|
|
Hogyan alakult ki a Jászkun Kerület társadalmi szerkezete? A Jászkun Kerületben, annak kis- és nagykunsági településein 1745 után mindenben a redempciót kell meghatározónak tekintenünk. Azt már említettük, hogy a redemptusok tényleges összeg befizetésével hozzájárultak a megváltáshoz, amiért cserében földtulajdont és ahhoz kapcsolva politikai jogokat kaptak.
A redemptusok a jászkun társadalom teljes jogú, földtulajdonos polgárai, akik választók és választhatók, miáltal a politikai jogok birtokolói. Legfontosabb gazdasági előjoguk a megváltott, de fel nem osztott közlegelök díjtalan vagy kedvezményes használata, valamint az ingatlanvásárlások esetén a vételi előjog. A redemptusok gyakorolhatták a vadászati jogot és évente három hónapig a szabad bormérést. Saját áruik után vásár- és piac taksát nem fizettek, mentességet kaptak a rév- és vámfizetések alól.
Az irredemptusok a jászkun társadalom hierarchiájában a redemptusok és a zsellérek között helyezkedtek el. Az irredemptusok hozzájárultak a megváltáshoz, de a befizetett pénzük nem érte el a redemptussághoz meghatározott alsó értékhatárt, ezért a redemptu-soknál kevesebb jogot kaptak. Legfőbb előjoguk a zsellérekkel szemben érvényesíthető elővételi jog volt. Ezt kihasználva szerencsés esetben ingatlan tulajdont szerezhettek. A közlegelőkön az irredemptusok csak időnként újra és újra szabályozott feltételekkel legeltethettek. Az irredemptusok állatainak legeltetési díját a tanács állatfajtánként megszabta, és korlátozta a váltott pusztán legeltethető állataik számát.
Irredemptus lett az is, aki hozzájárult a megváltáshoz, de a katonatartásba már nem fizetett, továbbá az elszegényedett redemp-tus, a redemptus nagykorú fia, amíg a szülőkkel egy kenyéren élt. A redempció után bevándorlókat akkor tekintették irredemptusnak, ha vásárolt földjük nem érte el a redemptusi értékhatárt, illetve, ha a katonatartás redempciókori illetékét nem fizették meg. Amikor egy irredemptus beházasodott egy redemptus családba, a házassággal jogi közösség jött létre, s az irredemptus földszerzés nélkül is redemptussá válhatott.
Zsellérek lettek a redempciós jogokból nem részesített, de személyileg szabad emberek. Jogaikat és életlehetőségeiket mindenkor helyi statútumok s a tanács szabályozta. 1752-től a kerületi statútum a zsellért a gazda hatalma alá helyezte. A zsellér adójának befizetéséért, magatartásáért a gazdája felelt. Zsellért befogadni csak a tanács tudtával lehetett, kiköltözését jelenteni kellett. Ha a zsellér nagy szerencsével vásárolt egy kis földet vagy házat, istállót akkor sem építhetett a földjén.
A zsellérek általában huzamosabb ideig laktak egy-egy gazdánál, ott tartották állataikat, s munkaerejük nagy részét neki kötötték le. A zsellérek legszegényebb rétege bérességet vállalt. A béresek teljes ellátást, de minimális készpénzt kaptak, jövedelmük nem érte el a bérmunkával megszerezhetőt. 1809-től az olyan zsellérnek, akinek sem háza, sem szőlője nem volt, csak két igavonó jószága, kötelező volt elszegődnie.
Commoransoknak ~ tartózkodóknak azokat nevezték, akik ideiglenes jelleggel, munkavállalási céllal tartózkodtak a helységben, közülük kerültek ki a napszámosok, az idénymunkások, a bérlők.
Nemesek: A kerületben nemesi birtok nem volt, így földesúri jogokkal nem élhettek. Személyük adómentes volt, de jószágaik nem. Ha földet váltottak, az redemptus birtok maradt, nem minősült nemesi birtoknak. Büntetőügyekben a nemeseket csak törvényes idézés és elmarasztalás után vethették börtönbe. Quartélyos katonát házaikba nem szállásoltak, ezt a kötelezettséget pénzzel megválthatták. Katonai fuvarozásokat sem kellett végezniük. Az utak és hidak javítására, amit a települések közmunkában végeztettek, a nemeseket nem kötelezték, csak akkor, ha abból személyes hasznuk származott.
A helyi társadalmi hierarchia élén a redemptus-nemesek és a re-demptusok állottak.
Társadalmilag elfogadott alapelvvé vált, hogy a birtokolt tőkeföld mennyisége a legfőbb meghatározó az egyén társadalmi helyének kijelölésében. E mögött a vallási, a nemzetiségi, a műveltségbeli, a foglalkozás szerinti rétegződés másodlagos szerepet kapott.
A redempciót követően a Jászkun Kerület népessége sajátos, kifelé zárt, de belül rendkívül sokszínű társadalommá szerveződött. A Jászkun Kerület társadalmát szabad emberek alkották, akik választott vezetőik és autonóm közigazgatásuk segítségével intézhették saját sorsuk alakulását, a maguk érdekében hozhattak belső rendelkezéseket, amelyeknek törvényeik erejével szerezhettek érvényt.
Az említett négy társadalmi rétegen belül az iparosok többsége az irredemptusok közé tartozott. A kereskedők inkább a bevándorló idegenek közül kerültek ki. A kunok, kunságiak mentalitásától idegen volt a kereskedés és a vállalkozás. A boltok és a kocsmák bérlői között is sokan idegenek voltak vagy idegenből betelepülők. Állításunkat példázzák nemzeti költőnk édesapjának, Petrovits Istvánnak a kunsági mészárszékbérletei.
Jelentős társadalomformáló tényezőnek számított a vallás. A kunságiak többsége református vallású volt. A Nagykun Kerület mindvégig többségi református társadalom maradt, bár a XVIII. század végére már be kellett fogadniuk a katolikusokat. Kivételt képezett a Jászságból települt Kunszentmárton. A Kiskun Kerületben szintén a telepített helységek, a jászsági kirajzású Dorozsma, Majsa, Félegyháza népe vált többségében római katolikussá. A Kiskun Kerületben 1839-ben, amikor Fényes Elek népességi statisztikája készült, majdnem egyensúlyban volt a két felekezet, a Nagykun Kerületben viszont csupán 14,75% volt a római katolikusok aránya. 1870-ben a harmadik legnépesebb vallási felekezet, a zsidó 1,87%-ot tett ki.
A társadalom alapja természetesen a Kunságban is a család. A Kiskunságban Szabó László kutatási szerint az északi településeken Szabadszálláson, Kunszentmiklóson a különélő nagycsalád honosodott meg. Ugyanez a típus megfigyelhető a jász kirajzásokon, de Félegyházán például nem.
A különélő nagycsalád olyan több generációs család, amelynek kiscsaládjai a tanyás településszerkezet miatt nem feltétlenül élnek egy fedél alatt, viszont egy gazdasági egységet alkotnak, egy kasz-szára dolgoznak. Szabó László szerint ez a családi szervezet az együtt élő nagycsaládból alakult ki a redempció után. A redemp-cióval ugyanis olyan tanyás üzemszervezeti rendszer és kapitalizá-lódási folyamat kezdődött, ami a nagycsaládos formát célszerűen különélő nagycsaládosra alakította. Gondoljunk a földszerzés, a tanyaépítés lehetőségeire.
A Nagykunságban és Félegyházán a lakosság többsége kiscsa-ládos közösségben élt. Itt a nagykorúságukat elért és megházasodott fiúgyermekek magkapták örökségüket vagy annak egy részét, és önálló életet kezdtek. A kiscsaládos forma élénkebb birtokforgalmat eredményezett. Ők a család munkáját bérmunkával egészítették ki. A kiscsaládos településeken jelentek meg először a tanyás bérlők.
A XVIII. század elején Alföld-szerte a nagycsaládos rendszer az általános. A Kunság családszerkezetében a redempció okozott változást. A váltott földbirtokon a család munkaszervezetet alkot, termelő és fogyasztó közösség. Az alig kötött forgalmú birtokokon olyan szabadparaszti társadalom alakult ki, amelynek módosabb rétege lassan, de biztosan haladt a kapitalizálódás irányába, míg a társadalom nagyobb része elszegényedett.
A jászkun társadalom réteghatárai elvben átjárhatóak, de a gyakorlatban a helyi rendelkezések, a bonyolult elővételi rendszer gátolta a redemptussá válást. A jászkunok gazdaságának kapitalizáló-dását és társadalmának polgáriasulását fékezte, hogy szabadságjogaik feudális privilégiumokon épültek. Társadalmi hierarchiájuk rendies vonásokat hordozott, s a rendi vonások védelme lassította a belső mobilizációt.
A redemptus jogok védelmében óvták a földtulajdont az apró-zódástól, s ugyanez fékezte a tőkekoncentrálódást, ami csak egykét kivételes esetben vált lehetővé.
A zselléresedés ellen a redemptus családok két módon védekeztek: a fiúgyermeket taníttatták vagy mesterségre adták. A mobilizációt akadályozó elővételi szabályozás ellenére a birtokok egyre jobban elaprózódtak, ami miatt a XIX. század elejére a redempciókor még többségben lévő birtokosok kisebbségbe kerültek. Különösen a kiskunsági mezővárosokban, Félegyházán, Halason és Kunszentmiklóson, ahol a bérmunkások tömege végezte a mezőgazdasági munkák jelentős részét.
Mi vonzotta a betelepülőket a Kunságba?
Megvizsgáltam egy kiskunfélegyházi redemptus gazdaság tízéves bérmunka-felhasználását. A kiválasztott gazdaság tíz év alatt 35-ről kétszáz katasztrális holdra növekedett és 135 bérmunkást alkalmazott. A legkevesebb az évi kilenc személy alkalmazása, a legtöbb az évi 21 alkalmazott volt.
A nagycsaládos rendszerben gazdálkodó jászok a túlnépesedést kirajzással vezették le, hogy megóvják a család redemptus birtokát. A Kiskun Kerületben viszont a felaprózódott birtokok redemptusi birtokká formálása és megtartása nagy mennyiségű bérmunkával vált lehetővé, de csak egyre szűkebb rétegnek. A Kiskun Kerületben 1828-ban a földnélküli családok száma meghaladta a földtulajdonosokét. A Nagykun Kerületben - talán a földbőség miatt -ugyanekkor közel kétezer családdal több a földtulajdonos, mint a földnélküli.
Összegzés
A redemció idején jogilag homogén jászkun társadalom a re-dempció után rendies csoportokra szakadt. A rendies társadami tagolódás megváltoztatását éppen kiváltságaik akadályozták.
Változás csak 1848-tól történhetett, amikor a jogi nivellálódás következtében oldódtak az évszázados kötelmek. A redemptusok kiemelt társadalmi presztízse az utolsó pusztafelosztások idején a XIX. század végén kezdett elhomályosulni.
Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig 1745-1848. Szolnok, 1995.
Bánkiné Molnár Erzsébet: Redemptusok. Debrecen, 2000.
Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkun autonómia. Szeged, 2005. 57-71.
|
|