|
|
1992 tavaszán Budapestre kellett mennem egy tárgyalása, gázvezeték építése ügyében.
A község Lada Nivájának vezetője nem volt különösebben jártas Budapesten és a fővárosi forgalmat sem kedvelte.
Felkészíttettem vele az autót, őt szabadságra engedve egyedül mentem.
Sokszor voltam autóval Budapesten és fővárosi forgalmat kifejezetten élveztem.
Amikor beértem Szegedre, a volt falemezgyár melletti buszmegállóban, illetve attól néhány méterre, egy fiatal nő integetett.
(Akkor még nem tudtam, hogy a lefele fordított tenyérrel integetés mit jelent.) Egyébként, szemerkélt az eső.
Megsajnáltam és megálltam.
Gyorsan belibbent az első ülésre.
- Hogy akarod? - ez volt az első szava.
- Mit hogy akarok? - kérdeztem ártatlanul.
- Ne mond már, hogy nem tudod, miért álltál meg. Ekkor már világosan tudtam, hogy kit vettem fel. Roppant módon elszégyelltem magam.
Mondtam neki, hogy nekem időre Budapesten kell lenni, és különben sincs kedvem az efféle dolgokhoz.
- Ha már így alakult a helyzet, vigyél el Kecskemétig, mert onnan el tudok menni Tompa felé. Szegeden már úgy sem megy az üzlet.
Kecskemétig, mindenféle dologról beszélgettünk, de a prostitúcióval kapcsolatos témákat kerültük.
Mondanom se kell, hogy amikor a családban és baráti körben elmeséltem az esetet, mindenki hasát fogta a nevetéstől.
Elmondanál olyan esetet is, amely polgármesterként esett meg veled, mert itt csak egy sofőr voltál.
Az egyik este néztem a televíziót és a képernyőre akkor visszatért Kepes András műsora a balekságról szólt. Miközben mások balekságán nevettem, eszembe jutott hogy én is voltam egy párszor balek.
1996-ban bejött hozzám egy fiatalember és addig siránkozott, hogy zsebből adtam neki ezer forintot, melyet nem kell megadnia.
Eltelt egy év.
Megint bejött hozzám egy férfi, szakállasan. Elmondta, hogy Karácsony következik, nincs meleg cipője. Most adta le a disznót, de az árát, csak újév után fizetik ki. Így neki és a családjának nagyon szomorú karácsonya lesz.
Megesett rajta a szívem. Nem vettem volna a lelkemre, hogy szomorú karácsonya legyen.
Megkérdeztem, hogy mennyi lenne azon összeg, amiből cipőt tudna magának venni.
„Ó polgármester úr, háromezret kérek csak öntől és újév után, amikor megkapom a disznó árát, rögtön megadom."
Hát, ennyiben maradtunk.
Mondanom se kell, újév elmúlt és az én emberem nem jelentkezett.
Ez már egy kicsit több volt annál, mint amennyivel jótékonykodni szoktak,
Nem sokkal később Géczi József akkori országgyűlési képviselővel közös fogadóórát tartottunk - jobb hely hiányában - a gátsori kocsmában.
Beszélgettünk az emberekkel és az egyik nevetve meséli. Karácsony körül egy szakállas férfi tapsikolt a kocsmában és teleszájjal mesélte, hogy ő kétszer is „levette" a polgármestert, legutóbb háromezer forinttal.
Ekkor döbbentem rá, hogy az ezer forintos férfi is ő volt, de amilyen felületesen figyelem meg az arcokat, másodszor is adtam neki.
Most, utólag restellem a dolgot. Nem azért, hogy adtam neki, hanem, mert alapvetően, balek voltam.
Azonban tanultam is az esetből.
Később egy másik fiatalember próbálkozott nálam.
Azt mondta, hogy nem tudja kifizetni a villanyszámláját, és ezért a napokban kikapcsolják nála az áramot. Mondtam neki, hogy hozza be az áramszámláját és a követelt összeget segélyként elutaljuk az áramszolgáltatónak. Azóta sem láttam.
Sokat beszélgettünk a sikereidről, az eredményeidről. Beszéljünk most arról, hogy milyen hibákat követtél el a két ciklus alatt.
Az ember, már csak ilyen. Szívesebben beszél az eredményeiről, mint a hibáiról.
Nem is emlékszem különösebb nagy bakira.
Ezeket egyébként is, az egykori politikai ellenfeleim tarják nyilván. (Ha még nyilvántartják.)
Most, hogy végig gondolom a kérdést, eszembe jut rögtön kettő is. Mindkettőre évekkel később döbbentem rá.
Az egyik:
A községi jelképek felszentelésére Gyulay Endre megyés-püspököt szándékoztam felkérni.
1997. nyarán, a már elkészült jelképek avatásának technikai előkészítése folyt, a munka tekintélyes részét levette a vállamról Nagy János jegyző.
A jelképek felszentelésére való felkérés is tőle származott.
Azt nem tudom miként történt a felkérés - mert szabadságon voltam -, de az tény, hogy a püspök úr nem ért rá és a helynök sem.
Csak a nyugalomba vonulásom után döbbentem rá, hogy milyen hatalmas hibát vétettem.
A megyéspüspök joggal várja el, hogy a felkérés a község első emberétől érkezzen.
Nem akarom mentegetni magam, mert erre nincs mentség. Ez több volt, mint hiba.
Bocsánat püspök úr!
A másik:
1996-ban egy vállalkozó mentőautót telepített a faluba, amellyel elsősorban a községből Szegedre, kezelésre bejáró betegek szállítását, de a sürgösségi betegellátást is segített megoldani.
Tény, hogy a vállalkozó először engem keresett meg, az ügy feletti örömömben az orvosok kihagyásával tárgyaltam vele, olyan dolgokról, amelyekhez elsősorban az orvosok értenek.
Ennek következtében furcsa helyzetek adódtak, pl. előfordult, hogy a faluban történt balesethez Szegedről jött ki a mentő, miközben egy teljesen felszerelt, személyzettel is ellátott mentőautó állt helyben rendelkezésre.
Ha megtaláljuk a közös hangot, sok minden másképpen alakulhatott volna.
Az is lehet, hogy ha jobban odafigyelsz a folyamatokra, akkor most nem Mórahalmon, hanem Ásotthalmon van a mentőállomás?
Azért, ezt már nem veszem a vállamra. Lássuk be, hogy Mórahalom város. Kedvezőbb a fekvése. Kistérségi központ. Nem lehet a két települést, a lehetőségeket illetően összehasonlítani.
Igaz, hogy az akkori Felszabadulás MGTSZ falevéllel" fizette ki a ki a gázvezeték építési hozzájárulását?
Na, persze ezt nem kell szó szerint érteni.
A helyzet úgy állt, hogy a gázvezetéket 1993-ban építette a község.
A közületeknek, a tervező által kalkulált fogyasztás alapján kellett hozzájárulást fizetni.
A hozzájárulás, a szövetkezet esetében egymillió hatszázötvenezer forint volt.
Ezt az összeget a szövetkezet nem tudta kifizetni, sem a létesítés évében, sem pedig az azt követő évben.
1995-ben, a szövetkezet ajánlotta az önkormányzat elfogadta, ki tudja fizetni a tartozást kárpótlási jeggyel.
Javasoltam a képviselő-testületnek, hogy fogadjuk el a kárpótlási jegyeket a szövetkezet által felajánlott címletértéken, noha akkor a kárpótlási jegyeket a kibocsátási érték 30 % -ért lehetett venni.
A megkapott kárpótlási jegyeken Westminster II. részvényeket vettünk. Lehet, hogy ez volt a „falevél"?
Hogyan álltál a névtelen levelekkel? Bizonyára kaptál ilyeneket is.
A névtelen levelekről igen rossz a véleményem.
Ezt nem rejtettem soha véka alá. Köztudott volt a faluban, hogy azokkal nem kívánok foglalkozni
A nyolc év alatt nem is kaptam egynél többet.
Megtudhatnánk, hogy miről szolt az az egy?
Gátsoron, alig ötven méteren belül két kocsma is nyílt.
Sokan nem értették, hogy miként élhet meg egy településrészen ilyen közel két azonos profilú vállalkozás.
Azonban úgy látszik, hogy kocsmák esetében ez is másként működik.
A kocsmába járók rácáfoltak minden előzetes jóslatra.
Voltak olyan emberek, akik kizárólag a jobb kéz felöl esőbe, míg mások kizárólag a másikba jártak.
El is nevezték, a helybeliek az egyiket „szegény", a másikat pedig „gazdag" kocsmának.
Felvetődött bennem, hogy van-e egyáltalán annyi gazdag ember Gátsoron, ahány a kocsmába jár.
Szóval, ebben a témában kaptam egy névtelen levelet. A levélíró azt kérte, hogy zárassam be az egyik kocsmát.
Többször is elolvastam a levelet és kezdtem beleélni magam a levélíró helyzetébe.
Valóban sok a két kocsma és sok az ittas, kötekedő ember.
„Nem tilthatsz meg olyat, amit meg sem engedhetsz" - szól a mondás.
De kinek írjam meg azt, hogy a kocsma nyitásához nem kell a polgármester engedélye, és ha lenne is bezáratási jogom, melyik kocsmát zárassam be?
Elveimtől eltérve, mégis reagáltam a levélre.
A következő Közhírhalomban megjelent a válasz a költőtől kölcsönvett címmel: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek".
Bizonyára volt más mulatságos eseted is...
Egyik lakos azért tett írásban (névvel és lakcímmel) bejelentést a szomszédja ellen, mert annak a (kan) kutyája párzási időben mindig átkaparta magát az ő (nőstény) kutyájához és ott összeugrálták a növényeket.
Miután névvel vállalt levélről volt szó, válaszoltam. De, mit lehet egy ilyen levélre válaszolni?
A biológia már csak ilyen. Van azonban más megoldás is. Jó viszonyt kell ápolni a szomszéddal.
Úgy tudom, hogy a te idődben is felvetődött a falu közepén lévő sportpálya áthelyezésének kérdése. Sok mindent beszélnek erről...
A régebbi iratokat tanulmányozva tapasztaltam, hogy már az 1970-es években is keresték a sportpálya kihelyezésének lehetőségét. A dokumentumokat látva döbbentem rá, hogy milyen naivak voltak az első elgondolások.
Teljesen társadalmi munkával képzelték el a megvalósítást és társasházakat akartak építeni a helyére.
Nekem is „csípte a szemem", hogy szinte Magyarországon egyedülállóan a sportpálya a falu közepén áll, miközben a község labdarugó csapata megyei harmadosztályból csak azért nem esik ki, mert onnan már nincs tovább.
A dolognak lökést adott, hogy az egyik falubeli lány - aki a kertészeti egyetem végzős hallgatója volt - támogatásért folyamodott az önkormányzathoz.
A támogatás nyújtását feltételhez kötöttem, ajánlja fel a községnek a sportpálya parkosításának a tervét.
A terv 1995 végére elkészült, nagy lelkesen, falugyűlésen akartam bemutatni az elképzelésemet a lakosságnak.
Nem számoltam azzal, hogy a sportpálya végénél vendéglő van, amely jelentős bevételtől esik el, ha a sportrendezvények máshol lesznek.
Nem állítom, csak gyanítom, hogy a falugyűlésen, „szenvedélyesen" felszólalók, a falugyűlést és a képviselőket ellenem hangoló személyek a vendéglő „küldöttei" voltak.
Szóval, a falugyűlés meghozta, a képviselők, pedig szentesítették a döntést, mely szerint a sportpálya marad a falu közepén (egyelőre).
A tervek az asztalfiókban várják a szebb jövőt.
(A tisztesség úgy kívánja, jelezzem: a községnek azóta megyei első osztályú futballcsapata van és a hajdani sportpálya helyén egy szép park áll.)
A volt fatelep megszerzése a második ciklusodra esik. Mondanál erről valamit?
Azzal kezdem, az egykori fatelepnek a rendszerváltás utáni tulajdonosa a Falc Kft. volt.
Amikor már kezdett az üzlet rosszul menni a társaságnak, az egyik ott dolgozó barátom biztatott, hogy az önkormányzat hat millió forintért vegye meg a telepet.
Erre azt válaszoltam, hogy „tudod Miklós, majd ha hatszázezerért áruljátok, megvesszük."
Ezt nem gondoltam komolyan, de majdnem így lett.
A vállalkozás csődbe ment és a fő hitelező nekünk ajánlotta fel a telep megvásárlását.
A tárgyalásokat lefolytattuk és megegyeztünk, hogy a fatelep a miénk lesz, a berendezésekkel együtt, két és félmillió forintért.
Végül, az egész ügy a felszámoló biztoshoz került.
Közben beindult egy helyi erő is, hogy megszerezze a falu legértékesebb területét.
Ennek a híre eljutott hozzám is.
Kellő helyen és időben többször kijelentettem, ha a fatelep nem az önkormányzaté lesz, akkor abból sohasem lesz építési övezet, és azt sohasem fogják felparcellázni. (Ipari övezet volt.)
Ezzel két dolgot értem el: nem volt több vételi ajánlat és az önkormányzaté lett a fatelep kettő és félmillió forintért
Másodszor pedig, szereztem magamnak ellenzéket.
A csarnokban lévő berendezésekből és az udvari létesítményekből többszázezer forintot árultunk.
De mi legyen az épületekkel?
A községfejlesztési és üzemeltetési bizottság egyik ülésén, a bizottság, mérnök tagja javasolta, hogy itt legyen a majdani faluközpont és az üzemcsarnokból fedett piaccsarnokot alakítsunk ki.
Így nézett ki a piaccsarnok az átalakítás előtt
A piaccsarnok építése előtt bontani kellett
(Dicséretére legyen mondva, hogy ezt akkor is vállalta, amikor egyes személyek a piaccsarnok ellen agitáltak.)
Jártak-e közismert emberek a faluban, a te időd alatt?
Szívesen dicsekednék neves személyek látogatásával, de valahogy nekik mindig más felé vezetett az útjuk.
Az első ciklusom elején járt a faluban Andrásfalvy Bertalan. - az Antall kormány oktatási minisztere tudományos munkájával összefüggésben.
Szabadságon voltam és nem találkoztam vele.
Járt a faluban Vastagh Pál, a Horn kormány igazságügy-minisztere, őt a községi jelképek avatása alkalmából hívtuk meg.
A tervezett határátkelő ügyében, Kasza József szabadkai polgármesterrel (később szerbiai miniszterelnök helyettes) találkoztunk.
A sportcsarnok avatás alkalmával a Molnár Dixiland, és a gázlánggyújtási ünnepségen Nagy Bandó András lépett fel.
1996-ban, a „Tízórai" című műsort Jakupcsek Gabriella és Papp Endre vezetésével készítették.
Úgy vélem, hogy ez a műsor sokat jelentett a községről kialakított jó kép formálásában. Nagyon jónak ítélem meg a község akkori sajtókapcsolatait. Gyakori volt a Délmagyarország és a Szegedi Körzeti Televízió látogatása. Sokszor és sokat írtak rólunk a megyei sajtóban. Sohasem szolgáltattunk botrányt, vagy negatív hírt az országnak.
Van-e híres szülötte a községnek, aki a politikai, gazdasági, vagy kulturális életben sokra vitte?
1996-ban elhatároztam, hogy a községben született, de innen elköltözött értelmiségieket és az üzleti világban sikeres, volt ásotthalmiakat meghívom egy szombat délutáni közös beszélgetésre a kultúrotthonba.
Az előkészítésbe bevontam az általános iskolában egykor tanító pedagógusokat, az utóbbi ötven évben végzett diákokat, akik, - hogy úgy mondjam - vitték valamire.
Csúcsvezető, vagy országos hírű politikus, művész, sportoló nem került ki a faluból.
A találkozó létre is jött. Csaknem valamennyi meghívott eljött, az egykori megyei tanácselnöktől, a vasúti mérnökig.
Sokat gondolkoztam, hogy mi lehet az oka annak, hogy olyan kevés itteni születésű értelmiségi lakik a községben, de aki valahonnan ideköltözik, az tartósan itt is marad.
Beszélgettem egy Ásotthalmon lakó bölcs emberrel, akitől megkérdeztem, miért nem a szülőfalujában gyakorolja a hivatását.
Ezt válaszolta: „ a szülőfalumban én most is az a rossz Ferkó kölyök lennék, aki egykor voltam."
Kötetlen beszélgetés
Úgy tudom, hogy a megválasztásodkor fekete őves karate mester voltál. Vetted ennek valamilyen hasznát a munkád során?
Na, az jól nézne ki, ha egy polgármester a karate tudását is érvényesítené a munkájában.
Ennek ellenére, sokat köszönhetek a sportnak.
Ott tanultam meg igazán a másik ember tiszteletét és az önfegyelmet.
1991. decemberben, még nem volt kész a sportcsarnok, én a már leburkolt emeleti részen karate formagyakorlatokat gyakoroltam esténként.
Az iskolás gyerekek kilestek és rávettek, hogy az avatás után karate edzéseket tartsak nekik.
Az első- második edzésen annyian voltak, hogy alig fértünk el az emeleten. Ahogy keményedett az edzés, úgy fogytunk. Márciusban, már csak tizenöt-húszan voltunk. Velük gyakoroltam a megbetegedésemig.
Van egy mulatságos esetem is.
Japán nagymesterünk Ichikawa Isao, Bécsben élt és minden évben hosszabb időre meglátogatta a szegedi tanítványait.
Ilyenkor egyik társunk tágas újszegedi lakásában lakott, mert jobban szerette a házias ellátást a szállodainál.
Kedvenc tanítványai vele reggeliztek. Reggeli előtt kínáltunk neki egy kupica pálinkát. Mire ő, mutatta, hogy csak egészen kicsit kér belőle. Tolmács útján mondtam neki:
- Hanshi! (Így szólítottuk.) Van ennél kisebb mennyiség is. A hangya f-nyi.
- Hángyá f-nyi. hángyá f-nyi.- Ízlelgette a Hanshi a szót, látszott rajta, hogy nagyon tetszik neki.
Megrémültem a hatástól és azt kértem a tolmácstól, hogy mondja meg, hogy ez egy csúnya kifejezés és nem szabad használni.
Azt is kértem, magyarázza el, hogy ez a szó, mit jelent. Úgy tűnt, hogy a nagymester megértette az intelmemet.
Reggeli után a vendéggel ellátogattunk az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkba. Kisteleken ebédeltünk egy vendéglőben. Ebéd után az egyik kisteleki sporttársunk meghívott bennünket a lakására, kávéra, süteményre. Sporttársunk családjáról tudtuk, hogy ott nem szokás a csúnya beszéd. Ettük a finom süteményeket és kortyolgattuk a kávét. Kisvártatva hozta a ház asszonya a finom Tokaji Asszút. Ekkor kitört a gyalázat: a Hanshi vagy elfelejtette a reggeli intelmemet, vagy produkálni akarta, hogy magyarul is tud néhány szót és, bedobta a reggel tanult „finom" kifejezést:
„Hángyá f-nyit"
S, megfagyott a levegő.
Gyógyulásomban is nagy szerepet játszott, az a szellemiség, amit a karate adott nekem.
A rendszerváltás elött csak néhány haszonjárműve volt a tanácsnak, mégis elég jelentős számú gépet birtokolt az önkormányzat.
Először a kiöregedett Lada Nivát adtuk el, az árát megpótoltuk és vettünk egy Opelt Astra Caravánt. Ezt teherkocsinak vizsgáztattuk (lehetett), hogy vissza tudjuk igényelni a forgalmi adót. Megjegyzem: volt ebből kellemetlenségünk is, mert természetesen nem teherautónak használtuk.
Még 1993 elején kaptunk egy eléggé jelentős összeget, határnyiladék tisztítás végzésére a központi költségvetésből.
Ebből a pénzből vettük a gépet, amelyik árkot is tud ásni, de mindig határnyiladék-tisztító gépnek neveztem.
Ennek a gépnek óriási hasznát vettük a gázvezetésnél.
A másik nagyon hasznos gépünk lett az a Magirus tűzoltó autó, amelyet a megyei katasztrófa-védelmi szervezet segítségével ajándékba kaptunk a németországi Bochum városától. Ez a szerkezet Németországban már elavultnak számított, de tökéletes állapotban volt. Összkerék meghajtású és ez által bármilyen terepen tud közlekedni. A baja annyi volt, hogy nem lévén víztartálya, csak ott tudott tüzet oltani, ahol volt a közelben tűzcsap, vagy össze lehetett kötni tartálykocsival.
Megtudtuk, hogy az egyik Tiszán túli településen hóekét szereltek rá és télen hóeltakarításra használják. Vettünk egy hóeke palástot és az önkormányzat egyik dolgozója elment a hóeke felszerelését és működését tanulmányozni.
Rövid időn belül a mi tűzoltó autónk is hóeltakarító lett. (Persze tud tüzet oltani is.)
Megállapodtunk a közút fenntartóval, hogy ezen túl mi takarítjuk a község területén lévő összes közútról a havat.
A forgalmasabb düllőútak tisztítására készíttettünk két fa hóekét és ezeket bérelt traktorokkal vontattuk.
A gátsori autóbusz végállomását Krisztin kúriának nevezik. A te apai őseidet is így hívják és ráadásul ezen a vidéken is éltek. Érted ugye...
Örülök, hogy elmondhatom: az útépítésen és az autóbusz járat beindításán kívül nincs közöm az egészhez.
1992 tavaszán az önkormányzat elhatározta, hogy a gátsori iskolától a boltig saját forrásaiból megépíti a műutat.
Erről tárgyaltak a képviselők, bejött az ülésre egy asszony. - aki ott lakik, ahol az autóbusz végállomása van - és azt mondta, a környező tanyák lakosai annyira igénylik a műutat, hogy rövid időn belül összeszedik azt a pénzt, ami a bolton túli szakasz megépítéséhez kell.
A képviselő-testület elfogadta az ajánlatot és néhány napon belül együtt volt a pénz.
Az útépítési szerződést, már a teljes szakaszra kötöttük meg. A volános kapcsolataimat felhasználva, sikerült elérnem, hogy a Nagykéri major helyett, az új úton legyen az autóbusz végállomása. 1992. augusztus végén már minden készen állt az autóbuszjárat fogadására, csak a végállomásnak nem volt még neve.
A volán részéről két menetrend szerkesztő jött ki a helyzet felmérésére.
A gátsori műút átadás előtt
A végállomás pontos, megnevezése érdekében megkérdezték az egyik ottani lakost, hogy mi a neve annak az épületnek, ahol az autóbusz megfordul.
„Hát az a Krisztin tanya." Mert, tényleg úgy hívták.
A tsz-es időben az volt a gátsori szakszövetkezet irodája.
Tanya? Hát, tanya az nem lehet egy autóbusz-vonal végállomásának a neve. Az legfeljebb egy feltételes megállóhely elnevezése lehetne.
- Kúria, vagy valami ilyesféle nevet kell neki adni - toldotta meg a másik volános. Így lett a gátsori autóbusz-végállomás neve Krisztin kúria.
Sokan nem értették, hogy egy súlyos betegség után miként lettél újraválasztott polgármester.
Talán az elején kezdem.
1993 nyarán, - amikor még nem tudtam járni - eljöttek hozzám látogatóba mikrobusszal Kakasszékre a polgármesteri hivatal dolgozói.
Mondtam nekik, hogy majd visszamegyek dolgozni a polgármesteri hivatalba, ha felgyógyultam.
Valószínűleg, ezt nem hitték el, de mindenesetre, jó képet vágtak a dologhoz.
1994. tavaszán, a térségi polgármester kollegák meglátogattak a polgármesteri hivatalban és nagy virágcsokrot hoztak, aminek a közepén egy szál piros rózsa volt.
Később tudatosult bennem, hogy elköszönni voltak itt.
Én azonban nem így gondolkodtam erről.
Áprilisban letelt az egy év táppénz, azt mondtam a bizottságnak, hogy írjanak még ki három hónapra és az után - saját kérésemre - helyezzenek keresőképes állományba.
Erre az akkori táppénz szabályok lehetőséget adtak és én, pedig konokul hittem a felgyógyulásomban.
A táppénz letelte után kivettem a bentlévő szabadságomat és rendszeresen kijártam Ásotthalomra.
A falu összes utcáját végigsétálva, nagyon sok emberrel beszélgettem.
Minden alkalommal bementem a polgármesteri hivatalba, de nem szóltam bele semmibe.
Egyre szilárdabb lett az elhatározásom, hogy indulok a választáson, úgy gondoltam van még elintézni valóm.
Amikor nyilvánvaló lett, hogy az alpolgármester, - korábbi ígérete ellenére - indul a polgármester-választáson, közöltem vele, hogy másnaptól jövök dolgozni, és nem veszem igénybe a felkínált rendkívüli szabadságot, ami a választásig tartott volna.
Úgyszólván nem is volt kampány a polgármester jelöltek részéről, pedig hárman voltunk.
Ellenfeleim annyira biztosak voltak a sikerükben, hogy fölösleges pénzkidobásnak tartották a kampányt. Engem a kereszténydemokrata párt támogatott. Csak hálával tudok gondolni az aktivistákra, akiktől rengeteg segítséget kaptam - miként később megtudtam - misét is mondattak a felgyógyulásomért, amikor nagyon beteg voltam.
A választás 1994. december 11-én volt. Természetesen a faluban tartózkodtam, noha a betegségemtől kezdve Szegeden éltem.
Este nyolc óra körül kaptam a hírt, hogy abszolút többséggel újraválasztottak.
A polgármester választás eredménye:
Krisztin András 672 szavazat, 56 %
Rutai Géza 389 szavazat 33%
Barsi József 129 szavazat 11 %
A képviselő-testület tagjai: Bálint Szilveszter, Dobák Sándor, Kiss Sándorné, Kiss Zoltán (erdész), Gárgyán István, Pőcze Levente, Kószó Tamás, Fodor Szilveszter, Kiss Zoltánné, Deákné Dobó Irén. (A sorrend a szavazatok arányát is jelenti.)
Nagyon boldog és büszke voltam. Sikerült az, amiben kevesen hittek, de sokan akartak.
Csak később tudatosult bennem, hogy mennyi kockázatot vállaltak azok az emberek, akik bennem bíztak.
Visszaesés a betegségbe, állandó orvosi kezelésre járás, szanatóriumi kezelés, táppénzes állomány, kiszámíthatatlan viselkedés, torz döntések, a lemondás lehetősége.
Ez mind a lehetőségek közé tartozott.
Hála Istennek, ezek egyike sem következett be.
Hogyan fogadták a megválasztásodat a polgármester kollegáid?
Miután már elköszöntek tőlem, az első időben kissé zavarodottak voltak, de később elfogadtak, mivel látták, hogy alapvetően ugyanaz az ember maradtam, noha némileg megváltoztam.
Milyen volt a kapcsolatod az új képviselő-testülettel?
A képviselők zöme nem engem várt „befutónak". Ez a kezdetben okozott némi nehézséget. Többször leszavazták az előterjesztéseimet. Ennek ellenére kölcsönösen elfogadtuk egymást. Tudomásul vettük, hogy mindannyian a község lakóinak akaratából kerültünk a tisztségünkbe,
Volt ellenzéked is?
Egy polgármester - még ha függetlenként indult is a választáson - mindig „kitermeli" a maga ellenzékét.
Kisebb településeken az ellenzékiség nem pártszínekhez kapcsolódik sokkal inkább gazdasági érdekcsoportokhoz, személyes törekvésekhez.
Ennek ellenére az a véleményem, szükség van az ellenzékre falusi szinten is. Nélkülük nem működik a polgármesteri hatalom bizonyos ellenőrzése. Egy vitatható döntést kétszer is meggondol az előterjesztő, ha van ellenzék.
Csak a diktatúráknak nincs látható ellenzéke.
Milyen volt a kapcsolatod a község vállalkozóival?
Kezdettől fogva azt vallottam, hogy a vállalkozók, a község fejlődésének motorjai. Ennek ellenére nem mindenben értettük meg egymást.
1995. februárban megszerveztem a vállalkozók bálját. Ez volt az első nyilvános szereplésem a községben az újraválasztásom óta. Nagyon készültem rá, de a részemről mégsem úgy sikerült, mint ahogy szerettem volna.
Később kezdeményeztem az Ásotthalmi Vállalkozók Egyesületének megalakulását.
Az alapszabályt és a szükséges adminisztrációt előkészítettem a megalakulásra, de bizalmatlanságba ütköztem és az alakuló közgyűlés úgy döntött, hogy nem kívánja létrehozni az egyesületet.
Persze voltak pozitív mozzanatok is.
1995. december utolsó napjaiban, és azt követő minden évben állófogadást adtam a község vállalkozóinak a tiszteletére, amelyre szinte minden vállalkozó eljött.
Ilyenkor tájékoztattam őket a község helyzetéről, a következő év terveiről és lehetőséget teremtettem a részükre, a kötetlen eszmecserére.
Egy ilyen fogadáson esett meg, hogy a gazdagon megterített asztalnál kínálgattam a vendégeket, ők csak szégyellősen nézegették a finomságokat.
Azért, hogy példát mutassak felvettem egy kis gombócocskát az asztalról és egy mozdulattal, könnyedén bekaptam. Amikor a számba vettem, akkor vettem észre, hogy húsból van (szigorú vegetáriánus vagyok). Nem volt mit tenni, ki nem köphettem, le kellett nyelni. Természetesen, ebből a vendégek semmit sem vettek észre.
Törekvésem ellenére egy vállalkozói réteggel nem sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnöm: a község nagygazdáival.
Valahogy kölcsönös volt az idegenkedésünk egymástól.
Lehet, hogy örököltük a szembenállást?
Elárulnád, hogy mennyi volt a képviselői tiszteletdíj?
Az első képviselő-testület tagjai egyáltalán nem kaptak tiszteletdíjat. Csak a távol lakó és autóval bejáró képviselők utazási költségeit térítettük meg.
A második testület tagjai ezer forint tiszteletdíjat vehettek át havonta, de nagy részük ezt is felajánlotta az Ásotthalomért Közalapítványnak.
Csak viszonyításként mondom el, hogy a tiszteletdíj összege a környező településeken két-három ezer forint volt.
De költségtérítés, azért volt?
Ha valakinek költsége merült fel, azt megtérítette az önkormányzat. Természetesen, ez rám is így vonatkozott.
A számlával igazolt költségeimet megtérítették. Költségátalányt nem kaptam.
Korábban erős felháborodást váltott ki, hogy egyes szolgálati lakásokat, a bérlők, szépen felújítva, nagy kedvezményekkel megvásároltak.
Először is szögezzük le, hogy a törvény értelmében, akik szolgálati lakásban laktak és nyugdíjasok lettek, életük végéig a szolgálati lakásban maradhattak.
Három, ilyen szolgálati lakás volt. Ezeknek a nyugdíjas bérlőknek lehetővé tettük, hogy piaci áron, minden kedvezmény igénylése nélkül, független értékbecslő által felértékelt áron, megvehessék az általuk lakott szolgálati lakást.
Csak azért nem mondok neveket, mert ezzel személyiségi jogokat sértenék.
Az akkori lakásgazdálkodási tervben nem szerepelt további lakások eladása.
A rendszerváltáskor sok állami cég került az önkormányzatok tulajdonába. Gondolom, hogy az ásotthalmi önkormányzat is részesült ezekből. Mondj valamit ezek sorsáról.
A mi községünkben nem voltak jelentősebb állami vagyontárgyak.
A községi vízművön-fürdőn, a patikán és a mozin kívül nem is kaptunk mást.
Az áramszolgáltatóból, a gyógyszertári központból részvényeket, a kisebb társaságokból pedig, - lakosság arányában tulajdoni hányadot kaptunk.
A gyermekotthon is minket illetett volna (szerintünk). A megszerzése érdekében pereskedtünk is a szegedi önkormányzattal, de sajnos eredménytelenül. Az áramszolgáltatónál lévő részvényeinket komolyan véve, egyszer elmentem egy részvénytársasági közgyűlésre. Nem voltak illúzióim a részvénytulajdonunk súlyát illetően, de amit itt tapasztaltam, az mindent felülmúlt. A francia tulajdonosnak kb. 90% volt a többsége. Néhány kollegával elhatározunk, hogy „adunk a franciáknak Trianonért" és mindenre nemmel szavaztunk.
A szavazati arányokat jelző mutató ki sem mozdult a szavazatainkra.
Többször nem is voltunk részvénytársasági közgyűlésen
A szakszövetkezetek megszűnésével nem volt tulajdonosa a külterületi villanyhálózatok egy részének. Tudjuk, mennyi gond volt ebből. Végül megtörtént a felújítás. Hogyan?
A szakszövetkezetek megszűnésével valóban az a helyzet következett be, hogy a DÉMÁSZ nyugodtan mondhatta: neki semmi köze a kissori tanyák közötti hálózathoz, az a szakszövetkezet tulajdona. Ezért hibát elhárítani, javítani csak akkor fog, ha a költségeit megtérítik. Illetve, később már ezt sem vállalta, arra hivatkozván, hogy nem szabványos a hálózat. Szóval, a dolog nagyon a „körmünkre égett",.
Bordány, Zákányszék, Rúzsa, Üllés és Ásotthalom közös pályázatot nyújtott be a felújítási költségek 25 %-ának fedezésére a területfejlesztési tanácshoz.
A költségek 75 %-át az áramszolgáltató magára vállalta
A pályázatunk nyert és annak eredményeként csak negyvenezer forint volt tanyánként az önrész.
Az önkormányzat eladta a DÉMÁSZ részvényeit és a befolyt pénzből minden bekötési hely kapott tízezer forintot. A fennmaradó harmincezer forintra az érintett lakosság részére két év kamatmentes részletfizetési kedvezményt biztosítottunk.
A szerbiai Bácsszőlős - magyar nevén Királyhalom - a község testvértelepülése. (Egyébként ő, az a féltestvér, akire céloztam a beszélgetésünk elején.) Hogyan kezdődött a kapcsolat?
A két település jóformán egy kőhajításra van egymástól, de mégis elválaszt bennünket egy országhatár. Azonban mégis összeköt bennünket a közös múlt és az a szándék, hogy egyszer úgy járjunk át egymáshoz, ahogy azt rokonok, jóbarátok teszik.
A kapcsolatfelvételt a királyhalmiak kezdeményezték.
1995. őszén a település vezetője levelet írt az ásotthalmi polgármesternek, hogy szeretnék felvenni a kapcsolatot velünk. Ezzel a képviselő-testület egyetértett és néhány levélváltás után. 1996 tavaszán Nagy János jegyzővel kiutaztunk Királyhalomra, látogatóba. Még ugyanazon év nyarán egy népes királyhalmi csapatot fogadtunk és együtt az itteni képviselőkkel, ellátogattunk az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkba, a honfoglalás ezredik évfordulója tiszteletére.
Felemelő érzés volt látni a királyhalmiak meghatott arcát a Feszti körkép előtt.
Szeptemberben, pedig az itteni képviselők voltak a királyhalmiak vendégei.
Meghívtak bennünket a helyi eseménynek számító szamár-versenyre. Nagyon jól szórakoztunk. A hasunkat fogtuk, amikor az egyik szamár, a cél elött megmakacsolta magát és jóformán úgy kellett betuszkolni a célvonal mögé.
Másik meg „kivont karddal" baktatott végig a pályán.
A királyhalmiak, vendégeink voltak a községi jelképek avatásán is.
A kapcsolat zavartalanul működik az óta is.
Végezetül beszélgessünk arról, hogy miként foglalnád össze a polgármesterség lényegét, mit tennél másként?
Feltétlenül azzal kell kezdenem, hogy az 1990-ben létrehozott polgármesteri tisztség nem a hajdani falusi bíró modernizált változata és még kevésbé a tanácselnöki funkció továbbélése volt. Kicsit politikusnak szánták a megálmodói, de a falusi polgármester sohasem lett az. Én, meg pláne nem voltam az! Már a kezdet sem mutat semmi politikát. Szerintem, a politika arról szól, hogy ki, kit, és hogyan szorít ki a hatalomból.
Én, meg úgy kerültem a polgármesteri székbe, hogy abban előttem nem ült senki.
A falusi polgármester egyfajta településgazda és mini köztársasági elnök - ha jól teszi a dolgát.
Szerintem a polgármesternek kell lennie a település legnagyobb lokálpatriótájának és a település érdekeit minden körülmények között védenie kell.
Amit másképp tennék:
Alapvetően, a polgármesteri tisztséget illetően semmit.
Már említettem, hogy a püspökkel kapcsolatban volt egy hatalmas hibám. Azt még egyszer biztosan nem követném el.
Nem mulasztanám el az orvosokkal való egyeztetést az egészséggel kapcsolatos egyetlen kérdésben sem. Talán továbbra sem értenénk egyet minden kérdésben, de legalább megismernénk egymás álláspontját.
Ami az emberi kapcsolatokat illeti: azt az egykori iskolatársamat is felismerném, aki azt mondta, hogy együtt jártunk iskolába. (Nem osztálytársam volt.)
Már korábban rájöttem, hogy fel kellett volna ismernem a hivatal egyik dolgozóját, aki az egyik iskolatársam húga volt. Sajnos, a találkozásunkkor nem ismertem fel, később meg már kínos lett.
Talán kevésbé lennék hiszékeny, mert bizonyos emberekben csalódtam. Néhányan visszaéltek a hiszékenységemmel.
Mint kiszolgált polgármester, hogyan látod a tisztség megbecsülését, van-e valamilyen javaslatod a jövőre nézve?
A polgármesterség megítélése az emberek között, szerintem jó. Általában elfogadják. Amikor megszólal, odafigyelnek.
Talán nem is kell mindenhez hozzászólni, mert így növelni lehet a megszólalások súlyát.
Ami a javaslatot illeti; mindenhol elmondom, ahol tudom, hogy országosan meg kellene oldani a legalább két ciklust kitöltő - talán már nem is fiatal - polgármesterek, tisztes visszavonulásának lehetőségét.
Jelenleg az a helyzet, hogy egy polgármester két vagy több ciklus kitöltése után, már nem tud visszatérni az eredeti szakmájához.
Ha a visszavonulás mellett dönt, akkor nem indul a következő választáson és egy fillér kielégítés nélkül távozik, vagy felvállalja a sikertelen szereplés keserűségét.
Ha veszít, kap a törvény szerint háromhavi fizetést és aztán le is út, fel is út, akár négy éve, akár tizenhat éve polgármester valaki.
Az új képviselő-testület adhat neki ugyan még további háromhavi illetményt a település költségvetésének terhére de, ki terjeszt ilyet elő?
Az új polgármester? Akivel politikai ellenfelek voltak.
2006-tól létezik a közszolgálati járadék, ami megakadályozza, hogy a vesztes polgármester munkanélküli legyen, de ez a rendelet nem az önként visszavonult polgármesterekre, hanem csak a választásokon alulmaradtakra vonatkozik.
2006-ig, csak a rokkantsági nyugdíj ilyen-olyan módon való megszerzése jelentett menekülési útvonalat.
- Te is így lettél nyugdíjas?
- Nem volt rá szükségem.
- A rendszerváltás után tizenhat év elteltével kinek jutott eszébe, megakadályozni azt a helyzetet, hogy aki szombaton még polgármester volt, az egy sikertelen választási eredmény után, hétfőn munkanélküli legyen?
- Ha ragaszkodsz a válaszhoz, megmondom, bár azt ígértem, hogy kerülöm a politikát.
Az a politikai erő kezdeményezte, amely az utóbbi időben sokat veszített a népszerűségéből.
A válaszod alapján arra következtetek, hogy nem állhat messze tőled, ez a politikai erő.
Ha már így ráutaltál... Fiatal korom óta liberális-baloldali gondolkodású ember vagyok, de a polgármesterségem alatt nem voltam tagja semmilyen pártnak.
Ha a pártállásomat tudakolod, akkor az a válaszom, hogy a naívdemokraták állnak legközelebb hozzám.
- De hiszen, ilyen párt nincs is Magyarországon.
- Hat ez az!
- Elárulnád, hogy kik a naívdemokraták?
- Az én felfogásomban: akiknek minden mondatát szó szerint lehet érteni. Akár ígérnek, akár kérnek valamit.
Tíz év eltelt a nyugdíjba vonulásod óta. Hogyan értékeled a polgármesterként eltöltött időt?
- Már hosszabb ideje úgy látom, hogy amivel a Teremtő engem bízott meg, azt becsülettel elvégeztem.
A község további fejlesztése az utánam következő polgármesterek feladata.
1990-ben egy nagyon befolyásos csoport segítségével kerültem a polgármesteri székbe. Ők valószínűleg csalódhattak bennem, mert 1994-ben már jelöltet indítottak ellenem.
Később, már csak olyan csoportok maradtak mögöttem, akik a község története során sohasem voltak képesek az érdekeiket valóra váltani. (Talán 1994-ben, mégis?)
Ezt nem mindig láttam így.
Hogyan töltöd napjaidat, mivel foglalkozol, mióta nem vagy már polgármester?
Először nagyon rossz volt a közérzetem. Valószínűleg voltak hibás feltételezéseim is. Tíz év elteltével sok mindent másképp látok.
Teljesen visszavonultam mindentől.
Sokat járok kerékpárral kirándulni és kitanultam a vegetáriánus főzés technikáját. Ma ez a hobbim.
|
|