ÁSOTTHALOM FÖLDRAJZA

KISS ANDREA

A HATÁR TERMÉSZETFÖLDRAJZI JELLEMZÉSE

Ásotthalom földrajzi helyzete

Községünk, Ásotthalom területe az Alföld nagytájon belül a Duna-Tisza közi síkvidék középtájon, a Dorozsma-Majsai homokhát déli részén fekszik. Közigazgatási szempontból Csongrád megye délnyugati részén, az 55-ös számú főútvonal mellett terül el. Határ menti település, Jugoszláviával 23 km-es szakaszon határos. Északkeleten Rúzsa, északon Öttömös, nyugaton Kelebia községek, míg keleten Mórahalom város határolja.

Ásotthalom a megye egyik legnagyobb területű (szórt) tanyás települése. Közigazgatási területe 12.254 ha, belterülete 166 ha, külterülete 12.088 ha. Külterületén tíz kerületet, körzetet hoztak létre a község megalakításakor.

Geológiai-domborzati adottságok

Ásotthalom területén a mélyben a földtörténeti ókorból származó, a variszkuszi hegységképződéshez kapcsolható enyhén átkristályosodott palák találhatók. A mélyfúrások a földtörténet középkorának triász időszakából (1102-1257 méteres mélységben) homokkőből, agyagból, dolomitos márgából és dolomitból álló rétegeket tártak fel. A térség földtani felépítését azonban az 1000 méteres vastagságot is meghaladó, a földtörténeti újkor pannon időszakából származó tengeri és később keletkezett édesvízi üledékréteg határozza meg. A tengeri üledék anyaga mészmárga, agyag-márga és homokos anyagú kőzetek, melyekre a jégkorszakban az Ős-Duna kavicsban és homokban gazdag hordalékot rakott le. A jégkorszak utolsó eljegesedési fázisában a Duna elhagyta a hátságot, a folyóvízi feltöltődést szél általi üledék-felhalmozódás váltotta fel. A felszín felépítésében a laza, vizet áteresztő üledékek (futóhomok, löszös homok, löszszerű képződmények) uralkodnak. A semlyékeknek nevezett mélyedésekben vizet át nem eresztő réti és lápi agyag, iszapos lösz és meszes iszap alakult ki. A jégkorszakban és a jelenkorban az uralkodó északnyugati szél a futóhomokot buckákba halmozta fel, melyek magassága kelet felé csökken. A Duna-Tisza-közi hátság keleti peremvidékét geomorfológiailag kettős formakincs jellemzi: a homok- és löszfelhalmozódások különböző formái és a buckaközi mélyedések, a semlyékek.

A futóhomok-képződmények közül a térségben egy különleges, összetett alaktani forma figyelhető meg az ásotthalmi erdő térségétől az országhatárig. Ezek kis kiterjedésű, gyakran az uralkodó északnyugat-délkeleti szélirány hatását nem tükröző buckák, melyeket sűrűn egymás mellé sorakozó kismélyedések választanak el. A futóhomok-képződmények kőzettanilag világossárga, sárgásszürke, szürke apró- és középszemű homokok: 0,1-0,3 mm az uralkodó szemcsenagyság. A homokszemcsék magukon viselik a szél és a folyók — mint szállítóközegek — hatását. Különösen a szél hatása feltűnő, mert a legömbölyödött, fényes felületű szemcsék dominálnak. A hosszú szállítási folyamat során a kevésbé ellenálló ásványok kikoptak a kőzetszemcsékből, így túlsúlyba jutott a kvarc. Az egész területre jellemző, hogy az alapkőzet — dunai eredetének megfelelően — kálciumkarbonát tartalmú. A tengeri és folyóvízi feltöltődés jelentős energiahordozó-készlettel rendelkezik. Ásotthalom térségében lokális szénhidrogén-lelőhely van. A laza szerkezetű folyóvízi feltöltés termálvízkészlete is említést érdemel. Településünkön 500 m-es mélységben 39 °C-os hőmérsékletű alkáli-hidrogénkarbonátos ásványvíz található.

Szeged híres írója, Móra Ferenc is sokat járta az ásotthalmi homokvidéket. Ezt írja róla Georgikon című könyvében 1925-ben: „...Homok, homok, homok, egynapi járóföldre mindenütt homok. Az az aranycsillámú szép fehér homok, amit csak a latin neve érzékeltet igazán, a harena. Ebben benne van a tenger hullámverése, a szelek tánca, a déli verőfény szikrázása és a holdsugarak játéka a geológiai lisztmezők felett, amelyek aeonok malmában őröltettek és szitáltattak, és amelyek mindig emlékeznek tengerkorukra. Füvei-fával megköthetik a homokot, elhitethetik vele, hogy ő erdő, rét, búzamező, szőlő- és kukoricaföld, de a hangja, az örök zizegés ma is az ősóceáné. Ezt nem tudja megtenni sem az aszfalt, sem a kőszikla: a homok mindig beszélget magamagával. ... Erdők éldegélnek itt vagy nyolcezer holdon, vannak azok közt fenyvesek és tölgyesek, nyárjasok és nyírjesek, került ide még Kalifornia mammutfáiból is, de mind magán viseli a homok habitusát, és megismerszik az a rókán és az őzön, a fácánon és a sündisznón is, és azt hiszem, hogy a teremtő Isten itt az embereket sem agyagból formálta, hanem homokból".

Éghajlat

Ásotthalom térségének éghajlata szélsőségesen kontinentális jellegű. A hőmérsékleti értékek és a csapadékeloszlás is nagy kilengéseket mutat. Jellemző a tartós, forró nyár. Évente átlagosan 22 olyan napra lehet számítani, amikor a hőmérséklet maximuma jóval 30 °C fölé emelkedik. Ezek az úgynevezett hőségnapok. Az évi átlaghőmérséklet 10-11 °C. Ez a terület az ország napfényben leggazdagabb része, a napsütés évi összege meghaladja a 2100 órát. Az évi csapadékmennyiség 550-600 mm.

Az éghajlat egyik legjellemzőbb vonása a levegő alacsony páratartalma. A homoktalaj párologtatása ugyanis kicsiny, a levegő kiszáradása ennél fogva nagymértékű.

Ásotthalom meteorológiai adatai az 1901-1950. évi átlagok alapján: az évi csapadékmennyiség 573 mm, a napsütéses órák száma 2021 óra, az évi középhőmérséklet 10,5 °C, a legmelegebb hónap július, a leghidegebb hónap január, a legszárazabb hónap július, az uralkodó szélirány északnyugati.

Vízrajz

A terület felszíni vizekben szegény. Fejlődéstörténeti okok miatt a felszín DK-i irányban lejt, valamennyi vízfolyás a Tisza felé igyekszik. A felszíni vízfolyások közül a legjelentősebb a Köröséri-főcsatorna, mely a Kiskunhalastól délre fekvő terület vizeit vezeti le, és a Jugoszláviában lévő Adorjánnál éri el a Tiszát. Magyar területen 189 km csatornahálózat kapcsolódik hozzá.

A helyi domborzat következménye, hogy a Duna-Tisza közi hátságon csapadékos években számtalan - jobbára lefolyástalan - kis állóvíz tükre csillog. Különösen régebben volt jellemző ez a kép. A homokbuckák közti mélyedéseket, a nagyrészt a szél munkájának köszönhetően keletkezett semlyékeket nedves években nem a csapadék, hanem inkább a felemelkedő talajvíz tölti meg. Mivel e tavakat felszíni vízfolyás nem táplálja, egy szárazabb év vagy évszak elegendő a kiszáradásukhoz. Eltűnésüket emberi beavatkozás is segítette, mivel a belvízelvezető csatornák hálózatával elsősorban ezeket az időszakos tavakat igyekeztek vízmentesíteni.

Talajtani adottságok

A talaj kialakulását a domborzat, a talajvíz és az erózió nagymértékben befolyásolta. A talaj alapkőzete a (dunai eredetű) meszes homok.

Községünk területén gyengén humuszos homoktalaj alakult ki, főleg mélyhumuszos rétegű homoktalajok fordulnak elő. 1,5%-nál nagyobb humusztartalmú homoktalaj csak a viszonylag mélyebb területeken található. Hidrológiai szempontból jellemző, hogy a talajvíz 100-250 cm-es mélységben helyezkedik el.

A homoki erdők története

Többféle tudományág vizsgálata, egybehangzó megállapítása és következtetése alapján mai tudásunk szerint a Dél-Alföldön nagy kiterjedésű, összefüggő erdőségek sohasem álltak. Móra Ferenc a Szegedi Múzeum igazgatójaként Szeged környéki ásatásai során sok kőkorszaki, különösen bronzkori és népvándorlás kori telepet tárt fel. A lakóhelyek körüli tűzhelyeken sehol sem talált faszénmaradványt. A lakosság fa hiányában nádtörmelékkel, száraz trágyával tüzelhetett. Az ásatások is alátámasztják a tudománynak azt a megállapítását, hogy Szeged környéke az ősrégi időkben ligeterdőkkel tarkított puszta volt. A történelmi idők során a természetes növényzet az ember tájformáló tevékenysége révén átalakult. A népvándorlás kori nagy mozgás, az egyre nagyobb számban megjelenő ember erdőirtó munkája azzal járt, hogy a fátlanná vált vidéken a Duna és Tisza áradásai során lerakott homokot a szél egyre inkább mozgásba hozta.

Priscos Rhaetor görög történetíró, aki 448-ban II. Theodosius bizánci császár megbízásából huzamosabb ideig élt Attila egykori alföldi táborában, így ír: „Mert ezeknél, kik Scithaiaknak részét lakják, se kő, se fa, hanem máshonnan hordott épületekre valókkal élnek." A honfoglalás kori csatározások, az avarokkal, bolgárokkal és más népekkel folytatott háborúk az alföldi erdőket teljesen elpusztították. Ezt bizonyítja az is, hogy a honfoglaló magyarok kezdetben nem is szállták meg ezeket a fátlan területeket. Az erdők pusztítása a tatárjáráskor s az azt követő századok háborúiban csak folytatódott. Néhány történelmi adat is igazolja ezt a feltevést. Fülöp burgundi fejedelem első lovász mestere, Bertrand de la Brockquiére 1433-ban átutazott hazánkon. Jeruzsálemből jövet érintette Szeged térségét. Útleírásában így emlékezik meg a fában szegény Alföldről: „Egész utamon kis pataktól körülvett két kis berken kívül egyetlen élőfát nem láttam. A lakosok csak szalmával és náddal tüzelnek." II. Lajos 1516-ban kelt okleveléből tudjuk, hogy Szeged város számára a háborús károk helyreállításához szükséges épületanyagot a Tiszán és a Maroson szabadon szállíthatták.

A törökök sűrű átvonulásaik alkalmával elpusztították a Szeged környéki erdőket, felélték a lakosság által megművelt területek terményeit. Saját lovaikat is már csak a maguk által hozott abrakkal tudták megetetni. Ez az abrak minden valószínűség szerint a molyhos tölgy makkja lehetett. Ezt a feltevést támasztja alá az a tény, melyről Kiss Ferenc így ír: ,A jelenlegi királyhalmi új iskolától keletre mintegy másfél kilométerre volt egy tölgyfaerdő a homokon is, Ásotthalma környékén. E tölgyfaerdőcske eredetét a törökkiűzetés idejére teszik, ugyanis "Azon szétszórt makkokból származottnak lenni mondatnak, melyeket a török kergetésekor az ott tanyázó hadak lovai számára abraknak odahordtak."."

Egy 1715-ben készült jelentés szerint a városnak semmi erdeje nincs, a lakosság a tüzelő- és építőanyagot török földről, nagy költekezéssel szerzi be.

Az alföldfásítás szükségességére először a soproni születésű Krámer János György tábori orvos, botanikus 1739-ben megjelent könyvében hívta fel a figyelmet. Nyomatékosan rámutatott arra, hogy milyen nagy fontosságú lenne a közegészségügyre, de a harcászatra is, ha az Alföldet kellően befásítanák. 1755-ben Skopek Ferenc (Pest város jegyzője) javasolja a magyar udvari kancelláriának, hogy az Alföld vizenyős helyeit fűzfákkal ültettesse be.

1771-ben a homok megkötése céljából Ásotthalmon és Csengelén ültették az első két homoki erdőt, s egyúttal egy-egy erdőőri épületet is emeltek. A homok terjeszkedése ösztönözte Vedres Istvánt, az akkortájt Szegedre került hites földmérőt, hogy 1795-ben erdősítési javaslatot terjesszen elő „Sivány Homokság Használatára, Szabad Királyi Szeged Városához" címmel. Minden erejével az erdők telepítését sürgette. Tudta, hogy a homok megkötése halaszthatatlan feladat. "Azt csak futólag említem meg, hogy a mi Tsorda és Barom homokos Járásaink a szaporodó sivány homokok áradásaitól Arábiának forró homokos pusztájára hasonlítanak."

Sürgette a homoki erdősítéseket egyrészt a futóhomok megkötése végett, másrészt, hogy ne kelljen a városnak arra várni, hogy a „Bakonyiak kocsikat, ekéket, szekereket, a bihar megyei oláhok Tsonakokat, Válukat, a Békésiek Kaszanyeleket, villákat, az aradiak Teknyőket, a gömöri tótok Vedreket, Dézsákat szállítsanak."..."Az ember sajnálkozva nézi, hogy a földnek való zsír, melyre már-már szükségünk van, a Marha tőzeg, szalma, nád, gyékény s más Dudva, giz, gaz a fa szűke miatt tűzre rakatik." (Idézi Szécsy, 1970.)

Az alföldi homokterületek legelső mesterséges erdősítésének indító oka a szántóföldek és a marhatenyésztéshez szükséges legelők használhatóságának biztosítása volt. A futóhomok a szántóföldeket és a legelőket a XVIII. század végén beállott aszályos évek következtében annyira fenyegette elárasztással, hogy az ellene való védekezés létszükségletté vált a lakosságnak. Ennélfogva az 1800-as évek elején megkezdték a futóhomok és a homokpuszták erdősítését. Az első nagyobb erdőtelepítések Vedres István munkásságával kezdődtek, tevékenysége kezdetén Szeged határában 3 hold erdő volt. 1805-ben és 1806-ban Pillich József irányításával zajlott a nagymérvű erdőtelepítés.

Az ültetésekhez feketenyár- és fűzdugványokat használtak, de kísérletképpen eper-, akác-, vadkörte-, vadalma-, tölgy-, szil- és nyírcsemetéket is. Vedres István minden eszközt megragadott annak érdekében, hogy az erdősítések ügyét előbbre vigye. Nem tartozott feladatkörébe, mégis ő maga is ültetett. Részletesen kidolgozta, hogy miként kell megforgatni a talajt, és hogyan kell ültetni az erdőt, hogyan és mikor, továbbá mennyi fát szabad kivágatni. Sürgette a szakműveltség terjesztését, felvetése után mégis 58 évet kellett várni arra, hogy Ásotthalmon — elsőként az országban — megkezdődjön az erdőőri szakoktatás. Kiss Ferenc, a későbbi idők nagy erdésze így vall róla:

„... Vedres István, aki, lehet mondani, a szegedi erdők atyja, mert már 1790-ben benyújtott erdősítési javaslatában kiváló szakembernek mutatta magát... "Vedres István korát messze megelőző tudásához és szakmaszeretetéhez nem férhet kétség, az utókor Móra Ferenc írása nyomán mégis Kiss Ferencnek, a nagy utódnak adományozta az általa már Vedresnek kínált nevet.

Hosszú időn keresztül Szilberg György erdőmester vezette a Szeged környéki erdősítéseket. Több mint 25 éven keresztül dolgozott nagy lelkiismeretességgel. 1830. szeptember 25-én írt jelentése a többi között a következőket tartalmazza: ,Az alsóásotthalmi erdő 1807. évben kezdetett s azóta folytatódik a sivány homokokon az erdőhivatal által Csomorosnyárfával. Lebegő-nyár (Rezgő-nyár) és Fehér-nyár 1816. évtől kezdettetett ültettetni."

A szegedi erdőgazdálkodás színvonalára jellemző, hogy már 1835-ben készült egy olyan utasítás, amely a helyi viszonyoknak megfelelően szabta meg a gazdálkodás menetét. Az utasítás ásotthalmi vonatkozásai:

„Miután a mérgesi földön a kanadai nyárfák szépen díszlenek, az üres foltok beültetendők, s amennyiben telik, az Alsóásotthalomban, a Körös-folyó menti erdőknél is hasonló erdők telepítendők."

Az alsó-ásotthalmi erdő sarjakról való felújítása hasznosnak bizonyult, azért itt el kell kezdeni a favágatást. Kelet-északról délnyugatra 70-80 öl szélességben vesszőket kell ültetni, homokfúvásoknak meggátlása céljából.

A Rívó erdő homokjárta helyein a szaporán növő feketenyárt kell nagyobb mennyiségben telepíteni.

A Körösi erdőt kihasználandó, a vágások az eladás után azonnal, de legkésőbb április 15-ig kitakarítandók."

Az erdőtelepítések első, 1850-ig tartó időszakának eredményeként a homok megkötése jórészt sikerült (5506 kh-on van már erdő), azonban a fafajok megválasztása és a hozzánemértés következtében az erdők igen gyenge minőségűek voltak.

Az 1863. év december 13-án 24 órán át dühöngő „Lucaszél" annyira megmozgatta a homokot, hogy Szeged város szükségesnek látta a további erdősítést.

1868-72. között újabb területeket erdősítettek. Itt is a gyenge minőségű futóhomok megkötése volt a cél, hogy ezzel védelmet tudjanak biztosítani a környező mezőgazdasági területeknek. Illés Nádor (1871) Erdőtenyésztéstan című könyvében már felhívja a figyelmet, hogy futóhomokon nem az a cél, hogy minél értékesebb fafajokat telepítsünk, hanem először csak olyanokat, amelyek ott egyáltalán megélnek, és a talajokat javítják. Illés elsőként javasolja a feketefenyő telepítését homokra, s ezen kívül a homokfásítás terén a termőhely és a talaj megítéléséhez új módszert vezet be. A talaj elbírálásához legmegbízhatóbb eszközül a természetes növényfajokat tekinti.

1850-1885 között az akác vált uralkodó telepítési fajjá. Az erdők területe növekedett, minőségük javult, állapotuk azonban így sem volt kielégítőnek mondható.

Egyes tanyákon a gazdák is erdősítettek. Rókabögyösön Krisztin Pál 97 holdat telepített, ez azonban annyira rosszul sikerült, hitvány telepítés volt, hogy már 1885-ben kitermelték. Egy másik, jelentősebb telepítés a Süvegbokorban a Magyar családé volt, 1865 táján ez 209 hold területű. Ez is nagyobbára csomoros nyárfa és kevés akác. Ebben az időtájban a tanyák környékén is ültettek fákat. Szükségessé tette ezt a tűzifa hiánya is. A legtöbb tanyában banyakemence készült, amit leginkább szalmával fűtöttek. Hideg télen hajnalban és estefelé, tehát kétszer is be kellett a búbost gyújtani. A fűtésre sok szalmát használtak, amire az állatok takarmányozásán kívül a futóhomok megkötésében lett volna szükség. Évtizedek múltán a tanyák környéki fásításokból is nyertek annyi rőzsét, hogy a szalmafűtést korlátozni lehetett. (Szécsy, 1970.)

A szeged-királyhalmi Magyar Királyi Erdőőri Szakiskolát 1883. október 6-án Bedő Albert országos főerdőmester nyitotta meg. Szeged városa 665,5 hold (383 ha) területet adott át az iskolának kísérletezés céljaira, ami az átadáskor sívó homok volt, fehér- és feketenyárfa-ligetekkel. Teodorovits Ferenc erdőtanácsos, igazgató vezetésével az iskolának jelentő sikerei voltak a beerdősítéssel. A régi feljegyzésekből tudjuk, hogy a környéken kanadai és jegenyenyárból épületfát, feketenyárból itatóvályút, akácból épületfát, szőlőkarót, szerszámnyelet és rőzsét termeltek.

Az erdőőri szakiskola létrejöttével, továbbá az 1886. január elsején az erdők állami kezelésbe vételével lezárult a szegedi homokvidék beerdősítésének újabb fontos korszaka. Az erdőgondnoki tevékenységgel Kiss Ferencet bízták meg, s ezzel az erdőgazdálkodás új utakon indult meg. Kiss Ferenc megteremtette a korszerű erdőgazdálkodás alapjait, a külföldet megelőzve eddig nem alkalmazott eljárásokat, módszereket vezetett be.

Döntő fordulat következett be a fafajok felhasználását illetően: a silány erdőket korszerű akácosokká, tölgyesekké, fenyvesekké változtatta. Felkarolta a homok ősfáit, részben ki van taposva, kiszélesíteni a jelen kor van hivatva, melyhez segítséget a várható jövedelem, erőt a mindinkább reánk nehezedő szükség fog adni!"

Jakabbfy 1919. évi térképén több nagykiterjedésű erdőfoltot is jelöl, ezek a következők voltak:

1. Felső-ásotthalmi erdő

2. Ásotthalmi erdő (Erdőőri Szakiskola)

3. Pap-erdő

4. Új-Pálinkás-erdő

5. Öreg-Pálinkás-erdő

6. Mészáros-erdő

7. Kártyás-erdő

8. Pillich-erdő

9. Magyari-erdő

10. Bilisich-erdő

11. Rívó-erdő

12. Dobó-erdő

13. Kőrösi erdő

14. Krisztin-erdő

Az erdők legnagyobb része Szeged város tulajdonát képezte. Kivétel volt a Magyari-erdő, amelyet a térkép Magyari György szabadkai polgár nevére jegyzett be, a másik kivétel pedig az ún. Krisztin-erdőlehetett, amelyet valószínűleg a Krisztin család birtokolt, mert a nevükkel van feljegyezve.

A kevesebb földtulajdonnal bíró örökföldes gazdák földjein is találhatunk néhol kisebb erdőfoltokat, ami inkább az átokházi tanyasor parcelláira jellemző, a „szőlőhögyekön" egyáltalán nincsenek jelölve. Ezeket a „kiserdőket" azért ültették, hogy   „megfogják"   vele   a   homoktalajt. (Szalma, 1996.)

1925 és 1945 között egyre újabb területeket erdősítettek be, megkezdődött a magánterületeken is a fasorok, erdőfoltok telepítése. A fekete fenyőt erdei fenyővel váltották fel. Ebben az időben Kiss Ferenc mellett (akit 1939-ben a Szegedi Tudományegyetem díszdoktorrá avatott) Kerkápoly Géza és Gyarmathy Endre vezetésével folyt a munka.

„Kiss Ferenc az én szememben nem e világból való ember. Őbenne a fák lelke él, amelyeknek ura és királya .... A jóságnak olyan atmoszférája árad belőle, hogy az ember maga is jobbnak érzi magát, ha vele van. Ez a szürke fejű ember ... azzal játszotta végig életét, hogy erdőket ültetett a homokra, és arca verejtékével kertet csinált a sívó kopárból. Milyen nagy költő az az ember, aki ilyen képet tud álmodni, és milyen boldog lehet a költő, akit túlélnek az álmai."—fogalmazta meg Móra Ferenc.

Ezek az álmok döntő szerepet játszottak abban, hogy a vidék mai arculatát meghatározó erőtelepítések az országos átlagnál jóval nagyobb erdősültséget hoztak létre. Községünk Csongrád megye legerdősültebb települése.

Az 1960-as években a következő erdők voltak a község határában:

A fák nagy része akác, erdei- és feketefenyő.(Szecsy, 1970.) Jelenleg Ásotthalom területének közel 42%-a erdő. A 5117 hektárnyi erdővel borított terület faállományát 32%-ban feketefenyő, 24%-ban erdei fenyő, 23%-ban hazai nyár, 16%-ban akác, 3%-ban nemesnyár és 1-1%-ban kocsányos tölgy, illetve egyéb keménylombú fajok alkotják.

Az egykori természetes növénytakaró ma már csak a védett területeken lelhető fel. Természeti értékeink megóvása érdekében községünk nagy kiterjedésű külterületén hat természetvédelmi terület található. Ezek közül egy országos, öt pedig helyi védettséget élvez.

Természetvédelmi területeink

Az Ásotthalmi láprét (Csodarét) — legjelentősebb természetvédelmi területünk — 95 hektáron terül el. Az 1840-ből származó Giba Antal-féle térkép három jól elkülöníthető növényzettípust ábrázol a Csodaréten: nádas, vizenyős terület, láprét és a legmagasabb térszínen sztyepprét. Gyakorlatilag ezek a részek ma is jól elkülöníthetők, figyelembe véve azt a változást, hogy a vizenyős terület nagysága felére csökkent az idő folyamán, s a szárazgyep határa kitolódott. A környékbeli tanyákon élők sok éven keresztül kaszálták a rétet, vagy teheneiket, lovaikat kicsapva legeltették, a semlyék erre legalkalmasabbnak látszó déli oldalán pedig épületeikhez agyagos vályogot termeltek ki. A századfordulón a közeli Kiskezű-tanyában hatalmas juhnyájat tartottak. A juhász kunyhója éppen a mai védett terület határán belül volt. 1942-ben készült el a területen átvezető csatorna, mely ma is használatban van. Ettől kezdve lényegében megszűnt a nyár közepéig is kitartó időszakos, de rendszeres vízborítás. Az ötvenes évek elején a Szegedi Állami Gazdaság vette birtokába a semlyéket. Az intenzív mezőgazdálkodás alól megmenekült a terület, extenzív rét- és legelőgazdálkodást folytattak rajta: évente egyszer, júniusban kaszálták. A környék botanikai felmérése már a múlt század végén elkezdődött, s a század eleji szakirodalmakból, Degen Árpád, Lányi Béla, Lengyel Géza, Rapaics Raymund és Magyar Pál munkáiból részben már ismertek voltak a Csodarét tágabb környezetének növénytani értékei. A nyolcvanas években került a rét alaposabb vizsgálat alá, s ekkor derült fény újra csodás növényvilágára Fűzné Kószó Mária ásotthalmi pedagógusnak köszönhetően, aki több százas, több ezres nagyságrendű állományokban bukkant növényritkaságokra, s ő tett javaslatot 1988-ban a védelem alá helyezésére. 1989 márciusa óta országos jelentőségű természetvédelmi terület.

Méltán nevezik a botanikusok Csodarétnek (az elnevezés Csongor Győző tanítványától, Benke Ferenctől származik), hiszen csak valóságos csoda óvhatta meg a területet napjainkig, másrészt pedig ezen a nem egészen százhektárnyi területen 15 védett növényfaj figyelhető meg. De ami nem védett, az is szemet gyönyörködtetően szép. Ha valaki nem tudja előre, mit rejt a terület, nem lát rajta semmi különöset. Ám a figyelmes látogatók számára kora tavasztól őszig folyamatosan tárja fel virágpompáját a rét. Vegyük sorba, mit is láthatunk!

Február végén, március elején apró, öt-tíz centiméteres, feltűnő színű növénykére figyelhetünk fel. Ez az egyhajúvirág. Mivel a tavasz első hírnökei közé tartozik, hírvirágnak és tavaszkikericsnek is nevezték. Ma használatos neve a hagymagumóit borító, durvább felületű hagymapikkelyekre utal. Lepellevelei élénk rózsaszín, lilás, ritkán fehér színűek. Magyarországon sajnos eltűnőben van, fokozottan védett növény. Az itteni állománya az országban az egyik legjelentősebb. Mintegy harmincezer tő található belőle a réten, bár ennek bizonyos években csak töredéke hajt ki. Aki egyszer látta, biztos, hogy, ha teheti, a következő évben sem mulasztja el megfigyelni a virágzást, a sok-sok apró lilás virág látványa felejthetetlen élményt nyújt.

Ugyanebben az időben nyílik a lappangó vagy törpesás. Márciusban nyílik az epergyöngyike, az egyenes ikravirág, a szarvacskás és a lápi pitypang, a mocsári gólyahír, a homoki és a kunkorgó árvalányhaj valamint a serevényfűz. Április-májusra jellemző az orchideafajok tömeges virágzása. A rét fokozottan védett ritkasága a pókbangó. A többi bangótól a megnyúlt mézajkon található H alakú kopasz folt különbözteti meg. A kosborok közül megtalálható itt az agárkosbor, a mocsári kosbor, a vitézkosbor és a poloskaszagú kosbor. Az agárkosbor a legkorábban, már április közepén virágzó kosbor. A poloskaszagú kosbor jellegzetes poloskaszaga csak a teljesen kinyílt virágnál érezhető. A terület zsombékos részein tömegesen virít a pókbangó virágzásával egy időben két nősziromfaj, a szibériai nőszirom és a fátyolos nőszirom. Mindkét faj feltűnő, nyúlánk termetű, kékeslila színű. Május-júniusban virágzik a szúnyoglábú bibircsvirág. Lilás virága erős illatot áraszt.

Június elejétől június végéig jelennek meg a vitézvirág virágai. Június közepétől virágzó növényritkaság a fokozottan védett mocsári kardvirág, melynek ez a legnagyobb magyarországi állománya. A virágállomány harminc százaléka itt található. Nyáron virágzik még a buglyos fátyolvirág, a koloncos legyezőfű, a mezei varfű, a magyar szegfű, a buglyos szegfű, a magyar imola, a Sadler-imola, a takarmánybaltacim, a pusztai kakascímer és az ágas homokliliom. Nyár végén, ősz elején virágzik a fehérmájvirág. Az alacsony termetű, apró fehér virágú növényt a népi gyógyászatban máj- és epepanaszok gyógyítására használták. Mára száma megfogyatkozott, így védett növény. Szeptember elejétől október közepéig az őszi vérfű és a kékperje társaságában virágzik a kornistárnics, melyet tüdőtárnicsnak is hívtak, mert egykor a tüdőbaj gyógyítására használták. Égszínkék virága szép őszbúcsúztató.

Állatvilága is igen népes. A terület teljes feltérképezésére még nem került sor, de számos csigafajt, több mint száz kabócafajt és a bogarak közül is mintegy háromszázötven fajt sikerült már a szakembereknek meghatároznia.

A hüllők közül gyakran látható a zöld és a fürge gyík. A nádasban egy-egy pár barna rétihéja, a közeli tanya melléképületében búbos banka, a raktárépületben kuvik költ, de él itt cigánycsuk, búbos pacsirta, mezei pacsirta, nádirigó, foltos nádi poszáta, sárga billegető és a gyomosabb részeken fácán is. Ezeken kívül számos faj figyelhető meg a réten, melyek a környéken költenek, és a rétet táplálékszerzés céljából keresik fel (például szalakóta, vörös vércse, dolmányos varjú, barázdabillegető, tengelic). Az emlősök közül leggyakrabban őzzel találkozhatunk, hét-nyolc egyedből álló csoportban látogatják a rétet és a környező területet.

Természetesen a felsoroltakon kívül más állatcsoportok is élnek a réten, a fent említett fajokat kedvcsinálónak említettem a gazdag állatvilág megfigyeléséhez. Ez a kis terület hétről hétre mindig újabb csodáit mutatja meg, emiatt szakemberek, főiskolások, egyetemisták is „csodájára járnak". S az sem véletlen, hogy 1998-ban a legjelentősebb botanikai lelőhely kategóriában elnyerte a Boros Ádám-díj közönségdíját.

A terület több úton is megközelíthető. Ásotthalomról indulva az 55-ös főútról a 27-es kilométerkő előtt jobbra egy műútra kell kanyarodni, majd a sertésteleptől földúton folytatva utunkat mintegy két kilométer megtétele után jutunk el a Csodarétre. Szegedről indulva az Ásotthalmot Kissoron át megközelítő autóbusszal a kissori tanyákig kell utazni, majd a buszmegállótól jobbra, a földúton kb. harminc perces sétával érhetjük el a kaszálórétet.

Még egy fontos dologra szeretnénk felhívni figyelmüket. A terület páratlan természeti értékei miatt oktatási és kutatási mintaterület, csak engedéllyel és szakvezetéssel látogatható.

Az ásotthalmi fehérnyáras Kiss Ferenc-emlékerdő Csongrád megye védett értékei közül a legnagyobb múltra tekint vissza. A 16 hektáros természetes fehérnyáras Kiss Ferencnek állít emléket. Az ő zseniális gondolata volt, hogy meghagyjon a pusztaság legérintetlenebb szakaszán egy erdőtagot ősi állapotában. Javaslatát annak idején így summázta: „Nézzük, mire megy az erdőönmagától ezen a homokon!". 1944-ben nyilvánították védett területté. Azóta semmilyen emberi beavatkozás nem történt az erdőben, csak a természet alakítja. Kiss Ferenc 1952-ben bekövetkezett haláláig személyesen ügyelt a terület védettségére. 1977. november 26-án a DEFAG és az Országos Erdészeti Egyesület emlékoszlopot állíttatott a „szegedi erdők atyjának" emlékére, bronz domborműve Cs. Kovács László alkotása.

Az emlékerdő kora 90-100 évre tehető. Gyökerestől kidőlt vagy derékba tört nyarak korhadó törzseivel, a pusztító szélviharok és — sajnálatos módon — (az 1993-ban bekövetkezett) tűz emlékeivel találkozhatunk, hiszen ez több mint 100 éve nem bolygatott terület. Az emlékerdő egykor egy gyöngyvirágos tölgyes helyén alakult ki. Faállománya több mint 80 százalékban őshonos fehér- és szürkenyár. A környező fenyő és akácerdők magját a szél behordja az emlékerdő területére, és ebből kisebb-nagyobb erdei fenyő, feketefenyő és akác foltok alakulnak ki. A cserjeszintet egybibés galagonya, fagyai, sóskaborbolya alkotja, s e szint különleges értékű növénye a környéken ismeretlen veresgyűrű-som. Az erdő árnyas gyepszintje jellegzetes homoki lágyszárúakban (homoki ternye, homoki keserűfű, sovány csenkesz, homoki pimpó, pusztai kutyatej) igen gazdag. Az északi fekvésű erdőszéleken, a humuszosabb talajon előfordul a fehérvirágú koloncos legyezőfű és az aprónövésű, ámulatba ejtő szépségű sárga színű homoki nőszirom (mely Ásotthalom címerében is látható). Az erdei tisztásokat serevényfűz bokrai fedik, a homokbuckákat pedig kunkorgó árvalányhaj díszíti. Megkapó látvány, mikor a buckatetőkön fénylő bugáit hullámoztatja a szél. A tisztások soványabb homokján két ritka szegfűfaj vonja magára a figyelmet: az egyik a kipusztulóban lévő tartós szegfű, a másik a gyakran még októberben is nyíló, fehér, illatos és rojtos szirmú kései szegfű.

A bajai országúton a 36-os km után egy éles jobbkanyarban dél felé széles földút vezet át az erdőn. Az erdő túlsó végétől jó százméternyire találjuk az ásotthalmi Ültetett-erdőt. Az emlékerdőtől nyugatra fekvő, mindössze 2 hektáros terület szintén 1944 óta élvez védelmet. Szeged városa több mint száz évvel ezelőtt határozatot hozott az elpusztult homoki erdők pótlására. Ezen erdők létesítése egyszerre több célt is szolgált. A gazdasági haszon mellett elősegítette a pihenést, az üdülést, és éghajlatjavító hatása is volt. Az e század elején telepített erdő itt megmaradt foltja jelentős értéket képvisel. Itt találhatók a környék legszebb homoki erdőtípusai. Hatalmas méretű, a harmincméteres magasságot lényegesen meghaladó, nagyrészt még egészséges szilek, platánok, tölgyek, fekete diók találhatók benne, és — ami ezen a tájon nagyon ritka — ágtiszták, vagyis 15-20 méteres törzsmagasságig egyetlen ág sincs a törzseken. Különlegesség még a szilek lefelé erősen vastagodó bordás törzse, ez az úgynevezett gyökérterpesz. Sajnos, az utóbbi 20 esztendőben az erdő déli részéről kipusztultak azok a 40 méteres magasságot is elérő feketenyárak, melyeknek törzsmaradványait még fellelhetjük az erdőben.

A Bogárzó-rét, a Kiss Ferenc Emlékerdőtől északra elterülő, jól körbehatárolt medence valamikor az Alsóvárosi puszta része volt. Helyét korábban nagy kiterjedésű tó borította. Jakabffy Lajos 1919-es térképén még szerepel a Bogárzó-tó. Kiss Ferenc egyik tanulmányában Alsótanya legmélyebb vizű tavaként említi, mely az 1903-1904-es években teljesen kiszáradt. A területet a csatornázásig állandó vízfelület borította.

A csatornázás az 1960-as években kezdődött el, és ma már az egykori tómedret csak a nádasok jelzik. Sajnos nemcsak a tójelleg szűnt meg, hanem a nedves élőhelyek is erősen beszűkültek. Az egykori tómedret három oldalról részben mesterségesen telepített fenyvesek, részben természetes eredetű szürkenyárasok és egy nagyon szép gyöngyvirágos tölgyes keretezi. A terület felfedezője Csongor Győző, aki 1992-ben publikálta a terület ritkább és védett növényeit. Szemléletes leírásában a következő olvasható:

„Említésre méltó a tájképileg jellemző rekettyék csoportja. A Bogárzó végén gyöngyvirágos tölgyest, vegyes állományú fehérnyárast, a nyárfák közül kimagasló, idetelepített hatalmas nyírfát találunk, s az egész tájat fejedelemként uralja mint Jelfa" egy óriás vénic szil (Ulmus laevis) „ sok vihart átélt" példánya."

A mélyebb fekvésű részeken fűz-nyár ligeterdő-foltok, fűz-rekettyék, a tisztásokon nyárfák ékesítik a tájat. A védett növények közül tömeges a mocsári és a poloskaszagú kosbor.

Egy homokdomb oldalán található az Alföldről már kipusztultnak tartott csipkés gyöngyvessző. Kiemelkedő jelentőségű a széleslevelű nőszőfű előfordulása. Nedvesebb helyeken mindenütt megél a mocsári nőszirom.

A rovarvilág számos védett faja került elő a területről, köztük az imádkozó sáska, a kis szarvasbogár, a pompás virágbogár. A védett kétéltűek és hüllők közül előfordul a zöld levelibéka, a pettyes gőte és a vízisikló. A nádasok és a mélyebb fekvésű rétek fontos táplálkozó területei a környék védett vízimadarainak.

A 460 ha területű rétet Ásotthalom önkormányzata 1993-ban helyi jelentőségű védett területté nyilvánította.

A Süveg-Magyari-erdővel kapcsolatos levéltári és terepi kutatásokat szintén Dr. Gaskó Béla végezte el, s ő javasolta a terület védelem alá helyezését is. A Magyari-erdei homokbuckák azon ritka térszíni formák közé tartoznak, amelyek őrzik a régi Szeged-alsótanyai táj jellegzetes arculatát. Az 1747-ben készült Kaltschmidt Ábrahám-féle térképen a Körös-ér északi partja mellett egy nagyobb és két kisebb buckasor látható. Feltehetőleg a kisebb buckasorok közül az északi azonosítható a későbbi Magyari-erdő helyével.

A hajdan kiterjedt homokbuckás sorsát a terület erdősítése pecsételte meg. Napjainkban mindössze a főnyiladék két oldalán található három homokdomb őrzi a régi idők emlékeit. Az 1960-ban telepített fekete fenyőt kitermelték, jelenleg szürke és fehérnyár sarjad a területen.

Érdekessége az erdőnek a közönséges édesgyökerű páfrány előfordulása, mely ritka faj az Alföldön. A lombsátor résein átszűrődő napfényben pompázik a piros madársisak, mely a nyárasok jellemző védett növényfaja. Gyakori a vörösbarna nőszőfű előfordulása is.

A buckákon elszórtan látható az egybibés galagonya és az akác. A buckák védett növényei a báránypirosító, a homoki vértő, a homoki fátyolvirág, a homoki kikerics és a homoki árvalányhaj, melynek több tízezres tőszámú állománya összefüggő mezőket alkot. A területről számos védett bogárfaj ismeretes. A 17 hektáros terület 1995 óta élvez helyi védettséget.

A Rívó-erdő természetvédelmi szempontból történt feltérképezése Dr. Gaskó Béla nevéhez fűződik. Neki köszönhetők az erdővel kapcsolatos alábbi információk.

A mai Rívó-erdőhelyén Kaltschmidt Ábrahám 1747. évi térképén az Engi homok buckái sorjáztak. Az 1783-as I. katonai felmérés megfelelő szelvényén a Körös-ér mellett széles sávban mocsaras területet jelez a térkép. Erdőnek ekkor még nyoma sem volt, azt csak később (1801-től kezdődően) telepítettek ezen a vidéken. Pillich József 1809-ben már 657 hold erdőről tesz említést Rívóban.

Az 1840-es és 1850-es évek térképein már jól kirajzolódik az egykori Engi homokon létesített Rívó-erdő.

Napjainkban az erdő déli csücskében meghagyott 3 idősebb tölgyfolt idézi a vidék egykori hangulatát. A 80 év körüli pusztaitölgyes-jellegű foltok fiatalabb erdeifenyő-, szürkenyár- és akácültetvények közé ékelődnek. Az egyik tölgyesben és a vele határos szürkenyárasban tavaszi hérics található. Ennek a védett növénynek Csongrád megyében ezen kívül mindössze két biztos lelőhelye ismert (az egyik a Csodarét közvetlen közelében, de már a védett részen kívül található ún. Tandari-rét). Védett növényfaja az erdőnek a törpe nőszirom, mely szintén ritkaságnak számít Csongrád megyében, és az elszórtan sokfelé fellelhető tarka sáfrány is. Az erdő értékes területe az a 2 ha-nál alig nagyobb feketefenyves, mely az egyhajúvirág lelőhelye.

Védelemre tervezett terület az a szántóföldekkel szabdalt, fűzlápokkal tarkított semlyékes, mely az erdőhöz déli irányból csatlakozik. Tavasszal tömegesen virít itt a mocsári gólyahír és a mocsári kosbor. Gyönyörködhetünk a buglyos szegfű, az epergyöngyike és a budai imola szépségében is.

A terület sok ízeltlábú fajnak ad otthont, élőhelye számos kétéltűnek és hüllőnek. Többek között pettyes gőte, vöröshasú unka, zöld és fürge gyík, mocsári teknős növeli az itteni élővilág változatosságát. A különféle fán fészkelő madarak szintén megtalálják itt zsákmányukat. Költ itt egerészölyv, karvaly, vörös vércse, barna rétihéja.

1995-ben a Rívó-erdő 10 ha-os területrészét önkormányzatunk Dr. Gaskó Béla javaslatára helyi jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánította.

Remélhetőleg e vidékek (az Ültetett erdő kivételével, de az Átokházi tőzegbánya területével bővülve) a környező települések nyolc területével együtt képezik majd a Körös-éri Tájvédelmi Körzet országhatáron belüli részét. Ezek az értékek már eddig is részben helyi vagy országos védelmet élveztek, de a szakemberek a hatásosabb oltalom érdekében szeretnék a Kiskunsági Nemzeti Park kezelésében tájvédelmi körzetté minősíttetni őket. A határon túl, a Körös-ér jobb partján ugyanolyan értékek vannak — esetenként nagyobb területen —, mint a magyarországi bal parton. Ez ösztönözte még 1995-ben a magyar és a jugoszláv környezetvédelmi minisztert egy szándéknyilatkozat megtételére a határon átnyúló, közös tájvédelmi körzet megalapításáról. Ebbe azonban sajnos beleszólt a háború. Így ma csak reménykedhetünk, hogy most, amikor végre már elhallgattak a fegyverek, az egykori közös szándék is megvalósul.

„Nekünk, ásotthalmiaknak, szerencsénk van, hogy apáinktól, nagyapáinktól ilyen természeti környezetet örököltünk. Ez egyben arra kötelez bennünket, hogy ezt az örökséget megbecsüljük és továbbfejlesszük.", fogalmazta meg Polner Frigyesné erdőmérnök.

(Természeti értékeinkről a kötet végén találhatnak néhány színes fényképet.)

IRODALOMJEGYZÉK:

Andrési Pál — Fűzné Kószó Mária: Homokvilág Szeged közelében (Búvár, 1993/3.)

Andrási Pál: A kora tavasz hírnöke, az egyhajúvirág (Élet és Tudomány, 1995/ 9.)

Andrési Pál: A szakiskolai tanulmányi erdő (in: 115 éves az erdészeti szakoktatás Ásotthalmon, 1999.)

Ásotthalom Községi Önkormányzat Képviselőtestületi Jegyzőkönyve, 1995. január 26.

Ásotthalmi Láprét Természetkalauz, szerk. Kincsek Irén

Az Ásotthalmi Erdészet erdőgazdálkodási ütemterve, 1978.

Dr. Bodrogközy György: Természetvédelem Csongrád megyében (Szeged, 1974.)

Csete Sándor: Az ásotthalmi láprét természetvédelmi terület botanikai leírása és növénytársulás-transzformációinak vizsgálata klasszikus cönológiai módszerekkel (Diplomamunka, Szeged, 1997.)

Firbás Oszkár: Szeged város erdőgazdálkodásának történetéből (in: Az erdőgazdálkodás története Magyarországon, szerk.: Kolossváry Szabolcsné, Akadémiai Kiadó, 1975.)

Garami László: Védett természeti értékeink (Medicina, 1993.)

Dr. Gaskó Béla: Védetté nyilvánítási tervezet Ásotthalom területén (kézirat) Készült az Ásotthalmi Községi Önkormányzat megbízásából, Szeged, 1995.

Juhász Árpád: Évmilliók emlékei (Gondolat, 1987.)

Juhász Antal (szerk): Mórahalom (Mórahalom, 1992.)

Kiskunságtól a Sárrétig, A Dél-Alföld természeti értékei, szerk.: Rakonczay Zoltán (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987.)

Kiss Andrea: Ásotthalom idegenforgalmi adottságai és lehetőségei (Szakdolgozat, 1998.)

Kiss Ferenc: Az Alföld fásításának kérdéséhez (Budapest, 1922.)

Magyarországi települések védett természeti értékei, szerk.: Tardy János (Mezőgazda Kiadó, 1996.)

Magyar Pál: Alföldfásítás II. (Budapest, 1961.)

Polner Frigyesné: Ásotthalom erdőgazdálkodása (Kézirat, 1999.)

Szalma Erika: Ásotthalom község közigazgatási területének birtokviszonyai a XIX. sz. közepétől 1919-ig (Szakdolgozat, Szeged, 1996.)

Tomatás Gabriella: Ásotthalom adottságai és a szabadidő-turizmussal kapcsolatos lehetőségei (Szakdolgozat, 1999.)

Várvölgyi Pál: A Körös-ér tizenhárom foltja (Búvár, 1999/6.)

BÖRCSÖK SZILVESZTER - MAKRA JÁNOS - ZSOLNAI JÓZSEF

A HATÁR FÖLDRAJZI NEVEI

Az Ásotthalmon összegyűjtött és feldolgozott földrajzi nevek száma 206. Ebből fejezetünk 126-ot mutat be. Azokat a földrajzi neveket hagytuk el, amelyeket kevesen, vagy alig ismernek, továbbá azokat, amelyek a közérdeklődésre kevéssé tarthatnak számot.

A földrajzi nevek összegyűjtését 1955-ben kezdte Zsolnai József. A gyűjtést és feldolgozást 1958-ban fejezte be. Dolgozatába 110 nevet vett fel. 1964-ben a korábbi névanyagot újabbakkal egészítette ki, és tudományosan, a földrajzi névismeret szempontjából elemezte.

A gyűjtéshez újabb adatokat Börcsök Szilveszter, Juhász Antal és Makra János szolgáltatott. Kiegészítő gyűjtésükkel részben pontosabbá tették Zsolnai adatait, a nevekhez fűződő néphagyomány feltárásával pedig sokakban gazdagították azt. A gyűjtők mind a neveket, mind a rájuk vonatkozó néphagyományt saját megfigyeléseik és idős ásotthalmi emberek meghallgatásával jegyezték fel.

A nevek közlésénél a következő sorrend szerint jártunk el. Valamennyi név sorszámot kapott. Ezek a mellékelt térképen találhatók. (A térképre a sorszámok nem a földrajzinév-kutatásban szokásos óramutató-járásnak megfelelően kerültek). A sorszám után közöljük a név köznyelvi, és ha van, nyelvjárási alakját. Ezután helymeghatározást adunk. Majd adatokat közlünk a név keletkezésére ill. a név által jelölt hely, település, vagy egyéb felszínforma jellemzésére. Ahol tudunk, néphagyományt is közlünk. Ezt nyelvjárási lejegyzésben adjuk, de nem ragaszkodunk mereven — lévén munkánk célja elsősorban az ismeretterjesztés, a szülőhely iránti szeretet ápolása — a nyelvjáráskutatásban honos fonetikai hűséghez. Tehát nem jelöljük következetesen a mássalhangzó-kieséseket, a hasonulás és összeolvadás megannyi esetét. Ugyancsak nem jelöljük a mássalhangzó-rövidülést. A magánhangzóknál feltüntetjük az ő-ző és az é-ző alakokat.

A nevek jól mutatják a terület tanyás jellegét. A teljes névanyagban (206 név) 41 a tanyanév, 21 a határrésznév, de következtethetünk a művelési ágakra is, a jelenlegiekre és a korábbiakra is. Hisz 30 erdőnév van. A járás utótagú nevek mutatják, hogy korábban pásztorkodás folyt a terület nagy részén. Hogy a nagy területű Ásotthalmon több kisebb tanyaközpont kialakításának a lehetősége fennáll, azt még a nevek is bizonyítják. 16 tanyai házsor kapott nevet.

Hisszük, hogy a figyelmes olvasó előtt szinte megelevenedik a táj, gondolatban végigjárja a már ismert területet, amely mostoha viszonyai, nagy távolságai ellenére is kedves, hisz nagyszüleink, szüleink formálták arculatát, nevezték el fáit, útjait, házsorait, tanyáit. Az elnevezések mögött felismerhetjük tréfálkozó kedvüket, küzdelmüket a homokkal, a vidékkel.

Megjelent az Átokházától Ásotthalomig (1970.) c. tanulmánykötetben

1. Alsó-ásotthalmi erdő— Bogárzószéltől délnyugatra, a községtől északkeletre elterülő erdő. Valószínű, hogy ültetését 1805-ben Pillich József indította el.

2. Aranyhegy, Aranyhögy— Kissortól nyugatra levő, szőlővel beültetett terület.

3. Átokháza — Ásotthalom községtől nyugatra fekvő, Kelebiával határos terület. Ez az ásotthalmi határ legrégebben benépesült része. Az 1840-es években készült Giba-féle térképen fölbukkan Szatyalag elnevezése is. Inczefi Géza kutatásai szerint a helynév a kun eredetű Altuk családnévből származik, a településjelentésű -háza hozzátoldásával. A Kunsághoz tartozó Átokháza puszta nevére vonatkozóan ez a fölfogás elfogadható. De a szegedi Átokháza eredetét illetően valószínűbbnek tartjuk Ferenczi János tanító véleményét: „Átokháza vagy Szatyorlak (?), hogy a szabadkaiaknak a szegedi határba való becsapásait megakadályozza város, e futóhomokot kiosztotta tanyaföldnek, s mivel az több évig nem termett semmit, azért nevezték el az ott lakók Átokházának." (Szegedi helynevek. Magyar Nyelvőr 1873. 95.) Ezt a magyarázatot néhány ott élő idős ember emlékezete is alátámasztja.

4. Átokházi szikeltút, Átokházi székesút — Gátsortól északnyugatra, a bajai műutat Átokházával összekötő szikelt út.

5. Bach-kápolna, Bak-kápolna — a bajai műút mellett, a községtől északnyugatra fekszik. Bach Bernát gazdag szegedi polgár építtette az 1920-as évek elején.

6. Bajai út — a község határának északi részét átszelő, Szeged-Baja közötti országút. 1961-ben szélesítették és portalanították. Helymeghatározásra használják, pl.: „ott van a bajai út jobb oldalán, a Kosár tanya mellett".

7. Baromjárás — a községtől északkeletre, a Bogárzószéltől délnyugatra fekvő terület. Elnevezése a hagyományos külterjes állattartás emlékét őrzi. Az 1920-as években parcellázták föl városi kisbérlőknek.

8. Bérci — a Kőröséri erdőtől északra elterülő vízállásos, nádas, semlyékes terület.

9. Bilisich, Bilisics — a Halastelek és Rókabögyös között található szőlő, szántó és vízállás összefoglaló neve. Van Bilisich-erdő és Bilisich-tó is. A terület névadója a Belosevics szabadkai bunyevác család.

10. Birkajárás — Átokháza és a Felső-ásotthalmi erdő között elterülő legelő, amelyen birkafalkákat legeltettek. A járás utolját 1912-14 között osztották ki városi bérföldnek.

11. Bogárzó— a községtől 5 km-re északra fekvő tó, amely a régi Baromjárás szélére esett. Eredetére vonatkozóan a néphagyományt idézzük: „Nyáron, nagy melegben a bögöly, a légy kínozza a marhát. Ilyenkor mondjuk, hogy bogárzik a marha. A jószág fölcsapta a farkát és rohant a tóba az egész falka. Azután nem bántották a legyek a jószágot".

12. Bogárzószél— a Bogárzó tó közvetlen környékén elterülő szántóföldek neve. Az itt levő, hajdani Rieger-iskolát ma Bogárzószéli iskolának nevezik.

12. Bogárzói csatorna — a Bogárzó tó vizét elvezető mesterséges csatorna, amely száraz időben teljesen kiszárad.

13. Bokor-erdő, Bukor-erdő— Bogárzószéltől északnyugatra, a rúzsai határ közelében található. Elnevezését a területet birtokló telepítő gazdáról kapta.

14. Bokor-kereszt, Bukor-köröszt— Rókabögyöstől keletre található kőkereszt. Bokor Zoltán volt földbirtokos állíttatta.

15. Bokor-tanya, Bukor-tanya — majorság a községtől délre, kb. 4 km-re. Bokor Károly földbirtokos építtette, 1870 körül, ma a Szabadságharcos Tsz tulajdonában van.

16. Bokor-szőlők, Bukor-szöllők— Rókabögyöstől keletre fekvő szőlőtelepítés, amely a Bokor család tulajdonában volt. Sok tanyai ember járt ide napszámba 1946 előtt.

17. Bögyös — a Rókabögyös elnevezésű határrészt a rövidség kedvéért gyakran nevezik így is. Részletesebben 1. Rókabögyös.

18. Bucka — a községtől nyugatra, az országhatár közelében levő kietlen, sivár, homokbuckás terület, némely részét szőlővel hasznosítják. Eredetileg a Magyari földbirtokos családé volt.

19. Búcsúhegy, Búcsúshögy— a Bogárzószélen fekvő füves homokdomb. Nevét onnan kapta, hogy a Vodicára (Baja környékére) igyekvő búcsúsok ezen a dombon pihentek meg.

20. Cirok sor— a kőröséri szikelt út végén levő Vér-sor más elnevezése. Nevét onnan kapta, hogy a Vér-soriak télen ciroksöprűket kötöttek.

21. Czöndör-tanya — a községtől délre, 4 km-re fekvő tanya, melyet Czöndör Pál gazdálkodó 1901-ben építtetett.

22.   Csárdaföld, Csárdafőd — a határ legdélibb csücskében, az országhatár mentén elterülő szántók és szőlők neve. Itt volt a Kőrösi csárda, amely már az 1840körül készült Giba-féle térképen is szerepel. A közeli tanyavidék népe ide járt mulatni. A néphagyomány szerint Rózsa Sándor is sokszor megfordult a csárdában.

23. Csehó-sor— dűlőút a Kőröséri erdőtől kb. 1 km-re, keleti irányban. Megnevezése onnan származik, hogy a soron a legtöbb tanyában a Csehó család tagjai laktak.

24. Csemetekert — faiskola a község belterületéről délnyugatra a Bilisics-tó mellett. Ma az Állami Erdészet kezelésében van, amely különösen sok fenyőcsemetét nevel.

25. Csikó-legelő— a Gátsortól északra elterülő szántóföldek régebbi elnevezése. Arra utal, hogy ezt a területet a puszta föltöréséig csikókkal legeltették. Néphagyomány: „Halastelek az én gyerökkoromban járás volt. Apám mondta, hogy régebben csikókat legeltettek rajta. Azután baromjárás lött." (B.G.)

26. Csikós semlyékje — a Kaltschmidt Ábrahám 1747. évi szegedi határtérképén a mai Ásotthalom délkeleti részén fekvő semlyékes terület. Valószínűleg családnévi eredetű. Kihalt helynév.

27. Csikóshegy, Csikóshögy — Ásotthalom északkeleti részén, a rúzsai határnál levő homokdomb. Néphagyomány: „Azért lőtt Csikóshögy, mert a ménösjárási, mög a keresetjárási csikósok azon tanyáztak." (B.G.)

28. Deák erdő, Déják erdő— a községtől északnyugatra eső erdészeti szakiskolai erdő más elnevezése. Néphagyomány: „azér neveztük Déják erdőnek, mert ott mindég dejákok tanútak". (B.R.)

29. Deszkakerítéses ház, Deszkás ház — tanyaház Rókabögyöstől északkeletre, a községtől vezető műút mellett. Elnevezése onnan ered, hogy a ház deszkával van bekerítve, ami Ásotthalmon egyébként nem szokásos. 1919-ben előtte húzódott az ideiglenes országhatár.

30. Dobó-erdő— Rókabögyöstől keletre, a kisvasút mentén fekvő erdő. Kiss Ferenc szerint a múlt század közepe táján telepítették.

31. Dögkorlát erdő, Dökkolláti erdő— a Rózsafától északnyugatra kb. 1 km-re fekvő kisebb erdő. Elnevezése onnan származik, hogy a közlegelőn elhullott állatokat ott földelték el, és a dögtemetőt korláttal határolták körül.

32. Dugonics-erdő— az ásotthalmi határ északi részén, a Felső-ásotthalmi erdőtől északnyugatra eső erdőség. Nevét a szegedi Dugonics családról kapta.

33. Erdészeti Szakiskola — 1882-83-ban épült Tisza Lajos szegedi kormánybiztos kezdeményezésére. 1883. október 6-án avatták. Az iskolának nagy jelentősége volt a Duna-Tisza-közi homoki erdők létesítésében, telepítésében.

34. Egyetem-dűlő— a Baromjárás közepe táján húzódó dűlő, amelynek földjeit 1924-26 között parcellázta föl Szeged városa. Nevét onnan kapta, hogy a befolyt haszonbérösszegeket a város egyetemi építkezésekre fordította.

35. Engi-homok— Kaltschmidt Ábrahám 1747. évi szegedi határtérképén a mai Ásotthalom délkeleti részén elterülő sívány homokság. Családnévi eredetű, ma már kihalt helynév.

36. Fehérház—1848 előtti királyhalmi gazdaház. 1853-ban itt nyílt meg ideiglenesen a királyhalmi iskola. A hagyomány szerint nevét onnan kapta, hogy a környéken egyedül ez a ház volt fehérre meszelve.

37. Felső-Ásotthalmi erdő— a bajai műút mentén húzódó nagyobb erdőség. Az 1840-es években már kiterjedt erdőséget alkotott.

38. Fogasék gödre, Fogas-gödör — a Kőröséri erdőtől délkeletre, az országhatár közelében levő gödör. A Fogas család birtokában itt legelő volt, amelynek szikes részén a tanyaiak vályogot vetettek. így keletkezett a gödör.

39. Gátsori szikelt út, Gátsori székesút — a bajai műutat Gátsorral összekötő szikelt út neve.

40. Gátsor — a belterülettől nyugatra levő, északnyugat-délkelet irányú, kb. 4 km hosszú tanyasor. 1880 táján kezdték osztani. Elnevezése valamilyen védőgát emléke lehet, amit a Kőrösér kiöntése ellen emelhettek.

40/a. Gátsarok, Gáccsarok — Gátsorba északi részén két út torkollik: az iskola mellett a határfelőli dűlőút, ettől pár száz méterrel északra a bajai útról vezető szikelt út. E két merőlegesen betorkolló út környékét nevezi az idevaló nép Gátsaroknak.

41. Halastelek — a községtől nyugatra, Gátsortól északkeletre fekvő terület. Néphagyomány: „Halastelek járás volt, a Rúzsák legeltettek ott. Lőhettem olyan 12-13 éves, amikor kiadták árendába (1886-ban született). Volt ott egy kút, abban halat is fogtak, édösapám mutatta, de én mán csak a gödröt ismertem, halasgödörnek hittuk." Területén a talajvíz ma is hamar fölszökik. Az 1900 táján itt épült iskolát ma is Halasteleki iskolának nevezik.

42. Harmincéves földek — azokat a bérföldeket nevezték így, amelyeket Szeged városa a múlt században 30 évre adott haszonbérbe. Ilyenek voltak Keljfelhegy és Kőrösér környékén.

43. Határút — a községtől délre, Rókabögyös felső részén húzódó széles, homokos út, 1919-ben ideiglenesen itt húzódott az országhatár.

44. Hatrongyos — Gátsortól nyugatra, az országhatár közelében fekvő rossz homokföld. Néphagyomány: „Rossz, parlagföld volt, Törley pezsgőgyárosnak volt ott birtoka. Kiadta munkálni a földet. Jött hat szabadkai bulgárkertész, de ők sem boldogultak. Nyáron, amikor Törley megbízottja jött a napszámot fizetni, azt mondja: no, híjjátok ide azt a hat rongyost is. Lé voltak szögény bulgárok rongyolódva." Innen származik a Hatrongyos elnevezés.

45. Hármas halom, Hármashalom — Bogárzószéltől északnyugatra levő, 4-5 méter magas három domb. Néphagyomány: „A mi üdőnkbe azt mondtuk egymásnak, hogy hajtsd be a gulyát a Háromashalom felé." Elnevezése valószínűleg gulyásoktól származik. (B.G.)

46. Iroda, Irodasor — a község belterületétől keletre két kilométernyi hosszan húzódó tanyasor. Elnevezésének az a magyarázata, hogy a múlt század végéig a városi passzusíró itt állította ki a járlatokat. Azt a házat, ahol a passzusíró tartózkodott, megszállt, a tanyaiak irodának nevezték. Más helyi magyarázat szerint ugyanott végezték az erdőmunkával kapcsolatos árverezést is.

47. Jakab-tanya — Kissortól délnyugatra levő tanya, 2 km-re az országhatárhoz. Özvegy Magyari Imréné földbirtokos építtette az 1870-es években. Halála után veje, Jakab Zoltán örökölte. A felszabadulás után a tanya állami tulajdonba került, jelenleg a Paprikafeldolgozó Vállalat telephelye.

48. Juranovics-tanya, Gyuranovics-tanya — az Alsó-ásotthalmi erdő északi oldalán a Rúzsafától 1 km-re fekszik. A tanya körül elterülő szőlőtelepítés a tanya nevét viselő gazdag szegedi polgáré volt.

49. Kártyás erdő— Gátsor és Halastelek között elterülő kisebb erdő. Néphagyomány: „azér hívják Kártyáserdőnek, mert az arravalósiak kártyázni jártak oda, vasárnaponként." (B.G.)

50. Keljfelhegy, Kejföl — Kissortól délnyugatra, az országhatár közelében elterülő homokföld, amit szőlővel telepítettek be. Néphagyomány: „Régön a kejföli szöllők a horgosiaké voltak. Horgosrú kocsiva jártak ide a szöllejüket munkálni, és hogy idejében érközzenek, korán köllött kelniük." (D. I.)

51. Kerekszék — a Bilisich alsó részén, az úgynevezett Malompart melletti mélyfekvésű, vízállásos terület.

52. Királyhalom — a mai Ásotthalom területének egy része, 1950 előtt a Királyhalmi kapitánysághoz tartozott. Ez a kapitányság nevét 1883-ban kapta, amikor Ferenc József király meglátogatta az árvíz után újjá épülő Szegedet, majd utána Horgoson át a róla elnevezett iskolához, onnan pedig a várostanyai Erdőőri Szakiskola avatóünnepségére látogatott el.

53. Kisbécs — a község belterületétől 1 km-re, nyugatra - a két erdő közé eső határrész sajátos, népi megnevezése. Néphagyomány: „Egy kézbesítő levelet hozott erre a határra, és egy Urbán nevű juhásztól kérdezősködött a címzett lakhelyéről. A juhász így magyarázta meg: nem messze van innen, ott, ahun már annyi ház lössz, mint Bécsben. Ha az egész beépül, olyan lössz, mint egy is kis Bécs." Ebből a tréfás szójátékból született a határrész népi elnevezése. (Konrád Béla nyug. erdész állítja.)

54. Kiss Ferenc-erdő— a községtől 2 km-re északkeletre a bajai műút mentén levő erdő. 1870 táján telepítették, eredetileg Papok erdejé-nek nevezték. Mai nevét Kiss Ferenc erdőtanácsostól kapta, aki nagy érdemeket szerzett a Szeged környéki homoki erdők telepítésében és gondozásban.

55. Kiskákás — zsombékos, füves terület Gátsortól északnyugatra, az itt termő káka vízinövényről nevezték el így.

56. Kiskápolna — a Bajai műút mellett levő Bach-kápolna más elnevezése.

57. Kissor — Ásotthalomtól délkeletre húzódó tanyasor. Nevét az út menti egysoros településről kaphatta. Ma már a dűlőút mindkét oldalán vannak tanyaházak.

58. Kissüveg — Rókabögyöstől délnyugatra fekvő homokbuckás, szőlővel beültetett terület. Nevét a Süveg családról kapta.

59. Kosár-tanya — a községtől északkeletre, Bogárzószéltől délre 1 km-re levő tanya, tulajdonosa Kosár József volt. Helymegjelölésre használják.

60. Kőrös, Kőrösér — 1. a határ mentén húzódó keskeny ér neve. 2. a Kőrös pataktól és a Kőröséri erdőtől észak-északkeletre elterülő határrész összefoglaló neve. Valószínűleg a Kőrös családról vette eredetét, de az sem lehetetlen, hogy az eret a partján nőtt egykori kőrisfáktól nevezték el.

61. Kőrösalj, Kőrösajj — a Kőrös-patak mentén levő alacsony fekvésű, vizenyős területsáv, ahol az utóbbi években tőzegkitermelés folyik.

62. Kőröséri erdő— a községtől délre, Kőrösértől északkeletre fekvő erdőség. „Ha a Csárdafődre akar mönni, akkor gyüvőbe is, mönőbe is a Kőröséri erdőn köll körösztül mönni." (D. I.)

63. Kőröséri szikelt út, Kőröséri székesút — a községtől délkeleti irányban kiinduló út, melynek egyik szakasza ma már köves.

64. Krisztin-erdő— Rókabögyöstől északra levő erdő, nagyobb része fekete fenyő. Krisztin Pálnak, a telepítőjének a nevét őrzi.

65. Kurvadomb — a Kőröséri erdőtől keletre, az országhatár közelében levő homokdomb. Néphagyomány: „Azért lött ez Kurvadomb, mert amikor erre járás volt, oda jártak a juhászok szeretői." (Sz. F. A.)

66. Kutyabont — a Kissori iskolától délkeletre, az országhatár közelében levő határrész tréfás megnevezése. Néphagyomány: „Amikor még egyetlen ház volt Kissoron, annak a tulajdonosa Horgosra ment zsírért. Miután hazaért, a zsírt az udvaron felejtette, amit a kutyája mögövött. A szögényembörnek szüksége volt a zsírra, és a kutyát agyonütötte és fölbontotta." (D. I.)

67. Kutyaménesjárás vagy Kutyajárás, Kutyaménösjárás — az Irodasori iskolától északra, Bogárzószéltől délkeletre fekvő, Mórahalommal határos terület népi megnevezése. Néphagyomány: „Kutyaménösnek hívták azt a ménöst, amiben a szilajménös és a kezesménös együtt legelt. Voltak ott olyan hat-hét éves kancák, azokon még nem volt szörszám, vadak voltak, ezekről a szilaj lovakról nevezték kutyaménösnek a régi öregök." (G. G., B. A.)

68. Lázár-erdő— a községtől északnyugatra, a Szakiskola erdeje és a Mészáros-erdő közötti erdőrész. Névadója Lázár György szegedi polgármester.

69. Lepényleső sor, tanyasor Rókabögyöstől nyugatra, amely mellett birkajárás volt. Néphagyomány: „A juhászok odajártak lesni, mikor sül ki a túrúslepény a tanyákban, mert ők adták a túrút a lepényhöz."

70. Lófogdosó domb, más néven Lószaggátó— a községtől délre, a Kőrösér közelében levő domb. Körülötte vízállás terült el, amelyen keskeny gázló vezetett keresztül. Amikor a csikósok ki akartak fogni néhány lovat a ménesből, itt hajtották át a ménest. Ma már kevesen emlékeznek a helynévre.

71. Ludashegy, Ludashögy — a községtől délre, a jugoszláv határ mentén levő, volt szőlőhegy. Családnévi eredetű. (L. Jakabffy-térkép)

72. Magyari-bokros — Kissor és a Kőröséri út közötti Magyar-erdőben található öreg nyárfacsoport. Az 1919. évi Jakabffy-féle térkép így nevezi a Magyari családnak a Süveghegy melletti ugyancsak nyárfával ültetett birtokát.

73. Magyari-erdő— Kissor és a kőröséri szikelt út között elterülő erdő, amely a Magyari földbirtokos családról kapta nevét.

74. Máriás erdő, Márijáserdő— az Öreg-Pálinkás erdő népi elnevezése. Néphagyomány: „azér hívják Márijáserdőnek, mert abban az erdőben a fahögyben mögjelönt Márija. Kisfiú vótam, amikó ez az eset történt." (B. R.)

75. Ménesjárás, Ménösjárás — a Bogárzószéltől délkeletre elterülő Kutyaménesjárás más megnevezése.

76. Mészáros-erdő— a községtől nyugatra, a Pálinkás-erdő és a Lázár-erdő között elterülő erdősáv. Az itteni sívány homokon 1807-ben telepítettek először erdő-sávot.

77. Mityók-sor— Kőröséri erdőtől délkeletre, 1 km-re húzódó tanyasor, amelyet az ottlakó Mityókokról neveztek el.

78. Muskó-tanya — a község belterületén található legöregebb tanya, amit a Város tanyájának neveztek. Építésére vonatkozó első adatunk 1855-ből való. Nevét az évtizedeken át benne lakó Muskó nevű erdészcsaládról kapta.

79. Nagyistálló— a rókabögyösi vasúti megállóhely közelében levő, 100 férőhelyes tehénistálló, amit a Szabadságharcos Mg. Tsz építtetett az 1950-es évek elején.

80. Nagykákás, Natykákás — szikes, zsombékos terület Gátsarok közvetlen közelében. Néphagyomány: „Nagykákásba sokan szoktunk kákát szönni szöllőkötözéshöz."

81. Nagynyárfa — a község belterületén levő évszázados jegenyenyár. Hatalmas törzsét a mai napig hirdetmények kifüggesztésére használják. Feltehetően innen ered a fának Maflafa elnevezése. (A fa sajnos megbetegedett, néhány éve ki kellett vágni. A szerk.)

82. Nagysüveg — a Gátsaroktól délnyugatra, az országhatár mentén levő Süveghegy egy része. A Süveg család telepített itt először szőlőt.

83. Némethegy, Némöthögy — a községtől délkeletre, Ródabögyöstől északkeletre fekvő szőlők. Néphagyomány: „Neköm is van 12 mérés szöllőm a Némethögybe, mind kadarkával van beűtetve."

84. Négyökrű-alj, Négyökrűajj — a községtől nyugatra, a Szakiskola erdeje melletti legelő népi elnevezése.

84. Négyökrű-tó— a belterülettől nyugatra, a Szakiskola volt legelőjén ma is meglevő kerek tó. A közepébe leásott oszlop a helybeliek szerint egy magasságban van a szegedi Fogadalmi templom tornyával.

85. Négyökrű-szik, Négyökrű-szék — a Négyökrű-tó mellett elterülő szikes föld. Vályogvetésre kiválóan alkalmas terület.

86. Négyökrű-zsombó— Már az 1747. évi térképen szerepel. Ma is mélyfekvésű, vízállásos, ingoványos terület. Valószínűleg a Négyökrű családról nevezhették el, bár a néphagyomány szerint: „négy ökörrel szántottak itt, de azok sem bírták húzni az ekét, mind a négy ökör hasig süppedt a zsombósban.

87. Neszűrj, Nészűr' — a Kőröséri erdő nyugati oldalán fekvő, szőlővel beültetett terület. Néphagyomány: „A ludasiak vöttek itt szöllőnek való homokot, homokos bosztánt. Azst mondja az egyik: én már három év múlva szűrök rúla. Nem szűröd én -mondja a másik. Azért később jó bor termött ott." (Sz. F. A.)

88. Nyögisor — házsor Rókabögyös és a Kőröséri erdő között. Az elnevezés Magyar Mihály idevaló tanyai embertől származik: „csakugyan szögény vót akkor még azon a soron mindönki, amikor azt Magyar Miska Nyögisornak elnevezte. Nem győzték az adósságot a soriak nyögni."

89. Ó-Pálinkás-erdő— a Gátsornak közelében fekvő Pálinkás-erdőnek a múlt században telepített része. Néphagyományból eredő elnevezése Máriás erdő.

90. Öreg-Átokháza — az ásotthalmi határ nyugati részén húzódó átokházi tanyasor régebben települt része. Már az 1840. Táján készült Giba-térkép lakott helynek tünteti föl.

91. Pántlika kaszáló— az országhatár mellett húzódó keskeny, hosszú kaszáló.

92. Papi földek — a Rózsafától északra húzódó dűlő. Elnevezése valószínűleg onnan ered, hogy a Fogadalmi templom építésére parcellázták.

93. Papp-sor— a község belterülete és az Irodasor közötti tanyasor. A soron a legtöbb tanyában Papp nevű család lakott.

94. Papok erdeje — a községtől Mórahalom felé, a bajai út mellett elterülő erdő. 1924-ben Kiss Ferenc-erdőnek nevezték el.

95. Papp zsidó háza, Papzsidó háza — a belterület mellett Papp nevű birtokos majorsága, ahol ma a Borforgalmi Vállalat Pincészete van. A környező tanyákról sokan jártak ide szőlőmunkára, napszámba.

96. Pillich-erdő, Pillikerdő— a községtől délre Billisich szomszédságában levő kisebb erdő, amely nevét Pillich József erdőmestertől örökölte.

97. Rieger iskola, Líger iskola — ma Bogárzószéli iskola. Környékén egy Rieger nevű szegedi birtokosnak volt földje.

98. Rívó erdő— az országhatár mellett elterülő nagyobb erdő. Telepítését 1807-ben Vedres István szegedi mérnök kezdte el. Néphagyomány: „Idevaló embörök a szabadkai piacra möntek. Ahogy elhalattak az erdő mellett, hallották, hogy egy kisgyerök rítt. Erre néznek, arra néznek, nem látnak senkit, aszt gondolták, az illető emönt a dógára. Mikor visszafelé gyüttek a piacról, a dunnás kisgyerök akkor is ott vót, de már alig tudott ríni. Az embör akkó mögsajnáta, mög az asszony - vigyük el, mögver az isten bennünket, ha itthaggyuk, erre az üdőre visszagyühetött volna az, akijé volt, ez úgy van ide letéve. Fölvötték a kicsit és elvitték. Kérdözték aztán űket, hun tanálták. Itt ebben a Rívóerdőben, ott rítt ez a gyerök."

99. Rívó— a Rívó erdő környékét az idevaló nép egyszerűen így nevezi.

100.  Rókabögyös — a község belterületétől déli irányban 2-3 km-re fekvő, már az 1880-as években szőlővel beültetett terület: „Homokos bosztán volt ez a terület, mi a sivatag futóhomokot, a hasznavehetetlen parlagföldet mondjuk így. Nyári nevű gazdája eladta a banknak, a bank pedig kiparcellázta szöllőnek. Két kishold volt a legkisebb terület, amit kiosztottak, de volt 3-4 holdas parcella is. Ezen fölül 200 négyszögöl házhelyet mértek minden családnak. A Rókabögyösi öregsoron a Tömösvári- családnak volt legtöbb földje."

A helynév keletkezésére vonatkozóan három sajátos népi magyarázatot ismerünk:

1. „Szögény embörök telepödtek ide. Vemömlakást, olyan putrikat építöttek. Sok róka vót a közeli bukrokban. A tyúkokat is fődólban, verömben tartották, és rókák bemásztak a tyúkverömbe. Egyször aszt mondta egy embör: nézzétök csak, mán mögén ott bögyösködik a róka a verőm gerincin..."

2. „Agyonütöttek itt égy rókát, de nem döglött mög. Bedobták egy verömbe. Egyször csak láttyák, hogy a róka él, s a tyúkok között bögyösködik..." (B. A.)

3. „Az egyik tanyában volt égy bögyös kakas. Mögfogta a róka, a gazdaasszony fölkiáltott: viszi a róka a bögyöst..." - mindhárom magyarázat hasonló gyökerű népi névadásra mutat, közöttük sajátos színezeti különbségek vannak, de az elmesélt történetek középpontjában mindenképpen a kárt okozó róka van.

101. Rókabögyösi sor, Rókabögyösi öregsor— a megjelölt területen húzódó, még az 1880-as években kiépült tanyasor neve.

102. Rózsafa, Rúzsafa — a községtől északra, a Bajai úttól kb. 200 méterre található öreg nyárfa. Néphagyomány: „Amikor Rúzsa Sándort a pandúrok kergették, s a fa alatt elvágtatott, fölkapaszkodott az ágakra. Lova tovább szaladt, a pandúrok az üres nyergű lovat üldözték. Rúzsa Sándor a nyárfárul nézte üldözőit." (B. G.)

103. Sátánjárás, Sátányjárás — a községtől keletre fekvő, Mórahalommal határos terület. Nevét a módos Wolford családtól kapta, akiket a Sátán gúnynévvel illettek. A Felső-Magyarországtól ideszármazott Wolfordok még a múlt század dereka után vették meg a területet a járástól, amikor legelő, vagyis járás volt.

104. Süveg-bokros, Süvegbukros — Gátsaroktól délre fekvő buckás, bokros határrész. Eredetileg a Süveg család birtokában volt.

105. Süveg-hegy, Süveghögy — előbbi terület szőlővel beültetett része. Régi öregek szerint itt valaha templom lehetett.

106. Süveg-rét — előzővel szomszédos, vízjárta kaszáló az országhatár mentén.

107. Szakiskola — lásd: Erdészeti Szakiskola.

108. Szabadságharcos Tsz irodája — a község központjától északnyugatra, kb. 500 méterre. Volt Muetyán-tanya.

109. Szatalag, Szatyalag — kihalt helynév. Az 1747. évi térképen Szatalagi homok néven szerepel. Az 1840-es Giba-térképen Átokháza megnevezése. Valószínűleg onnan ered, hogy az átokházi tanyasor szalagszerűen húzódott Szeged város határa mentén.

110. Szindli Gárgyán-tanya, Cingli Gárgyán-tanya — a község mai belterületén az egyik legrégibb tanyaház volt. Tájékozódásul helymegjelölésre használták.

111. Szűcs-sor — a Kőröséri erdőtől keletre húzódó tanyasor. Családnévi eredetű.

112. Tanulmányi-erdő— a Szakiskola erdejének újabb elnevezése. Onnan ered, hogy az iskola tanulói itt tanulmányozzák a korszerű erdészeti eljárásokat.

113. Templomföld, Templomfőd —az ásotthalmi baromjárásnak a Fogadalmi templom építésére fölparcellázott része. Szerepel az 1919. évi Jakabffy-térképen is.

114. Templomhegy, Templomhögy— 1. A községtől délkeletre, a Dobó iskolától déli irányban 1 km-re található 6-7 méter magas homokdomb. Területén Árpád-kori leletek kerültek elő. Emlegetik Templomhalom néven is. 2. Hasonlóan nevezik a községtől északra, a Baromjárásból kiemelkedő halmot is, amelyen feltehetően XIV. századi templom alapjai látszanak.

115. Töltés, Töltés — a Szűcs-sort a kőröséri szikelt úttal összekötő mesterséges töltés, a Kőröséri erdőtől északkeletre.

116. Törlei-birtok, Törleji-birtok— Gátsortól nyugatra, az országhatár közelében található szántó és szőlő neve. Már az 1887. évi határtérkép feltünteti. A terület Törley pezsgőgyáros tulajdonában volt.

117. Új-Pálinkás-erdő— a Pálinkás-erdőnek újabb telepítésű része, Gátsarok közelében.

118. Urak erdeje — a Szakiskola erdejének régebben használt megnevezése.

119. Ürgehegy, Ürgehögy — a Kőröséri erdőtől északkeletre levő homokdomb. Néphagyomány: „Azért hívják Ürgehögynek, mert sok ürgeluk van benne."

120. Vasútépítési-dűlő— Halastelek közelében található szántó. Néphagyomány: „26 óta nevezik Vasútépítési dűlőnek, amióta a kisvasút mögépült." (G. G.)

121. Várostanya — Szeged városa a mai község területén az 1850-es évek derekán tanyát építtetett, amelyet régi térképek és hivatalos iratok Város tanyája néven jelölnek. Erről nevezték el az 1920-as években gyarapodni kezdő tanyaközséget. 1950-ig ez volt a község magvát képező település hivatalos neve: „Ha valakinek ügyes-bajos dolga volt, akkor Várostanyára köllött mönni azt elintézni." (G. G.)

122. Vezér-tanya — Rókabögyöstől délkeletre levő tanya, nevét építtető tulajdonosáról kapta.

123. Velez, Velez-dűlő— a Kissortól keletre fekvő határrész elnevezése, melynek nagyobb része Mórahalomhoz tartozik. Nevét a Velez családról kapta, amily már 1575-ben földeket birtokolt itt.

124. Velez-hegy, Velez-högy — a határ mentén, Kissor végén fekvő volt szőlőhegy, ahol feltehetően a Velez család telepített szőlőt. (L. Jakabffy-térkép 1919.)

125. Vér-sor — a községből kiinduló kőröséri szikelt út utolsó szakaszán, a Kőröséri erdőtől keletre fekvő tanyasor. Nevét a ma is ott lakó Vér családról kapta. Ciroksornak is emlegetik.

126. Vitéz-dűlő— a Rúzsafától északnyugatra húzódó dűlő. Az 1920-as évek elején, a Nagyatádi-féle földreform idején itt osztottak ún. vitézi telkeket.

IRODALOMJEGYZÉK

 Inczefi Géza: Szeged környékének földrajzi nevei. Bp. 1960.

Zsolnai József: Az épületek neveinek változása Ásotthalmon. Különlenyomat a Szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményeiből 1965.

Zsolnai József: A lakosság földrajzi névismeretének vizsgálata. Magyar Nyelvőr 91. évf. 2. sz.

Adatközlők: B. A. = Bozóki András; B. G. = Bánóczki Géza; B. R. = Babarczi Rókus; D. I. = Demus István; G. G. = Gregus Géza; SZ. F. A. = Szerencsés Fekete András. 30