III. A FALU TÖRTÉNETE

1. AZ ÁRPÁD-HÁZI KIRÁLYOKTÓL ESTERHÁZY MIKLÓS NÁDORIG (1244—1627)

A falu történetére kétségtelenül nagy hatással voltak az országos viszonyok. Nem lehetetlen, hogy keletkezését a XIII. század vallásos felbuzdulásának köszönheti. Egymás után épültek akkor a kisebb-nagyobb kolostorok, különösen csendes, magános erdők szélén. A főúri családok valósággal versenyeztek az ilyenek felépítésével és benépesítésével. Talán ez a buzgóság adja magyarázatát, hogyan került ide a XVIII. század végén még romokban látható kéttornyú templom.

A birtok tulajdonosairól is azt mondhatjuk, hogy a történelem fordulatai szerint változtak. Vannak köztük közismertek és kevésbé ismertek. A legrégibb birtokos család a Hidegkúti, később Hidegkúti Farkas család, minden valószínűség szerint jövevény — advena — volt. Később több ága volt itt birtokos, így Hidegkúton kívül Csatáron és Vámoson. Az Ányos család már Nagy Lajos korában élő köznemes családok közé tartozott. Köznemesek voltak akkor azok, akiknek birtokában 4—10 helység volt, de vár nem tartozott hozzá. Egyébként az Ányosok a szomszédos Fajsz és Vámos birtokosai voltak. Az itt birtokos Gersei Pető család különösen Zsigmond király korában indult gyors emelkedésnek. Egy másik birtokos család volt itt a devecseri Csóron család, mely szédületes emelkedését egyházi dominusának, Zalaházi Tamás veszprémi püspöknek köszönhette, akinek familiárisa volt. Csóron András 1530-ban elfoglalta és a János-pártiak ellen megvédte Veszprém várát. Ekkor lesz sümegi várnagyból veszprémi várnagy, s mint ilyen a püspöki jószágok robotmunkájával építteti ki egyszerű devecseri kúriáját valóságos várrá. Ő maga mint főrend hal meg, fia királyi udvarból idegen nemes hölgyet vesz el. A család rokonságba kerül a Batthyányiakkal, de a birtok két generáció után a Nádasdyak kezére kerül.8

Az is bizonyos, hogy e családok nagy része amilyen gyorsan feltűnt, éppen olyan gyorsan le is tűnt a történelem színpadáról. A legtöbb történelmi név ma már csak mint emlék él. A hosszú, végeláthatatlan harcokban elpusztultak. Innen magyarázható meg az a gyakori változás, amit falunk történetében is figyelemmel kísérhetünk.

Hidegkút falu, amint az Árpád-házi királyok korából származó okmányok igazolják, már a XIII. században fennállott. De vannak olyan feljegyzéséi is, amelyek már a történelem előtti korban is lakott területnek feltételezik. A mai kis falu helyén már laktak emberek az őskorban is, akiknek bizonyos fokú kultúrájuk is volt. Ugyanis a Veszprém vármegyei múzeumban fekvő 3831/1903. sz. alispáni köriratban ezt olvassuk Kishidegkútról: A község északi szakától északra vagy 300 lépésnyire fekvő forrásterület nyugati lejtőjében, a vázsonyi út mentén gazdag kőkori telep, sok cseréppel és kvarcszilánkkal (kőbalta, töredék). Mellette, észak és kelet felől római cserépdarabkák. A forrás körül sáncolások építkezési nyomokkal és egy elkerített régi temetővel. Kora nincs megállapítva. Ezen terület és a Nagyhidegkút közé eső lejtőben is igen sok újabb keletű cserépmaradvány van.9 A Nagyhidegkútra vonatkozó kérdőpontokban nincs érdemleges feljegyzés.

A legrégibb írott adat 1244-ből való, amelyben Hench, Hydegkut-i Kompured és Wrs-i Mátyás arbiterek a fehérvári keresztes konvent a Peeth vizén levő malma ügyében a veszprémi káptalan javára döntenek.10 1304. január 7-én kelt okirat szerint bizonyos Stephanus de genere Raad több földbirtokot kap, s ezeket pontosan körül is írják. Ebben a körülírásban találunk Hidegkútra vonatkozó adatot is: iuxta viam, per quam itur de Hydegkut in Vesprimium, vagyis azon út mellett is van földbirtoka, mely Hidegkútról Veszprémbe vezet.11

Bőségesen találunk adatokat a XIII. és XIV., sőt a későbbi századokból is a tihanyi apátság történetével kapcsolatban. Így az apátság rétajándékait bizonyos fizetési feltételekkel kiadja a vidék lakóinak, akik között négy hidegkúti is szerepel. Az apátsági birtok határleírásánál azt olvassuk, hogy egy másik völgyhöz és az Evetes erdőhöz, Hidegkút falu határjeléig érkeztek.

1370-, 1375- és 1395-ben, amikor az apátság birtokát fölmérték és a kéki szőlőt is visszakapták, ismételten történik hivatkozás az Evetes szélén álló határjelre. 1385. október 26-án Miklós szepesi prépost és nőtestvérei: Erzsébet, Hidegkúti Farkas neje és Borbála, Ajkai Pál fia, Péternek hitvese, több helyen szétszórt birtokukat Arácson óhajtják egyesíteni. Az arácsi birtok rendezését kérték Farkasfia Berezik, bizonyosan az említett Hidegkúti Farkas fia — és Miklós fia László, mindketten arácsi nemesek. De az 1388. január 28-án kelt okmány szerint a szepesi prépost és nőtestvérei, Hidegkúti Farkasné és Ajkai Péterné beiktatásának a veszprémi káptalan megbízottja ellentmond. 1401-ben a Hidegkúti család végleg megkapja a királytól a falut.12

Így tehát a XV. század folyamán Hidegkút mint possessio egészben vagy részben a Hidegkútiaké volt. S így volt ez még a XVI. század első felében is.

Az is meglehet, hogy már akkor több részből állott a Hidegkúti-birtok, mert 1453. december 13-án kelt oklevélben egy „Paulus seu Nicolaus Kakas de Hidegkwth"-ról olvasunk, aki mint tanú szerepel.13

1473-ból származik a pozsonyi káptalannál kelt okirat, mely szerint Mátyás király Pápa, Ugod, Devecser és Gesztes várakat minden tartozékukkal együtt Enyingi Török Ambrus és neje Chorsu Katalinnak és elsősorban fiági leszármazottaiknak, ha pedig ezek kihalnának, akkor a nőági leszármazottaknak adományozza. Ez az adományozás bizonyosan a későbbi Alsó-vagy Nagyhidegkútra vonatkozott, mivel még 1476. május 25-ről is van adatunk a Hidegkúti család birtokosságáról.14 Ugron László tihanyi apát 1476-ban Hidegkúti Farkas Pálnak és Antal, Kálmán nevű fiainak hűséges szolgálataikért a szőlősi hegyben, Bodogd helyen, két szőlőt adott úgy, hogy évenként a szokásos hegyvámot: 6 köböl bort (= 18 pint = 36 itce), ugyanannyi zabot, egy kappant és két jó kulcsos kalácskenyeret (circulos panis bone) megadni tartoznak.15

1488-ban Alsóhidegkúton Ányos János és Mihály voltak a földesurak. Ez a család volt a szomszédos Fajsz akkori birtokosa. Felsőhidegkút minden valószínűség szerint akkor is a Hidegkúti család birtokában volt, mert az adólajstrom szerint ezt a birtokot a király Hidegkúti Antalnak adományozta, így találjuk a feljegyzésben, hogy Ányos János és Mihály Alsóhidegkút földesurai, a jobbágyok 6 forint adót fizettek, Felsőhidegkút földesura Hidegkúti Antal, az ő jobbágyai 5 forinttal adóztak.16 1495. február 2-án kelt feljegyzés szerint az arácsi szőlőt, Ányos Ferenc beleegyezésével nemes Hidegkúti Farkas Antal tihanyi várnagy vette meg 10 forintért. De ugyancsak 1495-ben Ányos Ferenc egész birtokát zálogba adja Essegvári Györgynek, nejének Veronikának és fiának. 1496—1497-ben a veszprémi káptalan összeíratja tizedjövedelmeit. A felsorolásban két Hidegkútról történik meg­emlékezés: Hidegkút Farkas és Hidegkút Ányosról.17 1535-ben Ányos Agáta és Mihály, Ferenc gyermekei eladják hidegkúti birtokukat Csóron Andrásnak, aki a birtok átvételéhez I. Ferdinánd király hozzájárulását is kieszközli.18

A rovásadó-összeírásokban évszámok szerint is megtaláljuk, hogy milyen mértékben fizettek az itteni birtokosok adót. 1536-ban Csóron Andrásnak 3 szegényszeren való, 2 adófizető; Farkas Jánosnak két puszta, 2 adófizető; Farkas Benedeknek 2 szegényszeren való portája van itt. Farkas Jánosnak 1 portája hátralékban van az adóval. 1542-ben Csóron Andrásnak 3 szegényszeren való portája, 3 adófizető; Farkas Jánosnak 2 szegényszeren való portája, 2 adófizető. 1543-ban ugyanannyi. 1544-ben Csóronnak 2 szegényszeren való jobbágytelke van, 1545-ben egy portája, de ez sem fizet. 1546-ban hasonló a helyzet. 1557-ben Farkas János birtoka puszta, de 1570-ben már 3 portája adózik. Ekkor Fekete Gábor része puszta. 1576-ban 1,1577-ben 1 és 1/2 portát írtak össze. 1578-ban Hidegkút Palota tartozéka 2 1/2, 1588-ban Devecser tartozéka 3 portával. 1613-ban a Csóron család, 1618—19-ben Nyáry Pál és Balassa Borbála birtoka 1 1/2 portával. 1622-ben a Csóron családé, 1626-ban Nádasdy Lászlóé 1 portával. Nádasdy Kristóf és Balassa István Csóron leányt vett feleségül, tehát csak a beírás és nem a birtokos változik, amikor a Csóron, Nádasdy vagy Balassa birtokaként van feltüntetve. 1635-ben Devecser tartozéka és 1638—39-ben a Csóron család a birtokos, 1 portája fizet adót. 1647-ben több nemesnek van itt 3/4 portája.19

Ugyancsak az adófizetésről vagy munkateljesítésről nyújtanak felvilágosí­tást a „Török kincstári defterek" következő adatai: 1571—72-ben 7 ház után 60 akcse fejadót fizetnek, 1572-ben 4 ember 30 napig dolgozik a fehérvári vár építésénél, 1580-ban 5 ház után fizetnek fejadót.20

1584-ben Csóron János, András fia egész birtokát Balassa Istvánnak engedi át. De már 1608-ban azt olvassuk a feljegyzésekben, hogy Csóron Margit de Devecser Nádasdy Kristóf özvegye, ebben az időben már Kabold báróné, az egész családi örökséget három részre osztja. De ugyancsak ebben az évben van egy másik elzálogosításról is feljegyzésünk: ,Azt az minémő rétet át az Veszprém vármegyében Hidegkúton volt, vetettünk zálogban 20 magyar forinton. Sőt azt is valljuk, hogy eő Kegyelme annak kivülis az mi birodalmunkban valahol kaszálhat, aztis szinte úgy bírhassa, és élhesse, mint saját és pénzen vett örökit. Ittenis, hogy ha valaki eő Kegyelmit az mi tülünk nékie adott rétben háborgatná, tartozunk benne meg oltalmazni." Ezen kitétellel Tekenyei Demeter leányai adják zálogba Gellért János csopaki lakosnak hidegkúti birtokrészüket.

Mivel azonban itt nyoma sincs annak, hogy a Tekenyei család a korábbi birtokosoktól milyen úton jutott a most elzálogosított birtokhoz, azt kell feltételeznünk, hogy már ebben az időben sem tartozott az egész hidegkúti birtoktest egy kézbe. Megerősíti ezt a feltevést egy másik okmány is, mely ugyan néhány évvel későbbről származik, de szintén azt bizonyítja, hogy már a XVI. és XVII. század határán más birtokosok is voltak, nemcsak az említettek: ,Ezen faluban bir Angyal György egy darab földet, mely lehet száz holdni. Mint és hogy mi okkal birják, azt senki nem tudgya.21

2. ESTERHÁZY MIKLÓS NÁDORTÓL AZ ÚJ TELEPESEKIG (1627—1750)

Amint már föntebb említettük, a törökkel folytatott állandó küzdelmek sok ősrégi főúri családot kívántak áldozatul. Helyükbe ugyancsak e küzdelmek révén más családok léptek, s közöttük nem egy igazán megérdemelten emelkedett vagyonban, tekintélyben. Ezek között első helyen áll az Esterházy család, mely a XV. században még a jónevű köznemes családok közé volt sorolható. Értékes szolgálatukat, hazafias magatartásukat azonban a király is elismerte, amikor tagjait tekintélyes állásokba helyezte és nemegyszer várakkal és hatalmas birtokokkal jutalmazta. Hogy erre csakugyan rászolgáltak, mi sem bizonyítja jobban, mint az a vérdicsőséggel megírt csata, amikor 1652-ben Nagyvezekénynél négy Esterházy fiú halt hősi halált.

Az Esterházy dinasztia megalapítója kétségtelenül Miklós volt, aki mint államférfi és mint hadvezér is megállta a helyét, de emellett embertársai iránt melegen érző szíve közismert, a jobbágyságnak pedig igazi védelmezője volt. Az általa kiadott urbáriumok nem nyúzzák a népet, mert határozottan kijelenti, hogy hetenként csak egy napot kell robot címen dolgozniok. A család később is hű maradt a régi hagyományokhoz, így aztán csak emelkedhetett vagyonban és tekintélyben. Később is nádorok, hadvezérek, püspökök, érsekek kerültek ki a családból, sőt Esterházy Pál 1687-ben hercegi rangra emelkedett.

Talán bizonyos fokú boldogság is töltheti el a falu késő unokáit, hogy ilyen családnak a védőszárnyai alá kerültek. Ha hasonlattal szabad élni, azt mondhatjuk, hogy az Esterházyak kezdő kora a régi Hidegkútnak Nibelung korszaka. Erős küzdelmek és végül is elvérzés abban a nagy harcban, melyet akkor az egész magyarság folytatott a törökök ellen.

1627. évről azt találjuk az Esterházy okmánytárban, hogy a fiscus regius, mivel Csóron Jánosnak csak leányai voltak, Pápát, Ugodot, Devecsert és Gesztest minden tartozékával együtt Esterházy Miklós nádornak adományozza. Ez az adományozás már 1626-ban megtörtént.

Ugyancsak 1627-ből való egy urbárium, mely a devecseri várhoz tartozó ingatlanokról számol be. ,Anno 1627. die 12. May: Conscriptio urbary oppidorum, villarum, possessionum, pagorum et praediorum ad arcem Devecser pertinentium. 22

Hidegkútról ezt a kimutatást találjuk:

A Census et Proventus c. fejezetben ezt a feljegyzést találjuk: ,Ezeknek semmi egyéb adójok nincsen, hanem adnak annuatim az Urnak huszonöt akó bort. Az fáját az Ur adgya, de eő magok tartoznak alá vinni, meg tölteni, így föl hozni. Ha pedig borok nem volna, tartoznak pénzen az 25 akó bort meg venni és az urnak annuatim praesentálni. —Jó makkos erdő vagyon itt, melyre mikor az vidékiek apró marhájok reá hajtyák, az Urnák tizeddel tartoznak róla."23

Egészen biztosra vehető, hogy ezen összeírásra azért volt szükség, mivel az egész összetartozó birtok az új tulajdonos kezébe ment át. Gróf Esterházy Miklós azonban sem ezen, sem a többi ez alkalommal neki ajándékozott földön egy pillanatig sem gazdálkodott. Szolgálatai jutalmául kapta a hatalmas földbirtokot, ő azonban ezután is megmaradt az egész országot érdeklő kettős hivatalában, ti. megmaradt nádornak (1625—1645) és pápai várkapitánynak. Mint ilyen fontos állami tisztséget betöltő vezető férfi nem is ért rá gazdálkodni. De szüksége sem volt reá. Nejével, Dersffy Orsolyával, a dúsgazdag Mágocsy Ferenc özvegyével 1611-ben kötött házassága révén már úgyis gazdag ember volt. Így tehát az újonnan ajándékozott birtokok kezelésére sem ideje, sem szüksége nem volt.

Csak így érthető meg, hogy a levéltárban található feljegyzések szerint is ezek a birtokok állandóan más kezén voltak, időről időre elzálogosítottak. Ugyancsak ez lehet a magyarázata annak, hogy kisebb területek, melyek eredetileg bizonyosan a hidegkúti birtoktesthez tartoztak, később elkallódtak, helyesebben, mivel senki sem kereste ezeket, más birtokosok kezén maradtak. A föntebb már említett kitétel, mely szerint: ,Poopulosa possessio Hidegkut, consequenter coloni Hidegkutienses ab anno 1395. manipulati fuerint. . ." semmi sem akadályozta, hogy Hidegkutat már 1627-ben elzálogo­sítsák. Esterházy Miklós nádor még 1627-ben zálogba is adta birtokait, amint az okmányokból világosan kitűnik. Ezek szerint az első, akiknek Esterházy nádor a birtokot átengedi Balassa Borbála, Koháry Péter neje, Czobor Imre, Török János de Telekes és ennek neje Pető Margit de Gerse. 24

Ettől kezdve a birtok ugyan gyakran cserél gazdát vagy bérlőt, de ezek minden változásnál, illetve átengedésnél az Esterházyaktól kérnek és kapnak külön névre szóló beleegyezést. Így már 1630-ban Esterházy Miklós nádor beleegyezését adja, hogy az említett bérlőktől gróf Csáky László válthassa vissza a birtokot, és ő 1632-ben csakugyan át is veszi ezt a birtokrészt.

Amikor gr. Esterházy Károly egri püspök kezdeményezésére 1767 körül megindultak a kutatások és tanúkihallgatások, már Kis- és Nagyhidegkút minden valószínűség szerint nem volt összetartozó birtok.

A már föntebb említett Angyal György még 1629-ben Salamon Ferencnek ad záloglevelet, tehát őt tekinti földesurának, viszont ő már 1633-ban szintén elzálogosítja birtokát és átengedi Palotay Ferencnek és nejének Francsics Katalinnak. 1642-ben aztán átengedi birtokrészét a nagyhidegkúti lakosoknak a következőkkel: ,Én Francsics Kata, néhaj nemzetes és vitézleő Palotay Ferenc ur meg hagyott özvegye, adom értésére az kiknek illik, hogy én az én Kis-Hidegkuti pusztámat Veszprém vármegyében lévőt adtam és engedtem árendában hidegkúti polgároknak pápaj nemes és vitézleő Sándor György uram jobbágyajnak hat foréntban esztendeig, úgy hogy minden marhájok szabados élő földire a pusztának reá járhasson, egyéb minden némü jövedelmet magamnak tartván, e fölött a meg irtt hat forénton följül a mi némü rétecske ott azon határban a falu mellett vagyon, azt minden idén tartoznak meg kaszálni és ide weszprémi majoromba bé takarni. Az árendának pedig napja kezdődik minden esztendőben szent Mártony napján."25

Ha tehát Kishidegkút különálló birtok volt, vagy ami valószínű, több kisebb birtokrészre oszlott, az Esterházyak által keresett terület csak Nagyhi­degkút lehetett. Palotay Ferencné bérbeadási nyilatkozata világosan meg­mondja, hogy a kishidegkúti pusztát, vagyis lakatlan területet adja a hidegkúti polgároknak bérbe, de ezek akkor már Sándor György birtokán éltek.

Nagyhidegkútra vonatkozólag gr. Csáky László még 1636-ban elismeri, hogy ez a birtok Esterházy Miklós nádor tulajdona, ő csak albérletbe adta Lippay Gáspárnak és nejének Joó Rosinának. Ezek viszont már 1638-ban Joó Miklósnak engedik át a bérletet. A nagyhidegkúti határ az 1640-es évek folyamán minden valószínűség szerint ismét gr. Csáky Lászlóra szállt vissza, mert ez hamarosan Sándor Györgynek és Fölső Balázsnak adja azt át. Az átadási okmány így szól: ,Adgyuk értésekre mindeneknek az kiknek illik, hogy mi igen nagy és elmulhatatlan szükségünktül kényszerettettünk az nemes és böcsületes itt lakos személyektül Sándor György és Fölső Balás uraméktul kölcsön kérnünk két ezer magyar forintot, melyet, mivel minékünk effective is letettek aranyul, tallérul. Az okáért mi is tovább való jó akaratunk kivül ebéli emberségekért azon két ezer forintban obligáltuk és per manus adtuk nekik Weszprém vrgyben Füredi, Arácsi és Hidegkuti faluinkat és jószágainkat minden jövedelmével és szokott adójával úgy, hogy esztendeig mostaniul fogvást magunk se válthassuk ki, hanem esztendő mulva valamikor az meg nevezett két ezer forintot in simili moneta et valore letesszük, mindén haladék és difficultás nélkül tartozzanak vissza bocsájtani az specificált jószágokat. Emellett meg nevezett Sándor György és Fölső Balás uramékat a szerént maradékjokat is mi és az mi maradékink tartozzunk minden legitimus impetosok ellen in pacifico dominio azon jószágokban meg oltalmazni, hozzátévén azt is, hogy ha medio tempore itt való Uraságunk változnék, az, ki az specificált jószágokban őket meg nem akarná tartani, az két ezer forint a mi summánkbul defalcáltassék, az mint hogy az is minden zálognak természeti. "26

Ebből viszont az tűnik ki, hogy az eredetileg felvett kétezer arany mint zálog ment át egyik birtokosról a másikra tehertétel gyanánt.

A Sándor Györgynek és Fölső Balázsnak történt albérletbe adás azonban csak 1649-ben nyert befejezést, amikor is Esterházy László és Csáky László ezt az egyezséget kötötték: „Comes Ladislaus Csáky et comes Ladislaus Esterházy iniverunt transactionem sequentem: hogy az minémö Füredi és Hidegkuti jószágot, az Balaton mellett Lapon lakozó Sándor Györgynek és Fölső Balásnak zálogban vetettünk volt 2000 forintban, mely jószágot immár megnevezett gróf uram kezihez is vett, le nem tévén eddig pénzeket. Ez okáért tartozom én azt az két ezer frtot nékik a következendő húsvétra le tenni."27

De megkapja Sándor György még 1648-ban a Salamon Ferenc tulajdonát képező területet is.28

1650. március 16-án Sándor György és Fölső Balázs lefizetik Csáky László grófnak a kétezer forint zálogot, és ezzel elismerik a részére kiállított záloglevél érvényességét. így aztán a hidegkúti birtok legnagyobb része Sándor György kezére jutott. A bérletből most már Fölső Balás kimarad, amint az alábbi összefoglaló sorokból is kitűnik: „Hidegkút quod sub pignus c. Nicolai Esterházy cecidit primitus a. 1627. Barbarae Balassa, Emerico Czobor et Joanni Török, a. 1630. comiti Ladislai Csáky, a. 1636. Caspary Lippay et Rosinae Joó, a. 1638. Nikolao Joó, a. demum 1642. illud c. Csáky Georgio Sándor et Blasio Fölső inpignoravit. Qui duo hi postremi pignus hoc a. 1650. comiti Esterházy remiserunt.'' 29 A visszaadás azonban csak a társas bérletet érintette. Sándor György ugyanis továbbra is megmaradt a bérletben, de nemcsak ő, hanem késői utódai is.

Az 1650-es évektől kezdve már az új, kisebb területen gazdálkodó birtokosok vitatkoznak és tisztázzák egymás közt, hogy mi tartozik az egyik és mi a másik birtokához. 1653-ban Fölső Balázs mint fajszi földbirtokos eljárást indít és kihallgattatja a hidegkútiakat, mivel ezek jogtalanul átléptek a saját határukon. Ugyanez a Fölső Balázs és neje Oroszonyi Zsuzsanna (Kutasiana) ugyancsak 1653-ban egy határsértési ügyben is perlekedik a hidegkútiakkal. 1654-ben özvegy Keglevichné Vizkeleti Éva vizsgáltatja ki, hogyan kerültek a hidegkúti lakosok az ő közvetlen szomszédságába, és figyelmezteti őket a határok pontos betartására.30

1654-ben a gróf Esterházy uradalom összeíratja birtokának telepeseit: Pápai, Ugodi, Devecseri és Gesztesi jószágok új conscriptiója.31 Ebben Hidegkúton a következő neveket találjuk:

Összesen húsz család. Ezek nagyjából azonos nevűek az 1627. május 2-án kelt conscriptióban található lakosokkal, csak a keresztnevek változtak meg, tehát minden bizonyára amazok leszármazottai. Ebből arra lehet következtetni, hogy ebben az időben a lakosság háborgatás nélkül élhetett a faluban. Földesuruknak az Esterházy családot ismerik el.

Nagyobb jelentőségű dolog ebben az időben sem az egyik, sem a másik Hidegkúton nem fordult elő, de azért találunk kisebb jelentőségű feljegyzéseket. 1659-ből van egy munkarend: „Circa praesidiores labores" a címe, amiből arra következtethetünk, hogy a falu még elég népes volt.

A két birtokrész élénk megkülönböztetése mindinkább előtérbe lép. Sándor György és neje Nikos Annától a következő végrendelet maradt meg: ,Anno Domini 1663. Pünkösd havának huszon nyolcadik napján ugyan itt Pápán tettünk és írattunk le ez testamentumunkat egyikért, hogy testamentum nélkül való kimulásunkkal maradékink között veszekedésre való dolgot ne hagyunk és arra okot ne is agyunk, másikért penig hogy azt az üdött, melyen az örökkévalóságra hivattatunk, nem akarjuk ez világi muladóságra fordítani s akkor terhelni magunkat a testamen­tum tétellel. Legyen azért Atyának, Fiunak és Szentlélek Istennek nevében ezen utolsó akaratunk. Eő Fölsége minkét teremtett, meg váltott és megszentelt. Amen. Elsőben u.: Tott Vásonyi jószágot hozzá tartozandó Biliegei, Esegváry, Bándi pusztánkkal együtt, Kis-Hidegkuti praediumot, Kis Szőllősi hegy vámokat, ott lévő négy hold szőlő böcsültetésre való just, Kis Szőlősi hegyen lévő egy hold szőllővel együtt hagyunk Panna leányunktul való unokáinknak, és Kata leányunknak Oroszy Ádámnénak egy aránt, felét meg nevezett unokáinknak, felét Katának, fön hagyván maga gyermekei részérül Szely György vönk urunknak éltéig a jószág jövedelmébül való szabad dispositioját. . ."32 Itt tehát pontosan megjelölik a kishidegkúti praediumot. A végrendelet szerinti megosztásra csak jóval később kerül sor. 1696-ból a következő adatot találjuk: ,Mi Peczovicz Ferenc, néhaj nemzetes vitézleő üdösbik Peczovicz Ferenc uram, néhaj nemzetes Szely Anna aszontul, néhaj tisztelendő Szely György uram, néhaj nemzetes Sándor Anna asszontul, néhaj nemzetes vitézleő öregbik Sándor György uram, néhaj nemzetes Nikos Anna aszontul származott leányatul való fia egy részrül, más részrül pedigh Oroszy Pál és Oroszy Anna, nemzetes vitézleő Oroszy Ádám uram, néhaj nemzetes Sándor Kata asszontul, néhaj följül bőven meg irtt nemzetes vitézleő öregbik Sándor György, ugyan följül denotált néhaj nemzetes Nikos Anna aszontul való leányátul származott maradéki. . ."33 Az unokák férjei, Peczovicz Ferenc és Oroszy Pál tehát együtt haszonélvezik a birtokot.

Közben új birtokosok is szerepelnek, akik vagy béreltek, vagy vettek kisebb területeket. Ilyen a már említett Vizkeleti Éva mint Keglevich özvegye, később Raby Istvánné, akinek szintén birtokháborítási keresete van Laskay Andrással.34

A XVII. század végén a falu egészen kihalt. Az elnéptelenedés azonban még az 1670-es években nem észlelhető, tehát csakis az 1683. évi török átvonulás okozhatta a pusztulást, amelyre különben egy 1771. évi tanúkihallgatási jegyzőkönyv egyik tanújának vallomása is enged következtetni, mely így szól: ,A fatens az édes atyátul, aki a török által Hidegkutnak lett el pusztittása előtt az Hidegkutban lakott. . ."35 A tanú neve Miklós Ferenc. A török átvonulás előtti idők még igen élénk mozgalmakról tanúskodnak. A falu lakosságának felsorolása, újabb bérleti szerződések, birtok-haszonélvezetre való megállapodások is e mellett szólnak. Így az 1669-ik évről egész névsort találunk a falu lakosairól. 1670-ban Sándor Kata, Oroszy Ádám özvegye keresetet indít a hidegkúti lakosok ellen. 1671. április 24-én gr. Esterházy Ferenc a szokásos módon, ti. a 2000 forint lefizetése ellenében bérbe adja hidegkúti birtokát Kéthelyi Jánosnak és nejének nemes Nováky Annának.

Ezek most egyidejűleg birtokosok a Sándor utódokkal, de az utóbbiak valószínűen már csak Kishidegkúton. Ezen bérbeadással egyidejűleg egy részletes urbariumot is adtak ki. 1674-ben és 1676-ban Márffy Sándor és György fajszi birtokosok tiltják a hidegkútiakat a folytonos határsértésektől.36

A XVIII. század elejétől ismét más birtokos kezébe jut az Esterházyak kezén maradt hidegkúti birtok. Az 1701. augusztus 4-én kelt okmány szerint Sólomváry János lesz az új birtokos: ,Mi galanthai groff Eszterházy Antal azon jószágonkat, melyeket néhaj édes atyánk groff Eszterházy Ferenc uram eő nagysága inscriptiojából bizonyos summa pénzben ... a Hidegkuti ugyan Weszprém vármegyében Füredi és Arácsy örökös portionkat Szala vármegyében Babocsay Ferenc uram weszprémi vice-kapitány bir . . . adtuk, transferáltuk és cedáltuk nemzetes vitézleő Solomváry János uramnak, feleségének nemzetes Zámoly Magdolna asszonynak ... két ezer forintban."37

Ezen és a következő adat szerint Sólomváry Jánosnak elődje is, utódja is Babocsay Ferenc volt. Az 1713-ban felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyv ugyanis az akkori Hidegkút és Füred közti határokról szolgáltat pontos adatokat. A tanúkihallgatást azért folytatták le, mert állítólag Babocsay Ferenc, Kishidegkútpuszta bérlője egy darab földet vett el a fürediektől, amit ezek visszaköveteltek. A határok ezek voltak: Harangozó-völgy, Egyed­halála, Szerecsen-tó, Pap-mezeje és a Tormán hegyének alsó része.38 Ezek közül ma már csak a Tormán-hegy neve ismeretes, a többire senki sem emlékszik.

Babocsay Ferencet azonban még 1724-ben kifizették és így végleg megvált a bérlettől. Ugyanis az 1724. május 10-én kelt jegyzőkönyv szerint Babocsay Ferenc veszprémi vicekapitány Hidegkút, Füred és Arácson fekvő birtokaiért kapott 2000 forintot.39

Hogy a XVIII. század elején mindkét Hidegkút már teljesen lakatlan volt, azt onnan tudjuk, mert az 1715—20 közti időről kiadott ,Magyar Statisztikai Közlemények" 12 kötetes mű nem is említi Hidegkutat, pedig ez a mű egyébként pontosan beszámol Magyarország népességéről a Pragmatica Sanctio korában.

1733-ban az időközben elhalt Sólomváry János özvegyét feleségül veszi Kiss Sándor, aki ilyenformán minden külön megállapodás vagy szerződés nélkül jut az említett birtokba. Az 1769. évi augusztus 22-én felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyv is azt igazolja, hogy Sólomváry János közvetlen utódja Kiss Sándor lett. Közvetlen levelezés is maradt fenn ebben az ügyben: ,Nagy Méltóságú Groff, tapasztalt Jó Kegyelmes Uram. Tegnapi napon házamhoz érkezvén, de dato nono presentis Posonbul költt méltóságos válaszoló levelét Excellenciádnak szokott alázatossággal vettem, mely által parancsolja Excellenciád, hogy az tudva lévő portiok végett emanált írásait Istenben boldogult méltóságos Öreg urnak föl keresvén, és a dolgokat concernáló állapotokrul tudósétanám Excellenciádat, leveleim között azért valamik találtattak vidimált párokban itten alázatossan bé rekesztem, amelyekbül kiteczik, hogy emlétett méltóságos Öreg urunk inscriptionálisan előbbi possessor néhaj Babocsay Ferenc úr kezénél maradott légyen: — s nem különben hogy Noráp és Ganna s — úgy Füredi, Arácsi és Hidegkuti portiokért, üdvezült Sólomváry ur és feleségem; Két ezer forént auctioval együtt hét ezer forintokat idest flor: 7000. adtak légyen könyen eruáltathatik, Norápnak és Gannának kiváltása alkalmatosságával nigy ezer foréntok idest flor. 4000 (ezen dolog Excellenciád Méltóság előtt is jól constuálhat) tétettettek le, és így Füredi, Arácsi és Hidegkuti portiokon maradtak három ezer foréntok, ebben értvén a két ezer forént auctionak egyikét, noha a tanuk ötven foréntok eránt láttatnak homályossan fateálni; mertha az aranyoknak csak három foréntokra lett reductioja consideráltatik, ötven foréntok hijjával jön ki a summa, vagy talán az inquirens birák nem jól observálták a dolgot. En (salvo altiori judicio) úgy gondolkodom, talán az aranynak latya felejtetett el, mert ha tiz pénzzel számláltatik, kijön az ötven forént, az alatis pedig Excellenciád tapasztalt kegyelmességiben és kegyes grátiájában, mély alázatossággal ajánlott maradok. Weszprém dje 23-a Maj 1733. Excellenciádnak alázatos hiv szolgája Kiss Sándor m.p. "40

Ez az átadási folyamat 1734-ben nyert befejezést, amikor Esterházy Ferenc gróf hozzájárul, és meg is erősíti Kiss Sándort a bérletben.

1745-ben kelt Kiss Sándor tiltakozása az ellen, hogy a tótvázsonyiak állandóan foglalnak a hidegkúti birtokból: Contra Hidegkutienses usuroboratas literas, contraque proprium tam privatim, quam publicum factum, attestatio de Nagy Hidegkut per eumfacta, quomodo attendi potest in jure.41

Végre 1751-ben Kiss Sándor özvegye visszaadja Hidegkút pusztát az Esterházyaknak, vele természetesen az Esterházyak egész birtokát. Ebben az évben találunk már olyan följegyzést, melyben gr. Esterházy Ferenc arról intézkedik, hogy a lakatlan Hidegkút ismét benépesüljön.

A régi Hidegkút tehát a XVIII. század elején a már említett török átvonulás következtében teljesen lakatlan volt. Az elnéptelenedést elősegíthette az a körülmény is, hogy az Esterházyak bérlői kivétel nélkül a szomszédos falvakban laktak. Így Sándor György és utódai Tótvázsonyban, Fölső Balázs Fajszon, Sólomváry János Füreden, Kiss Sándor pedig Veszprémben. Gazdasági központjuk is lakóhelyükön volt, tehát a cselédséget is ott összpontosították. Biztos adatunk ugyan nincs, de nem tudnánk az elnéptelenedést másként megérteni, ha nem tételeznénk fel, hogy az amúgy is kisszámú lakosság a könnyebb megélhetést biztosító Balatonhoz húzódott közelebb, elhagyva a más telkén épült düledező házakat és bérelt földeket. Megjegyezhető az is, hogy a volt hidegkúti lakosság névsorában előforduló nevek, ha nem is mind, de nagyobbrészt ma is megtalálhatók a szomszédos magyar falvak lakosságának nevei közt. Így Miklós Pécselyen, Róka és Vörös Füreden, Szalay Kisszőlősön, Fa Szentkirályszabadján stb., nem is említve a Kiss, Tóth, Fehér és más gyakori neveket. Nem lehetetlen, hogy ezen községek lakói kerestek itt valamikor jobb megélhetést, de az idők rosszabbra fordultával visszatértek eredeti otthonukba, vagy másutt helyezkedtek el. Így pl. a Miklós család későbbi sorsáról van biztos adatunk. Egy 1740-ben lefolyt tanúvallomási jegyzőkönyv szerint a tanúk azt vallják, hogy mikor a török Bécs alá vonult, Hidegkút elpusztult, s az ott lakó Miklósok katonáknak álltak be Veszprémbe. A tanúk szerint régebben Hidegkút falu volt, most pusztaság.42

3. ÚJ TELEPESEK (1751—1848)

A XVIII. század közepén Hidegkúton is, mint az ország számtalan falujában, új történelem veszi kezdetét. A régi magyarlakta Hidegkút, amint láttuk, a nagy élet-halál küzdelemben teljesen elnéptelenedett. Elszomorító kép tárul elénk, ha országos viszonylatban tartunk szemlét e század elején. Míg Mátyás király korában a magyarság száma kb. négymillió volt, amikor egész Európa lakossága csak nyolcvanmillió körül járt, tehát az összlakosság­nak mintegy 1/20 része volt magyar, addig a XVIII. század kezdetén, a török dúlások és a kuruc-labanc pusztítások után Magyarország és Erdély együttes lakossága csak 2,5 millió, de ennek a számnak is csak 45 százaléka magyar nemzetiségű, szám szerint 1 160 000, vagyis Európa akkori 130 milliós lakosságának nem egészen 1 százaléka. Ezen elképesztő visszaesésen csak mesterséges úton tudtak változtatni. Érdeke volt ez az országnak, de érdekük volt különösen a birtokosoknak, hiszen óriási kiterjedésű birtokaik úgyszólván semmi jövedelmet sem hoztak. Ezen a bajon csak idegenek betelepítésével lehetett segíteni.

A telepítést az 1722—23-ik évi országgyűlés 103. §-a alapján indították meg, de a fő- és köznemesek érdekösszeütközése miatt egységes telepítési terv sohasem jött létre. A benépesítést egyes urak saját jószántukból hajtották végre. Kitűnő területnek bizonyult e célból a svábföld (Württemberg Baden), ahol akkor a francia hugenották költözése okozott túlnépesedést, de meg sváb területen csak a legfiatalabb fiú örökölhetett birtokot, a többi gyermek így birtok nélkül maradt. Ezért talált élénk visszhangra III. Károly hívó szava, aki ez országok fejedelmeihez, főuraihoz és főpapjaihoz fordult, így a minket közelebbről érdeklő mainzi érsekhez is, és kért telepeseket. A részleteket aztán a magyar főurak maguk tárgyalták meg.

Gróf Esterházy Ferenc föntebb említett óhaja, hogy Hidegkút ismét benépesüljön, 1751. január l-jén kelt szerződéssel valóra vált. A szerződés szerint a gróf 32 telkes jobbágynak és 10 zsellérnek ad házhelyet, földet és megélhetést. Mind a járandóságoknál, mind a terheknél élénken megkülön­bözteti a telkes jobbágyokat (Würth) és zselléreket (Klein-Häusler). Az előbbiek házhelye 14 bécsi öl széles és 90 öl hosszú, míg az utóbbiaké csak 9 öl széles de 90 öl hosszú. Fáról, legeltetésről is gondoskodik a gróf szolgáltatás ellenében. Külön megemlékezik a szerződés a romban heverő malom felépítéséről és haszonélvezetéről. Kiköti továbbá, hogy az egész minden egyesért felel, megszökni elbocsátó nélkül nem lehet. Az italmérés és húsértékesítés ugyan az uradalom kizárólagos joga, de hajlandó azt mérsékelt bérösszegért a lakosságnak átengedni, de a vadászatot semmi körülmények között sem engedi meg, még vadászkutya tartását sem.

Ez a telepítési szerződés képezte alapját az 1771. február 15-én kelt úrbéri szerződésnek, mely a királyi parancs értelmében a legpontosabban írja körül az összes tartozásokat. A telkes jobbágyok fizetnek fejenként 1 forint füstpénzt. Van 685 6/8 marhás robotjuk, de ebből 478 1/4 napot pénzzel tartoznak megváltani, mégpedig napját 8 garassal, tehát összesen 191 forint 30 krajcárral. Fönnmarad 207 2/4 marhás nap. Terményből és állatszaporulatból kilencedet adnak, de a házhelyeken termettek után nem fizetnek. Az összeszedett terményt kötelesek Devecserbe szállítani, ezért 28 marhás nap számítható be, tehát marad még 179 2/4 nap, de ezt az uraság egyelőre elengedi. Ugyanígy egészen elengedi a házhelyért járó 3 17/32 szekeres napszámot. A Devecserbe szállítandó fafuvart is megválthatják, ha fuvar helyett évente 11 forint 30 garast fizetnek. Ugyanannyit fizetnek tojás-, vaj- és csirkepénz címén.

2. Hidegkút első pecsétje 1752-ből

Das erste Siegel von Hidegkút aus dem Jahre 1752

A házas zsellérek füstpénz címén szintén 1 forintot fizetnek, a 16 napi robotot készpénzzel, 4 garasával váltják meg, vagyis fizetnek 3 forint 20 krajcárt készpénzben. A másoknál lakó zsellérek a kötelező 12 napból csak 10 napot fizetnek készpénzzel 4 garasával, a többit mind ezeknek, mind az előbbieknek elengedi az uraság.

Ezek a lényegesebb pontok, amelyek mint látjuk elég méltányosak, nagyobb megterhelést nem jelentettek, s éppen ezért panaszra később sem adtak okot.43 Ezen okmányon a község pecsétje sértetlen, évszáma 1752. A szerződés végén kimutatásszerűen az összes lakosok névsorát is megtaláljuk, összesen 53 névvel.

Ezek alapján elfogadhatjuk azt a feltevést, hogy a mostani hidegkútiak legkorábban 1750-től telepedtek itt le. Viszont 1753-nál később nem jöhettek, mivel Veszprém vármegye közgyűlési jegyzőkönyvének feljegyzése szerint már ebben az évben kértek háromévi adómentességet, mégpedig azon indoklással, hogy „neo impopulata".44 Az ügyet a közgyűlés 1754. április 4-én tárgyalta le, és a kért adóelengedéshez hozzá is járult. Az új telepítés lehetett az oka annak is, hogy a gróf nem tartotta teljesíthetőnek a tótvázsonyiak azon kérését, hogy a patak mellett malmot építhessenek, mivel -ezt az építkezést az újonnan jött hidegkútiakra nézve sérelmesnek gondolta. Később három ilyen kis vízimalom épült a patak mentén. Ma már csak a legfelső van üzemben, de még a múlt század végén mind a három őrölt. Az épületek ma lakóházak.

Az új lakókkal új élet is indult meg Hidegkúton. A régi falu romjait teljesen elhagyták, az új község is egész más helyen, körülbelül 500 méternyire délkeletre épült. Amit első plébánosa 1764-ben a telepítésről följegyzett, nem bírja el a kritikát. Szerinte a lakosság bizonytalan időben költözött be Württembergből, eredetileg csak 12 család, akik szénégetéssel foglalkoztak. A hely pedig, ahova letelepedtek, katlan alakja miatt „kút" nevet nyert. Mindebből csak annyit fogadhatunk el, hogy a lakosság csakugyan Württembergből származott ide.

A nagyhidegkútiak letelepedésükkor házhelyet, szántóföldet és legelőt kaptak az uradalomtól, mégpedig kizárólag a nagyhidegkúti határban. Kishidegkútnak akkor már csak egy része tartozhatott az Esterházy uradalomhoz. Erről tanúskodik a nagyhidegkúti elöljáróságnak 1773. március 14-én kelt német nyelvű írása, melyben azt igazolják, hogy 1752-ben és a későbbi években sem fizettek semmit a legeltetésért a kishidegkúti határban, pedig legeltettek egészen Csatárig és Böge határáig.45

Nagyhidegkút határa nem volt vitás, csak azt kellett tisztázni, hogy a kishidegkúti részből, ahol ebben az időben több birtokos volt, mi tartozott még az Esterházy uradalomhoz. Itt volt a nagy zűrzavar, aminek a tisztázá­sára gr. Esterházy Károly egri püspök, mint kegyúr vállalkozott. Nem csoda, hiszen némelykor már vérre ment a dolog az új telepesek és a tótvázsonyi földesurak között. A különféle sérelmekről egész sor jegyzőkönyvet vettek föl. Egyik jogtalan erdőirtásról, másik kitermelési visszaélésekről, harmadik már gyilkossági kísérletről is beszámol. Hogy az egyéni önzésnek még a látszatát is elkerülje, és eljárásában az igazságot szolgálja, mindenekelőtt királyi hozzájárulást kért és kapott is 1770. október 26-án.46

A legfontosabb kérdés természetesen az volt, miképpen került Kishidegkút a tótvázsonyiak birtokába. Nagyon valószínű, hogy ebben a nehéz ügyben döntés sohasem történt. Az utolsó bírói végzés 1777-ből való, mely csak a további teendőket állapítja meg, de kimondott állásfoglalást nem tartalmaz. 1782 után aztán már nem is találunk adatokat. Úgy látszik belefáradtak és elhallgattak mindkét oldalról. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen egyik fél sem tudta meggyőzni a másikat. Egyébként is ugyanaz az adathalmaz állt rendelkezésre mind az egyik, mind a másik felnek, amiből mindegyik fél a maga igazát igyekezett és tudta is bizonyítani.

Annyit azonban kétségtelenül megállapíthatunk, hogy valamikor tényleg csak egy Hidegkút volt a régi templom körül. A falu azonban két részből állt, mégpedig alsó és felső részből. Az is bizonyos, hogy az erdőn kívüli rész, tehát a rétek, legelők és szántóföldek gyakrabban cseréltek gazdát. Mivel pedig ezek a részek Felső- vagy Kishidegkút körül feküdtek, s ezeket a részeket bérelték a nevezett birtokosok, lassan az ő kezükön is maradtak, sőt mint később látni is fogjuk, ezeket a részeket idővel teljesen a tótvázsonyi határhoz csatolták.

Ha tehát az Esterházyak az ősüknek adományozott birtoktestet nem is tudták eredeti nagyságában visszaállítani, ez a hosszadalmas per mégis jó szolgálatot tett, mert alkalmat adott mindkét félnek arra, hogy a Hidegkútra vonatkozó érveket felsorakoztathassa, s így a történelmi eseményeket a feledés homályából felszínre hozza.

Végeredményben tehát minden maradt úgy, ahogy a per megindításakor volt. Az Esterházyak megtartották Nagyhidegkutat, itt új falut alapítottak, telepeseiknek úrbéri területet biztosítottak, Kishidegkút pedig — legalább egyelőre — megmaradt a tótvázsonyi birtokosok kezén.

Ezt igazolja az alábbi bírói végzés is: „Hogy törvény által egy része a Hidegkúti határnak el-esett, arul az uraság nem tehet, a midőn ez előtt esztendőnként az akor fent álló urbarialis contractus szerént, az instansok tartozásábul esztendőnként 127 f. 35 xr. el engedtetett, még az el vesztett szántó földjeik kipotolására semi irtás fölgyei az instansoknak nem voltak, de idő jártával magok jól tudgyák az instansok, mely nevezetes része az erdőnek ki vágattatott, a végre, hogy az instansok fogyatkozása potoltathasson: Innend volt, hogy még 1804-ik esztendőben az instansoknak az eddig fent álló urbarialis contractussa az uraság részéről fel mondatott olly feltétellel, hogy annak rendes módja szerént az határ felméretessen, és az instansoknak az urbarialis competentia ki adatasson a mennyire ki tellik. Következendő képpen az határnak mennyiségére nézve ujjonnan reguláztassanak, akkor magok jól emlékeznek az instansok, hogy önként könyörögtek azon, hogy az uraság az uj regulatiott távoztassa el tölök, meg esmervén azt, hogy az urbarialis competentiájuk meg vagyon, innend volt az, hogy ámbár az határ ingeneör által fel vettetett, mind eddig az új regulatio végre nem hajtattatott, ebbül tehát meg láthattják az instansok mely fundamentum nélkül való az passussok? és mely igazságos volna, hogy az uraság az egész restantiájokat rajtok meg követelye, mind azon által atyáskodástul, amelyet az uraság jobbágyihoz járulni szokott 1800-ik esztendőtül fogva egész 1804-ig inclusive, minden restantiájok el engedtetik, és ezeket a számtartóság sub rubr. relaxatarum erogálya, ellenben 1805-dik esztendőtül fogva mind az hátra lévő restantiajokat, mind pedig az idei tartozásokat új esztendő napig okvetlen be fizessék az instansok: ami pedig a jövendőt illeti, districtualis ispány uram combinálván az fel mérés actákat, és arul az instansokat is tudosítván és igy az egész dolgot véllek is közölvén és concertálván, adja vélekedését, miképpen tractáltathatnának az uraságnak nagyobb hasznára az instansoknak fogyatkozása és kára nélkül.'47

3. Kishidegkút térképe 1782-ből

Karte von Kishidegkút aus dem Jahre

Az uradalom tehát nemcsak a készpénzfizetésektől tekintett el, hanem a nagyhidegkútiak megélhetését inkább biztosítandó, újabb erdőirtással nagyobbította a járandósági földeket.

Az akkori állapotokat pontosan feltünteti a Horváth Ádám által 1782-ben készített térkép.48

Hidegkút lakossága tehát lassanként berendezkedett és nyugodtan dolgozott, legfeljebb itt-ott könnyítést keresett magának. 1770-ben a vármegyéhez intézett kérésükben azon óhajuknak adnak kifejezést, hogy ők is olyan elbírálásban részesüljenek, amilyenben az oszlopiak már részesültek, neveze­tesen, hogy ők is ne tizedet, hanem kilencedet fizethessenek. A helytartótanács ezen kérésnek 1775-ben eleget is tesz. 1786-ban a király parancsára bizottság száll ki Hidegkútra, annak kivizsgálására, mennyiben tartják be az urbáriumban előírt feltételeket. Hat pontban foglalják össze az észrevételeket, de a hidegkútiaknak semmi panaszuk nincs.

1794. április 4-én a Kisszőlős, Csatár és Kishidegkút közt lévő, de már elterült és leroskadt határjeleket újítják fel.49 1796-ban van még egy vitás határjárásuk a fürediekkel, de ezt is békésen intézik el. Így jutunk a XIX. század kezdetéhez, kevés említésre méltó feljegyzéssel.

A legfontosabb átalakulás az, hogy a XVIII—XIX. század határán a kishidegkúti részen is épülnek házak, egy új község alakul ki. Pesthy Frigyesnek az Akadémia tulajdonában lévő kéziratos művének 219. oldalán ezt olvassuk: „Kishidegkút, tartozik a nagyvázsonyi járás szolgabírói járáshoz ezen község eredeti nevét veszi Nagyhidegkútról, mert az csak azóta lett népesítve, mióta Nagyhidegkút áll, annak előtte csak erdő volt. Nagy- és Kishidegkutot csak egy kis folyó választja el. Ezen község 1794. évben Nagyhidegkútról népesíttetett.'50

Mivel a gróf Esterházy-család által benépesített Nagyhidegkúton csak meghatározott számú egész, féltelkes és zsellér lakhatott, a szaporulatnak máshol kellett elhelyezkednie. Ez a lehetőség nem is ütközött semmi nehézségbe. A patakon túl éppen úgy voltak rétek és szilvások, mint innen. Legalkalmasabb hely a letelepedésre. Azt már láttuk, hogy az Esterházyaknak Kishidegkútra támasztott igénye nem járt a kellő eredménnyel, mivel a kishidegkúti részen lévő parcellák a per után is teljesen a tótvázsonyi birtokosok kezén maradtak. A mostani falu házhelyeitől a dombnak nyúló földrészek azonban műveletlenek voltak, és így érthető, hogy ezeket nem lehetett jobban értékesíteni, mint hogy megengedték az építkezést. Mindez a patak közelében, a szilvások mellett történt olyan kikötéssel, hogy a hozzátartozó erdős és csalitos területeket kiirtják, haszonbért fizetnek és meghatározott számú napot robotolnak. Ez nem feltevés, hanem valóság, amiről az öregek a múlt század végén még sokat beszéltek.

5. Hidegkút térképe a XIX. század elejéről. — Részlet

Karte von Hidegkút vom Anfang des 19. Jahrhunderts. — Fragment

Így érthető, hogy az 1844-ben készített térképen ezt a felírást olvassuk: „Térképe a Tót-Vázsonyi határhoz tartozó Kis-Hidegkúti puszta határának. Felmére­tett Fülöp Jósef megyei hites mérnök felügyelése alatt Frantsits Jakab segéd mérnök által."51 Ez a térkép Kishidegkúton már 56 házat tüntet fel, rajta a „Szép" malom és a források melletti úsztató is. A határ nagyon kicsi, egyedül csak a házak, a hozzájuk tartozó kertek és szántóföldek képezik a kishidegkúti határt. A régi kishidegkúti terület, mely Csatárral, Bögével, Szanaklával és Vámossal volt határos, mindenestől a tótvázsonyi határhoz csatoltatott. Oda is tartozott ez aztán a legújabb időkig, a világháború után bekövetkezett földbirtokrendezésig és a tagosításig. Kishidegkút sorsa a XIX. század első felében tehát tulajdonképpen Tótvázsony sorsához volt láncolva.

Huszár, Kenessey, Móricz — helyesen Mórocza — és Pap néven dűlőket még a mai öregek is emlegetnek. Ez csak azzal magyarázható, hogy ezek a tótvázsonyi földesurak voltak a kishidegkúti birtokosok. A vármegyei levéltárban található nemesi összeírásokból pontosan meg is állapíthatók azok a családok, akiknek akkor itt birtokuk volt. Az 1820-as nemesi összeírás szerint ezek a nemes családok laknak Tótvázsonyban: Kazay Gábor vármegyei főadóvevő, Somogyi Péter és Gedeon közbirtokosok, utóbbi mintegy húsz éve költözött ide, Sándor Pál, Kazay Benjamin, Oroszy Klára, Ampruszter Lajos özvegye, Kenessey Péter és Oroszy Pál. Az 1824-es összeírásban szerepelnek még az előbbieken kívül mint tótvázsonyi birtokosok Huszár István, aki Bogárdon, Fejér vármegyében lakik és Mórocza Lajos alsóörsi lakos. A Huszár családnak 1831-ben már hat fia lakik Tótvázsonyban. Az 1846-os összeírásban új Pap Ferenc, aki Oroszy Jozefának a férje. Amint látjuk a föntebb említett nevek mind megtalálhatók az összeírásokban. Hidegkút fejezet alatt ezen összeírásokban csak a plébánosok nevei találhatók meg, így 1820-ból Balogh István, 1846-ból pedig Rédey József.

6. Kishidegkút térképe 1844-ből

Karte von Kishidegkút aus dem Jahre 1844

7. 1848 májusában a honvédelem céljaira tett adakozások lajstromának részlete

Auszug aus dem Verzeichnis der Kriegsspenden im Mai 1848

A nemesi insurrectio, valamint a későbbi összeírások és sorozások alkalmából, különösen az 1848. éviben is ugyanezek a nevek szerepelnek. Az 1809. évi insurrectióhoz „Hidegkút segedelme:" Hetiinger János plébános 9 forint 35 krajcár, különféle mesteremberek 4 forint. Ugyanezen insurrectióhoz a földesurak közül Kazay Gábor 105 forint 2 krajcárt, Oroszy Pál 329 forint 35 krajcárt, Kazay Benjamin 271 forintot, Huszár István 43 forint 40 krajcárt fizet.

1812-ben Horváth József plébános fizet két mérő hat itce rozsot és 2 forint 5 krajcárt. 1813-ban is csak Horváth József plébános neve szerepel a fizetők között, a földesurakról csak ennyit találunk: Kazay Gábor nem alkalmas, Kazay Benjamin alkalmas, Kenessey Péter — Ampruszterné Oroszy Klára veje — alkalmas.

1848-ban amikor a nemzetőrséget állították fel, a hivatalos sorozáson Hidegkútról részt vettek 28-an. Ezekből alkalmas volt 21 egyén, Nem jelent meg a sorozáson Heiser Ferenc 20 éves, aki a megjegyzés szerint azért nem jelent meg, mert Tihanyban segédtanító.52

A két Hidegkútról rövid, de elég pontos leírást ad ebben az időben Fényes Elek 1836-ban megjelent munkája, melyben ezt olvassuk: ,Hidegkút (Kis) német f. 271 kath. lakos. Hidegkút (Nagy) német f. Szala vármegye szélén, 434 kath. lakos, kath. parochia, templom. Földjök kevés és sovány. Határjok többnyire erdőből áll. A helység nyugati részén láthatni egy elpusztult templomot, s mellette egy felséges forráskutat. F. U. a devecseri uradalom. "53

Minthogy mindkét falu nagyobb birtokokkal volt körülvéve, egyik falu lakossága sem terjeszkedhetett. A szorgalmas és; földéhes hidegkútiakat azonban ez nem hozta zavarba. Amit saját határukon belül el nem érhettek, azt vasakarattal elérték a szomszédos falvak határaiban. Különös előszeretettel vásároltak a kisszőlősi határban területeket, de nem irtóztak a távol fekvő és nehezen megközelíthető Tamás-hegytől sem, a balatonfüredi határban.

4. A JOBBÁGYSÁG FELSZABADULÁSÁTÓL NAPJAINKIG

A jobbágyság fölszabadításáról szóló törvény a két Hidegkút fejlődésében is korszakalkotó volt. Nagyhidegkúton inkább csak a zsellérek érezték e törvény jótékony hatását, mivel a gazdák az Esterházyaktól kapott egész vagy fél telkeken úgyis meglehetős önállósággal gazdálkodhattak. A törvény életbeléptetése mégis a kishidegkútiakra volt elsősorban áldásos. Az említett tótvázsonyi földbirtokosok amennyire csak lehetett, kihasználták az átengedett háztelkek (Hausstell) gyümölcsét. Minden ilyen telekért legalább hatvan napot robotoltak a kishidegkútiak, mégpedig akkor, amikor az uraság ezt elrendelte. Könnyen érthető, hogy ezek a munkanapok a legszorgosabb munkaidőre: aratás, szénagyűjtés, szüret idejére estek. Így a szegény kishidegkúti zsellér, ha volt is valamije, legtöbbször csak éjszaka vagy vasárnap végezhette el a saját munkáját. Méltányosság volt ugyan egyik-másik földesúr részéről, de bizony olyan is volt, aki valósággal állati sorban tartotta zselléreit. Sőt volt olyan is, aki később is ismételten hangoztat­ta, hogy ha még egyszer vissza tudja szerezni a jobbágytartási jogot, minden igavonó állatát eladja és a parasztokkal húzatja az ekét is.

Ilyen körülmények között nagy megkönnyebbülést jelentett az említett törvény életbeléptetése. Mindenekelőtt a házhoz tartozó földrészt most már abban a biztos tudatban kezdték a zsellérek munkálni, hogy az az övék. A továbbiakban pedig nyugodtan foghattak hozzá a műveletlen bokros területek, a régi erdőség maradványainak feltöréséhez, melyekből használható szántóföldeket csináltak. A földek tulajdonjogát ugyan még nem kapták meg, ez továbbra is a földesúr nevén maradt, de mindenki magára vállalhatta azok lassú letörlesztését (Lösung). Hogy ez a törlesztés valóban meg is történt, arra nincs pontos feljegyzés, de valószínű, hogy ennek a vállalt kötelezettségnek csak néhányan tettek eleget, a többiek az elévülés vagy az igényről való hallgatólagos lemondás útján jutottak végleg nemcsak a ház, hanem a hozzátartozó földterületnek is birtokába. 1883-ból még azt a följegyzést találjuk a telekkönyvben, hogy szerződés mellett bírják.

Tény az, hogy Kishidegkút ezután már mint önálló község szerepel, jóllehet még mindig a tótvázsonyi határhoz tartozik. Abból a sok apró földrészből, mely az 1782. évi térkép szerint is legalább 12 tulajdonos közt oszlott meg, egy összefüggő határ lett, ez volt Kishidegkút község. Azokat a részeket, amelyek valamikor szintén a hidegkúti határhoz, helyesebben az Esterházy birtokhoz tartoztak, és csak elévülés útján juthatott a tótvázsonyi birtokosok kezére, sem a kis-, sem a nagyhidegkúti határhoz nem osztották többé be, mivel ezeket a tótvázsonyi birtokosok lassan eladogatták, s idővel ezekből is egy összefüggő nagybirtok lett a tótvázsonyi határban.

Ez a nagy kiterjedésű birtok azonban csak kis részben alakult ki a kishidegkúti birtokrészekből, nagyobb része eredetileg is tótvázsonyi terület volt. Ezek: Csatár, kivéve a körülkerített szőlőket, Billege, Sós és a Kövesgyűri puszták. Ezt az öt részben fekvő birtokot vásárolták meg először négyen, mégpedig az 1869. évi június 29-én kelt szerződés szerint Rusz János kereskedő, Meczler József kőfaragó, Pocsondi Ágoston ügyvéd és Reisch Kálmán bécsi lakos. A birtokot egy-egy negyedrészben telekkönyvezték, vételára 180 000 forint volt. De már 1874. október 25-én kelt szerződés szerint az egészet megvette Duckat Károly budapesti lakos 306 ezer forintért. Ez a vétel úgy látszik elhamarkodott volt, mert már 1875. december 2-án kelt szerződés szerint Freystädtler Antal vette meg 210 ezer forintért. Ebbe a nagy birtoktestbe tartozott tehát Kishidegkútnak egy része, egészen a világháború után bekövetkezett újabb változásig, amikor lovag Freystädtler Jenő az egész birtokot felparcelláztatta.

A tótvázsonyi birtokosok, miután földjeiket már úgyis eladták, lassan el is költöztek innen. Ma már alig találunk itt valakit a régi birtokosok leszármazottjai közül. Freystädtlerék építettek ugyan Tótvázsonyban egy szép gazdasági udvart, kastéllyal és minden kényelemmel felszerelve, de ma már ezt is az enyészet, a lassú pusztulás kerítette hatalmába.

Hidegkút Határ Térképe

Felmérte: Saáry Elek

1857

[Az eredeti térkép jelenlegi lelőhelye ismeretlen.

A rajz a szerző által készített fotó alapján készült. — Szerk.]

Nagyhidegkút helyzete lényegesen egyszerűbben alakult ki. Amint láttuk, az Esterházy család 1750 körül telepített ide német lakosságot, ennek urbariális földet, erdőt és legelőt adott. A jobbágyság felszabadítása azonban itt is új helyzetet teremtett. Az Esterházy uradalom a jelek szerint mindig jól bánt jobbágyaival, sohasem terhelte meg őket túlságos követelésekkel. A felszabadítási törvényt is inkább maga az uradalom akarta életbeléptetni, hogy ezáltal is segítsen a lakosságon. 1855-ben gr. Esterházy Mihály meghatalmazza Komáromy Dániel devecseri ügyvédet, hogy a birtokrendezési ügyben az uradalmat képviselje. Az eljárás 1857-ben meg is indult, amint a községi irattárban elfekvő okmányból is kitűnik: „981857. Nagy-Hidegkúti Úrbéri szabályozása, tagosítása, legelő és erdei haszonvételek elkülönítése iránt folyamatba tett ügyben kelt végzés folytán az Úrbéri Cs. Nyíltparancs 31. §. értelmében azon évi martius hó '23-án a felekkel megtartott tárgyalásról felvett Jegyzőkönyv." 1858-ban el is készült Nagyhidegkút sorozati birtokkönyve, mely pontosan feltünteti a dűlőket, azok pontos felosztását, az uradalom és a polgárok tulajdonát képező részekkel.

9. A devecseri uradalom Nagyhidegkút községgel kötött

úrbéri határrendezési-elkülönözési egyezségének első lapja 1864-ből

Das erste Blatt des Urbarialabkommens des Devecser-er Herrschaflsgutes

und der Gemeinde Nagyhidegkút

über die Abmarkung und Grenzberichtigung des Hotters imjahre 1864

A végleges megosztás azonban ezzel még nem fejeződött be. Az 1857-től 1867-ig terjedő időben a polgárok — telkes jobbágyok — és az uradalom közti viszony tisztázódott, de vitás maradt még a zsellérek helyzete. Komáromy Dániel uradalmi ügyvéd már 1859-ben készített beadványában kéri a maradék földek hovatartozásának tisztázását, de ez az ügy csak az 1864. évi szeptember hó 14-én kötött szerződéssel nyert befejezést. E szerződés tisztázza az uradalom és a zsellérek közti viszonyt, de a maradék földek egy bizonyos váltságdíj lefizetése ellenében a községnek jutottak. Már 1865-ben el is készült: „Jegyzéke a Nagy Hidegkúti telkes Jobbágyok Urbéri járandóságukon felyüli maradék földek birtokának és kiszámíttása az azokért válcság díj fejében fizetendő pénz összegnek (az egész telket 550 frttal számítva)." E jegyzék szerint van 49 egész telkes, 13 zsellér, 3 soron kívüli.

Ezt a megosztást, mely az Esterházyak és a község lakosai közt létrejött, a helytartótanács is tudomásul vette. 1865. április 4-én kelt helytartói rendelet­tel a megosztás befejezést is nyert. 1867-ben már kész az új összeírási térkép. Címe: Hidegkúti Helység Úrbéri Új-Telektáblája.

Ezzel az Esterházy uradalom és a nagyhidegkúti polgárság közti birtokmegosztás végleg befejezést nyert. A nagyhidegkútiak kizárólagos tulajdonosai lettek annak a területnek, melynek kb. 1750 óta úgyis haszonélvezői voltak. Az uradalom tulajdonában maradt az erdőség, mintegy 850 kat. hold. Az erre vonatkozó két darab földkönyv és négy darab térkép megvan a veszprémi törvényszék irattárában. (Jelzett anyag töredék része jelenleg a Veszprém megyei Levéltár őrizetében van. (VII. 1. b.) — Szerk.)

1883. június 24-én kelt: „Volt Úrbéri birtokváltozások kimutatása Nagyhidegkúton" c. feljegyzés szerint az elkülönítéskor volt összesen 22 egész és egy nyolcad úrbéri telek, de kisebb töredékben volt a zsellérek kezén is föld. Egy úrbéri telekben volt 15 kat. hold és 674 -öl. Egész telkes ebben az időben és azelőtt egy sem volt. Féltelkes 40, negyedtelkes és zsellér 22.

Mivel az úrbéri telkesekből lettek a későbbi gazdák, ezek együtt alkották a közbirtokosságot. Sok vita volt mindig a telkes gazdák és a kisebb részt bíró töredék gazdák, illetve zsellérek között. Amint láttuk az uradalomban való megosztásnál is maradtak fenn ún. maradék földek. A gazdáknak ezekhez igényük nem lehetett, tehát a köznek, illetve a zselléreknek jutottak. Ebből azonban újabb viták keletkeztek. Pontosan megállapították, hogy a közlegelőre hány szarvasmarhát, hány lovat és hány sertést lehet kihajtani. De ugyanerre a legelőre hajtották a zsellérek is jószágaikat. Ezt viszont a gazdák tartották sérelmesnek, ezért egy új megállapodásnak kellett létrejönnie. Hosszabb huzavona után el is különítették, illetve a közösből kihasították azt a legelőterületet, mely a zselléreket megillette.

A megosztást természetesen a hatóságok közbejöttével végezték el. Térképet készítettek, s ennek alapján pontosan kimérték a zsellérek részét. A térképen a következő feljegyzést találjuk: „Hidegkút elkülönzési térképe. — Az 1896-ik évi april 18-án Hidegkúton felvett bírói jegyzőkönyvben kifejezett bírói egyeség szerint a zsellérek legelőjük a gazdákétól, úgy az erdejük is elkülönítve kiadatni megállapíttatván, ezen elkülönítés Stetina Vince oki. mérnök által a helyszínén teljesíttetett is, ezen elkülönítési munkálat hitelesítésére a Tek. Veszpr. Kir. Törvényszék 745711897. sz. végzése folytán alulírt Bíróság 1897-ik év június hó 14-én kiküldetve lévén, azt a helyszínén mai napon felvett jegyzőkönyv szerint hitelesítette. Kelt Hidegkúton Június 14. 1897. Köves János kir. t. kiküldött bíró, Kecskeméthy Albert hitelesítő oki. mérnök."

10. Hidegkút elkülönülési térképe

Karte des abgesonderten Hotters von Hidegkút

Hidegkút határainak végleges kialakulása ezzel még nem fejeződött be. Az 1890-es évek végén a nagyhidegkúti gazdák megvásárolták a veszprémi káptalantól a kisszőlősi határhoz tartozó erdőséget, mintegy 125 holdat. A világháború befejezése utáni években pedig, amint már fentebb említettük, lovag Freystädtler Jenő felparcelláztatta a tótvázsonyi határban fekvő birtokait, a kövesgyűri, csatári és sósi pusztákat. A Csatárnak egy része, a régi csatári szőlők teljesen a kishidegkútiaknak jutottak. A sósi puszta kisebb részét a kishidegkútiak, nagyobb részét pedig a nagyhidegkútiak vették meg. Az említett káptalani erdővel és a Freystádtler-féle csatári és sósi földekkel a hidegkúti határ nemcsak hogy visszanyerte eredeti — az Esterházy Miklós nádornak adományozott — nagyságát, hanem még növe­kedett is. Az egész terület, kivéve az Esterházyak kb. 850 kat. holdnyi erdejét, ma a község lakosságának tulajdona. Sok birtokuk van még a hidegkútiaknak a kisszőlősi határban is.

Lényegesebb átalakulást jelentett még a közelmúltban a két közigazgatási­lag különálló községnek az egyesítése. Az egyesítés és a feltornyosuló sok akadálynak a leküzdése föltétlenül a község munkás és tevékeny jegyzőjének, Barthalos Dezsőnek az érdeme, ő volt ugyanis az, aki nem törődve egyesek makacs ellentmondásával, 1927-ben keresztülvitte, hogy a fajra, eredetre és vallásra nézve teljesen azonos lakosság közigazgatásilag is egy legyen. Ugyancsak az ő érdeme, hogy a szerteszét fekvő, idegen határok közé szoruló földek is összekerüljenek. 1929-ben megcsinálták a tótvázsonyi határban a tagosítást, s ezzel különválasztották a vegyes tótvázsonyi és hidegkúti birtokosokat is egymástól. A tótvázsonyiak a Tótvázsony felé eső részen, a hidegkútiak pedig a Hidegkút felé eső részen kapták meg birtokaikat. Ez tette lehetővé azután azt is, hogy a hidegkúti határt pontosan ki lehetett mérni és elválasztani a tótvázsonyi határtól.

Az egyesítés következtében a két megkülönböztető jelző: Kis és Nagy fölöslegessé vált. A gr. Esterházy Károly egri püspök és a tótvázsonyi földbirtokosok közti perben annyit vitatott Kis- és Nagyhidegkút ma már végérvényesen a múlté. Ma csak egy Hidegkút van, ez sem Kis sem Nagy, sem Alsó, sem Felső, sem puszta, sem más tulajdonában lévő Hidegkút, hanem egy önálló kisközség Veszprém vármegyében és a falu lakosságának tulajdonában.

A most, élő hidegkútiak ugyan nehezen fognak hozzászokni az új elnevezéshez, hiszen mindig van valami okuk hangsúlyozni az egyik vagy másik Hidegkútról való származást, de eljön az idő, amikor éppen úgy nem fognak tudni a múltról, mint ahogy a mostaniak nem tudnak a régi magyarlakta Hidegkútról. A fejlődésnek ezt a hosszú változatosságát egyedül a történelem hivatott megőrizni.

5. A HÁBORÚ ÉS HATÁSA

A négyéves világháború a falu történetében szintén hagyott maga után maradandó emlékeket. Ha a háborúban hozott véráldozat nem is volt oly nagymérvű, hogy azt a lakosság könnyen ki ne heverte volna, a népesedés menetében mégis ezen években mutatkozik a legnagyobb visszaesés. A születések száma egyedül a háborús években esik háromszor is 10 alá, míg a halálozások száma is erősen tartja magát, sőt egy-két esetben felül is múlja a megszokott számot.

A férfiak közül 129 teljesített a négy év alatt katonai szolgálatot. Ha az összlakosság számát kereken 700-ra vesszük, úgy ez a szám a lakosság 18,5%-át jelenti. Nagyobbrészt a győri 19-ik közös és a székesfehérvári 31-ik honvéd gyalogezredhez vonultak be. Más fegyvernemnél aránylag kevesen szolgáltak.

Rangfokozata nyolcnak volt. Ezek közül őrvezető 1, tizedes 4, szakaszvezető 2, őrmester 1. A bevonultak 6,2 százaléka.

Kitüntetésben részesült: 53. Ezek közül nagyezüstöt kapott 2, I. o. vitézségi érmet 2, német vaskeresztet 2, kisezüstöt 8, bronzérmet 9, háborús emlékérmet 2, Károly-csapatkeresztet 29 egyén. Százalékban kifejezve 41%. Megjegyzendő, hogy több olyan egyén van ezek közt, akiknek 2, 3 sőt 4 kitüntetése is van, tehát a kitüntetések százaléka nem egyénekre esik.

Hadifogságba esett 5 férfi, mind az öt Oroszországban volt, ahonnan mindnyájan épségben haza is kerültek.

A világháborúban súlyosan megrokkant 4 egyén, ezek hadisegélyben részesülnek. Kisebb sebesülése körülbelül 50-nek volt.

Vitéz magatartásáért vitézzé avattak két hidegkúti férfit, mindketten vitézi telket is kaptak. Azóta mind a kettő meghalt, így a vitézi rangot és telket az elsőszülött fiúk örökölték.

Hősi halottja van a falunak 25, a bevonultak 19,4 %-a. Ezek közül nőtlen volt 13, családos 12. A hátrahagyott hadiárvák száma 19. A hadiözvegyek közül özvegyen maradt 5, de megélhetésük biztosított. A többi 7 hamarosan férjhez ment.

Az elhalt hősök emlékére a veszprémi egyházmegyei főhatóság engedélyével 1937. évi augusztus hó 15-én egy márványból készült hősi emléktáblát helyeztek el a templom bejáratánál. Meghatóan szép volt, és sokáig emléke­zetes lesz az emlék beszentelésének ünnepélye. A falu szülötte állíttatta és ő is szentelte meg az emléket. A hívek azóta hűségesen gondozzák. Amíg csak módjukban van, friss virággal és koszorúkkal díszítik, az alatta csüngő kis lámpában pedig majdnem állandóan olajat égetnek.

A táblán a következő neveket olvassuk:

HŐSEINK NÉVSORA 1914—1918

Egyébként a háború nem sokat változtatott a község életén. Az elesetteket megsiratták, azután úgy rendezkedtek be, ahogy tudtak. Pár év után már csak emléke élt a nagy felfordulásnak, az élet simán folyt tovább.

Háború alatt volt néhány orosz hadifogoly is a faluban kisegítőmunkán, de mélyebben begyökerezni egy sem tudott. Amint a háborúnak vége volt, mindegyik sietett haza. Az ide visszatérő hadifoglyok is minden köteléktől mentesen kerültek vissza.

Háborús halott egyik temetőben sincs eltemetve, így hősi temető vagy sír sincsen.

1919 korszakos jelentőségű hazánk történetében. Tény azonban, hogy a tanácsköztársaság eseményei elsősorban a fővárosban, az iparvidékeken és nagyobb városainkban zajlottak. A forradalom 133 napja kevésnek bizonyult ahhoz, hogy jelentősebben megváltoztassa az életét egy olyan kis lélekszámú és viszonylag elszigetelten élő községnek, mint amilyen Hidegkút. Agitálni, terményt begyűjteni ugyan jártak itt többször is Veszprémből — emlékeznek vissza a helybeliek —, ám kellő helyi bázissal a forradalom, úgy tűnik, nem rendelkezett. Jellemző, hogy a községi elöljáróság lényegében változatlanul fennmaradt, és a tanácsköztársaság után sem vontak felelősségre senkit.

A román megszállás kora meg szinte észrevétlen volt. A megszálló csapatok csak Veszprémig nyomultak, s így a hidegkútiak legfeljebb látták őket, vagy hallottak róluk, de közvetlen összeköttetésük nem volt velük.