|
|
A kunok nomád népe betelepülésüket megelőzően és azt követően is még huzamos ideig, pontosan nem tudjuk dátumhoz kötni meddig, nemzetségi társadalomban élt, s csak fokozatosan igazodott a magyarországi feudális rendhez.
Nemzetségi társadalomról akkor beszélhetünk, amikor a társadalomban a belső tagolódás egyik fő meghatározója a vérségi kötelék. A nemzetségi, vérségi kötelék szerint tagolódó társadalomban a vagyonközösség a nemzetségen belüli.
A nemzetségi társadalom felbomlása, a vagyoni különbségek erősödése már a beköltözés előtti kun birodalomban megkezdődött. Megkezdődött, de nem zárult le, hiszen a beköltözők területfoglalása még nemzetségenként történt. Emlékezzünk, hogy a Csertán nemzetség a dél-kiskunsági részeket, az Olás a későbbi Nagykunságot szállta meg.
Az 1279-es oklevélben már nem a kunok nemzetségfőit, hanem
A kiemelt három részlet arra enged következtetni, hogy a XIII. század végén a kunok nemzetségi társadalmi berendezkedése még funkcionált, de már a feudalizálódás is megkezdődött.
A kun nemeseknek, a kapitányoknak az előjogai az igazgatási és jogszolgáltató hatalom gyakorlásában a feudalizálódás fokozott erősödését bizonyítják. Kétféle kapitányt ismerünk:
Megkülönböztetésük mutatja, hogy nem mindenkor esik egybe a két tisztség.
A kunok a privilégium által nekik juttatott földet nemzetségenként vették birtokba (már ott éltek!), de saját maguk, saját szokásaik szerint osztották fel, élték.
A nemzetségfők: a XIV. század első felében már comes címet használnak, de megmarad a capitaneus ~ kapitány cím is. A kapitány cím örökletes volt javadalmait a leányág is örökölhette. Nemesítés: A nemzetségi szervezet feudalizálódását mutatják a kunok nemesítésének okleveles emlékei. Például:
Társadalmi átalakulás
A szabad közkunok, a katonáskodó pásztorok körében lassúbb volt a társadalom átalakulása. Ők azok, akik szállásaikon szabadon választották bíráikat, kapitányaikat, de a szálláskapitány cím fokozatosan örökletessé vált. Ezek a kapitányok szállásbirtokaikon az országos nemesekhez hasonló jogokat élveztek.
Botka János szerint (Kunok-jászok katonáskodása és ünnepi bandériumai 2000.) a XV. században a szálláskapitányság már egyenértékű a nemesi birtoklással.
E folyamat okleveles bizonyítéka Hunyadi János kormányzó 1446-ban kelt oklevele, amelyben két átokszállási kunt kiemel a paraszt kunok sorából, s őket törvényes és szabad kapitányokká teszi, áthelyezi a halasi székbe, ahol a többi kunkapitánnyal együtt csak katonáskodás terheli őket, kaszálóik után nem kell taksát fizetniük.
Szék szervezet
A XV. század közepén kiadott oklevél Halas-széket említ, korábban 1418-ban is említenek egy Halas-széki kunt. A szék területi és nem vérségi alapon szerveződött. A nemzetségi szervezetet váltja fel a területi alapú jogszolgáltatási egység, a szék. Megállapíthatjuk, hogy a kunok betelepülése után 180-200 év kellett ahhoz, hogy az előző hazából magukkal hozott társadalmi rend átalakuljon, és szervezetileg olyan formát öltsön, ami a magyar feudális társadalomhoz illeszkedik. A folyamat lassú voltát és a nemzetségi kötelékek szívós továbbélését, kohéziós erejét mutatja, hogy bizonyos ideig a székek létrejötte után is tovább él a nemzetségi tagolódás.
Tálasi István Kiskunság című kismonográfiájában kifejti, mivel a szálláskapitányok egyre inkább személyes birtokjogra törekedtek, s hatalmukat a közkunok felett nem nemzetségi, hanem birtokosi jogon érvényesítették, a két kun társadalmi réteg között egyre több ellentét keletkezett. A közkunok, hogy ne kerüljenek teljesen függő jobbágysorba, a volt nemzetségi keretekből kialakítják a területi önkormányzati szervezetüket, a székeket.
A székszervezet működését tükrözi az 1456-os, halasiaknak kiadott oklevél, amelyben arról olvashatunk, hogy
A terheket minden kun tartozott fizetni, kivéve a kapitányok, akik csak katonáskodtak.
A székek ez időben még egymástól független területi szervezetek, s csak majd az 1486-ban kiadott nádori törvénycikkek után a nádori bíráskodás - a nádor a kunok legfőbb bírója - köti őket össze.
Társadalmuk szervezeti kereteinek átalakulása természetesen az életmód, a birtoklás, a magyar társadalmon belüli helyzetük változásából következett.
Az életmód átalakulása
A XIII. század végére, amint ezt a kun törvények elemzése is bizonyítja, a nomadizáló életmód válságba került. A vándorló legeltetés folytonosan konfliktusokat okozott a földműves magyar falvakkal. A munkaerő és a vagyon utánpótlását biztosító zsákmányszerző, kalandozó hadjáratok lehetősége nyugat felé bezárult. A földműveléshez egyre nehezebb volt rabszolgát szerezni.
Megkezdődik a népesség keveredése is. A földesúri jogokat gyakorló, illetve e felé tendáló kunkapitányok ~ comesek szállásairól egyre több szabad kun szökik el. Pusztán maradt földjeiket a kun birtokosok vagy elcserélik földműves falvakra az ottani jobbágyokkal együtt, vagy betelepítik földművelő jobbágyokkal. A zsákmányolás elmaradását csupán némileg pótolta III. András 1290-ben kiadott törvénye, amely szerint ezentúl az ország határain kívül zsoldért katonáskodtak.
Az eredeti kun területeken kívül átmenetileg kun uralom alá kerültek adományba kapott birtokok. Az ilyen birtokokra a nemesi földtulajdon szabályai vonatkoztak. Alpra, pl. adományként kapta a Debrecen melletti Macs birtokot, amit később elveszített hűtlensége miatt. Az új földbirtokok megszerzése etnikai keveredést is okozott.
Kiskunsági példaként említhetjük az 1347-es oklevél alapján a Halas környéki változásokat. A halasi Köncsög ispán szállásáról 12 nemez sátor alatt lakó kun szökött át Becsei Töttös birtokára, akiket azután Köncsög odaajándékozott Töttösnek.
Rendszeres adózás
Rendszeres adózásról csak a földművelésre való áttérés után lehetett szó. A pápa már 1279-ben azért sürgette a kunok keresztény vallásra térítését és földművelésre szoktatását, hogy majd dézsmát fizessenek. Kezdetben azonban - nehogy elriadjanak a kereszténységtől - eltekintettek az adóztatásuktól, a XIV. század hatvanas éveitől azonban egyre inkább sürgették. Ekkorra a katonai szerepük is megváltozott. Adómentességük a katonáskodással már nem indokolható. Viszont a XIV. század közepén még nomadizálnak, s a szabad, könnyen odébb álló kunokat nehéz adózásra kényszeríteni. A halasi kunok példája azonban bizonyítja, hogy már nem mindannyian szabadok, vannak, akik földesúri hatalom alá jutottak. Az életmódváltás a XIV-XV. században következik be, amikor megtörténik a földművelés jövedelemtermelővé válása, adóztathatóvá formálódása.
Adózásukról elszórt adatok tanúskodnak. 1405-ben pl. censust és collectát fizetnek a budai tiszttartó kezéhez. S ettől kezdve egyre gyakrabban utalnak források rendszeres adóztatásukra. 1495-ben az országgyűlésen minden jobbágytelekre egy aranyforintot vetettek ki, ám ebből „O Felsége birtokai: a kunok 874 forint"-tal tartoztak. A kapitányok azonban adómentesek voltak, azaz hasonulnak a magyar nemességhez.
A XV. század végére befejeződött a kunok feudalizálása, s mint bizonyos kiváltságokkal rendelkező népek beilleszkedtek a magyar feudális társadalomba.
Györffy György: A magyarországi kun társadalom a XIII-XIV. században. In: A magyarság keleti elemei. Gondolat K. Bp. 1990. 274-304.
Hatházi Gábor: Halas kun székközpont és magyar mezőváros a középkorban. In: Kiskunhalas története 1. Szerk. Ö. Kovács József, Szakái Aurél, Kiskunhalas, 2000. 169-249.
|
|