Következő fejezet

Molnár András

ZALALÖVŐ TÖRTÉNETE 1790-1849

 

REFORMKOR

Általános településkép

A mai Zalalövő területén a XIX. század első felében négy nagyobb, és több kisebb település állt. Korszakunkban Budafa még nem tartozott szorosan a többiekhez, ezért e fejezetben a rá vonatkozó adatokat nem dolgoztuk fel. A három nagyobb település: Zalalövő mezőváros, Zalapataka kisnemesi község és Zala mindszent jobbágyfalu a Zala folyó kelet-nyugati irányú völgyében, a folyó északi partján, a Zalával párhuzamosan futó országút mentén terült el. Zalalövő közlekedésföldrajzi helyzetét alapvetően az határozta meg, hogy itt keresztezte a Zalát a Bécsből Triesztbe, azaz az osztrák birodalom fővárosából a tengerparti kikötővárosba futó országos főútvonal, amely mind a postaforgalom, mind a kereskedelmi áruszállítás során, mind pedig a katonaság által használt hadiútként nagy jelentőséggel bírt. Erről az útról ágazott el a Zala-híd északi hídfője közelében keleti és nyugati irányban egy-egy országút. Nyugatra, a kereszteződéstől alig néhányszáz méterre kezdődött, és a Stájerországba vezető út mellett feküdt Zalamindszent, míg Zalalövő lakóépületei az országút csomópontja körül kereszt alakban, hosszabban pedig a kelet felé, Zalaegerszeg irányába vezető országút mellett álltak. Lövőtől keletre, szintén az egerszegi országút mentén terült el Zalapataka, mely a nyugati részén, egy észak felől érkező patak két partján kissé el is ágazott. Míg a Zala folyó balpartján, Lövőtől északra - a Körmendre vezető főútvonal mellett - csupán két lakott helyet találunk (Sötétmajor és Újmajor), addig a folyó jobbpartján, a Zalától délre számos kisebb település létezett. Közvetlenül a lövői Zala-híd déli torkolatánál álltak — kissé szétszórtan — Kolosvár házai, nyugatra tőlük pedig Pörgölin. A Kolosvártól délnyugatra elterülő földek — Pacsa-puszta néven — Zalamindszenthez tartoztak. Ennek legmagasabb, Palotá nak nevezett pontján is állt néhány lakóház. Pacsa-pusztától délre, a Baksára vezető országos főútvonal mentén voltak Irsa házai, ettől délnyugatra, és az or szágúttói kissé távolabb terült el Pusztaszentpéter. A Zala folyótól délre, az országos főúttól keletre, a kisebb-nagyobb völgyekkel és vízmosásokkal szabdalt dimbes-dombos területén feküdt Fernekág falu, és lakták még a közelében fekvő Morvát, Dedeshegyet és Nagyhegyet, valamint a tőlük északra, a Zalához közelebb található Csütörtökhelyt és Csekéki-pusztát is. 1 Miután forrásaink - értelemszerűen - elsősorban a nagyobb települések, önálló falvak életéről tanúskodnak, e fejezet elsősorban Zalalövő, Zalapataka és Zalamindszent történetét dolgozza fel.

A települések nagyságáról, kiterjedéséről és jelentőségéről némi képet kaphatunk az azokban különböző időpontokban összeírt - ill. térképeikről leolvasott - lakóházak számának összehasonlításával. 2 Számuk korszakunkban az alábbiak szerint alakult:

1. táblázat
A lakóházak teljes száma
  1810/12 1828 1844 1851 1860
Zalalövő 90 69 - 63 -
Kolos vár - 8 - 8 -
Pusztaszentpéter - 11 - - -
Zalapataka 69 52 - - 72
Zalamindszent 28 41 41 - -

Az 1810/12-es katonai felmérés adatai és az 1828-as összeírás között viszonylag nagy különbség mutatkozik. Ez abból fakadhat, hogy a katonai felmérés során valamennyi beszállásolásra alkalmas épületet számba vették, nem csak a lakóházakat. Utóbbiakat illetően tehát inkább a Ludovicus Nagy által közzétett 1828-as házszámokat tekinthetjük mérvadónak. Ezek szerint Zalalövő nem pusztán — homályos eredetű - mezővárosi rangjával tűnt ki a többiek közül, de több lakóépülettel is büszkélkedhetett, mint a szomszédos települések. Nemesi tulajdonban lévő házakról korszakunkban nem készült kimutatás, az adókivetési lajstromokból ismerjük viszont az adózó lakosság házainak számát. 3 Ez a következőképpen alakult 1790 és 1847 között:

2. táblázat
Az adózók lakóházainak száma (1790-1847)
  1790 1810 1830 1847
Zalalövő 50 33 22 30
Zalapataka 62 29 11 5
Zalamindszent 43 37 39 38
Fernekág - - 8 -

A települések többségénél viszonylag nagy eltérések és ingadozások tapasztalhatók az adózók házait illetően. A legkiegyenlítettebb képet még Zalamind szent mutatja, míg Zalapatakán korszakunk végére csaknem elfogytak az adózók házai. E nagymértékű fogyás és a Zalalövőn megfigyelhető jelentős ingadozás pontos magyarázatát nem ismerjük, ám a változások mögött (az összeírást végzők munkájának pontatlanságán túl) elképzelhető a házak tulajdonosváltása vagy pusztulása ill. újjáépítése is. Tudjuk például, hogy 1810-ben Lövőn pusztított el néhány házat a tűzvész, 4 1831 tavaszán pedig öt alkalommal is tűz ütött ki Zalapatakán, amelyben előbb 44, május l-jén pedig újabb 33 ház égett le. 5 Hasonló tűzesetek máskor is előfordulhattak a környékbeli településeken, miután az általánosan elterjedt boronaházak építőanyaga, a fagerenda és a zsupptető könynyen lángra kaphatott.

Az adózók házainak 1830-as adatait a házak 1828-as teljes számával összehasonlítva szembetűnő, hogy Zalamindszenten alig egy-két ház volt csak nemeseké, míg Zalalövő házainak mintegy 2/3-a, Zalapataka lakóépületeinek pedig kb. négyötöde nemesek tulajdonában volt. Pataka kúrialista, ill. Mindszent jobbágy falu jellege tehát a háztulajdonosok vonatkozásában is kimutatható. Noha Lövő lakóépületeinek többsége nemeseké volt, egy részükben mégsem ők, hanem bérlők laktak. Bérleti szerződésekből tudjuk pl., hogy a viszonylag nagy lélek számú lövői zsidóság jelentős része ilyen, nemesektől árendált házakban élt. 6

Népesedési jellemzők

A környékbeli települések teljes lélekszáma 1793 és 1849 között az alábbiak szerint változott:7

3. táblázat
A teljes népesség lélekszáma (1793-1849)
  1793 1802 1828 1849
Zalalövő 432 382 541 568
Zalapataka 506 478 475 282
Zalamindszent 384 396 319 360
Pusztaszentpéter 65 110 89 88
Fernekág 43 - - 52

Korszakunkban Zalalövő népessége - a századforduló körüli átmeneti visszaesés után — fokozatosan növekedett. Hasonlóan növekedett Fernekág lakossága is. Pusztaszentpéter lélekszáma erősen hullámzott, hol növekedett, hol csökkent. Zalamindszent lakosainak száma szintén ingadozott, összességében azonban úgy tűnik, valamivel csökkent. Zalapataka népessége az összeírások szerint egyenlete sen csökkent. Hasonló jelenség figyelhető meg Zalapatakán a nem nemesség lé lekszámának alakulása kapcsán is. A nem nemes népesség katonai célú összeírá sának fennmaradt, 1818 és 1847 közötti járási összesítői alapján a következő táblázat állítható össze: 8

4. táblázat
A nem nemes népesség lélekszáma (1818-1847)
  1818 1830 1847
Zalalövő 367 466 449
Zalapataka 202 164 132
Zalamindszent 317 305 287
Pusztaszentpéter 60 77 90
Fernekág 43 48 50

A két táblázat összevetéséből az is kitűnik, hogy Pusztaszentpéteren és Fernekágon — egy-két kivételtől eltekintve — gyakorlatilag csak nem nemes népesség élt az 1840-es évek végén. Zalalövő és Zalamindszent lakosságának mint egy 80-80 %-a tartozott a nem nemes népességhez, míg Zalapatakán ez az arány nem érte el az 50 %-ot. Megfordítva a dolgot: 1848 előestéjén Zalapataka lakosságának több mint fele, Zalalövő és Zalamindszent lakóinak pedig kb. ötöde a nemesekhez tartozhatott.

Mivel e települések lakosságának túlnyomó többsége katolikus vallásfelekezetű volt, mind a népesség számának alakulására, mind pedig társadalmi kapcso lataira nézve alapvető jelentőségű a rájuk vonatkozó egyházi anyakönyvek vizsgálata. A salomvári római katolikus plébánia anyakönyvei közül elsősorban a Zalalövőre, Zalapatakára és Zalamindszentre vonatkozó házassági, születési és halálozási adatokat dolgoztuk fel, mégpedig az 1828 és 1846 közötti évek teljes anyagát. 9 Ebben az időszakban az említett három településen 183 házasságot kötöttek. A házastársak születési, származási helye településenként a következő képpen oszlott meg:

5. táblázat
A házastársak származási helye (1828-1846)
  Házasságok száma Származási hely (%-ban)
Mindket ten hely beliek Férj helybel Feleség helybeli Mindketten idegenek
Zalalövő 73 7 26 21 46
Zalapataka 51 43 20 20 17
Zalamindszent 59 51 25 14 10

A táblázatból kitűnik, hogy a három települést eltérő házassági szokások jellemezték. A legnyitottabb társadalommal - jórészt persze közlekedés földrajzi helyzetéből, a rendkívül nagy átmenő forgalomból adódóan - Zalalövő büszkélkedhetett. A lövőiek közül nagyon kevesen választottak maguknak helyben született házastársat, mindössze a házasságok 7 %-a köttetett helybeliek között. Fel tűnően magas Zalalövőn a mindkét ágon idegenből származó házastársak aránya. A mezővárosban rendkívül erőteljes volt az „idegenek" beáramlása. Azt persze nem tudjuk, hogy ez mennyiben volt a munkaerő-vonzásnak köszönhető, és azt sem, hogy letelepedésük végleges, vagy éppen csak átmeneti, időleges volt-e. Tény, hogy a vizsgált időszakban a lövői házasságok csaknem fele idegenből származott felek között köttetett. A szomszédos településekről főként patakaiak házasodtak be, a párok más része néhány környező zalai és vasi településről érkezett. Többen akadtak, akik Sopron megyéből, sőt a határon túlról, Stájerországból költöztek ide. Legtávolabbról egy rohonci asszonnyal összeházasodó aradi férfi érkezett.

Lövői legények valamivel nagyobb arányban választottak maguknak idegenből házastársat, mint ahány lövői leány idegenből származó férfival összeházasodott. Az idegenből származó feleségek 57 %-a a ma Zalalövőhöz tartozó, környező településeken, míg 43 %-uk távolabbi településeken született. (Utóbbiak közül Salomvárról 3, míg tíz további településről l-l feleség származott.) Az idegenből érkező férjek többsége, 76 %-a viszont nem a mai Zalalövő területén született. Hárman-hárman Jánosfáról és Háshágyról, ketten Csébről származtak, míg további 18 településről l-l férj vett nőül lövői leányt. A lövőiek által idegen származásúakkal kötött házasságok esetében összességében mintegy 40:60 % volt a mai Zalalövőről és a távolabbi településekről származó házastársak aránya.

Zalapataka házassági szokásai a lövőinél zártabb társadalomra vallanak. A patakai házasságok 43 %-a a községbeliek között köttetett, míg az itt letelepedő, mindkét részről idegenből származású házaspárok aránya 17 % volt. Zalapatakán ugyanannyi legény választott magának más településről származó feleséget, mint amennyi patakai leány idegenből érkező férfihoz ment férjhez. Közülük a patakai férjek mintegy kétharmada talált magának párt a ma Zalalövőhöz tartozó településen, míg a patakai feleségek alig több mint 40 %-a házasodott össze e helységekből származó férfiakkal. Zalapatakán összességében közel fele-fele volt a mai Zalalövő területéről, ill. távolabbi településekről származó „idegen" házas társak aránya.

A környékbeli falvak közül Zalamindszenten találjuk a legzártabb társadalmat. Igaz ugyan, hogy az idegen származású férjek vagy feleségek együttes aránya ugyanannyi volt, mint Zalapatakán, a Zalamindszenten kötött házasságok több mint 50 %-a viszont helybeli párok között jött létre, és a mindkét részről idegenből származó házaspárok aránya itt alig érte el a 10 %-ot. Az idegenből feleséget választó mindszenti férfiak 41 %-a a mai Zalalövőhöz tartozó, 59 %-uk pedig más településekről származó leányokkal kötött házasságot. Az idegenből származó férjjel összeházasodó mindszenti asszonyok férjei alig harmadrészben érkeztek a mai Zalalövő területéről. Zalamindszent esetében az idegen származásúakkal kötött házasságok mintegy 37 %-a a mai Zalalövőhöz tartozókkal, 63 %-a pedig más településbeliekkel történt. A vizsgált időszakban Mindszenten mind össze egyetlen nemesi házasság történt: egy reszneki nemes vett feleségül egy mindszenti nemes leányt. Nemes és nem nemes közötti házasságra is csupán egy példa akadt Mindszenten: egy helybeli nem nemes leányt egy budafai nemes vett nőül.

A hagyományos feudális társadalom bomlását jelzi, hogy a nemesek már Zalalövőn és Zalapatakán sem alkottak zárt, mereven elkülönülő társadalmat. A Zalalövőn kötött nyolc nemesi házasság közül csak négyben volt mindkét fél nemes, négy nemes leány pedig nem nemes legényhez ment feleségül. (Az utóbbiak férjei közül egy félnemes, agilis volt.) Legnagyobb számban Zalapatakán kötöttek házasságot nemesek. A 28 patakai nemesi házasság közül 10 esetben mindkét fél nemes volt, közülük hat pár helyben is született. Nyolc patakai nemes férfi vett feleségül nem nemes leányt, tíz patakai nemes leány pedig hat nem nemes, ül. négy agilis férfihoz ment feleségül. Összességében a három településen a vizsgált időszakban a részben vagy egészben nemesek által kötött házasságok közel 50 %-a „vegyes", azaz nemesek és nem nemesek között létrejött házasság volt.

A születések és halálozások aránya Zalalövő térségében 1828 és 1846 között az alábbiak szerint alakult (a mérleg rovat pozitív, ha a születések, negatív, ha a halálesetek száma volt több az adott évben):

6. táblázat
A születések és halálozások aránya (1828-1846)

A vizsgált időszakban Zalalövő demográfiai mérlege volt a legpozitívabb. Lövőn évente átlag 21-en születtek, 14-en, 15-en haltak meg, az éves átlagos természetes szaporodás 6-7 fő volt. Az időszak egészét tekintve Zalalövőn 114-gyel többen születtek, mint ahányan meghaltak. Ugyanebben az időben Zalamindszenten összességében 73-mal, Zalapatakán pedig 62-vel több a születések száma, mint a halottaké, noha mindkét településen évente átlag 16-an születtek, és mintegy 12-13-an haltak meg. Az éves szaporodás tehát 3-4 fő volt mind Zala mindszenten, mind pedig Zalapatakán. Fernekágon évente hárman születtek, és hárman-négyen haltak meg, így az éves mérleg az egyensúly és az egy főnyi veszteség között mozgott. Fernekág természetes vesztesége korszakunkban 17 főre tehető. Pusztaszentpéter ezzel szemben ezidő alatt 36 fővel gyarapodott, mivel itt évente 2-3-an születtek, és csupán egy halott akadt, így évente 1-2 fő lehetett a természetes szaporulat.

A születések és halálozások éves aránya 1835-ig mindhárom nagyobb településen ingadozott A mérleg 1835-ben érte el a mélypontot - ebben az évben összességében 50 %-kal többen haltak meg Zalalövő térségében, mint ahányan születtek! 1836 és 1844 között valamennyi településen pozitív volt a mérleg, nőtt a természetes szaporulat, 1845-ben, főként pedig 1846-ban azonban kisebb visszaesés történt. 1846-ban közel 20 %-kal többen haltak meg, mint ahányan születtek, amiben közrejátszhatott, hogy a nyári aszály majd az azt követő árvíz az azévi termés jelentős részét országszerte elpusztította, és az éhség Zalában is éreztethette hatását. „Vidékeinken az élet nagyon megdrágult, s jövő tavaszra méginkább meg fog drágulni, mivel egész falvakba alig találkozik egy vagy két vagyonosabb adózó, ki családját ön terméséből a jövő aratásig ki tudná tartani" - jellemezte 1846-ban Göcsej helyzetét Plánder Ferenc, novai esperes. 10

Az éhségtől elgyengült szervezeteken könnyen diadalmaskodott az 1845/46-ban járványszerű méreteket öltő tífusz. Zalalövő környékén 1846-ban a halottak mintegy 60 %-a (Zalapatakán 75 %-a!) 14 éven aluli gyermek volt. A vizsgált korszakban egyébként is magas volt a csecsemő- és gyermekhalandóság. 1828 és 1846 között a lövőiek mintegy fele nem érte meg a 18 éves kort, sőt gyakorlatilag már 10 éves koruk előtt meghaltak. Különösen magas volt az egy évnél fiatalabb csecsemők és újszülöttek halandósága. A 10 éves koruk előtt elhunyt gyermekek 56 %-a egyéves koráig elhalálozott. A gyermekkori halálozásokat is beleszámítva Zalalövőn az 1830-as és 1840-es években mintegy 25 év volt csupán az átlagélet kor. Azok persze, akik megérték a felnőttkort, jóval tovább éltek: a 18 év felett elhunytak átlagéletkora kb. 48 évre tehető. A 70 éves, vagy annál idősebb kort a lövőiek alig 5 %-a érte meg. Kivételesnek számított, ha valaki 90 éves korában halt meg — 1828 és 1846 között mindössze két példa akadt erre Lövőn.

Egészségügy

Bár a magas halálozási arány és a viszonylag alacsony átlagéletkor kétségkívül többféle okra — vagyoni helyzet, életmód, életkörülmények stb. — vezethető visz- sza, nem elhanyagolható tényező a kor egészségügyi ellátásának alacsony színvonala sem. Az újszülötteket Zalalövő környékén is jórészt a gyakorlati tapasztala tokkal rendelkező, ám nem képzett bábaasszonyok segítették világrajönni, és a betegek többségét is ők „kuruzsolták". 1801-ben Zalalövőn Dobos Judit, 60 év körüli, helybeli asszony volt a bába, ő látta el Zalapatakát és Zalamindszentet is, és alkalmanként 17 krajcárt fizettek neki. 1811-ben Zalamindszenten Hajós Éva dolgozott bábaként, a többi településen viszont nem volt bábaasszony, hanem a szülés levezetésében jártasabb idősebb asszonyokat vették igénybe. 1830-ban hasonló helyzetet találunk, azzal a különbséggel, hogy akkor Zalapatakának volt bábaasszonya, Pillér Zsuzsanna személyében. 11 A fenti helyzet általános volt akkortájt a zalai településeken, többnyire Zalalövőn élt és dolgozott azonban a lövői járás hivatalos, megye által fizetett orvosa és bábaasszonya is.

A járási seborvosok feladata volt a betegek gyógykezelése mellett a védőoltások beadása - korszakunkban már Zalalövőn is oltottak a himlő ellen (1817- ben pl. 32, hét év alatti, többségében parasztszülőktől származó gyereket) -, valamint a hatósági orvosszakértői munka, pl. bűnügyek esetében látlelet felvétele. 12 A járási orvos Zalalövőre telepítését különösen indokolta a Bécs-Trieszt főútvonalon közlekedők, és így Zalalövőn átutazók nagy száma. (Fiume felé utaztában egy alkalommal, 1845. október 31-én éjszaka Széchenyi István gróf is megszállt pl. Zalalövőn.) 13 1790-ben már volt a lövői járásnak seborvosa, mégpedig Berndonner Fülöp személyében. Berndonner 1804. február 13-án bekövetkezett haláláig látta el e feladatot. 14 Utódjáról, Szlábi Jánosról - aki 1804. április 18-tól dolgozott a lövői járás orvosaként - már biztosan tudjuk, hogy szakképzett, diplomával rendelkező orvos (medicina doktor) volt. 15 Alig néhány nappal Szlábi 1828. május 26-án történt halála előtt hirdették ki Zala megyében Horváth Já nosnak a pesti egyetemen frissen szerzett két orvosi diplomáját. Miután a zalai születésű fiatal orvos egy ideig Zalaegerszegen bizonyította alkalmasságát, 1828. december 6-tól ő lett a lövői járás orvosa. Horváth néhány évig Zalalövőn lakott, majd házát 1833 tavaszán egy mindszenti telekre cserélte, és Zalamindszenten épített - feleségével, Horváth Rozáliával - új házat. Hivatalát 1848 decemberéig látta el. 16 Helyére 1849 februárjában Király Móricot nevezték ki a lövői járás sebészévé. 17 1841 óta egy másik orvosa is volt Zalalövőnek: az 1812-es, morvaországi születésű Grünbaum Bernát, a zsidó község orvosa. 18

Az első járási bábák képzettségét nem ismerjük, csak annyit tudunk, hogy 1790-től 1799-ig Lehrnerin Terézia, 1800-tól pedig 1803. december 10-én bekövetkezett haláláig Pilár Ferenc felesége, Snoblin Barbara volt a lövői járás fizetett bábája. 19 Halála után egészen 1828-ig betölteden volt a járás bábaasszonyi állása. 1828 szeptemberében Scharenbeck Éva, sárvári bába folyamodott a megyéhez az állás elnyeréséért. Miután Scharenbeck Éva „bábaságbeli tudománya és jártassága eránt bécsi universitástól nyert diplomáját" a közgyűlésen kihirdették, és kineve zését melegen pártolta a megye főorvosa is, 1828. október 20-tól ő lett a lövői járás új bábaasszonya. 20 A jól képzett bábaasszony azonban 1834. december 22-én meghalt, és 1835 februárjától Gávorka Katalin foglalta el a helyét. Képzettségét nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy 1849-ben még ő volt a lövői járás fizetett bábája. 21

Perneszy Pál okleveles gyógyszerész - valószínűleg a környék korábbi neves birtokos családjának leszármazottja - 1845 augusztusában Zala megyéhez folyamodott, hogy engedélyt kérjen egy zalalövői gyógyszertár felállításához. Kérelmét a legtekintélyesebb lövői, patakai és mindszenti birtokosok is támogatták, a közgyűlés pedig a megye főorvosához folyamodott szakvéleményért. A lövőiek hiába tiltakoztak, hogy a főorvos eleve elfogult, köztudottan ellenzi a tervet, a megye közgyűlése mégis a főorvos véleményére hallgatott, és 1845 novemberében elutasította a gyógyszerész kérelmét. 22 Smalkovits Mihály megyei főorvos „szakvéleménye" azonban önmagában is figyelmet érdemel, mert - minden túlzása ellenére is - hűen jellemzi az akkori orvosok gondolkodását, és Zalalövő környékének egészségügyi helyzetét. A főorvos véleménye szerint a lövői gyógy szertár felállítása nemcsak szükségtelen, de veszedelmes is lett volna. Szükségte len, mert - mint írta - „ámbár a folyamodó azt hozza fel, hogy Zalalövőnek 15- 18000-re rugó népessége (de csak önérdekbeli számítással) felette szükségessé te szi itt egy gyógyszertár felállítását, mivel - úgymond - Zalalövő a Körmend fiumei úton létezik, hol az országos közlekedés gyorskocsik által is élénkké tétetett, s a múlt évben vásártarthatási szabadalmat is nyert éppen ezen okból; mind azonáltal én az ügyet orvosilag s részrehajlatlanul, de szakértőleg tekintve, Zalalövőt csak a múlt évben, vásártarthatás által megmezővárososodott oly kis helynek ismerem, hol az eddigi négy, csak sínlődő, közeli gyógyszertárok miatt, melyek a tájat szükséges gyógyszerekkel a betegeskedők nagy alkalmatlanságuk nélkül elláthatják, éppen nem szükséges egy új, soha magát csak a gyéren tengő- désig sem emelhető, a már létező környékbeli négy jó gyógyszertárt mégis csak gyengítő gyógyszertárt felállítani. Mert a környéken létezik Zalaegerszegen kettő, Körmenden egy, Alsólendván is egy. A körmendi és zalaegerszegiek Lövőtől két, legfeljebb harmadfél órára vannak, mindenkor jó, legtöbbnyire pedig igen jó úttal öszveköttetvék; ezek Baksáig könnyen ellátják a vidéket, innét pedig a Muráig s Vas megyéig Alsólendva [...], de a rögtöni esetekre a Lövőn lakozó járásbeli orvos köteles szereket tartani, és így a folyamodó által 15-18000-re tett lövői járás beli lakosok valamint eddig soha orvosi szer nem vehetése miatt meg nem haltak, úgy ezután is mindig megszerezhetik azt könnyen a már létező gyógyszertá rakból, csak akarják, de éppen ez a baj, hogy nem akarnak orvosi szerrel élni. Ugyanis a folyamodó által kikürtölt 15-18000 vidékbeli lakosokból, ha ezen szám igaz volna is, orvosi szerekkel az egész vidékben semmiképp nem él száz család, már ezek hogyan tegyék szükségessé az új gyógyszertárt? Mert orvosi szerekkel élőknek tekintem a környékben lakó mintegy 10-20 úri házat, alig található egy pár urodalmi tisztet, egynéhány korcsmárost, s nem igen nagy számú israelitákat; mesterember a tájat igen gyéren lakja, a többi ezen általam is elismert néhányszázon kívüli szegény földműves pedig, mint mindenki tudja, még ha tehetős is, amit a Lövő-táji földmívesekre ráfogni sem lehet, orvosi szerrel élni nem szokott. Ezenkívül Zalalövő tája körüli helységei Zala megyének minden héten kétszer Egerszegre s Körmendre jár, hol régi szokásaként fáját eladja, szükségeit beszerzi, s ha akarja, orvosi szereit fellelheti; de nem kell félni, hogy akár a gyógyszeresen, akár az orvoson sokat alkalmatlankodjék, kivévén néha érnyitási s köpölyözési céduláért". 23

Nemesi társadalom

Mivel Zalalövőn ül. a szomszédos településeken nem laktak arisztokraták, a kör nyék kiváltságos társadalmát kisebb részben a középbirtokos és hivatalviselő nemesek, nagyobbrészt pedig a kisbirtokos vagy birtoktalan, földművelő és kéz műves foglalkozású kisnemesek alkották. Zala megye kétségtelen (iratokkal vagy tanúkkal igazolt) nemeseinek 1790 és 1845 közötti lajstromai 24 a következőképp vették számba a környékbeli nemességet (gyakorlatilag a 17 évnél idősebb nemes férfiakat):

7. táblázat
Nemes családok és férfiak létszáma (1790-1845)
  1790 1829 1845
családok
száma
férfiak
száma
családok
száma
férfiak
száma
családok
száma
férfiak
száma
Zalalövő és Fernekág 10 13 10 21 6 14
Zalapataka 21 53 30 59 27 72
Zalamindszent - - 1 2 - -
Pusztaszentpéter 3 7 2 3 1 1
Csütörtökhely 2 9 3 7 1 3

A hivatalos nemesi lajtromok nem tükrözik pontosan az adott évben az egyes településeken élő nemesek létszámát. Az itt számbavett nemesek közül ugyanis számosan költöztek - végleg vagy ideiglenesen - más településre (vagy más megyébe), míg több, valójában itt élő nemest még korábbi lakóhelyén vagy születési helyén írtak össze. Ennek ellenére az egyes települések nemesi társadalmában történt változások tendenciáit e táblázat is érzékelteti. Zalalövőn korszakunk végén is annyi nemes férfit vettek számba, mint 1790-ben, noha a lövői nemesi családok száma csökkent. A legnagyobb nemesi társadalommal rendelkező Zalapatakán nőtt mind a nemesi családok, mind pedig a nemes férfiak száma, míg Pusztaszentpéteren és Csütörtökhelyen minimálisra csökkent mind a nemesi családok, mind pedig a nemes férfiak száma. Zalamindszenten csak 1829-ben vettek számba nemesi családot, de akkor is csupán egyeden egyet, noha tudjuk, hogy az 1840-es években itt élt családjával a Szentgyörgyvölgyről származó Szabó János táblabíró is. 25

Zalalövőn (hozzászámítva Fernekág nemeseit is) a következő nemesi csalá dokat tüntették fel az összeírások: 26

8. táblázat
Zalalövő nemesi családjai (1790-1845)
Családok neve Családok száma
1790 1829 1845
Dómján 2 1 1
Hetésy - - 1
Ján 1 - -
Miley 1 - -
Némethy 2 2 1
Simon - 2 1
Szaknyéri 1 - -
Thassy 1 1 1
Tóth 2 3 1
Tuboly - 1  

Miközben a Ján, Miley és Szaknyéri családok eltűntek Lövőről, a Domján, a Némethy, a Thassy és Tóth famíliák továbbra is jelen maradtak, és a mezőváros nemessége a Hetésy valamint Simon családokkal egészült ki. Az 1845-ös összeírás tanúsága szerint Némethy és Tóth családok ekkor már csak kizárólag Fernekágon laktak.

Zalapatakán az alábbi családokat vették számba a nemesi lajstromok:

9. táblázat
Zalapataka nemesi családjai (1790-1845)
Családok neve Családok száma
1790 1829 1845
Horváth - 1 -
Inkey (Palini) - 1 1
Kiss 1 2 1
Kozáry - 1 1
Miley - 1 1
Miszory 4 10 9
Nagy (Zalapatakai) 1 1 1
Némethy 2 1 1
Szabó 3 2 2
Tenturics 1 - -
Tornyos 2 - -
Tóth 7 10 10

Zalapataka nemesi társadalmát alapvetően két família, a Miszory és a Tóth „uralta" mindvégig. Ők tették ki 1829-től a község nemesi családjainak kéthar madát, a nemes férfiaknak pedig 1829-ben 68, 1845-ben 73 %-át. Rajtuk kívül csupán négy család volt jelent Zalapatakán az egész időszakban: a Kiss, a Nagy, a Némethy és a Szabó. Az 1790-ben még itt feltüntetett Tenturics és Tornyos csa ládokkal később nem találkozunk, az 1790-es évektől viszont Zalapatakán volt már az Inkey család, valamikor 1829 előtt pedig megjelent a Kozáry és a Miley família is — utóbbi feltehetően a szomszédos Lövőről telepedett át.

Zalamindszenten sem 1790-ben, sem pedig 1845-ben nem írtak össze nemesi családot, csupán 1829-ben említették Pap Ferencet, egyetlen fiával. A Zala folyótól délre, Zalalövővel átellenben fekvő Csütörtökhely pusztán 1790-ben kettő, 1829-ben három, 1845 viszont már csak egy Tóth családot írtak össze. Puszta szentpéteren 1790-ben a két Gyenese család mellett lakott még egy Fölnagy család is. 1829-ben egy Gyenese család mellett egy Göde családot találunk itt, míg 1845-ben már csak az egyeden Gyenese család volt a település nemesi famíliája.

Nemesi birtokszerkezet

A települések nemesi társadalmának differenciáltságát, vagyoni rétegződését jól szemléltetik az 1835-ös nemesi birtok- és jövedelemösszeírás adatai. 27 Zalalövőn ekkor az alábbi nemesi birtokokat jegyezték fel:

10. táblázat
Zalalövő nemesi birtokszerkezete (1835)
Birtokos neve Földbirtok nagysága (1200 négyszögöles hold) szőlő
(kapás)
házhely szántó rét erdő és legelő összesen
Thassy Mihály táblabíró 21 3/8 219 65 150 455 3/8 6
Kiss Pál kamarás 29 265 40 150 484 16
Tuboly János postám. 7 121 12 36 176 4
Simon Imréné 2 30 - - 32 6
Dómján Pál esküdt 1 52 12 12 107 6
Dómján Erzsébet (Hetésyné) 1 52 12 12 107 6
Dómján Rozália (Agostonné) 1 52 12 12 107 6
Hetésy Péter 14/8 7 3 - 11 4/8 -
Inkey Ferenc kamarás 12 137 - 60 209 -
Baranyay Menyhért 15 3/8 185 51 4/8 120 371 7/8 -
Tóth János 4 13 2 4/8 50 69 4/8 -
Horváth János orvos 2 3 - - 5 -
Veszprémi káptalan 2 40 2 - 44 -
Zala vármegye 33 22 5 4/8 - 60 4/8 -

Zalalövőn legnagyobb földbirtoka és jövedelme (1389 forint évente) nem helybeli nemesnek, hanem. Kiss Pál fiumei kormányzónak volt. A helyi nemesek közül Thassy Mihály táblabíró rendelkezett a legtekintélyesebb földbirtokkal, őt pedig Baranyay Menyhért követte. Domján József mintegy 321 holdas földbirtokán három örökös osztozott egyenlő arányban. Birtokát tekintve Inkey Ferenc kamarás, majd pedig Tuboly János postamester következik a sorban, utóbbit azonban — ha teljes jövedelmét figyelembe vesszük (1055 forint évente) — valójá ban csak Kiss Pál előzte meg. (A földbirtokosoknak tekintélyes jövedelmük származott még az úrbéres szolgáltatásokból, a malmok, kocsmák stb. bérbeadásából, vagy éppen a hivatalviselésből is.) Nyolc nemes rendelkezett Zalalövőn 100 holdat meghaladó földtulajdonnal, és csupán három másik nemes birtoka maradt jóval 100 hold alatt (5-32 hold között), a település nemesi birtokszerkezetét tehát a tekintélyesebb középbirtokok uralták.

Zalamindszent nemesi birtokszerkezete könnyen áttekinthető. Az 1835-ös összeírás szerint itt csupán Pap Ferenc özvegye rendelkezett mintegy 221 holdnyi házhellyel, szántóval (140 hold) és réttel, míg az 1000 holdnyi erdő és legelő a nemesi közbirtokosság tulajdonában volt. A Pap-féle birtok évente 484 forintot, a közbirtokosoké pedig 808 forintot jövedelmezett. (Az 1844. évi birtokfelmérés viszont arról tanúskodik, hogy a Zalamindszent határához tartozó Pacsa-pusztán több lövői, patakai és pusztaszentpéteri földbirtokos osztozott, és a puszta teljes egészében majorsági földterület volt.) 28 Pusztaszentpéter nemesi birtokszerkezete 1835-ben az alábbiak szerint alakult:

11. táblázat
Pusztaszentpéter nemesi birtokszerkezete (1835)
Birtokos neve Földbirtok nagysága (1200 négyszögöles hold)
házhely szántó rét erdő és legelő összesen szőlő (kapás)
Nádasdy Lipót gróf 2 200 6 - 212 -
Gyenese Ferenc 1 9 3 - 13 1
Fölnagy Katalin 4/8 7 4/8 2 - 10 1
Fölnagy György (iklódi) 2/8 2 4/8 - 2 6/8 -
Fölnagy Jánosné 2/8 2 4/8 - 2 6/8 -
Fölnagy Benjámin 2/8 4 1 - 5 2/8 2
Fölnagy Dániel 2/8 4 4/8 - 4 6/8 -
Fölnagy Dániel (iklódi) 2/8 4 1 - 5 2/8 -
Zárka Zsigmond (maráci) 3 120 20 - 143 -
Gödé János 1/8 1 4/8 4/8 - 2 1/8 2
Közös erdő, legelő - - - 150 150 -

Pusztaszentpéteren a helybeli nemesek csupán kisbirtokosok voltak: Gyenese Ferenc 13, Göde János pedig alig 2 holdnyi földbirtokkal rendelkezett. Az innen elszármazott (és részben Iklódon letelepedett) Fölnagy család tagjainak együttvéve mintegy 30 holdnyi birtokuk volt Pusztaszentpéteren. A település valódi föl desurai külső földbirtokosok: Nádasdy Lipót gróf és a maráci Zarka Zsigmond voltak. Nádasdy gróf pusztaszentpéteri jószágai évenként 317 forintot, míg Zarka Zsigmondé 112 forintot jövedelmeztek. A helybeli Gyenese Ferenc javainak jövedelmét 13 forintra, Göde Jánosét pedig nem egészen 3 forintra becsülték. A Fölnagy család hat tagjának összesen 30 forint jövedelme származott a puszta szentpéteri birtokból.

Zalapatakán az alábbi nemesi birtokokat írták össze 1835-ben:

12. táblázat
Zalapataka nemesi birtokszerkezete (1835)
Birtokos neve Földbirtok nagysága (1200 négyszögöles hold) Szőlő
(kapás)
házhely szántó rét erdő és legelő összesen
Inkey Imre kamarás 8 4/8 194 4/8 20 600 823 12
Nagy József örökösei 15 131 4/8 23 4/8 550 720 40
Szabó Pál 1/8 2/8 1/8 - 4/8 -
Szabó Ferenc 6/8 3 14/8 - 5 2/8 7 4/8
Tóth Ferenc 1/8 3/8 - - 4/8 7 4/8
Tóth János öregebb 1/8 - - - 1/8 -
Tóth István 1/8 3/8 4/8 - 4 2 2/8
Tóth István örökösei 1/8 4/8 4/8 - 1 1/8 -
Tóth György 1/8 4/8 4/8 - 1 1/8 -
Tóth József öregebb 1/8 4/8 4/8 - 1 1/8 3
Tóth János ifjabb 1/8 1 - - 1 1/8 3
Tóth Mihály 1/8 1 4/8 - 15/8 5 4/8
Tóth József ifjabb 1/8 1 4/8 - 1 5/8 5 4/8
Tóth Péter 1/8 1 4/8 - 1 5/8 3
Tóth Anna (Kálmán J.né) 1/8 4/8 1/8 - 6/8 1
Tóth László 1/8 3/8 4/8 - 1 1
Tóth János 1/8 3/8 4/8 - 1 1
Tóth István 1/8 - 4/8 - 5/8 1
Tóth János - 1 4/8 - 14/8 -
Németh István 1/8 1 4/8 4/8 - 2 1/8 4
Németh Mihály 1/8 14/8 4/8 - 2 1/8 1
Németh József 1/8 14/8 4/8 - 2 1/8 1
Németh László 1/8 2/8 1/8 - 4/8 -
Miszory József özvegye 1/8 1/8 - - 2/8 4/8
Miszory Anna (Benczik J.né) 1/8 - - - 1/8 4/8
Miszory Mihály ifjabb 1/8 14/8 2/8 - 1 7/8 3
Miszory János ifjabb 1/8 14/8 2/8 - 1 7/8 3
Miszory János öregebb 1/8 3/8 - - 4/8 1
Miszory Mihály öregebb 1/8 1 2/8 1/8 - 14/8 3
Miszory Katalin 1/8 12/8 1/8 - 14/8 14/8
Miszory István 1/8 6/8 1/8 - 1 2
Miszory Sándor 1/8 6/8 1/8 - 1 2
Miszory György 2/8 1 6/8 4/8 - 2 4/8 3
Miszory János öregebb 1/8 4/8 1/8 - 6/8 2
Miszory Mihály 1/8 2/8 - - 3/8 -
Miszory István 1/8 2/8 - - 3/8 1
Kozáry Ferenc 1/8 2/8 1/8 - 4/8 1
Kis Imréné özv. 1/8 5/8 1/8 - 7/8 1
Nagy Ferencné özv. 1/8 2/8 1/8 - 4/8 -
Pecsits Antalné 1/8 3/8 - - 4/8 2/8
Cseke Istvánné özv. - 1/8 1/8 - 2/8 4/8
Miley János 1/8 1/8 - - 2/8 1
Bertalanfy György 1/8 2/8 2/8 - 5/8 3

A Zalalövő környéki települések közül Zalapataka nemesi birtokszerkezete volt a legszélsőségesebben differenciált. Zalapataka 41 nemesi birtokosa közül Inkey Imre valamint Nagy József örökösei jelentős, 823 ill. 720 holdnyi földbir tokkal rendelkeztek, bár e birtokok is jelentős részben erdőből és legelőből áll tak. Erdeje és legelője viszont a többi patakai birtokosnak egyáltalán nem volt. 2 holdat meghaladó, de legföljebb 5 2/8 holdnyi nemesi földtulajdont mindössze öten birtokoltak. Zalapataka birtokosainak mintegy 84 %-a 2 holdnál kisebb földterülettel rendelkezett, sőt 56 %-uknak csupán 1 holdnyi, vagy még annál is kevesebb földje volt. A rendkívül népes Miszory és Tóth famíliák tagjai - egyetlen kivétellel - a mindössze 1-2 holdas törpebirtokosok közé tartoztak. A patakai birtokosok 85 %-ának éves becsült jövedelme nem haladta meg az 5 forintot, 32 %-ának jövedelme pedig még az 1 forintot sem érte el. A 10 forint feletti jövedelemmel rendelkezők között öten voltak olyanok, akiknek jövedelme kisebb részben származott csak a földbirtokukból (1-5 forint), nagyobbrészt kézműves ként keresték meg azt. Az összeírás szerint öt patakai nemes folytatott valamilyen kézműves mesterséget. Négyen közülük 10-10 forintnyi, míg ötödik társuk, Bertalanfy György csizmadia 50 forintnyi éves jövedelemre tett szert kézművesként. Kiugróan magas, 1569 ül. 1765 forintnyi jövedelme természetesen csak a legnagyobb birtokosoknak, Inkey Imrének ül. a Nagy-örökösöknek volt.

Külön kell szólnunk a nemesek szőlőbirtokairól, miután az összeírás ezek nagyságát nem holdban, hanem úgynevezett „kapás"-ban adta meg. (1 kapás: 1 kapával 1 nap alatt megkapálható szőlőterület.) A mindszenti birtokos nemesek közül 35-nek szőleje is volt. Legtöbb szőlővel a Nagy-örökösök rendelkeztek (40 kapásnyi), Inkey Imre szőleje jelentősen elmaradt ettől, „csupán" 12 kapás volt. 4 kapás vagy annál nagyobb szőlővel - az előbbieken kívül - csak öt patakai nemes rendelkezettt, a többiek legfeljebb 3 kapás szőlőt birtokoltak. A patakai szőlőbirtokosok 80 %-ának szőlőterülete nem haladta meg a 3 kapást, 43 %-uké pedig az 1 kapást, ám még ezek a viszonylag csekély szőlőbirtokok is viszonylag jelen tős mértékben gyarapították a törpebirtokosok földtulajdonát. Zalalövőn a kisebb birtokosok - egyeden kivétellel - nem rendelkeztek szőlővel, csupán a legnagyobbak. A három Domján-testvérnek összesen 18 kapás, Kiss Pálnak pedig 16 kapás szőleje volt. Hat kapás szőlőt találunk a második legnagyobb birtokú Thassy Mihály tulajdonában. Ugyanennyi szőleje volt a máskülönben csak hu- szadannyi földbirtokkal rendelkező Simon Imrénének, míg a sort Tuboly János postamester zárta a maga 4 kapás szőlejével. Zalamindszenten nem írtak össze nemesi szőlőbirtokot, és Pusztaszentpéteren is csupán 6 kapás nemesi szőlőt találtak. Utóbbi szőlőn a Fölnagy (3 kapás), a Gödé (2 kapás) és a Gyenese (1 kapás) családok, tehát a helybeli, vagy innen elszármazott birtokosok osztoztak. Összegezve az 1835-ös nemesi birtokösszeírás adatait, az alábbi képet kapjuk:

13. táblázat
A. nemesi birtokok művelési ágak szerinti megoszlása (1835)
  beltelek
(hold)
szántó föld
(hold)
rét
(hold)
erdő és legelő
(hold)
szőlő
(kapás)
Zalalövő 132 1198 217 482 50
Zalapataka 29 355 55 1150 128
Zalamindszent 6 140 25 1000 -
Pusztaszentpéter 8 354 35 150 6

Zalalövőn a nemesi földbirtokok legnagyobb részét szántóföldként haszno sították, bár magas volt a belső telekként használt földek aránya is. Pusztaszentpéteren csaknem kétszer akkora területet műveltek szántóföldként, mint ameny-nyi rét, erdő és legelő volt. A mostohább adottságú zalapatakai és mindszenti határokban az erdő és legelő túlsúlya uralkodott, és itt írták össze a legtöbb nemesi szőlőbirtokot is. 29

A valóságban persze bonyolultabbak voltak az egyes települések birtokviszonyai, mint azt az 1835-ös összeírás mutatja. Öröklések, házasságok vagy vásárlások révén a nemesi családok birtokrészei több település határában feküdtek szét szórtan. 30 Ezeket minden egyes településen nem írták össze, csupán a földesurak székhelyén vagy birtokközpontjában. Számos lövői és patakai földesúrnak volt pl. részbirtoka Zalamindszenten. 31 Hasonló „átbirtoklások" a többi környékbeli település között is lehettek, így a szomszédos falvak közös birtokosaik révén még szorosabban kapcsolódhattak egymáshoz - amint arra Zalalövő esetében az 1840-es évek derekán hivatkoztak is. 32

Zalalövő és Zalamindszent földesurai az 1830-as évek végétől megkísérelték legelőiket elkülönözni, vagyis elkülöníteni a jobbágyok legelőitől. Szántóföldjeiket ugyanakkor tagosítani próbálták, azaz birtokcserék által egy-egy tagban kívántak egyesíteni, hogy gazdaságosabban művelhessék. 33 E törekvéseknek azonban mind a lövői, mind pedig a mindszenti jobbágyok ellenálltak, és megtagadták a békés egyezkedést. A földesurak 1845-ben úrbéri tagosítási és legelő elkülönözési pert indítottak jobbágyaik ellen - saját úriszékeik előtt. E perek azonban korszakunkban nem fejeződtek be, ezért a legelők 1849-ig közösek maradtak, és a szántóföldeket sem sikerült a két helységben tagosítani. 34

Hivatalviselő, politizáló nemesek

Amikor a reformkori tisztújítások - megyei tisztviselők választása - előtt számbavették a tisztújításon szavazójoggal rendelkezőket, a lövői járásban három kategóriába osztották be az ott „rész szerint lakozó, rész szerint birtokos" nemeseket. Megkülönböztették az országnagyokat - főnemesek és országos méltósá gok viselői -, a tisztviselőket és más iskolázott nemeseket, végül a „többi, nemesi szabadságban lévő nemes személyek"-et - gyakorlatilag a Zalalövő környékén élő nemesség többségét kitevő kisnemességet. 35 Az országnagyok közé számí tották Nádasdy Lipót grófot, Kiss Pál fiumei kormányzót, valamint Inkey Imrét. Noha sem Nádasdy, sem Kiss nem lakott a környéken, és többnyire Inkey sem itt tartózkodott, mégis mindhárman a települések nagy tekintélyű, befolyásos földesurai lehettek. Nádasdy Lipót gróf (1802-1873) előbb Győr megye adminisztrátora, majd a hétszemélyes tábla bírája, és Komárom megye örökös főis pánja volt. 36 Nemeskéri Kiss Pál (1799-1863), a Tolna megyei származású cs. kir. kamarás és tanácsos 1837-től 1848-ig volt a magyar tengermellék (Fiume) kor mányzója. A lövői birtokhoz anyja, Forintos Jozefa révén jutott. Hivatalból volt tagja az országgyűlés főrendi táblájának, és ott a konzervatív kormánypárthoz tartozott. 37

Inkey Imre néven két birtokosa is volt Zalapatakának: apa és fia. Idősebb Inkey Imre (1753-1813) a nagyapa, Inkey Boldizsár 1790. augusztus 5-i végrendelete értelmében kapta meg anyjától, Szalapatakai Nagy Juliannától származó patakai örökségét. Ifjabb Inkey Imre (1784-1848) az apja halála után, 1813-ban vette át a zalapatakai birtokot, s vele együtt az évtizedekig elhúzódó pereskedéseket. Ifjabb Inkey Imre jelentős hivatali karriert futott be. Pályafutását Zala me gyében kezdte: 1808-ban a megye aljegyzője, 1809-ben nemesi felkelésének lovas főhadnagya, majd 1825 júniusától 1826 novemberéig Zala megye másodalispánja volt. Közben 1810-től gyakornokként, 1811-től pedig fogalmazóként dolgozott a magyar királyi udvari kancellárián. 1817-ben a zágrábi kerületi tábla ülnöke, és még abban az évben cs. kir. aranykulcsos kamarás lett. 1818-tól Kőrösd megyében tevékenykedett alispánként. 1833-tól kezdődően királyi biztosként küldték ki különböző feladatok ellátására Horvátországba ill. Szlavóniába. 1840/41-ben a Száva folyó szabályozásának királyi biztosaként végzett eredményes munkát. Mi után korábban Zala megyében is a konzervatív erőket támogatta, hasonló céllal érkezett 1842-ben a felvidéki Zólyom megyébe, amikor kinevezték a megye főispáni helyettesévé (adminisztrátorává). Feladatának a kormánykörök megelégedésével tett eleget, ezért 1845 decemberében ő lett Zólyom megye valóságos főispánja. 38

Jelentős Zala megyei hivatali pályafutással büszkélkedhetett Domján József, Zalalövő egyik legtekintélyesebb (és valóban a mezővárosban lakó) földesura. Domján József 1795-től a lövői járás alszolgabírája, 1799-től pedig a járás főszolgabírája volt. Utóbbi hivatalát kerek két évtizedig töltötte be. 1819. július 5-én első alispánnak jelölték, ám alig néhányan szavaztak rá. Másnap azonban 612 szavazattal (410 ill. 85 szavazat ellenében) választották meg Zala megye másodalispánjává. Megválasztása azért nevezetes, mert Zala megye tisztújítását ekkor előzte meg első ízben nagyarányú korteskedés (etetés-itatás), és a választásra korábban soha nem látott választói tömeg jelenlétében, fejenkénti szavazással került sor. Dómján 1825 júniusáig, hat esztendőn át volt a megye alispánja, akkor éppen Inkey Imre váltotta fel hivatalában. 39

Dómján József lányát, Rozáliát vette feleségül, és így került Zalalövőre Ágoston József (1799-?) ügyvéd, Zala megye táblabírája. Ágoston 1828 júniusában megyei másodalügyészként kezdte hivatali pályafutását, 1833 júniusától 1834 novemberéig pedig Zala megye első alügyésze volt. Ezt követően tíz éven át táblabíróként vett részt az igazságszolgáltatás munkájában, majd 1844 júniusában a lövői járás alszolgabírája lett. Hivatalát 1849 októberéig látta el. Közben 1845 márciusában csatlakozott a nemesi adómentességet az országban legnagyobb számban megtörő, és önkéntes adót fizető liberális zalai nemesekhez. 1846-ban úgy tartották számon, mint aki hivatali állása miatt tagja a zalai ellenzéknek. 40 Meggyőződéses ellenzéki volt viszont Zalapataka egyik legvagyonosabb földes ura, és Zala megye egyik legtekintélyesebb táblabírája, Nagy Pál (1806-?). Thassy Mihály, Zalalövő leggazdagabb helybeli földesura ugyan nem tartozott szorosan a zalai ellenzékhez, önkéntes adófizetésre azonban ő is vállalkozott. 41

Meggyőződéses ellenzékiként jellemezték 1846-ban a zalamindszenti Szabó János táblabírót. Szabó szentgyörgyvölgyi református családból származott, és valamikor az 1830-as évek második felében telepedett le Zalamindszenten, a volt Pap-féle birtokon (hogy adás-vétel, vagy családi kapcsolat révén jutott-e hozzá, azt nem tudjuk). 1840-ben zalamindszenti birtokának jövedelmét 484 forintra becsülték, 1848 pedig a környék egyik legtekintélyesebb birtokosaként tartották számon a mintegy 234 holdat kitevő szántóföldjével, rétjével és erdejével. 42 Noha az 1845-ös nemesi összeírás még Szentgyörgyvölgyön vette számba, 1843/44- ben írott leveleinek keltezése arról tanúskodik, hogy akkor már Zalamind szenten lakott. (Ezt erősíti meg egyébként az 1848-as mindszenti választói név jegyzék is.) 43 Szabó János 1837 és 1841 között Széchenyi István gróf pölöskei uradalmának ügyésze volt, e hivatalából azonban eltávolította Széchenyi jószágigazgatója, amiért Szabó kritizálni merészelte Lunkányi pazarló, földesurát megkárosító gazdálkodását. 44 Szabó János az 1830-as évektől bensőséges baráti kapcsolatban állt a zalai liberális ellenzék pártvezérével, Csány Lászlóval. Kapcsola tukról, Szabó liberális meggyőződéséről, valamint politikai együttműködésükről számos, Csány Lászlóhoz írott levele tanúskodik. Szabó a liberális ellenzékkel szorosan összefonódó zalai protestáns nemesség egyik szószólója volt, az ő nevükben kérte Csány támogatását pl. az 1837-es tisztújítás előtt, mert mint írta, ellenfeleik erősen korteskednek: „Inkey Imre - célját nem vizsgálom - nem sajnálja költségét, de csak egerszegiekre, s egy rész lövőiekre". 45

Szabó és Csány együttműködése különösen 1843-ban, a nemesi adóviselés bevezetése, és a közteherviselés elfogadtatása körüli heves politikai csatározások idején vált szorossá. Szabó rendkívül lelkesen agitált a liberális elvek elfogadása mellett; egyik aláírója volt pl. a nemesi adóviselés elvállalására felszólító megyei röplapnak. Amikor 1843 áprilisában a zalai konzervatívok botrányos módon megbuktatták a nemesi adófizetést, és ezzel együtt Deák Ferenc országgyűlési követségét, Szabó részletesen feltárta Csány számára a bukás okait és a liberáli sok által elkövetett taktikai hibákat. Zalamindszenten, 1843. április 27-én kelt le vele egyszersmind Szabó János közéleti elkötelezettségéről is tanúskodik: „Lelépvén a hivatalos pályáról, minden gondolatim egyedül a hazai dolgokra, s megyei közigazgatásra irányozvák". Okulva az elkövetett hibákból, erőteljesebb ellenzéki korteskedést tanácsolt Csánynak. Kérte a liberális pártvezért, hogy küld jön embereket a Göcsejbe, „innen egyenesen Szalapatakára — a Szalapatakaiak várják, és egyenesen kikötötték sokan, hogy bevárják a Balaton-mellékieket". 46

Ugyancsak Csány oldalán tevékenykedett Szabó a Védegylet mozgalom zalai szervezésekor is. A Zalalövő környékén szervezett védegyleti fióknak ő volt a lelke, munkáját azonban fékezte a helybeli földesurak közömbössége. „Még a zalalövői urak közül egy sem írt alá! Kereskedők, zsidók, polgárok aláírnának" - panaszolta 1844 decemberében Csánynak. 47 Ő tudósította a Pesti Hírlap olvasóit a zalai Védegylet megalakulásáról, majd 1845-ben számos cikkben számolt be a Hírlap hasábjain a zalai ellenzéki mozgalom eredményeiről, és a megye közgyűléseiről. (Ő adta közre például az önkéntes adózást vállaló zalai nemesek névsorát.) 48 A zalai liberális tábor szervezésében szerzett érdemeit Festetics Leó, a megye kormánypárti adminisztrátora is elismerte, amikor egyik, a kancellárhoz írott jelentésében „esküdött ellenzéki túlzó"-ként jellemezte Szabót. 49

Nem nemesi társadalom

A nemesi kiváltságokkal nem rendelkező népességet a XIX. század első felében általában katonai célból, a hadrafogható férfilakosság számbavétele céljából írták össze - ennek ellenére egyedül ezek az összeírások tartalmazzák a nőket és gyermekeket is, gyakorlatilag tehát a nem nemes lakosság teljes lélekszámát. Zalalövő és a szomszédos települések nem nemes népességének létszáma és társadalmi összetétele 1830-ban a következőképpen alakult: 50

14. táblázat
A nem nemes népesség megoszlása (1830)
  Zalalövő Zala- pataka Zala- mind szent Femek- ág Pusztaszent péter
háznépek 92 34 46 11 15
férfiak tisztviselők és előkelőbbek 1 1 - - -
kézművesek 10 10 3 - -
nemesek szolgái 42 9 4 2 8
parasztok 10 1 21 - 3
minden rendű zsellérek, lakók és kertészek 59 17 31 10 13
fiúgyermekek 117 32 89 17 13
férfiak összesen 239 70 148 29 33
nők 227 94 157 19 40
férfiak és nők együtt 466 164 305 48 77

Zalalövőn ekkor annyi nem nemes család élt, mint Zalamindszenten, Zalapatakán és Fernekágon együttvéve, a lövői nem nemesek összlétszáma pedig a patakai és mindszenti nem nemesek létszám-összegének felelt meg. A nemek közti arányt tekintve Fernekág nem nemes népességének 60 %-a, a lövőinek 51 %-a, a mindszentiek 48 %-a, míg a patakaiai és pusztaszentpéteriek 43-43 %-a

tartozott a férfiak közé. A férfinépességen belül a felnőttek aránya Pusztaszentpéteren volt a legmagasabb, 61 %. Zalapatakán a nem nemes férfiak 57, Zalalövőn pedig 51 %-a volt felnőtt. Fernekágon és Zalamindszenten a férfiak többsége még gyermekkorú volt, és alig 40 %-uk felnőtt. Míg tehát Pusztaszent péter és Zalapataka nem nemes férfitársadalma az elöregedés jeleit mutatta, Zalamindszent és Fernekág férfinépessége határozottan fiatalodott.

Ami a férfinépesség társadalmi összetételét illeti, nem nemesi származású tisztviselő csupán Zalalövőn és Zalapatakán akadt egy-egy. E két településen tíz tíz, Zalamindszenten pedig 3 kézművest vettek számba. A legtöbb szolgát Zala lövőn találjuk, míg Zalapatakán és Pusztaszentpéteren mintegy ötödannyian szolgáltak csak a nemesi gazdaságokban. A „parasztok"-nak nevezett telkes jobbágyok száma Zalamindszenten volt a legnagyobb, Zalalövő jobbágyai pedig feleannyian voltak. Zsellérek és más lakók tekintetében Zalalövő, Zalamindszent, Zalapataka, Pusztaszentpéter és Fernekág volt a települések sorrendje.

A megye házi- és hadipénztárába fizetendő adó kivetésére (felosztására) szolgáló ún. dicalis összeírások 1848-ig évenként számbavették az adóköteles ingatlanokat és ingóságokat, valamint jövedelmeket. A megyei adóösszeírások adatai alapján a környékbeli adózók létszáma 1790 és 1847 között a következőképpen alakult: 51

15. táblázat
Az adózó népesség létszáma (1790-1847)
  1790 1810 1830 1847
Zalalövő 94 76 62 85
Zalapataka 73 28 13 32
Zalamindszent 72 63 62 64
Fernekág - - 8 8

A döntően jobbágyfalunak számító Zalamindszenten, és a hozzá hasonló Fernekágon a XIX. század első felében gyakorlatilag változadan maradt az adózók létszáma. Zalalövőn és Zalapatakán ezzel szemben 1830-ig csökkent, majd 1847-ig ismét emelkedett, ám korántsem érte el az 1790-es mértéket. E települések közül mindvégig Zalalövőn adóztak legtöbben, legstabilabb adózási bázisa viszont Zalamindszentnek volt. A patakai adózók létszámának drasztikus csök kenése és ingadozása mögötti okokat közelebbről nem ismerjük, csak sejthetjük, hogy közrejátszhatott ebben a népesség fogyása, és a munkalehetőségek változása is. Zalapataka társadalmának sajátossága egyébként, hogy még az adózók zöme is az ún. félnemesek, agilisek közül került ki. 1828-ban pl. a 14 zalapatakai adózó 71 %-a, 10 fő agilis volt. 52

A mezőgazdasággal foglalkozó népesség alapvető rétegeinek tekinthető jobbágyság és zsellérség létszáma Zalalövő környékén az alábbiak szerint alakult 1790 és 1847 között: 53

16. táblázat
A jobbágyok és zsellérek létszáma (1790-1847)
    1790 1810 1830 1847
Zalalövő jobbágyok 19 18 11 11
zsellérek 23 13 11 18
Zalapataka jobbágyok 3 1 - 5
zsellérek 46 19 6 18
Zalamindszent jobbágyok 21 21 29 28
zsellérek 20 15 10 10
Fernekág jobbágyok - - - -
zsellérek - - 6 7

Míg Zalamindszent adózóinak közel fele a telkes jobbágyok közül került ki a reformkorban, és három jobbágyra jutott egy zsellér, Zalapatakán alig-alig éltek jobbágyok. A nemesek majorsági földjeit használó, ún. kuriális zsellérek száma azonban Zalapatakán is jelentős volt, ők alkották a patakai adózók több mint fe lét. Fernekágon egyeden jobbágyot sem vettek számba, csupán zselléreket. Zala lövőn a század első évtizedében a jobbágyok, az 1840-es évek végére viszont már a zsellérek kerültek többségbe.

Földművelés és állattenyésztés

Korszakunkban a mezőgazdaságilag hasznosított földterületek teljes egészében nemesi tulajdonban voltak. A nemesek ún. majorsági — jobbágyrobottal vagy béresek segítségével megművelt — birtokai adómentesek voltak, míg a jobbágyok használatába adott ún. úrbéres földterületek után a használati jogot gyakorló jobbágyságnak adóznia kellett. A majorsági és az adózó birtokok aránya - a szántóföldek és a szőlők tekintetében - az alábbiak szerint alakult az 1830-as évek közepén: 54

17. táblázat
majorsági és adózó földbirtokok aránya (1835)
  Szántóföld (hold) Szőlő (kapás)
  majorsági adózó majorsági adózó
Zalalövő 1198 78 50 71
Zalapataka 355 18 128 -
Zalamindszent 190 233 - 199

Zalamindszenten a szántóföldek 53 %-át, a szőlőt pedig teljes egészében az adózók használták. Zalapatakán húszszorosán, Zalalövőn pedig tizenötszörösen múlta felül a majorsági szántóföldek aránya az adózók által használtakét. Zalalövőn a szőlők 59 %-ban az adózók használatában voltak, a zalapatakai szőlők viszont kizárólag majorsági földekhez tartoztak. A rétek adatait nem tudjuk összehasonlítani, mert a majorságiakat holdban, az úrbéreseket pedig kaszásban írták össze. A nemesi tulajdonban lévő erdők és legelők közös használatban voltak, bár utóbbiak elkülönítésére nézve - mint említettük - már az 1830-as évektől határozott törekvés mutatkozott. 55

Az adózók használatában lévő földterületek nagysága 1790 és 1847 között a következőképpen alakult Zalalövőn és a szomszédos településeken: 56

18. táblázat
Az adózó földbirtokok megoszlása (1790-1847)
    1790 1810 1830 1847
Zalalövő szántó (hold) 172 103 77 129
rét (kaszás) 62 49 39 38
szőlő (kapás) 127 81 72 76
Zalapataka szántó (hold) 131 60 24 14
rét (kaszás) 46 25 9 3
szőlő (kapás) 21 25 - -
Zalamindszent szántó (hold) 259 237 232 178
rét (kaszás) 139 134 136 96
szőlő (kapás) 192 203 199 209
Fernekág szántó (hold) - - 15 -
rét (kaszás) - - 7,5 -
szőlő (kapás) - - 21 -

A környékbeli adózók kedveződen természeti adottságok között gazdálkodtak, és elmaradott módszerekkel művelték földjüket. 1830 körül a lövői földek nagyrészt dombosak, kövesek vagy homokosak, vízmosásosak, eléggé terméket lenek voltak. Trágyával évente csak a föld töredékét javították. A mélyebben fekvő területek, különösen a rétek a Zala folyó gyakori áradásainak voltak kitéve. A réteket évente legfeljebb egyszer tudták kaszálni, és rossz minőségű szénát adtak. Ősszel háromszor, tavasszal pedig kétszer szántottak, két ill. négy igásökörrel. A rossz termőképesség miatt kétnyomásos gazdálkodást folytattak, csak fele szán tóföldet vetették be évente, a másik felét pihentették, ugaron hagyták. A Zala áradásai miatt azonban időnként így is csupán az őszi vagy tavaszi vetés fele kelt ki. A szántóba fele-fele részben vetették a két kenyérgabonát, a búzát és a rozsot, a lapos területen lévő szőlők pedig csak rossz minőségű bort adtak.

Hasonló adottságok mellett és körülmények között folyt a gazdálkodás Zalapataka és Zalamindszent határában is. E területek talaja szintén termékeden és rögös, kavicsos agyag vagy köves homok volt, a domboldalakon a lezúduló esővíz vizmosásos árkokat vágott, az alacsonyabban fekvő területeket pedig a Zala folyó árvize fenyegette. Itt is a kétnyomásos gazdálkodás volt még jellemző; csupán a szántók felét vetették be, másik felét ugarnak hagyták. A mindszenti földe ken ősszel háromszor szántottak, tavaszi vetés viszont alig volt. Zalapatakán szintén kevés terményt vetettek a tavasziakból. Az ősziekből főképp rozsot, kevesebb búzát vetettek, és a nyers terméshozam alig érte el az 1 pozsonyi mérőt. A művelési költségek hellyel-közzel felülmúlták a terméshozam értékét, így a szántóföldi gazdálkodás tulajdonképpen veszteséges volt. 57 A patakaiak gabona termelését és felhasználásának módját kiválóan jellemzi a helység elöljáróinak 1832 márciusából származó nyilatkozata: „mi, mint szegény emberek, aminémű gabonánk terem, úgymint rozs, kukorica, árpa, hajdina, mindenikből szoktunk külön, magánosán őrleni; kiváltképpen az árpát is nemcsak kenyérnek szokta a szegény ember, hanem abbul búzaliszt helyett más főznivaló élelemre is szokott fordíttatni". 58

Mind a mindszenti, mind a patakai réteket károsította a Zala gyakori áradása, ezért csak egyszer tudták őket kaszálni, és eléggé rossz minőségű szénát adtak. A mindszenti szőlőkből gyenge minőségű bor készült, hasonlóképpen a patakaiból is, utóbbi szőlők ráadásul sűrű erdők között, alacsony területeken feküdtek. A rossz terméshozam és a silány minőségű bor a patakai gazdáknak alig-alig jövedelmezett. 59 Annál nagyobb volt a patakai agilisek felháborodása, amikor 1828-ban csak két kocsma működésére adtak engedélyt a község elöljárói, a többi gaz da bormérését pedig betiltották. 60 A legelők Zalapatakán és Zalamindszenten is sűrű erdők között feküdtek, szénájuk pedig olyan rossz minőségű volt, hogy a teheneket évente csak négy hónapig volt értelme fejni. 61

Az adózók állatállományának száma és összetétele korszakunkban a követke zőképpen alakult Zalalövőn: 62

19. táblázat
Az adózók állatállománya Zalalövőn (1790-1847)
  1790 1810 1830 1847
jármos ökör 42 36 26 38
fejős tehén 59 39 25 33
tinó 13 18 22 1
borjú 2 - 6 -
hámos ló 26 22 6 21
sertés 31 37 51 26
juh 50 150 25 59
kecske 17 - - -

Zalalövőn - és Zalapatakán valamint Zalamindszenten is — az adózók legfontosabb haszonállata a szarvasmarha volt. A tehenek az élelmezés, az ökrök pedig a földművelés és közlekedés számára voltak nélkülözhetetlenek. Ökrök húzták az ekét és boronát, valamint ökrös szekereket használtak a fuvarozáshoz is. Nemcsak Zalalövő, de Zalamindszent és Zalapataka is előfogatot tartozott adni a gyakorta átvonuló katonaság számára - mind a gyalogságot, mind a katonai felszereléseket és ellátási cikkeket ökrös szekerekkel fuvarozták egyik állapodási helyről a másikig. A szarvasmarhák jelentőségét és szerepét érzékelteti Laki Ferenc mindszenti jobbágy örököseinek 1843 novemberéből származó osztály levele. A módosabb jobbágygazdának lova nem volt, viszont négy pár ökröt, három szekerét, két ekét és három boronát hagyott a fiaira. 63

Mind a földesurak, mind pedig jobbágyaik a vonósmarhák számára igyekeztek fenntartani a legjobb legelőket. Évről-évre ún. ökörtilosokat jelöltek ki, olyan területeket, ahol az igásökrökön kívül más állatot tilos volt legeltetni. A tilalmat persze gyakorta megszegték, mint pl. 1845 tavaszán Kiss Pál uraság bérlője. Kovács Ferenc lövői öregbíró és esküdttársai azt panaszolták, hogy a bérlő „juhásza az ökörtilosban őrizvén nyáját, az eddigi fennállott béke és jó rend felzavarásával vonyós marháinkat nemcsak akadályoztatja úgyis vékonyan élhetésöktül, hanem azokat végképp meg is fosztja élelmektől", ami annál sérelmesebb, mivel „tehéncsordánk úgyis bérlött külső legelőn járnak, s fájdalom, még csak ökreinket sem élveztethetjük a lövői mezőn". 64 Az ügy kivizsgálásával megbízott járási főszolgabíró a következőképpen jellemezte a lövői legelőket: „Zalalövő mezőváros határában néhány darab vad parlagokat s a szántóföldek közti árkos s bokros részeket kivéve közlegelő, melyből vonómarha-tilos is tétethetnék, nem létezik, azért is a vonómarhatilos is a mezőkön tarlókban s parlagokon, melyeknek egy része évenkint felszántatik, más része pedig tavaszi vetemények alá elszórva használtatik, öszveszorítva tartatik". A főszolgabíró a földesurak igavonó állatainak ökörtilosban való legeltetését - miután a földesúri és jobbágylegelők nem voltak elkülönítve - megengedte, a „rideg marháknak ottoni legeltetését" azonban megtiltotta. 65 A zalamindszenti adózók korszakunkban az alábbi állatállománnyal rendelkeztek:

20. táblázat
Az adózók állatállománya Zalamindszenten (1790-1847)
  1790 1810 1830 1847
jármos ökör 52 68 58 64
fejős tehén 47 47 52 34
tinó 16 41 28 11
borjú 5 - 9 -
hámos ló 29 - 22 13
sertés 45 79 113 41
juh 181 153 214 79
kecske 18 - - -

Zalamindszenten a jármos ökrök száma mindvégig 60 körül mozgott, a fejős teheneké ingadozott, míg a hámos lovaké és a juhoké egyértelműen visszaesett. A sertések számában növekedés majd visszaesés tapasztalható, a kecske viszont a XIX. századra teljesen eltűnt nemcsak a mindszenti, hanem a lövői és patakai adózó gazdaságokból is. Zalapatakán már juhai sem voltak az adózóknak az 1830-as évekre. A szarvasmarhák száma 1847-re az 1790-es állomány negyedére esett vissza, csupán a jármos ökrök száma emelkedett a hosszabb visszaesés után. Csökkent a sertésállomány is, a lovak száma pedig gyakorlatilag stagnált. Zalapataka adózóinak állatállománya korszakunkban egészen pontosan a következőképpen alakult:

21. táblázat
Az adózók állatállománya Zalapatakán (1790-1847)
  1790 1810 1830 1847
jármosökör 24 10 4 16
fejős tehén 58 22 16 13
tinó 23 16 5 -
borjú 12 1 1 -
hámosló 4 6 6 4
sertés 33 25 16 21
juh 95 31 - -
kecske 7 - - -

Zalalövő és a szomszédos falvak nem nemes népességének zöme a mezőgazdaságból élt. Jövedelme nem csupán saját használatban lévő gazdaságából származott, azt nem kis mértékben egészítette ki a környékbeli településeken vállalt idényjellegű mezőgazdasági bérmunkából származó bevétellel is.

Kézművesipar és kereskedelem

A térség kézművesipara jelentéktelen volt. Az adóösszeírások Zalalövőn, Zalapatakán és Zalamindszenten mindössze az alábbi csekély létszámú kézmű vest és kereskedőt vették számba 1790 és 1847 között: 66

22. táblázat
Kézművesek és kereskedők létszáma (1790-1847)
    1790 1810 1830 1847
Zalalövő kézművesek 4 17 7 16
kereskedők 14 4 2 2
Zalapataka kézművesek 11 8 6 8
kereskedők 4 2 - -
Zalamindszent kézművesek 3 3 5 5
kereskedők - - - -

Legtöbb kézműves még Zalalövőn telepedett le, bár létszámuk erősen hul lámzott. Zalapatakán évente 6-8, míg Zalamindszenten 3-5 kézműves dolgozott. Kereskedelemmel szinte kizárólag csak a zsidók foglalkoztak. (Az 1790-es öszszeírásba még nagy számmal kerültek be, később azonban alig-alig tartották őket számon az adózók között.) Zalapatakáról az 1830-as évekre „tűntek el" a kereskedők, Zalamindszenten pedig már 1790-ben sem voltak nyilvántartva.

A zalalövői adóösszeírásokban először 1799-ben jelölték meg a kézművese ket. Ettől kezdve egészen 1847-ig összesen 62 kézművest, valamint 11 kocsmárost, 7 mészárost (legtöbbjük zsidó bérlő) és 1 kereskedőt vettek számba a mezővárosban. Legnagyobb számban vargák és molnárok (11-11 fő), valamint ko vácsok (9 fő) dolgoztak Zalalövőn. Mintegy ötven év alatt 5 péket, 4-4 bognárt és asztalost, 3-3 takácsot, üvegest és szabót, 2-2 szűcsöt és szíjgyártót, végül mindössze egy-egy ácsot, kádárt, fazekast és kefekötőt írtak össze. Az 1828-as általános adóalap összeírásban egyszerre három kocsmáros és nyolc iparos; egy- egy kovács, varga, molnár, pék, szabó, üveges, takács és bognár szerepelt. A kézművesek közül a legtöbb adót a takács, míg legkevesebbet a szabó fizette. Az 1840-es években a segéddel dolgozó Heid József pékmester, Reinbacher József varga és Bauer Ferenc csizmadia voltak Zalalövő legtehetősebb iparosai. 67

A zalapatakai adóösszeírások 1791 és 1846 között 40 iparos és 3 kereskedő nevét jegyezték fel. Az iparosok közül huszonnégyen takácsok voltak, és a salomvári takácscéhhez tartoztak. (Az 1820-as években több patakai nemes is tagja volt a céhnek.) 68 Zalapatakán dolgozott még korszakunkban 4 molnár, 3 csizmadia, 2 varga, l-l fazekas, kovács, ács és szabó, valamint három, közelebbről meg nem nevezett kézműves. Az 1828-as összeírás idején 6 iparost: négy ta kácsot, egy csizmadiát és egy molnárt vettek számba. Az egyik takács kivételével mindnyájan agilisek (félnemesek) voltak. Közülük csak a molnár - az egyik föl desúr szegődményese - dolgozott egész évben a malomban, míg a takácsok és a csizmadia mintegy negyedévig folytatták csupán mesterségüket, és nem volt se gédjük sem. Tavasztól őszig ők is földművelők, többségében szőlőbirtokosok voltak. 69

Zalamindszent 1797 és 1846 közötti adóösszeírásaiban mindössze 28 iparos nevével találkozunk. Háromnegyedük (21 fő) molnár volt, és gyakran váltották egymást a két bérelt malomban. A falu állandó kézművesei a kovácsok voltak, s ők ezidő alatt hárman követték egymást. Rajtuk kívül mindössze egy-egy bognár, fazekas, lakatos és szabó dolgozott Zalamindszenten. 1828-ban egyidőben két- két kovács és molnár, valamint egy bognár tevékenykedett a faluban. 1846-ban a legtöbb adót Horváth István fizette, aki 1811 óta volt a falu kovácsa. 70

A Zalalövő környéki települések céhes életéről kevés adat került elő, azt sem tudjuk például, hogy a takácsok mellett legnagyobb számban összeírt molnárok melyik céhnek voltak a tagjai. A mindszenti, lövői és patakai kovácsok a csesztregi kovácscéhhez tartoztak, 1822 márciusában azonban önálló céh felállításához

kértek engedélyt (a budafai és szőcei kovácsokkal együtt): „már a lövői környékben a kovácsmesterek száma nagy számmal és annyira megszaporodott, hogy magunk azon környékben lévők egy különös céht fölállíthatunk". 71 Kérésüket azzal is indokolták, hogy a csesztregi céh távol van tőlük, és az oda való utazás a mestereknek nem kevés költségébe és fáradtságába kerül. Zala megye közgyűlése helyt adott a kérelemnek - a folyamodókat elegendő számúnak találta az új céh felállításához - és egy, a csesztregivel megegyező céhszabályzatot adományozott nekik. 72

Jóllehet korszakunkban a hivatalos iratok Zalalövőt mindvégig mezőváros ként (,,oppidum"-ként) emlegetették, egészen az 1840-es évek közepéig hiányzott a mezővárosi fejlődés egyik alapvető feltétele, a vásártartási jog. A legbefolyásosabb lövői birtokosok végül összefogtak, és 1842. július 4-én kérvényt nyújtottak be az uralkodóhoz. A birtokosok évenként négy országos - január 10., április 1., június 13. és november 5. -, valamint minden kedden egy hetivásár tartására kértek királyi engedélyt. Kérelmüket az alábbiakkal indokolták:

„1.) Zalalövő a vidékbeli nagy számú szorgalmatos vevő és áruló népnek öszvesereglésével a kereskedésre, nagyon kiterjedt vidékje termesztményeinek eladására legalkalmatosabb.

2.) A termesztményeknek vásárokon bizonyos és könnyű eladhatása a nép szorgalmát neveli, a mesteremberek, kéziművesek, kiknek száma itten nevelkedik, készítményeiket könnyebben eladhatni és azzal a közteher könnyebb becslésére segíttetni fognak.

3.) Az említett Zalalövői mezővárosban, mely Bécsbül Fiume és Triesztnek vezető egyik legnagyobb útjában volna Magyarországnak, többször a császári katonaság szállásolván, kinek könnyebb tarthatására szükségesek beszerzésére a helybeli adózó közönség is a vásárok tartásával alkalmatosabbá tetetik.

4.) A fent kitett országos és heti vásári napok a szomszéd Körmend, Zalaegerszeg, Csákány és Őriszentpéter mezővárosok vásárnapjaikkal [...] nem ütköznek, azért azoknak sem a helyre, sem az időre nézve károsak nem lehetnek, sőt a nagyon kiterjedt szomszédságoknak szükségesek lennének a zalalövői vásá rok." 73

A helytartótanács 1842 augusztusában a szomszédos vásártartó települések és uradalmak jóváhagyó nyilatkozatát kérte, majd miután ez 1843 januárjában meg érkezett, másfél évvel később, 1844 júniusában a lövői népességről kért újabb in formációkat. 74 A kért népességi adatokat azzal a megjegyzéssel terjesztette 1844 novemberében Zala megye közgyűlése elé a lövői járás főszolgabírája, hogy „Zalalövőhöz Zalamindszent és Zalapataka oly közel, s úgyszólván egy kapcsolatban fekszik, hogy azok mind egy helységnek tekintetnek, s minden helységnek majd mind ugyanazon egy földesuraik legyenek". 75 A salomvári plébános igazolása szerint 1844 októberében Zalalövő mezővárosban és „az ezzel szinte kapcsolatban álló, s azon egy közös birtokú földesúri jogokhoz tartozó" Zalamindszenten és Zalapatakán 518, 336 ill. 395, összesen 1249 római katolikus élt. Ugyanebben az időben 262 zsidót írt össze Zalalövő környékén a helybeli rabbi. 76

A lövőiek törekvését siker koronázta: a kérésüknek megfelelő tartalommal, 1845. január 23-án kiállított királyi kiváltságlevelet Zala megye 1845. március 3-i közgyűlésén hirdették ki. 77 A lövőiek nagyra becsülték a mezőváros gazdasági életének fejlődését (reményeik szerint) elősegítő kiváltságot. 1848 januárjában -érdemeiket megörökítendő - mindazok aláírásukkal látták el a királyi kiváltságlevelet, akik annak idején kezdeményezték a vásártartási jog kiharcolását. Szándékuknak megfelelően iktatjuk most ide a kezdeményezők névsorát: Kiss Pál, Thassy Mihály, Ágoston József, Tuboly János, Horváth Zsigmond, Domján Er zsébet (Hetésyné), Nagy Pál, Simon János, Sáska Imre (Nagy Jozefa asszonyság vallományosa) és Czányuga Ignác. 78

Zsidó társadalom

A térség kézművesiparában, főként pedig kereskedelmében jelentős szerepet játszott a Zalalövőn egyre nagyobb számban megtelepedő, és Zalapatakán is jelen lévő zsidó népesség. A zsidók lélekszáma e településeken a következőképpen alakult 1793 és 1849 között: 79

23. táblázat
A zsidóság létszáma (1793-1849)
  1793 1798 1802 1818 1828 1832 1848 1849
Zalalövő 89 82 80 96 117 152 176 158
Zalapataka 16 42 20 20 15 29 - 6

Zalalövőn 1798-ban és 1818-ban 20-20, míg 1848-ban már 44 zsidó családot írtak össze. 1848-ban a családok legtöbbjében 1-3 gyermek volt. Három család ban élt öt-öt gyermek, egy-egy család pedig hét, illetve tíz gyermekkel is büszkél kedhetett. A házaspárok között magas volt az egészen fiatal (ül. idősebb) gyermektelenek aránya, és viszonylag sok egyedülálló zsidó is lakott Zalalövőn. A lövői zsidóság nemek és életkor szerinti megoszlása 1848 nyarán a következő volt: 80

24. táblázat
A zalalövői zsidóság életkor és nemenkénti megoszlása (1848)
Korcsoport Férfi Együtt
0-9 éves 23 25 48
10-19 18 10 28
20-29 27 21 48
30-39 20 12 32
40-49 4 4 8
50-59 5 3 8
60-69 1 1 2
70- 1 1 2
Osszesen: 99 77 176

Zalalövő zsidó népességének 54 %-a 20 év alatti volt, és a férfiak száma — az egyedülállók miatt - jelentősen meghaladta a nőkét. A lövői zsidók 79 %-a (139 fő) helyben született. Heten Zala megye más településeiről, 11-en Vas megyéből, 15-en pedig Magyarország távolabbi megyéiből - így pl. Sopronból és Veszprémből — származtak. Külföldön mindössze hárman születtek: ketten Morvaországban, egyikük pedig Horvátországban.

Foglalkozást 59 férfi esetében jegyeztek fel az összeírások. Legtöbben, összesen 34-en, valamilyen kereskedelmi tevékenységet folytattak. Az „aprólékos" kereskedők 14-en, a rongykereskedők pedig 13-an voltak. Rajtuk kívül akadt még egy boltos és két boltoslegény, egy-egy gyapjú (és gubacs), valamint lókereskedő, továbbá egy közelebbről meg nem nevezett, és egy falun árusító házaló kereskedő. A lövői zsidók közül ketten mészárosként dolgoztak, egy-egy társuk pedig kocsmáros és fuvaros volt. A kézművesek (16 fő) között legtöbben a szabók voltak; mesterek hatan, legények és inasok pedig négyen. Üvegesként kettő, szűcsként, irhásként és vargaként pedig egy-egy lövői zsidó dolgozott. Élt még Zalalövőn egy zsidó orvos - a már említett Grünbaum Bernát -, egy tanuló, továbbá egy kántor (éneklő) és egy rabbi, a horvátországi, varasdi születésű, 42 éves, ötgyermekes Anhalczer Henrik. A lövői zsidó gyerekek tanítója a helybeli születésű, 22 éves Anhalczer Rudolf volt.

A zalalövői zsidó hitközség állítólag - a később elpusztult hitközségi levéltár tanúsága szerint - 1797 körül alakult. Alapítói Popper Jakab szabó, és Rechnitzer Henrik gazdálkodó voltak. Első rabbijuk, Anhalczer Jakab hosszú ideig vezette a közösséget. Templomuk állítólag 1830 körül épült a hitközség tagjainak adományából. 81 Ennek azonban ellentmond az alábbi, a lövői zsidók és a Thassy-famí-lia között a zsinagóga felépítéséről 1811. szeptember 29-én kötött szerződés:

„1. Mi, a jószág birtokosi megengedtük lövei zsidóságnak, hogy azon temp- lomjokat, mely saját fundusunkra [telkünkre] megboldogult eleink által építetvén volt, régisége és kicsiny volta miatt öszveronthassák, s helyében három quadrát öllel nagyobbat téglábul s kemény materialekbul önnön magok költségén, fárad ságán szabadon építhessenek; amint hogy felépíteni azont elkezdvén, tartoznak is a most folyó 1811. esztendőben esendő Szent Mihály napjáig tökéletesen elvégezni, és használásáért a most említett Szent Mihály napjátul fogva az örökös megegyezés szerint árendát fizetni, éspedig ilyenképpen:

2. hogy minekutána a zsidóság magára felvállalván a zsinagógának újra leendő felépítését, minket birtokosokat néminemű költségektül s fáradságnál megmen tett volna, ezen tekintetbül a zsinagógához birtokul általengedjük nékik még a mellette lévő fürdő házat, többi közel helyheztetett három házakkal egyetemben, úgy, hogy ezen 5 darabokbul álló épületeknek használásától esztendőrül esztendőre" 150 forintot fizessenek. 82

Ezek az épületek az 1811-ben újjáépített zsinagógával együtt Zalalövő köz pontjától északra, Körmend felé, az országos főútvonaltól nyugatra álltak. Zala megye útjainak 1832-es leírása szerint a lövői zsidóknak négy boltjuk volt, és „mindnyájan apróbb kereskedésből" éltek. 83 Zalalövő ekkoriban több vendégfogadóval és kocsmával is büszkélkedhetett. A zsidó fogadósok, kocsmárosok és mészárosok hasonló bérleti szerződésekre léphettek a lövői birtokos nemesekkel, mint amilyent a Thassy-család kötött 1815. szeptember 29-én Friderik Antal zsidóval. A vendégfogadó és mészárszék bérleti díja 250 rajnai forint volt évente. A szerződés a bérlő kötelességeit az alábbi módon fogalmazta meg: „megengedtetik néki ezen contractus mellett, hogy a mészárszékben vághasson, kiváltképp pedig kötelességében fog állani mindenkor jó marhát vágni, avagy más módjával az uraságot jó hússal providealni [ellátni] amikor itt Lövőn tartózkodni fog, úgy nemkülönben a vendégfogadóban jó bort, sört, pálinkát mérni s árulni egész esztendő alatt tartozzon, ahol egyszersmind mindennemű kereskedés is, mely a vendégfogadónak becsével nem ellenkezik, megengedtetik". 84

Közlekedés

A zalalövői cs. kir. postahivatal korszakunkban is Zala megye postaforgalmának egyik csomópontja volt. Ez látta el az állami levélposta szolgálatot, valamint az állam magánvállalataként működő személy-csomag-, és pénzszállítást. A zalai megyeszékhely, Zalaegerszeg postaforgalma is jelentős mértékben a lövői posta hivatalon keresztül bonyolódott le. Így pl. 1845 novemberében Deák Ferenc arra kérte Kossuth Lajost, hogy „küld el a pénzt diligence [delizsánsz, azaz személyszállító postakocsi] által Zalalövőre, hol én azt megkapom". 85 A lövői postahi vatalt a XIX. század elején Ján Ferenc postamester vezette. A postamester 1810 augusztusában - a napóleoni háborúk idején - azt panaszolta, hogy „a múlt háborúi viszontagságok, renden kívül való utazók szállítása, leginkább pedig a szünet nélkül való [...] katonai transportok szállítása miatt a postalovak és helységek vonós barmainak száma felette megkisebbedett és elgyengült". 86 1810-ben máskülönben is rájárt a rúd a postamesterre; háza a tűz martaléka lett. 87 Ján Ferenc halála után özvegye, Nagy Katalin vette át a postahivatal irányítását. 1822 tava szán a helytartótanács arra utasította az özvegyet, hogy a hivatal ellátásához sze rezze be a postamesteri kinevező oklevelet. 88 A postamester lányát, Ján Borbálát a szentliszlói Tuboly János táblabíró vette feleségül. Fiúk, ifjabb Tuboly János előbb a nagyanyja mellett dolgozott postai adminisztrátorként és kiadóként, nagyanyja halála után pedig - 1827 júniusában - a postamesteri hivatal elnyerésé ért folyamodott. 89 A Tuboly-testvérek 1828 májusában osztották szét egymás közt az örökségüket, és Jánosnak — kérésének megfelelően — az anyai örökség, a zalalövői birtok és postahivatal jutott. A mintegy 2000 forint értékűre becsült postahivatal mellett Jánoshoz került még négy ló, valamint három különböző típusú szekér is. 90 Tuboly János 22 éves korában, 1828-ban lett lövői postamester, és korszakunk végéig ő látta el e hivatalt. Az 1840-es években Zalalövő egyik legtekintélyesebb nemeseként tartották számon. Bár a postamesteri hivatalból tekintélyes bevétele származott, amellett még mintegy 150 holdas földbirtokkal is rendelkezett. 91

Zalalövő és a szomszédos települések számára nemcsak előnyt jelentett az or szágos főút nagy forgalma, hanem fokozott megterhelést is. Zalalövő az alábbi -gyakorta használt - katonai felvonulási útvonalak csomópontjában feküdt: Zág ráb-Bécs, Bábolna-Friedau, Pest-Friedau, Buda-Radkersburg és Komárom- Fiume. Katonai átvonulások alkalmával a lövői és mindszenti adózókhoz mint egy 150, a környező kisebb településekkel együtt pedig kb. 200 katonát lehetett beszállásolni. 92 A környékbeli lakosságra különösen nagy terhet róttak a napóle oni háborúk hátországi csapatmozdulatai. 1810 januárjában pl. 500 lovat rendeltek Zalalövőre, hogy a tüzérség ágyúit és egyéb felszereléseit Varasdra szállít sák. 93 A katonaság békeidőben sem kímélte a környéket. 1821 márciusában a lövői, mindszenti és patakai adózók azt panaszolták, hogy a katonaság szörnyen sarcolja őket, mivel reggelit, ebédet, vacsorát „nagy tál ételbül és elegendő sót" kénytelenek neki adni. 94 A katonaság szabályellenes, sőt törvénytelen zsarolásai miatt Zala megye közgyűlése tiltakozott a helytartótanácsnál, és a panasz orvoslásához a katonai hatóságok közbenjárását kérte. 95 Tiltakozásuk azonban fabatkát sem ért, ezért alig két évvel később, 1823 novemberében a lövői és mind szenti adózók ismét kénytelenek voltak szóvátenni, hogy „a legnagyobb ország- útban lévén, az általmenő katonaság által, amelynek főzeléket, sót és egyebeket minduntalan adni kénytelenek, majd semmivé tétetnek, de adójuk is ezen esztendőben pengőpénzben lévén kivetve, egészen végső pusztulásra jutnak". 96

Nemcsak a beszállásolt katonaság élelmezése, hanem a katonaság fuvarozása is gondot jelentett a környékbelieknek. 1842 augusztusában az alábbi ügyben kérték Zala megye segítségét a lövői, mindszenti és patakai adózók: „Mi a tekin tetes katonaságot házainknál tartjuk is, szállással ellátjuk, és saját marháinkkal s szekereinkkel körmendi állapodásra által is szállítjuk. Semmi legkisebb panasztételre okunk nem lehetne, ha a transportok Körmenden a városban megmaradnának, de télen-nyáron, jó és rossz útban mindenkor Körmendtől messze távolság ra kelletik keservesen elvinnünk (holott a katonai nyugtákban csak Körmendig nyugtattatunk meg), és sokszor elannyira az erős hajtás miatt is elkínozzuk ökreinket, azok megsántulván, némelykor egy holnapig sem foghatjuk be, és sem magunknak, sem uraságunknak, sem a tekintetes nemes vármegye szolgálatára nem használhatjuk". 97 Zala megye közgyűlése a sérelem orvoslását kérte Vas megyétől. Vas megye azonban azzal utasította vissza a lövőiek panaszát, hogy a vasi adózók is gyakran kénytelenek Zalalövőn vagy Zalaegerszegen túl fuvarozni a katonaságot, így a szolgáltatások kölcsönösen kiegyenlítik egymást. 98

Az országos fő posta- és kereskedelmi út Zalalövőn átvezető szakaszát a következőképpen jellemezték az 1830-as években: „A lövői balpart oldalán lévő út horgas, mely csaknem a zsidók zsinagógájáig tart; havas és szeles időben nagyon alkalmatlan. Onnét az út jobb felén vagyon a horgas útnál lefolyó víznek az árka, mely a házak között - kerteken keresztül - vizét a Zalába, vezeti. A városon keresztül ezen út mindenütt árkolatlan, és nem éppen elegendő széles; kövecsezve meg vagyon áltáljában.

Az útnak bal oldalán, templomon alul lévő kútnál kezdődik a zalalövői hídnak töltése, mely kezdetén semmi, ötven ölnyi hosszasság után pedig a hídnak balról lévő fejéig a föld színétől 12 láb magassága vagyon, úgy szinte a hídnak jobb fejé túlnyúlik a töltés egészen a part alatt jobbról levő vendégfogadóig, ahol is a lövői, vagyis a Zala völgyének jobb partja kezdődik. Mind a töltés, mind pedig a partnak oldalán az út elegendő széles, meg vagyon az egész szélessége kövecsezve, csak az az alkalmatlanság, hogy a záporesők az útról, mely a part oldalán le nyúlik, a kövecset lesodorják, és többízben az út ezáltal megrongyoltatik". 99 Mi után az út mind Lövőtől északra, mind pedig délre meredeken emelkedett, akár Trieszt felől Bécsnek, akár Bécsből Triesztbe ment a szekér, a meredek parton csak pódovak vagy ökrök befogásával lehetett a szállítmányt felvontatni. Korszakunkban Zalalövő környékén az utakat még nem korszerűsítették, a Zala folyó hídját azonban - amelyen át a főútvonal vezetett - átépítették.

Hídépítés

1791-ben a lövői ún. vámos híd már nem a Perneszy és más rokon családok, hanem Zala vármegye tulajdonában volt, sőt a földesurak által építtetett régi fa híd már nem is állt, mert tőle nyugatra a vármegye egy új fahidat állított fel. 100 Amikor 1810 novemberében felbecsülték, hogy mennyibe kerülne egy, a lövői vámos híddal tökéletesen megegyező szerkezetű új fahíd felépítése, úgy találták, hogy az ácsokon és cölöpverőkön kívül 504 ember segítségével 36 nap alatt lehetne elkészíteni, és az anyagköltségek, valamint a munkadíj mintegy 10400 forintot tennének ki. 101 A lövői fahíd állapota 1820-ra erősen megromlott, és Bertalan Pál főszolgabíró abban az évben két alkalommal is új híd építését javasolta a megye közgyűlésének, sőt, májusban már be is mutatta - mind kőből, mind pedig fából — az új híd Póka Antal mérnök által kidolgozott tervrajzát, és az építés költségvetésének tervezetét. A közgyűlés azonban túl költségesnek találta a tervezeteket, és az építést egyelőre elhalasztotta. 102 1822 októberében a lövői járás főszolgabírája az alábbiakat jelentette a vármegyének: „a zalalövői vámos híd a Zala vizén naprul-napra rosszabb állapotban jutván, oly rossz karban vagyon, hogy ha újonnan nem építtetik, félő, hogy még az idén vagy jövő esztendőn el pusztul, és minthogy Bécsbül Olaszország felé legnagyobb passus [útvonal] volna, és a legterhesebb szekereken járnának azon keresztül, könnyen megtörténhetik, hogy valami szerencsédenség is esik rajta; eddig is már bizonyosan letörött és szerencsédenség is esett volna rajta, ha a mellékes kis híd nem volna, mely Ő fölségének keresztül lett utazásakor építtetett ezelőtt 4 vagy 5 esztendőkkel, azon okbul, hogy már akkor a nagy híd Bajomi földmérő úr által megvizsgáltatván, Öfölségének általmenetelére veszedelmesnek találtatott, és azolta jobbára mindég azon kis hídon mentek keresztül a nagyobb szekerek is, melyen azonban árvizes időben keresztülmenni éppen leheteden, mert fölötte folyik el a víz, és a múlt esztendőn már meg is rontotta, a vasmacskákat is, melyek összetartják, el szaggatta". Hiába javítgatták az elmúlt években a hidat, annak lábai, tartócölöpjei tönkrementek, ezért halaszthatadanná vált az építés — vélekedett a főszolgabíró. 103 Most már a vármegye is beleegyezett az új lövői híd építésébe, és a hely tartótanácstól kért rá engedélyt. A helytartótanács 1826 márciusában járult hozzá a hídépítéshez, de nem a Zala megyében kidolgozott, hanem az „ország fő építési kormánya" által készített tervrajz alapján. 104

A lövői kőhíd építésének előkészületei 1826 tavaszán kezdődtek. Őszig elkészültek az építkezéshez szükséges felvonulási épületek, és hozzáláttak a földmunkákhoz is. Miután az építkezés legnehezebb részét a vármegye egerszegi tömlöcében őrzött, közmunkára ítélt rabokkal kívánták elvégeztetni, előbb gondoskodni kellett a rabok Zalalövőn történő elhelyezéséről, felügyeletéről és ellátásáról is. 1826-ban Kolosváron elkészült a 60 rab befogadására alkalmas tömlöc, magas kerítéssel, valamint az őrök, a mérnök és a megyei építésvezető szállása. Felépültek az ellátáshoz szükséges konyhák, továbbá a szerszámok és más esz közök raktározására szolgáló kamrák is. 105 Maga a hídépítés 1827 tavaszán kezdődött, és 1831 őszére fejeződött be. A rabok felügyeletére katonaságot kért a megye, ezt azonban a hatóságok megtagadták, így azután megyei foglárok és pandúrok őrizték őket. Az évente tavasztól őszig tartó építkezésen az építőmesterek — kőművesek és ácsok — vezetésével folyamatosan 60 rab dolgozott. 106 Az építkezést hátráltatta mind az építőanyag nem megfelelő minősége és mennyisége, mind pedig a fizetett munkások alacsony napibére, ezért is húzódott el öt esztendeig. 107 A hídépítés során hatalmas mennyiségű földet mozgattak meg, és roppant tömegű követ építettek be. Az építkezés méreteit jól jellemzi, hogy 1826 és 1831 között 10563 négyökrös és 5821 kétökrös szekér hordta Zalalövőre az építőanyagot: követ, téglát, meszet, homokot, földet, fát és vasakat. Mindeközben a környékbeli falvak adózói mintegy 18800 gyalognapszámmal járultak hoz zá az építkezés sikeréhez. 108 Míg a mindszenti parasztok elsősorban a favágásnál és a földmunkákban segédkeztek, Lövőn a kézművesek (bognár, pintér, asztalos és kovács) számára jelentett alkalmi megrendeléseket az építkezés. 109 Az új lövői kőhíd elkészítése Zala vármegye egyik legnagyobb reformkori építkezése volt, mind a felhasznált építésianyag mennyiségét, mind az igénybevett munkaerőt, mind pedig a költségeket tekintve. A 32 öl hosszúságú, ötboltozatú (egyenként 6 öles boltozatokból álló) kőhíd négy 7 láb vastagságú pilléren nyugodott, és 10 láb vastagságú hídfőkben végződött. 110 Ez a - később helytelenül „római híd"-nak keresztelt — kőhíd vált azután Zalalövő (községi pecsétjében is megjelenő) jel képévé. 111

A híd felépítése után a rajta áthaladó szekereknek lovanként 9, ökrönként pedig 4,5 krajcár vámot kellett fizetni. 112 A vármegye tulajdonában lévő híd vám-szedési jogát háromévente árverés útján adták bérbe. 113 A lövői híd vámszedője általában a hídtól délre, a postaút mentén fekvő vendégfogadóban kialakított vámszedő szobában lakott. 114 Már a hídépítés idején javasolták önálló vámház építését, sőt Póka Antal mérnök el is készítette a terveket, Kiss Pál, a vendéglőtulajdonos földesúr pedig e célra ingyen telket ajándékozott. 1831 márciusában azonban a megye közgyűlése elodázta a döntést, arra hivatkozva, hogy az. országgyűlés várhatóan el fogja majd törölni a vámokat. 115 A vámok azonban maradtak, és Donászy Alajos, a lövői hídvám bérlője (az 1835-ös sikertelen kísérlet után) 1836 márciusában ismét a vármegyéhez fordult egy önálló vámház építésének érdekében. Mint kérelmében írta, „vámháznak hiányosságával a vendégfoga dóban kényteleníttettem 100 forint árenda fizetéssel egy szobát felvenni, mely is a vámszedésre iszonyú alkalmatlan, s rossz zárokkal elkészítve, minden untalan rettegésben vagyon ottlételem, hogy az korcsmába dombérozók által mindenem elraboltatik [...]. Még nagyobb akadályom, hogy a vámon keresztül jövő-menő fuvarosokat, kik vámfizetés nélkül szökdözni szándékoznak, nem büntethetem, mivel a korcsmában költenek, a korcsmáros gazdám nagy pártjokat fogja, büntetni nem merem, mert azzal fizet a korcsmáros, ha nem tetszik, takarodjam a háztul, őneki az árendafizetésem nem kell"! 116 A megye most már áldását adta a vámház építésére, a közgyűlést azonban nem a kocsmai viszonyok hatották meg, hanem az a körülmény, hogy telek ingyen állt rendelkezésre, és nem kellett fizet ni a hídépítésből helyben megmaradt kőért és mészért sem. A két szobából valamint egy-egy konyhából és kamrából álló vámház újabb építési terve elkészült ugyan 1836 áprilisában, a vámház azonban végül mégis az 1831-es tervek alapján épült fel a főút mentén, a kolosvári vendégfogadóval szemközti, keleti oldalon. 117 1838 szeptemberében már a kész vámházhoz szükséges istálló és szekérszín terveit hagyta jóvá a megye közgyűlése. 118 Donászy Alajos haláláig, 1848 őszéig volt a lövői hídvám bérlője. 1848 áprilisában a bérleti szerződés felbontását, vagy a bérleti díj egy részének elengedését kérte a megyevezetéstől, tekintettel arra, hogy a „rendkívüli események miatt a kereskedés is pangásba jött, s ezáltal a fuvarozá sok is felette meggyérültek". 119 Kérelmét akkor elutasították, augusztusban mégis helyt adtak neki, és elengedték az évente fizetendő 1200 forint bérleti díj negyedét, Donászy azonban 1848-ban egy fillért sem fizetett be a megye pénztárába. 120

Vallásfelekezetek, katolikus egyház

A Zalalövő környéki települések lakosságának többsége korszakunkban is a római katolikus vallásfelekezethez tartozott. A második legnépesebb felekezetet a Zalalövőn és Zalapatakán viszonylag nagy számmal élő izraeliták alkották. A környék protestáns lakossága elenyészően csekély volt, legnagyobb számban még Pusztaszentpéteren éltek reformátusok. Zalalövőn és Zalapatakán alig néhány evangélikust, és egy-két reformátust vettek csak számba, Zalamindszentnek pedig nem volt egyetlen protestáns lakója sem. A környékbeli települések teljes lakosságának pontosabb felekezeti megoszlása az alábbiak szerint alakult 1793 és 1849 között: 121

25. táblázat
Zalalövő felekezeti megoszlása (1793-1849)
  1793 1802 1828 1832 1849
római katolikus 343 302 416 372 404
református - - - - 2
evangélikus - - 8 - 4
izraelita 89 80 117 152 158
összesen: 432 382 541 536 568

 

26. táblázat
Zalapataka felekezeti megoszlása (1793-1849)
  1793 1802 1825 1832 1849
római katolikus 490 458 460 381 275
református - - - 1 1
izraelita 16 20 15 29 6
összesen: 506 478 475 411 282

 

27. táblázat
Zalamindszent felekezeti megoszlása (1793-1849)
  1793 1802 1828 1849
római katolikus 384 396 319 335
izraelita - - - 25
összesen: 384 398 319 360

 

28. táblázat
Vusztaszentpéterfelekezti megoszlása (1793-1849)
  1793 1802 1828 1849
római katolikus 65 54 40 60
református - 46 49 26
evangélikus - 10 - 2
összesen: 65 110 89 88

A fenti települések római katolikus hívei valamennyien a szombathelyi egy házmegye zalaegerszegi esperesi kerületének salomvári plébániájához tartoztak. Plébánosuk 1789-től a győri, 1754 körüli születésű Cseh Károly volt, aki a győri papi szemináriumban nevelkedett. Előbb Bánokszentgyörgyön volt káplán, majd pedig Kercán plébános, Salomvárra ezután került. Magyarul és németül is tudott, és mind az anyaegyházban, mind pedig a fíliákban magyarul szólt a néphez. 122 Cseh plébános halála, 1809 decembere óta Sághy Mihály szolgált plébánosként Salomváron. Sághy a Sopron megyei Répceszemerén született 1783-ban, és a szombathelyi szemináriumban nevelkedett. Előbb a szombathelyi szentszéki bíróságnál dolgozott jegyzőként, majd pedig több mint három évig a szombathelyi püspök titkára volt. Sághy 1813 decemberében Zalaegerszegre került esperesnek, 123 helyét 1814 elején Horváth József plébános foglalta el Salomváron. Horváth Felsőszakonyban született 1775-ben, és 1801-ben szentelték pappá. Alsó-lendván és Meszlenben káplán, Kámban adminisztrátor, Egyházasrádócon pedig plébános volt, mielőtt Salomvárra került volna. Beszélt németül is, és 1822 janu árjában bekövetkezett haláláig látta el Salomváron a szolgálatot. 124 1822 februárjától haláláig, 1829 márciusáig Kardos Mihály volt Salomvár plébánosa. Pinka mindszenten született 1787-ben, és 1812-ben szentelték pappá. 1812-től 1817-ig Salomváron, 1817-től 1822-ig pedig Zalaegerszegen volt káplán, ezután került vissza Salomvárra plébánosnak. 125

1829 májusától korszakunk végéig (sőt tovább, 1864-ben bekövetkezett haláláig) Dese Ferenc volt Salomvár plébánosa, aki a Vas megyei Gasztonyban szü letett 1791. február 22-én, nemes szülők gyermekeként. A szombathelyi szeminá rium növendéke volt, és 1814 áprilisában szentelték pappá. Előbb Szentgyörgy völgyön majd Alsólendván volt káplán, azután pedig tíz esztendei zalatárnoki plébánoskodás után került Salomvárra. 126

Zalalövő templomát, amely a főpostaút és az egerszegi országút kereszteződésében, attól délkeletre állt, az 1801-es egyházlátogatás alkalmával még romosnak találták. 1803-ban újították fel és egészítették ki: új tetővel fedték be, sekrestyét építettek hozzá, 1804-ben pedig orgonát is kapott. 1830-ban már ismét romos állapotban találták a kb. 300 személy befogadására alkalmas, zsindellyel fedett és téglával padozott kis templomot. Korábbi fa kórusa helyére téglából újat építettek, ám padjai most sem voltak, csupán egy karosszék és tíz egyszerű szék állt benne. A szertartások során használt könyveket, eszközöket és papi öltözeteket a téglapadozatos sekrestye szekrényében tartották. Szentmisét minden második vasárnap és ünnepnapokon tartottak benne. Miután a templomot Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték, az ő ünnepén tartották a búcsút is, mégpedig a mezőváros földesurainak költségén. A lövőiek ekkor már a Kolosvártól délre, a főút mentén fekvő (mai) temetőt használták. 127

Zalapataka 1750-ben épült boltíves, téglaboltozatú templomát, mely szintén kb. 300 személy befogadására volt alkalmas, 1830-ban elég jó állapotban találták. Volt benne a lövőihez hasonló sekrestye, kórus, valamint egy karosszék és négy másik szék is. Kriptája az építtető Nagy család tagjainak földi maradványait őrizte. Itt Szent Anna ünnepén tartottak búcsút, mivel a templomot az ő tiszteletére szentelték. 1830 előtt minden második, azután pedig minden harmadik vasárnap misézett itt a salomvári plébános. A falu végén létesített új temetőt 1801-ben szentelték fel. 128

Zalamindszent téglapadozatos templomát, mely kb. 100 főt fogadhatott be, 1801-ben még szalmatető, 1830-ban viszont már cserép fedte. A helyreállítás minden költségét a hívek fedezték, majd a helység kocsmájának bevételét fordították a templom fenntartására. A Mindenszentek tiszteletére szentelt templomban rendszeresen csak Mindenszentek napján miséztek, alkalmanként pedig - külön kérésre - a halottakért tartottak misét. A búcsút ugyancsak Mindenszentek napján rendezték. 1801-ben a mindszentiek még a templom melletti temetőbe temetkeztek. 129

Pusztaszentpéter kápolnája 1801-ben a falun kívül, egy kis dombon állt. Padozata tégla volt, födéme boltíves és szalmával fedték. Nem volt sem kórusa, sem oratóriuma, sem orgonája, sem sekrestyéje, sem pedig kriptája. A mintegy 4 öl hosszúságú és 2 öl szélességű kis templomba kb. 80 személy fért. Szent Péter és Pál tiszteletére szentelték, és az ő ünnepükön, a búcsú alkalmával tartottak csak benne szentmisét. A kápolnának nem volt tornya, nem messze tőle egy fa harangláb állott. A falu temetője a kápolna körül feküdt. A kis kápolna 1811-ben közel állt az összeomláshoz, az 1821-es egyházlátogatás alkalmával romosnak találták, 1830-ban pedig már maradványai sem voltak. Bútorait és berendezéseit Salomvárra vitte a plébános, építőanyagát pedig valószínűleg széthordták a kör nyékbeliek. 130

Oktatásügy

Zalalövőn és a szomszédos településeken korszakunkban gyakorlatilag csak katolikus felekezeti oktatás folyt, csupán a lövői zsidók rendelkeztek saját tanítóval az 1840-es években. 131 A katolikus iskola tanítója azonban nemcsak a gyermekek oktatásával-nevelésével foglalkozott, hanem bizonyos kántori teendői is voltak - pl. éneklés, orgonálás, harangozás — emellett még gazdálkodott, és általában ő látta el a jegyzői feladatokat is. 1801 áprilisától Laky József, 30 éves, körmendi származású tanító tevékenykedett Zalalövőn. Azelőtt Körmenden és Lentiben tanított, és a magyaron kívül németül is tudott. Háza, melyet a lövőiek készítettek gerendákból (boronaház) a plébánia telkén, a templom mellett - attól délre, a postaút mellett - állt. A mindössze egyetlen szobából, valamint konyhából és kamrából álló épület lakószobáját használták tanítás céljára is. A tanításért minden olvasni tudó gyerek után 15, minden írástudó gyerek után 18 krajcárt, télen pedig egy szekér tűzifát is kapott. A lövői tanító látta el a munkakörével kapcsolatos teendőket Zalamindszenten, Zalapatakán és Pusztaszentpéteren is, a lövőivel megegyező javadalmazás fejében. 132

1811-ben ugyanilyen körülmények között folyt Zalalövőn az oktatás, annyi különbséggel, hogy ettől az évtől a Zala megyei, kapornaki születésű Trapp István volt a tanító. Ö a magyaron kívül keveset latinul is értett, és azelőtt Cseszt- regen szolgált. 133 1815-től kezdődően korszakunk végéig (1849-ig) Mihálka János volt Zalalövő tanítója. Zala megyében, Pákán született 1792 körül, felesége Jona Anna volt. Beszélt magyarul, horvátul és valamelyest németül is. Mihálka egyben a mezőváros és Zalamindszent jegyzői teendőit is ellátta. Házát, amely egyben iskola is volt, a lövőiek tartották fenn és javították. 1830-ban tették a lövői, patakai, mindszenti, pusztaszentpéteri és fernekági adózók kötelességévé, hogy egy ennél megfelelőbb iskolaházat építsenek, amihez a földesurak adnák az építőanyagot 134 — erről az építkezésről azonban nincs tudomásunk. Megfelelő források hiányában azt sem tudjuk, hogy korszakunkban hány környékbeli gyerek járt iskolába, és ott milyen mélységben sajátították el az írás és olvasás tudományát. Mindenesetre tény, hogy Zalalövő és Zalamindszent elöljárói (bírái és esküdtjei) még 1849-ben is kivétel nélkül analfabéták voltak. 135 Az 1830-as évek elején a zalapatakai elöljárók többsége sem tudott írni. 136 Egy 1844-es beadványon ötven lövői, patakai és mindszenti adózó szerepel, közülük azonban mindössze hárman voltak csak képesek saját kezű aláírásra, a többiek „X"-et tettek a nevük után. 137 Más, 1849-es iratok szintén azt tanúsítják, hogy még az 1840-es években is csupán néhány kisnemes vagy agilis tudott Zalalövő környékén - a jegyzőkön és a birtokos nemeseken kívül — írni és olvasni. 138

Az oktatás színvonalával és körülményeivel maguk a lövőiek is elégedetlenek lehettek, legalábbis ezt tanúsítja az a beadvány, amelyet egy új „népnevelő inté zet" felállítása érdekében terjesztettek be Zala megye közgyűléséhez 1844 februárjában a legtekintélyesebb helybeli birtokosok; Kiss Pál, Thassy Mihály, Nagy Pál, Tuboly János, Horváth Zsigmond, Simon János és Czányuga Ignác: „Zala lövői mezővárossal Zalapatakai és Zalamindszenti helységek természetes öszve-köttetéseknél fogva több századok óta öszveolvadván, e népes nagy három helység oskolaház nélkül vagyon, a jelenleg is oskola csak ház nevet viselő, s alig egy néhány egyedet befogadható vityilló fárabeli plébánusnak elvitathatatlan birtokán épült ház, melytül a három helységbeli nép haszonbér fejében a plébánusnak évenként egy pengő forintot fizet [...], — nehogy azonban e három helységben majd kétszáz egyénre menő ártadan gyermekek oskola hiánya, ön és szüléjök be-számíthatatlan vétke nélkül, elméjök ki nem képeztetésök miatt a tudadanságnak, mint minden rosszak szülőanyjának tovább-tovább is áldozatul hagyassanak, alulírottak a kor kiáltó szükségéhez képest, az egyének száma tekintetben vételével is egy, Zalalövői mezővárosban, a három helység középpontja táján, a főposta- úttól, az örökös lárma és zörej helyétül távol, a zalalövői földesurak, s nem a fárabeli plébános urat illető birtokán, célszerű népnevelő intézet felépítését elha tározni, az építésre szükséges előleges intézkedést munkába venni, parányi ere- jekkel hazafiúi kötelességeknél fogva elkezdették". 139

A lövői birtokosok az új iskolát a község tulajdonában levő, használaton kívüli területre, az ún. „Perneszy várhely"-re kívánták építtetni, míg az érintett te lepülés adózó lakossága ragaszkodott ahhoz, hogy az iskola helye a templom mellett, a mezőváros központjában maradjon, és csak ezzel a feltétellel támogatták az új iskola építését. Az volt a véleményük, hogy a másik, templomtól távolabb eső építési hely „mind a mesternek, mind pedig kivált oskolás gyermekeinknek káros és alkalmadan, ezeknek kivált téli és őszi hideg időkben, midőn pedig őket küldhetjük leginkább oskolába, ruhátlan és mezídáb oly messziről a templomba és harangozni járni lehetetlen lévén, ebbéli oskolai neveléseknek és egyházi rendeltetéseknek meg nem felelhetnek, azért sokan kimaradni kénytelenek lesznek [...].

Mind a püspöki visitákból, mind pedig a köztudományra nézve világos az, hogy a mesterlakást nem a földesurak, kik közül talán némelyek ily újítást tenni akarnak, hanem mi, alulírt szegény adózók építjük, tatarozzuk és tartjuk fenn, a plébános úrnak az ettől való járandóságot mi fizetjük, [...] midőn az oskolaház elégett, azt mi építettük fel; ez okokra nézve mi a mestert és iskolaházat magun kénak tartjuk, és mivel a földesurak oda gyermekeiket sem járatják oskolába, ezeket önnön gyermekeink számára rendelve lenni hisszük, azért úgy hisszük, hogy az ilyetén rendelkezésekhez első beszólásunk, kész jussunk vagyon". 140

Az eltérő álláspontot képviselő felek végül - 1844 augusztusában - abban egyeztek meg, hogy telket cserélnek a plébániával: a plébánia megkapja a Perneszy-féle várhelyet, míg a lövőieké lesz az a terület, amelyen az iskola és a tanítólakás áll. így a mezőváros központjába kerülhet az új iskolaépület is, amelynek tervezett építését az adózók „kézi és marhás munkákkal elölsegíteni ígérték". 141

 

FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC

Jobbágyfelszabadítás

Az 1848-as forradalom egyik legfontosabb vívmánya a jobbágyrendszer felszámolása volt. Az 1848:9. tc. azonnali hatállyal és kötelező jelleggel eltörölte a feudális szolgáltatásokat, az úrbéres szerződések alapján teljesített robotot, dézsmát és pénzbeli juttatásokat. A volt jobbágyok az általuk használt föld szabad tulaj donosaivá váltak, az úriszékek, a földesúri bíróságok eltörlésével pedig megszűnt személyes alávetettségük is. A jobbágyfelszabadítás 1848. május 8-án, az áprilisi törvények kihirdetésekor lépett (hivatalosan is) életbe Zala megye területén. Zalalövőn ekkor — az 1851-es hiteles birtokfelmérés szerint 142 — 15 volt jobbágy és úrbéres zsellér jutott szabad földtulajdonhoz.

29. táblázat
Felszabadult úrbéres birtokok Zalalövőn (1851)
Jobbágy vagy zsellér neve Hold
belső telek szántóföld rét sűrű Kolosvár összesen
Zsiga János 0,69 - - - - 0,69
Kovács János 0,03 - - - - 0,03
Szekeres Ferenc 7,81 1,13 1,41 0,14 - 10,49
Pesti György - 4,20 - - 1,69 5,89
Nagy Ferenc 3,26 13,80 1,05 1,54 - 19,65
Gyarmati István 6,52 12,45 - 0,93 - 19,90
Pesti Imre József 5,07 17,71 1,89 - - 24,67
Pesti Ferenc, ifjabb 2,80 22,31 3,14 2,58 - 30,83
Kovács Ferenc 12,06 - 4,66 - - 16,72
Járfás József 8,68 10,95 4,02 0,30 - 23,95
Pintér Ferenc 1,61 - 1,75 - - 3,36
Takács János 1,32 - 1,40 - - 2,72
Simon György 1,05 1,07 1,16 - - 3,28
Pap György 2,99 1,20 - - - 4,19
Horváth János - - - - 0,54 0,54

Kisebb-nagyobb belső telke mindenkinek, még az úrbéres (házas) zselléreknek is volt. Hat korábbi jobbágy rendelkezett szántófölddel és réttel (négyen közülük sűrűvel is), három-három pedig vagy szántófölddel, vagy réttel. Szántóföldjeik nagysága 1 és 22 hold, míg rétjeiké 1 és közel 5 hold között váltakozott. A volt jobbágyok és úrbéres zsellérek teljes földtulajdonának nagysága összességében 0,03 holdtól 30,83 holdig terjedt. Hárman csupán 1 hold alatti, négyen pedig 5 holdat meg nem haladó földet birtokoltak. 5-10 holdnyi, valamint 10-15 holdnyi birtokkal l-l volt jobbágy rendelkezett. 15-20 holdnyi földdel hárman, 20-25 holdnyival pedig ketten büszkélkedhettek, végül egyikük földbirtoka meghaladta a 30 holdat.

A patakai jobbágyok birtokairól nem maradtak fenn hiteles, részletes felmérések az 1848 körüli évekből, az 1845. évi megyei adóösszeírás azonban Patakán öt jobbágyot vett számba. Házzal ill. hozzátartozó belső telekkel, valamint többkevesebb szántófölddel valamennyien rendelkeztek. Két patakai jobbágynak l-l holdnyi, egynek 2 holdnyi, egynek 3 holdnyi, végül egy másiknak 6 holdnyi szántóföldje volt. Réttel csak ketten büszkélkedhettek; egyiküké 2 kaszás, másikuké pedig fél kaszás volt.143 Miután azonban minden jel arra vall, hogy nem úrbéres, hanem majorsági földeket használtak, a jobbágyfelszabadítás rájuk nem vonatkozhatott.

Zalamindszenten hét földesúr (köztük a salomvári plébános) 29 jobbágya szabadult fel és jutott földtulajdonhoz. A mindszenti jobbágybirtokok 1844-es felmérésének tanúsága szerint valamennyi jobbágy rendelkezett belső telekkel, 25-en közülük pedig szántóval és réttel is.144 Három további jobbágynak volt csak szántója, egynek pedig csak rétje. Birtokaik nagysága 2,76 holdtól 51,05 holdig terjedt. Míg a lövői volt jobbágyok felének 10 hold alatti, másik felének legfeljebb 30 holdnyi, addig a mindszentiek több mint felének 10-30 holdnyi, sőt mintegy negyedrészüknek ezt meghaladó, 30-50 holdnyi földbirtoka volt. Mindszenten tehát már a jobbágyfelszabadításkor több módosabb paraszt lakott, mint Lövőn.

30. táblázat
Jobbágybirtokok Zalamindszenten (1844)
Földesúr neve Jobbágy
neve
Négyszögöl 1200
n. öles holdban
belső telek szántóföld rét összesen
Nádasdy Lipót gróf Gétzi László 3696 21220 2599 27515 22,93
Gödörházi József 10588 32230 12655 55473 46,23
Horváth Mihály 4115 4789 - 8904 7,42

 

Földesúr neve Jobbágy
neve
Négyszögöl 1200
n. öles holdban
belső telek szántóföld rét összesen
Nádasdy Lipót gróf Nagy Imre 8277 40508 2601 51386 42,82
Nagy Boldizsár 6402 43463 11392 61257 51,05
Nagy Mihály 3418 19830 5039 28287 23,57
Nagy József, öregebb 4065 16914 1581 22560 18,80
Nagy József, ifjabb 4033 11966 4200 20199 16,83
Inkey Imre Andor János 7452 18434 5287 31173 25,48
Csahók János 1441 5576 2604 9621 8,02
Laki András 7839 7246 3708 18743 15,66
Laki István, öregebb 7852 7446 4086 19384 16,15
Vörös János 7416 10022 5940 23378 19,48
Vörös József 7139 15105 8227 30471 25,39
Nagy Pál Laki István, ifi- 7135 23078 12477 42690 35,57
Kováts Mihály 1304 4339 365 6008 5,01
Szabó János Horváth Farkas 2641 7948 3626 14265 11,89
Samu József 1428 12555 3966 17949 14,96
Czányuga Ignác Juhász József 1554 - 1756 3310 2,76
Radits Ferenc 1921 3869 1608 7398 6,16
Simon József 6499 23462 8976 38937 32,45
Takáts József 11280 20414 10342 42036 35,03
Simon János Csahók Ferenc 5409 13399 - 18808 15,67
Laki József 1954 9149 4568 15671 13,06
Pesti Mihály 2494 4804 - 7298 6,08

 

Földesúr neve Jobbágy
neve
Négyszögöl 1200
n. öles holdban
belső telek szántóföld rét összesen
Simon János Tóth Pál 3775 31387 8205 43367 36,14
Varga István 9060 16008 3858 28926 24,10
Salomvári plébános (Dese Ferenc) Horváth István 5789 7324 1593 14706 12,25
Joó Mihály 3916 10340 1702 15958 13,30

Az áprilisi törvények csak az úrbéres kategóriába tartozó jobbágyföldeket változtatták szabad paraszti tulajdonná. A jobbágyok által termőfölddé alakított irtásokról, a szőlőkről, valamint a földesurak majorságán letelepített jobbágyok és kuriális zsellérek telkeiről a törvény nem rendelkezett. Miután a földművelő népesség jelentős része Zala megyében is éppen az irtás földekből, szőlőkből vagy a majorságokon élt, számos településen szociális feszültségek keletkeztek, és parasztmegmozdulások; birtokfoglalások, valamint szolgálatmegtagadások történtek. Az 1847-es megyei adóösszeírás Zalalövőn és Zalapatakán 18-18, Zalamindszenten 10, végül Fernekágon 7 zsellért vett számba.145 A mindszentiek közül — az 1844-es birtokfelmérés szerint — hatan házas zsellérek, a többiek hazátlanok voltak. Mindszenten 16 jobbágy mintegy 66 holdnyi irtásföldje maradt továbbra is két földesúr, Nádasdy Lipót gróf és Inkey Imre birtokában. A Mindszenthez tartozó Pacsa-pusztában közel 680 holdnyi irtás szántóföldre, és 77 holdnyi irtás rétre formálhattak igényt a jobbágyok.146 Mindezek ellenére a Zalalövő környéki parasztság — tudomásunk szerint — nem állt elő a törvényes engedményeket meghaladó követelésekkel. Itt nem a volt jobbágyok és zsellérek, hanem a szolgák és cselédek nyugtalankodtak. 1848. május l-jén jelentette Ágoston József járási alszolgabíró a megye alispánjának, hogy „van most még egy érzéketlen csoport cselédsereg, kik függetlenkedve gazdáiktól, uraiktól, éjjelenként csendet, békét zavarják, múlt éjjel is Lövőn éjjeliőr támadásával véres verekedést követtek el". A társadalmi feszültségek sok helyütt, így Zalalövőn is zsidóellenes megmozdulásokban nyilvánultak meg 1848 tavaszán. A lövői zsidóság elleni fellépés részleteit nem ismerjük. Május l-jén Ágoston alszolgabíró már arról számolt be az alispánnak, hogy elnyomta a „lövői zsidóság ellen is volt törekvést." 147

Választójogi reform

A forradalom másik jelentős vívmánya a politikai jogok kiterjesztése, a választójog kiszélesítése és a népképviseleti választás bevezetése volt. Az 1848:5. te. értelmében a Zalalövő környéki falvakban is választójogot kaptak - a korábban is e jogot gyakorló nemesek és egyházi emberek mellett - mindazok a Magyarországon született vagy honosított, 20. életévüket betöltött férfiak, akik nem álltak apai, gyámi vagy gazdái hatalom alatt, nem folyt ellenük büntető eljárás, és akik a törvényesen elismert vallásfelekezetek egyikéhez tartoztak. Mindezek mellett meg kellett még felelniük az alábbi feltételek egyikének is: 1/4 telket birtokoltak, saját műhellyel ill. telephellyel rendelkező iparosok vagy kereskedők voltak és legalább egy segéddel dolgoztak, földbirtokukból vagy tőkéjükből évente legalább 100 pengőforint jövedelmük származott, értelmiségi foglalkozást űztek (pl. orvosok, ügyvédek, lelkészek, jegyzők vagy tanítók voltak).

A lövői, pusztaszentpéteri, patakai és mindszenti választókat május 30-án írták össze.148 Zalalövőn és Pusztaszentpéteren 27 főt, Zalapatakán 26 főt, Zalamindszenten pedig 17 főt találtak alkalmasnak a választójog gyakorlására. Az összeírók ugyanakkor jelentős számban utasították vissza a választójog megadását. A törvény által előírt 1/4 telek hiányára hivatkozva Zalalövőn és Pusztaszentpéteren 18 fő, Zalapatakán 13 fő, Zalamindszenten 11 fő, Femekágon pedig 10 fő kérelmét tartották megalapozadannak. Kiskorúság miatt Zalalövőn, Zalapatakán és Fernekágon l-l fő maradt ki a választásra jogosultak köréből. Ilyen módon Fernekág lakói közül senki sem ütötte meg a választójoghoz megkívánt vagyoni mértéket vagy egyéb feltételt.149 1848. június 2-án a mindszenti, lövői és más környékbeli falvak lakói panasszal fordultak az országgyűlési választást előkészítő megyei középponti választmányhoz, hogy olyanok is kimaradtak a választójogi összeírásból, akik rendelkeznek 1/4 telekkel, pusztán azért, mert kiskorú testvérük van, aki a jövőben majd jogot formálhat ugyanarra a telekre. Panaszuk szerint olyan is kimaradt az összeírásból, akinek testvére sincs és évente 52 nap robotot szolgált. A panaszosok álláspontja szerint az ilyen birtokosoknak szavazójoggal kellene bírni. „Igen nagy sérelem okoztatik a népnek, ha az öszveírás mindenütt így teljesíttetik; halljuk azonban, hogy Vas megyében és Zala más vidékén nem így vagyon" — írták a Lövő környéki falvak lakói, hozzátéve., hogy „midőn minden nemesnek régi voksa megvan, a nem nemesé pedig így devalváltatik, a törvény jótékonyságában részeltetni a nem nemes nem fog, mert csekély számmal marad."150 Június 7-én 1 lövői és 3 pusztaszentpéteri, valamint 4 mindszenti birtokos kérelmezte felvételét a választói névjegyzékbe. A megye központi választmányának június 12-i ülése helyt adott a lövői és a mindszenti kérelmeknek,151 így végül az alábbiak szerint alakult a Zalalövő környéki falvak választóinak létszáma és összetétele:152

31. táblázat
A választásra jogosultak megoszlása (1848)
Lakosság létszáma (fő) A választójog alapja (fő) Választók összesen (fő)
teljes férfiak in-gadan birtok iparűzés 100 ft. jöv. értelmiségi nemes
Zalalövő 568 285 7 3 1 - 13 24
Pusztaszentpéter 88 49 3 - - - 1 4
Zalamindszent 360 188 19 - - 1 1 21
Zalapataka 282 150 9 - - 1 16 26

Országos adagban a lakosság 7-9 %-a nyert választójogot. Ezt az arányt csak Zalapataka haladta meg, ott a lakosság 9,2 %-a került fel választási névjegyzékre, jórészt annak köszönhetően, hogy társadalmának jelentős részét kisnemesek alkották. Zalapataka választóinak 62 %-a volt nemes, 38 %-uk jutott tehát először 1848-ban választójoghoz. Az új választási törvény nyertesei leginkább a mindszenti parasztok lettek. Noha a falu lakosságának csak 5,8 %-a nyert választójogot, a választók 96 %-a volt jobbágyok közül került ki. Pusztaszentpéter lakóinak 4,5 %-a, egy nemes és három volt jobbágy jutott választójoghoz. Legalacsonyabb arányban a lövőiek kaptak választójogot: a lakosság 4,2 %-a. Ez részben azzal magyarázható, hogy Zalalövő lakosai közt viszonylag magas volt a választójogból vallás felekezeti okból eleve kizárt zsidók létszáma, részben pedig azzal, hogy a mezőváros társadalmának jelentős részét a nincstelen zsellérek, szolgák, béresek és cselédek alkották. A lövői választók 54 %-a nemes volt, 46 %-uk pedig először élhetett e joggal. 100 frt-ot meghaladó jövedelemmel — földbirtokosként — mindössze egyeden fő került be Zalalövőn a választók közé. Értelmiségiként Zalapatakán csupán a jegyzőt, Mindszenten pedig a járási orvost tüntették fel. Valamilyen oknál fogva nem került be a választók közé a lövői tanító, aki pedig jegyző is volt egyszemélyben. Az értelmiségiek aránya valójában ennél kedvezőbb lehetett, mert több nemes is rendelkezett ügyvédi diplomával, és látott el valamilyen hivatalt. A környék kézművesiparának elmaradottságát jelzi, hogy mindössze három (egy-egy segéddel dolgozó) iparos nyert Zalalövőn választójogot: egy pék, egy varga és egy csizmadia. A kézművesek valóságos aránya persze ennél jóval magasabb lehetett, mert pl. a zalapatakai kisnemesek egy része is (legalább az év egy részében) valamilyen kézműves mesterséget űzött.

Zalalövő és környéke a baksai választókerülethez tartozott, és a június 15-i baksai népképviseleti választás alkalmával élhetett választójogával. A résztvevők számát nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy az egyik jelölt visszalépése után egyhangúlag Simon Pál (1814-1897) baksai ügyvédet kiálltották ki - fejenkénti szavazás nélkül - a kerület, így Zalalövő és Pusztaszentpéter, valamint Zalapataka és Zalamindszent országgyűlési képviselőjévé.153

Nemzetőri szolgálat

A nemzetőrség felállításáról rendelkező 1848:22. tc. nemzetőri szolgálatra kötelezte mindazokat a 20 és 50 év közötti férfiakat, akik a falvakban fél telket, vagy ehhez hasonló kiterjedésű földtulajdont önállóan birtokoltak, vagy évenként 100 pengőforint jövedelmet élveztek. A törvény felhatalmazta a helyi hatóságokat, hogy a szolgálatra kötelezetteken kívül mindazokat besorozhatják a nemzetőrségbe, akiket az alkotmányos rend fenntartására alkalmasnak találnak. Zalalövőn és a környező településeken éltek is a lehetőséggel, mert a kötelező szolgálathoz előírt feltételeknek csak kevesen tudtak volna megfelelni. Fernekágon pl. kizárólag önkéntes nemzetőrök voltak. Zalapataka nemzetőrei közt 73 %, Pusztaszentpéteren 57 %, Zalamindszenten 48 %, Zalalövőn pedig 47 % volt az önkéntesek aránya.

Zalalövő valamint a szomszédos községek nemzetőrségének létszáma és társadalmi összetétele 1848 júniusának elején a következő volt:154

32. táblázat
A nemzetőrség társadalmi megoszlása (1848)
Foglalkozás
földbirtokos földműves kézműves kereskedő vendéglős tisztviselő, értelmiségi Összesen
Zalalövő 4 16 5 - 2 5 32
Pusztaszentpéter 1 6 - - - - 7
Zalapataka 10 13 4 1 - 2 30
Zalamindszent - 30 2 - - 1 33
Fernekág 1 8 - - - - 9

Pusztaszentpéteren és Fernekágon kizárólag, Zalalövőn, Zalapatakán és Zalamindszenten pedig zömében a földbirtokosokból, ill. földművesekből került ki a nemzetőrök többsége (62,5 %, 76,6 %, 90,9 %). Zalalövő nemzetőreinek mindössze 15,6 %-a, Zalapataka nemzetőreinek 13,3 %-a, Zalamindszent nemzetőreinek pedig alig 6 %-a volt kézműves. A nemzetőrök sorában kereskedőt csupán Zalamindszenten, fogadóst (igaz kettőt is) csak Zalalövőn találunk. Bár az összeírások a nemzetőri rangot nem tüntették fel, feltételezhető, hogy tisztviselők ill. értelmiségiek lehettek a tisztek. A lövői nemzetőrség soraiban ott találjuk Sáska Imre 29 éves ügyvédet, Ágoston József 48 éves járási alszolgabírót, Tuboly János 42 éves postamestert, Horváth Zsigmond 33 éves járási adószedőt és Herczeg József 42 éves megyei katonai biztost. A mindszenti nemzetőrök közé tartozott a lövői járás 47 éves orvosa, Horváth János, míg a patakai nemzetőrségben teljesített szolgálatot Naményi Lajos 27 éves kasznár és Barbarics László 48 éves tiszteletbeli járási esküdt, a község jegyzője. A lövői nemzetőrök átlagéletkora 33,5 év, a mindszentieké 33,8 év, a fernekágiaké 34,2 év, a pusztaszentpéterieké 34,4 év, végül a patakaiaké 35,8 év volt. Utóbbiak között szolgált az egyeden „túlkoros", 51 esztendős nemzetőr is.

A nemzetőrség alapvető feladata a helyi rendfenntartás volt, emellett azonban katonai feladatok ellátására is próbálták őket kiképezni és begyakoroltatni. A fegyvergyakorlatokat a lövőiek egyenlőre csak imitálták, mert valódi fegyverrel (egy- és kétcsövű vadászpuska, önvédelmi pisztoly vagy kard) a környéken csupán a vagyonosabb, hivatalt viselő nemesek és tehetősebb iparosok - mint pl. a lövői Heitl József pékmester - rendelkeztek.155 1848 nyarán - július elejétől szeptember elejéig - a zalai nemzetőrök a horvát határ térségében, a Mura folyó mentén teljesítettek őrszolgálatot. Az egyes települések nemzetőreit járásonként zászlóaljakba vonták össze. Július 7-én 1200 nemzetőr vonult a lövői járásból a Mura bal partjára Dobri környékére. A lövői járás nemzetőrsége az Alsólend-váról Letenyére vezető út ellenőrzését kapta feladatul, állomáshelyük pedig Dobri, Csernyefölde, Kerkaszentkirály és Felsőszemenye volt.156 Egy hónap elteltével felváltották az őrszolgálatot teljesítő nemzetőröket. Augusztus 7-én mintegy 800 nemzetőr vonult ki — második váltásban — a lövői járásból a Mura vonalához. A táborba szálló nemzetőrök még ezen a napon esküt tettek, és megválasztották tisztjeiket. A lövői nemzetőrök közül ekkor lett százados Horváth Zsigmond, hadnagy pedig Herczeg József és Sáska Imre.157

A nemzetőrök harmadik váltását szeptember elején kellett volna kiállítani. Gyika Jenő, a lövői járás nemzetőrségének őrnagya szeptember 2-án még azt javasolta, hogy az első váltásbeliekből pótolják ki a számot, ha kevesen maradtak a harmadik kiindulásra. Néhány nap múlva azonban szélnek eresztette a lövői járás összegyűlt nemzetőreit, mondván, hogy helyettük önkéntes nemzetőr zászlóaljat fog felállítani a megye.158 1848 novemberében a Zalalövő környéki falvak nemzetőreit hetenként fegyvergyakorlatra hívták össze,159 december végén pedig Perczel Mór honvédseregének támogatására kívánták őket felhasználni. December utolsó napjaiban a lövői járás 3., Thassy Mihály százados és Sáska Imre hadnagy vezette, 286 főnyi századába sorolták be Zalalövő 26, Zalamindszent 33, Zalapataka 27, Fernekág 9 és Pusztaszentpéter 11 nemzetőrét is, végül azonban mégsem vezényelték őket a harctérre.160

Honvédtoborzás és újoncozás

A szabadságharc idején négy alkalommal folyt Zala megyében honvédtoborzás ill. újoncozás. 1848 nyarán honvéd önkénteseket toboroztak a Szombathelyen alakuló 7. honvédzászlóalj számára, szeptemberben és októberben ugyancsak önkéntesekből állított fel a megye egy nemzetőr-zászlóaljat (amely később honvédzászlóaljjá alakult át, és a 47. sorszámot kapta), novemberben és decemberben pedig meghatározott számú, sorozott újoncot kellett a településeknek kiállítani (Zalában zömében az 56. honvédzászlóaljhoz). Hasonlóképpen jártak el 1849 nyarán is, és az ekkor besorozott zalai újoncok Komárom erődjébe kerültek.

Zalalövő első ismert honvédje a helybeli születésű Veisz Salamon, 19 éves zsidó kereskedőlegény volt, aki 1848. június 16-án állt be a 7. honvédzászlóalj önkéntesei közé.161 Ekkoriban csaphatott fel honvédnek — egy másik zászlóaljhoz — az ugyancsak Zalalövőn, 1823-ban született Neumann Lajos is, akit a szabadságharc leverése után a császári seregbe soroztak be büntetésül.162 A 47. honvédzászlóaljhoz került környékbeli önkéntesek nevét nem ismerjük, csupán annyit tudunk, hogy Zalalövő (Pusztaszentpéterrel együtt) 5, míg Zalapataka és Zalamindszent 2-2 önkéntest állított ki szeptember-október folyamán.163 1848 őszén a lövői járás mintegy 35509 főnyi lakossága 600 honvédet tartozott kiállítani. Az újonckivetés szerint Zalalövő további 5, Zalapataka 6, Zalamindszent pedig 4, immár sorozott újoncot volt köteles kiállítani.164

Zalamindszent november 21-én állította ki a négy újoncot. Mindnyájan helybeli születésűek, és sorozott legények voltak. Foglalkozásukat nem jegyezték fel, de feltételezhető, hogy a mindszentiek többségéhez hasonlóan földműveléssel foglalkoztak. Gubinec Mihály, Laki Imre és Horváth János 19, míg Deső János 20 esztendős volt. Zalalövő november 21. és 26. között állította ki (Pusztaszentpéterrel együtt) az öt honvédet. Közülük ketten, a lövői születésű, 22 éves Czigli József, és a pusztaszentpéteri, 19 éves Nagy Imre voltak sorozottak. Mayer József 25 éves, csáktornyai születésű zsidó szabó, valamint Czigler Miksa 24 éves, trencséni születésű zsidó muzsikus Zalalövő község helyett állt be 100-100 forintért, míg Horváth Ferenc, 21 éves salomvári legény Szekeres Mihály 22 éves besorozott lövői fiatalember helyett csapott fel (20 pengőforint ellenében) honvédnek. Míg a lövőiek idegenek felfogadásával próbáltak kibújni az újoncállítás terhe alól, akadt olyan település is, ahol éppen Zalalövőről származott helyettest fogadott fel a falu. Így pl. december elsején Mumor helység helyett állt be — 120 pengő forintért — újoncnak a lövői születésű 18 éves tanuló, Horváth Pál. Zalapataka december elején csak három újoncot állított ki. A helyi születésű két Miszory István egyike 19, másikuk pedig 22 esztendős volt. Haizer Ferenc 23 éves mindszenti legény volt a harmadik, aki Tóth János helyett állt be honvédnek 60 pengőforintért.165 Decemberben a környék valamennyi falva kiállította a kívánt újonclétszámot, csupán Zalapataka maradt adós két honvéddel. Ágoston József alszolgabíró szerint Zalapatakára nagyobb számban vetették ki az újoncokat, mint népességének száma indokolta volna, míg más településekre aránytalanul kevés újonc jutott.166

Az újonchátralékot, valamint az újabb honvédeket csak a császári megszállás megszűnte után, 1849 nyarán tudta Zala megye kiállítani. 1849. június 5. és július 13. között mintegy 549 újoncot soroztak be a lövői és az egerszegi járásban. Zalalövő június 11-én és 12-én négy újoncot állított ki. Közülük mindössze egy volt sorozott: Mihálka János 19 éves „írástudó", a helybeli tanító fia. Huszár Ferenc 28 éves gyarmati férfi Kovács Mihály helyett állt be 60 pengőforintért, míg Farkas János, 20 éves szentpéteri fiatalember, valamint Seifert János, 19 éves soproni kádárlegény a lövői zsidó község helyett csapott fel honvédnek 80-80 pengőforintért. Zalamindszent Zsiga Ferenc 20 éves helybeli legényt, valamint Orbán György, 21 éves baksai ifjút állította be újoncnak június 12-én. A pataka-iak két nappal később két helyettest állítottak ki a besorozott Miszory Ferenc és Barbarics György helyett 140, ill. 64 pengő forintért: a csákányi születésű, 28 éves Unger Jánost, és a hodászi születésű, 22 éves Kovács Józsefet.167

Míg az 1848 novemberében és decemberében besorozott újoncok zömében a zalai 56. honvédzászlóaljhoz kerültek, az 1849 nyarán kiállított honvédeket a komáromi újonctelep vette át.168

A kiegyezést követően olyan volt honvédtisztek is letelepedtek Zalalövőn és Zalamindszenten, akik 1848-ban nem itt álltak be honvédnek, sőt, még csak nem is a környéken születtek. 1870-ben Zalalövőn lakott Horváth Sándor, a Pápa mellett 1814-ben született honvédtiszt, aki 1832-től őrmesterként szolgált a cs. kir. 1., Császár huszárezredben. 1848-ban ezredével együtt a magyar oldalon harcolt, és Világosnál alszázadosként tette le a fegyvert.169 1867 körül Zalamindszenten gazdálkodott Vajda Elek huszárszázados, aki a Vas megyei Bucsun született 1814-ben. Mint volt hadfi és nemesi testőr 1848 novemberében főhadnagy lett a 49. — tartalék és kiképző - honvédzászlóaljnál. 1849 januárjában az 1. huszárezred alszázadosa, majd júniustól a 18. huszárezred főszázadosa volt, és Világosnál tette le a fegyvert. Kőszegen halt meg, 1885-ben.170 A zalalövői temetőben nyugszik Weinmann Imre honvéd főhadnagy, aki a szabadságharc után Zalalövőn dolgozott gazdatisztként, és az 1890-es években Zalamindszenten lakott. Weinmann a horvátországi Grobnikban született 1827-ben, és a szabadságharc idején joggyakornok volt. Szolgálatát tizedesként kezdte a honvédseregben, 1849 januárjától pedig hadnagy volt a 39. (győri) honvédzászlóaljnál. A világosi fegyverletételnél már főhadnagyként szerepelt. Büntetésül a cs. kir. 9. huszárezredbe sorozták be közlegényként. A huszárságnál tehát az 1850-es években szolgált, nem pedig a szabadságharc idején, ahogy síremlékének feliratán - tévesen -olvasható.171

Hadmozdulatok

1848/49-ben Zalalövőt és környékét elkerülték ugyan a harcok, de - mivel e települések fontos hadiút mentén feküdtek - itt is egymást érték a különböző, átvonuló és beszállásoló katonai alakulatok. A lövőiek már 1848 márciusában érzékelhették az itáliai forradalmak hatását. A megnövekedett katonai forgalom miatt Ágoston József alszolgabíró Zala megye közgyűléséhez fordult segítségért: „az olaszországi mozgalmak miatt Zalalövőn folytonosan általkelő katonaságnak fuvarozására a zalalövői s közelében lévő falukbeli lovas adózók elegendők s képesek nem lévén, ezen rendkívüli időszakban a nemes vármegye Zalalövőre folytonosan állomásozó pár lovakat rendelni méltóztasson".172 Május elején 200 mázsányi fegyverszállítmányt tartóztattak fel Zalalövőn, azután mégis továbbengedték, mert kiderült, hogy a puskák használhatadanok.173

1848 nyarán Zalalövő a horvát betörés ellen szervezett Dráva-vonal védelmében kapott szerepet. Mészáros Lázár hadügyminiszter ide irányította június 15-én a Morvaországból hazatérő cs. kir. 9., Miklós cár nevét viselő huszárezred őrnagyi osztályát. A két huszárszázad július 11-én érkezett Zalalövőre, hogy biztosítsa a Zala folyó hídját, valamint a Körmendre és Zalaegerszegre vezető utakat. A Miklós huszárok közel két hónapon keresztül Zalalövőn állomásoztak, és a 289 ember valamint 297 ló kenyérrel ill. abrakkal való folyamatos ellátása nem kis gondot jelentett a környező településeknek.174 Szeptember végén a horvátok által megszállt Kanizsa felmentésére igyekvő Vas megyei nemzetőrök vonultak át Zalalövőn.175 Néhány héttel később, miközben Perczel Mór honvédtábornok serege a Muraközbe indult a horvát csapatok kiűzésére, egy másik, Karger Sándor őrnagy vezette magyar hadoszlop Zalalövő térségében próbálta Perczel jobbszárnyát biztosítani. Október 19-én Karger főhadiszállása egy század lovassággal, a tüzérséggel valamint a Győr megyei önkéntes nemzetőrzászlóalj két századával Zalalövőre vonult. Ugyanezen a napon a győri nemzetőrség másik négy százada Zalapatakára, a 34. gyalogezred három százada pedig Zalamindszentre érkezett. Néhány óra múlva azonban valamennyien visszafordultak Körmend felé, mert a Lajtánál összpontosított magyar főtáborba rendelték őket.176 A december közepén indított általános császári támadást követően Perczel hadtestje az Alsólendva-Zalalövő-Körmend útvonalon hagyta el Zala megyét. Perczel főhadiszállása és seregének egy része december 20-án érkezett Lövőre. Itt kapta kézhez a feldunai hadtest parancsnokának levelét, melyben Görgei tábornok sürgette, hogy Perczel hadtestje vonuljon Devecserre. Perczel december 20-án, Lövőről tudósította Kossuth Lajost, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökét csapatai erejéről, a hadmozdulatok küátásairól, valamint arról az ödetéről, hogy főerejét Szombathelyen szeretné teleltetni.177

László Károly honvédtüzér naplója a következőképpen örökítette meg a Perczel hadtest lövői átvonulását: „December 20-án Lövőre indult seregünk, de Baksán — az erős hideg szél miatt sem ló, sem ember tovább nem mehetvén — seregünk éjjelre megmaradt; én pedig pénz általvétel miatt előrementem Lövőmindszentre, hol százados úrral Szabó fiskális úrnál [Szabó János ügyésznél] szállásoltunk. December 21-én ért ide utánunk seregünk, s másnap, december 22-én búcsút vévén jó házigazdánktól s gyönyörű arcú, deli termetű leányától, Bettitől, Körmendre utaztunk."178 December 22-én még azt jelentette Perczel Körmendről Kossuthnak, hogy ha az ellenség Varasdról Lövő felé mozdulna, megtámadná, és vagy elveszne, vagy megsemmisítené, Perczel azonban nem tért vissza Lövőre, hanem Jánosházán át Devecsernek folytatta útját.179 A Perczeit üldöző császári csapatok Nugent táborszernagy vezetésével december 25-én vonultak át Zalalövőn. Január 2-án mind Körmendről, mind Zalaegerszegről újabb császári csapatok érkeztek Lövőre, hogy helyreállítsák a régi, 1848 előtti rendet.180 A császári megszállás idején a környéken nem történtek atrocitások, 1849. május 28-án azonban - amint arról Csertán Sándor kormánybiztos leveléből értesülhetünk — az ellenség „Körmendről Lövőre vonult, hol Stájerból érkezett mintegy 400 vadásszal egyesülvén, elkövetett pusztítások és sarcolások után onnét is továbbment, és mintegy 900 főből álló gyalogsággal Regedének, 1100 lovassággal pedig az álgyúkkal együtt Lendvának vette útját".181

 

JEGYZETEK

1 Bencze Géza: Zala megye leírása a reformkorban. (Zalai Gyűjtemény 23.) Zalaegerszeg, 1986. 102-114. p., Zala Megyei Levéltár (ZML) Térképtára. U 491. Zalamindszent felmérési térképe 1844., U 485. Zalalövő tagosítási térképe, 1851., U 496. Zalapataka határának felmérési térképe, 1860.

2 Az 1844-es, 1851-es és 1860-as adatokat az 1. jegyzetben említett térképekről olvastuk le. Az 1810/12-es katonai felmérés adatait közli: T. Mérey Klára: Zala megye útjai és a mellettük fekvő települések a 18-19. század fordulóján. (Kézirat, megjelenés előtt a „Zalai Gyűjtemény" c. sorozatban.) 1828-as adatok: Ludovicus Nagy: Notitiae politico- geogra-phico statisticae inclyti regni Hungariae... Buda, 1828. 1. köt. 340-357. p.

3 ZML Megyei adóösszeírások járási összesítői. Lövői járás, 1790, 1810,1830,1847.

4 ZML Zala vármegye nemesi közgyűlésének jegyzőkönyvei (kgy. jkv.) 1810. szept.  1. 101/7.

5 ZML kgy. jkv. 1831:1586. (1831. május 14-i közgyűlés)

6 ZML Visszahelyeztető perek Fasc. 9. No. 103. Bérleti szerződések másolatai a permellékletek között.

7 Az 1793-as és 1802-es adatok: Szombathelyi Püspöki Levéltár (SZPL) Conscriptio, Dilucidatio. Anno 1793., 1802. Vö. ZML Kézirattára, Zala megye helytörténeti lexikona (Lexikon), Zalalövő, 1828-as adatok: Ludovicus Nagy i. m., 1849-es adatok: ZML Zala me gye cs. kir. megyefőnökének iratai. Vegyes iratok (Megyefőnöki vegyes ir.) 1849/50. 2. doboz. (Ágoston József szolgabíró által készített összeírás, 1849 novemberéből.)

8 ZML Nem nemes népesség összeírásának járási összesítői. Lövői járás, 1818., 1830., 1847.

9 ZML Egyházi anyakönyvek másodpéldányai. A salomvári r. k. plébánia születési, házassági és halotti anyakönyvei, 1828-1846. A továbbiakban külön hivatkozás nélkül ezek adatait elemezzük.

10 ZML Letétek. Vegyes egyedi iratok gyűjteménye. Plánder Ferenc esperes bejegyzései a novai plébánia keresztelési anyakönyvébe, 1846. vö. Plánder Ferenc: Göcsejről. (A Göcseji Múzeum közleményei 29.) (Szerk. S^entmihályi Imre) Zalaegerszeg, 1970. 45-46. p.

11 SZPL Canonica visitatio. Parochiae Salomvariensis 1801., 1811, 1830. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek Kovács Lajos Bánk, OFM plébános által készített fordítását Pintér Antal bocsátotta rendelkezésemre, amiért neki ezúton is köszönetet mondok!

12 ZML Flimlőoltási iratok 1802-1848. (A lövői járási orvos 1817. évi jelentése.) A lövői járási orvos hatósági munkájáról bővebben: Molnár András: Deák Ferenc és a budafai cifra szűrös útonálló. In: Vasi Szemle 1994. 4. sz. 558-539. p.

13 Gróf Széchenyi István naplói. (Szerk. Vis^ota Gyűld) Bp., 1939. 6. köt. 281. p.

14 ZML Zala vármegye főadószedojenek számadásai (Főadószedői számadások) 1790-1804. Megyei alkalmazottak fizetési lajstroma.

15 ZML kgy. jkv. 1804. febr. 20. 50/15., Zala vármegye nemesi közgyűlésének iratai (kgy. ir.) és kgy. jkv. 1804. ápr. 18. 36., Főadószedői számadások 1804-1828.

16 ZML kgy. jkv. 1828. május 5. 1459., okt. 20. 2662., dec. 6. 3236., Főadószedői számadások 1828-1848., Horváth házvétellel kapcsolatos iratai: ZML Zalaegerszegi cs. kir úrbéri törvényszék. Úrbéri tagosítás, Zalamindszent periratai. Az 1833-as birtokcsere-szerződés, és egy 1846. januári tanúvallomás másolata.

17 ZML Főadószedői számadások 1848-1849., Veszprém Megyei Levéltár. Veszprém és Zala vármegyék cs. kir. biztosának iratai. Fiath Ferenc levelezőkönyve, 1849. febr. 19., 171.

18 ZML Zala vármegye Állandó Bizottmányának iratai (ÁB ir.) 1848. Zsidók összeírása, lövői járás, Zalalövő mezőváros.

19 ZML Főadószedői számadások 1790-1804.

20 ZML kgy. jkv. 1828. szept. 6. 2518., 2534., okt. 20. 2622., Főadószedői számadások 1829- 1835.

21 Főadószedői számadások 1835-1849.

22 ZML kgy. jkv. és kgy. ir. 1845:3995., 4994., Blázy Árpád: A gyógyszerészet megjelenése és fejlődése Zala megyében 1711-1847. (Zalai Gyűjtemény 1.) Zalaegerszeg, 1974. 48. p.

23 ZML kgy. ir. 1845:4993. vö. Blázy Árpád 48-49. p.

24 ZML Zala vármegye kétségtelen nemeseinek lajstromai, 1790., 1829., 1895. A továbbiakban ezek adatait elemezzük.

25 Szabó Jánosról lásd bővebben a következő fejezetben a 42-49. jegyzetekkel hivatkozott szöveget.

26 Lásd a 24. jegyzetet.

27 ZML Zala vármegye nemeseinek birtok- és jövedelemösszeírása, 1835. Lövői járás. Mind Zalalövő, mind Zalapataka adatait innen közöljük. Az összeírás összesítésének elemzése: Simonjfy Emil: A zalai nemesség jövedelmei 1835-ben. In: Szabó István emlékkönyv. (Szerk. Rácz István) Debrecen, 1998. (Megjelenés előtt álló kéziratát a Szerző bocsátotta rendelkezésemre, amiért neki ezúton is köszönetet mondok.)

28 ZML. Zeg. úrbéri tvszék. Zalamindszent periratai. Pacsa-puszta 1844-es felmérése.

29 Lásd a 27. jegyzetet.

30 ZML A zalavári káptalan hiteleshelyi levéltára. Fasc. 146. No. 10371., 10377, Fasc. 147. No. 10421., Fasc. 167. No. 12481. (Birtokok adás-vételéről szóló bevallások)

31 Lásd a 28. jegyzetet. Az összeírás értékeléséről: Simonffy Emili. m.

32 ZMLkgy. ir. 1844:3464.

33 Zalalövő tagosításáról: ZML kgy. jkv. 1839:1543., Zalamindszent legelőelkülönözéséről és tagosításáról: ZML kgy. jkv. és kgy. ir. 1837:2870., 1838:1367., 1838:2706., 1839:242., 1839:1214.; ZML Zeg. úrbéri tvszék. Zalamindszent periratai 1837-1839.

34 Utalás a lövői perre: ZML kgy. ir. 1846:278. A mindszenti per jegyzőkönyvének töredéke és az 1845-1846-os periratok: ZML Zeg. úrbéri tvszék. Zalamindszent periratai. A mindszenti üggyel kapcsolatos megyei közgyűlési végzések: ZML kgy. jkv. és kgy. ir. 1846:396., 1846:4651, 1848:117, ZML ÁB ir. 1848:273/mell.

35 ZML A megyei tisztújításokon szavazójoggal rendelkezők összeírásai 1819-1847.

36 Széchenyi István: Napló. (Szerk. Oltványi Ambrus) Bp., 1982. 1488. p.

37 Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp., 1899. 6. köt. 381. hasáb, Joseph Andrew Blackwell magyarországi küldetései 1843-1851. (Sajtó alá rend. Haraszti-Tqylor Éva) Bp., 1989. 415. p.

38 Bátorfi Lajos: Adatok Zalamegye történetéhez. Nagykanizsa, 1877. 3. köt. 12., 16-23. p., 1878. 5. köt. 161. p., 372-374. p., Gőcze Rezső: A palini Inkeyiek a késői feudalizmusban. In: Honismeret 1988. 1. sz. 20-22. p.

39 Kapiller Imre: Zala megye tisztviselőinek névtára 1750-1810., Molnár András: Zala megye tisztviselőinek névtára 1810-1849. (kéziratok), Degré Alajos: Pálóczi Horváth Ádám és az 1819. évi zalai tisztújítás. In: Zalai Gyűjtemény 2. Tanulmányok. Zalaegerszeg, 1974. 48-49. p.

40 Molnár András: Zala megye tisztviselőinek névtára 1810-1849., Molnár András: „A zalai ágyúzás". Zala megye önkéntes adózói (1845-1848). In: Századok 1996. 5. sz. 1230. p.; Magyar Országos Levéltár (MOL) P 626. Széchenyi család levéltára. Széchenyi István gyűjtemény 10. csomó 1846. 24-32. sz. Kimutatás a zalai nemesség politikai erőviszonyairól.

41 MOL P 626. 10. cs. 1846. Kimutatás, Molnár András: „A zalai ágyúzás". 1234., 1236. p.

42 A 41. jegyzetben hivatkozott forrásokon túl lásd még: ZML Nemesi javak összeírása 1840., A nagyobb birtokosok és jövedelműek összeírása, 1848. (Mindkettőben a lövői járás, Zalamindszent.)

43 ZML Zala megye nemeseinek lajstroma, 1845., Zala megye központi választmányának iratai. Választói névjegyzékek, 1848. Baksai választókerület, Zalamindszent.

44 Bártfai Szabó László: Adatok gróf Széchenyi István és kora történetéhez 1808-1860. Bp., 1943. 1. köt. 378. p., Molnár András: Széchenyi és Zala. In: Levéltári Szemle 1991. 3. sz. 54. p.

45 MOL P 1522. Csány család levéltára. Szabó János levele Csány Lászlóhoz, Zalaegerszeg, 1837. aug. 12.

46 MOL H 103. Csány László kormánybiztos iratai. 19. doboz. Vegyes iratok 1785-1848. Szabó János levelei Csány Lászlóhoz, Zalamindszent, 1843. ápr. 27., Zalaegerszeg, 1843. jún. 28., ZML kgy. ir. 1843:2003. (az adózók röplapja) Szabó 1843. ápr. 27-i levelét bővebben idézte: Molnár András: Deák Ferenc és a zalai liberális ellenzék megbuktatása az 1843-as követválasztáson. In: Levéltári Szemle 1987. 2. sz. 51-52. p.

47 MOL H 103. 19. doboz. Szabó János levele Csány Lászlóhoz, Zalamindszent, 1844. dec. 20.

48 Pesti Hírlap 1844. dec. 12. (412. sz.) 845. p., 1845. jan. 19. (423. sz.) 41-42. p., márc. 13. (438. sz.) 167. p., júl. 22. (507. sz.) 56. p., szept. 2. (531. sz.) 150. p., szept. 4. (532. sz.) 154. p.

49 MOL A 45. Magyar kancelláriai levéltár. Magyar királyi kancellária. Acta Praesidialia (elnöki iratok) 1847:554. Festetics Leó gróf jelentése Apponyi kancelláriához, Dáka, 1847 jún. 21. Közli: Molnár András: Zala megye politikai viszonyai az 1840-es évek második felében. In: Zalai történeti tanulmányok (Zalai Gyűjtemény 35.) Zalaegerszeg, 1994. 159. p.

50 ZML Nem nemes népesség összeírása. Járási összesítők, lövői járás, 1830.

51 ZML Megyei adóösszeírások járási összesítői. Lövői járás, 1790., 1810., 1830., 1847.

52 ZML Általános adóalap összeírás, 1828. Zalapataka.

53 Lásd az 51. jegyzetet.

54 ZML Nemesi javak és jövedelmek összeírása 1835. és megyei adó összeírás 1835.

55 Lásd előbbre a 33-34. jegyzetekkel hivatkozott szövegrészt.

56 Lásd az 51. jegyzetet.

57 ZML Általános adóalapösszeírás, 1828. Zalalövő, Zalamindszent és Zalapataka. Vö. Lexikon, Zalalövő.

58 ZML kgy. ir. 1833:720. (Zalapatakán, 1832. márc. 14-én kelt bizonyítvány.)

59 ZML Általános adóalap összeírás, 1828. Vö. Lexikon, Zalalövő.

60 ZML kgy. jkv. 1828:540, 543, 544.

61 Lásd az 59. jegyzetet.

62 ZML Megyei adóösszeírások járási összesítői. Lövői járás, 1790, 1810, 1830, 1847. Az állatállományra vonatkozó további statisztikai adatok is innen származnak.

63 ZML Laky család iratai. A Laky örökösök osztálylevele, Zalamindszent,1843. nov. 24.

64 ZML kgy. jkv. és kgy. ir. 1846:278.

65 ZML kgy. ir. 1846:278.

66 ZML Megyei adóösszeírások járási összesítői. Lövői járás, 1790, 1810, 1830, 1847.

67 ZML Megyei adóösszeírások, Zalalövő mezőváros 1790-1847, Általános adóalap összeírás, 1828. vö. Lexikon, Zalalövő.

68 ZML A salomvári takácscéh iratai. Céhjegyzőkönyv 1773-1825.

69 ZML Megyei adóösszeírások, Zalapataka 1790-1847, Általános adóalap összeírás, 1828. vö. Lexikon, Zalalövő.

70 ZML Megyei adóösszeírások, Zalamindszent 1790-1847. Általános adóalap összeírás, 1828. vö. Lexikon, Zalalövő.

71 ZML kgy. ir. 1822:648.

72 ZML kgy. jkv. 1822:648.

73 ZML kgy. ir. 1843:337-338.

74 ZML kgy. jkv. és kgy. ir. 1842:2792, 1844:2299.

75 ZML kgy. ir. 1844:3464.

76 ZML kgy. ir. 1844:3464/mell.

77 ZML kgy. kv. és kgy. ir. 1845:1224.

78 ZML Armalisok és diplomák gyűjteménye 41. sz. A lövői kiváltságlevél díszes, eredeti példánya.

79 Az 1793-as és 1802-es adatok: SZPL Conscriptio, Dilucidatio, Anno 1793, 1802. (Vö. Lexikon, Zalalövő), 1798: ZML kgy. ir. 1798. szept. 17. 119/113, 1818: ZML kgy. ir. 1818:233, 1828: Ludopicus Nagy 1. köt. 340-353. p, 1832: Bencéé Géza 102, 119. p, 1848: ZML ÁB ir. Zsidók összeírása, 1848., 1849: ZML Megyefőnöki vegyes ir. 1849/50. 2. doboz.

80 A továbbiakban az 1848-as zsidóösszeírás lövői adatait elemezzük (ZML ÁB ir. 1848.)

81 Magyar Zsidó Lexikon. (Szerk. Újvári Péter) Bp., 1929. 968. p.

82 ZML Visszahelyeztető perek. Fasc. 9. No. 103.

83 Benczé Géza 102. p.

84 Lásd a 82. jegyzetet.

85 Váczy. János: Deák Ferenc emlékezete. Levelek 1822-1875. Bp., 1890. 170. p.

86 ZML kgy. jkv. 1810. aug. 3. 35. sz.

87 ZML kgy. jkv. 1812. szept. 1. 101/7. sz.

88 ZML kgy. jkv. 1822:412.

89 ZML kgy. jkv. 1827:1085., kgy. ir. 1827:2729., 1828:769.

90 ZML kgy. ir. 1828:2029. (Csatolva Zala megye gyámi választmánya 1828. okt. 22-i irataihoz, 2. sz.)

91 ZML kgy. ir. 1828:2121., Nemesi javak összeírása, 1840. Zalalövő.

92 ZML kgy. ir. 1843:3522.

93 ZML kgy. ir. 1811. aug. 5. 10/21. sz.

94 ZML kgy. jkv. 1821:869.

95 ZML kgy. jkv. és kgy. ír. 1821:869.

96 ZML kgy. jkv. 1823:1622.

97 ZML kgy. ir. 1842:2687.

98 ZML kgy. jkv. és kgy. ír. 1842:3708.

99 Benczé Géza 106. p.

100 ZML kgy. ir. 1791. máj. 30. 81/17, 1811. aug. 5.

101 ZML kgy. ir. 1812. júl. 13. 29/mell.

102 ZML kgy. jkv. és kgy. ir. 1820:1013.

103 ZML kgy. ir. 1822:2256.

104 ZML kgy. jkv. 1822:2256, 1826:880.

105 ZML kgy. jkv. és kgy. ir. 1826:1157, Számvevői törvényszéken megvizsgált számadások Fasc. 24. No. 411. (Bertalan Pál főszolgabíró 1838. márc. 3-i jelentése.)

106 ZML kgy. jkv. 1826:1698, 1827:495, 1176, 1646-1647, 1829:969.

107 ZML kgy. jkv. 1827:108, Megvizsg. számadások Fasc. 24. No. 411. (Bertalan főszolgabíró 1838. márc. 3-i jelentése.)

108 ZML Megvizsg. számadások Fasc. 22. No. 372.

109 ZML Megvizsg. számadások Fasc. 24. No. 411. (A kiadásokról vezetett tételes számadás.)

110 Benczé Geza 108. p.

111 A híd motívuma 1849 után jelent meg Zalalövő pecsétjén, és a község legújabb címerében is helyet kapott.

112 Bencze Géza 114. p.

113 ZML kgy. ir. 1812. július 13. 29.

114 A vendégfogadónak — és benne a vámszedő szobájának — leltára 1827 áprilisából: ZML

Visszahelyeztető perek Fasc. 22. No. 340.

115 ZMLkgy. jkv. 1830:106, 1831:806.

116 ZMLkgy. ir. 1836:786.

117 ZML kgy. jkv. 1836:786, 1327.

118 ZML kgy. jkv. 1838:2175.

119 ZML kgy. jkv. 1848:1543.

120 ZML ÁB jkv. 1848:1417, Főadószedői számadás 1848/1849. (Bevételek rovat, 31-33. sz.)

221 Az 1793-as és 1802-es adatok: SZPL Conscriptio, Dilocidatio, Anno 1793, 1802. (Vö. Lexikon, Zalalövő), 1828: Ludovims Nagy 1. köt. 340-353. p, 1832: Bencze Géza 102, 119. p, 1849: ZML Megyefőnöki vegyes ir. 1849/50. 2. doboz.

122 SZPL Canonica visitatio. Parochia Salomváriensis 1801. vö. Géfin Gyula: A szombathelyi egyházmegye története. 3. kötet. Történelmi névtár. Szombathely, 1935. 58. p.

123 SZPL Canonica visitatio. Parochia Salomváriensis 1811. vö. Géfin Gyula 3. köt. 349. p. 124 Géfin Gyulai, köt. 152. p.

125 Géfin Gyula 3. köt. 180. p.

126 SZPL Canonica visitatio. Parochia Salomváriensis 1830. vö. Géfin Gyula 3. köt. 71. p.

127 SZPL Canonica visitatio. Parochia Salomváriensis 1801, 1811, 1830. A templomok leírásánál Kovács Lajos Bánk volt lövői plébános — 11. jegyzetben hivatkozott — fordítását használtuk. Vö. Varga József: Göcsej határán, római köveken. Zalalövő krónikája. Zalalövő, 1996. 36-39. p.

128 Uo. Zalapataka temploma.

129 Uo. Zalamindszent temploma. Fenntartásáról: ZML kgy. jkv. 1839:3643.

130 Lásd a 127. jegyzetben említett forrásokat.

131 ZML ÁB ir. Zsidók összeírása, 1848. Zalalövő.

132 A katolikus felekezeti iskolával ill. tanítóival kapcsolatban is a 127. jegyzetben említett forrásokat használtuk. (1801-es egyházlátogatási jkv.) Vö. Varga József 39-40. p.

133 Uo. (1811-es egyházlátogatási jkv.)

134 Uo. (1830-as egyházlátogatási jkv.) Mihálka jegyzőségéről: ZML Helységek bírói szám adásai. Lövői járás, Zalalövő, 1836-1847, ZML Megyefőnöki vegyes ir. 1849/50. 2. doboz. (Mihálka 1849. nov. 1-jei, jegyzőként aláírt igazolása.)

135 ZML Megyefőnöki vegyes ir. 1849/50. 2. doboz (Zalalövő és Zalamindszent elöljáróinak 1849. november 1-jei nyilatkozata.)

136  ZML kgy. ir. 1833:720.

137 ZML kgy. ir. 1845:2061 /mell (A lövői, mindszenti, patakai és fernekági adózók Zalalövőn, 1844. júl. 29-én kelt nyilatkozata.)

138 ZML Megyefőnöki vegyes ir. 1849/50.

139 ZML kgy. ir. 1844:225.

140 Lásd a 137. jegyzetet.

141 ZML kgy. jkv. és kgy. ir. 1845:2061.

142 ZML Zeg. úrbéri tvszék. Úrbéri földkönyvek. Zalalövő, 1851.

143 ZML Megyei adóösszeírások, Zalapataka, 1845.

144 ZML Zeg. úrbéri tvszék. Zalamindszent periratai. A mindszenti jobbágybirtokok felmérése, 1844.

145 ZML Megyei adóösszeírások, 1847.

146 ZML Zeg. úrbéri tvszék. Zalamindszent periratai. Pacsa-puszta irtásföldjeinek felmérése, 1844.

147 ZML Csillagh Lajos első alispán hivatalos iratai. Ágoston József főszolgabíró jelentése Csillagh alispánhoz. Zalalövő, 1848. máj. 1.

148 ZML Zala megye központi választmányának iratai. Választói névjegyzékek, 1848. Baksai választókerület.

149 Uo. A választói képességből elmozdított egyének névsorai.

150 Uo. „Zalamindszenti, zalalövői, csödei s több helységbeli lakosok folyamodása", Zalaegerszeg, 1848. jún. 2.

151 Uo. A központi választmány határozata a választói névjegyzék kiegészítéséről.

152 A 148. jegyzetben említett összeírások adatai a 151. jegyzetben érintett kiegészítésekkel.

153 ZML Zala megye központi választmányának iratai. A baksai választás jkv.-e, 1848. jún. 15., MOL H 99. Közlöny iratai 1. doboz 2. tétel. Soós Pál baksai nemzetőr tudósítása a választásról. Lerövidítve megjelent: Közlöny, 1848. jún. 22. (14. sz.) 55. p.

154 ZML ÁB ir. 1848:792. A lövői járás felső vidékének nemzetőri összeírása. (Kiemelve a nemzetőri összeírások között.)

155 ZML Megyefőnöki vegyes ir. 1849/50. 2. doboz. Ágoston József főszolgabíró jelentése a visszaadott fegyverekről, Zalalövő, 1849. nov. 14.

156  MOL H 103. Csány László kormánybiztos iratai. Zala megye levelei 38. sz. vö. Aradi "Péter. A Dráva-vidék védelmének szervezése 1848 nyarán. Kaposvár, 1972. 12., 28. p.

157 MOL H 103. Zala megye levelei 76. sz. (vö. Aradi Péter 38. p.), ZML ÁB ir. 1848:1507. (Az időközben elkallódott irat másolata: Fülöp István: Zala megye története az 1848-49-es szabadságharcban. Zalaegerszeg, 1960. — ZML Kézirattár.)

158 ZML ÁB jkv. ésÁBir. 1848:1757., ÁB jkv. 1848:1946.

159 ZML ÁB jkv. 1848:2455.

160 ZML Nemzetőrségi összeírások 1848/1849. „Zala megyében a nemzetőrök alakításának és rendezésének javallata járásonként".

161 ZML Újoncozási iratok, 1848. A 7. honvédzászlóalj zalaegerszegi önkénteseinek avatójegyzéke.

162 Bernstein Béla: A negyvennyolcas magyar szabadságharc és a zsidók. Bp., 1939. 249. p.

163 ZML Újoncozási iratok, 1848. A lövői járás újonckivetési lajstroma (1848. nov. 10.) a már kiállított önkéntesek számának feltüntetésével.

164 ZML Újoncozási iratok, 1848. A lövői járás 1848. november 10-i újonckivetése (települé senkénti létszámokkal).

165 ZML Újoncozási iratok, 1848. „A bevett újonc katonák lajstroma". Zalaegerszeg, 1848. nov-dec. 166 'ZML ÁB jkv. 1848:2696.

167 ZML Újoncozási iratok, 1849. Az egerszegi és lövői járás újoncainak lajstroma 1849. jún-júl.

168 Molnár András: Zalaegerszeg 1848- 1849-ben. Zalaegerszeg, 1998. 61-62., 67. p.

169 ZML Zala megye alispánjának iratai 1870:4778.

170 Novák Mihály: Zalavármegye az 1848-49. évi szabadságharcban. 2. bőv. kiad. Zalaegerszeg, 1906. 391. p., Bona Gábor Kossuth Lajos kapitányai. Bp., 1986. 628. p.

171 Mikár Zsigmond: Honvéd-névkönyv az 1848/49-diki honvédseregnek 1890-ben még életben volt tagjairól. Bp., 1891. 360. p., Rainer Pál: Weinmann Imre 1848/49-es honvéd főhadnagy hagyatéka. In: Turul 69. köt. 1996. 3-4. füzet. 67-76. p. Weinmann Imre egyébként Miklós József zalalövői általános iskolai tanár nagyapja volt.

172 ZML kgy. jkv. 1848:1415.

173 MOL H 103. Zala megye levelei 17. sz. Csillagh Lajos alispán levele Csány Lászlóhoz, Zalaegerszeg, 1848. máj. 12. (A levél dátum nélküli fogalmazványa: ZML Csillagh alisp. hiv. ir.)

174 ZML ÁB ir. 1848:1059., Aradi Péter 7, 27, 66. p, Hermann Róbert: Körmend a hadtörté nelemben 1848-1849. In: Körmend a hadtörténelemben. (Körmendi füzetek) Körmend, 1992. 201. p.

175 Varga János: Néptélkelő és gerillaharcok Jellasics ellen 1848 őszén. Bp, 1853. 206. p.

176 Hermann Róbert: Körmend 208-209. p.

177 Hermann Róbert: Körmend 212-213. p.; Hermann Róbert: Perczel Mór első honmentő hadjárata. (Zalai Gyűjtemény 36/11.) Zalaegerszeg, 1995. 54-56. p.

178 Pordán Ildikó: Honvédtüzérként a Muraközben. László Károly naplójából. In: Hadtörténelmi tanulmányok. (Zalai Gyűjtemény 36/1.) Zalaegerszeg, 1995. 234. p.

179 Hermann Róbert: Körmend 213-214, 235. p, Hermann Róbert: Perczel 56. p.

180 Novák Mihály 167. p, Hermann Róbert: Körmend 214-215. p.

181 Hadtörténelmi Levéltár 1848-1849-es gyűjtemény 30/523. Csertán Sándor zalai kormánybiztos levele Hunkár Antal kormánybiztoshoz. Keszthely, 1849. máj. 31. (Közölte: Hermann Róbert: Körmend, 216. p.), ZML Horváth Vilmos alispán hivatalos iratai. Faiszl János lendvai bíró jelentése, 1849. jún. 4. vö. Novak Mihály 183. p. Pesti Hírlap 1849. jún. 20. (319. sz.) 167. p.

 

   
Következő fejezet