Előző fejezet Következő fejezet

Barna Mária: Eredettudat és történeti hagyományok Csépán

 


A történetírás szakirodalmában mind többször találkozunk egy-egy település, a szákebb haza múltjának feltárásával. A szakterület kutatói mellett szép számmal kapcsolódnak be ebbe a munkába a helytörténet amatőr művelői is. Hiszen az iskolai oktatásban és az iskolán kívüli közművelődésben is egyre nagyobb igény mutatkozik meg a helységek történetének rendszerezésére, összefoglalására.

Természetesen, mint minden kutatás megkezdése előtt, itt is meg kellett fogalmaznunk a várható, a feltételezett célt. Röviden összegezve ez a következő:

Mivel nemesi község, nemesi vidékről települt be főleg. A református környezetben megőrizte katolikus vallását. Ezek alapján azt feltételeztük, hogy mind a származástudatuk, mind pedig különbözőségük tudata elevenen él az emberekben. Ezt vártuk, még akkor is, ha az elmúlt bő évszázad /a kiváltságok megszűnése stb./ alatt erős nivellálódás ment is végbe.

Ezért vizsgálatunk körébe szerteágazó anyagot vontunk be. Vizsgáltuk a földrajzi nevekkel kapcsolatos magyarázatokat, mondákat /ezek olykor még az újratelepülés, tehát a 18. század előtti időkre utalnak/, a családtörténeti visszaemlékezéseket,  a kézírásos és nyomtatott családtörténeti írásokat, a falucsúfolókat, az anekdotákat.

Mielőtt rátérek kutatásaim eredményének ismertetésére, szükségesnek tartom nagy vonalakban bemutatni a község újratelepítésének történeti körülményeit. Ezt ugyan egy - a kötetben megjelent - másik tanulmányi részletesen feltárja, de én a szerző egy korábban megjelent munkájára támaszkodom, és csak a főbb mozzanatokat jelzem. Fontosnak látom ezt azért is, hogy a mai emlékezetben élő ismeretanyagot közvetlenebbül kapcsolhassuk a történeti valósághoz.

 

CSÉPA TÖRTÉNETESEK RÖVÍD ÁTTEKINTÉSE

Ezen a helyen első településként Pokah /a mai Pókháza/ falut tartjuk számon. A közeli határ később a Gsépa család tulajdonába került a faluval együtt. Mindkét említett név /Pokah, Csépa/ személynévi eredetű, tehát a település egykori tulajdonosainak nevét őrzi.-5

A török hódoltság idején a falu elnéptelenedett, de a lakosság jó része a Tiszazugban és főleg Tiszakürtön menedéket talált.  A környező ingoványos, mocsaras vidék védelmet nyújtott az ellenséggel szemben.

A környék nagy részét I. Lipót 1664-ben Móricz József generálisnak adományozta, majd házasság folytán a Horvátországból származó Tzucz Lászlónak jutott a község területe. Halála után a birtok öt örököse tulajdonába került. így a Tzucz családon Kívül beházasodás következtében a Csete, a Szántó, a Palotay es a Tercsy família vált itt birtokossá.'

A község újratelepítésének kezdete 1721, ekkor vándorol be a nemesség 1723-ig. Az 1730-as évektől kezdve a parasztcsaládok betelepedése meggyorsult, s 1770-re számuk már meghaladta a nemesi családokét.

Csépát kisnemesek birtokolták, akik úrbéres jobbágyokat nem alkalmaztak. Élvezte azokat a kiváltságokat, amelyek általában a nemesi településeket megillették.9

Csépán ugyan nem volt úrbériség, a földesúri szolgáltatások mégsem voltak ismeretlenek. Olyan zsellérek, parasztok éltek együtt a nemesekkel, akiknek saját földjük nem volt, akik uraiktól szerződés vagy megegyezés alapján nyertek földet vagy házhelyet, esetleg a kúria telkén házépítési jogot. Ez a zsellérviszony azért jött létre, mert gazdaságának költségeit sem a kuriális, sem a közbirtokos nemesség készpénzzel fedezni nem tudta. A zsellérektől megkövetelt munkaszolgáltatások /robot/ viszont biztosították számára az olcsó munkaerőt.

A községet betelepítő lakosság jórészt a közvetlen /Nógrád, Heves és Borsod megyék/ vagy a közvetett, vagy másodlagos palóc /Jászság/ néprajzi csoportból szakadt ki.   De az ország más vidékeiről is szép számmal érkeztek bevándorlók.

A reformkorszakban Csépa községet újra nagy bevándorlási hullám érte. Főként az 1835-45 közötti években nyertek sokan betelepedési jogot. 13 Az erős nemesi önkormányzattal rendelkező Csépa nagy vonzerőt gyakorolt a jobbágyközségekben élő nemesekre14 is.

Végül vizsgáljuk meg a község nevének jelentését. A Csépa név etimológiájára két, egymástól eltérő véleményt ismerek. Az egyik: „Puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév a magyar nyelvemlékben Csépán »István» személynévnek becéző alakja."15 A népetimológia a földrajzi környezetet veszi alapul. Szállási Sándor Tiszazug problémái című munkájában is megemlíti: „Mo-csaras vidék, ahol a sok szúnyog, pióca csíp. Ejtése: Csípj.."16 A Csépa helynév újabb népi magyarázatát írta le a helyi evangélikus egyház történetében az egyik alapító család leszármazottja, a csépai evangélikus /egyesült protestáns/ egyház gondnoka /1894-1901/ Pekárik Mátyás. Szerinte a község az 1600-as években a Telekparton állt. „Azonban ezen telekparti lakókat néhány évtizeddel /később/ a nagy vizek kiszorították, és akkor azon szóval kullongottak ki erre a partra: »kimegyek, csépok egy darabot» - a másik is mondta: 'akkor én is csépok egy darabkát, ha kend már csípott». Innen maradt ez a mai neve a községnek, csakhogy Csépok helyett Csépa lett. Megjegyzés: azon telekparti akkori lakosok a „csípők" helyett „csépok"-ot mondottak ki akkori időben, máskülönben nem tudja kimutatni senki sem, hogy máshonnan kapta ez a község a Csépa nevet." Eddig tart Pekárik Mátyás leírása, s ehhez az őt idéző Csák Ernó hozzáfűzi, hogy „tény az, hogy ma is él a nép száján ez a hagyomány Csépa elnevezéséröl."

 

A KÖZSÉG TÖRTÉNETE A SZÁJHAGYOMÁNYBAN

Az ősi Csépa legelső településeként valamennyi adatközlő Pókaházát nevezte meg. „Nem itt vót a község, hanem Pókaházán. Amikor az árvíz elöntötte, akkor jöttek erre a giriere. Itt vót Aba Sámuel királynak a székhelye."

A hely fontosságának bizonyításaképpen máris találkozunk egy konkrét személyhez fűződő magyarázattal. Ezt az ismeretet viszik tovább a másoktól hallottak: „Ott a földbe sokszor találtak régi dolgokat. Az iskolába úgy tanultuk, hogy Aba Sámuel királyunkat ott ölték meg." „Délnyugati irányba feküdt a halott. Cserépdarabokat, fazékdarabokat találtak itt. ,,Menjetek le Pókaházára, aranyat találtok, de csak éccaka ássatok!» Sokszor az egész család kiment."

A mai falu kialakulására nézve a következő indoklást kaptam: „Pókaházán volt az őskori Csépa. Mert kijárt a Tisza, az emberek magasabb helyre törekedtek. Körülfogta mocsár és a töröktől védve voltak. A jelenlegi faluba először a templom épült. Köréje20 a halottakat temették, hogy ne mossa ki a víz."

Ezekben a megnyilatkozásokban sajátságosán tükröződik a történelem, feltehetően az iskolai tanulmányok, olvasmányok útján szerzett ismeretekkel együtt, de foglalkoztatja őket az ősök, az eredet kérdése is. Az ilyen típusú történet- és eredetmagyarázatnak egy érdekes példája a következő: „Szegínyek vótak az elődjeink. Ezt a helyet a magyarok szereztík, a csángó magyarok. Ázsiábú gyüttek, bevándorlók vótak." Az adatközlő emlékezetében valószínűleg az iskolában tanultak és más úton szerzett ismeretek keverednek.

Ezután a kis kitérő után térjünk vissza az ősi településhez. Minden olyan terület, ahol a föld müvelése során valamely régmúlt időkre, életre utaló eszközök kerültek a felszínre, a nép szemében titokzatossá vált. Hiszen az elrejtett kincs hiedelme évszázadok óta foglalkoztatja az emberek fantáziáját. Sok-sok történet fűződik a földben rejlő kincshez. Előfordult, hogy a hagyományok alapján megkísérelték azt felkutatni, megkeresni.

Ilyen titokzatos hely Pókaháza is, az itt feltárt tárgyak megindították az emberek képzeletét. Sejtelmes kincskeresésről, „pízásásról" meséltek. „Pízt ásni jártak ott sokan. Még legény vótam, a nagybátyám födje vót, szántottunk. Azt mondták, megtalálták a kápolna helyit, oszt jártak ott le pízt ásni. Apámnak vót egy sógora, édesanyám testvírinek az ura, az is szeretett vóna menni. Közbe nagybátyáinak is elmentek pízt ásni. Ezt csak éccaka csinálták.22

Néhai Fekete József nem tudta megnevezni azt a helyet, ahol kincs került elő. „Tanátak pízt a határba. Hogy ott kik lánggal ég egy galagonyabokor tövibe. Oszt nem mertek hozzányúlni, hogy az boszorkányság. De ez a Vincze Károly bácsi aszonta, hogy csak mutassátok meg, hogy melyik bokorná van." 23 Pesty Frigyes helynévtára - amely a száz év előtti népi vélekedéseket foglalja össze - az idézett kincsmondákra utaló földrajzi nevet, a Pénzásás düllőt említi meg 24 a határ déli részén, de ez a név ma már nem ismeretes. Ugyancsak említést tesz Pókaházáról is: „PókaházánaK nyugoti emel-kedettebb részin nagyobb kisebb darabb idomtalan formájú kődarabok máig is találtatnak, mi a szájról szájra maradt hagyományt igazolni láczik. A gondolkodó ész valamennyire hitelt is adhat az olly felmaradt mondáknak, ha rágondol negyedik Béla király idejéből volt tatár járásra, vagy kísűbb a' török uralom kezdetére, ...s a' hi-hetőség határán nincs túl, hogy Pókaháza szigeti fekvése miatt bátorságosabb hely lévén kedveltetet, és lakhelyül választatot."25

Csépa régmúltjának újabb változata jelenik meg egy másik földrajzi név magyarázatában: „A mai falu már a negyedik község. Úgy telepedtek ide le az emberek. Mi úgy tudtuk, hogy a Telekparton volt a régi község. Van ott még most is nagyon sok cserép. Szántáskor kerülnek elő. Lehetett ott még vermeket is találni. Ki vótak szépen égetve. Ez már a mai falu helyén volt. Utána-felhúzódott a falu a templom mellé. Ott volt a temető is. Ez a község a toronyból nézve úgy néz ki, mint egy repülőgép.»26

Mint már említettem, az ősi Csépa a török hódoltság következtében a 17. század közepére, végére teljesen elnéptelenedett, majd a következő évszázad elején új lakosok keltették életre. 27 Ezt a tényt őrzik az alábbi visszaemlékezések.

„Valamikor ez a község kiveszett és bevándorlók telepítették be,  ezek katolikusok voltak."  „Nógrád, Zemplén megye adta a lakosság nagy részét. Idejártak aratni." „Én úgy hallottam az anyámtúl, hogy Csépa lakói valamikor Nógrád megyébül gyüttek ide. Azért is csúfolták őket palócoknak. Egy király, nem tudom már, melyik,  ezt a falut Móric generálisnak adta. Ennek a Móricnak vót öt lánya,  oszt ezeket Tercsi, Palotai, Cúc, Szántó és egy Csete vette el feleségül. Ezek az ősi csépai családok. Ezek tótok vótak. Van itt több ilyen név is, Pekárik. Kalcsu, mer a-palócoktú hozták ezeket a munkásokat. Aszerint az öt család szerint osztották fel a fődeket.  A szőlők most is így vannak felosztva. Cúc rész, Palotai rész, meg a többi. Zarnóc. Ka-Q.yó ez mind tót név, úgy telepedtek le, de hogy hányba, azt nem tudom."29

Figyelemre méltó ebben az eredetmagyarázatban a palóc-tót párhuzam. Mások is utalnak arra, hogy számos szlovák származású ember költözött a községbe, de a családnevek, az evangélikus egyház jelenléte is ezt bizonyítják. Az 1800-as évek közepén az evangélikus családok lélekszáma megközelíti a 120-at, amikor az összlakosság 2250 fő volt, vagyis mintegy 6 %.30A palóc eredet kérdésére még visszatérünk.

»Csépa az 1600-1700-as években egy nádoré volt, az öt lányát nemesekhez adta férjhez. A szőlőket így osztották szét. Van Cúc rész. Csete rész. Szántó rész. Palotai rész, Tercsi rész."* Ebben és a korábban közölt ismeretben a valóság hü, de már egyszerűsített emlékével találkozunk. Bár az utóbbiban a szervezett ismeretszerzés lelhető fel. Az esemény sokkal általánosítottabb formában jelenik meg a következő közlésben, a földrajzi nevek magyarázatában: „A nemesek felosztották Csepán a szőlőt. így lett Csete rész, Tercsi rész, ..."

A történelmi tényre - azaz a királyi adományozásra és a betelepedésre - rákérdezve, sokan nem tudtak egyértelmű és részletes választ adni. „Tájszólással beszélünk, az biztos, űe nem hallottam róla, hogy valahonnan ide vándoroltak vóna. Nem hallottam errül a Móric generalisrul. ...A szőlőbe ez a sok hold terület mind el van osztva. Szelevény felől Sas felé, ez igy gyün sorba. Hat Tercsi még mindig van a faluba. Az a Szántó ;viór valami gazdag ember vót. Akkor ez a Csete is gazdag ember vót. Hz a Palotai is. Úgyhogy az a rész szőlő mind egy emberé vót."32

A község újratelepítése, a palóc múlt többféleképpen jelentkezik az emlékezetben. Többen nem ismerik, nem tudják, hogy honnan származik a község lakossága. Néhányan felháborodottan tiltakoztak a palóc roiconság ellen. »Valaki azt állította, hogy mi palócok vagyunk. Azok a felvidéken laknak. Okvetlen nem lehetett palóc ez a terület.

Dúzs Jánosné valószínűleg Botka János már említett tanulmányának ismeretében mondta a következőket: „Palócom többen is vótak. 1770-ben betelepedések vótak. Nem minden palóc vót nemes. Akik nem nemesek, nem magyaros nevük vót."

Ha a palóc származás felemlítése tiltakozást váltott is ki az emberek nagy részéből, a nemesi múltat már minden megkérdezett némi büszkeséggel emlegette. Büszkeséggel, de nem eltitkolva azok t.vétkes" cselekedeteit /pl. lopások/, hanem vállalva az ősök múltját jó és rossz oldalával együtt.

A telepesek palóc vidékről vándoroltak mind délebbre.  Feltételezhető, hogy az egyes faluból valók is tudatosan vállalták a szétszóródást, hogy ne lehessen őket visszatelepittetni eredeti lakóhelyükre. 35 Így tehát egységes származástudat nem alakulhatott ki, többnyire csak egyes családok - ezeken belül is a nemesek - eredettudatáról eshet szó.

„Sz mán nagyon régi falu, nemes Gsépa vót a neve. Itt nem vót uradalom, de mán Sason is vót. A nemesek - az mán megszűnt, az anyám apjának is vót nemes levele, ez fölszabadított község vot. Rozanis András vót a nagyapám, az anyja meg Kasza Kati. Ennek a Kasza Katinak vót több testvérje. Vót egy Kasza András, ez gyermektelen vót, oszt magához vette a nagyapámat, meg a testvéreit. Heves megye szolgabírája vót ez a Kasza András, oszt két testvérével, Imre meg János nevűvel ide települt Csépára. A Kaszák itt is vannak eltemetve Csépán kriptájba.

Néhányan a családfát is elkészítették annak bizonyságául, hogy rangos család leszármazottai. A Czúcz családfa és a címer másolata a kunszentmártoni Helytörténeti Gyűjteményben megtekinthető. A család egyik tagja, a 79 éves Czúcz József bácsi, a kezdetekre így emlékezik: „PelvidéKen van Ebeck község, a Czúczok onnan települtek be." A Czúcz család leszármazási táblázatán kívül ismerjük - a már említett Pekárik Mátyás összeállításában, Csák Ernő kiegészítéseivel - a Pekárik család genealógiáját is, -melyben az anyakönyvi adatok mellett a családi hagyomány is - főleg a kezdeti 17. századi periódusra vonatkozóan - nagy hangsúlyt kap. Adatokat nyerhetünk ebből a Pekárik családdal házasság révén rokoni/ leszármazói kapcsolatba került más családokra is /leányágon: Vághy, Paczolay, Sárközy. Mészáros, Hajdú, Lamos, Trenesényi. Tornyos, Polner stb./. '

A hatarrésznevek is bizonyítják, hogy a Czúcz család fontos szerepet játszott a község életében. Sokan ma is számon tartják őket, mint legelső betelepülőket. uCúc Jüihály bácsi meg a Cúcok, ezek alapították régen a falut. Úgy jöttek, öten vótak, a szöllőben. Róluk vannak a düilők elnevezve." Ez a megnyilatkozás arra enged következtetni, hogy nagy tisztelet és megbecsülés övezte az alapítókat, sőt mind a mai napig él irántuü ez az érzés. „Csetényi, a Barták, Horpácsi. Túri. Czúcz, Csete.  ezek nemesi családbul valók, Az apjuk nemes vót, de szegínyek vótak. A 48-as időkbe kapták a nemességüket. Horpácsi Áron pandúr vót, es ezért kapták a nemességüket."*

Nem kis büszkeséggel emlékezik meg a néhai Mészáros Lukács is a csépai nemesekről: „Még az apósom nagyapja is nemes vót, nemes Kanyó Mátyás. Még a kösségházán is úgy vót kiírva egy kard alá, hogy Nemes Csépa Kösség." A község címere ugyanis „pajzs és kard, de ez a címer ma már nincs meg." Szállási Sándor a már idézett tanulmányában szintén utal erre: nMég ma is nemes Csépának nevezik, ahol még a legsze-gényebb ember is nemes."39

Egy másik jelentős család tagja így idézi a múltat: „Havrillák is, azok is nemesek voltak. Édesapámtul mindig hallottam, hogy valamikor francia, valami katonatiszt, már nekünk ... az ükapánk, vagy mit tudom, mi, az volt Jfranciaországbul gyütt el erre a hadjárat alatt, háború után. Oszt ő ide telepedett, annak a nevit viseljük.„40

Ugyancsak szívesen említi a család nemesi származását Balázsi Istvánná Deák Katalin is: ..Nemes sok vót. j£n uram elődje is az vót. Balázsi Mihály vót.  A sírjára fel is van írva:  'Itt nyugszik nemes nemzetes Balázsi Mihály, Legyen álom, legyen bíró, bátran megyünk elébe, mert ha bíró, nem vádol, hát...'

Még megtoldja magyarázatát egy ismertetőjellel: ,,Ami /név/ i betűvel végződött, mind nemes vót."

A nemeseket a megkérdezettek mindegyike megemlítette az újratelepítéssel kapcsolatban, de hogy honnan és milyen úton-módon kerültek ide, arról vagy semmit, vagy csak keveset tudtak. ,,A nemesek vótak, de arrú is csak keveset tudok. Azt tudom,hogy arrú vannak elnevezve még a határrészek is. ... A gazdagabb emberek hátramaradottja-ibú még mindig élnek azok a nevek. Ezek vótak az első Csépára való beköltözöttek. Ezek alapítottak a kössíget."

A határrósznevek magyarázatát is hasonló bizonytalanság kiséri. „Mondták, az apai nagyapám is, hogy ez egy birtok vót, az egész határ. Úgyhogy nem olyan sok családé vót a csépai határ, ez a 4000 hold. Bizony jó nagy darab, és még most is azon a néven futnak ezek. Jó nagy nemesi családok lehettek itt biztosan. Aztán szaporodott a nép és biztosan szétment." „Azt nem tudom, hogy honnan vótak itt ezek a nemesem Csépán. Hát az ország minden részén vótak. Csak vagyon után vót bizonyosan. Azt sem tudom, hogy ide költöztek máshonnan." 43

Gyűjtéseim során arra a kérdésre, hogy honnan települtek erre a vidékre a nemesek, sok, egymástól eltérő választ hallottam. Tehát csak a mai szájhagyományra támaszkodva nem lehet egyértelműen igazolni a település palóc kirajzással történt újjáélesztését. Többen hivatkoztak viszont arra, hogy az l848-49-es szabadságharc után is szaporodott Csépa nemesi családjainak szama.  Sokan a szabadságharc bukása után nem mertek visszatérni korábbi lakóhelyükre, üzért az ország egyes, viszonylag elszigetelt zugaiban kerestek menedéket. Így vált csápjaivá többek között Duzs Jánosné nagyapja is. „Szlávik nagyapám Abauj megyéből került ide. 4ő-as tiszt vót, nem mehetett haza." A család másik ága viszont már korábban telepedett le Csépán,valószínűleg az újratelepítés idején. „Az ükapám Polner Miklós vót, nemes vót. Albertirsáról jött ide."

Távolabbi vidékekről, a Dunántálról, Erdélyből is vándorolt be néhány család, valószínűleg a jobb megélhetés reményében. Így aztán valóban igen változatos a lakosság összetétele. Néhány ragadványnév szintén a származást örökíti meg. Például: nAkkácz - Nyitra, Bartók - Pocskáj /mert a felesége tót volt/, Benedek - Kátai /Katáról származott/, Nagy - Cibaki, - Bezdán /Bezdánról jött/"  és még sorolhatnánk.

Mint már említettem, a nagy családok jobban őrzik á múlt emlékét. Palotai Lász-ló,az alapítók egyikének leszármazottja, így idézi az ősöket: „Apai ágon Palotai nemesi család, kutyabőrös volt. Várpalotai Palotainak hívták őket. Iparosok voltak. Nagyapám Palotai Antal szabó volt. Pár hold földjük volt, de nem voltak gazdagok. Munkaszeretőek voltak."

Sokan beszélten, a nemesi cím tárgyi bizonyítékáról, a kutyabőrről. Sajnos nem találkoztam olyan családdal, ahol ezt megőrizték volna.  De egyesek visszaemlékezéseikben pontosan le tudták írni. „Egy 60-70 cm-es kutyabőr vót a padláson, emlékszem rá kislánykoromból. Hemzeti színű fonál vót a szélén. Keresztülhúztak rajta. Az alján kis kerek fában pecsét vót, rajta meg kard, ezen ment át a fonál. Az első örökös őrizte a kutyabőrt, az én nagyapám. De elveszett az árvízkor, 19-be."

Most térjünk vissza újra a község életéhez, a nemesi múlt általánosabb emléke-inez. „Valamikor meghatározó volt, hogy a faluban hány nemes volt. Kisnemesek lakták zömmel." Bizonyos fokú tisztelet nyilvánul meg a következő közlesben: „Mind jó állású emberek vótak. Képviselőválasztásokon nemesi joggal szavaztak. Ha 10-12 köblös födje vot, akkor."

Ennek épp az ellentétes érzelmű beállításával találkoztam egy másik megkérdezést véleményében. „Mutatta az ember, hogy gőgös, nem becsülték egymást,  a különbözet élt a tudatban. Kalapot kellett emelni előttük. Megkülönbözött tarsaságuk vót."

kint mar szó esett róla, Csépán nem alakult ki úrbériség.  A gazda szerződés, megegyezés alapján állapodott meg a zsellérekkel a munkafeltételekben. Ez viszont kezdetben igen erősen vonzotta mas vidékek szegény parasztjait. Számuk szaporodtával azonban helyzetük is egyre romlott. A birtokos sok esetben megszegte a megállapodást;, vagy az újabb szerződést már nem kötötte meg. Ennek ellenére Csépán jobbágyságról nem beszélhetünk.47 Gyűjtéseim során mégis nem egy esetben bukkant fel a kifejezés. „Jobbágynak nevezték azokat, akik nem nemesek voltak, címtelenek." Egy másik adaticözio már jelzi a fogalom Kissé általánosítottabb használatát is. „A nem ne-iaeseknek nen voit szavazati joguk. Ezek voltak a jobbágyok. De nem teljes jobbágyok. Az egyik gazdatói a másiknoz csak úgy mehettek, ha engedélyt kaptak a gazdájuktói." Sőt, mint ahogy azt rosszallóan, talán Kissé sértetten megjegyezték: ,,Előfordult, hogy a jobbágyot tegezték."   a többség azonban inkább a cseléd vagy a zsellér szót használta a iuajorsági munkások megnevezésére. Pontos felidézését hallhattam e sajátságos függőségi viszonynak, amelyről a bevezetőben már szóltam. „Zsellérek vótak, akik aógoztak, részibe. Aratáskor meg máskor nagy dologidőbe is megmondták, hogy mennyi időt kell eltölteni. Konvenciót adtak, zsírt, sót, lisztet. Cselédházak vótak. Tarthattak valammenyi aprójószágot. Szolgálóknak, cselédeknek vót ódalt lefelé a cselédhaz, bent az udvarba. Vót kocsis, béres, szolgálók, kinek mennyi. Egész csa-ládokat tartottak ok!"49 áz adatközlő szintén egykori nemesi családból származik, érthető tehát, ha a kétségtelen realitás mellett, kissé elfogult hangot üt meg.

Egy - a nem is olyan távoli múltat, az 1920-3O-as éveket idéző - visszaemlékezés még nyomokban tartalmazza a 19. századi majorsági cselédség és a nemesek viszonyát. „Az uram cselédember volt, mikor megesküdtünk. 14 évig laktunk a Domján tanyáján. Arra ettük az új kenyeret, amit majd a nyáron megdolgozunk érte. A Domjánnak 200 kataszteri hold földje volt. A Laposon volt egy tanyája, a Felsőföldön is egy. Cseléde voit három, a Felsöföldön volt egy gazdaféle cselédje, annak adta ki a mun-Kat. Az Alsó tanyán volt egy béres, meg mink ketten, az én uram kocsis volt. 39-be gyüttünk el tóle."50

Nem szabad viszont azonosítani a cseléd - gazda ellentétet a zsellér - nemes ellentettel. A nemesek nagy része már a századfordulóra, sőt még korábban elvesztette nagyfokú vagyoni biztonságát. Sokan áttértek a gazdálkodásról az iparosságra. Sokan mondták is, hogy „szegínyek vótak a csépaiak." Mivel Csépát kisnemesek lakták, nem voltak képesek az egyre szaporodó szegényparasztságnak munkát biztosítani, ezek az emberek más megélhetés után néztek. Rozmis Péter így számolt be erről: „Csépának sok volt a szegény népe, kicsi volt a határ. A cselédeket Tiszasas alkalmazta. Akinek öt hold földje volt, az már cselédeket tartott." A múlt század végén megindult nagyszabású árvízvédelmi munkák, a Tisza és a Körös-menti gátak építésében a környék nincstelenjeinek tömegei vettek részt. Csépáról is sokan vállalták a kubikosok fáradságos munkáját.

Vizsgáljuk tovább a nemes - cseléd kapcsolatot, különbségeket. Humoros, talán ironikus hangú ezzel kapcsolatban Dúzs Jánosné emlékképe: „A nemesek nem nagyon dó-goztak. Vót nekik béres, cseléd. Kislány, vótam, mikor hallottam, hogy azt mondja az asszony: »Főzni kék a gazdának!» - és megvakarta a hasát. - »Hát a cselédeknek?» -megvakarta a fenekét."

Az előbbiekben már szó volt a nemesek jogairól. Az élet különböző területein fellelhetjük ezeket. Lássuk most mind együtt, megemlítve a kötelezettségeket is.

„Kutyakötelességük volt a katonaság." Egyesek azonban megtalálták a kibúvót ez alól. „A háború alatt volt olyan, aki anyagilag jobban állt,  és megvásárolta, hogy ne menjen el a háborúba." „Felmentettek néhány embert. Például a Mátyusok megváltották magukat, nem voltak háborúban."

A jogok gyors egymásutánban:

„Képviselőválasztásokon nemesi joggal szavaztak." „Hídon nem kellett neki fizetni."

„Adót se igen fizettek. Ha valamit elvittek, el nem vehette senki, még a bíróság se ítélkezhetett felette."

„A nem nemesnek ki kellett térni a nemes elől. Süvegelni kellett őket." „Szabad nemes volt a csépai nép. Ha a portájára bement egy jószág, az az övé volt." „A nemesek udvarára még a pandúr se mehetett be. Ha valaki lopott, oda vitte." „Pandúrok az uraság védelmére voltak felállítva. Ha a nem nemesek rosszul viselkedtek, deresre húzták, vagy kikötötték."

Ugyanezt bizonyítja Szállási Sándor Tiszazugról szóló monográfiája is csépai és tiszasasi adatok alapján: „Úrbériség nem volt. Talán ezért volt Csépa a környék legtolvajabb népe. Nemcsak az ingoványok miatt, hanem mert a nemesi portára nem hatolhattak be a zsandárok. „A betyárok, tolvajok dolgát megkönnyítette, hogy Csé-pa lakói nemesek voltak, s mentelmi jogot élveztek. A zsandárok, pandúrok ide nem mehettek."52

Nem véletlen, hogy minden megkérdezett elsőként ezt - a nem éppen dicséretes -hagyományt ragadja ki a nemesek életéből. Ha másra nem is, de erre emlékeznek,  erről hallottak szüleiktől, nagyszüleiktől. Többek között ez a mentelmi jog és a vele járó visszaélések sora tette Csépát hosszú időn át idegenné, kuriózummá a Tiszazugban. Az eltérő szokások, a nyelvjárás mellett emiatt is alapvetően különbözött a környező falvaktól. Vizsgáljunk meg néhány példát közelebbről.  Az adatok egy része csak a puszta tényt közli, többé-kevésbé általánosítva. Íme egy válogatás:

„Ezek bizony lophattak is, mer a nemesekhő még a vármegye hadnagya se mert bemenni!"

„Ha a nemesnek a portájára bement a jószág, agyonüthette és kisajátíthatta."

Bővebb magyarázattal, a jelenség pontosabb leírásával már sokkal kisebb számban rendelkeznek. Ezek egyik csoportja a lopás körülményeit mutatja be,  a másik a jogaik védelmének módját.

„Nem messze vót a Kékes /legelő neve/, oszt ott vótak a kiskanászok, birkát őriztek. Oszt elmentek ezek a nemesek egy béressel, oszt felhajítottak egyet. i)e ezekhez a nemesekhez nem mehetett be a hajdú, olyan hatalmuk vót. Így loptak. De az udvarukra be nem engedték a hajdúkat."53

A másik csoport példája:

„A nemesi címert büszkén viselték. De ha meggyanúsították például lopással, kiállt a piszkafával a pitarajtóba, ha mentek hozzá. Megsuhintotta, oszt azt mondta: ,,üzen nem mehet be senki, ez nemesi terület. Disznókat is loptak, a kéménybe rejtették."54

A nemesek természetesen külsőségekben is különböztek a többi embertői. Lakásuk, lakóhelyük már messziről felhívta magára a figyelmet. Nagyobb, rangosabb volt a szegényes viskóknál. „A nemeseknél vót gádor, gang. Elől vót a ház, aztán vót a középső szoba, aztán a kisebb szoba, ott háltak. A szegényeknél kamra vót, ott laktak.55

A nemes házát kúriának is mondták. »A Bobor kúria helyin három ház van most. István bátyámnak akkora udvara vót szérűskerttel, hogy három utcára tellett." Természetesen ilyen nagy telekkel és kúriával csak azon kevesek rendelkeztek, akik az évek során meg tudták tartani a birtokot. Mint arra néhány közlés utal is, a többség a századfordulóra elszegényedett, a birtok szétaprózódott. Ők már valóban csak a nemesi cimben voltak különbek az egyszerű parasztembereknél.

A viseletük, öltözetük szintén eltért a falu és a környékbeli települések la-kóinak ruházatától. Meg is jegyezték: ,.A csépalak szerettek jól öltözni."

„Az asszonyok bársonyba, brokátba jártak. Nyomott selyem öltözetük is vót. Mondták is, hogy pipere asszony, nézd meg azt a nehéz csipkéket." De viseltek vastag posztó ruhát is, bőszoknyásat. „Fehér felöltőjük vót, bő ujjú, csuklóban megkötötték. Kisbundájuk is vót. Ezek kiváltak a tömegből."

„Fekete posztó guba vót a férfiaknak. A régieknek vót olyan posztó ellenzős nadrág, mint a székelyeknek. Elöl gombos előtét vót a nadrágra. A férfiaknak csizma is vót. Télen subába jártak. Zsinóros magyaros nadrágokat is használtak. De a templomba nyáron is subában mentek. Kicsit tréfásan tett erről említést az egyik adatközlöm: „A férfiak sokan bundába vagy subába, gatyába meg csizmába gyüttek a templomba nyáron is. Alig fértek be a padba hatan. Azért vették fel a subát, hogy ne lássák, hogy gatyába vannak." „A csizmát olyan nagy becsbe tartották, hogy csak a templom előtt húzták fel."56

A házasodásban, mint akkor általánosan is, nagy szerepet játszott a vallás57 és a vagyoni helyzet. Ezt igazoljak a gyűjtések is.

„Jómódú parasztfiú csak jómódú parasztleányt vehetett el feleségül. Iparos is inkább iparoslányt vagy jómódú parasztlányt vett el. Leggyakrabban helyben házasodtak a vagyon végett. A szülőit választottak, a szülő határozott a vagyon végett. Helybe ismerte az anyagi helyzetét, modorát. Karonfogva csak akkor mehettek, ha jegyesek vótak."-58 Ebből az idézetből is kiviláglik, hogy mennyire fontos és meghatározó volt a falu közvéleményének erkölcsi törvénye, szabályozó szerepe.

Ha vidékről házasodtak, a vallás is erősen meghatározó tényező Volt, de „rangon alul" ekkor sem kötöttek házasságot. Az elbeszélések szerint azonban nem volt általános, hogy a környékbeli falvakból hoztak volna feleséget, vagy oda mentek volna férjhez, üibben is főként a vallás játszott szerepet. De természetesen előfordult ilyen eset is.

„A gazdagabbak Szentesről is nősültek. Telkes gazdának vették el a lányát. Öcsöd és Sas református volt, onnan nem nősültek. Hoztak asszonyt Kunszentröl is. Legtöbb esetbe a birtok volt a fontos."

A falun belüli - főleg valiás miatti - házasodásnak lett a következménye a tágabb családon belüli házasságkötések számának növekedése. „Megtörtént a nemesek Között, hogy első unokatestvérét vette el." Erre többnyire a vagyon, a birtok egy-bemaradása is ösztönözte a gazdagabb családokat.

A házasodás szokásait figyelve láthatjuk, hogy a vallás igen jelentős helyet foglal el Csépa lakóinak életében. 59 „Eredetileg is katolikus község volt, nem hatolt be ide a reformáció. A környékbeli falvakban, ha az uraság kálvinista volt, a zselléreknek, jobbágyoknak hozzá kellett igazodni."60   Vallásos emberek laktak itt, akik rendszeresen jártak búcsúba Szentkútra /Alpáron át/, Mátraverebélyre. Csongrádra« Kunszentmártonba. Ez, mint a későbbiekben látni fogjuk, számos tréfára adott alkalmat, hiszen a vidéken szinte egyedi jelenségnek tekinthető. „Vótak szent asz-szonyok. Bő ruhásak, hat asszony, egy ember bő gatyába. A templomba gyertyások vótak, az oltár köré tették /a gyertyát/ míg a pap misézett, addig. Jobban idősebb, özvegy asszonyok vótak. Anyósom is szent asszony vót. Ha templomba ment, fehérbe ment," - emlékezik vissza Balázsi Istvánné.

Pár szót ejtsünk még a megszólításról, a köszöntésről. Nagy eltérés nem mutatkozik más falvakhoz képest, ezért csak felsorolásképpen tekintsük végig. A zsellérek, béresek a nemest, a gazdát nagyságos, méltóságos, kegyelmes, tekintetes jelzőkkel illették, kinek mi járt. Családon belül is eltért a mai szobásoktól a megszólítás. A fiatalok az idősebb testvért magázták, ami akkoriban általánosnak volt mondható a polgári vagy rangosabb családokban. Erre egy példa Dúzs Jánosnétól; „Az első unokatestvérének nagymama nem mondta a nevét, hanem azt, hogy testvér vagy sógor, vagy ángyika."

A köszöntésre szintén tőle közlök egy esetet, amire ő maga is azt mondta:„Ennél szebbet még nem hallottam!"

„-Adjon Isten jó napot!

- Neked is adjon Isten!

- Az Isten áldása legyen a munkáján!

- Meg annak is, aki kívánja!"

Végül nézzük meg, mi a véleményük a környező falvaknak üsepáról, az itt élő emberekről. Bár némelyiket a csépaiak is vállaljak, sőt egyes falucsúfolókat el is mesélnek.

Tiszakürti vélemény a következő: „Akik eredeti csépai lakosok,  azok olyan á-val beszelnek. Oszt a csépaiak olyan érdekesen beszélnek, oszt  szokták mondani, hogy gyere be Jakabkor /Csépán a búcsú napja/, oszt majd jól tártalak tökkaposztá-val. Oszt ezt úgy is mondták, olyan a-val."

Ugyancsak búcsúval kapcsolatos a tiszakürti csúfolódó egy másik variánsa Tiszasason: „Gyere el hozzánk Jakab napkor Csépárá, jól tártunk tökkáposztávál, meg apró békával!" Ennek több, apró eltéréseket tartalmazó változatát hallottam csépai emberektől is, mas tiszazupi falvakban is.

Az is általánosan ismert vélemény, hogy „a csépai emberek verekedések voltak. Ha Szelevényrol vagy a szőlőből bejött valaki, azt megverték. A Kaszák voltak a leg-vérengzőbbek. Idegent végképp nem tűrtek."   Kunszentmártonban mondják azt, nogy csépai bicskások. amivel szintén a verekedös természetre utalnak.

Sgyes falucsúfolók érdekes módon jelzik a csépaiait származását, eredetét,vagy a múltjára hívják fel a figyelmet. Így például „nemes Csépá"-nak nevezik hiszasason. Mondják „szent Csepá"-nak is, a vallásosságot emelve ki. A Kálvinista Sason „pápista" jelző illeti Csépát. Meg egy riszasasrói származó adat szerint „a csépaiaK matyók". 63Ennek érdekes párhuzama jelentkezik Ucsöaön - ami szintén református falu -, ahol a mesterszallásiakat matyókak hívta«, mert „tiszta katoliKusoK, uáüis-ták".64

Térjünk vissza meg a búcsúsokat Kifigurázó falucsúíolóichoz. azek szinte az egész országban ismeretesek, illetve más-más variációban használatosak. De itt, a református környezetben sajátos csépai jellemzőnek foghatták fel a szűkebb környezettel összehasonlítva.   Palotai Lászlótól hallottam az "itt ismereteseket.

„Legtöbben Csongrádra mentek búcsúba. Az előénekesnél a bakóba egy üveg tej volt. Mondják neki: - Folyik a tej, komámasszony! 0, Mária! Az meg válaszol: - Nem folyik az, bé van dugva, 0, Mária! Mer közbe meg énekeltek."

Egy másik, sok nevetésre okot adó történet így hangzik: „A búcsúsok az úton imakönyvből énekeltek, imádkoztak. Ha messzire vót a búcsú, többször is végigmondtak az énekeket. Ha má mind elfogyott, a könyv végét énekelték: „Nyomtattatott Budán, Fehérvári utcán, utánnyomás tilos!"

A katonáskodás kötelezettségével kapcsolatban is fennmaradt néhány falucsúfoló. Tiszasasról való az, amit most ismertetek, de ennek változatait hallottam Csépán, Kunszentmártonban is.

„- Hé, komáin, Kosaras! Palotai bemaradt!

- Hát ha mán csépai,

katonává kő lennyi!"

Ehhez fűzi hozzá magyarázatul Palotai László, hogy „sorozás után, ha valaki nem maradt be, az szégyen volt."

Történeti adatok alapján tudjuk, hogy Csépa viszonylag kis határához, megművelhető földjéhez képest a lakosság száma igen gyorsan emelkedett. A kapitalizmus kialakulásával a gazdasági fejlődés valamelyest meggyorsult, a közegészségügyi helyzet is javult. Ezek vontak maguk után a népesség gyorsabb növekedését. Nagyon nehéz volt a megélhetés, sokaknak nem adott kenyeret a falu. A 20. század elején az elvándorlás is megindult.66 3z az állapot jelenik meg a falucsúfólokban is: „kenyeretlen Csépa", s az indoklás: „Csépa nagyon szegény, a csépaiak kenyeretlenek, mert ide /Szelevényre/ jártak napszámba." Ugyanez a megjelölés lelhető fel abban a mon-dokában, ami néhány tiszazugi falut jellemez:

„Kenyeretlen Csépa, Sas is olyanforma, Uggal határos, Kürt a bizonyságos. Inoka nem oka, Nagyré* annak az oka."

Ezt minden környékbeli faluban ismerik, de a legtöbb esetben Tiszaus és Tiszakürt említése nélkül. A következő csúfoló szintén a szomszédos falvakat pellengérezi ki:

„Szelevényen meg nem csaljak, Csépán meg nem lopják, Sason meg nem tojózzák, Kimehet a világból."

Ebben is utalást találunk a csépai nemesség rabló, tolvaj voltára.

Nyelvi játéknak is tekintüetö a következő', amely a község nevének népi magyarázatán alapul: „Ne menj Csípára, mert megcsípnak!" - mondták a Környékbeliek.

A nyelvjárás, a hangüópzes furcsaságát, szokatlanságat a következő párbeszéd őrzi: „Csépán a-val beszéltek. Ősszel mondták:

- Há mész, komám?

- Mék a szőlőbe.

- Mi ván á bakóba?

- Kulacs, kalács.

Tavasszal:

- Há mész, komám?

- Mék á Hájlásba kápáni!

- Mi ván á bákóbá?

- Kenyér meg papucs.

mer akkorra már elfogyott a bor."

Többen említést tettek arról, hogy a csépaiak tájszólással beszéltek. Ez lehet az alapja annak, hogy a következő beszélgetés a mai napig fennmaradt. „Névnap után kérdezték:

- Komám, vótatok-e a névnapon?

- Vótunk.

- Jóllaktál-e töltött káposztával meg fánkkal?

- Á, nem vótak ott olyan uras ételek!

- Hát akkor mi vót?

- Hát csak szárma vót meg pampuska!

Ennyit jelzésképpen a nyelvjárásról, a szokásokról, a vallásról és a házassági kapcsolatokról elégségesnek latok bemutatni. Készletezésük, alapos elemzésük a kötet más tanulmányainak a feladata.

 

ÖSSZEFOGLALÁS

Mint azt a történeti források alapján tudjuk, Csépa a török hódoltság,  a 17. század végére teljesen elnéptelenedett. Lakói a környék ingoványos területein,  illetve l'iszakürtön találtak menedéket. A veszély elmultával csekély számban visszaszivárogtak ugyan, de az új telepesek első jelentős csoportjai távoli vidékekről, főként Nógrád és Heves megye palócok lakta falvaiból érkeztek.

A kiváltságokat élvező nemes Csépa nagy vonzerőt gyakorolt a korabeli Magyarország más tájain élő emberekre is. Ebből adódóan a község lakossága származás tekintetében igen változatos képet mutat.

Egységes eredettudat épp emiatt nem is alakulhatott ki. Egyes családok természetesen megőrizték múltjuk emlékét, de az egész községet érintő átfogó eredetmagyarázatot nem ismernek. Más a helyzet a közeli Kunszentmártonban. Bár a helység annyiban hasonló Csépához. hogy - mint a Jászkunság jelentős települése - szintén kiváltságokat élvezett. De a török pusztítása után a községet újratelepítő lakosság szinte kizárólag a Jászságból, ezen belül is Jászapátiból érkezett. Itt mindenki által ismertek a betelepítés körülmenyei, él a származástudat. Ezt természetesen elősegítették Dósa József, Józsa László és Bellon Tibor történeti, néprajzi munkái is.69

Ha az eredettudat nem is, de a nemesi múlt emléke annál élénkebben él a lakosság körében. Számon tartják az egykori kiváltságokat. Ezen belül is elsősorban a mentelmi jogokhoz kapcsolódó negatívumokat, általános visszaéléseket emelik ki, mint pl. a lopásokat.

A környező falvak emellett Csépa katolikus voltát, vallásos buzgóságát is hangsúlyozzák. Értnető ez, hiszen a tiszazugi települések közül csak Szelevény es Csépa volt katolikus. A vallási nagyomanyok tehát sajátos csépai jellemzőként élnek a köztudatban.

Ugyancsak kuriózumnak számított egykor a csépaiak nyelvjárása, amely eltért az ittenitől. Többek között ez is bizonyítja számunkra a lakosság többségének palóc származását.

A munkámban közölt adatok többsége a 19. század második leiének, a 20. szazad elejének állapotát tükrözi. Az adatközlők szinte mindegyike szüleire s nagyszüleire hivatkozott részben azért, hogy szavai hitelességet bizonyítsa, részben pedig azért, mert saját tapasztalatai, emlékei a nemesi múltról már nagyon kevesek.

 

Irodalom

A Magyar Szent Korona Országainak Helységnévtára. Budapest, 1913.

Bellon Tibor. 1979.

Nagykunság. Budapest, 1979.

Botka János, 1977.

Egy tiszazugi falu, Csépa története. Szolnok, 1977« Levéltári Füzetek 3.

Csák Ernő. 1936.

A csépai ág. hitv. evangélikus egyház története. /Kézirat/ 1936»

Dobos Ilona. 1971.

Tarcal története a szóhagyományban. Budapest, 1971.

Dósa József-Szabó Elek. 1936.

Kunszentmárton története I. Kunszentmárton, 1936.

Józsa László, 1968.

A kunszentmártoni nagyiskola története, h.n., 1968.

Kiss Lajos. 1978.

Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest, 1978.

Kovách Albert, 1876.

Családnevek és gúnynevek. Magyar Nyelvőr V. 1876. 382-3ö3, 431, 479, 526,

Laczkovits Emőke, 1972.

A rábapatonaiak eredethagyománya. Arrabona 14. 1972.

Palugyai Imre, 1854

Jász-kun kerületek és Külső-Szolnok vármegye leírása. Pest, 1854.

Pesti Frigyes. 1979-

--  kéziratos helynévtárából II. Külső-Szolnok. Szerk.:Bognár András.Szolnok, 1979.

Szállási Sándor. 1930-35.

Tiszazug problémái. /Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszazug szociográfiája/ Kézirat/ EA. 4521. SzMNA.

Szolnok megye néprajzi atlasza 1/1. Szerk.: Szabó László-Csalos Zsolt. Szolnok, 1974.

 

Mária Barna

Abstammungstraditionen und historische Überlieferungen in Csépa

Es soll zusammengefasst ein kurzer Überblick über die erlangten Kenntnisse in Bezug auf das Abstammungsbewusstsein und die historischen Überlieferungen von Csépa /Komitat Szolnok/ gegeben werden.

Wie dies aufgrund historischer Quellen bekannt ist, verliess die Einwohnerschaft von Csépa während der Türkenherrschaft bis zum Ende des 17. Jahrhunderts den Ort völlig. Sie fand Zuflucht in den sumpfigen Gebieten der Umgebung, bzw. in Ti-szakürt. Nachdem die Gefahr vorbei war, Hessen die Leute sich nach und nach in geringer Zahl wieder hier nieder, doch die ersten bedeutenden Gruppen der neuen Siedlungen kamen aus weiter entfernten Gebieten, hauptsächlich aus den Paloczendörfern der Komltate Nógrád, Hont und Heves. Ein Teil dieses Gebietes gehört heute zur Slowakei.

Der privilegierte Adelssitz Csépa übte auch auf die Bewohner anderer Gebiete des damaligen Ungarn eine starke Anziehungskraft aus. Hieraus ergab es sich, dass die Einwohnerschaft dieser Gemeinde hinsichtlich ihrer Abstammung ein recht wechselhaftes Bild zeigte.  Die meisten Neuansiedler stammten jedoch aus den Gebieten des damaligen Nordungarn.

Gerade deshalb konnte sich ein einheitliches Abstammungsbewusstsein auch nicht herausbilden: einzelne Familien bewahrten natürlich die Erinnerung an ihre Herkunft, doch eine durchgreifende, die gesamte Gemeinde berührende Abstammungsdeutung war nicht bekannt.

Wenn ein Abstammungsbewusstsein auch nicht vorhanden war, so lebte die Erinnerung an die adlige Vergangenheit umso greifbarer in den Menschen. So hielten sie die einstigen Vorrechte in Evidenz; und unter diesen in erster Linie jene negativen Seiten und allgemeinen Missbräche, wie z.B. Diebstähle, die mit der Unantastbarkeit der Adelssitze einhergingen.

Darüber hinaus wird von den umliegenden Dörfern auch der Katholizismus und der Glaubenseifer von Csépa hervorgehoben. Dies ist ganz verständlich, da unter den Dörfern der engeren Umgebung, unter den protestantischen Siedlungen von Tiszazug nur Cibakháza, Szelevény und Csépa katolisch waren. Im Allgemeinbewusstsein der Bevölkerung lebten die religiösen Überlieferungen demnach als spezielles Charakteristikum für Csépa.

Es kann festgestellt werden, dass die Meinung und das Wissen der Csépaer und der Leute von Tiszazug zur Vergangenheit von Csépa sich um den adeligen Eechtsstand und um den katholischen Glauben herausgebildet hatten. Dieses Wissen spiegelt - ob-schon die gesellschaftlichen und geistigen Prozesse der Gegenwart es sehr abgenutzt haben - die Erinnerungen an die Abstammung und an die adelige Vergangenheit in ihren Grundlagen richtig wider. Das Selbstbewusstsein der Csépaer geht jedoch schrittweise in ein grösseres Landschaftsgebiet, in das Bewusstsein derer, die zur Tiszazug gehören, über.


Jegyzetek

  1. A Tiszazug falvai Csépa, Cibakháza és Szelevény kivételével reformátusok.
  2. 1979-80-ban gyűjtést végeztem Csépán, Kunszentmártonban és Tiszasason. A meg

    kérdezettek többsége 80-9O évnél idősebb, gazdálkodással foglalkozó ember volt. Tanulmányoztam más tiszazugi falvakból származó adatoikat is, valamint a kunszentmártoni Helytörténeti Gyűjtemény Adattárában fellelhető dokumentumokat. Saját gyűjtéseimen kívül feldolgoztam néhány liszazuggal foglalkozó kutató Csépára vonatkozó adatait is. tízek szives átadásáért köszönetet mondom Barna Gábornak, Bereczki Ibolyánakt Magyari Mártának és Németh Margitnak.
  3. Havassy Péter: Csépa története az újratelepítéstől napjainkig.
  4. Botka János. 1977- 280.
  5. Botka János, 1977. 33-34.
  6. Botka János. 1977. 47.
  7. Botka János, 1977. 57, 103.
  8. Botka János, 1977. 58.
  9. Botka János, 1977. 60.
  10. Botka János, 1977. 67.
  11. Az alapítók az említett megyék Ebeczk, Kiskürtös, Markaz stb. helységeiből ér

    keztek.
  12. Botka János, 1977. 71-72. Bevándorlók jöttek többek között Békésről, üebrecenből, Karcagról, Szarvasról, Turkeyéből.
  13. Arra vonatkozóan, hogy ebben az időszakban honnan települtek be, nincs adatom.
  14. Botka János, 1977. 101.
  15. Kiss Lajos, 1978. 160.
  16. Szállási Sándor, 1930-35. EA. 4521. 4.
  17. Csák Ernő, 1936. 192. Kiemelések a szerzőtől.
  18. Oberna Pál, 83 é. rk. E hagyomány bekerült a 19- századi történeti irodalomba

    is. Vö.: Palugyay Imre. 1854. 394-395. Lásd még: Botka János, 1977- 127. 13. jegyzetben.
  19. Rozmis Péter, 72 é. rk.
  20. Varga József, 72 é. rk.
  21. Balázsi Istvánné Deák Katalin 94 é. rk.
  22. Vö.: Dobos Ilona, 1971. 40-50.
  23. Fekete József, 74 é. rk.
  24. Pesty Frigyes, 1979. 27.
  25. Pesty Frigyes. 1979« 15-16.
  26. Kurenda László. 03 é. rk.
  27. Botka János. 1977. 55-60.
  28. Rozmis Péter. 72 é. rk.
  29. Mészáros Lukács, 94 é. rk.
  30. Botka János, 1977. 226.
  31. Palotai László, 55 é. rk.
  32. Mészáros Gyula, 67 ó. rk.
  33. Varsa József. 72 é. rk.
  34. Vö.: Laczkovits Emőke, 1972. 239.
  35. Ezt bizonyítja Kakuk Mátyás: Palóc nyelvjárási sajátosságok Csépán c. e kötet

    ben megjelent tanulmánya is.
  36. Berkes Antalné. 79 é. rk.
  37. Ebeck község Nógrád vm. balassagyarmati j. - A Magyar Szent Korona Országainak

    Helységnévtára 1913. 519.; Csák Ernő. 1936. 198. skic.
  38. Oberna Pál, 83 é. rk.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet