Zene - zene - zene

Összeállította: Csajbók Ferencné

"A zene megszépíti az életet"

(Kodály Zoltán)

 

I. Lavotta nyomán

Kodály gondolata alapigazság: a magyar ember búját és örömét egyaránt végigkíséri a muzsika.

1848-49-ben a honvédsereg huszárfőhadnagya volt Hajdú László, aki 1817-ben (Arany Jánossal egy esztendőben) Túrkevén született, s a jászkunkerületi főügyészi és városi főbírói tisztséget is betöltötte egykoron. Nos Hajdú László huszárfőhadnagy - akinek emlékét a 48-as emlékparkban elültetett fa is őrzi - Lavotta Toborzóját hangászkarra (fúvószenekarra) alkalmazta.

Egy részlet a műből:

 

Kossuth toborzó beszédei és a zene hangjai ugyanannak a szent ügynek, a haza, a nemzet ügyének szolgálatában állottak. A 48-as 49-es eseményekre, hősökre emlékezve milyen nagyszerű lenne a Hajdú László - Lavotta Toborzót a Szolnoki Fúvószenekar előadásában hallani!

A Szolnoki Helyőrségi Fúvószenekar Túrkevén az I. világháborús emlékműnél.

Vezényel: Fejes István, (Fotó: Gyarmatiné Forgács Éva)

 

II. A Madarász család és a tanítványok

1923-ban Madarász Károly néptanító és Balogh Terézia tanítónő házasságot kötöttek, s 1930-ig tanyán laktak. A férj szíve-lelke volt a színjátszócsoport, a feleség 30 éven át vezette a túrkevei tánccsoportot. Leghíresebb tanítványainak Madarász Katalinnak (leányának) és Balogh Mártonnak (ma a Kevi Művészkör vezetője) a nevét egy egész ország ismeri. A Túrkeve újság 1998. évi júliusi számának 5. oldalán az egykori tanítvány Rátkai Jánosné, Bedő Emília osztja meg élményeit az olvasóval.

Ez évben is sok diák vitte virágait tanítóinak, tanárainak, hiszen június első vasárnapja a pedagógusok napja.

Én most arról az élményeimről szeretnék beszámolni, hogy milyen nagy örömet jelentett mindkettőnknek, hogy a 95 éves Madarász Károlyné Teruska nénit, első tanítómat köszönhettem pedagógusnapon.

E kedves pedagógusnapi köszöntés alkalmával néhány üzenetértékű gondolat jutott eszembe. Az első az, hogy ne szűnjön meg a tanítóink és tanáraink iránt érzett hálánk és tiszteletünk. A másik a pedagógusok felé irányul. Úgy szeressék tanítványaikat, hogy még 95 évesen is azt üzenhessék egykori tanítványaiknak, amit Teruska néni. A szeretet legyen a legfontosabb munkaeszközük. Teruska néni is, férje is kormánykitüntetést kaptak az évtizedeken át végzett szeretetteljes, önzetlen tanítói és népművelői munkájukért. A harmadik gondolat nekünk, öregedő embereknek szól: érdemes lenne Teruska néni példáját követni, mert nem amiatt panaszkodott, amije nincs, hanem őrül annak ami van. Gyermekei, unokái, dédunokái, minden családtagja szeretettel veszi körül. Ide kívánkozik még az is, hogy a sokunk által szeretett Madarász Kati nemcsak híres népdalénekes, Túrkeve díszpolgára, hanem tisztelhetjük példás szülőszeretetéért is.

"Isten ádja meg Teruska nénit továbbra is!" Így köszöntem el. Szándékom szerint októberben a 96. születésnapján is felköszöntöm.

Karcsi bácsi maga is írt verseket, melyeket esetenként megzenésítve elő is adtak. Két kedves történetét ismerjük meg most mindannyian!

A vizsga és a három vers.

 

Ide hallgassatok: holnap lesz a vizsga!

Mindenki legyen hát jólöltözött s tiszta!

Kedves szülőteket hívjátok el oda, -

Ahol majd feleltek, vagyis a templomba.

Ha ajándékot ad egynek-egynek anyja:

Jól vigyázzon reá, senki el ne hagyja!

Tojást, csirkét, vagy pénzt hozhat aki akar

Háláját mutatja írásban ki azzal!

Így szólt a tanító utolsó tanórán,

Reggel itt legyetek mindnyájan már korán!

Ott is voltak rendben, ott voltak egy szálig.

Ajándék van bőven, semmi sem hiányzik!

És most sorba álltak, elindultak szépen, -

Helyet is foglaltak a templomi széken.

Énekeltek elébb, aztán imádkoztak,-

Ezzel a vizsgához már hozzá is fogtak.

Vallástanból aztán amikor feleltek:

Igen jól sikerült, tudott minden gyermek.

Azután olvasott mindkét osztály sorban, -

Egyik szótagolva, másik folyékonyan.

Nyelvtanból kérdeztek egy pár tőmondatot, -

Felelt ez is, az is: a kutya ugatott.

Mondjad ezt jövőbe, mondjad ezt jelenbe:

Kutya, vagy a macska mindig ott volt benne!

Erkölcsi versekre került most rá a sor.

Az egész gyermekhad hármat tudott abból!

Ezeket mondta most végig a két osztály, -

96 gyermek sorban egymásután!

Egy-egy versike csak négy kis sorból állott.

A derű lassanként tetőfokra hágott!

Pattogtatták le-fel énekelő hangon

Hogy ne lett volna hát mosoly minden arcon?!

32-szer mondtak így el egy-egy verset,

A tanító pirult míg végig feleltek!

Hogy kilenc elmondá, nézett a lelkészre:

Hagyná félbe, de az nem vette ám észre!

Vagy talán az volt a szándéka őneki:

Mulasztásáért most ezzel megbünteti!

Azért mindig mondta: csak tovább, csak tovább!

Feleltesse végig az egész iskolát!

Kacagtak a templom jobb és bal oldalán

Öreg, ifju, férfi, ki ott volt valahány!

De nem lett nagyobb baj, számtan jól sikerült:

A tanító arca végre csak kiderült!

A vizsga hallgatók igen jól mulattak:

Hozzá három verset ők is megtanultak!

 

 

A kupec és társa.

 

Vásárra ment Samu a turi vásárra, -

Mivel a jószágnak most lement az ára.

Tehenet vesz majd ő, jófajta tehenet,

Amely vederszámra adja le a tejet!

Még tavaly vásárolt olcsón csutkát, szénát, -

Meg ami szükséges köcsögöt és dézsát.

Az idén nem termett csak kevés takarmány

Nehezen telel ki jószág ennek híjján.

Ezért most eladni igyekszik mindenki, -

Mert több kárt vallani nem szeretne senki.

Volt is a vásáron temérdek sok állat

Kevés volt a vevő, de nagy a kínálat!

egy kupec és társa vett már egy tehenet,

Eladják majd ők azt drágábban ha lehet.

Samu tehát amint ide-oda mászkál:

Annál a tehénnél hirtelen csak megáll.

Hogy adja barátom? Kérdezi azután!

Mennyi tejet ad ki a megfejés után?

Amennyit csak akar, amennyit csak óhajt!

És mintha sajnálná, nagyokat is sóhajt!

Vegye meg ezt uram, mert ezzel tejet vesz!

Nem mondok én többet egy szót sem ezekhez!

Csak jól kell tartani leadja a tejet

Fütyölni se kell ott nótát, vagy éneket!

Ekkor a kupecnek távol álló társa:

Samuhoz somfordál, hogy ama ne lássa.

És sugva ezt mondja: vegye meg csak hamar, -

Ha azon ötpengő nyereséget akar!

De én nem vehetem, mert haragban vagyunk, -

Szomszédom az ember, egymás mellett lakunk.

A tehén kitűnő tízliter tejet ad, -

Ha majd nálam látja tán még meg is szalad!

Mert olyan ember ez régóta ismerem, -

Öt pengőt adok rá, vegye meg, átvszem!

Samu nem gyanított semmi huncutságot:

Hirtelen megvette a dicsért jószágot!

A passzust átvette, árát kifizette:

De a rábeszélő nem volt már mellette!

Elszelelt, oda lett, eltűnt az, mint kámfor!

Nem sok idő mulva egy sátorban táncolt!

Kereste, vigyázta, de hogy nem találta:

A tehenet másnak ott egyre kínálta.

Végre sikerült is, tizpengőt vesztett csak!

Azóta nem ült fel több ilyen furfangnak!

Tehenet másikat venni nem volt kedve,

Haza jött és morgott mint a mérges medve.

A két kupec pedig mindannyiszor nevet:

Mikor ismét fognak egy ilyen baleket!

Madarász Katalin szüleitől örökölte a népi kultúra (zene, tánc, ének) szeretetét. 1962-től hivatásos népdalénekes. Munkásságáról a Kevi kislexikon 112. oldalán olvashatunk.

1981 jelentős esztendő Balogh Márton életében: 35 évesen a Röpülj Páva verseny nagydíjasa lett, majd az István, a király c. rockoperában, és az Itt élned, halnod kell c. oratóriumban hallhattuk (hallhatjuk) énekét.

Balogh Mártonról, a Madarászné Teruska néni tanítványáról, több ismeretet szerezhetünk a Kislexikon 10., 11. oldaláról.

A Madarász Károly nevét vette fel a népdalokat szerető, kedvelő keviek közössége. A Madarász Károly népdalkör néhány tagja és vezetője Dr. Hajnal Ferencné tanárnő - balról az első - Madarász Katalin társaságában (balról a 3.) látható a fényképfelvételen.

Az énekesek fehér blúzát kun hímzés díszíti. A kör nemrég ünnepelte negyedszázados jubileumát. Műsoraikkal ma is meghódítják a közönséget. A kör egyik tagjának Zádori Imréné Kun Ágnesnek szép hangján gyakran csendülnek fel a névadó - Karcsi bácsi - gyűjtötte kevi népdalok. Bizonyára sokak számára ismerősen csengenek az Ecsegi gulyajárás, a Jó gazdám volt nékem Balog ... Az ecsegi istállónak zsindely a teteje... kezdetű népdalok.

Szép feladat lehet e népdalok lekottázása, a szöveg leírása a zenét, a népdalt kedvelő és tanuló fiatalok (az Egressy Béni Zeneiskola diákjai) számára. A daloló közösségről szól Sipos Sándor írása a Kevi kalendárium (1993) 123., 124., 125. oldalán.

A Nyílik a rózsa c. vetélkedőn a közel 700 induló közül az első 10 között végzett Farkas Rozália, Rozika, ahogyan őt Túrkevén mindenki ismeri. A dal, a nóta szeretetét édesanyjától örökölte, s örökíti át a legfiatalabbaknak, a Gyermek népdalkör tagjainak. A Kevi kislexikon 38. oldalán olvashatunk róla.

 

III. A cigányzenészek

A város hétköznapjainak és ünnepeinek egyaránt részesei voltak a cigányzenészek. 1958-ban - valószínűleg elsőként az országban - cigányegyüttes alakult 30-40 fővel. Dalaikat szívesen énekelte Madarász Katalin is, országos sőt nemzetközi hírnévre tett szert velük.

Az ÁFÉSZ étteremben Suki György és zenekara húzta a talpalávalót több mint 30 éven át. A túrkevei néptánccsoport állandó kísérői is ők voltak. A táncosok között ismertek voltak a Suki-ikrek: Ottó és Ernő.

A híres kevi cigányzenészek nevét ismerhetjük meg a Miléné Herczegh Elvira nagymamájának özv. Suki Györgyné Palkó Teréziának a felsorolásából

A Suki család:

 

ifj. Suki Rudolf (prímás)

ifj. Suki József (hegedű)

Horváth Zsigmond (bőgős)

Suki György prímás

Suki Antal brácsás

Suki József hegedű

Suki Rudolf hegedű

Suki Ernő bőgő

Suki Péter prímás

Suki Efraim brácsás

Suki Zoltán cimbalomos

Suki Antal klarinétos

Híres cigányzenészek:

 

Lakatos Kálmán: hegedű (prímás)

Horváth Aladár: hegedű (prímás)

Lakatos András: hegedű

Bódi Lajos: bőgős

Piroska Bandi: prímás hegedű

Palkó Elemér: bőgős

Bordács László: hegedű

Palkó Elemér: hegedű

Palkó Jenő: hegedű

id. Palkó Jenő: bőgő

 

 

 

Az országban először alakult cigányegyüttes 1958-ban

 

Cigány együttes (30-40 tagból állt) Jeles tagjai:

Piroska Károly (Macska)

Suki Mária

Raffael György (Gyurmi)

Suki Rozália

Piroska Mária

Dogi Miklós (Mesélő)

Bódi Mária

Piroska Róza

Herczegh Piroska

Piroska István (Zumi)

Horváth Juliánna

Horváth Ferenc (Pulyka)

Bódi Antal

 

A VI. Tiszazug-nap vendégeit is cigányzenekar szórakoztatja a mellékelt fénykép tanúsága szerint, az énekest Ábrahám Miklósnak hívják.

 

IV. Ábrahám Miklóssal beszélgettem

Ábrahám Miklóssal 1998. április 7-én beszélgettem.

- Mikor, hogyan "találkozott" a népdallal, a népzenével?

- A népdalok a nemzet sajátos létezési formái voltak a XVIII., XIX. században. A népdal apáról fiúra szállt, ápolták, gyűjtötték a népi énekeket, s remekül szórakoztak is, miközben ajkukon felcsendültek a szebbnél szebb népdalok. A falvakban, a tanyákon az ősi hangszer, a citera kíséretében cuhárékban hódított a népi ének. Én is ott, a tanyán ismerkedtem meg a népdallal; az édesapám - földműveléssel foglalkozott - szépen énekelt, citerán játszott, szinte mestere volt a hangszernek.

Talán a véletlen is hozta, hogy mezőtúri gimnazista koromban ismét egy olyan felnőttel találkoztam, aki a népdal, a népzene szeretetét oltotta belém: Csenki Imre volt 2 évig a tanárom. Ő a diákjaitól is gyűjtött népdalokat, s nagyon boldog volt, ha addig ismeretlen "kincsre" lelt. A kórusnak - amelyet Csenki Imre vezetett - én is tagja voltam. Óriási lelkesedéssel dolgoztam - dolgoztunk - az önképzőkörben a dalok, a versek világában "barangolni" csodálatos érzés volt!

Egykori osztálytársamnak - dr.Szilágyi Ferenc irodalomkutatónak - köszönhetően elkészült A túri alma mater (ma Szegedi Kis István Református Gimnázium és Szakközépiskola) c. kiadvány, melynek a 134., 135., 148. oldalán én is említtetem:

A túrkevei két rövid strófából, amelyet Ábrahám Miklós II. osztályos tanuló énekelt el, szintén egész komor ballada komorlik föl: (az éneklő kisdiák különben a Rádióban is szereplő híres népdalénekes lett).

Ez a kislány mit gondolt magába:

Jön a vonat, lefekszik alája.

Egyet-kettőt füttyentett a gőzős masina -

Kelj fel, kislány, mert meghalsz alatta!

 

Nem kelek én, itt lesz a halálom,

Itt hagyott el engemet a párom.

Ha lehagyott, majd megvár engem a halál

A túrkevei vasútállomásnál.

A következő balladát meg a túrkevei Ábrahám Miklós II. o. t. mondta tollba 1941-ben, s már ötéves korában ismerte, egy gazdasági cselédtől hallotta:

Horváth Jolán balladája

Szabolcs megye, nyíregyházi kis erdő,

Vérrel van ott beborítva a mező;

Fúj a szellő, zokog a szél szüntelen,

Jaj, Istenem, milyen is a szerelem.

 

Szabó Gyula Horváth Jolánt szerette,

De Jolánka szülője nem engedte.

Jól van, Jolán nem engednek szeretni,

Majd meglátod, mit fogok elkövetni.

 

Szabó Gyula egy vasárnap délután

Találkozott Jolánkával az utcán;

Kihívta őt az erdőbe sétálni,

Hogy majd ők ott ibolyát fognak szedni.

 

Ha kijöttünk, üljünk le hát a földre,

Üljünk le hát mind a ketten egy helyre;

Azért jöttünk, hogy ne legyünk senkié,

Haljunk meg hát mind a ketten egymásér.

 

De Jolánka letérdepelt elébe,

Hogy ne őlje őt itt meg az erdőbe.

De a gyilkos nem hallgatott szavára,

Felrúgta és rálépett a nyakára.

 

Kezét, lábát össze-vissza vagdalta,

A fejét is a nyakától levágta;

Éles késsel metszette ki a szívét,

Úgy küldte el másvilágra a lelkét.

 

Három kislány felöltözik fehérbe,

Horváth Jolánt viszik a temetőbe;

Kilenc galamb húzza a nagy harangot

Most temetik a tizedik galambot.

 

Hat lövetű levorverem de fényes,

Abból nekem három golyó elég lesz;

A két holttest egymásra van borulva,

Egész ország csodájára jár oda.

 

Apák, anyák tanuljatok ezekből,

Hogy mi lett a megtiltott szerelemből;

Ne nézzétek azt a nagy gazdagságot,

Csak azt az egy igazi boldogságot.

- Ugye örök érvényű a ballada utolsó négy sorában a szülőkhöz szóló figyelmeztetés?

- A szülőváros, Túrkeve közönségét A falu sorsa c. népszínmű szünetében énekléssel szórakoztattam. Első dalaim Dóczy József szerezemények voltak: Édesanyám, kössön kendőt, Ki a cigányt nem szereti, nincs is annak szíve, Zöld erdőben jártam, bábaszarkát láttam.

- Akkoriban gyakoriak voltak a vallásos-esték, az ún. kultúresték, később az esztrád műsorok, nóta-esték.

- Sokat jártunk "vidékre" is a Kun Laci bácsi - művelődési ház igazgató - szervezte turnékra nemritkán Madarász Kati társaságában, később Balogh Marcival -, a néptánccsoporttal. A kevi cigányzenekar is elkísért bennünket. A 60-as években - Halkovics János volt akkoriban a Népzenei rovat vezetője - rádiófelvételen énekeltem A csitári hegyek alatt, Nyílnak, nyílnak a mezei virágok, Lassan kocsis, hogy a szekér ne rázzon, Megérik a szőlő nemsokára (ez valószinűleg túrkevei dal) kezdetű dalokat. Énekemet mandolinon kísértem. Az 1972 évi salgótarjáni népzenei fesztiválon szerepeltem, a tévé is közvetítette.

Szívesen emlékezem arra a teltházas rendezvényre, amelyen a gimnázium akkori igazgatójának Imre Lajosnak - Petőfi-kutatónak - a Petőfi-estjén megzenésített Petőfi-dalokat énekeltem, míg a verseket a szintén túrkevei Horváth Ferenc színművész tolmácsolta, a zongoránál Merkel Miklós ült.

- Mit jelent Önnek a dal, a nóta, az éneklés?

- Nem tudnám az életemet enélkül elképzelni. Minden életszakaszban örömet ad, megnyugtat, szórakoztat. Máig sincs egyetlen olyan napom sem, hogy ne dalolnék, ne venném elő a mandolint. A zene kikapcsolódás, az emberi lét formálója, meghatározója. Nem véletlen az, hogy a dalban keresünk vigaszt, s ha jó a kedvünk, dalra fakadunk...

Úgy tapasztalom, hogy a mai fiatalok közül keveseknek jelent ilyen értéket a népdal, a népzene.

Sajnos ebben hibás a tömegkommunikáció is: Kevés az ilyen jellegű műsor, a táncház jellegű rendezvény.

Én elmondhatom, hogy módomban volt néhány ifjú tehetséget felfedeznem. Közöttük van Murányiné Marika, a kuncsorbai polgármesterasszony, s Farkas Rozika is. Ők tovább örökítik a népdal, az éneklés szeretetét.

 

V. A fúvószenekar

"... Kevinek van olyan kobéziója, hogy semmi sem múlhat el nyomtalanul..." írja Sipos Sándor a Túrkeve újság 1993. április 9-én megjelent számának 4. oldalán a Gaál Sándor emlékezete - A fúvószene megszállottja című írásában.

Sanyi bácsi 16 évesen jegyezte el magát a fúvószenével - akkor mélyszárnykürtön játszott egy tánczenekarban, s 80 éves korában 1990. november 4-én hullott ki örökre kezéből a karmesteri pálca.

1957-ben készült a Vörös Csillag Tsz Zenekaráról a fénykép (balról jobbra):

Ülő sor: id. Takács István, Szőke Sándor, ifj. Takács István, Gaál Sándor, Finta Ferenc, Kulcsár Imre, Vajda Károly, Álló sor: Szabó András, Göblyös Sándor, id.Simon József, Dobra András, Cs. Szabó Sándor, Álló sor: D.Nagy István, id.Juhász János, id.Gönczi György, Bíró Lajos, Takács Sándor, F.Farkas Sándor

A Városi Ifjúsági Fúvószenekar tagjai 1985-ben.

A hátsó álló sorban (balról jobbra): Kolop László, Cs.Németh Csaba, Imre Lajos, Réczányi József, Tóth Benedek, Vass István. Az első álló sorban: Herczegh László, Balogh László, Kiss József, Nagy János, Fiam Tibor, Dózsa László. Ülnek: Nagy Andrea, Debreczeni Olga, Víg Gabriella, Gaál Sándor, Simon Zsolt, Hollósi Lajos, Kapás József.

A képen Eperjesi Gyula hivatásos fúvószenész, az ifjúsági fúvószenekar egykori szakmai instruktora 1994-ben a túrkevei nyugdíjas klubban a mindenki nevenapján muzsikál.

1990 óta nincs fúvószenekar a városban, az Egressy Béni Zeneiskolában azonban fúvóstanszakon is folyik a zeneoktatás.

 

VI. A Resistan

A 60-as években előfordult, hogy szombat estéken tánczenekar hiányában nem rendeztek táncestét a művelődési házban Keviben. 1966 júniusában megalakult az első beat gitáregyüttes, a Resistan.

Vezetője: Kun László gitár-ének, tagjai: F. Tóth István gitár-ének, Havancsák Gyula basszusgitár, Tóth István dob.

Az utolsó koncertre 1986. augusztus 20-án került sor a művelődési házban. A Szolnoki Rádióban 1986. augusztusában ilyen méltatást hallhattunk: "Húsz év nagyon hosszú idő és Ti húsz évig zenéltetek...így lett már-már legenda a név: RESISTAN.

Ez a zenekar a legjobb példája egy jó közösség összetartó erejének, ami nem létezhetett volna egymás tisztelete, egymás megbecsülése és egymás segítése nélkül. Köszönet érte mindannyiótoknak!"

A Resistan emlékgyűjtemény utolsó oldalán találjuk a "népes tagságot" (1966-1986.):

Ábrahám István(Bibis) dob
Balog Edit ének
Bíró Tibor b.gitár, ének
Csaplár Béla dob
F Tóth István gitár, ének
F Tóth Lajos bill., ének
Havancsák Gyula b.gitár. ének
Jacsó Attila bill.
Jakab László dob, ének
Juhász Ica bill., ének
Kelemen Évi ének
Kiss András b.gitár, bill., ének
Kiss Ferenc bill., ének
Kohári Ferenc b.gitár, ének
Kovács Judit ének
Kun László ének
L Nagy István (Szuszok) b.gitár
Lukács Luli ének
Nagy Ferenc (Lucky) bill., ének
Paksi János dob
Ramos István (Sityu) gitár
Rácz Kázmér ének, szájh.
Szilágyi László (Golyó) dob
Szonda István (Kisvillám) ének
Szonda László (Villám) dob
Szőke Sándor (Jata) dob
Tóth Ferenc gitár, ének
Tóth Olivér b.gitár
Víg Imre (Joe) dob
Vörös Péter dob
Zöld József git., b.git., ének
   

 

 

 id. Kun László

Műv. Ház igazgató, aki mindenben segített bennünket!

 

Az emlékgyűjteményt a 30 éves jubileumra 1996-ban Árvai László készítette a zenekar tagjai segítségével és archívumából.

1998. március 20-án baráti összejövetelre gyűltek össze a zenekar tagjai - a 31-ből 12-en -, s ezúttal csak a saját örömükre muzsikáltak.

 

VII. Az F. Tóth-trió

Az F. Tóth-trió megőrizte a Resistan minden jó tulajdonságát. Napjainkban a város zenés rendezvényei elképzelhetetlenek a trió - F. Tóth István, F. Tóth Lajos, és Herczegh Ottó - zenéje nélkül. Augusztus 20-án 1998-ban Zalatnay Sarolta lesz a Nosztalgiakoncert vendége.

 

VIII. Aphrodite

A Resistan egykori vezetője - Kun László - fiatal, tehetséges zenekedvelő lányokat indított el a közelmúltban a zenekarrá válás útján: az Aphrodite együttes 1998. tavaszán a TV2 vendége volt.

Tagjai: Kardos Marica (balra fent), Bartha Valéria (Marica mellett), Nagy Gabriella (balra lent), Kardos Adél (Gabriella mellett)

 

IX. In Memoriam Mágus - Wameru

Szíjártó Zsolt emlékezik...

Havancsák Gyulával jó haverok voltunk, együtt hallgattunk zenét és együtt néztük a mesefilmeket. Egy szülinapi bulin észrevettem náluk egy basszusgitárt, felvettem, próbáltam rajta játszani, mire a társaság minden tagja ki akarta próbálni. Nagyon "tudtunk", mindenki úgy érezte, hogy "csillag" született és a beképzeltségünk határtalan lett.

Az első gitáróra után eldöntöttük, hogy Gyula lesz a basszusgitáros, hisz neki már van gitárja, én pedig a szólógitáros. A további gitárórákon egyre inkább rájöttünk, hogy nem is olyan egyszerű a zenélés és a hangszer nem magától szól.

Azért nem adtuk fel, kerestünk egy dobost, aki a székeken már "profin" dobolt, de dobfelszerelést még csak képen látott. Hollósi Imrére esett a választásunk, ő nagyon jól tudott könyörögni és hamarosan megkapta a dobokat.

Énekesnek kerestünk egy igazán kemény fickót, aki már 11 évesen szegecses bőrdzsekiben járt és nagy showman volt, kezdetben ezzel leplezte énektudását, ő Nagy Tibi.

Már csak nekem nem volt gitárom, de egy piacon rátaláltunk egy pirosszínű román gitárra.

Összeállt a zenekar végre! 1988-ban, a művelődési ház akkori vezetője szerette a fiatalokat és minden jó kezdeményezést támogatott. Örömmel eleget tett kéréseinknek, próbatermet is biztosított ingyenesen.

Eljött végre az első fellépés, amiből mi sokat nem érzékeltünk, fel sem mertünk nézni a földről, a lámpaláztól égett a fejünk és azon izgultunk, hogy ne legyen áramszünet, mert akkor baj lesz. Ezután folyamatosan zenéltünk, iskolai bulikon, rendezvényeken.

Gyulának jutott eszébe az ötlet, hogy legyen a gyereknek neve is, és akkor még igen jó ötletnek tartottuk a MÁGUS nevet. Ahogy serdültünk rájöttünk, hogy nem rohangálhatunk a színpadon varázspálcával, ekkor lettünk WAMERU együttes. Indiánok lettünk a törzsfőnök neve alapján, és a koncertekhez néha így is öltöztünk.

Ezután énekescsere történt, Magos Vilmos szállt be új tagként.

Megindult a folyamatos koncertezés, önállóan és más nagyobb zenekarokkal közösen is. A környező városok után Debrecenig eljutottunk. Amikor Vili főiskolás lett, a régi énekes visszatért közénk.

A kezdetek óta már 10 év telt el, s még mindig nem vagyunk sztárok! Pedig 10 évesen azt gondoltuk, hogy...

Havancsák Gyula most egy szolnoki zenekarban játszik, én pedig Mezőtúron zenélek.

Hát ... volt egyszer egy Mágus...

A képen az alapítók: Havancsák Gyula, Szíjártó Zsolt, Hollósi Imre.

 

X. Az Egressy Béni Zeneiskola

Önálló zeneiskola Túrkevén ...

A Túrkevéért Alapítvány Kuratóriuma 1992. október 26-án tartott ülésén zeneiskolát alapított. ... A Kuratórium ugyazenezn az október 26-ai ülésén hozott döntésében fordult Túrkeve Város Önkormányzatához, kérte, hogy a régi posta épületét adja át a zeneiskolának.

A képviselő-testület 1992. decemberi ülésén az épület ingyenes használatba adásáról döntött.

1993. február 16-án a Kuratórium a régi posta épületét helyszíni szemle keretében átvette...

 

Felhívás

Szakiparosokat vár a Túrkevéért Alapítvány Kuratóriuma 1993. április 6-án 13.30 órakor a Széchenyi u. 3. szám alatti régi posta épületéhez. Az átalakítási munkák iránt érdeklődőket várjuk.

Szeretnénk, ha szeptember ben már itt kezdődhetne a zeneiskolai oktatás.

a Túrkevéért Alapítvány Kuratóriuma

 

A fentieket a túrkeveiek a Túrkeve újságban olvashatták dr.Szabó Zoltánnak a kuratórium elnökének tollából.

1993. szeptember 17-én Iskola született, az Egressy Béni Zeneiskola.

Az iskolaavatón Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zongoraművész mondotta:

"... Egy oktatási intézmény akkor teljesíti legmagasabban feladatát, amikor ... szellemében ... nyitott módon ébreszti rá az ifjúságot a világ állandó, megállíthatatlan változásaira..."

Egressy Béni arcképe

Az első tanévre 155 diák íratkozott be a zeneiskolába, ahol a szolfézson kívül hegedű, zongora, fúvós, rock tanszakon kezdődött meg az oktatás. Megalakult az Egressy kórus, a tanévzáró hangversenyen a kórustagok szép énekében is gyönyörködhettünk.

A következő évben Kengyelen kihelyezett tagozat indult 59 növendékkel.

A városnak élénk zenei élete van a zeneiskola létezése óta. Néhány a felejthetetlen zenei rendezvények közül:

* 1994. dec. 16. angolszász est

* 1994-től karácsonyi koncert Túrkevén, a kihelyezett tagozatokon, Nagyszalontán

* 1995-től Egressy zenei vetélkedő a város és a környező települések általános és középiskolás diákjainak részvételével (a zsűri elnöke volt Béres Ferenc, ...)

* 1995. június 4. megemlékezés az I. világháború túrkevei áldozatairól a Szolnoki Helyőrség Fúvószenekar hangversenye. E rendezvényre ezután minden év június 4-én sor kerül.

Az iskola igazgatója 1993-1995 között Nagy Tibor, 1995-től Pujov Jenő.

1997-től Örményesen és Kuncsorbán is kihelyezett tagozat működik. A tervek között egy nagyszalontai zeneiskola is szerepel. A túrkevei népdalok megszólaltatása a zeneiskolai énekkar által csak néhány a sok-sok dédelgetett terv, elképzelés közül.

 

XI. A Chorda-kórus

Az első próbán - 1993-ban - hatan voltak: Tóth Andrásné, Nagymáthé Istvánné, Pestiné Ferenczi Mária, Szíjártó Lászlóné, Kardosné Vass Margit, Farkas Sándorné, s többségében pedagógusok. A Túrkevéért Alapítvány a zeneiskolában adott otthont a kórusnak, az énekkar neve Egressy-kórus volt. A létrejöttében kulcsszerepe volt dr. Szabó Zoltán alapítványi elnöknek és Finta Sándornak, az akkori kuratórium egyik tagjának. A kart Nagy Tibor tanár dirigálta.

Ezután minden városi, alapítványi rendezvényen jelen volt az énekkar. Az angolszász esten Spirituálé-feldolgozásokkal arattak nagy sikert. Bővült a repertoárjuk; szívesen énekelték Bartók: Bolyongás című művét, mindenki kedvence volt a Veronai táj.

1995-ben az önállósulás jelei mutatkoztak, 1996. január 12-én 19 alapító taggal létrejött a Túrkevei Női kar Egyesület.

Balogh Márton túrkevei születésű dalénekes neves gondolata vált valóra a Daloló Túrkeve hangkazetta elkészültével. A kórus Bartók: Bolyongás című művét és a Boldog asszony anyánk kezdetű katolikus éneket énekelte a felvételen. Még ebben az évben változás történt a karnagy személyében. Nagy Tibor tanár más településen vállalt tanári állást. Szíjártóné Kun Zsuzsa túrkevei és Túrkevén tanító énektanár lett a kórus vezetője.

1996. decemberében nagysikerű karácsonyi koncertet adtak a templomban. A következő év - az 1997-es - igen mozgalmas volt az énekkar életében. Új néven - Chorda-kórus - énekelnek tovább. A chorda szó jelentése: húr. Szívesen fogadták ezért a kórustagok a karvezető javaslatát: legyen a nevük Chorda-kórus.

Április 12-én a martfűi minősítő hangversenyről "ezüst" minősítéssel tértek haza.

A Chorda-kórus része lett városunk közéletének. A városi ünnepségeken, a jótékonysági esteken, az óvodapedagógiai napok megnyitóján gyönyörködhetünk szép énekükben. Legutóbb - 1998. június 13-án - a városi pedagógusnapi rendezvényen szereztek örömet a csaknem 150 főnyi közönségnek.

A Petőfi Diákegyesület és a Petőfi Sándor Általános Iskola által szervezett Iskolabálon énekel a kórus. Vezényel Szíjártóné Kun Zsuzsa.