|
|
Vallás, hiedelem, szokás
A vallás vagyoni helyzettől függetlenül kultúra- és társadalomformáló erő.
A Kunság népessége többségében református vallást követett. A török idők alatt, majd az 1745-ös redempciót megelőző telepítési hullámban a Duna-Tisza közén katolikus falvak jöttek létre. Ilyen volt a három alsó-kiskunsági falu - Dorozsma, Majsa és Félegyháza -, amelyek újratelepítőinek többsége a Jászságból származott. A Felső-Kiskunságban és Halason egészen az 1770-es évekig csak református lakosság élt. Az 1770-es évtizedtől Mária Terézia királynő kötelezte a kunsági falvakat és mezővárosokat a katolikusok befogadására, szorgalmazta a betelepülő katolikusok földhöz juttatását és hitéletük gyakorlásának lehetővé tételét.
A Kiskunság két legrégebbi református eklézsiája Halason (1566-ban) és Kunszentmiklóson (1626-ban) jött létre.
A katolikusok betelepedése a református községekbe számos konfliktust idézett elő, ami 11. József 1783-as vallási türelmi rendelete után csillapult.
A Nagykunságban minden településen református vallásúak éltek, s csak az 1770-es évtizedben települhettek be az első katolikusok.
1839-ben Fényes Elek statisztikája mutatja, hogy a Kiskunságban csaknem egyensúlyban volt a két nagy vallás, sőt kicsit a katolikusok javára billent a mérleg. A Nagykun Kerület hat városában viszont a lakosságból mindössze 14,75% volt római katolikus. A vallási palettán a két nagy vallás hívein kívül 1840-ig még néhány görög katolikus is helyet kapott, utóbbiak a kecskeméti egyházhoz tartoztak. A zsidók letelepedését a Jászkun Kerület statútumai tiltották. Kereskedést folytathattak a kerületekben, de letelepedési engedélyt, lakosi jogot csak az 1850-es évektől kaptak. 1870-ben már 1,87%-os a részesedésük a Jászkun Kerület népességéből. Legtöbben közülük a Kiskun Kerületben, azon belül Halason és Félegyházán éltek.
A vallás közösségformáló ereje
Az egyházi és családi élet ünnepei, a politikai és gazdasági élet szabályai és szokásai vallási meghatározottságúak voltak. A XVIII. században minden szabályozásban domináns a vallás szerepe. Napjainkhoz közeledve egyre inkább kiszorult a politikai és gazdasági közéletből, de kultúraformáló erejét mindig megőrizte.
A kunsági ember úgy tartotta: vallásra éppúgy szükség van, mint a törvényre, vallás nélkül olyan volna az ember, mint az oktalan állat.
A gazdaság rendje a vallási életben is kialakította a helyi sajátosságokat. Ilyen volt a karácsonyi ünnepkörben a december 24-i éjféli misét követően hajnalban tartott pásztorok miséje.
Tálasi István feljegyezte, hogy Kunszentmiklóson karácsony hajnalán, a pásztormisén a ministránsok subában szolgáltak az oltár előtt.
A katolikus Félegyházán többféle vélekedést ismerünk a pásztorok miséjéről. Egyesek szerint ez a hajnali mise azért a pásztorok miséje, mert Jézus a pásztorokat látta meg először, mások szerint azért, mert a pásztorok csak ekkor értek rá az állatok mellől misére menni. Mire megvirradt, már vissza is mehettek a nyájakhoz.
A vallásában vegyes lakosságú településen a búcsújárási szokások is túlterjedtek a katolikusok körén. A búcsújárás tudva lévőén a katolikus nép ájtatos hagyománya. Tálasi István azonban a kunszentmiklósi reformátusok és a halasiak között is gyűjtött olyan ismeretet, hogy az elkeseredett református asszonyok Máriabesenyőn, Máriaradnán vagy a máriapócsi búcsún kerestek reményt adó, hitbeli vigasztalást. Az emiitett búcsújáró helyek a jászsági és a kiskunsági katolikusok kedvelt búcsújáró helyei voltak.
 |
| 46. kép. Kiskunsági Madonna (Kiskun Múzeum) |
Meg kell emlékezni a közvetlenül a vallás által formált temetkezési szokásokról, aminek látványos, máig élő része a sírjelállítás különbözősége.
A katolikusok temetőiben -a XVIII. századtól vannak adataink - minden sírra valamilyen keresztformát, sokszor szív alakból kinövő keresztet formázó jeleket állítottak. A református temetők kopjafáinak gazdag faragott motívumait Nóvák László, Lükő Gábor gyűjtéseiből ismerhetjük meg.
Fontosnak tartom megemlíteni a népi fafaragók remekeit, a Kiskunsági Madonnákat. A fából készült szobrocskák - a Kiskunság katolikus településein, a Nagykunságban Kunszentmártonban fellelhető Madonna-szobrok - a népi ájtatosság fontos kellékei voltak, s jellegzetesen a jászsági telepítésű helységekben fordultak, fordulnak elő. Helyük a ház oromzati fülkéjében vagy a tisztaszobában kialakított szent sarokban volt. Kiskunsági Madonna elnevezésük Andrássy Kurta János szobrászművésztől származik, a közelmúltban Sümegi György művészettörténész kismonográfiája adja közre a népi faragású művészi szobrokkal kapcsolatos ismereteket.
Úgy gondolom, hogy a faragott fejfák és a Madonna-szobrok a Kiskunság népi faragóművészetének és vallási szokásainak hiteles tárgyi bizonyítékai. (46-47. kép)
 |
| 47. kép. Faragott fejfák (Kiskun Múzeum) |
Szokások
A családi élethez kapcsolódó szokásrendszerből az emberi élet fordulóihoz köthetők közül kettőt emelek ki, a lakodalmat és a temetést. Bár a két Kunság helységei között az események koreográfiájában mutatkoztak, mutatkoznak különbségek - ezek módszeres felgyüjtésével még adós a néprajztudomány -, viszont a Jászkun Kerület fennállásáig statútumokkal óvták a temetések és a lakodalmak szokásrendjét.
A XVIII. században, de még a XIX. végén is több napig tartott a lakodalom. A templomba és a lakodalmas házhoz tartó menet előtt lovasok nyargalásztak, lövöldöztek, ami egyszerre fejezte ki az örömüket és szolgált a figyelem felhívására. Mai megfelelője az autós lakodalmi menetben az autók folyamatos dudálása. A megmaradt körlevelekből tudjuk, hogy a „reménlő vagy tyúkverő járásokat" következetesen tiltották. A lakodalom után másnap a legények gúnydalokat vagy pajzán dalokat énekelve járták az utcákat, s el-elkaptak egy-egy tyúkot, amit azután megfőztek, és közösen megettek. Bellon Tibor a Nagykunság című könyvében több lakodalmi szerepjátékot feljegyzett. Ilyen volt a halottsiratást középpontba helyező temetési játék, a toborzó játék és egyebek. Ugyanide sorolható a Kunszentmiklóson ismert törökös játék. A lakodalomba érkezett „törökök" a hívatlan vendégek. Esznek-isznak-táncolnak, amíg ott vannak, ők az urak. (Az ország más vidékéről a lakodalmi játékok műfaji gazdagsága ismerhető meg Ujváry Zoltán feldolgozásában.)
1805-ben a Jászkun Kerület statútumot alkotott a lakodalmazás megengedett módjáról. Ebből arra következtethetünk, hogy a kerület által tilalmazottak már általánosan szokásban voltak, hiszen egy-két kivételes eset miatt nem alkottak kerületi statútumot. A Jászkun Kerületben a lakodalmazás módjának szabályozásában is érvényesült a földtulajdonhoz kapcsolt jogi megkülönböztetés. A statútum legelső pontjában kimondták: „a legjobb gazdáknak két nap, a közönségeseknek egy nap szabad lakodalmat tartam". Tiltották, hogy a templomból a lakodalmas házhoz tartó nászmenet előtt nyargalódzó lovasok lövöldözzenek. A téli lakodalmakban tilos volt a házon kívül (udvaron, tornácon) táncolni. A lakodalmakban szokásos játékok közül tilos lett „misét mondani, gyóntatni, szentelődzni, fejet venni és reménlőbe menni". A tilalomtörőknek, a gazdának vagy a násznagynak büntetésül egy aranyat, aki a vétkes játékban részt vett, annak 25 pálcaütést helyeztek kilátásba.
A temetés rendjét szintén a szokások és a statútumok formálták. A tanácsok vigyáztak, hogy a társadalmi hierarchia és a közrend a temetkezésben is megmaradjon. 1817-ből a nagykunsági Kunszentmártonból ismerjük a rendelkezést, de más kunsági helyen is érvényes volt, hogy
A szabályozott harangozással megadták a megkülönböztető tiszteletet, s a nép rögtön tudta, milyen rendű, rangú a halott. Az utolsó útra öltöztetett halott ruházatát szintén a szokás szabályozta. Kunszentmiklóson a XIX. század harmincas éveiben a halottra fátyol nyakravalót adtak.
Két redemptus özvegy temetési költségeinek elszámolását hasonlítottam össze, egyiküket Félegyházán, másikukat Kunszentmiklóson temették. A végtisztességet mindkét esetben a pompa, az emberekben maradandó emléket hagyó költséges temetés jellemezte. A temetést követő tor, a szegények megajándékozása általános szokás volt. A halott társadalmi helyzetét a koporsó milyensége, rangjelző külső megjelenése is kifejezte. A félegyházi redemptus özvegyasszony koporsóját 3000 sárga szöggel verték ki (réz), hogy csillogjon. A kunszentmártoni asszonyét festették: sötétkék színű alapra virágokat és sárga betűket festettek.
A szokás szabta meg a férfi halottak kapcájának színét, volt ahol fehér (Kunszentmiklós), volt, ahol sárga (Madaras, Apáti) kapcába csavarták a halott lábát. Félegyházán a halotti bakancs volt szokásban. A temetési búcsúztatókat és torokat szintén tanácsi rendelkezésekkel próbálták kordában tartani.
A Kiskunság társas szokásaiból ismerünk táncokat. A katonáskodás jászkunsági szerepét már említettem. Kiváltságaik egyik feltétele éppen a katonai kötelezettségek teljesítése volt. Mindkét Kunságban a XVIII-XIX. században kiemelt fontossága és szerepe volt a katonáskodásnak. A díszes bandériumokban dicsőség volt részt venni. Nem csoda, ha a katonai toborzások népünnepélyjelleget öltöttek, toborzó dalok keletkeztek, a verbunkosoknak helyi variánsát táncolták. Tudunk verbunkosról Kunszentmiklósról, Halasról, Szabadszállásról, Fülöpszállásról. A leggazdagabb tánchagyománya Kunszentmiklósnak van. Ünnepségeken ma is táncolják a kun verbunkost. (48. kép)
 |
| 48. kép. Kunverbunk. Malmozás, 1933. (Tálasi István, 1977) |
Hiedelmek
Néhány hiedelemről a megmaradt jegyzőkönyvekben olvashatunk, néhányról a peres iratokban. Hála a fejlett jászkun jogszolgáltatási rendszernek és írásbeliségnek, még a szomszédok közötti apró-cseprő vitákban is a tanúk sorát hallgatták ki, s a terjengős és szépítés nélküli vallomásokat leírták. A hétköznapi élet, a történeti néprajz kimeríthetetlen kincsesbányái ezek az iratok.
Hittek az ország más vidékein is ismert lakatnyitó fű ~ vasfű csodás erejében. Az elrejtett kincshez vezető ajtó zárját meggyőződésük szerint csak a csodás erejű fűvel lehetett volna kinyitni. Az egyik peres ügyből tudjuk, hogy a vasfű keresése miatti utazgatások során többen elszegényedtek, amiért a kerület büntetéssel vetett véget a babonás hiedelem okozta költekezésnek.
Számos olyan hiedelemről maradtak írásos emlékek, amelyeket a rontások körébe sorolhatunk. Ezek egy része halottakhoz fűződő hiedelem.
Félegyházán feljegyezték, ha a halott ember fésűjét a malom tövébe beássák, megromlik a malom.
Túrkevén 1742-ben lefolytatott perből tudjuk, úgy gondolták, hogy azon nem fog a törvény, aki megszerzi azt a ruhadarabot, amivel a halott kisgyermek szemét bekötötték vagy az állát felkötötték. Hogy a halotti, ilyen célú ruhadarabnak mágikus erőt tulajdonítottak, azt a perben kihallgatott több tanú megerősítette. Az egyik tanú elmondta, hogy sokan hisznek az említett varázserőben, „mert az én uram állakötő ruhája is Kalmárnénál vagyon". A perben emlegetett Kalmárnéról Túrkevén azt tartották, hogy bűbájos asz-szony, aki fekete macskát használ a bűbájossághoz. Kalmárné, ha a hozzá vitt fekete macska „szeme szőrit ki szedheti és vérit ki veheti", a macska tulajdonosa akárhol pénz nélkül vásárolhat. A fekete macskát gyógyításhoz is használta a bűbájos.
A boszorkányok létezéséhez az egész Kunságban hiedelmek fűződtek, írásos nyoma van, hogy egyik asszony a másikat boszorkányságra tanította. A boszorkány mindig női személy volt, olyan, aki átváltozott valamilyen állattá, ha kellett, például fehér kutyává. (1751)
A csodás képességű néző lányok tükörbe nézve meglátták, hol van a lopott holmi. Félegyházán 1772-ben az egyik néző özv. Ko-vácsné volt, a másik egy 12 éves leányka.
A Nagykunságban inkább táltosokról szóltak a legendák. A foggal született gyermekből nevelkedett táltos támasztotta a hirtelen viharokat. A Kiskunságban ugyanez a hiedelemkör a garabonciásokhoz kapcsolódik.
A hiedelmek, a dalszövegek, a csúfolódók, de még a változatos szókinccsel feljegyzett káromkodások is tükrözik az érintett vidék népének sajátos észjárását. Különösen elmondható ez a szólásmondásokról.
A Lógatja az orrát, mint akinek nem jutott krumpliföld szólásmondás azok elkeseredését fejezi ki, akik kimaradtak a nyilas kertföldek osztásából. Afuttya Páka, a jászkun büszkeség tömör kifejezése. Pákapuszta jövedelméből tartották fenn a közös kerületi igazgatást, s ez által is függetlenítették magukat a központi hatalomtól. A kinek mi köze hozzá, mi fizetjük fennhéjázó megfogalmazása rejlett afuttya Páka szólásmondásban.
Sajátos heiyi kifejezések honosodtak meg. A homokot felkavaró mindent elsöprő szelet, ami úgy hordja a homokot, hogy semmit nem látni, kunesőnek nevezték.
A redempcióhoz fűződik a Molnár István által gyűjtött szólásmondás, hogy a jászok és a kunok duplán keresztények, ugyanis egyszer Jézus, egyszer a redemptio váltotta meg őket.
A kevélységre pedig azt mondják: Úgy sétál, mint kunok ebe a homokon.
Tálasi István: Kiskunság. Budapest, 1979.
Bellon Tibor: Nagykunság. Budapest, 1977,
Bánkiné Molnár Erzsébet: Dokumentumok a Jászkun Kerület népének temetkezési szokásairól. In: Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Nagykőrös-Debrecen, 2007. 455-462.
Sümegi György: Kiskunsági Madonnák. Kiskunfélegyháza, 2000.
|
|