Előző fejezet

FRIESZ KÁZMÉR

II. ZAMÁRDI TELEPÜLÉSTÖRTÉNETE

Kezdetektől a XIX. sz. végéig

 

I. RÉGÉSZETI ADATOK A TELEPÜLÉS ŐSKORI MÚLTJÁBÓL

A Balaton közelsége és a tihany-szántódi átkelő biztosította a múltban a hely jelentőségét; eredményezte, hogy Zamárdiban és a környékén i. e. 5500 tájától kezdve élt és él az ember. Ismert tény, hogy a Balaton közvetlen közelségében sokkal sűrűbbek az őskori, a római, a népvándorlás kori és a középkori települések, mint a tótól távolabbi tájakon. Ez érthető, hiszen a Balaton akkor megfelelő ivóvizet adott embernek és állatnak.

A tó hala még a középkorban is jelentős szerepet játszott a vízparti települések életében, sokkal inkább így volt ez az őskorban.

A nád, sás és a gyékény ipari jelentősége ma is nagy, de a mainál nagyobb szerepet játszottak ezek a múlt emberének életében. Nemcsak a házak fedése, a fala is gyakran készült sározott nádból. Az őskorban is lehetett a nádnak ilyen szerepe. Sásból és gyékényből tárolóedények is készültek. A nád és a gyékény keményítőtartalmú gyökértörzsét, a „böngyölét" a sertéskondák túrták ki, amelyet a háborús időkben, ínségeledelként a nép is fogyasztotta. A néprajztudós Győrffy István híres Nagykunsági krónikájában bőven olvasható erről. Az erdők, mezők vadjai számára is a Balaton biztosította az ivóvizet. A tó környéke vadban ma is gazdag. Nem véletlen tehát, hogy Zamárdi és Szántód között a tóra néző domb peremén egymást érik az őskortól középkorig keltezhető lelőhelyek.1 E partokat már az őskor embere is megülte. A csiszolt kőkorszak kőszerszámait, agancs eszközeit, csontból készült tárgyait, edénytöredékeit, nyílhegyeit megőrizte és elő adta a föld.- Az 1968. évi bazsi-tanyai ásatások igazolják, hogy az őstelepülők élelme a vízimadár, hal, nyúl, vaddisznó, szarvas és az őstulok húsa volt. A határban az őslakók növényi gyökereket, leveleket, virágokat, magokat, gyümölcsöket is gyűjtögettek.

A borjúlábszárcsontból faragott csontkorcsolya bizonyítja, hogy télidőben átkeltek a Balaton jegén is.3 Az ősi út Szántód és Zamárdi között ma is használt széles földút, északi oldalán helyenként mély bevágásokba húzódik az útnyom Zamárdiig. Az ottani Fő utca kelet-nyugati vonala az egykori út irányának felel meg.

Zamárdi vasútállomástól a Fő utcáig vezető Honvéd utca évezredes forgalom nyomán kopott le, és alakult mai képére.4

A rézkori lakótelep gödrei a Szamárdomb keleti oldalán a Csap utcában és a vele párhuzamosan futó Akácfa utcában kerültek napvilágra. Tapolczaiék udva rán egy rézkori égetőkemencéből kiégetetlen szövőszéknehezékek kerültek elő. Az Akácfa utcai nagy szemétgödörből sok-sok tökhéj hajlású edénytöredék, a közeli lakógödrök mellől egy öntőminta és tulokcsontból faragott átlyukasztott csontbalta került napvilágra. Ez utóbbi a kőkori eszközök rézkori továbbélését bizonyítja.

A bronzkori népek az egész partvonulatot megülték, igen gazdag leletanyagot hagytak ránk. Ók már gerendákból összerótt házakban laktak, háziállatot tartottak és a földet rendszeresen művelték. Fontos foglalkozásuk volt a halászat, emellett erdőn-mezőn és a mocsárban gyűjtögetést is folytattak.

Nagyobb telepeiket a löszpart magaslatán építették, temetőül pedig a Balatonból akkor kiemelkedő homokszigetet - a mai Kapcsolóház környékét - választották.5

Ezek a népek különös módon temetkeztek, halottaikat elhamvasztottak. A hamvakat nagy urnákba tették. Erre helyezték az égetéstől megkímélt ékszereket, az urna mellé pedig több kisebb-nagyobb edényt helyeztek el a meghalt személy kedvenc ételeivel és egyéb ajándékokkal. Az urnafészkeket éles, hasított kő darabokkal kerítették körül, a gonosz szellemek ártó hatalma ellen, végül a sírt betemették. A sírokat a temetőben rokonság szerint csoportosan helyezték el, néha a sír fölé jelnek egy kőlapot tettek. Ez a halottkultusz fejlesztette ki a bronz kori népek művészi fokon lévő kerámiáját.6 Halottaiknak igen szép emléket, aján dékot akartak adni. Ezért nemes vonalú, finom ízlésre valló edényeket vásároltak a fazekasoktól, akik edényeiket vonalakkal, pontokkal, körökkel díszítették, majd száradás után oltott mésszel bedörzsölték és azután égették ki. A mészbetétes edé nyek között válogathattak. Voltak itt urnák, korsók, fazekak, tálak, tojástartók, kupák, poharak, fedők és apró gyermekjátékok: madáralakok, díszdobozok, kicsi tányérkák, pohárkák, fedőcskék, mozsarak, csörgők stb. Némelyik kürtöcske nyílása olyan kicsi, hogy azt csak gyermekkéz készíthette.7

A Kapcsolóháztól nyugatra több száz méteren át húzódik a bronzkori temető, ahol valóságos cserépváros van a föld alatt. Vaskori népek telepedtek le a Feljárói- dűlő és a Kútvölgyi-dűlő nyugati lankás oldalán. Ők már 2500 évvel ezelőtt házi kohóikban vasat olvasztottak. Kisméretű, földbe süllyesztett kemencéiket kiégetett és középen átfúrt „agyagkörtékből",,,fúvókörtékből" építették föl. A ház népe az olvasztó körül hason fekve bodzafa csövön fújta a levegőt a miniatűr kohóba: a cserfaparázsra és a vasércre. A nyers vasból ezután különféle eszközöket készítet tek az ügyes kovácsok: ásót, kapát, lapátot, fejszét, kardot, tűzpiszkáló vasat, tűz-csiholót stb. A fölösleges anyagot cserekereskedelem útján értékesítették. Ezen a területen „Csörgött az eke, ha itt szántottak és a kapa éle hamar kicsorbult" írja Pillér Dezső tanár -, aki vaskori terméknek tekinti az ottani nagy felületen elterülő salakot.

A salakhalmok két dűlőn át követhetők a szántásokon. A leletek között elő fordulnak salaktömbök, fúvókörték, lapos homokkő darabok (öntőminta), fokos és tűzcsiholó öntőmintája, pirosra égetett nagyobb kavicsok, réteges paladara bok, (csiszolásra) elejtett szarvasok fogsora, gerince, bordái. A vasércet ezen a kőben szegény vidéken a közeli mocsárból termelték ki, de hogyan és mi módon, ez még nem ismeretes. Tudjuk, hogy a mocsarakban a vasbaktériumok hatására évezredeken át vasérc képződik. Ilyen az ún. „csepvasérc", a svédek vasérce is, amelyből finom acélárukat állítanak elő.8

A Szamárdomb keleti szegélyén, a mai Akácfa utca végénél késő vaskori kelta sírokat találtak. A harcosok hamvait széles tálban helyezték el, emellé tették az összehajtogatott kardot is. Azért hajtogatták össze a kardokat, mert a másvilágon úgysem lesz szükség rájuk. A leletek a Nemzeti Múzeumba kerültek.9 E kelta sírok bizonyítják, hogy a Szamárkő környékének magaslatán ebben az időben kettős sáncrendszerű kelta erődítmény (földvár) volt, ahova veszedelem esetén a kör nyék lakossága is behúzódhatott.

A szomszédos Balatonföldvár is hasonló erődítményről vette nevét. A földvár sáncainak egy része még látható, a többi része évezredek folyamán, már a Balatonba szakadt.

A tihanyi kelta vár a falu északi előterében, a domboldalon látható. Hatalmas sáncai a magaslaton lévő „fellegvárat"' védték. A Balaton felől a meredeken leszakadó hegyoldal oltalmazta a várat, mely szinte bevehetetlen volt. A legelőn látható halmok előkelő vagy vagyonosabb kelták sírjait jelölik.10

Dél-Dunántúl legnagyobb kelta telepe Szalacskán volt, ahol gazdag leletanyag, raktári készlet, sőt egy pénzverő műhely felszerelése is előkerült.11

A kelták emlékét a földművelés vaseszközei, a szerszámok, a tökéletesített harci eszközök, a felvirágzó korongos edénykészítés és a zsúfolásig felékszerezett női sírok (aranykincsek), valamint a földvárak romjai őrzik.12

A római birodalom i. e. 12-ben egész Pannóniára kiterjesztette hatalmát. Több útvonaluk a köves Balatonfelvidéken vezetett Keszthely-Tapolca, Veszprém-Székesfehérváron át a főváros, Aquincum felé. Másik útjuk Pécs irányából Újdombóváron, Ságváron át vezetett Tác felé. A déli oldalon földútjuk volt, amely Balatonújlaktól Szólád-Balatoníöldvár, Szántód, Zamárdin keresztül Ságvárra vezetett. Ságvár a II. században katonai táborrá épült ki. Neve: Triciana, hármas útelágazást jelentett. (Tác, Simontornya és a Rév felé). 13 Szántód római őrhely volt, amely a zamárdi kis erődítménnyel együtt a vízen való átkelést biztosította14 Egy nagyobb római telep: kora és késői római edénycserepei, kőépületének falazóanyaga az Árpáskerti-dűlő egész hosszában megtalálható a dűlő Balatonra néző lejtőjén.

Találtak itt római pénzeket. A pénzek 337-361 között uralkodó II. Constantinus császár vereté volt.15

Az első nagy római bronzpénzt Novák András hozta be a bazsi-tanyai krumpliföldekről.

Ezzel indult meg a szervezett gyűjtés Pillér Dezső tanár vezetésével. Iskola múzeum megteremtése volt a cél. 1968-ban az Endrédi út jobb partjában (szemben a tsz gépműhelyével) egy kis szürke római edényt találtak.

1969. április elején a tsz szerelőcsarnoka előtt földmunkát végeztek és „kőtányérokkal" kirakott sírt találtak. Kiderült, hogy 35 x 35 cm-es méretű kiégetett cseréplapokkal fedett ikersírt találtak. A sírban két női csontváz feküdt egymással szembe fektetve, lábfejük összeért, fejük - a kőedény - két végén volt. Mellékletkent edények, gyűrű és kövek, csontfésű, rézgyöngyök és fekete apró gyöngyök kerültek elő.

969. június 11 -én a Fülöpszállási Mg. Iskola végzős növendékei dolgoztak a tsz szerelőcsarnoka előterén, földtolatást végeztek gépeikkel. A tanulók jelentettek, hogy sírok barna foltjai tűnnek elő. Pillér Dezső megbízást kapott a megyei múzeumtól, hogy a leleteket mentsék meg. Brigádokat szerveztek, 20 sír leletanyagát tárták fel. A sírok a IV. század elejéről valók, és a szegényebb néposztályt képviselik. Főleg nők, gyermekek és kiszolgált katonák sírjai. A sírokból fibulák (nagy ruhatűk), karkötők, dísztűk, övcsatok, edények, orsógombok, aprópénzek és dárdavasak (szúróvasak) kerültek elő.

A halottakat lepedőbe csavarták, ruhacsattal rögzítették. A fejhez, derékhoz vagy lábhoz edényeket tettek. A pénz a marokban, vagy deréktájon, vagy a lábszárak mellett volt elhelyezve. Az egyik sírból egy levágott karú csontváz is előkerült. A levágott kar markában pénzt szorongatott. A tolvajt büntették meg így. Egy másik sírnál a fiatal leány fejét utólag tették a sírba. Vajon miért fejezték le?

Egy kiszolgált katona törött lábszára végében keresztben feküdt egy női csont váz. Vajon szolgája, vagy felesége volt-e urának?"'

A Római Birodalom a hunok csapásai alatt elbukik. Attila halála után - 453- ban - a hun birodalom is összeomlott. A hunok csak ötven évig tartózkodtak a Balaton-vidéken, központjuk a Tisza-vidéken volt. Fenékpusztán igen kevert romanizált, germán, hun és szláv jellegű népek sokasága élt tovább a beáradó avarok fennhatósága alatt. Az avarok jelenlétét a Keszthely környéki nagy kiterjedésű avar temetők mutatják. A sírok jellegzetes dísze a „kosaras függő" lett, amely korai szláv jellegre mutat. 17

A zamárdi avar temető

A zamárdi nagy kiterjedésű avar sírmezőt a 80 éves Csákovics József elbeszélése nyomán fedezték fel, aki elmondta, hogy gyermekkorában eső után ki szoktak menni telkük végébe, ahol emberkoponyákat görgetett a víz a dűlőúton. A koponyákat a gödrökbe húzták és csutaszárat tettek rájuk. Pillér Dezső helyszíni szemléje - 1963. március 18. - igazolta, hogy dűlőúton és a partban ember-csontokat lehet találni.

A leletek elárulták, hogy avar és népvándorlás kori leletekről van szó. A leleteket elküldték a keszthelyi múzeumnak. Válasz azonban nem jött.

A következő télen ugyanitt elakadt a tsz egyik gerendákkal megrakott teher autója. A pergő kerekek csontokat hánytak elő. Közben a tsz földbányát nyitott az útparton. Egymás után jöttek elő a csontvázak: lábfej, lábszár, medencecsont, karcsontok, koponyák stb. A faluszéli gyermekek egy zugásó vezetésével csakhamar felfedezték és ki is rabolták a kínálkozó sírokat. Kivájták a sírok gödreit, a vastag négyszögletes ezüstdrótból készült hosszú hajtűket, a szíjcsatvégeket, zománc berakású deréköveket. Mikor már az üres sírok tátongtak, a kukoricaföldön lefúrtak, és a nyomok alapján kiástak egy lósírt, melynek csontjait halomba rakták.

A fosztogatókat nem sikerült tetten érni. Végre a rendőrség felhívása véget vetett a rablásnak. Pillér Dezső tanár összegyűjtötte a szélső házaknál található, elhurcolt apróbb leleteket. Évek teltek el, mire a megyei múzeum - a kifosztott sírgödrök fényképének elküldése után - megkezdte a feltárásokat. 1972 szeptemberében Bakay Kornél múzeumigazgató a szomszédos Hász-féle telken állíttatta fel két nagyméretű sátrát és egy somogyvári és egy endrédi brigáddal hozzáfogott a munkához. 34 sírt tártak fel.18

Feltűnő volt, hogy a legtöbb sírt - mindjárt a temetés utáni években - meg bolygatták, kirabolták. Feltehetően újabb néphullám érkezett, ennek tagjai az itt élőkre rátelepültek, azokat meghódították. A felforgatásokkal a holtak birodalmát is meg akarták hódítani. (Egyik avar népcsoport a másikat rabolta ki.) A sírokból zománcberakású övveretek, aranyozott szíjcsatvégek, gyöngyök, karkötők, öv- csatok, szúrófegyverek darabjai, hajfonatkarikák, a lovassírokból kengyelek kerültek elő.

Bakay Kornél szerint a leletanyag hasonlít a Káptalantótiban általa feltárt avar sírok anyagához, de nem ugyanaz. László Gyula régészprofesszor megállapítása szerint közép-európai viszonylatban is igen jelentős a zamárdi avar sírmező feltárt anyaga. Értékben is, különlegességében is és mennyiségében is első Magyarországon.

A professzor megpróbálja a zamárdi anyaggal a kettős honfoglalás általa felvetett tényét bizonyítani.19

A Rétiföldi-dűlőn lévő avar temető feltárásához - 8 évi szünet után - Bárdos Edith régész kapott megbízást. Az ő tájékoztatójából kiemelek néhány részletet: A lelőhelyen a feltárást 1980 őszén folytattuk, amikor is egy kéthetes próbaásatást végeztünk, majd az azt követő 4 évben (1981, 1982, 1983, 1984) minden nyáron egy-egy kb. két hónapos ásatási időszakban folytattuk a feltárást. Két év kihagyás után 1987, 88, 89, 90, 91, 92, 93, 94-ben ástunk a területen.

1980 ősze óta a mai napig 1675 sír feltárásáig jutottunk el - 12 év nyarán keresztül. Ugyanis nem akármilyen temetőt találtak Zamárdi határában. Az eddig feltárt sírok alapján véleményünk szerint a Kárpát-medence legnagyobb és hajdanában leggazdagabb avar temetője lehetett.

Az avarok honfoglaló őseink előtt éltek a Kárpát-medencében. 568-ban foglalták el ezt a területet, vezérük Baján kagán irányításával. Az Avar Birodalom kiterjedése nagyjából megegyezett a történelmi Magyarország területével. Az avar honfoglalástól számítva mintegy 250 évig létezett, illetve állt fenn az Avar Birodalom... A IX. század elején a 803-as frank hadjárat után összeomlott a birodalom.

A temető jellemzői

  1. A sírok szabályos sírsorokban helyezkednek el. Tájolásuk alig pár fokkal tér el a Ny-K-i iránytól. Ez egységesnek mondható az eddig feltárt temető részről.
  2. A temetkezési szokásokra jellemző a koporsó általános használata. Előfordul a csapolt fakoporsó, de 80-90%-ban általános a vasalás. A sírgödörnél gyakran megfigyelhető a sírfenék fejnél-lábnál való lemélyítése.
  3. Etellel, itallal való ellátása a halottnak nyilván szokás volt, de nem domináns jellegű, mivel kb. csak 80 sír tartalmazott edénymellékletet. Előfordul a tojásmelléklet is a sírokban - néha 5-6 darab is.
  4. A temetőt a VI. sz. végétől a IX. sz. elejéig használták.
  5. A sírok kirablása 100%-osnak mondható. Vannak olyan területek, ahol 100%-os a dúlás. Gyakori a teljesen „üres" sír, melyeket a rablók kipakoltak. Ezek az üres sírok általában gazdag leletkörnyezetben kerülnek elő.

Fontos jellemzője még a temetőnek a gyermeksírok csekély száma, a nőknek a többsége, s az ún. szegény szolgák hiánya.

Az ásatások napjainkban is folynak. A feltárás befejezését siettetve - 1994-ben - négymillió forint támogatást adott a zamárdi önkormányzat és ötszázezer forinttal a Megyei Közgyűlés is hozzájárult a munkához.20

A régészeti leletek előkerülése bizonyítja, hogy Zamárdi területén az őskortól emberek éltek. A kő-, réz-, bronzkori emlékek tanúskodnak arról, hogy a Balaton déli partja lakott terület volt. Megtalálható jelekből láthatók a kelta és a római telepesek nyomai. A rómaiak uralmát megdöntő hunok helyét germán törzsek, majd az örökükbe lépő longobárdok foglalták el. Utána az avarok hazája lett e táj - bizonyítja ezt a zamárdi avar kori temető.

Az avarok helyébe a frank birodalom lépett, 874-ben a frankok békét kötöttek a morvákkal. A külső és belső bajoktól meggyengült Morvaország nem is tudott ellenállni a honfoglaló magyarok haderejének.

 

II. A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG

(896-1526)

Zamárdi nevének népi és tudományos magyarázata

Mindenki szeretné tudni, hogy lakóhelye nevének mi a jelentése, és miért éppen így nevezték el a települést. Mivel a község- és városneveink eredete több száz, sőt ezeréves múltba nyúlik vissza, érthető, hogy az akkori névadási indítékok már elfelejtődtek, s a helynevek alapjául szolgáló egykori közszavak jelenté sét csak a nyelvtudomány, a tudományos etimológia módszereivel lehet kinyomozni. A népi helységmagyarázatok jelentős része százévesnél is régebbi, hiszen szerepelnek a Pesty Frigyes-féle 1864-ből származó földrajzi névgyűjtésben, sőt már Anonymus Gesta Hungarorumában is bőven találunk adatokat. A népetimológiák létrehozását jó szándék, a lakóhely múltjának feltárása, a lokálpatriotiz mus érzése motiválta, a népi folklór termékének tekintjük. A közelmúltig a tudományos kutatás és az ismeretterjesztés sem elégítette ki a helynevek iránt érdeklődőik, tudásszomját, a népetimológiát alig lehetett tudományos érvekkel megcáfolni. A helynév kutatók örömére 1978-ban megjelent: Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára c. munkája, amely megadja valamennyi magyar településnév, jelentősebb hazai és külföldi földrajzi név tudományos magyarázatát.21

Zamárdi eredetéről többféle népi magyarázat, szájhagyomány él

a) A honfoglalás idején egy nemzetségfő, egy nagycsalád feje viselte a Zamárd nevet, és népét ide a mi határunkba telepítette le. Őróla nevezték el a falut és a birtokot.

b) A régi falu dombon volt. Szamárháton hordták fel a vizet a Kút-völgyből. Az idegenek ezt látva csúfságból nevezték el Szamárdinak.

c) tárok által elpusztított falu neve: Kis Szent Mártír volt.22

1. Zamárdi nevének eredete, kialakulása

Írásos források a község nevéről, birtokosairól „Zamárdi" neve első ízben a Szent László királytól 1082 táján a veszprémi káptalan részére kiállított megerősítő levélben fordul elő. Zamár(d) Scamard (1082: Hazai okmánytár IV. 6.)

1229-ben mindkét Zamárd helységben a székesfehérvári káptalannak is voltak birtokai.

Zamárd et alia Zamárd (1229: Árpád-kori új okmánytár IV. 475.) 1342-ben Fevházas-Szamárd és egy másik Szamárd helységről emlékeznek meg az oklevelek.

Egyházaszamárd et alia Zamárd (1342: Körmendi let. Alm. III. lad. 3. n. 95.)

1390-ben három ilyen helységet sorolnak fel: Egyházaszamar, Lyukzamar és Liczamar.

Pannonhalmi főapátság orsz. llt. XVIII. 1423-ban a Balatonmelléki Zamárdot elzálogosították... Poss. Balatonmelleky Zamárd. (1423: Körmendi llt. Alm. III. lad 3- n. 97.) 1436-ban már öt ilyen nevű helységet különböztetnek meg: Egyházaszamard, Zamárd, Felsőzamárd, Lyuk-Zamárd, Kis-Zamárd. Az 1571-72. évi török kincstári adólajstromban Szamárkő, az 1582. évi defterben (pénzügyi jegyzék) Szamartin alakban fordul elő. 21 Pesty Frigyes gyűjtése szerint:

„Zamárdi falu hagyomány szerint régente volt itt egy falu, Kis Szent Mártír, mellyet a Tatárok elpusztítottak, a templom elpusztítása után később is találtak egy követ a templom helyén, melyre az volt vésve, Szent Mártír. A monda szerint ezen falunál és körében sok erdőség találtatván, sok és többféle német és tót emberek benne dolgoztak, kik magyarul alig tudván beszélni... elferdítésből Kis Szent Mártír, Szamárdin vagy nagy Zamárdin lett, később csak a mostani században mint egy 1832. évben Zamárdi falunak neveztetvén meg"...

Kelt Zamárdin, június 24-én 1864.

Friesz István bíró

Visy István jegyző 21

 

A legújabb névtani, nyelvjárási kutatások így magyarázzák elfogadhatóan Zamárdi nevét.

Várkonyi (1984) szerint a helyneveknek abba a csoportjába tartozik, amikor a név olyan közszó, amely közvetlenül a tájra, annak valamely jellegzetességére utal. A névadás eszköze a tájra utaló közszó + -di képző. (Zamar + di) 2 '

Dr. Kiss Lajos (1978) szerint: - „Többféle népi magyarázatát jegyeztük fel: A tatárok által elpusztított régi község neve Kis Szent Mártír. A Szent Mártír nevet az itt dolgozó német és „tót" emberek elferdítették, így lett Szamárdin, majd Zamárdi.

•  A régi falu fennsíkon volt. Szamárháton hordták fel a vizet a Kút-völgyből. Az idegenek ezt látva csúfságból nevezték el Szamárdinak.

•  A helynév a személynévként alkalmazott szamár főnévből ered. Ilyen nevű személyek a régi oklevelekből kimutathatók, egykori birtokosát is így nevezhették. A z hangértéke a régiségben sz volt, a mai olvasat vagy az eredeti szóalak elhomályosodásával, vagy a gúnyolódásra alapot szolgáltató névforma tudatos torzításával magyarázható.

•  Mivel a községnév mai formája már a 12-13. századból kimutatható (Zamárd, Somárdy, Somárd) semmiképpen sem lehet a „Szent Mártír" lerövidítése."

Legkorábbi előfordulása: 1171 Zamárd (ÓMOLV47)
1211 Somárd
személynévként: 1138 Zamár (PRT. 10:516)
OMOLV: lakubovich Emil - Pais Dezső: Ó-magyar olvasókönyv. Pécs, 1929.
PRT: A pannonhalmi Szent Benedek-rend története
Szerk.: Erdélyi László, Sörös Pongrác. I-V, VII-XII., Bp. 1902-1912 VI/1-2. Bp. 1916.

Legtöbbször a puszta személynévből (minden képző vagy utótag nélküli egy elemű névből) keletkezett a somogyi község és városnevek többsége. Ezek a hely nevek akkor születtek, amikor a magyarság még nem telepedett le véglegesen, hanem félnomád módjára vándorolt. Ilyenkor, ha valakit kerestek, nem a folyton változó hely megnevezése volt a fontos, hanem a keresett személyé, tehát: pl. Juta, Bogát vagy „Zamárd" háza népe után tudakozódtak.

Amikor a X-XI. században a félnomád életmódot felszámolták, az állandó településhelyet is sokszor a nemzetség fejéről nevezték el.26

Zamárd név igen régi, még a finn-ugor időkből származó ,,d" képzővel képzett személynév, majd helynév, mely az Árpádok korában gyakori volt, és törökös szokásokat őriz.

A ,,d" képzővel képzett személy és falunevek gyakoriak voltak hazánkban. Ilyenek: Báránd, Ebed, Disznód, Kakasd, Tyúkod, Agárd, Bogárd és ide illik Zamárd.27

A honfoglalás

A magyarok bejövetele a Kárpát-medencébe több szakaszban történt. 895- ben Tiszától keletre eső rész már magyar kézen volt. 896-ban - amit mi a honfog lalás évének nevezünk - az Alföld megszállása történhetett meg. A dunántúli területek elfoglalására csak 900-ban került sor. Még ez évben elfoglalták a morvák felvidéki területeit is, így 900-ban az egész Kárpát-medence magyar kézen volt már.

A honfoglaló magyarok a Balaton vidékén gyér népességet találtak. A Balaton nevéből lehet következtetni erre, amit a nyelvészek a szláv „sáros, mocsaras" jelzőből vezetnek le. A Balatont Pelso néven ismerték a rómaiak. Az egykori latin név még a 9. századi Bilisa formában is felismerhető. Ezt követően viszont 1055-ben írott formában is feltűnik a Balaton név.

Biztosra vehető, hogy a tó - sáros és mocsaras megjelölése két eléggé körül határolható területre szűkíthető le a 9. században. A kis balatoni medence déli része, a másik a Zala-folyó alsó szakasza.28

A honfoglalók itteni megtelepedésére történeti forrásanyagunk nincs. Anony mus Gesta Hungarorumában csupán az északi part hódoltatásáról tudunk. „A honfoglalók... a Bolotun-folyó mellett lovagolva Thyon-hoz jutának és a népeket meghódítva tizenegy nap Bezprém várába bejutának."

,,A Balaton környékét, mint az ország magvát - melyet a Tisza és a Duna vonala is védett -a király és jóemberei tartották meg maguknak. A nagyobb birtok testek között, a belső gyepük vonalán egyes kisebb zúgok lakatlanok maradtak. Ezekre kisebb maradék népeket telepítettek. Ismeretes, hogy Kál horka, Bulcsú vezér apja a Káli-medencében telepedett le népével. A Balaton déli oldalán Lehel vezér Lelle környékén foglalt helyet népének" - írja a „Balaton monográfia": 1974-352. old.

Bendefy László szerint a honfoglaláskor, de a XI-XII. században is, a Bala-vízállása az Adria szintje felett mért 106-107,5 méter, vagyis a mainál 2-3 méterrel magasabb volt.

Koppány szembefordulása Géza fejedelem halála után (988) Istvánnal (Vajk kal) közismert. Leverése István király államszervezetének fontos és kötelező lé-nése volt. Koppány leverése után Somogy határvármegye, az István által szerve zett 45 megye egyike lett. Olyan katonai és politikai szervezettel rendelkezett, amely közigazgatási feladatokat látott el.29

„A két sereg közt a döntő ütközetre a Veszprém melletti Gsatár közelében került sor, s ennek során Koppány döntő vereséget szenvedett. Koppány maga is elesett a harcban... A legyőzött lázadó testét, a régi nomád szokások szerint felnégyelték és István utasítására az egyes részeket kiszögezték Veszprém, Győr, Esztergom kapuira. A negyedik részt a keleti végek ura, Gyula kapta meg figyelmeztetésül." Miután István, trónfoglalásának első nagy próbáját így kiállta, elérkezettnek látta az időt, hogy Magyarország helyét pontosan megjelölje a keresztény Európa keresztény népei közt, a szabadság és a függetlenség maradandó biztosításával. Ez pedig csak egy önálló magyar keresztény királyság megalapításával történhetett.30

Úgy tűnik, sikerült bizonyítani, hogy Szántód környékén a X. századtól meg találhatók a honfoglaló magyarság temetői. Vagyis a honfoglalástól lakott hely volt. A régészet segítségével ismerjük Zamárdi-Téglaégetőnek az endrédi út jobb oldalán előkerült honfoglalás kori sírját, valamint a Zamárdi Tsz szerelőcsarnokánál feltárt XI. századi temető leleteit, és a Zamárdi-Szamárdomb, valamint zamárdi-pusztai-dűlő X-XI. századi településének maradványait.31

2. Zamárdi és környéke a kora középkorban

Települések és falvak: hiteles oklevelek, források alapján.

Szántód és környéke ahhoz a tihanyi monostorhoz tartozott, amelyet I. András király saját temetkezőhelyül emelt 1055-ben. A Szent Ányos orléans-i püspök tiszteletére történő monostor alapítása a Balaton-vidék fejlődésének, átalakulásának egyik fontos, korai fordulópontja volt. Jelentőségét mutatja, hogy a király saját birtokaiból adott át a monostornak több, főleg az apátsághoz közeli birtokot.

Az 1055. évi hiteles „Tihanyi Alapítólevél" jelentős adatokat nyújt. Kezdve a birtokok felsorolásával, amelyben Tihany az első. Az oklevél készítője azonban áttért a Balaton déli, azaz a somogyi partjára. Itt legelőször a Fok-vízen lévő révet említette, ahol az átkelés hídon, olykor gázlón történt.

Következett az úgynevezett Holovógy, a déli részen Törktóval. (Töreki) Közelében volt a Szil-kút és Köves-kút között egy szénatermőhely, valamint Kerthely. A hatodik helyen szerepelt Kak-Szarma (Szántód).

Topográfiailag a fenti helyek a mai Siófok-Somogyfokpusztától Kőröshegyig húzódtak.

Az apátság birtokaiból Somogyba tíz helység esett. Leglényegesebb számunkra a tok-Kőröshegy között elterülő, a parthoz közeli révvel, úttal együtt említett, halászó- és szénahellyel rendelkező Kak Szarma és a környékén lévő föld. Ezen a helyen létezett a zamárdi határ.

Igen fontos az adományozó levélben szereplőlakosság felsorolása. A felsorolást a szántó szolgákkal kezdte az oklevél írója, és a 60 telken élő szántóvető összesen 20 ekényi földet, tehát ekealjat művelt az apátság számára.

Az itt szereplő különböző embereknek: szőlőműveseknek, halászoknak, gulyásoknak juhászoknak, kanászoknak, méhészeknek, szakácsoknak, kovácsoknak, tímároknak, ácsoknak, kádároknak, molnároknak... nem is igen tudjuk a településhelyét meghatározni.32

Az oklevél (1055) a legrégibb hiteles és egykorú eredetiben fennmaradt nyelv emlékünk. A latin nyelvű oklevelet - az újabb kutatás szerint - valószínűleg Miklós püspök fogalmazta, leírója viszont más valaki volt, minden kétséget kizáróan magyar ember, a magyar nyelvet ismerő és használó személy. A két hártyából összevarrt oklevél a latin szövegbe ágyazva számos magyar nyelvű szórványemléket, szószerkezetet tartalmaz: szám szerint ötvennyolc közszót (főként főnevet, helynevet, földrajzi fogalmat, határjelző dűlőnevet, néhány személynevet), több ragot, valamint képzőt és köztük a híres mondattöredéket:

„feheruuaru rea mének hodu utu rea"

(Ma ezt az oklevelet Pannonhalmán a bencés apátság levéltárában őrzik.)35

Zamárdi nevének első előfordulását ismertető kiadványok:

Dr Csánky Dezső: Somogy vármegye Bpest. Millenniumi kiadás: „Elsőízben a Szent László királytól 1082 táján a veszprémi káptalan részére kiállított megerősítő oklevélben fordult elő."

Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék. 1939:

„Zamárd igen régi helység, melyet Szent Lászlónak 1082. évi megerősítő levele említ először."

Dr. Margittay Rikárd: Balatonzamárdi üdülőhely ismertetése, 1942:

„Egy Szent László korabeli oklevél már 1082-ben említi, tehát 900 éves múltra tekinthet vissza."

Magyar Országos Levéltár: (Hazai Okmánytár. VI. 6.)

„Az első előfordulás alakja: Zamar(d) Scamard (latinos alak) 1082

A jelzett ismeretek alapján 1982-ben felkészültünk Zamárdi fennállásának 900 éves megünneplésére.

1981. március 26-án írásban kértem az Országos Levéltár Főigazgatóját, hogy az Országos Levéltár készítsen részünkre egy hiteles másolatot;

(A levelet aláírta a szakig.-szerv-vezető: dr. Dudás Katalin is.)

Az Országos Levéltár válasza a következő volt:

„1981. március 26-án kelt levelükre válaszolva tájékoztatom, hogy I. László király 1082. április 29-én kelt - a veszprémi egyház birtokairól szóló - oklevele történetíróink megállapítása szerint, ahogy erre Szentpétery Imre Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzékében a 21. szám alatt utalt is, formailag hamis, és minden valószínűség szerint a 13. században állították össze. A legkorábbi teljesen hiteles oklevél, amelyben Zamárdit említi Szentpétery fenti munkája szerint III. István király 1171-ben kelt oklevele."
Budapest, 1981. április 15.

Dr. Varga János

főigazgató

Az 1171-ben kelt hiteles oklevél fénymásolatát a könyvben szerepeltetjük.

A következő oklevél az 1211. évi birtokösszeírás (tihanyi apátság birtokainak összeírása). Ezen birtokösszeírás szerint Szántód határa Földvárig délkeletről Szamárd, majd a Kőrösfa (a mai Kőröshegy része) irányába terjedhetett.

Az 1211 -ben említett terra Somard, Somard föld valószínűleg csak a falunak - Szamárdnak - csak egy részét jelölte. Ez a terra vagy birtok mégis a teljes falu nevét viselte. Lakták is, feltehetően temploma is lehetett.

Az ilyen részfalu utóbb - így Zamárdi esetében a XIV-XV. században - a falu másik részével szemben, fekvése és esetleg birtokosa után megkülönböztető ne vet kapott. A terra Somard, Zamárdi föld a XIII. század elején egy önálló birtokos tulajdonában lévő falu magjának is tekinthető.34

Ez a birtokösszeírás azért fontos számunkra, mert Szamárd falunak egy részét már megjelöli. Az 1211. évi birtokösszeírásban a Fok folyónál lévő Balaton parti birtok határjárásában a következő szerepel: van rév is a Balaton-tavon. Az 1211. évi tihanyi oklevél jobbára a villákat, a faluszerű településeket, valamint a rajtuk élő jobbágyokat, lovas jobbágyokat, egyházi jobbágyokat, udvarnokokat, kézműveseket, az átalakult falusi rétegeket említi. A sokszínű fejlődés és apátság saját kezelési földjein a XII. század végétől, de javarészt a XFV századtól a félig még szolgarendű népeket egységesen jobbágyokká formálja. A század második felére kialakulnak a rendezettebb telkek szerinti lakóhelyek, földek. Létrejönnek a telkek alapján történő úrbéri szolgáltatások, amelyek a korábbiakhoz képest jóval szilárdabb jogokat biztosítanak a jobbágyoknak.

3. Szomszédos apátsági birtokok, falvak

A tatárjárást megelőzően - mesterséges és természetes hatások révén - a Balatonon jelentős vízszintemelkedés jött létre. Ez a maihoz képest 6-7 méterrel magasabb vízállást jelentett. A XIV századból az 1358-1388 közötti időkből tudjuk hogy a legnagyobb falvak Török falu (Töreki) határa Fok folyóig és a közeli Kilm faluig terjedt, míg délen Jód falu és Endréd volt a szomszédja. Északnyugaton pedig a Balaton és Zamardin falu.

Jelentős település még Töreki után Tihany, és Gamás 58 családjával az apátság harmadik legnagyobb birtoka volt.

Szántód északnyugati szomszédja - a már 1211-ben létező- Földvár, illetőleg délnyugatról a Körösi-pataktól délre lévő Kőröshegy. Kőröshegy helység nyugati szomszédja az 1055-ben szereplő Balaton-parti „villa" (falu) Zarozo, Szár-aszo (Szárszó), 1267-ben tihanyi birtokként szerepelt. Teleki 1211-ben szintén apátsági birtok.

Birtokai közé tartozott még: Szólád, Bálványos, Boglár, Bár, Ószöd és Somogyvár vámja. Endréd továbbra is megmaradt a király, I. András szőlős-gyümölcsös birtokának.35

A Zamárd-falvakról

Az első hiteles oklevél 1170-ben Zamard néven említi

1211-ben Somárd (Somárdy) 1229-ben Zamard néven szerepel.36

A XIV. századtól már jelentős, két templommal rendelkező falu, a XV. századra öt különálló falura illetőleg birtokra tagolódott.

Az ősi falu a fontos útvonal mellé települt Egyházaszamárd lehetett. Ez volt a legnagyobb - tehát a legrégibb - település, mely egyházat is kapott.

Az eredetileg egységes település a sajátos kora középkori társadalmi és gazdasági viszonyok következtében két községre szakadt: Egyházaszamárdra és egy „másik" Zamárdra (1229). Ez a másik Zamard és a Balaton mellett kialakuló Balatonmelléky Zamard lehetett, a mai falu őse.

A kirajzás folytatódott. A XV. században az oklevelek már öt zamard falut emlegetnek: Egyházaszamárd, Balatonmelléky Zamárdot, Lykzamárdot, Kyszamárdot és Felsőzamárdot.37

A tihanyi apátság alapításának idején (1055) nem kapta meg Zamárdot. Ez nem volt tehát az apátság „őseredeti" birtoka. Zamard csak a török időkben, 1556- ban került az apátság javainak sorába, mikor Takaró Mihály tihanyi várkapitány megszerezte azt a tihanyi várhoz a két Endréddel, Lullyával és a két Kapollyal együtt.38

Birtokai voltak Zamárdon:

A falu lakossága az első századokban földműveléssel és állattartással foglal kozott, de megélhetésüket támogatta a halászat, a pákászat, a gyűjtögetés, a fokozatosan fellendülő szőlőművelés és a bortermelés is. Az erdő- és nádvágás téli munkát is biztosított számukra.

Zamárd-falvak:

a) Egyházaszamárd gyors fejlődésű falu volt. A falu legmagasabb pontjára csakhamar négyszög záródású román kori templomot építettek, s a falunak már 1233-ban plébániája és temploma volt.40

A falut a tatárjárás feldúlta, kis templomát lerombolta (1241). Az Árpád-kori zömök templom helyébe valamivel nagyobb csúcsíves (gótikus) templomot emelt a visszatérő nép.41

A vesztes muhi csata után (1240. ápr. 11.) a tatársereg 1242 februárjában - a befagyott Dunán - átjutott a Dunántúlra. Kádán tatár vezér - a király elfogására kémjeit és könnyűlovasait a déli hadiútra szabadította. Fehérvár alól, a Balaton mellett száguldottak végig.

Spalatói Tamás írja Kádán küldetéséről: „A király utolérésére rohant, ezért futtában nem tehetett olyan nagy kárt, pusztítást (mint másutt), hanem jégeső módjára csak az útjába eső helyeket rombolta le."

A tatárpusztítás elől a nép az erdőkben, nádasokban rejtőzködött, ide nem merészkedtek be. A tatárok kivonulása után megfelelő élelem híján „a nyomorult nép az éhínség kínjaitól emésztve egyre hullott, mint a száraz falevél."

A bajorországi Niederaltaich kolostorában a krónikásbarát pedig ezt jegyezte fel:

„Magyarországot, mely 350 évig fennállt, a tatárok ez évben megsemmisítették.42

A Zamárdi szájhagyomány is őrzi a tatárpusztítás emlékét.

A tatárcsapás az a mély út az erdőben, amely a vaskereszti tetőtől a Széles-csapás találkozásáig vezet.

Az öregek elbeszélése szerint a tatárok innen rontottak rá a falura és templomára.

Köveket, emberi csontokat napjainkban is találunk ezen a helyen.

b) A másik Zamárd a Balaton mellett, a víz közelében alakult ki. Kialakulását a fontos útvonalak összefutása, a közeli átkelés lehetősége, a halászat, a nádvágás, az áruszállítás, a tihanyi nagy építkezések és a kőhegyi szőlőművelés fellendülése segítette elő. A falu, amely nem közvetlenül a víz mellé épült, hanem a löszfennsík peremére települt, megkülönböztetésül a Balatonmelléky Zamárd nevet kapta.43

Központi lejárója a mai Temetőközön volt. Harangtornyukat, majd kis templomukat is itt a közelben építették fel. Az ivóvizet a partok alatti kutakból vagy a Balatonból szerezték. A Balaton nyílt vize (Szántódi-tó) akkor még a mai vasútállomásig húzódott.

A fontosabb utak ide vezettek, Siófok és Tab felől, és tovább vittek a réven át Tihany felé, a magaslatokon Kőröshegy és Szemes felé.

c) Kyszamárd: kisebb település volt a Bocsidai részen, túl a hídon, a földút bal oldalán. Néhány háza az út déli oldalán is állhatott, a szántások során épülettörmelékek kerültek a felszínre. Az innen induló dűlőt ma is Kiszamárdi-dűlőnek nevezik az endrédiek.

Az aprócska falu népe halászattal foglalkozott a Szamárdi-tó (ma Tóközi-berek) berki vizein. A jó földeken gabonát termeltek. A kövér legelők és a Töreki felé eső tölgyek az állattartást tették lehetővé (makkoltatás).

d) Felsőzamárd romjait, a harangtorony alapjait, a temető árkát és egy kőépület helyét Báthory István országbíró - a kereki vár urának - egyik 1436-ban kelt határjáró oklevele alapján sikerült azonosítani. Az endrédi halastó nyugati partján egy kis szilvás magaslat rejti romjait.

Lakossága szőlőműveléssel, legeltetéssel, erdei munkával foglalkozott. Hegyközségi település volt, egymástól távolabb eső házakkal, pincék kel (vincellér lakosok.)

Régi beomlott pincéinek sora a Kotlok nevű zúgvölgy déli peremén ma is látható. A Kotlok török szó, vidám helyet, mulatóhelyet jelent. Bizonyára az endrédi török katonák adták neki ezt a nevet, akik a Korán tiltása ellenére is kortyolgatták itt a hegy levét. Felsőzamárd nevét onnan kapta, hogy ez a kis Endrédi-patak (Gyugyi-patak) folyását figyelembe véve följebb esett a bocsidai hídnál lévő Kiszamárdnál.

e) Lykzamárd helyét nem ismerjük. Nevéről következtetve valami mélyedésben „likban" kellett lennie. Helyét a Diászó-völgy elején vagy a végén kell keresni.44

 

III. A TÖRÖK HÓDOLTSÁGTÓL A DUNÁNTÚL FELSZABADÍTÁSÁIG

(1526-1690)

1. Védekezés és harc a török ellen

Puglioni Antal báró pápai követ Mohács előtt (1526. ápr. 25-én) a következő jelentést küldte VII. Kelemen pápának: ,,Ha a szultán csakugyan jön, Szentséged ezt az országot valóban elveszettnek tekintheti. Itt határtalan zűrzavar van; hiányzik minden, ami a hadviseléshez szükséges. A rendek közt gyűlölet és irigység tombol..."

„A gyászos emlékű Mohács után (1526. aug. 29.) a török sereg előőrsei szeptember 12-én megjelennek Buda környékén, és még azon a napon Szulejmán szultán hadserege élén bevonul Budára. Csapatai a vár palotáit megkímélik, de kifosztják, a várost pedig elvonulásuk alkalmával felgyújtják. A mohácsi vereséget követő bizonytalan politikai helyzetben az egymással vetélkedő királyok, hogy pártjaik mellé állítsák a főurakat, birtok és kiváltság - adományokkal halmozták el. így kerültek megyék, városok és várak, hol az egyik, hol a másik főúrral a „nyugati" (Habsburg Ferdinánd) vagy a „keleti" (Szapolyai János) király névleges uralma alá.45

Közben az egész országban megváltoztak a viszonyok. A török 1526 utáni előretörése után 1541. szept. 2-án Buda elestével az ország három részre szakadt.

A somogyi és dél-dunántúli falvak pusztítását és elfoglalását még betetőzték a Ferdinánd, illetőleg János király között kialakult trónküzdelmek.

Ebben a harcban a különböző pártállású nemesek és főnemesek, de az egy házi főurak is gyakorlatilag egymás birtokait pusztították illetve elfoglalták. Ek kor kezdődött a nagy és gátlástalan fegyveres birtoklások időszaka. A tihanyi apát például János párti volt, de a jelentősebb főurak, köztük a Báthoryak, a Pekryek Ferdinánd pártján álltak. A váltakozó sikerrel és török segít séggel folytatott küzdelmek 1536-ban Ferdinánd híveinek győzelmét hozták. A János párti tihanyi apát várát és birtokait Csórón András foglalta el.

1555-ben a török Kőröshegyet tette meg a koppányi szandzsák (megye) egyik központjává, nahie (járás) székhelyévé.

1544-től már Endréd is járási székhely lett, ahol a falu nyugat oldalán - 130-150 főnyi katonaság számára - palánkvárat emeltek.

Ugyanakkor Karád, Fok és Szemes is a török előretolt állomásaként egy-egy erődítményt kapott.46

A török a budai pasa vezetésével - 1544. január - elfoglalja a Dunántúl déli részét, felégetve Pécset, Ozorán, Simontornyán és Tamásin keresztül törtek előre a Balaton déli részéig.47 1554-ben a török Tihanyt is el akarta foglalni a szemtanú szerint „éjféltől reggelig öreg ágyúkkal mind lőtték".

A hadi események következtében 1557-re már mindkét Zamárd teljesen elhagyatott és puszta lett, jóllehet, az 1557. évi adólajstrom Szántót is (Zanthó) a tihanyi várat igazgató kapitány birtokába sorolja.48

A 16. század közepén a tihanyi végvárban Takaró Mihály a kapitány. Rend szeresen átjár csónakon a déli partra katonáival, és kisebb-nagyobb csatát vív a törökkel. 1554 és 1561 között gyakran küldi írásos jelentését földesurának, Nádasdy Tamás nádorispánnak.

1558 nyarán ismét átkel a Balatonon. Az előző év márciusában is „megütött" egy kastélyt Ságváron. Most ismét a ságvári törököt akarja megtámadni. Takaró Mihály leveléből pontos képet festhetünk arról, hogyan zajlott le egy rajtaütés a török korban: (A levélrészletet a mai helyesírással közöljük:)

„Mostan egyéb újságot nem írhatok Tenagyságodnak: az elmúlt vasárnapra virradóan Somogyba mentem vala által az uraimmal egyetemben. Ságvárott a törökök egy szentegyházat erősítettek vala meg, melyben régtől fogva laktanak. Reájuk ütöttem, és Istennek akaratából mindjárt megvettem vala tőlük. Négy töröknél többet nem szoríthattam vala benne: az egyiknek fejét vettem, három a toronyba szorult fel. Tovább egy óránál vívattam reájuk, a tornyot puskával erősen lövettem. Az endrédi törökök valamiképpen eszükbe vették volt (észrevették), mert azonközben odaérkezének. Azokat, ahogy meglátám, ahol mi kevés marhájuk a töröknek lesz (volt) kihordatám, és bőven szalmát hordalék a torony alá. Reájuk gyújtani mindjárt a szentegyházat, aztán eljövék. Azonban a kőröshegyi törökök is élőnkbe érkezének.

A hajókba beszállánk a vízre előttük. A töröknek három lovát találtuk vala a szentegyházban, azokat a hajók mellé kötöztettem, úgy hozhattuk által. A törökök a víz mellett egy egész mély földig kísértenek. Ok is lőttének, mi is őket. Istennek akaratából békével, csak egy ember kár nélkül eljövénk, jóllehet, ütés esett rajtunk, de egyéb bántásunk semmi nem lett.49

Erdélyi László szerint Szántód és nyilván Zamárdi pusztulása is 1557-1562 között történt. Takaró Mihály tihanyi kapitány 1557-ben Nádasdyhoz írt leveléből világosan kiderül a pusztulás története.

A veszprémi törökök elleni támadást indító tihanyvári kapitánynak 1557 júniusában ugyanis a következő volt a panasza: „igen megháborodott (összetűzött) a fonyódi Magyar Bálinttal, aki kegyetlenül bánik a szegény jobbágyokkal, vereti az asszonyállatokat, megégeti a házukat. így dúlatta meg Szamárd falut is, mert jogot formált rá, noha őfelsége a tihanyi várhoz adta a többivel együtt."

Erdélyi írja, hogy Takaró Mihály kapta Jódot, Kilitit, s egyrészt ő, másrészt Magyar Bálint foglalta el Lullát, Ságvárt, Csegét. (Ugyanakkor Magyar Bálintnak még 25 falva volt Somogyban.) Vagyis végső soron a két vár, Tihany és Fonyód birtokszerző, hódoltató akciójának eshetett áldozatul 1557-ben Szamárd és Szántód 30 telkes faluja.

Jól megfigyelhető, hogy 1534-től az 1557-es hatalmaskodásig milyen pusztuláson ment át a Balaton környéke. Ez a pusztásodás azonban nemcsak a török háborúk miatt jött létre. A XVI. századi elnéptelenedés már a török hadjáratok előtti időkben megindult. Az viszont kétségtelen, hogy a hadjáratok következtében nagyobb arányban esett áldozatul a Balaton-mellék és Somogy magyar lakossága. Az erősen megritkult lakosság helyére vagy a pusztán maradt vidékre mind a magyar, mind a török földesurak igyekeztek új lakókat, új adózókat telepíteni. Ez figyelhető meg - a török kézbe került - Kőröshegy esetében is, ahol az 1560-as évekre ez a gyarapodás elérte a 40-es házszámot. A telepítéseket akadályozták a török birtokban lévő falvakat pusztító végvári kapitányok, valamint a török visszaütései és rablóháborúi.

A Balaton-part Fonyód elvesztése után teljesen a török kézre került. Ekkor lett a tihanyi kapitányok harcainak színtere Endréd, Ságvár, Fonyód, Karád török palánkvárai, valamint a környéken lévő Szántód és Zamárdi is.

A Balaton környéki területen a török kor idején tapasztalható „kis jégkorszak" hűvösebb és csapadékosabb éghajlata a gyakori áradásokkal és a Balaton magas vízállásával az elmocsarasodáshoz, a kultúrtáj helyenkénti elvadulásához is vezetett.

Bendefy László adatai bizonyítják, hogy a török hódoltság korában fokozatosan és ugrásszerűen emelkedett a tó víztükre. S attól függően lett a mai vízszintnél 2-4 méternél magasabb, hogy milyen magas gáttal akadályozták meg a lefolyását.

A háború dúlásai, a víz- és éghajlati viszonyok XVI. századi változásai előtt még egy nagyjelentőségű átalakulás következett be, amely a Balaton-part és Észak- Somogy nagy részére jellemző lett. A kereskedelmi útvonalak délebbre kerültek, s miután ezeken a délebbi útvonalakon folyt a szegediek és az alföldi városok nagy arányú állatkereskedelme, a Balaton déli partja elszegényedett.

Szántód és Zamárdi 1557-ben pusztult el. 1562-ben még mindkettő pusztaként szerepelt.

Az 1572-ben készült összeírás szerint Szamárdon 7 telek volt. Nevük ismert: Bagyari István, Dámján János, Kis Barna, Kis Péter, Pap Bálint, Szőcs Lőrinc és Tóth István.

Rajtuk kívül 4 zsellér: Elek János, Gyenes Máté, Fülöp Mihály és Tóth Imre volt a faluban. Az egész birtokért egy évre 4 forintot, míg szőlőből, búzából, rozsból, árpából és zabból tizedet voltak kötelesek adni. Úrbéri adójukat is ismerjük. Pénzben évente hét forintot tartoztak fizetni, azonkívül ajándékként húsvétkor ugyancsak telkenként: 1 tyúkot, 2 kalácsot és 2 tojást, továbbá évente 1 vágómar hát, 1 hízott sertést valamint a szőlőkből - a hegyjog címén - 28 cseber (akó, urna) bort adtak. Búzából 33 tihanyi köböllel (mérő) adóztak, ezenkívül úrbéri robotmunka címén végzik: ,,a révészmunkát a Somogy megyei jövedelmek átszállításával" - vagyis ők voltak a révészek.

A többi falu, így Zamárd is szolgálatot pénzzel váltotta meg. Köztük szerepel Teleki, Rád, Túr, Csege és a két Endréd.

Az 1572. évi szántó- és szolgálópénz mindenütt egyenlő volt, és nem függött a telkek számától. Szántással szolgált minden falu egy hetet vagy helyette napon ként 50 dénárt fizetett. A szolgálat megváltása, vagyis a szolgálópénz minden falunál egy hétre 2 forintnyi összeget tett ki. Ezt - a régi udvarnokok módjára -két ember egy hét alatt Tihanyban leszolgálhatta. Az így szolgálók vizet és fát hordtak a konyhára és fűtötték a kemencéket.

Az egyházi tizedet is Tihanynak fizette az említett 8 falu: Szamárd, a két Endréd, a két Kapoly, Lullya, Bálványos és Túr.

A dézsma címén pedig gabonaféléket: búzát, kevés árpát és még kevesebb rozsot szolgáltattak be.50

A Balaton partjának teljes török megszállása 1566-ban Szigetvár eleste után következett be. A közvetlen tóparton ekkor már csak Fonyód vára állt ellen. Magyar Bálint fonyódi várának ellenében építették a törökök 1570-ben a szemesi erődöt, amely ma Bolondvár néven ismert. Tihannyal szemben felépült Endréd és Ságvár kis erődje, alapjukul a meglévő templomot használta fel a török. Endréd vára egykori falának egy részlete alkotja a mai római katolikus templom nyugati falát. (Ugyanakkor Karádon és Törökkoppányban is építettek egy-egy várat, de ez a vidék távol esik tőlünk).

A XVI. század hetvenes éveire a szántódi átkelőt 10-15 km távolságban fekvő török erődök fogták körül és tartották szemmel. A tihanyi várral szemben már három kisebb török erőd néz farkasszemet. Fokon (Siófokon), a Sió folyó kifolyása előtt pedig egy dombon vízi várat építettek a törökök, amelyeknek öblében ezer személy szállítására alkalmas hajóhad állomásozott.

A tihanyi vár kapitányai és vitézei hősies harcot folytattak a vár és a rájuk bízott falvak védelméért. A váratlanul le-lecsapó, hol erre, hol arra száguldozó török portyázók rettegésben tartották a partvidéket.51

A harcoló felek egymás fejét vágják le, ezt szekérre rakva saját táborukba viszik.

A végvári összecsapások során a hadistílusban is némi változás állt be. Ölni csak addig öltek, míg a csata sorsa el nem dőlt. Azután már azon voltak, hogy minél több élő hadifoglyot ejtsenek, inert azok közül sokat ki lehetett váltani, s ezek a végváriak biztos jövedelmi forrása lett. A régi oktalan mészárlásoknak így lassan vége lett.52

2. A tihanyi és az endrédi vár

A tihanyi vár alaprajzát egy 1667. évi alaprajzból ismerjük. Eszerint a vár magva tulajdonképpen nem volt egyéb, mint egy erődített monostor, mely magába foglalta a templomot és a monostor épületét. A parti meredek oldalon két hengeres római alapépítményű, a belsőn pedig egy bástyatorony védte a falakat, melyeket ezenkívül még kettős, támpilléres, helyenként facölöpös falak vettek körül, s együttvéve mintegy 30 hektárnyi területet fogtak be. Kapitányai sorából Takaró Mihály, Gyulaffy László és Piski István nevei ismertek. Mindhárman a török hatalom föllendülése idején voltak a vár védői. Sőt nemcsak védői, hanem a győzelmek sorától megittasult török hetvenkedések visszaverő!; az akkor napi renden lévő vitézi öklelések félelmetes hírű bajvívói.

Ebben az időben mindössze 50 gyalogos és 26 lovas katonából állt a vár őrsége, mely azonban ellenséges támadás esetén a várba menekült környékbeli lakosság fegyverképes tagjaival szaporodott. Egy 1560. évben kelt összeírás szerint a várvédő felszerelés 4 tarackból, 1 seregbontó ágyúból, 49 vár- és 15 kézi puskából, 7200 font puskaporból, 5 gránátvetőből, 5 nyilas gerelyből, 4 dárdából 2500 puska- és 623 tarackgolyóból, valamint az öntésükhöz szükséges felszerelésből állott.

A XVI. század folyamán a végvárak egymással szemben álló katonái vitézi bajvívásokra hívták egymást, melyet rendszerint valami becsmérlő, gyalázkodó szó vagy levélbeli üzenetváltás előzött meg.

Az 1580. évben ilyen „kedveskedő" vitézi levelet küldött Gyulaffy László és két társa: ,,az hájtól tspegő s asszonynép szoknyája mögé bújó vén disznónak, Musztafa budai pasának", ki valamilyen ügyben megsértette néhány Balaton menti vár kapitányát, mire is azok a pogányra megdühödvén az alábbi bevezetésű válasszal feleltek a „tarfejű sehonnainak", kihíván őt a csapatok előtti vitézi össze csapásra.

...,,Te leveledet - írják a vitéz kapitányok - megértettük, kiből kitetszik minden embertelenséged, mert ha Te jámbor főember volnál, ki tiszteségedet szereted, efféle hazug álnok latorsággal nem kereskednél. Mert azt Te magad jól tudod, hogy amiről Te nekünk írsz, abba hazudsz, mint afféle embersége elfeledett sehonnai, ki a mi tisztességünkön álnokul mordályul akarsz praktizálni... Jól esméred magad, hogy karddal, az, amivel jámbor vitézek szoktak ellenségnek ártani, nem vagy elég reá, tehát árulóul, latorul, ebül hazudsz!...

Azért ha mégis valahogy netalán emberséges ember vagy s nem gyáva szájaló kutya, kiállsz velünk vitézi mérkőzésre és ott mutatod meg, hogy ki vagy!..."

Mivel az ilyen kihívás elól kitérni egyértelmű volt a legnagyobb gyalázattal, semmi kétség, hogy ez a bajvívás meg is történt. Valószínű a pogány húzhatta a rövidebbet, mert a következő évben már más viseli a budai basa tisztét.

1585-ben a híres bajvívó Gyulaffy Lászlót Piski István kapitány váltotta föl, aki 1587-ben Ibrahim endrédi aga kapuja elé - miután a Balaton jegén kopjatörésre nem jelent meg - disznófarkas kopjanyelet szúratott, hogy minden szóbeli súlyosabban ezzel fejezze ki a török iránti megvetését.

Ibrahim bég nem nyelte el a sértést. Egy rühes gebére felültetett egy sánta cigányt, s a levéllel azt küldé „Piski-sicki" kapitány uramnak.

Ebben a levélben ekképp szólítja meg:

...,,Hallod-e Te mordályos, beste, rossz Eb, ország kóborlója, az Te neved nem Piski, hanem kurta disznó"... mire Piski uram ugyanattól a cigánytól küldött „enyelgő" soraiban ismételten így hívja ki Ibrahimot páros viadalra:

...„Hallod-e, Ibrahim, vitézek utolsója, hitvány szájasok elsője, aki nem vagy érdemes még a pecér hurokjára se, ha nem volna gyáva disznó kibújni asszonyaid szoknyaránca mögül, kiállnál velem egy szál kardra! Egy korlátban ketten menjünk be, sem tehozzád magyar vitézek, s én hozzám török vitézek ne jöhessenek és ott fegyverrel mindaddig vívjunk, míg egyik a másikat ki nem végzi ez világbul!"

Tihany várát a bécsi kormány az 1700-as évek elején a többi magyar várhoz hasonlóan szétrombolta.53

Az endrédi palánkvárat a török - Tihany közelsége miatt - a terület biztosítása végett megépítette. A várat nahiénak, azaz járási székhelynek tették meg.54

A vár a Vári-hegy alatt a mostani katolikus templom közelében állott, részben ráépült. Tornyát kőből, a belső épületeket téglából, a bástyákat gerendákból, fonott sövényből és földből építették. Avarban 130-150 főnyi legénység tartózkodott, a katonaság nőtlen várőrzőkből (müsztahfizok), lovasokból (ulufedzsik), gyalogosokból (azábok) és martalócokból, vagyis rablócsapatokból állott.55 A le génység négy-négy szobában tizes csoportokban volt elhelyezve, egy-egy tizedes vezetése alatt. A legfőbb aga volt a vár ura és parancsolója. Rangját vitéz helytállásáért kapta a szultántól, rendelkezési joga volt élet és halál fölött.56

A mohamedán vallású török a magyart „hitetlen eb"-nek titulálta. A törökök ravaszok, fölényesek és csipkelődő természetűek voltak. Nem tűrték, hogy keresztény ember kék vagy zöld öltönyt vegyen magára, mert karddal vagdalták le róla. Őket ne utánozza senki!

Ha férjetlen nő almát ajándékozott a töröknek, a kádi (bíró) a nőt a töröknek ítélte. Közönséges dolog volt, hogy elraboltak egy-egy gyermeket vagy nőt, ha megtetszett nekik.

A fegyverviselést eltiltották. A magyar ember csak fokost és korbácsot hordhatott. A templomot imádkozóhelynek vették el. A harangozást megtiltották. Sok falu népe a tóba, mocsárba vagy folyóba rejtette el harangját. A töröknek állandó harc kellett, mert vitézségéért földet (falut, falvakat) kapott. Ha valaki 15 nyelvet vagy fejet tudott felmutatni, birtokot kapott. Azt vallották, hogy mindenki egyformának születik, de ügyesség és rátermettség árán a legmagasabb rangot is elérheti. E felfogás mögött azonban ott terpeszkedett a szultán zsarnoksága. A török számtalan adóval sújtotta a népet. A török földesúrnak (szpáhi) tized járt minden terményből, kertből és állatból. Ezenkívül a magyar földesúr is behajtotta a ma gáét. Azért sok falu népe inkább „elfutott", mintsem éhen haljon. Különben szép látvány volt, mikor a török lovasság vonult át a falun. A csapat száz lovasból állt. A csapatot az aga vezette. Jóvérű lovaik büszkén táncoltak, a lovasok pompás öltözékben feszítettek, s kitűnő fegyvereik voltak. A közkatonák piros dolmányban és kék nadrágban jártak, puskát, kardot viseltek s övükben kétélű kést. A szpáhi (török földesúr) aranyozott selyemruhában ült a lován, és ment végig a falun. Fején turbánt viselt, oldalán görbe kard, kezében buzogány volt. A gyalogosok hosszú lándzsával, íjjal, nyíllal, rövid karddal vonultak ki a vár udvarából. A martalócok hangos tülekedéssel tódultak ki a vidék rablására. Az endrédi vár Külső-Somogy egyik jelentős erőssége volt.57

 

3. A környék falvainak helyzetéről

a következő defterek (pénzügyi jegyzék) adnak felvilágosítást.

Az endrédi nahié (járás) a következő helyeket sorolja fel: 1580. február 16.

Endréd város 17 ház
Hídvég 31 "
Adán (Ádánd) 12 "
Ságvár 50 "
Gig. gy. gy. (Gyugy) 4 "
Sud (?) 25 "
Felső-Endréd 30 "
Gát (Gám?) 19

"

Enik (?) 17 "
Tótfalu 11 "
Fok-Szabadi 28 "
Som 24 "
Kisberény 5 "
Kilindi (Kiliti) 32 "
Szamárti 14 "
Nagyberény 32 "
Összesen: 351 ház "

Az előző összeírásokhoz képest a legtöbb falu házszáma fogyott. Ugyanakkor Ságvár 10-zel, Kiliti 17-tel, Nagyberény 16-tal emelkedett. Az emberek biztonságosabb helyekre húzódtak. Zamárdi házainak száma 4-gyel csökkent. Endréd védelmet biztosított lakóinak, a töröknek szüksége volt az adózó, élelmet előteremtő emberekre.58

A defterek megőrizték Zamárdi utolsó lakóinak névsorát. 1573-74-ben - mikorra már Egyházaszamárd utolsó háza is régen összeomlott (1557) - viszont a Balaton közelében lévő Zamárdnak jelentős lakossága volt.

Szamárkő település lakóinak névjegyzéke: 1557
(így írták akkor a falu nevét, vagyis a Kő közelében lévő falut jelentette):

Dómján János Dobos Lőrincz Szálai Márton
Sándor Mihály Bátor Lukács Csanta Imre
Lőcs Borbás János Máté Szálai Mihály
Pap Bálint Kis Balázs Filep Mihály
Szűcs Mátyás Kapol István Cseri Pál
Szűcs Lőrincz János Miklós Csata János
Kiss Péter Tót István Szálai Tamás
Elek János Tót Imre Györei Ferencz

(24 ház)

Endréden gazdag mondavilág maradt fenn a török időkből. Vári-hegy, Duda hegy, Ruzsa-hegy, Cica-vár, Vár-csige, Barátlyuk, Csirke, Kotlok mind-mind török emléket őriz. Apróbb ágyúgolyók, pénzek, kulcsok, buzogányok is előkerültek Endréd föld jéből, de fej nélküli csontvázak és csontváz nélküli fejek is. Ezek a török nem éppen baráti viselkedéséről tanúskodnak. Zamárdi térségében a folyamatos csatározások miatt nehéz volt az élet. 1542-től fogva a tihanyi vár élvezte az apátság birtokait, királyi jóváhagyással. A kapitányok jogot formáltak arra, hogy a javakat meg is szerezzék a vár ellátására. Ezért többször is átkeltek a Balatonon és megsarcolták a törököket.59

Az „Endrédi nyereség"-nek nevezett rajtaütésen a török javakat 38 résztvevő között osztották szét. A koppányi bég elűzésekor a sarcból pénzt, búzát, lovakat kaptak a katonák.

A „karádi nyereség"-ben 17 tihanyi lovas ejtette fogságba Abdul béget. Itt lovakból vették ki részüket a katonák.

De a törökök sem maradtak tétlenek. Gyakran ejtettek foglyokat, kiknek váltságáért, készpénzt, lovakat, párducbőrt és zászlónak való „szoncsokot" kértek.60

A század végére kiújultak a harcok. A harcias Szinán basa a Balaton mentén pusztított, dühében mindent felégetett, a falvak lángokban álltak. A vidék falvainak a fele elpusztult. Zamárd az 1593-96 között dúló háborúskodások idején pusztult el. A hajdani öt falu helyét, határát felverte a gyom, bozót, erdő. Eltűntek a szántóföldek, a szólók, elvadultak, nőttek a mocsarak, nádasok. Tönkrementek az utak, hidak, határjelek.61

Ezt a pusztulást a néphagyomány a következődképpen őrizte meg: 1593-1596 között... a vaskereszti tetőn, a Tatár-csapáson át rontottak le a falura és azt fel gyújtották. A falu elpusztult, és maradék népét a beroskadó templom temette maga alá karácsony éjjelén. Egyházaszamárd templomának csonka tornya még száz év múlva is őrködött magányosan a vigasztalan táj fölött. A templom föld feletti köveit az apátság hordatta el 1862-ben Tóközpuszta felépítéséhez, a fundamentum köveit a felszabadult jobbágyok utódai szedték ki a földből. Fehér Józsefek házat és verandát, Fehér Pálék udvarukon mély pincét, majd ezt elbontva házat építettek a fehér, hosszú mészkő lapokból.

1964-ben - a tsz földjén - a lugasszőlő alá való mélyszántásnál a templom déli és északi falánál a lánctalpas traktor megtalálta és felforgatta a csontházakat, ahova az ostrom alatt elpusztultak tetemeit elhantolták. A fogasok széles, nagy területen szórták szét a hajdani gyermekek, ifjak, öregek megsárgult csontjait.

1936-ban a Balatoni Intézőbizottság és a Fehér család - mint a föld tulajdonosa - keresztet állítottak fel a szentély helyén emlékeztetőül. A kereszten egy tábla volt. Felírása így kezdődött: „E helyen állott Egyházas-Szamárd temploma, elpusztult 1594-ben..." A kereszt az elmúlt évtizedekben eltűnt...

1992. december 22-én az „Egyesület Zamárdiért" elnöksége a templom alapjára egy 4 méteres tölgyfa keresztet helyezett el, a következő felírással: „Ezen a helyen állt Egyházaszamárd temploma. Elpusztult 1594-ben, a török dúlás következtében. Hirdeti ez a kereszt, hogy a zamárdiak nem feledkeztek meg szomorú sorsú elődeikről. A templom helyén talált kettős tömegsír népes lakosságú falura vall. Minden jel arra mutat, hogy pusztulása mindjárt az első török lerohanásakor történt... A falunak csak pár háza maradt meg, de az állandó zaklatások és csatározások miatt nem voltak biztonságban, ezért a közeli falvakba menekültek. Ezért nevezik az írások ebben az időben a csökkenő lakosságú falut Kis-Zamárdnak, a Balaton melletti, a tihanyi vár védelmében lévő falut pedig Nagy-Zamárdnak.

Ismeretes, hogy a Balatonmelléky Zamárdnak a pusztulás előtt 8-10 évvel még 24 háza volt.62

A gondozatlan, áradásokkal tarkított tájat, mely nélkülözi az intenzív föld művelést így látja 1660-ban Evlia Cselebi: „temérdek szilva, alma, körte, cseresznye, meggy, szamóca nevű gyümölcs van itt s a földön hever...63

Evlia Cselebi (1611-1679) török utazó a szultán szolgálatában négy évtized alatt bejárta csaknem egész Európát. írásai - túlzás ellenére is - értékes források. Magyarországi utazása során így mutatja be a korabeli Balatont.

Koppány vára után (Törökkoppány) valósággal rácsodálkozott a Balaton szépségére.

,,Kanizsa és Koppány váraktól nem éppen messze egy marhalé hosszúságú helyen egy nagy tó van, mely keletről nyugatra hosszában terül el, s kerülete 17 mérföld. Négy oldalán erős várak vannak. Insallah, azokat a várakat majd mind le írom a szerint, amit láttam.

Oly tiszta vize van, hogy az ember, ha egy egész bárányt megeszik is és reá ebből az éltető vízből iszik, egy kis idő múlva újra éhes: tehát az emésztést elősegítő tiszta, üde víz ez. A parton lakók a ruhamosásnál szappant sohasem használnak, s mégis tiszta fehér lesz a ruha, ha ebben mosnak. Partján különféle értékes kövek vannak, melyek a német almához hasonlóak. Ezt a kellemes ízű vizet ivó emberek és állatok kövérek és testesek lesznek.

Ebben ezernél többféle hal van, melyek ízletesebbek, mint a más országbeliek. Azt mondták nekem, hogy a mélysége ötven röf, de én nem mértem meg, a hazugság pedig tilos.61

4. A török uralom vége

1541. szeptember 2-án a szultán ünnepélyesen birtokba veszi Budát, és a mecsetté átalakított Nagyboldogasszony-templomban hálaadó istentiszteletet tart. Szeptember 22-én, miután a budai vilajet kormányzására kinevezte Szulejmán basát beglerbégi ranggal, I. Szulejmán hatalmas seregének kiadja a visszavonulási parancsot. Buda védelmére 3000 főnyi őrséget hagy hátra.

Magyarország három részre való szakadása ezzel befejeződött.62

Buda visszavétele (1686. szeptember 2.)

A város ostroma 1686. június végén kezdődött, és a szeptember 2-i győztes rohammal fejeződött be, amely reggel hat órától este hétig tartott. Ezúttal is miképpen már az előző nagy támadásokban minden császári ezred előtt 100-150 fő magyar hajdú ment rohamra. A döntő lökést megadó brandenburgi porosz ezred előtt 150 győri gyaloghajdú harcolt, és az első győzelmi zászlót is egy győri magyar hajdú tűzte fel Budavár falaira.

Az utolsó budai pasa, Abdurramán karddal a kézben esett el katonái élén a végső utcai harcban.

A győztes támadók kímélni látszanak a hőst. Becsülik benne a vitéz ellenfelet... Körötte patakként ömlik a vér. Arat a halál, s a 70 éves ősz pasa karddal a kezében még mindig áll! Végre lehanyatlik a karja. Kihull baljából a selyem lobogó, Allah kiáltással a hullagarmadára rogy, és estében beteríti a testét a zászló, melynek becsületéért áldozta életét.

Így halt meg Abdurramán az utolsó budai pasa, mielőtt a Nap lebukott volna a hegyek mögé; Ősbuda tornyairól így hanyatlott le a 145 évig büszkén csillogó félhold, melyről rendületlen hittel hitte minden ozmán, hogy örökké ott fog tündökölni.

A falréseken és kapukon betóduló keresztény hadak közül elsőnek lépett a várba Petneházy Dávid, Ramocsaházi Endre, az idegen vitézek közül a bajor Pechmann Márton. Őket ruházta föl a hagyomány az elsőség dicsőségével.

Elpusztult minden. S ha lett volna még valami pusztulni való, a zsákmányolás alatt kiütött tűz elpusztította azt is, amit a hosszú ostrom épen hagyott.66

A nagy győzelem után Lotharingia Károly herceg - a birodalmi hadak fővezére - élve a török vereség által kialakult kedvező helyzettel, Bádeni Lajos őrgrófot utasította, hogy a Duna jobb partját tisztítsa meg a török sereg maradványaitól. Bádeni katonái még szeptemberben elfoglalják Simontornyát, októberben beveszik Pécset, majd Siklóst.

A kaposvári bég november 12-én kapitulált. Avar átvételekor a hatalmas élelmiszer és lőszer tartalék láttán Bádeni csodálkozva kérdezte a bégtől, hogy miért adta fel a harcot három napi ostrom után, mikor ilyen tartalékkal egy évig is tarthatta volna a várat. A török főtiszt egy keleti közmondással válaszolt: „Ha a kotlóst megölték, vajon kinek az oltalmára számíthatnak a csibék?" A kicsinyeit védő kotlós alatt a bég Buda várát értette.

A ránk maradt kevés forrásból úgy látjuk, hogy a Balaton-Dráva közötti hely őrségekben is nagy volt a nyugtalanság. A kisebb várak és palánkok helyőrségei ekkor gyülekeztek a jól megerősített és török kézben tartott Kanizsa és Szigetvár falai közé.

Hosszú ostromzár után a szigetvári török őrség feladta a várat, 1689. január 26-án.

Fehérvár és Szigetvár visszavétele után is büszkén dacolt a keresztény seregekkel Kanizsa török vára, Musztafa basa parancsnoksága alatt.

Batthyány II. Ádám, Zichy István és Inkey János ezredes egyesített csapatai - többségében magyarok - 1690 januárjában körülzárják Kanizsát. A basát már az ostrom kezdetén felszólították a kilátástalan harc beszüntetésére. Musztafa mégis több mint három hónapon át tartotta a várat. Bonyolult tárgyalások és többszörös, de mindig sikertelen kitörési kísérletek után, április 13-án, Musztafa basa szabad elvonulás ellenében átadta várat a két magyar generálisnak, Batthyánynak és Zichynek. Az átadás ünnepélyes keretek között történt. A vár kulcsait aranyláncra fűzve adta át a janicsárok agája Batthyánynak ezekkel a szavakkal: „íme átadom önnek Kanizsa kulcsait, amelyhez hasonló várral az Ottomán Birodalom többé nem rendelkezik."

Batthyány ezután főtisztjei kíséretében megtekintette a sáncokat és védőműveket, és ezzel jelképesen átvette az erődítményt. A várból kivonuló törökök a Rácvárosban gyülekeztek tisztjeik vezetése alatt. S ekkor eddig hallatlan dolog történt: Batthyány a Rácváros gyümölcsöskertjében ünnepélyes ebédet adott, amelyen a török főtisztek is megjelentek, és Musztafa basa és Batthyány generális pohárköszöntőket mondtak. Musztafa bánatosan „fájó lélekkel", de megbékélésben remélve, Batthyány megelégedéssel és örömmel, a békés jövőben bízva.

Batthyány tartotta szavát: az ünnepi ebéd után a törökök útnak indították megrakott málhás szekereiket és 90 éves kanizsai tartózkodás után, 800 magyar lovas felügyelete alatt búcsút intettek a városnak. A kivonulásról két érdekes történetetjegyeztek fel a szemtanúk.

Sutoris János írja naplójában, hogy a kivonulás alatt találtak több keresztény nőt, akik a tábori lelkésznek megesküdtek, hogy török férjeiket soha el nem hagy ják, és azt kérték, hogy férjeikkel elvonulhassanak, mert szerencsétlenségükben nem akarják megtagadni őket. A felügyelettel megbízott Zichy gróf megadta az elvonulási engedélyt. Egy másik értesülés arról szól, hogy a vár egykori védői közül mintegy kétszázan azt kérték, hogy ők ott maradhassanak. Vallást és ruhát cseréltek, néhányan közülük is már házasok voltak, mások ezután házasodtak be magyar családokba és később békés polgárai lettek a városnak.

így ért véget a török uralom a Balaton környéken és Dél-Dunántúlon mindenki nagy örömére. Hitték, hogy új világ van születőben és új élet vár a következő nemzedékekre.67

5. A Zamard falvak újratelepítése

Csaknem másfél évszázadig tartott a török félhold uralma Magyarországon. A török megszállás, pusztítás előtt Somogy megye és a Balaton déli partja az ország egyik legnépesebb, leggazdagabb, legfejlettebb területe volt.

De a Kő-hegyi tetőről, vagy a szántódi Kristóf-kápolna dombjáról 1700-as évek elején körültekintő utast, az egykor virágzó táj helyén szomorú látvány fogadta. Az elhagyott szántóföldek helyét felverte a bozót, a cserje. A szőlőhegyek elvadultak, az elmocsarasodott rétek nagy részét is nád és sás borította.

A megüresedett, elpusztult falvak helyét a határban jórészt csak a templomok és néhány más épület romja mutatta. A mai Zamárdi helyén akkor két falu volt romokban, a Pusztai-dűlőben lévő Egyházaszamárd vagy Kiszamárd és a Balatonmelléky Zamárd. A belső somogyi falvak, így Endréd is, nem volt kitéve annyiszor a súlyos harcoknak, a török vár is védelmet biztosított számukra, mert a töröknek szüksége volt adófizető jobbágyokra. Ezért történik, hogy az elhagyott Zamárd falvak határát az endrédiek, majd a tihanyiak sok esetben rétként és legelőként hasznosították. így alakult ki a hódoltsági területek jellegzetes határhasználati rendszere: a pusztabérleti forma. A pusztaföldek bérlete után lényegesen kevesebb földesúri szolgáltatásokkal tartoztak, ugyanakkor válogathattak a földekben.68

A törökök kivonulása után tíz évvel - 1696-ban - készült összeírás szerint Szamárd-puszta már újra a tihanyi apátságé lett.

„Területe hosszában, szélében - Endrédhez hasonlóan - negyed mérföld (körülbelül 3-3 és fél km). Voltak szántóföldjei és körülbelül 50 holdnyi rétje, amelyről 30 kalangya (cumulus) szénát is gyűjthettek. Volt szőlőhegye is, de puszta és elhagyott. Temploma rommá lett, csak a falai álltak, valamint tornyának egy része.

Az endrédiek, akik száz éven keresztül művelték Zamárd - nép nélkül maradt - szántóföldjeit 1696-ban 990 pozsonyi mérő, közepes minőségű földdel rendelkeztek. Gazdálkodásukra jellemző, hogy még a fejletlenebb hármas vetés forgóval (nyomással) művelték a szántókat és jelentősebb nagyságú rétet, legelőt és erdőt tartottak.69

A török kiverése után összeírták a veszprémi egyházmegyéhez tartozó négy vármegye veszteségeit.

Veszprém megyében volt 375 falu maradt 111
Fejér megyében volt 429 falu maradt 48
Zala megyében volt 1113 falu maradt 380
Somogy megyében volt 964 falu maradt 195

Ezek szerint a somogyi falvak több mint háromnegyed része pusztult el a török dúlás idején. Dunántúl 900 000-re becsült lakosságának száma 300 000-re csökkent, vagyis egyharmadára.70

6. A felszabadulás első évtizedei

Közben a Török Porta nem tudott belenyugodni Magyarország elvesztésének gondolatába, ezért újabb hadjáratra készülődött. De Savoyai Jenő herceg 60 ezer főnyi seregével a Tiszán átkelő török hadsereget megtámadta és Zentánál megverte, 1697. szeptember 11-én. Az ütközetben elesett vagy a menekülés során a Tiszába fulladt törökök számát 30 000-re becsülik a korabeli történészek.

A zentai győzelem után írták alá Karlócán a Szent Liga és a Török Porta képviselői 1699. január 26-án a békét. A békekötés szövege értelmében Erdély és Bácska visszakerült osztrák fennhatóság alá, de a Maros és a Tisza köze Temesvárral még mindig török kézen maradt.71

A felszabadított országrészeken nem állítják vissza a megyei közigazgatást, 1687-tól az országgyűlést nem hívták össze.

Az országban állomásozó zsoldos katonák száma eléri a 40-50 000-et. Ezek eltartása, elszállásolása súlyos gondokat okoz. Eszterházy Pál nádor elpanaszolja, hogy a katonaság nemest és jobbágyot szekérbe fog, utakon rabol, gyümölcsösöket kivág, házakat éget, embereket öl: elégtételt az akkori hadi közigazgatás nem szolgáltatott. Magyarország, ismét a királyhű nádor szerint: „száz év alatt nem fizetett annyit a töröknek, mint most két esztendő alatt a külföldi katonaságnak."72

Az országot már évek óta megülő nyomasztó félelem és nyugtalanság, a vissza fojtott elégedetlenség felkeléshez vezet. 1703. március 16-án Rákóczi Ferenc hazatér, hogy a Habsburg-politika miatt elégedetlenek élére álljon és megindítsa harcát: „A hazáért, a szabadságért."

Ezzel kezdetét vette egy újabb háborús korszak, mely egész Magyarországot lángba borítja, és amelynek tüze végigseper Somogy vármegyén és a Balaton vidékén is.

Somogyban a helyzet bizonytalan. A környék főurai és a köznemesek nem tudnak közös nevezőre jutni. Többen szeretnének megmaradni a királyhűségben, ugyanakkor szeretnének a „kurucok" által megálmodott szabadságért is küzdeni.73 Amikor Rákóczi élére állt a szabadságharcnak, Károlyi Sándornak a kurucok közé állt hajdúi már Ozorára csaptak, s onnan győztesen végigszáguldozták a Balaton déli partját, ahol Kiüti, Szólád, Szemes és a többi falvak népe örömmel fogadta őket.74 A korabeli források, katonai beszámolók kemény harcokról tudnak. 1705. február 14-én a Somogy megyei Igal mellett a császári sereg meglepi és szétszórja Bottyán fános visszavonuló seregét. Március 31-én Heister tábornagy serege megverte Károlyi Sándor kuruc generális csapatait, a Somogy megyei Kilitinél.

A váltakozó szerencsével folyó szabadságharc során Somogy többször is szenvedett az átvonuló hadsereg katonáitól. A menekülésen kívül a lakosság nagy részére más megoldás nem volt, ha életét akarta megóvni. A vagyoni károkat így sem tudta elkerülni. Somogy igazában csak felvonulási hadterület volt, vagy pár napos hadszíntér. Komoly katonai bázisa itt sem labancnak, sem kurucnak nem volt. Az 1704-es esztendőben például előbb volt labanc, aztán kuruc, majd újra labanc, attól függően, hogy melyik hadsereg ette kenyerét.

A hosszan tartó Rákóczi-szabadságharc kimerítette az ország gazdasági erejét. Az átvonuló katonaság erőszakos rekvirálásaitól a nép sokat szenvedett. S csak azt várták, hogy e sok megpróbáltatásnak egyszer már vége legyen. A korabeli forrásokat követve a kuruc háború 85 000 halottat követelt, míg az országot pusztító pestis áldozatainak száma 1707 és 1714 között 400 000-re tehető.

1711. május 11-én hosszú és váltakozó szerencsével vezetett háború után a szatmári békével véget ért a Rákóczi-szabadságharc.75

7. A betelepítés előzményei és lefolyása

A XVIII. század első évtizedei után nagy problémaként jelentkezett a jobbágyok és az újonnan betelepültek, és az új vagy a régi földesúr viszonyának rendezése. Ez utóbbi érdeke volt, hogy a visszakapott vagy vett földeket minél előbb és minél jobban megműveljék.

A betelepítéseknél éppen ezért ügyelt arra, hogy a földműveléshez, az állat tenyésztéshez, erdőgazdálkodáshoz értő családokat kössön tartósan helyhez. Ezt a célt szolgálták a különböző „betelepítési szerződések", amelyek az új vagy visszatelepült lakosoknak bizonyos kötelességek mellett számos előnyt is biztosítottak.

Az 1720-21-ben készült Wahrhafte Beschreibung szerint Somogy megye területének mindössze 25 százalékát művelték meg. Egy százalékát borította szőlő, de 10 százaléka még mindig műveletlen mocsaras vidék. A többit erdő, cserje, bozót fedi.

Nagy probléma a munkáskezek kis száma a lakosság számának döbbenetes csökkenése következtében. Ezt a kérdést még jobban megvilágítja a következő adat: A XV. században Tolna, Fejér, Somogy és Baranya megyékben az átlagos nép sűrűség 19,5 volt négyzetkilométerenként. A XVII. század elején ez a szám már 4-5 főre esett vissza.

A termelést a török kiverése után zavarják a több mint egy évtizeden át tartó különböző' jobbágy és paraszt megmozdulások, és a majdnem 10 évig elhúzódó kuruc-labanc háború.76 Buda elfoglalása után (1686) az 1687-es országgyűlés el rendelte, hogy a bencés rend lefoglalt monostorait, birtokait adják vissza. A tihanyi apátság ekkor sem kaphatta vissza birtokait, hiszen a bécsi udvar a jórészt osztrák erővel visszafoglalt területeket fegyver jogán elfoglalt új szerzeménynek tekintette, így a volt birtokosoknak a fegyverváltságot meg kellett fizetni. A tihanyi apátságnak erre nem volt lehetősége, helyette a fegyverváltságot 1701-ben az altenburgi bencés kolostor tette le. A távoli földön fekvő birtokok kezelése magának Altenburgnak sem volt előnyös, így 1716-ban 20 000 rajnai aranyért eladták az apátságot a pannonhalmi bencés rendnek.

A tihanyi apátság önállósága megszűnt, Tihany Pannonhalma fiókapátsága lett. 1719-ben ki is nevezték az első tihanyi apátot Grassó Villebald személyében, aki már 1716-ban, az átadási munkálatokban is kitüntette magát.

Az 1720-as évekre az apátság birtokállománya már megszilárdult. Az urada lom somogyi kerületének központja ekkor még Endréden volt. A kerület gazdálkodását maga az apát vezette az ispán segítségével. Grassó apát maga vezette nemcsak a számadáskönyveket, hanem a dézsmajegyzéket is, és saját kezűleg in tézte az uradalom levelezését.77

A megyei központi közigazgatás is lassan visszazökken a normális kerékvá gásba Somogyban is. Somogy vármegye közgyűléseit Tapsony és Marcali után első ízben tartják meg Kaposvárott (1715). A város ekkor még csak csírájában létezett, hisz három évre földesura „Eszterházy betelepedési engedélye" után csak 17 családfőt számláltak össze kb. 200-300 lélekkel. A város fejlődése rohamos, és így 1753-ban már hivatalosan is megyeszékhely lett. 78 Grassó apát az 1730-as évek közepén gondolt arra, hogy a lakatlan „Nagyzamárd-pusztát" a környező és távoli megyékből jövő családokkal betelepítse.

„Szamárdi nevű pusztámat, ezen tekintetes nemes vármegyébe helyeztetett - írta Somogy vármegyének - külső vármegyékből hozott népekkel megszállatni kívánva, kik is, hogy a tek. nemes vármegye szolgalatjára conzerváltassanak, illendő alázatossággal kérem, bevett discretus szokása szerint 3 esztendeig tartó indultumot nekik kiadni méltóztassék, mely ebbéli grátiáját a tek. nemes vármegyének megérdemelni minden kitelhető dologban el nem mulatom."

Az 1735 márciusában tartott tapsonyi megyei közgyűlés megadta az engedélyt a belepítésre Grassó március 12-én kiadta „megszállólevelét", amelyben ki hirdette, hogy a Szamárdiba letelepülni szándékozókkal milyen szerződést kíván kötni.

Június 8-án - három hónap múlva - Grassó apát kisebb változtatást eszközöl a szerződésen: Ugyanis a 8. pontot részletezte és megjelölte, hogy mindenféle gabonából, kenderből, káposztából tizeddel tartoznak, s még 9. ponthoz hozzá tette, hogy ha valaki el akar menni, házát szabadon eladhatja.79 Kaptak még 22 hold földet, ebből szántó 14 hold, a többi rét és telek.

Az első' hirdetésre nem volt jelentkező. A második hirdetés már sikeresebb volt. Megindultak és jöttek az első családok. Az új falu helyét már előbb kimérték, kelet-nyugati irányú Fő utcával, az elpusztult Balatonmelléky Zamárd helyén. A templom, plébánia és az iskola helyét a falu közepén jelölték ki. A betelepülők a templomtól jobbra és balra érkezési sorrendben foglalták el telkeiket.

Mikor a lakosság jó része letelepült, az apát lóhátra ült, és kivezette népét a határba, hogy megmutassa nekik leendő földjeiket. A faluhoz közeli tölgyeseknél megállott és ezt mondta: „Fiaim a falutokhoz adok egy erdőt, melyen a sörtvéleseket makkoltathattyátok."

A Diászó meredekén megállva így szólt: „Ihon egy nagy darab rétet is mutatok és adok falutokhoz, hogy szarvasmarhát is szaporíthassátok, melyeken bűven idővel szánthassatok.80

Az új otthonra lelt nép boldogan tért haza. De örömük nem sokáig tartott. Grassó apát hirtelen meghalt. Utódjának a szigorú Lécs Ágostont nevezték ki, aki tovább folytatta a betelepítést. Az évi adót leszállította 2 forintra, de kötelezettségekhez hozzáírt heti egy nap robotot, a három év után elköltözni vágyó jobbágytól pedig nem 9, hanem 12 forintot kívánt.81

Lécs Ágoston 1740-től 1760-ig tartó apátsága a földesúri érdekek fokozott érvényesítésének korszaka volt. Intézkedéseiben kellő szigorral és kemény kézzel járt el. Az új apát a humánusan gazdálkodó Grassó rendelkezéseit gyakran egy két évvel azok meghozatala után teljesen megváltoztatta. A makkoserdőt elvette a falutól a réttel együtt, sertéseiket „szégyenükre" idegen falu határában csak bérért makkoltathatták.

Az eset megítéléséhez hozzá kell tenni, hogy megyeszerte az 1750-es években szüntették meg végleg a helyi parasztság ingyenes makkoltatását, és szigorították meg az erdőirtásokat.

Lécs Ágoston a szamárdiak 1741-ben kiadott új szerződésébe beírta azt, hogy a jobbágyok tartoznak a szántódi házat tűzifával ellátni. Később nemcsak a szántódi házat kellett tüzelővel ellátni, hanem heti több napon fát kellett hordaniuk az apátság számára is.82

A betelepítés után a szomszéd községek lakói, kik Szamárd földjét is használták, amíg puszta volt, nehezen akarták tudomásul venni, hogy már van új tulajdonos és nekik ott nincs keresni valójuk.

1745 telén véres összeütközés robbant ki emiatt a szamárdi és endrédi, vala mint a kőröshegyi jobbágyok között, mivel a kőröshegyiek a szamárdi-endrédi közös határon makkoltattak és „megrontották" a határjeleket. Az összeütközés lefolyása: endrédi és szamárdi jobbágyok a határon lévő Hosszúhegyen és a Csikászó erdőben a kőröshegyiek sertéseire bukkantak.

Az egykori vallomások ellentmondóak. Mindegyik szerint a másik fél támadott először puskákkal, csákánnyal, vasvillákkal, dorongokkal, fejszékkel. Eredménye az összetűzésnek az lett, hogy több sebesülésen kívül Stájer János zamárdi takácsot meglőtték, aki belehalt sérülésébe.83

Lécs Ágoston a szolgáltatások mellett felsorolja - szálkás betűivel - a jobbágyok nevét.

 

Név Telekrész Név Telekrész
Kuczori János 5/8 Kormán Tamás 5/8
Nagy György 3/8 Horváth Joseph 3/8
Kránicz Orbán 3/8 Rezi István 3/8
Molnár Jakab 3/8 Halász István 3/8
Molnár István 3/8 Csehy Ferencz 5/8
Tóth Pál János 3/8 Molnár Ferencz 3/8
Horváth István 3/8 Matyikó István 3/8
Magczó István 5/8 Matyiké János 3/8
Wéber Mátyás 3/8 Öreg Krisán Mihál 3/8
Csordás Márton 3/8 Szabó János 5/8
Gyarmati Márton 5/8 Szűcs János 5/8
Kránicz Lőrincz 3/8 Sebestyén Fülöp 3/8
Ifjú Krizsán Mihály 3/8 Szakali György 5/8
Balogh István 1 1/8 Hajmássi György 3/8
Arácsi István 3/8 Tóth Ádám 3/8
Ács György 3/8 Hajdú János 3/8
Varga István 3/8 Pinisi István 3/8
Juhász Antal 3/8 Gulás Mihál 3/8
Tóth András 6/8 Krisán László 3/8
Rezi Ádám 3/8 Tóth Andor István 1/8
Rezi Pál 3/8 Zsellér Pacsi Pál 1/8
    összesen: 42 fő84

Egy telek 22 hold. A 3/8-os belsősége 3/4 hold (házhely), szántó: 8 és fél hold, rét: 4 és fél hold volt.

Szolgáltatás: 19 és fél nap igás robot 39 nap kézi robot A kilencedet természetben adták: vaj, fonás, csirke, tojás stb. A legtöbben azért vállalták a 3/8-os telket, mert ezután nem kellett annyit beadni, robotolni, és így más munkákra több szabad idejük maradt.

Nem álltak jobbágyi szolgálatban, de már itt laktak a következők: Csonka Ferencz, Friesz József, Kiss Mihál (kéri) Özv. Csákovics Istvánné, Kovács Ferencz, Kovács Antalné, Sebestyén Gáspár, Olusz (Olasz) Ferencz, Tráknák (Tráknyák) János.

Ezek vagy önálló iparosok voltak, vagy kiöregedtek a jobbágyi sorból, vagy kis bérelt földjükön gazdálkodtak. A betelepülők utódai majdnem teljes számban ma is itt élnek a faluban, és annak törzslakosságát alkotják. A lakosság csak egy része tudja, hogy elődeik honnan költöztek Zamárdiba.

A falu első betelepülőjének egy Tráknák nevű török embert emlegetnek. A Tóth család (Mihály), Ságvárról jött. Varga (Imre) család Tolnatamásiból. A Reziek a Balaton-felvidékről származnak.

A Kuczoriak, Szakáliak Endrédről származnak. A Hajdúk valahonnan a Balaton északi részéről. A Friesz család feltehetően Németországból, a Hajmásiak Dél-Somogyból kerültek ide. A Matyikó családot az apátság hívta ide a Felső- Odera vidékéről, mint halász népeket a balatoni halászat fellendítésére. A Farkasok, a Pacsiak a szentlászlói erdőből jöttek. Őseik között betyár is akadt, azt ők maguk is emlegetik. A Fehérek, Szarvasok Nagyszentmártonból vagyis Pannonhalmáról jöttek. Ők voltak az apátság legmegbízhatóbb emberei. A legtöbben nem tudják eredetüket. Jankó János század eleji feljegyzésében említi, hogy Zala, Tolna, Veszprém és Vas megyéből is jöttek ide, de nem írja le a falu nevét, hogy honnan. Karádról is jött néhány család, külön utcát is alkottak a Kiskarád utcát, amely 1846-ban leégett. Több régi család neve pár évtizeddel később szerepel az összeírásokban. A későbbiekben már mint kitűnő gazdák, megbízottak, tisztségviselők vesznek részt a falu életében (Pl.: Novak, Rádoki, Dudás, Kertész, Komor nevű családok.)85

8. Gazdálkodás a XVIII. században

A szőlőhegyek betelepítése

Az új telepesek hamar megismerték a határt, és a földeken szorgalmasan dolgoztak. A házak, istállók építése után a szőlőhegyek betelepítésén fáradoztak.

A jobbágyság a Kőhegy keleti és nyugati oldalán irtotta a bozótot, hogy helyébe szőlőt telepítsenek. Ekkor épültek azok a régi pincék, melyeknek építéséhez helyben talált, alkalmi faanyagot használtak fel. Ezért látni oly görbe fát, gerendát e pincék padlásán és tetőszerkezetén.86

A tihanyi apátság majorsági szőlői Szántód és Zamárdi között elterülő Kőhegyen voltak. Az uradalmi szőlőket még Lécs Ágoston telepítette a XVIII. század közepén, és a szőlőtermesztés eljutott arra a szintre, hogy 1752-ben a helyszínen uradalmi présházat és pincét építettek. 1787-ben átlag 250 akó majorsági bort készítettek évente a Kőhegyen szüretelt szőlőből. A szőlőművelésre uradalmi konvenciós alkalmazott, a vincellér felügyelt, akit legtöbbször a helyi, zamárdi szőlős gazdák közül emeltek ki. A majorsági szőlők művelésének minden munkafázisát robotban végeztették, és a munkákat a környékbeli falvak jobbágysága között osztották el. A trágyát februárban hordták ki az endrédi robotosok. A metszést márciusban végezték, főleg a teleki és zamárdi robotosok. A karókat évente felszedték, utánpótlásukról a kapolyi jobbágyok gondoskodtak. 1764-es szerződésük szerint a kapolyi erdőben évente 3000 darab szőlőkarót kellett vágniuk és a kőhegyi szőlőkbe hordaniuk. A jobbágyok a szőlőtermésük után kilencedet és a tizedet is a tihanyi apátságnak adták. A XIX. századból származó feljegyzések szerint a legjobb borokat a Kőhegy adta. A majorsági szőlőből a minőségi borokat készítet ték, a jobbágyoktól származó - dézsmaboroktól - szigorúan elkülönítve. A zamárdiak 1741-ben telepítették kőhegyi szőleiket, amelyek után tízéves adómentességet élveztek. Szőlővel nemcsak a telkes jobbágyok rendelkeztek, hanem a zsellérek is, sőt az uradalmi cselédek, hajdúk, kanászok és iparosok is.

Zamárdiban a szőlőhegyen 1763-ban 470 akó bor termett, 1790-ben viszont már csak a dézsma 361 akót tett ki. A dézsma alól mentességet kaptak a községi bírók és a hegymestereken kívül az uradalmi alkalmazottak és a cselédek egy része. A dézsmálás novemberben történt, az endrédi ispán végezte a hajdúk segítségével. A termést eltitkoló jobbágyot az elrejtett bor elkobzásán kívül még büntetéssel is sújtották.

A majorokban nehezebb munkát végző robotosokat, napszámosokat, aratókat, szárítókat, cséplőket stb. néhány icce borral - a munka befejezésekor - megvendégelték.

Ezekről a mennyiségekről éppúgy elszámolást vezettek, mint az uradalmi kocsmákban kiadott borokról. A borkimérés joga megoszlott a jobbágyfalu és az uradalom között. Ajobbágyok saját borukat mérhették ki Szent Mihály-naptól (szept. 29.) Szent György napig (ápr. 24,), abban az esetben, ha a faluban szőlőhegy volt. Az uradalmi kocsmákban viszont egész évben a földesúr méretett ki. A kocsmárosok az átvett földesúri borokról kocsmakönyvet vezettek, és a bor árával elszámoltak, ahogyan egy korabeli szerződés írja: „Nevezett vendég- fogadósné köteles egész esztendő által Méltóságos Uraság borát tisztán és min den csalárdság nélkül mérni. Nem különben az el mért borokrul minden holnapban számvetésre eljönni és a pénzt bé hozni.87

Földművelés

Szántóföldi növénytermesztés, gabonatermelés a szántódi majorban tulajdonképpen nem volt. A majorsági gabonatermelés az endrédi és környékbeli szántóföldeken történt. A szántók egy részét a jobbágyok bérelték. Búzából elérték a vetőmag és a nyomtatórész levonása után 4 és fél - 5 és félszeres termést. Árpából négyszeres, zabból 3 és félszeres mennyiséget tudtak betakarítani. A megtermelt gabonát az állatokkal történt nyomtatás után rostálták. A kapolyi, teleki és zamárdi dézsmagabonát a zamárdi és szántódi földbe ásott és ki égetett vermekben tárolták.

A verem aljában lévő gabona gyakran megdohosodott, és akkor már állatok etetésére vagy pedig pálinkafőzésre volt jó.

Az 1760-as években búzát termeltek, 1787-re a dézsmaösszesítések szerint a parasztháztartások fő terméke a rozs lett. Az is megállapítható, hogy viszonylag kevés zabot vetettek.

Sertéstenyésztésztés, makkoltatás a szántódi tölgyesekben

Az összefüggő tölgyesekből álló szántódi és endrédi erdőket sertéstenyésztés sel hasznosították. Külön számadó kanász őrizte az endrédi és szántódi sertéseket. Arra vigyáztak, hogy egy-egy konda azonos fajtákból álljon és ne keveredjen.

A kondában általában 2-3 éves korig tartották az állatokat, aztán felhizlalva eladták a „göböl sertéseket". A seregből kimustrált állatokat cigányoknak „új polgároknak" adták el áron alul. A több ezer holdas erdőségben jutott eleség a zamárdi és endrédi uradalmi jobbágyok disznainak. A makkbért az uraságnak a makkoltatott sertések száma után kellett fizetni. Az állatokat szeptember végén az erdőbe eresztették, amelyek egészen a nagy hó lehulltáig az erdőn maradtak. Zamárdiból 130-180 darab közötti sertéssereget makkoltattak a szántódi erdőn.

Juhászat

A juhászat az 1760-as években öltött nagyobb méreteket. Már a legelején földrajzilag is elkülönült a korabeli két fő jellegzetes típus tartása.

Zamárdiban tartották a „magyar juhokat". Endréden a „német birkákat", a német parlagi juhokat. A magyar juhot elsősorban a tejért, sajtjáért, húsáért tenyésztették, gyapjából - amely hosszú szőrű volt - posztó készült. A magyar juhok őrzőjét juhásznak, a német juhok gondozóját birkásnak nevezték. A német birkák gyapját nevezték gyapjúnak. A gyapjúhozam nem volt valami magas. A korszerűtlen tartás miatt nagy volt az elhullás. A zamárdi juhász gondviselése alatt álló rackanyáj jelentős haszna volt még a juhsajt, amelyből évente átlag 1000 fontot készített és adott el a konvenciós uradalmi juhász. A falusi telkes jobbágyok birtokában is sok juhot írtak össze. 1772-ben Endréden 700 volt a dézsmaköteles bárányok száma, de tarthattak juhokat a zamárdiak és az uradalom más somogyi falvaiban lakó jobbágyok is.

A szántódi ménes és a gulya a XVIII. században

A szántódpusztai állattartásnak elsőrendű célja az volt, hogy az uradalom számára szükséges igásállatokat saját nevelésű, jó tenyészetből biztosítsák. A lovakat félszilajon tartották. Az állatok tavasztól őszig éjjel-nappal a szabadban voltak, csak télen hajtották be őket a majorudvaron álló, lécekből készített akolba. A gulyát a méneshez hasonlóan félszilajon tartották, csak a telet töltötte a jószág a majorudvarban lévő akolban. A nagy értékű állományra megbízható emberek -csikós, gulyás dinasztiák - ügyeltek.

Igavonásra és alkalmanként szántásra a gulyától elkülönülten 16 ökröt tartottak a kápolnadomb alatt lévő ököristállóban. A jármosökröket a 4. életév körül választották ki a gulyából és azután a béresek gondozták őket. Egy béresre általában 4 ökröt számítottak. Uradalmi kecskenyájat is tartottak, 1777 után a kecsketartást megszüntették. Tartásának nem volt komoly gazdasági jelentősége, első sorban a kecskebőrt tudták értékesíteni.

Az állatbőröket: ló, szarvasmarha, juh stb. a környékbeli vargák, kereskedők vásárolták fel.

Halászat

A vizekben való halászat joga mindenütt a földesurat illette, de a halászatot általában a jobbágyok bérelték különböző feltételek mellett. A balatoni halászat a zamárdiak kiváltsága volt. Már megszállólevelük 1735-ben készült első variánsa is leszögezte, hogy tized ellenében földesúri engedéllyel halászhatnak a zamárdi partok mentén. Két halászbokor (ahogy itt nevezték, „sereg") öreg hálóval, gyalommal halászott, a tanyás kerítőhalászatot alkalmazva. A hálót a halászok a parton rögzítették, és oda húzták is ki a fogást.

A halászat néhány hét kivételével egész évben folyt, de a számadok bejegyzései alapján télen jóval nagyobb volt a zsákmány, mint nyáron. A tizedet a fogott és eladott hal után fizették ki pénzben, bemondás alapján „hitük szerint", de egy részét, ha az uradalomnak úgy tetszett, természetben adták, átlag 5 dénárban számolva a hal fontját. Rajtuk kívül bárkinek joga volt az adminisztrátortól engedélyt kérni és magánosán is halászni a tized befizetése mellett a Balatonban az alábbi módon:

„Zamárdi Szűcs János és Horváth József magokat előttem jelentvén megengedtem, hogy ezen folyó esztendőben gyalog hálóval az öreg alki kelettől fogva a kereszt bozótig szabadon halászhassanak oly kötelesség alatt, hogy a tizednek igaz kiadásán kívül, amidőn kitelhetik, konyhára valóval is tartozzanak gazdálkodni, ha pedig jóra valót foghatnak, arról jelentést tenni, hogy ha az uruságnak arra szüksége lenne vidékiek előtt jutalmasan megvehesse."

A halat az uradalom nemcsak maga fogyasztotta el, hanem azzal kismértékben kereskedett is, télen és kora tavasszal, ameddig a fagytól száraz utak a gyors szállítást lehetővé tették, jég közé téve vitték fel a halat Pestre és más városokba.

A halászaton kívül jelentős hasznot hozott a tó körüli nád vágása. A tó partjáról és környékéről éves átlagban 30 000 kéve nádat arattak. Az összeíró szerint az uradalom számára szükséges mennyiség learatása 167 robot napot vett igény be. Az uradalom valamennyi jobbágy falvának lakói részt vettek ebben a munkában, így a zamárdiak is. A nádat a majorudvarba hordták, ahol a fedett szénáspajtába tárolták a kévéket. A nád javát az uradalmi építkezésekhez használták fel, a gazdasági és lakóépületek legtöbbje nádfedéllel készült. Ugyanakkor jelentős hányadát eladták a szomszéd földbirtokosoknak, de vásárolták távoli vidékek kereskedői is. A nád kévéje 2-2,5 dénárba került.

A nád aratása speciális sarlóval történt, a munkát decemberben és januárban végezték.

Az erdőgazdálkodás

A szántódi uradalomhoz tartozó összefüggő erdőterület - az 1799-es felmérés szerint - 6200 hold. Az uralkodó faállományt vegyes tölgyes alkotta, amelyben kocsántalan tölgy, molyhos tölgy, csertölgy és vöröslevelű tölgy keveredett gyertyánnal.

Az uradalom XVIII. századi erdőgazdálkodása azonban még az erdőélés szintjén állt, tehát a szükségletek megkívánta mértékig korlátlanul termelték ki az erdő fáját, az erdőkről való gondoskodás pedig csak az erdővédelmi intézkedésekben mutatkozott meg, az erdő regenerálódását a természetre bízták. Az uradalom tűzifa és jórészt ipari fa iránti szükségletét is ebben az időben még teljes mértékben a jobbágyok robotjával fedezték. A zamárdi jobbágyokat is megillette a szabad tűzifahordás a falu határában lévő földesúri erdőből. A tűzifahordás ebben az időben már csak a száraz, dűlt és esett fából illette meg a jobbágyságot. Épületfát csak indokolt esetben kaptak lakóházuk felújítására, gazdasági épületekre. Istálló azonban csak a gazdaság nagysága, a telekhányad szerint szükséges mértékben járt az ingyen épületfa, de pl. az állattartás céljára készülő istállóhoz már készpénzen kellett vásárolniuk az uradalomtól.

Ajobbágyok szerszámnak, kerítésnek, karónak való fát azonban még korlát lanul vághattak az erdőben. A szabad faizás fejében azonban ölfát kellett hordaniuk az uradalom által megjelölt helyre, az egész telkek számával arányos mennyi ségben. A fa kivágása és felvágása a marhával nem rendelkező jobbágyok és a zsellérek dolga volt, a hordást az igásjobbágyok végezték. A zamárdiak feladata volt a szántódi majorságot a „szükséges" tűzifával ellátni, a kiskapolyiak 1000 szál abroncsnak való mogyoróvesszőt vágtak, és 3000 szőlőkarót hordtak a kőhegyi szőlőbe.

A nagy tömegben fekvő fakitermelés ideje a tél volt. A munkát novemberben kezdték és január végéig befejezték. A februári hónap már arra szolgált, hogy a kivágott fát az erdőből elhordják.

A szántódi-endrédi tölgyes legnagyobb jövedelmét természetesen a makkoltatás adta. Zamárdi és Endréd jobbágyai úrbéres legelőjük nagy részét ekkor még erdőben kapták ki. Makkérés idején Kisasszony napján (szept. 8.) tilalom alá vették az erdőket, de hogy az igásállatok ne szoruljanak ki az erdei legelőről, a sertésekkel részenként feletették a makkot, és a disznók által megjárt erdőrészbe visszaengedték a szarvasmarhákat és a lovakat. Félig erdei terméknek tekinthető a zamárdi és szántódi erődszéleken vadon termő dió, amelyből évente jelentős mennyiséget adtak el, főleg a Morvaországból idelátogató kereskedőknek, de vittek a fehérvári, veszprémi vásárra is.88

Lécs Ágoston 1740-től 1760-ig tartó apátsága utolsó éveiben a zamárdi jobbágyokra egyre nagyobb terhek nehezedtek. Zamárdi lakossága Lécs apát halála után (1760) Sajghó pannonhalmi főapáttól kérte, hogy könnyítsen terheiken: 1760. szeptember 12-én kelt levél így írja le panaszukat: „Méltóságos Szent-Mártoni Főapátúr Urunk Nagyságát az imádandó mindeneken könyörülő irgalmas, legszentséges hármas személyű Úr Isten tartsa és éltesse e föltetszett új esztendőnknek minden részeiben friss jó egészségben mi legnagyobb vigasztalásunkra Somogy vármegyében nagy - szamárdi pusztáján lakozó árendásai szívük szerint kívánjuk."

Ezen bevezetés után felsorolják panaszaikat:

- Lécs apát két forint helyett tízet követelt - az egypár csirke, lúd, tojás helyett is többet kívánt - hetenként 3-4 nap robotot is kell szolgálnunk - az erdőt elvette tőlünk, sertéseinket más falu határába kell hajtanunk.

Panaszolják még, hogy a kertjeiket, megdézsmáltatta, és aratáskor 188 mar hájuk hullott el a vész miatt, egész mezejük szántatlan, alig van hat-hét gazdának vajmi kevés vetése. Kérik, hogy könyörüljön rajtuk, mert ellenkező esetben: „Egy lábig felkelünk és elmegyünk más uraság szárnya alá."... Panaszos levelüket a nótárius (jegyző) így fejezi be:

„Mindnyájan pedig maradunk Fő Apátúr Urunk Nagyságának úri irgalmas szárnya alatt élő, nagyszamárdi pusztáján élő árendásai, minden úri parancsolatára kész szolgái közönségesen..."

A főapát kedvezően intézte el panaszukat. Néhány nap múlva könnyített terheiken, elengedte a házak után lévő kertek kilencedét, tizedét örökösen elengedte, valamint nem kérte az 1760-as évre a Pannonhalmának járó tizedet sem. Rétet és legelőt is adott, így a nép helyben maradt.89

IV. MÁRIA TERÉZIA-FÉLE ÚRBÉRRENDEZÉS ÉS HATÁSA

A királynő nyomtatott rendelete - amelyet mellékelünk - az úrbérrendezési szándékáról, 1766. június 14-én jelent meg. „Amíg a rendezés nem történik meg, a jobbágyok teljesítsék a szokásos szolgáltatásokat" - szól a rendelet. Előzmény: a földesúri szolgáltatások: robot és terményadók állandó emelése nyugtalanságot kelt a somogyi tájakon, ahol nemcsak a jobbágyok de „a parasztok is zenebonáskodtak", mint az egyik kortárs jelentette. Több helyen megtámadták a gazdatiszteket lakásaikban és családostól menekülésre kényszerítették őket. A zúgolódás itt-ott már lázadással fenyegetett. A parasztok és jobbágyaik panaszai, a földesurak feljelentései úgy elszaporodtak a királynő udvarában, hogy az uralko dó Somogy, Baranya, Tolna és Veszprém megyékre királyi biztost küldött a jelzett sérelmek felülvizsgálatára.

Az udvar ugyanis világosan látta, hogy a földesurak mértéktelen robotköve telései előbb-utóbb tönkreteszik a parasztot, aki ennek következtében még adója megfizetésére is képtelen lesz. Közismert, hogy Mária Terézia (1740-80) nemcsak felvilágosult emberiességből hanem a jobbágyok helyzetének javítása érdekében rendelte el a jobbágy-paraszt társadalom életkörülményeinek felülvizsgálatát. Első intézkedései közé tartozott, hogy az urbáriumok revideálását kivette a Magyar Királyi Tábla hatásköréből és a Helytartótanács ügykörébe utalta. Ezzel lehetővé tette, hogy a jobbágyok panaszaikkal egyenesen a királynőhöz fordul hassanak, így került Eszterházy Miklós herceg kaposvári uradalmának jobbágyai által írt levél 1765-ben a királynő kezébe.

„Fölséges Királyné Asszonyunk! Elsőbben is meg kell vallanunk, oly nagy ínségre és nyomorúságra jutottunk, hogy a koldulásunkkal kölletik életünket táplálnunk"... hosszan sorolják fel növekvő robotterheiket, a kíméletlen terményadózást és bánásmódot...

A királynő a beadványról így vélekedett..." vagyis a parasztok lázadása és szervezkedése már annyira erőre kapott, hogy gyors segítségre van szükség."

Az 1767-es úrbéri pátens egységesen szabályozza a földesúri szolgáltatásokat. A robot - a kötelező munkaszolgáltatás - egész telkenként - 52 igás, illetve 104 kézi robotnap lehetett évenként. A zsellér 18, a hazátlan zsellér pedig 12 napi kézirobottal tartozik szolgálni.90

Zamárdi úrbéri tabellája (kimutatása) 1767 szeptemberében név szerint is közli a jobbágy telek nagyságát figyelembe véve a kötelező robot, termény és egyéb szolgáltatásokat.91

Az egységes szabályozással lezárult a megyében a nagy jobbágy küzdelmek korszaka, miután a királynő is meghunyászkodottnak látta a nemes urakat - célját elérendő - nyomtatott hirdetményekben utasította rendre a jobbágyi földművelőket, földesuraik iránti engedelmességre parancsolva őket. A somogyi jobbágyok kiábrándulva a királynőből - pátensének pecsétjét megégetve - annyi eredményt elértek ugyan, hogy az uraságok és tisztjeik valamivel engedékenyebbek lettek, a hajdúk pedig meggondoltabbak, és a hóhér egyre kevesebb munkához jutott a megyében.92

1. Az Urbárium főbb rendelkezései és vizsgálatok 1768-1784

A jobbágytelekhez 22 hold szántó és 12 szekér szénát termő rét tartozik. Az irtásföídeket a földesúr el nem veheti. Az erdőben fájészhatnak, épületfa ingyen adassék. (A földesúr megengedte, hogy az eredejéból hulladékfát szállíthassanak.

Ezt faézási jognak nevezték, de mondták faizásnak is.) A jobbágy heti egy napot köteles szolgálni. Mindenféle terményből, ménekből, bárányokból, gidákból kilencedet adnak. Mindenféle vadászat, madarászat, halászat a jobbágynak tilos! A búzának eladásáról szabadon rendelkeznek. A jobbágyok lehetőleg sem pénzben, sem testökben ne büntettessenek. Az erdőben a gubacs, fakivágás, karó szedése tilos. A lakosság az Urbárium bevezetésekor földműveléssel, állattenyésztéssel, szőlőműveléssel, nádvágással és bozótok (erdő) irtásával foglalkozott.93

A Mária Terézia-féle rendezésről, annak végrehajtásáról adnak jelentést, de tájékoztatnak a községbírói szervezetről és a pecséthasználatról is.

Zamárdiban a vizsgálatok 15 alkalommal közigazgatási évek szerint történnek. A szolgabírók az őszi hónapokban kezdték el bejárni a falvakat, s általában a következő év márciusában készítettek összefoglaló jelentést. A vizsgálat megtörténtéről a községi elöljáróság „igazoló" levelet állított ki. Ezek a vizsgáló levelek nehezen olvashatók, de lényeg az, hogy a szolgabíró előtt panaszt nem tesznek a földesuraságra, mert betartja az úrbéri utasítást. Mellékelek egy eredeti - viszony lag jól olvasható - írást.

Megközelítően ezt jelentik az elöljárók:

,,Mi alább megirattak Szamárdi helységének bírája és esküdtei elismerjük, hogy a mai napon kijővén hozzánk N. Vitézlő Vajda Zsigmond... bíró úr adjután sával együtt és az urbárium minden cikkellyét elolvasta annak minden punctumaira (pontjaira) rákérdezett vagyon-e valami panaszunk Földes úr, vagy azok tisztjei ellen, minthogy ollyas semmi panaszunk nincsen adjuk végre kezünk alá irattásával, saját kezünk... vonyásával és a falu szokott pecsétjével erősített igazolásunkat."

Kelt Szamárdin A = ° 1775 3a Januarij

Tóth András öreg bíró +

Esküttek:
Sebestyén Fülöp +
Arácsi Istvány +
Horváth Josef +
és az egész község94

(a pecsét olvashatatlan)

1788-1790-ben Számáraiban végzett forspontról

9 db igazolás maradt ránk. A forspont (német Vorspann = előfogat): a XVII. század végétől általánossá vált jobbágyi kötelezettség, mely szerint a jobbágyságnak lovait, szekerét különféle célokra, állami és vármegyei szolgálatra kellett „bocsájtania". Ezek a legkülönfélébb munkák lehettek, nagyon gyakran katonai szállítások. A forsponlért a jobbágynak fuvardíj járt. A forspont nem azonos a hosszú fuvarral, amely a robotszolgáltatások közé tartozott, s azt jelentette, hogy évente egyszer négy teleknek összefogva, legfeljebb két napi járóföldre, szállítást kell végezni a földesúrnak.

Mellékelek egy korabeli igazolást arról, hogy Tihanyból Fehérvárra árpát vittek a szamárdi jobbágyok és a kimutatás szerinti pénzt megkapták.

A kifizetést igazolja:

Szamárdi öreg bíró: Matyikó Ferencz

Zsivolics József nótárius (jegyző)95

(Zsivolics József a falu tanítója volt, aki a tanítás mellett ellátta a jegyzői teendőket és egyéb írásbeli munkákat is.)

Adatok (dokumentumok) Számárairól 1767-1847 között

Kutatásaim során a Veszprém Megyei Levéltár által őrzött iratgyűjtemények közül az alábbi írásokat tanulmányoztam. Kő-Hegyi Szőlős Gazdáknak Ki-Adatott Articulusokat, az Úriszéki és uradalmi ügyészségi iratokat, a Községbírói számadásokat, A Tihanyi Apáti Uradalom Tiszti Székjeinek vagyis Törvényes és Gazdaságbeli összve ülésének jegyzőkönyveit.

Szőlőbirlokosok a Kő-hegyen 1772-ben

A szőlők összeírása az 1767-es úrbérrendezéshez tartozott. Somogyban 1772-ben került rá sor. Szőlőhegyek szerint felsorolják a birtokosokat és a szőlők nagyságát. Azért kellett külön összeírni, mert a szőlőre más jogviszony vonatkozott, mint a földre (pl.: szabadon örökölhető, eladható stb.)

Ezt a jogviszonyt az ún. „Hegybéli Articulusok" rendezték vagyis a szőlőhegyi szabályzatok, amelyek a szőlők tekintetében olyan szerződést jelentettek a földes úr és a szőlőbirtokosok között, mint a telki állománynál az urbáriumok. Szamárdiban a jogviszony rendezése már 1767-ben megtörtént, de az összeírásra csak 1772-ben került sor. m A kőhegyi articulusokat (szabályzatokat) Vajda Sámuel tihanyi apát fogalmazta meg, a maga 18 pontjával.

Az articulusok különösen súlyt helyeznek az egyházi törvények és ünnepek szigorú megtartására. Mint írják: „törvényt ülni csak köznapon lehet, mert Törvény miatt Isten szolgálata ne múljék."

A zamárdi jobbágyok fogadott ünnepe a szombati nap volt, melyet a „Szőlő hegyen megületni fogadák". Ha ezen a napon valakit a „szőlőben, akár a pintzében dolgozni látnak" pénzbüntetésre ítélték. A korabeli társadalom megkülönböztetett rendelkezéseit az Artikulusok is tükrözik. Szigorúan büntetik a hegyen káromkodókat, „ha polgárember 12 páltzával, nemesember 4 forintra büntessék". Igaz, a törvény további pontjában engedélyezik a polgárembernek is a pálcától való megváltást szintén 4 forintért.

A hegytörvényeknek 18 pontját átolvasva megjelenik előttünk a 18. századi „Kőhegy".

A szőlőskerteket gyepőkerítés védte, melynek öt kapuján lehetett a hegyre menni. A trágyát és mustot vivő nehéz kocsik kerekei az utakon mély „horhosokat" vágtak, keskeny csíkban gyep szegélyezte az utakat. A szőlősorokat gyümölcs fák tarkították, gondozásukról és haszonélvezetükről a 11. artikulus intézkedik. A jobbágyok, polgárok, nemesek szőlőterületük legalkalmasabb pontjára présházat építettek, melyekből ma csak fényképet tudunk mutatni. A földesúri területen egy L alakú épület volt, melyet 1787-ben elbontottak és 1888-ban új épületet építettek, melyben a présházon kívül még lakórész is volt, nevezetesen folyosó, konyha és szoba.

Az új épület pompája - a Kőhegy tetején - kivívta a rendtagok rosszallását. A Rend történetében a következő sorokat olvassuk róla. „...az 1888-ban felépült kőhegyi ház, mely semmi másra nem alkalmas, mint mulatság tartására, erre pedig ennél a Zsolnay majolikával, az apátság címerével díszített épületnél olcsóbb is elég lett volna."

Sajnos, erről az építményről sem tervrajz, sem fényképfelvétel nem maradt reánk. 1951-ben - a falu akkori vezetői - elbontották, anyagát széthordták. Egyedül a présház homlokzatán elhelyezett apátság címert sikerült megmenteni. Ma a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum gyűjteményét gyarapítja.

A Kőhegyi szőlőhegy szabályzatából csak a címet, a bevezetőt és a 18 pont első mondatát írom le, ahogy az apát úr írta.

Kő-Hegyi szőlős Gazdáknak ki-adatott Articulucok Anno 1767

„Alább meg-írtt, adom tudtára mindenek, a kiknek illik, hogy Nemes Somogy Vrgyében Szamárdi Helységünkhöz tartozandó, és Kő-Hegynek nevezett Promontoriumban szőlőket bíró- és mívelő embereknek sok ízbéli kéréseket méltó tekintetben vévén, hogy ezután az - Hegy-béli igazságnak folytatásában, és sok rendetlenségnek, és Károk el-távoztatásában jobb modgyok lehetne-e Következendő Articulusokat, úgymint Hazánk Törvényeihez és régi be vett Szokásokhoz alkalmaztatott rendeléséhez, mellyeket ez-után Szentül és igazán Követni tartozzanak, attam-ki nékiek."

1: Articulus: Az - Hegy - Mesterek, és Bírák választásáról
2: Articulus: A szőlő = gyepükről
3: Articulus: A káromlók büntetésérül
4: Articulus: Az ünnepek Szentelésérül
5: Articulus: A Mind - Szent - Napi Gyűlésrül
6: Articulus: A lopásokrul és paráznaságrul
7: Articulus: Az Idegen és Vadászó emberekrül
8: Articulus: A Marhák-által tétetett Károkrul
9: Articulus: A Verekedésekrül
10: Articulus: A Megye és Gyepü Szegésekrül
11: Articulus: A Gyümölcs Szedésrül
12: Articulus: A Parlagon hagyott Szőlőkrül
13: Articulus: A Szőlőnek el-adása módgyárul
14: Articulus: A szőlőknek törvényes keresésérül
15: Articulus: Az Uraságtul veendő Commissiorul
16: Articulus: Mely üdőben kellessék törvénnyel keresni a Szőlőket
17: Articulus: Mi módon folytattassék a Törvény?
18: Articulus: Mikor kellen olvasni a Hegy-béliek-előt ezen Articulusokat?
     
Actun i Tihany die 2 d a Jannuary Anno 1767
    Sámuel, Tihanyi Apátúr P H.97


2. Szamárdi lakossága a XVIII. században

1741-ben a telepítés első éveiben a lakosság létszáma 275 fő. Több mint 45 év múlva- 1787-ben - II. József elrendelte az első országos népszámlálást. Ekkor Zamárdiban 55 házban 63 család élt. Összesen: 343 fő. A férfiak közül: 1 nemes, 2 polgár, 71 paraszt, 28 zsellér, 14 egyéb: árva, napszámos, nőtlen zsellér stb. A 12 éven aluliak száma 46 fő. A 13-17 évesek száma 20 fő.

A jobbágy férfiak és gyermekek száma mutatja, hogy elég népes családok éltek Szamárdiban. A népszámlálási összeírásokból arról is értesülünk, hogy a jobbágyok az Urbárium szerint élnek. 22 holdas szessziójukat két nyomásban művelik, a réteket egyszer kaszálják.

A legelők elégségesek. Fájészást nem élveznek. Fát a nagykapoli erdőből hordanak. A nádasokat a jobbágyok bérlik. Szőleik az urasági szőlők szomszédságában vannak.

A jobbágyok föld- és szőlőművelők, állattenyésztéssel és halászattal gondoskodnak élelmezésükről. A községnek a betelepítés óta van iskolája, tanítója. A templom 1774-ben, a plébánilak 1784-ben épült. A pásztorház a falu közepén van. Mellette van a mészárszék, és az uraság pincéje (borkimérése). A község nyugati felén van a birkásház és birkaakol magyar (merinó) juhok számára.

3. Úriszéki ítéletek

1772 1789-1847 1848-1865

A fenti cím alatt - 23 dobozban - köteteket tesznek ki a tihanyi aszófűi, örvényesi..., gamási, kapolyi, endrédi, zamárdi jobbágyok elfogatásáról, elítéléséről szóló iratok.98

Egyes nagybirtokosok már a XIII. században engedélyt kaptak a királytól a birtokaikon élők feletti bíráskodásra, ezt az úriszékek végezték.

Ha a földesúr a királytól pallosjogot kapott, akkor a nyilvános gonosztevők fölött is joga volt ítélkezni (fejét leüthették, kerékbetörték, felakasztották).

Kisebb vétség esetében lopás stb. testi fenyítés mellett igen súlyos bírságot is kiszabhattak." A helytartótanács 1810-ben összeíratta a „vérbírósági hatalommal" (jus gladii = pallosjog) rendelkező uradalmakat. Somogy megye területén az alábbi uradalmak rendelkeztek pallosjoggal.

S.-sz. A földesúr neve Székhelye
1. Herceg Eszterházy Kaposvár
2. gróf Széchényi Ferenc Csokonya és Marcali
3. gróf Hunyady József Kéthely
4. gróf Festetics György Csurgó
5. Veszprémi Püspökség Karád
6. gróf Festetics Antal Böhönye
7. Veszprémi Káptalan Veszprém
8. Tihanyi Apátúr Tihany
9. gróf Batthyány Antal Mozsgó
10. gróf Batthyány János Sellye
11. Pesti szeminárium Sámson
12. Herceg Batthyány Hidvég

A büntetőbíráskodási jog, a hatalom jelképe az uradalom központ határában felállított akasztófa volt. A Tihanyi Apátság akasztófája a félsziget keleti felén a 199 m magas Akasztó-hegyen állt. A pallosjoggal felruházott úriszéket az 1848. évi XI. t. c. 4. §-a szüntette meg.100 A XVIII-XIX. századi jegyzőkönyvek azt mutatják, hogy az úriszék előtt tárgyalt ügyek túlnyomó részét kisebb-nagyobb lopások, vagyoni perek, robotmegtagadás teszi ki, de előfordul gyilkosság is. Ilyen esetek fordultak elő:

- „Tekintetes Uraság Széke!

Alulírottak ezen alázatos Instanciánkkal terjesztjük elő szerencsétlen állapotunkat a Tekintetes Úri Szék eleiben. Arácsi István lakosunk ki menvén délután mint egy három óra tájban és pinczéjét föl törve találván - busultában egyenesen hozzánk a Bíróhoz és elöljárókhoz jött. A tettest megtaláltuk - ő tagad, kérve megbüntetését.


Neve: Ács - nevezetű endrődi lakos."
Szamárdi, die 12 Március 1800
Fejhajtó Szegény Szolgáik
öreg bíró: Varga György
esküdtek: özv. Kránitz Ferenc
Tóth József
Kuczori Samu
és Arácsi István jobbágy

- 1795 nyarán egy talpig „vasban lévő" fiatalembert vezetnek föl a tihanyi vár börtönéből az úriszék elé. Kérdezik tőle: mi a neve, hány esztendős, hol született, nőtlen vagy házas, hol, mikor, s miért fogadtál meg, kiáltal, mit követtél el. (Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tesznek fel minden elfogottnak.) Vallatják, miért lopta el gazdája, a zamárdi pintér (bognár) Friesz József pénzét. Ő védekezik, ő nem lopott, nem is tud semmit a pénzről. Hangoztatja, hogy ártatlan.

- Szamárdi Horváth Mihály feleségének az ügyét is tárgyalta az úriszék. Ráfogták, hogy összebarátkozott a kőröshegyi Bolond Istókkal. Ő tagadja ezt. Elmondta, hogy az ura elűzte. Hetesre kellett elmennie, ahol beállt szakács nőnek a plébánoshoz. Az ura értejött és hazahozta. Amit róla állítanak, nem igaz.

•  Gáspár Trézsi 13 éves leány szolgálóként nénjével volt Szamárdin. Nagy pénteken Kopasz Mihály községi pásztor bort itatott vele és arra kényszerítette, hogy a pásztorház szobájába menjen fel az ágyra. Fejszét is tett melléje, hogy csendben legyen. Elvégezte rajta a dolgát... Hiába védekezik, dühösen a szemébe mond
ják: „Te is bűnös vagy, te is akartad, miért nem szaladtál ki?" Ügyéről többet nem mond az írás.

•  „Nagyságos Szabó Dávidnak, mint a vérhatalommal bíró Főtisztelendő Tihanyi Apátság rendes ügyviselőjének ezért illető felperesnek - A Vasban álló Voldinger József gyilkos rabszemély és így alperes ellen.

A Felpres Ügyviselő törvényes jogaihoz ragaszkodva vádját a következőkben adja elő: Miképen Voldinger József alperes rabszemély Horváth Ferencz házi gaz dája ellenében folyamatosan tartó dühös indulatot forralván magában, többszörös mások előtt is baltáját mindég a vánkosa alatt ágyában tartogatta, míg végre 1843 December 8-án nevezett Horváth Ferencz gazdáját - ki akoron éjféltájban kissé borosán méné haza - szándékos összeveszése közben ártatlan védelmét színlelve, gonosz, előre számolással megvetvén az Isteni és Polgári törvények szentségét, egy baltavágással agyonvágni és így magát gyilkossági vétségbe keverni nem irtózott légyen.

Kívánja ennek okáért a gyilkos Voldinger József alperes rabszemélyt Hazai Törvényeink szerint mások elrettentő példájára halálos büntetéssel az élők sorából törölni."

Az alperes raboskodó Voldinger József azt állítja, hogy a részegen hazatérő Horváth Ferencz az egész házat fellármázta, majd széket emelve neki támadt a még ágyban fekvő Voldinger Józsefnek - ő védekezett, ő magát védte egy dühös támadás elől.

Ítélet

Háromévi közmunkában, nyugváson, hetenkénti két nap böjttel (száraz kenyér és víz) elítélendő és évnegyedenként 15 korbácsütéssel súlyosítandó rabság ra lett ítélve és a meggyilkolt 40 pengő forint vérdíját meg kell fizetnie. Az úriszék ítéletét a királyi táblához jóváhagyás végett fel kellett terjeszteni.

A királyi ítélő tábla leirata így szólt:

„Az úriszék ítélete helyben hagyatván a per foganat szerzés végett illetőségéhez vissza küldetik."

Egy újabb ítélet:

Lengyel János, Hodola János elsőrendű vádlottak Telekibe mentek vásárra, és hajnalban kirabolták és megölték Molnár János teleki lakost.

Az uradalmi ügyészség határozata:

Lengyel Jánosnak jobb keze levágása mellett akasztófán kell végeznie.

Hodola János jobb keze levágása mellett hóhér pallosa alatt végezzen.

Olasz Panni - Lengyel János hitvese - mivel tudott a gyilkosságról a következő ítéletet kapta: 1 évi várfogság, heti két napi böjttel, 20 kemény korbácsütés - ítélet után - és kiszabadulása után is.101

A somogyi betyárvilág főkolomposainak, akik raboltak és gyilkoltak elfogásuk esetén nem volt kegyelem.

„Elrettentő példaként Lukits Jánost és Balogh Jánost kétszeri, illetve háromszori tüzes vassal történt „megsütögetés után" akasztófára ítélték. Angyal Bandit - miután társainak kivégzését végig kellett néznie - „kegyelemből vágás után" kerékbetörték."102

4. Községbírói számadások (1785-1847)

A Veszprém Megyei Levéltárban találhatók Zamárdi község bíráinak és esküdteinek évenként beküldött jelentései, földesurukhoz, tihanyi apáthoz.

Ezekből a beszámolókból - amelyek nehezen olvashatók - megtudhatjuk az adózó jobbágyok nevét, az adók összegét, a helység bevételét és kiadásait.

A falusi bírók feladatairól, szerepéről

A magyarországi falvak élén az államalapítást követően két évszázadban a falunagyok állottak, akikről már Szent István törvényei is említést tesznek. A falunagy neve a XIII-XIV. század között a bíró névvel cserélődött fel. Ez időtől a falusi önkormányzat, a faluközösség fejlődése során a bíró kezébe került a közös javak kezelésének és a földközösség adminisztrációjának, a határhasználat szabályozásának ügye.

Ő vezette a falu könyvét...

Legfontosabb tevékenysége a bíráskodás volt, melyet az esküdtekkel együtt végzett. A bírót és az esküdteket a falu közössége - nyílt szavazással - választotta. Megbízatásuk rendszerint egy évre szólt, de többször is választhatók voltak. A falusi bíró nem volt független, a földesúri hatalom irányítása alatt állott. Számadásait ellenőriztette az uradalom ispánjaival, fiskálisaival.103

A bírók jelentéseit - mivel írni nem tudtak - az első évtizedekben a helység tanítói készítették el. így találkozhatunk az akkori tanítók: Zsivolics József, Felber Mihály, Hubenay József, Jordanics József, Hadanics Ignác stb. nevével.

No. 1.

Szamárdi Eöreg Bíró

Szűcs János Számadó Lajstroma ,,1787. febr. 13."

Tavalyi öreg bíró Szakálli Józseftől két ízben készpénzt vettem kezemhez 18,9 kr
Fejér Jánostól ugyancsak készpénz -30 „
Helység korcsma árendája 28- „
Királyi adóra és a N. Vgye költségére kivétetett 282,53 „
Katona tartásban esztendő által Liszt, Zab és Széna 16,49,,
Nov. hónapra Katonának edénypénzt adtam -,12 „
Gyertyapénzt adtam -15 „
Eöreg Bíró útiköltsége 4 nap Martzaliba -48 „
Sajtárt, vödröt abrincsoltattam, fizezzett a pintérnek -10 „
Eöreg Bíró útiköltsége 4 nap (többször szerepel) -48 „
Fehér Várra Katonaság után administrátión Lévén 4 nap -36 „
Két kila zabot vettem (hétszer is szerepel) 2,- „
16 porczió szalmát vette a Lova alá -9 „
1 font sót vettem a Katonának -,3 „
Ganaj elhordásért -,9 kr
N. Vármegye Tiszt Urak itt lévén, költöttem -6 „
Túri hadnagyra, Pállyinkára s húsra költöttem -,12 „
Karádi Hadnagy itt lévén költöttem húsra ,3 „
Mosdósra küldöttem Nzetes Babits Dániell  
Comiss. Úrhoz 2,58 „
vivőknek útiköltséget -, 12 „
Nmes Vreve katonája itt lévén, midőn a Savanyó  
Vízen voltak, költöttem -12„
Tiszt. Feőn Apátúrhoz voltunk hárman, költöttem -12 „
Másodízben élelemre, pályinkára -15„
Harmadízben. Húsvéti ajándékokat vittünk, Bárányt  
és Csirkéket öszvességgel költ. 1,21 „
Negyedszer Tihanba árendás Csirkéket vittük költ. -,14 „
Pünkösdi ajándékra küldöttünk tihanba egy Báránt -39 „
Árrenda Csirkéket vittünk Tihanba hatan, költöttem - 16 „
Szántódra voltunk Panasz iránt Ispány Úrhoz 3 tt:  
marhahús -,9 „
Halat vettem Esztendő által Hellység, Vrgye  
Tiszt Urak számára 1,18 „
Sz. György napi pásztorokat fogadván egy itcze  
pállyinkát hozattam -,12 „
Karádon ötödmagammal az All-Comissóhoz  
tanulni voltunk, 5 Nap, költség összesen 1,30 ,,
Budára Hosszú útban Lévén az Emberek, költséget  
adtam Útra valót -,16 „
Esztendő általi Jövőkre Menőkre, Hellység szükségire,  
rovására hordatott bor 4,24 „
Két bikát vettem a Helység számára 25, „
Egy új Mérték Lánczot vettem a Hellységnek 3,15,,
Két Koncz Pappiros egy B aál Spanior Viasza  
vetetődött Észt. által -,30 „
Számszerű kimutatás volt mellékelve az adóról.  
E szerint Kir. adóra 282,53 „
Öreg Bíró kezében adatott  
készpénz 250,45 „
Katona tartásra 16,49,,
Adós maradt 14,59 „
Szamárdi, febr. 13. 1787. Szüts János Eöreg Bíró.  

 

Kránitz Ferencz öreg bíró elszámolása 1789/90 évről

A fenti számadást a következő év bírója és esküdtei aláírásukkal hitelesítik.

A bíró és az esküdtek neve után keresztet tesz a számadást készítő Josepho Zsivolics nótárius, tanító, mert analfabéták voltak.

Rezi János bírósága idején 1817-ben változás állott be a község névhasználatában. A község neve hosszú idő óta Szamárdi volt. Most az ,,sz" helyett ,,z" betűt kezdtek írni. A község vezetői - bíró, jegyző -, hogy a csúfolódásra alkalmas régi névtől megszabaduljanak, a hivatalos iratokban a régi formájú nevet, a Zamárdit kezdték használni. 1818-ban Varga György eöreg bíró számadásában is Zamárdi szere pel. 1828-tól a községi bírói számadásokban minden évben már Zamárdit olvas hatunk. Zamárdi földesura, a tihanyi apátság csak 1832-ben tért át a Zamárdi alak - helynév - használatára. Érdekes, hogy a templom előtti kőkereszten, melyet egy keszthelyi kőfaragó készített 1862-ben, még a régi név a Szamárdi olvasható.

Olasz Ferenc Zamárdi helység bírójának elszámolása 1830/31

Itt már minden elszámolás havi bontásban történik. Külön választják a bevételt, kiadást. A szemes eleségek (rozs, zab), a bor fogyasztás táblája elválasztva történik.

A 84 fő adózó állampolgár neve után feltünteti a foglalkozást. Itt találunk a 80 jobbágy-paraszt mellett 4 fő iparost. Ezek a következők: Sturm Ferenc kőműves, Szabó Jakab bognár, Késmárki Imre mészáros, Tóth Imre szabó. Az éves elszámolást a következő évben a helység új bírája, jegyzője és az uradalom megbízottja ellenőrizte a következő módon: Kelt Zamárdin Június 24-én 1832

Előttünk: Szabó Imre a helység bírája és
7 fő esküdt Előttem és általam: Horváth János jegyző
Lukácsi József számvevő uradalmi fiskális által.

A község jegyzője, a földesúr fiskálisa már hibát is talál: pl. 6 akó bor hiányzik! Indokolást kérnek: a bíró a jegyzőt kéri meg, hogy számoljon be a számvevő fiskálisnak.

A levél így szól: (megszólítás!)

Tekintetes és Vitézlő Lukácsi József úrnak Nagy Tihanyi uradalom Rendes ügyvédlőjének legalázatosabb tisztelettel adotton Menethelyen (székhelyén)

Nagy Érdemű Tekintetes Fiskális Uram!
„Nem a bírói asztalnál kelt el a bor, hanem a helység rétjeit csak úgy kaszálták le, a gabona dézsmálást is úgy végezték el, ha megkapták járandóságukat.104

A községbírói számadásokban súlyos kiadásként szerepel a porció. Eredeti teljes nevén: portió militaris = katonai adó. A falvakban elszállásolt katonák tartásának terhét az egyes településekre ember és lóporciók formájában vetették ki. Amikor 1715 után felállították az állandó hadsereget, egy katona napi fejadagját: 1 font húsbank két font kenyérben, 1 icce borba, vagy sörben, sóban, valamint az ún. salgamusban: tüzelőfa, gyertya, ágy biztosításban szabták meg. A ló egynapi adagja 6 font zab, 6 font széna, és heti 3 csomó szalma volt. 105 1803-ban az apátság újból szabályozta a szőlőhegy rendjét.

„A hegybeli articulusokban" (szabályokban) a következő rendelkezéseket találjuk.

„A sörtvéles marhát (sertés) ugyan a szőlőben agyon-lüni szabad lészen, mind azon által annak húsa teljességgel a sörtvéles gazdájának adattassék, a kárt fizesse meg"

1786-1802 között, a bencés rend eltörlésétől - visszaállításáig - kamarai kezelés alatt állott Zamárdi is. Ez idő alatt jelentős esemény, változás a birtokviszonyban és terhekben nem történt.

1787-1790 között az uradalom bérlője Pálóczi Horváth Ádám volt.

5. Földrendezés, jobbágypanaszok, határszemle

1804-ben - miután 1802-ben a bencés rend visszakapta birtokait - újra rendezték a földek nagyságát és a szolgáltatásokat.

A falubeliek nem voltak megelégedve a felmérési munkákkal. Ezt bizonyítja 1804. április 7-én, Kovács Györgyhöz, az apátság igazgatójához írt levelük, melyben előadják panaszaikat, sérelmeiket, az alábbiak szerint:

„Sérelmes sorsunk megorvoslása végett folyamodunk kegyes színe eleibe a Tekintetes Urnák, hogy Csizik Miklós, ki itt, ezen tekintetes tihanyi alsó- dominiumbeli első, múlt esztendei földmérés alkalmatosságával ő nagysága, főapát Urunk kegyes engedelméból 12 pozsonyi (mérő búza) alá való földet ajánlott és úgynevezett rózsahegyi mezőn ő nagysága meg is ígért nekünk, hogy mint hív jobbágyoknak hiánytalanul felméretessen, és most második mérés alkalma tosságával csak egyenként minden jobbágy 9 pozsonyi mérőt vethet.

Eddig több földünk volt, 3/8-osok lévén, mint most félsessiós jobbágyoknak, amint vagyunk.

A sessió szerinti szolgálat minden héten 3 nap a méltóságos uraságnak, és ugyan keservesen kell még kelletlenül is elmennünk, noha földeink sok kérdést szenvednek még, nem félsessió szerint volnánk érdemesek szolgálatra, hanem úgysem mint eddig régen volt.

A rétföldeket, hacsak másfél annyi, ha azonravalót sem adhat (adat) a méltóságos uraság, meg nem állhatjuk, sem egypár vonós marhát nem tarthatunk. S ha egyszer elégtelenek leszünk a szolgálatra (nem bírjuk elvégezni) mi haszna lesz a méltóságos uraságnak?

Mindenütt szokott az uraság a jobbágyainak kenderföldet adni, mint az urbárius mutatja, kilenced adásra, és 3 font fonásra kötelezi a jobbágyokat, és ezen kötelezettségen kívül még a tiszt urak 2 napi robot szolgálatra akarnak szo rítani minket.

Hogy a helység sessiójától kegyesen engedné el az adózást, mindnyájunk a szolgálatára nézve. Hogy ennyi szűk mérések mellett mégis minden héten 3 napi robotra szorít az uraság, az urbárium tilalma ellenére, lehetetlen szolgálnunk, mert olyan hiányosan vagyunk a földeink ellátása szerint, hogy ki sem került magunk határjából földünk, hacsak az endrédi határból egy jó dűlőt nem fog felmérni az ingyenén (mérnök)"

A levél végén a jobbágyság kijelenti, hogy ha orvoslást nem kap, a megyére megy folyamodásával. De erre nem került sor, mert úgy látszik, igazuk volt a panasszal.

Az apátság új földkimérést készíttetett és a kenderföldeket és a káposztásokat 1 napszám fejében átengedte a jobbágyságnak.107

Az 1804-beli Urbáriális Tabella szerint egy féltelkes jobbágynak járt: jobbágyhely: 1 pozsonyi mérőre való belsőség, 11 hold szántó, 6 rét embervágó, 16 esztendőbeli kettős robot, 52 vagy elhelyett kéziszolgálat.

Mindenféle terményből kilenced, tized. Árenda 1 Ft, 3 fonnyás, fél vaj, 1 kappan, 1 csirke stb. A névsorban a telkesjobbágyok száma 58 fő, a végén a zsellérek találhatók. Ő csak 1 Ft árendával és 18 kézi robottal tartoznak.

Legtöbb földet kiadták a Balaton-dűlőben, Közép-dűlőn, Kútvölgyben, Pusztáin, Bocsidában, Szépszegen, Hosszú-dűlőben.


Szemléltetés céljából kiírtam a földkönyvből Hajmási György 4/8-os tartozékait: (félhelyes) (1804)

Belső fundus I. o. 600 négyszögöl Balaton dűlő I. o. 1650 négyszögöl
Szépszegen     1800,, Kútvölgyben   2288 „
Ugyanottan II . o. 2700 „ Középdűlő   2200 „
Kútvölgyben I. o. 879,, Csapáson   1656 „
Külső kert I. o. 1050,, Kerti alatti   2200 „
        Diászóban   2210..

Néhány négyszögölnyi eltéréssel minden birtok ekkora nagyságú. Láthat juk, hogy a 11 helyen szétosztott földek megmunkálása nagyon sok munkát igé nyelt. Ehhez hozzátartozott a szőlő és állatainak gondozása. Ezt csak úgy bírhatta, hogy családja minden tagját bevonva kora reggeltől késő estig dolgozott telki földjein. A robot és a szolgáltatások beadása külön gondként jelentkezett.

1805 márciusában Nemcsér János mérnök elvégezte a határ felmérését és a földek kiosztását.108

A felmérést jóváhagyták, a helység bírája és nyolc esküdtje helyesnek, dicséretesnek találta, panaszuk nincs, „ezen munkát örökre helyben hagyjuk" - írják nyilatkozatukban, s ígérik, hogy az Uraságnak ezután is mindenben megszolgálnak.

A felmérések és a földek kiosztása után - nemsokára - kiütköztek az ellentétek. A helység lakói újból előadják sérelmeiket az uraságnál.

-A földjeiken országút megy keresztül (Kiliti országút), emiatt károkat szenvednek, - A Csirkerét tele van vízzel. A Kútvölgy negyedrészét elönti a víz, - Néhányuknak földjén árok is, út is megy keresztül, - A mesternek (tanító) két hold földje „hibázik", elfelejtették neki kimérni. Most újra kéri a mérést. Az 1808. esztendőben legelőt kaptak a zamárdiak az uraságtól, azzal a feltétellel, hogy 200 napi kaszást állítanak ki az uraság részére. Ha ezt nem teszik meg, örökre elveszik azt, a második feltétel pedig az volt, ha az uraságnak szüksége lenne a Szépszegi-bozót legelőjére, hogy azt visszavehesse a maga hasznára.

1826-ben Bosnyák Skolasztika apáca kőhegyi szőlőjét - melyet édesanyjától örökölt - a Szent Benedek-rendre hagyta. Ez a kb 500 négyszögöl szőlő határos volt az uradalom szőlejével.109

1828-ban megtörtént az ország lakosságának második összeírása.

Az összeírás az alábbi helyzetet mutatja: Zamárdi

1. Az adózók száma:   62
2. 18-60 év közötti családtagok száma: 121
3. Jobbágyok száma:   49
4. Zsellérek száma: 9 Hazátlan zsellérek száma: 3
5. Iparosok száma: 2 Szolgák száma: 1

Gazdasági adatok az alábbiak:

Házak száma: 58  
Jármos ökör: 56 Igás, ménes ló: 16
Tehén (borjas, meddő üsző) 19 Sertés: : 21110  
 

 

Az 1828-as összeírásban a zamárdi viszonyokról még a következőket láthatjuk:

1831-ben a zamárdiak panasszal fordulnak az urasághoz, hogy az endrédi ispán úr őket a tóközi, a szépszegi bozót és a birkás ház melletti legelőkről kitiltotta. Pedig ezeket a legelőket a falu megszállása óta szabadon használhatták.111

1832-ben az uraság az alábbiakat nyilatkoztatja ki: „a lecsapolás után nyert tóközi legelő egy részét, a szépszegi szélső földektől a Canálisig és délre le a bocsidai hídig átengedi a zamárdiaknak kegyelemből. A Zamárdi helység rétjét a tóközi réttől a jövendőben nyárfasor fogja elválasztani. A zamárdiak tartsák szoros fenyíték alatt pásztorukat, nehogy marháik a tóközi rétben vagy a Canálisban kárt tegyenek. Ellenkező esetben a kárt meg kell fizetniök, és a Canális fönntartására köteleztetnek."112

1833-ban megint tiltakoztak a zamárdiak. Az uraság a legelőjükből egy darabot a magáéhoz árkoltatott. Kijelentik, ha nem orvosolják panaszukat, kénytelenek lesznek a vármegyéhez fordulni.113

1842 augusztusában a tihanyi apátság megbízza Wezerle Antal hites mérnököt, hogy mérje föl Zamárdi helység egész határát, arról készítsen két földabroszt és ugyanannyi birtokkönyvet. Munkáját mielőbb kezdje el.114

Egy bizottság indul - 1843. november 28-án - a zamárdi határba a közös legelők megtekintésére. A bizottságban résztvettek: a vármegye vezető emberei, az apátság képviselői, Zamárdi részéről a bíró és 7 helyi lakos. A jegyzőkönyv szerint jelen voltak:

Czirkplach Károly uradalmi ispán, a helybeli lakosok közül: Pacsi János öreg bíró, Friesz Benedek, Rezi János, Rezi József, Rezi István, Matyikó János, Sebestyén József és Varga Ferenc. A bejárt legelőkről a következőket állapították meg:

„A Pár rétje nevezetű gyeplegelő mineműsége-földje agyaggal kevert, fekvése meneteles domb, a szőlőkhöz közel itt-ott egy tölgyfa látható, a fű szelíd, és elég sűrűnek látszik."

„Ezen legelőtől délre van a Diászói erdei legelő, mely hegyes, völgyes fekvésű, ritka tölgyesből áll, tömött, szelíd füvet terem. Földje kevert agyag: úgy azon része is, mely az erdő tetején egyenes részt képez, mint a Talárcsapás és sűrű bokroktól mentesek, jó legelőt adnak... az erdő egy nagy darabja meredek oldalból áll, vagy a fák és tüskebokrok sűrűbbek azért gyérebb és soványabb legelőt mutatnak. Ez a diászói erdő elnyúlik: Szántód pusztáig keletről a zamárdi úrbéri telkekéig és az endrédi határig".

Bocsidai gyeplegelő: Endrédi határ és a zamárdi úrbéri szántóföldek között van. Szép, egyenes fekvésű, földje agyaggal kevert, tiszta része szelíd és tömött legelőt mutat. A fű termését akadályozzák a sűrű tüskebokrok.

A Szépszegi bozót legelő földje homokos, szelíd, a földek végén jó a legelő, de beljebb nagyobb részen vízállásos bozót található.

Végül megjárták a Balaton-menti gyeplegelőt, a posta úttól délre és északra terül el, fekvése tökéletes egyenes... a fű tömött és bő, de a vízhez közelebb eső része is meglehetős jóságúnak mondható.

A leírás szemléletes képet nyújt a határ egyes részeiről. A Szamárkő körül még ritka, öreg tölgyfák álltak. A követ nem említik. A hajdani Part-rétet már Pár rétjének hívják. A Pincelap, az Öreghajlás ritka fás legelő volt ebben az időben.115

A leírás szerint a Vaskereszti széles nyiladék is legelő volt akkor, egyenes részt képez a tetőn és Tatárcsapásnak nevezték. (Azért hagyták ilyen szélesre, hogy meg emlékezzenek arról, hogy a török sereg legvadabb egységei, a tatár csapatok ezen rohantak le Egyházaszamárd elpusztítására.) Napjainkban már a mélyutat, má sok a marhacsapást mondják tatárcsapásnak. Az eredeti mély út ma bozóttal be nőtt árok, mely a mai úttal párhuzamosan 10-15 méterrel beljebb van.116

 

V. TISZTISZÉKI ÜLÉSEK

A korszerű gazdálkodás megkövetelte a kormányzati rendszer megreformálását. 1831 márciusában bevezették az uradalmi tisztiszékek tartását. 1830-tól - 1846-ig az uradalom gazdálkodásának eredményeiről egységes számadást vezet tek.

A tisztiszék vezetője a jószágkormányzó volt. A tisztiszéki üléseket felváltva tartották Tihanyban és Szántódon. A tisztiszék ülésein döntöttek a gazdálkodás minden lényeges és apró kérdésében, sőt a jobbágyság peres ügyei is átkerültek ide az úriszékről, utóbbira már csak a büntetőügyek maradtak.117

1840 után a zamárdiak egymás után adták be kérelmeiket földesurukhoz, a tihanyi apáthoz. Ezeket a kérelmeket Hadanics Ignácz, - aki 39 évet töltött tanítói és jegyzői szolgálatban - jól olvasható, szép írással, szívhez szóion fogalmazta meg.

Nagyságos Főtiszlelendő Apát Úr!

  1. 13 hold legelőt kérünk marháinknak. Minél hamarabb el kell különíteni a szántóföldeket, legelőket, hogy mindenki tudja trágyázni, gondozni földjét (tud jon szántóföldje hollétéről, legelője mennyiségéről).
  2. Telkeinken kívánjuk a három nyomásos gazdálkodást (a szántóföldek 3 szakaszra oszlanak; 1. ugar, 2. őszi, 3. tavaszi vetés)
  3. Kegyelmes uraság a falut szabályozza - kiváltképp a Kis-Karád utcát, hogy a tűzi veszedelemtől mentesek legyünk. (Ez az utca Hirschék mögött, Tráknyákék házától nyugatra húzódhatott. Karádi telepesek lakták. A szegénység és a zsúfoltság miatt maga a nép nevezte el Rongyosvárosnak.)
  4. Az úrbéri telkes emberek udvara szűk, kérjük kiegészítését.
  5. Kérjük, hogy egyenes vonalban legyenek a házak és a falu határjelei.
  6. A kender- és a káposztaföldeket a külső telkektől válassza el az uraság és más helyen adja ki.
  7. A helységnek kovácsra volna szüksége. Mivel ez csak úgy élhet meg, ha az uraság földet adna neki, adjon e célra is földet.
  8. Nem napszám fejében, hanem ingyenes fát kérünk.
  9. Az iskolások részére egy darab földet kérnek, ahol a fatenyésztésben tudományt szereznének. (A falunak 1741 óta van iskolája, tanítója.)
  10. A jegyzői hivatalt és a mesteri (tanítói) hivatalt szét kell választani. Zamárdi Július 10-én 845

    Kézcsókoló jobbágy gyermekei:

    Varga Ferenc öreg bíró

    11 fő aláírása

    és az egész közösség

Farkas János és társai házastalan zsellérek kérik: „lakás nélkül vagyunk, drága pénzért is majd alig kapunk lakást a faluban, hol magunkat meghúznok, mivel pedig itt születtünk e világra, itt nevelődtünk ember korig - kérünk annyi földet, mellyen magunknak egy-egy kis házat építenénk."

Kelt Zamárdin április 25 1844

alázatos fejhajtó jobbágyai: Farkas János Ács Sándorné Szabó István Matyikó Imre házastalan zsellérek.

A tűztől való félelmük nem volt alaptalan. 1846-ben leégett a Rongyosváros és a falu nyugati része. A károsultak házhe lyet, faanyagot kérnek.

„A tűzvész által mindenünk sömmivé lett, közeleg a zordon téli üdő, magunk csak meghúzzuk magunkat jótevő felebarátainknál, de marháink vesznek el amiatt, hogy helyet nem tudunk nekik adni. Esedezünk, segéllen bennünk egy kis istállófával, hogy még az őszben egy kis gunyhócskát tudjunk készíteni, hol marháinkat a téli vésztől megmenthessük" - írják kérvényükben. (11 fő aláírás) - Kézcsókoló szerencsétlen gyermekei.

Csehi Mártony írja: A dühöngő tűzvész miatt háza elpusztult, a Birkás házat megvenné. „Már 30 éve szolgálok a Kegyelmes Úr szárnya alatt. ígéri, hogy iparkodik kifizetni." (A Birkás ház az újsori Novak ház helyén állt.)

Nemcsak panaszkodnak, kérnek, hanem javalatot tesznek az uraságnak, hogy felvállalják az endrédi határ felőli sarok erdő kivágását. 1848. évi tavaszon kiirtjuk és szántófölddé tesszük.

Zamárdi, március 4-én 1847

Arátsi Ferenc öreg bíró Általam:

Hadanics Ignácz hites jegyző

Itt találkoztam először olvasható piros viaszpecséttel: Zamárdi Helység Pecsétje (középen szőlővágó kés+ekevas).

Az oskolamesteri lakás romos állapotban van. Kérik az uraságot, hogy az építéshez szükséges anyagot és mesterembereket az uradalom részéről kérjük megrendelni." 8

Az éppen Tihanyban tartózkodó főapát azonnal válaszol: ,,A felsőbb császári rendeletek szerint a község kötelessége az oskolaház és a mesterlakás építése, fenntartása és felbútorozása. A zamárdi közönség kötelességének teljesítésére utasíttatik. Mindazonáltal az Uraság most az egyszer kegyelemből nem fogja némi segédkezét megvonni."

Kelt Tihanyban: március 24 napja 1852

Mihály főapát 119

A Veszprém Megyei Levéltár két nagy kötetben őrzi az apátsághoz tartozó uradalmak jobbágyainak kéréseit, elutasításait. Dönt peres ügyeikben.

Jobbágypanaszok

Zamárdi helységben lakozó Áts Rozália 12 napos robotos hazátlan zsellér súlyos beteg, mindennapi kenyerét sem tudja megszerezni, mivel hazátlan zsellérnek 12 nap robotot kellene teljesíteni, kéri a nehéz munka alól a felmentését.

Határozat: „A folyamodó Áts Rozáliának igazságosnak találtatván a kérése, ezennel elengedjük"...

„A Szántódi Főtisztelendő Adminisztrátor úr panaszt tesz azért, mert a csikók a káposztáskertbe valahogy bementek, őket a csikós onnan hirtelen kiugratván egy harmadfűre menendő csikót karóba ugratott, mely mindjárt ottan meg is döglött."

Határozat: ,,A csikós gondatlansága, vigyázatlansága az egyedüli oka ezen kárnak - ennek következtében a Számadó Gulás Gazda mint, aki egyébiránt is rossz, hitvány-viseletű tselédeket szokott tartani - ezen kárt köteles a M. Uraságnak 80 Ft-ban megtéríteni." -

,,A Zamárdi Elöljárók szóval folyamodnak a végett, hogy az idő engedelmes lévén, a kezükre adott irtást köztük felméretni méltóztasson a Tek. Tiszti Szék, hogy azt lassan vágogathassuk."

Határozat: „Ebbéli folyamodások figyelmet érdemelvén, ennek végrehajtására a Fő Vadász Úr kiküldetik."

Zamárdi Elöljárók kérése: A Tek. Nemes Vármegye a tűzvédelem esetére elrendelte, hogy minden háznak egy lajtorjája (létra) legyen.

Határozat: „Megkapják az uraság erdejéből a fát, de azért egy kaszás nap számot kell szolgálni."

Az Endrédi és Zamárdi helységbéliek pálinka főzésre kérnek engedélyt az uraságtól.

Határozat: „Szerződés alapján lehetséges."

Rezijánosné zamárdi özvegy jobbágyné - szoba és konyhának való épületfáért könyörög.

Határozat: „Ispány úr megvizsgálta helyzetét - nem szegény -, a kérés megtagadtatik."

Zamárdi jobbágyok kérik, hogy sertéseiket az uraság erdejében makkoltathassák.

Határozat: „egy évre 10 váltóforint befizetése mellett."

Rendezik a zamárdi mészárszék és kocsma tulajdonát - bor, pálinka és só mérését 1850. évi Szent György-naptól 1853. évi Szent György-napig 3 évre fertályonként előre fizetendő' 300 forint váltó- és haszonbérért kiadatott Moznér József mészárosnak -.

Később ismét legelőt és fájészást (faizást) kérnek az uraságtól. A legelőt a Sáfrány nevű rétnél, a Balaton mellett és a Pár rétnél adja ki nekik az uraság. Az erdei makkot is megkapják, de a gubacsot az uraság visszatartja a maga részére: „Nehogy a paraszt a maga gubacsának ürügyén a szomszéd urasági erdőt is meg lopja!"

Bresztyenszky apát megértő volt jobbágyaival szemben. Hogy lássák jószívűségét minden jobbágy kapott 3/4 hold káposzta- és kenderföldet, a zsellér pedig 100 négyszögölet.120

 

VI. ERDŐIRTÁSOK SZÁNTÓD ÉS ZAMÁRDI TÉRSÉGÉBEN

1. Az irtásföldek megváltása

A XVIII. század első felében meginduló telepítések és a természetes szaporodás egyre jobban nehezítette az elvadult területek miatt összeszűkült falvak megélhetési lehetőségeit. A nehézségek megoldására kézenfekvőnek látszott a középkorban megkezdett, a török hódoltság által visszavetett erdőirtások továbbfolytatása. Az irtások nagyarányú kiterjedése a földesúr és az úrbéres (jobbágy) igények találkozásaként következett be.121

A tihanyi apátság 1830-ban érkezett el arra a szintre, hogy az uradalmi saját kezelésű földeket erdőirtások útján is növeljék. Az erdőirtásokat elsősorban a föld hiány indokolta, a másik oka az erdők fájának rossz értékesítési lehetőségeiben rejlett. Az erdőirtások a majortól délre a szántód-kőröshegyi útnál kezdődtek, majd évről évre haladtak kelet felé.

1830-tól 1833-ig a Somos nevű erdőrészt irtották ki, 1834-ben a későbbi Selyemrét következett, és 1834-ben eljutottak a Komlósvölgy-dűlőíg. Kezdetben évi 58-59 hold területet jelöltek ki irtásra, 1833 végére már 230 hold erdőt irtottak ki. Az erdőirtás még az 1835-36-os években is tartott. 1838-ban a volt Bozót területén a zamárdi határ mentén folytatták az irtást. Az erdőirtás, mocsár lecsa- polási és tájrendezési munkák alaposan megváltoztatták Szántódpuszta és Zamárdi határát, amely 1830-ig szinte érintetlenül őrizte a török hódoltság után kialakult képet. 1834-ben rendkívül rossz gabonatermés volt az uradalom somogyi falvai ban, a jobbágyok nagy része kölcsöngabonára szorult. Abban az évben a zamárdiak és endrédiek bérelt irtásföldjein is alig termett valami, ezért az uradalom elen gedte az évi tizedet. Az erdőirtás feltörését a szántódi és a jabai béresek végezték, a többi munkát már a zamárdi robotosok. A frissen irtott területet 3 részre osztották, és kísérletképpen háromféle terményt vetettek belé: kölest, árpát és zabot.122

2. 1845-ben elkészüli „Zamárdi helység összveírása".

Az összeírás felsorolja az adózók nevét, a telek nagyságát, az igás (szekeres) és gyalog (kézi) napszámot.

Az összeírás szerint:

- az adózó jobbágyok száma: 84 fő
- ebből telkesjobbágy: 60 fő
- házas zsellér: 19 fő
- hazátlan zsellér: 5 fő

Szolgálni tartoznak a telkesjobbágyok és a házaszsellérek 6 nap igás, a hazátlan zsellérek 6 nap gyalognapszámot.

Az észrevétel rovatban a nevek után feltünteti - kivétel a jobbágyparaszt - az öregbíró, a kisbíró után egyesek származását, foglalkozását, betöltött tisztségét.123

(az összeírást eredetiben mellékeljük)

A falurendezésre alkalmul szolgált az 1846-i tűzvész. Felszámolták a Kiskarád utcát, az innen kiszorult családok a Fő utca nyugati végén kaptak házhelyet. Végül a Balatonra két széles csapást mértek ki. Az egyiket a vasúti sorompótól a Balatonig, a másikat Széplak-alsónál a Balatonig.

3. Zamárdi község fóldhönyve (1847)

Az 1847 októberében elkészült földkönyv tartalmazza az új felméréseket, elosztásokat. A nagy alakú kemény táblába kötött könyv belül kék lapokon őrzi a gondos bejegyzéseket. A volt jobbágyok névsora 50 nevet, a zselléreké 27 nevet sorol fel. Általában hat és fél holdat tesz ki a házhely és a rét, 11 holdat pedig a szántó. A szántókat közvetlenül az urasági földek mellett kapják, mert azokat három nyomásban kívánják megművelni. A gazdák házhelyei egy és másfél holdasok, 2-3 holdas házhellyel 18 fő, három holdon felülivel 6 fő, 4 holdon felülivel 7 fő rendelkezik.

A zsellérek házhelyei általában szűkek; 136 -öl, 177 négyszögöl , 227 négyszögöl, ritkán 487 négyszögöl nagyságúak.

A helyi plébános 5 holdas házhelyet és 58 hold földet kap, a tanító 1 holdnál nagyobb belsőségével együtt összesen 14 hold 718 négyszögölet bír. A község birtokában marad másfél hold házhely, rét és szántó, nagyjából 12 hold. Külön névsor sorolja fel a volt jobbágyok és zsellérek káposztás - és kender- földjeit (70 fő), melyek 100-300 négyszögölesekés összesen 15 holdat (1200 négyszögöl 1 magyar hold) tesznek ki.

Az összegezés kimutatja a legelők, rétek, szántók, szőlők és egyéb területek nagyságát:

Legelők:

Tóközi út és a Feljáró közti legelő 44 hold  
Révház és a Szántódi utak közti 62"  
Pár réti legelő 28"  
Diászói legelő 200 " 125 négyszögöl
Összesen: 334 hold 125 négyszögöl

 

Kőhegyi szőlő 118 hold 973 négyszögöl
Temető 2 hold 976 négyszögöl
Utak, utcák, árkok 37 hold 750 négyszögöl
összesen: 157 hold -  

 

Főösszeg: házhelyben, kereken 134 hold
  rétben 109 "
  rétföldeken 148 "
  szántóföldben 599 "
  összesen: 990 hold
Összesítve: legelők 334 hold
  szólő, temető, egyéb 157  
  házhely, rétben stb. 990  
    1481 hold  

(mivel a négyszögölet nem számolták, a végösszeghez négy holdat hozzáadtak, így lett kerekítve: 1485 hold)

A földkönyvet készítette Wezerle Antal hites mérnök 1847 évben. Elismerték és hitelesítették 1857. október 8-án Somogy megye tiszti földmérője, a főügyész, két táblabíró, egy főbíró és a vármegye esküdtje.

Lezárták Zamárdiban 1857. augusztus 24-én:

Péchy Imre mk. mérnök, mint kiosztási vállalkozó és Varga Vilmos jegyző. 124

A földkönyv záradékából látjuk, hogy a földosztás 10 évig elhúzódott. Nagy vita volt a fájészáson (a zamárdiak erdőt követeltek) és bíróság alatt volt Bresztyenszky apát ügye is, aki testvérének Endréden 3 és fél telkes földet juttatott. Míg ezen ügyek be nem fejeződtek, nem lehetett a földeket kiosztani.125

Az 1857-es felmérésben erdő egy négyszögölnyi sem szerepel. Pedig a kőhegyi szőlőktől a Vaskeresztig és azon túl is húzódó ún. Diászói erdő a községé volt, melyet Ökörtilosnak neveztek. Gyönyörű, magas ,,címerfák" (tölgy- és cserfák) hullatták a makkot erdőneveléshez. Azért volt itt tilos a legeltetés.

A falu öregei még most is emlegetik a nagy port, és elmondják, hogyan játszották át a község akkori megvesztegetett vezetői a papok kezére a Diászói erdőt.

A három vezetőembert - Fehér Antal bírót és esküdt társait - megvendégelték, megitatták és arra kérték, biztatták őket, ha kijönnek az urak ebben az ügyben, azt kell mondaniuk, hogy „Ökörtilos nem volt". Mert ha azt mondják, hogy volt, annyi adót fizetnek, hogy beleszakadnak. Egy-egy hatalmas fát is ígértek mindegyiknek, de mondaniuk kell, hogy Ökörtilos nem volt!

Összehívták a férfiakat a plébánia udvarára. Megjelent ott Czirkolpach Károly uradalmi ispán és háromszor megkérdezte „Volt-e Ökörtilostok?" Ók mind a háromszor azt felelték: „Nem volt Tekintetes Úr!". A harmadik kérdés után az ispán magasba emelt kardját lerántva azt mondta: „Hát ha nem volt, akkor nem is lesz!" így veszett el a Diászói erdő. Fehér Antal és társai még életükben meg kapták az ígért fát. Kimentek az erdőbe, a legvastagabb fát megjelölték és ki is vágták. Később fiaik is jogot formáltak a kijelölt fákhoz. Erre odament az ispán és azt mondta: „Nektek már nem jár! Meghalt a gyerek, oda a komaság!"126

Kaposvárott e kérdésben 1859. február 26-án - a császári és királyi úrbéri széken - ítélet született: ,,A fáizási haszonvételek szabályozásának hely nem adatik." Indok: „Minthogy a jobbágyok önként beismerik, hogy 1841 óta az úrbéri faizálást nem gyakorolták. A robotos kiskönyvekbe bejegyzett viszontszolgáltatások pedig birtoklásnak nem tekinthetők".. Ezzel az ítélet a fenti perben 1859/328 szám alatt jogerőre emelkedett.

Ettől az időponttól az erdőbe belépni csak - a kihirdetett napokon — az uraság engedélyével lehetett.

 

VII. A BALATON A XVIII. ÉS XIX. SZÁZADBAN

Hazánk első katonai felmérése az 1782-1785 közötti esztendőkben történt. A térképműhöz kétkötetes „országleírás" tartozik. A bécsi hadilevéltárban lévő forrásértékű leírásból Eperjessy Kálmán közlése:

„A Balaton környéke elég kihalt. Keszthelyen kívül csak néhány szerény falucska húzódik meg a zalai és somogyi oldalon. Keresztúr és Lelle emelkedik ki valamennyire a többi közül. A part mentén sűrű magas törzsű tölgyerdők és sző lőhegyek húzódnak. A partalakulat egyenlőtlen. Győrök, (Szőllősgyörök) Lelle és Boglár közvetlenül a tóparton fekszik. A két utóbbinál a part lapályos, homokos, ezer lépésnyire be lehet hatolni a tóba, amely nem mélyebb 3-4 lábnál...

Szántódnál a tóhoz a mocsaras part miatt nehezen lehet eljutni. Tihanynál a part meredek és sziklás, a sziget körül a tó mély. A Balaton vize iható, még a kútvíznél is jobbnak tartják. Mint érdekességet jegyzik fel, hogy Bogláron, Keresztúron, Fonyódon évszámra lehet a vizet raktározni a pincében anélkül, hogy megromlana. A helyi forgalom lebonyolítására volt valamelyes vízi közlekedés. Keszthely és Kenése között egy vontatóhajó járt, amelyet a Festetics-uradalom erdejéből építettek. A lakosság közlekedésére 4 átkelőhely szolgált: Tihany, Boglár, Fonyód és Fenékpuszta.127

Vályi András: „Magyarország leírása" című munkájában (1796) az alábbi fejezetet írta a Balatonról:

„Plattensee, Szála és Somogy vármegyéknek határjok között kezdődik, nagyon széles és kivált hosszan terjedő tó. Nevezetének eredetében meg nem egyeznek a tudósok, sokan magyar eredetűnek vallják, mások ellentétben rátz vagy tót szónak. Hajdan az egész Balaton körül lévő környék s a tatárok is Balatonnak nevezték, és ezek adták által annak előbbeni nevezetét, mely mind a mai napig megtartatott. Pliniusnál Peizó nevezet alatt fordul elő. A híres magyar történetek írója Turótzi (Thúróczi János /1435-1490/jeles történetíró) Palatinus tónak nevezi, erőltetvén a régi Balaton nevezetét...

Természeti tulajdonságairól e tónak méltó megjegyezni, hogy valamint vize kiváltképpen való, a benne termő halak is igen jó ízűek, melyek között legnevezetesebb a fogas, mely mind ízére, mind húsának keménységére s jóságára nézve más halakat messze felül halad. Ritkán szokott egészen befagyni; ha pedig egészenjárható, igen szép halászat esik rajta. Környéke kiváltképpen termő, mind a vetésre, mind a gyümölcsösre, mind pedig a szőlőtermésre nézve. A Balaton taván a tihanyi réven: ha pedig keményebb telekjárnak, akkor szabadon jönnek és mennek a jég hátán; de az ilyen átaljárás sokszor veszedelmes..."128

A Balaton első poétája, aki a tavat Magyar Tengernek nevezte Pálóczi Horváth Ádám volt.

A legnagyobb költője azonban Berzsenyi Dániel. A rokokó és romantikus ízlés határán írta Berzsenyi a tó lenyűgöző szépségéről és gazdagságáról az alábbi versét:

„Jer: nézd a Balatont, mikor a nap reggeli lángja
Tükrözetén reszket, s mikor a hold fénye alatt ég;
Nézd a kék hegyeket, mint állnak sorba körülte,
Melyeken a nektár csorog és az öröm dala harsog.
Itt meredek sziklák tetein sok régi ismerős vár
Omladozó falain lebeg a múlt hajdani képe,
S elnyeli a döbbent elmét a fényes élőkor;
Itt a századokat látott vadonok feketédnek."129

Külföldi utazók a Balatonról:

Ha az értékesebb reformkori közvélemény figyelme rá is terelődött a Balatonra, ezek az évtizedek még mindig az elhagyatottság esztendei voltak. 1830-ban e tájon is megforduló világhírű angol utazó: John Paget 1836-ban Hungary and Transylvánia című könyvében még ezt írta: „A szép Tó teljesen kihasználatlan a kereskedelem és a szórakozás számára. Egyetlen vitorlás, kereskedő bárkát sem látni rajta." Tíz év múlva a német Elsner is hasonlót írt Ungarn duchreist beurtheilt und beschrieben (Leipzig 1840.) c. könyvében ... „kihalt a Balaton."

Lényegében Fényes Elek is ezt írta 1842-ben: „Mióta a Festetics vitorlása megszűnt, nincs rendszeres közlekedés a Balatonon."150

Balatoni gőzhajózás (1846)

Köztudatunkba a reformkor emelte a Balatont. 140 esztendővel ezelőtt pedig Széchenyi István jelentkezett a balatoni hajózás gondolatával. Széchenyi István gróf 1846. ápr. 7-én az alábbi levelet intézte Somogy vár megyéhez:

„Tekintetes Karok és Rendek!

Ide mellékelve van szerencsém a Tekintetes Karok és Rendeknek a Balaton gőzhajózásárul legújabban megjelenő röpiratkámbul néhány példányt kedveske désül olly kéréssel általküldenem, méltóztassanak azt a Tekintetes Karok és Rendek, kiknek megyéjét az ügy közvetlenül is érdekli, tőlem kegyesen fogadni: ki is nagybecsű kedvezéseikbe ezentúl is ajánlott, legvalódibb tisztelettel maradok A Tekintetes Karok és Rendeknek alázatos szolgája G. Széchenvi István. Pest, ápril 7. 1846"

Részeletek a szerző „Balatoni gőzhajózás" c. munkájából:

„Minthogy csak egyetlen egy gőzösnek megjelenése a Balatonon olly fordulatot tenne e gyönyörű víztükör mostani szunnyadozó létén, annyira nevelné az egész vidék életerejét, s oly hosszú láncolatát következtetné, a legszebb előre ki sem számítható kifejléseknek...

A Balatonon mostanság egyetlen egy meglehetős hajó, de csak egy tűrhető csónak sincs. Bámuljon-e ezen az ember vagy nevessen, én nem tudom...Legyen egyszer csak rajta gőzös... új életszikrát lövel az egészre, és a most ugyan kies, de mintegy álomba szendergő vidéket oly vidor elevenséggel ruházza fel, mikép egy szebb jövendőnek tavaszkorát fogják a legédesb sejtelmek közt élvezni a Balaton körülti lakosok... Munkafáradt ember, ha a Balaton víztükrét meglátja új életkedvet érez ereiben csörgedezni. A Balatont környező három megye: Zala, Somogy, Veszprém lelkes rendéi, alázattal kérem e vállalat pártolását kegyesen magukra, és én, legyenek meggyőződve, mindent elkövetendek, mi csekély erőműül telik, az ügy mindinkábbi sikere és kifejlése végett, mely az egész honé ugyan, mert Magyarország csak egy, de különösen Zala, Somogy és Veszprémé, melyek a magyar földnek olyanannyira fénylő gyöngyei!"131

A leíró statisztika egyik legkiválóbb ismerője és művelője Fényes Elek (1807-1876) több művében is foglalkozott megyénkkel, többek közt Zamárdit is megemlíti.

Művei a feudalizmus utolsó korszakát - 1836-1847 - mutatják be. „A somogyi magyar szép, magastermetű, s átaljába szálasabb mint a szomszéd: Szála vár megyei; felette hajlékony, ügyes mozdulatú, vendégszerető; a dolgot ugyan nem kerüli, de nem is igen szorgalmatos, s ebben a tekintetben az asszonyi nem jóval felül haladja: mert ez fáradhatatlan, tisztaságszerető, s a férfiaknak minden gazdasági munkában hív segédje; különösen dicséretet érdemelnek a Balaton és Sió melléki lakosok, csaknem hollandiai tisztaság szeretetek miatt."

„Erkölcsökre nézve nem rosszabbak a többi magyaroknál, hanem minthogy a - számtalan elvadult kanászoknak, pásztoroknak és mindennemű kóbori embereknek a rengeteg erdőség igen kívánt búvóhelyek; ezért nem lehet tagadni, hogy itt több erőszakos vétkek követettnek el..." Somogy termékei közül kiemeli a gyümölcsöt, a szőlőt. Híres bortermő helynek mutatja be kőhegyi szőlőnket."132

 

VIII. ZAMÁRDI AZ 1848-AS FORRADALOMTÓL A 20. SZÁZAD FORDULÓJÁIG
(1848-1900)

1848 márciusában a polgári forradalom megdöntötte a feudális rendet. Az új törvények pedig eltörölték a jobbágyságot: a paraszt szabad birtokosa lett an nak a földterületnek, melyet az úrbérrendezés eredményeként, mint jobbágytelket birtokában tartott, s amely után adót is fizetett. Továbbra is megoldatlan maradt azonban azoknak a földeknek a sorsa, melyeket a parasztok az úrbéri állományon kívül, nem kevésbé terhes szolgáltatásokért, a jogilag továbbra is a földesúr birtokának tekintett földterületből tartottak művelés alatt. A parasztok e földeket is szerették volna tulajdonukba venni. A földesurak azonban igyekeztek meggátolni a jobbágyfelszabadító törvényeken túlmenő paraszti kívánságok teljesítését. A somogyi parasztok a forradalom mellé álltak nemcsak a Jellasics-támadá sok, hanem a megye osztrák megszállásának idején is.

A föld felszabadítása körül kiéleződő ellentétekben —Zamárdiban is 1857-ben fejeződött be a tagosítás — a parasztság oldalán állt a megye szegény nemességéből kinőtt értelmiségnek java része is. E rétegből került ki 1849 tavaszán, a megye felszabadítását megszervező kormánybiztos: Noszlopy Gáspár is.133

1. Az 1848-as polgári forradalom és előzményei

A forradalmi tavasz hulláma 1848. január 12-én Palermóból indul, Párizson és Bécsen át március 15-én Pestre érkezik.

1848. március 23-án V. Ferdinánd király Jellasicsot horvát bánná és zágrábi hadsereg-főparancsnokká nevezte ki. Jellasics magyar gyűlöletét mindenki ismerte, ez Somogyban sem volt titok. 1848. szeptember 11-én - a bécsi udvar utasítására -Jellasics ezredei Varasdnál, Perlaknál és Légrádnál átkelnek a Dráván és pusztítva, fosztogatva, gyújtogatva megindulnak a Balaton felé. Szeptember 13-án a közvetlen veszélybe került Dél-Dunántúl megyéiben Battyhány Lajos miniszterelnök elrendeli a népfelkelést.

A dél-somogyi falvakban meghúzzák a vészharangot. Most már semmi kétség „Az ellenség itt jár a kertek alatt, a határban, a házainkra tört."... Fegyverrel jött, fegyverrel kell szembeszállni. Ott ahol lehet, és úgy ahogy lehet.134

Eötvös Károly írja: ,,A nemzet története a víz színén" c. fejezetében.

„Jöttek a horvátok. Meg akarták enni országunkat. Jellasics horvát bán vezetett ellenünk egy nagy sereget és seregével elhagyta már Boglárt s jött felénk, mint a förgeteg."

Jött is. Szeptember 21-én már Szemesen volt. István nádor Füredről Szemesre hajózott, hogy a bánt jobb belátásra bírja. Mivel a hajón nem volt kitűzve az osztrák lobogó, a találkozó elmaradt. Jellasics nem mert a hajóra menni, a nádor meg félt, hogy a hadak fogságába esik... „Hát Jellasics mit csinált ezután? Jött előre jó kedvvel, bőséggel. Katonái nyújtották neki a bőséget a rablott eleségből. A cséplés és szüret javában folyt vidékünkön, volt mit harácsolni. Szent Mihály napján már ott volt Lepsényben és Mezőszentgyörgyön egész seregével. Előőrsei már Székesfehérvár felé száguldoztak."135

A császári sereg szeptember 22-én - a Balaton partján - nagy szélviharban vonult át Szántód és Zamárdi helységeken, majd Siófok és Kiliti térségében letáborozott.

Másnap Faluszemes felől egy másik csapat érkezett; a sereg utóvédje Szán tód és Zamárdi térségében. 136

A letáborozás, a megtorpanás oka, hogy a Sión nem tudtak átkelni. A szájhagyomány szerint Nemes Piszacsics József siófoki bíró fölszedette a Sión lévő fahidat, akadályt állítva ezzel a horvát csapatoknak. Állítólag, amikor a túlpartra értek, Jellasics átkiabált:

„Emberséges emberek! - ha egy óra alatt össze nem állítjátok a hidat, akkor mi megcsináljuk, de kő-kövön nem marad a faluban."

Ennek ellenére sem rakták le a fahidat. Hiába keresték a bírót, a nép elbújtatta, vállalták a katonáknak engedélyezett kétórai szabad rablás következményeit.137

Zamárdi, Endréd és Kőröshegy nagy kiterjedésű erdeiben a környékbeli nemzetőrök rejtőzködtek, akik tudva, hogy Jellasics Siófoknál van, oldalba támadták az utóvédet, és nagy pusztítást vittek végbe soraikban. A váratlan sortűz meglepte a császáriakat. Vaktában ágyúztak, amerre a magyarokat vélték. A szemtanú így számolt be az eseményről: „Az ágyúzás sűrűén hallatszik. Távcsövek segélyeivel látni a zamárdi alatt küzdő hadfiakat, akik között nemzet őreink is csatáznak, láthatni, mint sürögnek az erdőben a mieink... Sok áldozatnak kellett elesni a császáriak közül."138

Ekkor Zamárdi a megyei nemzetőrség 5. zászlóaljához tartozott. Ebben az időben jelent meg a fenti zászlóalj parancsnokságának rendelete a nemzetőri alakulatok készenlétbe helyezésére. A parancs így szólt:... „századjainkat lakóhelyeiken együtt és az indulásra minden órában készen tartsák, hogy midőn és közibük érkezendek hová rendelni leszünk, azonnal indulhassunk. Készen tartsák Önök századjaikat... minden ember legalább is négy napi eleséggel lássa el magát. Százados urak tapasztalt buzgósága remélted velem, hogy ebbéli rendeletem pontosan és sikeresen fog végrehajtatni."

Ezen rendeletet minden százados úr által láttamozva visszaküldeni kérem.

Pál, 1848. szept. 27.

Zichy őrnagy

Az 5. zászlóalj parancsnokához a következő nemzetőr századok tartoztak:

A község neve: A nemzetőr százados neve
Tab Fekete Lajos
Igal Svatics (Svastics) László
Gölle Zbella Ignác
Berki Endrődy Lajos
Nágocs Zichy István
Kér Svastics Imre
Karád Grubánovics Pál
Ádánd Csapody Pál
Endréd-Zamárdi Tallián Lajos
Kisbár Kacskovics Sándor
Kőröshegy Matkovics György
Kötcse Kiss Lajos139

 

A Zamárdi nemzetőrök névsora az ún. Czindery-féle összeírás alapján.

Folyó szám Eddigi tisztsége Neve Lakásai Kora Polgári állása Tehetetlen Észrevételek
járás helység
1. - Szabó Ferencz Igali Zamárdi 28 2/4 telkes
2. - Matyikó Mihály " " 27 2/4"
3. - Kováts György " " 26 2/4"
4. Csehi Ferencz " " 28 2/4"
5. - Friesz György " " 28 2/4"
6. _ Rezi Imre " " 28 2/4"
7. - Friesz Istvány " " 28 2/4"
8. - Rezi Istvány " " 30 2/4"
9.   B. Horvát Benedel " " 24 2/4"  
10. _ Olasz Ferenc     30 2/4"    
11. - Varga Istvány     20 2/4" _
12.   Tóth Ferencz     21 2/4" _ _
13. - Rezi Josef     28 2/4" _ _
14.   Rezi János     36 2/4"
15. - Szűts Istvány   " 20 2/4"
16. - Sebestyén Ferencz     34 2/4"
17. - Szakáli Imre   " 34 2/4" _ _
18. - Matyikó Josef   " 23 2/4"
19. Csonka Ferencz     25 2/4" _ _
20. - Halász Josef "   22 2/4"
21. - Csákovits János     24 2/4"
22. - Matyikó Mihály "   24 2/4"
23. - Sebestyén Istvány     20 2/4" _ _
24. - Arátsi Ferenc     34 2/4" _  
25. Matyikó Ferenc   " 40 2/4" _ _
28 - Patsi Jakab   " 27 2/4"
27 - Kis Mihály   " 40 2/4" _
28. - Hajdú Josef   " 36 2/4"  
29. - Szabó György   " 22 2/4"
30. - Friesz Benedek   " 30 2/4" _ _
31. - Rezi Mihály     20 2/4"
32. - Kránitz Ferencz     20 2/4" _ _
33. - Hajdú Istvány     24 2/4"
34. - Csehi Istvány   " 21 2/4"
35. - Hajmási Ferencz     22 2/4"
36. - Kálmán Josef     23 2/4"
37. Kováts Imre     36 2/4" _ _
38.   Kis Jósef   fi 39 2/4"
39. - Dudás Benedek     25 2/4"
40. - Kránitz Benedek   " 23 2/4" _
41. - Kováts Jósef     40 2/4" _
42. - Fehér Benedek   " 23 2/4" _
43. - Varga Istvány     35 2/4"
44. - Komor Jakab     28 2/4"
45. - Kutzori Jósef     35 2/4 "
46. - Tráknyák János     25 2/4"
47 - Horváth János     30 2/4"
                 
                 

 

Az összeírás szerint a Zamárdiban összeírt nemzetőrök létszáma: 47 fő.140

A történelem térben és időben is közel került hozzánk. Jellasics ellen harcoló nemzetőrök névsoraiban már dédapáink neve is megtalálható. Nagyszüleink elbeszélése nyomán - ezekből az időkből - több megtörtént eseményt is ismerünk.

Jellasics seregei 1848. szeptember 22-én és 23-án két napon át fosztogattak, dorbézoltak Szántódon. A jószágkormányzó vendégül látta a tiszteket, és igyekezett a tolvajlást - lehetőségeihez képest - megakadályozni, mérsékelni. Az egykori jelentés szomorúan sorolja fel a károkat. „Tihanyi apátság részéről az 1848 évi szeptember 23-án és 24-én részint követeltetett, részint elraboltatott Szántódról c. jegyzékben. A gabonában, állatokban, borban, pálinkában, vajban, szénában elvitt értékek összege: 9744 forintot és 30 krajcárt tett ki."141 Zamárdiban - száj hagyomány alapján - az alábbi eseményekről számolunk be: A faluba reggel 7 óra tájban egy 15-20 főből álló horvát lovas csapat vágtatott. Kis idő múlva eltűn tek Siófok irányába. Mindenki az ablakok mögül leste és várta az eseményeket. Félóra múlva - Szántód irányából - horvát katonák gyalogos és szekeres alakulata érkezett a községbe.

A tisztek bementek a plébánoshoz, és elmondták, hogy nekik mennyi élelemre van szükségük. Kenyeret, húst és bort követeltek, ezenkívül egy ökröt, mert embereik nagyon éhesek. Megérezve a bajt a falu vezetői: a bíró, az esküdtek a plébánia udvarán gyülekeztek. Ok közölték a lakossággal, hogy minden háznál süssenek kenyeret és hozzák a templom elé. Közben a katonák az egyik házból egy ökröt is elkötöttek. Tüzet raktak, és a templom mögötti Nepomuki Szent János-szobornál nekiláttak az ökörsütésnek.142

A bevonuló katonák egy része a Balaton partján, a révcsárda mellett telepedett le. A szántódi révkocsma sem kerülte el az átvonuló hadak fosztogatását, a csárdában: öt akó bort, öt akó pálinkát kellett kiszolgálnia Dávid István kocsmárosnak. Mivel a szántódi uradalmi pincét felügyelő kádár igazolta a vendéglős állítását, az apátság elengedte neki a kár megtérítését.143

A nagy lakoma után daloltak, táncoltak és az utcán - magyarul - mindenfelé ezt kiabálták:

„Magyarország, kis mennyország
Holnapután reánk osztják."

A szőlőhegyi pincéket is feltörték. Mivel a szüret még nem volt meg, csak kevés bort találtak. Végül a Csonka család pincéjében rátaláltak és vödrökben széthordták. A hegyen lévő szilvafákat megkopasztották, éppen érési idő volt. Ezekről a fosztogatásokról, lopásokról a helyi lakosság még nótát is költött, melynek szövege így hangzik:

„Rácok, rácok, szerviánok, szilvalopó taliánok
Csonka borát megittátok.
Mérges a Csonka, száraz a torka,
inna, ha vóna."144

A Zamárdiból távozó katonák kocsikon, szekereken vitették magukat Enying felé. Az ökör- és lófogatú szekereken annyian voltak, hogy még a szekérrúdon is kuporogtak.

Jellasics seregei Pákozdnál (1848. szeptember 29.) súlyos vereséget szenvedtek. A csata után menekülő és bujkáló katonák Zamárdi térségében is megjelentek. A helyi nemzetőrök a bozótszélen (Zamárdi-Tóköz határán) és a káposztás kertben tartóztatták fel őket. Az összecsapás során több horvát katona vesztette életét. A halottakat félve a császári hadsereg visszatérésétől - gyorsan, feltűnés nélkül eltemették.

Az 1920-as évek elején a mai tájház pincéjében - bontás közben - két csontvázat találtak, ezenkívül a Tatár Kálmán-féle telken szintén két csontvázra akadtak földforgatás közben.

Igaza volt tehát a szájhagyománynak, amely azt hagyta ránk, hogy több horvát katona elesett falunk határában.145

Ezekben a szeptemberi napokban egy rendkívüli esemény országos feltűnést keltett. A katolikus egyház, de különösen a veszprémi egyházmegye papsága és hívei körében nagy feszültséget szült, hogy Görgey őrnagy 1848 szeptemberé ben „az ellenséggel való egyetértés gyanúja miatt" a megyés püspök testvéröccsét, gróf Zichy Ödönt főbe lövette. A püspök 1849 nyarán a királynál és Rómában is beadta lemondását.146

A szabadságharc utolsó szakaszában - 1849 augusztusában - hajózott át a Balatonon Noszlopy Gáspár Somogy megye forradalmi kormánybiztosa, 1758 főnyi seregével, az osztrák sereg átkarolása elől. „Endrédről mentünk a szántódi révhez. Ott kellett átmennünk a Balatonon. A gőzhajó jött és ment... Vitte a katonaságot"... emlékezett vissza Dömény József huszár hadnagy.

Noszlopy Antal (a kormánybiztos testvére) pedig a következeiket írta: „Először a gyalogság, majd a huszárok és az ágyúk következtek az átszállításnál."

Mikor a málhák és a széna átvitelére került sor, a kőröshegyi domb felőli országútról az ellenség ágyúbömbölései hallatszottak... az ellenség, „egypár ágyúlövést mégis eresztett a hajó után, de azok már nem értek bennünket."147

2. Zamárdi az önkénjuralom és a dualizmus korában

Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után a község nyugati részét felparcellázták a hazátlan zsellérek között. Az Új sor nevet viselő települést az 1850-es évek elején kezdték építeni. Házaik tömésből készültek. A házat építők egy része Szántódpusztáróljött. Megtakarított pénzükön önálló családi ház megépítése, egy-két hold föld megvásárlása volt a nagy feladat, hisz eddig zsúfolt cselédlakásokban, vagy árendás házakban éltek.

Az Új sorhoz tartozott a közeli Szamár-domb. Nevét a zsellérek itt legelő szamaraitól kapta, de erre a legelőre jártak a disznók, kecskék és a juhok is.

A domb alján volt a nagy gémeskút. Innen hordták fel a vizet, ide hajtották itatni állataikat. Itt volt a szérűskert, kevés gabonájukat itt csépelték el.148

1861-ben megépült a budapesti-nagykanizsai vasútvonal. A falu lakói először haragudtak a vasútra, mert a vasúti pálya kettévágta a Batthyány utcáig le nyúló telkeiket. Később felismerték a vasút nagy előnyeit. Az apátság 1862-ben felépíttette Tóközpusztát, hogy a szántódi béreseknek az oda-vissza szekerezéssel ne kelljen órákat eltölteniük. Tóköz helyén azelőtt nem volt település. Nevét a tavak közti fekvéséről kapta.

Igen jó földekkel rendelkezik. Határa régebben Törekihez és a bocsidai átjárónál lévő Kiszamárdihoz tartozott.

A múlt század hatvanas éveitől a zamárdi katonák messze idegenben szolgáltak. Ekkor még 10-12 évet is letöltöttek egyhuzamban, a császári seregben. Abban az időben még „úgy fogták" a katonákat. Már a verbuválás hírére az erdőbe menekültek a legények. Akit elfogtak, azt a csárdában leitatták, aztán elvitték. A szolgálatért pénzt kaptak, évi 300 forintot. A két községnek Zamárdinak és Endrédnek évenként három katonát kellett adni. Egyik évben Zamárdi adott kettőt, Endréd egyet, a másik évben fordítva.

-Varga Józsefet is elvitték katonának. Gsehországba vonult be, onnan negyven napig „gyalogoltak le" Veneziába, azaz Velencébe, Olaszországba. Nyolc évet szolgált ott. Mikor mint obsitos hazajött, az édesanyja sem ismert rá.

•  Horváth Ignác is részt vett a königrátzi csatában. „Hornista", azaz kürtös volt. Éppen fújta a kürtöt, mikor jobb mutatóujját ellőtték. Az ujja lapos maradt egész életében.

•  Fehér Pál édesapja, Fehér Imre is huszár volt. A königrátzi csatában, mint huszár őrmester vett részt. Nyolc esztendőt szolgált. Mikor hazajött, kinevezték Szántódra ménesgazdának.149

•  Matyikó Mihály - német nyelvű - obsitos levelére a zamárdi plébános a házasságkötésének idejét is ráírta. „Nevezett Matyikó Mihál, s Rezi Erzsébet, alulírt napon és évben Matyikó György és Matyikó János tanúk jelenlétében az egyház törvénye szerinti háromszori kihirdetés után házasságra keltek, s általam ünnepélyesen megesküdtek. Kelt Zamárdin január 22-én 1867-ben Hyross Bemard Szent Benedek-rendi Áldozár zamárdi lelkész."

Egy magyar nyelvű „Végeibocsátó levél" igazolja, hogy Matyikó József föld műves a magyar királyi 19. honvéd gyalogezredben 12 évig és 3 hónapig szolgált, mint honvéd népfölkelő.150

Ebben az időben a Balaton menti csárdákban gúnyolják a kormányt és a somogyi parasztok adómegtagadásra készülnek. A katonaállítás elleni mozgalom már országszerte elharapózott. A hatóságok a „közbátorság" miatt üldözték e csárdákat, amelyek igen sokszor voltak a pandúrok és a betyárok véres összeütközésének is színhelyei. 1864-ben 29 betyárt és 25 orgazdát ítéltek halálra a katonai rögtönítélő bíróságok.

A betyárvilág, a betyárokat rejtő csárdák végső pusztulása akkor következett be, amikor irtani kezdték az erdőket, egyre szűkebbé szorították a legelőket.151

A zamárdi szájhagyomány a következő betyárok neveit őrzi: Sobri Jóska, Patkó János, a „fekete betyár", öccse Patkó Pista, Juhász András, Gelencsér Jóska, Séta Pista, Oroszlán Pali. Gelencsér Jóska bandájával bejárta egész Somogyot, Zalát. Berkes Juli, Biliege Rozi, Kulcsár Treszka és Rekettye Zsuzsa is a bandájukhoz tartozott.

Séta Pista is híres betyárlegény volt Somogyban. Képét a pásztorok dobozokra faragták. Felesége Mikli Bözsi volt. Bözsi szoknyában, rózsás kendőben, magas sarkú cipőben járt. Vállán puska volt. Egy összecsapásban, puskával a kezében esett el.

Az 1890-es évek utolsó betyárja Oroszlán Pali volt. A betyárok többször is megjelentek Pusztakapolyon, Tabon, Endréden is. Kőröshegyen több betyárt is felakasztottak.

Zamárdiban is többször vendégül látták a betyárokat. Kéri Panni, a híres szépasszony, rigóhegyi pincéjénél - összejátszva a szántódi kanász-számadóval - disznóhússal, itallal látta el őket. Munkáját busásan megfizették: pénzt, selyem ruhát kapott.152

3. A szabadparaszti gazdálkodás (1850-1900)

A gyökeres változást a feudális szolgáltatások eltörlése jelentette, amikor - a megye országgyűlési követeinek megfogalmazásában - „...az új időiknek európai győzelme monda ítéletet nálunk is a hűbérségből eredt helyzet vénsége lelett..."

1848 őszén környékünk parasztjai nem teljesítik szerződésbeli tartozásaikat. Korabeli számítások szerint az úrbériség eltörlése következtében a tihanyi apátság jövedelme harmincnégyezer forinttal csökkent.

A legnagyobb gondot a robotos munkaerő pótlása jelentette az apátságnak. Szántódpuszta teljes lakosságáról 1857-ből rendelkezünk adattal: ekkor 122 fő élt itt. A gazdasági alkalmazottak mellett napszámos és részes munkát is alkalmaztak.

Az aratást és a cséplést meghatározott részért a zamárdiak végezték. Az aratók az őszi és tavaszi terményekből tizedik, repcéből tizenkettedik részt kaptak. A cséplők részesedése hasonló arányú volt. Az uradalom a szántódi erdőről eladott fák, a zamárdi és endrédi cenzurális földek megváltása fejében több esetben gyűjtő és kaszás napszámokat kért. Az ily módon nyert - a bedolgozás körébe tartozó - napszámokat korszakunkban főleg a takarmánytermelésben használták. Zamárdi zsellérek dolgoztak a tóközi, szántódi rétek, lóhere, bükköny és mohai- kaszálásánál, réttisztításánál, széna és egyéb takarmányok gyűjtésénél, burgonya és takarmányrépa kapálásánál, felszedésénél. Természetesen pénzes napszámosokat is alkalmaztak a fenti munkák szükség szerinti elvégeztetésére, ha az egyéb módon nyert napszámok nem bizonyultak elegendőnek.153

A szántódi és tóközi uradalom biztosította a megélhetési lehetőséget az itt élő nincstelen zselléreknek. Ha szűkösen is, de részes aratással, részes kapálással vagy napszámmal sikerült a család évi szükségletét előteremteni.

A saját földdel rendelkező parasztgazdák életében 1850 és az 1880-as évek között önálló korszak következett. A gazdálkodás, a művelési ágak szerkezete, a technikai színvonal változott. Hatékonyabbá vált a munka, mivel a munkaeszközöket korszerűbbekre kezdték kicserélni. Sarló helyett már kaszával arattak. Ekekapát is használtak, a faeszközöket vasalt alkatrészekkel vagy teljesen vasból valókkal kezdték helyettesíteni (eke, fogas, henger).

A kapásnövények elterjedésével a nőket fokozottabb mértékben vonták be a földművelésbe. Igaállatként továbbra is a marhát igázták, másutt csak a szegényebbek; a többiek azontúl csak húsáért és tejéért, vagy eladás céljából tartották. A század végére fokozatosan az ökröt, majd a lovat használják igásállatnak.

A sertésfajta váltása is megtörtént. Eddig az ún. siska fajtát tartották Somogyban és környékünkön, mely valamennyi magyarországi fajtánál kisebb testű, félvad sertés volt, kiváló szalonnával. Előnyben részesült a mangalica sertés tenyésztése, és szinte kizárólagossá vált a régi fajta eltűnésével. A szántóföldek terjeszkedésével megnőtt a földek értéke, sokan csak feles, harmados bérletek révén jutottak földhöz (kukorica, répa, burgonya). Megindul a vagyoni differenciálódás.154

1886-ban vészes hír terjedt el a Balaton-vidéken: Enying környékén elpusztultak a szőlők! Jön a filoxéra. Nem is tudták először, mit jelent ez a szó. Később megtudták, hogy a szőlő gyökerét ez az Amerikából behurcolt szőlőtetű rágja. A szőlő belesárgul, azután elpusztul. 1886-ban már Endréd 300 holdnyi szőlője is sínylődött. A filoxéra nemsokára Kőrösheggyel és Zamárdival is végzett. Zamárdi 99 hold szőlejéből 33 hold kipusztult.

Először szénkénegezéssel védekeztek, de később jobbnak látták a szőlőket homokosabb földekre telepíteni. A homokban a filoxéra nem él meg, mert járatai összeomlanak. Ekkor keletkeztek a falut körülövező mezei szőlők. A régi fajtákat új fajtával pótolták. A fejművelésről a sarkos művelésre tértek át. Ekkor jött divatba a permetezőgép és a metszőolló is.155

Szőlőművelés

Zamárdiban a szőlőművelés szerves része volt a gazdálkodásnak. Az ún. szőlőhegy nemcsak szőlő, de kaszáló, rét és gyümölcsös is volt egyszerre, sőt szántó földi termények is előfordultak itt. így van ez még napjainkban is.

A szőlőhegy elöljáróját, a hegybírót, a két esküdtet kétévi időtartamra választották, a hegypásztorokat vagy csőszöket egy évre. Évenként kétszer tartottak hegygyűlést. Az elsőt március első felében - szőlőmetszés idején, a másodikat november elején, a szüret után.

1848 után az uradalmi előírásokat már nem tartották be, de a következő előírások szigorú betartására ügyeltek:

A szőlőhegy legyen bekerítve, bejárni csak a hegykapukon lehet. A gazdák kötelesek voltak a földjüket körülvevő gyepüket gondozni, a szomszéd földjének határát tiszteletben tartani, az utakat szabadon hagyni. Idegeneket, csavargókat a szőlőhegy területén nem tűrtek.

A múlt század végéig szigorúan vették - be kellett jelenteni a hegybírónak - a szüret engedéllyel való megkezdését, vagyis a munkákat egy időben kellett kezdeni és befejezni.

1890 után a szőlőterületek újra telepítésében, új homoki szőlők létesítésében segített az állam új amerikai alanyba oltott fajták behozatalával is. Legelterjedtebb fajták ebben az időben - az uradalmi birtokokon is - a sárfehér, mézes, aranybajor és a török idők óta a kadarka voltak. Zamárdiban, de a megyében is a múlt század végén, de századunk első évtizedeiben parasztságunk az olcsó, bőven termő „direkttermőket" - noha, otelló, delavera, izabella - részesítette előnyben.

A község lakossága önellátási céllal megtermelte a maga borát, az évi szükségletét.

A szőlőhegyi munkák, a hegyre járás, a bor átfejtése, a pinceszerezések sajátos részét képezték a falusi életnek. A nagyobb erőfeszítést kívánó munkákban (metszés, telepítés, szüret, a fiatalabb családtagok is részt vettek), de többnyire az öregek jártak ki nap mint nap a hegyre.156

Takarmánytermesztés és állattenyésztés

Az 1880-90-es évektől a paraszti gazdálkodás területén új korszak kezdődött. Nyilvánvalóvá vált a parasztok szemében is a háromnyomásos földművelési rendszer tarthatatlansága, és lépések történtek a javított, háromfordulós rend szerbevezetésére, a takarmányok termelésének érdekében. A városiasodó települések megnövekedett lakosságának tejjel, hússal való ellátásához jobban tejelő marhafajtákra volt szükség. így a gazdaságokban is megindult a szimmentáli marhák behozatalával a fajtaváltás.

Az ipari növények (napraforgó, repce, cukorrépa) termelése is jövedelmezővé vált. A kereskedelem felélénkült a vasútvonal kiépítésével, fokozódott a piacozási kedv.157

A zöldtakarmányok termesztése fellendült. A lucerna, baltacin és zabosbükköny termesztését a kitűnő gazda, Somogyi Vencel plébános honosította meg a faluban és környékén.158

A szántóföldi takarmányok termesztése mellett a rétek, legelők gondozására is nagy gondot fordítottak. Minden tavasszal - az állatok kihajtása előtt - tüskét, bozótot irtottak, ezeket később elégették, a vízelvezető árkokat kiásták, rendbe tették. A megtermelt takarmány beszállítását, tárolását időben elvégezték. A kaszált szálas takarmányokat rendre vágták, forgatták, majd boglyákba rakták. A takarmánykazlak tetejére szalmát vagy sást tettek. A szőlészeti, kertészeti és méhészeti ismereteket az 1880-as évek elejétől a helyi pedagógusok tanították. Ebben az időben olvasóegyletek működtek a téli időszakban, ahol a korszerű gazdálkodást ismertették az érdeklődő gazdákkal.159

Az 1890-es években egységesítették a parasztporták rendjét. Javasolták a házak után az istállók, ólak, pajták, az istállótrágya ésszerű elhelyezését. A gazdasági épületek után következett a szérűskert, a gyümölcsös, a házi kert majd a szóló.

A gyümölcsfák beszerzését - őszi időszakban - közösen végezték. Telepítettek: pogácsa, citrom, szentiványi almákat, búzás-, árpás-, kobak-, szegfű- és jakabkörtéket. Ezek mellett nagy számban ültettek: szilva-, cseresznye-, dió- és meggyfákat. Ez utóbbi a kőhegyi gyepük mentén szinte sövényt alkotott. Apró terméséről cigánymeggynek nevezték.

Lekvárt többnyire csak szilvából és csipkebogyóból főztek. Az aszalt gyümölcsöt főként kenyérsütő kemencében aszalták.

A mai posta helyén állt a pálinkaház. Elsősorban szilvából és törkölyből főztek itt pálinkát.

A falu - a Balatonhoz viszonyítva - egy 23-25 méteres fennsíkra települt. Kutak nincsenek. Vizet a falu északi alján lévő gémeskutakból nyerik. A háztartás hoz szükséges vizet az asszonyok, nagyobb lányok 10-15 literes faedényben (sajtárban) a fejükön vitték, míg a férfiak az ún. vállfára két vödröt akasztottak. Reggel és este nagy volt itt a sürgés-forgás, mert közben az állatok itatása is ebben az időben történt. A század végén egy Timár nevű, endrédi kútásó kezdte meg a faluban az úr kerekeskutak ásását. A 23-25 méteres kutak elkészítése sok pénzbe került. Ezéi több család a telekhatárra építtette a kutat. Az udvaron lévő kutak használatává megszűnt a vízhordás és az állatok itatása a kertek alján lévő gémeskutaknál.160

A Hon című újság 1868. évi 23. számában olvashatjuk, hogy az endrédi plébános 1861-ben szétromboltatta az endrédi „basalakot", mert pogány épülete nem tűrhetett meg a templom mellett. Az endrédi nép kegyelettel viseltetve régi emléke iránt, nem vállalkozott a bontásra. Erre zamárdi napszámosokká bontatták szét.161

Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1896. február 28-án kelt rendelt téré: „Az ország ezeréves fennállásának alkalmából kiültetendő emlékfák ügyében" kezdték el a községek fásítását:

Zamárdiban a tihanyi apátság az erdőben ültetett négy hársfát, amelyek védelmét Borsos István uradalmi erdőmesterre bízták. „A négy hársfa köré - írták terméskő alapra vaskeresztet állíttatott, s az egész terület begyepesíttetett és kerülkeríttetett."

A falu lakói a községi legelőn 1400 db akácfát, a Balatonhoz vezető sétár mellé 285 szeder- és akácfát ültettek.162

A vaskereszt határunk legmagasabb pontján áll. A kettős vasból hajlított ki resztet a pusztakapolyi kovácsmester készítette. Az akkor ültetett hársak és fenyők védően borulnak az emlékmű fölé. A vaskereszt környéke kedvelt kirándulóhely ma is.163

 

Kimutatások az adófizetőkről: (19. század)

1. Zamárdi helység adófizetői az 1830/31-es esztendőre

2. Adófizetők 1844/45-ös esztendőre

3. 1845 évi összeírás

4. 1846/47 évi kimutatás:

5. Zamárdi iparosok, kereskedők (1869)

Folyószám Kereskedő vagy iparos neve: Kereskedés vagy iparűzés megnevezése: Észrevétel:
1. Neu Salamon kocsmáros  
2. Magyar József kádár  
3. Friesz József kovács  
4. Sebestyén Ferenc takács  
5. Molnár István asztalos  
6. Vánig József kőműves  

Kelt Zamárdin Március 12. 869. Visy István megb. jegyző164

Mezőgazdasági statisztikai adatok (1895)

Az 1895. évről szóló adatok bemutatlak:

1. A község földterületét művelési áganként (kat. hold)

2. Az állatállományt (darab)

1. Szántó 1417 kat. hold
Kert, gyümölcsös 12 "
Szőlő 42 "
Rét 178 "
Legelő 517  
Mezőgazdasági terület 2166 "
Erdő 933 "
Nádas 57  
Művelés alól kivett terület 5273 "
Összesen: 8429  

 

Borjú választásig 79 darab
Növendékállomány 179 "
Tehén 193 "
Igás ökör 112 "
Összesen: 563  
Ebből magyar fajta: 442  
piros tarka, szimentáli 66  
Lóállomány: Csikó 1 éves korig: 22 darab
Csikó 1 évesnél idősebb: 35  
Kanca 80 "
Heréit 37 "
Összesen: 174 darab

 

Sertésállomány: 1308 darab
Juhállomány: 763 darab
Bivaly: 4 db
Szamár: 14 db
Kecske: 6 db
Baromfi: 3363 db
Méhcsaládok száma: 42 család165

 

SZÓMAGYARÁZAT

(régi mértékek)

I. Területmérték:  
1 magyar hold : 1200 négyszögöl
1 kat. hold : 1600 négyszögöl
II. Űrmérték:  
1 pint : 1,5 l
1 akó : 64 icce 1 icce = 8 dl
1 akó : 56,59 l
1 bécsi mérő : 61,49 l
1 pozsonyi méró : 62,48 l
III. Súlymérték:  
lfont : 0,56 kg
IV. Hosszmérték:  
1 rőf : kb. 78 cm
V. Fertály (többjelentésű) : 1; negyedóra, 2; évnegyed, 3;negyedévi (lak)bér 4; egynegyed jobbágytelek

 

JEGYZETEK

  1. Sági Károly: Szántódpuszta története a magyar államalapításig Szántódi füzetek: TV. Szerkesztő: dr. Kanyar József Siotour Győr 1983. 11-12. old.
  2. Pillér Dezső: Zamárdi krónika 1986 Kaposvár 7. old. Iskola és levéltár. Dokumentumok a szülőföldről 25. sz. Szerkesztő: Szili Ferenc
  3. Ecsedi István: muzeológus közlése
  4. Sági Károly: id. m. 18. old.
  5. Pillér Dezső: id. m. 8-9. old. .
  6. Entz Géza-GerőLászló: A Balaton környék műemlékei, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata Bp. 1958. 8. old.
  7. Pillér Dezső: id. m. 8. old.
  8. uo. id. m. 9. 10. old.
  9. Entz-Gerő: id. m. 9. old.
  10. u.o. id. m. 9. old.
  11. Balaton Monográfia. Panoráma 1974. Szerkeszti: Dr. Tóth Kálmán 345. old.
  12. Szabó Miklós: A kelták nyomában Hereditas 1976. 24. old.
  13. Balaton Monográfia 1974 346. old.
  14. Pillér Dezső: id. m. 11. old.
  15. Sági Károly: id. m. 79-86. old.
  16. Pillér Dezső: Lelőhelyek, leletek, helyszínrajzok Kézirat Zamárdi 1972. 27. 77. sz.
  17. Entz-Gerő: id. m. 13. old.
  18. Pillér Dezső: Lelőhelyek 1972. 34-95. sz.
  19. Bárdos Edith: muzeológus szóbeli közlése
  20. Bárdos Edith: Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága Múzeumi Tájékoztató, Kaposvár 1991/2. sz.
  21. Dr. Király Lajos: Névtani, nyelvjárási kutatások Somogyi Honism. Híradó 1987/2. 34. old.
  22. Krizsán István: (1910) zamárdi lakos szíves közlése
  23. Csánki Dezső: Magyarország vármegyéi és városai Somogy vármegye Bp. 1914 177. old.
  24. Pesti Frigyes helységnévgyűjtése Somogy Megyei Levéltár 1864 (továbbiakban SML)
  25. Várkonyi Imre: Somogy megye helységnevek rendszere Kaposvár 1984
  26. Dr. Kiss Imjos: Földrajzi nevek etimológiai szótára II. kötet Bp. 1978
  27. Pillér D.: Zamárdi krónika 17. old.
  28. Sági K.: id. m. 112-113. old.
  29. Dr. Magyar Kálmán: Szántódpuszta és környéke a középkorban Szántódi füzetek: V. Szerkesztő: dr. Kanyar József Siotour Győr 1983 8-9. oldal
  30. Bozsóky Pál Gerő: Segesdi krónika Szeged 1993 69-70. oldal
  31. Dr. Magyar K: id. m. 11. old.
  32. u.o. id'm. 13-14. old.
  33. Tüskés Tibor: Irodalom, képzőművészet Siófok várostörténeti tanulmányok Szerkesztő: dr. Kanyar József Kaposvár 1989. 457. old.
  34. Dr. Magyar Kálmán: Somogy megye régészeti múltja a honfoglalás és a középkor évszázadaiban Iskola és Levéltár 37-38. szám Kaposvár 1993. 57-58. old.
  35. Dr. Magyar K: Szántódpuszta és környéke... id. m. 20-23. old.
  36. Pannonhalmi Főapátság Levéltára Tihany 1/5. Pannonhalma 29/1
  37. Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában II. kötet. Bp. 657. old.
  38. Erdélyi lÁszló: A tihanyi apátság története I. köt. Bp. 1908. 362. old.
  39. Szeghalmi Gyula: Dunántúli vármegyék Bp. 1939. 574. old.
  40. Dr. Magyar Kálmán: Szántódpuszta és környéke id. m. 57. old.
  41. Margittay Richárd: Balaton, tájak, emberek Bp. 1943 66. old.
  42. Bozsóky Pál Gerő: id. m. 112-114. old.
  43. Magyar Országos Levéltár Batthyány Levéltár (továbbiakban MOL). Acta ant. Alm. 3. Lad. No. 97.
  44. Pillér Dezső: Zamárdi krónika id. m. 19-20. old.
  45. Bozsóky Pál Gerő: id. m. 236-241. old.
  46. Dr. Magyar K: Szántódpuszta és környéke... id. m. 63-64. old.
  47. Magyarország történeti kronológiája II. kötet 377. old.
  48. Dr. Magyar Kálmán: id. m. 64-65. old.
  49. Tüskés Tibor: id. m. 460. old.
  50. Dr. Magyar Kálmán: id. m. 66-69. old.
  51. Dr. Záhonyi Ferenc: A szántódi rév története Szántódi füzetek II. Szerkesztő dr. Kanyar József Siotour Győr 1981 21. old.
  52. Bozsóky Pál Gerő: id. m. 284. old.
  53. Szeghalmi Gyula: id. m. 280-81. old.
  54. Velics Antal: Magyarország török kincstári defterek I. Endrédi zsoldlajtsrom 1545. március 14-én Bp. 1886. 50. old."
  55. u.o. 79-80. old.
  56. Pillér Dezső: Zamárdi krónika: 22. old.
  57. Velics Antal: Endréd várának zsoldlajtsroma 1552-1553 79-80. old.
  58. Pillér Dezső: id. m. 25. old.
  59. Erdélyi L.: id. m. 172. old.
  60. u.o.: id. m. 152. old.
  61. u.o.: id. m. 363. old.
  62. Pillér Dezső: id. m. 27-28. old.
  63. Dr. Magyar Kálmán: id. m. 68. old.
  64. Evlia Cselebi: Magyarországi utazásai (1664-1666) II. kötet Fordította: Karácson Imre
  65. Bozsóky Pál Gerő: id. m. 251. old.
  66. Szeghalmi Gyula: id. m. 132-133. old.
  67. Bozsóky Pál Gerő: id. m. 359-369. old.
  68. Magyar Eszter: Szántódpuszta a török hódoltságtól a szabadságharcig Szántódi füzete ■ VII. Szerkesztő: dr. Kanyar József Siotour Győr 1984. 7-11. old.
  69. Dr. Magyar Kálmán: id. m. 72. old.
  70. Bozsóky Pál Gerő: id. m. 371. old.
  71. u.o. id. m: 378-379. old.
  72. Hóman Bálint és Szekfű Gyula: Magyar történet IV. köt. Bp. 223. old.
  73. Bozsóky Pál Gerő: id. m. 3'79. old. '
  74. Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról Kaposvár 1967. 88. old.
  75. Bozsóky Pál Gerő: id. m. 382-383. old.
  76. u.o. id. m. 384-387. old.
  77. Magyar Eszter: Szántódpuszta a török hódoltságtól a szabadságharcig. Szántódi füzetek VII. Szerkesztő: dr. Kanyar József Siotour Győr 1984. 13-15. old.
  78. Bozsóky Pál Gerő: id. m. 385. old.
  79. Zamárdi Helytörténeti Gyűjtemény: Bodolay Gyula Zamárdi története 1954. 107. old.
  80. Püler Dezső: id. m. 29. old. '
  81. Sörös Pongrác: A tihanyi apátság története Bp. 1911. 600. old.
  82. Magyar Eszter: id. m. 24-25. old.
  83. Bodolay Gyula: id. m. 108. old.
  84. Sörös Pongrác: id. m. 600. old.
  85. Pillér Dezső: id. m. 30-31. old.
  86. Pillér Dezső: id. m. 31. old.
  87. Magyar Eszter: id. m. 74-75. 77. old.
  88. u.o.: id. m. 46-51, 53-56-57-58, 63-70. old.
  89. Sörös Pongrác: id. m. 601. old.
  90. Bozsóky Pál Gerő: id. m. 416-417. old.
  91. Somogy Megyei Levéltár (továbbá SML) Úrbérrendezési iratok
  92. Kanyar József: id. m. 118. old.
  93. Püler Dezső: id. m. 32.
  94. SML: Úrbérrendezési iratok
  95. SML: Militaria
  96. SML Conscriptió Viserum Ö. 290.
  97. Boross Marietta: A Kőhegyi szőlőhegyre kiadott rendtartások a XVIII. századból. Somogy Megyei Múzeumok közleménye V/4. Kaposvár 1982.
  98. Püler Dezső: id. m. 32-33. old.
  99. Magyar Történelmi Fogalomgyűjtemény 957. old. Eger 1980. Szerkesztő: Bán Péter, szerzők: Bán Péter, Havassy Péter, Nemes Lajos, Varga László
  100. SML Közgyűlés jegyzőkönyv 1813. 460. old.
  101. Veszprém Megyei Levéltár XII. 4-d. továbbá VeML A tihanyi apátság: Úriszéki és uradalmi ügyészségi iratok. (1772-1789-1847-1848-1865)
  102. Gönczi Ferenc: A somogyi betyárvilág Kaposvár 1944.
  103. Magyar Tört. Fogalomgyűjtemény: 755. old.
  104. VeML XII-4-e Községbírói számadások (1785-1847)
  105. Magyar Tört. Fogalomgyűjtemény: 198. old.
  106. VeML Hegybeli articulusok Capsa 15. no. 15.
  107. ZHTGy: Bodolay Gyula id. m. 114-115. old.
  108. VeMLCIS No.'8.
  109. VeML C15 No. 11.
  110. SML Regnic Conscríptio 1828
  111. VeML Cl 5 No. 8.
  112. VeMLCIS No. 14. és No. 15.
  113. VeMLu.o.
  114. VeML Capsa 15 No. 17. No. 12.
  115. VeML Capsa 15 No. 20.
  116. Pillér Dezső: id. m: 42. old.
  117. Magyar Eszter: id. m. 111. old.
  118. VeML C15. No. 21. Itt találkoztam először olvasható piros viaszpecséttel: Zamárdi Helység Pecsétje (középen szőlővágó kés + ekevas)
  119. VeML C15. No. 21. Rimely főapát levele: Tihany 1852. március 24.
  120. VeML: C15 No. 28. A kötetek címe: A Tihanyi Apáti Uradalom Tiszti Székjeinek vagyis Törvényes és Gazdaságbeli össze ülésénekjegyzőkönyve
  121. Kanyar József: id. m. 121. old.
  122. Magyar Eszter: id. m. 121-124. old.
  123. SML 1845 ,,Zamárdi helység összve-írása"
  124. Zamárdi község földkönyve. Készítette: Wezerle Antal hitesmérnök 1847-ben. Elismerték és hitelesítették 1857. október 8-án Pillér Dezső: id. m. 44-45. old.
  125. Sörös Pongrác: id. m. 602. old.
  126. Krizsán István: (1910) zamárdi lakos szíves közlése.
  127. Kanyar József- id. m. 133. old.
  128. Kanyar].: id. m. 137-138. old.
  129. Kanyar J.: id. m. 138-139. old. Forrás: A Balaton (1797-1804) Berzsenyi Dániel összes művei Bp. 1956. 48. old.
  130. Kanyar J.: id. m. 135. old.
  131. Kanyar/.: id. m. 192-193. old. Forrás: Kiállítási iratok gyűjteménye 1846 Széchenyi István: Balatoni gőzhajózás 1846
  132. Kanyar J.: id. m. 194. old. Forrás: Fényes Elek: Magyarország leírása Pest 1847 II. kötet 61-62. oldal
  133. Kanyar J.: id. m. 201. old.
  134. Bozsóky Pál Gerő: id. m. 485-486. old.
  135. Kanyar].: id. m. 211-212. old.
  136. Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár Kaposvár 1987. 108. old.
  137. Matyikó Nagy Eva: Siófok iskolatörténete 1848-1945 Várostörténeti tanulmányok Szerkesztette: Kanyar József 1989. 650. old.
  138. Herk Mihály: Karád története Karád 1985. 83. old.
  139. KanyarJ.: id. m. 213. old.
  140. Czindery-féle összeírás SML Conscriptionália 1846
  141. Sörös Pongrác: id. m. 622. old.
  142. Nagy Ferenc (1882) zamárdi lakos szíves közlése.
  143. Fülöp Eva Mária: Szántódpuszta kapitalizmus kori agrártörténete: 1848-1945 Szántódi Füzetek IX. Szerkesztette: Kanyar József Győr 1985. 13. old.
  144. Kiss fenő (\9'A1) zamárdi lakos szíves közlése.
  145. Fnesz József (1894) zamárdi lakos szíves közlése.
  146. Bozsóky Pál Gerő: id. m. 481. old.
  147. Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár (1820-1853) Somogyi Almanach: 43-44. Kaposvár 1987 108. old.
  148. Nagy Ferenc (1882) zamárdi lakos szíves közlése
  149. Pillér Dezső: id. m. 51-52-53. old.
  150. Történelmi szertár gyűjteményéből
  151. Kanyar József id. m. 252. old. '
  152. Pillér Dezső: id. na. 56. old.
  153. Fülöp Éva: id. m. 15-16. old.
  154. Knézy Judit: Fejezetek Somogy megye néprajzából Iskola és levéltár 36. sz. Szerkesztő: G. Jáger Márta Kaposvár 1992. 9. old.
  155. Pillér Dezső: id. m. 56. old.
  156. Knézy Judit: id. m. 11. old.
  157. Knézy Judit: id. m. 9. old.
  158. Pillér Dezső: id. m. 58. old.
  159. Krizsán István (1910) zamárdi lakos szíves közlése.
  160. Friesz József (1894) zamárdi lakos szíves közlése.
  161. Bodolay Gyula: id. m. 119. old.
  162. Oroszi Sándor: Millenáris emlékfák, ültetvények Somogyban Levéltári évkönyv 26. Szerkeszti: Szili Ferenc Kaposvár 1995. 95. old.
  163. Pillér Dezső: id. m. 57. old.
  164. SML: Úrbéri összeírások
  165. SML Statisztikai Hivatal sorozatai

 

Avar-kori leletek Bizánci aranyveret hát- és előlapja
Zamárdi első hiteles oklevele (1171)
Zamárdi úrbéri tabellája (1767)
Úrbéri utasítások ellenőrzése (1775)
Fuvardíj- (forspont) igazolás (1788 )
Kőhegyre kiadott artikulosok (1767)
Balaton és Tihany az 1566-os térkép.
Zamárdi katonai térképe (1804)
1845 évi összeírás (1805)
Somogy vármegye térképe (1793)
Somogy vármegye térképe (1850)
Katonai végelbocsátó (1866)
Katonai végelbocsátó (1903)

 

   
Előző fejezet

Főoldal