Előző fejezet

Falu a Szársomlyó tövében

 

Villány önálló tanácsú község Baranya megye siklósi járásában. 1948 és 1956 közt a villányi jár ár székhelye volt, azt megelőzően pedig 1870 óta e. baranyavári járáshoz tartozott. A falu a Villányihegység K-i lába és a Karasica patak völgye között terül el: A Karasica völgyével párhuzamosan nagyjából hosszanti irányú a község fekvése. Tőle ÉNy-ra 3 kilométernyire van Villánykövesd, 5 km távolságra DNy-i irányban Nagyharsány, K-re pedig Tőttős, Marok és Magyarbóly. Távolabb D-i irányban Beremend és tőle É-ra Kisjakabfalva határolják. Virágos község 1952 óta közigazgatásilag Villányhoz tartozik, tanácsigazgatása kiterjed Marokra, és Kisjakabjalváva. is.

Villány belső területe a Karasica völgyének nyílásában fekszik, ahol a patak a Villányi-hegység K-i szélén az ún. Hegyföldről a délbaranyai Al-vidékre nyúlik ki. A község tehát részben a domboldalakra, részben a hegy előterében levő síkságra települt. Tengerszint feletti magassága 92 és 150 méter között van.

Természetadta előnyeit Villány régtől jól kihasználta a közlekedés és az áruforgalom szempontjából. A község belterületén keresztezi a Siklósi-lapály forgalmát lebonyolító harkány—siklós—bólyi autóbuszvonal a pécs—magyarbólyi vasútvonalat. Ebből itt ágazik ki a villany—mohácsi vonal.

Villányt a kedvező közlekedésföldrajzi viszonyokon kívül rohamosan iparosodó községgé emelte az i.s, hogy a Mecsek vidéke és a Drávamenti-lapály termelés szempontjából egymástól elütő jellegű vidékei között peremhelyzetet foglal el.

Villány község belterületének K-i része és a falu határának a Karasica patak mentén húzódó ugyancsak K-i fele 92—101 méter tengerszint feletti magasságban van, és jelenkori üledékek, patakhorda-'"kok borítják. Ez a lapály valamikor a Dráva árterülete volt, amelynek morotvái (feltöltött holtágai) morfológiailag ma is érzékelhetők. Ennél a szintnél 10—12 méterrel magasabban fekszik Villány határának Ny-i része, amelyet lösz takar. Egészen más viszonyokat találunk a község határának azon a részén, amelybe átnyúlik a Villányi-hegység. Ennek É-on a Palkonyai árokra lejtő részét, D-felé pedig

a meredek, alighanem, vízmosásoktól lenyesett éles peremben végződő nagy tömegét fődolomit és kagylósmész képződmények, mint a triászkor legfiatalabb tagjai alkotják. Ezek D-irányba, a hosszanti törésvonal mentén leszakadtak, helyt adva a tengernek a jura-korszakban, mert kornbrash és oxfordi-mész képződmények alkotják a D-i lejtőket. Az egész hegységet vastag lösztakaró borítja, úgyhogy csak mesterséges feltárás nyomán, vagy a nagyon meredek lejtőkön a lehordás következtében tapasztalható szabad szemmel annak tömegét alkotó kőzetanyaga.

A VILLÁNYI FÖLD ÉLETE

A Villányi-hegység, de az egész Duna—Dráva vidéke a földtörténeti harmadkor végén érte el a mai táj formáit meghatározó alaktani jellegzetességeit. A Villányi-hegység kőzetanyaga a kréta korszakban pikkelyes egymásratolódások következtében jött létre, ami „az ilyen hegyképződési folyamatnak világszerte ritka iskolapéldája".

A földtörténeti harmadkort követő negyedkor, amely egymillió évig tarthatott, és javarészét a jégkorszak alkotta, alapformáiban már nem igen változtatott a táj arculatán.

Érdemes szemügyre venni az állomás mögött a vasútvonal völgyét. A villányi vasútállomás és környéke vékony lösztakaróra települt. Alatta 10 méter vastag mediterrán üledék borítja a gránitot, a hegy alapkőzetét. A vasútállomástól É-ra hirtelen emelkednek ki a Villányi-hegység előhegyei. Itt a törésvonal mentén jurakori mészkő az alapkőzet.

Jó alkalmat nyújtanak a kőzetek tanulmányozására a Templomhegyen nyitott kőbányák is. Az állomásnál üzemeltetett kőbánya kőzeteinek fő tömege a világosszürke dolomit mészkő, vörösessárgás mészmárgaréteggel váltakozva. A kőbánya 250 méter hosszú, a sziklafal 25—30 méter magas, rajta 3—4 méter vastag löszréteg. Az állomás menti kőfejtőtől másfélszáz méterre Ny-i irányban ugyancsak találunk egy kisebb kőbányát.

Itt sárgásbarna, tömör, ún. guttenstein-mészkő az alapkőzet, amelyre dolomit, arra pedig márgaréteg rakódott. A Templomhegy tetején levő kőbánya É-i részén a márgás és kvarcos dogger mészkő vékonypados, amelyre megegyezően vastagpados malm-mészkövek települtek. A két réteg között 2-4 méter vastag vasrozsdás doggerkorbeli kövületes réteg is elhelyezkedett.

Amint a kőbányák szemléletesen mutatják, a földfelszint alkotó képződmény a Villányi-hegység oldalain a lösz, amely a termőtalajt képezi. A lejtőkön a kiváló lösztalajon képződött meszes agyag-alkotja a világhírű villányi borok termőtalaját.

A jelenlegi és a hajdani erdők talaja is löszből alakult barna erdei föld. A kivágott erdők helyén az eredeti aljnövényzet, illetőleg az erdőtenyészet alatti talaj helyenként egészen lehordódott, itt ismét a sárga lösz került a felszínre, és a lehordás mértéke szerint barnára, barnásszürkére vagy sárgára színeződött a talaj.

Látjuk, hogy a Villányi-hegység K—Ny-i irányban húzódó mezozoós mészkő, úgynevezett „felpikkelyeződött szigethegység". A nagyjából É-i dőlésű feltolódott mészkőpikkelyek különböző korú mezozoós mészkőképződményeket tartalmaznak. A földtani felépítésben döntő szerep jutott a triász-kori fődolomitnak. Kisebb elterjedésű a kréta-kori és a jura-kori mészkő. Déli irányban haladva a mészkőalaphegység a Dráva völgyének medencealj azatát alkotja, és utoljára kisebb foltokban a Harsányi-hegyen, a Szársomlyón bukkan a felszínre. A sík térszint és a Villányi-hegység alapkőzetét, a mészkövet mindenütt váltakozó vastagságú lösz borítja.

A talajviszonyok következtében Villány község vízellátása nem a legkedvezőbb. Az ásott kutak vízmennyiség, de minőség szempontjából sem kielégítőek. A község területén és a környéken számításba vehető forrás vagy felszíni folyás — a Karasica-patakot kivéve — nincsen. Ezek a körülmények Villány község tanácsa végrehajtó bizottságát arra az elhatározásra késztették, hogy mélyfuratú kutat és törpevízművet létesítsen. (Napi 222 m3 vízhozamú).

A MEDITERRÁN JELLEGŰ KLÍMA ÉS HATÁSA

A vidék éghajlati viszonyainak vizsgálatánál a villányi csapadékmérő állomás adatai az utóbbi negyven évben azt mutatják, hogy Villány a megyének csapadékban leggazdagabb községei közé tartozik. Évi átlagos csapadékmennyisége 700 mm körül mozog. Az 1901—1940 közti időszakban átlagosan 718 mm volt. A legtöbb csapadék tavasz végén és nyár elején esik; májusban 76, júniusban 77 mm. Októberben másodlagos csapadék-maximum jelentkezik 74 mm esővel. A hőmérséklet évi középértéke (1901—1930) a közeli Németbólyban 10,5 C° (A leghidegebb hónap január -8 C°, a legmelegebb a július 21,5 C°) hőmérsékletű.

A kedvező időjárás egészen sajátos növényvilágot hozott létre. Sehol az országban nem mutatkozik annyi hasonlatosság a földközi-tengeri éghajlattal és a hatása alatt kialakult mediterrán flórával, mint a Villányi-hegység vidékén. A Villányihegység és a hozzá tartozó Szársomlyó (másként Harsányi-hegy), valamint a Mecsek D-i síkja táján észlelhető földközi-tengeri jellegű flóra kialakulásában természetesen hatékonyan játszott közre a hegyeket alkotó kőzetállomány és a kedvező összetételű talaj is. A Baranya területén élő másfélezer virágos növény túlnyomó többségben a Villányihegységen és vidékén honosodott meg.

Itt virít már kora tavasszal a magyar kikerics (Colchicum hungaricum) egyesegyedül az ország területén és a Kárpát-medencében, mert legközelebb csak Fiúménál található. Ez az első hatóságilag védett magyar növény. Az olasz müge (Asperula taurina); a lónyelvű csodabogyó (Ruscus hypoglossum); a kaukázusi zergevirág (Doronicum caucasicum); a rozsdás gyűszűvirág (Digitális ferruginea); a szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus); az illatos hunyor (Helleborus odorus); a baranyai peremizs (Inula spiraeifolia) villányvidéki síksági növény.

A Villányi-hegység egyedülálló növénye a herefélékhez tartozó bakszarvú lepkeszeg (Trigonella gladiata), amely a magyar kikericcsel együtt még a jégkorszak előtti időből származik és mindkét faj legközelebbi termőhelye az Adriánál van. A villányi flóraterület ritkasága a korongos lucerna (Medicago orbicularis), továbbá a nagyharsányi székfű (Dianthus giganteiformis).

Említésre méltó növény a Villány melletti síkságon található nádiboglárka (Ranunculus lingua), a süntök (Echinocistis lobata). A kúszókutyatejféleségek közül itt tenyészik a bókoló kutyatej (Euphorbia mutáns) és a foltos kutyatej (Euphorbia macculata). Igen ritka növénye a brémii rence (Utricularia bremii), amely tömlő segítségével bogarakkal táplálkozik a víz színén. A közönséges rence (Utricularia vulgáris), továbbá a vetési oroszlánszáj (Antirrhinum orontium) érdemel még említést a ritka és különleges növényfajai közül.

Villány különleges délszaki növényei közt is figyelmet érdemei az a vadcitrom cserje, amely a plébánia-kertben díszlik. A citromcserje alkalmazkodott a vidék éghajlatához, s a hideg teleket is jól átvészeli. A Citrus trifoliata évről évre gazdag termést hoz. Legközelebb csak a Dalmát-partvidéken ismeretes.

A Villányi-hegység vidékének éghajlati viszonyai a változatos fauna világának létfeltételeit is gazdagon nyújtják. Ritkán hermelin és vadmacska is előfordult a Villányi-hegységben. Korábban hiúz is élt itt, de teljesen kipusztították, bár ez akkor is inkább a Dráva-ártér embernemjárta pocsolyás erdőrengetegeiben tanyázott. A Baranya területén ismeretes hatféle denevérfaj itt is megtalálható, előfordulnak továbbá a nem mérges kígyók. Madárvilágának legkifejezettebben mediterrán jellegű hagyatéka, a tarkatollú gyurgyalag ugyancsak itt él a Villányi-hegység erdeiben.

A község változatos felszíne, kedvező talajviszonyai, mediterrán hatású és jellegű kellemes meleg éghajlata, különleges vadonélő növényzete, tarka madárvilága kedvezőnek mutatkozott régtől fogva az emberi élet, a gazdálkodás számára. Termékeny földjein éppúgy termeszthetők a nagy terméshozama gabonaféleségek, mint a kapásnövények. A Villányi-hegység D-i napsütötte lejtőin kitűnő zamatú gyümölcsfajták és szőlő termeszthetők. A hegy szélvédett lábánál létesített kertek és rétek megfelelő területet adnak a lakosság munkálkodásához és eredményes gazdasági tevékenységéhez.

Villány község lakosságának túlnyomó többsége mezőgazdálkodásból él. Itt azonban a szőlő- és gyümölcstermesztés különleges helyet foglal el, s mai népgazdaságunk szempontjából is nagy jelentőségű. Az április 1-től október 30-ig tartó ún. vegetációs időszak igen kedvező hőmérsékletű, átlagosan 17,5 C°. Ugyanerre a növényfejlődés szempontjából döntő időre 1567 napsütéses óra esik, csapadékból (eső) 440 mm. A levegő nedvességtartalmának sok évi átlaga 75%. A tavasz korán köszönt be; legcsapadékosabb hónapja a május, amely még a legszárazabb nyári időszak nedvességigényét is segíti kielégíteni. Kedvező a gazdálkodás szempontjából a tavaszi időszak napsütéses óráinak fokozatosan emelkedő száma is: március 125, április 165, május 251 órával. Igen ritka a későtavaszi fagy. Villányban az utolsó fagyos nap április 5-e előtt szokott lenni. A lehulló csapadék a nyári hónapokban 182 mm-re rúg. Legtöbbször meleg és kevés ingadozást mutató a nyár.

Az őszi időszak lassú hőmérséklet-süllyedése is kedvező a termények érése és betakarítása szempontjából. A két első őszi hónap — a szeptember és az október — kedvező hőmérsékletű. Szeptember-átlagos középhőmérséklete 17,6 C, napsütéses óráinak száma 175, az októberé 137.

A vegetációs időszak kedvező éghajlati viszonyai, a Villányi-hegység nagyjában K—Ny-i irányú fekvése, szélvédett oldala különös jelentőséggel érvényesülnek a gyümölcs- és szőlőtermesztésben. A község gazdasági életének már a XVIII. sz.-tól egyik legfontosabb ága a szőlőművelés. A hegy D-i lejtője meredeken hajlik a nap besugárzásához. Pécs maximális évi napfénytartama 4444 óra, Villányé is hasonló mértékű.

Éghajlatunkon háromféle hatás mutatkozik: a szárazföldi (kontinentális) hatás forró nyárral és hideg téllel; a mediterrán hatás (Földközi-tengeri) száraz, derűs nyárral, borús ősszel; a nyugati óceáni klíma gyakori nyári esőzést hoz, ami egyik-másik esztendőben kedvezőtlenül nyilvánul meg a szőlők és gyümölcsösök cukorfokában. Vidékünkön természetesen összekapcsolódva jelentkezik a háromféle éghajlati hatás. Nyaranta gyakran vannak zivatarok a szárazföldi éghajlat hatására. Éppen vidékünk felett keletkeznek ezek a zivatargócok, és gyakran jégesőben nyilvánulnak meg. A nyári meleg néha erős szélsőségeket mutat. Így 1950. július 5-én +34 C° volt Villányban, viszont 1942. január 24-én —34 C°-ot mértek.

A rendkívül kedvező talajviszonyok és éghajlati adottságok gazdagon termővé varázsolják a szőlőtőkét, nagy cukorfokúvá a gyümölcsöt, közte a szőlőt. A kedvező hatások összetalálkozásából, nemkülönben a szőlőgazdaságok szakszerű művelése és borkezelése folytán terem meg itt az a tüzes kadarka és kékfrankos, amely az ősidők óta lakott vidéket, különösen Villányt immár világhírűvé tette.

A XIX. sz. derekáról maradt írások is magasztalólag szólnak a vidék éghajlatáról, amelyet az északi Olaszhonéval megegyezőnek tartanak. „Mandola, birs, füge, gesztenye és vadolajfák szabadban tenyésznek nálunk; a cseresznye és eper május végével érik, a szőlő augusztusban, és szeptember végével többnyire a víg szüretnek is vége." (29. i. m. 15. 1.)

Az utóbbi évtizedekben nagyobb lendületet vett a gyümölcstermesztés is, ez azonban még mindig kisebb jelentőségű a borászat mellett. A termelt gyümölcsmennyiség alig fedezi a közeli vidékek belföldi piacának igényeit, kivitel úgyszólván nincs is, pedig minden természeti adottság megvan a korszerű gyümölcstermesztéshez. A gyümölcsfák közül a cseresznye, a meggy, őszibarack, kajszibarack, szilva, dió, mandula díszlik a községben. Ezeknek nagyüzemi és szórványgyümölcsösben való telepítése a népgazdaság, főként pedig a jónevű falu érdekében Villány község tanácsának egyik legfőbb feladata.

Villány és környéke

Térképvázlat

 

   
Előző fejezet