A TÁJ KÉPE ÉS KIALAKULÁSA

Az Alföld Pesti-síkságnak nevezett részét nyugatról a Duna határolja, északkeletről a Gödöllői-dombvidék, a Nyugati-Cserhát tulajdonképpeni nyúlványa. A dombság nagymértékben tagolt Gödöllő környékén és a Rákos-patak forrásvidékén, Cegléd irányában azonban halmai megenyhülnek, fokozatosan ellaposodnak. A Gödöllői-dombvidék „hegyei" Veresegyház­tól délre a mogyoródi Gyertyános, a fóti Somlyó és a csomádi Magas-hegy. Keletre és északra a Margita, az Öreghegy gondos alapossággal elnevezett részeivel zárja le a szemhatárt. Észak­nyugatra látszik az örbottyáni Őrhegy, mögötte a váchartyáni Várhegy, azon túl szép, tiszta időben a Naszály tömbje Vác fölött.

A Pesti-síkság, amely Fót tájékán hullámokat, homokbuckákat vet, a Somlyó és a csomádi Hátulsó-hegy között benyúlva pár négyzetkilométeres öbölben folytatódik a felsorolt hegyek karéjában. A Sződ-Rákos-patak ennek a kisebb medencének a gyér vizeit gyűjti össze a Gödöllői-dombvidék nyugati lej­tőin, hogy a Dunába vigye a nyugatra kiszélesedő völgy­lapályon. A Csomádi-ér, a Mogyoródi-ér, a Folyások vagy Illésaljai-árok, a Mézes-patak, a Kis-patak stb. vízéből jön létre a Sződ-Rákos-patak. Vízjárása és vízállása elsősorban a csapadékviszonyoktól függ, a tavaszi hóolvadás és a nyári záporok alkalmával éri el maximumát.

A patakok völgyében, összefolyásaik körül jöttek létre a települések, az elpusztult középkori Ivacs, Szentjakab és a mind­máig élő Veresegyház, Szentmiklós, Vácrátót stb. Szada kivétel, erősen felhúzódott a dombra.

A talaj humuszban meglehetősen szegény és eléggé meszes tartalmú. Ez mindig is gátat szabott a mezőgazdasági művelésnek és egy-kétszáz éve elsősorban az intenzív szőlő- és gyümölcstermesztésre, majd ezt követően a zöldségtermesztésre utalta a lakosságot egyéb más tényezőkkel együtt.

A halmok lejtőit suvadások érték, helyükön és a szakadékok­ban látni lehet a feltárult löszfalakat, amelyekbe az idők folya­mán pincéket vájtak. A magasabb részek sokhelyütt agyagosak itt-ott, a Somlyóban és a Csonkáson üledékes mészkőrétegek vetődtek a felszínre. A völgyekben laza fehér homok található, helyenként szélhordta buckák is. A patakok árterében tőzeges talajon terjengő vizek, tocsogók, zsombékosok náddal, sással, kákával, tavasszal kacsavirággal stb. Ezekből teremtették meg szívós munkával a kitűnő kertföldeket, amelyeket ha csak egy évre is felhagynak művelőik, szinte visszavesz a természet.

A nagyrészt kedvezőtlen talajviszonyokat a veresegyházi és a szadai határban mi sem jellemzi jobban, mint a parasztság adta helynevek: Bitang, Bitang-dűlő, Buckák, Bucka-dűlő, Bucka-Szentjakab, Bukfencek, Büdösök, Halesz, Homok, Homok­dűlő, Koplaldok, Kopolya, Kutyatejes, Laposok, Nagyhomok, Pisokmány, Teknőrét stb.

A Pesti-síkságot — ide értve a mi vidékünket is — sokáig a Pannon tenger borította, melynek üledékeiben kövületei néhol a felszínre is kerülnek. Erre települt rá a több helyen a száz métert is meghaladó folyami eredetű homok és sóderréteg, amelynek a hozzávetőleges korát a gödöllői faunaleletek alapján a felső pliocén idejére helyezhetjük. Ekkor rakta le ezt a réteget a jelenlegi medrétől jóval keletebbre folyó Duna, az Ősduna. A pliocén végétől meginduló kéregmozgások és a következő, a pleisztocén kori éghajlatváltozások alakították ki a táj fel­színét. A Duna esése csökkent, vize kevesebb lett, hordalékát fokozottabban rakta le és medre nyugat felé húzódott, miköz­ben teraszokat hagyott maga mögött keleten, a Pesti-síkságon.

A postglaciális, a jégkor utáni időben, mintegy 8—10 ezer évvel ezelőtt a dombokon leginkább a mogyoró, a síkságon a sztyeppefű uralkodott. Később a csapadék növekedésével szubmediterrán éghajlat keletkezett, a dombokon megjelentek a bükkösök és a síkság erdős sztyeppé alakult. A népvándorlás és a magyar honfoglalás idejében sok-sok erdő borította ezt a tájat, a völgyekben mocsári tölgyesek és nádasok terjengtek, a homok a mainál lényegesen kevesebb helyen volt kitéve a szélnek. Vadban és halban ez a vidék is gazdag volt, mint az egész Kárpát-medence.  Sőt az átlagosnál is még valamivel gazdagabb, középkori királyaink kedvtelve sólymásztak a Rákos mezején és vadásztak a Gödöllői-dombvidék erdeiben szarvasra, őzre, vaddisznóra, fácánra stb.

Jelenleg sem ritka az őz, a vaddisznó, a nyúl, a fácán stb. a védett vadászterületeken, de már elvétve akad vidra, vad­kacsa, vízisikló, teknős stb. Mivel korunkban a táj képére első­sorban az emberi tevékenység nyomja rá a bélyegét egyre inkább háttérbe szorulnak az erdők, a nádasok és állataik. A táj mostani képe már össze sem hasonlítható, akár csak a két-három évszázaddal előbbivel. A települések kiterjedése és szaporodása, ipartelepek, modern utak építése, hétvégi telepek létrehozása az elmúlt évtizedben, a földek gépi művelése stb. elsődlegesen határozza meg szülőföldünk képét.

JEGYZETEK

A táj geológiai és domborzati kialakulásának, az éghajlati viszonyok, a víz­rajz, a növény és állatvilág képének rövid leírásához a következő munkákat vettük alapul. Gerlóczy Gy.—Dulácska G. (szerk.): Budapest és környéke természetrajzi, orvosi és közművelődési leírása I—III. Bp., 1879.; Pécsi M. (szerk.): Magyarország tájföldrajza I. A dunai Alföld. Bp., 1967.; Udvar­helyi K. (szerk.): Magyarország természeti és gazdasági földrajza. Bp., 1968.