A SZOCIALIZMUS KEZDETEI

Felszabadulás, pártok és szervezetek

A fasiszta német politikai és katonai vezetés döntése alapján 1944. márc. 19-én a német csapatok megszállták hazánkat. A Budapest környékén elhelyezkedő német alakulatokból Veresegyházra is jutott. Március végén lefoglalták a Szent Imre és a Szent István iskolákat, az utóbbiban híradó anyagokat, telefonkészülékeket stb. halmoztak fel és német katonalányok laktak. Természetesen a családi házakba is sokfelé szállásoltak el német katonákat.1

Maga a háború egy légicsatával érkezett el Veresegyház fölé 1944. aug. 20-án reggel, amelyet német és angol gépek vívtak a község légterében. A légicsatában kb. 15—20 repülő vett részt, ebből két német gép zuhant le, az egyik a Sajó-tanyán, a másik Fekete-pusztán, a többi délelőtt fél tíz óra körül elszéledt.

A Budapest megtartására készülő fasiszta csapatok három védelmi gyűrű kiépítését kezdték meg a főváros körül, ez a védelmi rendszer az Attila-vonal elnevezést kapta. A külső gyűrű északkeleti része 25—30 km-re húzódott Budapest határától Veresegyház térségében. Ennek részét képezte az a sánc, tankcsapda árok, amelynek a megásására kivezényelték szeptember közepétől a 12—70 éves lakosságot a környék falvaiból. Az ásásban részt vettek még magyar katonák is, Veresegyház és Csornád között az ún. cigányszázad, Veresegyház és Erdőváros között pedig az erdővárosi téglagyárban fogva tartott zsidók. Az utóbbiak száma szeptemberben kb. 100—120 volt.2

A nyilas hatalomátvétel, 1944. okt. 16-a után a téglagyárban három-négy magyar katona tartott őrséget és a veresegyházi nyilasok, akiknek a létszáma kb. 70—80 fő volt, párthelyiségül a Horváth-vendéglőt használták. A veresegyházi zsidó családok közül november közepén deportálták a Lőwi, a Fischer, a Diamant, a Spitzer, a Hazai, a Fuksz, az Uhr családok tagjait, akik közül többen lelték halálukat koncentrációs táborokban vagy már az út megpróbáltatásai közben. Voltak közöttük olyanok is, akiknek sikerült rokoni vagy más segítséggel még idejében megszökni a vagonokból. Voltak, akik túlélték a táborok borzalmait és a felszabadulás után hazatértek vagy kivándoroltak Amerikába. A veresegyházi deportáltak, mintegy 18—20 fő közül hárman-négyen tértek haza. Az erdővárosi téglagyárban fogva tartott deportáltakat november végén hajtották el Gödöllő felé, létszámuk ekkorra már a felére, kb. 50—60 főre apadt. Politikai okokból Kistarcsára vitték Császár Alajost, Pál Rudolfot és Szekeres Jánost, akik a szociáldemokrata pártban való tevékenységük miatt vagy csak a közvélemény szerint kommunistaság gyanújába keveredtek.3

A front közeledésével egyre több alakulat vonult át Veresegyházon vagy tartózkodott itt rövidebb ideig. Ludovikás növendékek érkeztek október 14-én, majd tovább mentek. A nyilas hatalomátvételt követő napokban: „Nagyon sok német katona jött ide, majd magyar tüzérek is. A templom mellett és a plébániánál felállított ágyúk, a temetőben ágyúk, a bíró (Hajdi János) lakása felett ágyúk, majd a patika előtt a vásártéren hatalmas német ágyúk. A templomkert előtt a sarkon beépített bunker gépfegyverrel. Kisebb védősáncok a Főúton, a templom előtt tüskés drótakadályok". November 27-től éjszakánként Vác és Budapest felé „rettenetes autóforgalom, német katonák szállítása, ágyúk, tankok, tigrisek." Egy hét múlva, december 3-án hagyták el Veresegyházát a német csapatok — egyesek szerint — mindössze 15—20 katonát hagyva csak hátra. Elvitték ekkor a lovakat szinte mind egy szálig, a tehenek felét, kb. 50 jószágot és a gabonát is, amit értek.4

Ezután kezdődött el a községben a rombolás azzal, hogy december 4-én megszüntették a villanyvilágítást, a helységet kikapcsolták a hálózatból. Az állomási vágányokat, kitérőket, raktárakat és a rakodó pontot már előzőleg, november utolsó napjaiban aláaknázták, ezeket december 8-án este felrobbantották, miután délben elment az utolsó villanyvonat Budapestre. Ezen a napon szaggatták fel a vasúti síneket a németek a Gödöllő—Veresegyház közötti vonalszakaszon, december 10-én pedig a Veresegyház—Rákospalota közötti szakaszon.5 Erdővároson ugyancsak felgyújtották december 8-án a katonai anyagraktárt, egész éjjel égtek a talpfák, gerendák, vasúti híd-részek stb. A legutolsó német alakulatok ekkor vonultak át Veresegyházon Vácegres felől, közéjük keveredve több magyar katonai szekér. Már szünet nélkül hallatszott Őrszentmiklós és Csornád felől az ágyúzás és légiharc kezdődött a vidék felett. A következő napon, december 9-én délelőtt Géczy István főjegyző elmenekült kocsival Fót felé, este megkezdődött a község bombázása.6

A környék felszabadítását az Alag—Fót—Mogyoród— Kerepes terepszakaszon a 2. Ukrán Front 7. gárdahadseregének 30. lövész hadteste és a 93. lövész hadosztály végezte el.7 Csornádon december 10-én reggel 7 óra körül jelentek meg a szovjet előőrsök Sződ irányából és egész nap folyt a harc a helységben.8 Veresegyházra az első szovjet katonák délután 2 óra körül érkeztek az erdővárosi állomás felől a Cigányvégbe, először a község központját és a Fölvéget szabadították fel. A Kálvin téren, a Cene parton és a Cigányvégben beásták magukat, ezeken a helyeken álltak a „katyusák" és egyéb tüzérség is. A front vonala ekkor nagyjából a vasút mentén húzódott, mert jelentős német erők tartózkodtak Mogyoródon, a Somlyóban és Foton.

Az állomás környékének és a Tópartnak december 11-i felszabadítására így emlékezik egy szemtanú: „Az első csoport a vasúti vágányok mentén haladt, ez a csoport elzavarta a Szent Imre utca mögötti telken állásban levő kis számú német géppuskásokat. A másik csoport az Árpád utca végéig ment előre. Egy ukrán rohamszakasz a Kemény Kálmán utcába a Vécsei ház kertjén jött keresztül, és a Dreer udvaron át, ahol a kerítés léceket bontottuk le, hogy a nehéz géppuskákkal könnyen átjöhessenek a Garai utcába, ahonnan az orosz főhadnagy kívánságára a házak udvarán vezettem őket a Fürdő utcába, és onnan a Tópart feletti telekre, ottan jól lehetett látni a fahídon át menekülő németeket, akik a Tó túlsó oldalára mentek. Egy orosz tüzér üteg az Árpád utca 26. számú ház udvarában csinált magának lőállást. A németek a Tó túlsó irányából lőni kezdték az orosz tüzérséget, és a ház mellett álló ágyút el is találták, három orosz tüzér esett áldozatul. Ez a tűzharc nem tartott sokáig, mert az orosz csapat pár óra alatt elűzte Csornád és Mogyoród felé a németeket."9 A Csonkás tetején kisebb német ellenállás volt még, amit könynyen felszámoltak a szovjet lövészek és ezzel a front végleg eltávolodott déli irányba.

A Veresegyházon állomásozó szovjet alakulat a következő napon, december 12-én tábori kórházat rendezett be a katolikus plébánia helyiségeiben. Ez a kórház egy hét múlva, december 19-én tovább vonult követve a frontot. Az új élet megindulásának első lépése az volt, hogy a helyi szovjet parancsnok, Pasztusenkó ezredes összehívatta a patika épületébe a község vezetőit: Hajdi János bírót, a „sztarosztát", a papokat, és Pádly Aladár tolmács segítségével ismertette álláspontját a szovjet katonaság és a lakosság viszonyára nézve. Eszerint: „A személy és vagyon biztonságra vigyáznak, a nőket bántok lelövetnek, az egyházak gyakorolják az istentiszteleteket, az orosz és magyar törvények irányadók, az oroszok csak megszállók, de nem hódítók. Magyarország belügyeibe nem avatkoznak"10. A parancsnokság ekkor bejelentette a szovjet katonaság ellátására vonatkozó igényeit is, teljesítésével Hajdi János bírót bízták meg, aki a németek által kifosztott faluban igen nehezen tudott megfelelni a kötelezettségeknek. Az Anna Gőzmalom ettől kezdve kizárólag a szovjet katonaság részére őrölt, a többi malom a lakosság rendelkezésére állott.11 Az utolsó lövedékek Veresegyházra december 24-én, vasárnap hullottak, rövid időre a helyiek lekényszerültek még a pincékbe.

A háború elvonulása után a közbiztonság megteremtése volt az első feladat. Szilveszter éjjelén tartottak megbeszélést a katolikus plébánián a nemzetőrség megszervezéséről. Jelen voltak ekkor Piszter János, Belházi Arnold volt jegyzők és egy gyári munkás, aki oroszul is tudott stb. A következő napokban Piszter János és Belházi Arnold mintegy 60 embert toboroztak össze rendőrnek és ellátták őket nemzeti színű karszalaggal, melyre „Polícia" felirat került.12

A közigazgatási teendők végzésére úgynevezett „ötös bizottság" alakult 1945. jan. 5-én, tagjai Lukács János vasmunkás, Szálai István nyomdász, Pál Rudolf cipész, Szabó Károly asztalos, elnöke pedig Felcsuti József. A közellátás megjavítása vagy inkább megteremtése érdekében az első lépés az volt, hogy a bizottság 18 q kenyeret szerzett egy átvonuló szovjet alakulattól és azt ingyen szétosztotta a lakosságnak. A következőkben 7,5 q elásott gabonát találtak Erdővároson, ehhez járult az orosz katonai lókórháztól megvásárolt néhány kimustrált ló. A szovjet csapatok előnyomulása során a veresegyházi szovjet alakulat is nyugatra távozott 1945. április első napjaiban, ekkor hátrahagyott az Anna Gőzmalomban 64 tonna lisztet, amit a közigazgatási szerv hosszas utánjárással megszerzett a lakosság számára, és a községházán kilóját 2 pengőért adta el, később pedig a boltokban árusíttatta, a befolyt összeg képezte az új községi háztartás első alapját.13 A rendszeres iskolai tanítás 1945. febr. 15-én indult meg a felekezeti iskolákban, két nappal azután, hogy felszabadult Budapest. Sokan emlékeznek még az 1945. május 1-i lelkes ünnepségre Veresegyházán, az alkalomra Simándi József operaénekes —, aki a felszabaduláskor a községben tartózkodott — szervezett és tanított be egy énekkart. Ez az ünnepség volt az első esemény a háború után, mely összehozta Veresegyház népét.

A felszaggatott vasút miatt 1945 első hónapjaiban a veresegyházi munkások 8—10 kilométert gyalogoltak reggelente Gödöllőre a HÉV-hez vagy keresztül a határon a szentjakabi állomásához és ugyanígy haza este és éjjel. Amikor 1945 nyarára már Vác felé szovjet katonai segítséggel helyreállították a vasúti közlekedést, sokan Vácon keresztül utaztak budapesti munkahelyükre. Veresegyház ideiglenes vasútállomása ekkor a jelenlegi Erdőkertes felé eső sorompónál volt. A vasút teljes helyreállítása 1945 őszén fejeződött be a Veresegyház—Budapest közötti pálya újjáépítésével. A korábbi, sokak által dicsért villamosvasút ekkor szűnt meg ezen a vonalon és attól kezdve a 70-es évek elejéig közlekedett a „fekete vonat".

A helyi pártszervezetek megalakulása a régi alapokon és személyekkel gyorsan követte a felszabadulást, kivéve a kommunista pártot, amelyik Veresegyházán teljesen új volt. A pártok alapszervezeteinek megalakulási időpontjaira a visszaemlékezők némileg eltérő adatokat közölnek, bár a lényeget egyformán adják elő. Ideiglenes pártközi bizottság alakult már február 12-én, hogy a közigazgatási teendőkben segítségére legyen az ötös bizottságnak, az alapszervezetek megalakulására csak ezután került sor.

Az SZDP magyar—orosz nyelvű pecsétje	A SZIM fogta össze Erdőváros ifjúságát

Elsőnek a Független Kisgazdapárt alakult újjá 1945. febr. 12-én, első elnöke Hajdi János lett, titkára pedig Pausch János. Ezután az SZDP helyi szervezete jött létre febr. 14-én a vasútállomás nagy várótermében kezdetben 200 valahány taggal. Az alakulóülésen elnökké Császár Alajost, titkárrá pedig Rózsavölgyi Ferencet választották, akik tisztségüket megtartották egészen a munkáspártok egyesüléséig. Pár nappal később a kommunista párt alapszervezete alakult meg az állomásfőnöki iroda helyiségében 7 taggal; az első elnök dr. Uhr Győző fogorvos, titkár Bella János volt.

A kezdeti nehézségekre utal az, hogy 1945. június második felében a váci járás 3 tagú titkársága járművet kért a szovjetektől, hogy Felsőgödre és Veresegyházra jőve tisztázzák a pártok belső helyzetét és szükség esetén leváltsák a frakciózó és személyi ellentéteket szító vezetőket.14

A három vezető párt küldötteiből állt

A későbbiek során megalakultak a Polgári Demokrata Párt és a Nemzeti Paraszt Párt helyi szervezetei is, ezek azonban nem bírtak nagyobb jelentőséggel a községben. A három vezető párt kiküldött tagjaiból azután február 24-én megalakították a Nemzeti Bizottságot, amelynek elnöke később Belházi Arnold lett, titkára Jakab János, jegyzője pedig dr. Simon József. A felszabadulást követő első demokratikus választás eredménye, amelyet 1945 novemberében tartottak, valóságos képét adja a pártok helyi erőviszonyainak:

Bejáró munkások és értelmiségiek szavaztak rá

A túlnyomóan mezőgazdasági község kis- és törpebirtokosainak arányát mutatja a Független Kisgazdapártra leadott szavazatok nagysága, az SZDP és az MKP szavazatai a bejáró, az ingázó munkásság ekkor már jelentős tömegéből kerültek ki.

Mindemellett az országban általánosan erőltetett tagtoborzással — többek között — maga a veresegyházi kommunista párttitkár, Bella János sem értett egyet, ezért 1945 októberében lemondott. Indoka a következő volt: „meggyőződésemnek nem felel meg a szervezési eljárás, ami a közelmúlt óta folyik, hogy valakit meggyőződésének ellenére valósággal bekényszerítsenek a pártba. Ezzel az eljárással a párttagok sűrűbben lesznek, de nem többen."15

A másik két pártra a parasztság elenyésző része és a számszerűen nem nagy hivatalnokréteg tagjai adták szavazataikat.16 Az év végén, 1945 decemberében még megalakult 33 taggal a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének (MNDSZ) helyi szervezete, első elnöke Fazekas Ilona és titkára Zsinka Istvánná volt. A következő évben taglétszáma 137 főre növekedett, kezdetben a kommunista párt helyiségeiben, 1948-tól pedig az új óvodában tartotta összejöveteleit.

A következő évek eseményeinek „politikai" története Veresegyházon a legpontosabban követi és tükrözi az ország általános — azóta már egyben-másban elmarasztalt — változásait. A két munkáspárt egyesülése után egyre-másra szűntek meg a többi pártok. A sok munkát magára vállalt és elvégzett Nemzeti Bizottságot is megszűntették a községben 1949. febr. 5-én. A Rajk-ügy 1949. szept. 23-án felkavarja Veresegyház képviselőtestületének ülését, amelynek Belházy Arnold előterjesztésére hozott véghatározatában ezt olvashatjuk: „A képviselőtestület Rajk László és társainak a Magyar Népköztársaság ellen elkövetett hazaárulását megveti és tettüket soha meg nem bocsássa (így), mert ez nem csak hazaárulás volt a magyar nép ellen, hanem egyben támadás a világbéke, a világ proletariátusa és a szocializmus építése ellen. A községi képviselőtestület kéri a legsúlyosabb büntetés kiszabását."17

Az általános félelem időszakában csak növelte a rettegést és szította a „legsúlyosabb büntetés" követelését, hogy Rajk Lászlóval többen személyes kapcsolatban voltak a veresegyházi vezetők közül. Rajk László nyaranta többször tartózkodott és pihent Veresegyházon.

Május 1. és a 48-as centenárium jelszavai összefonódtak

A községi tanács megalakulása 1950. okt. 27-én ünnepélyes keretek között történt 300 választó jelenlétében. A választó bizottság, a párt és a Hazafias Népfront közreműködésével 72 rendes és 35 póttagot választott meg. A járási kiküldött megnyugtatására Tóth Józsefet választották meg vb. elnöknek, nem minden vita nélkül és titkárnak Berbenkó Ferencet. Kezdetben igen jól indult a tanács munkája, különösen a lakóbizottság intézett el gyorsan sok égető ügyet. A kezdeti nekilendülést azonban hamar megakasztotta az, hogy a tanács képtelen volt foglalkozni mással, mint a begyűjtési tervek teljesítésének hajszolásával, a cséplések szokatlanul erős ellenőrzésével, a rejtegetők kutatásával, a termelőszövetkezetek mindenáron való megszervezésével, a kuláknak bélyegzett parasztok kipellengérezésével és zaklatásával.

A tanácsi munka sematizmusára jellemző: az 1951. augusztusi gyűlés a mezőgazdasági versenyzászló, a termény- és szénabegyűjtés 100%-os végrehajtása, végül az iskola tatarozásának tárgyaival foglalkozott. Az 1951. szeptemberi gyűlés a begyűjtéssel, az őszi munkákkal, a kukorica és a burgonya beadásának okt. 7-re való teljesítésével foglalkozott és az 1952-es első negyedévi begyűjtési tervvel. Az 1952-es tanácsülések tárgyai: beszámoló az első negyedévi begyűjtésről, az elvitt sertésekkel kapcsolatos túlkapások, hátralékos begyűjtési ügyek, ígéret a tojásbegyűjtés 10%-kai való „önkéntes" emelésére stb. A tanács tömegkapcsolatai eközben nagyrészt elsorvadtak, maguk a tanácstagok is visszahúzódtak ettől a munkától, a gyűlésekre a tagságnak már csak a fele jött össze. Dudás Lajos 1951 áprilisában foglalta el a leváltott Berbenkó Ferenc titkári helyét, később elnök lett és egy évtizedig irányította a tanács munkáját. Jellemző, hogy ideje alatt a tanács nem hozott olyan határozatot, amely értékelte vagy netán bírálta volna a vezetőség tevékenységét.

A focicsapat a már „legendás" időben

A tanácsi munka megjavítását célzó intézkedések, főleg az önálló gazdálkodás és tervezés biztosítása 1953-tól nagymértékben emelték a veresegyházi tanács munkájának a színvonalát is. Már átfogó községfejlesztési tervet készített a tanács 1955-ben, amely a község rendezésével, 20 kút fúrásával, a kultúrház és a tanácsház bővítésével, az állami házak jövedelmével, népfürdő létesítésével, a járdák portalanításával stb. foglalkozott. Erdőváros közigazgatásilag ekkor vált külön Veresegyháztól.

Lényeges előrelépés a megvalósítás útján mégsem történt, mert 1956 elejétől már a bizonytalan politikai légkörben szétzilálódott a tanács munkája és a korábbi lendület, a lelkesedés megcsappant. Az 1956. dec. 1-i tanácsülést a teljes zűrzavar és a haragos összecsapások jellemezték, később ezt az ülést ellenforradalmi jellege miatt nem is számítják be a veresegyházi tanács üléseinek sorába. A szocialista konszolidáció első rendes ülését, az 1957. máj. 18-it tekintik a szocialista építés helyi, újabb folytatásának.18

A mezőgazdaság átszervezése

A századforduló iszonyú földínsége, amelyik Amerikába vándoroltatta a veresegyháziak egy részét, a felszabadulás idejében tulajdonképpen már nem létezett jelentékenyen, mert időközben a főváros ipara felszívta a fölösleget úgy-ahogy, másrészt a külterjes kertészkedésben találták meg Veresegyház földművelői a boldogulás új lehetőségeit.

A felszabadulás után mintegy négyszázan jelentették be földigényüket a községben, jelentékeny földosztásra azonban mégsem került sor, mert a veresegyházi igénylők lemondtak a községtől 8—10 km-re levő és nehezen megközelíthető Palotay-féle birtokról, abból 5—10 holdas parcellákat csak az erdővárosiak kaptak. „Az egyházi és községi birtokokat a földigénylő bizottság nem tudta igénybe venni, azért mert ezek évtizedek óta kishaszonbérbe voltak adva, s mivel nagyobb részét a tehetősebb kisbirtokosok bérelték, nem lett volna igazságos a bérletet a birtokukba adni, mivel voltak rászorultabb igénylők is. Viszont elvenni sem lehetett tőlük, egyrészt azért, mert nagy egyenetlenséget szított volna a községben, másrészt az amúgy is kis birtokuk még kisebb lett volna, s nem tudtak volna eredményesen gazdálkodni." A földosztás végül abból állt Veresegyházon, hogy kb. 20-an igényeltek és kaptak fejenként 0,5 holdas szőlőbirtokokat a nagybirtokból és a községi földből kb. 190-200 n-öles házhelyeket.19

Az SZDP helyi szervezetein keresztül 1946 januárjában országos felmérést készített a parasztság helyzetéről, hogy kapcsolatait evvel az osztállyal megerősítse és a korábbihoz képest aktívabb és helyesebb parasztpolitikát folytathasson. Ebből a felmérésből bontakozik ki a veresegyházi földreform képe és általában a község helyzete közvetlenül a felszabadulás után. Veresegyházon — Erdővárossal együtt — kiosztottak összesen 340 holdat, 120 igénylőnek nem jutott és földtelenül maradt összesen 160 család. Külön rovatban kérdezték meg ekkor, hogy megelégedést keltett-e a földreform, a válasz: Nem! Kitűnik, hogy a régi gazdák részben segítették az új gazdákat, mert azoknak igájuk és ruhájuk is sok esetben hiányzott. Az új gazdák már nem jártak napszámba, a frissen megszerzett földön igyekeztek megélni. A földigénylő bizottság munkájában egyébként a következő pártok tagjai vettek részt: Független Kisgazdapárt részéről 10, az MKP részéről 2, az SZDP részéről 1 fő és 8 párton kívüli.

A község általános képéhez tartozik hozzá, hogy nagybirtokkal kisajátított ipari létesítmény nem volt, háziipar sem, ipari növényt nem termesztettek, munkaalkalom csak famunka, erdőlés, a pártok közötti viszony jónak mondható, az általános ellátottság hiányos. Ezen belül: villany nincs, a közlekedés jó, az egészségügyi ellátás kielégítő, ivóvíz jó, az elemi iskolai tanítás folyik. Háborús károk az épületekben keletkeztek, a veresegyháziak közül a háborúban meghaltak és eltűntek összesen 276-an. Ebből mintegy 8—10 fő civil a községben lelte halálát.20

A kisbirtokos parasztság új érdekvédelmi szervezete a Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetségének (FÉKOSZ) veresegyházi szervezete 1947. ápr. i-én alakult meg. Taglétszáma 200—250 fő volt és általában eredményesen működött mindaddig, amíg 1949-ben hatalmi úton fel nem oszlatták. A FÉKOSZ rendezte Veresegyházon a 4—5 holdas szőlőbirtokokon a részesművelők helyzetét, megállapította a szőlőmunkások és vincellérek bérét, szabályozta a kishaszonbérlők bérleti összegét. Ellenőrizte az újonnan bevezetett mezőgazdasági dolgozók kötelező OTI biztosítási bejelentését, segített a gazdáknak a vetési és a takarmányozási nehézségek leküzdésében, jogi tanácsot és védelmet nyújtott. Előadásokkal ismertette a többtermelés érdekében bevezetett agrotechnikai módszereket, a szövetkezés előnyeit és a közös gazdálkodás által elérhető jobb életszínvonalat.

Feloszlatása után a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetségét (DÉFOSZ) hívták életre, amelynek helyi szervei a kibontakozó személyi kultusz idejében a rákosista klikk helytelen parasztpolitikáját követték és kívánták érvényesíteni, amellyel nagyrészt elidegenítették a parasztságot a szövetkezeti mozgalomtól és a szocializmus eszményének általuk képviselt változatától. A DÉFOSZ a tanácsok megalakulásakor, 1950 végén megszűnt.

A FÉKOSZ a meggyőzés eszközeivel igyekezett a magyar parasztságot a szövetkezeti gazdálkodás útjára késztetni Veresegyházon is, mint másutt. A magyar mezőgazdaság szövetkezetesítésének ez az önkéntesség elvét betartó útja azonban túl lassúnak tetszett a voluntarista politikát folytató Rákosi-féle vezetés számára, amelyik irreális célokat tűzött — többek között — a mezőgazdaság elé is. Ezek megvalósithatatlanságának okát pedig egyedül a parasztság ellenállásában látta.

A mezőgazdaság szocialista átszervezésének első hulláma az 50-es években a környéken sem tartózkodott a megengedhetetlen „rábeszélési" módszerektől és az erőszakosságoktól. A kulákkérdés erőltetése, a békekölcsön kivetett összege teljesítésének minden eszközzel való kikényszerítése nagyban rontotta a közhangulatot. A községben sűrűn váltakozó pártvezetők nem éppen példamutató magánélete is lecsökkentette az MDP tekintélyét. A kényszerbeszolgáltatások körüli visszaélések és hatalmi túlkapások nem szereztek híveket az új rend eszméinek. Napirenden volt az ÁVO-val való fenyegetőzés a legkisebb ügyekben is. Csak egyetlen példát említünk a sok közül. Az egyik kényszerbeszolgáltatás alkalmával, 1952-ben Újvári László farba rúgta a disznót, hogy felmenjen a pallón a teherautóra. A beszolgáltatás vezetője ezért feljelentette, Újvári László ezután megjárta a váci fegyházat, a Markó utcait és Kazincbarcikát. Fél év múlva került haza megtörve és betegen, később Rákospalotán a vonat alá esett és meghalt.21

Mindezek következtében életképes mezőgazdasági szövetkezet az ötvenes években nem jött létre Veresegyházon, bár egyre-másra alakították a különböző szövetkezeteket. A megalakuló szövetkezetek tovább mélyítették a parasztság közötti ellentéteket és elkülönülést, ahelyett, hogy az egységesítés felé hatottak volna. Valójában többet ártottak, mint használtak és mély nyomokat hagytak az emlékekben máiglan.

Veresegyházon az első termelőszövetkezet 1950. okt. i-én alakult meg Erdővároson — Erdőváros közigazgatásilag csak 1955. jún. 16-án vált el Veresegyháztól. A Szabadság Termelőszövetkezetet Enyedi Lajos járási tsz-agitátor szervezte meg földnélküli, napszámos és volt cseléd emberekből, akiknek gazdasági felszerelésük és tapasztalatuk szinte nem volt. A szövetkezet mindössze 16—18 főből állott, földterületét nem állapították meg, mert Feketepusztán a volt Palotay-birtokból anynyit vehettek művelés alá, illetve annyit foglalhattak el, ameny-nyit az 1946-os földreform után a juttatottak elhagytak. Ezeknek a földeknek legnagyobb része futóhomok. Gazdasági felszerelésüket is a Palotay-féle birtokon kallódó, rozsdás, ócska szerszámok képezték. A tsz elnöke Verebi Sámuel, helyettese Nikodém József, könyvelője Fekete József voltak.

Mindezek ellenére a tagság az első hónapokban rendszeresen és szorgalmasan kezdett el dolgozni. A megyei és járási tanácsok tsz-szervezési osztályai is segítségükre voltak, nagyobb kölcsönt folyósítottak a gazdasági felszerelés és az állatállomány beszerzésére. A vezetőség ebből jó kondícióban levő szarvasmarhákat, juhokat és gazdasági eszközöket vásárolt, azonban elmulasztották a téli takarmánybázis megteremtését és ezért az állatok szalmán, kukoricaszáron teleltek. Tavaszra az állatállomány elértéktelenedett, megcsappant a tagok munkakedve, mivel a tsz munkaegység-előleget nem tudott fizetni, a tagok a szövetkezetben már csak akkor dolgoztak, amikor az egyéni gazdáknál nem kaptak napszámot. Az anyagi feltételekkel alig rendelkező Szabadság Tsz a gyenge munkaerő és a hibás vezetés következtében 1951 őszén megszűnt, elnökét bíróság elé állították.

A nehézségekkel jobban megküzdött az 1951 őszén ugyancsak Szabadság néven alakított III. típusú tsz, melynek vezetése a Kemény-féle házban működött a Tóparton. Ennek a tsz-nek tagsága is a paraszti osztály alsóbb rétegeiből és a „kétlakiakból", üzemi dolgozókból tevődött össze. Első vezetőségében elnök Vigh Lajos, elnökhelyettes Som József volt. Földterülete állami tartalékföldből állott, megalakulásakor 193 holdon 15 tag gazdálkodott. Vigh Lajos elnököt 1952. okt. 1-én leváltották és Hibó József tanácselnök-helyettest bízták meg a tsz vezetésével. Az új elnök erőteljes szervezése nyomán 1953 tavaszára a tagság létszáma 49-re emelkedett, a földterület a tagosítás folyamán pedig 530 holdra növekedett. Nagy Imre beszéde után, 1953 nyarán az alig megerősödött tsz-t tagsága otthagyta, mindössze heten maradtak, földterületük ekkor 240 kat. holdra csökkent. A munkaerőhiány, a gépek hiánya óriási nehézségeket okozott az őszi betakarításkor.

A helyi pártvezetés és a tanács 1954 tavaszára ismét megerősítette a tsz-t, ekkor 28 taggal és 525 hold földön gazdálkodtak. Közben megszervezték a gyengébb tsz-ek közvetett irányítását mezőgazdászok útján, ami több esetben a tagság idegenkedését váltotta ki. Nagyobb baj volt azonban, hogy a tsz-ek erőgépeket nem vásárolhattak, a gépi munkák elvégzésére pedig a gépállomások nem ügyeltek, vagy nem is bírtak kellő figyelmet fordítani, így a tsz-ek gazdasági eredménye szinte teljes egészében a gépállomásokon múlott. A Szabadság Tsz jövedelme mégis lehetővé tette, hogy 1954-ben hosszú lejáratú kölcsön felvételével egy 100 férőhelyes korszerű tehénistállót építsenek. A valóságos gazdasági eredmények, a gyarapodás hatására 1955-re a taglétszám 42-re emelkedett. Ezt a szerény fellendülést akasztotta meg a következő év általános politikai bizonytalansága és az 1956. okt. 23-i ellenforradalom.22

A bizonytalan légkörben a tsz mozdítható eszközeit, vagyonát igyekeztek maguk a tagok széthordani. A tsz szénakazlainak felgyújtása már az elszabaduló paraszti haragot jelezte, annak ellenére, hogy nagyobb anyagi kárt nem okozott. A Szabadság Tsz munkaerő hiányában 1957 januárjában teljesen feloszlott, felosztható vagyona ekkor 1,5 millió forint volt.

A veresegyházi középparasztok és a rendezett gazdasággal bíró kisparasztok többsége távol tartotta magát az előbbi tsz-ek-tői, amelyekben földnélküliek, cselédek, pauper elemek és cigányok is részt vettek, a gyárba járó kétlakiak, sőt néhány korábban kereskedő vagy egyéb polgári foglalkozásokkal kísérletező tag mellett. A régi és valódi vagy hagyományos paraszti gazdálkodást folytató családok 1951 őszén alakították meg Új Élet néven termelőszövetkezetüket 27 taggal és 263 holddal. Ez a szövetkezés az I. típusba tartozott, gazdálkodási formája 20% közös és 80% egyéni volt. Élükre Hajdi Imrét választották. A Nagy Imre-beszéd után ez a szövetkezet 1953 nyarán önként feloszlott és többé nem is alakult újjá.23

Társadalmi és gazdasági fejlődés

A szocialista konszolidáció után a fejlődés első jelei a község életében — az országos folyamatnak megfelelően — 1960-tól követhetők nyomon. A hatvanas évek második feléig a fejlődés erőinek lassú felgyülemlése figyelhető meg a társadalmi és gazdasági életben. A népesség alakulásában a korábbihoz képest is sokkal nagyobb a mozgás. Az elvándorlók és bevándorlók száma is sokkal több a megelőző időszakhoz mérten, ami a mezőgazdaságban foglalkoztatottak számának rohamos csökkenésével függ össze, valamint azzal, hogy a Budapestre költözés áramlata és lehetősége fokozatosan csökken az ötvenes évekhez képest. Az ország különböző tájairól, főleg a keleti részről elvándorlók már inkább a főváros környékén telepednek meg és Budapesten vagy a helyi iparban helyezkednek el. A hatvanas és hetvenes évek árvizei után Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megyékből több család költözött be Veresegyházra is.

Veresegyház lakossága ebben az időszakban saját természetes szaporodásából alig növekedett. A lakosság meglehetősen gyors gyarapodását legfőképpen a beköltözők adják. Az élve születések száma ugyan minden évben meghaladta a halálozások számát, időnként azonban bizonyos kiegyenlítődés figyelhető meg. Például 1962-ben meghalt 51 és élve született 59 fő, 1965-ben meghalt 56 és élve született 57 fő. Természetes szaporodásban nagyobb javulás valójában csak 1970-től következett be a családvédelmi határozatok, rendeletek és juttatások eredményeként. Családokra számolva azonban lényeges változás nem mutatkozik, mert 100 családra 1960-ban 113, 1970-ben m gyermek jutott. A csökkenés abból adódik, hogy a fiatal házasok kezdetben az anyagi gyarapodást szorgalmazzák és bizonyos korszerű feltételek — lakás, bútor, tv, rádió stb., esetleg kocsi — megteremtése, megszerzése után tervezik az utódokat.

A népmozgalmon belül jelentősnek tekinthető az elköltözők aránya is, ami azonban egyetlen évben sem volt nagyobb a beköltözők arányánál. Az elköltözők, elvándorlók viszonylagos nagy száma szabadabb munkavállalási lehetőségekkel, a gazdasági fellendüléssel, valamint a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők számának növekedésével függ össze.

Népesség és népmozgalom 1960—197524

A társadalmi szerkezetben beállott változások a már korábbi folyamatok folytatásaként jöttek létre. Alapvető a mezőgazdasági népesség arányának további csökkenése, az iparban és a szolgáltató területen foglalkoztatottak számának növekedése. Az ötvenes évek végéhez mérten teljesen új a szocialista népgazdaság különböző ágazataiban foglalkoztatott helyi munkásság megjelenése és gyarapodása. A felszabadulás előtti időhöz mérten a munkásság helyzetében minőségi változás nem következett be, tulajdonképpen a hatvanas évek végéig. A lakosság, a keresők nagyobb részét kitevő munkásság — néhány főt leszámítva — munkahelye Budapesten volt. Szinte teljes egészében jellemző volt a munkásságra a naponta bejárás, az ingázás lakhelye és munkahelye között. Ugyanez vonatkozott az értelmiségiekre is a néhány fős helyi vezetéstől eltekintve. A mezőgazdasági népesség pedig teljes egészében helyben dolgozott.

A keresők száma a népgazdasági ágak szerint25

A mezőgazdaság szocialista átszervezése második szakaszában, 1961. január 18-án alakult meg Vörös Csillag néven az a mezőgazdasági szakszövetkezet, amely a korábbi próbálkozások hibáin okulva folytatta Veresegyházon a szövetkezeti mozgalmat és amely jelenleg is működik. Kezdetben csak néhány családot fogott össze, semmilyen gépi felszereléssel nem rendelkezett. A mezőgazdasági munkákat teljes egészében kézi erővel és a hagyományos kisparaszti felszereléssel — lófogatokkal — végezték el. Az 1961, 1962 és 1963-as aratások lényegében nem különböztek még a korábbiaktól sem felszerelés, sem munkaszervezettség tekintetében. A helyi, javarészt még a felszabadulás előttről származó cséplőgépek csépelték ki a teljes egészében kézzel aratott gabonát.

A következő években a gépállomások gépeinek igénybevétele mellett fokozatosan a saját géppark kialakítására törekedett a szövetkezet vezetősége, Szekeres János elnök és Som József elnökhelyettes. Egy traktort vásároltak pótkocsival 1963-ban, 1964-ben még egy traktort és két kévekötő aratógépet, 1965-ben ismét két traktort, 1966-ban egy kombájnt. Ekkorra elérték, hogy a mezőgazdasági munkák felét már gépi erővel tudták elvégezni. A szakszövetkezet gépparkjában 2 kombájn, 5 MTZ traktor és egyéb munkagép, tárcsa, kultivátor, tehergépkocsi tartozott 1974-ben. A géppark értéke kb. 1,3 millió forint volt.

A tanács a 60-as évek elejétől alakította ki a község mai képét

A mezőgazdasági termékszerkezetben vetésterülete nagysága szerint uralkodó a szemtermelés. 1974-ben rozsot 400, árpát 100, kukoricát 350 holdon vetettek. Jelentős még a takarmánytermesztés 70 holdon és a 20 hold kertészet. Az elkövetkező években a szemtermelés rovására növelni fogják a lucerna, a somkóró vetésterületét, legnagyobb mértékben azonban a kertészetet igyekeznek kiterjeszteni jövedelmezősége miatt. A bruttó mezőgazdasági termelési érték 1974-ben 6,8 millió forint volt. A tagság létszáma ekkor 308, az egy főre eső havi átlagjövedelem 3100 forint volt. A gazdálkodás tekintetében a földek 70%-a közös és 30%-a egyéni.26

A helyi szocialista ipar kezdetei 1966-ra nyúlnak vissza, amikor a mezőgazdasági szakszövetkezet 6 fővel létrehozta lakatosüzemét. Azóta az üzem öntő, forgácsoló, asztalos, gépjavító részleggel bővült. Munkásainak létszáma 1975-ben 80 fő, ebből 8 nő és az előző évi bruttó termelési érték 15 millió forint volt.

A község egyik nagyobb vállalkozása volt az új, korszerű iskolaközpont megteremtése, amelynek kivitelezéséhez a nagyközségi tanács létrehozta építőipari költségvetési üzemét kb. 150 fővel 1968-ban. Ez az üzem átlagosan 180 fővel dolgozik, az új építkezéseken kívül a legkülönbözőbb szolgáltatásokat is végzi a környéken. Az építőipar kiváló vállalata címet nyerte el 1974-ben.

Nyáron naponta ezreket vonz fürödni

A MEKOFÉM ipari szövetkezet 1969-ben hozta létre veresegyházi telepét, amelyet már 1971-ben, 1974-ben is tovább bővített. Legfőképpen kések, ollók, háztartási kisgépek, zárak, kivetőpántok, rugók stb. gyártásával foglalkoznak. A helyi erőteljes ragadványnévadás szokása szerint csak „bicskagyár"-nak hívják. Munkáslétszáma 120 fő, amelynek negyedrésze a férfi.

A Gödöllő és Vidéke ÁFÉSZ helyi lakatosüzeme mintegy 15 férfimunkással dolgozik. Fő terméke — különböző vállalatokkal kooperációban — a fémdoboz- és fémszekrénygyártás elektromos berendezésekhez, mérőműszerekhez stb.

A felszabadulás előttre nyúlik vissza a községben jelentősnek mondható magánkisipar kialakulása, legfőképpen a kovács, az asztalos, a szabó, a kőműves stb. szakmákban. Mintegy másfél évtizeden keresztül számuk lényegében nem változott. Az újabb igényeknek megfelelő víz- és gázszerelést, kazánszerelést, autójavítást, csempézést, parkettázást, szobafestést és mázolást stb. vagy a rokonszakmák képviselői, vagy iparengedély nélküli dolgozók végzik. A lakosság ilyen irányú igényeinek növekedésével — különös tekintettel az öt éve keletkezett és terjeszkedő hétvégi telepre — az ipari szolgáltatás nem tud vagy csak alig tud lépést tartani.

A két szocialista szektorban — az államiban és a szövetkezetiben — a helyi ipari munkásság 1970-ben elérte a magánkisiparban dolgozók számát, amire korábban nem volt példa. Jelentősen meg is haladta már 1972-ben és 1973-ban , a szocialista szektor munkássága ekkor kétszerese a magánkisiparban dolgozók számának. Ha ehhez hozzászámítjuk a kereskedelmi hálózatban foglalkoztatottak számát, akkor a szocialista szektorban dolgozók aránya kb. a négyszerese a magánszektorénak.

Az aktív keresők és eltartottjaik 1970-ben népgazdasági ágak szerint28

A mezőgazdaságból élők aránya az országos átlag alatt van, amiben szerepet játszik természetesen a főváros közelsége és az utóbbi időben megjavult közlekedési viszonyok. Az iparban és építőiparban dolgozók és eltartottjaik a lakosság 60 százalékát teszik ki majdnem, viszonylag magas a szolgáltatás területén foglalkoztatottak és családtagjaik aránya is. Ez a kép azóta lényegesen nem módosult, a mezőgazdasági népesség csökkenése már nem folyik tovább.

A szociális, kommunális ellátottság és művelődés

A régi Veresegyház képe, az utolsó szalma- és nádtetős házak még a Fő úton is, gémeskutak az utcákon és az udvarokban, a kocsik dagasztotta sár az utakon és a latyak a járdákon, valamint a sötétbe borult esti és éjszakai község, megváltozni a hatvanas évek elejétől kezdett. Az életmódbeli igények növekedése és változása, a korábbi hagyományos paraszti lakáskultúra feladása és a korszerű lakásviszonyokra való törekvés elterjedése szintén a hatvanas évek elejétől figyelhető meg. Különösen 1966-tól lendült fel a lakásépítés és a korszerű villany-, víz-, gázellátásra való törekvés. A használatban levő lakások építési idejük szerint a következőképpen oszlottak meg 1970-ben:29

A szocialista építés elmúlt évtizedében a lakások negyede épült, több mint kétszerese az 1945—1959 között épültek arányának. A hetvenes években tovább folytatódott a lakásépítés, napjainkban kb. harmadát teszik ki a lakásoknak azok, amelyek 1960 óta épültek. A használaton kívül helyezett, majd lebontott lakások legfőképpen a múlt században épült vályog és vert falú, hosszú parasztházak állományát apasztják. Néhány év múlva ezekből hírmondó sem marad.

A számszerű gyarapodás mellett jóval jelentősebb azonban az egészséges életmód, a kulturális igények szempontjából az újonnan épült és az időközben átalakított lakások korszerűsége. A villanyvilágítás és a rádió viszonylag elterjedt volt már az ötvenes években is. A vízvezetékes lakás, a palackgáz és a televízió a hatvanas évek közepétől jelenik meg és a hetvenes években rohamosan terjed.

A község új képének kialakulásához nagyban hozzájárult a járdák és az utak megépítése. A Fő úti járda kikövezése még 1957-ben megtörtént, néhány évvel utána már elkészült betonjárdája. A Szabadság út 1964-ben, a Köves út 1967-ben, az Árpád út és a Tóparti út 1971-ben, a Petőfi út és a Budapesti út egy része pedig 1973-ban épült meg. Mindehhez járult a villanyhálózat rekonstrukciója 1967—1974-ben. Jelenleg a Fő úton végig ostornyeles lámpák világítanak, ezen kívül a különböző utcákban még 1000 közvilágítási lámpa ég éjjelente.

Az új egészségügyi központ

A kommunális szolgáltatások fejlesztése terén az első lépést 1959-ben tette meg a község, amikor a felszabadulás előtt kedvelt fürdő- és szórakozóhelyét a tó partján korszerűen felújította. Azóta két strandfürdője nyaranta tízezreket vonz a környékről is. A szolgáltató szalagház a Piac téren és vele szemben a benzinkút 1968-ban kezdte meg üzemelését. A kissé kieső Fazekas-telepen 1969-ben nyílt élelmiszerbolt, a Táncsics utcában pedig 1971-ben MÉK-bolt.

Lakásviszonyok 1949—197030

Megjegyzés: *Erdőkertessel együtt

A hatvanas évek közepétől 2 orvosa — mindkettő körzeti — van a községnek, akiknek munkáját 2 védőnő és két házi betegápoló segíti. A régi orvosi rendelők már nem feleltek meg a korszerű igényeknek, az új létesítmények sorában ezért kezdték el építeni az új egészségügyi központot, amelyet 1975. ápr. 4-én adtak át rendeltetésének. Az általános iskola nappali és esti tagozata, a dolgozók esti gimnáziuma, valamint az óvoda keretében folyik a helyi oktatás és nevelés. A felszabadulás előttről örökölt és szétszórt tantermekből álló iskolahálózat megszüntetésére tulajdonképpen csak a hetvenes évek elején volt lehetőség. A nagyközség központjában 1968—71 között felépült a 8 tantermesre tervezett, de a lakosság tetemes társadalmi munkája eredményeként 12 tantermesre bővített modern iskola. A központi iskolaépület nagyrészt megoldotta a korábbi gondokat, s a jelenlegi felszereltsége, valamint a tanítás elismerten magas színvonala a szomszéd falvak szülőinek egy részét arra bírja, hogy gyermekeiket Veresegyházra írassák be. A gyermekek jó közlekedését a 70-es évek elején megindult autóbuszforgalom teszi lehetővé. Az 1973-ban átadott Üttörőpark faházaiban mintegy 100 gyermek nyaral évente Veresegyházon az ország minden részéből kéthetenkénti vagy havonkénti váltásokban. Cserébe a veresegyházi úttörők hasonló parkokban tölthetik szünidejüket az ország különböző tájain.

Az általános iskolás gyermekek száma tükrözi valójában azt, hogy a természetes szaporulatban lényeges javulás nem állott be másfél évtized alatt, sőt bizonyos visszaesés is megfigyelhető, annak ellenére, hogy az élveszületések száma emelkedett. A veresegyházi általános iskolába 1960-ban több gyerek járt — ezek nagy része a Ratkó-korszakban született —, mint 1973-ban, holott 1960-ban csak veresegyháziak tanultak helyben, és 1973-ban már néhányan a szomszéd helységekből iratkoztak be.

Az iskolai végzettség tekintetében óriási előrelépés mutatható ki, mint egyébként az ország bármely helységében. Veresegyház és Erdőváros lakói közül 1949-ben még 244-en vallották, hogy nem tudnak írni és olvasni, vagyis nem jártak iskolába, vagy olyan keveset, hogy az a legnagyobb jóindulattal sem tekinthető valamilyen iskolai végzettségnek. Ugyanakkor 1949-ben a helységben nem találtak felsőfokú végzettséggel rendelkezőt egyet sem. A fejlődés természetesen az általános iskola elvégzése terén mutatkozik leginkább, de a közép- és a felsőfokú végzettség területén is.

Az oktatás helyzete31

A művelődési központ Váci Mihály nevét vette fel

Az iskola jelentős társadalmi munkával épült

Az iskolai végzettség32

Megjegyzés: * Erdőkertessel együtt

A meglehetősen elhanyagolt művelődés otthonának megteremtésére 1962—67 között került sor, szintén jelentős társadalmi összefogással. A régi, a volt katolikus művelődési ház épületének részbeni felhasználásával öt év alatt felépült a Váci Mihály Művelődési Központ, amely nemcsak Veresegyház, hanem a környék művelődésének a megszervezésére és előmozdítására is hivatott. Rendezvényeinek sorában — amelyek túlnőnek a nagyközség határain — 1975-ben már negyedszer került sor a Váci Mihály irodalmi színpadi, versmondó és klubvetélkedő napokra, amelyet minden esetben a Váci és a Gödöllői Járás fiataljai számára hirdetnek meg. Ugyancsak több községet érintenek a tavaszi néptánc-estek, amelyekre a Galga-mente és a Sződ-Rákos-patak falvaiból egyre több együttes érkezik. A művelődési központ mellett 1974-ben adták át az új Ifjúsági Házat, amely kiegészíti a művelődési központ tevékenységét, az ifjúsági kluboknak, szakköröknek nyújt modern otthont.

A távlati fejlesztési tervek arra irányulnak, hogy a nagyközségnek a hetvenes években — a régi hagyományokon kialakult — jellegét erősítsék. A mezőgazdaságon belül a kertgazdálkodás egyre nagyobb jelentőségre tesz szert, ami a főváros élelmiszer-ellátásának a szempontjából szükséges. A helyi ipar létre hozására és telepítésére már két nagyobb területet jelöltek ki, növekedni fog a helyben foglalkoztatottak száma és várhatóan csökken majd az ingázó munkások aránya. Ugyanakkor a kedvező természeti adottságok, a strandfürdő, a jó horgászlehetőségek, a fenyves tiszta levegője, a néhány éve keletkezett hétvégi telep, a kirándulásra alkalmas dombok és hegyek, a táj reformkori emlékei egyre több fővárosi munkást és értelmiségit vonzanak Veresegyházra pihenésre és felüdülésre.

Mindezeken túl a meglevő, de még inkább a jövőbeni ipar, az emelt szintű oktatás és a művelődési lehetőségek együttesen Veresegyháznak regionális központi szerepet adnak, amelyre a helységet az utóbbi évszázadokban már többször kijelölte a történelem. A főváros vonzásában megőrizve a mezőgazdasági kultúráját, kifejlesztve helyi iparát és bizonyos arányban továbbra is utaztatva munkásait a főváros üzemeibe és gyáraiba, Veresegyháznak jelentős jövője van. A távlati fejlesztési terv — amely 1980-ig szól — Veresegyház regionális központtá fejlesztését célozza a Vác és Gödöllő közötti vidéken.

JEGYZETEK

1. HD(Spanyár) 1.
2. Lucsán: 3.
3. Sass Sándomé (1919—       )
4. HD(Spanyár) 1.
5. Kovács I.: Húsz év távlatából. 1965. 1. Feljegyzés a Községi Tanács részére a tanácson.
6. HD (Spanyár) 2.
7. Fejezetek hazánk felszabadításának történetéből. Bp., 1960.
8. 2. sz. vázlat.
9. s Lucsán: 4. 9 Felcsuti: 1—2.
10. HD (Spanyár) 3.
11. Felcsuti: 10.
12. HD (Spanyár) 4.
13. Felcsuti: 16.
14. Blaskovits J.—Labádi L.: Az MKP Pest megyai szervezeteinek kiépülése a felszabadulás kezdetétől az 1945-ös országgyűlési választásokig. Bp., 1965. 394.
15. Uo.: 399.
16. Kapitány Gyula (1907—        )
17. PmL, Veresegyház kkj 1948—1950. 169.
18. Kapitány Gyula (1907—        )
19. Bódis F.: Földosztás. 1965. 3. Feljegyzés a Községi Tanács részére a tanácson
20. Orbán S.: Egy kérdőíves összeírás feldolgozása a mezőgazdasági népesség 1946. évi helyzetéről. Agrártörténeti Szemle 1966/1. táblázat.
21. Hajdi Imre (1910—       )
22. Som József (1918—       )
23. Hajdi Imre (1910—       )
24. Veresegyház Nagyközség törzskönyve a tanácson.
25. 1949. évi népszámlálás 8. Bp., 1950. 366—369., Veresegyház Nagyközség törzskönyve a tanácson.
26. Som József (1918—       )
27. Veresegyház Nagyközség törzskönyve a tanácson.
28. 1970. évi népszámlálás 21. Bp., 1971. 498—499.
29. Veresegyház Nagyközség törzskönyve a tanácson.
30. Uo.
31. Uo.
32. Uo.