Az ásatás és a feltárt épület, az itt talált tárgyak jelentősek, mindenképpen figyelemre méltóak. Az ilyen kétosztatú téglaépületek nagyon ritkák az Árpád-korban. Téglából ezekben az évszázadokban a falvakban a templomokon kívül roppant ritkán építkeztek. A kétosztatú szentgyörgyi ház tehát kiemelkedik a falusi építkezésekből, mint ahogyan az omladékban talált leletek is a szokásosnál gazdagabb életkörülményekre engednek következtetni. Nem túlzás tehát az ásató régész megállapítása, aki szerint a feltárt épület a falu birtokosának, földesurának a háza lehetett. Pusztulása a XIII. század közepére, tehát a tatárjárásra valószínűsíthető.

Amíg az udvarház Szentgyörgy falu északi felén helyezkedett el, addig a közösség temetője és temploma a felszíni nyomok alapján a település déli részében.

A templom maradványainak a feltárására 1998-ban Dr. Tari Edit és Dr. Kulcsár Valéria a turai önkormányzat anyagi támogatásával szondázó ásatást folytattak le. A feltárás eredményét Dr. Tari Edit vezető régész a következőkben foglalta össze:

..A két hétig taitó feltáras során összesen 125 m 2-t kutattunk át, de a templom nyomait csak közvetett módon találtuk meg. Mivel a domb legmagasabb részen a humusz eltávolítása után már közvetlenül csak az altalajt lehetett megtalálni. így feltételezhető, hogy az Árpád-kori felszínhez képest a mai domb felszíne legalább I . de inkább 1,5 métert lepusztult. Az erózió, a több száz éves földművelés nem múlt el nyomtalanul ezen a kis dombon sem, sajnos a templomnak így még az alapozási árkát sem sikerült megtalálni.

A templom körüli temetőből összesen 28 Árpád-kori, ezen belül valószínűleg a 13. századra keltezhető temetkezest tártunk fel. Néhány sírban megfigyelhető volt téglapakolás szokása, a nagy mértékű pusztulás miatt azonban ezek jórészét is kiforgatta az eke. A sírok mellett és közöttük mindössze néhány Árpád-kori cserépedény töredékét találtuk, egyéb mellékletet nem. A sírok betöltött földjében a templom építésére és létezésére utaló habarcs és kőtörmelékeket figyeltünk meg a bontások során. A temetkezések tájolása zömmel Ny-K-i irányú, ami alapján feltételezhető, hogy a templom irányítása is hasonló lehetett, mivel a sírok iránya általában igazodott a templom tájolásához. A temető nagy része is valószínűleg elpusztult ugyanazon ok miatt, mint a templom. A legalsó sírsorok nem jelentik a temető legrégebbi részét, erre vonatkozó adatot sajnos nem találtunk.

Összességében megállapítható mind a felszíni megfigyelések, mind a szondázó ásatás eredményeképpen, hogy a feltárt területen állt egykor Szentgyörgy falu temploma és ekörül helyezkedett el a közösség temetője is. azonban rajtunk kívül álló okok miatt a régészeti feltárás több évtizeddel elkésett." 6

Leletek a Tura, Szentgyörgy területén megtalált középkori udvarház feltárásából
Leletek a Tura, Szentgyörgy területén megtalált, középkori udvarház feltárásából

Ezek után arra a kérdésre kell megadni a választ, hogy a régészeti leletek miképpen egyeztethetők össze az okleveles emlékekkel. Az 1220-as dokumentumot leszámítva az első oklevél, amely Turáról szól, a XIV. század végén (1394) keletkezett.7 A Tura melletti Szentgyörgy prédiumról, tehát pusztáról először egy 1424-ben kelt oklevélben olvashatunk. 8 Mindez teljesen egybevág a régészeti leletekkel, aminek alapján tehát megállapíthatjuk, hogy Szentgyörgy a X-XIII. század között létező település, amely - feltehetően - a tatárjárás után nem épült újjá, puszta maradt az elkövetkező századokban. A Galga és a Boldogi út között elterülő határrész hét dűlőjében lelhető fel középkori lelet. Nyilvánvalóan ez nem hét falunak a maradványa. Itt csak egy falu létezett, mégpedig Szentgyörgy, amelynek temploma is volt. A magyar feudalizmusnak e kezdeti évszázadaira jellemző az ún. szabályozatlan talajváltós földművelés, amikor is a helyüket a föld kiélése után az ideiglenesnek mondható települések megváltoztatták. Feltehetően itt is ez a folyamat játszódott le. Mindenesetre az Árpád-korban 1-2 tucat ház (mai fogalmaink szerint inkább viskó vagy kunyhó) már falunak számított.

A tatárjárás pusztítását bizonyítja az a tény, hogy ebben a térségben a felsorolt dűlőkben talált régészeti leletek a X-XIII. századból származnak. A későbbi korokban sem költöztek vissza Szentgyörgyre a lakók, puszta hely (desertum) maradt mindvégig. A templom is csak romjaiban maradhatott meg. Még az sem elképzelhetetlen, hogy a szentgyörgyi templom pusztulása után építették meg Tura középkori templomát. Mindez természetesen csupán feltételezés, amelyet csak további kutatások bizonyíthatnak.

A Tura és Zsámbok határán található, tekintélyes kiterjedésű lelőhely lefedi azt a puszta helyet, amelyet a XVII. században Parócza néven emlegetnek az oklevelek. Csakhát a X-XV. században, mely korból valók az itt talált tárgyak, egyetlen egy írás sem említi Parócza nevét. Említi viszont Gedéd birtokot, amelyet (igaz csak a XV. század közepén) Turához tartozónak mondanak. Gedéd először egy 1271. nov. 2-án kelt iratban fordul elő. 9 Ebben V. István király bizonyítja, hogy Wza fia Péter (a Kartal nem tagja) többek között gede-i birtokait halála után a Szent Mária szigeti apácákra hagyta, fenntartva életére a haszonélvezeti jogát. Az 1298. jan. 29-én, Budán készült átiratban III. András király megerősíti V. István fent közölt oklevelét, a nyulakszigeti apácák ...geded-i... birtokjogáról. 10 S hogy Gedéd valóban Turához tartozott azt egy 1469. jan. 2-án kelt iratból tudjuk meg. 11 Ebben a budai káptalan jelenti Mátyás királynak, hogy Pálóczi László országbíró királyi emberek elé idézte Bessenew-i Menyhértet és Gáspárt, mert azok emberei Rozgonyi Rajnáid Geded pusztáján, amely Turához tartozik, 1000 szekrényi szénát felgyújtottak.

E dokumentumoknak a birtokában sem állíthatjuk határozottan, hogy Gedéd = Paróczával. Elégedjünk meg azzal, hogy megállapítjuk: a XVII. században a Kórés ér területén helyezkedett el Parőcza puszta, amelyet a régészeti leletek és a gyér számú oklevél segítségével feltételesen azonosíthatunk a középkori Gedéddel.

Továbbra is gondol jelent a turai határ Galgahévízhez kapcsolódó területén, a Galga és az Emse patakok találkozásánál, a mai Újtelep és környékén talált gazdag X-XV. századi régészeti leletanyag azonosítása. A Galga vidéken a középkorban sokkal több falu volt, mint jelenleg. Az is igaz, hogy ezek lényegesen kisebbek voltak a maiaknál és sukkal kevesebb lélek élt a falaik között. Mindazonáltal a számuk nagyobb volt és közülük többel (bár nevüket ismerjük) nem tudunk térben elhelyezni, a feltárt leletek kel. falumaradványokkal nem vagy csak fellételesen tudjuk azonosítani. A jelölt esetben azonban úgy gondoljuk - még ha merész is a következtetésünk -, hogy ezek a leletek voltaképpen a középkori Tura falu területéről valók. S bár itt viszonylag elég na gy távolságokról van szó. a mozgás és változás okát a Szentgyörgynél, a Galga és a Boldogi út közötti, több helyen feltárt leletek esetében rögzített magyarázatban találjuk meg.

Tura birtokosai

Az Ákosok

A XV. század elejéig a Galga mente települései három nagy nemzetség birtokában voltak. Az északi res/ek a Sydoiak, a középső a Kartalok, a déli az Ákosok kezében. Mindhárom nemzetség eredetüket a honfoglalásig vezette vissza, ami nagyon is elkepzelhető. 12

Tura tehát az Ákosok birtoktömbjéhez tartozott, ám ennek írásos bizonyítékát csak a XIV. század végén, 1394. április 2-án kiállított dokumentumban találjuk meg először. Ekkor a váci káptalan bizonyítja, hogy Ilsvai Leusták nádor ítéletlevele alapián Ákos fia László özvegye Frank erdélyi vajda felesége részére Mihály mester nádori kiküldött Demeter kanonokkal Ákos fia Mykch szlavóniai bánnak birtokait: Bag és Tura felét, a turai vám felél. Szentlászló, Oszlár birtokokat, amelyek Mykch kezében vannak, továbbá Hartyánt és Hévízt, amelyek zálogban vannak ... az özvegynek hitbér és kártérítés címén átadtak. 13

Más forrásból tudjuk, hogy az Ákosok már a XIII. sz ázad elején is szerepelnek a Oalga-vidékre vonatkozó dokumentumokban. Legelőször 1214-ben, a Váradi Regestrum említi a hévízi apátot, aki a galgahévízí határban létesített bencés rendháznak volt a feje. 14 Ezt a monostort az Ákos nemzetség létesítette, a későbbi évszázadokban az oklevelekben ezért Ákosmonostornak is nevezték.

Az Ákos nemzetség Galga vidéki ágának történetét Horváth Lajos kiváló történész Bag története című munkájában feldolgozta.15 Ebből megtudjuk, hogy az Ákos nemzetség és személynév török eredetű, jelentése: fehér madár, fehér sólyom. Törzsbirtokaik Szilágy megyében voltak, és csak a honfoglalás utáni évszázadokban származtak el Pest megyébe. A nemzetség Micsk-ága az egyedüli ura a Pest megyei birtokoknak, ami azt bizonyítja, hogy itteni tartózkodásuk legkorábban a XII. században vette kezdetét.

Az Ákosok évszázadokon át a legtekintélyesebb tisztségeket töltötték be s így jelentős szerepet játszottak az ország történetében. "Politikai" központjukat (Ákospalotát - 1292) a magyar történelem kezdeti évszázadainak központi településeitől (Esztergom, Visegrád, Buda) közel egyenlő távolságban, a mai pilisi Búbánat-völgyben létesítették. A Galga menti birtoktömbjük központja a több oklevélben emlegetett és Ákosmonostorhoz közel elhelyezkedő Monostoralja volt. A tömb északi határa megegyezett Bag északi határával, ahol viszont a Sydo nemzetség földjei kezdődtek. 16

Az Ákosok birtoktömbjéhez tartozó településeket az oklevelek mindaddig nem emlegették, amíg azokat a család háborítatlanul birtokolta. Ezért történhetett meg, hogy Tura falu 1220-as említése után legközelebb csak 1394-ben fordult elő az írásokban, mint Ákos birtok, amelynek a jelentőségét kétségtelenül emelte a vám létezése. Egészen bizonyosan Ákos birtok volt Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Szentlászló, Valkó és Tura, a ma már nem található de egykoron a fenti települések határában létező Ákosmonostor, Ákosnyir, valamint a kissé távolabb fekvő Némcdi (Kisnémedi) és Hártyán (Váchartyán). Bár feltételezés csupán, de nem elképzelhetetlen, hogy az egykor itt birtokló Ákos nembeli Micsk bánról kapta a nevét a valkói Bán-hegy is. 17

Az első jeles személy, aki - nagy valószínűséggel - a Pest megyei Ákos nemből sarjadt, Ákos mester. Feltehetően Ákosmonostorról származott és kortársa volt az 1208-ban született Kálmán hercegnek. Külföldi egyetemi tanulmányokat végzett 1235- 1240 között. Magiszterként 1244-ben pesti plébános, majd székesfehérvári őrkanonok és egyben királyi kincstárnok, az 1273-ban bekövetkezett haláláig budai prépost. Időközben (1248-1261) vezette a királyné kancelláriáját is. A hosszú ideig V. István (1270-1272) korínak nevezett gestát a történettudomány az utóbbi időben Ákos mester alkotásának tartja.

Az egyik legtekintélyesebb birtokalapító és birtokszervező Ákos, Mihály fia Micsk, aki Károly Róbert hűséges híve és hatalmának egyik szilárditója. A ranglétrán is ennek megfelelően haladt előre: 1321-22 sárosi és zempléni ispán, 1322-ben királynéi udvar-bíró, 1325-től 1343-ban bekövetkezett haláláig sziavon, másnéven tótországi bán.

Az oklevelekből kitűnik, hogy az időközben szerteágazó család - megkülönböztetésül - előneveket használt (Ákosmonostori, Prodavizi-Ördög, Szenterzsébeti).

A nagyra duzzadt család tagjai birtokaikat folyamatosan gyarapították. Éppen Turával kapcsolatos esemény, amit Zsigmond oklevele bizonyít, mely szerint Zelew-i János országbírói protonotárius a Tura melletti Szentgyörgy pusztát 360 forintért eladta Prodavizi ördög István fiának, Miklósnak. 18

Nem tudjuk bizonyítani, csupán sejtéseink vannak annak a tranzakciónak az okairól, mely szerint Zsigmond király 1425. ápr. 25-én kiállított oklevele szerint a Galga vidéki Oszlár, Szörény, Nyír, Valkó, Szentlászló, Hévíz, Monostoralja, Bag, Nemed, Hártyán és Tura birtokokért cserébe a Körös megyei Szentgyörgy várát és tartozékait Prodavizi Ördög István fiának, Miklósnak adományozta. 19 Ezt az adományozást erősíti meg Zsigmond egy újabb oklevélben (1425. ápr. 30.), amikor is utasítja a csázmai káptalant a beiktatás elvégzésére. 20 Figyelemre méltó egybeesés, hogy Zsigmond király 1422-ben a Sydo nemzetségből származó Csáky Miklós erdélyi vajdával, György nevű testvérével, valamint más Sydo-nembelivel szintén birtokot cserélt, mégpedig a nemzetség Felső-Galga menti birtokait váltotta ki Szolnok és Kraszna megyeiekre. 21 E két birtokcsere arra enged következtetni, hogy Zsigmond fővárosa, Buda környékén, tehát az ország közepén próbálkozott a királyi birtokok növelésére, pozíciójának erősítésére. Törekvései azonban csak rövid ideig érvényesültek, mert az uralkodó halálának évében (1437) több vár, valamint a Galga menti egykori Mácsa és Sydo, valamint Tura község már Borbála királyné kezén volt, csakhogy zálogjogon Brankovics György, a rác despota hasznosította. 22 Zsigmondot a trónon követő Habsburg Albert idején új fejezet kezdődött Tura és tartozékainak birtoklástörténetében. A király ugyanis 1438. március 20-án keltezett oklevelében Rozgonyi István fehérvári és győri főispánnak érdemeinek jutalmazásául őt és rokonait számos birtokkal, így a vámmal rendelkező Tura faluval és Szentgyörgyteleke pusztával adományozta meg, amelyek még mindig a rác despotánál voltak zálogjogon 23. Ezzel megkezdődött az a nyolcvan éves időszak, amikor az egykori Ákos birtokok teljesen, a Sydo birtokok pedig javarészt a Rozgonyiak hatalmasra duzzadt birtoktömbjéhez kerültek. A falvak, a puszták, így Tura, Szentgyörgy és Gedéd is osztoztak a Rozgonyi domínium sorsában. E bő háromnegyed évszázad alatt, amikor csak a Hunyadiak idején csitultak a főurak egymás közötti viszályai, a birtokok meg­ szerzéséért folyó versengései, e szomorú kortünet eseményei alól bizony a Rozgonyiak és a Rozgonyi birtokok sem voltak mentesek.

A jelentősen megszaporodott oklevelekben nehéz eligazodni, mindazonáltal megkíséreljük ezt, mert számos adat vonatkozik Tura XV-XVI. századi történetére. A szerteágazó Rozgonyi-család közötti rokonsági összefüggés megállapítása nem könnyű, bár a kortársak a dokumentumok kiállításánál erre nagyon ügyeltek, hiszen hatalmas; birtokokról, vagyonok sorsáról döntöttek ezek az írások. Mindezek ellenére a meglévő, még oly jelentős számú oklevél segítségével sem tudtunk minden viszonylatot tisztázni. Még a témában országos tekintélynek számító kiváló Nagy Iván is bizonytalan pl. Rozgonyi I. és II. Sebestyén személyét illetően. 24 A XV. század közepének birtokpereiben szereplő nevek rokonsági kapcsolatai annyira ellentmondásosak, hogy pl. nem tudjuk teljes biztonsággal eldönteni: VI. István az a személy, aki a család utolsó férfi tagja volt, avagy VII. János fia?! Mielőtt tehát a Rozgonyiak turai birtoklástörténetét bemutatjuk, tekintsük át vázlatosan a család s tagjainak XI V-XVI. századi élettörténetét.

A Rozgonyiak

Nem feladata a könyvnek, hogy a Turán birtokló családok történetét részletesen bemutassa. Az események és történések megértése azonban megköveteli legalább a részleges ismertetést. Ezért az alábbiakban az országos történetben szerepet játszott Rozgonyiakat is bemutatjuk.

A család kiemelkedése Károly Róbert uralkodása idején történt. Az Anjou-királyok híveként fokozatosan emelkedtek a ranglétrán, főleg pedig a királyi adományokkal egyre nagyobb és több birtokra tettek szert. Zsigmond uralkodása idején már a legjelentősebb bárók közé tartoztak, akik ügyesen használták ki a főúri csoportok közötti hatalmi versengést, és a családnak egyre több tagja lépett a legnagyobbak, a zászlósurak csoportjába.

Rozgonyi Miklós (Szinyei Merse Anna) fiai közül I. Simon már Nagy Lajos sere­gében harcolt, ott volt Nikápolynál, ahol egyébként három Rozgonyi (I. Oszvald, II. Lőrinc, II. János) áldozta életét királyáért, aztán 1409-től 1414-ben bekövetkezett ha­ láláig a nádor utáni legnagyobb méltóság, az országbírói tisztet töltötte be. Az ő fia volt II. Simon, előbb veszprémi, majd egri püspök, Albert király özvegyének, Erzsébetnek nagy ellenlábasa, aki Ulászló király híveként a várnai csatában esett el. I. Simon második fia III. István, aki majd két évtizedig látta el a nyugati határok védelmét biztosító pozsonyi fóispáni (főkapitányi) tisztséget. Testvére I. György egy ideig bátyjával együtt, majd utána egyedül töltötte be e fontos tisztet. Egy időben az országot irányító hét főkapitány egyike, 1440-1445 között pedig országbíró volt. III. István fia II. Sebestyén a Hunyadiak feltétlen híveként a főlovászmesterségig, az erdélyi vajdaságig emelkedett.

I. Simon testvére lehetett III. László, akiről nem sokat tudunk, ám fiairól annál töb­ bet. II. Péter egri püspök volt. II. István pedig temesi főispán, főkapitány, majd fehérvári és győri főispán, aki bátor feleségével Galambócnál megmentette Zsigmond királyt. Az ő fia volt V. János, akit Fekete Jánosnak is neveztek. Jellegzetes alakja ő e viszálykodó korszaknak. Az 1430-as évek közepén tárnokmester, majd a hatalmi küzdelmekben a vesztes oldalra került és így kiszorult a legfőbb vezetésből, ezért erejét­idejét inkább a családi vagyonküzdelmekre fordította. Majd mindegyik családi perben - hol al-, hol felperesként - szerepelt. Későn szülött fia és unokái már nem játszottak jelentős szerepet az ország életében.

A legnagyobb kérdőjel IV. János elhelyezkedése a családban. Feltehetően ő is III. László fia volt, csak az 1438-as Galga menti birtokok adományozásakor már nem élt, ezért nem szerepelt a kedvezményezettek között. Feltételezésünket bizonyítja, hogy a későbbi években fiait mind testvérei, mind azok gyermekei befogadták a birtokokba. 25 Egy 1449-ben keletkezett okmány IV. Jánosról, mint egykori országbíróról emlékezik meg. Négy fia közül III. Lőrinc Hunyadi János kapitányaként a csehek elleni háborúban, 1453-ban vesztette életét. VI. János az egyik legtekintélyesebb Rozgonyi, tisztségei: erdélyi vajda, tárnokmester, országbíró. Fivére II. Rajnáid Nógrád és Heves megye főispánja, a székelyek kapitánya és tárnokmester is volt. Hunyadi Jánossal együtt har colt a szerencsétlenül végződött rigómezei ütközetben. A negyedik testvér II. Oszvald a székelyek kapitánya, majd a főlovászmesteri tisztségig emelkedett.

A következő Rozgonyi-generációnak már egyetlen tagja sem töltött be országnagyi méltóságot, mindazonáltal hatalmas vagyonuk révén az ország legjelesebb bárói közé tartoztak. A Rozgonyi-lányokat pedig a kor jeles családjainak (Pálóczi, Csáki, Kanizsai, Losonczi) férfi tagjai szívesen vezették az oltárhoz.

A XV-XVI. század fordulójára már jobbára csak Rozgonyi-lány leszármazók maradtak. II. Sebestyén László (IV.) fia 1500 körül halt meg. Rozgonyi V. (Fekete) Jánosnak utódai közül talán csak István unokája élte meg a XVI. századot. II. Rajnaldnak csak leányai voltak. II. Oszvald fiai közül III. Oszvald 1483-ban, V. István 1492-ben halt meg fiú utód nélkül.

Csak VI. Jánosnak maradtak fiú utódai. Bár jelentős a száma a Rozgonyiak birtokviszonyait, életüket bemutató okmányoknak, egyértelműen mégsem tudjuk bizonyítani az utolsó Rozgonyiak rokoni kapcsolatait. Az tény, hogy VI. Jánosnak volt egy István (VI., Monyorossinak is mondott) és egy János (VII.) nevű fia. A kisebbik probléma az, hogy nem tudjuk megállapítani VII. János halálának idejét. A nagyobbik pedig, hogy az oklevelek szerint 1500 és 1523 között már csak Rozgonyi István vagy Istvánok (!) éltek. Rozgonyi István 1500 körül adja el Mácsát a Kubinyiaknak. Ugyancsak Rozgonyi István tiltakozik, pereskedik Bakócza Tamás birtokszerzése ellen. Ugyancsak Rozgonyi István (István fia János fia János fia István) vesz fel 20000 Ft kölcsönt. Erről a nagy tranzakcióról aztán többet nem hallunk, pedig ennél kisebb kölcsönök körüli bonyodalmak is évtizedeken át a hiteles helyek okmánykészítésének a témája. Mindenesetre ez a Rozgonyi István (felmenőit tekintve) V. (Fekete) János unokája és így a családon belül vagy a VII. vagy a VIII. (?!). Aztán egy 151 és birtokperben Rozgonyi István fia István szerepel. No, de melyik: János fia István, hiszen a táblázat szerint három is lehetett, akinek apja János volt?! /

Végül következnek az 1519-től keletkezett írások. Ezekben Rozgonyi János fia István, aki Báthori András veje (!), megállapodott a Báthoriakkal a kölcsönös öröklésről. Ám ekkorra már csak ő az egyedüli Rozgonyi István. Mi lett a többiekkel? Egyáltalá­ ban a XVI. század elején hány Rozgonyi István élt? Véleményünk szerint a XVI. század első éveiben még élt V. (Fekete) János István unokája, de utód nélkül meghalt. Az emberi életkort, a generációváltást tekintve VI. István talán már túlságosan öreg lehetett ahhoz, hogy 1523-ban kiskorú lánya legyen, pedig a Báthoriakkal egyezkedő Istvánnak két Katalin lánya volt: az egyik már öt gyermekes családanya, a másik kiskorú. Ebből következik, hogy (legalább) két felesége volt: az első Báthori-lány, Katalin, akinek szintén Katalin nevű lánya lett ifj. Báthori András felesége; a kiskorú Katalin pedig Szerencsés Krisztinának (akit az oklevelek Rozgonyi István özvegyének, Kriszti­ na asszonynak neveznek) a leánya. Ám egyes kutatók az utolsó Rozgonyi Istvánt Rozgnnyi VI. János fia János fiában vélik. Ezt - feltételezzük - két ok miatt teszik: az egyik az életkor, a generációváltás miatt, a másik pedig az a megjegyzés, amely szerint az oklevelekben a Rozgonyi Jánosokat e következő megfogalmazásban különböztetik meg: fiatalabb János fia János vagy fiatalabb János fia István. Csakhogy ez a "fiatalabb" jelző (oklevelek sora bizonyítja!) VI. Jánosra, az egy helyen "major"-nak is nevezett Rozgonyira és leszármazottaira s nem a VI. János fia Jánosra (VII. vagy VIII.) vonatkozik.

Összegezve: Nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét, hogy VI. (ifjabb) János fia János fia István, tehát VII. (vagy VIII.) az utolsó Rozgonyi. A gond az, hogy egyrészt erről a rokoni kapcsolatról nem találunk meggyőző írásbeli bizonyítékokat. Másrészt pedig túlságosan fiatalnak találjuk a két lányához, különösen az elsőhöz (Báthori Andrásnéhoz), akinek apja halála évében (1523) már öt gyermeke volt. így aztán - véleményünk szerint - az utolsó Rozgonyi a VI. számmal jelölt (és Monyorossinak is mondott). Ö 1505-ben még részt vett a rákosi országgyűlésen, ahol a nemzetinek mondott párt nem egyezett bele II. Ulászló és I. Miksa házassági és kölcsönös örökösödési terveibe, hanem nemzeti király utódlása mellett döntött. Érdekes módon Rozgonyi István az uralkodóhoz hasonló megállapodást kötött tizennégy év múlva a Báthoriakkal. Rozgonyi István leánytestvérei az 1510-es években még éltek. Fiú unokatestvérei a századfordulón haltak meg. Amikor 1523-ban ő is eltávozott az élők sorából bizony már öreg ember lehetett. Mindazonáltal nem kizárt, hogy az 1500-as, méginkább az 1510-es években újból megnősült és ifjú hitvesének, II. Lajos uralkodása idején a kincstárnokságig emelkedett, zsidó származású Szerencsés Imre 26 lányának, Krisztinának még gyermeke is született (ifjú Katalin). Amikor meghalt 60-70 évet számlálhatott és így mindenképpen lehetett VI. (ifjabb) János fia és egyben az utolsó Rozgonyi.27

A Rozgonyiak birtoklása elöljárójában azt kell rögzíteni, hogy a sok évtizedes vita, amely a család tagjai között folyt a különböző birtokokért, részbirtokokért (és most minket ezek közül csupán a Galga mentiek és ezen belül is Tura település, valamint Szentgyörgy és Gedéd puszták érdekelnek) az adományozó és beiktatási iratokra vezethető vissza. Albert király adományozási irata 1438. márc. 26-án kelteződött. 28 Nagyon érdekes megjegyzés, hogy az egykori Ákos birtoknak számító Bagot nem iktatják be, mert bár Pest megyeinek mondják, holott ez - állítja a fehérvári káptalan - Nógrád megyében fekszik. Ez természetesen tévedés. Bag ugyancsak a Rozgonyiaké lett ekkor, akárcsak a mai Hévízgyörk és az Akosmonostora alatt fekvő Monostoralja, mely településeket később Hévízvölgyének neveztek. Egyébként ezt a tévedést kijavítja a fehérvári konvent 1438. máj. 11-i oklevele, mely szerint Albert király 1438. ápr. 4-i paran­ csára Azo-i Máté (Aszód falu földesura) királyi ember beiktatja Rozgonyi Istvánt Ecskend, Bag és Emrehelese (?) prediumok birtokába. 29 A Rozgonyiaknak tett adományozás és beiktatás zárásaként közöljük a fehérvári káptalan 1438. május 3-án kelt dokumentumát, mely szerint Rozgonyi Péter egri püspököt és testvérét Istvánt, ennek fiát Jánost, valamint Rozgonyi Simon fiait István és György pozsonyi ispánokat beiktatták Zsidó, Almácsa, Felmácsa, Isaszeg, Nyir, Valkó, Szcntlászló, Oszlár, Hévíz, Tura (vámmal és malommal!) Szörény birtokába, továbbá Kérvölgy, Diódteleke, Szentpálárnyéka, Ligetegyház, Szentpáltelekc, Oroszló, Ancstelek, Kápolna, Tas és Szentkirály Pest megyei pusztákba. A szomszédok közül (többek között) megjelent Almási Benedek és Pál, Megyeri György, Györki Farnak András, Péter ákosmonostori apát, Kartali Csuda Márton, Györki Pohárnok András. A királyi emberek között találjuk Damoni Lászlót, Aszói Mátét és Gyürki Rechem Györgyöt.30

A királyi adomány tehát több birtokosnak szólt, a közös hasznosítás avagy megosztás már az ő feladatuk volt. Első lépésként mindenesetre a zálog feloldására törekedtek. Brankovics György azonban erre nem nagyon hajlott, ezért kellett a budai káptalannak 1438. dec. 22-én Albert király elé idézni. 31 A felszólítás mindenesetre sikerre vezetett, mert 1439. jún. 21-én kelt irat bizonysága szerint a zálogjog felét, majd pedig 1440. jan. 9-én kelt dokumentum szerint Brankovics György a teljes összeget, tehát összesen 5000 forintot Rozgonyi Istvántól átvette és a Zsigmond királytól zálogba vett birtokokat a Rozgonyiaknak visszaadta. 32

A bonyodalmak igazán 1443-ban kezdődtek. Ekkor a fehérvári keresztes konvent előtt Rozgonyi János 4000 forintért Tura és több Galga vidéki, valamint más, nem Pest megyei birtokainak a felét Rozgonyi Jánosnak, Oszvaldnak és Rajnáidnak elzálogosította. 33 Ezt igazolja az 1443. aug. 17-én kelt irat, ami szerint a fehérvári keresztes konvent bizonyítja, hogy Rozgonyi István fia János, István fia Sebestyén nevében is számos birtok, köztük Tura felét átadták Rozgonyi János fiainak Jánosnak, Lőrincnek, Rajnáidnak és Oszvaldnak. 34 Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy János, Lőrinc, Rajnáid és Oszvald nem V. Jánosnak, hanem IV. Jánosnak a fiai voltak. Ezt bizonyítja a három nappal később keletkezett okirat, mely szerint 1443. aug. 20-án a fehérvári keresztes konvent előtt Rozgonyi István temesi főispán fia János a maga és ifjabb István fia Sebestyén nevében az alábbi vett, adomány útján nyert és zálogba bírt birtokainak a felébe, ha magtalanul halnának el, örökbe fogadja Rozgonyi János fiait Jánost, Lőrincet, Rajnáldot és Oszvaldot. így többek között a Heves megyében (!) található Turát. 35 Az okmányt 1446. szept. 24-én Hunyadi János, majd 1465. szept. 3-án I. Mátyás király is átíratta. 36

Az 1445. máj. 22-i dátummal ellátott okmány a Rozgonyiak közötti kapcsolat jobb megértéséhez enged bepillantást. A budai káptalan előtt ugyanis Igali János kanonok Rozgonyi György és néhai Rozgonyi István fia Sebestyén nevében tiltakozik az ellen, hogy néhai idősebb Rozgonyi István fia János a nevezetteknek a birtokait bármilyen címen elfoglalja. A birtokok felsorolásában szerepel Tura (vámmal) is. 37 Ez a középkorban szokványos birtokvita és tiltakozás egyébként megvilágítja azt az ellentétet, amely a Rozgonyiak között az idők múlásával kialakult. Ennek gyökerei azonban sokkal mélyebbek, mint holmi kis birtokper. A XV. század elején az ország zászlósurai közé emelkedett Rozgonyiak jó fél évszázadon át az országos nagypolitika részesei voltak. Zsigmond uralkodásának kezdetén a hatalom csúcsára került magyar főurak csoportjához tartoztak. A kiterjedt család egyes tagjai mindvégig a magyar birtokosok "nemzeti" hatalmi csoportjába tartoztak, míg a famíliának más tagjai Zsigmondhoz, majd pedig utódjához Alberthez, Erzsébet királynőhöz, illetve az őket támogató Garai-Cillei csoporthoz csatlakoztak. Az ellentétek Albert király halála után ismét kiéleződtek, amikor is az országot irányító főurak egyik csoportja (a "nemzeti") Ulászlót akarta a trónra ültetni és ide tartozott Rozgonyi Simon egri püspök, Rozgonyi György országbíró és meghalt testvérüknek Sebestyén fia, míg Erzsébet mögött felsorakozott ellentáborban Rozgonyi István temesi főispánt és János fiát találjuk. Úgy tűnik azonban, hogy az ellentét az elkövetkező években más rokonokra is kiterjedt, amit az 1446. jún. 24-i oklevél bizonyít. E szerint Hédervári Lőrinc nádor előtt Mérei Miklós deák, néhai Rozgonyi István fia János nevében panaszt emelt, hogy a zavaros időkben Rozgonyi Lőrinc, János, Rajnáid, Oszvald, György volt országbíró tőle elvették Pest megyei birtokait (köztük Turát), amiket az ország rendjeinek generális határozata értelmében visszakövetel. A kijelentésben nagyon sok igazság lehetett, mert Rozgonyi György és János azonnal kijelentette, hogy ők már vissza is adták azokat. 38

A családon belüli két szembenálló csoport aztán megegyezett egymással. Az 1446. febr. 24-én, majd szept. 21-én kelt, a budai káptalan előtti megegyezés értelmében egyrészt Rozgonyi Simon fia György és Rozgonyi István fia Sebestyén, másrészt Rozgonyi István fia János megosztozott, két részre osztva a felsorolt birtokokat, amelyek között találjuk Turát a malommal és a vámmal. 39 A megegyezés azonban nagyon törékenynek bizonyult, amit mind a két fél megsértett. Ezt tudjuk meg a budai káptalannak 1447. febr. 5-e után kelt, a nádorhoz írt jelentéséből. Hédervári Lőrinc nádor parancsa megidézte Isaszegre Rozgonyi Györgyöt és Sebestyént, ahol számot kellett adniok arról, hogy a Rozgonyi István fia Jánossal kötött szerződést miért nem tartják be, továbbá arról is, hogy a panaszos embereit a birtokokból (így Turáról) miért űzték ki. 40 A kedélyeket a vizsgálat nem tudta lecsillapítani. Pest megye hatósága 1447. július 16-án jelentette az országnagyoknak, hogy Rozgonyi ifjabb János jogtalanul foglalta el Rozgonyi Simon fia György és István fia Sebestyén Pest megyei (többek között Tura) birtokok fele részét, továbbá a Turához tartozó Hévízvölgyében és Szentfalván ( Vácszentlászló) lévő birtokrészeket 41

Hosszú, sok éves vitát indított meg egy látszólag simának indult megegyezés. A fehérvári konvent előtt 1447. okt. 4-én Rozgonyi János fiai János, Rajnáid és Oszvald, másrészről Rozgonyi István fia János megállapodtak, hogy több más birtok mellett Tura fele része 4000 forintért a testvérek kezelésében (zálogként) marad. 42 Amikor erről a megegyezésről Simon egykori országbíró fia György és unokája Sebestyén tudomást szereztek 1447. okt. 13-án panaszt tettek az egri káptalannál. 43 A megállapodásból végül azért lett bonyodalom, mert Rozgonyi János a birtokokat nem adta át rokonainak.
Előbb még (1448. aug. 1.) azt ígérte, hogy majd 1449. jan. 1 -én engedi át. 44 Ám ezt nem tette, ezért a másik fél érvényt akart szerezni zálogos tulajdonukra. Ez ellen viszont Rozgonyi János tiltakozott (1449. jan. 31.) 45 A néhai temesi főispán János fia viselkedésével még jobban magára haragította rokonait, de ami ennél fontosabb: az országnagyokat is. Néhány hónap alatt Pálóczi László országbíró több alkalommal is intézkedett a Rozgonyiak birtokperének rendezése ügyében: 1449. márc. 6-án utasította a budai káptalant, hogy a Száron tartózkodó Rozgonyi Jánostól szerezze be a (többek között) Hévízvölgyre vonatkozó okleveleket. Ugyanez év márc. 19-én királyi embereket küldölt az okmányokért, mivel Rozgonyi János az előző alkalommal elbújt (!) az őt keresők elöl. Ennek sem lett foganatja, mert 1449. ápr. 18-án Rozgonyi Rajnáid és Oszvald személyesen kérte az országbírótól azokat az okleveleket és másolatokat, amelyek másokkal együtt Tura birtokra vonatkoztak és amiket János testvérük 1448. júl. 13-án átadott Rozgonyi István fia Jánosnak. Erre aztán az országbíró is megkeményítette magát: mivel az 6 határozott utasításának Rozgonyi János nem tett eleget, ezért a több ízben felsorolt birtokokban lévő jogainak az elvesztésére ítélte. A budai káptalan néhány hét múlva (júl. 23.) az országbíró ítélete alapján Rozgonyi Jánost, Rajnáldot és Oszvaldot beiktatta (többek között) Tura és Szentgyörgy birtokába. 46

Több, mint egy évtizedes csönd után az 1460-as évek elején ismét megélénkült a családi birtokvita. Mátyás király két ítélete érdemel említést. Az egyik szerint több más jószág mellett Tura birtokába 4000 forint értékben zálogjogon bevezette Rozgonyi Jánost és testvéreit Rajnáldot és Oszvaldot, mégpedig Rozgonyi György és Rozgonyi ifjabb István fia Sebestyén ellenében. A másik ítélet szerint, amely János, Rajnáid és Oszvald testvérek, valamint Rozgonyi István fia János között folyó perrel kapcsolatos, a bemutatott 1447. okt. 4-i oklevél szerint a felsorolt (így Tura is) birtokok felének a felét a Rozgonyi testvéreknek ítélte, akiket azonnal be is iktattak tulajdonukba. 47

Egy 1465. aug. 27-én kelt okmány a családi kapcsolatok jelentős változását mutatja be. Rozgonyi István fia János 1447-ben még gyermektelen volt. Az 1465-os irat már Borbála özvegyéről és János fiáról ír. Tehát időközben Rozgonyi Jánosnak meghalt a felesége és újból nősült, akitől János fia született. Halálát követően a jegyajándéknak minősülő Heves és Pest megyei birtokokat (köztük Turát is) özvegye Jauríno-i Pálnak, rokonainak Jánosnak, Kálmánnak, továbbá Zabo Miklós győri polgár özvegyének, Katalinnak, akinek lányai Lucia és Ilona 300 forintért elzálogosított. Egy három év múlva (1468. márc. 3.) keltezett iratból tudjuk meg, hogy a 300 forintot Rozgonyi Já­ nos hatalmaskodása miatt kellett az özvegyének. Borbálának megfizetni. S mivel neki nem volt pénze, a birtokokat tette zálogba. Ezért aztán a másik Rozgonyi ág (János és Rajnáid) perre vitte a dolgot és így derült fény a valóságra. 48

E sok korabeli adatból most már kiviláglik, hogy Tura és tartozékai ugyan mindvégig a hatalmas Rozgonyiak birtoka volt, ám a birtokos személye, a birtokmegoszlás mértéke az idők folyamán sokat változott.

A XV. század első felének magyar közállapotai kedvező lehetőségeket nyújtottak a tartományurak, zászlósurak hatalmának megnövekedéséhez. Hatalmuk érvényesítésére csoportokba, ligákba tömörültek s hol az egyiknek, hol a másiknak sikerült a maguknak tetsző uralkodó mögött felsorakozni. A trónt így megszerző vagy uralmát így biztosító király aztán híveinek támogatását birtokadományozással jutalmazta. Ily módon jutottak vagyonhoz és kerültek a zászlósurak sorába a Rozgonyiak is. Amikor azonban Hunyadi (I.) Mátyás kiépítette és megszilárdította központi királyi hatalmát, akkortól kezdve a pártviszályok idejében jeleskedő és nehezen megfékezhető főúri családokat igyekezett kiszorítani az országnagyok sorából. Ezt elsősorban úgy érte el, hogy a Hunyadiak hű embereit ültette az országnagyi székekbe. így aztán az 1470-es évek közepétől a Rozgonyiakat már nem találjuk a hatalom csúcsán, viszont új családok (mint pl. a Báthoriak) fénye ekkor kezdett ragyogni.

A Rozgonyiak birtokmegosztási és birtokértelmezési vitáiról hosszú ideig nem adnak hírt az írásos emlékek. Az 1470-es években meginduló, aztán néhány évi szünet után az 1480-as években ismét megélénkülő perekben már nem a fent ismertetett személyek viaskodnak egymással, hiszen már mindannyian eltávoztak az élők sorából és legfeljebb az égi bíró előtt panaszolhatták be egymást. A XV. század végén keletkezett fóliánsok lapjai a leszármazók perpatvarairól tudósítanak bennünket. Ezekbe az ügyekbe azonban már nem csak a Rozgonyiak, hanem a leány-leszármazók férjei és azok gyermekei is bekapcsolódtak. Ne tekintsük a családok közötti vitákat kisstílű és csak a Rozgonyiakra jellemző tyúkpereknek. Itt bizony hatalmas vagyonokról (több száz falu és puszta!), értékekről volt szó, amiknek a megszerzésére még az ország első papja, Bakócz Tamás is törekedett. Az alábbiakban ismertetett birtokperek merőben más jellegűek, mint az eddigiek. Még pedig azért, mert eddig a családnak az ország vezetésében szerepet játszott zászlósurai osztoztak a megszerzett birtokokon, amelyek nagysága további hatalomban maradásuknak volt a záloga. A leszármazók már kiszorultak a hatalomból. Most már a megmaradásukról volt szó. A sokfelé szakadt birtokok a Rozgonyiak erejét meggyengítette, a család fokozatos széthullását eredményezte. A hatalmát, erejét, gazdagságát vesztett família végül férfi ágon kihalt. Jelképes értékű, hogy ennek a tipikusan középkori nemzetség fényének halványulása, majd pedig kialvása egybeesik a középkori magyar birodalom fölött a vészharangot meghúzó mohácsi katasztrófával.

Most pedig ismét vizsgáljuk meg a fennmaradt okleveleket. Báthori István ország­ bíró 1472. dec. 27-én Rozgonyi János özvegyét és János fiát vádolta, mert Rajnáid özvegyének és Anna lányának birtokain hatalmaskodtak, sőt egyes birtokokat, így pl. Turát is elfoglalták.49

A jászói konvent előtt Rozgonyi Oszvald fia Oszvald, valamint János fia István, továbbá Rajnáid lányai Anna, Borbála és Margit panaszt emeltek Rozgonyi özvegye Erzsébet ellen, mert több birtokot, így Turát is Rozgonyi (Monyorossi) Jánosnak akart átadni (1473. júl. 17.) 50 Szép kis világ lehetett, amikor lányok az anyjuk ellen pereskedtek!

A birtokok családon belüli csereberére, adásvételére utalnak az alábbi dokumentumok. A sági konvent 1475. ápr. 3-án bizonyítja, hogy Rozgonyi Rajnáid lányától, Annától Rozgonyi Monyorossi ifjabb János fia János visszaváltott több birtokot, köztük Turát. 51 A leleszi konvent előtt 1476. ápr. 18-án Rozgonyi István fia János fia János a maga és fiai (István, László, György nevében a Rozgonyi Rajnáid lánya Anna és jegyese (Losonczi István) kezében lévő zálogos birtokai (közöttük Tura) felét 350 forintért visszaváltja és így a pereskedést beszünteti. 52

Ezt követően nyolc évi szünet következett a perekben. Aztán 1484. jan. 11-én, majd jún. 12-én Rozgonyi István tiltakozott László és István ellen, akik birtokait (Turát is) elfoglalták. 53 E megkezdett újabb perben a résztvevő személyek azonosságának a meg­állapítása nehéz helyzetbe hozza a kutatót. A szepesi káptalan előtt ugyanis Rozgonyi János fia János tiltakozott az ellen, hogy Rozgonyi István és László a birtokait elfoglalták és használják. A tiltakozó - véleményünk szerint - nem lehetett más, mint Rozgonyi (Monyorossi) István. László vagy Sebestyén, vagy II. Oszvald fia vagy pedig mindkettő (és ez a valószínűbb) Rozgonyi István fia János fia János fiai.

A következő irat 1492-ből való. Dec. 30-án Szapolyai István nádor ítéletet hozott, mely szerint számos birtok, így Tura felét, amelyeket még Rozgonyi István fia János zálogosított el unokatestvéreinek (Jánosnak, Rajnáidnak és Oszvaldnak) és fele részben Rozgonyi János lányainak, illetőleg a két Oszvald leányainak vagyis Pálóczi Imre özvegyének és Anna lányuknak, továbbá Csáky Benedek feleségének Apollóniának azzal a meghagyással, hogy az utóbbi rész 1/3-át Rozgonyi János lányai kapják. 54

A lányági birtoklás a századfordulón, Bakócz Tamás érseki tündöklésének idején erősödött fel. A teljes valóságot nehéz kibogozni, mindenesetre úgy tűnik, hogy Bakócz érsek a leányleszármazókon keresztül szeretett volna a bomlásnak induló hatalmas Rozgonyi vagyonból birtokokat megszerezni. E folyamatnak a dokumentumait közöljük. Az esztergomi káptalan előtt 1499. aug. 14-én Gyulaffy István/kötelezettséget vállalt, hogy betegeskedő felesége, Rozgonyi ifjabb Oszvald leánya .Dorottya által Bakócz érseknek és rokonainak, az Erdődieknek 1000 forintért elzálogosított birtokaiba (köztük Tura) ha nem tudnának bejutni, akkor az ő, bárhol fekvő-birtokát 1000 forint erejéig elfoglalhatják. 55 Nem tudjuk miképpen alakult a megállapodás, mindenesetre Rozgonyi István a jászói konvent előtt eltiltotta Tamás érseket Tura és Hévízvölgy falunak elfoglalásától. 56 A rendezetlen tulajdonviszonyokra és az okmányok idegen kezekbe kerülésére utal II. Ulászló király oklevele, aki meghagyta a jászói konventnek, hogy adjon ki másolatot Rozgonyi Sebestyén leánya Druzsina lánya Borbála részére a (többek között) Tura birtokra vonatkozó oklevelekről. 57

A Rozgonyiak anyagi helyzetének a romlására utal az imént felsorolt kölcsönfelvétel. Más családtagok is erre kényszerültek. így pld. Rozgonyi (Monyorossi) István 1498. máj. 22-én Mácsu falul és Ecskend pusztát adta el 1336 forintért Kubinyi Literátus Lászlónak és testvéreinek. A tekintéhes összegre azért volt szüksége, mert a király parancsára hadba kellett vonulnia a moldvai vajda megsegítésére. 58 Aztán a másik Rozgonyi István, a temesi főispán unokája az összes Galga menti birtokát (Turát is) lekötötte Hédervári Ferencnek. 1500. máj. 11-én. aki 20000 forint kölcsönt adott neki.59 Sajnos nem tudjuk, hogy mire kellett ez a roppant mg) összeg és. azt sem, hogy miképpen fizették vissza.

Időközben Bakócz Tamás és az Eldödiek (1503. okt. 27.) pert indítottak Rozgonyi István, valamint Kubinyi Literáius László és Literátus Pál ,,de Jauno" ellen, mivel ellentmondtak a birtokokba (közöltük Tura) való beiktatás ellen. 60 A dokumentumok szerint a pert Bakócz Tamás és az Erdödiek 1503-1504 fordulóján megnyerték, mert 11. Ulászló 1504. máj. 18-án elrendelte a beiktatást, ami ellen ugyanekkor Rozgonyi István officiálisa Palasthy István ura nevében tiltakozott. Az újabb királyi parancsok (1506. dec. 14., 1507.febr. 17.) eredményeként az egri káptalan a Rozgonyi részbirtokokba (közöttük találjuk Turát is) beiktatja Bakóczot és az Erdődieket. 61 Mely rcszbirtokokról volt itt szó? Gyulaffy István özvegye Dorottya, Páloczi Imre özvegye szintén Dorottya, Rozgonyi János özvegye (Lendvai Dorottya), Klára lánya (Egervári László özvegye, második férje Kanizsai György részbirtokairól. akik Turai észbirtokosai is voltak. Ezzel még nem lett vege a Bakocz-Erdődi contra Rozgonyi pernek, mert az érsek ismét beperelte (1507. okt. 11.) az ellentmondó Rozgonyi Istvánt. 62

Bakócz Tamás élettörténetének kutatója szerint Rozgonyi Klára térje, Lgervárí Laszlo horvát bán jó viszonyban voll Bakocczal, akinek a halálos ágyán pártfogásába ajánlotta családját Az özvegy 1496-ban, 400 Ft kölcsön leiében birtokokat a|ánlott Bakócznak. Példáját követte édesanyja (Lendvai Dorottya), aki "háládatosan megemlékezvén az elhinni félje iránt tanúsított jóakaratról" 2000 Ft árán átengedett több, öt illető Rozgonyi-biltok azon reszel, amelyet zálogban tarlód. Aztán 1497-ben pedig Rozgonyi Borbála (Frangepán Mihályné) 4000 forintért átadta a maga részét es jogait. 63 A nagy per további menetéről nincs ismeretünk, az oklevelekben többet nem szerepel. Az biztos, hogy Bakócz szerzett jogait nem érvényesíthette; hiszen Rozgonyi István túlélte őt. Az Erdődieknek pedig a Báthoriakkal szemben már nem volt esélyük a Bakócz Tamás által megkezdett birtokszerzést sikeresen befejezni.

A Rozgonyi család birtokügyeinek utolsó éveiben már csak arról volt szó, hogy a Rozgonyiak es a Báthoriak megegyeznek az egymás birtokaiba való beengedésről, továbbá a házassági kapcsolat révén történő öröklésről, vagyis ha valamelyik félnek magva szakad, akkor a másik fél örököl. Most ezeket a dokumentumokat ismertetjük. 11. Lajos király előtt 1519. nov. 30-án Báthori István nádor, Báthori András szatmári főispán és nándorfehérvári bán. György főlovászmester és somogyi főispán, másrészről Rozgonyi János fia István, Báthori Andrásnak a veje egymás birtokaikra nézve kölcsönösen örökösül fogadják. 64 Ugyanezt a megállapodást írják át és erősítik meg 1519. dec 13-án és 1521. dec. 11-én. Mindegyik okmányban a birtokok felsorolása között szerepel Tura és Szentgyörgy is. 65
A Rozgonyi-család címere

A fennmaradt következő okmánycsoport már arról tudósít bennünket, hogy meghalt Rozgonyi itjabb János fia István és kik öröklik a birtokot. Az elsőt 1523. aug. 29-én a fehérvári keresztes konvent állította ki, majd ugyanez év szept. 12-. 19-én és 1524 szept. 12-én. 66 Ezek szerint az örökösök Roz.gonyi István lánya Katalin, férje Báthori András (az ifjabbik), a gyermekeik, továbbá Báthori István és György. Az iratokból azonban az is kitűnik, hogy Rozgonyi Istvánnak volt egy özvegye, Szerencsés Krisztina és tőle is egy Katalin leánya. Itt most ismét a nagypolitikába kell kitekinteni. A fiatal, gyenge kezű II. Lajos király uralkodása idején a hatalmat ismét az egymással versengő főurak tartották a kezükben. A "nemzeti" párt vezetői éppen a Báthoriak. akik pontosan ekkor csapatták el a királlyal a hűtlenséggel megvádolt Szerencsés Imre kincstárnokot. Krisztina apját. így aztán Krisztinának nem sok esélye volt néhai férje birtokainak a megszérzésére. Katalin lányának a |ogai érvényesítésére a Rozgonyival megkötött szerződést lobogtató Báthoriakkal szemben. Megkísérelték ugyan az ellentmondást 1524. szept. 22-én, szept. 23-án, de ekkor még sikertelenül. 67 A témát tulajdonképpen lezáró, 1525. szeptember 23-án keltezett királyi parancs viszont a birtokokba beiktatta Katalint (Báthori András feleségét) és a még kiskorú Katalint Rozgonyi János fia István leányait apjuk birtokába. 68

A kegyvesztett Szerencsés leánya. Krisztina, Rozgonyi István özvegyének a neve itt mar nem szerepel. A Galga vidék kisebb birtokosai, így pl. Damoni Balázs, Dobraviczi Mihály, Egerszegi Péter és a Kubinyiak szintén tiltakoztak, ám az ő tiltakozásuk - ezt a birtokok későbbi alakulásánál majd látni fogjuk - pusztába kiáltó szó volt csupán A Rozgonyiak fénye kihunyt az. egész országban, így a Galga menti Turán is, ám felragyogott az új csillag, az új földesúri hatalmasság, a Báthoriaké. Az elkövetkező száz évben tehát Tura és az egykori Ákos birtokok java a Báthoriak bujáki uradalma nak igazgatása alá került.

 

Tura falu és népének élete

A felkutatott régészeti és a bemutatott okleveles emlékek a település és határának a kiterjedésére, létezésének időhatáraira, valamint birtokosainak a bemutatására elegendőek. A középkor első három-négy századának itteni életét csak a régészeti tárgyak bizonyítják és csupán a XIV. század végéről, jobbára a XV-XVI. századból való írásos emlékek utalnak, szinte alig érintőlegesen az itt élt emberek életére. Mert ugyanis a birtokadományozási oklevelek csak felsorolják Tura falut, valamint Szentgyörgy és Gedéd pusztákat, ám hogy itt kik és hogyan éltek, arról bizony nagyon kevés adat maradt fenn. Ne feledjük: az oklevelekben szereplő, Turát birtokló uraságok közül (akik szinte kivétel nélkül országnagyok voltak) egyik sem lakott Turán. Még megbízottjuknak (ispán, intéző stb.) nevét, helyben lakását sem ismerjük. Amikor tehát a középkori Tura falu életét szeretnénk bemutatni, akkor csupán az általános történelmi ismereteket ismételhetjük meg és kapcsolhatjuk a helyi, roppant gyér számú dokumentumhoz. 69

Legelőször is azt rögzítjük, amit már a régészeti leletek elemzésekor megállapítottunk, hogy a mai turai határban a középkor első felében három falu létezett. Ez a településsűrűség teljesen megegyezik ezeknek az évszázadoknak az agrotechnikájával. A sűrűbb településszerkezet azonban viszonylag gyér népességet takar, annyit, amennyit az akkori szabályozatlan talajváltós földművelés eltarthatott. Hiteles ásatásokra alapozva megállapították a történészek, hogy a 20-30 házból álló település már derekas falunak számított, mely nagyság 100-150 fős népességet jelenthetett.

A tatárjárás idején megsemmisült Szentgyörgy. Gedéd pedig a XTV-XV. századi országos pusztásodási folyamat eredményeként 1469-ben már szintén puszta. Mindkettő Tura falu tartozéka, vagyis a település határának a része, amelyet az itt élők használtak. Nagy valószínűség szerint a XIV-XV. századra a turai határt is nyomásokra osztották fel és földközösségben művelték meg. A XV. századbaniz uraságnak létező majorjára utalhat az említett 1000 szekér széna tárolása, ami földművelés mellett a széles határban folytatott állattartásra is bizonyító adat. 70 Ugyancsak az urasági major vagy allodium létezését bizonyítja az a vizsgálat, amit Rozgonyi István panaszára a váci káptalan folytatott le. Az 1484. ápr. 21-i irat szerint Rozgonyi István mácsai jobbágyait Turára küldte, akiket visszatérőben Saag-i János ikladi jobbágyai felfegyverezett kézzel megtámadtak, megvertek és kifosztottak. A mácsai jobbágyok Turán az "úr dolgában" jártak, ami egyfajta gazdasági kapcsolatot tételez fel az urasági birtokok között. 71

Itt kell megemlíteni azt a két írásbeli adatot is, amelyek a turai jobbágyokra vonatkozóan fennmaradtak: az 1499. okt. 3-án kelt írás szerint egy beiktatáson megjelent Rozgonyi István turai jobbágya Alch Mihály; 72 a másik irat a hévízi Magnus (Nagy) Antallal kapcsolatos, akinek Mátyás király 1470. jan. 28-án, számos közbenjáró kérésére, adómentességet biztosított a Hévíz, másrészt Tura falvakban lévő jobbágytelkére. 73

Tura falu középkori lakói (jobbágyok, zsellérek) kezdetleges házakban lakhattak, amelyek anyaga föld, fa, nád. Ezeknek a gyorsan pusztuló anyagokból készült házaknak még a nyoma sem maradt fenn. Csupán három középkori építmény nyomai maradtak meg (a turai és a szentgyörgyi templom, valamint a szentgyörgyi urasági ház).

Tura okleveles említésekor rendszeresen megemlítik a faluhoz tartozó vámot. Első ízben 1394. ápr. 2-án szerepel az adat és még 1500-ban is a birtok tartozéka. 74 A középkorban általános gyakorlat volt, hogy a folyók átkelésénél, utak találkozásánál vámot állítottak fel és vámot szedtek. A vámszedés jogát külön oklevelekben szabályozták. A vám, vámszedés joga jelentős anyagi előnyökkel járt, ezért akár ezt meg is felezték. Erre példa éppen a turai vám, az 1394-es káptalani bizonyítvány. 75

A vámszedés nem mindig szabályosan és jogszerűen történt. Erre a turai vám esetében is találunk példát. Mátyás király 1467. ápr. 24-én Rozgonyi János tárnokmesternek, Rajnáidnak és Oszvaldnak a kérésére - Rozgonyi Sebestyén fia László jogainak a tiszteletben tartásával - Turán a vámszedési jogot újraadományozza, minthogy azt Pest megye korábban megszüntette, mert a vámszedők a szabad utakat is elálltak, azokon is vámot szedtek, és így rablást követtek el. 76

A vámnak a helyére vonatkozóan sem régészeti, sem okleveles adat nem maradt fenn. Mindenesetre a vám évszázados megléte arra enged következtetni, hogy Tura a korabeli úthálózatban, országúti közlekedésben valamiféle központi szerepet játszott.

A középkori Tura jobbágyfalu volt, mindössze egy ipari objektum létezéséről tudunk, mégpedig a földműveléssel szorosan kapcsolatban álló malomról. A Rozgonyiak 1438. máj. 3-án történt birtokbeiktatásánál említik először a turai malmot. 77 Bár pontosabban nem határozták meg a malom milyenségét (száraz- avagy vízi), úgy gondoljuk nem lehet kétséges: ezt a malmot a Galga vize hajtotta. Egy, a Mátyás király uralkodása alatt elmérgesedett birtokperből tudjuk meg azt is, hogy a malmot bizonyos Chalamya-i Vid fia Sebestyén építette. Ugyanebben az iratban a budai káptalan 1466.aug. 8-án azt is bizonyítja, hogy az építő a malom felét Pál mesternek és testvéreinek Jánosnak és Kelemennek 15 forintért elzálogosította. 78 Egy másik iratból többet is megtudunk. Pálóczi László országbíró 1465. aug. 27-én bizonyította, hogy Jaurino-i Pál és rokonai János és Kelemen, aztán Zabo Miklós győri polgár özvegye Katalin - akinek lányai Lucia és Ilona - megegyeztek Rozgonyi István fia János özvegyével, Borbálával és annak János fiával a köztük folyó perben. Borbálának Pál kölcsönt adott, amiért az a jegy- és nászajándék fejében őt illető Heves és Pest megyei helységeket, illetve azokban lévő birtokrészeit (így többek között a turait is) elzálogosította. Miután a bíróság kötelezte, Borbála azonnal kifizetett 300 forintot, 300 forint megfizetésére pedig egy éven belüli időre kötelezte magát. 79 Az ügy végül is 1468. márc. 3-án zárult le, amikor is Országh Mihály nádor ítéletet hozott a fent közölt perben. Erre azért került sor, mert Borbála özvegy sógorai, Rozgonyi János és Rajnáid pert indítottak Győri Pál ellen, aki szer intük - a felsorolt birtokokat (így Turát is a malom felével!) jogtalanul használt. Győri Pál aki azonos Pál mesterrel és Jaurino-i Pállal, rokonai győri polgárok voltak, akik az anyagi gondokkal küzdő özvegy Rozgonyinénak pénzt kölcsönöztek és aki ennek fejében - a kor szokásának megfelelően - birtokainak egy részét zálogba adta. 80 Győri Pál időközben - turai terjeszkedésének további lépéseként - megszerezte a malom felét is. Ne tévesszen meg bennünket: azokban az évtizedekben a 30 forint, amennyire az egész malmot taksálták, tekintélyes összegnek számított, tehát az építmény helyi gazdasági jelentősége számottevő lehetett. Egyébként a nádor az alperes Győri Pál jogait megerősítette, aki miután megkapta a kölcsönzött összeget, minden zálogbirtokot visszaadott a Rozgonyiaknak. A malom további sorsáról viszont nem írnak a korabeli oklevelek. Az viszont egészen bizonyos (erről más helyen teszünk említést), hogy a malom a XVI. század közepén is létezett Turán. Hogy aztán ez a Chalamya-i Sebestyén építménye avagy már újabb létesítmény volt? - azt bizony nem tudtuk kinyomozni.

A rendelkezésünkre álló adatok alapján nem tudjuk meghatározni a középkori Tura nagyságát, csupán azt állíthatjuk, hogy a falu házai a templom körül helyezkedtek el. Nincs adatunk a faluképről, falutípusról, a gazdálkodás milyenségéről, csupán azt állít­ hatjuk, hogy jobbágyfalu volt. A népesség számát sem ismerjük. Életükre érvényes lehet viszont az általános megállapítás, mely szerint: "A falun - keveseket kivéve - nem éltek bőségben, munkás, küzdelmes és siralmas élet folyt itt." 81

Tura település jogállásában van egy vitatott pont. A középkort bemutató fejezetben közölt okmányok egyikében, 1523-ban a települést oppidumnak, mezővárosnak nevezték. 82 Tura tehát a XVI. század elején város volt? - Mielőtt erre akár igent, akár nemet mondanánk, próbáljuk meg elemezni a dokumentumokat. Az idézet okmány a Báthoriak beiktatásáról szól, amelyben az szerepel, hogy Tura oppidumnál (!) jelen volt Szenterzsébeti Péter.

Bonyolítja a dolgokat, hogy amikor 1519. dec. 13-án II. Lajos király átíratja és megerősíti saját, 1919. nov. 30-i oklevelét, akkor igazolja a Báthoriak állítását, akik kölcsönösségi alapon beengedik a Rozgonyiakat birtokaikba, közöttük oppidum Boldogfalvába (a mai Boldog község), ezzel egy időben pedig a Rozgonyiak a Báthoriakat Tura, Hévíz birtokokba. 83 Amikor 1521. dec. 11-én II. Lajos ismét átíratja és megerősíti 1919. dec. 13-i oklevelét, újólag oppidum Boldogfalvát említ, Tura ismét egy, a többi falu között. 84 Ezt követi aztán az 1523-as irat, amelyben Tura oppidumként szerepel. Az imént közölt dokumentumokat kivéve a XVI. század folyamán magyar és török okmányokban sem Boldogot, sem pedig Turát többen nem említik oppidumnak, hanem következetesen falunak (possessio).

Történettudományunk sokat foglalkozott a magyar városfejlődéssel. 85 A kutatók megállapították, hogy a mezővárosok (oppidumok) kiváltságait általában kiváltságlevélben (privilégiumban) szabályozták; heti- sőt országos vásárokat tarthattak; adójukat a földesuruknak egy összegben fizethették; önálló közigazgatással rendelkeztek. Általában a környező falvaknál népesebb települések kaptak ilyen rangot, ahol több szakmát képviselő mesterember, esetleg kereskedő élt, mindazonáltal az oppidumok fejlődését a mezőgazdasági árutermelés határozta meg.

Szabó István erről a következőt állítja: "Ezekben (mármint a mezővárosokban) döntő mértékben mezőgazdasági árutermelés folyt, valójában tehát parasztjellegűek voltak, s lakóik földesúri hatóság alatt éltek." 86 Egy település mezővárosi rangja, elismerésének nem kritériuma a kiváltságlevél pontos szövege és kiadási ideje, ám a többi jellemző igen. Turának nincsen, nem ismert a privilégiuma és más jogairól sincsenek bizonyítékaink. S mivel mindössze egyetlen oklevélben említik oppidumnak, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az országos adatok alapján tett megállapítást: "Erős fenntartással kell élnünk azonban azoknak a mezővárosoknak megítélésénél, melyeket az oklevelek csak egyszer említenek oppidum gyanánt, s mind a megelőző, mind az azt követő időszakban villa vagy possessio néven fordulnak elő." 87

Mindenesetre Tura és Boldog esetében megkérdőjelezhető, hogy a hatvani vár árnyékában két ilyen közel fekvő és nem kiemelkedően népes település egy időben vásárok tartását engedélyező oppidum rangot kapott volna. Inkább (talán?) arról lehetett szó, hogy mivel a két család között egy kölcsönösségi alapon álló megegyezés készült, vagyis hasonló értékű birtokokat ajánlottak fel egymásnak, mindegyik fél egy-egy birtokát oppidum címmel ruházta fel.

Határozott meggyőződésünk tehát, hogy Tura - még ha egyetlen egy oklevélben így is említik - sohasem volt a Magyarországon használt terminológia és feltételrendszer alapján oppidum, azaz mezőváros.

 

Lábjegyzetek:

  1. Bakács (1982.) 22. reg.
  2. Magyarország Régészeti Topográfiája XIII/3 Szerk. Torma István. Munkatársak Dinnyés István, Kővári
    Klára. Kvassay Judit, Miklós Zsuzsa, Tettamanti Sarolta. - Kézirat. Az adatok átadásáért ezúton mondunk
    köszönetet.
  3. Horváth (1980.)
  4. Pesty 62.
  5. Miklós(1991.)433-456.
  6. Dr. Tart Editnek ezúton mondunk koszonetet az ásatási eredményéről készült összefoglalásáért.
  7. Horváth (1980) 89. reg.
  8. Uo. 133. reg.
  9. Bakács (1982.) 128. reg. - Horváth (I910.) 11.
  10. Uo. 266. reg.
  11. Horváth (1980.) 201. reg.
  12. A három nemzetségnek Galga menti birtoklásával több történelmi munka is foglalkozik. Közülük csupán néhányat említünk meg 1 Makai, Horváth, Asztalos, Galgahevíz (Szerk Asztalos) másutt idézett müveit. E. témában legújabb feldolgozás Horváth (1998.)
  13. Pest megyei középkori okleveles emlékeit többen feldolgozták Bártfay. Bakács i m. Összefoglalásunkban mi a legfrissebbel, Horváth (1980.) munkáját, az ebben közölt regeszta-szövegeket és számozást használtuk
  14. Horváth (1980.) 3. reg
  15. Horváth (1982. Bag)
  16. Ezzel kapcsolatban Iásd az 1284-ben keletkezett dokumentumot. Horváth (1980.) 14. reg.
  17. Horváth (1982.) 34.
  18. Horváth (1980.) 134. reg. Itt említjük meg. hogy az oklevelekben a birtokoknak a névírása más volt a
    középkorban, mint napjainkban. Az olvashatóság céljából mindvégig a ma használatot neveket közöltük.
  19. Horváth (1980.) 136. reg.
  20. Uo. 137. reg.
  21. Uo. 130 reg
  22. Uo. 144. reg.
  23. Uo. 146. reg.
  24. Nagy P-R. 783-788.
  25. Horváth (1980.) 168.
  26. Hóman-Szekfű II. (1936) 606.
  27. Ezzel az állításunkkal kétségbe vonjuk Nagy Iván családfáját, sőt legújabbat is, amit Horváth Lajos állított fel Veresegyház c. kitűnő munkájában
  28. Horváth (1980.) 145. 146. reg.
  29. Uo. 149. reg.
  30. Horváth (1980.) 148. reg.
  31. Uo. 150., 152. reg.
  32. Uo. 153. reg.
  33. Uo. 154. reg.
  34. Uo. 155. reg.
  35. Ez nyilvánvalóan tévedés, Tura sohasem tartozott Heves megyéhez.
  36. Horváth (1980.) 156. reg.
  37. Uo. 158. reg.
  38. Horváth (1980.) 160. reg.
  39. Uo. 159.. 161. reg.
  40. Uo. 163. reg.
  41. Uo. 164. reg.
  42. Uo. I65. reg. - Ekkor Rozgonyi István fia Jánosnak (V. vagy Fekete) bár volt felesége, fiú utóda viszont nem.
  43. Uo. 166. reg.
  44. Horváth (1980.) 167. reg.
  45. Uo. 168. reg.
  46. Uo. 169.. 170.. 171.. 172. reg.
  47. Uo. 187, 188. reg.
  48. Uo. 191.. 199. reg.
  49. Horváth (1980.) 213. reg.
  50. Uo. (1980.) 215. reg.
  51. Horváth (1980.) 220. reg.
  52. Uo. 221. reg.
  53. Uo. 227., 229. reg.
  54. Uo. 243. reg.
  55. Uo. 257. reg.
  56. Uo. 262. reg.
  57. Uo. 263. reg.
  58. Horváth (1980.) 255 reg
  59. Uo 261. reg.
  60. Uo 264. reg.
  61. Uo. 266. 271. 273 reg.
  62. Uo. 275. reg.
  63. Fraknói (1889)
  64. Horváth (1980.) 306. reg.
  65. Uo. 308., 312 reg.
  66. Uo 316, 317 , 318., 319. reg.
  67. Uo .320. 321 reg
  68. Uo.325.reg.
  69. Elsősorban Szabó (1969.) c. mű általános megállapításait alkalmaztuk.
  70. Horváth (1980.) 201. reg.
  71. Uo. 228. reg.
  72. Uo. 258. reg.
  73. Horváth (1980.) 206. reg.
  74. Uo. 89., 261. reg.
  75. Uo. 89. reg.
  76. Uo. 198. reg.
  77. Uo. 148. reg.
  78. Uo. 194. reg.
  79. Horváth (1980.) 191. reg.
  80. Uo. 199. reg.
  81. Szabó (1969.) 240.
  82. Horváth (1980.) 317. reg.
  83. Uo. 308. reg.
  84. Uo. 312. reg.
  85. Természetesen nem lehet célunk e témával részletesen foglalkozó minden művet ismertetni, hanem csupán néhányra hivatkozunk, amelyek segítségével véleményünket megformálhattuk: Mályus Elemér: A mezővárosi fejlődés In Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a XIV. században Bp. I953. (Szerk. Székely György); Bácskai Vera: Magyar mezővárosok a XV. században Bp. 1965.; Fügedi Erik Mezővárosaink kialakulása a XIV. században. Történeti Szemle. 1972.; Ladányi Erzsébet Libera villa, civitás, oppidum. Történeti Szemle. 1980.
  86. Szabó (1969.) 238.
  87. Bácskai (1965)21.