Községünkben is mint általában mindenütt gyógyító emberek, gyógyító asszonyok voltak. A múlt század végén még csak Nagykárolyban és Szatmárnémetiben voltak orvosok, 27-28 km-re, így a betegek sokszor csak a községbeli gyógyító emberek gondoskodására voltak bízva. Ezekből a gyógyításokból ismertetünk itt néhányat.
Sokszor megesett, hogy a gyermek megijedt. Az ijedésnek többféle oka lehetett - idegen ember megjelenése, fenyegetés stb. - ekkor megöntötték a gyermeket. Az öntést a bába vagy az öntőasszonyok végezték. Az öntő 9 tárgyat szedett össze, az udvarból 3 db forgácsot, 1 ollót, 1 kefét, 1 kulcsot, 1 fésűt, 1 kést és 1 kanalat. Amikor ezek megvoltak, akkor a tűzhelyen egy nagyobb vaskanálban ólmot olvasztottak. Tányérba vizet teltek, majd egy másik asszony rostát tartott a fekvő, letakart beteg feje fölé. Az öntőasszony a rostába helyezve a vizestányért, a forró ólmot lassan beleöntötte a vízbe. Az ón a víztől szétfreccsent, olykor a padlásig is felcsapódott, erre mondták, hogy nagyon megijedt. Ha az első öntés nem használt, akkor megismételték háromszor. Amikor az öntés megtörtént, a beteg ebből a vízből három kortyot ivott, utána az öntőasszony az ujját belemártotta az öntővízbe és háromszor kis keresztet húzott a beteg fejére, közben mondta: „ Én Istenem, segíts ". Ugyanígy három keresztet húzott a beteg mindkét tenyerébe, mindkét talpára és a köldökére, mindig elmondta ugyanazt: „Én Istenem, segíts". Ha a háromszori öntés sem használt, akkor ötször vagy hatszor megismételte.
Az öntést végezték tojással is. Ekkor a beteg fejére egy pohárban vizet tettek, és feltörték a tojást a hegyes végén és belecseppentették a fehérjét a pohárba, ugyancsak három cseppet, közben mondta az öntőasszony „ Én Istenem, segíts. " Majd a beteg ivott három kis kortyot. Ezután az öntőasszony ugyanúgy elvégzi a műveleteket mint előbb. Ilyenkor az ott lévők felismerni vélik azt a dolgot, amitől a gyermek megijedt, mivel a tojás fehérje a kiöntéskor különféle alakot vesz fel.
A szénnel való öntés. Ha van tűz a szobában, akkor kivesznek három darab szenet és azt beleteszik a pohár vízbe és akkor mondják a szokásos mondókát: „Én Istenem, segíts." Utána ugyancsak három kortyot iszik a beteg ebből a vízből és az öntőasszony ugyanúgy megkereszteli a kezét, lábát, köldökét és mindig mondja a szokásos mondókát. Öntés után az öntővizet kiviszik és az ereszcsorgóba öntik, hogy az esővíz vigye el a betegséget.
Ugyancsak ijedtség ellen csinálták a füstölést. Legtöbb esetben a kutyától ijedt meg a gyermek, ezért annak szőréből váglak egy keveset, a gyermek előtt egy lapátra szenet vettek ki és szőrét lassan rászórták. A gyermek a füst fölé hajolva azt beszippantotta. Innen eredt a „ kutyaharapást szőrével kell gyógyítani. "
Ugyancsak megesett az is, hogy a gyermekek, de sokszor a felnőttek is féltek a halottól. Ezért amikor a koporsót lezárták, a szemfedőből vágtak egy kis darabot, abba belekötöttek 9 kis rögöt a sírból kihányt földből, majd beletették az ágyba, úgy, hogy az ne tudjon róla így megnyugodott az illető.
Ha valakinek megbénult valamilyen testrésze, akkor csalánfürdőt csináltak és abban fürdették a beteget. Ilyen fürdőt készítettek széna murvából is, amelyet az istállóból a lovak elől szedtek ki, leöntötték forró vízzel és abban fürösztötték a beteget.
Köhögés ellen akácvirágból készített teával itatták a beteget, télen tengerit főztek, azt szemelgetve megették, a levét pedig a gyermek köhögés ellen megitta.
Ha valakinek elvágta a kezét a kés, vagy valami más szerszám, a falról kapartak egy kis meszet, rátették a sebre, ezáltal a vérzés megszűnt.
Ha a testnek bármilyen részén kelés keletkezett, akkor godérz levével mosták és a levelét rátettek a sebre, ami azt kiszívta. Az ilyen sebekre tettek másféle falevelet is, ami szintén tisztította.
Sebekhez, kelésekhez mézes teát készítettek, a kipergetett mézbe egy kis lisztet kevertek és azt rátették a sebre, ez meggyógyította.
Gyomorfájásnál poharaztak, vagyis a pohárba kevés ecetet cseppentettek egy kis szöszt összesodortak, beletették a pohárba. Egy szál gyufával meggyújtották és hirtelen a beteg hasára fordították a poharat, ami mindjárt el is aludt, így a gyomorfájás is megszűnt.
A márciusi hólé szemfájásra való volt, ezért amikor márciusban esett hó, egy üvegbe eltették, évközben ezzel gyógyították a szemet.
A kenőasszonyok zsírral kenegették a fájó testrészeket.
Fejfájásnál, szédülésnél elmentek az érvágónéhoz. Az 1920-as években Bartha Zsigmondné volt az, aki eret vágott és így megszűnt a szédülés, fejfájás.
Csonttörésnél elmentek a gyógyító emberhez, Harsányi Bálinthoz, korábban az édesapjához Harsányi Imréhez, ők az eltört csontrészeket összeillesztették és egy kis vékony léccel merevítették és bekötötték. A gyógyító ember megmondta, hogy meddig kell a kötésnek fennmaradni. A megadott időpont után a kötést levették, ha még fájt, akkor ismét elmentek a gyógyítóhoz, aki tovább gyógyította. Ügy tartották, hogy reuma ellen legjobb orvosság a méhcsípés.
A gyógyítás tudománya szinte apáról-fiúra maradt. Az ilyen gyógyító emberek nyáron összeszedték a mezőn a különféle füveket, megszárították, hogy télen is legyen a gyógyításhoz.
A gyógyítást végzők fáradtságát honorálták. A gyógyító soha nem kért semmit sem, mindig rábízta a betegekre, hogy mennyit adnak. Mint gyermek kérdeztem édesanyámtól, hogy miért kell ezekért a kis dolgokért fizetni, mire édesanyám azt mondta, hogy „ingyen az ember szája sem ér össze", amit aztán úgy magyarázott meg, hogy amikor kimondja az „ingyen" szót, akkor az ajkak nem érnek össze.
Az állatokat hasonlóan maguk gyógyították. A következőkben néhány 1827-ben feljegyzett állatgyógyítő eljárást közlünk.
Marhadög ellen orvosság. Először a szemét tiszta vizes ruhával mosogatni. A szarva tövit fokhagymával megkenni. A tenyér közepi forma lapos vasat csináltatni, vagy akár kerék szegfejével jó melegen tüzesen a pötyögőjét a szügyinél félfelől vasakat tevén reá rendesen megszúrni.
Fejér mályvagyökeret főzni, annak a levét rozslisztlánggal elkeverni, gyakran innya adni, bele is tölteni.
Ha szorulása van, egy marék lenmagot egyitzés csuporba főzni és kritályozni - egy görbe szárú lopótökön - langy melegen. A fejérmájva gyökér levét ötször is napjában innya adni
Amikor a tisztulóját meg akarja forsatni - tölgyfa kéreg levét fejérmályva lével összekeverni, a szájába tölteni. Sót nem adni.
A méncsikó heréjét mindjárt az elléskor elkötni, az anyja farkából kihúzott szőrszállal.
Hályog van a ló szemén: üveget lisztté törve, összekeverni porcukorral és azt nádcsövön a ló szemébe fújni. Gyomorfájás esetén a ló hasát mogyorópálcával dörzsölni.
Egere van a lónak? Sós vizet önteni a ló fülébe.
Általában elterjedt gyógyító eljárások voltak a következők:
Ha nagyon vérmes volt a ló, eret vágtak rajta, melyet rendesen egy érvágó végzett, sok esetben a falu kovácsa.
Szarvasmarhánál: ha felfúvódott, mert tavasszal sok lucernát evett, akkor trokározták, árral a horpaszát kiszúrták, az ár lyukas volt, így ezen a lyukon keresztül a keletkezett gázok eltávoztak a szarvasmarha bendőjéből.
A jószágok bárminemű sebeit kreolinnal bekenték, ezt készen lehetett kapni.
Sertéseken az ivartalanítást nagypénteken végezték, többnyire a kondások, vagy juhászok. Ha köszvényes lett a lába a disznónak, beásták az udvaron lévő trágyacsomóba és annak melege megszüntette a fájást.
Amint az előbb említettük, a XVIII-XIX. században a gyógyítást a falubeli gyógyító emberek látták el. 1870-ig a község a Krasznaközi járáshoz tartozott, melynek székhelye Nagykároly egyúttal megyeszékhely is volt. A falu lakóinak, ha orvosra volt szükségük, 27 km távolságra kellett menniük. A csenged járás megszervezése urán Csengerbe is került orvos, ez közelebb volt, 10 km-re.
Az első háború után megindult a községi elöljáróság tevékenysége, hogy állandó községi orvosi állás szerveztessék. Az 1923. szeptember 25-én tartott képviselő-testület 33/1923. számú határozata elrendelte az állás megszervezését és felhívta az elöljáróságot, hogy azt a törvénynek megfelelően a felettes hatóságok elé terjessze fel. A felterjesztés megtörtént és elutasítást nyert. Kötelezték a községet, hogy a Szatmárököritón felépítendő körorvos lakás építési költségeihez 171 mázsa búzával járuljon hozzá. Tyukod a megállapított búzamennyiséget át is adta azzal, hogyha kiválna a körzetből, akkor ezt a mennyiséget visszakapja. Tudomásunk szerint ilyen nem történt. Ezután a községbe Ököritóról járt át a körorvos hetenként egy nap.
Ugyanebben az időben kérte a községi elöljáróság a főispánt, hogy engedélyezze a községben a gyógyszertár felállítását, azonban ez is eredménytelen lett, mert ezt is Ököritón állították fel.
Ez az állapot a 30-as évekig tartott, amikor dr. Bajka István orvosi diplomát szerez és a községben telepszik le, mint magánorvos látja el a betegek kezelését. Amikor az 1940-es évek elején Budapestre költözik, egy ideig ismét nincs orvos a községben. 1944-ben Szatmárról dr. Gergely István települ ki az esetleges bombatámadások elől, aki szintén magánorvosként látja el a községi betegeket, 1945-ig.
A másik egészségügyi dolgozó a szülésznő. Valószínű, hogy már a XVIII. században volt ilyen a faluban, mivel az anyakönyvben több helyen található ilyen bejegyzés: keresztanya a bába.
A századfordulón a községi közigazgatás átszervezésével ez az állás is rendeződik. Ezután a község képviselőtestülete választja őket, meghatározatlan időre. A szülésznő a község részéről állandó fizetést kap, a 4/1924. sz. határozat szerint fizetése évenként 7q búza ára 2m3 tűzifa és egy szoba, konyhás lakás. A szülő nők elsőszülés esetén 1,5 véka, minden további szülés esetén 1 véka szemesterményt adtak, amelynek legalább a fele búzában fizetendő. Bár ez nem volt nagy fizetés, de ha figyelembe vesszük az 1920 utáni születések számát, ami 80-100 között mozgott, meg lehetett élni belőle. A szülésznő 8 napig volt köteles ellátni a szülő nőt. Komplikáltabb eseteknél orvost hívatott, így erkölcsi felelőssége is könnyebb lett.
Meg kell még említeni a halottkémet, vagy halottlátót. Ezt korábban képesítés nélküli személyek végezték. Az 1920 utáni időben a tisztiorvosok által szervezett pár napos tanfolyamokon képezték ki őket. A legfontosabb feladatuk volt annak megállapítása, hogy az illető tényleges halott-e. Ilyen képesítés nélküli halottkém volt az 1930-as években Németh Kálmán, akit orvos váltott fel. Állategészségügyi szempontból 1944 előtt szintén ellátatlan volt a község, mivel állatorvos nem volt. Az állatok gyógyítását a kovács, vagy valaki más öregebb ember látta el, tevékenysége az érvágásban és az ivartalanításban merült ki.
Amikor megkezdődött a nyilvános hentesüzletek létrehozása, „húslátói" megbízást létesítettek. Ezeknek a húslátóknak külön fizetségük nem volt. Tevékenységük abban állt, hogy a hentes vágás előtt szólt nekik. Ők megnézték az állatot és levágás után ráütötték a pecsétet a húsra, hogy árusítható. A díjazását mindenkor a hentes végezte el, valószínűleg természetben.