Adatok Túrkeve közéletéhez

Bacskai Sándorné

 

Ajánlás

Célom a NAT Ember és Társadalom műveltségi terület tanításához és a helyi pedagógiai program megvalósításához segítséget nyújtani kollégáimnak és a tanulóknak életkori sajátosságaikhoz igazodva. A fejezet nem törekszik, nem is törekedhet teljességre - nem is ez a funkciója.

Ha minden tanuló csak ennyi ismeretet is elsajátít szülőhelye, lakóhelye történetéről, kultúrájáról, ez igen fontos eredmény.

Aki mélyebben érdeklődik a város történelme iránt, a sok javasolt irodalom alapján utánanézhet könyvtárban, levéltárban, vagy a múzeumban.

Ha ezeket az értékeket megismerik a tanulók és tiszteletben tartják, akkor történelemtanításunk egyik legfontosabb célját sikerült megvalósítanunk.

Bacskai Sándorné

 

I. Rövid történeti áttekintés

Túrkeve története a honfoglalás előtt

Túrkeve múltjának szálai a történelem előtti időkbe nyúlnak vissza. A Berettyó partján már az újabb kőkorszakban keletkeztek telepek. Írásos emlékek nem maradtak az akkor itt élőkről, de a feltárt tárgyak, eszközök ittlétükről, életmódjukról tanúskodnak. A csiszokt kőkorszak gazdag lelőhelyei a mai Berettyó és a folyómedrek magasabb partvonulatai, valamint az un. "kunhalmok".

Ide települtek az őslakók, ide telepítették tűzhelyeiket, műhelyeiket. Az előkerülő leletek azt bizonyítják, hogy a halmok temetkezési helyül is szolgáltak. Itt készítették kő és csonteszközeiket, kézzel formált agyagedényeiket is.

A legismertebb kunhalmok: Bokrosi-halom, Burkus-halom, Csurgói-halom, Közép-halom, Legény-halom, Nagy-Póhamarai-halom, Pásztói-halom, Buga-halom, Tere-halom, Remete-halom, Sárga-parti-halom, Lőrinc-halom, Túrkeddi-Nagy-halom, Vecserke-halom, Vénkerti-halom, Kőhalom, Kender-halom, Kettős-halom, Névtelen-halom, Csudabala és Kengyel-halom. Ezek közül a leghíresebb a Tere-halom, ahol 1985-ben kezdődött a hajdani bronzkori település feltárása. A szolnoki Damjanich Múzeum régészei, Csányi Marietta és Tárnoki Judit - valamint Makkay János az MTA Régészeti Intézetének főmunkatársa azóta is folytatják az ásatást.

"A terehalmi leletek igazi régészeti szenzációnak számítanak Európában, hiszen a kontinensen ez a legészakibb, eddig feltárt bronzkori település. A megtalált tárgyi emlékek, a házak, s a vizesároknyi szélességű utcácskák maradványai azt tanúsítják, hogy kr. előtt 1800 táján kb. 400 évig éltek itt emberek. Edényeiket szépen díszítették. A formájukban is szép korsókból, tálakból jó néhány látható volt a Szolnoki Galéria kiállításain" - írja Tál Gizella a Túrkeve újság 1993. augusztus 13-i számában.

A honfoglalástól a török idők végéig

Túrkevének honfoglaláskori emlékei nincsenek, bár Anonymus feltételezi, hogy a honfoglalók az előző fejezetben felsorolt kunhalmok közelében vonultak fel. Ezt bizonyítják, az itt előkerült leletek: ezüst és vas tarsolylemez, melyek a Nemzeti Múzeumban találhatók.

Az első írott forrás, amely Túrkevét említi, IV. Béla 1261-ben kiadott oklevele. Ezen oklevélből megállapítható, hogy a kevi határban elterült királyi birtokokat, Póhamarát, Tiszakeddit és Keveegyházát Szent László az egri püspökségnek adományozta. Kapolch kunjainak egy része Póhamara határában telepedhetett le. Az itt létezett községek - Keveegyháza, Túrkeddi, Póhamara és Náta - lakói avar - hun maradványokkal összeolvadt magyarok, besenyők és hunok voltak.

Honnan ered Túrkeve neve?

A Túrkeve név hivatalosan a múlt század II. felétől használatos. A "bennszülött" lakosság ma is Túrkevinek, Kevinek nevezi a várost. Az oklevelek tanúsága szerint a város neve több, mint 500 éven keresztül Túrkevi volt. A helynév 2 névből tevődik össze. A névadás alapját a Kevi vagy Keve utótag képezi, míg a Túr előtag a Berettyó régi nevére utal. Az utótagra vonatkozóan több vélemény is kialakult. Ezek közül a legromantikusabb felfogás a mondabeli hun vezértől való származtatás, amelynek alapjait Új Péter karcagi nótárius "Zádor és Ágota" című 1828-ban kiadott verses elbeszélése adja, mely szerint:

"Kevének a Túrvíz mellett.

Ama kies térség kellett.

Hol ma fekszik Túrkeve.

Innen ered a neve."

Új Péter versének eme néhány sora nyújtott alapot arra az ábrándos elképzelésre, hogy Túrkeve nem csak kun, hanem hun település is volt. Keve hun vezérnek valójában talán soha nem létezett mondai alakja még ma is kísérti az őstörténetben járatlanok képzeletét. A valósághoz legközelebb áll az a feltételezés, hogy a város legősibb neve Keve volt. Az 1261-es oklevél 1271-es átírásában: Keveghaz. A tatárjárás után Keveegyházára bővült, majd a XIII. sz. végén az újratelepült falu ismét felvette a régi Keve nevet. A XV. századtól kezdve a szóvégi -e - hangzónak tájnyelvi kiejtésben - i-re változtatásával és a megkülönböztető Túr előnév hozzáfűzésével Túrkevi alakban maradt fenn napjainkig. Csak a múlt században és csaknem kizárólag hivatalos használatban vette fel a Túrkeve névalakot. Ebben az összetételben a Túr a Berettyó ősi neve, a Keve pedig régi magyar személynév, amelynek tövében a kő főnév rejlik. Jelentése tehát: kő, kőből való. Az itt élők zöme a tatárjárás idején valószínűleg a mocsárba menekült. Az okleveles emlékekből megállapítható, hogy a tatárok kivonulása után az említett községek újraalakultak. Keveegyháza, (vagyis Túrkeve), Túrkeddi és Nagytelek (a későbbi források szerint Halásztelek) hosszú időn át az egri püspökséghez tartozott. Az egri vár 1476. évi jövedelemjegyzéke szerint e 3 falut jövedelmeikkel együtt Szücsy Pál kapta szolgálata jutalmául. 1514-ben a kevi jobbágyok Dózsa oldalán harcoltak. A kevi származású Ambrus pap, aki Dévaványán szolgált, s aki a krakkói egyetemen 1502-ben szerzett magas képesítést, Dózsa György "kancellárja" volt és ő toborozta Dózsa seregeinek egy részét Túrkevén. A XVI. században Kevi kétségkívül kun jobbágyfalu volt.

A "kun eredet"

- vitatott kérdés. Eredeti magyar települést bizonyít a település tiszta magyar neve. Ezzel szemben a középkori lakosság kun származása mellett szól, hogy a XVI. század közepén az adólajstromból név szerint ismert lakosok kb. egyharmada a Kun családnevet viselte. Bár a XVI. században már az egész Kunság területén magyarul beszéltek, a kun származástudat továbbra is élt közöttük. Ezt bizonyítja az a nyelvemlék töredék, amely három változatban élt az öreg emberek körében. Ez a "Kúnmiatyánk". Zárójelben a magyar fordítás.

"Bezén attamaz, kenze kikte

(Miatyánk, ki vagy a mennyekben)

szenlészen szen adon

(szenteltessék meg a te neved)

....

(Jöjjön el a te országod - jelentésű tétel hiányzik)

dősön szen küklon

(legyen meg a te akaratod)

nitziégen gerde ali kekte

(mint a mennyben, így a földön is)

bezén akomozul okne mezhe berbezge pitbütörküngon

(a mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma)

il bézen ménemezne

(és bocsásd meg a mi vétkeinket)

neszem bezde jermezbezge utrogergenge

(miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeznek)

iltme bezne olgyamanga

(ne vígy minket a gonoszba)

kutkor bezne algyamanna

(szabadíts meg minket a gondosztól)

szen borson boka csalli bocson igyi tengere, ammen.

(mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség, mint örökké. Ámen!")

Szolnok elfoglalása után Túrkevi is török uralom alá került.

1551-ben még 46 jobbágytelek számolható össze a településen, 1552-ben már csak 16, 1558-ban 19 egész telkes, s 8 zsellér lakja, 1564-ben 16-ra, 1566-ban 26-ra tehető a portaszám.

Megbízhatóbb az egri püspökség 1577. évi összeírása, mely szerint 11 egész telkes jobbágy lakik Túrkevében. Ők 8 frt-ot, valamint az összes egyéb úrbéri szolgáltatásokért minden telek után 1 frt-ot, s minden terményből tizedet fizetnek. Minden telek után 54 dénárral, egy pint mézzel, 2 frt. szablyapénzzel, s 1,5 frt. "haráccsal" (császári adó) tartoztak.

A XV.-XVI. századból való ezüst dénárleletet találtak 1959. júniusában szántás közben Túrpásztó, Túrkevei és Móric falutól egyformán 4-5 km-re.

A töredékekből összeállított korsódarab méreteiből következtetve tartalma 8-9000 dénárt tehetett ki, melyből 7000 db került a Finta Múzeumba. Mind a 7000 db teljes értékű ezüst dénár: I. Mátyás, II. Ulászló, II. Lajos magyar királyok idejéből.

Van közöttük néhány darab Szapolyai János és I. Ferdinánd dénáraiból, végül, mint különlegesség, 38 db külföldi pénz: az aquilejai patriarchatus dénárjai. Ki és mi okból rejtette e földbe ezt a vagyont kitevő pénzösszeget? Ezekre a kérdésekre a válasz csak találgatás lehet.

A Túrkevei Múzeum gyűjteményébe csak 3588 db pénz került, a többi a Szolnoki Damjanich Múzeumot gazdagította.

A XVII. század elején birtokperek folytak, ugyanis Forgách Zsigmond nádor és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem Túrkevit vitézeinek adományozta.

A hosszú ideig tartó pert a keviek nyerték 1629-ben, s ettől kezdve Kevi a kiváltságos nagykun községek sorába tartozott. A pervesztes földesurakat azonban nem tudták elkergetni. A földesúri zaklatás miatt sokan elköltöztek, beálltak szabad hajdúkatonának. 1655-ben alig volt lakója Kevinek. Őket is állandóan sanyargatták hol az átvonuló törökök, hol a portyázó kurucok.

1678-ban itt teleltek a burjdosó kurucok és itt vívtak meg egy ütközetet a császári hadakkal. 1680-ban Thököly Imre fejedelem táborozott itt, vezéri sátra a póhamarai Daru-halmon állt.

A tatárok kétszer vonultak át a Nagykunságon, s nagyobb részét elpusztították.

A krími tatár hadak Muradgiráj Chán vezérlete alatt Erdélyből Debrecenen át a Duna-Tisza közére vonultak. Útjukban pusztították a védtelen lakosságot. A Jászkunság 1699. évi kamarai összeírásában Kevi a szomszéd községekkel együtt elpusztult helyként van feltüntetve

Túrkeve a XVIII. században

Kevi lakói csak néhány év múlva, a század elején kezdtek visszatérni. 1706-ban II. Rákóczi Ferenc a kevieket is Tokaj vidékén lévő birtokaira (Rakamazra) telepítette a rácok elől. 1711-ig nem élt egy lélek sem Keviben. 1711 után indult meg a visszatelepülés.

Közben, még 1702-ben I. Lipót császár az egész Jászkunsággal együtt Kevit is eladta a Német Lovagrendnek 500.000 rajnai forintért.

Voltaképp ez az eladás kapcsolta végleg , s jog szerint a községet a Nagykunsághoz és 1711-ben mint ilyen település népesült be újra.

A konszolidáció első adatát a Lovagrend 1713. évi összeírása adja, mely szerint akkor Vasati (vagy Vasadi) Mihály bírósága alatt 20 férfi, 23 nő, 15 gyermek, s 6 cseléd lakta Kevit.

A Redemptió

A kevi föld 1745-ben lett ismét a kevieké. 1745. május 6-án Mária Terézia aláírta a Jászkun Terület megváltásáról - redemptiójáról - szóló diplomáját. A királynő által kiadott oklevél visszaadta az elvett szabadságot, lehetővé tette, hogy visszaválthassák földjüket a keviek.

Az egész Jászkunságért 500.000 rajnai forintot kellett fizetni és 1.000 lovaskatonát kiállítani. Ebből Túrkevire 28.300 forint és 42 lovaskatona jutott.

Az összeg a következőképpen oszlik meg:

A kevi határért

Móric pusztáért

Kis Kabáért

Póhamara pusztáért

Csorba határának 1/4 részéért

Összesen:

11.300

8.500

3.000

3.000

2.500

28.300 rajnai forint

Megjegyzendő, hogy Pásztót csak 1873-ban váltották meg. A redemptióhoz szükséges készpénz nagy részét évi 6 %-os kamatra felvett kölcsönökből fedezték. A kevi redemptusok anyagi erejükhöz, tehetségükhöz mérten vállaltak részt a váltságösszeg előteremtéséből. A visszaváltott terület nagysága 30 rovásos volt. 1 rovásos föld Keviben 22x1200 négyszögöles magyar holdat jelentett. Minden rovás után 22 frt-ot kellett fizetni. Összesen 1175 rovásos földet váltottak meg a kevi redemptusok. 3 család: Győrfi Miklósé, a Kenéz Mihályé és a Vincze Mártoné váltott 30 rovásosat.

A családok zöme természetesen kisebb területet váltott meg:

22 család 1 rovásosat

49 család 2 rovásosat

38 család 3 rovásosat

28 család 4 rovásosat

21 család 5 rovásosat

1751-ben mérnökök mérték fel a kiosztásra alkalmas területeket, és megállapították mennyi földet lehet adni egy-egy befizetett forintra. Ezután a mérnöki kimutatások alapján lefektettek egy földkönyvet, amelyet Liber Fundinak neveztek.

Az egyes földváltók 1751. szeptember 12-ei dátummal váltságleveleket, birtok bizonyítványokat kaptak. A Liber Fundi igen fontos dokumentum lett, hiszen ez volt az alapja a későbbi birtokjogi kérdéseknek. A redemptió után kiosztott, nyilvántartott földet tőkeföldnek nevezték. A határ későbbi osztásának is ez lett az alapja, mértékegysége az etalon. A földváltás alapvetően megosztotta a társadalmat. 3 réteg alakult ki:

1. A kiváltságokban, jogokban részesedő redemptus.

2. A megváltásból kimaradt, korlátozott jogokkal rendelkező irredemptus.

3. A tágabb értelemben az irredemptusok közé sorolt, de teljesen jogtalan zsellér.

A redemptió megteremtette a fejlődés lehetőségét. A polgárosodás ugyan nem teljesedett ki, de a megváltás egy időre a haladás élvonalába emelte a polgárságot. Ezután megindult a város önálló fejlődése. A békés időket csak az 1774. évi tűzvész zavarta meg.

Hild Viktor találta meg a levéltárban azt az okmányt, amelyből megtudjuk, hogy "Anno 1774. Die 14 ta Munsis Septembris" keltezésű irat a tűzvészről szól. A tűzben 269 ház, 42 kert égett porrá. E dokumentum szerint T. Nagy István négy esztendős leánya is megégett. A dokumentum szól a károsultak megsegítéséről is. Eszerint Túr városa 2 szekér kenyeret, szalonnát, sajtot küldött, Kisújszállás 3 szekér kenyeret, sajtot, szalonnát, hagymát, kukoricát, Karcag városa 58 köböl búzát, 4 és fél köböl árpát, 2 1 Rhénes forintot. A többi adományt is feljegyezték.

1775-ben Balla Antal elkészítette a "tüzes térképet".

A lángokban elhamvadt 269 ház helyett 1787-ig mintegy 400 ház épült fel. A település tűzvédelmét bizonyítja az, hogy a tanács fakémények helyett téglakémények építését rendelte el. 1775-ben a vicekapitány úgy rendelkezett, hogy aki nem tud kőkéményt építeni, az házat se építsen.

A város XIX. századi eseményei

Túrkeve a XVIII. sz. végén indult igazi fejlődésnek, 1808-ban vette fel a "Nagykun város" címet. I. Ferenctől városi rangot és 4 vásár tartásának jogát kapta.

A reformkor mélyebb nyomokat nem hagyott a város történetében.

Az 1848-49-es események

A pesti március 15-ei események sem rázták fel a kevieket.1848. május 28-án népgyűlést tartottak, melyen a tanácsot és a tisztikart újraválasztották. Később Keviben is megszervezték a nemzetőrséget, Kunszentmártonnal és Kunhegyessel alkottak egy századot. A Református Egyház kézzel írott Emlékkönyve szerint 1848. július 15-én a túrkevei nemzetőrök egy része a városi főbíróval, Hajdú Lászlóval együtt részt vett a verbászi ütközetben. A verbászi ütközetben a keviek 2500 főből álló nemzetőrség 2 zászlóaljának 8 századából a 7. században szolgáltak Kunszentmártonnal és Kunhegyessel együtt. Az év vége felé a hadi helyzet mindinkább komolyra fordult, a harcok közeledtek Túrkevéhez. December 18-án a Jász-Kun kerület felhívást bocsátott ki a Nagykun Lovascsapatba való önkéntes jelentkezésre.

Erre a felhívásra a keviek közül is jelentkeztek tizenhatan, akik részt vettek a szabadságharc csatáiban. Közülük Mihályi László hadnagyi, Sólyom Péter altiszti rangot ért el. 1849-ben a debreceni kormány által Kevire kivetett 35 újonc helyett 50-et állitottak ki, sőt júliusban újabb 47 katonát adtak.

"1849. július 5-én vészharang zúgása zaklatá fel a város népségét, megjött a rendelet, melynek értelmében az ágotai (Karcag alatti) nagykun táborba indulandó minden, ki karját felbirja. A nép készülésre hívatik fel, s tudtul adatik: miként az általános kiindulás július 6-án hajnalban leend." Az Ágotánál ütött táborban 1117 férfiú képviselte Túrkevét az 5000 nagykun katona között. Kapitányaik: Hajdú Imre, Kiss Lajos, Kiss István, Bátorkeszi József, Katona Sándor, Vincze Ignác és Végh Sándor - olvashatjuk ezt is az Emlékkönyvből. A túlerő miatt egyre nehezebb lett a helyzet és a nagykunok, köztük a keviek is hazatértek otthonukba. Városunk díszpolgára Gajzágó Salamon is részt vett a szabadságharcban. A Zrínyi honvéd zászlóaljban hadnagyi rangot kapott. A móri csatában megsebesült, az osztrákok elfogták. Gyalog kisérték Bécsbe, majd a königgratzi börtönben sínylődött 1849. végéig. 1861-ben Belső-Szolnok vármegye közjegyzője lett.

1870-ben a király kinevezte az Állami Számvevőszék elnökének, mely a miniszterekével egyenrangú állás. E címet, rangot ő töltötte be elsőként Magyarországon. Városunk érdekében tett bokros érdemei elismeréséül díszpolgárrá avatták 1892-ben. 1898. március 9-én halt meg.

Emlékpark

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója tiszteletére a város keleti részén a Keletújvároson 48-as Emlékpark létesült a Túrkevéért Alapitvány kezdeményezésére. Azért itt, mert eleink nagyon céltudatosan e városrész szomszédos utcáinak a 48-as hősökről való elnevezésével állítottak emléket nemzeti történelmünk jeles személyiségeinek (Nagysándor József u., Bem u., Damjanich u., Kiss Ernő u., Vécsey u.). Az Emlékparkba 22 fát ültettek, mindegyik fa előtt mészkőtömbön a 150 évvel ezelőtti események 1-1 kiemelkedő alakjának neve olvasható. Az aradi 13 vértanú mellett emlékfát kapott több országos személyiség, igy Kossuth Lajos, Széchenyi István, Batthyány Lajos. A túrkeveiek közül Hajdú Mihály nagykun kapitány, Hajdú László városi bíró, százados és Gajzágó Salamon nemzetőri alhadnagy neve áll az emlékköveken. A parkban felállított kopjafát - Talamasz Lajos kevi szobrász alkotását - Németh István polgármester és dr. Szabó Zoltán kuratóriumi elnök leplezte le. Az emlékpark október 6-ra készül el teljesen. Az elültetett fák fölött a környék lakói vállaltak védnökséget. A kopjafa tövében mindig friss virág díszlik. A szabadságharc leverését követő önkényuralom, az abszolutizmus korában Túrkeve és a Jászkunság helyzete sajátos volt. A kegyetlen elnyomás és megtorlás itt elmaradt. Míg országszerte folytak az üldözések, még nem ültek el a véres bosszú első hullámai sem, amikor Keviben már visszatért az élet a maga régi folyásába. Szerencsére az elnyomó osztrák császári kormányzat maga sem volt tisztában a kun kiváltságok lényegével, ezért azt továbbra is fenntarthatta.

A lakosság lélekszáma a 60-as évek végén már elérte a 11000-t. A megszaporodott lakosságot a művelés alatt tartott földek csak szűkösen tudták eltartani. Ezért a közös legelőföldek 1850-ben történt kiosztása után 1860-ban a város alatti földeket is kiosztották. Az 1863-as esztendőt "nagy ínség" néven emlegetik a városban. Már az előző év is száraz volt, a Berettyó ősz felé teljesen kiszáradt. 1863-ban olyan rendkivüli volt az aszály, hogy a szárazság miatt június 24-ig 6062 db szarvasmarha és 58657 db juh hullott el. A szarvasmarhánál az 1851. évi állatállomány 88 %-a, a juhnál 93,5 %-a volt a veszteség - olvashatjuk a Szolnok Megyei Levéltár adataiból.

A keviek ekkor csapatostul vándoroltak el Erdély felé, ahol az aszály nem sújtotta annyira a vidéket. Ez a súlyos csapás visszavetette a város gazdasági fejlődését.

Vásárok

Túrkeve vásártörténetéről nem sokat tudunk. Illéssy János a királyi könyvek alapján mindössze egy vásárszabadalomról tud, ami 1808. augusztus 19-én kelt. I. Ferenc ebben az évben négy országos vásár tartását engedélyezte a városnak.

A Földművelési Minisztérium rendezte Túrkeve vásárügyét és az évenkénti 4 vásárnak új vásárnapokat (február 9., május 14., szeptember 20. és december 6.) rendelt. A túrkevei vásár kétnapos volt és hetenként egy hetivásárt is tartottak. 1872-ben egyetlen vásárban sem szedtek helypénzt - a vásár forgalma növelése érdekében.

Érdekesség, hogy az 1872. május 14-i vásáron a máshonnan hajtott legszebb lovat és szarvasmarhát 2-2 arannyal jutalmazták. Ezek azt bizonyítják, hogy a város vezetése tudatosan támogatta az állatvásárokat.

A régi útjelző tábla, amely kisméretű, ovális alakú volt, öntött vasból készült. Domború betűs felirata hirdette: "Túrkeve rendezett tanácsú város". A város 90 évig volt vasútvonallal összekötve Mezőtúrral. Az összekötő vasútvonal 1885-ben épült. Mozdonya kicsi volt, személykocsijai oldaltgombolósak voltak. Ajtói oldalt, a szabadba nyiltak. A lakók "lebbencshordónak", "kevi lebbencsnek" becézték. A kis vasútállomás városi jelleget mutatott. A vonatinduláskor két fiakker is ott táborozott. Smerz bácsi sárga hintaja, két kaptás lova mindig ott várta a szerencsét, bár az elég ritkán adódott. A másik fiakkeres foglalkozásánál fogva örök konkurense volt Smerznek. Ha nagyritkán vendég érkezett, Smerz diadalmaskodott, mert konkurensének tarka lovai voltak, és a nem szakértő szem joggal nézhette a lovakat tehénnek.

1893-ban és 1912-ben is felmerült a vasútvonal Kisújszállás felé történő meghosszabbításának gondolata. Erre pénzügyi okok miatt nem került sor. A Mezőtúr-Túrkeve helyiérdekű vasút 1975-ben megszűnt, még a síneket is felszedték.

Kevi tehát rendezett tanácsú város volt, de a városi ártalmak nem veszélyeztették. A városi zajt nem autók, autóbuszok, repülőgépek hangja szolgáltatta, hanem az állattenyésztéssel járó "neszek", mint a szarvasmarhák bőgése, a lovak nyerítése, nyájak bégetése, kondák röfögése, karikás ostorok dörrögése, a pásztorok réztrombitái vagy tülkölése hatott városi ártalomnak a mezővárosban.

Túrkeve önkormányzata a XIX. században

Túrkeve 1874-ben alakult át rendezett tanácsú várossá, s így közvetlenül a vármegyei hatóság alá tartozott. A város hatósági jogait a képviselő-testület, a tanács, a polgármester, az árvaszék, a rendőrkapitány és a városi adóhivatal által gyakorolta. Túrkeve rendezett Tanácsa polgármesterének 1893-as zárójelentésében olvashatjuk: az 1891-es népszámlálás eredménye szerint: Túrkeve város belterületén, s külterületén jelenlévő népesség összesen 13074 lélek. Férfi: 6460, nő 6614. Ebből tanyákra esik 1199 férfi, 1075 nő. Az 1890-es évben foganatosított újabb házszámozás szerint megszámozottak - belvárosban 2199, a keleti újvároson 39, a nyugati újvároson 120, a czigányvároson 63, a tanyákon és majorokon 490 lakóház. Ugyanitt olvasható: "Az 1892-ik évre Túrkeviben összeirt 965 választó közül ezer választáson megjelent és leszavazott 826 választópolgár. Ezek közül dr. Tóth János megválasztott képviselőre szavazatott 800, míg ellenjelöltjére, dr. Ádám Sándor mezőtúri ügyvédre csupán 26."

A város XX. századi történelme

Az I. világháború kitörésekor látszólag nyugodt, békés polgári élet folyt Túrkevén.

A háború 4 éve alatt mintegy 600 kevi lakos veszítette életét a különféle hadszíntereken. Emlékművűk a Petőfi téren áll, amelyet 1925-ben avattak fel.

Az 1918. évi októberi polgári demokratikus forradalom idején a katonatanácsokkal egyidejűleg megalakultak a munkástanácsok. 1919. március 23-án határozták el a helyi direktórium megalakulását. A kormány kibocsátotta az 1919. évi 18. sz. néptörvényt, amely a földművelő nép földhöz juttatásáról intézkedett. A polgármester 714 szegényparaszt részére kérte a földhöz juttatást. Az ígért földosztásra nem került sor. A feszültség erőszakos földfoglalásokban robbant ki. Az intervenciós román királyi csapatok támadásakor az ellenforradalmárok tűzharcban elfogták a direktórium vezetőit. Stefanovics Lajost és Ábrahám Istvánt a román csapatok parancsnoka tárgyalás nélkül halálra ítélte és kivégeztette. Emléküket emléktábla és a róluk elnevezett tér őrzi. Rajtuk kívül több ártatlan ember esett áldozatul a terrornak.

A város a trianoni béke után sem fejlődött oly mértékben, ahogyan a lehetőség adva volt. 1920-ban a lakosság száma: 12.973 volt. Területén 3224 ház állt. Lakosainak 80 %-a irt és olvasott. A lakosság színmagyar volt: mindössze 12 lélek nem beszélte a magyar nyelvet. Villanyvilágítás 1925. óta van a városban. Még ugyanebben az évben felállították az I. világháború hőseinek emlékszobrát és ebben az évben készült el a hősök ligete is. A vízszolgáltatás javítására két artézi kutat fúrtak 1925-ben.

A 3 és 1/2 km-es törvényhatósági út építését 1927-ben fejezték be. A közbiztonságot államrendőrségi kapitányság szolgálta. Az 1929. évi XXX. törvénycikk értelmében a rendezett tanácsú városok a megyei város nevet viselték. Ez a törvény kimondja, hogy a polgármestert 10 évre, a többi tisztségviselőt életfogytiglan választja meg a képviselő-testület titkos szavazással. A képviselő-testületi tagokat 3-5 évre választották a "redemptusok" leszármazottai közül. Ők valamennyien jogászi végzettségűek voltak. 1944-ig 6 polgármestere volt Túrkevének a következő sorrendben.

1. Nánássy János 1871-1890

2. id. Kenéz Béla 1890-1894

3. Dr. Czihat Károly 1894-1915

4. Dr. Tóth Imre 1915-1926

5. Dr. Győrffy Péter 1926-1930.

6. Dr. Győrffy Kálmán 1930-1944

A polgármesternek minden évben jelentést kellett készítenie a város előző évi ügyeiről, s ezt a képviselő-testület elé kellett terjesztenie jóváhagyásra. A Szolnok Megyei Levéltárban őrzik a Túrkeve megyei város polgármesterének évi jelentését az 1938. évről.

"Dr. Győrffy Kálmán polgármester jelentése 1939-ből: 1938. folyamán 13 képviselő-testületi közgyűlést tartottunk, melyből rendes közgyűlés volt 10, rendkívüli 1, tisztújító 2. A közgyűléseken letárgyalt ügyek száma: 248 volt.

Anyakönyvi ügyek: 1938-ban kihirdetés 122 volt.

Házasságkötés: 113. Született 305 gyermek. Elhalt egyén 206.

Rendőri büntető bíráskodás

A kihágási iktatóba az 1938. év folyamán beérkezett 642 ügyirat. A kihágási esetek az következőképpen oszlottak meg:

Állategészségügyi kihágás

Cselédügyi kihágás

Eb tartási szabályrendbe ütköző kihágás

Építkezési kihágás

Gyárvizsgálati kihágás

Ipari kihágás

Iskolai kihágás

Közegészség elleni kihágás

Különféle rendeletbe ütköző kihágás

Mezőőri kihágás

Mezőgazdasági terményhamisítás

Mértékügyi hamisítás

Útrendőri kihágás

Tiltott házalással elkövetett kihágás

Összesen:

98 db

4 db

36 db

1 db

3 db

26 db

374 db

5 db

6 db

56 db

14 db

13 db

5 db

1 db

642 db

 

A túrkevei önkormányzat központja a Piac téren - ma Petőfi tér - levő kisföldszintes városháza volt, amelynek helyére, pontosabban mögé építették fel 1898-ban a ma is álló klasszicista stílusú emeletes épületet.

A II. világháború

A háború a túrkevei embereknek is katonai behívásokat és a jegyrendszer bevezetését jelentette. 1940-ben a cukorfejadag személyenként heti 12 dkg volt. 12 éven aluliak, terhes és szoptatós anyák ennek kétszeresét kapták. 1942-ben a zsír és a szalonna fejadagját is meghatározták. Eszerint 1 éven aluli gyermek zsírellátásban nem részesülhet. 1-16 éves gyermek zsír (szalonna) fejadagja hetenként 14 dkg zsír vagy 16 dkg szalonna - tudósított a Túrkevei Hírlap 1942. áprilisában.

Közben újabb behívások történtek Túrkevéről is. A front egyre közelebb került. 1944-ben szükség-óvóhelyeket alakítottak ki, futóárkokat készítettek a házak udvarán. A városháza és a polgári iskola alagsorát légópincévé alakították. 1944. áprilisában néhány túrkeveit, mint veszélyes baloldali elemeket internálták: Rundik Jánost, Márki Gábort, Kulcsár Ferencet, Dr. György Lipótot, Sárkány István, K. Szabó Imrét, L. Nagy Lehelt, Laskai Jánost.

A német megszállás után a Minisztertanács elindította a zsidóellenes intézkedések áradatát. Városi újságunk 1944. április 23-ai száma "Csillaghullás" című cikkében így ír: "Egyik napról a másikra tűntek fel a sárga csillagok." Ugyanebben a lapszámban olvasható a közlemény: "A m.kir. Belügyminiszter 1944. április 20-án kelt rendeletével elrendelte a zsidó üzletek azonnali bezárását."

A Túrkevén élő zsidóság helyzetét is egyre súlyosabbá tették a megjelenő rendelkezések. Izraelita vallású nem lehetett tanár, ügyvéd, orvos. Elbocsátották őket az ipari és kereskedelmi vállalatoktól is. Vagyonukat zár alá helyezték. A túrkevei lap 1944. május 21-ei száma adja hírül, hogy elkészült a gettó a nyugat újvárosi Bojtor és Kun utcában. A kitelepítést végző bizottság 4 tagú zsidótanácsot nevezett ki. Június elején egy csendőrökből álló különítmény jelent meg a gettóban és közölte az ott lévőkkel, hogy elszállítják őket Szolnokra. Ott kezdődött a pokoljárás! "Éjjel egy civil jött 2 csendőr kíséretében. Neveket kiabáltak. Bevitték őket egy irodába. Véresen, összeverve jöttek ki. Ékszereket követeltek tőlük. Volt, aki ijedtében elárulta, hogy hova rejtette el. Kitalálták, hogy itt, Szolnokon kell elszedni a még meglévő ékszereinket. A gazdag zsidókon kezdték" - mondta egy interjúban Dr. Szabolcs Ottó Budapesten élő egyetemi docens. Ugyancsak Szabolcs professzor úr visszaemlékezéseiből valók az alábbiak: "A gyűjtőtáborból mindenki szeretett volna mielőbb elkerülni. Ezért tanár édesapám (Szabolcs Árpád) suszternak vallotta magát, így bekerültünk az ausztriai transzportba". A többieket Lengyelországba, Auswitzbe szállították, egy sem tért vissza közülük. Az Ausztriában lévő Stasshof városka gyűjtőtáborába indítottak útnak Szolnokról 2567 személyt, köztük a túrkevei zsidóknak mintegy felét. Egy hétig voltak itt. Kopaszra nyírták, fertőtlenítették ruháikat, mindenki kapott egy számot, ez volt a neve. Innen adták ki őket munkára. Élelmük az éhenhaláshoz sok, a normális táplálkozáshoz kevés. Legtöbbször dörrgemüsét kaptak. Így nevezték a zsírtalan káposztalevél vagy más szárított főzelékféléből készített levest. A napi kenyéradag 10 deka, valami kevés margarinnal, néha lókolbásszal, olykor marmeláddal (gyümölcsíz, a keviek Hitler-szalonnának nevezték). Felmerül a kérdés, hogyan lehetett kibírni ezt a kegyetlen, embertelen bánásmódot. Dr. Szabolcs Ottó visszaemlékezésében arról is szól, hogy attól féltek, az utolsó órákban, a háború végén végeznek velük. Ezért éjszakánként, maguk közül őrséget szerveztek, és figyelték az eseményeket, jelzéseket adtak egymásnak. Egyre erősebben, egyre közelebbről hallatszott az ágyúszó. Egy-egy golyó is elsüvített a barakkok felett. Egyszer csak azt vették észre, hogy a tábor őrtornyai üresek. A táborlakók ekkor megszöktek. 1945. május 1-én már Bécsben jártak a szovjet csapatok. A túlélők májusban tértek haza. 1948-ban felállítottak egy emlékművet a nyugatújvárosi zsidótemetőben, egy obeliszket a 116 mártír nevével. Az elmúlt években eléggé elhanyagolt állapotúvá vált a temető. 1998-ban önkormányzati képviselői kezdeményezésre elkezdődött a temetőnek az elhunytak végső nyughelyéhez méltó állapotúvá tétele. A kezdeményezést a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is támogatásáról biztosította. Az önkormányzaton kívül magánszemélyek is hozzájárultak a helyreállítás költségeihez. A munkálatok 1998. júliusára befejeződnek. A Holocaust ünnepségeket a felújított temetőben rendezi meg a város.

Túrkeve felszabadulása

A szovjet csapatok 1944. október 8-án érték el Túrkevét. A város ezután a csapatok átvonulási területe lett. Kapás Rezső, a szabad Túrkeve első polgármestere így emlékezik az eseményekről: "31 éves voltam". c. írásában: "Közeledtek a szovjet csapatok. Vasárnap volt, a város csendes. A 200 főnyi rosszul felszerelt katonaságot parancsnokuk szélnek eresztette. A németek is elvonultak, csupán két páncélkocsi maradt: egy a főutcán, egy pedig a liget felől, rádióval. Csakhamar ezek is elmentek a fegyverneki úton a téglagyár felé. Nemsokára lövöldözés hallatszott abból az irányból." 1944. október 19-én a nyugatújvárosi csata után a tankok keresztülvonultak a városon és Kisújszállás irányában akarták folytatni a támadásukat, amikor a város szélén az un. Simai kocsmánál szovjet páncéltörőtől kapott tűz hatására megállásra kényszerültek. A vásártéren újabb harc fejlődött ki. A szovjet sebesültek egymást támogatva jöttek vissza a városba menedéket, ellátást, kötözőhelyet keresve. A németek az éjszakát sündisznó állásban a város szélén töltötték. A szovjet csapatok átmenetileg feladták Túrkevét. Az őket ért váratlan német páncélos támadás miatt a Berettyó keleti oldalába húzódtak vissza. Túrkevét a németek október 20-án foglalták el 30 Tigrissel és 80-85 különféle kisebb-nagyobb harckocsival, ágyúval felszerelve. Ezen a napon a németek Túrkevéről folytatták volna az előnyomulást Kisújszállás irányába, de a szovjet ellenállás hatására megálltak. A szovjetek 21-én délelőtt újból támadtak, lőtték a piacteret. Több ház, iskola és a református templom is megrongálódott. A nyilt téren nem találva fedezéket sok német megsebesült. Szállítójárművek, lovak pusztultak el. A főtér kisebb csatatér benyomását keltette. A németek estefelé kiürítették a várost. 1944. október 22.: Vasárnap, csend. Se német, se orosz nincs a városban. A város másodszor is szabad lett, fellélegzett.

A földosztás és a termelőszövetkezetek megalakulása

A földreformról szóló rendelet 1945. március 18-án jelent meg. A túrkeveiek szinte percnyi késedelem nélkül megalakították a Földigénylő Bizottságot és hozzákezdtek a földreform végrehajtásához. 1945. március 21-én osztottak először földet Túrkevén. Összedobolták az igénylőket a városháza elé, akik hozták magukkal a kimérendő földek megjelöléséhez szükséges cöveket. Április 20-án a bizottság jelentése szerint 431 igénylő között 3958 katasztrális hold földet osztottak ki. A legnagyobb probléma az volt, hogy az igényjogosultak számával szemben igen kevés volt az igénybe vehető föld. A földreformtörvény kiszélesítésével elkobzásra is kerültek földek. Így 1947-re elkobzás alá került 42 birtok 3037 kat. hold földdel és igénybevettek, illetve megváltottak 49 birtokot 3837 kat. hold terjedelemben. A földhöz jutott nincstelenek és törpebirtokosok száma együttesen 819 volt, ugyanakkor kb. 900 agrárproletár továbbra is föld nélkül maradt. Közülük kb. 100 áttelepült a Dunántúlra, ott kapott földet. Sokan más városokban kerestek megélhetést. Túrkeve vezetése igyekezett segíteni rajtuk - kisbérletek formájában. A földreform végrehajtásától 1948-ig eltelt időszak emberfeletti erőfeszítései azt bizonyították, hogy a kisüzemi gazdálkodás nem járható út. A tapasztalatok mérlegelése után 1948. októberében 10 - többségükben hadifogság vagy a földhiány miatt a földosztásból kimaradt - agrárproletár közösen termelő csoport alakítását határozta el. A tíz tag által bérbevett terület csak 58 kat. holdra terjedt ki, gazdasági felszerelésüket egy pár igásló és az ennek megfelelő gépek, eszközök képezték. A városban 1951-re hat III. típusú (közösen termelő) és négy I. típusú (az egyéni gazdálkodáshoz közelebb álló) termelőszövetkezet alakult.

III. típusú: Vörös Csillag, Táncsics, Harcos, Ady, Szabadság, Lenin.

I. típusú Haladás, Kossuth, Béke és Petőfi. Ezidőtájt a lakosság 80 %-a már belépett a termelőszövetkezetbe.

1951. február 18-án nyilvánították Túrkevét első termelőszövetkezeti várossá. Az első évtizedekben a sikerek mellett nehéz anyagi gondokkal kellett megküzdeniük. A kisebb termelőszövetkezetek 1960-ig egyesültek. Így mintegy másfél évtizeden keresztül 3 tsz. működött: a Búzakalász, a Táncsics és a Vörös Csillag. Eredményeikről, problémáikról, korszerű nagyüzemi gazdálkodásukról részletesebben olvashatunk Hagymásy Sándor - Urbán László "A közös gazdálkodás 30 éve Túrkevén" c. könyvében. 1975-ben elhatározták a 3 tsz. egyesülését - Vörös Csillag Mgtsz. néven. A tsz. fő profilja a növénytermesztés és állattenyésztés (szarvasmarha, sertés, juh, halászat) volt.

II. kerületi szárító

 I. kerületi szarvasmarha telep

 

Ezen kívül a tsz. melléküzemági, ipari és kereskedelmi tevékenységet is folytatott. A melléküzemi tevékenységet a Keverő üzem, az ipari tevékenységet a Húsüzem és a Tejüzem jelentette. Kereskedelmi tevékenységét a hús, a hal és a zöldségüzlet biztosította. 1990-től a szövetkezet neve: Túrkevei Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, melynek a következő belső vállalkozásai működnek: Agrokeve Kft., Kevi Növény Kft., Búzavirág Kft., Tejtermelő Kft., TMS Kft., Juhászati Kft., Kevi Libamáj Kft., Kevetáp Kft., Keve Pack Kft., Fűz Kft. és Keveszol Kft.)

Az ÁFÉSZ története

1945. október 21-én alakul 271 alapító taggal az akkori Földműves Szövetkezet. Elnevezése is mutatja, hogy elsősorban mezőgazdasági munkákra alakult. A kezdeti tevékenységek célja volt:

* Elősegíteni, hogy újonnan földhöz jutott parasztok mielőbb bekapcsolódjanak a termelőmunkába.

* Zöldhitel folyósítása

* Rizstelepek létrehozása

* A város ivóvíz ellátásnak biztosítása. (A Vízfogyasztási Szövetkezet 2 ártézi kutat és 1 normon-kutat fúratott.)

* A nők foglalkoztatási gondjainak enyhítése (kézimunka szövetkezet, vagyis csipkegyár)

* Az állattenyésztés színvonalának javítása.

1948-ban kezdődött meg az üzlethálózat kialakítása, kereskedelmi, vendéglátó ipari tevékenység kiépítése. Az első bolt 1949-ben nyílt meg a Kossuth u. 15-ben. Ettől kezdve folyamatosan nyíltak a kereskedelmi egységek. Számuk néhány év alatt 30-ra nőtt. A szövetkezet taglétszáma 1950-ben 860 fő, 1953-ban 1588 fő, 1955-ben 3198 fő, 1960-ban 3586, 1969-ben 3445 fő. Az 50-es évek végén az FMSZ neve: ÁFÉSZ lett. Tevékenységi köréhez tartozott a kiskereskedelem, a vendéglátóipar, szűkebb körű felvásárlási és háztáji termeltetés.

A 60-as évekre jellemző, hogy a boltok száma nő, a kereskedelmi dolgozók száma 73 fő, a kiskereskedelmi áruforgalom pedig több, mint 24 millió Ft-tal nőtt egy évtized alatt. A forgalom növekedéséhez hozzájárult az is, hogy az OTP egyre több tartós fogyasztási cikkre kiterjesztette a hitelleveles vásárlási akciót.

1974. augusztus 24-én nyílt meg az Áruház, közel 1300 m2 hasznos területtel.

Az áruházba bekerülő boltok helyén, azok rendbetételével kultúrcikk, bútor, illatszerbolt és presszó kialakítására nyílt lehetőség.

A 80-as években továbbjavultak a kereskedelmi és vendéglátó ipari feltételek. 1986-tól megoldódott a központi iroda elhelyezésének kérdése - a Szolgáltatóház helyén.

Az 1992-es szövetkezeti törvény alapján az ÁFÉSZ is átalakult. A szövetkezeti tagok részjegyeinek értéke megnövekedett, s szövetkezet a boltokkal együtt igyekszik a tőle telhető legjobb ellátást nyújtani a vásárlóknak.

Az Autójavító Vállalat rövid története

1949. március 11-én alakult. Elődje, a Mezőgazdasági Gépállomás néhány traktorral, 8-10 munkással. "Otthont" az akkori téglagyár épülete adott 1950 tavaszáig. Ekkor épült a szerelőműhely, a gépszín és az iroda épülete. 1951-ben létesült a főműhely és a kisegítő műhelyek: a lakatos, az esztergályos, a maró, a fékterem és a hegesztőműhely. A műhely dolgozóinak száma 18-20 fő lehetett. Az üzem belső területén ekkor még nem volt szilárd útburkolat. Majd 1955-ben került az utakra kohósalak. Az 50-es évek fejlődését befolyásolta az a tény, hogy Túrkeve az ország első termelőszövetkezeti városa lett. A termelőszövetkezet önálló gépparkot alakított ki, ezért 1961-ben az összes erő és munkagépeket átadták a Tsz-nek. A szerelőműhelyben ekkor már 80 fő dolgozott. A vállalat neve: Mezőgazdasági Gépjavító Állomás volt. Tevékenységi köre a Tsz gépeinek javítására terjedt ki. Ez a munka nem volt folyamatos. Ez a tény a vállalat vezetőit arra ösztönözte, hogy a folyamatos munka feltételeit biztosítsák. Így alakult meg 1961. augusztusában egy autószerelő csoport. Az AFIT-tal kötött szerződés értelmében beindult a TÁTRA és a honvédségi CSEPEL-ek javítása.

Ekkor a vállalat főmérnöke Fehérvári Rudolf, a vállalat igazgatója Papp János volt.

Érdekesség, hogy az országban az első "ELKON 9100" diagnosztikai berendezést itt állították be. A szerelők a műszerek kezelését. Budapesten szervezett tanfolyamon sajátították el.

1965-ben az autószerelő csoport létszáma elérte a 30-35 főt. Ekkor már a termelés 80 %-át a gépkocsijavítás adta.

1967. január 1-től a Mezőgazdasági Gépjavító Állomás átkerült a Közlekedési és Postaügyi Minisztérim irányítása alatt működő Autófenntartó Ipari Tröszthöz XVII. egységként. A vállalat létszáma ekkor 466 fő volt. Fő profilja 1969-ig a TÁTRA tipusok nagyjavítása és karbantartása volt. A termelési szerkezet javítása érdekében 1969-től országos hatáskörrel megkapta a vállalat az IFA W-50 típusú tehergépkocsik főjavítását.

1972-ben korszerű szerelő és munkaállások létesültek, egyre jobban elterjedt a prés és légszerszámok alkalmazása. A vállalat bruttó bevétele 233 millió Ft, létszáma: 1097 fő volt. Az NDK-val kötött szerződés alapján 1973-ban megindult az olajhűtő gyártás (évi 20000 db). A korszerűbb technika magasabb műveltségű, szaktudású munkásokat igényelt. Elsődlegesen ezen igény kielégítését szolgálta az 1970-ben a vállalathoz közeli intézményben megkezdődő közlekedésgépészeti szakközépiskolai képzés. Az itt végzett tanulók nagy része akkor a vállalatnál talált munkát.

A beiskolázás autószerelő, karosszérialakatos, géplakatos és esztergályos szakmákra terjedt ki.

1975-ben 1070 fő, 1982-ben már 1596 fő dolgozott az üzemben. Az üzemi rekonstrukciók közül nagyon jelentős a tanszervíz, amelyet 1983. V. 1-vel adtak át. Ettől kezdve a vállalat közvetlenül a KM irányítása alatt üzemelt önállóan. 1986. májusától neve: Tiszántúli Autójavító Vállalat. Dolgozóinak létszáma: 1170 fő.

A vállalat művelődési és üdülési lehetőségeket biztosított dolgozóinak: Keszthely, Gyula, Répáshuta, Badacsony várta a pihenni vágyókat. A Tiszántúli Autójavító Vállalat 1988-ig jól működő, hatékony gazdálkodó szervezet volt. Jó minőségű alkatrészeit a keletnémet IFA gyár vásárolta meg - igen nagy mennyiségben. A keletnémet piac összeomlása, a fenti típusú teherautók importjának radikális csökkenése 1989-től folyamatosan egyre nehezebb helyzetbe hozta a vállalatot. Ezért 1992-ben elkezdődött a több éves felszámolási eljárás, melynek következtében 1997. május 12-én a Tisztántúli Autójavító Vállalat, mint gazdálkodó szervezet megszűnt.

Helyén KFT-k, BT-k, és más cégek, vállalkozások működnek.

 

II. Intézmények

Óvoda

"Városunkban 1881. április 28-a óta működik óvoda. Egy óvónő s egy dada gondjaira bízatván a feljáró gyermekek. Az óvónő fizetése: 400-Ft-ban állapíttatott meg. E fizetés azonban lankadásán az intézet iránt való érdeklődés 300 Ft-ra olvadt le. Az intézet vagyona 1892. december 31-én a városnak adatott át, ez időtől fogva tehát az óvodai törvény követelményei szerint a város fogja fenntartani az óvodát. Az óvodába nyáron 70-90, télen 10-20 gyermek nyert gondozást." - olvashatjuk a Túrkeve Rendezett Tanácsú város polgármesterének 1892. évi zárójelentéséből, mely Szolnok Megyei Levéltárban található.

1894-ben avatták fel az első, ma is óvodaként működő Deák Ferenc úti óvodát, 1901-ben a Kálmán király útit, 1942-ben pedig a Landler úti óvodát. 1952-53-ban a Zrínyi úton létesült napközi, amelyből ugyancsak óvoda lett.

1954-ben a Thököly úton, 1957-ben a Keletújvároson, 1975-ben a Bajcsy Zsilinszky úton nyílt óvoda. Ez utóbbi jelenleg kisegítő iskolásoknak ad helyet. 1976-tól üzemel a Mátyás király úti óvoda, a Zrínyi úti pedig a Bölcsőde épületébe, a Széchenyi útra költözött.

Az 1957-58-as óvodai csoport

A Petőfi Sándor Általános Iskola története

Városunkban 1730-ban már volt iskolául szolgáló épület, mely egyben a rektor lakása is volt. 1762-ben már három "oskolaházban" folyt a tanítás. 1792-ben a mai Petőfi Sándor Általános Iskola központi épületének helyén téglából épült létesítmény 1859-ig szolgálta az oktatás ügyét.

1860-ban a mai központi épület földszinti termeiben már folyt a tanítás. 1 évvel később pedig elkészültek az emeleti tantermek is. Akkor ez az iskola volt a Debreczeni Református Egyházkerület egyetlen emeletes iskolája. Az 1900. január elsejei református vagyonleltár szerint az alábbi iskolaépületek üzemeltek városunkban:

* Központi emeletes fiúiskola (ma: Petőfi tér 6.)

* Kistemplom utcai leányiskola (ma: Széchenyi u. 1.)

* Nagy utcai leányiskola (ma: Kossuth u. 15.)

* Szeles utcai leányiskola (ma: Kálmán ki. u. 2.)

* Szeles utcai fiúiskola (ma: Kálmán kir. u. 4.)

* Daru utcai leányiskola (ma: Árpád u. 11.)

Az 1961-62-es tanév

Az 1900-1920 közötti években több iskolaépület is létesült. Tanyai iskola épült Szelesháton, Túrpásztón és Fehértón. A századelő iskolai életébe enged bepillantást az 1916/17-es tanév néhány osztálynaplója. Ezekből megtudhatjuk, hogy ebben a tanévben a "Nagyiskolába" 1049 tanuló iratkozott be. Az osztályok létszáma igen magas volt: 60 és 100 között változott. A következő tantárgyak ismeretanyagát kellett a tanulóknak elsajátítani:

Hit és erkölcstan, Beszéd és értelemgyakorlat, Olvasás, Írás, Nyelvtan, Fogalmazás, Számtan, Mértan, Földrajz, Polgári jogok és kötelességek, Természettan és vegytan, Rajzolás, Éneklés, Kézimunka (kézügyesség), Gazdaságtan, Testgyakorlás.

A tanulók tudását 5 érdemjeggyel osztályozták. Az iskolák államosításáig az egyes volt a jeles, a kettes a jó, a hármas a közepes, a négyes az elégséges, az ötös az elégtelen. A II. világháború túrkevei eseményei idején, 1944. októberében nem volt tanítás az iskolában. Az oktatás 1944. november 27-én indult csak újra. Az 1948/49-es tanév az iskolák államosításáról szóló törvény jegyében kezdődött.

Településünkön két állami általános iskola jött létre. A mi iskolánk Állami Általános Fiúiskola néven működött. Igazgatója Debreczeni László volt. A ma is használatos értékelési rendszert akkor vezették be.

Az 1950/51-es tanévben a tanulólétszám: 877 volt. 1960-tól 1967-ig az iskola igazgatója: Szakács László volt. Ekkor szerveződtek először vegyes osztályok, s ekkor szűnt meg a délutáni tanítás is.

1970-ben épült egy új szárny, amelyben 3 tanterem, szertár és vizesblokk kapott helyet.

1967-74 között az iskola igazgatója R. Kiss István volt. A régi iskolaépületek sokat korszerűsödtek. Az iskola a képességfejlesztésből egyre többet vállalt tanórán kívül is.

1974-80 között az iskola igazgatását Farkas Dánielné vette át. Ekkor létesült a nyelvi labor, mely az orosz nyelv tagozatos oktatását tette lehetővé. Ebben az időben a könyvtár is fejlődött. Az 1960-as 759 kötetet 1980-ra 6217 kötetre sikerült felfejleszteni.

Az 1974/75-ös tanévtől az iskola új neve: Petőfi téri Általános Iskola. 1980-tól 90-ig az iskola igazgatója: Csajbók Ferencné.

1982-ben épült fel a korszerű Vass utcai épület, melyben az enyhe fokban sérült gyermekek nevelése-oktatása folyt. Jelen pillanatban 4 alsó-tagozatos osztály tanul itt.

1985-ben vette fel az iskola a Petőfi Sándor nevet, összekapcsolva az ünnepségeket az V. iskolakonferenciával és iskolatörténeti kiállítással. Az iskola profilja: az emelt szintű matematika oktatása.

1990-től az iskola igazgatója: Pozsonyi Katalin.

Sok éves várakozás után 1992-ben épült fel az iskola tornaterme. A 12x24 m-es tornaterem az 5-8. osztályosok, valamint a 4 alsó tagozatos osztály testnevelési óráihoz biztosít ideális feltételeket.

1993-ban egy aszfaltos, szabványos kézilabda pályát és kosárlabda pályát tartalmazó sportpálya is épült a Petőfi Sándor Iskolában.

Az emelt szintű matematikát az 5-8. évfolyamok 1-1 osztályában oktatjuk jelenleg is.

1992-ben a Kossuth u. 15. sz. alatti épületeink, 1995-ben pedig a Kálmán király úti 4 tantermes épületünk került vissza az egyházhoz.

Néhány fontos statisztikai adat:

Tanulólétszám:

1970: 694 + 47 kisegítő iskolás

1980: 629 + 51 kisegítő iskolás

1990. 682 + 42 kisegítő iskolás

1997: 502 + 29 kisegítő iskolás.

Az iskola oktató-nevelő munkáját két egyesület segíti. A Petőfi Diáksport Egyesület 1989 óta működik atlétika, kézilabda, természetjáró sportcsoportokkal. A Petőfi Diákegyesület a szabadidős tevékenységek szervezéséből vállal fontos szerepet.

A Polgári Iskola (ma Kossuth Lajos Általános Iskola) története

A képviselő-testület 1908. január 23-án döntötte el, hogy a Kenéz-féle portán (Petőfi u. és Kossuth u. sarok) iskola épüljön. Még az előkészítő tárgyalások folytak, amikor 1908. augusztus 1-jén Farkas Imrét kinevezték a polgári iskola igazgatójává.

A tanügyi testület is megalakult: 4 fő az igazgatóval együtt. Az első tanévben beiratkozott: az I. fiú osztályba 38 tanuló, I. leányosztályba 32 tanuló. Ezen kívül 11 magántanuló volt. Az 1909/10-es tanévet már saját épületben kezdték meg. Az iskola épületének hivatalos átvétele 1910. január 9-én történt. Az épület Kossuth utcai oldalán a fiúk, a Petőfi utcai oldalon a lányok bejárata volt. Az iskolai évkönyvek adatai szerint: a tanulólétszám I-IV. osztályban általában 160 volt.

A beírt tanulók létszáma a felsőbb évfolyamokon csökkent, mert a szülők nagy része nem tudta polgáriba járatni a gyermekét. Hogy a szegényebb sorsú, tehetséges gyermekek lemorzsolódását csökkentsék, alapítványok jöttek létre - 100-tól 1000 korona tőkével - melyet a Túrkevei Takarékpénztárban helyeztek el. Kamataiból minden tanév végén olyan növendékek részesültek, akiket a tantestület jó erkölcsűnek, szorgalmúnak és szegénysége révén arra érdemesnek ítélt. Az oktató-nevelőmunka segítésére létrehoztak egy iskolamúzeumot és egy remek iskolai könyvtárat.

A háborús események megzavarták az oktató-nevelő munkát. A tanárok egy részét behívták katonának. Az 1915-16-os tanévben az iskolában katonai kórház működött - 400 ember számára.

Az 1918-19-es tanévet egyrészt a spanyoljárvány nehezítette, majd a román katonaság szállta meg az iskolát. Farkas Imre igazgatót felfüggesztették állásából.

A Tanácsköztársaság leverése után a polgári iskola helyzete megszilárdult. A tanulólétszám 1919 és 44 között 154 és 345 között mozgott. A tanulás mellett kulturális tevékenység folyt az önképzőkörökben, magas szintű sporttevékenység a sportkörökben.

1948-tól az iskola hivatalos neve: Túrkevei Magyar Állami Polgári Fiú és Lányiskola, mely ekkor nyitotta meg az általános iskola V. osztályát.

1960-ig Lányiskola, majd 1975-től Kossuth úti Általános Iskola néven szerepel, 1992. márciusától pedig Kossuth Lajos Általános Iskola.

Az államosítás után az iskola igazgatói voltak: Végh Lajos, Simon Sándor, Nagy István, R. Kiss István, Végh Zoltán, Szilágyi Károly, Győri Józsefné, Majoros József, Nagy Eszter, Németh Istvánné és Benics Kálmánné - aki jelenleg is igazgatja az iskolát. E hosszú időszak alatt kicserélődött az olajos padló a tantermekben, korszerűsödött a víz, villanyhálózat, bevezetésre került a szaktantermi rendszer, nyelvi labor kialakítása vált lehetővé. Kézilabdapálya épült, tanyasi diákotthon kialakítására nyílt lehetőség. Hagyomány 1996-tól a Farkas Imre díj, amelyet az iskolában kiemelkedő munkát végző aktív, vagy nyugdíjas pedagógusok, valamint az iskola hírnevét öregbítő diákok nyerhetnek el. Páros díjban részesülhetnek az országos versenyen előkelő helyezést elért tanulók, valamint felkészítő tanáraik.

 

Ványai Ambrus Gimnázium és Szakközépiskola rövid története

1947-ig a Polgári Iskola nyújtotta a legmagasabb szintű képzést Túrkevén. 1947 szeptemberében kapták meg az engedélyt a gimnáziumi előkészítő tanfolyam megindítására. A tanfolyam vezetője: Párducz Rezső volt. 1950 márciusáig a túrkevei gimnázium szervezetileg a szolnoki Verseghy Gimnázium kihelyezett tagozataként működött.

1950-ben kapta meg a gimnázium a megszűnt Gazdasági Iskola tanulmányi épületét. Tornateremként az egykori 48-as kaszinó nagytermét használták.

1951-től már Túrkevén tehettek a tanulók érettségi vizsgát. Ugyanebben az évben vette fel a gimnázium a Ványai Ambrus nevét. Ványai Ambrus pap volt, a közeli Dévaványa plébánosa, a források szerint Dózsa György kancellárja.

Az 1954-64 közötti időszakot a megerősödés éveinek nevezhetjük. Az akkori igazgató Bracsok Istvánné, Szabó Margit volt. Ezekben az években rengeteget gyarapodott az iskola szemléltető eszköztára, az iskolai könyvtár, mely 1952/53-as tanévtől nyílt meg a tanulóifjúság számára 1200 kötettel. Ekkor alakult az Irodalmi Színpad. Erre az időre esik az ifjúsági mozgalom újjászervezése is. Az alapvető tárgyi feltételekben 1964-től kezdve történt ugrásszerű fejlődés. Ekkor cserélték az olajos padlót parkettára, bevezették a vizet. A régi épület 3 tanteremmel bővült, szertárak kialakítására került sor. 1964-ben 2 első osztály indult. A meglévő 4 tanterem mellett 5. tanteremként a Keresztgödör mellett lévő egykori Levente otthon - a diákok által Villa Negrának nevezett épület - szolgált.

1968-ban jelentős építkezések történtek. A régi és az új szárnyat folyosóval, zsibongóval kötötték össze, fizikai előadót rendeztek be.

A 70-es években elkészült a kézilabdapálya is. E fejlődés szervezője, irányítója az akkori igazgató, Kórizs István volt.

1966-tól 72-ig a Gimnázium épületében működött a 627. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola. Mivel tárgyi és személyi feltételei nem voltak megfelelőek, ezért volt célszerű a középfokú képzést a szakközépiskola létrehozásával továbbfejleszteni.

Az 1970/71-es tanévben indult az első szakközépiskolai osztály 39 fővel. Az új tanműhely 1971-re készült el, a szakközépiskola új épülete pedig 1972-ben került átadásra. Az új diákotthon 1975. szeptember 1-re készült el, a tornacsarnokot pedig 1979. április 4-én adták át. 1978-ban indult be a szakmunkás képzési célú szakközépiskolai oktatás.

A XVII. sz. Autójavító volt az iskola házi üzeme. Az iskola biztosította a szakmunkásképzést, a technikusok képzését. Az iskola tanulói bérmunkát végeztek az AFIT számára. Ekkor épült az AFIT területén az új tanmű-hely. Ez a korszak már Cseh Sándor, jelenlegi iskolaigazgató tevékenységéhez fűződik.

A 80-as években vált teljessé a szaktanszermi rendszer. A legkorszerűbb gépekkel dolgozhatnak a tanulók: pl. SUN motordiagnosztikai, EUROTRONIK futóműgeometriai vizsgáló, INFRALIT 4000-es füstgázelemző műszerekkel. A diákok IBM AT számítógépeken tanultak. Ötödik évfolyamon tanulnak a technikusok. Beindult a 6 osztályos gimnáziumi oktatás is. A 4 osztályos gimnázium sokirányú fakultációval biztosítja a továbbtanulásra való felkészülést. A szakközépiskolában a szerelés, járművillamosság, elektronika mellett adózási, munka-szervezési, piackeresési, számügyi, biztosítási ismereteket is szerezhetnek a tanulók.

Az AFIT megszűnésével megtörtént a profilváltás - Közlekedési világbanki szakon, informatikai szakon tanulhatnak a diákok, az érettségizettek technikusképzésben vehetnek részt.

Részletek a Túrkevei Kaszap Nagy István Református

Általános Iskola történetéhez

Az iskola történetére vonatkozó első adat 1670-ből maradt fenn. Ebben az évben a rektor (igazgató tanító) Sz. Mihály András volt, akiről azt is feljegyezték, hogy Miskolcon halt meg. Az 1713-as újratelepülés után 11 évvel, 1724-ben a rektor neve Igmáni Pál. 1750-től nyilvántartásba kerültek a preceptorok (tanítók, nevelők, házitanítók) nevei is, akik a fokozatosan növekedő számú gyermekek nevelését segítették.

1733-tól külön tanították a fiúkat és a lányokat. Ugyanebből az évből fennmaradt egy tandíjszabályzat is, fiúk részére 7, lányok számára pedig 4 osztályra vonatkozóan. Az iskola egy parasztházban, illetve a volt kocsma épületében működött. Az első iskolának épült ház 1761-ben készült el, fiúk részére: 1762-ben már két fiútanító, egy rektor és egy kántortanító dolgozik a településen. Az első lányiskola 1775-ben épült az ún. I. tizedben, a mai Árpád úti iskola helyén. 1792-ben ismét egy fiúiskola épült, ez már téglából. 1790-1812 között a fiúiskola teljes gimnáziumként működött. Az oktatás színvonalát az bizonyítja, hogy a tanulókat hét csoportba osztották be: ábécisták, collektorok, declinisták, conjugisták, etimológisták, syntaxisták és poéták osztályába (a híres mezőtúri fiúiskolában is csak 1 osztállyal volt több ez időben, ott logikai osztály is volt.)

Tanulóink Debrecenbe jártak vizsgázni. A létszám 1792-ben a következő volt osztályonként: 16 orátor, 27 syntaxista; 32 grammatista, őket a rektor tanította. Az egyik preceptor 25 conjugistát és 47 deklinistát, a másik pedig 79 elemistát tanított.

1812-1855 között már csak 4 gimnáziumi osztály, később 3 latin osztály volt az iskola igazgatója keze alatt. Az iskola l855-ben miniszteri rendeletre 4 osztályos népiskolává változott, latint az igazgató a magántanítványoknak tanított.

1818-ban Varga Ferenc tanító 42 évi szolgálat után nyugdíjat kapott az egyháztól, ő volt az első a városban. 1848. március 8-án kineveztek egy bizottságot, melynek feladata volt, hogy megtervezze az ingyenes oktatás feltételeit Túrkevén.

1855-ben, az iskolaszék jelentésében olvashatjuk, hogy "kebelében most is fennáll a 4 osztályos népiskola 4 szobában, 4 tanítóval, sőt a kezdő osztályokban segédtanító is van, s ezen négy osztályban taníttatnak a magas kibocsájtványban megnevezett tárgyak, sőt a német nyelv is a 4. osztályban. Hogy pedig ezen nyelv némely tantárgyakban oktatási nyelvül is használtasség, arra mind az apróbb gyermekek, kiknek született nyelvök ismertetésével is elég sok dolguk van; mind a tanítók még is képtelenek..."

Ez a jelentés válasz a Cs. Kir: Vallás- és Oktatási Minisztérium helyhatósági Osztályától kapott levelére.

1800-ban épült a második lányiskola. 1825-ben a régi lányiskola épület helyett új épült. 1842-ben kijelölték a helyét és építési rendeletet adtak ki a harmadik lányiskola építésére is, mely végül l855-ben épült fel. (Lányiskola volt a mai Kálmán király úti és a mai Kossuth úti református iskoláink épületei.) 1870-ben a Nagy utcai lányiskola helyére új építtetett. 1860-ban felépítették az ún. Nagyiskolát; ami az első emeletes iskolaépület volt a városban és az egyházmegyében is.

Egy fennmaradt jegyzőkönyv így ír: "1859. február 15-én tartott egyházi gyűlésben nagytiszteletű Kocsa István lelkész úr által jelentvén, hogy a fiúiskolai három épület közül kivált a két régibb nagyon rossz állapotban van; az egyik a régi kocsma féle a piacz felől, különösen télen az alatta levő pincze miatt kiállhatatlan hideg s a gyermekekre nézve tapasztalat szeritn egészségi tekintetben veszedelmes hatású, a másik pedig a lelkészlak felőli patkányok által összve furkálva lévén, lerogyásától minden perczben félhetni; elhatároztatott, hogy az előadottak szerint egy új iskola építés szinte halaszthatatlannak mutatkozván, az egyházi pénztárnak minél előbb oly állapotba vétessék munkálatba, hogy az építkezés - ha lehet még az idén megkezdethessék."

1860-ban a földszinti iskolai termek már használhatók voltak, 1861 márciusára az emeletiek is, 1861 májusában pedig már a rektor is beköltözhetett az igazgató számára készített lakószobákba. Az épületet Steimlerwager egri építész tervezte.

Az 1900-as évek elejére kialakult az egyházközség iskolahálózata, melyek részei voltak:

1. Központi emeletes fiúiskola

2. Kistemplom utcai leányiskola

3. Nagy utcai leányiskola

4. Szeles utcai leányiskola

5. Szeles utcai fiúiskola

6. Daru utcai leányiskola

7. Daru utcai fiúiskola

Ezeket az épületeket 1948-ban államosították. Hiába volt minden tiltakozó akció, presbiteri határozat az államosítás ellen. Kártalanítás nélkül, egy tollvonással elvettek mindent. Egy ideig az egyház a konfirmációi előkészítés keretében találkozott a diákok nagy részével. Évekig 170 körül mozgott a konfirmáltak létszáma. A megbélyegzés, kirekesztés, üldöztetés miatt a missziói munkaterület egyre zsugorodott. Érthető, hogy elemi erővel tört fel az egyházközség részéről az a vágy, hogy újra legyen iskolája. A rendszerváltásnak köszönhetően eljött az alkalmas idő. 1991-ben 1 osztállyal beindult az egyházi oktatás. 1992-ben a Kossuth út 15. szám alatti régi iskolaépületünk adott helyt az alsó tagozatnak. Kolarovicsné Pardi Ildikó első igazgató vállalta bátran az úttörő munkát. Minden elismerés az iskolaalapítás munkájában fáradozó Katona Gyula akkori túrkevei lelkésznek, a munkát vállaló tanítóknak, az újraindulást elősegítő városi elöljáróknak, az átmenetben otthont adó Kossuth Lajos Általános Iskola akkori igazgatójának, Németh Istvánnénak, aki tanteremmel segítette az elindulást 1991-ben. 1992-ben egy teljes osztállyal jött át az állami iskolából az akkor tanító Szentmihályi Endréné. Az iskola Kaszap Nagy István nevét vette fel. Ő a Debreceni Református Kollégiumban fejezte be teológiai tanulmányait. A ványaiak 1727-ben hozták ki rektoruknak a helyi, közel egykorú feljegyzés szerint. Ványán 3 évig rektoroskodott, s mintha csak egész életét erre szánta volna, azután 1730-39-ig (Tisza) -Füreden tanított, azután a (Tisza) - Szöllősiek hívták meg lelkészüknek. Innen 1743-ban Túrkevébe távozott, ahol 1769. október 23-án bekövetkezett haláláig szolgált nagy hűséggel. Az ő kezdeményezésére és irányításával épült fel a gyönyörű templom. Az időközben esperessé választott lelkész alkalmazott először segédlelkészt Túrkevén és az egyházmegyében, miből nemsokára a túrkevei második lelkészi állás is kialakult. Mint esperes örökre emlékezetes marad állhatatos kitartásáért, mellyel kész volt üldöztetést s szenvedést is elhordozni egyháza szabadságáért az ellenreformáció idején. Példamutató bátorsága méltóvá teszi arra, hogy több mint két és fél évszázad elmúltával róla neveztessék el az iskola, melynek növendékei hitünk és reménységünk szerint az általa is végigjárt úton indulhatnak el és haladhatnak végig, ha kell akár áldozatok árán is.

1995-ben a Kálmán király úti visszakapott iskolaépületünk adott helyet a felső tagozatnak.

Az újrainduló iskola 10 éves történetében volt hullámvölgy is, amikor egyesek templom nélküli magániskolává szerették volna átalakítani, pénzkereseti lehetőséget látva csak benne. A felsőbb egyházi és szakmai vezetés segítségével Nagy Róza új igazgató, Beszterczey András a fenntartó egyházközség lelkipásztora és a hűséges munkatársak mindent megtesznek annak érdekében, hogy az iskola szervesen beépüljön a város életébe. 1991-2000 évig terjedő időszakban az állami, közegyházi, külföldi támogatások és a jó gazdálkodás eredményeként az átvételkor zömmel üres tantermek, felvizesedett falak helyett mintegy 30 millió forintos beruházással új tornaterem, korszerűen berendezett tantermek, számítástechnikai szaktanterem (14 gép hálózatra kötve), nyelvi labor, 5000 kötetes könyvtár, parkosított udvar, sportpálya állnak a tanulók rendelkezésére.

Az iskola 8 évfolyammal, évfolyamonként 1-1 osztállyal működik. Feladatunk művelt, erkölcsös és versenyképes tudásúak nevelése. Tanulóinkat az alapvető értékek közvetítésével kívánjuk nevelni az élet tiszteletére, az emberi munka, a kultúra megbecsülésére, egészséges életvitelre, rendszeres testedzésre, önfegyelemre, kreativitásra, testi-lelki harmóniára. Emelt óraszámú angol illetve német nyelvi tudásukat csoportbontásban fejleszthetik. A tehetséggondozást és a kor követelményeit egyaránt szolgálja a felső tagozaton kötelezően oktatott számítástechnika. A jellemformálásban a hit- és erkölcstan órák megadják az alapot, és a többi óráknak is feladata. Az elmúlt években számtalan versenyen értek el tanulóink kiváló eredményeket. Megyei és országos megmérettetéseken méltóan képviselték városunkat. Rendezvényeink iskolánk kiemelkedő eseményei. Emlékezetesek a templomban egyházi és nemzeti ünnepeink alkalmából tartott istentiszteletek, a tanévzáró és ballagás. Diákjaink szórakozását szolgálja a Mikulás, farsang, klubdélutánok, gyermeknapi programok. Bensőséges, szép órákat adnak a szeretetvendégségek, az adventi, karácsonyi, anyák napi ünnepségek.

Minőségi munkára törekedve iskolánk mindig figyel Pál apostolnak a Filippibeliekhez írt levelei 4. része 9. versére:

"Amiket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is éntőlem, azokat cselekedjétek, és a békességnek Istene veletek lesz."

Az elmondottak rávilágítanak arra, hogy a Kaszap Nagy István Református Általános Iskola nem csak a műveltségre, hanem a nevelésre is nagy hangsúlyt helyez. Így szolgálja Túrkeve közoktatását, s nemzetünk jövőjét.

Iskolai dolgozók (2001.)

Első sor: Német Dóra, Kutasi Katalin, Beszterczey András, Nagy Róza, Kissné Papp Gyöngyi,

Faragóné Csízi Annamária, Nagy Károly.

Hátsó sor: Nagy István, Laskai Jolán, Debreczeni Lászlóné, Papp Tünde, Ducza Istvánné, Szilágyiné Juhász Ilona, Kolarovicsné Pardi Ildikó, Kovács Katalin, Sebestyénné Balogh Erzsébet, Debreczeni Ildikó, Vida Tamás

 

Részletek a Túrkevei Református Egyházközség történetéhez

Túrkeve város neve feltehetően a tárnokvölgyi csatában meghalt Keve hun kapitány nevéből származik. A város 1261. után az Egri püspökség birtoka volt és Eger elestével elpusztult. A város egy másik elnevezése: Keveegyháza. Ez középkori kőből épült templom meglétére utal. Egy 1221-i oklevél említést is tesz egy itt álló templomról.

Az itteni református egyház egyes adatok alapján Lampe: "Histore reformatae ecclesiae in Hungarie-et Transylvania" című munkája szerint 1567-ben, vagy mint önálló egyház, vagy mint a túri egyház filiája már létezett és a reformátusok ezt a régi templomot használták. Első ismert lelkészük Czeglédi Nyírő János "Szép históriájának" (II. Makkabeusok könyve alapján írt verse) kiadási éve 1586-95 közé tehető. E kiadványban már, mint túrkevei lelkész szerepel. 1683-ban a török-tatár támadás miatt a település gyakorlatilag elpusztult, az ezután visszatelepülteknek pedig 1706-ban a rácok dúlása miatt kellett elmenekülniük. II. Rákóczi Ferenc a rakamazi birtokára menekítette a lakosokat.

1702-ben a kincstár anyagi okok miatt Túrkevét eladta a német lovagrendnek és valójában ekkor vált a település jog szerint is a Nagykunság részévé. 1711-ben a szabadságharc után ez a település kezdett elsőként újratelepülni. Középkori templomot használtak, mely nádfedeles volt. 1920-ban felújították. Egy 1713-as Jászberényben fennmaradt összeírás szerint a település lakosai ekkor a következők voltak:

21 családfő Vasadi Mihály bíró, Ács Mihály kisbíró, Deák Sámuel jegyző, Őr András, Oros György, Madarász János, Nagy István, Kosaras István, Mónár Gergely, Vámos András, Kelemen Mihály, Vámos György, Kallós István, Józsa János, Ábrahám György, Elek János, Kajtor János, ezeken kívül 23 asszony és özvegy, 5 15 éves fiú és leány és 6 cseléd.

1721-ben a túrkeveiek is a Pesti Comissio előtt igazolták ősi jussukat egyházi életükhöz, így 1723-tól újból anyaegyházzá vált a túrkevei egyházközség. 1754-ben született meg az elhatározás, hogy - élve a nagykun kiváltságok lehetőségével építsenek egy toronnyal ellátott kőtemplomot. Erre az ún. protestáns gyülekezetnek ebben a még viharos ellenreformációs időszakban a katolikus vallású Mária Terézia uralkodása alatt egyébként nem volt lehetőségük. Mivel a templom felépítése - még a nagykun-kiváltság esetén is - a katolikus főurak és főpapok engedélyétől függött, előbb ezt az utat kellett végigjárni. Erről így tudósit a városi jegyzőkönyv 1. kötetének 57. lapján található bejegyzés:

"Aó 1754. die 6a Februarii Vincze Márton és Ujvárosi István uraimék Pestre mentek. Almási János és Balogh János pécsi director urakhoz és ő excellentiájához deputáltattak a templom építéséért Testimoniális kinyeréséért, a határlevelek keresésekért." 1754 december 6-án kötött Kaszap Nagy István Lelkész és Debreczeni György főgondnok megállapodását a templom megépítésére Csermák Venczel debreceni kőművessel, valamint a karzatok és lépcsők készítésére Göős István madarasi mesterrel.

A templom Kaszap Nagy István lelkészsége alatt alig két év alatt 1754-55-ben felépült, s l755. december 7-én ünnepélyesen felszentelték. A kész toronyba három, már korábban elkészült harangot helyeztek. Ezek felirata:

l. A legkisebbiké (súlya 205 font): "Ad Gloriam Dei firei curavit Eccelesia Thirkeviensis Anno 1722" (Isten dicsőségére készült a túrkevei ekklézsia megrendelésére az 1722. évben.)

2. A középnagyságúé felül: "Goss mich in Ofen Johann Gutere." (Öntöttem Ofen-ben, Johann Gutere.), míg egyik féloldalán e szavak vannak: "In gIoriam S.S. unius Dei S. Eccle Turkevien propr sumptu flire curavait aó 1730.") "A szent egy Isten dicsőségére a túrkevei szent ekklézsia saját költségén készült megrendelésünkre az 1730. évben.")

3. A legnagyobbiké felül: Goss mich Antoni Zechenter is Ofen Anno 1744 (Öntöttem fen-ben, Antoni Zechenter az 1744-et évben), alul pedig ez olvasható: "Az Istenhez való buzgó szeretiböl csináltatta N. Kálló István uram, maga saját költségén a Túrkevi sz. Eklézsia számára".

A belső északi falán van egy vörös márvány emléktábla mely a templomépítés idejében készült. Latin szövegének fordításában ez olvasható:

"Ez az oszthatatlan Helvét hitvallást tartó, a szentséges Szentháromság az imádságának szentelt imaház emeltetett Őfelsége MÁRIA TERÉZIA, a Római Birodalom Császárnéja, Magyarország, Csehország etc. kegyelmes királynője kegyes engedélye alapján, abban az évben, amelyet az alábbi chronostichon ismertet, a következő férfiak buzgalmából, munkájával és költségén: Tiszteletes Kaszap Nagy István Úr, a gyülekezet Prédikátora, úgyszintén Debreczeni György főbíró, valamint a többi tanácsbíró: Csontos István, Mihály János, Rékasi István, Vincze Márton, Kun Márton, Czihat Péter, Katona Mihály, Túri Mihály, Újvárosi István, Madarász MiháIy, Tóth János, Debreczeni András, Tóth András, Hagymási Márton, Kenéz András, valamint az egész lakosság i.t.

A Királynő... kegye és Jehova jó tetszése építette meg e házat: kérlek, Krisztus, légy pártfogónk"

(ford.: Varga Zsigmond J.)

A városi jegyzőkönyv 1774. szeptember 14-i bejegyzésében ezt olvashatjuk:

"Épen déli 12 órakor a tűz támadván az iskola melletti szomszéd házban; minthogy épen nyugati szél dühöngött, a városnak egész északkeleti része, néhány csekély viskó kivételével a lángok martaléka lett. Az Isten különös gondviselése által a templom az iskola, a lelkész és kántori lak épségben maradtak. Megégett 269 nagyobb ház, 46 kert, s tömérdek mennyiségű búza, árpa, házi bútor és barom és Tapló Nagy Istvánnak négy éves leánykája Sára a házba égett. A tűz 12 órától este hat óráig pusztított. Ugyan ezen évben karácsony 3. napján ismét nagy tűz pusztított." A következő év január 8-án egy rendelet született melynek értelmében a tűz pusztítása következtében a muzsikálás 3 évig mind magánháznál mind pedig kocsmában tilalmas. E tűzvész, minthogy az előzőekben olvashattuk nem anyagilag károsította az egyházat, hanem sokkal inkább lelkileg jelentett nagy terhet. Egy 1778-as vagyonleltárban ezt olvassuk: "vagyon négy rovás után való földje, melynek hossza 360, szélessége pedig 164 öl, mely föld az eklézsiai személyek által használtatik, mostani folyó ára 400 frt. Ezen kívül vagyon őt tehene egy 3-ad fű üsző, egy tavalyi ökör, és két tavalyi borjúk, egy harmadfű csikó, a lakosoknak önként való adományokból."

A nagykun városok között elsők között felépült gyönyörű templomon az első nagyobb javításokat 20 év eltelte után kellett elvégezni. 1776-ban új toronytető készült, 1778-ban pedig a templomtetőt kellett újra zsindelyezni. 1813-ban ismét tetőjavításról szól a krónika, míg 1817-ben a templom belsejét meszelték újra.

1820-ban a torony és a templom teljes körű renoválását is elvégezték, míg rá egy évre a toronysisakot ismét felújítatták. A tornyot magasítják és vasból körjárót építenek.

1834. március 11-én déli 12 órakor a torony gombját egy hatalmas szélvihar elsodorta. Az új toronygombot két hónap múlva, május 18-án helyezték fel. Mégy egy fél év sem telt el a fenti esemény után, amikor a presbiteri gyűlés 1835. január 6-án orgona építését határozta el. A közadakozásból felépített orgonát - egyházmegyénkben elsőként! - még az év decemberében felavatták Az orgonát Komornyik Benedek készítette. Ettől az időtől kezdve orgonistája is volt az egyháznak: Berki Pál (1835-1852) és Freyler Károly (1852-1885) személyében. Őket követte Freyler fia, aki Szabadffy Elek néven több mint 60 évig szolgálta az egyházat.

Az egyházi élet fejlődött, hiszen 1786-ban második lelkészi állást is szerveztek, a két lelkészt tisztségben megkülönböztették, de javadalmuk mégis egyforma volt: 100 frt., 25 köböl búza, 25 köböl árpa, 6 szál tűzifa, mindenkinek egy-egy telek szántó (32 hold), amit a lelkészek maguk költségén műveltettek. Az egyház számára a 4 rovás föld kimérése nem okozott problémát a párbér jövedelmek esetlegességeitől pedig mentesültek a lelkészek. Bár 1791-ben már találunk utalásokat arra, hogy havonként két községi esküdt járt házról-házra az adományokat begyűjteni az egyház számára, ami valójában a párbér rendszeresítésére utal. Említést érdemel az egyházfegyelem gyakorlása, mely mintaszerű volt ebben az egyházközségben. A jegyzőkönyvekben például ilyen bejegyzéseket olvashatunk:

1775. november 1-i határozat "Vincze Istvánné azon erős gyanú alatt lévén, hogy gyermekét melyről azt állította, hogy idétlen vót - elvesztette, míg magát tökéletesen ki nem tisztázza az Úr asztalától eltiltatott." (Egyh. Jegyzők.I.k.1770-1824 4.old.)

Ezt a döntést 1776 május 20-án megváltoztatták, mert "Vincze Istvánné reá nem bizonyulván a fentebb vád alól: absolválódott". Vagy 1776. április 2-án" az öreg Csótóné is, mint erkölcstelen bűnös asszony az Úr asztalától - míg magát meg nem jobbítja - eltiltatott. (Egyh.Jegyzők.I.k.1770-1824 4.old.)

Egy másik, a közrendre szintén jellemző történet, hogy 1844-ben egy nő, aki felsővályi Vincze Ignác több vármegye táblabírójának felesége volt, húsvétkor férje helyére ugyan, de a férfiak padsorába ült a túlzsúfolt templomban, ezért őt megintették. (Így vált lehetővé viszont, hogy a templomot 1845-47-ben a mai formájára bővítették.)

Az 1845-ös év ismét a nagy munkálatok jegyében telt el. A templomhajó végső falát - kelet és nyugat felől - lebontották és meghosszabbították, az egész templomot megmagasítatták, s belül mindkét végén kettős karzatot építettek. Ekkor épült a piactér felőli klasszicista stílusú homlokzat. A teljes templomtetőt újjáépítették, a torony tetőzetét és falazatát szintén megújították. A templom ekkor nyerte el mai, végső formáját. A kelet-nyugati fekvésű templom nyugati homlokzati körüljárós tornya 35 méter magas. A belső 13 x 41 méteres terét kazettás kiképzésű, stukkózott mennyezet fedi, benne a karzatokkal együtt 1800 ülőhely van. A késő barokk stílusjegyeket is hordozó klasszicista templom keleti vége egyenes záródású, ékessége a négy korinthoszi oszlopos, timpanonos főhomlokzat, a belső berendezése is klasszicista, sőt empire stílusú.

1847-ben már az egyház életében is jelentkeztek az új (nehezebb) idők. Egyre szembetűnőbbek lettek a vagyoni különbségek és szóba került - az ekkorra már hivatalosan is bevezetett - párbér szegényeknél történő felére csökkentése. Az egyházmegye vezetése viszont a vagyonarányos adó kivetését ajánlotta, amitől persze a vagyonosabbak húzódoztak. Ekkor megállapítatták egységesen az adót: 1/2 véka búza és 1/2 véka árpa, de ezt az 1848. 80-as számú presbiteri határozat megváltoztatta: minden családfőre 1 véka búza és 1/2 véka árpa vettetett ki.

Az 1848-as esztendő több vonatkozásban is fontos év volt az egyházközség életében. Eddig az évig az egyházközséget olyan presbitérium irányította (locale consistorium), melyet a városi tanács választott saját kebeléből. Igaz ugyan, hogy az 1831. november 16-án tartott canonica vísitatio meghagyta, hogy ezután a városi elöljárókon kívül a város értelmesebb lakosai közül is legyenek presbiterek néhányan, és a gyűlést a lelkészi lakáson tartsák. E végzés után a lakosok közül 6 presbitert választottak és eskettek fel. A "forradalmi" változás 1848. július 18-án következett be, ekkor ugyanis az egyházmegyei gyűlés 1848. május 17-i 66. számú végzése értelmében, nép általi közvetlen választással új presbitériumot választottak a lakosság létszámával arányosan: Így Túrkevén a presbiterek létszáma 52 lett. 100 jelöltből választott a nép 50-et; mert a 2 lelkész hivatásánál fogva taggá vált. A presbiterek a következők voltak:

Hajdú Mihály nagykun kapitány, Hajdú Imre ügyvéd, Barna József, Bárdi Mihály, Ferenczi István tanító, Szőllősi Péter tanító, Hajdú Ignác űgyvéd, L. Herczegh Péter tanácsnok, Hajdú László főbíró, Pető Mihály; Debreczeni Dániel tanácsnok, Tóth János városgazda, Tóth Miklós tanácsnok, B. Tóth Mihály, Katona Sándor főjegyző, K. Juhász István, ifj. L. Nagy András, Cs. Kovács István, Kovács József rektor, Bányai Lajos jegyző, Sándor Nagy István, Vincze Ignác, Kalmár János; Györffi Sándor; Hajdú József, Olajos István, Józsa Nagy János, Kulcsár Mihály, Katona Márton, Szénásy István, Barna Sándor, Tiba Mihály, A. Takács Gergely, Soos Mihály, Tóth Mihály táblabíró, M. Nánási András, Zsellengér József, Ábrahám Dávid, Német Ferenc, Kiss István, Tóth István, Kenéz Sándor - elnök: Kocsa István lelkész - jegyző: Bátorkeszy József- gondnok: Hajdú Benjámin.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc is komoly változásokat eredményezett a város és így közvetetten az egyház életében. A város vezetősége átalakult, mert 1848. május 28-án a "nép általi közvetlen választás útján átalakíttatott". Valószínű, hogy e változás is előmozdította az egyház presbitériumának megújulását. 1848. július 15-én a túrkevei nemzetőrök egy része a városi főbíróval, Hajdú Lászlóval (akit távollétében választottak az új presbitérium tagjává) együtt az új alkotmány ellen fellázadt ráczok ellen ment Szent Tamás alá és augusztus végén tért vissza.

Az egyház lelkészei egy központi rendelet alapján a szószékről emlékeztették a "népet néha-néha honfiúi kötelességeik teljesítésére". Valamint az egyház adakozást hirdetett a haza javára, melynek következtében 100 forintot gyűjtöttek össze és azon fehérneműket vásároltak a honvédek részére.

1849-ben a tavaszi hadjárat idején az egyházi iskola épületeit kórházakká alakították át. E hadjárat után a magyar hadsereg győzelmeiért ünnepélyes "hálaima tartása határoztatott".

Az 1849. július 4-én tartott országgyűlés határozata értelmében Túrkevén is megtörtént a mozgósítás, melynek eredményére 1117 férfi állt hadrendbe a szt. ágotai nagykun táborba. A túrkeveieket 6 századra osztották, a tábori főjegyző Végh Sándor lett, az 1. század kapitánya Hajdú Imre ügyvéd, presbiter lett, a 2. század kapitánya Kiss Lajos tanácsnok, a 3. század kapitánya Kiss Zoltán ügyvéd, a 4. század kapitánya Bátorkeszy József jegyző, presbiter, az 5. század kapitánya Katona Sándor főjegyző, presbiter, a 6. század kapitánya Vincze Ignác presbiter volt. Ez az összesített nagykun sereg (4-5 ezer fő) is részt vett az augusztus 2-án a debreceni csatában.

Az 1849. szeptember 3-án megtörtént világosi fegyverletétel után az "abszolút hatalom jutott uralomra s az alkotmányosság megsemmisültnek nyilváníttatott", az utolsó városi képviselői és egyházi presbiteri ülés 1849. szeptember 6-án volt. Ez ülés után 1855-ig rendes presbiteri gyűlések nem voltak, az egyházi ügyek néha a "közbirtokossági gyűléseken tárgyaltattak."

A Bach-korszakban sem vált a helyzet végzetessé, hiszen az egyházaknak 9278 frt-ja volt kamatozásra kiadva a közbirtokosság segítségével. 1854-ben a lelkészek javadalmát is rendezték bőkezűen. 1855. január 27-én hatévi szünet után újra gyűlést tarthatott a presbitérium az 1848 előtti "modorban" (24 tag).

1858-ban a liberális politikus, tekintetes Hajdú Imre 3 új acélharang öntését vállalta fel 60 font összsúlyban, amelyeket Bochumban el is készítettek. A 3 új harang felhúzására 1859. augusztus 20-án került sor. Mindhárom harangon az alábbi felirat olvasható: N.T. Hajdú Imre a túrkevei református egyháznak 1858.

A korábbi három ércharangját az egyházközség sorra elajándékozta. 1863-ban Jászberénynek a 220 kg-ost 1730-ban öntötte; 1888-ban Rákóczifalvának az 1722-ben öntött 205 kg-ost, 1908-ban Kuncsorbának szolgalmi joggal a 366 kg-ost.

Itt jegyzem meg, hogy igen ritkák az ércharangok, hiszen a harangokat általában bronzból öntötték s öntik mind a mai napig. Ám ez a döntés a későbbiek során a túrkeveiek számára igen jelentős haszonnal járt, hiszen a háborúk idején a bronz harangokat ágyúk öntésére elvitték; s azokat a későbbiek során a gyülekezetnek mind a maguk erejéből kellett, hogy pótolják. Az acélharangok azonban e célra nem feleltek meg, így a mai napig ezen harangok különösen szép hangjában gyönyörködhetünk. A már korábban meglévő toronyóra helyett 1859-ben készült új toronyóra (ma is működőképes): A sors iróniája, hogy ezek a harangok a Hajdú-család nagy politikai ellenfelének a Kenézek gyászának alkalmával 1860-ban, Kenéz Mihályné temetésén szólaltak meg először.

Az 1860-as esztendő azért más és komolyabb eseményeket is hozott az egyház életében. 1859. szeptember l-én megjelent a császári nyílt parancs (pátens), mely az egyház önkormányzati jogát leszűkítette, mert a pátens consistoriális elemeket kevert a zsinatpresbiteri szervezetbe. Ez ellen országos tiltakozási hullám indult, mely nem kerülte el a túrkevei reformátusokat sem. 1860. január 6. felolvasták Borbély Miklós segédgondnok körlevelét, mely tartalmazta a január 11-i szuperintendentialis gyűlésre való meghívást és felszólította a kebelbeli gyülekezeteket, hogy magukat ezen a gyűlésen képviseltessék. A gyűlés a debreceni kistemplomban került megrendezésre és több volt, mint a kerület rendes közgyűlése, országos tiltakozássá vált az önkényuralom ellen. A túrkevei reformátusokat két ember képviselte: Csala Gergő és Nánássy János.

Még ebben az évben november 12-én újra választották a presbitériumot a nép közvetlen választása által, és fő- és algondnokot választottak az új rendelkezés szerint, a főgondnok Szénásy Mihály lett.

1860-ban felépítették az egyházmegyében akkor legdíszesebb emeletes iskolát, de a 12. 000 frt-os költségből már több mint 5. 000 frt adósság maradt. A bajok leküzdése érdekében ismét szóba jött a vagyonarányos adózás bevezetése, de ezt ismét elodázták. Helyette megpróbálták nem betölteni a második lelkészi állást, ezt sikerült is elérniük 1861 és 1867 között, de a magára hagyott ifj. Végh Sándor nem tudott megbirkózni a problémákkal és végül betöltötték a második lelkészi állást Harsányi Sándor lelkésszel. Ő az 1870-es években eltörölte a váltakozó értékű gabona-párbért, helyette készpénzi adózást vezetett be, és behozták az 5%-os vagyonarányos adózást is. 1897-ben már nemcsak rendbe jöttek az egyház anyagi viszonyai, de olyan tekintélyes összegű egyházfenntartási alap is létesült, hogy annak kamatjövedelméből bizton remélhették "a millenniumi Magyarország túláradó bizakodásával" a sikeres átmenetet a következő évszázadba.

A századforduló után új orgona építését határozták el, a költségeket két adakozó özvegyasszony adományából fedezték. Áldozatkészségüket márványtábla őrzi emlékezetünkben az alábbi felirattal: "Készíttették özv. Cs. Tóth Ferencné sz. Dabis Eszter és özv. Debreczeni Imréné sz. Debreczeni Zsuzsánna - 1908."

Az 1908-ban épült két manuálos, 17 regiszteres Angster orgona ma is kifogástalanul működik. Századunk elején kisebb-nagyobb renoválások történtek templom épületén. A II. világháború után erősen romlásnak indult a külső-belső vakolat egyaránt. A szűkös anyagiak - melyek a gyülekezet rohamos csökkenésével függtek össze - sokáig nem tették lehetővé a nagyobb arányú felújítást. Végül nagy áldozatok árán az 1981-82-ben történt teljes renoválás után ismét régi szépségében pompázhat templomunk. Azóta megtörtént a harangok villamos erővel történő meghúzásának szerelése, és a templom fűthetővé tétele. Most már a toronyóra kvarcvezérléssel működik és meg van világítva, áldozatkész elődeinkhez méltóan, a modern kor követelményeinek megfelelően használhatjuk városunk legrégibb épületét, melyre minden kevi lakos büszke lehet.

Az egyházközség életét áthatja iskolája 1991. évtől való újraindulása. Az iskola, mint az egyházközség veteményeskertje sok örömet, faladatot jelent a gyülekezetnek. Jótékony hatással vannak egymásra. Rendezvényeik a kölcsönös épülést szolgálják. Kiemelkedő események voltak a millenniumi évben Tőkéczki László professzor előadása a keresztyén nevelésről, Dr. Bodnár Ákos, a Tiszántúli Református Egyházkerület gondnokának bizonyságtétele az ifjúsághoz és a felnőttekhez egyaránt és a reformáció ünnepe alkalmával rendezett tanácskozás Gáborjáni-Szabó Botond, a Tiszántúli Református Egyházkerület Gyűjteményének igazgatója, Szabadi István az Egyházkerület Levéltárának vezetője, Dr. Örsi Julianna túrkevei múzeumigazgató, P. Szalay Emőke osztályvezető muzeológus közreműködésével: A missziói munka újabb lehetőségeit kínálja az egyházközség és iskola újra egymásra találása. Megvalósul a hit és erkölcsi nevelésnek tudománnyal való ötvözése. Jó példája volt ennek a túrkevei származású Végh Alpár Sándor író-újságíró, túrkevei református lelkész leszármazottjának író-olvasó találkozója a Református Ifjúsági Házban. Az óvodai hitoktatás újraindulása jó alap a beiskolázáshoz. A felnőtt, templomba járó gyülekezet egyre jobban érti, hogy nem élhet csak múltjából, meg kell újulnia a szolgálatban. Nem élhet önmagának, mert akkor elsorvad. Reménységünk, hogy a város nem egyháztag lakói is egyre inkább úgy fogadják az egyház szolgálatát; mint ami érettük van. Az országosan elrendelt választási törvény értelmében a 2000. évben megújult a presbitérium, az egyházközség döntést hozó testülete. A 20 tagú presbitérium Beszterczey András lelkipásztor és Ducza István egyházközségi gondnok vezetésével, Istentől kapott erővel végzi munkáját. A volt Granárium, ma ÉLIM Ifjúsági Ház a Fiatalokkal való klubszintű foglalkozásoknak a helye. A gyülekezeti énekkar gazdagítja az ünnepi alkalmakat. Nemes Ágnes egyetemi hallgató orgonista jól szolgálja a gyülekezeti éneklést. A hivatal modern körülmények között végzi munkáját a mintegy 200 éves épületében.

Ma is aktuális a túrkevei evangélium szerint reformált Egyháztanács kiadásában, 1900-ban, a századfordulón megjelent könyv záró gondolata:

Az új század küszöbén olvassuk le lelkeinkből az önzés, a közöny fagyos kérgét! El ne felejtsük soha, hogy:

"Romláshoz közelít az a város

Eljő nem várt veszedelme véletlen;

Meg nem maradhat, bár legyen záros

Melyben a nép elfajult s engedetlen;

Az elsők kevélyek kegyetlenek

Az alsók gonoszok engedetlenek"...

Papok, tanítók, egyházi s világi előljárók! Lobogtassátok a hithűség, józan felvilágosodás, emberszeretet zászlóját!! Tegyetek meg mindent arra nézve, hogy a vezetéstekre, gondjaitokra bízott nép, megmaradjon az egyház iránti hűségben; a törvények iránti tiszteletben; s növekedjék a munkás, egyháza, városa javáért tenni, áldozni kész szeretetben! Hassatok oda, hogy e nép, mely a magyar hazának e tejjel és- mézzel folyó Kánaánjában; a költő által is megénekelt "Kunság mezején" lakik, s legmagyarabb a magyarok közt, - lelketlen; önhasznukat eső izgatók, ámítók szánalomra méltó zsákmánya, áldozata ne legyen soha; hanem a mi utczáinkon az egyetértés, békesség, szeretet, előtalálják, ölelgessék s csókolgassák egymást!

Te pedig, Istennek e helyen letelepedett népe: Légy boldog!!... Légy törhetetlen hithűségben, az egyház, a haza iránti lángoló szeretetben! Tekints vissza az egyház, e város vérkönnyel ázott múltjára! Meríts abból erőt, bátorságot!... El ne feledd:

"Két jó van, mi felett sorsnak nincs semmi hatalma:

Szorgalom és az erény. Földön az; égben ez áld!...

Azért: imádkozzál és dolgozzál! Akkor az örökkévaló nagy Isten megsegít, megáld."

Presbitérium

Első sor: Talamasz Lajosné, T. Nagy Kálmánné, Vida Sándorné, Kardos Sándorné, Kiss Dánielné, Sugár Ferencné, Tóth Istvánné, Ercse László, Nagy János, Boldogh István, Dr. Simon Ilona.

Hátsó sor: Nemesné Bogár Mária, G. Tóth István, Ábrahám István, Dr. Szőllősi Kálmán,

Nagy Róza, Ducza István, Kolarovicsné Pardi Ildikó, Beszterczey András

A Városi Könyvtár rövid története

Az olvasási kultúra első jelentős tényezői Túrkevén az olvasókörök voltak. Kezdetben nem volt önálló épületük sem, vendéglőkben béreltek helyiségeket. Az önkényuralom időszakában 1849-56-ig működésük szünetelt, de ahogy a politikai helyzet lehetővé tette, ismét működtek a következő olvasókörök:

* Az első Casino egylet

* A Nagy-Kun Elsőtizedi Olvasó Egylet (csalánzugi kaszinó)

* Az Ipartestület

* Alsórészi Negyvennyolcas Olvasókör (Esőzsák)

* Felsőrészi Negyvennyolcas Olvasókör

* Gazdasági Egylet

* Polgári Kör (Bagó Kaszinó)

* V. kerületi Rákóczi Olvasókör

* VI. kerületi Olvasókör

* Munkáskör

Az olvasókörök területileg jól megosztottan, a város különböző részein helyezkedtek el, így a lakosság nagy részének lehetősége nyílt az olvasásra.

1950-ben létesült a Közkönyvtár, amely 1953-tól Városi Könyvtár néven a Városi Tanács kezelésébe került. 1952-ben Takács Julianna volt a könyvtáros, 1954-től 56-ig Pallay Lenke pedagógus állt a könyvtár élén. 1956-57-ig, majd 1960-89-ig Kovács Imréné vezette a könyvtárat. Közben 1957-60-ig Kun László volt a függetlenített könyvtáros. 1990-től 92 áprilisig Szegő Lászlóné, mint mb. 1990-93. szeptember 30-ig Budai Judit volt a könyvtár vezetője. 1993. október 1-től összevont intézményként működik Debreczeni Lászlóné vezetésével. A Városi Könyvtár állományának alakulása:

1950: 600 kötet

1973: 27989 kötet

1953: 2561

1974: 30178

1954: 2891

1975: 32444

1957: 5474

1976: 33886

1962: 11723

1980: 37897

1966: 18031

1985: 45490

1967: 19472

1990: 44449

1970: 24682

1995: 36333

A könyvtár többszöri költözködés után 1991-ben került végleges helyére, a Petőfi térre.

1955-től fiókkönyvtárak is működtek. Kezdetben 5, majd 8 fiókkönyvtár volt. 1974-ben a Ballai Állami Gazda-ságban. A dani-tanyában, a Keletújvároson, a Nyugatújvároson és a tsz géptelepén működtek fiókok.

A gyermekkönyvtár ellátása 1962-ig a felnőttekkel egy időben, ugyanabban a helyiségben történt. 1962. május 1-jétől működik külön gyermekrészleg.

1971- és 76 között a gyermekkönyvtár állománya 4890 kötet volt, az olvasók száma: 573 fő; 1976-ban 8534 kötet állomány mellett 805 olvasót tartottak nyilván. 1974-től kellemes olvasószoba, és tágas kölcsönzőtér fogadta a gyermekeket.

1975. április 28-án nyílt meg a könyvtár zenei részlege. A szűkebben vett könyvtári munka mellett az alábbi közművelődési tevékenységre terjedt ki a könyvtár munkája:

* Író, olvasó találkozók

* Vetélkedők megszervezés, lebonyolítása

* Az iskolai munka segítése, könyvtárhasználat, rendhagyó órák

* Kiállítások megrendezése

* Helytörténeti kutatások segítése

* Szakkörök befogadása, szakirodalom ismertetése

* Ismeretterjesztő előadások rendezése

* Táborok szervezése

* Egyéb rendezvények

A Finta Múzeum rövid története

A Túrkevei Múzeumot 1951-ben dr. Dankó Imre az akkori gimnáziumi igazgató alapította. A múzeum alapanyagát saját és diákjai néprajzi és helytörténeti gyűjtése képezte. Az avatási ünnepség 1951. augusztus 20-án volt. Eredetileg a város szélén lévő tóparton, a volt Levente, majd utóbb Cserkészotthonban kapott helyet. 1 év múlva a múzeum a "jégpalotába" költözött.

1953. januárjától jelenlegi helyén, az Attila u. 1. sz. alatt működik. Dr. Dankó Imre tekintélyes néprajzi- és hely-történeti anyagot gyűjtött össze 1954-ig. Ekkor Sárospatakra helyezték őt. Utóda Gegusné Veress Éva. 1956 júliustól 1978-ig dr. Győrffy Lajos a múzeumigazgató.

A Finta-hagyaték 1962 nyarán érkezett meg Amerikából, de a toldaléképület csak 1966-ban készült el. Az állandó Finta-kiállítás 1967. április 23-án nyílt meg. Ettől kezdve viseli hivatalosan a Finta Múzeum nevet. A múzeum 30 év alatt 201 időszakos kiállítást rendezett, emellett megtekinthető volt az állandó Finta-kiállítás is.

1978-tól Fehérvári Béla magyar-rajzszakos pedagógus volt az intézmény igazgatója 1982-ig. Azóta dr. Őrsi Julianna középiskolai tanár, kandidátus az igazgató.

A múzeum története részletesen az Emlékkönyvekben került feldolgozásra. Az első emlékkönyv 1961-ben jelent meg, az első tíz év történetét elemzi. A második emlékkönyv 1971-ben megjelenve a második tíz esztendő eseményeiről, eredményeiről szól. A harmadik 1981-ben értékeli az eltelt 30 évet.

1991-ben jelent meg a Túrkevei Emlékkönyv, amely nemcsak a Finta Múzeum és a Ványai Ambrus Gimnázium 40 éves jubileumára, hanem a polgári iskola működésének 80 évére is emlékezik.

A Városi Művelődési Ház rövid története

A Kultúrház első épülete a József Attila út 7. sz. alatt eredetileg levente otthonnak épült félig kész épület volt. A város felszabadulásakor, 1944. októberében az építmény épphogy tető alá került. Avatása csak 1950. május 14-én volt az elmaradhatatlan birkapaprikás ebéd és kultúrműsor kíséretében. A színpadot 1951-ben alakították át, 1952-ben szerelték be a telefont. Vízvezeték ekkor még nem volt, a padló is olajos, majd csak 1965-ben parkettázták. 1970. január 31-től az épület a Május 1. Ruhagyár kezelésébe került és ipari üzemmé alakult.

A Művelődési Ház átköltözött a Táncsics Mihály u. 8. sz. alá és ott folytatta a működését. 1960-tól vezetője Kun László volt.

A Művelődési Ház profilja:

Tanfolyamok: közismereti, traktoros, szabás-varrás, kézimunka, főzőtanfolyam, zeneiskola, balett, tánctanfolyam, valamint a felnőttoktatást segítő vizsga előkészítő tanfolyamok.

Szakkörök: mezőgazdasági, könyvkötő, fotó, szobrász, képzőművészeti, műszaki és eszperantó szakkör.

Akadémiák: egészségügyi, mezőgazdasági, műszaki.

Klubok: agrárklub, műszaki klub, ifjúsági és művészetbarátok klubja.

Művészeti csoportok: színjátszó csoport, irodalmi színpad, báb, néptánccsoport, énekkar, röpülj-páva kör.

Zenekarok: fúvós, esztrád, tánc és nép zenekarok.

E programok mellett sok más rendezvény, kultúrműsor fémjelzi a Művelődési Ház munkáját. Ezt két adattal lehet bizonyítani: 1950-60 között 20-30000ember, 1960-75 között 40-50000 ember fordult meg évenként a kultúrházban.

A Mozi, ma Korda Sándor Filmszínház

Az iskolákban és az olvasókörökben rendszeresen volt filmvetítés a század elején.

1912-től a Ligetben lévő Pavilonban heti 2-3 alkalommal vetítettek, kézzel hajtott gépekkel. 1921-től 1933-ig Szilágyi Péter először gőzgéppel, majd 1925-től villannyal működtette vetítőgépét. Az első hangosfilmet 1930-ban mutatták be. 1933-46 között Császár István, 146-47-ben Pozsár Pál, 1947-ben pedig dr. Tóth Lajos volt a mozi tulajdonosa.

A mozit 1948-ban államosították. 1964-ig a Ligetben működött. 1964. július 9-től a jelenlegi helyén Vörös Csillag Filmszínházként. 1989-től neve: Korda Sándor Filmszínház.

Névadója: Korda Sándor filmrendező, aki Túrkevén született 1893. szeptember 16-án és Londonban halt meg 1956-ban. 1914 és 1919 között összesen 25 filmet alkotott, mint pl.: a VIII. Henrik magánélete, Rebrandt, Lady Hamilton. Producerként mintegy 141 film létrehozását segítette. Születésének 100. évfordulóján vette fel a mozi Korda Sándor nevét. Mellszobrát Ratkay Lajos szobrászművész készítette el 1993-ban.

 

III. Túrkeve társadalma

A mezőgazdaság

A XX. századi túrkevei társadalom 50 %-át a 2 holdtól 50-60 holdig terjedő birtokos parasztok alkották. A legkevesebb földdel (1/2 - 4 hold) rendelkezőket törpeparasztnak nevezték Keviben. Az 5-10 hold földdel rendelkezőket kisparasztoknak, a 18-30 holdasokat középparasztoknak, vagy kisgazdáknak hívták. A nagygazdának tartott réteg számszerűleg nem volt sok. Ők 50-100 holddal rendelkeztek. Nagy házuk, rendezett udvaruk, mutatós melléképületeik voltak, prádés lovakat tartottak. A lakosság nagy többsége szegény sorsú volt. Legtöbben cselédek: kocsisok, béresek, prádéskocsisok, udvarosok, tanyások. Sokszor előfordult, hogy sutykó gyerekeket fogadtak fel félbérért és egész embert megterhelő munkát végeztettek velük. A mindenesgyerekek a cselédekhez hasonlítottak, de csak 1 gazda udvarát szolgálták. A jelszó velük kapcsolatban ez volt: "A mindenesnek még a piszkafa is parancsol." A mindenesgyerek személyes, konyhai, kerti, küldönci, udvaros szolgálatot teljesített.

Az udvarosok viszont inkább felnőtt, öreg emberekből kerültek ki és szinte felügyelet nélkül végezték munkájukat.

A kocsisok lógondozó, lovat hajtó emberek voltak. Legrangosabb közülük a több fogattal járó első kocsis és a prádéskocsis, aki az urat és családját hordozta és egyenruhába öltözve hajtotta a lovakat.

A béresek leginkább uradalmi cselédek voltak. Az ökörrel dolgozó embert mindig "béresnek" nevezték, de csak akkor, ha az ökörigával dolgozó béresek gyalogmunkát is végeztek: boglya és kazalrakás, etetés, itatás, vakarás, ganézás, befogás. Ők általában egész életükben béresek maradtak. Szójárás volt róluk, hogy csak az ökör szarváig gondolkodnak. (Ez azt jelentette, hogy lassan gondolkodnak.)

A tanyások október 1-jétől május 1-jéig voltak állandó szolgálatban. Feladatuk a jószágok gondozása és a gazda vagyonának, a tanya rendjének őrzése.

A szolgálók (vagy ahogy Keviben mondták: szolgáló lyányok) a módos házaknál mindenféle női munkát elvégeztek. Gazdaasszonynak nevezték a "házvezetőnőt", főleg ott, ahol nem volt feleség. Ők voltak a legmagasabb rendű háztartási alkalmazottak.

Ezen kívül alkalmaztak még szakácsnőt, szobalányt, pesztrát, konyhalányt, mosónőt, takarítónőt, varrónőt, nevelőnőt.

A summások a mezőgazdaságban időszakos dolgozók voltak. Nekik havi komenció és havi summásbér járt. A komenció lehetett gabona, szalonna, só, kása, de lehetett pénz is. Ők legtöbbször a növényeket ápolták, kapáltak, saraboltak, gyomláltak, egyeltek.

A napszámosok nem csak a mezőgazdaságban dolgoztak, hanem építési, fuvarozási, udvari, ipari munkákat, takarítást, tapasztást is vállaltak. Részesaratóknak azokat nevezték, akik másnak arattak - általában aratóbandában. A gabona aratásán kívül repce-, borsóaratást, árkolást, faültetést, tapasztást is vállaltak.

A felesek olyan földnélküli parasztok voltak, akik 15-20 hold földet vállaltak feles bérbe, a termésnek a felét kapták meg.

Voltak Keviben kupecparasztok, vagyis seftelők is. Ők főleg állatokkal kereskedtek, saját pénzüket befektetve. Akik viszont csak közvetítettek, azokat üzér, fullajtár, cenzár és disznószedő névvel illették.

Túrkevén ezidőtájt sok pásztor tevékenykedett. A tehénpásztorokat csordásoknak nevezték. A kevi juhászok magángazdaságok juhászai voltak, s általában dinasztikus családokból kerültek ki. A gulyások 2 dologban különböztek a csordásoktól. Ők csak nappal őrizték a teheneket, míg a gulyások kiveréstől beszorulásig, vagyis egész nyáron, éjjel-nappal.

Legkevesebben voltak a csikósok. Mégis ők értettek legjobban a díszes, sallangos, szíj vonású karikás ostor készítéséhez. Az egész pásztoréletben mindenütt ott voltak a bojtárok: ők mindenfajta nyáj mellett szolgáló tanuló és segédpásztorok voltak. Köztük is volt rangsor: kisbojtár, nagybojtár. A bojtárok felnőtt korukig tanulták a pásztorkodást, a lovászok, kanászok, báránypásztorok, libapásztorok pedig kizárólag gyerekszolgák voltak.

Sorsukról, életükről nagyon sok érdekességet olvashatunk Hagymásy Sándor könyvében, valamint Finta Sándor: "A kisbojtár" c. művében.

Túrkeve határában nem volt uradalom, vagyis az itteni úri birtokosoknak nevezett tulajdonosok inkább közép-birtokosok voltak. Ez 25-30 családot jelentett. Az úri társadalomhoz tartoztak Túrkevén a század első évtizedeiben az ügyvédek, orvosok, tisztviselők, tanítók, tanárok, papok.

A következő kategóriába tartoztak az alkalmazottak: egyházi alkalmazottak, hivatalszolgák, iskolaszolgák, kaszinószolgák, biztosító ügynökök, postatisztek, gátőrök, útkaparók, vasutasok.

A XX. század első évtizedeiben a lakosság rendkívül összetett volt. Meghatározta ezt az a tényező, hogy vásár-várossá, majd rendezett tanácsú várossá alakult Túrkeve. A régi mondás szerint: "Kevi egy kis ország". A mező-gazdasági jellegű foglalkozások iparos és kereskedelmi típusokkal bővültek.

Iparos-társadalom

Legszélesebb körben terjed el ebben az időben a kovácsmesterség. Fontos foglalkozásnak számított a gépészet is. A gépészeket akár saját gépeikkel, akár más gépével dolgoztak, egyformán nevezték el. A század elején még csak gőzgépek (tüzesgépek) voltak, a 20-as évek végétől pedig motoros gépek.

Nem túl nagy számban, de dolgoztak Keviben kerékgyártók is (helyi kiejtésben: kerég jártó). A bognár elnevezést nem használták, 1-2 kádármester is élt még a városban. Az asztalosmesterek igen sokoldalúak voltak. Az épület- és bútorasztalosi munkán kívül ők üvegeztek, festettek és fényeztek. Széles skálán mozgott az ácsok munkája is. A vályogépületeknél az egész ház építését tudták vállalni. Kőműves vagy ahogy Keviben nevezték "kűmíves" mester kevés volt ez időben az előbb említett okok miatt.

A század elejéig Túrkevén a csizma volt a legdivatosabb lábbeli. Ezért a hagyományos csizmadia mesterség sokkal fejlettebb volt, mint a később kialakuló cipészmesterség. A cipészeket Keviben csak "suszteroknak" hívták.

Hivatalosan 18-20 szabó is működött a városban, de sokan iparengedély nélkül, kontárként vállaltak munkát.

A század elején 3-4 szűcs működött itt.

A város festő és mázolómunkáit 5-6 szobafestő látta el. A közönség piktoroknak hívta őket. A lakások legtöbbje ekkor még kívül-belül fehérre meszelt volt, csak az úri házak, középületek voltak más színűre festve.

15-16 borbélymester volt a városban. Ők népi gyógyászattal is foglalkoztak: foghúzást, érvágást, köpölyözést is végeztek. Műhelyben is dolgoztak, de házakhoz is jártak.

Keviben a leggazdagabb iparosok a hentesek voltak. Nagy részük jószágkereskedéssel is foglalkozott.

Mindössze 4-5 pékmester működött, hiszen szinte minden háznál sütöttek kenyeret, kalácsot, kiflit.

Volt még néhány olyan iparos, akik nem képeztek társadalmi csoportot, de fontos munkát végeztek. Így: 1 fogtechnikus, 2 darálós, 2 cukrász, 2 nyomdász, 2 bádogos, 1 fűzőkészítő, 2 órás, 2 üveges, 2 kozmetikus, 1 női kalapos, 2 férfikalapos, 1 vegytisztító, 2 villanyszerelő.

Kereskedő társadalom

A boltosok Túrkevén a kereskedő társadalom legszélesebb körben mozgó képviselői voltak. Azt a kifejezést, hogy szatócs a köznép itt nem használta. Helyette a kisbót, nagybót, sarkibót, zsidóbót kifejezés élt, vagy a kereskedők nevét használták: Samu, Márkus, Éliás, Vajda, Klein, Sőrés, Pintér, Lővinger stb. Volt néhány szövetkezeti bolt is, de ezeknél nem a boltos nevét emlegették, hanem inkább: a Csalánzugi, Negyvennyolcas vagy Rákóczi boltot. A boltosok általában adtak hitelt, vevőkörüket jól ismerték, ezért mertek hitelezni. A kisboltokban sokszor elhangzott: "írja a többihez!".

Fáradhatatlan, szorgalmas emberek voltak a kisboltosok. Tiszteletadás, nyájas beszédmodor, szolgálatkészség jellemezte őket. Nem gazdagodtak meg, legfeljebb nagyobbítani tudták üzletüket. A kisbolt mellett kerttel, földdel, jószággal, takarmánykereskedéssel, italméréssel és dohányáru forgalmazásával foglalkoztak.

Nem nagy számban, de éltek Keviben gazdagabb kereskedők: divatárusok, egyszerűen rőfösök (méterárusok). Üzleteik a főutcán, a főtéren voltak.

Szintén gazdag kereskedők közé számítottak az un. búzakereskedők. Ők kismértékben más termények árusításával is foglalkoztak.

A fakereskedés Keviben egy kézben volt. Volt egy magyar fakereskedő, akinek Tóth vezeték neve után Fa Tóth Lajos volt az általános neve.

Az állatkereskedőket Keviben kupeceknek nevezték. Volt: disznókupec, malackupec, tehénkupec, lúkupec, birkakupec, borjúkupec. Több kupec abból élt, hogy közvetített az adásvételben. Neki cenzárpénz járt. A cenzárpénzt általában a vevő adta. Az áldomás-ivás Keviben nem minden adás-vételnél történt meg. A korcsmárosok, később vendéglősök is kereskedői üzletemberek voltak. Az összes kocsmák száma itt meghaladta a húszat. Ezeket nevük szerint emlegették: Morgó, Csillagos, Literes, Cédula, Kabai csárda, Pásztai csárda, Sarkonforgó.

A helyi baromfikereskedők összevásárlói a csirkeszedők és a tojásszedők voltak.

Gyümölcs, zöldség, krumpli árusításával foglalkoztak a piaci kofák. A dinnyéskofák és a paprikás asszonyok nagyobb része vidékről jött a kevi piacra. Jellegzetes piaci kofák voltak az ócskás asszonyok is. Általában ruha és lábbeli volt a portékájuk, de árultak régi könyveket, kalendáriumokat, tükröt, szobadíszeket, poharakat, mozsarakat, borotvakészletet, csigacsinálót, nyújtófát stb. Lényeges megjegyezni, hogy ezek az ócskások nem voltak azonosak a rongy, papír, üveg, ócskavas gyűjtőkkel.

Toll-bőrkereskedő mindössze 4 volt Keviben. Kettő a toll és nyersbőr-kereskedéssel foglalkozott, a másik kettő a csizmadiák és bőriparosok szükségleteit árusította.

Itt a segédek és inasok nem voltak olyan számban, mint az iparosoknál. Míg a mesterek segédei és inasai nagyrészt a mesternél laktak, addig a boltosinasok és segédek otthon laktak, vagy ha vidékiek voltak, akkor is valamilyen magánháznál. A kereskedő inasok sorsa is az volt eleinte, mint az iparosoknál, hogy mindent csináltak, csak a mesterségükből alig valamit. Csak a megfigyeléseikkel sajátítgatták el apródonként a kereskedői fogásokat. A 20-as években kerékpáron jártak, küldönc szerepét betöltve.

A kevi cigányok

A kevi cigányok "magyar" cigányoknak vallják és vallották magukat. Ezt azzal is bizonyítják - eltérve a kóbor cigányoktól -, hogy mindig magyarul beszéltek és több nemzedékük már nem is tudott cigányul.

A kevi cigányokat még a múlt században telepítették jelenlegi helyükre, amely ma: Bihari telep néven nevezett városrész Túrkevén. Már a régi időkben jelentős keveredésük volt a városi magyarokkal. Ezt bizonyítja magyar eredetű nevük: Így Horváth, Tóth, Herczegh, Deák, Kun, Lukács, Barkóczi, Szőke stb. Az igazi cigány nevek Túrkevén: Lakatos, Piroska, Suki, Ramos, Burai, Palkó.

Foglalkozásukat tekintve kevés az állandó munkát végző. Nagyobb részük alkalmi munkás. Régen is volt, ma is van közöttük hagyományos birkanyíró. A kevi cigányok főbb mesterségei:

Tapasztó cigányok

A kis épületeket, ólakat a kevi parasztgazdák meg tudták maguknak csinálni, de ha komoly "nagytapasztásról" volt szó, ahhoz csak a tapasztó cigányok értettek. A tapasztás fő részmunkái: a sárcsinálás, bevakolás, simítás voltak.

Vályogvetők

Az itt élő vályogvetők tavasztól őszig vetették, szárították a vályogot - eladásra és saját használatra is. A kevi "cigányvárosban" maguk építették putriszerű házaikat vertfalból és vályogból. Előfordult, hogy egymás segítségét vették igénybe.

Üstfoldozók

Jellegzetes házaló cigányok voltak az üstfoldozók. (létszámuk alacsony)

"Van-i valami fódozni való?" - szóltak be a házakba. Üstöt, bográcsot és vasfazekat foldoztattak a népek az üstfoldozó cigányokkal. Ők nem sok pénzt fogadtak el, helyette élelmiszer és egyéb természetbeni juttatást.

Kosárfonás

Keviben ez csak 1-2 cigánycsalád munkája volt. A cigányoknak csak gyékényből fontak, vesszőből nem. Gyékényből kosarakat, kupujkát (tojástartó), lábtörlőt, takarót készítettek.

Meszelőcsinálók

Ma is ők készítik és árulják a tippanmeszelőt. Ez tulajdonképpen nem tippanból készült, hanem veresnadrágcsenkesz vagy régi perje volt az alapanyaga.

A kevi cigányasszonyok adták neki a tippan nevet, ők is készítették és adták el. Jó tavasz esetén szép és dús volt ez a meszelő.

Itt kell megemlíteni a szíkfűszedést is. Ez időben a magyarok csak házi szükségletre szedték. Eladásra csak cigányok gyűjtötték. Keviben a Gyógyszertárban volt az átvevőhely. Először kézzel, később különféle fésűs szerkezetekkel szedték.

Kártyavetők

Volt néhány cigányasszony, akiknél a házalás fő célja a kártyavetés volt. A túrkevei lányok és asszonyok nem voltak babonások. Mégis sok háznál rá tudták beszélni őket, hogy vettessenek kártyát. Ez legtöbbször koldulássá változott, mert sokkal többet kéregettek el a cigányasszonyok, mint amennyi a kártyavetésért járt volna.

Zenész cigányok

A helyi szóhasználatban "muzsikás cigányoknak" nevezték őket. Több csoportban is zenéltek a kevi cigányok. Közismert, tekintélyes cigánybandák voltak. Hegedű, brácsa, bőgő, cimbalom volt egy bandában. Túrkevén szinte kizárólag cigányok zenéltek. Lakodalmakon, kaszinók vacsoráin, bálokban, korcsmákban, névnapi, alkalmi ünnepeken, lacikonyhákon, mindenütt ők húzták a talpalávalót. A kevi urak, gazdák sok vagyon elmulattak, amelyekhez az itteni cigányzene kedvet, hangulatot tudott csinálni. Nagyon tudták, mitől vidul a kevi ember. Népies ritmusban, cifrázásban muzsikáltak a maguk módján, csak hallás után. Kottát nem tudtak olvasni. A muzsikás cigányok nem csak vidám eseményeknél voltak jelen. Búcsúztatókat húztak temetéseken, halottas házaknál.

Kisebb részük volt csak hivatásos zenész. Nagyobb részük alkalmi muzsikus volt, aki közben más mesterséget űzött. (vályogvetés, tapasztás)

Hagyománya van Keviben a nagy "cigánylakodalmaknak." Erre meghívták a gazdákat, az urakat is, akiktől nagymértékű ajándékot várhattak. A kevi cigányzenészek érdekes tulajdonsága volt, hogy szerették és jól bírták a szeszesitalt. Azt tartották a keviek, hogy ha a lakodalmi mulatság végére a cigányok is berúgtak, akkor az nagyon jó lakodalom volt.

A zenész cigányok Keviben mindenki által ismert, népszerű, szolgálatkész emberek voltak.

 

IV. Érdekes kevi szólások - mondások (válogatás)

1. Köszönt a kapufélfának: az, aki egyszerűen, lopakodva elszökött.

2. Az eső csak esik, a cseléd csak eszik: a gazda morog, nem halad a dolog.

3. Kenyérre lehetne kenni: az engedékeny, jó emberre mondták.

4. Kenyérpusztító: a haszontalan ember jelzője.

5. Húzza a lúbűrt: horkolva alszik.

6. Csendes víz, partot mos: arra mondták, akiből nem volt kihúzható életre való cselekmény, vagy meglepő eredményt tudott felmutatni.

7. Megleli a zsák a foltját: hasonló gondolkodású emberek egymásra találásakor mondták.

8. Kutyábúl nem lesz szalonna: ha egy emberről megállapították véglegesen, ez ilyen marad örökre.

9. Hosszabb a péntek, mint a szombat: ha egy nőnek kilátszott az alsószoknyája, vagy más fehérneműje a szoknya alól.

10. Beadta az ipart: meghalt.

11. Helyt van mint Kaba, mikor leégett: nagy károk, pusztulások idején emlegették.

12. Magos lúrúl beszél: a fölényes, beképzelt emberre mondták.

13. Maj' megleljük egymáson: ha valaki szívességet tesz, majd viszonozzák.

14. Csalánba nem üt a ménkű: van, aki minden helyzetet szerencsésen túlél elővigyázatosság nélkül.

15. Az ördögnek dolgoztam: mikor egy elvégzett munkának semmi eredménye nem lett.

Nagyon sok ilyen érdekes mondás olvasható Hagymásy Sándor tanulmányában.

 

V. A Debreczeny család története

Ősanya: Sophiana Gálossy. 1640 körül a kietlen síkságra költöztek le mint nemesek, redemptus őseik. Náluk volt a címer, címeres levél- nemeslevél. Debreczeny Dániel (1775-1852) nádudvari nemes, a Debreczeny nemzetség leszármazottja. Az apjától örökölt földet növelve 500-1000 nagyholdon gazdálkodott Póhamarán, Pusztatúr-Pásztón és a jelenlegi Dani tanyán. Mintagazdasága volt, gabonatermesztéssel, növénytermesztéssel, állattenyésztéssel, gyümölcstermeléssel és méhészettel foglalkozott.

A Dani tanyán 1200m2 terület volt beépítve. Itt volt a tanyaépület (16 cselédlakás), gazdasági épületek, raktárépületek, 14 lakás a dolgozó családoknak teljes ellátással.

Szarvasmarha tenyésztéssel foglalkozott. Ez 70-80 hízómarhát jelentett, valamint 36 ökröt (6x6 ökrös szekér). Emellett fejős teheneket is tenyésztett.

Lótenyésztéssel is foglalkozott. Remond lovakat tenyésztett a hadsereg számára. Külföldre versenylovakat is tenyésztett. Sok kiállításon vett részt, ahol rendszeresen kapott díjakat a lótenyésztésért. Jövedelmező gazdasága révén a gazdasági válság bekövetkezéséig a város első adófizető polgárai közé tartozott. Támogatta az egyházat, az iskolákat, a városi szeretetházat. 1951-ben lakóházát (a Kossuth L. u. 13-as sz.) államosították.

Gyermekei:

Piroska (1905) "Amizoni" háziasszonyképzőt végzett. Dániel (1909) Ügyvéd lett. István, Sándor (1917-1993) Orvosi diplomát szerzett szegeden 1944-ben. 4 évig Békéscsabán dolgozott, majd felülvizsgáló főorvos volt 1948-54 között. 1954-től Túrkevén főorvos, fogszakorvos, a Bőr és Nemibeteg Gondozó főorvosa. 1968-77-ig nyugdíjazásáig városi főorvos, Bőr és Nemibeteg Gondozó főorvosa, KÖJÁL főorvos.

Lánya: Dr. Debreczeny Sára (1952) 1970-ben érettségizett, 1970-71-ig a Mezőtúri Kórház Rtg. osztályán segédasszisztens, 1971-től a Szegedi Orvostudományi Egyetem hallgatója. 1976-78-ig a Mezőtúri Kórház Gyermekosztályán segédorvos, 1978-80-ig Túrkevei KJSZ orvosa, 1980-95-ig Túrkeve-Kisújszállás ÁKJF, 1991-től városi tisztifőorvos, 1995. szeptember 1-től Jász-Nagykun-Szolnok megyei helyettes tisztifőorvos.

Gyermekei: Krisztina, Zsófia.

(Az adatokat Dr. Debreczeny Sára bocsátotta rendelkezésemre.)

Melléklet:

Felhasznált irodalom:

1. DR. GYŐRFFY LAJOS-VERESS ÉVA: Túrkeve története 1945-ig

2. DR. TÓTH ALBERT: Kunhalmok (Zounok 3. SZML. Túrkeve, 1993. aug. 13.)

3. Túrkeve újság 1993. aug. 13-i száma

4. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye múltja és jelene 1935 (VARGA SÁNDOR FRIGYES szerk.)

5. Adatok Túrkeve történetéből II. SZM 1989.

6. DR. GYŐRFFY LAJOS: Túrkeve népének eredete (Jászkunság 1968. SZML. XIV. évfolyama)

7. A Hevesnagykunsági Református Egyházmegye múltja II. (SZML)

8. DR. GYŐRFFY LAJOS: A túrkevei dénárok eredete (Jászkunság 1959/3. SZML)

9. Nagykún városok 1920-30. Szerkesztette: OROSZLÁNY GÁBOR SZML

10. Túrkeve újság 1995. okt. SZILÁGYI KÁROLY: Anyaföldünk

11. KAPOSVÁRI GYULA: Városrendezés Túrkevén a XVIII. században Túrkeve újság 1990. nov. 10.

12. A Kevi Föld 1991. februári száma

13. Túrkeve 1990. május, június. SZILÁGYI KÁROLY: Néhány gondolat városunk önkormányzatáról

14. Munkásmozgalmi iratok Túrkeve város levéltára 2291/1919. SZML

15. Jász-Nagykun Szolnok vármegye Trianon után 1930.

16. HAGYMÁSSY SÁNDOR-URBÁN LÁSZLÓ: A közös gazdálkodás 30 éve Túrkevén

17. A termelőszövetkezet története (kézirat)

18. Az ÁFÉSZ negyedszázada (kézirat)

19. SOMLYAI MAGDA: Túrkevei szegényparasztok küzdelme a földért. Századok 1957. 91. évf.

20. Olvasókönyv Szolnok megye történetéhez 1969. SZML

21. Túrkeve rendezett tanácsú város polgármesterének 1892. évi zárójelentése

22. A túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola története kézirat, összeállította: POZSONYI KATALIN

23. SZILÁGYI KÁROLY: A Túrkevei Magyar Királyi Polgári Fiú és Leányiskola története

24. A "Nagyiskola" történetének áttekintése 1860-1985

25. A Ványai Ambrus Gimnázium és Szakközépiskola történeti füzete 1985-ig

26. A túrkevei Városi Könyvtár története 1977-ig. BENCZE ISTVÁNNÉ kézirata

27. Kevi Kör folyóirat számai

28. Túrkeve újságok

29. HAGYMÁSY SÁNDOR: A túrkevei társadalom tipusai I.

30. HAGYMÁSY SÁNDOR: A túrkevei társadalom tipusai II.