DIÁS ÉS FALUD A KÖZÉPKORBAN

Ruzsa Károly

A mai Gyenesdiás területén a középkorban két önálló település is létezett: Falud és Diás. A magyar honfoglalást követően hosszú évszázadokon át ez a két szomszédos bir-tok más-más birtokos tulajdonában volt, sorsuk csak a török kor utolsó időszakában, a 17. század második felében kapcsolódott össze, ezért a két falu birtoklástörténetét a következőkben külön-külön fogom ismertetni.

Sajnos egyik település esetében sem maradt fenn írott forrás az Árpád-korból. Ez a tény azonban nem azt jelenti, hogy Falud és Diás ne létezett volna ebben az időszakban. Diás esetében konkrét régészeti bizonyítékok vannak arra, hogy a területen már a 11. században megtelepedtek a magyarok. Településük nyomát Árpád-kori cserépanyag jelzi.1

Falud esetében pedig az utal Árpád-kori eredetre, hogy a 14. század elején már állt a kőből épült temploma.2 Feltehetőleg még a 13. századi nagy templomépítési hullám idején építették. De az is elképzelhető, hogy már a 11. században is állt, mert a helye közelében 1990-ben egy leletmentés során Müller Róbert egy a mellékletei alapján a 11. századi sírt tárt fel.3 1995-ben a templom körüli temető 14-15. századi temetkezései kerültek elő.

Sírok jelentkezése a csatorna árokban és pártamaradványok egy 14-15. századi leánykoponyán (hGy 1995.)

Nézzük meg a két település nevének eredetét. Amikor 1341-ben először említik Diást, akkor az oklevélre „Gyas” formában írták le a nevét.4 A 15. századtól kezdődően állandósult a „Dyas” alak, a 17. században pedig már előfordul a „Dias” írásmód is.5 Czuczor Gergely és Fogarasi János szótára szerint a „Dias […] A régieknél annyit tett, mint: erős, hatalmas; becses.”6 Kiss Lajos földrajzi névmagyarázata szerint „a magyar dió fanév nyelvjárási dia változatának az –s képzős származékából alakult. Diófával benőtt helyre utal.”7 Véleményem szerint a második névmagyarázat teljes egészében helytálló. Annyival azonban kiegészíthető, hogy mi is lehetett az a hely, ami diófával volt benőve. A régi időkben a szőlőhegyek alsó- és felső részén gyümölcsös vagy gyümölcsös kaszáló helyezkedetett el. Az alsó részt gyakran szilvásnak, a felső részt pedig „divós”-nak azaz diósnak nevezték.8 Ha ezzel kiegészítjük a fentieket, akkor azt mondhatjuk, hogy Diás a nevét feltehetőleg a szőlőművelés alapján kapta, mégpedig a szőlők felső végén lévő diófákkal benőtt kaszálókról.

Falud nevének a magyarázata sokkal egyszerűbb, bár éppen emiatt csak általános magyarázat adható az eredetére. Falud a „falu” szó -d képzős változata.9 A középkorban sok települést neveztek Faludnak, amelyek között megkülönböztetést úgy tettek, hogy különböző jelzőkkel látták el a nevet. Gyakori volt a Kisfalud, de előfordult a Nagyfalud elnevezés is. A középkori, jóval nagyobb területű Zala megyében Holub József helytörténeti kutatásai alapján egy Falud és öt Kisfalud létezett.10 1333-ban, az első írásos említés alkalmával „Felud” formában írják le a nevét.11

Mielőtt tovább mennénk és részletesen megismerkednénk a két település történetével, nézzük meg azt, hogy milyen lehetett a környék képe a középkorban. Az Árpád-korban a Balaton vízállása viszonylag alacsony volt – valahol a mai szint közelében lehetett a tó vízszintje – ezért a letelepedő magyarok a Keszthelyi-hegység Balatonig nyúló lankás lábainál találtak szállásterületet maguknak.12 Amikor az írott forrásokban megjelenik Falud és Diás, akkor már jóval magasabb vízállással számolhatunk; jellemzően a közeli Szigliget is a Balaton szigete lett.13 A víz tehát már jóval közelebb hullámzott a falvakhoz, mint a korábbi századokban. A török korban folyamatosan magas volt a Balaton vízszintje, ezzel jelentősen lecsökkentve Falud és Diás part menti művelhető földterületeit.14 A két település közül Diás feküdt közelebb a Balatonhoz, szinte annak partján lehetett, míg Falud a lankásabb domboldalba települt.

Faludi emléktábla (HGy)

Érdekes tény, hogy bár a két település közvetlenül a Balaton partján helyezkedett el – határuk egészen a partig terjedt – ennek ellenére a fennmaradt források nem említik velük kapcsolatosan a Balaton nevét. Nem tudunk arról sem, hogy az itt lakók valamilyen kapcsolatban lettek volna a vízzel. Semmi nyoma, hogy halászati tevékenységet folytattak volna a tavon vagy, hajózással foglalkoztak volna.

Birtokosok és birtokügyek a középkorban

Diás

Diást első írásos említésekor a Lőrinte nemzetség tulajdoná- ban találjuk. Az oklevél szerint ősi, benépesített birtoka volt a nemzetségnek. Arra sajnos írott források hiányában nem tudunk választ adni, hogy már a kezdetektől – azaz a lakók állandó letelepedésétől – ez a nemzetség volt-e a tulajdonosa Diásnak. Miután azonban a régészeti leletek szerint a terület a 11-12. század óta lakott volt, feltételezhetjük, hogy birtokosai is egy Árpád-kori nemzetségből, így talán a Lőrinte nemzetségből kerültek ki.

1341. november 25-én a veszprémi káptalan előtt meg- jelentek a Lőrinte nemzetség tagjai és írásba foglaltatták a káptalannal az eddig közösen használt birtokaik felosztását.15 A kiállított oklevélből kiderül, hogy a nemzetség ezen ágának tagjai több Zala és Veszprém vármegyei faluban voltak birtokosok. Zala megyében Egregy, Sénye és Diás, Veszprém megyében Halimba, Padrag, Erdőszeg, Csékút, Lőrinte, Erdőberény, Lak, Mihály, Becse, Gyepes, Bolde, Bánd, Essegvár, Kőmeneke, Bere és Kemecse. Ebből az impozáns felsorolásból kiderül, hogy a nemzetség tagjai a tehetősebb, gazdagabb nemesek közé tartoztak, birtokaik nagyobb része pedig Veszprém megyében feküdt. Az osztozkodás Lőrinte fa Beke mester és unokaöccsei, Lőrinte fa Tamás fai Miklós és János között történt. A Veszprém megyei birtokok Tamás fainak jutottak, a Zala megyei Diás, Egregy és Sénye Beke birtoka lett. Az oklevél Diás esetében csak benépesített birtokról szól, Egregyen viszont megemlíti a Szent Katalin egyházat is.

Keszthely környékének településhálózata a középkorban

(Magyarország régészeti topográfája – I. kötet alapján)

Az ilyen osztozkodásokra a 13. századtól kezdődően mind gyakrabban került sor a nemzetségek tagjai között. Eddig a nemzetségek közösen birtokolták a tulajdonukban lévő vagyont, közösen élték fel annak jövedelmeit, a felette való rendelkezés joga pedig mindig a legöregebb, legtekintélyesebb nemzetségbeli tagot illette. A nemzetség nevében eljárva ő intézkedett birtokügyekben, ő jelölte ki egy-egy nagycsalád, rokonság lakóhelyét.

A Lőrinte nemzetség első ismert tagja a 12. század második felében élt Joachim volt, 1199-ben Imre király „miles”-e, azaz vitéze volt, összes birtokát pedig a veszprémi káptalanra hagyta. Eszerint nem volt fú örököse, de rokonságában akadtak olyanok, akik továbbvitték a nemzetségi leszármazást. 1302-ben Lőrinte nembeli Lőrinte Veszprém vármegye ispánja volt, 1309-ben pedig megvásárolta Essegvár várát az Igmánd nembeli Miklóstól.16 Diás és Egregy a későbbi időkben is megmaradt a Lőrinte nemzetségből származó családok és rokonságuk kezén, így elmondhatjuk, hogy ragaszkodtak ősi birtokukhoz.

A Lőrinte nemzetség, hasonlóan a többi Árpád-kori úgynevezett úri nemzetséghez, a 14. század során egyre inkább egymással rokonságban álló, de különálló családokra bomlottak. A családok még emlékeztek közös, nemzetségi származásukra, de már saját családjuk érdekeit képviselték. A birtokok kezdetben egy-egy család kezén voltak, azonban a sorozatos osztozkodások és házasságok révén egyre több birtokosuk lett. Diás esetében is találunk erre bizonyítékot.

1396-ban Koppányi László fait, valamint Koppányi Pétert, Szentbenedeki Péter fait, Jakabot és Györgyöt beiktattatták Egregy és Diás birtokok tulajdonába. Miután az adatot közlő oklevelet nem sikerült fellelni, ezért csak feltételezhető, hogy a Koppányiak és a Szentbenedekiek családi örökség révén jutottak itteni birtokukhoz. Valószínűleg anyai ágon, leánynegyedként kaphattak részt a Lőrinte nemzetségbeliek birtokából. A birtokbaiktatásnak azonban ellentmondtak a szintén Lőrinte nembeli Segvári Ferenc és Csékúti János. Tiltakozásuk közvetlen eredményét nem ismerjük, azonban a Szentbenedeki és a Koppányi család tagjai a következő évszázadokban birtokoltak Diáson, tehát jogos követelésük lehetett a birtokrészre.17

1455-ből újabb családi örökség ügyéről maradt fenn írás. A vasvári káptalan előtt Katalin asszony, Szentandrási Montornak mondott György leánya – aki Szentbenedeki György özvegye, akkor Keresztúri János felesége – visszavonja a korábban tett végrendelkezését. Az eredeti szándéka szerint fainak, Prosznyákfalvai Prosznyáknak mondott Lászlónak és Ambrusnak akarta hagyni az Egregy, Diás, Ramocsa, Szenterzsébet, Pordasinc, Prosznyákfalva, Damsolc, Kausolc és Pauloc birtokokban lévő hozomány- és nászajándékrészeit Dobron és Teskánd birtokokkal együtt. Meggondolva magát, ezeket a birtokrészeket, továbbá 60 aranyforintot második férjére, Keresztúri Jánosra hagyja.18 Érdekes adat, mert nem tudjuk, hogy mi vezetett arra, hogy az első férjétől született gyermekeit kitagadva az örökségből, második férjére hagyja azokat a birtokokat is, amelyeket első férje után kapott hitbéréből származhattak.

A 15. század végére egy újabb család tűnik fel Diás birtokosai között. Ezúttal egy birtokos nemesek közötti torzsalkodás – akkori jogi terminológiával hatalmaskodás – kapcsán tudunk meg adatokat a faluról. 1486-ban Zala vármegye Laki Hertelendi Bernát kérésére kiküldte egyik szolgabíráját tanúvallatásra. A szolgabíró jelentette a megyének, hogy a Lak faluban összegyűlt szomszédokat és más tanúkat eskü alatt hallgatta ki arra vonatkozóan, hogy igaz-e, miszerint Gersei Pethő János és György a panaszos Bede-erdeje nevű erdőjét Lak határában elfoglalni akarták Szántón lakó familiárisaikkal és jobbágyaikkal. Igaz-e, hogy a nevezettek Diáson lakó jobbágyaikkal a panaszos laki házára törtek és Pethő rezi várnagya a panaszos egy jobbágyát az országúton elfogta, végül a panaszosnak egyik diási jobbágyát megbilincselve telepítették át.19 A kihallgatott tanúk igazolták a panaszosok által elmondottakat. A vizsgálat után bizonyára per indult a megye előtt, azonban ennek eredményéről nem maradt fenn írás.

A 15. század végi hatalmaskodás rámutat arra, hogy a Gersei Pethők, akik a század elejétől a szomszédos Falud birtokosai voltak, már ekkorra részt szereztek Diáson is, mivel az itteni jobbágyaikkal törtek rá a Hertelendiek házára. Ez az első adat, amely a két szomszédos falu közötti kapcsolatra utal, ami a közös birtokoson keresztül valósult meg.

Másfél évtized múltán újabb hatalmaskodásról hallunk. Ekkor azonban már nem állt meg a vármegyében a vizsgálat, hanem országos szintre jutott. 1498-ban ugyanis Szapolyai István nádor utasította a kapornaki konventet, hogy vizsgálja ki Radai Ferenc, Koppányi Mátyás és Benedek, Laki Mátyás és Hertelendi Tamás panaszát, amely szerint ezek Zala megyei Egregy, Lak és Diás nevű birtokaikon a jobbágyaik házaiban Gersei Pethő János és György embereikkel hatalmaskodtak. Onnan, többek között 40-40 forint értékű két-két hordó bort, számtalan bikát, ökröt és más barmot elhurcoltak, levágtak, s egyik-másik jobbágynak 200 arany forintnál is több kárt okoztak.20 A konvent elvégezte a vizsgálatot és jelentést tett Szapolyai nádornak. Kivizsgálván a nádori parancslevélben leírt hatalmaskodást, megállapította, hogy minden úgy történt, ahogy a panaszosok előadták. Ezért Pethő Jánost és Györgyöt a felperesekkel szemben megidézte a nádor elé, az ott lefolytatandó tárgyalásra.

1505-ben újra találkozunk a Prosznyák család tagjaival. Tehát 1455-ben László és Ambrus más, atyai örökségként bírt vagyonnal is rendelkezett Diáson, nem csak azzal, amit édesanyjuk végrendeletét megváltoztatva mostohaapjukra hagyott. A Prosznyák családnak időközben anyagi gondjai lehettek, mivel birtokaik egy részének eladására kényszerültek. 1505-ben Hegyi Istvánt (a korszak egyik nagy birtokszerzője Zala megyében) beiktatták a Prosznyák Györgytől vett ramocsai, egregyi, diási és tormaföldi részekbe.21 Úgy látszik, hogy Hegyi István nagyobb pénzösszeggel rendelkezett, mivel több birtokot is megvásárolt, illetve zálogba vett a 16. század elején.22

Laki Hertelendi család címere

Hamarosan egy újabb, hasonlóképpen nagy birtokszerző jelentkezett a környéken. Ákosházi Sárkány Ambrus zalai származású, országos rangú főúr igyekezett a térségben különböző birtokokat felvásárolni a Hertelendi család vagyonából. Vindornyaszőlős egy részét 1508 előtt megszerezte és pereskedett érte a Hertelendiekkel.23 Kihasználva az egyik családtag halálát, újabb részekkel gyarapította vagyonát, ugyanis II. Ulászló király 1508. június 10-én kelt oklevelében eladományozta Diás egy részét Sárkány Ambrus pozsonyi ispánnak. A Diásfok és Mihályháza, valamint a két Karmacs Zala megyei birtokokban levő birtokrészeket, amelyek Foki János halála és magszakadása folytán kerültek királyi kézre, juttatta Sárkány Ambrusnak, mégpedig Johannis de Podmanyn királyi kamarás közbenjárására.24

Az ilyen birtokadományok azonban csak úgy léptek érvénybe, ha az adományos az új birtok tulajdonjogába be is tudta iktattatni magát valamely hiteles hely kiküldöttje által. (Erre a visszaélések kiküszöbölése miatt volt szükség, nehogy valaki csalárd módon más nemes jogos birtokát megszerezze a királyt megtévesztve.) Ulászló király tehát az adománylevéllel együtt kiadott egy másik oklevelet is, amelyben meghagyta a kapornaki konventnek, hogy küldje ki hiteles emberét, akinek jelenlétében a királyi ember iktassa be Sárkány Ambrus pozsonyi ispánt a Zala megyei diásfoki, mihályháza és a két karmacsi részekbe. Ezek Foki János halála és magszakadása folytán kerültek királyi adományozás alá.25 A birtokba iktattatásra sokáig kísérletet sem tett Sárkány Ambrus, hanem bizonyára az alkalmas időt várta. Ez úgy látszik 1511-ben jött el, amikor a kapornaki konvent által próbálta meg végrehajtatni a három évvel korábbi királyi parancsot. A konvent jelentést tett II. Ulászló királynak, hogy Bécsi Lakos Tamás királyi ember és Imre pap, hiteles ember május 18-án Foki János birtokrészeihez, Diásfok és Mihályháza birtokokra mentek és Sárkány Ambrust be akarták iktatni. Ennek azonban Foki Miklós gyermekei, Lánci István leánya, valamint Koppányi Ferenc, Laki Hertelendi Mátyás, Rádói Antal, Koppányi Benedek nevében ellentmondtak. A beiktatás így meghiúsult, a feleket pedig megidézték Szent Mihály nyolcadára a királyi személyes jelenlét bírósága elé, tisztázni a tulajdonjogot.

Ákosházi Sárkány család címere

A meghiúsult beiktatás bizonyította, hogy nem véletlenül várt Sárkány három évet a birtokbavezetéssel. Sejthette, hogy a rokonság és az oldalági örökösök tiltakozni fognak.

A per eredményéről nem maradt fenn adat, de a rokonság valószínűleg sikerrel védte meg Sárkány Ambrustól a jogos részét. Erre mutat, hogy Sárkány leszármazottainak itteni birtoklásáról nem hallunk a későbbiekben, a Hertelendiek, a Koppányiak azonban továbbra is komoly tulajdonnal rendelkeztek Diáson.

Falud

Falud első írásos említése – mint már szó volt róla – a 14. század elejéről származik, és papját említik. Létezik azonban egy másik, korabeli oklevél is. Egy Zsigmond király uralkodása idején folytatott perben György tihanyi apát felmutatott birtokjogai bizonyítására egy, a fehérvári káptalan által másolt oklevelet. Ezt a káptalan Zsigmond király parancsának engedelmeskedve a levéltárában kutatva találta, amelyet eredetileg Károly Róbert király adott ki 1327-ben. Eszerint a király Károly nevű kisfának halálától lesújtva elhatározta az összes egyházi birtok visszaadását. Ennek megfelelően Endes fa László udvari apródjával visszaadatta a tihanyi egyház összes javait, amelyek között felsorolják Faludot is.26 Tehát eszerint az írás szerint Falud ekkor egyházi birtok volt, a tihanyi bencés apátságé. A kutatók azonban megállapították, hogy az oklevél formailag mindenképpen hamis, noha tartalmilag jóhiszeműnek tekinthető. György apát az általa jogszerűnek hitt birtokjogai igazolására valódi oklevelek hiányában ugyanis hamis okleveleket sorakoztatott fel. Nem tudjuk meg a tihanyi apátság irataiból, hogy milyen jogcímen tartott igény az apát Faludra, erre vonatkozólag a peranyagban sincs semmilyen bizonyíték. 1327-re I. Károly király nevében és 1358-ra I. Lajos király nevében hamisítottak két oklevelet, amely szerint a Balaton vize melletti Faludot visszaadták a tihanyi apátságnak.27 A Zsigmond király uralkodása idején folytatott per nem hozhatott sok eredményt György apátnak, mivel semmilyen bizonyíték nincs a bencések későbbi faludi birtoklására. A per csak a 15. század elejére fejeződött be, ekkor viszont már Éberhard váradi püspök birtoka a falu.

Falud korai történetéről sajnos nem maradt fenn az említett két hamis oklevélen kívül más írott forrás. Amikor 1408-ban újra hallunk Faludról, akkor már Éberhard püspök birtoka.28 Mivel a püspök – és fvérei, az Albeniek – kezén volt Rezi vára is, ezért ekkor már bizonyíthatóan Rezi tartozéka volt Falud birtok is. Az Árpád-korban Rezi még királyi birtok volt, 1236-ban már így említik. 1284-ben adta cserébe IV. László király a Tomaj nembeli Tibának Boldogkő váráért.29 A vár valamikor a 13. század végén épült, a Pécz nemzetség tagjai építhették.30 A Károly Róbert trónra kerülése utáni harcok alatt valamilyen módon újra királyi birtok lett. Nincs rá bizonyíték, hogy Falud eredetileg is királyi várföld lett volna, azonban sorsa a 14. században végérvényesen összefonódott Rezi váráéval. Része lett a vár fenntartására rendelt, a földesúri gazdálkodást biztosító uradalomnak. Ettől az időtől kezdve Falud is osztozott a vár és tartománya sorsában.

A már említett püspökhöz úgy került a birtok, hogy Zsigmond király 1401-ben Nagyszombatban kelt oklevelében a hűtlen Lackf István utódaitól elvette Rezi várát a hozzá tartozó javakkal együtt és Éberhardnak – aki ekkor zágrábi püspök volt –, valamint rokonának, Albeni Rudolfnak és gyermekinek adományozta. Az oklevél nem sorolta fel név szerint a vár tartozékait, csak általánosságban beszél róluk.31 Mindössze a már említett 1408. évi nádori oklevél bizonyítja a püspök és családja itteni birtoklását. Halála után azonban a birtokai visszaszálltak a királyra.

A 15. század első évtizedei részben azzal teltek Zsigmond király számára, hogy megpróbálta stabilizálni saját maga, valamint királysága pénzügyi helyzetét. Állandó pénzhiánya következtében folyamatos kölcsönügyleteket folytatott, birtokokat zálogosított el és váltott vissza. Miután Rezi vára és tartománya újra királyi birtok volt ebben az időben, ezért több zálogosítás tárgya lett. Így például 1421-ben Zsigmond király annak a 10 ezer arany forintnak a biztosítására, amelyet János zágrábi püspöktől, királyi főkancellártól és édestestvérétől, Medvei Rudolftól kapott kölcsön, elzálogosította nekik a visszaváltásig a Zala megyei Rezi királyi várat és Pölöske vár felét, és ennek következtében e Rezi vártartományához tartozó Rezi, Zsid, Tomaj és Falud falvak és Keszthely városa is zálogba kerültek.32

Rezi vár rekonstrukciós alaprajza (KBMA)

Hamarosan megváltozott azonban Zsigmond véleménye, és új birtokos kezébe adta Rezi vártartományát. A zálogügyletek miatt felmerült anyagi ügyek tisztázása után Rezi vára és uradalma a Gersei Pethő család birtokába került. A tulajdonjog megerősítésére Zsigmond király 1427. június 6-án Brassó városában kelt adománylevelében a husziták elleni, és más hadjáratokban szerzett hadi érdemeik és egyéb szolgálataik jutalmazására Gersei Pethő Lászlónak, valamint testvéreinek, Pethőnek és Dénesnek adományozza a prelátusokkal és bárókkal folytatott előzetes tanácskozása után a Zala vármegyei Rezi királyi várat a tartozékaival. Mégpedig Rezi-heggyel, melyen a vár épült, Keszthely várossal, Rezi, Zsid, Falud és Tomaj birtokokkal, a tomaji vámmal, valamint Szövevényfölde pusztával. Zsigmond azonban az adománylevelében kikötötte, hogy a király megfelelő értékű birtokokért a várat és tartozékait bármikor magához válthatja, de ha ez élete végéig nem történnék meg, akkor a vár örök jogon az adományosok és örököseik kezén marad.33

A király két nappal később, ugyancsak Brassóban kelt oklevelében elrendelte a zalai konventnek Gersei Pető fainak, László Zala és Vas megyék ispánjának, valamint Petőnek és Dénesnek királyi adomány címén történő bevezetését Rezi vára és tartozékai, közöttük Falud birtokába. Az elrendelt birtokbaiktatás azonban valamilyen okból (feltehetőleg királyi hadjárat miatt) jelentős késést szenvedett, mert a zalai konvent csak a következő év nyarán teljesítette a megbízást. Erről a konvent 1427. július 28-én kiadott bizonyságleveléből értesülünk.34

Úgy látszik, hogy a Gersei Pethők nem érezték biztosítottnak az itteni birtokjogukat, mert Zsigmond király továbbra is állandó anyagi gondokkal küzdött. Ezért a Gersei Pethő család tagjai 1427-ben újra adománylevelet kértek Rezi várára és uradalmára a királytól. Az 1427 júliusában kiadott adománylevél újra részletesen felsorolta Pethő László zalai és vasi ispán és fvérei érdemeit. Az adományozás ezúttal is a főpapok és bárók tanácsával történt, a korábbi oklevélben foglalt feltétellel. Az érdemek közé tartozott a csehországi husziták elleni küzdelemben és a török ellenes hadjáratban való részvétel, valamint a Radul és Dan havasalföldi vajdák elleni harcban szerzett dicsőség.35 A király által kiadott újabb adománylevél átvétele után a Gersei Pethők elérkezettnek látták az időt, hogy az előző éven kiadott királyi parancs alapján az a zalavári konventtel bevezettessék magukat Rezi vára és tartozékainak birtokába. Mint már Diás esetében is láttuk, az adományként kapott birtokok tulajdonjogát csak különböző jogi feltételek teljesítésével lehetetett megszerezni. Az uralkodó oklevelével a király személyében eljáró nemes ember és az eseményeket írásba foglaló szerzetes pap a birtokon a szomszéd birtokosok és más nemesek jelenlétében bemutatja az új tulajdonost, a birtok határát bejárták és megújították a határjeleket. Ha senki nem mondott ellent a birtokbaiktatásnak, akkor érvénybe lépett az adomány. Az iktatást végző hiteleshely jelentést tett a királynak, aki ünnepélyes formában, pergamen oklevélen, nagypecséttel megerősítve újra kiadta az adománylevelet a megadományozottnak.

Jelen esetben 1429. április 3-án került sor erre a végső jogi aktusra. Ekkor Zsigmond király előtt megjelent Gersei Pethő László zalai és vasi ispán, aki a maga és fvére nevében bemutatott két oklevelet. Az egyik Zsigmond titkos pecsétes oklevele a Zala megyei Rezi várára vonatkozó új adományról, a másik oklevél a zalai konventé a beiktatásról. Zsigmond király pedig Borbála királyné egyetértésével, a főpapok és bárók tanácsával megerősítette az adományozó oklevelet Gersei Pethő László és Pethő részére.36

A Zsigmond halála utáni belháborúk és zavaros idők a Gersei Pethő családot és Rezi uradalmukat is érintették. Az Albert király özvegye, Erzsébet királyné és I. Ulászló király közötti pártharcokban a Gersei Pethők Ulászló mellé álltak. Ezért Erzsébet 1440-ben elvette tőlük Rezi várát és tartozékait Keszthely mezővárossal együtt és Zágorhidai Györgynek adományozta.37 Az adományozás ellenére a Gersei Pethők tulajdonában maradtak a birtokok, mivel időközben I. Ulászló elfoglalta a trónt és az adománylevél érvénytelenné vált. Később már nem kérdőjeleződött meg a Rezi uradalom tulajdonjoga, de a belső pártharcok és a Gersei Pethő család anyagi helyzetének függvényében időnként zálogba adták más birtokosoknak.

A következő adat alapján képet alkothatunk arról, hogy mekkora birtoka volt a környéken a Gersei Pethő családnak, és ebben milyen helyet foglalt el a faludi birtok. 1474-ben Zala vármegye nemességének közönsége közölte, hogy korábban megígérték, miszerint Magyarország védelmére minden jobbágyporta után rendelt egy forint segedelmet a többi megyék és országlakók módjára megfizetik Ákosházi Sárkány Bertalan és Boldogasszonyfalvi Tompa László rovásadószedőknek. Mivel azonban többek között Pethő Miklós Keszthely nevű birtoka 30, Szántó nevű birtoka 29, Tomaj nevű birtoka 10, Falud nevű birtoka 7 1/2, Vátka nevű birtoka 5 1/2 forinttal, a keszthelyi plébános birtoka 6, Pethő János Keszthely birtoka 53, Szántó birtoka 2, Kovácsi birtoka 1, Tomaj birtoka 1, Hidegkút birtoka 1 forinttal adós maradt, ezért felhatalmazták a rovásadószedőket, hogy a hátralékot 3 márka bírság mellett az ispán, vagy az alispán és a szolgabírák segítségével is behajtsák.38 Mindez annyit jelent, hogy Faludon a Gersei Pethő család tagjai közül Miklósnak volt birtoka, amelyen 7 és fél jobbágyporta volt található, amely adófizetésre volt képes. A környékbeli uradalmakban összesen 147 jobbágyportája volt a családnak, ami után nem fizették be az előírt 1 forintnyi hadiadót.

Fennmaradt a 16. század elejéről egy dátum nélküli adójegyzék a Gersei Pethő család levéltárában, amely felsorolja a rezi és tátikai uradalom falvaiban lévő jobbágyportákat és azok adóját.39

Egy 16. század elejéről való feljegyzésben – mely valószínűleg a Pethők jobbágyairól készült összeírás – Faludnál 13 jobbágyot és 22 forintnyi összeget írtak fel.40 Ebben a következő jobbágynevek szerepelnek: Sánta Tamás, Felnagy Imre, András özvegye, Somogyi János, Viasz Pál, Gérard, Lőkös Pál, Víz Demeter, Mihály, Sándor Tamás, Martin Benedek, Lukács Péter, Végh János. A családnevek egy részével még a 17. század végén is találkozunk, tehát ezek a famíliák folyamatosan ebben a faluban laktak.

A 16. század elején több alkalommal is tanúi lehetünk annak, hogy Gersei Pethő családtagok zálogosítottak el birtokokat, hogy készpénzhez jussanak. Miután azonban a család anyagi alapjai nem rendültek meg, ezért esetükben csak átmeneti pénzzavarokról beszélhetünk. Ezt bizonyítja, hogy elzálogosított birtokaikat minden esetben vissza tudták váltani, nem kerültek azok idegen kézre. 1513-ban Enyingi Török Bálintnak (ekkor még csak 10 éves) volt egy ilyen zálogügylete Gersei Pethő Tamással. Tamás a teljes birtokrészét zálogba adta Török Bálintnak, amiért 700 forintnyi összeget kapott kölcsön. A kölcsönösszeg fejében a Zala megyei Keszthely, Fenék, Tomaj, Falud, Rezi, Szántó, Zsid, Vátka, Hidegkút, Istvánd, Pacsa, Mindszent, Szentpéter, Kovácsi, a Vas megyei Vasvár, Kistilaj, Oszkó, Olaszka és a Pest megyei Martonvásáron bírt birtokait adta záloga Töröknek, aki addig birtokolhatta őket saját hasznára, amíg a tulajdonos azt a kölcsön összegének visszafizetésével ki nem váltotta. Ebben az esetben Keresztúri Miklós bizonyította, hogy az ő keresztúri házában Enyingi Török Bálint nándorfejérvári bán – a felesége Krisztina jelenlétében – felvett 700 forintot, amelyet az ő nevében korábban Gersei Pethő Tamás vett fel.41

Öt év elteltével újra csak Pethő Tamás került pénzzavarba. 1518 nyarán a somogyvári konvent előtt – magára vállalván testvére Ferenc, valamint fai, Gergely, Benedek és Tamás, nemkülönben valamennyi rokonának terhét – a következő bevallást tette: az őket szorongató szükségtől kényszerítve, a Somogy megyei egész birtokrészüket a hedrehelyi nemesi kúriájukkal, valamint minden egyéb tartozékukkal egyetemben Fajszi Jánosnak és feleségének s utódaiknak – a tőlük már teljes összegében felvett 400 forintért – zálogba adta. Ameddig ezt az összeget Fajszi Jánosnak illetve utódaiknak vissza nem fizetik, Pethő Tamás vagy utódai, tartoznak a zálogbirtokosokat birtokukban minden igénylővel, ügyvéddel és felperessel szemben megvédeni. Ha ezt elmulasztanák, Fajszi János és utódai – ezen oklevél erejénél fogva – Pethő Tamás és fai Zala megyei Keszthely mezővárosi, Falud és Fenék falubeli, egész birtokrészük birtokába jutnak. Pethő Tamás a keresztény hitére és emberségére fogadta, hogy Fajszi Jánost, Anna úrnőt és utódaikat minden igénylővel szemben megvédi ezeknek a birtokoknak békés élvezetében.42

Hatalmaskodások, egyéb ügyek

A 15. század folyamán a Gersei Pethő család tagjai felemelkedtek az országos nemesség soraiba. Ennek megfelelően részt vettek a főnemesség egymás közötti pártharcaiban. Különböző érdekekből kifolyólag folyamatosan pusztították egymás birtokait, szinte végeláthatatlan láncolatban folytak a hatalmaskodások. Ezekben a pártharcokban, hatalmaskodásokban a legtöbb esetben a Gersei Pethők szolgálatában álló, katonáskodó familiárisok vettek részt. Egy-egy nagyobb vállalkozás esetén azonban mozgósították a birtokaikon lakó, katonáskodásra alkalmas jobbágyokat is. Ilyen módon rablásokat, birtokfoglalásokat követtek el, elhajtották a rivális főúr jobbágyainak állatait, sőt nem egy esetben kisebb hadi vállalkozásokat is végrehajtottak. Ezeket a cselekedeteket összefoglalóan hatalmaskodásnak nevezték. A Gersei Pethők számos hatalmaskodásnak voltak részesei, elkövetők vagy szenvedő alanyok.43 A következőkben ezek közül idézünk fel néhány olyan hatalmaskodást vagy más esetet, amelyben a faludi birtok vagy itteni jobbágyok is szerepeltek.

1408-ban Mándhida mellett Garai Miklós nádor tartott gyűlést Zala megye nemesei számára, ahol a megyebeli csavargók, tolvajok, hamispénzverők és más gonosztevők ellen léptek fel, őket számkivetették és halálra ítélték. Közöttük találjuk az Eberhard püspök Falud nevű birtokán időző tolvajt, a Vígnek (Vyg) mondott Andrást.44

1429-ben a kapornaki konvent jelentette Zsigmond királynak, hogy a Vállus fölött fekvő Szent Miklós pálos monostor érdekében a konventhez intézett parancsára Zala megyében megtartott tanúvallatás bizonyította a szerzetesek panaszának jogosságát. Eszerint Gersei Pethő László és Pethő a Keszthely, Falud és Zsid falvakban lakó jobbágyaikkal a monostorhoz tartozó erdőket kivágták, és az ez ellen tiltakozó frátert súlyosan megverték.45

Valamikor 1441 és 1448 között, a magyarországi belháború során a lövöldi pálos perjel tapolcai zsoldosai kifosztották Falud birtok plébániaegyházát.46

1461-ben Mátyás király tudatta Zala megyével a Gersei Pethő családbeliek és Laki Imre deák panaszát, amely szerint a Széchi család tagjai sok emberükkel és familiárisukkal, valamint nagy haddal a Zala megyei Keszthely városára, topvábbá Szántó, Rezi, Falud, Kovácsi, Vátka és Hidegkút falvakra törtek. A panaszosok keszthelyi kúriáját teljesen kifosztották, Laki Imre deák itteni kúriáját felégették és a panaszosok jobbágyait is kifosztották, mindezzel 6300 arany forint kárt okozva. A király elrendelte a megyének, hogy tartsanak az ügyben tanúkihallgatást, és annak eredményéhez képest a kapornaki konvent hites embere jelenlétében szólítsák fel a hatalmaskodókat teljes elégtétel fizetésére. Ha ezt nem tennék, idézzék meg őket a 32. napra a királyi személyes jelenlét bírósága elé.47

A 15. század második felében per folyt a Gersei Pethők és a tapolcai királyi sókamara képviselője között arról, hogy kitől vették a faludiak és a keszthelyiek a sót, az nem jogtalan forrásból származott-e. A per végeredményeképpen 1470-ben Zala megye adott ki nyugtatványt Gersei Pető János Falud birtokbeli részének bírája, Tóth János és Pethő összes itt élő jobbágya részére, amelyben bizonyította, hogy ezek 136-od magukkal letették a számukra előírt esküt. Erre a Pethő János és Nagy (Magnus) Tamás tapolcai királyi sóalkamarás közötti perben kelt, választott bírósági ítélet alapján került sor. Falud lakóinak színe előtt és a megye kiküldött emberei jelenlétében tettek esküt arra, hogy amióta Nagy Tamás a sóalkamarás, csak királyi sót vettek és adtak el, és nem támadtak rá fegyveresen Tamás familiárisaira, amikor azok idegen eredetű sót akartak keresni.48 Bár az oklevél nem említi, a jobbágyok feltehetőleg a faludi templomban tették le esküjüket. Zala megye ugyanazon a napon egy másik oklevelet is kiadott hasonló ügyben. Ebben a sóalkamarás Pratas András, Gersei Pethő János Keszthely városi bírája részére adott nyugtát arról, hogy az 20-ad magával Keszthely mezőváros színén letette az esküt arra vonatkozólag, hogy egy év alatt, amióta a nevezett az alkamarás, Pethő jobbágyai csak királyi sót vettek és adtak el, kivéve bizonyos pesti polgár sóját.49

Fennmaradtak levelek a Gersei Pethő család tagjainak egymás közötti levelezéséből is. Egy ilyen, 1490. május 9-én kelt levélben Gersei Pethő Péter özvegye, Katalin asszony a fának, Gersei Pethő Jánosnak többek között arról írt, hogy Faludi Fekete Péter hatalmaskodott „Kelby” (talán Görbő, amit akkor Kerbőnek írtak) határában.50

A középkori főurak egyik kedvenc foglalatossága, a vadászat is okot adhatott hatalmaskodásra. 1511-ben történt, hogy Gersei Pethő Tamás a familiárisaival Falud határában vadászván, megsebesített egy szarvast, s azt üldözvén eljutott Ákosházi Sárkány Ambrus Berk (Györök?) nevű birtoka határába, ahol Sárkány jobbágyai őket illetlen szavakkal ócsárolták, majd rájuk támadtak, a szarvast pedig elvették tőlük. Ezért panaszt tett II. Ulászló király előtt, aki meghagyta a zalai konventnek, hogy vizsgálja ki az esetet és tegyen róla jelentést.51

Diás és Falud a török korban

A 16. század elejétől kezdődően nehéz időszak járt a magyar településekre és birtokosaikra. Mátyás király halálát követően kitörtek az utódlás miatti belharcok, majd II. Ulászló és II. Lajos idején a gyenge királyi hatalom miatt helyenként anarchikus állapotok uralkodtak. 1526 után tovább fokozódtak a nehézségek, mert már nem csak a belső – Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János királyok párthívei közötti – küzdelem, hanem az egyre inkább állandósuló török veszély is rányomta bélyegét a falvak életére. Amint azt már a korábbiakban láttuk, egyre jobban megrendült a földesurak anyagi helyzete, mind gyakrabban kényszerültek arra, hogy birtokaik egy részét zálogba adják különböző összegekért. A gazdasági érzékkel jobban megáldott emberek jelentős anyagi hasznot húztak ezekből a zálogosításokból. Nem voltak ritkák ugyanis azok az esetek, hogy a zálogbirtokot eredeti tulajdonosa nem tudta kiváltani, ezért megmaradt a zálogba vevő kezén. Nagyarányú volt a nemesek között az elszegényedés, ezért nem ritkán áruba is bocsátották birtokaik egy részét, főleg a török közelében lévő területeken.

Mindezek főleg Diás esetében figyelhetők meg nagyobb mértékben. Mivel Falud egy viszonylag stabil anyagi helyzetben lévő és az átlagosnál jóval nagyobb hatalommal bíró család, a Gersei Pethők birtoka volt, ezért az itteni helyzet is sokkal kiszámíthatóbb volt.

Diás

A Mohács utáni első írásos adat éppen arról szól, hogy elzálogosították a birtok egy részét. Ferdinánd király 1538-ban Muraszombat városában kiadott parancsában utasította a zalavári konventet, hogy Chernelházai Chernel Ambrust Koppányi, másként Alsófalvai Benedek Egregy, Lak és Diás nevű birtokrészeibe törvényesen vezessék be. Erre Benedek bevallása alapján került sor, aki kölcsönt vett fel Cherneltől, és zálogba adta a birtokait. A király utasította a konventet, hogy küldje ki hites emberét, akinek jelenlétében a kijelölt királyi emberek valamelyike iktassa be a kérelmezőt a fenti birtokokba. Az esetleges ellentmondókat idézzék a királyi személyes jelenlét elé, az ellentmondók, a jelenlevő szomszédok és határos birtokosok nevével pedig tegyenek jelentést.52 A konvent a parancslevél alapján kiküldte Barnabás szerzetest Donátházai Felső Benedek királyi emberrel, akik az áldozócsütörtök előtti napon Chernelházai Chernel Ambrust bevezették Egregy, Lak, Diás birtokokon birtokrészek és nemesi kúriák birtokába, miközben nem volt ellentmondás.53 Ezen adatból az a fontos információ is kiderül, hogy ekkor már nemesi kúriák voltak a szóban forgó falvakban, de feltehetőleg Diáson is. Ezeket még korábban építhették a nemesi családok ősei, mivel 1526-ban, a mohácsi csatavesztés után már inkább csak erődítéseket építettek a korábban felépült kúriák köré, újakat viszonylag ritkán létesítettek.

A zálogosítás után hamarosan meg is halhatott Koppányi Benedek, mert birtokaira más nemesek vetettek szemet. Miután fú utód nélkül, magtalanul halt meg, birtokai a király rendelkezése alá estek. Ezért Várdai Pál esztergomi érsek, királyi helytartó 1543. április 20-án Pozsonyban kelt oklevelében utasította a kapornaki konventet, hogy Dienesfalvi Jánost a Koronának végzett szolgálataiért iktassa be Zepenyekoppány, Egregy, Diás, Lak és Lórántháza birtokokon lévő részekbe, amelyek Koppányi Benedek és Mátyás magszakadása miatt visszaszálltak a Koronára.54 A konvent megpróbált eleget tenni a feladatnak, ezért a Szentháromság ünnepe utáni szerdán kiküldte hites tanúbizonyságul Mihály szerzetest, aki Egervári Mihály királyi emberrel be akarta iktatni Dienesfalvi Jánost, de ennek többen is ellentmondtak. Közöttük volt Bucsai Mihály a saját és testvére nevében, valamint Mihályházai Hetyei János fai, Ormándi István fai, valamint Diskai Mihály.55 Ezek a személyek és családok mindannyian rokonságban álltak a Koppányi családdal, ezért leányági leszármazottként jogot formáltak a család örökségére. A kísérlet után bizonyára pert folytattak a birtokok tulajdonjogáért, ennek eredményét azonban nem ismerjük.

Ez az adat azért fontos, mivel esetleg magyarázatot adhat a későbbi Gyenes nevének eredetére. A Gyenes név ugyanis a Dénes vagy Dienes névből származik és feltehetőleg a Vas megyei Dienesfalvi Dienes család nevéből eredhetett.56 Talán ekkor jutott a Dienesfalvi család valamilyen itteni birtok tulajdonába, amiből később a helynév kialakulhatott.

Mint korábban a Koppányi család tagjai, a Hertelendiek is anyagi gondokkal küszködtek ebben az időben. 1551-ben a zalavári konvent előtt a Diás nevű pusztán álló, épületek nélküli három nemesi kúriát és a Kútfő vizén álló egykerekű malom felét zálogosították el a szomszédos Faludon is birtokos Gersei Pethő Antalnak.57

Ez az írás is fontos felvilágosításokkal szolgál a számunkra, ugyanis a 16. század folyamán valószínűleg nemesi tulajdonná alakult át Diás jobbágyfaluja. Korábban a Koppányi családnak is volt itt egy nemesi telke kúriával, most pedig a Hertelendiek három nemesi kúriájáról olvasunk. Az épületek feltehetőleg a török támadások következtében elpusztultak, azonban a nemesi telkek és a hozzájuk tartozó külterületi szántók, rétek még megvoltak. Talán ez az adat magyarázza meg azt, hogy az 1531-től fennmaradt zalai adóösszeírásokban, az úgynevezett dicákban miért nem találjuk meg Diás nevét és adóját. A tulajdonos nemesek saját kezelésükbe vették a korábbi jobbágytelkeket, és azok ezzel nemesi telekké válhattak. A korabeli jog szerint ha a nemes ugyan olyan házban is lakott, mint a jobbágya, a ház akkor is nemesi kúriának számított, és a jogállását is eszerint tekintették. Mivel pedig a nemes adómentességet élvezett, ezért nem is kellett adót fizetnie telkei után.

Dienesfalvi Benedek 1543-as kísérlete után majdnem két évtizeddel újabb jelentkező volt a Koppányi család magvaszakadt birtokaira. 1559-ben ugyanis Nádasdy Tamás nádor adományozta a Koppányi Benedek és Mátyás halálával magvaszakadt Zala megyei Alsókoppány teljes birtokot valamint Lak és Egregy birtokbeli részeket és Diás pusztabeli részeket Chernelházi Chernel Tamásnak.58 Chernel Tamás feltehetőleg eddig is a használója lehetett a birtokoknak, mivel 1538-ban a Koppányiak éppen apjának zálogosították el azokat. Talán ekkor érezte elérkezettnek az időt, hogy megszerezze a tulajdonjogot, amire a zálogszerződés is feljogosította.

De nemcsak ő, hanem mások is igyekeztek birtokot szerezni Diáson. Néhány évvel később per kezdődött a Rádói család tagjai és örökösei között Vindornyalak, Egregy és Koppány birtokok, valamint Diás puszta birtoklása ügyében. Az Orbányos, a Köveskúti és a Rádói családok tagjai megpróbálták ugyanis beiktattatni magukat a nevezett birtokokba, azonban ennek néhai Rádói János leszármazottai ellene mondottak és tiltakoztak. A keletkezett perben 1564-ben Zala megye bírósága Szentgrót várában ítélkezett, és a birtokot felosztották a jogos igényt formálók között.59

Chernelházi Chernel Tamás családi címere

Hamarosan újabb, eddig még nem szereplő tulajdonosok is előkerültek. Ők hasonlóan a korábbiakhoz, szintén zálogosításokba bocsátkoztak. 1575-ben Bucsai Gábor zálogosította el Chernelházi Chernel Tamásnak a Diás, Lak, Egregy, Alsókoppány, Bucsa birtokbeli részeit.60 Ezzel bizonyára tovább növelte a Chernelek itteni birtokait.

1583-ban a vasvári káptalan előtt Vindornyalaki Hertelendy János és fa tett bevallást Goricai Orsits István javára. Ebben közölte, hogy 80 aranyforintért zálogba adta a Diás nevű pusztában lévő részeit Orsits Istvánnak.61 Ezzel az Orsich család is itteni birtokokhoz jutott, de a szomszédos Faludon is volt tulajdona.

Még 1592 előtt meghalt Bucsai Gábor, aki szintén magtalanul távozott az élők sorból. Ezúttal egy rokona, Sitkey Gábor próbálta megszerezni a birtokait. Fejérkövi István nyitrai püspök, királyi helytartó 1592. január 17-én Pozsonyban kelt oklevelében „fgyelembe véve hűséges szolgálatait”, Sitkey Gábornak adományozta a néhai Bucsai Gábor és Tamás birtokait. A birtokok: teljes Fölső-, Alsó- és Középsőkoppány, Tormafölde részei, a teljes Bucsa puszta valamint Lórántháza, Diás és Egregy pusztabeli részek.62 A királyi helytartó egyúttal utasította a vasvári káptalant, hogy a kijelölt királyi emberek jelenlétében mutassa be és iktassa be Sitkey Gábort az adományozott birtokrészekbe.63

A birtokszerzés nem járt teljes sikerrel, mert más, a Bucsai családdal rokon, leányági leszármazottak is igényt jelentettek be a birtokra. A kísérletek elhárítására 1592-ben a vasvári káptalan előtt Nagysitkei Sitkey Gábor nevében annak embere eltiltotta Gyeli Tamást és Pált a teljes az említett birtokok és részek, közöttük Diás elfoglalásától és használatától.64 Válaszul 1593-ban ugyancsak a vasvári káptalan előtt a Gyeli család tagjai tiltakoznak amiatt, hogy Sitkey Gábor bizonyos iratokkal Fejérkövi István püspök, királyi helytartó adománya alapján Koppány, Diás és Bucsa birtokrészekben a Bucsai család magszakadása után magát beiktattatta. Gyeli Pál édesanyja Bucsai Farkas leánya, Anna volt, így leányágon ő is jogosult az örökségre.65 Sitkey Gábor bizonyára juttatott nekik az örökségből, mert később is volt itt birtokuk. Ezt megpróbálhatták eladni, mert 1619-ben Sárkány Simon felesége, Jely Borbála tiltakozott Jely Orsolya és Zágrábi János ellen anyai örökségük, Koppány, Diás, Egregy, Bucsa elidegenítése vagy elcserélése miatt.66 Felesége halála után a Rohoncon lakó Sárkány Simonra szálltak a birtokok, mert 1636-ban 40 forintot vett fel kölcsön Hagymássy István szentgróti főkaptánytól, ezért a teljes birtokrészeit Kiskoppány, Egregy, Diás és Bucsa falvakban neki és örököseinek zálogosította el a visszaváltásig.67

A tiltakozások eredményre vezettek más családok esetében is, mivel további Bucsai örökösök itteni birtokáról is hallunk. 1599-ben Balogh Bertalan felesége – aki Bucsai Farkas unokája volt – a Zala megyei Koppány birtokbeli népes és Bucsa, Egregy és Diás birtokbeli lakatlan telkeit zálogba adta Bagoly Tamás vasi szolgabírónak.68

Valamilyen módon a Vas megyei Tarródi család is hozzájutott itteni birtokhoz, bizonyára ők is a Bucsai család leányági leszármazottai voltak. Ugyanis amikor 1607-ben Istvánf Miklós királyi helytartó parancsára Zala és Vas megye képviselői előtt Tarródi Ferenc és testvére Tarródi Orsolya, Bárdosi Bálint felesége megosztozott családi birtokain, a Zala megyei Koppány, Diás, Egregy, Bucsa birtokbeli részek Tarródi Zsófának jutottak.69

1608-ból jelentős mértékű zálogosításról értesülünk. Ekkor Chernelházi Chernel István egregyi birtokrészét és a Diás területén lévő szőlőhegyrészeit, aminek neve Diási-hegy, Bakács Sándor felesége Gersei Pethő Katalinnak zálogba adta 140 dukátért.70 A zálogosítás során átadta a hegyjogot is. Az írás arról is tájékoztat bennünket, hogy a szőlőhegy aljában szántók és kaszálók voltak.

A 17. század elején a Sitkeyek is pereskedésbe kezdtek egymással birtokaikért. Turzó György nádor 1610-ben Nicken kelt oklevelében utasította a vasvári káptalant, hogy idézze törvénybe Sitkey Gáspár és Boldizsár ellenében a néhai Sitkey Gábor fait. 1585-ben Sitkey Kristóf halála után Gáspár és Boldizsár megosztoztak apjuk ingó és ingatlan vagyonán, arany és ezüst holmiján. Ebben az időben azonban Egregy, Diás, Lórántháza és Bucsa falvakbeli részei zálogban voltak Bucsai Tamásnál. Innen később Sitkey Kristóf testvére, Sitkey Gábor az özvegy Rajky Margit közreműködésével kiváltotta a birtokokat, amelyek azután Sitkey Ádám és Péter birtokában voltak. Ezt kívánták peres úton visszaszerezni rokonaiktól.71

Az 1599-ben birtokot szerzett Bagoly család tagjai 1629-ben bizonyára megpróbálták birtokuk egy részét vagy egészét zálogba adni, mert Orsich János a vasvári káptalan előtt tiltakozott Bagoly Menyhért ellen diási birtokának elidegenítése ügyében.72 A tiltakozás csak időleges eredménnyel járt, mert a következő évben valóban zálogba került az itteni birtok. 1630-ban a vasvári káptalan előtt Bagoly Menyhért Pap másként Kovács Mátyásnak és Györgynek zálogosított el birtokrészeket Diás szőlőhegyén – amit a nép általánosan Diás-hegynek nevez – ötven forintért.73

Gersei Pethő család címere

Kelendő volt a szőlőbirtok ebben az időben, mert 1633-ban Gersei Pethő Miklós adta el 35 ezüst tallérért és egy karmazsin csizmáért a néhai Dekmár Balázsnak a diási hegyen lévő Kőhát nevű helyen egy szőlőhegyét a tartozékaival. A vevő Dekmár két veje, Szőlősi Bálint és Szabó Pál voltak.74 1635-1636-ban a Gersei Pethő és a Szentgyörgyvölgyi Bakács család a keszthelyi jobbágyaiknak adtak el örök áron olyan szőlőket, amelyeket maguk irtottak és telepítettek. Egyben a földesurak felmentették őket a szőlők után minden szokásos teher alól, így a kilenced és a hegyvám alól is.75 1636-ban Bagoly Menyhért a diási Pete-hegyet mentette fel minden adózástól, kivéve az egyházi tizedet. Ezt a hegyet a keszthelyi katonák tisztították ki az erdőből és a cserjésből.

1637-ben Pataki Judit és Bagoly Menyhért özvegye a gyermekei nevében is hozzájárult ahhoz, hogy a Diási hegyen a Katona nyereg nevű helyen lévő szőlőket 60 forintért eladják a keszthelyi katonáknak. Ekkor említik a Maisay és Vadlány likánál helynevet is.76 1648-ban Bakács Sándor a Diás szőlőhegyén lévő Bellén nevű szőlőt, amely Bellén Pál keszthelyi jobbágyáé volt, 300 forintért Gersei Pethő Lászlónak adta el.77

Királyi hozzájárulással más birtokosok is részesedtek Diás birtokából. III. Ferdinánd király 1655-ben Pozsonyban a Bucsai család örökségeként a Bagoly családhoz került birtokrészeket Keszthely, Egregy, Koppány, Bucsa és Diás birtokokban Majláth Miklós királyi jogügyigazgatóra, Agha Andrásra, Bagoly Gáspárra és testvéreire ruházta.78

1668. május 11-én Gersei Pethő László a részeit Diás pusztán, Pethe Csaritban és Bucsán Lánczi Istvánnak, Bagoly Tamásnak valamint Nyeregjártóházai Gáspárnak adta 300 tallérért.79

Egy 1677 decemberében Keszthelyről készült összeírásban a diási úton lévő képnél lévő földet említették. A diási hegyen volt része Esterházy úrnak, ami a maga szerzeménye. A diási részen említették az itteni malmot is.80

Gersei Pethő László özvegye, Tököli Mária 1678-ban perelte Pethő Gergelyt és Ádámot a többi Pethő birtok mellett a Diás hegyéért és Falud birtokáért.81

1679-ben a Vas megyei Góron kelt végrendeletében Rabbi István özvegye, Vízkeleti Éva végrendelkezett vagyonáról. A Pápa, Tornyalak, Csór, Kenyeri, Diási hegy, Sárosd, Vág, Czemendorf, Felsősicz, Kisvág birtokokban lévő részeit Szegedi Bálintra, Somogyi Miklósra, Pohány Lászlóra, Szemenyei Pálra hagyta.82 Bizonyára valamilyen oldalági örökösödés vagy esetleg vásárlás folytán juthatott a diási hegyen szőlőbirtokhoz.

Falud

Mohács után hamarosan folytatódott a zálogosítás a Gersei Pethők birtokaiból is, hasonlóan a Diás esetében tapasztalt folyamatokhoz. Pethő Tamás is folytatta a kölcsönfelvételeit. 1530-ban a kapornaki konvent adott ki bizonyságlevelet arról, hogy Gersei Pethő Tamás és gyermekei 500 forintért Csabi István és felesége, valamint Devecseri Choron András részére elzálogosították teljes birtokrészeiket Keszthely, Keszthelytomaj, Fenék, Rezi, Szántó, Kovácsi, Hidegkút, Falud, Istvánd, Henye és Zsid birtokokban.83

A 16. század elejétől kezdődően maradtak ránk Zala megyei adóösszeírások, amelyekben a megyei adószedők jegyezték fel az egyes birtokosok jobbágyportáit. Ezekben általában településenként, azon belül pedig birtokosonként sorolták fel a jobbágyportákat adózási képességük szerint. Sajnos Falud esetében nem alakultak szerencsésen a dolgok. Az adóösszeírók – talán a saját munkájukat megkönnyítendő – Keszthelyt, Tomajt, Fenéket és Faludot együtt írták össze. Számukra az tette ezt lehetővé, hogy mind a négy település ugyanannak a famíliának, nevezetesen a Gersei Pethő családnak a birtokában volt. Így együtt szerepelnek a négy faluban lévő, Gersei Pethők tulajdonában lévő jobbágyporták. Sajnos ennek következtében semmilyen módon nem lehet elkülöníteni egymástól az adatokat. Szerencsére azonban az első alkalommal, 1531-ben még nem így volt. Ezért aztán van adatunk arra, mekkora volt Falud birtoka a török pusztítások előtti utolsó adóösszeírás idején. 1531-ben Faludon 24,5 portaegységet írtak össze. Ebből Pethő Lászlónak 3 adózó, 4 szegény, 2 puszta, 1 szabados, Pethő Antalnak pedig 3,5 adózó, 5 szegény, 2 szabados, 4 puszta portája volt. Ebből nehéz lakosságot számítani, azonban talán nem járunk messze az igazságtól, ha 100 főnél jóval többre tesszük Falud lakosságát.

Ugyanebből az összeírásból azt is tudjuk, hogy a Gersei Pethők (II. színes tábla) mekkora birtokkal rendelkeztek Zala megyében:84

A fentiekből látható, hogy Falud a birtokok között valahol középen helyezkedett el. Voltak nála jóval nagyobb birtokok, de sokkal kisebbek is. Sajnos a következő, az 1534. évi összeírásban már Keszthellyel összevonva szerepelnek az adatok, így már nem tudunk meg sokat belőle Faludra vonatkozóan. Annyit tekinthetünk biztosnak az adóösszeírás alapján, hogy az 1532-ben Bécs ellen induló, Szulejmán szultán vezette török sereg nem tett kárt a környéken, hiszen nőttek a portaszámok a három évvel korábbi állapotokhoz képest: Rezi 59, Szántó 133, Zsid 22, Keszthely, Falud és Tomaj 173,5 portával szerepel.85

Miután Gersei Pethő Tamás a 16. század elején szinte folyamatosan zálogban tudhatta birtokait, ezért egy érdekes adat maradt fenn 1535-ből. Június 14-én kelt a zalavári konvent oklevele, melyben Gersei Pethő Balázs ellen lépett fel és eltiltotta őt Keszthely, Fenék, Falud, Tomaj, Rezi, Szántó, Kovácsi, Hidegkút, Vátka, Zsid, Istvánd, Ollár, Olaszfalu, Tilaj, Szepetk birtokokban lévő birtokrészeinek elidegenítésétől és elzálogosításától.86

Miután nemcsak a Gersei Pethő család együtt, hanem az egyes családtagok külön-külön is nagy birtokokkal rendelkeztek, időnként hatalmas összegek merültek fel zálogügyletek kapcsán. 1545-ben a vasvári káptalan előtt Gersei Pethő Péter a teljes birtokrészeit Tátika, Rezi, Kemend várakban, Keszthely városában, Fenék, Falud, Tomaj, Rezi, Szántó, Kovácsi, Hidegkút, Vátka, Zsid, Istvánd, Olaszfalva, Ollár, Henye, Pózva, Páli, Mindszent, Pacsa, Szentpéter, Lőrintefalva birtokokban, a teljes Kispálfalva birtokot valamint, Vasvár város, Rábakovácsi, Oszkó, Pethőolaszka birtokokbeli és Kálócfa valamint Jánosfa pusztabeli részeit, és Szentpéterfalva másképp Márványkő, Gerse, Petőfalva, Mizdó, Hodász, Katafalva, Gyékényes, Nádallya, Medves, Bükk, Kistilaj, Kismákva birtokokbeli részeit a tartozékaikkal elzálogosította 4000 magyar forintért Devecseri Choron Andrásnak, feleségének Margitnak, valamint fuknak Jánosnak.87

A birtokok visszaváltása érdekes körülmények között zajlott le. A zálogszerződést kötő két család ugyanis közelebbi kapcsolatba került egymással. Pethő Péter időközben feleségül vette Choron András és Margit asszony leányát Zsófát. A visszaváltás tehát már családon belül történt. Erre csak hét év múlva került sor, de akkora jelentősége volt, hogy az uralkodót hívták tanúnak a visszaváltáshoz. Ferdinánd király 1552. május 17-én bizonyította, hogy előtte Gersei Pethő Péter 3000 forintot átadott feleségének Devecseri Choron Zsófának, a szüleinek elzálogosított Pethő birtokok zálogösszegéből.88 A házasságkötéssel tehát 1000 forintnyi összeget is megtakarított a zálogösszegből.

Komoly érvágást jelentett egy-egy nemesi család esetében a leánynegyed kiadása is. A nemesi családok leányait apjuk vagyonának negyedrésze illette meg, függetlenül attól, hogy hányan voltak testvérek. Ezt a korábbi évszázadok során szinte minden esetben pénzben fizették ki, mivel birtokot nem örökölhettek leányok. Csak abban az esetben kapták meg természetben, azaz földbirtokban az örökségüket, ha nem nemeshez mentek férjhez, mégpedig azért, hogy a születendő gyermekek nemeshez méltó körülmények között élhessenek. A 16. század során azonban mind gyakrabban került sor arra, hogy a leánynegyedet természetben, földbirtok formájában adták ki a leányoknak. A Gersei Pethő család esetében ez a leánynegyed hatalmas birtok kiadását jelentette, ezért a fúörökösök nem mindig tettek eleget a törvényi kötelezettségnek apjuk halála után. 1550-ben a kapornaki konvent előtt Pethő Krisztina – Gersei Pethő Tamás leánya, Szekcsői Herczeg Miklós majd Dombó János özvegye, akkor Henyei Bernát felesége – perbe idéztette testvérét Pethő Benedeket. Kérte a leánynegyedét Tátika, Rezi, Kemend várakban, Istvánd, Ollár, Henye, Szentpéter, Páli, Pacsa, Mindszent, Kistilaj, Tomaj, Keszthely, Falud, Fenék, Szántó, Zsid, Hidegkút, Vátka, Kovácsi, mindkét Szöpötk, Olaszfa puszta, Újbécs Zala megyei, Oszkó, Olaszka, Gyékényes, Mihályfalva, Szentpéterfalva, Gerse, Hodász, Katafalva, Mizdó, Kismákva, Nádalya, Bükes, Medves, Rábakovácsi, Vasvár, valamint Jánosfalva, Kalocsa és Berni puszták Vas megyében, Martonvásár Pest megyében lévő birtokokból, amelyek akkor Gersei Pethő Benedeknél voltak.89 Nem lehet véletlen a pereskedés, mivel mindketten annak a Pethő Tamásnak a gyermekei voltak, aki előszeretettel adta zálogba a birtokait. Feltehetőleg nem lehetett meg az anyagi alapja annak, hogy Pethő Benedek kifzesse a járandóságot. A testvérek között folytatott perben a kapornaki konvent Kemend várában idézte perbe Pethő Benedeket.90

Az eddigiekkel nem értek véget a zálogosítások a Pethőknél, mert 1567-ben a vasvári káptalan előtt Gersei Pethő Mihály a Tomaj, Rezi, Szántó, Hidegkút, Kovácsi, Zsid, Keszthely, Falud és Fenék birtokokbeli részeit, valamint Tátika várbeli részét – amely Pethő Gáspár özvegye kezében volt – 473 magyar forintért elzálogosította Magyar Bálintnak és feleségének, Lengyel Brigittának.91

Nem volt ritka eset, hogy egy-egy nemesi családban a fútestvérek egymás között felosztották apai örökségüket. Kisebb birtokos nemeseknél nem minden esetben került sor osztozkodásra, de a nagyobb vagyonnal rendelkező családok esetében szinte minden generáció felosztotta a birtokokat. Így tettek a Pethők is, amikor 1569. július 21-én birtokosztályt tettek Gersei Pethő Gáspár fai Mihály és Kristóf között. A felosztott birtokok Kemend, Tátika, Rezi várak és tartományaik voltak. Rezi uradalmában találjuk Keszthely várost és Faludot is.92 Két év múlva részben újra rendezték a birtokfelosztást. Ebben az esetben azonban már nem hiteleshely előtt, hanem maguk között osztozkodtak, amiről feljegyzést készítettek. 1571-ben osztozkodtak Zsid, Hidegkút, Kovácsi, Vátka, Szántó, Rezi, Keszthelytomaj, Keszthely, Fenék, Falud, Kemend, Istvánd, Ollár, Mindszent, Pacsa, Kutasiszentpéter, Zala megyei, Gerse, Hodász, Katafalva, Mizdó, Kismákva, Rábakovácsi, Oszkó, Olaszka,és Petőtilaj Vas megyei birtokokon.93

Nem jutott azonban teljes egészében nyugvópontra az ügy, mert 1585-ben újra tárgyaltak az osztozkodásról. Talán valamelyik fél elégedetlen lehetett a kialakult helyzettel, mert Istvánf Miklós elé került a birtokfelosztás kérdése. A királyi helytartó elrendelte, hogy hivatalos személyek osszák fel a testvérek között a Zala és Vas megyében fekvő birtokokat, közöttük Faludot is.94

A Pethő család anyagi helyzete továbbra sem rendeződött, mivel fenn kellett tartani váraikat, fizetni kellett a birtokaikon a lévő tisztviselőiket, de a török pusztítás miatt egyre kevesebb bevételük volt a birtokokból. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – a család különböző ágainak vagyoni helyzete között jelentős különbségek lehettek. Annyi kiderült a fennmaradt kölcsönszerződésekből, hogy a birtokokat inkább családon belül zálogosították el, nem vontak be külső pénzkölcsönzőt az ügyletekbe. 1578-ban a vasvári káptalan előtt Gersei Pethő Ferenc 100 forintért zálogosította el Pethő Andrásnak, a feleségének és leányuknak a birtokrészeit Keszthely, Fenék és Falud birtokokban.95 1586-ban Gersei Pethő Tamás a teljes birtokrészeit Keszthely, Fenék, Falud, Tomaj, Rezi, Szántó, Hidegkút, Kovácsi és Zsid, valamint Vasvár városban 400 magyar forintért zálogosította el Gersei Pethő Kristófnak.96 1589-ben Pethő Ferenc a gyermekei, György, Menyhért, Anna nevében is elzálogosította a részeit a keszthelyi kolostorban és városban, valamint Falud és Fenék birtokban 200 forintért Pethő Kristófnak.97

Ugyanebben az évben vita volt a család másik ágának tagjai között a birtokaik ügyében. A vasvári káptalan előtt Gersei Pethő György tiltakozott Hosszútóti János felesége, Pethő Ambrus leánya Éva ellen. Pethő Ambrus származás szerinti, azaz örökölt birtokaiból – így Falud birtokából – a leánynegyed fejében járó pénz felvételét kérték.98 Tehát a birtokok aprózódásának megakadályozása érdekében Pethő György igyekezett pénzben kifizetni a leánynegyedet, amihez azonban Pethő Éva nem akart hozzájárulni.

A 17. században hasonlóképpen folytatódtak a birtokügyek, mint korábban. 1609-ben a vasvári káptalan előtt Gersei Pethő Ferenc és Kristóf közreműködésével a korábban elhunyt Bakács Sándor özvegye Katalin asszony a birtokai közül 150 forintért zálogosított el részeket Pethő Györgynek. Ezek Keszthely városban, valamint Falud és Fenék birtokon voltak.99

A következő időszak Falud birtoka szempontjából a birtokfelosztás korszaka volt. 1613. november 28-án II. Mátyás adott parancsot arra, hogy Gersei Pethő István birtokait osszák fel az örökösök között. A birtokok között Keszthelyt és tartozékait: Szántó, Rezi, Tomaj, Falud, Hidegkút, Bécs és Vátka birtokokat találjuk.100 Mint látjuk, ekkor Falud már nem az időközben elhagyottá vált Rezi várának tartományához tartozott, hanem a keszthelyi uradalomhoz. A parancs alapján elvégzett felosztást Turzó György nádor oklevele rögzítette. A felosztást Bakács Sándor özvegye Pethő Katalin, Nádasdi Darabos István felesége Pethő Sára és Gersei Pethő Kristóf között végezték, a többi birtok között Faludon is.101

Valószínű, hogy a felek valamelyike megint nem volt megelégedve az elvégzett birtokfelosztással, mert 1619-ben újra elvégezték a felosztást. Ezúttal Szántóházi Ferenc jegyző foglalta okiratba az osztályt Bakács Sándor özvegye, Darabos István felesége, Gersei Pethő Kristóf leánya és Bakolcsa Orsolya, Gersei Pethő István özvegye között. A birtokok között volt a keszthelyi uradalomhoz tartozó Falud is.102

Mint egy levélből látható, nemcsak a különböző földesuraknak, hanem bizonyos jobbágyoknak is volt földje Faludon. Az 1615. március 9-én, Faludon kelt bevalló levelében Víz Benedek elismeri, hogy eladta a nemzedékről nemzedékre öröklődött egy hold földjét örök áron 5 tallérért Kelemen Jánosnak és Mártonnak.103 A helybeli tanúk között találjuk Kispál Jánost, Lovász Istvánt, Ángyán Jánost, Czobor Balázst, Csizmazia Gergelyt, Czene Gergelyt.

1634-ből fennmaradt a Keszthelyi uradalom jobbágyösszeírása. Ebben a következő, Faludon élő jobbágyokat találjuk:

Vizi János örök jobbágy, 6 ökre és 3 lova van.

Vizi Dömötör örök jobbágy. 4 ökre van.

Bögjös Albert telke elhagyott, puszta.

Nemes Geczy (így!), a helye zálogos, maga örök jobbágy.

Német Orbán örök jobbágy, 4 ökre van.

Vizi Benedek örök jobbágy, 6 ökre van.

Szekeres Bencze örök jobbágy, gyalogos ember.

A faludi birtok mellett Diáson van a Gersei Pethők tulajdonában a Rigó szőlő, Varga Miklós szőlője egy présházzal, a Hosszú szőlő, a Parrag szőlő és Orsich zálogos szőlője.104 Ez az adat már arra mutat, hogy a néhány évtizeddel korábban elhagyottá vált lakatlan Diás kezdett összefonódni a Gersei Pethők Falud birtokával. Feltehető, hogy a keszthelyi jobbágyok mellett az itteni jobbágyok is műveltek földeket, valamint szőlőket Diás területén.

Egy 1642. évi összeírásban Keszthely tartozékai között nem szerepelt Falud, csak Hidegkút, Zsid, Fenék, Bécs, Tátika, Rezi, Tomaj, Szántó, Kiskovácsi.105 Nem tudható, hogy miért történt ez így, mivel bizonyíték van a település lakott voltára. 1642. augusztus 20-án kelt a faludi lakosok kezességlevele Gersei Pethő György özvegye, Ostfy Orsolya részére. Ebben kezességet vállaltak arra, hogy a Faludon lakó Bozok János jobbágy marad és nem áll katonának vagy hajdúnak.106 A kezességlevélen szerepel Falud – feltehetőleg – teljes lakosságának névsora: Ladányi Balázs főbíró, Böne István, Mizer Márton, Víz Dömötör, Víz Mihály, Szekeres Benedek, Böne György, Szekeres Péter, Ladányi Mihály, Bakó János, Bosok Gergely, Pap Balázs. (Mindannyian írástudatlanok voltak, mivel csak keresztvonásuk szerepel a kezességvállaló nyilatkozaton.) Ez a levél mindenesetre a török pusztítások mellett kínál egy más magyarázatot is arra, miért néptelenedtek el a falvak ebben az időben. Arra utal, hogy a jobbágyok a terhek elől menekülve a várak katonaságainak sorába álltak vagy urasági hajdú szerepet vállaltak, így remélve könnyebb életet maguknak.

A 17. század közepén egy újabb nagy összegű zálogosításról értesülünk Faludon. 1643-ban Szalvnyicai Sándor Imre és felesége Nádasdi Darabos Krisztina zálogosítottak el Keszthely várbeli birtokokat és tartozékokat: Zsid, Rezi, Szántó, Hidegkút, Kovácsi, Keszthelytomaj, Falud és Fenék birtokokkal. A leányági örökösödés folytán Nádasdi Darabos kézre került sok, egykori Gersei Pethő birtokot 4000 forintért adták zálogba Sárkány Miklós özvegyének, Nádasdi Darabos Krisztinának.107 Ugyancsak 1643-ban birtokvitát folytatott egymással több itteni tulajdonos. Január 21-én vizsgálatot végeztek és tanúkihallgatást tartottak Ostfy Orsolya, Gersei Pethő György özvegye kérésére Falud és Szántó birtokok létezéséről,108 majd április 23-án újabb tanúkihallgatást tartottak annak tisztázására, hogy bizonyos faludi és szántói szántóföldek valóban léteznek-e?109

A 17. század végén keletkezett birtokösszeírási okmányokban említés történt malmokról is. Bár ezek földesúri tulajdonban voltak s nem a vár tartozékai, a vitézlő rend és a város lakosainak ellátását is szolgálták, ezért helyénvalónak látszik, hogy ismertessük azokat az adatokat, amelyek a dokumentumokból rendelkezésre állnak. Három malomról van szó: a Dobogói, Diási és az ún. „Pethő alsó malom”-ról. (A diási malomról még létezett egy száz évvel korábban (1551) keltezett írás is.) A kevésbé ismert Pethő alsó malom a Gyöngyös-patak, illetve a Hévizi-berek lefolyását biztosító csatorna mellett áll ma is Keszthely és Fenék határában.

A Diási Malomról egy későbbi híradás 1678-ban, a végrehajtást előkészítő összeírásban a „Diási Malmot Vadkerttel együtt” 75 forint értékkel szerepel. Jóllehet ez a malom elég távol – 5 km-re esett – a várostól, Diást Keszthely tartozékának tekintették az akkori földesurak. A töröktől nehezen megközelíthető hely volt, főleg szőlők települtek itt. A keszthelyi hegység dolomittömbjének déli lábainál számos forrás fakad. Az egyik legbővebben vizet adó forrást ma Szent János-forrás néven ismerjük. Ennek a Balaton közelében levő forrásnak a lefolyása mellett állott a „Diási Malom”. Egyébként a malom épülete ma is megvan, de már lakásokká alakították át. Azt ma már nehezen lehet megállapítani, hogy 1678-ban hol volt a „Vadkert”.110

A Pethő László jószágairól szóló 1678. évi összeírás is megemlékezik erről a malomról: „Item a keszthelyi határban Diáson egy Puszta Malom hely vagyon forrásos halas Tójával együtt.”

A Szent János-forrás vizét kétszeresen hasznosították a keszthelyi földesurak. A forrás vizét elvezető csermely medrét kiszélesítették, így a víz nem folyt el kihasználatlanul, hanem tóvá duzzadt. Ezt halastónak használták fel. Mivel ez a tó a forrásból állandóan kapott friss vízpótlást, a felesleges vizet elvezették. A malom jóval alacsonyabb helyen épület a lefolyás mellett, valószínűleg alulcsapó volt, mert a malomárok vizének állandóan volt elég ereje a kerék meghajtásához. A diási malomról a későbbi összeírásokban nem tesznek említést.

1650-ben Gersei Pethő László elcserélt egy rétet Szabó Gergellyel Diáson. A rétről csak annyit mondtak, hogy kelet felől az országút határolta, nyugatról egy kis halastó, melynek vize a Pethők diási malmát hajtotta.111

Tíz évvel később Bakács Sándor, valamint Babócsai Ferenc és felesége Rumi Katalin pereskedett a keszthelyi uradalom ügyében. Zala megye 1660. január 22-én tartott vizsgálatot a perben. Babócsai és felesége tiltakozást jelentett be a birtokok elidegenítése ellen. Ez az első irat, amelyben a faludi birtokot már lakatlannak, azaz pusztának nevezik: prédium Falud.112

Nem lehetett azonban teljesen lakatlan, mivel tudunk itteni jobbágyokról. 1670. május 25-én a Faludon lakó Bosok János vallotta, hogy a Keszthelyen lakó Márton Györgynek adott el egy hold földet „az, ki édes jó apámtul marattanak örökben az által útban” 22 forintért.113

A 17. század végére a faludi Víz Benedek jobbágy (talán a szőlőművelésből) jelentősen megvagyonosodott. 1674-ben a Cserszeg alatti két hold földjét adja el 24 forintért a Keszthelyen lakó Kocsy Jánosnak.114 Bakács Sándor keszthelyi főkapitány 1675. március 21-én a Keszthelyen kelt, magyar nyelvű levelében Víz Benedek faludi jobbágyot és feleségét, Ladányi Pannát felszabadította a jobbágyságból, szabad embernek nyilvánította, kezességet vállalva, hogy a továbbiakban semmilyen jobbágyi terhet, szolgáltatást ne követeljenek tőle.115 Víz Benedek egy, a diási hegyen lévő pincés szőlő tulajdonjogának átadásával váltotta meg a szabadságát. A szőlő szomszédja Kaszás Simon és Pethő László úr szőlője volt.

Az időközben szintén itteni tulajdonhoz jutott Esterházyak birtokán is említettek lakót. Keszthely 1677. december 22-én készült összeírása szerint a Sári Gergely szolgabírótól kiváltott jobbágyok között volt a Faludon lakó Chene Gergely.116 Szentgyörgyvölgyi Bakács Sándor ugyancsak 1677-ben, szükséghelyzetében a Keszthely határában lévő malombeli részét és Faludon lakó Víz Tamás nevű jobbágyát zálogba adta Ákosházi Sárkány Jánosnak, Batthyány Ádámnak és feleségének 280 rénes (rajnai) forintért.117

Falud csak a török elleni felszabadító háborúk idején néptelenedhetett el teljesen. Egy 1686. évi összeírás szerint Fenék és Faludy pusztán elhagyottan volt 4 jobbágytelek.118

A török kor utolsó évtizedében még néhány birtokperről és zálogosításról maradt fenn írás. 1678-ban Tököli Mária, Pethő László özvegye perelte Pethő Gergelyt és Ádámot több más Gersei Pethő birtok mellett Diás hegyért és faludi birtokrészekért. Ezekre a férje után tartott igényt.119 1680-ban Gersei Pethő Ádám adta bérbe Pethő Györgynek a saját és testvére Gergely birtokrészeit: Keszthely, Szántó, Rezi, Falud és Rábakovácsi lakott és lakatlan birtokokat.120

A 17. század utolsó időszakából még egy, nagyon fontos adat maradt ránk. Eszerint 1696-ban Tóthi Lengyel János megengedi, hogy Falud territoriumban, a Gyenis hegyen Marton István vajda szabadon használhat egy szőlőt.121 Ezt tekinthetjük Gyenes első említésének. Ez alapján bizonyosnak tarthatjuk, hogy Falud szőlőhegyét a 17. század végétől Gyenesnek kezdték nevezni.

Háborúk, pusztítások, hatalmaskodások

Mohács után két évvel arról értesülünk, hogy a Gersei Pethők egymással szemben is követtek el hatalmaskodásokat. 1528-ban Zala megye bizonyságlevelet adott ki egy tanúkihallgatásról, amely Gersei Pethő Antal kérésére Pethő Tamás ellenében történt. A vizsgálat tárgya Gersei Pethő Tamás által Faludon egy nemesi kúria megtámadása és elfoglalása, valamint ökrök elhajtása és leölése volt.122

Zala megyét az első török pusztítás 1532 nyarán érte. Bécs sikertelen, 1529-es ostromát követően, 1532. április 25-én I. Szulejmán a 100 ezer főnyi seregével újra megindult Isztambulból Bécs vára ellen.

I. Szulejmán

A hatalmas sereg ezúttal nem a Duna mentén, hanem a Dél-Dunántúlon keresztül özönlött a célja felé. Július 30-án érkeztek meg Kanizsa várához, innen a völgyben vezető úton észak felé indultak Pölöske és Kapornak várak vonalán. Augusztus 2-án még Kapornakon táborozott a szultán és serege, mivel a Zala folyó vízén hidat kellett építeni a számára. Pecsevi török történetíró szerint a szultán vezette fősereg Kapornak várától észak-nyugat fele, a nagyvezír által vezetett előhad pedig egyenesen északnak indult tovább. Rábahídvégnél átkelve augusztus 10-én megkezdték Kőszeg várának az ostromát, amelyet Jurisics Miklós várkapitány védett. Mint tudjuk, az ostromot több mint két hét eltelte után a szultán serege minden eredmény nélkül fejezte be.123

A korábban soha nem látott, hatalmas létszámú török sereg hatalmas pusztítást végzett arra amerre elvonult. Útjukat kirabolt, felégetett falvak jelezték. A kisebb várak őrsége vagy előre elmenekült, vagy megadta magát. Zala megye középső részén a falvak nagy része semmisült meg ekkor; sok lehetett a halott és főleg sok a török rabságba került ember. Írott forrás – ami a pusztítások mértékét mutatná – nem maradt fenn, de pl. A zalavári várnagy jelentette urának, hogy a várat támadás nem érte, viszont a török lovasság a vár összes tartozékát felégette.124 A különböző falvakban bekövetkezett pusztulás mértéke a következő évek adóösszeírásaiból derül ki. Azonban az 1534. évi jegyzékben Keszthely környékén, így Falud esetében még nem találunk pusztításra való utalást. Nem csökkent, sőt inkább nőtt a jobbágyporták száma. Eszerint a fősereg két szárnyán portyázó, Zalavár környékét feldúló török lovasság idáig már nem jutott el.

Magyarország három részre szakadása

(a török hódoltságú területek a Balaton déli partvonalát érintették)

1541-ben Buda vára is Szulejmán szultán és a törökök kezére került, ezzel Magyarország három részre szakadt. Egy rész a Habsburgok kezén volt, egy a Török Birodalom része lett, egy pedig Erdélyi fejedelemségként viszonylagosan önállóvá vált. A középső területek – Buda várával együtt – a törökök kezébe kerültek, ahonnan támadásokat tudtak indítani a többi országrész ellen. A Nyugat-Dunántúlra nézve az ország régi fővárosának, Fehérvárnak az eleste jelentett újabb veszélyt, mivel e vár török katonasága próbálta meg uralma alá hajtani az Északnyugat-Dunántúlt. Ennek hét évvel később szomorú következménye lett Falud és feltehetőleg Diás számára is.

1545-ben kelt a zalavári konvent bizonyságlevele, amelyben bizonyította, hogy Gersei Pethő Péter, a Fenék, Falud, Keszthely, Tomaj, Rezi, Szántó, Kovácsi és Hidegkút birtokokon jobbágyok bántalmazása és más erőszakos cselekmények elkövetése miatt perbe idéztette Pethő Mihályt.125

A török csapatok az első pusztítást valószínűleg 1548-ban vitték végbe Faludon. Ez abból derül ki, hogy az év tavaszán Keszthelyről és Faludról készített adóösszeírást az adószedők később helyesbítették, aminek magyarázatára ott találjuk a feljegyzést, hogy „combusta”, azaz felégetve. Ez tette szükségessé a kiigazítást. I. Ferdinánd szeptember elején kelt oklevele szolgáltat bizonyítékot arra, hogy a törökök gyújtották fel Keszthelyt és egyúttal Faludot is.126 Ebben az uralkodó felszólította a kapornaki konventet, hogy készítsen a levéltárában őrzött példányokról másolatot egy szentpéterúri nemes számára, akinek oklevelei a török által felgyújtott keszthelyi házának leégésekor vesztek oda.

1550-ben a törökök újra portyára indultak Zala megye ellen. Ez év nyarán egy szpáhi lovascsapat Zalavár és Keszthely között áttörve a végvárak vonalán Bér, Sümeg és Tátika várai körül pusztított.127 Nádasdy Tamás feleségének egyik levele szerint „… Szent Grótban hat házat égettek, azon innét egy falut is elégettek”. Egészen Csányig és Szentgyörgyvárig raboltak végig minden falut. Kanizsai Orsolya némileg csipkelődve jegyezte meg urának, hogy a török ellen nemcsak a férfnép, hanem az asszonyok is harcoltak. [Zala-]Bérben egy asszony egy igen jó török lovat fogott, aminek az értéke 100 aranyforint lehetett, Pakodnál pedig egy elrabolt asszony szabadult ki a kezükből és egy megszerzett kopjával három törököt ölt meg.

1551-ben a törökök hadjáratot indítottak a megmaradt Magyarország ellen. Augusztusban Khadim Ali basa budai beglerbég parancsára a fehérvári szandzsák lovassága áttört Veszprém és Vázsony között. Ismét egészen Sümeg, Szentgrót és Tátika vidékéig jutottak, elpusztítva a környező falvak egy részét is. A visszatérő törököket Veszprém közelében utolérte és legyőzte a magyar végvári sereg, rengeteg foglyot ejtve és sok törököt megölve.128 1552-ben tovább folytatódtak a harcok, Veszprém várának elfoglalását eredményezve a törökök számára. Ezzel elérhető közelségbe került a Balaton-felvidék a török portyák számára. A veszprémi püspök panaszkodott is a királynak, hogy a török tűzzel-vassal pusztítja Sümeg környékét. A magyar végvárak katonasága Szentgrót váránál összpontosult, fgyelve a török hadmozdulatokat.129

A török támadások eredményeképpen 1552 augusztusában a Zala vármegyei adószedők arról értesítették Zrínyi Miklós horvát bánt, hogy a szántói és a tapolcai járások jóformán semmi adót sem fizettek, mivel török hódoltság alá estek.130 Diás és Falud a szántói járásban volt, ezért minden bizonnyal rájuk is vonatkozott a megállapítás. Falud és feltehetőleg Diás felégetése után a megmaradt lakók valószínűleg megkezdték a helyreállítást és házaik újjáépítését. A korábbi támadásokból azonban minden bizonnyal okultak, mert behódoltak a töröknek. 1550-től kezdődően ott találjuk Keszthely és Falud, de a többi környékbeli település neve mellett is, hogy „subiecta”, azaz behódolt. Egészen 1574-ig szerepel ez a megjegyzés a települések neve mellett.131 A gyakorlatban ez a behódolás annyit jelentett, hogy török földesura is lett a falunak, és adót fizettek a töröknek. A behódolt falvaktól kétféle adót szedtek. Az egyik a császár adója, a másik pedig a földesúrnak járó adó. A császár adója a magyarok által szedett tizednek, a földesúr adója pedig a magyar kilencednek felelt meg. Annyi volt a különbség, hogy a törökök a termés vagy a vagyon tized részénél többet is beszedtek a falvak lakóitól. Mindezek mellett a törökök még különféle harácsnak nevezett adót is követeltek az uralmuk alá tartozóktól.132 A törökök tehát nemcsak a meghódított területek lakóit, hanem széles sávban az úgynevezett hódoltsági területek lakóit is adóztatták, így alakulhatott ki a kettős adóztatás rendszere. Ezeken a területeken a magyar és a török adószedők és földesurak egyaránt behajtották a járandóságot.

A törökök az általuk kiszemelt falvak lakóit általában különböző fenyegetésekkel és támadásokkal kényszerítették rá, hogy adót fizessenek nekik. A fehérvári szandzsák megpróbálta kiterjeszteni a hatalmát Zala vármegye falvaira is. Azok egy részét török katonáknak (főleg szpáhiknak) adták javadalombirtokként. Egy fennmaradt török adójegyzék szerint 1570 körül a fehérváriak – portyát indítva a Nyugat-Dunántúl ellen – összeírták az általuk megfenyegetett és több-kevesebb sikerrel adófizetésre szorított magyar falvakat. Az elkészült „idzsmál defter”-ben szpáhi birtokként szerepel Csány, Egregy, Hévíz, Tomaj, Nemesbük, Rezi, Karmacs falu, de Tapolca városa is.133 Ezekben a felsorolásokban nem találjuk a Gersei Pethők Keszthely környéki falvait, talán bízva a vár védelmében már nem fizették meg a töröknek az adót. 1576-tól már nem szerepel a nevük mellett a „hódolt” megjegyzés sem.134

Zala vármegye címere

A Balatontól északra 1554-től kezdődően háború dúlt a magyar és török végvári csapatok között. 1556-ban a török seregek újra Sümeg környékét pusztították. Ebben az évben megalakult Bécsben az Udvari Haditanács, amelynek Balaton-Dunaközi főkaptánysága alá tartoztak a környék várai: Keszthely, Csobánc, Rezi, Tátika, Hegyesd is.135 A faludi és a diási jobbágyokat bizonyára a keszthelyi vár fenntartása érdekében kötelezték ingyenmunkára, amint az a korabeli törvényekből következett.

A keszthelyi ferences kolostor és templom erőddé való átalakítását Szigetvár eleste (1566) tette szükségessé. A Pethő család már nem halogathatta tovább ennek a fontos helynek védelem nélkül hagyását és a legnagyobb birtokos, ifú Pethő János, akinek politikai ambíciói is megkövetelték, hogy az új uralkodó tetszését továbbra is megtartsa, „nagy költséggel” megépíttette a keszthelyi végvárat.

Az építés előzményeit így írja le a memoriális:

„A Szigetet hogj az török chaszar megh veve, Canisat az fejedelem hoza ueve, Borzmonostort ada chaszar az bódog jo emlekezető Nadasdy Ferencz vramnak erette, mind giarant az első gieülesben legh előszöris az canisaj kapitansagot es az fő gerenalissagot vitra Danubium nagj Tahy Ferencznek ada ezer louagra es eszer gialogra fizetest.”

Tahy Ferenc „Canisara ment onnat mind az vegh varakat jőt kih megh jarnj es latogatny es mindenutt, a hol kolllott gialoggal louassal megh epetete.” Tahy Ferenc Sümegre is elment Feyerköi István veszprémi püspökhöz. Sümegre ment Pethő János is. „Somegből Resziben hozta szegin vram mind nagy Tahy Ferencz vramat mind pispököt, sok fő emberek es capitanok uoltanak uele. Az ejeln mind Resziben háltak, masnap Keztelre mentenek ala, oth megh lattak allapotaiat az helnek, el inteztek mind epeteset.”

A tudósításból az tűnik ki, hogy Szigetvár eleste után sürgősen, talán már 1566 októberében intézkedett a haditanács. A szemle novemberben vagy december elején lehetett. Pethő János a szemle után a püspükkel vissza ment Rezibe, ott aludtak, a püspök másnap hazament Sümegre, Pethő János, pedig lement Keszthelyre. A szemlén valószínőleg olyan döntés született, hogy az építést azonnal meg kell kezdeni. Pethő János azonnal, tehát 1566 telén intézkedett is. 1567 nyarán elkészült a végvár.

Pethő János nem tartózkodott a keszthelyi végvárban, őt az országos ügyek és a saját karrierje a király udvarába szólították. Sok címe közt nem is szerepel (legalább is Nagy Ivánnál nem) a keszthelyi kapitányság. De azért a Pethő család egyik tagja volt az új végvárban az úr.

Zsámboki János (Johannes Sambucus) 1566. évi térképén a Balaton nyugati sarkában csak Kestel, Zegligeth, Tobanth várak szerepelnek, Rezi és Tátika már nincs feltüntetve. Ez azt is jelentheti, hogy az ekkor épülőben levő keszthelyi végvár vette át Rezi és Tátika szerepét.

1567-ben tehát Keszthely mezőváros is véghellyé vált. Palánkkal, sűrűn egymás mellé a földbe levert gerendákból álló védőfallal vették közül a kolostort és a templomot, ezért aztán az egész végháznak is palánk lett a neve. De kastélynak is nevezték az ilyen megerősített kőépületeket.136

1582-ben újra csapás érte a környéket. A nagy hidegben befagyott Balaton jegén átkelve a koppányi szandzsák katonasága Körmendig és Vasvárig dúlta végig a vidéket. A tömérdek fogollyal és nagy zsákmánnyal visszatérő törököket Keszthely várának közelében a pápai és keszthelyi várak magyar katonái megtámadták és szétverték, a foglyokat kiszabadították, a zsákmányt pedig elvették tőlük.137

1598-ban az adószedő azt írta Zala vármegyéről, hogy az állandó török támadások miatt alig van adófizetésre képes falu, csak a megerősített véghelyeken maradtak lakosok.138 Ez a megállapítás érvényes lehet Faludra és Diásra is, mivel mindkettő lakott hely maradt és elég közel feküdtek Keszthely várához.

Zala megye számára a tizenötéves háború legnagyobb csapása 1600. október 20-án következett be. Két hónapi ostrom után Georg Paradeiser kapitány és megmaradt emberei feladták Kanizsa várát a török nagyvezírnek.139 A törökök Kanizsa központtal megszervezték legújabb vilajetjüket, a várat pedig megerősítették, komoly helyőrséget hagyva benne. Később ezek a kanizsai török csapatok folyamatos portyáikkal pusztították és sarcolták Zala és Vas vármegyék hódoltságba került falvait.

Az 1600-as évben Keszthely kapitánya Gersei Pethő Kristóf is felvonult csapataival a török ellen, a Balaton déli partján Öreglak és Bolondvár közelében támadta meg a budai török csapatokat. A harcokban a kapitány hősi halált halt, vele pedig a család ezen ága is kihalt férfágon.140 Az új kapitány Pethő Kristóf veje Szentgyörgyvölgyi Bakács Sándor lett, aki átvette a hatalmat a keszthelyi vár tartománya felett is, így Faludon is. A háborúskodás során egyébként a tapolcai udvarbíró szerint a környék portáinak a fele elpusztult, ezért a lakosság alig tudott szolgáltatásokat teljesíteni.141

1632 és 1640 között újra megindultak a török támadások a környék ellen. A törökök még érvényesnek tekintették az 1552-ben kialakított adózási rendet, ezért erőszakkal akarták az adó befizetésére kényszeríteni a falvakat. Keszthely mezővárosát időközben arra kötelezték, hogy közvetlenül a török kincstárnak adózzon. A portyák sorozatában a kanizsai, segesdi, kaposvári és berzencei török csapatok vettek részt.142 1641 után változott a török haditaktika, már nemcsak a lovasok, hanem a Balaton déli partjáról induló sajkások is portyáztak. 1644-ben 132 hajót hoztak a Balatonra, ezekkel át-át eveztek és rajtaütöttek az északi part falvain.143

"A Dornyai pince boronafalai már látták a szentgotthárdi csatából menekülő törököt” (DDB rajza)

A török szultán 1664-ben újra olyan erősnek érezte birodalmát, hogy megpróbálkozott egy Bécs elleni támadással. A hadjárat során azonban csak Szentgotthárdig jutott seregével, ahol Montecuccoli császári hadvezér legyőzte őket. A szorult helyzetben lévő Habsburgok a csata után megkötötték a törökkel a Magyarországra nézve hátrányos vasvári békét. A csata és a békekötés helyszíne egyben mutatja a felvonuló és az elvesztett csata után visszavonuló török csapatok haladási irányát is. Az egyik török seregrész a Katonák útjának nevezett hadiúton vonult el, Tapolca közelében. Ebben a csapatban volt Evlia Cselebi török történetíró is, aki megörökítette az úton látottakat. A seregtől elkóborolt portyázók bizonyára eljutottak erre a vidékre is. Esterházy János altábornagy szerint a nagyvezír hadai elpusztították Óhid, Zsid, Rezi, Szántó, Csehi, Bazsi, Tapolca falvakat és „a körül való falukat felégették”.144

1683 januárjában I V. Mehmed török szultán is hadjáratot hirdetett Magyarország és Ausztria ellen. Áprilisban a török hadak meg is indultak Bécs ellen, a hozzájuk csatlakozott Tököly Imre erdélyi fejedelem csapataival együtt. A török sereg egy sor dunántúli várat elfoglalt ekkor, azonban Bécs ostroma nem járt sikerrel. Szeptember 12-én a Bécset felmentő keresztény sereg tönkreverte a török csapatokat, majd kezdetét vette az ország török alóli felszabadítása. A hadjárat legnagyobb pusztítását azonban nem a törökök, hanem a velük szövetséges tatár hadak okozták a környéken. Giraj tatár kán csapatai végigpusztították a Balaton északi partvidékét.145 A törökök és tatár segélyhadaik a nagyobb várak kivételével szinte minden települést és kisebb várat elpusztítottak az útjukba kerülő vidéken. „… A tatár hadak Balaton mellékét rabolván, gyújtogatván, a népnek némely részét fogva vitte, többit szélesztette, s akkor a Balaton melléki falvak pusztulásra jutottak. …” – írták egy későbbi tanúvallomásban. Rasid török történetíró szerint ekkor elfoglalták Tapolca és Keszthely várait is. Feltehetőleg ekkor jutott végleg pusztaságra Falud és Diás települése, a megmaradt lakók a hegyközségbe szétszóródva telepedtek le, vagy biztonságosabb helyre költöztek.146

1690-ben került sor arra, hogy a török császárság utolsó dunántúli várát, Kanizsát ostrom alá vegyék a felszabadító csapatok. Januárban került sor a vár bekerítésére, majd három hónapi ostrom után Musztafa pasa, kanizsai parancsnok feladta a várat Batthyány Ádámnak és Zichy Istvánnak, akik az ostromló sereg parancsnokai voltak. Kanizsa visszafoglalásával befejeződött a Dunántúl és ezen belül Zala vármegye területén a török hódoltság időszaka. 1690. május 15-én készült az egész Zala megyére kiterjedő összeírás, amely rögzítette a pillanatnyi állapotokat. Ebben sajnos nem szerepel Falud és Diás, mivel az összeírás elkészítésének idején már egyik település sem létezett, a hegyközségeket pedig nem írták össze a felvételt végző írnokok.

Kanizsa vára 1690-ben, a töröktől való visszafoglalás után (Tury György)

a keszthelyi helyőrség királyi kinevezést nyert (fő)kapitányai147

Falud temploma a közép- és török korban

Falud templomának történetét külön ismertetem, bár a templom csak a középkorban és a török korban létezett. A falu pusztulásával párhuzamosan a templom is elenyészett, az újratelepülők pedig másutt építettek templomot maguknak a romokból.

Faludon az első alkalommal a 14. század elején említettek plébánost, tehát ekkor templomának is kellett lennie. 1311-ben a viennai egyházi zsinat a Szentföld visszafoglalásának költségeire tizedadót állapított meg, amit Magyarországon csak jóval később, XII. János pápa ismételt felszólítására hajtottak be. A veszprémi egyházmegyében, amelyben Falud is található, csak 1331-37 között került sor a tized beszedésére. A tizedszedők 1333-1339-ben jártak Zala megyében, és a legtöbb településen két-három esetben is megfordultak. Faludon azonban csak egyszer, 1333-ban. Ekkor Pál faludi (Paulus de Felud) plébános 14 széles dénárt fizetett be a pápai tized fejében.148

Bujtor Bálint emlékkereszt állítása az egykori Falud temploma helyén Szent erzsébet-napján (2007, HGy)

"Áll a Krisztus szent keresztje,

Elmúlás és rom felett,

Krisztusban beteljesedve

látom üdvösségemet."

(230. zsoltár) ref. é.k.

Felmerül a kérdés, hogy ki és mikor építtethette a faludi templomot, amelynek a plébánosa szerepel 1333-ban. A fennmaradt zalai templomok régészeti és művészettörténeti vizsgálata szerint a Nyugat-Dunántúlon az Árpád-kor végére kialakult egy templomépítészeti kultúra. Jellegzetessége, hogy a templomok nagyrészt téglából épültek, román stílusban. Főként a tatárjárás után, a 13. században emelték kis falusi templomokat. Ezek jellegzetesen későromán templomok voltak, 82 maradt fenn belőlük a dél-nyugat-dunántúli térségben. Liturgiai elrendezésük általában egyszerű volt. Két fő részből álltak: a hossznégyszögű, ritkán kör alakú hajóból – ez a hívek tartózkodási helye – és a keletről hozzá csatlakozó szentélyből. Itt állt az oltár, ahol a plébános az áldozatot bemutatta. A szentély félköríves- vagy egyenes záródású volt, általában keskenyebb a hajónál. Sok esetben a templom nyugati oldalán tornyot is építettek.149 Ezt az építészetet képviselik a környéken Kallosd, Kehida, Bezeréd, Egregy, Bucsuszentlászló román-kori templomai.

A faludi templom építtetőjére nézve nincs semmilyen támpontunk, mivel ebből az időszakból nem maradtak fenn olyan írások, amelyből a falu birtokosára lehetne következtetni. Ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy Falud – hasonlóan Rezihez és Zsidhez – királyi várföld lehetett, akkor az építtetőt a királyi udvarban vagy a zalavári székhelyű vármegye valamelyik vezetőjének személyében kereshetjük.

Sajnos a török kor végére elpusztult a Szent Erzsébet tiszteletére emelt templom, azonban a helye azonosítható: a Faludi utca keresztülhalad az egykori templomon, helyét kopjafa jelöli. A templom körüli temetőt a Faludi utca csatornázásakor 1990-ben bolygatták meg. A leletek 2-2 ezüstből készült S-végű hajkarika, kalcedon gyöngyből és üveggyöngyből álló gyöngysor, és egy ezüst gyűrűt voltak.150

A következő időszakban hallgatnak a források az itteni templomról és papjairól, csak a 15. század elején kerül elő újra. XXIII. János pápa (1410-1415) idején több zalai plébános megakadályozta a veszprémi káptalant a neki járó tizednegyed beszedésében. A törvény szerint a tized negyed részén a káptalan osztozott az egyházmegye papjaival vagy fele részben vagy 2:1 arányban. Jelen esetben viszont a zalai főesperesség plébánosainak egy része teljes egészében lefoglalta a tized negyedét. Emiatt per keletkezett a káptalan és a plébánosok között, akik állították, hogy a beszedett tized negyede őket illeti meg.151

A per során keletkezett oklevelekben és tanúkihallgatási jegyzőkönyvekben összesen 86 falu plébánosa szerepel, a hatalmaskodó plébánosok több éven keresztül említésre kerülnek, így fgyelemmel lehet kísérni az esetleges plébános cseréket is.152 1421-ben több alkalommal Szilveszter faludi plébánost is kihallgatták a per bírái, hogy mit tud elmondani a per tárgyával kapcsolatban.153

Valamikor 1441 és 1448 között, a magyarországi belháború során a lövöldi pálos perjel tapolcai zsoldosai kifosztották Falud birtok plébániaegyházát, a károk mértékéről azonban nem maradtak fenn információk.154 1487-ben név nélkül említették Falud plébánosát. Ekkor Mileji Tamás veszprémi vikárius az apátoknak, prépostoknak, Istvánd, Tomaj, Szántó, Falud és a többi Veszprém egyházmegyei eklézsia plébánosának írt levelet.155

Mohács után, a török korban többé már nem hallunk Falud papjáról. 1550-ben a veszprémi püspök részére készítettek egy egyszerű, csak nevekből álló kimutatást a püspökség egyházairól és plébánosairól. A jegyzék vicariák (esperesi kerület) szerinti bontásban tartalmazta a főesperességek területén lévő egyházas helyeket és azok papjait.156 A jegyzék összesen 124 plébániát sorol fel, amelyek közül 42 helyen már csak plébánia volt, plébános azonban már nem működött ott. A feljegyzés szerint ekkor Faludon a plébánia üresedésben volt, azaz nem volt plébánosa, a falu pedig a szántói esperesi kerülethez tartozott.157

Ez az utolsó alkalom, hogy hallunk Falud templomáról. A következő háborús időkben az elnéptelenedő faluban a templom a is a pusztulás sorsára jutott. A török háborúk után már csak romjai léteztek, amiből felépítették a Gyenesdiáson ma álló Szent Ilona kápolnát.158

Szőlőművelés Faludon és Diáson, feltűnik Gyenes

A faludi és diási hegyen folytatott szőlőművelésről a 16. századot megelőző időszakból csak egyetlen adat maradt fenn, és ez is csupán közvetett információkat tartalmaz. 1498-ban Radai Ferenc, Koppányi Mátyás és Benedek, Laki Mátyás és Hertelendi Tamás panasza szerint Egregy, Lak és Diás nevű birtokaikon a jobbágyaik házában a Gersei Pethő család tagjai hatalmaskodtak. Többek között 40-40 forint értékű két-két hordó bort vittek el.159 Ahonnan bort tudtak elvinni, ott feltehetőleg szőlőt is műveltek, tehát ezt vehetjük az első említésnek.

Egy 15. századi adat szerint a Rezi uradalom Rezi, Tomaj és Falud falvakból hegyvámként 340 aranyforint értékű bort gyűjtött be. Ez a mennyiség nagy kiterjedésű szőlőhegyekre enged következtetni.160 Ennek egy részét pedig eszerint Falud szőlőhegyén termelték.

A következő száz évben újabb adatok nem bukkannak fel, egészen 1582-ig. Ekkor még mindig nem itteni szőlőről szól a forrás, de említést tesz Diásról. Hoppoly János ad zálogba egy szőlőt Vonyarcon Gersei Pethő Kristófnak, amelynek művelésére a diási helység lakói is tanúk.161

Az első, diási hegyről szóló adatunk 1612. március 3-án Faludon kelt. Ekkor a Keszthelyen lakó Ángyán János és neje, Kalmár Kata a diási hegyen lévő szőlőjét 20 forintért eladta örökbe Viasz Tamásnak.162 A szőlő keleti szomszédja már korábban Viasz Tamás kezében volt, így megnövelte birtokát.

A következő adat azonban már olyan formában szól Diásról, hogy joggal feltételezhető belőle a hegyközség jóval korábbi, hosszabb időt felölelő működése. A levelet szép magyar nyelven „Víz János a vonyarci és diási hegynek helységbeli bírója és mind az egész belső és külső helység fejenként” bocsátja ki Faludon, 1613. február 21-én.163 Ebből megtudjuk, hogy a Keszthelyen lakó Varga Miklós a vonyarci hegyen lévő szőlőjéhez új szőlőt telepített, de a földesúrnak Orsich Jánosnak nem adott utána járandóságot. Varga a szőlőt háromszor felkínálta Orsichnak megvételre, helyette azonban Bakács Sándor vette meg 170 forintért. Orsich eltiltotta Vargát az eladástól, Bakácsot pedig a megvételtől. Ennek ellenére létrejött az ügylet a hegyközség előtt, amelyről Varga Miklós és Bakács Sándor áldomást is adott a hegyközségnek. A levelet aláírta és pecséttel látta el Víg János helységbíró, Iván (Juan) keszthelyi vajda, Kis Pál Ambrus, Somogyvári Benedek, míg Diásy Mártonnak csak az aláírása szerepel, mellette pedig még sok név, de csak egy-egy kereszttel, nem lévén írástudók. Ez az adat bizonyíték egy működő, kimunkált és bejáratott eljárásrenddel dolgozó több falu (Falud, Diás, Vonyarc) szőlőhegyét egybefogó hegyközség létezésére.

Egy 1633-ban kelt levél szerint Gersei Pethő Miklós adott el 35 ezüst tallérért és egy karmazsin csizmáért egy szőlőt Diáson. Ez a néhai Dekmár Balázsnak a Diási hegyen lévő Kőhát nevű helyen egy szőlőhegye volt, amit a tartozékaival együtt adtak el. A vevő Dekmár két veje, Szőlősi Bálint és Szabó Pál volt.164 A kikötés szerint a vevők kötelesek voltak minden évben megfizetni a szőlő után a hegyvámot a földesúrnak.

A keszthelyi uradalom 1634-ben készült jobbágyösszeírásában a következőket találjuk „Kesztheli szőlőinknek száma” címmel: Diáson van a Rigó szőlő, Varga Miklós szőlője présházzal, Hosszú szőlő, Parragh szőlő, Orsich zálogos szőlője.165 Tehát a Gersei Pethő uradalomnak öt szőlője is volt Diáson. Megjegyzendő, hogy a keszthelyi jobbágyaik között volt Rigó István és Hosszú Bálint nevezetű is, feltehetőleg ők lehettek a művelői és egyben névadói is a diási szőlőknek.

A 17. század középső harmadában – a talán kicsit nyugodtabbnak nevezhető hadi helyzet hatására is – úgy látszik egyre nagyobb igény mutatkozott a szőlőművelésre. Ekkor már nem elégedtek meg azzal, hogy a régebben művelt és az idők folyamán parlagon hagyott szőlőket újra művelésbe vonják, hanem újakat is telepítettek. Ezeket erdőirtással alakították ki a keszthelyi vár zsoldosai, és kezdtek rajta szőlőt telepíteni és művelni. Ennek nyomán 1635-1636-ban a Gersei Pethő és a Bakács család a keszthelyi jobbágyaiknak adtak el Diáson örök áron olyan szőlőket, amelyeket maguk irtottak és telepítettek. Egyben a földesurak felmentették őket a szőlők után minden szokásos teher alól, így a kilenced és a hegyvám alól is.166 1636-ban vitézlő Bagoly Menyhért a diási Pete-hegy nevű szőlőhegyet mentette fel minden adózástól, kivéve az egyházi tizedet. Ezt a hegyet a keszthelyi katonák, Rudi Ferenc, Róka Mihály és Cse (?) János tisztították ki az erdőből és a cserjésből.167

1637-ben Pataki Judit és Bagolyi Menyhért özvegye a gyermekei nevében is hozzájárult ahhoz, hogy a Diási hegyen a Katona nyereg nevű helyen lévő szőlőket 60 forintért eladják a keszthelyi katonáknak. Ekkor már említik a Maisay és Vadleány likánál helynevet is.168

Szentgyörgyvölgyi Bakács Sándor a 17. század közepén több ügyeletet is lebonyolított a szőlőheggyel kapcsolatban. 1648-ban a Diás szőlőhegyén lévő Bellén nevű szőlőt, amely Bellén Pál keszthelyi katonáé volt, 300 forintért Gersei Pethő Lászlónak adta el.169 1649-ben Sandy Istvánnak a diási hegyen lévő Rigó szőlőért és „bizonios summa pensaért” cserébe adott egy másik szőlőt a keszthelyi határban Koponár nevű helyen.170

Diás- Vonyarc artikulusok. az első írásba foglalt artikulus, a hegyközség megalakulásának jegyzőkönyve

(1653 február 21. Diás és Wynarc hegyek)

1651-ből fennmaradt a diási hegylajstrom.171 Ebben olvashatjuk Majsai, másképpen Kelemen Mihály, Tóth Mihály, Róka, másként Kis Mihály bíró, Holládi Ferenc, Kis Pap Ferenc, Pap Györgyné, Pap Ferenc, Kovács Marcin, Daru Benedek, Szekeres Mihály, Szekeres Péter, Szabó Mátyás, Varga Lőrinc, Ács Balázs, Süveg Gergely, Ladányi Balázs fa Miklós, Ladányi János fa Ferenc, Cse András, Szabó János, Bakó János faludi lakos, Bakó János, Víz Mihály, Víz János, Nyers János, Pápai János, Varga András, Istvándi Jánosné, Kis Jancsi (így), Vezsitei (?) Mihály, Pál Tamás, Pőcze Miklós, Dávid kovácsné, Kelemen Mihály, Radi Imre fai Ferenc és Geczi, Lőrinc Péter, Tolnai György, Tarrossi Ferenc fa János, Janai Mátyás, Páhi Jánosné, Kapus Jakab, Asbótt János, Böne György, Böne András, Böne istván, Szekeres Péter, Szekeres Mihály, Molnár Tamásné, Sárkány János úr, Mészáros István, Keve János, Jankó Márton szőlőművelők és tulajdonosok nevét. A szőlők szabad, kilencedes és tizedes jogállásúak voltak, közülük egyesek pincével is rendelkeztek. A lajstromban olvashatjuk a szőlők helyeként a Vadleány likánál, Bikádi és Lengyel szőlő helyneveket. Több szőlőről azt írják, hogy építés alatti, tehát gazdái frissen telepítették.

1652. május 14-én kelt egy jegyzőkönyv, amelyben a faludon lakó Bosok János a diási nemes szőlőhegy bírája, Szántó János diás helységbeli esküdt, valamint Kűmies Jakab és Gergely, Kun Péter Keszthelyen lakó diási gondviselő, Víz Mihály, Chene Gergely, Pap Ferenc, Víz János faludi lakosok és társaik kimentek „az nemes diasi prediumban levő szőlőhegybe”.172 A nevezettek Agha András – akinek Diáson kúriája is volt – kérésére felbecsülték Bellén Imre régi, elpusztult kőpincéjét, mégpedig 4 forintra. Agha András ezért a pénzért ajánlotta fel megvételre a pincét bármely vevőnek, közöttük Bellén Imrének. Ezt ő meg is vette, amiről kibocsátották a nyilatkozatot.

A 17. század közepén, 1653. február 21-én került sor a hegyközség hivatalos megalakulására, írásba foglalták az addig hagyományként tisztelt és be is tartott szabályokat. Az alakuló ülésen a szőlősgazdák, a földesurak és a vármegye alszolgabírája jelenlétében 13 esküdtet választottak a Diási és Vonyarci Hegyközség vezetésébe. A megjelentek Agha András diási és vonyarci földesúr, Orsich István vonyarci földesúr, Kertész Bálint, Gersei Pethő László ispánja, Szárdi István, Bakács Sándorné, Rumi Kata gondviselője, Kun Péter, Agha András vonyarci és diási gondviselője, Bolla Benedek, Kapronczay János, Bósok János, Bakó János, Papp Balázs, Papp Mátyás, Víz Mihály polgárok; Hollady Ferenc, Salia Gergely, Keve János, Lovász István, András Gergely, Adorján Balázs, Tőnye András, Varga András keszthelyi városi polgárok, Cibere János, taszári Szabó Péter, Horváth János, Pápai János, Horváth György, Szabó Mihály, Barbély János, óh Szabó Péter, Rády Miklós, Lakatgyártó János, Víz Benedek, Szűcs Péter, Kasár Mihály, Cseh András, Szabó Máté, Bellen János, Bellen Imre, Szabó János, Kasár György, Lippay Péter, szentgyörgyi Szűcs Gergely, Annyán Gergely, Bende György, Papp Benedek, Patai Tamás, Varga Mihály, Somogyi Gergely, Molnár másként Németh János keszthelyi lakósok és többen diási és vonyarci földön szőlő örökséggel bíró helybeliek. „Választottunk Faludon Bosok Jánost főbírónak ez két hegyeken, és meg is esküdtettük azon faludi Papp Balázst, Papp Mátyást, Bakó Jánost és Viz Mihályt polgárokat esküdteknek, és meg is esküdtettük. Keszthelrül is nyolcat választottunk. Az sereg közzül Holladi Ferencet, Salya Gergelyt, Keve Jánost, Lovász Istvánt esküdteknek, és meg is esküdtek. Item azon Keszhtelrül az városi rendrül, Adorján Balázst meg esküdt, András Gergelyt, Varga Andrást és Tome Andrást esküdteknek, hogy ez tizenhárom esküdt bírák törvényesen igazgassák az helséget.” A megjelentek egy 47 bekezdésből álló hegyközségi törvényt alkottak, amely alapján a diási és vonyarci szőlőhegyek hegyközsége működhetett későbbiekben.

1658. augusztus 4-i keltezéssel egy magyar nyelvű, megrázó tartalmú szerződés maradt ránk. Ebben Pintér Erzsébet, Őszi Vince özvegye, a néhai Orsich István édesanyja vallja, hogy „szegény nyomorult állapotban levén úgy annyira, hogy csak koldusbotra nem jutottam és darab kenyeret sem ehettem különben, ha más emberséges emberek nem nyugtattak avagy nem tápláltak Istenért, és ilyen nagy ínségem miatt kényszeríttettem”, a vonyarci hegyvámos szőlőjét 10 magyar forintért eladta Ákosházi Sárkány Jánosnak.173 A diási heggyel szomszédos hegyvámos szőlőket többek között Ákosházi Sárkány János, Sallya Gergely valamint a faludon lakó Pap Balázs és Pap Mátyásné özvegyasszony használta ekkor.

A 17. század végéig terjedő időszakból még néhány összeírás és birtokos váltást rögzítő írás maradt fenn. 1668-ban Gersei Pethő László a részeit Diás pusztán, Pethe Csaritban és Bucsán Lánczi Istvánnak, Bagoly Tamásnak, Nyeregjártóházai Gáspárnak adta el 300 tallérért.174 1674-ben Bakács Sándor vett a faludi Devey nevű hegyen 20 tallérért egy nemes szőlőt Babócsay Ferenctől, amelyet azonnal tovább is adott ugyanazon 20 tallérért a Keszthelyen lakó vitézlő hadnagynak, Horváth Péternek örök áron. A szőlő után nemesi szabadságjogokat biztosított és garantált a vevőnek, olyanokat, amilyenek a szőlőt korábban is megillették. A szőlőbirtok szomszédai Csiszár Pál és Czakó Mészáros István voltak.175

1677-ben Keszthely összeírásában szerepelt, hogy a diási hegyen volt része Esterházy úrnak is.176 1678-ban Tököly Mária, Pethő László özvegye perelte Pethő Gergelyt és Ádámot többek között Diás hegyéért.177 1686-ban a Keszthelyi birtoknak 3 szőlője volt a Promonthorio Diosd nevű hegyen.178

1696. június 5-én Falud határában Tóthi Lengyel János a Gyenis nevű szőlőhegyen Marton István vajdának szabad használatra adott át egy szőlőt. 179 A Varga János szőlőjének szomszédságában található szőlő eredetileg Ladányi Szabó Istváné volt. Lengyel János a korábbiakkal ellentétben nem szabadította föl a jobbágyság és a terhek alól a vajdát. Ez Gyenes helynév első említése. Nem sokkal később újra említik: 1701-ben Víz Benedek eladja a Gyenes szőlőhegyén lévő 2 hold szántóját Marton István vajdának 12 és fél forintért. A szántót az erdőből irtotta ki.180 Néhány évvel később más néven is nevezik a hegyet, 1702-ben ugyanis Bakács Lukács a Falud puszta határában lévő Eb hegyen, másként Gyenes hegyen ad Marton István vajdának egy szőlőt, amelyet Víz Benedektől vett.181

Lábjegyzetek:

1. Bakai Kornél-Kalicz Nándor-Sági Károly: Magyarország Régészeti Topográfája: 1. kötet.Veszprém megye. A keszthelyi és tapolcai járás. Budapest, 1966. (továbbiakban: MRT. 1.) 55-56. p.
2. Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis. A veszprémi püspökség római oklevéltára. Közrebocsájtja: Római Magyar Történeti Intézet. 1-4. kötet. Budapest, 1896-1908. (továbbiakban: Mon. Vespr.) 2. köt. 67. p.
3. Lásd a régészeti fejezetben a 44. oldalt, és a 7. tabló 7-10. képeit.
4. Magyar Országos Levéltár. (továbbiakban: MOL) Diplomatikai Levéltára. (továbbiakban: Dl.) 66623. szám. (A levéltár anyagának CD-ROM változata: A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa. (DL-DF. 4.2.) Szerkesztette: Rácz György. Budapest, 2003. Arcanum Adatbázis Kft.)
5. 1455: Dyas, MOL Dl. 58123. 1498: Dyas, MOL Dl. 93672. 1538: Dyas, Zala Megyei Levéltár (továbbiakban: ZML) XII. 1. Zalavári Konvent Hiteleshelyi Levéltára. (továbbiakban: Zalavári h.h. lt.) No. 1572. 1613: Egy levélben egyszerre Dyas és Dias is előfordul. MOL P. 316. A Zalabéri Horváth család levéltára. (továbbiakban: Zalabéri Horváth cs. lt.) 1. csomó. 1613. év., 1648: Dias: MOL P. 235. A Gersei Pethő család levéltára a Festetich család Hercegi ágának Levéltár anyagában. (továbbiakban: Gersei Pethő cs. lt.) 2. csomó. No. 376.
6. Czuczor Gergely–Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. Pest. 1862. Diás.
7. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. 1-2. kötet. Budapest, 1988. 1. köt. 251. p. Gyenesdiás. a.
8. Égető Melinda: Vagyon szép szőlőhegyük… Történeti-néprajzi elemzések közép- és nyugat-dunántúli magyar nyelvű hegytörvények körében 1629-1846. Budapest, 2004. Documentatio Ethnographia 21. 64. p.
9. Kiss Lajos i.m. 1. köt. 234. p.
10. Holub József: Zala vármegye története a középkorban. 2. kötet. Pécs, 1933. ZML kézirattára.
11. Mon.Vespr. 2. köt. 67. p.
12. Sági Károly: A Balaton vízállástendenciái 1863-ig a történeti és kartográfai adatok tükrében. In: Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (1968) 445. p.
13. U.o. 446. p.
14. U.o. és Dr. Bendefy László-Dr. V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai. Budapest, 1969. 62-80. p.
15. MOL Dl. 66623.
16. Anjoukori okmánytár. Szerk.: Nagy Imre, Tasnádi Nagy Gyula 1-7. Budapest, 1878-1920. (továbbiakban: AO) 1. köt. 261. és 2. köt. 800. p.
17. Holub József szerint az oklevél a Nemzeti Múzeum levéltárában volt, azonban a mai, Országos Levéltárban lévő anyagban nem sikerült megtalálni.
18. MOL Dl. 58123.
19. MOL Dl. 93581.
20. MOL Dl. 93672.
21. ZML Zalavári h.h. lt. No. 3888. és Veszprém Megyei Levéltár (továbbiakban: VeML) XII. 1. A Veszprémi Káptalan Hiteleshelyi levéltára. Jegyzőkönyvek. (továbbiakban: Veszprémi káptalan h.h. lt.) 1505/262.
22. MOL Dl. 104299.: 1517. Nagygyűrűs és MOL Df. 254031.: 1514. Véged.
23. MOL Dl. 103082.
24. MOL Dl. 103083.
25. MOL Dl. 103093.
26. A Pannonhalmi Szent-Benedek-Rend története. (Szerk.: Erdélyi László és Sörös Pongrác.) 10. kötet. A Tihanyi Apátság története. I. A Tihanyi Apátság története. Első korszak. Az apátság önállósága. 1055-1701. Írta Erdélyi László dr. Budapest, 1908. (továbbiakban: PRT. 10.) 45. p.
27. PRT. 10. köt. 284-285. p. és 550, 556. p.
28. Zala vármegye története. Oklevéltár. Szerk.: Nagy Imre, Nagy Gyula és Véghely Dezső. 1-2. kötet. Budapest, 1886-1890. (továbbiakban: ZO) 2. köt. 340. p.
29. Holub József: Zala megye története a középkorban. Pécs, 1929. 85. p.
30. Szatlóczky Gábor: A rezi vár históriája. Rezi, 2000. 12. p.
31. ZO 2. köt. 300-306. p.
32. MOL Dl. 92575., vö. (Bilkei Irén magyar fordításában) Zala megye történelmi olvasókönyve. Szerk.: Molnár András. Zalaegerszeg, 1996. 39. p.
33. MOL Dl. 92718.
34. MOL Dl. 92724.
35. MOL Dl. 102971.
36. MOL Dl. 102971.
37. ZO 2. köt. 502-503. p.
38. MOL Dl. 17628.
39. MOL Dl. 94045.
40. Páli Lajos: A Hegyközség története Gyenesdiáson. 350 éves a diási hegyközség 1653-2003. Gyenesdiás, 2004. 59. p.
41. MOL Dl. 93767.
42. MOL Dl. 23049.
43. Szatlóczki Gábor részletesen feldolgozta a család történetét a Rezi és Tátika váráról szóló munkáiban, de szót ejtett erről Feiszt György is. (Szatlóczky Gábor i.m., Szatlóczky Gábor: A tátika vár históriája. A Gersei Pethő család és tátikai váruradalmuk története. Zalaszántó, 2002., Feiszt György: Fejezetek a Gersei Pethő család történetéből. In: Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból. 1986. Zalai Gyűjtemény 25. Zalaegerszeg, 1986. 77-91. p.)
44. ZO 2. köt. 340. p. és Bándi Zsuzsanna: Körmend a középkorban. Körmend, 1987. Függelék. 110. p. Lehetséges, hogy rossz eredeti olvasatban közlik az oklevelet, miután Faludon századokon át a Víz nevezetű család élt.
45. MOL Dl. 92772.
46. MOL Dl. 94032.
47. MOL Dl. 93315.
48. MOL Dl. 93423.
49. MOL Dl. 93422.
50. MOL Dl. 93607.
51. MOL Dl. 93756.
52. ZML Zalavári h.h. lt. fasc. 24. No. 1279.
53. ZML Zalavári h.h. lt. fasc. 24. No. 1279.
54. ZML Zalavári h.h. lt. fasc. 24. No. 1279. és No. 1572.
55. ZML Zalavári h.h. lt. fasc. 24. No. 1279. és No. 1572.
56. Kiss Lajos i.m. 251. p. Gyenesdiás.
57. ZML Zalavári h.h. lt. Prot. B. 164.
58. MOL P. 57. A Bezerédi család kámi levéltára. (továbbiakban: Bezerédi cs. lt.) 1. csomó. B. IX. No.6., másodpéldánya Pannonhalmi Főapátság levéltára. Chernel család levéltára. 1. csomó.
59. Vas Megyei Levéltár (továbbiakban: VaML) XII. 1.a. Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan Hiteleshelyi Levéltára. (továbbiakban: Vasvári káptalan h.h. lt.) Jegyzőkönyvek XXVIII. 257/182.
60. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek VIII. 440/91.
61. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek X. 221/192.
62. MOL P. 1927. A Bezerédi cs. ménfő levéltára. Rokon és idegen családok. 4. csomó. 36. tétel.
63. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Litterae Statuttoria. Sitkey cs.
64. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek. XV. 136/104.
65. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek. 443/33.
66. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek XXV. 15/71.
67. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek. 6/9.
68. ZML Zalavári h.h. lt. Protocollum A. 228.
69. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek XXII. 135/165.
70. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek 310/386.
71. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Litterae Instrumente fasc.80. No.47.
72. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek. XXVIII. 267/199.
73. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek. 338/103.
74. Közölve Páli Lajos i.m. 19-20. p. Eredetije Gersei Pethő cs. lt. 3. csomó. No.627.
75. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek XXIX. 385/145., XXIX. 359/147., XXIX. 357/145., XXX. 6/9., XXX. 29/44.
76. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek. 148/60.
77. Gersei Pethő cs. lt. Zala megyei iratok lajtroma. 31. kötet. Fasc.D.1.10.376.
78. MOL A. Magyar Kancelláriai Levéltár 57. Királyi könyvek (továbbiakban: Királyi könyvek.) 11. kötet 496-499. p. és MOL E. 227. Magyar Kamara Archívuma. (továbbiakban: Kamarai levéltár) Libri donationum 8. kötet 712. p.
79. Gersei Pethő cs. lt. 2. csomó. No.445.
80. MOL P. 108. Esterházy család hercegi ágának levéltára (továbbiakban: Esterházy cs. hg. ág lt.) Repositorium 37. D. 98.
81. Gersei Pethő cs. lt. 3. csomó. No.554.a.
82. Királyi könyvek 16. kötet. 675-680. p. és Kamarai levéltár Libri donationum 12. kötet. 250. p.
83. Gersei Pethő cs. lt. 2. csomó. No..467.
84. MOL E. Magyar Kamara Archívuma. Conscriptiones portarum. (továbbiakban: Dic. Zala.) 1531. LII. kötet.11-43. p.
85. Dic. Zala. LII. kötet. 64-84. p.
86. Gersei Pethő cs. lt. 2. csomó. No.468.
87. Gersei Pethő cs. lt. Zala megyei iratok lajtroma. 31. kötet. Fasc.C.1.1.244. és VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek I. 18/30.
88. Gersei Pethő cs. lt. Zala megyei iratok lajtroma. 31. kötet. Fasc.C.1.1.246.
89. Gersei Pethő cs. lt. Zala megyei iratok lajtroma. 31. kötet. Fasc.C.1.1.245.
90. ZML Zalavári h.h. lt. fasc. 24. No.1377.
91. Gersei Pethő cs. lt. Zala megyei iratok lajtroma. 31. kötet. Fasc.C.1.1.244.
92. Gersei Pethő cs. lt. 3. csomó. No.535.
93. Gersei Pethő cs. lt. 3. csomó. No.540.
94. Gersei Pethő cs. lt. 3. csomó. No.554.
95. Gersei Pethő cs. lt. Zala megyei iratok lajtroma. 31. kötet. Fasc.C.1.1.252.
96. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek XI. 170/144. és Gersei Pethő cs. lt. Zala megyei iratok lajtroma. 31. kötet. Fasc.C.1.1.252.
97. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek XII. 161/108. és Gersei Pethő cs. lt. Zala megyei iratok lajtroma. 31. kötet. Fasc.C.1.1.244.
98. Gersei Pethő cs. lt. Zala megyei iratok lajtroma. 31. kötet. Fasc.C.1.1.297.
99. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek XXII. 249/316. és Gersei Pethő cs. lt. Zala megyei iratok lajtroma. 31. kötet. Fasc.C.1.1.252.
100. Gersei Pethő cs. lt. Zala megyei iratok lajtroma. 31. kötet. Fasc.C.1.10.318.
101. MOL P. 650. A Tallián család levéltára. (továbbiakban: Tallián cs. lt.) 1. csomó.
102. Gersei Pethő cs. lt. 3. csomó. No.594. és No.595.
103. Közölve: Páli Lajos i.m. 14. p. eredetije: Tallián cs. lt. 3. csomó.
104. Tallián cs. lt. 4. csomó.
105. Gersei Pethő cs. lt. 2. csomó. No.367.
106. Közölve Páli Lajos i.m. 14. p. eredetije Gersei Pethő cs. lt. 2. csomó. No.366.a.
107. Gersei Pethő cs. lt. Zala megyei iratok lajtroma. 31. kötet. Fasc.D.1.10.367.
108. Gersei Pethő cs. lt. 2. csomó. No.366.f.
109. Gersei Pethő cs. lt. 2. csomó. No.368.
110. Eszes László: Keszthely mezőváros és végvár. Adalékok a település történetéhez. Budapest, 1984. 268., 289. p.
111. Gersei Pethő cs. lt. 15. csomó.
112. Gersei Pethő cs. lt. 2. csomó. No.423.
113. Gersei Pethő cs. lt. 2. csomó. No.430.
114. Gersei Pethő cs. lt. 3. csomó No.480.
115. Tallián cs. lt. 3. csomó.
116. Esterházy cs. hg. ág lt. Repositorium 37. D. 98.
117. Tallián cs. lt. 3. csomó.
118. MOL E. 156. Magyar Kamara levéltára. Urbaria et Conscriptiones. (továbbiakban: MOL U et C.) 27/24.
119. Gersei Pethő cs. lt. 3. csomó. No.554.a.
120. Gersei Pethő cs. lt. 3. csomó. No.566.
121. Gersei Pethő cs. lt. 3. csomó. No.653.
122. Gersei Pethő cs. lt. 2. csomó. No.464. és No.467.
123. Bariska István: Kőszeg ostromának emlékezete. Budapest, 1982. 175. p. Lásd még: Tury József - Kiss Gábor: Török hadak Magyarországon 1526-1566. Budapest, 1984.
124. Veress D. Csaba: Várak a Balaton körül. Budapest, 1996. 63. p.
125. Gersei Pethő cs. lt. 2. csomó. No.472.
126. Végh Ferenc: A keszthelyi végvár építéstörténete. (XVI-XVII. század) Pécs, 2002. 12-13. p. Itt köszönöm meg Végh Ferenc úrnak a tanulmány elkészítéséhez nyújtott segítségét.
127. Veress D. Csaba i.m. 73. p.
128. Veress D. Csaba i.m. 73. p.
129. Veress D. Csaba i.m. 57. és 62. p.
130. Veress D. Csaba i.m. 78. p.
131. Dic. Zala.
132. Magyarország történeti kronológiája. Főszerk: Benda Kálmán. 1-2. kötet. Budapest, 1983-1982. 2. köt. 203. p.
133. Vass Előd: Források a székesfehérvári szandzsák történetéhez 1543-1688. In: Fejér Megyei Történeti évkönyv. 19. (1989). 69-177. p.
134. Dic. Zala.
135. Veress D. Csaba i.m. 89. p.
136. Eszes L. (ui)
137. Veress D. Csaba i.m. 131. p.
138. Veress D. Csaba i.m. 146. p.
139. V. Molnár László: Kanizsa vára. Budapest, 1987. 80. p.
140. Veress D. Csaba i.m. 147. p.
141. Veress D. Csaba i.m. 149. p.
142. Veress D. Csaba i.m. 161. p.
143. Veress D. Csaba i.m. 165. p.
144. Ruzsa Károly: Merre vezetett a „Katonák útja”? – A „Katonák útja” Vasvár és Veszprém közötti vonalvezetésének problémaköre. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2002/1. 48-57. p. és Veress D. Csaba i.m. 181. p.
145. Veress D. Csaba i.m. 186. p.
146. Veress D. Csaba i.m. 186. p.
147. Végh Ferenc 2007: Birodalmak határán a Balaton-partján. Keszthely végváros a 16-17. században. Historiaantik Könyvesház Kiadó, Budapest.
148. Mon.Vespr. 2. köt. 67. p.
149. Walter Ilona: Árpád-kori téglatemplomok Nyugat-Dunántúlon. Budapest, 2004. 86-111. p.
150. Lásd jelen kötet 44. oldalon 7. kép
151. Holub József i.m. 396-399. p. és Takács J. Ince: Zalatárnok község és plébánia története. Zalatárnok, 1997. 44-46. p.
152. Ruzsa Károly: Zalavég története. Zalai kismonográfák 1. Zalaegerszeg, 1994. 147. p.
153. 1421. Silvestri de Falud Mon. Vespr. 4. köt. 395. p., Silvestrum de Falud Mon. Vespr. 4. köt. 410. p., Silvestro de Falud Mon. Vespr. 4. köt. 413. p.
154. MOL Dl. 94032.
155. MOL Dl. 93583.
156. Egyháztörténeti emlékek a magyarországi hitújítás korából. 1-5. kötet. Szerkesztik: Bunyitai Vincze–Rapaics Rajmund–Karácsonyi János. Budapest, 1902-1912. (továbbiakban: ETE.) 5. köt. 454-464. p.
157. ETE. 5. köt. 456. p.
158. MRT. 1. köt. 56. p.
159. MOL Dl. 93672.
160. Keszthely 2000. i.m. 78. p.
161. Közölve Páli Lajos i.m. 18-19. p. eredetije Tallián cs. lt. 1. csomó. 1582.
162. Zalabéri Horváth cs. lt. 1. csomó. 1612.
163. Zalabéri Horváth cs. lt. 1. csomó. 1613.
164. Közölve Páli Lajos i.m. 19-20. p. Eredetije Gersei Pethő cs. lt. Fasc.D.1.10.356. 3. csomó. No.627.
165. Tallián cs. lt. 2. csomó.
166. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek XXIX. 385/145., XXIX. 359/147., XXIX. 357/145., XXX. 6/9.
167. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek XXX. 29/44.
168. VaML Vasvári káptalan h.h. lt. Jegyzőkönyvek. 148/60.
169. Közölve: Páli Lajos i.m. 20. p. eredetije: Gersei Pethő cs. lt. Zala megyei iratok lajtroma. 31. kötet. Fasc.D.1.10.376.
170. Gersei Pethő cs. lt. 2. csomó. No.383.
171. Közölve Páli Lajos i.m. 21-22. p.
172. Közölve Páli Lajos i.m. 23. p.
173. Gersei Pethő cs. lt. 2. csomó. No.419.
174. Gersei Pethő cs. lt. 2. csomó. No.445.
175. Gersei Pethő cs. lt. 3. csomó. No.513.
176. Esterházy cs. hg. ág lt. Repositorium 37. D. 98.
177. Gersei Pethő cs. lt. 3. csomó. No.554.a.
178. MOL U et C. 27/24.
179. Gersei Pethő cs. lt. 3. csomó. No.653.
180. Tallián cs. lt. 5. csomó.
181. Tallián cs. lt. 5. csomó.