„Kék szivárvány átkarolja az eget..."

A Művelődési Ház

A ház történetét a vezetők működésének az idősorrendje alapján mutatjuk be.

Tóth József

Az 1950-ben megnyílt kultúrotthon élete tulajdonképpen az 1930-as évek kulturális életének szerves folytatása, melyet a háború megakasztott és derékbatört. Hál'Istennek azonban a front időszakát túlélték a község kulturális közéletében kiemelkedő szerepet játszó személyiségek: Kovács László kántortanító, számos pedagógus és közhivatalnok, köztük Tóth József (Joszi bácsi) a turai művelődési ház - akkor még „kultúrotthon" - első kinevezett igazgatója is.

Tura pezsgő kulturális életének kialakulása részben a helyi keresztény és más egyesületek, körök 20-as, 30-as évekbeli működéséhez, másrészt pedig a Baranya megyei Nagy-szentiványban (ma Királyegyháza) született Kovács Lászlónak köszönhető, aki 1935-ben, sellyei működését követően érkezett Turára, és még ugyanebben az évben megszervezte a helyi Gyöngyösbokrétát.

Számos személyes hangvételű visszaemlékezés hangzik el ma is róla, nyomatéko-sítva meghatározó szerepét itt tartózkodásának és szuggesztív egyéniségét, mely sokakat volt képes magával ragadni. „Mint iskolás gyerek már visszaemlékszem Kovács Laci bácsi idejövetelére. Én onnantól kezdve tudom eszemet. Innentől számítom annak kezdetét, ami a népművelési munkát jelentette. " 495

Tóth Józsefék Pászti Péterrel, Dóra Gézával, Galambos Bandival, stb. (a Szent Imre körhöz még nem tartozhatott legényekkel) már a front előtt csináltak egyfelvonásos színdarabokat vagy inkább irodalmi műsorokat. A gödöllői premontrei gimnázium adta az ezirányú motivációt, a színjátszás és a népi kultúra iránti érdeklődést. Kultúrház nem lévén „Puhos Pista" bácsi báltermében, tánctermében adták elő a színdarabokat. Ekkor még nem volt vezetőjük.

Telt ház a kultúrban. Az első sorban (orgonával a kabátja zsebében) Muharay Elemér

„A háború után, mikor már elcsendesedett minden, a sok szenvedés és megaláztatás ellenére is úgy éreztük, miénk a világ, itt a szabadság ideje. Érdekes módon mindenen túltettük magunkat." A front alatt elköltözött értelmiség kezdett visszaszivárogni a faluba. Szép lassan visszatért az élet, bár az oroszok nagyon sok katonakorú fiatalembert elvittek és bevagoníroztak. Joszi bácsinak azonban szerencséje volt, még éppen gimnáziumi korban lévén. így mihelyt lehetett, az egykori öntevékeny baráti társaság újra összeállt. A háború után került ide kispapnak Kovács István, aki intenzíven közreműködött a KALOT munkájában. Tóth Józsefék (aki titkára volt a KALOT-nak) csapata mellé állt, s vele együtt csinálták tovább a színdarabokat. Ehhez a körhöz csatlakoztak iparos, tanonciskolát végzett valamint középiskolát végzett fiatalok is, akik tovább bővítették a létszámot, mely közel 300 főt számlált.

Tóth M. József az '50-es évek elején

A háborút követő évben, 1946-ban feloszlattak minden egyesületet és csak a pártok működhettek tovább. Neveltetési és világnézeti okokból Tóth József és barátai a Kisgazdapártot választották ki csatlakozás céljából. Igazából nem is a pártba, hanem annak ifjúsági szervezetébe lépett be a KALOT, 280 tagjával együtt. Ez az ifjúsági szervezet jelentős amatőr művészeti tevékenységet folytatott. „Nekünk a puszta lelkesedésünk volt, ami szárnyakat adott. Mindent félretettünk, s mentünk, mint az űzött vadak, hogy terjesszük a kultúrát". Ekkor már a gyöngyösbokrétások első generációja idősebb volt, így a közülük kikerülő fiatalabbakkal frissítették annak tagságát.

Központi intézkedésre 1948-ban egyesítették a pártszervezeteket is Magyar Dolgozók Pártja néven. Ennek falusi ifjúsági szervezeteként megalakították az EPOSZ-t (Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége). Tóth Józsefet ellentmondást nem tűrően kijelölték az EPOSZ vezetőjéül. Rövid időn belül azonban élettelen lett ez a szervezet, magától elhalt még jóval 1950-es megszüntetése előtt. Aztán elkezdődött a rettegés, a beszolgáltatások, padláslesöprések időszaka. Tóth Józsefnek is számos éjszakát kellett készenlétben tölteni pokróccal és háromnapi hideg élelemmel. Ilyen körülmények ellenére is, az akkor már népiegyüttesnek elnevezett művészeti csoport (a korabeli pártvezetés a Gyöngyösbokrétát egy korábbi, általa nem tűrt ideológiához kapcsolta) élt és működött. Időközben, a fogságból hazatért Kovács László ismételten bekapcsolódott a munkába. Kitartása és áldozatvállalása következtében Tura az 40-es évek végére a népművészeti szakmai érdeklődés centrumává vált, melyet olyan nevek fémjeleztek, mint Muharay Elemér, Fél Edit, Volly István, Balla Péter... Segítségükkel a népiegyüttes olyan szintre került, amely megállta a helyét országos bemutatókon is. A népiegyüttes a front után első jelentősebb országos sikerét 1947. augusztus 20-án, az Erkel Színházban aratta. "Csodálatos élmény volt számunkra, hogy fiatal, falusi, senki emberek három napot az Erkel Színházban tölthettünk."

Szovjet mintára 1950-ben megalakultak a tanácsok, s községünkben a Pártkongresszus tiszteletére nem állt rendelkezésre megfelelő kultúrhelyiség, ezért a VB 1950. december 27-i ülésén az alábbi határozatot (39/1950.) hozta: „A Községi Tanács VB az előterjesztett javaslat alapján kultúrhelyiségnek Tóth Mihály féle épületet kívánja igénybe venni. A nagyterem megfelelő gyűlések és összejövetelek tartására, még nevezett jelenlegi lakása könyvtárszoba és melléképület elhelyezésére. Szükséges nevezett tulajdonos részére megfelelő lakás biztosítása. " 496 Ezzel megnyitotta kapuit a Tóth Mihály (Hugyóka) féle kocsma-bálteremből államosított kultúrotthon, melynek elsőigazgatójául a még huszonéves Tóth Józsefet (aki egyben Oktatási és Népművelési Bizottsági tag is volt) nevezték ki. A megnyitó ünnepség, műsor keretében zajlott. Színpad ugyan volt, de a közönségnek rendes ülőhely még nem állt rendelkezésre, hanem a községházáról hordtak át székeket.

Úgy éreztem, hogy olyan dolgot bíztak rám, aminek nem tudok az ura lenni a politikai nyomás miatt, mely akkor nehezedett az emberre. Borzasztó kételyek között voltam, de nemet nem lehetett mondani. Akkoriban kellett tartani magyar-szovjet barátság napot, és ezen ünnepélyes alkalom keretében adták át nekem a kultúrház kulcsát. Majd leégett a bőr a képemről. Ideges voltam attól a tudattól, hogy nekem más házát adják át. Olyan szempontból örültem viszont, hogy az én társaságomban, baráti, ismeretségi körömben lévő emberek végezhetik majd azokat a munkálatokat, melyeket eddig tettek a községért. Közösen nekifogtunk vakolni, festeni, színpadot javítani társadalmi munkában. "

Az államosításkor a kultúrház-könyvtár kiterjedése egy nagyteremből és a hozzátartozó lakásból állt, melyet Tóth Mihály (Hugyóka) egy zsidó családtól (Dr. Hajdú Sándor és családja) vásárolt meg kocsma-bálterem kialakítása és lakás céljából. A kocsmát már nem volt ideje odaköltöztetni az államosítás miatt. A lakás részből három szobát (kettő utcára néző), a fotólabort és a padlásfeljárót alakította ki a kultúrház. (Az emlékezők elmondása alapján a fotólabornak berendezett helyiség alatt egy családi boltíves pince húzódott.) A jelenlegi könyvtárépület tejcsarnokként és ruhaüzletként üzemelt, a különálló kisépület pedig Csorba-Pesti féle magántulajdonban volt (Egy ideig itt volt a postamesteri hivatal, majd 1922-ben Csorba Albert és családja megvásárolta, és hentesüzletként működtette 1939-ig. A II. világháború után kibérelte a Földművesszövetkezet édességboltnak ill. cukrászdának, ahol az épülettulajdonos leányait, Csorba Ilonát és nővérét is alkalmazta. Ez a bolt 1956-ig működött. Ezt követően cipőboltként üzemelt. Az épület 1977-ig Csorba Ilona turai lakos és Pesten élő sógora, Pesti István tulajdonában volt, amikor felkínálták a tanácsnak megvételre. Az meg is vásárolta a művelődési ház és könyvtár bővítése céljából.)

A Turai Népi Együttes az Erkel Színház előtt (1947) - középen Tóth József kultúrház igazgató

A kultúrotthon megnyitásától számítva, a község kulturális életének központja ez a színtér lett, s a mindenkori kultúrotthon igazgató ill. műv. ház vezető személye döntően befolyásolta Tura kulturális-közművelődési arculatát. „Tóth József csak mosolyogni járt be a kultúrházba, olyan nyugalmat árasztott. " - mondta róla Kovács László. Joszi bácsinak elsődleges és legkitartóbb segítsége, felesége Sára Zsuzsanna volt.

Turát évtizedeken keresztül, szinte töretlenül két fajta művészeti tevékenység jellemezte: a népművészet és a színjátszás. Mindkettőt igen magas szinten művelték, s megmozgattak általa minden társadalmi rangú és műveltségi szintű réteget. Az amatőr művészeti tevékenységben a pedagógusok élen jártak.

Az 1950-es államosítás idején azonban nem számoltak azzal, hogy ezen a helyszínen beindul egy lendületes kulturális élet. Ezért intézményi költségvetését is utólag készítették el, melyről az 1951. május 9-i VB ülés jegyzőkönyve tanúskodik:

„A pü. csop. főelőadója bejelenti, hogy a folyó évi március 15-én átvett Kultúrotthon költségeiről a folyó évi költségvetésben gondoskodás nem történt, mivel pedig az év közben átvett feladatkörre a községi tanácsnak póthiteli igényléssel kell a fenntartást biztosítani. Ismerteti a kultúrotthon igazgatója által benyújtott költségtervezetet, amely szerint az. állandó gondnok, fizetése fejében 2.280 Ft-ot, könyvtáros tiszteletdíja és útiköltség fejében 580 Ft-ot, fűtésre 2.500 Ft, világításra 1.500 Ft, karbantartásra 2.700 Ft, tisztántartási eszközökre 600 Ft, könyvtárfejlesztésre és szaklapokra 1200 Ft, berendezésre 6.000 Ft volna előirányzandó a még hátralévő időszakra. (59/1951.) A VB a benyújtott kultúrotthon költségvetési tervezetét részleteiben kitárgyalva helyesnek találja és a kultúrotthon költségeire 17.960 Ft póthitel államsegély alapjában történő beállítását határozza el és elrendeli jóváhagyásra való felterjesztését."

A népiegyüttes művészeti vezetője, a kultúrház keretein belül Kovács László volt. A falu kulturális életének első jelentős eseménye a front után az 195l-es I. Országos Aratóünnepély. Tóth József visszaemlékezése:

„Tizenegy helyen volt az országban aratóünnep a Népművészeti Intézet szervezésében. Ebből az egyik helyszín Tura volt. Nekünk már megvolt a néptánccsoportunk, mikor Kovács Laci bácsi szakmai kapcsolata révén Turára esett a választás. Az akkori szakembergárda mind itt volt lenn, útmutatást adtak. Jöttek a rádiótól, filmhíradótól olyan személyek is, mint Jancsó Miklós. Országos lapokban tették közzé az eseményt. Muharay Elemérék, Szél Jenő, az intézet akkori igazgatója nálunk aludtak. Ezeknek a nagy ünnepélyeknek az ökörsütés volt a befejezése a kastélyparkban. Turán is meghirdették, de mivel ez a beszolgáltatások ideje volt, a minisztérium nem adta meg hozzá az engedélyt. Helyette öt mázsa szafaládé volt. Lóverseny is volt, harminc lovaslegény indult a Páskomréten, mint Pesten a lóversenytéren. Kb. ötezer ember volt kinn. Az aratóünnepély rakta le a falu hírnevét. Erről film is készült, melyet a kultúrház falára vetítettek le utána az embereknek."

A színjátszó csoport vezetője-rendezője Tóth József működése alatt Szoó István és Pászti Péter volt. A csoportban a község „hiteles" emberei játszottak, köztük számos pedagógus. A faluban minden korosztályból rendelkeztek színészi ambíciókkal. A színdarabokat mindig telt házzal, de belépőjegy ellenében játszották, s gyakoriak voltak a vendégszereplések Valkón, Zsámbokon, Galgahévízen. A turai nézőtéren törzshelyeket alakítottak ki egy megrajzolt ülésrend alapján. „ Olyan előadásaink voltak, melyre érdemes volt eljönni. Ebben látom sikereink titkát." A színházi élet kezdetét Túrán Pock Aladár és baráti társasága, kultúrcsoportja által rendezett darabok jelentették.

Tépett zászló

1930: Málcsika kisasszony (rendező: Bódi Irén, pesti színésznő)

1934 v. 35: „Karácsonyi életkép" (rendező: Benke János és Pock Aladár)

1935: Obsitos (rendező: Pock Aladár)

1935: Szentgyónás titka

1937: Bem apó (rendező: Pock Aladár)

1938: Falu rossza (rendező: Gólya András)

1939 v. 40: Tépett zászló

1940: Krasznahorka büszke vára (rendező: Tóth István „Fityi")

1940: Huszárkisasszony (rendező: Pock Aladár és Chikan Ernő)

1941: „Életképek" a Jézus Szíve Leányegylet előadásában (rendező: Dr. Molnár Pálné)

1942: Légy jó mindhalálig (rendező: Pock Aladár és Pock Aladárné)

1943: Napraforgó (rendező: Pock Aladár és Pock Aladárné, Szoó István és Szoó Istvánná)

1943: A nagymama (rendező: Szoó István és Szoó Istvánná)

1944: Úri szokás (rendező: Pászti Péter és Tóth József)

1945: Fogolykarácsony (rendező: Pock Aladár)

1946: Énekes madár

1946: Karikagyűrű (rendező. Kovács István káplán)

1946: Gyöngyvirágos huszárcsákó

1946: Diák színjátszók (rendező: Kovács László, Pock Aladár)

1946: Énekes madár

1946 v. 47: Mágnás Miska (rendező: Dora István, Dr. Főző Józsefné)

1947: Gyurkovics lányok

1947: Te csak pipálj Ladányi!

1946 v. 47: Dandin György (rendező: Pászti Péter)

1947: Esztrádműsor (rendező: Pászti Péter)

1948: János vitéz (rendező: Kovács László)

1948: Az úr katonái (rendező: Szoó István)

1949: Rókalyuk (rendező: Pászti Péter)

1949: A fösvény (rendező: Szoó István)

1950: Dohányon vett kapitány (rendező: Szoó István)

1951: Liliomfi (rendező: Szoó István)

1952: Szabad szél (rendező: Szoó István)

1953: Csínom Palkó (rendező: Szoó István)

1953 v. 54: Három a kislány (rendező: Pászti Péter)

1955 v. 56: Csalódások (rendező: Pászti Péter)

1955 v. 56: Szelistyei asszonyok (rendező: Szoó István)

1957: A bor (rendező: Szoó István)

1958: A vén bakancsos és fia a huszár (rendező: Pászti Péter)

1960: A szabin nők elrablása (rendező: Pászti Péter)

1961: Hozomány (rendező: Pászti Péter)

1962: Zsuzsi kisasszony (rendező: Pászti Péter)

 

Huszárkisasszony-középen (ülnek) a rendezők:

Pock Aladár, Chikán Ernő, valamint Pock Aladárné

 

„Életképek"

Légy jó mindhalálig

Napraforgó

A nagymama

Gyöngyvirágos huszárcsákó
Felső sor (balról jobbra): Tóth István, Tóth József

Ülő sor: Szilágyi József, Sára Mihály, Galambos Endre, Dóra Géza, Kis József (Gastye)

 

Diákszínjátszók. Ülnek Kovács László, Pock Aladár

 

 

Esztrádműsor
Felső sor: Kuti József, Sztrapel Rozi, Dóra Géza, Tóth József Sára Zsuzsa, Galambos Endre
Középső sor: Csombor Mária, Sára Éva, Vágó Eta, Polgár Magda, Csorba Ilonka, Kuti Erzsébet
Alsó sor: Pászti Péter, Ignácz László, Galambos Károly
 

Az úr katonái
Felső sor: Tóth István, Galambos Endre, Ignácz László, Pászti Péter, Király István

Alsó sor: Szoó István, Szász Sándor, Pock Aladár, Chikán Ernő, Tóth József, a fiú Pecze Gabi
 

A fösvény

 

 

Három a kislány
 

A vén bakancsos és fia a huszár

 

 

Szabin nők elrablása

 

(Sajnos a színdarabok évszámai nem biztos, hogy mindig pontosak. Az adatokat Kovács Frigyesné, Lőrincz Kálmánná, Pászti Péter, Pászti Péterné, Tóth József visszaemlékezése alapján közöljük.)

Az 1945 előtti színházi előadások egyik helyszíne a Puhos kocsma után, a Szent Imre Körhöz tartozó Pászti Péter és Tóth József ötletére létrehozott állandó színházterem volt a jelenlegi TSz irodán, az akkori ún. Serházban. Saját kezűleg hozták rendbe egy kőműves mester segítségével. A Hanoffer-féle házban működött, Pestről kitelepített nyomdában nyomtatták a színdarabok plakátjait. A Szent Imre Kör, illetve a belőlük kinőtt szervezet mellett más egyesület is rendezett darabokat. Pl. a Szent József Kör, a Jézus Szíve Leányegylet dr. Molnár Pálné vezetésével, a MADISZ, stb.

A színdarabok közül kimagaslik a János vitéz, mert egy olyan időszakban tisztelegtek vele 1848 emléke előtt, mikor a rendszer igyekezett végképp eltörölni a hagyományokat, a magyar öntudatot. Sajnos, már csak a színpadon lehetett lengetni a magyar zászlót, s a közönség egy emberként énekelte: „Mindenünk e zászló, sose hagyjuk el." (A dalokat betanította és kísérte: Dr. Főző Józsefné.)

A háttérmunkákban az 50-es évektől (díszletkészítés, színpadtechnika stb.) rendszeresen segítők közül néhány: Chikan Ernő, Lukács Vilmos, Várkonyi Józsefné Nagy Margit, Pásztor Gábor, Lőrincz Kálmán, Fehér Antal, Benke István stb.

A Pászti Péter és Szoó István rendezte színdarabok rangos társadalmi eseményeket teremtettek, melyeket a közönség részéről is nagy készülődés előzött meg. Jóval több volt ez az embereknek, mint egy amatőr művészeti tevékenység.

Emellett azonban más szakkörök is kialakultak. Tóth József kultúrotthon igazgató 1952. február 5-i VB beszámolójában 11 szakkör működését említi: színjátszócsoport, balladakórus, népitánccsoport, bábcsoport, gazdaasszonykör, természettudományi olvasókör, sportkör, gazdakör, stb. Folyamatosan bővült a kultúrház eszközállománya (hangszerek, magnetofon, népviselet). Mindezt segítette az is, hogy a rendezvények jóval több bevételt termeltek, mint amennyi a szükséges kiadás volt, hiszen rengeteg volt a szívből, lélekből, társadalmi munkában dolgozó aktivista. Pászti Péter ezekkel a szavakkal beszélt Tóth Józsefről: „Kiváló érzékkel ismerte fel és szervezte be a legjobb aktivistákat. Még a vasárnapjait is a kultúrházban töltötte. Éjjel volt mindig, hogy hazament."

Volt népi zenekar, mely elsődlegesen a színdarabok zenei betéteinek kíséretére alakult meg. Később szalonzenét ül. tánczenét is szolgáltatott, továbbá alkalmas volt a népiegyüttes kíséretére is. Hangszereit a kultúrház állította ki. „Amire igény volt, már vettük is."

Óvodáskorúak kis népiegyüttesét, az utánpótlás csoportot Lukács Mária, majd Pásztor Magda (később Sára Ferencné) vezette. Lukács Aranka (később Pászti Péterné) bábszakkört, Pock Aladárné varrószakkört vezetett.

Működött fotószakkör is, melyet eredetileg a Színház- és Filmművészeti Főiskolára készülő Sára Sándornak indítottak, időben felismerve és felkarolva tehetségét. 0 kezdetben Kuti Istvánnal vezette, majd főiskolai tanulmányainak megkezdése után Kuti István egyedül. Őket Benke István és Sallai Gyula követte.

A pénztáros-jegyárusító Havle Károly és Havle Károlyné, a gazdasági vezető Visy József (Öcsi bácsi).

Működött mozi, melynek gépésze Csörgi József (Bungyi), majd Benke Sándor (Cuki) volt. A kultúrház vásárolt saját filmvetítőgépet. A filmeket pedig személyesen Benke Sándor és Dolányi Sándor szállította. Heti négy napon, két műsorban voltak vetítések: szerda, csütörtök, szombat, vasárnap.

Tóth Józsefet 1952-ben kinevezték az Aszód Járási Tanácshoz népművelési előadónak, így másnak kellett átvennie az intézmény vezetését. Néhány hónapig Szoó István, majd Kovács László került a kultúrház élére, aki egyben a népiegyüttes vezetője is volt. A VB 1952. október 14-i ülésén hozta azt a határozatot (125/1952), melyben „igazgatói tisztségre Kovács László tanítót bízza meg ".

Azonban 1956-ban változás történt. Tóth József a szólásszabadság felvállalása miatt elveszítette járási állását, s két kisgyerekkel, munka nélkül, megélhetési gondokkal küszködött. Kovács László ekkor felkereste, s azt mondta neki: „Neked kenyérkérdés, nekem csak kalácskérdés, mert tanítok az iskolában. Gyere vissza a kultúrházba!" így 1957. márciusától ismét Tóth József lett az igazgató, egészen 1962-ig.

A megkezdett szakkörök folyamatosan működtök továbbra is, teljes erőbedobással, sőt újak is alakultak. Tóth János (későbbi jászberényi múzeumigazgató) 1958-60-ig néprajzi szakkört vezetett. Az 1956-os kijárási tilalom feloldása utáni években elindultak a rózsa-, szegfű-, stb. bálok. Báli rendezvények, táncmulatságok alkalmával (néhány rendkívüli alkalomtól eltekintve) sohasem volt a „kultúrban" italkimérés.

Varró- és főzőszakkör, valamint motoros tanfolyam is működött folyamatosan. Pászti Vera a gyermekcsoport mellett 1960-63 között felnőtteknek is tanított néptáncot.

Tóth József és Kovács László 1957-ben felkereste a MÁV országos igazgatóságát és 600 férőhelyes különvonatot rendeltek a Galga menti települések egy napos utaztatásához az akkor még sokak által nem látott Balatonra. Turára kitoltak egy üres szerelvényt, mely a szomszédos falvak érdeklődő lakóit Aszódig mindenütt felvette, majd a soron következő egyetlen megállóhelye Siófok volt.

A TV megjelenésével a művelődési otthon is vásárolt egy készüléket, egy 196l-es beszámoló már azt írja, hogy az intézmény tulajdonában is van.

A turai rádió Ifjúsági Rádió néven 1957-ben kezdi meg működését, majd Rákóczi Rádió néven folytatódik Takács Pál úttörőcsapatvezető és az akkor még elemista, majd gimnazista Szarvas László vezetésével, úttörők és KISZ-esek részvételével. A kultúrotthon jóvoltából önálló stúdióhoz jutnak, és rendelkezésre bocsájtja hanglemeztárát is. A Nagyközségi Tanács hangoshíradóján keresztül 1965-ig sugároztak műsorokat vasárnaponként, melyek a villanyoszlopra szerelt hangszórókon keresztül jutottak el a hallgatókhoz. Később heti három alkalomra szaporodott a műsorok száma. Az időjárási okok, az emberek behúzódása miatt a rádió november 15-től március 15-ig szünetet tartott. Állandó rovatai közül néhány: NYSZ-NYF - Nyitott szemmel-nyitott füllel, mely a falu aktuális problémáit vitatta meg; hírek; „Falujáró mikrofon"; „Szülők iskolája"; élő közvetítések; irodalmi rovat; rádiójátékok; bélyeg-és könyvismertetés; „szív küldi"; mese; zene; stb . A Kossuth Rádió is kijött riportot készíteni, a televízióban is bemutatkoztak, s számos napi-, heti- és havilap adott részletes tájékoztatást a rádió munkájáról. 1959-ben így ír a Pest Megyei Hírlap: „A két adó (a nagyoké az egyes, az úttörőké a kettes) összesen negyven állandó munkatársat foglalkoztat. Negyven diákot, ipari tanulót, KISZ-tagot, parasztfiatalt; negyven szereplőt, írót, rendezőt, riportert. És jó néhány levelező munkatársat, akik a magnóval (akkor még egy 34 kg-os darab) minden jelentősebb eseménynél megjelennek, s a riportok, saját írások mellett tartalmas zenei, irodalmi műsorokat adnak. Most már százhuszadszor. "

Az ifjúsági Rádió munkatársai adás közben, középen Takács Pál

A Rákóczi Rádió "stábja"

Tagok (előre elnézést kérve a nem szándékosan kihagyottaktól): Békési István, Benke Erzsébet, Benke István, Dolányi Anna, Dolányi Mária, Erdélyi Mihály, Fehér Zsuzsa, Gólya Erzsébet, Gólya István, Gólya Juli, Haraszti Julianna, Kelemen Gábor, Köles József, Lévai József, Lipták Katalin, Lukács Erzsébet, Meleg Mária, Mester Ilona, Ötvös László, Pászti Anna, Pásztor István, Pázmándi Mária, Pecze István, Polgár Erzsébet, Polgár Ilona, Rácz András, Rácz Ilona, Szentandrási Anikó, Tóth L. Katalin, Tóth Zs. Ilona, Tóth Zs. Mária, Vidi István. A rádiózenekar tagjai: Szabó István (Tapis) harmónika, Csörgi Géza szaxofon, Csányi István zongora, Pásztor László (Hunder) dob.

Az 1957-től elindult Faluszínház ez évben három ízben tartott előadást Turán. Ekkor került megépítésre a nagyterem toldalékaként 1 db öltöző, mert a színészek másképp nem vállalták a vidéki fellépést. Miután Turán igen nagy kultusza volt a színjátszásnak, előszeretettel fogadták a színielőadásokat. Kéthavonta került sor bemutatókra és olyan klasszikus műveket adtak elő, mint a Bánk bán, melyet Aczél György (akkori kultuszminiszter) személyesen tekintett meg Turán. 1962-től Vankó István pedagógus irodalmi színpadot vezetett, melynek tagjai zömmel a Rákóczi Rádió soraiból kerültek ki.

Bár 1957-ben befejeződött az udvar betonozása, s további fejlesztések voltak kilátásban, mégis félmegoldásoknak bizonyultak. A gazdag programok megfelelő bonyolításához kitalálták Tóth Józsefék, hogy egy új kultúrházat kellene építeni. A helyét a Piactéren jelölték meg, elkészíttették a rajzokat, megszerezték az építési engedélyt is, s egy éven keresztül tették bankszámlára a kultúrház bevételeiből, a lemondott tiszteletdíjakból azt a jelentős összeget, melyet azután mégsem a kitűzött cél megvalósítására fordítottak az utódok. így hangzik Tóth József felajánlása 1960. október 18-án: "Tóth József ig. felajánlja, hogy egy új művelődési otthon létesítéséhez megtakarításokból 5 éven keresztül évi 100 ezer Ft összeggel járul hozzá a művelődési otthon létesítéséhez, és javasolja, hogy 1962-től a községfejlesztési alap is ezen feladat megvalósítására legyen felhasználva." Az évek, évtizedek folyamán, egészen napjainkig újra és újra napirendre kerül ez a téma, de még ma is ugyanabban az államosított épülettömbben folyik a kulturális élet egy jelentős része.

Kovács László

Tura szellemi, kulturális életének kimagasló személyisége volt Kovács László. Nagyszentivánon (ma Királyegyháza - Baranya m.) 1908. április 3-án, parasztcsalád ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot. Középiskoláit Pécsen, a tanítóképzőt szintén Pécsen és Kalocsán, az érseki tanítóképzőben végezte, ahol 1928-ban kapott kántortanítói oklevelet. Előbb Ormánság „fővárosában", Sellyén vállalt állást, ahol tanítói munkája mellett - kiváló zenei felkészültségével - színjátszó csoportot, zenekart, dalárdát szervezett, mely utóbbival jelentős sikereket ért el. Aztán 1935-ben Turán, nagy tekintélyű elődjének, vitéz Sándor Józsefnek nyugalomba vonulása után Kovács Lászlót választották meg kántortanítónak, ahol is mindennapi tanítói és kántori munkája mellett folytatta azt a kultúrmissziós tevékenységet, amelyet Sellyén megkezdett. Más helyen már ismertettük kántori, iskolai munkáját, néhány adattal felelevenítettük a Gyöngyösbokréta létrehozásában kifejtett tevékenységét. Az alábbiakban részletesebben mutatjuk be. mindazt, amit a turai kultúrház vezetőjeként, a járás, sőt Pest megye népművelési, népművészeti vezetőjeként 1962-ben tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláig a turai, a Galga menti, sőt az egész magyar népi- és dalkultúra érdekében kifejtett.

„Laci bácsi volt a község szellemi irányítója. Mi csak inasok voltunk mellette.... Egy pillantása elég volt, és tudtuk, hogy mit kell csinálni. Nem volt a feladat kiosztva senkinek sem mikor ő volt a főnök, mégis mindenki tette a dolgát."1 Megfelelő zenei képzettséggel, kritikai érzékkel és kapcsolatteremtő képességgel bírt.

Kovács László - a korabeli rendszer által meg nem tűrt módon - a tanítósággal párhuzamosan kántorizált is. Többszöri, egyre messzebbre történő tanítói áthelyezésével próbálták ellehetetleníteni kántori tevékenységét Turán. A távolságokat időbeosztásának átszervezésével és biciklije segítségével egy darabig le is küzdötte, mígnem az
akkor már országosan szakmailag elismert Kovács László dabasi áthelyezéséről jött a hír. El kellett döntenie, hogy „egyházi szolgálatban marad vagy sem". A kényszerű döntés eredménye lett, hogy lemondott kántorságáról - de nem ideológiai meggyőződéséről -, ugyanakkor kultúrházvezetőként még szélesebb körben sikerült kifejtenie értékteremtő és értékmegőrző munkáját. A népiegyüttes mellett ő vezette a zenekart, s zeneiskolai képzést is folytatott.

Kovács László

A sok megaláztatás után mintegy kárpótlás volt neki a Kossuth-díjjal való kitüntetés, ekkor tudott megnyugodni, hogy feljebbvalói meglátták a benne rejlő ill. az általa teremtett értéket. Hiszen ő az egész életét a népművelői munkára alapozta. „A népművelőnek élő hirdetőoszlopnak kell lenni" - mondta mindig Tóth Józsefnek, aki egyike azoknak, akik Laci bácsi tanítványának vallották magukat. „Mindent a faluért tett, nem volt fáradékony." Teljes erővel a község fellendítésén dolgozott, kulturális felemelkedésének, országos hírűvé válásának alapjait Kovács László rakta le. Új lehetőségeket, megújult arculatot teremtett. Munkásságát a KALOT megerősítésével kezdte, majd nyári óvodát csinált, sok helyi embernek szerzett munkát a vasútnál. Ő indította el, és általa fedezték fel az asszonyok Turán a kézimunkázást, mely nemcsak a motívumkincsnek a megőrzését, hanem megélhetési forrást is jelentett. Számos turai család bevételét biztosították a külföldiek számára eladott viseleti darabok. Már 1940-ben rendezett egy nagyszabású kézimunka kiállítást turai asszonyok alkotásaiból az idelátogató szerb külügyminiszter, Cincar Markovic tiszteletére. Széles körű szakmai ismeretségének (Muharay Elemér, Bárdoss Lajos, Hubay Miklós, Szőts István, stb.) megtartásához és ápolásához hozzájárult az a gondoskodó családi háttér, melyet felesége (Dora Margit) biztosított számukra jóízű ebéddel, vetett ággyal és vendégszeretettel.

Egy falu életében, mint ahogy Turán is, a kántornak ill. kántor-tanítónak a falu szellemi irányítójává kellett válnia. Ezt tette Kovács László is a kultúra területén a Gyöngyösbokréta mozgalommal majd a népiegyüttessel ill. az egyházi énekkarral, zeneiskolás tanítványaival, gazdasági téren pedig az ezüst- és aranykalászos tanfolyamok beindításával.

Tóth József után 1952-ben őt bízták meg a kultúrház vezetésével.

Egymást követő három évben, 1952-, 53-, 54-ben országos kulturális seregszemlék voltak a helyi bemutatóktól elkezdve felmenő rendszerben. A turai népiegyüttes Lakatos Sándor és népi zenakara kíséretében fellépett először az Erkel Színházban, majd a Madách, s végül az Operett Színházban. Az egész Galga mente folklórja akkor élte virágkorát, és képviselőit a szakma a legnívósabbnak tartotta. 1956-ban, a forradalom kitörésének napján ment volna a népiegyüttes Csehszlovákiába, de ez az utazás már meghiúsult, s egy kis időre szükség volt ahhoz, hogy az emberek feleszméljenek, és ismét bekapcsolódjanak a kulturális közéletbe.

1953 tavaszán Kovács László kezdeményezésére, a Népművelési Minisztérium a községi kultúrotthon palóc jellegű berendezésével Markos Erzsébet iparművészt bízta meg. A Népművészeti Intézet segítségével felkereste Kántor Sándor fazekast, a Népművészet Mesterét, aki csodálatos szépségű szemeskályhát készít a nagyterembe; Sztelek Dénes faragót, a Népművészet Mesterét, aki elkészíti a faragással díszített bútorokat, függönykarnisokat; a turai Sára Józsefhé, a Népművészet Mestere segítségével az ablakokra a régi nyakba való, fehérhímzéssel kivarrott kendők kerültek, amelyeket később kiegészítettek a terítőkkel és függönyökkel, utóbbiak Király Elekné turai íróasszony, a Népművészet Mesterének szakkörében készültek.

Pászti Vera 1955-től 1971-ig gyermek néptánccsoportot vezetett, ő a Népművelési intézet koreográfusi szakán végzett. Gyermekei a Zeneakadémián is felléptek Volly Istvánnak köszönhetően, a Katkics Ilona rendezte Pünkösdi királyné c. műsorral, melyet a televízió is közvetített.

Kovács László működése alatt, 1955. január 1-től kezdi meg gondnoki tevékenységét Mester Józsefné Bözse néni, aki a népi együttes elmaradhatatlan szólistája volt.

Szüreti mulatság - 1961. ősz - Pászti Vera gyerekcsoportja

Kovács László 1954. december 28-i VB ülésen hat szakkör működéséről számol be. Innen tudjuk, hogy a kézimunka szakkör anyaga éppen akkor Párizsban volt kiállítva; 1955-ös augusztusi beszámolójában azt olvashatjuk, hogy a kultúrcsoport a nyári mezőgazdasági munkák serkentése érdekében műsorokkal és köszöntésekkel járult hozzá a munkák sikeres előbbreviteléhez. Az 50-es években zajlanak a legintenzívebben megkövetelt propagandamunkák, s azok a „híres" teátrális május elsejék (munka ünnepek), melyekhez foghatót már nem láthattak a jövendő korok. Ennek érzékeltetéseképpen álljon itt egy részlet az 1955. április 19-i, a május 1-i rendezvényeket előkészítő VB ülés jegyzőkönyvéből (70/1995.): „A VB a május 1-i ünnepség műsorának összeállításával kapcsolatosan szervező bizottság létesítését javasolja, akiket folyó hó 21-ére a tanácshoz össze kell hívni, hogy a végleges ütemtervet összeállítsa. A községi Vb műsorral kapcsolatban reggel 4 órára zenés ébresztőt javasol, de. 10 órakor felvonulás a Gépállomástól az Úttörő parkban, melyen részt vesznek a szervezetek. Tanács 50 kocsit biztosít, feldíszítve, mely szintén részt vesz a felvonuláson. Gépállomás lehetőség szerint erőgépekkel vegyen részt. Az ünnepség színhelyét a Földművesszövetkezet es Népbolt dekorálja, színpadot állítson össze. A délelőtti műsoron, mely 11 órára szervezendő: Hazafias Népfront elnökének megnyitó beszéde, iskola énekkar, szavalat Gépállomás, Iskola, Földművesszövetkezet, DISZ részéről, ünnepi beszéd a Járási Pártbizottság kiküldöttje részéről, magyar táncbemutató az úttörők bevonásával, kultúrcsoport népi dalokat, a népi együttes táncokat ad elő. Tanulmányi versenyben első díjat elért dolgozat felolvasandó. Délután iskolai szabadgyakorlatok, talajtorna, staféta, népijáték bemutató, kézilabda és labdarúgó mérkőzés szervezendő. Este 7 órától táncmulatság a parkban. Ételek, italokról a Földművesszövetkezet és Népbolt gondoskodjon. " A példák közül talán ez a legreprezentatívabb, de hozzá kell tenni, hogy más nemzeti ünnepek alkalmával (pl. augusztus 20., ...) is kötelező, látványos részvétel volt előírt. Ahogy az egyik VB jegyzőkönyv fogalmaz: „ Tömegek mozgósítására megfelelő súly." Az adott kor államilag elvárt politikai igényeit a helyi kulturális életnek is ki kellett szolgálni. A VB 129/1952-es határozata mutatja, hogy mennyire a politikai érdekeknek kellett alárendelni: „Az ünnepség méltóképpeni megrendezésének a tervfejlesztésekre döntő súlyt kell helyezni, hogy a mezőgazdasági munkák mellett a begyűjtési kötelezettséget is maradéktalanul teljesítse a község. " De hozhatnánk példaként az 1953. január 6-i jegyzőkönyvet is, amely arról ír, hogy a körzeti kultúrversenyt, hét község kultúrcsoportjának részvételével, Turán rendezték meg. Ebben az időszakban rendszeres program volt az ún. „Szabad Föld Téli Esték", melyek során mezőgazdasági szakelőadások hangzottak el. 1962-ben Tóth József még arról számol be, hogy 60 ismeretterjesztő előadást tartottak, s ezt még fokoznia kellett. Ami viszont ennél fontosabb számunkra, hogy mindezzel párhuzamosan a művelődési ház és a könyvtár területen, mint kulturális színtereken, elsősorban értékes tartalmi-szakmai munka folyt az intézményvezetők irányítása alatt. Sőt, érdemes kidomborítani, hogy a politikailag legkeményebb időszakokban folyt a legszínvonalasabb, sokoldalú és néphagyományainkat átmentő népművelői tevékenység.

Az 1952-es Népi Együttes

Kovács László fáradtságot nem ismerve mindent annak ellenére tett, hogy az 50-es évek tragikusak voltak, a mindennapok rettegéssel itatódtak át, hogy jön egy „ávós", s mindenféle ok nélkül elvisz valakit. „Nem tudhattuk, hogyha valamit jó szándékkal csináltunk, rosszindulatúan nem jelentett-e fel miatta valaki." - emlékezik vissza Kovács Lászlóné. Pedig az amatőr művészeti munkával a csoportok a falut, az embereket szolgálták, hogy felejtsék el a beszolgáltatási, rekvirálási gondokat. Hiszen más szórakozási formájuk amúgy sem igen volt, kivéve az alkalmi lakodalmak. „Szomjazott a nép a kultúrára." - mondja Kovács Lászlóné. „Mi pedig örültünk, hogy nem éltünk hiába." - folytatja Tóth József.

A kultúrotthon 1956-ban vette fel Bartók Béla nevét, melyet a VB 1956. február 21-i jegyzőkönyvéből tudhatunk meg: „ Visy György VB titkár javasolja, hogy Bartók Béla emlékére, aki községünkben 154 dalt gyűjtött össze, márvány emléktáblát helyezzünk el a kultúrotthon falán." (16/1956) "Bartók Béla emlékének megörökítését április hó 4-ig márvány tábla készítendő, és a kultúrotthon falán, ünnepség körében elhelyezendő. Egyben a kultúrotthon is Bartók Béla Kultúrotthon nevet vegye fel."

Ugyancsak ezen az ülésen, 1956 február 21-én hangzik el Kovács László javaslata a VB felé, hogy a Tej csarnokot és Népboltot helyezzék át a kultúrotthon bővítése céljából, de csak az 1959. április 7-i ülésen született érdemi döntés: (79/1959) „A VB a Tejszövetkezet által a kultúrotthonban használt helyiségek bérleti szerződését nem hosszabbítja meg, mert ezek művelődési célra szükségesek." Ennek folytatása az 1960. február 9-i döntés, mely másik területet biztosít a Tejipari Vállalatnak, hogy azon új tejgyűjtőt építsen. A megvalósítás lassan halad, mert csak az 1961. október 5-i ülésen hangzik el, hogy a Pest-Nógrád Megyei Tejipari Vállalat 1962. évben vállalja a községben új tejbegyűjtő létesítését. 1962-ben valóban átadásra került a Tejcsarnok, de abban a könyvtárat helyezték el.

Kovács László 1957-ben az Aszódi Járási Tanács részfoglalkozású népművelési felügyelője lett. E beosztásában „... szokásos lendületével szervezte újjá a népi együttesek munkáját, a kultúrházak szakköri tevékenységét, szakmailag irányította a kulturális szemléket; ahol még nem volt művelődési ház, ott új építését kezdeményezte, segítette, támogatta." Kimagasló szakmai munkáját értékelve Pest megye Őt bízta meg a népművészeti referensi feladatok ellátásával. „Nagy szeretettel és szorgalmas kitartással végezte megyei munkáját is. Szakértelemmel és meleg emberséggel karolta fel a más vidékein élő népművelőket, népművészeket. Az Ő munkájának is köszönhető, hogy a felsőbb művelődési szervek felfigyeltek a megyében dolgozó, a népművészetet művelő parasztemberek munkájára." - Az természetes volt, hogy különös figyelmet fordított a Galga vidék énekes asszonyaira, hímzőire, népzenészeire. Az Ő felterjesztésére kapták meg a Népművészet Mestere kitüntetést Király Elekné, Tóth G. Mihályné, Tóth L. Mihályné, Sára Józsefné, Szaszkó József turai, Zsíros Ferencné galgahévízi és V. Dudás Juli galgamácsai népművészek.

Kezdeményezésére hozták létre Petőfi egykori aszódi iskolájában a Petőfi Tájmúzeumot.

„Okos előrelátással és jó emberismerettel lelkes fiatalokból kiváló népművelő gárdát nevelt az aszódi járásban. Sokan büszkék arra, hogy Kovács László (népművelő iskolájá"-ba jártak, az ő irányítása alatt váltak e szép hivatás szerény munkásaivá. "

(A teljesség igénye nélkül: Tóth József, Lami István, Dolányi Sándor, Fercsik Mihály, Vankó István, Fábri Mihály, Sára Ferenc, Asztalos István.)

Az Aszódi Járási Tanácson 1961-ben ismét felállították az újjászervezett Művelődési Osztályt, amelynek főhivatású népművelési felügyelője lett Kovács László. „Dolgozott fáradhatatlanul, fiatalokat meghazudtoló energiával, mint annyi évtizede már. Új beosztása lehetővé tette, hogy megvalósítsa régi vágyát a Galga Völgyi Népi Együttest.

Szép elképzelése már-már valóssággá érett, amikor... Az ikladi állomás kopott várótermében tragikus hirtelenséggel meghalt Kovács László Kossuth-díjas kultúrotthon igazgató, az aszódi járás népművelési felügyelője, megyei népművészeti referens... ellobbant, mint a két végén gyújtott gyertya, mely nagy lánggal ég és messzire világít. "

 

Sára Ferenc

Sára Ferenc

A művelődési ház vezetését 1963. január 1-én Sára Ferenc vette át, s folytatta 1968. február 15-ig, amikor Gödöllőre került járási népművelési felügyelőnek. A másik főhivatású dolgozó Mester Józsefné Bözse néne volt, aki a gondnoki teendőket látta el. Az ő helyére jött 1966-ban Kuti Mihályné Teri néni.

A politikai elvárások teljesítésére TSZ akadémiát, szülők akadémiáját, ifjúsági film-szemináriumot, cigány szülőknek szóló előadásokat szerveztek, hiszen a „Közösségi tudatformálás, a szocialista erkölcs kialakítása területén a Párt és Kormány által meghatározott irányelvek érvényre juttatása" volt a legfontosabb szempont. Ha mindezeket teljesítették, úgy a hatalom nem bántotta a maradandó értékeket teremtő tevékenységeket sem.

A legnagyobb szakkör a Turai Népi Együttes volt, melynek vezetését Kovács László halálával tanítványa, Sára Ferenc vette át. A 60-as évek második felében megindul országos szinten a „pávamozgalom", melynek atyja Vass Lajos volt. Túrán 1969-ben tartottak országos pávatalálkozót a népdalkörök részére, s ezt a televízió is rögzítette. A népi együttest ekkor már pávakörnek nevezik. Az iskolás korosztályú gyerekek népművészeti csoportját Szilágyi Mária (ma Seres Péterné) tanítónő vezette. A művelődési ház iskolázta be őt a megyei szervezésű, havi rendszerességű továbbképzésekre.

Működött népi zenekar és tánczenekar, valamint Pászti Péter szervezésében tánciskola mintegy 70 fős részvétellel.

A szakkörök közül jelentős bázis volt még a fotószakkör, Benke Sándor és Benke István irányításával. A felszerelést 3 db hívótál, 1 db filmhívó henger, 1 db nagyítógép, 1 db szárítógép, néhány szovjet gyártmányú fényképezőgép és 1 db 16 mm-es filmfelvevőgép alkotta. A fotószakkör havonta tablót készített az eseményekről Képes Újság címmel, és 1965-ben „Községünk 20 éve" címmel fotókiállítást rendezett az úttörőcsapattal közösen.

A színjátszó szakkör Sára Ferenc intézményvezetése alatt már elsősorban irodalmi színpad jelleggel működött Vankó István vezetésével továbbra is. Főként a községi ünnepségeken kapott bemutatkozási lehetőséget a csoport. Tagjai (előre elnézést kérve a nem szándékosan kihagyottaktól): Balogh József, Békési István, Bíró József, Bozlék Mihály, Diós Ágnes, Erdélyi Mihály, Haraszti Julianna, Köles József, Köles Mihály, Pető Mária, Szilágyi István, Szilágyi Mária Terézia, Tusor Mihály. Főként mai magyar költők verseiből válogatott összeállításokat vittek színpadra, kivéve az 1964-ben bemutatott Debreceni lunátikus c. színdarabot, melyben a híres helyi színészgeneráció néhány tagja is szerepelt, mint Szoó István, Szoó Istvánné, Mezei József, Lőrincz Kálmánné a fiatal szerepeket alakító Diós Ágnes, Szilágyi Terézia, Bíró József, Köles József mellett. A díszleteket Chikan Ernő festette. (Az irodalmi színpadosoknak a néptáncosokkal közös fellépéseik és kirándulásaik voltak.)

Az a nagyszabású amatőr színházi munka s vele egy korszak, mely a falu életének meghatározó kulturális-társadalmi eseményeit eredményezte már a front előtt is, azonban már 1962-ben lezárult, s csak egy-egy színdarab erejéig elevenedett fel a következő évek, évtizedek során.

Működött még a Déryné Faluszínház, de már szinte csak évi egy előadással a téli időszakban. Mellettük megjelentek az előadóművészek műsoros estjei, "haknijai".

Sára Ferenc szervezte meg a nyugdíjas klubot MÁV és TSZ nyugdíjasok bevonásával.

Sára Ferenc legtermékenyebb, máig élő szakmai ismeretségét és egyben barátságát Béres János és felesége, Szőllős Beatrix jelentette, akik furulya-cimbalom összeállítású önálló népzenei estjükkel a turai közönség előtt is bemutatkoztak. Béres János számos helyi és stúdió rádiófelvételt készített énekes és hangszeres szólistáinkkal, elsősorban a 60-as évek közepétől, s ezeket a Magyar Rádió máig sugározza.

A művelődési házban komolyabb felújításra 111. bővítésre került sor először 1965-ben, mikor az öltözőrészt bővítették, majd 1966-67-ben, mely szoros összefüggésben állt a mozi és a bálok megfelelő színvonalon történő üzemeltetésének igényével. A nagyteremben még a Hugyóka fél olajos hajópadló volt, melynek java akkorra elrohadt. A nagy lyukak következtében kétszer volt komolyabb bokasérülés, így tarthatatlanná vált a meglévő állapot. A toldozgatás reménytelen volt, ezért a parkettázás megoldását választották. Ugyanekkor készült a karzat és a főutcára kinyúló gépház, mely a mozigépeknek adott helyet. Áz átalakítás tette lehetővé a mozi szélesvásznúsítását. Az állandó mozi kialakítása Benke Sándor (Cuki) nevéhez fűződik, aki MOKÉP-es munkaköre folytán nemcsak korszerű gépeket, hanem a legújabb filmek kópiáit is megszerezte Tura számára. Majdnem premier mozi volt a turai ebben az időben, mely nem is tette kérdésessé, hogy teltházas lesz-e az előadás. A pénztárosok Havle Károly és Havle Károlyné voltak, a jegykezelést Barát Mihály végezte.

 

Csányi István

Sára Ferencet követően, 1968. március 1-től Csányi Istvánt nevezték ki műv. ház igazgatónak. Itt kell megemlítenünk, hogy - Kovács Lászlót kivéve - egyedül Csányi István hunyt el az egykori intézményvezetők közül. így - sajnálatos módon - forrásanyagként csak a VB-ülésekre benyújtott beszámolói szolgáltak. Elsősorban a tánczenét vitte tovább, a jazz műfaját, mivel ő maga is konzervatóriumot végzett ember volt. A népi zenekar működése fokozatosan elmaradt egyes tagok elhalálozása ill. kiörege-dése miatt, és sajnos, az utánpótlás nem volt biztosított. Az akkori tagsággal a 70-es évek elejéig működött a zenekar.

Csányi István vásárolt egy versenyzongorát a műv. háznak, melyen magántanítványokat is vállalt, mintegy zeneiskolai képzésként. A zeneiskola működése már Sára Ferenc idején megkezdődött, melyről Csányi István 1968. december 29-én így számol be: „4. éve működik rendszeres zeneoktatás a műv. házban a Hatvani Zeneoktatói Munkaközösség tanárainak irányítása mellett.

  zongora hegedű harmónika  
1965-66 17 5 16 tanulók száma
1966-67 25 8 13 tanulók száma
1967-68 12 7  - tanulók száma
1968-69 10 5 7 tanulók száma

Ebben az évben zenei óvoda (előképző) beindításával próbáljuk pótolni az utánpótlást. Számuk: 28 fő." 1969-70-es tanévben további hangszereket is lehet választani, mint gitár, trombita, szaxofon, klarinét.

Csányi István vezetése alatt bővül tovább a helyi tánczenekar. A népi zenekarban nagybőgősként közreműködő Pászti Péter szaxofon játékával kapcsolódott a szórakoztatói zenei blokkhoz. Nem véletlen tehát, hogy a báli élet még zajlott, viszont a Déryné Színház iránti érdeklődés a TV miatt megcsappant. Azt, hogy a tömeges érdeklődés eltolódott a modern könnyűzene irányába, mutatja, hogy Csányi István már az 1969-es év első felében olyan, később megfizethetetlen sztárokká vált előadók és zenekarok turai koncertjeiről számol be, mint az Omega, Koncz Zsuzsa, Poór Péter, Payer András, Metro, stb. A népművészethez kapcsolódva viszont fellépett itt a Magyar Állami Népiegyüttes „Ecseri lakodalmas" c. műsorával.

Emellett természetesen a szakköri munkák, mint néptánc, irodalmi színpad, fotószakkör, stb. folytatódtak tovább. Az irodalmi színpad vezetője Sárközi Árpád, a mezőgazdasági szakközépiskola tanára lesz, majd 1970-ben Kuthi Józsefnét kérik fel. Ekkor (1968-ban) készíti el Benke István, a fotószakkör vezetője az „Ilon néni virágai" c tévéfilmet, melyet az augusztus 20-i ünnepségen bemutatnak. Pock Alaldárné vezetésével szabás-varrás tanfolyam működött, az általános iskola 7. és 8. osztályos tanulói számára társastánc tanfolyam indult. A tevékenységi kör bővítésére Pock Aladár 1969. augusztus 14-i VB ülésen már ekkor javasolja, hogy „a műv. ház állandó kiállítás céljára biztosítson termet, amely később a község múzeumának is alapja lehet. Javasolt a honismereti kör." 1970-ben a műv. ház a Pest Megyei Moziüzemi Vállalattól normál mozigépeket kap komplett erősítőberendezéssel.

Az élénk kulturális élethez nem méltó módon, az épület siralmas látványt nyújt: „A műv. ház állaga a járásban lévő műv. házakhoz viszonyítva eléggé rossz állapotban van. ... A műv. házhoz tartozó melléképület (WCszenesraktár) állapota rossz, az illemhelyet szinte már nem tudják használni ...Az utóbbi problémát javítással, alakítgatással már nem lehet megoldani." 1970-ben életveszély elhárítása miatt két hónapra szüneteltetni kellett az intézmény működését. így ismét napirendre kerül egy új művelődési ház építése: „A VB megbízza a titkárt, hogy tegyen előterjesztést falumúzeum létesítésének engedélyezésére, valamint a lakosság kulturális igényeinek kielégítése érdekében a 4. ötéves tervben irányozza elő korszerű műv. ház létesítését. " (68/1970)

 

Szarvas László

Csányi Istvánt 1972. március 16-án a mezőkovácsházi Járási Művelődési Központhoz helyezik módszertani vezetőnek, így 1972. május 15-ével Szarvas László tanárt nevezik ki igazgatónak, működése 1979. május 15-ig tart. Ő már három éves, másutt szerzett népművelői gyakorlattal rendelkezett, s 1958 óta részt vett a turai intézmény munkájában szakköri tagként, szakkörvezetőként, könyvtári aktivistaként, valamint a Rákóczi Rádió egyik vezetőjeként. Ebben az időben a Ház dolgozói voltak: Kuti Mihályné; Szilágyi Péter, Tusor Józsefné, Matos Károlyné; Havle Károly és Havle Károlyné.

 

Szakkörök:

> Irodalmi színpad, mely működésével akkor kiemelkedett a többi szakkör közül. Évente egy-két bemutatóval jelentkezett. Jelentősebbek: 1972 tavaszán Dózsa György születésének 500. évfordulója alkalmából „A parasztkirály" címmel; 1972 decemberében „Siratóének" című az asszonykórussal és a néptánc csoporttal közösen; 1973. január 22-én Petőfi születésének 150. évfordulója tiszteletére „Tűz vagyok" c. műsor; 1975-ben Martonné Homok Erzsébet: Gyuri bácsi c. műsor mutatták be. Számos vendégszereplésük volt pl. Bagon, Gödöllőn, Pécelen, Veresegyházon. Az összeállításokat és színpadi munkát a csoport vezetője Szarvas László végezte. Tagok: Basa Mariann, Békési István, Békési Istvánné, Csörgi Éva, Csősz Erzsébet, Dolányi Margit, Erdélyi Éva, Erdélyi Mária, Farkas Ferenc, Gólya József, Gregori József, Győri Erzsébet, Jenei Magdolna, Kiss Mária, Kis Tóth Mária, Köles Péter, Lévai Mária, Lőrincz József, Pápai Anna, Pásztor Mária, Sára Mihály, Sára Zsuzsa, Szabó Miklós, Szilágyi István, Szilágyi Magdolna, Tóth M. Éva, Tóth M. Mária, Tóth Tibor, Tusor Mihály, Várkonyi Erika.

> Asszonykórus, mely tagja az Alsó-Galga menti Pávakörnek. Vezető: Sára Ferenc

> Néptánc. Vezető: Polonkai Béláné, majd szülési szabadságát követően Szilágyi
Mária és Tóth István (Ödön). Művészeti vezető: Vásárhelyi Sándor Liszt-díjas táncművész

> Fotószakkör. Vezető: Benke István. '

> Új Tükör Klub. Az azonos című újságban megjelenő közéleti-kulturális cikkek
adták vitatémáját, működési alapját. Vezető: Békési István tanár

> Helytörténeti szakkör. Vezető: Tordai László

> Népművészeti szakkör Tóth G. Mihályné házában. Vezető: Kovács Lászlóné

> Kamaraegyüttes. Vezető: Tordai Lászlóné Erdélyi Ágnes

> Bábszakkör. Vezető: Szécsényi Istvánné.

> Szabás-varrás tanfolyam. Vezető: Pock Aladárné

> Ifjúsági klub. Vezető: Gólya István

> Nőklub. Vezető: Gólya Istvánné.

> Úttörő Űrszonda szerkesztősége. Főszerkesztő: Kurucz Ildikó, felelős szerkesztő: Szarvas László.

Nagy siker volt 1975-ben - két év múlva fel is újították - a Gólya József (Loby) által Rideg Sándor regényéből színpadra írt „Indul a bakterház" c. előadás, melyben a főbb szerepeket Tóth József (Yoke), Gólya József (Loby), Köles Péter (Ficser), ifj. Polonkai Béla, Sára Zsuzsa, Békési István, ifj. Basa László és Szarvas László alakították.

Heti négy alkalommal mozielőadások voltak, a gépész Benke Sándor volt, aki működését Szarvas László távozásával be is fejezte. A báli rendezvényeket ekkorra a TV teljesen elsorvasztotta, megjelentek viszont a diszkós táncrendezvények, a leggyakoribb disc-jockey Dudás László volt. Neves előadók, együttesek is felléptek a műv. házban, a teljesség igénye nélkül: Kovács Kati, Koncz Zuzsa, Máté Péter, Bódy Magdi, Zorán, Eszményi Viktória, Illés, Fonográf, Tolcsvay, Apostol, Expressz, V'Moto-Rock, P. Mobil, Hofi Géza, Állami Népi Együttes, stb.

1976-ban szabadtéri színpadot létesített a tanács a kastélykertben, hogy biztosítva legyen a hely az ingyenes községi rendezvények, a nemzeti ünnepek számára.

Jelentős kezdeményezés volt 1978-ban a két éven keresztül tartó Téli Bérlet hat-hat előadásból álló sorozata, melyre az egyéni vásárlók mellett a TSZ és az Áfész vett nagy számú bérletet. A repertoáron szerepeltek többek között: Magyar Rádió Gyermekkórusa, Rajkó zenekar, Honvéd Művészegyüttes, MÁV Szimfonikusok. Megindulnak a képzőművészeti kiállítások.

Ebben az időszakban lépnek életbe az ÁFÉSZ-szel az együttműködési szerződések, egész pontosan 1977-ben kötik meg az elsőt. Ám jó volt a kapcsolat más intézményekkel, kiemelten a könyvtárral és az általános iskolával. Az igazgatónak - saját bevallása szerint - célja volt, hogy már iskolás korban becsalogassa a fiatalokat. Ezért közös üzemeltetésű szakkörök is voltak, mint például az utánpótlást iskolai keretek között biztosító irodalmi színpad. Közös rendezvények, pl. az úttörőcsapattal a Népijáték Olimpia. Sok pedagógus kapcsolódott be a ház munkájába, de helyet kaptak itt a nyugdíjasok és középkorúak egyaránt. Az igazgató mellett társadalmi vezetőség irányította a ház munkáját Művelődéspropaganda Kör néven, melynek vezetője Kis András volt.

1978 februárjától kiadásra került Szarvas László szerkesztésében a Turai Program, amely mintegy a jelenlegi Turai Hírlap c. közéleti havilap elődjeként fogható fel, de mindenképp az első helyi sajtó volt. Eredeti célkitűzése, hogy a turai Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár programjait, életét bemutassa: „...szeretnénk segíteni tájékozódását, irányt mutatni szabadidejének kulturális eltöltéséhez. A község sokirányú kulturális és szórakoztató tevékenységét kívánjuk átfogni, de természetesen ezen belül részletesen bemutatni a művelődési ház és a könyvtár tevékenységét." Az Általános Iskola stencilgépén 200, majd 300 példányban megjelenő füzet fokozatosan bővülő információs kínálatot nyújtott. Szerepeltek benne még: tanácsi beszámolók, anyakönyvi adatok, sportesemények, egyéb (nem kulturális) közéleti események, jeles ünnepek, versek, olvasói levelek, rejtvény, TV műsorajánló. 1979 februárjától közlésre került benne két oldalon Galgahévíz kulturális programajánlata a helyi műv. ház vezető szerkesztésében. A lap arról is hírt adott, hogy 1979. március 17-én 18 órakor a Szolnoki Rádió hangfelvételt készített a turai Pártbizottságon. A Turáról készülő egy órás zenés riportműsorban többek között szerepeltek a műv. ház művészeti csoportjai is. Sajnálatos módon a Turai Program fennállása Szarvas László intézményvezetői működéséig tartott.

Az épület állapota változatlanul siralmas. Az 1974. május 13-i VB ülésen az alábbi hozzászólások hangzanak el ebben a témakörben. Katona Józsefné: „Véleményem szerint, helyes volna a kastélyban művelődési centrum kialakítása. " Szilágyi Péter: „A község művelődési helyzete tarthatatlan, s ez pesszimista hangulatot kelt a község lakosai között. " Pock Aladár: „ Tura hátrányos helyzetben van. Iparfejlesztés oldaná meg a község fejlesztését és a közművelődés fejlesztését is." 1976-ban történnek apróbb felújítások: lambériázás, festés, hőlégbefúvásos rendszer kialakítása a nagyteremben. Szarvas László 1977. december 21-i beszámolója azonban így hangzik: „A műv. ház ma is abban a magánkocsmából 400 m2 területen levő nagyteremből és 2-3 kisebb helyiségből álló épületben dolgozik, melyet az államosítás során kapott a község. A 250 főt befogadó nagyterem (elavult, selejtezendő székparkkal) mellett 1 öltöző, 1 klubszoba, (területe 20 m2), 1 fotóhelyiség és 1 iroda mindössze az a terep, ahol a házon belüli közművelődési feladatokat meg kell oldani. A többször — utoljára 1976-ban —felújított épület fenntartása, programok fogadására alkalmassá tétele állandó gondot okoz a fenntartónak (Nagyközségi Tanács) és a ház dolgozóinak egyaránt. "

Szarvas Lászlót követően, 1979. szeptember 1-től 1980 nyaráig Jónás Sándor vezette a turai művelődési házat. A hagyományos társadalmi összejövetelek és amatőr művészeti közösségek nagy része elhalt, csak a mozi maradt meg, de szerény látogatottsággal. Életképes volt azonban egy modern táncos szórakozási forma: a disco. Már ennélfogva is mutatkozott a fiatal generáció igénye egy másfajta közösségi együttlét iránt, így ekkor került kialakításra a Pesti-féle kisépület egyik helyiségében a klubszoba.

Ifj. Sára Ferenc ekkorra már elkötelezte magát a néptánc mellett, és rövid ideig ifjúsági néptánc csoportot vezetett. Ennek során Budapesten működő profi táncosokkal, zenészekkel is megismertette a turai közönséget. Nem véletlen tehát, hogy Jónás Sándort követően közel egy esztendeig ifj. Sára Ferenc kapta meg a műv. ház vezető feladatokat, majd átmeneti időre id. Takács Pál gondozásába kerül fia kinevezéséig.

 

Ifj. Takács Pál

Ifj. Takács Pál 1981. augusztus 1-től lett megbízott műv. ház igazgató. 1981-től új gondnoka lesz a műv. háznak Tóth Sebes János személyében. Takarítók és egyben jegyszedők félállásban: Szota Sándorné és Polgár Jánosné, pénztáros Tóth Sebes Jánosné.

Ifj. Takács Pál kinevezésekor jóformán nem működtek sem szakkörök, sem klubok. Pangó időszak volt, még a népdalkör életében is. A mozin kívül nem volt beállított program, de annak rendje is felborult a közönség fegyelmezetlensége miatt. A műv. ház, mint épület is nagyon lerobbant állapotban volt. Életkorának megfelelően, a húsz éves alig elmúlt intézményvezető ifjúsági klubot szervezett a Pesti-féle épületben, melynek vályogfalát maguk tapasztották kézzel. A klub vezetője Korsós Attila volt. Mintegy 50-60 fős volt a részvétel, ahol életre szóló kapcsolatok, házasságok is alakultak ki. Ekkor ütötte fel fejét a drog, és már ebben az időben megelőző előadásokat, beszélgetéseket tartottak. A falu egy része nem fogadta szívesen az alternatív ifjúsági programokat, pedig abban az időben mégis ez jelentette a kulturális mozgolódást. Nem is beszélve arról, hogy a helyi fiatalok társadalmi munkában javítgatták az épületet. Felújították a mozit is, ahol hálós vásznat helyeztek el. Az 1979. július 16-ától alkalmazásban lévő Sági Antal mozigépész, Benke Sándor utódja, korszerű vetítőgépeket szerzett. Azonban 1982. augusztusában ifj. Takács Pált bevitték katonának, s 1984 februárjában szerelt le. Addig Tóth S. János helyettesítette. Ezidő alatt ő kicserélte a székállományt, mely máig is használatban van. A VB 1982. december 20-i ülésén Maczkó Máriát bízza meg a művelődési ház művészeti vezetésével, aki, mint a Forrás Kör tagja a kor politikai szemlélete által akkor nem kívánatosnak tartott erdélyi magyar műsorokat, irodalmi esteket szervezett. Szintén művészeti vezetőként működött ekkor Köles Péter.

Tóth S. János szervezésében 1982-ben tartottak - három év kihagyás után - ismét szüreti felvonulást.

Takács Pál leszerelését követően elindultak a koncertsorozatok, melyhez az épület teljes elektromos hálózatát ki kellett cserélni, fénypultot építeni. A villanyszerelési munkálatokat Tóth Tibor (Tütüs) végezte. ízelítő a fellépő együttesek sorából: P. Box, Korái, Karthago, P. Mobil, Beatrice, Hobo, Mini, stb. Szilágyi János televíziós-rádiós műsorvezető közreműködésével „Ifjúsági tere-fere" címmel talk-show-t indítottak el, ahová a soron következő koncertzenekar vezető személyiségét hívták meg, egy héttel a koncert előtt. Minden hónapra jutott egy-egy ilyen program. Emellett működött disco, videóklub (otthonról hozott felszereléssel, mert a műv. ház nem rendelkezett ehhez megfelelő technikával), ahol a mozivetítésre még nem engedett meghatározó filmeket vetítették, mint a Jézus Krisztus Szupersztár vagy a Hair. Ekkorra már három klub és tizenkét szakkör működött, köztük a Basa László vezette fotószakkör, mely nemcsak az eseményeket dokumentálta, de diaporáma show-t is készített Turáról. Dolányi Anna három korosztályban tanított néptáncot 1982-től, Sára Ferenc irányítása alatt 1984-től a népdalkör újra lendületbe jött, Borosi István a nyugdíjas klubot vezette, Kovács Lászlóné hímzőszakkört, Diligens Károlyné logopédiát tartott, Tordai László sakk-kört, id. Takács Pál honismereti kört, Visy József bélyegszakkört, rendszeres volt a 8.-osokklubja. Voltak műv. házi finanszírozású, de iskolában működő szakkörök is, mint a Pataki Tibor vezette rajzkör, vagy a klasszikus zeneoktatás. Mivel az emberek látták, hogy a müv. házban mozgás van, megindult a kulturális élet, mely ebben az időszakban elsősorban a fiatalokat célozta meg, de mellette rendszeresek voltak az idősebb korosztályt érdeklő haknik olyan nevekkel, mint Kabos László, Hofi Géza, Markos-Nádas, vagy irodalmi estek. A művelődési ház rendezvényei népszerűsítése érdekében saját bianco plakátot is készített és felújította a rádiót, Pecze Tímea és Tóth A. Laura voltak a bemondók. Nemcsak programokat hirdettek, hanem élő műsoros részek voltak, zenei anyag, stb. Csütörtökön és szombaton, a mozielőadás előtt sugároztak, de ez a tevékenység az intézményvezető távozásával meg is szűnt 1985 végén.

Felújítás miatt 1984-ben áthelyezték a Postát a müv. ház kisépületébe. Ez a változás gyakorlatilag szétzúzta a klubos életet.

Programszervezés szempontjából a Galgagyöngye Étterem is a műv. házhoz tartozott. Az ÁFÉSZ bevételét a fogyasztás adta, a belépőjegyek nyeresége pedig a müv. házé volt. Jellemzőek a műsoros estek, bálok, diszkók, karate bemutatók. Nem annyira komoly művelődést, mint inkább könnyed szórakozást biztosított. Az egyik hétvégén az étterembe, a másik hétvégén a műv. házba szervezett programokat a müv. ház vezető.

Erre az időre tehető a rendezői szakot végzett ifj. Takács Pál által vezetett gyermek színjátszó csoport, a Pöttöm Színház létrejötte, amely Turán csak ifj. Takács Pál intézményvezetői működéséig tartott. Azonban ahogy tanítóként Galgahévízre került, az ottani gyerekekkel folytatta a szakmai munkát komoly megyei és országos eredményeket elérve.

A műv. háznak 1985 szeptemberétől nincs igazgatója, Tóth S. János dolgozik gondnokként 1990. május 31-i felmondásáig. Nem csak a személyi feltételek hiánya okoz pangást a kulturális életben, hanem a levegőben lévő változás szelének olyan anyagi természetű előjelei, mely 300 %-kal emeli meg az előadóművészek tiszteletdíját és a filmkölcsönzési díjat. Változatlan mozgolódás csak a helyi népművészeti életben van a néptánccsoport és a népdalkör működésével, valamint az 1986. év végétől folyó Falumúzeum építésével. A munkálatok Sára Ferenc tanácselnök kezdeményezésére és irányításával folynak, Tóth S. János szervező munkájának segítségével.

Külön kell ismertetni a Galga Vidéke Áfész és a művelődési ház együttműködési kapcsolatát.

Galga Vidéke Áfész Tájékoztató címmel 1980 őszén jelent meg az Áfész havilapjának első száma. A szerkesztőség elnöke Drégeli Miklósné volt, a felelős szerkesztő pedig Szarvas László. 1986. januárjától Galgatáj lett a lap új címe, melynek utolsó száma 1987 márciusában jelent meg. Az újság elsősorban az Áfész tagoknak szólt. Ez az időszak, amikor az Áfész erőteljes hatást gyakorolt a helyi kulturális életre saját kezdeményezésű programjai és anyagi segítségnyújtásai által. A szövetkezetnek külön közművelődési bizottsága volt a szövetkezet kulturális munkájának irányítására, de ezzel párhuzamosan figyelemmel kísérte a műv. ház és a könyvtár működési területeit. A legjelentősebb kezdeményezése az ún. „Kulturális Hónap" volt, mely mindig októberben került megrendezésre. Ennek keretében útjára indított szellemi vetélkedőket, rendszeresen megszervezte a hagyományőrző népiegyüttesek találkozóját, művészközönség találkozókat. Téli hónapokban anyanyelvi vetélkedőket tartott, nyugdíjas találkozót, színházlátogatást, ajándék gyermekműsorokat szervezett. Emellett kézimunka kiállítást, gyermekrajzpályázatot, fotópályázatot, szavalóversenyt hirdetett.

1983. március 2-án adták át az Áfész tulajdonú Galgagyöngye Éttermet, mely a kulturális, s azon belül elsősorban a szórakoztató élet egy újabb színtere lett egészen addig, míg 1992-ben eladta az Áfész. Az étterem számos zenés-táncos rendezvénynek, műsoros estnek adott otthont. A programokat a műv. ház vezető segítségével szervezték, s ifj. Takács Pál intézményvezetői működése alatt bontakozott ki igazán ez az együttműködés.

Az Áfész egyik érdeme a helyi kulturális intézményeknek nyújtott anyagi támogatás, amely azonban annál jóval szerényebb mértékű volt, mint amit a bagi Muharay Elemér Népiegyüttes részére biztosítottak. Tura inkább a rendezvények által élvezhette az Áfész támogatását, melyet annak is köszönhet, hogy Tura volt az iroda székhelye.

Az Áfész igyekezett a Galga menti emberek hagyományait ápolni, melynek egyik bizonysága Fercsik Mihály: Galga menti ízek c. szakácskönyvének megjelentetése 1985-ben.

Gólya József

Mikor a megyei szakfelügyelőség többszöri hivatalos felszólítással hangot adott a tanácsnál azon kérésének, hogy helyezzenek szakképzett embert az intézmény élére a gondnoki állás mellé, átmeneti időre szóló lépés történt. Az 1968-tól kultúros aktivistaként, színjátszóként, népdalköri tagként dolgozó Gólya Józsefet helyezték a műv. ház élére 1989-ben. A szakköri tevékenységek jórészt csak papíron voltak már meg, így szinte a holtpontról kellett kimozdítani a dolgokat. Néhány hónapig még Tóth S. Jánossal közösen, majd felmondásától számítva egészen a rendszerváltásig egyedül dolgozott.

A Falumúzeum átadására 1989. október 15-én kerül sor. A szervezési munkákat Sára Ferenc mellett Tóth Péter (GAMESZ vezető) és Gólya József irányította. A gyűjtéssel, majd gondnoki teendőkkel Szilágyi Gábornét bízták meg.

Gólya József 1989-ben színes televíziót, videókamerát, erősítőt, keverőt, mikrofonokat, Reflex hangfalakat vásárolt az akkor siralmas technikai felszereltségű műv. házba. Emellett új rend népviseletes ruhák és csizmák is készültek a férfiak számára. A videókamera nemcsak a rendezvények rögzítésére adott lehetőséget, hanem a falu kulturális örökségét is elkezdték megörökíteni. Pl. a teknővájó cigányokat munkavégzés közben. Sajnos ez a folyamat abbamaradt csak úgy, mint a Benke István-Gólya József-Szarvas László szerkesztette Turai Videó Magazin, melynek néhány összeállítása már kölcsönözhető volt a községi könyvtárban. Ehhez megjelentettek egy részletes leírást tartalmazó brosúrát is. ízelítő a tartalomból: Falumúzeum megnyitása, batyusbál, képviselő-jelöltek bemutatkozása, választások, riport a plébánia építésénél, elsőáldozás, cigánybál, riport az aratásnál, Vigyázó Kör bemutatkozása, stb. Az 1990-es Galga Menti Népi találkozón kiírt videópályázatot Tura nyerte meg a helyi szövés-fonás bemutatásával.

A műv. ház vezető tánciskolát, német nyelvtanfolyamot, kőműves tanfolyamot, motorcsónak vezető tanfolyamot, gyermek színjátszó csoportot, ifjúsági klubot, ovis zeneiskolát szervezett. Ekkor mutatkozott be a csíkszentimrei testvérkapcsolat kialakulását megelőzően az első székely tánccsoport Turán. Az intézményvezető, mint gyakorló vadász jól ismerte az elhanyagolt állapotban lévő 48-as síremléket a Honvéderdőben, így elkészíttették az új síremléket, amit azonban rövid időn belül ismételten meggyaláztak.(!)

Bár a mozi már nem működött, Sági Antal is leköszönt gépészi megbízatásából, a műv. ház vezető mégis újjászervezte azt. Megtanulta a gépkezelést egy rossz kópián, és a videós Benke Istvánnal közösen játszották le a filmeket, újra telt házakkal. Az Moziüzemi Vállalattal újonnan kötött szerződés következtében a kor legfrissebb filmjei kerültek bemutatásra, így a látogatottság és a bevétel tízszeresére emelkedett. Távozása után megszűnt Turán a mozi.

Gólya József csak addig akart kisegíteni, míg nem találnak megfelelő szakembert. Sajnos a sok-sok megkezdett dolgot félbevágta a rendszerváltással jött gazdasági bizonytalanság. De azt mindenesetre rövid működésével is sikerült bizonyítania, hogy kis jóakarással megváltoztathatók a dolgok.

1991. április 1-én Tóth Zs. Istvánné könyvtárvezetőt nevezték ki müv. ház vezetőnek, de az összevont intézményi működés nem bizonyult életképesnek. Az önkormányzat 1992. január 27-i ülésén a műv. ház átszervezésével foglalkozott. Pályázatot írt ki közművelődési munkára, melyet középfokú végzettséggel is el lehetett nyerni. Mivel a kiírás nem bizonyult sikeresnek, a szintén nem szakmabeli, de egykori kultúros aktivista Kis András vállalta először társadalmi megbízásban, majd státuszban a műv. ház vezetését 1992-től 1994-ig. 1994. december 19-től kerül a műv. házba Seres Tünde, aki munkájával párhuzamosan szakirányú felsőfokú végzettséget szerez. Először, mint megbízott vezető, majd 1998 augusztusától kinevezett vezetőként ma is az intézmény irányítója.

Népművészet

Tura kulturális életében és ezen belül a művelődési ház tevékenységében külön fejezetet igényel a népművészet, a hangszeres zene, a mozi és az amatőr filmezés/fotózás. A népművészet egyik területe a tárgyalkotás, melynek Turán leghíresebb ága: a hímzés.

Az Export Háziipari Szövetkezet turai részlege 1955 decemberében alakult meg. Heintz Henrikné lett a Pestről idejáró szakavatott tervezője. Az ő kezdeményezésére kezdték a lyukat „pókozással" kitölteni a hövejihez hasonlóan. Mintegy ötven asszony számára biztosította a '80-as évekig a rendszeres munkát. Részükre a kétévenként megrendezett Kis Jankó Bori Hímzőpályázaton nyújtottak lehetőséget a saját tervezésű alkotások bemutatására és zsűriztetésére. Az itt szerzett eredmények méltón vitték és viszik előre a turai hímzések hírét. Tura számos mestert és népi iparművészt adott és ad az országnak, a népművészetnek: A Népművészet Mesterei voltak: Tóth G. Mihályné, Sára Józsefné, Király Elekné (róluk a későbbiekben részletesebben olvashatunk). Az élő folytatók, akik népi iparművészként tevékenykednek: Benke Mária (sz.:1952), Bozó Györgyné Benke Terézia (sz.: 1934), Erdélyi Tiborné Ádám Éva (a Szövetkezet egyik rajzoló-tervezője lett), Lukács Gáborné (sz:1923), Tóth Péterné (betegség miatt ma már nem folytatja). Közük ma már csak Bozó Györgyné igazán aktív (a többiek inkább csak saját örömükre kézimunkáznak), máig részt vesz a megyei és országos szervezésű kiállításokon és pályázatokon, ezzel is a szakmai köztudatban tartva a turai hímzés szépségét és jelentőségét. A hímzést korábban szinte kizárólagosan a viselet díszítésére használták. A napi viselethordás igényének megszűnése áttette a hímzés, mint díszítési technika szerepét a lakástextilre. Szerencsés motívum-, szín-, anyag- és formaválasztás esetén a modern bútorok is képesek befogadni ezeket az alkotásokat. Az autentikus formák esetleg csak újonnan hímzett lakodalmi zsebkendőkön jelennek meg. Az újrafogalmazás viszont a kor követelményeinek megfelelő gyökerekhez való visszatérés kell legyen, melyben már nem a közösségi, hanem az egyéni alkotói ízlés kap szerepet. Az elmúlt évtizedekben működtek szakkörök Király Elekné házában, majd a mesterek halála után Kovács Lászlóné vezetésével Tóth G. Mihályné Zsiga Ilon néni házában a 80-as évek elejéig.

A turai folklór élet a néptáncról, de még inkább a népdaléneklésről és annak népi hangszeres kíséretéről vált közismertté.

A front után fogságból hazatért Kovács László az egykori Gyöngyösbokréta mozgalom tagságára alapozva tovább folytatta a népművészeti munkát Turai Népi Együttes néven. Ezt néptáncosok, énekesek és hangszeres szólisták alkották. A községi rendezvényeket tekintve, minden évben május 1. és augusztus 20. volt kiemelt ünnep a népiegyüttes szereplése szempontjából. Ezek döntő többsége a kastélyparkban felállított alkalmi színpadon zajlott. (Állandó szabadtéri színpad kialakítására csak 1976-ban került sor). A településen kívüli, országos jelentőségű szereplések Kovács László idején az alábbiakban tekinthetők át:

A Turai Népi Együttes - 1958.

 

1947. augusztus 20.: Budapest Erkel Színház

1952.: Budapest Erkel Színház, országos kulturális seregszemle

1953.: Budapest Madách Színház, országos kulturális seregszemle

1954.: Budapest Operett Színház, országos kulturális seregszemle

1956.: A turai népi együttest „Szocialista kultúráért" kitüntetéssel jutalmazta a Művelődésügyi Minisztérium

1956.: A forradalom kitörése miatt meghiúsult csehszlovákiai meghívás

1958. szeptember 14.: A népi együttes visegrádi kirándulása

1959.: Gödöllő I. Pest Megyei Néptáncfesztivál

Kovács László 1962. február 27-i halálát követően Sára Ferenc vette át a népi együttes vezetését, de néptáncos művészeti vezető híján a tartalmi munka javarészt népdalkörként és a hangszeres szólistákkal folytatódik tovább, a táncos tevékenység a kiöregedéssel folyamatosan kikopik. Egy-egy színpadi mozgásos játékhoz a gyermek néptánccsoport tagjait kérik meg alkalomszerűen, ill. az énekes asszonyok is színesítik a repertoárt rövid karikázókkal. Jelentősebb szereplések:

1962. június: Nagykőrös Megyei Néptáncfesztivál
1963-65. minden nyarán: Tata Tóvároskert, tíz napos néptánctábor

1964. június: Parádfürdő Palóc Napok

1964. augusztus: Galga Menti Agrár Napok

1965. augusztus: Budapest Bolgár Kultúra Háza, TV Ki mit tud?

1966. nyara: Esztergom, néptánctábor

1966. augusztus: Galga Menti Agrárnapok

1967.: Solymár Vasútállomás, Sára Sándor: Földobott kő c. filmjének részleteként táncol a népi együttes

1968. augusztus: Galga Menti Agrárnapok

1969. október: Gödöllő, Járási Szüreti Napok

1969. december: Tura Pávatalálkozó, az MTV szervezésében Vass Lajos vezetésével a környékbeli hagyományőrző együttesek részére

1970. május: Parádfürdő Palóc Napok
1970. június 5-7.: Galga Menti Népi Fesztivál

1970. október: Tura Népzenei Konferencia, a Magyar Rádió Népzenei Osztálya itt is hangfelvételt készített Béres János vezetésével

1971. augusztus 6.: Magyar Rádió (Béres János, Népzenei Osztály vezetője) felvétele Turán Tóth L. Mihálynéval, Szaszkó Józseffel és Sára Ferenccel

1971. augusztus: Galga Menti Agrár Napok

1971. október: Járási Szüreti Napok

1971. november: Tura Folklórtalálkozó

Ebből az igen színes palettából látható milyen intenzív és magas szakmai színvonalú életet élt ill. működést folytatott a Turai Népi Együttes.

A Turai Népi Együttes - 1962.

Az egyik legfontosabb szereplés az 1969-es volt. A rendezvény nyitányaként a Bartók által Turán felgyújtott Ablakomba, ablakomba... kezdetű népdal hangszeresénekes feldolgozása szólalt meg közösen, a kísérő népi zenekart Béres János vezette. A turai csoport a Bartók gyűjtésü Kocsi Örzse dalokat fogta csokorba. 1964-től kétévente 1968-ig került megrendezésre a Galga Menti Agrár Napok, mely mezőgazdasági kiállítás és vásár volt, s az augusztus 20-i ünnepekhez kapcsolódott. A két-három napos rendezvény helyszínéül mindig más-más települést választottak.

1972-ben az együttes felvette a Kék Szivárvány Népdalkör nevet, Kovács László halálának 10. évfordulója tiszteletére rendezett batyusbálon. A névben benne foglaltatik az úgynevezett turai himnuszra, a Kék szivárvány átkarolja az eget... kezdetű népdalra való utalás. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kiöregedett táncos korosztály utánpótlás nélkül maradt, így a repertoár elsősorban népdalcsokrokból, színpadi játékokból és a hangszeres-énekes "mester" szólisták műsorszámaiból tevődött össze. Az alkalmi táncbetéteket gyermek táncosok bevonásával oldották meg.

1972. márciusa változást hozott a környék népdalkörei számára, mert Sára Ferenc vezetésével és kezdeményezésére (Kovács László szellemiségében és elgondolását követve) megalakult Tura, Galgahévíz és Hévízgyörk településeken élő és működő pávakörökből az Egyesített Alsó-Galga Menti Népdalkör. Az együttes nagy létszáma és viseletgazdagsága (minden település a sajátjában) folytán is - nemcsak megszólalását tekintve - különlegességnek számított a színpadokon. Ezen túl, természetesen az egyes helyi csoportok önálló működést is folytattak. Köztük csak a galgahévízi csoport volt még akkor vegyeskar. A közös fellépések rendje:

1972. április: Galgahévíz Megyei Pávatalálkozó, a Megyei Művelődési Központ szervezésében

1972. május: Galga Menti Népi Fesztivál

1972. augusztus 19.: Budapest Erkel Színház I. Országos Pávatalálkozó

1972. szeptember: Salgótarján Magyar Rádió Népzenei Fesztiválja, rádiófelvétel készítése

1972. október: Budapest XIII. kerületi szoc. otthon, idősek napi központi rendezvény

1973. január: Hévízgyörk, Magyar Rádió Népzenei Osztálya „Dalolj velünk" c. népzenei műsora

1973. február: Galgamenti TSZ zárszámadó közgyűlése

1973. március: Tura, Magyar Rádió Népzenei Osztálya „Faluról falunak muzsikával" c. népzenei műsora

1973. június: Vác Vándor Sándor Kórustalálkozó

1973. augusztus: Baja Duna Menti Folklór Fesztivál
1973. október: Hévízgyörk Folklórtalálkozó, rádiófelvétel készítése

1973. december: Budapest Egyetemi Színpad, önálló népzenei est
1974.: Galga Menti Népi Fesztivál, más helyi rendezvények

1975. február: Tura Folklórtalálkozó

Ezzel a dátummal abbamaradt az egyesített népdalkör működése. (Az 1975-ös váci folklórtalálkozón már csak a turai népdalkör vett részt.) Ennek részben gazdasági, részben időbeosztásból adódó, részben pedig szakmai okai is voltak. Nagy kérdőjel volt a szakma számára, hogy egy ilyenfajta közös tevékenység mellett képesek-e megőrizni az egyes települések és adatközlők a saját, egyformán értékes dallam- ill. szövegváltozataikat. A hipotézis sosem került bizonyításra vagy megcáfolásra, mert Sára Ferenc 1975. augusztusában Aszódra került iskolaigazgatónak, így néhány évig meglazított szálak fűzték a népdalkör(ök)höz. A kétévenkénti Galga Menti Népi Fesztiválok azért (1976-ban és 78-ban) lezajlottak. A népdalos élet 1979-es visszatérésével azonban ismét felpezsdült.

1979. március: Magyar Rádió „Zenélő, muzsikáló tájak" c. programja, ezen belül végigpásztázták a Galga mentét megszólaltatva a népdalnépzene egyes élő képviselőit

Amíg a '60-as-70-es évek az agrárnapok, a fesztiválok és találkozók jegyében teltek el, addig a '80-as évek a minősítők időszaka volt.

1980. november: Hévízgyörk Népdalkörök Megyei Találkozója, itt igazából még nem volt minősítés, csak szakmai értékelés

1984. április: Gödöllő Galga menti szólisták, népdalkörök, népi együttese hagyományőrző csoportok találkozója

1984. november 4.: Tápiószecső Népdalkörök és Népzenei Együttesek Pest Megyei Minősítése, „Jó" minősítés

1985. április: Galgahévíz Galga menti szólisták, népdalkörök, népi együttesek, hagyományőrző csoportok találkozója
1985. június: Gyulafirátót Minősítő, az első „Arany" fokozat

1985. szeptember: Szeged Tápéi Búcsú

1986. április: Magyar Rádió „Népdalkörök pódiuma" c. műsorhoz rádiófelvétel

1987. október: Isaszeg Megyei Minősítő, „Arany" fokozat

1988. február 13.: Szentendre Népzenei Együttesek Országos Minősítése, „Arany" fokozat

1990. május-június: Galga Menti Népművészeti Találkozó

Itt érdemes egy kicsit elidőzni, mivel ez a rendezvény egyfajta újjáélesztése volt a 70-es évek Galga menti fesztiváljainak az aszódi Petőfi Múzeum (Dr. Asztalos István)
és az aszódi művelődési ház (Dinnyés László) közös szervezésében és kezdeményezésére, ugyanakkor a maga nemében egyben az utolsó kistérségi rendezvény volt az azóta eltelt időben. Tura, Hévízgyörk, Galgamácsa, Aszód, Kartal voltak a fogadótelepülések. Tura számára kiemelten fontos helyszínek:
 

Május 27., Aszód: Népdalköri találkozó

Június 3., Hévízgyörk: Maczkó Mária - Rónai Lajos: "Rózsát ültettem a gyalogútra" c. Galga menti daloskönyvének bemutatása, melyben számos Turán felgyújtott népdal is szerepel.

Június 10., Tura: Élő néphagyomány - kiállítás népi hímzésekből. Múlt ésjelen - a Galga mente régi és mai népművelőinek baráti találkozója

 

Tovább folytatva a '90-es évek fellépéseit:

 

1990. november 4.: Szentendre Népzenei Együttesek Országos Minősítése, „Arany" fokozat

1990. december 30.: Érd Hotel Liget Thermal Szálló, Karácsonyi szokásokból előadott program

1991. június: Tura I. Juniális (Turai Szabadságnapok)
1991. augusztus 2.: Bogács Országos Pávaköri Találkozó

1991. szeptember 11.: Margitsziget Budapest Casino Étterem Magyar Gasztronómiai Társaság találkozója, Szüreti játék bemutatása

1992. február: Tura Farsangi Batyusbál Kovács László halálának 30. évfordulója tiszteletére

1992. május 30.: Csili Művelődési Központ Dalostalálkozó

1992. június 16.: Hévízgyörk Pünkösdi Találkozó

1992. június 26.: Tápiószecső Falunap

1992. augusztus 1.: Bogács Népzenei Együttesek Országos Minősítése, "Arany" fokozat

1992. augusztus 20.: Aszód Fesztivál

1992. november 7.: Magyar Rádió „Népdalkörök pódiuma" c. műsorához rádiós stúdiófelvétel

1993. június 26.: Galgamácsa Szent Iván-napi tűzugrás

1993. június 28.: Hatvan EXPO

1994. május 14.: Budapest Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola, citerás-dalos találkozó

1994. július 8-12.: Csíkszentimre (Erdély), vendégszereplés testvértelepülésünkön

1996. augusztus 20.: Tura „Idők szép virága" c. millecentenáriumi zenés-irodalmi összeállítás

1996. december 20.: Tura „A mi karácsonyunk" c. műsor az ált. iskolával közösen

1997. július 5-6.: Békéstarhosi Zenei Napok és Mezőberény, „Megrakják a tüzet" c. közös műsor a Turai Ifjúsági Néptánccsoporttal

1997. augusztus 31.: Gödöllő Agri Expo

1998. február 21.: Tura Farsangi Batyusbál, Sára Ferenc elbúcsúztatása népdalkörvezetői tevékenységéből

 

A köztudatban ma használt, az egykori alapító tiszteletére adott Kovács László Kék Szivárvány Népdalkör nevet 1992-ben vette fel a csoport Kovács László halálának 30. évfordulója alkalmából. A népdalkör 1998 februári batyusbáljáig működött Sára Ferenc több évtizedes irányítása alatt.

A népdalkör utolsó minősítője 1992-ben volt, de ezek felsorolásán túl nem árt röviden bepillantani a szakmailag is értékesnek tartott "Arany" minősítésű repertoárba.

1988-ban Szentendrén Bartók Béla turai gyűjtéséből válogattak (nem elsősorban turai, inkább palóc dalokat):

 

Nincs szebb madár a fecskénél...

Jaj, de szépen hegedülnek...

A Mátrában a hegyek közt...

Stolac alatt van egy magos sírhalom...

Emellett Tóth L. Mihályné Jula néni dalaiból is elhangzott néhány:

Jaj, de régen nem vót eső...

Lehullott az agáca virága...

Sej, ha kimegyek én a rétre kaszálni...

Kerek a szoknyámnak az alja...

Ugyanitt hangszeres szólistaként bemutatkozott Gólya József (citera) és Tóth Csaba (furulya) az alábbi összeállítással:

 

Galga vize szép csendesen kanyarog...

Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak...

Cseng a kasza, peng a kasza...

 

1990-ben más turai dalok mellett bekerültek a turai Dr. Tóth János (nyugalmazott múzeumigazgató Jászberényben) helyi gyűjtéséből is:

 

Édesanyám nem tudok elaludni...

Beteg a szeretőm, ágyába fekszik...

Édes jó anyám mért szültél a világra...

Nincsen pénzem, elmulattam...

 

Ugyanitt szokásdalokat is felelevenítettek:

Istvánköszöntő

Csillagjárás

Regölés

 

1992-ben Bogácson az alábbi csokorral nyerték el az „Arany" fokozatot:

 

Kelet felől jön egy fekete felhő...

Sokat arattam a nyáron... Édesanyám rózsafája...

Kicsi voltam, mikor én megszülettem...

Végig, végig, az Alvégon végig...

 

A népdalcsokrok mellett egykori fonósházi balladákat is bemutatott a népiegyüttes ill. a népdalkör. Volly István 1930-ban gyűjtötte fel Turán elsőként a Huszárjátékot, melyet Sára Ferenc állított színpadra. „A turai népi együttest már akkor ismertem és szerettem, amikor még meg sem született a népi együttes kifejezés, de együtt voltam velük és fonográfomba beleénekeltettem népdalaikat és a balladajátékot, a Csáki bírót 1934. május 21-én Pünkösd hétfőn és június 3-án. "- írja Volly István egy Turára küldött levelében. Az utóbb említett, jóval közismertebb ballada, a Csáki bíró első színpadi feldolgozását még a 30-as években Volly István és Kovács László alakította ki a Gyöngyösbokréta részére, majd egy újabb változat következett az 50-es években Muharay Elemér és Kovács László közreműködésével, és a még ma is játszott kibővített változatot pedig Kovács László és Sára Ferenc hozta létre.

A néptáncos nők öltözéke mindenkinek a sajátja volt. A férfi öltözék egy része a kultúrotthon tulajdonát képezte. A gyűjteményt Kovács László alapozta meg a falusi emberektől összeszedve, melyet Sára Ferenc megörökölt, s a későbbi műv. ház vezetők tovább fejlesztettek ill. felújítottak.

A helyi hagyományőrző rendezvények közül minden évben megtartották Farsangkor a batyusbált és ősszel a szüreti felvonulást és mulatságot. Ezek voltak a helyi szereplések biztos alkalmai.

A batyusbál alapötlete Kovács Lászlóban fogalmazódott meg, ő rendezte az elsőt 1960-ban. A lényege az élő népművészekkel való találkozás és népiegyüttes tagjainak, családjainak együttléte, majd az idő előrehaladtával az elhunyt népművészekre való emlékezés ill. az egykori és jelenlegi turai néptáncosok, népdalosok, népzenészek találkozója. Ez tovább bővült (Szarvas László műv. ház igazgatói működésétől) a kultúrház életében meghatározó szerepet játszó irodalmi színpadosokkal, színjátszókkal, akik mindezen túl is számos közös programon vettek részt. (Tulajdonképpen ez egyfajta zártkörű rendezvény az említett műfajok aktivistáinak, mely egy-egy alkalommal 200-250 embert is megmozgatott.) A népművészek halálát követően rendszeressé vált, hogy a mulatságot megelőzően azok sírjait megkoszorúzzák, s kedvenc daluk eléneklésével és főhajtással tisztelegnek emléküknek. A bál kezdetét rövid népművészeti műsor, majd megfelelő technikai lehetőségek birtokában az elmúlt szereplésekből összeállított filmanyag megtekintése előzte meg.

A temetőben évente megkoszorúzásra kerülő mesterek, amatőr népművészek és kultúrházi aktivisták sora (a Népművészet Mestere kitüntető címet viselő személyeknek a turai Falumúzeumban egy faragott emléktáblával is tiszteleg Tura.):

Kovács László (1908-1962): kántortanító, népi együttes vezető. 1954-ben kapta meg a Kossuth-díjat Tura és Galga mente népművészetének ápolásáért, továbbfejlesztéséért.

Király Elekné (Jenei Júlia, 1881-1957): „Az ő érdeme, fáradtságos munkájának eredménye lett, hogy a fiatal lányok Turán megismerkedhettek helyi hagyományokkal, azokkal a régi motívumokkal, amelyeket már csak Jula néni ismert, s tudott kézzel előrajzolni a kendőkre, terítőkre. Ó kezdeményezte a turai fehér hímzés korszerű alkalmazását" - írja róla a Portrék (A népművészet mesterei Pest megyében) c. 1967-es kiadvány. Lakásán 1950-től haláláig szakkört működtetett. 1955-ben lett a Népművészet Mestere a turai fehérhímzés korszerű alkalmazásáért.

Király Elekné

Tóth G. Mihályné (Tóth Zsiga Ilona, 1897-1978): A hímzésminták nyomódúcainak, a több száz „drukkolófa" elkészítésének pótolhatatlan mestere. Munkásságáról Varga Mariann: Turai hímzések címmel kiadványt jelentetett meg a Petőfi Múzeum és a Népművelési Intézet gondozásában 1956-ban lett a Népművészet Mestere mintakészítő és hímző munkásságáért. Hagyatékát Bozó Györgyné Benke Terka őrzi és használja.

Tóth G. Mihályné

Tóth Lajtos Mihályné (Tóth Gáspár Julianna, 1896-1978): Bársonyos zengésű hangján felcsendülő, gyönyörű dalait országhatáron túlra is röpítette a Magyar Rádió, Szaszkó József citerakíséretével. Énekes anyagait a Magyar Tudományos Akadémia is őrzi, dalai kimaradhatatlanok a mai dalcsokrokból is. 1957-ben lett a Népművészet Mestere a turai és Galga menti népdalok ápolásáért.

Sára Józsefné (Lajtos Ilona, 1895-1973): Virágoskertjeinek színes virágait, rózsáit, tulipánjait hímezte megannyi zsebkendőre, terítőre. Az Export Háziipari Szövetkezet turai részlegének alapító tagja. 1958-ban lett a Népművészet Mestere a speciális nyomódúc készítéséért.

Sára Józsefné

Szaszkó József (1908-1979): A citera-készítés és a virtuóz citeramuzsikálás nagymestere, bár eredeti szakmája cipészcsizmadia volt. A népi együttes rendszeres kísérője. Jula nénivel alkotott állandó párosa sokaknak nyújtott felejthetetlen zenei élményt. 1960-ban lett a Népművészet Mestere speciális citera készítéséért és citerás játékáért.

Mester Józsefné (Tóth Erzsébet, 1909-1996): Az 50-es évek népi együttesének nótafája és szólistája, bár mesteri címet sosem kapott. Jól ismerték, mint a kultúrotthon gondnokát, de még inkább, mint adatközlőt, aki Muharay Elemérnek felénekelte a „Szendebáró" balladát.

Lajtos István (1933-1986): Munkássága nem népművészeti, de népművelői vonatkozású, s mint ilyen Tura község jelenlegi könyvtári állományának megteremtője, évtizedeken keresztül való gondozója és gyarapítója, a turai lakosság olvasásra nevelője.

A 2000. évtől Gregori Istvánná szoknyaszedő és Tellér Jánosné vasalóasszony sírja is megkoszorúzásra kerül. Mindketten 1999-ben haltak meg.

Szaszkó József és Tóth L. Mihályné

 

A ma is élő népművészek a következők:

Maczkó Mária (1961-) 1983-ban kapta meg a Népművészet Ifjú Mestere címet a Galga mente népdalainak hiteles megszólaltatásáért. 1986 januárjától 1995 decemberéig a Magyar Állami Népiegyüttes énekes szólistája volt.

ifj. Sára Ferenc (1961-): 1983-ban kapta meg a Népművészet Ifjú Mestere címet palóc és gyimesi csángó néptáncokért.

Maczkó Mária

ifj. Sára Ferenc

A szüreti felvonulásra és mulatságra utaló dokumentumok már 1920-as dátummal fellelhetők a turai temetkezési egylet szervezésében, ahol csikóslegények, koszorúsleányok, csőszlegények, csőszleányok vonultak fel. Mai napig szeptember vége, október eleje egyik vasárnapja e rendezvény időpontja. Alapvetően, szokás szerint ez a fiatalok felvonulása, mely az idők folyamán kiszélesedett, és bekapcsolódtak az óvodás, általános iskolás ill. az idősebb korúak is. Viseletben és a menet rendjében is kiemelt szerep jutott a bíró-bíróné párosnak, a kisbírónak, továbbá a kocsmáros-kocsmárosné párosnak. Ez alkalom volt a helyi lótartó gazdák reprezentatív bemutatkozására, hiszen mindenki igyekezett minél fényesebbre csutakolni állatait és minél pompásabban feldíszíteni kocsiját. A menetet négy-hat lovas vezette betyár- később huszáröltözékben, a koszorúvivők és a mindenkori népi együttes tagjai követték őket gyalogosan. Azután jött a főpár és a kisbíró hintóval, majd a kocsmáros stráfkocsi és a zenekaros kocsi. Utánuk következett a szórakoztató részleg: a bohócok leggyakrabban szamárfogaton és a csőszkunyhóban lévő csősz. Évről-évre kialakult egy megszokott útvonal: indulás a művelődési ház elöl, első állomás Tibi kocsmájánál (Tabán út vége), időnként beiktatták a hévízi úti Dora-malmot, majd visszakanyarodva át a mai Elnök utcán egészen a Magtárig, ahol a következő megálló volt. Innen tovább a Park utca (a kastélykert Zsámboki úti) sarkáig, alkalmanként - időjárástól függően - továbbhaladtak a Zsámboki úton a mai Király Elek kocsmájáig, onnan visszakanyarodva eljutottak a kastélykert másik sarkáig (Park utca és Kossuth Lajos út kereszteződése), és végül vissza a Hatvani úti kereszteződés volt a végállomás, melyet a községközpont kialakításával a Piactér váltott fel. Onnan bevonulás a művelődési házba az esti mulatságra. A különböző állomáshelyeken rövid műsort (ennek dalok, táncok, s témájában odaillő versek is részei voltak) mutattak be a felvonulók, miután a kisbíró kidobolta a szüreti tudnivalókat. A 70-es években állította össze Sára Ferenc azt a szüreti játékot, mely zeneileg túllép Tura ill. a Galga mente dalanyagán, de az ünnephez illő szórakoztatást jól szolgálja. Az alapötlet a maskarázási szokásokból bontakozott ki, mely egykor előfordult a szőlőhegyi pincékben.

Szüreti mulatság résztvevői - 1947

A népi együttes, majd népdalkör munkáját segítő országos hírű szakemberek, a teljesség igénye nélkül: Sárossi Bálint népdalos referens, Borsai Ilona népdalénekes népdalkutató, Balla Péter népdalos, Domokos Pál Péter népdalgyűjtő, Muharay Elemér népdalgyűjtő-kutató, Széli Jenő, Olsvai Imre népzenekutató, Volly István népzenekutató, Lami István néptáncos, Gyapjas István megyei táncos szakreferens, Vásárhelyi László néptánckutató, Béres János a Magyar Rádió Népzenei Osztályának vezetője.

A néprajzi érdeklődés nemcsak szakmai segítségnyújtásban, hanem gyűjtésekben is megnyilvánult. Bartók Béla nyomdokaira lépett a helyi születésűek közül a máig élő Pászti Vera (ma Dr. Kovács Lászlóné), aki Volly István segítője volt, vagy a Jász Múzeum éléről nyugalomba vonult igazgató dr. Tóth János. Az 50-es évek végén, a 60-as évek elején folytatták ez irányú tevékenységüket Turán.

A II. világháború utáni Népi Együttes tagjai:

(vezető: Kovács László)

1946-50-ig

 

Ádám János Kiss József (Gastye) Sallai Sándor
Csányi Anna Kuti Gábor Sára József (Cofi)
Csörgi Teréz Maczkó Mihály Sára Mária
Dolányi Mária Pászti Anna Sára Mihály
Dora Géza Pászti Mária Szilágyi Mária
Éliás Ferenc (Komin) Pászti Teréz Tóth István (Puhos)
Galambos Endre Pásztor Mária Tóth M. Ágnes
Tóth M. Anna    

 

Az 1950-es évek Népi Együttes tagjai:

(vezető: Kovács László)

1950-54-ig

Batta Ilona (Subrik) Gólya Erzsébet (Hobzse) Szabó Mária (Boki)
Batta Júlia Gólya Rozália (Gúnár) Tóth István (Bocsi)
Berczel Anna Lukács István Tóth János (Pusztai)
Berczel Ilona Nagy Gy. Mihály Tóth Mária (?)
Csörgi Ilona Sára Rozália Vasas István
Dusa Gábor    

 

1955-60-ig (vezető: Kovács László)

Benke Erzsébet (Szemet) Lajtos István (Tiller) Sára Veronika
Csehó István Matúz Anna Tóth István (Bocsi)
Csősz Mihály Ma túz Mária (Cuni) Tóth István (Geci)
Dusa István Pásztor M. Magdolna Tóth József (Ödön)
Dusa Mária Sára Ferenc Tóth M. Ferenc (Pasza)
Kiss Tibor (Kakri) Sára Mihály Tóth M. Mária (Joksa)
Lajkó Erzsébet Sára Rozália Tóth Mária (Mancó)

Az 1960-as évek Népi Együttes tagjai

(1962 februárig, haláláig vezető: Kovács László; utána Sára Ferenc)

1960-64-ig

 

Acsai Júlia Kiss Mária Sára Ferenc
Benke Erzsébet Lévai József Sára László
Deme Ferenc Maczkó Mária Seres Sándor
Dolányi Katalin Meleg Péter Tóth András (Ödön)
Dusa József Nagy Mária Tóth Erzsébet
Gazsó Erzsébet Pászti Gábor Tóth Teréz
Kajtor András Pázmándi Mária (Konya) Zsiga Mária
Kiss István    

1964-68-ig

Bagó Imre Lévai József Pázmándi Mária
Benke Erzsébet Lukács Anna Pecze Éva
Deme Ferenc Maczkó Mária Rácz István
Dolányi Katalin Máté János Sára László
Erdélyi Sándor Mészáros István Szénási Péter
Gólya Ilona Morvai István Tóth István
Juhász Erzsébet Nagy Margit Tóth Zs. Ferenc
Kajtor András Pásztor Mária (Juszko) Tóth Zs. Mária
Köles Erzsébet Pásztor Mária (Zsena) Vasas Erzsébet
Kuthi Magdolna Pásztor Rozália  

 

1969-72-ig (néptáncosok)

Csányi Ilona Kajtor Péter Mácsai Mária
Gólya József Király Mária Rácz István
Gólya Márta Kuti Mihály Sára Mihály
Győri Veronika Lapu Magdolna Szabó Miklós

 

1972-től az Egyesített Népdalkör tagjai: (vezető: Sára Ferenc)

Csányi Péterné Diós Ágnes Mácsai Istvánné Tóth Anna
Cserháti Imréné Benke Mária (Csillag) Mácsai Mária
Gólya Mária Nyíri Istvánná Lénárd Erzsébet
Győri Veronika Sima Jánosné Szikura Mária
Kiss Sándorné Benke Mária Szabó Józsefné Sára Mária
Kuti Mihályné Pászti Teréz Szilágyi Mihályné Pecze Erzsébet

 

A Kovács László Kék Szivárvány Népdalkör tagjai:

Csányi Istvánná Fácán Julianna (1973-75) Pázmándi János (1984-91)
Csányi Péterné Diós Ágnes (1972-88) Pázmándi Jánosné Mácsai Mária (1972-74)
Cserháti Imréné Benke Mária (1972-75) Pázmándi Sándor (1984-98)
Diós István (1992-98) Pázmándi Sándorné Csorba Ilona (1984-87)
Diós Istvánná Tóth Mária (1994-95) Sára Csaba (1984-98)
Dobroviczky Istvánná Kúti Erzsébet (1982-87) Sára Ferencné Pásztor Magdolna (1975-76)
Dusa Gáborné Sára Ilona (1974-75) Sára Jánosné Tellér Ilona (1994-98)
Erdélyi Sándorné Dolányi Katalin (1974-75) Sára Noémi (1987-88)
Gódor László (1975-98) Seres Sándorné Győri Julianna (1972-73)
Gódor Lászlóné Szilágyi Anna (1975-98)

Sima István (1984-98)

Gólya József (1984-98) Sima Istvánné Pásztor Erzsébet (1984-98)
Gólya Józsefné Király Mária (1984-92) Sima Jánosné Szikura Mária (1973-75)
Gólya Mária (1972-73) Süll Lajos (1991-95)
Győri Veronika (1972-73) Szabó Józsefné Sára Mária (1972-98)
Horváth Jánosné Hubert Mária (1987-94) Szilágyi Gáborné Tóth Mária (1990-92)
Imolya László (1984-98) Szilágyi Jánosné Pászti Erzsébet (1990-98)
Kállai Tiborné Dolányi Katalin (1991 -94) Szilágyi Lászlóné Győri Mária (1972-74)
Kiss Lászlóné Jenei Mária (1994-98) Szilágyi Mihályné Pecze Erzsébet (1972-74)
Kiss Sándorné Benke Mária (1972-98) Szota Sándorné Lénár (?) Mária (1984-98)
Köles Péter (1984-98) Tóth István (Ödön) (1986-89)
Kuti Mihályné Pászti Teréz (1972-92) Tóth Istvánné Maczkó Mária (1992-98)
Kuti Péterné Sára Rozália (1975-98) Tóth Péter (1990-94)
Lévai Lászlóné Sára Ilona (1993-94) Tóth S. Jánosné Homoki Margit (1984-88)
Mácsai Istvánné Tóth Anna (1972-98) Tóth Tibor (Tütüs) (1984-94)
Mester Józsefné Dányi Julianna (1990-94) Vidi István (1984-88)
Nyíri Istvánné Lénárd Erzsébet (1973-75)

 

 

A fiatal generáció: Gregori Éva, Gyenes Edit, Győri Zsuzsa, Jenei Szilvia, Lévai Szilvia, Pázmándi Ilona, Szita Eszter, Tarcsi Éva, Tóth A. Éva, Tóth A. Laura, Békési Gábor, Győri László, Hublik Zsolt, Pázmándi Csaba, Seres Tamás és még sokan mások.

A népdalkör állandó segítői és elmaradhatatlan kísérői voltak:

Tóth L. Mihályné, énekes szólista Szaszkó József, citerás szólista
Bozó Györgyné Benke Teréz, öltöztető Gregori Istvánné, szoknyaszedő
Sára Jánosné, öltöztető Tellér Jánosné, vasaló-öltöztetö

Állandó zenekari kísérete:

A 70-es évek elejéig a népi zenekar, majd Szénási Bertalan Tibor és bandája

Bozó Györgyné

 

Hangszeres zene - zenekarok

A település hangszeres zenei élete a cigánybandákkal kezdődött. A helyi Gyöngyösbokréta zenekara Vidák Berci és bandája volt, egészen a 40-es évekig, a front beköszöntéséig. A cigányzenekarok működésével párhuzamosan, a kultúrház aktivistái az 50-es években elhatározták, hogy hangszereket vesznek, és önálló zenekart alapítanak a kultúrház programjainak és a csoportok műsorainak a kiszolgálására. Az intézménynek bőségesen volt bevétele, s kapóra jött, hogy a pedagógusok közül sokan már eleve zeneértő, kottaolvasó emberek voltak. A többiek autodidakta módon, majd a hatvani zeneiskola növendékeként képezték magukat és hozták fel olyan szintre, hogy országos színpadokon is keresetté vált és megállta a helyét a turai népi zenekar.

A művelődési ház első zenekara:

Gólya József, Dolányi Miklós, Gádor István, Dr. Főző Józsefné, Tóth János

Alapító tagjai 1958-ban (a zenekar a Vén bakancsos és fia a huszár c. színdarabhoz alakult):

Tóth János (akkor még egyetemista, ma Dr. Tóth János nyug. múzeumig.) művészeti vezető-hangszerelő, klarinétos (többféle hangszeren játszott, de zenekari tagsága során ez volt a jellemző).

Dolányi Miklós prímás (foglalkozását tekintve csősz)

Gólya József (Fuga) másodhegedűs (asztalos)

Gódor István (Színész) kontrás (felcser)

Gólya Sándor cimbalmos (vasutas)

Pászti Péter nagybőgős, a későbbi tánczenekarban szaxofonos (tanár)

 

Dr. Főző Józsefné zongorista, bár nem népi hangszeren játszott, ő is alapító tag volt, mivel hangszeres játéka a színdarabok alkalmával elmaradhatatlan volt. Eredeti foglalkozása operaénekes.

A zenekar létszáma és hangszeres felállása fokozatosan bővült, és képes volt többféle igényt kiszolgálni: népiegyüttes kísérete, színdarabok zenei betéteinek kísérete, báli tánc- és szalonzene. Emellett, ha a kultúrház csoportjainak valamelyik tagja házasodott, vállaltak lakodalmi muzsikálást is.

 

Szilveszteri bál, a jeles névnapok (Anna, Erzsébet, Katalin) báljai. Hangtechnikai felszereltség 1 db erősítő volt, melyet a községi ünnepségeken is alkalmaztak. Érdekességként említjük meg, hogy volt olyan búcsúi bál, ahol 5-600 ember mulatott. A farsangi batyusbálokat pedig alapvetően a népi zenekar muzsikálta.

Sajnos a népizenekarnak nem volt fiatal utánpótlása, melyet egy 1965-ös VB ülésen Pock Aladár elkeseredve fogalmaz meg. Okát abban látja, hogy „A fiatalság egyes részénél megtalálható a huliganizmus és a nyugatimádat". Mindenesetre az biztos, hogy a tömegek zenei érdeklődése más irányba fordul, bár a népi zenekar még a 70-es évek elejének népdalkörös fellépéseit is kíséri, majd végleg megszűnik.

(A helyi zenei életbe belépett egy másik meghatározó személy az iskolai zeneoktatás színterén: Fekete László tanár úr.)

 

 

A "nagyzenekar"

 

 

További tagok:

Szaszkó József (csizmadia) hegedű, Rácz Péter (tanár) hegedű, Lukács Aranka (óvónő) hegedű és ének, Chikan Ernő (tanító) brácsa, Szász Sándor (tanár) gordonka, Lang István (nyugalmazott katonatiszt) kontra. A művészeti vezetői munkát Tóth János után Kovács László vette át, aki zongorán kísért.

Sára Ferenc műv. ház vezetői működése alatt az alábbi felállású tánczenekar működött: Gólya József prímás tagja volt a népi zenekarral párhuzamosan (időben kicsit később) megalakult tánczenekarnak is, majd lakodalmas zenész vált belőle. A tánczenekar tagjai voltak még zongorán és harmonikán Sára Ferenc, a doboknál Dolányi Sándor, alkalmi beugróként hawaii gitáron közreműködött Petrovics Sándor és tikfán Benke Sándor (Cuki). A zenekar bővült tovább Tóth István (Pöcci) személyével, akinek pisztont vásárolt a kultúrház. Értelemszerűen a táncos rendezvényeket ez a zenekar kiszolgálta. Kiemelkedő bálok voltak: a nagy politikai ünnepek (április 4., május 1., stb.) napján rendezett bálok, az Arató bál, a Búcsúi bál, a Szüreti bál, a Karácsonyi és

 

 

A lakodalmi zenei igényeket továbbra is a cigányzenészek és Tóth Gábor („Töke Gábor") rezesbandája (a front előtt még levente zenekarként indult) szolgálta ki egészen a 70-es évekig. Vezetőjük Czira János kürtös volt. A rezesbanda, a „bumbardo" ugyancsak meg volt fogadva a nagy nemzeti ünnepek és a májusi szerenádok alkalmával is. Ez volt az egyetlen rezesbanda, mely még a front után is működött és javarészt autodidakta zenészekből állt.

1942-ben Vidák Béla kontrás elkezdte a cigánybálok szervezését a „Puhos"-féle Bálteremben. A front után 1948-ban fia, Vidák Bertalan prímás vette át a rendezést, édesapja halála miatt. A cigánybálok a turai búcsút követő hétfőn zajlottak Király Elek Kocsmájának udvarán, a Jóbarát vendéglőben vagy a Tibi kocsma udvarán. 1962-től Szénási Tibor (Tosko) nagybőgős, majd prímás, mint főszervező már a művelődési házban tartja (napjainkban is) ezt a környék cigányságából sokszor ezreket megmozgató eseményt. Olyan országos hírű muzsikusok szólaltak itt meg, mint Boros Lajos és népi zenekara, id. Járóka Sándor és népi zenekara, ifj. Sánta Ferenc és népi zenekara.

 

 

A tánczenekara:

Petrovics Sándor, Gólya József, Sára Ferenc, Dolányi Sándor

 

Cigányzenészek

A cigányzenekarok fokozatos kihalása a 70-es évek elejére részben az utánpótlás hiánya miatt volt, részben mert nem tartották annyira kifizetődőnek, hogy kizárólagos megélhetési forrást jelentsen.

 

A helyi cigánybandák időrendben:

 

Vidák Bertalan és zenekara (1930-70)

Vidák Bertalan prímás (ragadványneve Jóka Béla, a dédöregapjáról elnevezve)

Szénási Lajos prímás (Kis Lajos)

Vidák Béla kontrás (Lötyögő)

id. Vidák István brácsás (Buko)

id. Rácz Kálmán brácsás (Karmester)

id. Vidák Béla cimbalmos (Bango)

Szajkó János kontrás (Csinta)

Kátai János nagybőgős (Öreg Kuka)

id. Szénási Károly nagybőgős (Pupos)

 

Szénási Kálmán és zenekara (1930-72)

Szénási Kálmán prímás

ifj. Vidák István brácsás (Gulya)

Vidák János brácsás (Bileg)

Kátai János klarinétos (Dönö)

Kátai Sándor cimbalmos (Öreg Gulya)

Csollák Ignácz bőgős (Csuri)

Vidák Bertalan bőgős (Puci)

 

Buzás Bertalan és zenekara (1944-64)

Buzás Bertalan prímás (Kis Berci)

Buzás Károly brácsás (Bak Karcsi)

Farkas Ferenc klarinétos (Kis Fercsi)

Buzás József cimbalmos (Kappan Jóska)

Balázs András cimbalmos (Bagi András)

Buzás István kontrás (Kanyi Pista)

Szénási Bertalan Tibor bőgős (Tosko)

 

Vidák Bertalan és zenekara (1948-72)

Vidák Bertalan prímás (Germán)

ifj. Rácz Kálmán prímás (Trúzsák)

Csollák Ödön segédprímás (Kazsmér)

Búzás Károly brácsás (Bak Karcsi)

Vidák Sándor brácsás (Tarzan)

Lakatos Dezső bőgős (Bagi Dezső)

ifj. Vidák Bertalan bőgős (Puci)

 

Rácz Jenő és zenekara (1958-68)

Rácz Jenő prímás (Píka Móric)

Szénási Béla brácsás (Gama)

Szénási Árpád brácsás (Öreg Árpád)

ifj. Vidák Béla cimbalmos (Dülledt)

Szénási Dezső kontrás (Árpi Dezső)

Szénási Károly bőgős (Kulacs)

 

Farkas Dezső és zenekara (1967-85)

Farkas Dezső prímás (Márton)

Kátai Géza prímás (Kisbíró)

Szénási Béla brácsás (Gama)

Vidák Sándor klarinétos (Tarhonya)

Kállai Ambrus cimbalmos (Vak Ambrus)

ifj. Vidák Bertalan bőgős (Puci)

 

Szénási (Bertalan) Tibor és zenekara (1964-től máig, az egyetlen működő cigányzenekar)
 

Szénási Tibor prímás (Tosko)

 

Rácz Jenő terc prímás (Pika Móric)

Szajkó Sándor brácsás (Rinya)

Balogh Rudolf klarinétos (Vidok)

(bagi) Szénási Tibor cimbalmos

Szénási Károly kontrás (Kulacs)

Szénási József bőgős (Mero)

A zenekarok mellett, ha lehet még nagyobb a jelentőségük a népi hangszeres szólistáknak, akik öregbítették Tura hírnevét a népművészet területén.

Szaszkó Józsefet az ország a citera mestereként ismeri, de prímásként hamarabb működött a faluban. A hegedülést már a front előtt a fonókban kezdte, s egyik elsőhegedűse volt az 50-es évek kultúrházas népi zenekarának. A citerára csak később talált rá, és vált nagybecsű szólóhangszerévé. „Amikor én fiatal voltam, nem is volt legény a faluban, aki ne értett volna a citera pengetéséhez... Talán még nadrágom sem volt, csak egy zubbonyom, amikor az apámtól megtanultam játszani." - emlékezett vissza Szaszkó József a Portrék c. 1967-es kiadványban. Mint kiváló mesterember egyben el is készítette saját maga számára hangszerét, s szinte kuriózumszámba megy, ha valaki jól megmunkált Szaszkó-féle citerát tudhat magáénak a faluban. Szaszkó József tanítványai: Hazadi János, Hazadi László (testvérek) és a ma is gyakorló zenész, Gólya József (Loby). Röviden meg kell említeni, hogy a turai szólisták mellett Szaszkó József Galgahévízen általános iskolai szakkör keretei között citerazenekart vezetett.

Tura nevét sokan ismerték meg Sára Ferenc népdalkörvezető művészi furulyajátékán keresztül. Béres János, az első magyarországi furulyaiskola megalapítójának egyik első tanítványa Sára Ferenc. A hagyományos és a Béres-féle hatlyukú fémfurulyát egyaránt magas színvonalon szólaltatja meg. Bár a furulya sokkal inkább szólóhangszer (eredetileg a juhászoké), s nem annyira zenekari és szórakoztató célú, általa mégis sokak kezdték művelni. Az alábbiakat ő nevelte ki furulyásként a fiatalabb turai nemzedékből általános iskolai szakkör keretében: Tóth M. József, Szász Tamás, Tóth Péter (Csim), Tóth Csaba (Csim), Tóth István (Ödön), ifj. Sára Ferenc, Kiss Tibor.

 

A mozi

Turán az első mozit még a század elején, Neumann Mór működtette. A Képviselőtestület Neumann kérelmét 1913. december 22-én tárgyalta meg és 10 évre megadta a mozgószínház felállításához és működéséhez az engedélyt. A mozi tényleges működéséről nincsen adatunk, mindazonáltal 1923-ig senki meg sem próbálta Neumann Mór jogát kétségbe vonni, csak 10 éves engedélyének lejártakor. Ebből a tényből arra következtethetünk, hogy ha nem is rendszeresen, de alkalmanként filmelőadásokat rendeztek a községben, mégpedig a Neumann-féle kocsmában.

Aztán előbb 1923. április 18-án Tyukodi Sándor akart mozgószínházat létrehozni, ám a Képviselő-testület nem látott kellő biztosítékot a sikerre, ugyanis mind a vállalkozó erkölcsi, mind pedig anyagi felkészültségében kétségeit fejtette ki és ezért a kérést elutasította. Ugyanez év november 24-én Albulov Árpád kérte a testület támogatását moziterveinek megvalósításához. A hivatalos tervet a december 20-i testületi ülésen mutatta be, amelyben a Barina térből kért egy darab földrész átadását. A falu vezetői ezt a kérést nem támogatták, mivel a térrel kapcsolatban más terveik voltak. így aztán Albulov is elállt a mozgószínház létesítésétől és a turai mozi ügye e próbálkozásokkal húsz évre lekerült a napirendről.

Az 1943-ban működését megkezdő Kozlai-mozgó tehát az első turai „filmszínház". Ezt követte a Tóth-féle (Puhos) mozi, majd annak veszélyessé válása után a vetítéseket az aszódi vándormozis folytatta egészen 1958-59-ig. Nem volt külön moziterem, hanem a kultúrotthon színháztermében feszítettek ki egy vásznat.

A VB 1958. december 16-i ülésén javasolja Diós József, hogy a kultúrotthon hordozható mozigépet szerezzen be, amit az ismeretterjesztő előadásokon lehetne célszerűen felhasználni. Mivel a kultúrotthon többletbevétellel rendelkezett, engedélyt kapott 1 db vetítőgép vásárlására. Bár az ismeretterjesztő előadásokhoz kapcsolódó filmvetítések elsősorban a hazafiságra való politikai nevelést szolgálták, de legalább ezen a címen be tudott szerezni az intézmény egy megfelelő technikai fejlettségű, saját tulajdonú gépet, hogy véget érjen a vándormozis korszak.

Benke Sándor (Cuki) lett a mozigépész. A mozizás iránti elkötelezettségéhez a fotószakkörben való amatőrfilmezés adta a lökést. Az első mozigép egy 16 mm-es volt. Benke Sándor váltotta ki a Megyei Tanács Művelődési Osztályán a működési engedélyt, ők határozták meg a belépődíjak árát is. Mivel a kultúrotthon nyújtotta az egyetlen szórakozási lehetőséget, az előadások ropogós teltházakkal mentek. Dolányi Sándorral közösen hozták ki a kópiákat a MOKÉP filmraktárából, hogy a turai közönség minél hamarabb láthassa az új filmeket. Ha kedden beérkezett a film a raktárba, szerdán elhozták és már vetítették Turán, majd pénteken fel tudták adni egy másik településnek, így lehetett igazán hozzájutni a filmekhez, mert a Moziüzemi Vállalat nem elég rugalmasan kezelte a mozizás rendjét. Tulajdonképpen a turai mozi társadalmi moziként működött, így a vetítések idejét és a müsorpolitikát saját maguk határozhatták meg. Alkalmazkodni tudtak a közönségigényhez és maguk rendelkeztek a bevétellel. Heti két filmet négy napon játszottak. A vetítési idő önálló és nem szabályozott meghatározása azért is lényeges volt, hogy a Népszínház előadásaival össze lehessen hangolni. Rövid részlet Benke Sándor legnépszerűbb vetítésekre való visszaemlékezéséből: „A 16-osban az Egri csillagok volt a legnagyobb siker, amelyet Turán a megjelenés előtt vetítettünk. December 25-én volt a pesti előadás. December 23-án és 24-én már két-két előadást tartottam belőle. Színes, magyar, szélesvásznú. Ha minőségben nem is voltunk olyan jók, mint a gödöllői vagy aszódi, műsorilag előbbre voltunk. " Benke Sándor nem tudott belenyugodni, hogy Turának csak 16-os gépe van, mert a legtöbb színesfilm már nem volt vetíthető azzal. A fejlesztés érdekében 1970-ben 4 db 35 mm-es gép beszerzésére került sor. Az utolsó filmet 1979. április 26-án vetítette, az A kőszívű ember fiai c. film volt.

Már az az időszak sem a fénykor volt, mikor Cuki abbahagyta, mert a közönség megcsappant a tv miatt.

1979-ben Benke Sándor mozigépészt - aki 14 éven keresztül dolgozott becsületesen a házban - saját kérésére, Sági Antal váltotta fel. Ő 1990-ig működött, majd rövid ideig Gólya József, mint akkori intézményvezető vetített, s az ő működésével egyben lezárult a turai mozi korszaka.

 

Amatőr filmezés, fotózás

Benke István visszaemlékezése: „Sára Sándor fotószakkör vezetői munkájában 1957-től Benke István segítő lesz. 1959 tavaszán Kovács László népművelő a Pest Megyei Tanács Művelődési osztályától ajándékba kap egy AGFA MOVEX típusú 16 mm-es, rugómotoros kézi filmfelvevőgépet. Az első felvételeket Benke Sándor (Cuki) készíti vele. 1960-tól veszi át a fotószakkör vezetését Benke István és Sallai Gyula, s innentől a fotózást Sallai Gyula, a filmezést Benke István végzi- A helyi filmezés varázsa a község politikai vezetését is áthatotta, így a felvételek nagy részét az április 4-ék, május 1-ék, az alkotmány ünnepek tették ki. Ezek mellett a kultúrotthon vezetése biztosított pénzt az együttes életének, műsorainak rövid megörökítésére. Ezen túl pedig néhány egyéb községi eseményt (Tsz, óvoda életéből) is rögzítettek.

1963-ban a Magyar Televízió a rádióújságban hirdetést jelentetett meg, melyben amatőr filmeseket kerestek tudósítói munkára. Olyanokat, akiknek filmfelvevőgépük van, hogy tudósítást adjanak településükről. Benke István engedélyt kap, hogy a gépet TV-híradó felvételek készítésére is használhassa. Vizsgamunkája az 1963-as szüreti mulatság volt, melyet a Magyar Televízió is bemutatott. Mikor meglátták, hogy milyen kezdetleges, 1935-ben készült géppel készíti felvételeit Benke István, kapott a televíziótól egy elektromos gépet. Ezzel készültek ezután a turai felvételek is. Több ezer méter film őrzi az emlékeket, a teljesség igénye nélkül felsorolva néhányat:

> Első felvétel: A Tanácsköztársaság veteránjainak találkozója 1959. március21-én a 40. jubileum kapcsán.

> 1959. augusztus 20.: a TSZ 10. évfordulója

> 1961: Kulturális küldöttség Kovács Lászlónál
>
író-olvasó találkozó Várnai Zsenivel.

> Népiegyüttes kirándulása, fellépései, gödöllői aratófelvonulása
> 1962: Öt éves a turai Rákóczi Rádió

> 1963-as árvíz

> 1964: Munkálatok a hőforrásnál

> Riport Tóth G. Mihálynéval (Ilon néni virágai címmel a tv is bemutatta)

> Farsangi batyusbálok

> Csáki bíró balladája c. színpadi játék

 

Az elkészült filmeket a nagyközönség is rendszeresen megtekinthette.

Turára 1988-ban érkezett meg a videotechnika, de először csak magánszemélyekhez. Szilágyi László használatra átengedte alkalmanként kameráját a községnek, Tóth Sándor pedig felkérésre maga készítette a közéleti felvételeket.

Sára Ferenc tanácselnök engedélyével Gólya József műv. ház vezető 1989. február 20-án Panasonic M7-es típusú videokamerát vásárolt az intézménynek. Ugyancsak ő indította el Szarvas Lászlóval és Benke Istvánnal közösen a „ Turai Videó Magazin " c. sorozatot, mely kölcsönzési lehetőséget biztosított a könyvtárban a szerkesztett műsorokból. Sajnos ez a folyamat rövid ideig élt, s ha nem is a klasszikus kölcsönzéses formában, de a műv. ház vezető ma is rendelkezésére tudja bocsájtani a másolatot az érdeklődőknek. A rendszerváltás szinte minden pillanata rögzítésre került, így az első Turai Szabadságnapok Juniális is. Az amatőr filmből a televízió 20 perces összeállítást sugárzott.

Napjainkban az eseményekből rendszeresen vetítésre kerül közmeghallgatások, batyusbálok és a művelődési ház évzáró műsora alkalmával. Minden filmanyag videóra való átírása, így archiválása megtörtént."

A könyvtár

Tura kulturális életében külön fejezet illeti meg a községi könyvtárat.

A háború után közvetlenül, a kultúrotthon 1950-es alapítása előtt már működtek Turán kölcsönkönyvtárak, vagy inkább községi könyvszekrények az egyesületek, szervezetek tulajdonában és külön-külön működtetésében. Az első községi könyvtárat a kultúrotthon 1950-es megnyitásakor hozták létre, melynek első társadalmi megbízatású kezelője Lakó Erzsébet tanítónő és VB tag volt. A szépirodalmi alkotások mellé - a kor elvárásainak megfelelően - két-három havonta érkeztek a fővárosból politikai és mezőgazdasági témájú kiadványcsomagok, mert az állomány java ekkor csak letétben volt Turán, melyet időközönként cseréltek. 1951. március 10-től Petőfi Népkönyvtárnak nevezik a turai könyvtárat. (Az elnevezés nem tudni pontosan mikor kopott el, az információ Szarvas Lászlótól való!) Babu néni három éves működését követően a könyvtárat Seres Józsefhé Lányi Adél tanítónő vette át, még továbbra is társadalmi megbízatásúként. A társadalmi munka végzése, főként a pedagógusoknál kiemelt elvárás volt, és Dusi néninek addig még nem volt ilyen jellegű megbízatása. Mindeddig a kultúrotthon vezetőjének (1950-től Tóth József) hatáskörébe tartozott a könyvtár irányítása, mellette mintegy segítőként dolgoztak a könyvtárosok. Örökös probléma volt, hogy ezt a munkát „szerelemből" végezték, s a fizetség éveken keresztül elmaradt.

Ezért Kovács László kultúrotthon vezetői működése alatt, 1954-től Vasas István lett az első függetlenített könyvtáros - és a könyvtárat így külön intézményként kezelték -majd Vasas István katonai szolgálatának kezdetétől néhány hónapig Tóth Józsefné Sára Zsuzsanna látta el ezt a feladatot. 1955. november 10-től 1957. szeptember 9-ig Sára Ferenc vette át a könyvtárosi teendőket. Leszerelését követően még továbbra is Vasas István volt Tura könyvtárosa, mígnem megkezdte főiskolai tanulmányait. így 1958. április 1-én Lajtos István vette át a könyvtár vezetését, aki komoly méretekre fejlesztette a könyvállományt úgy kötetszámban, mint tematikailag. A VB jegyzőkönyvekből vett adatok szerint (sajnálatos módon más írott dokumentum nem maradt fenn erre vonatkozólag) 1953-ban 495 kötet volt, de ebből 380 letétben a megyétől. A következő adat 1961-ből - már Lajtos István működése idejéről - való, mely 2852 könyvről számol be, viszont az 1978-ban nyugalomba vonuló Lajtos István 21.322 kötettel adta át a könyvtárat Tóth Erzsébetnek.

Külön kell foglalkoznunk Lajtos István működésével, aki nemcsak a könyvállomány felfejlesztésében jeleskedett, de gyakorlatilag ő szerettette meg az olvasást a turai lakossággal. Ehhez hozzájárult az is, hogy fiókkönyvtárakat létesített, elsőként a Zsámboki telepi iskolában (1963-ban), majd a Vasúti újtelepen. (A fiók könyvtárosok: Csányi Istvánná és Szénási József voltak.) Lajtos Pista bácsi könyvkiállításokat, ünnepi kirakatokat, író-olvasó találkozókat, szellemi vetélkedőket rendezett, kiépítette a katalógusrendszert, megszervezte a József Attila Olvasómozgalmat. Fercsik Mihály újságíró 1977-ben a róla készített portréjában így vall magáról Lajtos István:

„- ...Testi fogyatékosságom akadályozott abban, hogy továbbtanuljak. Ehhez el kellett volna hagynom Turát, de erre egyrészt betegségem, másrészt szegény vasutas apám fizetése miatt nem gondolhattam. Hányódtam hát a földművesszövetkezeti iroda, meg a tanácsháza között. Alkalmi munkákat végeztem, leltárokat írtam, adóíveket címeztem. Tettem, amivel megbíztak, s ami néhány forintot hozott a konyhára. Értéke volt akkor a pénznek!

Szabad időmben be-bejártam a művelődési házba. Néztem a színjátszók próbáit, hallgattam a citerások muzsikáját, lelkesedtem a népi táncokért, körbejártam a műve lődési ház három helyiségében elhelyezett öt szekrényt, amelyben a községi könyvtár kötetei porosodtak és hevertek össze-visszaságban. Az olvasás mindig szenvedélyem volt.

Korán megismerkedtem a klasszikusokkal, még a maiakkal is. Én minden könyvet, még a másét is, saját kincsemnek, s minden írót, akinek a munkáját olvastam, barátomnak tartottam. Hogyne örültem volna, amikor 1958 nyarán - lassan húsz éve - hívattak és megkérdezték tőlem: Nem szeretnél községi könyvtáros lenni? Úgy éreztem, öt év hányódása, öt év mindennap ismétlődő bizonytalansága után felajánlották nekem a mennyországot. És tudod mi volt ez a mennyország? Nyolcszáz kötet, a nyilvántartott 1700 helyett. Mit tehetek én itt - kérdeztem önmagamtól már az első munkanapot követő álmatlan éjszakán... "

A mai könyvállomány, s számos élő személy bizonyítja, hogy nagyon is sokat tett. Szinte vonzotta a fiatalokat, olyannyira, hogy 1964-től ifjúsági könyvklubot működtetett. Az egykori tagok máig szeretettel és tisztelettel emlékeznek rá, köztük a Hatvanban élő Köles házaspár: „ Ő alakította ki tulajdonképpen a könyvtár koncepcióját. Az ifjúság Lajtos Pista bácsival járta az antikváriumokat és segédkezett neki. Vasárnap délelőttönként, a kismise után minden fiatal odagyűlt a könyvtárba, hiszen az akkor is nyitva tartott. Mi, akik körülvettük, szinte a családtagjai voltunk. Neki köszönhetjük az olvasás és az irodalom szeretetét. Ő pedig nem győzte fotózni a könyvtár eseményeit."

Lajtos István

Lajtos István legfőbb segítőjeként Szarvas Lászlót nevezi meg beszámolóiban, akit több ízben javasol dicséretben részesíteni. Nem véletlen, hogy temetésén 1986-ban Szarvas László búcsúztatta el. Szavaiból egy részletet idézünk: „Az ötvenes évek végén, mint könyvtárost ismertem meg. Olyan könyvtárost, aki nem csak kiszolgált, de vezetett is a sok-sok olvasnivaló között, s ha kellett tanáccsal látott el; ha kellett vigasztalt, biztatott. És hányunkat?! Maga köré vonzotta a fiatalokat. Soha nem volt üres a picike, könyvekkel agyonzsúfolt kis szoba, de sokszor volt kicsi az általa teremtett ötszöröse terem is. Mindent tudott a könyveiről és nagyon sok mindent az olvasókról. Emberismerő volt, titokőrző és valami sugárzó tiszta jellem, akihez bárki odamehetett. "

 

A könyvállomány gyarapodása Lajtos István idején:

1961-ben: 2852 könyv 1970-ben 12.291 könyv
1962-ben: 3898 könyv 1971-ben 12.818 könyv
1963-ban: 5054 könyv 1972-ben 13.576 könyv
1964-ben: 7170 könyv 1973-ban 14.443 könyv
1965-ben: 8748 könyv 1974-ben 15.763 könyv
1966-ban: 9193 könyv 1975-ben 17.159 könyv
1967-ben: 9758 könyv 1976-ban 18.489 könyv
1968-ban: 10.725 könyv 1977-ben 19.953 könyv
1969-ben: 11.539 könyv 1978-ban 21.322 könyv

Az ő működésétől kapott külön helyiséget a könyvtár, a Tejcsarnok 1962-es átköltöztetésével. Az új épületrészt azonban csak 1964. április 4-én avatták. A könyvtár korábbi szobáját pedig a művelődési otthonnal közösen irodai célokra használták. A bővülés sem oldja meg, csak enyhíti a helyproblémákat, hiszen az előírás szerint 8000 lakosra 210 m2 kellene, ehelyett akkor 65 m2 volt. A műv. ház 1973-ban átadott a könyvtárnak egy 15 m2 alapterületű helyiséget, melyben gyermekrészleget rendeztek be.

Természetesen a fejlődési folyamat Lajtos István távozása után sem állt meg, de annak alapjait mindenképp ő teremtette meg. Megkezdődnek a rendhagyó irodalomórák, a gyermekfoglalkozások, s tovább folytatódnak az író-olvasó találkozók, gyarapodik az állomány. Tóth Erzsébet kinevezése 1978. július 1-től szólt, s tartott 1981. augusztus 1-i nyugalomba vonulásáig. Ő már 1964. január 1-től a könyvtár alkalmazásában állt félműszakosként egészen 1973 október l-ig, mikor Tóth Magdolna került a helyére. 1970. május 15-től Juhász Jánosné is kisegített. 1978. augusztus 1-én kerül gyermekkönyvtári státuszba Szilágyiné Kovács Edit. 1979. január 1-től új gyermekkönyvtár nyílt, melyet a műv. ház udvaráról lehetett megközelíteni, a régi Pesti-féle ház első ajtaján át. Azonban hosszútávon nem bizonyul jó megoldásnak, hogy a műv. ház adogat helyiségeket a könytárnak.

A 80-as évek elejére már komoly hanglemez és diafilm gyűjteménye is van a könyvtárnak, s eszközállományában rádiót, televíziót, magnetofont, lemezjátszót, diavetítőt tudhat magáénak.

1982. január 1-ével megszűnik a Vasút újtelepi fiókkönyvtár, melyet rövid idővel túlélt a Zsámboki újtelepi fiók. 1986-ban megnyitja kapuit a felújítás alatt zárva tartott, alapterületében megnövekedett 160 m2-es, 30.000 kötetes könyvtár. A gyermek és a felnőtt kiszolgáló helyiség egy légterű lett egy kis átjáróval. így kényelmes lehetőség nyílott gyermekfoglalkozások rendezésére. Tóth Erzsébet után Tóth Zsiga Istvánná lett a könyvtár vezetője 1982. január 1-i hatállyal. Ő már 1980 szeptembere óta dolgozott Túrán könyvtárosként. Segítőtársa az 1981. július 1-től alkalmazott Fónagy Attiláné lett, aki máig könyvtárosként dolgozik a 2000. január 1-től intézményvezetőnek kinevezett Seres Márta mellett.

Adattár

Turáról szóló publikációk

A turai kulturális életről, népművészetről az országos és a megyei sajtó rendszeresen cikkezett. írások láttak napvilágot - többek között - a Nők Lapja, a Szabad Föld, az Ország Világ, a Magyar Ifjúság, a Népszabadság, a Pest Megyei Hírlap hasábjain.

Helyi újságok is készültek. Ezek:

1978 februárjától 1979 májusáig: Turai Program, mint a műv. ház gondozásában megjelenő egyfajta havilap.

1990 áprilisától jelent meg Szarvas László szerkesztésével a Turai Napok. Munkatársai Pásztor Jánosné és Dolányi Katalin voltak. A Nagyközségi tanács gondozásában kiadott havilap egy évet sem működött a rendszerváltás miatt. 1991. januárjától már a Turai Hírlap elnevezésű havilappal találkozhatunk a Nagyközségi Polgármesteri Hivatal kiadásában, mely azóta is működik. A közéleti lap első felelős szerkesztője Kuti József volt, szerkesztőségi tagok Erdélyi Ágnes, Kálna Tibor, Sára Mihály. 1994-től 1995-ig Benke Sándor, majd 1995. januárjától Seres Tünde szerkeszti a lapot. Alkalmi segítőtársai: Darnyikné Kangyal Zsuzsanna, Seres Márta, Pálinkás Ildikó, Válóczy Ákos, Válóczyné Pásztor Szilvia, id. Takács Pál. 1999. márciusában új szerkesztőség alakul, ahol felelős szerkesztő Tordai László, szerkesztőségi tagok pedig Sára Gábor, Seres Tünde és id. Takács Pál.

 

Több olyan kiadvány is megjelent, amelyik kifejezetten Turával foglalkozott vagy turai személyek írták, illetve kapcsolódott a településhez. Ezek:

A turai hímzések motívumvilága. Aszód, 1981.

Régi turai hímzések. Bp. 1982.

Turai hímzések. Bp. 1984.

Mai turai hímzések. Bp. 1984.

 

Adatközlők, forrásanyag

Benke István (1940) - Tura, Hatvani út 5.
Benke Sándor (1935) - Tura, Tabán út 12.
Bozó Györgyné Benke Terézia (1934) - Tura, Bartók Béla u.21.
Csorba Ilona (1916) - Tura, Bartók tér 2.
Csősz László (1932) - Tura, Nyárfa u. 24.
Drégeli Miklósné Erdélyi Mária (1953) - Tura, Sport út 6.
Fónagy Attiláné Csáki Julianna (1949) - Galgahévíz, Vörösmarty u. 8.
Gólya József (Loby) - (1954) - Tura, Galgahévízi út 32.
Jónás Sándor Imre (1955) - Tura, Köztársaság u. 20.
Kardoss Imre (1937) - Tura, Erdész u. 3.
Katona Józsefné Lakó Erzsébet (1916) - Tura, Iskola út 1.
Kis András (1939)

- Tura, Gábor Áron u. 4.

Kiss Sándorné Benke Mária (1938) - Tura, Iskola út 4.
Kovács Frigyesné Vágó Mária Magdolna (1930) - Tura, Petőfi Sándor tér 35.
Kovács Lászlóné Dóra Margit (1927) - Tura, Honvéd u. 14.
Dr. Kovács Lászlóné Pászti Vera (1934) - Zsámbék, Somogyi Béla u. 5.
Dr. Köles József (1946) - Hatvan, Kertész u. 70.
Köles Józsefné Diós Ágnes (1946)
Lőrincz Kálmánná Sára Erzsébet (1925) - Tura, Katona u. 1.
Maczkó Mária (1961)

- Tura, Petőfi Sándor tér 24.

Pászti Péter (1925) - Tura, Kossuth Lajos út 43.
Pászti Péterné Lukács Aranka (1936)
Sára Ferenc (1936) - Tura, Thököly út 35.
Szarvas László (1944) - Tura, Lehel u. 10.
Szénási Bertalan Tibor (1930) - Tura, Radics Béla u. 2.
id. Takács Pál (1932) - Tura, Kaszinó tér 2.
ifj. Takács Pál György (1960) - Tura, Iskola út 49.
Tóth József (1926)

- Tura, Szent István út 33.

Tóth Józsefné Sára Zsuzsanna (1930)
Tusor Józsefné Pászti Anna (1946) - Tura, Rozgonyi u. 3.
Képek átadásával segítették a könyv létrehozását:  
Kangyal Józsefné Bercsényi Anna Klára (1914) - Tura, Régi vásártér 15.
Szilágyi Lászlóné (1930) - Tura, Szent István út 34/a
Sándor Irén Ilona (1949) - Tura, Rákóczi F. u. 18.
Pásztor Gábor (1923) - Tura, Madách I. u. 22.