Előző fejezet Következő fejezet

 

A néprajzi szakirodalomban viszonylag kevés figyelmet fordítottak a gyermek születésével és csecsemőkorával kapcsolatos szokások és hiedelmek, valamint a bábák tevékenységének vizsgálatára. Az eddigi kutatásokat Kapros Márta összegezte nemrég, amely felment engem az irodalom áttekintésétől azért is, mert tanulmányomban csupán egy község és szűkebb környezete szokásait, képzeteit és egykori gyakorlatát vizsgálom.

Az emberi életnek e viszonylag zárt világa, tiltott és titkos cselekményei, s az ezekkel kapcsolatos felfogások, hagyományok, erkölcsi normák hűen tükrözik és kiegészítik a paraszti társadalom életének megismerését. Munkámban részletesen írok a bábák tevékenységéről, a terhességről és a szülésről. Ezek elválaszthatatlan kisé-rői a nemi felvilágosítás, nemi magatartás, fogamzásgátlás, gyermekvárás, elhelyezés, név-választás, keresztelő, komaság, családnagyság, gyermekbetegségek, valamint az ezekhez fűződő szokások, hiedelmek. Gyűjtésemet elsősorban Csépán és Cibakházán végeztem 1977-1980 között, de a Tiszazug többi településére vonatkozóan is van adatom. Tanulmányomban mégis elsősorban a csépai hagyomány bemutatására törekszem. A lakosság és a bábák is kapcsolatban álltak a szomszéd község lakóival, hatással voltak egymás gyakorlatának kialakítására. A hasonlóságok ellenére a különbségek jól érzékelhetők a katolikus lakosságú Csépa. és a környező - elsősorban református -települések között.

 

BÁBAASSZONYOK

Munkám során két bábától sikerült minden részletre kiterjedő gyűjtést végeznem. Adatközlőim a századforduló előtt vagy közel utána születtek. Adataim tehát elsősorban századunk első évtizedeire, esetleg a századfordulóra vonatkoznak. Megfigyeléseim szerint a bábák nagy részét a tudásvágy, a paraszti életformából való kiemelkedés ösztönözte tanulásra, amit igazolni látszik a két bába vallomása.

Lapocsi Lajosné Kalóz Zsuzsanna 1895-ban született Tiszaföldváron. 1914-ben férjhez ment, 1915-ben megszülte első gyermekét. 1919-ben iratkozott be a debreceni szülésznőképzőbe, ahol 10 hónapi tanulás után 1920-ban kézhez kapta oklevelét. Egy évig magánbabaként dolgozott, 1921 után nyugdíjazásáig Cibakháza községi bábája lett. A felszabadulás után saját kezdeményezésére, az asszonyok segítségével szülőotthont hoztak létre. A szükséges bútorzatot, ágyneműt stb. ők maguk adták össze. 1960-ig, nyugdíjazásáig ő vezette, majd 1962-ben megszüntették a szülőotthon működését. Ezután Kunszentmártonba és Tiszaföldvárra mentek szülni az asszonyok Cibakházáról.

Görög Károlyné Nagy Terézia 1896-ban született Csépán. Apja cipész volt. A szakmája mellett mezőgazdasági munkát is végzett, mert nyáron nem volt munkája, hiszen mindenki mezítláb járt. Görög Károlyné ezt látva határozta el, hogy parasztemberhez megy feleségül, mert annak zsákban a megélhetése, nem kell mindent a piacon megvásárolnia. 1917-ben ment férjhez. Egy ideig ápolóként dolgoztak Kecskeméten, majd hazajöttek és folytatták a mezőgazdasági munkát. 1927-ben - a körzeti orvos segítségével - bábaképzőbe jelentkezett és sikeres felvételit tett Budapesten. A következő évben eredményes vizsgát tett a szolnoki bábaképzőben. Oklevelét 1929. jún. 18-án állították ki.

A bábákat a képzőben a kor színvonalának megfelelően képezték. Azonban munkájukat, korántsem tudták aszerint végezni az elmaradottság, a hiányzó eszközök, felszerelések miatt. Az idősebb bábákhoz viszonyítva mégis lényegesen korszerűbb módszerékkel dolgoztak. Az őket megelőző bábák képzése hiányos volt. Csak az volt velük szemben/a követelmény, hogy a köldökzsinórt el tudják kötni, és hogy a lepény leválását megvárják. Gyakran előfordult, hogy a szomszédasszony is levezette a szülést. Ha meghalt az anya vagy a gyermek, nem vontak felelősségre senkit. Később ezt is szigorították. Ha meg is született a gyermek, akkor is kihívták a bábát, mert ellenkező esetben megbüntették őket.

Bár esetenként felkeresték az idősebb bábákat is, de inkább ők kérdeztek s vásároltattak velük, hogy a bábatáskában meglegyen minden az ellenőrzés során. Lelkiismeretességétől függően már volt, aki gumilepedőt is használt, míg mások a háziaktól kért ollóval vágták el a köldökzsinórt és cérnával kötötték el. Tehát a legalapvetőbb eszközökről sem gondoskodtak.

Tevékenységük nemcsak egy falura korlátozódott, hívták őket a szomszédos településekre is.

Görög Károlyné 1929-től 1933-ig magánbábaként dolgozott, ezután nyugdíjazásáig /1956/ ő volt a községi bába. Rajta kívül még négy bába működött az akkor körülbelül 3500 lelket számláló Csépa községben.

Görögné jó hírét mutatja, hogy a tiszaugi Steer méltóéknál /méltóságoséknál/ az 1933-ban levezetett szülés után egy hétig ott tartották, amiért 100 pengőt kapott. Amikor magánbába volt, a szüléseknél nem kért semmit, de mindenki fizetett. Igyekeztek egymást túlszárnyalni. 10-30 pengőt kapott egy-egy szülésnél. Miután /1933/ kinevezték községi bábának, fizetését az államtól kapta - emlékezete szerint 60 pengőt. De a családok még ezután is adtak pénzt, ki-ki tehetségéhez mérten. Nyugdíjazásakor /1956-ban/ fizetése 702 forint volt.

Lapocsiaét Cibakházáról szintén elhívták a szomszédos településekre /Tiszaföldvár, Tiszainokat Nagyrév stb./ is. Sváb Gyula birtokán, a Sárszeg nevű uradalmi majorban több sokgyermekes család lakott. „Oly gyakori volt ott a szülés, hogy nem győztem odajárni. Kénytelen voltam egy öregasszonyt kioktatni, hogyha nem érkeznék időben, tegye a dolgát."

Lapocsiné községi bába fizetése 1921-ben 50 pengő volt. A szülésnél a szegényebbek nem fizettek semmit, nem is fogadta el volna tőlük. A gazdagabbak, az intéző,  a számtartó 0,5 q búzát adtak bábabérként. /A búza ára 5-6 pengő volt./ A módosabb falusiaktól 3 pengőt- kapott. Az 1930-40-es években is 50 pengő volt a fizetése, de a családok már többet adtak természetben vagy pénzben, mint előbb. A szülőotthonban mindenki maga fizette a bábabért, de államosítása után fizetését az államtól kapta.

 

NEMI FELVÍLÁGOSÍTÁS, MAGATARTÁS

Az adatközlők egybehangzó véleménye, hogy vidékünkön a paraszti lakosság körében nemi felvilágosítás egyáltalán nem volt. Az alant felsorolt esetek mind ezt példázzák. A szülők szerint szégyen volt ilyen dolgokról beszélni. Amennyiben a felnőttek ilyen témába kezdtek a gyermek előtt, leintették őket. „Az én apám nem csókolta vóna meg az anyámat előttünk." A lányokat a bálba gardemamák kisérték, akik vigyázták és őrizték őket. Előfordult, hogy egy-egy lány - főként a cselédek - kiséret nélkül is elmentek, de lehetőség szerint lánypajtások összefogva, csoportosan. A kisérő nélküli lányokat rendszerint megszólták.

Görögné kb. 12 éves lehetett /iskolahagyott kor/, amikor szeretett volna elmenni a padkaporos vagy tambura bálba. A belépődíj egy tojás, illetve néhány krajcár volt. Az apjától kéredzkedett, de az nem engedte el. Ellopott otthon egy tojást, szépen felöltözött és azt hazudta, hogy megy a templomba, mert így elmehetett. Az ablak alatt bújva ment el, mert a templomba ellenkező irányba kellett menni. Apja gyanította hová megy, kileste és utána ment. Alighogy belépett a szobába, apja máris ott termett. Az apja megszidta: „Tudom én, mit játszanak ott! Haragszomrádot! Ugyan miért? Hogy zálogot vegyenek, legyén mit kiváltani, legyen ok a csókolódzásra." Ilyen helyre nem mehetett többet.

Egy másik családban az anya sokat betegeskedett, ráadásul csípőficamos is volt. „Azt mondták, hogy az anyja szétszedte, azon tanult boszorkánykodni, utána pedig nem tudta jól összerakni." Az anya szennyeseit ezért a gyermeklány mosta, aki a véres ruhákért szemrehányást tett neki. «Azé véres a ruhája, mer emberrel hál." Édesanyja elintézte avval, hogy majd lesz neked is. Egyszer meszelés alkalmával egyre sűrűsödtek vizelési ingerei, és a vér végig szaladt a lábaszárán. Az anyja észrevette és mondta: ,,Na ugye, nem kell emberrel hálni, hogy ez bekövetkezzék! Magyarázatot nem fűzött hozzá, evvel el volt intézve."

A menstruációról nem világosították fel lányaikat, de ők is eltitkolták szüleik előtt. Legfeljebb lánypajtásaikkal beszélgettek a havibajról, a tisztulásról. Megjött az ünnepem - jelentették ki egymásnak. A férjhez menő lányokat sem világosították fel. A gyerekeket „a gólya dobja be a kéményen", mondták a kisebbeknek.

„Tizenöt éves jány vótam, az anyám lebetegedett, de ón nem tuttam mi baja! Nem okosított fel senki, én se beszétem a jányaimmal. Az asazonyi életrű senki nem világosított fel, akkor sose mentem vóna fírhé. Munka közbe beszégettünk az urammal,  ő hozta szóba a vérzést. Hát én majdnem elájútam, hogy tuggya ő ezt férfi létére?" -„A mi időnkben a férfiak sokkal jaagyobb tiszteletben tartották a lányokat. Nem mertek előttük csúnyán, kétértelműén beszélni. A legények is vigyáztak tekintélyükre, ha a lányok körében sikert akartak elérni."

„Udvarláskor mindig a férfiak kezdeményeztek,. a lányoktól, illetve szüleiktől azonban erre engedélyt kértek. A lányok igenlő válasza csak szülői beleegyezéssel történhetett."

A jegyváltás már szorosabb kötődést, lekötelezettséget jelentett. Esetenként a férfiak már több jogot követeltek maguknak, és bekövetkezett az, amitől az anyák féltették lányaikat. Pedig az intő figyelmeztetés elhangzott: „A becsületre vigyázzf mert abból csak egy van!" A lányok őrzése elsősorban az anyák feladata volt, botlás? esetén mindkettőt elitélték.

A szülők titkolózása, tiltása ellenére az azonos korúak és nemüek azonban egymás között beszélgettek a témáról - már amennyit ők is tudtak. A nők nagy része félt a házasságtól. Talán az örökös szorongás, a terhességtől való félelem okozta-e vagy az akkori nevelési mód, nem tudnak rá magyarázatot adni.

 

TERHESSÉG

A házasságkötést általában hamarosan gyermekáldás követte. ,,Nem tuttuk mink azt hogy lesz, csak gyütt. Hamarább gyün egy gyerek, mint egy ruha. Az asszonnak az a sorsa!" A terhességre a vérzés elmaradásából következtettek. „Az elsőnél még azt se tuttuk mi van, csak a másodiknál lettünk okosabbak, akik fineszesek vótak, rendszeresen jegyezték a vérzést a naptárba. Ha élmaratt, mingyá mentek az orvosho vagy ah-hó, aki elintézte a bajukat." A másállapotban lévő asszonyra a következő kifejezéseket használták és használják: állapotos, terhes, viselős. vagy pedig áldott állapotban van. Napjainkban a kismama kifejezést használják leggyakrabban.

A megkérdezettek egybehangzó véleménye, hogy gyerek nélkül nincs értelme az életnek. ,,Mijé gürcölünk? A gyerekeinknek." Általános vélemény, hogy a terhesség alatt az asszonyok megifjódnak, megszépülnek.

Az asszonyok féltek a sok gyermekáldástól, de még jobban a meddőségtől. A nagyobb birtokosok féltek a felaprózástól, a szegények a nincstelenségtől. A szegénység miatt nem volt szükség több éhes szájra. Annak örültek, ha minél később lett a gyerek. A menyecske könnyen megkapta: nem tudtatok még várni?

Nem az újszülött jelenléte zavarta a családot, sokkal inkább az, hogy a menyecske egy időre kiesett a külső munkákból. „Anyósom célozgatott, hogy mán megin úgy vagy. Én meg bő kötényt hordtam, hogy takarjon." „A harmadik állapotom még az uramnak sem árultam el, de csak megtudta. Mérges lett, nem is szót hozzám." Az asz-szonyok amíg tudták, titokban tartották terhességüket. Életmódjuk mit sem változott, ugyanúgy részt vettek a legnehezebb munkában, mint annak előtte. »Sokszor fájt a fejem, a gyomrom, szédűtem, hánytam, de tűrni kellett, dolgozni mindent sorba, ahogy gyütt." A terhes asszony helyzetét azonban nagyban meghatározta, hogyan viszonyult hozzá a férje. A nem kívánt terhességért általában a nőket hibáztatták, még a férj is. Még inkább elmarasztalták, ha valaki lány fejjel esett teherbe. ,,Nagyvérű, nem bír a vérivel" - mondták.

A meddőségtől való félelem azonban még inkább rettegésben tartotta az asszonyokat. Még súlyosabban megbélyegezték, elmarasztalták Őket, mint a sok gyermekeseket. Megitélésük szerint az Isten akarta így, s ebbe bele kell nyugodni. A régi nézet szerint ez esetben is inkább az asszonyt tartották hibásnak, őt marasztalták el a gyermektelenség miatt. Viccből vagy rossz szándékból azonban a férfiaknak is mondták: ,,Még gyereket se tud csinálni." A meddőség esetenként elhidegüléshez vezetett, sőt tudnak olyan esetről is, hogy válásra került sor.

A gyermekszülés a falu társadalmában elfoglalt helyzetüket is megváltoztatta. A férj családja csak a szülés után tekintette igazi családtagnak az asszonyt. Szülés után még inkább a családjának kellett éljen, a szórakozások jó részéről le kellett mondania.

Miután kitudódott a terhesség, egy ideig beszédtéma volt, de később természetesnek vették, sőt tanácsokkal látták el a terhes asszonyt. A rokonok, az ismerősök erre mind jogot formáltak és illett őket meghallgatni. Óvó és tiltó szabályok voltak ezek, amelyek a gyermek védelmében jórészt befolyásolták, szabályozták az anya életét.

Óvakodni kell a testi-lelki megrázkódtatástól. Hirtelen öröm, bánat, emelés, ütés stb. mind káros lehet. - Ne emeljen nagyot, mert elmegy a.gyerek. - Ne csodáljon meg semmit, mert akkor a gyerek olyan lesz. Egy terhes anya felnézett a villanyszerelőre, miközben az a karóra mászott. A lányának is olyan lett a talpa, mint a szerelő cipője talpa. - Ha valamit a terhes anyához dobtak, vagy ráesett és odakapott, az újszülöttnek azon a testrészén anyajegy vagy kinövés lett. Az anya homlokára esett egy eper. Gyermekének ugyanott szárastul kinőtt egy eperforma. /Hasonló esetet többet mondtak el./- Ne emeljen nagyot, mert elmegy a gyerek. - Ha hányingere van, vegyen be sót. - Kútba ne nézzen, mert vak lesz a gyerek. Kötelet vagy spárgát ne kössenek magukra, mert a köldökzsinór a gyerek nyakába tekeredik. - Ha megkívánt valamit, kérjen vagy vegyen, mert egyébként elmegy a gyerek. Több esetet meséltek, hogy a terhes nem kapta meg a kívánt ételt és elájult, volt aki orvoshoz is szorult. Fánkot viszont nem volt szabad kérni, mert az is vetéléshez vezet. -Mozogjon sokat, hogy könnyű szülése legyen.

A terhesség ideje alatt - ha igényelték - a bábák tanácsokat adtak az asszonyoknak. Szervezett tanácsadás nem volt. Hem estek nagy pánikba, ha egy-egy vetélés bekövetkezett. Volt olyan terhes, aki a terhesség ideje alatt igényelte a masz-szírozást. A többi bába végezte, de Görög Károlyné nem, mivel ezt nem tanulta. Vizsgálatokat is csak óvatosan végzett, hogy ne ingerelje a lepényt, mert könnyen leválhat. Azt tartották, hogy a masszírozás által a gyerek igazodik és könnyebb lesz a szülés. A masszírozást szappanos kézzel végezték. Görögné csak a hasfalat masszírozta a szülés előtt - a combot nem -, hogy a fájás rendszeressé váljon, és gyorsítsa a szülés lefolyását.

A már többször szült nők megközelítő pontossággal ki tudták számítani a szülés idejét. Az elmaradt menses után kb. kilenc hónapra, az első mozdulás után négy és fél hónapra. A gondosabbak saját érdekükben figyelték a mozdulást. t»így jobban fel tudtunk készülni, az idő tájt mán nem mentem a mezőre, nehogy ott érjen el." Mégis viszonylag sokan számoltak be arról, hogy a mezőn, munka közben érte el őket a szülés. ,,Magam vótam a határba, oszt fogdosott, fogdosott /megindultak a fájások/. A karaszolást be akartam fejezni, de csak nem bírtam. Mán a fe.ie vize is elfolyt, én meg alig bírtam magam hazavonszóni. Az első vót, oszt azt se tudtam most mi lesz?" Rosszabb esetben a kipottyanó gyerek - a gyors szülés következtében - egészségileg is károsodott. Ezek az esetek gyakorinak mondhatók. Az asszonyok igyekeztek minél többet mozogni a könnyebb szülés érdekében. Természetesen ilyen szemlélet mellett és körülmények között vetélés is bekövetkezett. ,,Nem estünk kétségbe., sőt vót aki örült, maga is úgy akarta." E magatartás és szemlélet az akkori gazdasági és társadalmi viszonyokkal magyarázható. A fokozódó szegénység, az élni akarás szükségessé tette, megkövetelte mindenkitől a munkában való aktív részvételt, mivel a megélhetés nehezebb és küzdelmesebb volt.

A terhes asszony táplálkozására sem fordítottak különös gondot. Az addig megszokott ételeket fogyasztotta a családdal együtt. A sok evéstől, az elhízástól azért óvták, hogy könnyebben szüljön. Mások ezzel szemben éppen azt javasolták, egyen sokat, mert kettő helyett eszik. A puffasztó ételek fogyasztását azonban nem tanácsolták, mert az képzeteik szerint a magzatnál is görcsöket okoz. A kivánós asszony kérését igyekezetek teljesíteni. Ha olyan helyre ment, ahol ettek, ott megkínálták, nehogy megkívánja és elvetéljen. E felfogással még napjainkban is találkozunk.

A terhes asszony ruházata kevéssé tért el az eddig megszokottól. Igyekeztek úgy öltözködni, hogy állapotukat minél tovább titokban tudják tartani, ezért bő ruhában s kötényben jártak. Fejüket kendővel kötötték be, mivel esküvő után már nem illett haja-donfővel járni. Az idősebb asszonyok kendő alatt vagy anélkül féketőt is viseltek fejükön. A féketőt az asszonyoknak nem volt szabad letenni, éjjel is abban aludtak. A terhes asszony fékető viselésére vonatkozóan nem tudtam adatot gyűjteni, mivel viselése fokozatosan megszűnt. Visszaemlékezések szerint Túri Péterné 1919-ben a templomban is viselt féketőt, 1921-ben idős halott fejére is tettek.

 

SZÜLÉS ELŐTTI TEENDŐK

A terhes asszony életmódjából következik, hogy nagy előkészület nem előzte meg a szülést. A háziak közül valaki - legtöbbször a várandós asszony - kimeszelt, felmázolt, rendszerint a végső pillanatban, mivel előtte esetenként még a határban dolgozott. MMán nagyon hasogatott a derekam, de csak mázoltam, oszt gyütt a baba, az parancsolt az ágyba." A tapasztaltabb családtagok vagy szomszédok - akik ismerték a szülés előjelei* - küldtek vagy mentek a bábáért. A bábákat siltjük /cégérük/ után könnyen megtalálták. Még aki nem tudott olvasni, az is láthatta a gólyát, szájában a pólyás babával. A bába gyalog, lóháton, kocsival, később kerékpárral közlekedett, az időjárástól függően.

Érkezése után, ha a szülés nem volt előrehaladott állapotban, beöntést végzett, hogy a kipréselődő széklet ne fertőzzön, /l. kép/ Közben kikérdezte az anyát: Milyen sűrűn jönnek a fájások? Elfolyt-e a magzatviz? Van-e öröklött betegség a családban? Megtekintette a medencét, milyen a mérete? A magzat fekvését, beékelődését tapintással állapította meg. A szivhangot az anya hasára fektetett fülével ellenőrizte. Ha nem szabályosan követték egymást a fájások, akkor már rendellenességre lehet számítani. A csépai Görög Károlyné lehetőségeihez mérten minden rendellenességhez igyekezett orvost hívni.

A szülés beálltáig előkészítették az újszülött holmiját, a fürdetőteknőt. a műszertartó kendőt, a fertőtlenítő szereket.

A szülés levezetése előtt mindkét bába beöltözött, bemosakodott. Táskájukban /2. kép/ a szappan, két törülköző, két körömkefe. fertőtlenítő mindig ott volt. Két mosdótálban mosakodtak, egyikben a tisztaviz és körömkefe, másikban a fertőtlenítő oldat és körömkefe volt. Ebben mosakodtak utoljára és így nyúltak a szülő anyához. Táskájukban mindig ott volt a körömolló és reszelő. A körömápolásra nagy gondot kellett fordítani, nehogy megsértsék vele a szülő anyát vagy az újszülöttet. /3. kép/ Amennyiben a szülőágy nem volt megfelelően előkészitve, akkor azt is rendbetették. A lepedőre gumilepedő, majd erre négyrétegű harántlepedő került. Lehetőségeihez mérten frissen vasalt lepedőt használtak. Gumilepedő nagyon kevés háznál volt, a bábák ezért rendszerint otthagyták néhány napra. Az anya feje alá párnát tettek, a medence alá többszörösen összetekert kispárnát helyezett /viliinpárna helyett/ Görög Károlyné csépai bába, hogy megemelje a medencét és ezáltal szülés közben könnyebben hozzáférjen. /4. kép/ Elődeitől eltérően Görögné nem engedte - közel a szüléshez - a dunnával való takarózást, amely kezdetben nagy felháborodást váltott ki. Később belátták, hogy így jobb.

 

SZÜLÉS LEVEZETÉSE

A szülés bekövetkezte előtt Görög Károlyné csépai bába a sűrűbb fájások esetén a szülő nővel felhúzatta a lábát, megfogatta a térdét. Nem engedte felülni, hogy sűrűsödjenek a fájások, annál előbb túl lesz rajta. .«Amikor jön a fájás — kakilást is érez -, akkor szorítsa magához a térdét és nyomjon. Ha nincs fájás, nem szabad nyomni, mert csak az ereje fogy, de a szülés nem halad előre. Mély lélegzetet venni és nagyot nyomni, mert így halad kifelé. Ha szükség volt, lassította a szülést, ne hirtelen jöjjön ki, mert akkor roncsolódik az anya." Amikor már a fej látszott, a hüvelybemenetnél jobb kézzel a gátat szorította, bal kézzel a fejet tartotta, hogy lassan csússzon kifelé. Igy biztosította, hogy a tágulás fokozatosan következzék be, s elkerüljék a gátrepedést. Amikor már a fej kijött, a gyerek nyakát a balkéz mutató s középső ujjával megfogta, vállát kicsit megnyomta, majd megemelte, s utána már az egész gyerek kibuggyant. Az volt a jó, ha a gyerek mindjárt felsírt. Ellenkező esetben a légcsőből hüvelykujjai a nyálkát kinyomta, majd szájából tiszta ruhával kitörölte.

A további teendőket a köldökzsinór állapota határozta meg. Amíg az lüktetett. addig nem volt szabad elvágni. A zsinór lüktetését látni, érezni lehetett, a pulzushoz hasonlóan. Ha nem lüktetett, akkor már levált a lepény - a mássa - s elvágható a zsinór. A köldökzsinórt az anya és a gyermek felől egyaránt lecsatolta. A has alsó részének - a fandom felett - nyomásakor megállapítható, hogy levált-e már a méhlepény. Amennyiben nyomásra visszahúzódott a köldökzsinór» akkor még nem vált le a méhlepény. Ha a köldökzsinór nem húzódott vissza, a hasat körbe masszírozta, hogy a méh összehúzódjoh és kinyomható legyen a lepény a medencéből. A méhlepényt szinte mindenki úgy mondta, hogy mássa. /5. kép/ Szüleiktől is így hallották.

A köldökcsatot a hasfaltól 1 cm-re, a köldökcsonkon helyezte el. Célja az elvérzés megakadályozása. Az újszülött szemébe fertőtlenítő oldatot cseppentett /ecetsavas pokolkőoldat/. A gyermek kezelése közben az anyát állandóan szemmel tartotta: vérzik-e, milyen állapotban van? A gyermeket az előre elkészített vízben megfürösz-tötte. Külön edény, kád nem sok háznál volt erre a célra. Rendszerint a mosóteknőben fürösztöttek. Görög Károlyné előszedte a nagy va.11ingokat. ha nem találta megfelelő tisztaságúnak a fürösztő edényt. A fürdővíz hőmérsékletét hőmérővel vagy könyökkel állapította meg. A köldököt nem volt szabad víznek érnie, míg a köldökcsonk le nem száradt. A köldökcsonk vágott, sebzett részét jidaporral /Dermaforin/ szórta be sterilizálás céljából a fürösztés után, majd steril vattával körül tekerte. A köldökre köldökfáslit helyezett, melyet a gyerek derekán többször körültekert. Célja, hogy az erős sírás következtében a gyerek nehogy köldöksérvet kapjon. Ezután kisinget. réklit adott rá, majd bepelenkázta. Fejére sapkát vagy fityulát tett, melynek célja nemcsak a melegítés, hanem a fül leszorítása is volt, hogy ne legyen csa.ila. Ezután pályázta. Általánosan elterjedt szokás volt, hogy a gyerekek kezét-lábát leszorították a pólyában, hogy ne maradjon görbe. Görög Károlyné ezt nem tette, ő tudta, hogy legkényelmesebb a gyereknek a méhfekvéses testhelyzet. A legtöbb helyen pehelypólya volt, amelybe a gyerek belesüppedt, belemelegedett, nem tudott jól mozogni. A gyereket a bába igyekezett gyorsan ellátni, majd az anyához fogott. Az anya alól kiszedte a harántlepedőt, a levált lepényt félretették. Az anya alá mosdótálat vagy saját ágytá-lát rakta. Kancsóból csorgó langyos vízzel lemosta, kézfejjel, felülről lefelé haladó kézmozdulattal. Vissza sohasem húzta a kezét, hogy ne fertőzzön. Csak a test külső részét mosta, a belső részhez nem volt szabad nyúlni, az önmagától kitisztult. Csak akkor irigált szülés után, ha az orvos elrendelte. Repedés, külső sérülés esetén hi-permangás vagy neomagnolos vízzel mosta le a szülő anyát. Ha a szülő nő berepedt, s erősen vérzett, vagy a lepény nem akart leválni, ő mindig orvost hivatott, A lemosás után az anya alá tiszta gumilepedőt, erre harántlepedőt terített. Erősebb vérzés esetén a láb közé frissen vassalt pelenkát helyezett. A háziakra ráparancsolt, hogy a fertőzés elkerülése végett szükség esetén cseréljék, főzzék és vasalják.

A levált lepényt tenyerére helyezte, ellenőrizte egészben jött-e ki, illetve járulékos lepény-e? Ha híja volt, akkor orvost hivatott, s ő választotta le a hiányzó részeket. A háború ideje alatt - amikor nem volt orvos a faluban - ő is végzett leválasztást. Felnyúlt a méhbe, leszedte a bennmaradó részeket, a lukra ráhelyezte s így ellenőrizte, van-e még híja? Ha benn maradt egy kis darab is, az anya súlyos beteg lett vagy meghalt. A méhlepényt ezután eldugott helyre, rendszerint a ganajba /trágyadomb/ elásták. Volt rá példa, hogy a méhlepényt /placenta/ a szülő nő arcán végighúzták, hogy a foltok az arcáról eltűnjenek.

Több adatközlőm elmondta, volt aki személyesen elvégezte a következőkben leírtakat. Az anya menyasszonyi fátylát, koszorúját régebben kis faliszekrényben összehajtva tárolták. Ebben helyezték el a gyermek leszáradt köldökcsonkját. Hétéves korában a gyermek kezébe adták a bogot. hogy bontsa ki. /Régebben babapertlivel kötötték el a köldökzsinórt és így keletkezett rajta a bog./ Amilyen gyorsan, ügyesen bqn-totta ki, olyan ügyes lett a munkavégzésben. Egyik adatközlőm az iskolába készülődött az első vizsgájára, amikor szülei kezébe adták a bogot. Addig nem kapta meg a vizsgalapra a két fillért, amíg ki nem bontotta.

Az orvos hívása ellen legtöbben tiltakoztak, részben anyagi, részben szemérmes-ségi okokból. Azt tartották jó bábának, aki nem hívott orvost. Görög Károlyné mindig frissiben összevarratta a repedést. ..Nem is maradt utánam lecsúszott méh.iű asszony." A méh támasza a hüvely, ha megrepedt nem tudta tartani a mehet, ezért kicsúszik és lóg. Váladékol és nagyon fáj, az illető görnyedten járt. Akinek módjában állt, hogy fájdalmát csökkentse, méhgyűrűt rakott fel.

Görög Károlyné 4-5 napon át kétszer, utána - az egészségi állapottól függően még 4-5 napig - már csak egyszer járt el lemosni az anyát, és fürösztötte a gyermeket, fürösztés közben nagyon ügyelt, amíg le nem száradt a csonk. Kb. egy hét után leszáradt a csonk, utána még néhány napon át porral beszórta. A köldökfáslit kb. a gyermek egyhónapos koráig használták, ha nagyon sirós volt továbbra is, hogy ne du-dorodjon ki, sérvet ne kapjon.

 

SZÜLÉS NEM TANULT BÁBÁKNÁL

Csépán Görögné működése előtt és alatt a többi bába továbbra is alkalmazta a masszírozást. Úgy vélték, ennek hatására igazodik a gyerek. A terhesség ideje alatt, szülés előtt, szappanos kézzel a hasat, derekat, combot masszírozták. Közvetlen szülés előtt sózatlan disznózsírral kenegették. masszírozták az ajkak környékét, mivel azt tartották, hogy így könnyebben tágul. Ezt is dunna alatt végezték, a szülés levezetéséhez hasonlóan« A fájások sűrusödtével egyre gyakrabban néztek a dunna alá. Ők is felnyúltak, két ujjal vizsgálták, eltünt-e már a méhszáj? Ha eltűnt, s a burok nem repedt meg, megrepesztették. Görögné szerint ezt csak akkor szabad, ha a hüvelyből az zacskószeruen kitüremlett. Szülés közben szűkszájú üvegbe fuvattak, hogy ezzel a szülő nőt nyomásra kényszerítsék. Volt olyan bába is, aki oktatta az anyát, mikor nyomjon. A dunnát csak akkor emelték fel, amikor a gyerek felsivalkodott. Az ágyról még a lepedőt is leszedték a háziak. Szalmán, szalmazsákon, rongyokon szültek. A bábák egy része ezzel mit sem törődött. Kevésnek volt gumilepedője, kevesen követelték meg a lepedő használatát. A rongyokat ezután rendszerint elásták, kidobták.

Egy 1928-ban szült nő így beszélte el szülését. Az elbeszélés lehetőséget ad a bábák tevékenységének összehasonlítására. Száraz szülése volt, este 6 órától reggelig kínlódott, a bába segíteni nem tudott. A méhlepény is nehezen vált le, s ezen sem tudott segíteni. Amikor a lepény kijött, nem ellenőrizte, elásta a ganajba /trágyadomb/. A lemosást mosdótálból végezte vagy vizesruhával törölgette, tehát a fertőzés veszélye mindkét esetben fennállt. Szülés után a bába vizesruhát rakott alája, nem tudja, miért? A köldökzsinórt a háziak ollójával vágta el, de előtte nem fertőtlenítette. A köldökzsinórt a többi bába babapertlivel kötötte el, de ő még ezt sem hozott, és így cérnával kötötte el. Az újszülött szemébe sem cseppentett, pedig akkor gyakori volt a sárgás, gennyes szemfolyás. Egy hétig kijárt, de a tennivalókat - hacsak tehette - átruházta az anyára. „A fizetséget ennek ellenére kikövetelte. Ha valaki nem tudott pénzzel fizetni, annak annyi napon át kellett kimenni a szőlőjükbe nyitni, metszeni stb. ahány napig kijárt az anyához."

Sok olyan esetről számoltak be, amelyek mai szemmel nézve szinte hihetetlennek tűnnek, „a második gyerek gyorsan gyütt. Az uram a bábáé ment, a szomszédasszony a kenyérsütést hatta ott. Én kínomba hasra feküdtem, a gyerek meg félig kinn, aléltan, nyakra tekeredett zsinórral. A szomszédasszony ijettibe visszatolta a gyereket, ahogy tudott lazított a zsinóron. Utána gyorsan világra gyütt és életre kapott." A szomszédasszony a gyereket becsomagolta, de a köldökzsinórt nem vágta el. A szülő nő aléltan, hason feküdt továbbra is. Az érkező bába kétségbeesetten látott munkához. „Legalább hanyatt fektették volna, mert ha belesült a mássa /méhlepény/, ő nem ússza meg börtön nélkül." Utána kijárt két hétig és gondosan ápolta, hogy rendbe jöjjön.

Az idősebbek azt mondták, hogy a burokból egy darabot a gyerek tenyerébe kellett volna varrni, hogy szerencsés legyen.

Egy száz évnél is idősebb kort megélő asszonynak tíznél több gyermeke született. Alacsony, kicsi, vézna asszony volt. Szegények voltak, férjével együtt cselédeskedtek. Bábát csak az első szüléseihez hívott. Elleste a szülés körüli teendőket, s ha tehette, nélkülözte a bábát. Mondta neki a tiszteletes asszony - akinél szolgált a Tisza melletti birtokon -, Maris, szólj, ha baj lesz, mert látom, utolsó órás vagy! Délelőtt kinn járkált, tett-vett. Egyszer csak nem látják Marist. Fölmázolta a földpadlót, vizet melegített, megszült, elvágta a köldökzsinórt. megfürdette, bepólyálta a kicsit. Amikor vitte ki a fürdővizet, nagyot néztek, hogy Marisnak nincs hasa. Orvosnál sem volt, és gyerekágyat sem feküdt. Ugyanez az asszony, ha a szükség úgy kívánta, pl. a háború idején, maga is bábáskodott. Az 1930-as években már tiltott volt a bába nélküli szülés - büntetés is járt érte -, ezért egyre kevesebben mertek rá vállalkozni.

Az 1920-as évek előtt tevékenykedő idősebb bábák még alkalmazták a két kisszé-ken ülve szülést, de a bába nélkül szülő nőknél is gyakori volt. Azt tartották, amelyik gyerek rendesen fekszik, annak könnyebb így a születés. Az önellátók elvágták a köldökzsinórt, lekötötték, a gyereket betekerték, majd lefeküdtek. Mikor erőre kaptak, akkor mosakodtak meg és fürösztötték az újszülöttet. A székek közé természetesen ringyet-rongyot tettek, arra pottyant a gyerek.

Volt olyan bába, aki oldalra fektette a szülő nőt. Szülés után altestére hideg vizes borogatást tett, a vérzés csökkentése érdekében.

A szülésnél a férfiak általában nem voltak jelen, ők sem szerették, de a bába sem látta szivesen az idegeskedő férfiakat. Akinél a férj jelen volt, ott a vajúdó feleség a kezét fogta, szorította, így próbált enyhíteni fájdalmán. A gyors szülés miatt a fürdővizet sem érkeztek megmelegíteni, ezért a gyermeket becsomagolták. Elég gyakori volt, hogy a szülő nők párnája alá a férj egy ruhadarabját helyezték a köny-nyebb szülés reményében.

Katolikus községekben, pl. Cibakházán a szülés szerencsés lefolyása érdekében óraimádságot tartottak. Nyolc-tíz szentasszony, főleg a rózsafüzér társulat tagjai, összefogtak és imádkoztak. Az asszonyokhoz és megesett lányokhoz, sőt betegekhez is eljártak, és végeztek óraimát. Ilyenkor étellel vagy itallal kínálták őket a háziak.

 

GYERMEKÁGY

A szülés várható idejére igyekeztek tehát a lakást rendbe tenni. Idősebb adatközlők szerint Csépán ez alkalomra sátoros vagy szúnyoghálós ágyat állítottak. A célt azonban - a rontó hatalmak elleni védekezés - már kevesen ismerik.

Lapocsai Lajosné cibakházi bábaasszony még a II. világháború után is látott ilyet. „A Sárszeget /uradalmi birtok volt/ nagy katolikus népség lakta.  Az anya és gyermeke ágyát supelláttal vették körül. A férj és feleség együtt készítették. Léckerethez vagy gerendához lepedőt erősítettek, de volt aki gyékényből készítette. Az ajtónyllást lepedővel függönyözték le." Míg áz avatóra nem ment el, addig itt feküdt. A cél, hogy a beteg asszonyhoz senki be ne nézzen, mert megjrontják őt s gyermekét is. ,,Az igazi katolikus asszony a supellátba nem engedett be senkit, a gyereket sem mutatta volna meg a világért sem." „Olyan igazi szentasszony is volt,  akit az ura őrzött, a látogatókat még a supellát közelébe sem engedte. Az ételt is az ura vagy az anyja adta be, hogy az avatásig senki se láthassa." A gyermek ruháit, pelenkáját a kemencén szárították, hogy ne lássa meg senki. Mielőtt ráadták, megszentelték. A gyerek fürdővizébe szenteltvizet csepegtettek, dunnájába feszületet dugtak. „Az avató előtt csuda féltették."

Nyolc nap elteltével elmentek az avatóra a templomba. Utána már nyugodtak voltak, a pap megszentelte őket, a rossz nem foghat rajtuk. Ezen oknál fogva az avatá-sig kevesen látogattak. Ez a szokás az 1930-as évektől fokozatosan kezdett megszűnni, de a rontástól való óvás továbbra is megmaradt.

A szülő anyák házilag varott ingbe, hálóréklibe öltöztek. Az igényesebbek a gyermekágy idejére legszebb ruhadarabjaikat vették fel, s legszebb ágyneműjüket húzták fel. B ruhadarabokat kézzel vagy géppel gazdagon hímezték. A szülés után, amig az anya váladékolt, tisztult, lehetőség szerint használtak gumilepedőt, harántlepedőt. A fukarság, tudatlanság, igénytelenség azonban sok furcsa esetet előidézett. Volt, aki a szülőágyhoz hasonlóan csak rongyokat rakott maga alá, mondván: úgyis el kell dobni. Emiatt könnyen fertőződött az anya, ami sokszor a halálát okozta. Az újszülött gondozását ilyenkor ismerősök, rokonok, keresztszülők vállalták.

A gyermekágyat 7-10 napig feküdték, de volt akit a körülményei kényszerítették, hogy előbb felkeljen. A gyermekágyast általában szeretettel, féltő gondozással, érdeklődéssel vették körül. A gyermekek számának növekedésével ez azonban csökkent. A gondozás, segítés elsősorban a szülő nő anyjának volt a kötelessége. Ha a fiatalok külön laktak, gyakran előfordult, hogy a gyermekágy idejére az anyjához költözött a szülő nő. Ez azonban csak az első, esetleg a második gyerek szülésénél volt így. Nagyobb törődést, érdeklődést általában a nő családtagjai, rokonai mutattak. A gyermekágy ideje alatt a bába is rendszeresen ápolta, segítette az anyát és gyermekét, a már előzőekben leírtak szerint. Munkavégzés közben tanácsokkal látta el, oktatta az anyát. A bábák nagy része a gyermekágy ideje alatt mosott a családra is, de néhányan, mint pl. Görögné, ezt nem folytatták. A családtagok figyelmét is felhívták az anya kíméletére. A férjet is kioktatta a közösülési tilalomra, a be nem tartás következményeire.

 

SZOPTATÁS, ETETÉS

Szülés után kb. a harmadik napon áll be a te.i, de az előtejre is szüksége van a gyermeknek, hogy mindent kipucoljon belőle. Görögné az előtejről nem tanult, de a csépaiaktól hallotta, hogy van ilyen. Előtej - boszorkányte.i - tartották régen. Volt olyan, akinek már szülés előtt savószerü nedv folyt a melleiből. Tiszta fehér ruhát raktak oda az igényesebbek, míg másoknak a ruháját áztatta el. Az ilyen személyeket boszorkányoknak tartották, messzire elkerülték, hogy meg ne környékezze őket boszorkányságával.

Akinek volt teje, igyekezett minél tovább szoptatni. Volt, aki csak néhány hónapig, volt, aki több évig is. „Hozta a gyerek a kisszéket: anya, ülj le, cici kell! Olyan keservesen kérte, hogy nem tudtam ellenállni." Azt tartották, hogy addig nem esik teherbe a nő, és ezért igyekezett mindenki minél tovább szoptatni. „Kérdezgették: Még most is szopik? Szopik hát, míg a másik el nem rug.ia!" - hangzott a válasz. Szoptatással egyszerűbben elintézték az etetést. „Szopott, oszt jólakott, nem volt vele tovább baj, meg védte is a gyereket."

Az étel készítéssel nem sokat bajlódtak. Tejbegríz, törött burgonya, tejbe, teába áztatott kenyér vagy kalács. Három, négy hónapos kor után már kezdték rászoktatni a felnőtt kosztra. Egyéves kor után már a felnőttek kosztját ették.  A gyereket vitték a szőlőbe, a mezőre, ott nem is lett volna lehetőségük a főzőcskére.

Az ételeket inkább összerágták és szájukból, ujjhegy közé fogva,  falatonként etették gyermeküket. Időtöltésként kenyérhajat, gyümölcsöt, répát stb. rágattak velük. A síró gyermeknek fehér zsebkendőbe kötöttek cukorral összerágott kenyeret, és azt szopatták vele. A szoptatási idő betartására nem törekedtek.  Amikor a gyermek éhes volt, rendszerint a didin /mellen/ nyugtatták meg, altatták el.

A mell tisztántartására is csak az igényesebbek fordítottak gondot. Szoptatás előtt tiszta vízzel, kamillával mosogatták. Esetenként a gyermek száját is kitöröl-gették szoptatás után, a szájpenész elkerülése végett.

 

KOMATÁL

A szülő anyának finom, tápláló ételre van szüksége, hogy minél több teje legyen. A gyermekágy ideje alatt gyenge, nem tud főzni. A szegénység is közrejátszott a komatál vitelben. Nem állt módjában nap mint nap tápláló, kalóriadús ételt főzni, viszont erre volt szüksége. Vidékünkön mindenki csak egyszer, esetleg a keresztanya vitt többször komatálat. A komatálat illett viszonozni. Ahány gyermek született a családban, mindannyiszor illett vinni. A gyerekágyast a közvetlen rokonok, komák és ismerősök, a szomszédok mind meglátogatták és vitték a komatálat. Az illem azt követelte, hogy először a közelebbi rokonok, komák látogassák meg az anyát és újszülöttet. Nem illett tolakodni. A közelebbi rokonok egymás között megbeszélték, ki mikor megy. Mindig annyit készítettek, hogy az egész család jóllakhasson. Legtöbben ebédet, illetve uzsonnát vittek. Az ételeket akkor is illett megkóstolni, ha az anya már jóllakott előtte.

A komatálat asszonyok vitték, általában lányaik társaságában. /6. kép/ Ilyenkor beszélték meg a szülés lefolyását, a gyermekápolással és gondozással kapcsolatos dolgokat. A látogató is rendszerint elmondta az ő szülését, a gyermekeivel kapcsolatos problémáit. Tanácsadás, tapasztalatcsere folyt. A beszélgetés ideje alatt a gyerekeket rendszerint kiküldték, mert e beszélgetés nem az ő fülüknek való.

Amikor a vendég letette a komatálat, első útja a gyerekhez vezetett. Megfogta, kézbe vette, megköpködte, hogy szemmel meg ne verje. Ha rövid időre is, de illett helyet foglalni, hogy ne vigye el a kicsi álmát. A látogatásoknak megvoltak a maga szabályai. Különösen vigyáztak az anyatejre, nehogy valaki elvigye. Vagy ha már elvitte, igyekeztek visszaszerezni. Ezek módjáról a későbbiekben szólok.

A komatálnak nagy népszerűsége volt a gyermekek körében. Gyakran kérdezgették: mikor lesz már kisgyerekünk, hogy megint .jóllakhatnánk túrós rétessel?

A komatál a régebbi időkben is kiadós volt. A húsleves, paprikás csirke, sárgarépa főzelék vagy meggyszósz, te.ibegríz elmaradhatatlan volt. Az uraknak számító emberek előbb készítettek rántott húst, a vidék paraszt lakosságánál csak az 1940-es évek után kezdett elterjedni. A tésztafélék közül a szalagáré, herőke, fánk, túrós lepény és a rétes már előkelőnek számított.

Az ebéd volt a legkiadósabb. Fogásai: leves tyúk, hízott liba vagy kacsa húsából; rántott hús, a levesben főtt húst tojással kirántották; töltött csirke /kevés helyen, de készítettek/; sárgarépa főzelék, rendszerint nem maradt el, tejkép-zőmek tartják; friss kompót vagy befőtt, esetleg friss gyümölcs; végül valamilyen sütemény az előzőekben felsoroltak közül. /7. kép/

Az uzsonna fogásai: pörkölt vagy rántott hús; tejbegríz, madártej vagy kávé; gyümölcskompót. befőtt; süteményfélék, később torta. Disznóvágás esetén: sült hurka» kolbász, pecsenye, szárma.

Arra törekedtek, hogy minél többfélét készítsenek. Volt, aki tíz fajtát is vitt. Az ételt komacsészében vitték, akinek nem volt, az kölcsönkért. A komacsésze. komatál négy részből álló, egymásba illeszthető, cserépből vagy porcelánból készült ételhordó edény. /8. kép/ Az egészet fehér damaszt szalvétával összekötötték és úgy vitték. A tésztát lapostányérra, tálcára rakták. Lehetőleg minden edényt, ételt fehér damaszt szalvétával kötötték össze és tiszta kosárban vagy kézben fogva vitték. /6, 7, 8. kép/ Italt nem vittek, pedig Gsépa környéke szőlőtermő vidék. A komatálat vivőket borral, esetleg mástól kapott süteménnyel kínálták.

A látogatás kötelezettségei ma már nem olyan szigorúak. A közelebbi rokonok már rendszerint a kórházban meglátogatják a szülő nőt. Ez alkalommal cukrászsüteményt, bonbont, italt, esetleg valamilyen húsfélét visznek. A közeli nő családtagok és a barátnők otthon is meglátogatják, de ha már egyszer vittek, utána már nem kötelező. A cukrászsütemények, ital mellé esetleg adnak egy élő baromfit, 15-20 tojást a következő szöveg kiséretében: „Majd elkészítitek, ahogy jónak látjátok." Az idősebbek ugyan még ma is viszik a régimódi komatálat, de csak a legközelebbi hozzátartozóknak. A változás az 1960-as években kezdődött, de gyökeresen csak az 1970-es években változott meg, a régi gyakorlat ma már szinte teljesen megszűnőben van.

 

NÉVADÁS - NÉVVÁLASZTÁS

Általános emberi törekvés, hogy életünknek legyen folytatása. Ez a névválasztásban is kifejezésre jutott. Az első gyerek - nemétől függően - általában a szülők nevét kapta. Utána a nagyszülők, keresztszülők, majd a többi rokon neve jött számításba. Megjegyzendő, hogy a nevek átörökítése az illetővel szembeni tiszteletadás egyik kifejezésmódja volt. Vidékünkön jellemző, hogy szivesen választották a magyar történelem nagyjainak nevét, illetve jelesebb szentek neveit.

Gyakori férfi nevek: István, Imre, László, Béla, András, Géza, József, Mihály, Endre, János, Lajos, Antal, Gábor, Márton, Máté, Lukács, Elek, Ferenc, Kálmán, Mátyás, György, Szilveszter.

Gyakori női nevek: Erzsébet, Mária, Margit, Katalin, Ilona, Etelka, Magdolna, Piroska, Klára, Terézia, Éva, Boris, Julianna, Anna, Judit, Johanna, Rozália.

Idősebb adatközlőim szerint a divat érintette a névválasztást is. Eltűnőben vannak a szép, régi magyar nevek. Vidékünkön ma használt gyakoribb keresztnevek fiúknál: Ede, Zsolt, Zoltán, Róbert, Norbert, Csaba, Erik stb.; lányoknál: Erika, Marianna, Anikó, Elza, Aliz, Anett, Aletta, Enikő, Tündike, Gyöngyike, Róka, Dóra stb.

 

KERESZTSZÜLŐK ÉS A KERESZTGYERMEK

A legrégibb visszaemlékezések szerint keresztszülőnek idegeneket, a legkedvesebb komájukat hívták meg. Ettől kezdve úgy is szólították egymást: komám, koma, komámuram /idősebbek/, komámasszony. Kb. az 1930-as évektől kezdve fokozatosan áttértek a rokonságon belüli keresztkomaságra. Általában a gyermek neme határozza meg, hogy melyik családból hívnak keresztszülőt. Szokás volt, hogy egy családon belül egyazon személy volt szinte minden gyereknek a keresztszülője.

"Igyekeztünk hasonszőrűeket választani, hogy mi is birjuk a kőccsönt." Ebből következik tehát, hogy a keresztkomaságot illett viszonozni, ellenkező esetben sértődés lett a vége. A keresztkomaság sok esetben szorosabb kapcsolatot jelentett, mint a testvéri kapcsolat. Ezután a két család jóban-rosszban együtt volt. Ha valamelyik családban jelentősebb esemény /születés, halál, betegség, lakodalom stb./ következett be, első volt a koma, aki megjelent segíteni. Nagyobb munkák: szüret, hordás, disznóölés stb. alkalmával összefogtak, kölcsönösen segítették egymást. Az asszonyok is együtt dolgozhattak kenderáztatás, kendertörés, tollfosztás stb. alkalmával. «Ha beteg lett a komaasszony, a másik eljárt hozzá segíteni: takarított, mosott, ebédet főzött. Ha szükség volt rá, gyermekszülés után is segített", mondta a csépai adatközlőm.

Előfordult, hogy anyagi okokból gazdagabb embert kértek fel keresztapaságra, pl. azt a gazdát, akinél szolgáltak. Bár kötelezettségeit a gazdagabb keresztapa is teljesítette, ami elsősorban ajándékozásban nyilvánult meg, de a családi kapcsolat korántsem volt olyan erős. Keresztvíz alá a keresztanya tartotta a gyermeket. Ez alkalommal tett fogadalmat, hogy ha szükséges, „istennek tetsző módon neveli a gyermeket."

Sajnos, a századfordulóig, sőt később is elég gyakori volt, hogy gyermekágyi lázban haltak meg a .szülő nők. Az árván maradt csecsemő gondozását - ha a szükség úgy kívánta - magára vállalta a keresztszülő és saját gyermekeihez hasonlóan nevelte. A gyermek keresztszüleit keresztapám, keresztanyám megszólítással illette és magázta. A szülei keresztszüleit is hasonlóan nevezte, de megkülönböztetésül legtöbbször mellé tette az öreg jelzőt, és így lett belőle öreKkeresztapám, vagy beszélgetés közben öregkereszt. A divatváltozás feloldotta a tiszteletadás szigorú szabályait. Elég gyakori, hogy a gyerek kisebb korában megtanult rövidebb, könnyebb kiejtés hosszabb időn át - felnőttkorig - marad meg a keresztszülők megszólítására, pl. kéanyu. kéapu. keresztmama . dédéka stb. E kötetlenebb megszólítások napjainkra jellemzőek. Amelyik családban tegező viszony van a szülő és gyermek közt, ez rendszerint áttevődik a keresztszülőkre is. A keresztszülők keresztfiam, keresztlányom formában emlegetik keresztgyermekeiket. A bérmaszülőktől a kicsikori vagy keresztvizi jelzővel különböztetik meg beszéd közben.

Napjainkban a keresztszülő és gyermek kapcsolata mindinkább formálissá válik, és csupán anyagiakban jut kifejezésre. A régebbi időkben - ha a szülők kellő gonddal választották meg a keresztszülőt - igen szoros kapcsolat alakult ki a keresztszülők és a gyermek között. Ahogy a gyermek érezte a vele való törődést, úgy viszonozta. A keresztszülők - amíg tudták - anyagilag és erkölcsileg segítették keresztgyermeküket, hogy minél jobban boldoguljon, haladjon. Az ajándékozási alkalmak az év jeles ünnepnapjaihoz és a gyermek életében előforduló jelentősebb sorsfordulókhoz kapcsolódtak.

A keresztanya már a gyermek születésekor segítette, gondozta s ápolta az anyát és gyermekét. A keresztelőre az általa vásárolt ruhába öltöztették fel. Ha tehette, a keresztelői paplant is ő vette meg, a lányoknak rózsaszín, a fiuknak világoskék díszítéssel. Ezek mellé a módosabbak a lányoknak arany fülbevalót, a fiuknak bölcsőt vagy más nagyobb értéket vásároltak. Később, név- és születésnap alkalmával köszöntötték őket egy-egy ruhadarabbal, aprócukorral stb. A megemlékezés régen nem volt általános, ma viszont igen, és az ajándék is busás. Vásár- és búcsúfiát mindig illett venni a gyermek nemének megfelelően. Mézeskalács figurákat, fából készült játékokat, ostort, babát, szalagot, budlibicskát, cukorféléket, szentjánoskenyeret. Húsvétkor a locsolkodó keresztfiúkat díszesebb tojás, több pénz illette meg, mint a társait.  A karácsonyi ajándékozás is fokozatosan alakult ki. Kezdetben aszaltgyümölcs, dió, alma, s a házilag elkészített szaloncukorból állt. Az anyagi helyzet fokozatos javulása révén napjainkban igen értékes ruhadarabokat, játékokat is kapnak a gyerekek.

A keresztszülők részt vettek a gyermek elsőáldozásán.  A második világháború után szokásba jött, hogy ajándékot is vegyenek ez alkalomra. Ez legtöbbször egy olvasó /rózsafüzér/ vagy egy imakönyv. A kislány fehér csonttáblájú imakönyvet kapott, a fiú fekete kötésűt. A bérmálást régen is megünnepelték. Erre az alkalomra egy öltöző ruhát ajándékozott a keresztanya, ezt vette fel a gyermek a templomba.

Ha idejük engedte, részt vettek a gyermek iskolai vizsgáin. Az elismerés, jutalmazás cukorka volt. Napjainkban minden iskola tipus befejezése alkalmából rendeznek ballagást, amelyen ott vannak a keresztszülők és nem csekély értékű ajándékot visznek.

Vidékünkön általános szokás, hogy elsősorban a kicsikori keresztapát illett meghívni násznagynak és csak halála esetén a bérmakeresztapát. Régen általános szokás volt, hogy a menyasszonyi és a vőlegényi ruháról, koszorúról, fátyolról a keresztmama gondoskodott. A keresztapa birkával, egy tehénnel vagy disznóval segítette az új párt. A 60-as évektől rohamosan nőtt az ajándék értéke. Napjainkban, Mha a keresztapa tartja magát valamire, 5-6000-en alul nem ad". A felső határ a 10 000 forintot is eléri. Leggyakoribb a pénz ajándékozása, de az is szokás, hogy a fiatalokkal együtt veszik meg a gáztűzhelyet, mosógépet, szőnyegeket, ruhásszekrényt, a televíziót, hűtőgépet. A menyasszony öltöztetésénél a keresztanyáé a főszerep. A templomban, az anyakönyvvezetőnél „a keresztapák állnak ,-jót a fiatalokért", ők a tanuk. Az avatás az esküvői szertartás része, amikor a gyertyát a menyasszony kezébe adja a pap, fátylát a keresztanyja előrehajtja. Régebben a lakodalmi asztal sarkára ültették, napjainkban a menyasszony s vőlegény mellett ülnek a násznagyok. Pontos feladatuk a vendégek fogadása, a menyasszony és vőlegény őrzése. Amennyiben volt menyasszonytánc. felváltva tartották a rostát. Nekik illett a táncot megkezdeni, s a legtöbb pénzt adni.

A keresztszülők ismereteiket is szivesen átadták keresztgyermekeiknek.. Szive-sen vették, ha érdeklődték, jelen voltak a munkavégzésnél, mert így könnyebben elsajátíthatták azt. A fiuk a szántóföldi, a szőlő- és gyümölcstermesztés munkáit, a lányok főként a háztartási munkákat: a szövést, fonást, sütést, főzést stb. tanulták. Az ismeretek átörökítése különösen nagy jelentőségű volt a gyermektelen keresztszülők esetében, örökbefogadásra ritkán került sor, de a keresztgyermek figyelmessége, ragaszkodása, ott tartózkodása, segítése révén elérte, hogy a keresztszülők vagyonuk egy részét vagy az egészet ráírassák. A keresztgyermek kötelességének keresztszüleivel szemben csak a szeretetet és a megbecsülést tartják. Ez abban nyilvánul meg, hogy ünnepnapokon, névnapjukon stb. meglátogatja őket és kifejezi jókívánságait. Gyermekkorában és a későbbi években is a keresztgyermek több, kisebb-nagyobb szivességet tett keresztszüleinek csakúgy, mint más közeli rokonnak. Ritkán, szántóföldi, szőlő-beli munkákban a nagyobb keresztgyereknek illett alkalmanként kisegíteni a keresztszülőt. A keresztszülő temetéskor a koporsó mellett állt és úgy illett, hogy a menet élén Ő vigye a sírkeresztet.

 

KERESZTELÉS

A keresztelőt nem halasztották sokáig. A korabeli egészségügyi viszonyok mellett gyakran előfordult, hogy az újszülött nem maradt életben. S ha a keresztség szentsége nélkül, mint kis pogány hal meg, véleményük szerint az ,,eredendő bűn" miatt nem kerülhet lelke a mennyországba. csak a tisztítótűzbe, és ,,nem lesz belőle angyalka". Ennek elkerülésére, ,,ha nem vót életrevaló a kisbaba", ,,ha olyan gyöngécske vót", a bába a szülés után azonnal megkeresztelte. Ez rendes keresztelésnek számított, s az egyház is elfogadta. Ha életben maradt a gyermek, megtartották a templomi keresztelői szertartást is.

Általában egy-két hetes korban kereszteltek. Ha a szükség úgy kívánta, a beteges, gyenge gyermeket a család legidősebb tagja is megkeresztelhette. Szenteltvizet minden háznál tartottak, amivel naponta megszentelték a házat, hogy távol tartsák a gonoszt. Keresztelőig az olvasó állandóan a gyerek pólyáján volt, hogy a pogányok ki ne cseréljék, el ne lopják. Az adatközlők szerint a gyermekágyas asszonyt nem szabad magára hagyni, mert a gyereket könnyen kicserélik. Egy magára hagyott gyerekágyast meglátogatott egy asszony. Utána a baba csak sírt, sírt, nagy lett a feje, de a teste nem nőtt. Sem az öregasszonyok, sem az orvos nem tudott rajta segíteni. Arra következtettek, hogy a boszorkány látogatta meg és cserélte ki a gyereket. „Igaz lelket vittek, gonosz lelket hoztak," - mondták a csépai adatközlőim.

A keresztelőt lehetőség szerint ünnepnapon végezték, mise előtt vagy után. Azt szerették, ha mise előtt volt, hogy minél többen lássák. Igyekeztek az újszülöttet a legszebb ruhába öltöztetni - ez a keresztanya ajándéka volt - és szép,  keresztelő paplannal betakarni. A paplan színes selyemből vagy bársonyból készült, melyre slin-gelt, csipkés huzatot húztak, széles fodorral. A keresztszülők s a rokonok is ünnepi díszbe öltöztek. Ez egyébként is szokás volt, hogy a legszebb ünneplő ruhát először, és még jó ideig csak a templomba használták. A rokonok csoportosan összefogva mentek, hogy minél jobban magukra vonják a figyelmet. Ha távolabb laktak, legszebb kocsijukba, hintójukba a legszebb lovaikat fogták be.

Az anya a régebbi időkben nem vett részt a keresztelőn. Miután hazaértek, a bába vagy a keresztanya a következő szöveggel lépett be a házba:

Pogánkát vittünk, báránkát hoztunk,

Aki szereti vegye fel!

Ezután földre terített pokrócra tette. Rendszerint az apa magasra emelte, s mondta: ilyen nagy legyél e!

A keresztelői szertartás a liturgikus előírások szerint történt. Mind a református, mind pedig a katolikus keresztszülők fogadalmat tettek, hogy istenfélő embert nevelnek belőle és minden körülmények között gondoskodnak róla.

Községünkben nem volt általánosan elterjedt szokás a nagy keresztelői lakoma tartása. Amennyiben tartottak, idősebb rokonok hívogattak. Rendszerint csak a legér-dekeltebbek voltak jelen. Előfordult, hogy a keresztelő után csak itallal, tésztával kínálták a keresztelői szertartás résztvevőit.

A szomszédos Tiszasason a bába hívogatott a keresztelőre és szinte kis lakodalmat ültek, írja Mohácsi Lászlóné. „Itt és itt, ekkor és ekkor tartjuk N nevű gyermekünk keresztelőjót, .amelyre szeretettel meghívjuk komámuramékat, sógorokat stb." A keresztelőre a bábát is meghívták, sőt ami pénzt fizettek szüléskor, azért el is várták, hogy ott legyen és segédkezzen. A lakoma előtt a megbízott gazdaasz-szony beszedte a vendégektől a patkópénzt: a bába hlvogatáskor koptatja a cipő.iét. patkóját és ezt díjazzák vele. Az asztalon kistányért helyeztek el és a pénzt abba tették. A gazdaasszony többször is fennhangon ismételgette: - Ki mit szán! Patkópénzt a bábanéninek! Mindenki elrendezte a patkópénzt? Igyekeztek egymást túlszárnyalni. Egy-egy alkalommal 100 pengő is összegyűlt. A csépai bábáknak kezdetben ez szokatlan volt, mivel eltért a csépai gyakorlattól, de később örültek, hogyha Sasra hívták őket.

 

GYERMEKVÁRÁS - ELHELYEZÉS

Az első gyermeket általában örömmel várták. Ha több volt, akkor már mondogatták: bizony ez maradhatott volna. A sokgyermekesek irigykedtek arra,  akinek kevés volt, mondván: milyen ügyes. Szülés előtt anyagi tehetségükhöz mérten igyekeztek a kelengyét összeállítani. Rendszerint maguk varrták, a módosabbak varratták, hímezték, csipkével díszítették. A gyermekek számának szaporodásával a kinőtt holmikat félretették és azokat viselte a következő is. Csak ha szükséges volt, akkor vettek újat.

A századfordulón, az 1920-as években egyszerűbb volt a babakelengye. Csak éppen annyit készítettek, amennyire minimálisan szükség volt. Az első darabok fehér, rózsaszín, világoskék színűek voltak. Ahogy nőtt a gyermek, úgy sötétedett a ruha színe. Gyakori volt a szürke pendely» hogy a piszok minél kevésbé lássék rajta.

A csecsemők garnitúrája a következőkből állt: 2 db kising, maguk varrták, 2 db rékli. horgolták, kötötték, fékötő vagy fityula több is, 4-5 db pelenka, melyet viselt ruhából készítettek, 1 db pehelypólya 80x80 cm., 2 db pólyahuzat, 2 db pólyakötő, 2 db haskötő. Általában mindenből csak az egyiket használták rendszeresen, a másikat csak orvoshoz vagy ünnepre adták a gyerekre. Ezek rendszerint jobb anyagból készültek, díszesebbek voltak. Gumipelenkát már a század elején is használtak, de csak kevés család. Egyik csépai adatközlőm szerint édesanyja már 1914-ben használt gumipelenkát. Első gyermekének megvette, és valamennyi gyermekét kiszolgálta. Általában a felvilágosultabb, szegénységükben is igényesebb emberek vásárolták meg. Ennek hiányában igyekeztek a pelenkát sűrűn cserélni, éjszaka pedig annyi réteget rátekerni, hogy lehetőleg ne ázzon át. Amennyiben a pólya átázott, akkor az elázott részt marokra fogták, kimosták és így szárították.

Az egészségügyi kultúra fejlődésével nőttek az igények. Több és szebb kivitelű gyermek holmi készült. Az 1930-as évek után bővült a garnitúra: 3 db kising. 3 db rékli, 3 db haskötő, 8-10 db pelenka. 2-3 gumipelenka, 1 db pehelypólya. 2 db pólyahuzat, 2 db pólyakötő, 3 db fékötő. A gyermekholmit fehér gyolcsból varrták, az ünneplőt csipkével vagy hímzéssel díszítették. A pelenkát kopott ágyneműből vagy ingderókből hasították ki, kisebb-nagyobb méretben.

A gyermeket 4-6 hónapos koráig pólyázták. télen még tovább is. Ezután a gyerek már több problémát jelentett, mert mozgott, mászkált. Gumibugyi nem volt s így könnyen eláztatott mindent. A bölcsőbe, kiságyba - ha volt - gumilepedőt tettek, arra lepedőt, s ha bepisilt, kivették alóla. Takarónak paplant, kisdunnát, kabátot vagy pokrócot használtak. Jó idő esetén vagy benn a szobában csak ki singben. pendelyben szaladgáltak, mászkáltak, s ahol rájuk jött, ott intézték dolgaikat.

Keresztelő paplant nem sokan vásároltak. Kölcsönkérték vagy a bába hozta magával. „Úgy sem visszük sehová, minek az! Nem volt ilyen gyerek mutogatás, mint most. Sokszor nem is a gyereket kell nézni, hanem a ruhát, amit ráadnak!"

Szülés után az anya mellé az ágyra helyezték a gyermeket. Keresztelő után pedig az ágy mellé állított bölcsőbe, kiságyba tették. Így az anya közelebb érte, köny-nyebben el tudta látni. A bölcső két oldalára madzagot kötöttek, így - ha szükséges volt - fekve is tudták ringatni. Amikor elfáradt az anya, felváltotta az apa. A nagyobb testvérre is gyakran rábízták a ringatást.

A csépai és a cibakházi bába egyaránt elmondta, hogy a gyereket vízszintesen, kemény matracra vagy szalmazsákra fektessék és hagyják szabadon mozogni, s ne kössék le a kezét, lábát. Sajnos, a legtöbb helyen a régi megrögzött szokás győzött, maradt a puha pehelypólya és a kéz leszorítása.

A szaporodó gyerekeket ágyra, vacokra. kuckóba fektették, vagy kisteknőben betolták az ágy alá. Végső esetben a földre fektették, szalmára. A szobák szinte körbe voltak véve ággyal, vacokkal. Takarójuk pokróc, kopott kabát, rongy volt.

A cibakházi Sárszegben a supellát szóval két fogalmat jelöltek. Egyik a sátoros ágy volt, a másik a következőkben leírt gyermekfekvőhely. Az ágyvógekre deszkát tettek keresztbe, amelyre a kevésbé használt, díszesebb ágyneműket helyezték. Gyermekfekvőhelyül az alatta lévő teret alakították ki. A gyerekek keresztbe - hosszába vagy lábbal össze feküdtek rajta. A felnőtté válás jele volt, amikor a tizenéves le-gényke kimehetett az istállóba aludni.

 

CSALÁDNAGYSÁG, CSALÁDTERVEZÉS

Az volt a kevesebb, ahol 1-3 gyerek volt. A legtöbb helyen ötnél több, de gyakori volt a tízen felüli létszám. A ma élő idősek - 70 éven felüliek - legtöbbjének közel a tízhez vagy annál több testvére volt. A lakosság anyagi tehetségéhez viszonyítva nagy volt ez a létszám, de a terhesség ellen kevésbé tudtak védekezni és így szültek, amíg termékenyek voltak. A lányok általában 13. életévük körül mentek férjhez, öreglány kevés volt. Örültek ha viszik őket, fogy a család, s egy éhes szájjal kevesebbet kell betömni. A férfiak a katonaság után, 22-24 éves korban nősültek. A párválasztásnál erősen domináltak az anyagiak. Sok esetben a szülők, rokonok hoztak össze egy-egy házasságot, vagy szakítottak szét kapcsolatokat. Voltak, akik foglalkoztak házasság közvetítéssel, bizonyos jutalom fejében.

Az esküvő utáni első évben általában már megszületett az első gyermek és utána egy-két évenként jöttek sorba a többiek. Már a századfordulón is voltak családok, ahol kevesebb gyermek volt, de csökkenés csak az 1920-1930-as évektől vehető észre. Természetesen nagy családok továbbra is voltak, csak kisebb számban.

A fogamzásgátlás tiltott tevékenység volt. Nem is verték dobra, így túl sokat nem tudnak róla. Nem minden bába merte vállalni, míg mások gátlástalanul csinálták. Volt olyan bába, aki a kukoricaföldön, kapálás közben végezte el. Az egyik bába halála előtt sokat szenvedett, azt mondták róla: Megbüntette az Isten, sok kis angyalt megölt. Ha már egy háznál többször is megjelent a bába, azt már gyanúba fogták. Volt, aki kileste, hogy egy kocsi búzát vittek a bábának, Drágán meg kellett fizetni, mivel nagyon veszélyes volt. A szegényebbek, akiknek nem volt anyagi tehetségük, úgy segítettek magukon, ahogy tudtak. Ez több esetben a halálukat okozta. Ez is oka volt, hogy a szegényebb családokban általában több gyerek született.

A bábáknak külön erre a célra használt műszereik voltak. Az asszonyok pedig a háztartásban használt eszközökkel végezték el.

 

GYERMEKBETEGSÉGEK

A gyakrabban előforduló betegségeket ismerték és gyógyításukat igyekeztek házilag megoldani. Gyakran fordultak tanácsért az idősekhez, javasasszonyokhoz. Csak a súlyosabb, veszélyesebbnek tartott betegségekkel keresték fel az orvost. A "fiatalabb, kezdő szülők gyakran kértek tanácsot a bábától. A fiatalok rendszerint szüleikkel s a nagyszülőkkel laktak együtt, a hagyományos gyógymódokat tőlük tanulták meg. Ez jelentette tehát az átörökítés legfontosabb csatornáját. Az egészségügyi ismeretek - köztük a gyógyító eljárások - elsősorban a nők családon belüli kapcsolatain keresztül őrződtek meg.

Terjedelmi okok miatt csupán a kisgyermekek leggyakoribb betegségeit és azok gyógyításának helyi gyakorlatát mutatom be csépai. cibakházi. tiszakürti, nagyrévl. tiszasasi és tiszaugi gyűjtéseim alapján.

Bélgörcs: Kemónymagos teát adtak a gyereknek, mert szüleiktől azt hallották, hogy görcsoldó hatása van.

Bélhurut: Könnyen emészthető, zsírtalan étellel kellett etetni és szegfűteával itatni. Bepólyálták, hogy izzadjon ki, de ügyelni kellett, hogy a láza fel ne szökjön. Láz esetén borogatták.

Szájpenész: Fehér pettyek, kis hólyagok keletkeztek a szájban. „Volt olyan gyerek, akit megfujtott." Szopós gyereknél elterjedt betegség volt. Amelyik szülő rendszeresen törülgette, tisztán tartotta gyermeke száját, annál nem fordult elő. nAz álmos, lusta gyerek nem szopja ki a szájából a tejet, és belesavanyodik."

Székrekedés: Ez esetben a gyógyszertárban ricinus olajat adtak. A bába esetenként baba-ballonnal beöntést végzett. A háziak háziszappan darabkát hegyeztek ki és a végbélbe dugták, ami megindította a székelést.

Torokgyík: a gyerek torka annyira bedagadt, hogy legtöbbször megfulladt, meghalt. Kis pálcikára tekert, fertőtlenítő szerbe mártott fehér ruhát nyomtak le a beteg torkába. A legrégibb időkre úgy emlékeznek, hogy a javasasszonyok nyálas ujjal masszírozták, csavargatták a gyerek nyakát. A javasasszonyok díja zsír, szalonna, bor, liszt vagy egyéb élelmiszer volt.

Tífusz: Hasmenéssel, lázzal járó betegség. A lázat vizes borogatással csökkentették. Rendszerint orvoshoz fordultak vele, „aki valami fekete orvosságot írt fel".

Tárkelevény: Erős hasfájás kísérte, a széklet ragacsos, sötét színű volt. A legtöbb esetben belehalt a gyerek. A teába veréb ürüléket tettek. Azt tartották, mivel sokfélét /füvet/ eszik a veréb, ezért ürülékének gyógyító hatása van. Este a sertósólak környékén az etetéskor szedegették a veréb ürüléket. Ezt megszárították és vászonzacskóban tárolták. Adatközlőim közül is voltak, akiket így kúráltak.

Tüdőgyulladás: Azt tartották, hogy megfázástól keletkezik vagy kimelegedés után hidegvízzel leforrázta a tüdejét. Köhögés, láz kísérte. Akinek módjában állt, elment orvoshoz. De a gyengébb fájú /vézna, sovány, beteges alkat/ gyereket elvitte.

Ótvar: A gyermek egész testét ellepte a var. Ha vakarta, még több lett helyette. Virágolajjal kellett kenegetni.

Viszketegség: Hólyagos, gennyes viszketés. Avas szalonna sült zsírjába büdöa-kővirág porát tették, összekeverték és avval kenegették, majd beszórták a porral. A port a gyógyszertárban vásárolták.

Agos. ebagos gyere: Vízfejű gyerek, csak a feje nőtt. Van, aki pár hétig, a van aki évekig elélt így. Gyógyítása; két üres fazék között tüzet gyújtottak. Az egyikbe beletették az ebagos gyereket, a másikba vizet forraltak. Éjfélkor kilenc sírról, kilenc marók földet vittek, a vízbe tették és főzték. Miután lehűlt, ebben fürdették meg a gyereket. Fürdetés után a földre tették, majd finoman kissé távolabb seperték és mondogatták: ki ebag, ki ebag, hogy a betegség kimenjen belőle, hagyja el a házat. Legtöbb esetben meghalt a gyerek. Csépa községben 1915-ben még láttak ilyen gyógyítási módot.

Véres szem: Az egészben levett pókhálót a gyermek szemére helyezték.

Himlő: Forrázott korpa levében fürdették meg a himlős gyereket.

 

HIEDELMEK

A gyermeket különösen a keresztelésig óvták a rontástól, a boszorkányoktól. Az előzőekben már utaltam néhány példára. Itt ismét bemutatok néhányat.

Keresztelésig a gyerek csuklójára piros szalagot kötöttek, hogy védje a rontástól. - A katolikusok olvasót kötöttek a pólya masnijára keresztelőig, megrontás vagy csere ellen. - Az első fürdővízbe - vannak akik tovább is, a keresztelőig - szenteltvizet cseppentettek. - A gyerek dunnájába feszületet dugtak. - A zsidók bicskát, kést dugtak a pólyába keresztelőig, szemmelverés és csere ellen. - A kisgyermekes anyát supelláttal /sátoros ágy/ vették körül. Még a lábát sem láthatták, mert az is elég volt a rontáshoz. - Szoptatós anyán másik szoptatósnak vagy terhes nőnek nem szabad átvenni a gyereket, mert elviszi a tejet. Az elvitt anyatejet vissza lehetett hozni, ha nagypénteken a szabadkéménybe egy edényben gyógyfüvet raktak. Megfüstöltók, megszárították, összetörték, majd vászonzacskóban tárolták. Ebből a fűből kellett teát készíteni és meginni. Az adatközlők szerint nem mindig vált be. - Gyerekágyas asz-szonyt nem volt szabad meglátogatni menstruáló nőnek, mert úgy vélték, a gyerek arcát kiveri - apró, piros pattanásos lesz, és ez minden menseskor megismétlődik. És ilyen esetben kezdődött a találgatás, ki járt a háznál, ki lehetett? Elmentek hozzá és megkérték, gyógyítsa meg a gyereket. Az asszony visszakézből, inge visszájával megtörölte a gyerek arcát. Művelet közben nem volt szabad a gyerekre ránéznie.

Voltak olyan emberek, akik azt tartották és elhitték magukról, hogy ők szemmel vernek. Szokás volt Csépán, hogy a nők - az első gyerekek szülése alkalmával -az anyai háznál szültek és a gyerekágyat is ott feküdték ki. A férj természetesen rendszeresen látogatta őket. Az egyik családnál az anyós jött rá, hogy a gyereket a saját apja rontja meg. „Fiam, hát te becsaptál, leborotváltad a szemöldököd, hogy ne érjen össze! Ráparancsolt, ha jössz, mielőtt ránéznél a gyerekre, köpködd meg vagy vesd a kalapot a fejébe!" Miután ezt bevezette, utána nem betegeskedett annyit a gyerek. - A gyerekekre nem volt szabad rácsodálkozni, mert ez is verésnek számított. - Egy csépai nagyapa, aki nagyon szerette unokáit, csak úgy merte megközelíteni őket, ha előbb megköpködte vagy gatyamadzagból vágott egy kis darabot, szenteltvízbe mártotta és evvel mosdatta meg őket. - Gyerekágyas asszonyt látogatott meg egy nagybajusza, sűrű szemöldökü ember. Jó szándékkal volt iránta és elvállalta, hogy ő szemmel ver. Már az ajtónál levette a kalapját és az asszonyra ráhajította és így nem lett semmi baja.

Ha a baj megtörtént, elsősorban igyekeztek felkutatni a rontót. Elhívták vagy elvitték hozzá a gyereket, hogy gyógyítsa meg. A megrontót úgy keresték meg, hogy a gyerek inge nyakának pertlijéből három szálat kihúztak és külön-külön megpödörték. Minden szálat azonosítottak valakivel és utána egy pohár vízbe helyezték. Amelyik elsüllyedt, az volt a rontó. A rontó szájából vett vízzel megmosta a gyerek arcát, majd az inge aljának visszájával megtörölte. A férfiak csak megmosdatták, megköpködték. - Mikor az anya felébred, húzza ki gyermeke alól a pisis pelenkát, törülje meg vele az arcát. „Nincs az a szem, aki ezután ártani tudjon neki", tartotta a hagyomány. - Volt olyan csépai ember, akitől mindenki óvta gyermekét. Az egyik anyát és gyermekét meglátogatta, akik utána nemsokára meghaltak. Ezután fogták rá a szemmelverést és igyekeztek elkerülni.

Egy ráolvasással gyógyító öregasszonyt kértek meg, tanítsa meg őket is. „Nem érdemes lelkem beleavatkozni, nagyon sokat kell imádkozni." Nem adta át a tudományát.

A szenes víz készítése minden betegségre jó. Egy pohárba három kanál vizet raktak, melyből kanállal újból kimérték és ráöntötték a gyerekre. Amennyiben a pohárban több volt, mint három kanál - mert közben megszaporodott, akkor rontásról volt szó. A megmaradt vizet ráöntötték az ajtó sarokvasára, ezután megszűnt a betegség. Mondták, sokszor négy kanálra is megszaporodott a víz. - A szőlőben /Csé-pa, Tiszakürt/ egy öregasszony a következőképp gyógyította a beteg gyermeket. Pohárba egy kanál vizet tett, amelybe meggyújtott gyufát helyezett. Kavargatta, olvasót helyezett rá és imádkozott felette. Ezek hatására az egy kanál víz háromra is megszaporodott. Ezt többször is megismételte, hogy a betegség megforduljon. A kezelésért általában élelemmel fizettek.

Ha nyilalásban volt a gyerek, vitték a csépai Mari nénihez, ő a szemben lévő könyököt, térdet összemérte, a térd és könyök ízületet összeérintette. Ha meg volt hibbanva, akkor nem ért össze, gyógyítani kellett. Megfogta a gyerek bokáját, lelógatta, megrázta, a dunnán három bukfenc mozdulatot végzett vele. Volt aki 40-50 évvel ezelőtt saját gyermekeivel csinálta ezt, sőt más gyermekeit is így gyógyította meg.

A megrontott ember háromszor lépje át a küszöbre helyezett kést és meggyógyul, mondják. - Ha beteg volt a gyerek, szentelt gyertyát égettek és úgy végezték az óraimádságot /Cibakháza/. - A sirós, rossz alvó gyerek szobáját három napon át tömjénnel füstölték, hogy jobban aludjon.

Foggal született gyerekről azt tartották, hogy nem tudják megrontani. - A burokban született gyermek szerencsés, okos, gazdag, garabonciás lesz. Ez esetben a magzatburkot megszárították, eltették, majd eltemették vele. Volt aki állandóan magánál tartotta, mert azt hitték, ez minden bajtól megóvja: pl. vízbefulladástól, betegségtől, rontástól. - Amennyiben valaki magzathéjjal született, leszedték, s megszárították és betegség esetén gyógyítottak vele. - A leszáradt köldökcsonkot eltették s ha meg volt rontva a gyerek, evvel füstölték meg.

Bármilyen betegség gyógyítására alkalmazták a következőt: új edényben kilenc féle terményt kellett összefőzni. Éjfélkor a keresztúthoz ki kellett vinni és ott földhöz vágni. Aki először ment rajta keresztül, arra ment át a betegség. - Egy ember a keresztúton talált kilenc görcsös madzagot, felvette és meg lett rontva. Próbálta kutatni, ki dobhatta el. Miután megtalálta, kioldatta vele a kilenc görcsöt és jobban lett.

Nemibetegeknek javasolták a kuruzslók, hogy készítsenek fehér gyolcsból fadarabra kilenc vagy tizenhárom babát. Mindegyiket dörzsöljék a beteg testrészükhöz s ezután éjfélkor helyezzék el a keresztúton. Ezt több helyen és több alkalommal meg kellett ismételni. Aki először megtalálta, átmegy rajta, arra megy át a betegség. A gyerekek mit sem sejtve, lelkendezve szedték össze, a szülők nagy bosszúsá-gára. Aggodalommal lesték, figyelték, kijön-e kilenc napra a betegség? /9-10. kép/

Váltott gyerek: A gyermek erőteljesen jön a világra, de később fejlődésében megtorpan. Nem tudják eltalálni a baját, csak sír, nyűgösködik, rosszul eszik. Ebben az esetben mondták, hogy a gyereket kicserélték. Gyógyításakor a gyereket letették a ház /szoba/ közepére, melléje helyezték a tejbegrízzel telt csészét és a levesmerő kanalat. A háziak a konyhában hallgatóztak, megszólal-e? A gyerek megszólalt:

Kis bögre, nagy kanál, hogy egyek belőled?

Így tudták meg, hogy a boszorkány szelleme bújt bele, s így már gyógyíthatatlan.

 

ÖSSZEFOGLALÁS

Terjedelmi okok miatt az 1978-ban megírt hasonló témájú pályamunkám, és az azóta gyűjtött anyagnak csak rövid kivonata került csupán e kötetbe.

Mint már említettem, gyűjtésem a századforduló és az azt követő évtizedek gyakorlatát rögzíti. Adatközlőim az 1910-30-as években szültek, a két bába is ekkoriban kezdte működését.

A terhesség, a szülés, a gyermekágy, a kisgyermek ápolása, gondozása mind a nők feladata volt, amelyet csak környezetükből leshettek, tanulhattak el. A tanácsadók rendszerint a család legidősebb nőtagjai voltak, akik révén a hagyományok generációról -generációra szálltak. Több esetben volt alkalmam egyszerre két generáció adatait gyújténem és így érzékelnem a szemléletbeli és gyakorlati változást. Hasonló nagy a különbség a két adatközlő bába, illetve az őket megelőző bábák tevékenysége között. Ugyan a régi szokások a lakosság körében erőteljesen konzerválódtak, a változás igen lassú. Jól mutatják ezt a tárgyalt események körül kialakult mágikus szokások.

Jelentősebb változást a II. világháború után az egészségügyi hálózat kiszélesítése hozott. A juttatások nagy részét szívesen fogadták, de sokáig nem akartak a kórházban szülni. Továbbra is a bábaasszonyhoz fordultak, melyet csak a bába nyugdíjazása után sikerült végleg megszüntetni.

Lényegében hasonló volt a helyzet a szomszéd községekben, szűkebb környezetünkben is, a Tiszazugban. Különbségek elsősorban az eltérő társadalmi és gazdasági helyzetből, valamint a vallásból eredően voltak. A Tiszazug lakói nagyobbrészt reformátusok, tőredék részben evangélikusok, közülük Csépa. Szelevény. Cibakháza és a lakott külterületi szőlőskertek szigetként válnak ki katolikus lakosságukkal.

A szomszédos települések hatással vannak és voltak egymásra, mivel a bábák legtöbbje a szomszédos községekben is praktizált, a helyi szokásokat ott is alkalmazta, ugyanakkor megismerhette azok módszereit, szokásait.

 

Irodalom

Csetényi Mihályné.
1978. Bábáskodás és a vele kapcsolatos dolgok Csépa községben. /Pályázat - kézirat/ 1978. A kunszentmártoni Helytörténeti Gyűjtemény Adattára

Kádár Lajos.
1958. Kolomp szól a ködből. Budapest, 1958.

Kapros Márta.
1975. A keresztelés szokásai az Ipoly menti falvakban. Nógrád megyei Múzeumok Évkönyve 21. sz. 127-167.

Kapros Márta.
1977. Hiedelmek és szokások a graviditas kezdetétől az anya avatásának szertartásáig az Ipoly menti falvakban. Klny. a Nógrád megyei Múzeumok Évkönyve 23. számából.

Kapros Márta - Ujváry Zoltán.
1975. A szerelmi élettől a keresztelőig. Kérdőív. Palóc kutatás Módszertani Közleményei XXI. Eger, 1975.

Mohácsi Lászlóné.
1978. A születés és a kisgyermekkor hagyományai Tiszasason és Öcsödön. /Kézirat/ 1978. A kunszentmártoni Helytörténeti Gyűjtemény Adattára

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet