|
|
Mivel az egész falu ugyanazon eredetű és vallású, társadalmi különbség alig van. Ha nem volna meg a letelepítési szerződés, nehézségbe ütközne annak kiderítése, hogy kik az eredeti telkes gazdák és kik a zsellérek leszármazottjai. Aki a telkes gazdák közt nem tud elhelyezkedni, szívesen jön át Kishidegkútra, aki pedig idővel itt anyagilag megerősödik, házasság útján könnyen fölkerül Nagyhidegkútra. Újabban többen ipart is tanulnak, különösen a kőműves mesterséget szeretik, de a lehetőség szerint így is otthon maradnak, a gazdálkodást egészen nem igen adják fel. Teljesen nincstelen nagyon kevés van, de ezek megélhetése is biztosított, részben helyben a gazdáknál, részben a közeli Balaton vidékén.
A családi élet igazán patriarkálisnak mondható. Az öregek tekintélye mindaddig megvan, amíg csak nagyon el nem öregszenek. A vezető szerep mindig a családfő kezében Összpontosul, de egyenrangú társa az asszony. Az öregeket a legtöbb családban tisztelik és becsülik, tanácsukat rendesen kikérik és meg is hallgatják, a gyermeket szeretik, a cselédet családtagnak tekintik, egy asztalnál étkeznek vele. A gazdasági termékek, mint gabona, állat, bor stb. értékesítése a családfő joga és kötelessége, míg az apróbb dolgokat, mint tejhasznot, gyümölcsöt, baromfit stb. az asszony értékesíti. Külön kassza ritka helyen található. A férfi a gazdaság, az asszony a háztartás irányítója.
Együtt lakó családok nincsenek. A szülők mindaddig, míg legkisebb gyermeküket is ki nem házasították, a vagyonból csak kisebb részeket adna ki a kiházasított gyermekeknek. Mikor aztán az utolsó is révbe jutott, a lehető legigazságosabban megosztják köztük az egész ingó és ingatlan vagyont, de mindegyik gyermek jussából visszatartanak maguknak egy kis részt haszonélvezetre. Ez a haszonélvezeti rész a szülőket eltartó gyermeket illeti meg, ő köteles őket mindennel ellátni, viszont a szülők is mindenben az eltartó gyermek segítségére vannak.
Nemcsak most, de még régen, amikor igazán szegények voltak, akkor sem fordult elő, hogy állatokkal együtt laktak volna. Az azonban előfordul, hogy a szolga vagy valamelyik fiú nyári időben az istállóban alszik. Ilyenkor a fiatalabb férfiak és a nagyobb fiúgyermekek különben is szívesen alusznak kint.
Háború, hadifogolytartás nagyon kevés nyomot hagyott maga után. A párválasztásról más helyen szólunk részletesen. Házasság előtt ritka az,együttélés, inkább csak elváltak kerülnek így össze. Törvénytelen gyermek nagyon kevés van. A házaséletet kaland ritkán zavarja meg. Közeli rokonok, így unokatestvérek összeházasodása is előfordul, de ez majdnem kizárólag anyagi okból történik. Más vallásúval való összeházasodás a falu belterületén kizárt. A hirtelenül létrejött házasságok miatt a fiatalok között elég gyakori a válás, de ez csak átmeneti, mert idővel megint csak összekerülnek. Agglegény, vénleány nemigen van, ha pedig van, az rendesen valami feltűnő testi fogyatékosság miatt nem alkalmas a házaséletre. Akik el tudnak helyezkedni, legszívesebben maradnak a faluban, a túlszaporulat a környéken, régebben Amerikában, most újabban városokban helyezkedik el. Menhelyi gyermek itt nincs.
a) A lakóház és tartozékai. Minden hidegkúti embernek leghőbb vágya, hogy saját otthona legyen. Akármilyen egyszerű legyen is ez a hajlék, a fontos az, hogy sajátja. Ez a törekvés adja magyarázatát annak, hogy az egész faluban alig találunk olyan családot, mely bérelt lakásban lakna. Idők folyamán természetesen a házépítés terén is nagy fejlődést kísérhetünk figyelemmel.
Á lakóház külső alakját és beosztását tekintve, általában egyezik a vidék többi községeinek lakóházaival. A kiindulás az építkezésnél minden valószínűség szerint a „bakonyi-ház" típus volt, mert elvétve még most is megtaláljuk nyomait. Régen sok volt ezekből, de a mai ízlés már más beosztást kedvel. A nyitott folyosó ma már ritkaság, pedig régebben nagyon szerették, annál is inkább, mivel ez volt a fő rakodóhely. Ha csak lehetséges, nagyon ragaszkodnak az önálló udvarhoz. Nincs is a faluban kettőnél több udvar, melyet közösen használnak.
A házakat általában a telek hosszában építik úgy, hogy a hátsó eresz a mezsgyére csurog. Mivel pedig a házak közvetlenül egymás mellett sorakoznak, a legtöbb ház hátsó mezsgyéje adja a természetes határt. Nagyhidegkúton a gróf Esterházyak által adományozott házhelyek nagyságra is alig különböznek. Ezeknél a telkeknél az udvart a gyümölcsöskerttől a keresztben, szorosan egymás mellé épített pajták választják el. Az utca felől kerítés vagy kapu csak nagyon kevés helyen van. A lakóházzal szemben az udvarra épített kamrák, pincék, sertés- és baromfi ólak elég gyakoriak, de az istálló rendesen a lakóházzal egyvégben épült. A lakóház beosztása majdnem mindenütt ugyanaz, a helyiségek számra is alig különböznek. Az utca felé esik a tisztaszoba, közben van a konyha, aztán a hátsó vagy lakószoba. Csak igen szegényeknél van egy szoba és konyha, de kettőnél több szobát nemigen építenek. A konyha előtt, már csak a régi épületeknél van a keskeny folyosó. Ennek két végéről nyílnak az ajtók a szobákba, középen van a konyhabejárat.
19. Hidegkúti házak beosztása
Einteilung der Hauser in Hidegkút
20. Tornácos ház — 1937
Haus mit Gang — 1937
21. Régi hidegkúti háztípusok
Alte Haustypen aus Hidegkút
Ma már a nagyhidegkúti zsellérek, de a kishidegkútiak is az említett beosztással építenek. Kishidegkúton még ma is elég sok a kis lakás, de ha összehasonlítjuk a mai állapotokat a régiekkel, e téren is örvendetes fejlődést tapasztalunk. A volt zsellérek közt sok jómódú van már, így ezek is együtt haladnak a többiekkel.
Az építkezés még a múlt század derekán nagyon kezdetleges volt. Az említett nagyhidegkúti polgárok házait leszámítva, a legtöbb egyszoba-konyhás lakás volt, nyitott folyosóval, szalmafedéllel és füstöskonyhával. Füstöskonyha alatt azt kell értenünk, hogy a konyhában szabad tűzhely volt, középen a kemence, egyik oldalon a főzéshez, másikon az üst számára szabad tűzhely. Kémény csak igen kevés helyen volt, de ha volt is, a konyha nem volt lepadlásolva, hanem a nyitott kéménybe tódult a füst. Ha nem volt kémény, akkor a padlásnyíláson szállt ki a füst a padlásra. Sem tisztasági, sem egészségi szempontból nem volt ez előnyös. Különösen ha szél fújt és visszanyomta a füstöt, majdnem megfulladtak az egész lakásban. Ma ilyen konyha már kevés van. A legöbb helyen takaréktűzhelyes, kéményes, zárt konyhát építettek már, a konyhához többnyire hozzávették az előtte levő folyosót is. Így a konyha olyan tágas és tiszta, hogy lakni is lehet benne. De nem az a gyakoribb eset, hogy a konyhában laknak, hanem az, hogy takarékossági szempontból télire mindenestől a lakószobába húzódnak be, ott is főznek, mert a rendes kályha helyébe oda is takaréktűzhelyet építettek.
A szalmafedél is mindinkább ritkul. Nagyhidegkúton két hatalmas tűzvész után a közigazgatás nem engedte meg többé, hogy szalmával fedjenek, így a polgársor mindkét oldala cementtetős. A többi rész önként követte a példát, ahol csak tehették cement, vagy eternit lapokkal fedték be az újabban épített házak tetejét. Legfeljebb a mellékhelyiségek szalmafedelesek még. Akad már néhány luxusépítkezés is, különösen Kishidegkúton, ahol nagyobb hely is van az építkezéshez. Itt többen utcafrontra építették házaikat. A beosztás azonban a régi. Középen a konyha, ettől jobbról és balról vagy a konyhából, vagy a folyosóról nyíló két szoba. Befelé L alakban megtörve épült a kamra, istálló és csűr.
Az újabb építkezésnél már nemcsak az épület praktikus voltára vannak tekintettel, hanem igyekeznek egészséges lakásokat is építeni. A régi házaknál még feltűnik az aránylag kicsi ablak. Így, ha volt is a szobának 2—3 ablaka, a lakás mégis meglehetősen sötét volt. Ma már általában nagyok az ablakok. Mindig kevesebb lesz a szimpla ablak is. A téli hideg ellen ezeknél úgy védekeztek, hogy szalmafonátokkal vagy homokkal zárták el a réseket. Az újabban épített házaknál már megszokott a dupla ablak. Így a lakás világos és több levegőhöz is jut. A régi beosztáshoz való ragaszkodásnak még az a hátránya is megvan, hogy a belső vagyis a lakószobának csak egyik oldalán vannak ablakok, mert közvetlen utána valami mellékhelyiség, kamra vagy istálló következik. Hátsó falon, a szomszéd felé néző oldalon ablak soha sincs, mert nem tartják ildomosnak a szomszéd udvarára kilátást nyitni.
HÁZAK SZÁMA ÉS ÉPÍTÉSMÓDJA
| Lakóházak építésmódja | Házak száma | Százalékban | Országos % 10 000-en aluli községekben |
|||||
| 1910 | 1920 | 1930 | 1910 | 1920 | 1930 | 1920 | 1930 | |
| kőből v. téglából | 145 | 141 | 145 | 100,0 | 99,3 | 100,0 | 19,5 | 21,3 |
| kőalap, vályog | 1 | — | — | 0,7 | — | 26,3 | 28,0 | |
| vályogból v. sárból | 50,6 | 48,5 | ||||||
| fából v. másból | 3,6 | 2,2 | ||||||
| tetőzet | ||||||||
| cserép, bádog | 33 | 42 | 76 | 22,8 | 29,6 | 52,4 | 48,0 | 66,7 |
| zsindely, deszka | 2 | — | 1 | 1,4 | — | 0,7 | 7,0 | 3,0 |
| nád, zsúp | 110 | 100 | 68 | 75,8 | 70,4 | 46,9 | 45,0 | 30,3 |
| összesen | 145 | 142 | 145 | 100,0 | 100,0 | 100,0 | 100,0 | 100,0, |
A tisztaszoba és a konyha fölötti padlást legtöbb helyen raktárnak használják. Itt van az élelem, füstölt hús, gabona, kukorica stb., valamint a gyakrabban szükséges házieszközök. De ha van más megfelelő helyiség, a padlást lomtárnak használják. Gyakoribb mellékhelyiségek a már említett istállón és kamrán kívül a magtár, de ez csak jobb módúaknál található, és a pince, mely ma már minden házban megvan. Régen a pincét legtöbbször a konyha alá építették, onnan is volt a lejárat, ma azonban inkább az udvar valamely megfelelő helyén helyezik el. Ha mégis a lakóház alá kerülne, akkor az udvarról van a lejárat. Ahol csűr nincs, ott mindig van egy félszer, amelyben a gazdasági eszközöket, szekeret, ekét, vetőgépet, boronát stb. tartják.
A ház környékén a hidegkútiak mindig nagyon szerették a kertet. Az újabb szabályozási, utcaszélesítési törekvések miatt az utcára néző kiskertek nagyobb része eltűnt, de azért ahol csak maradt egy kis terület e célra, ma is gondosan kihasználják. Ha a ház előtt nincs alkalmas hely, akkor az udvaron kerítenek el maguknak az asszonyok egy kis területet veteményezés és virágültetés céljából. De a kis veteményeskertnél is többre becsülik a belső végén levő gyümölcsöskertet. A régi Kishidegkút valósággal gyümölcsfaerdőben állott, a házak messziről alig látszottak a keskeny utcán áthajló és egymásra boruló hatalmas dió-, alma- és körtefáktól. A házi gyümölcsöst valamikor kiegészítették a szőlői gyümölcsösök. Ezek ugyan a filoxéra pusztítása után meglehetősen megfogyatkoztak, mivel egész hegyoldalakból szántóföldek lettek, és így lassan a gyümölcsfák is kipusztultak, így pl. a Csatáron és az Irtásban, ahol a legfinomabb cseresznye és meggy termett, de azért egy gyümölcsdús nyáron még most is szinte vagonszám szállítják a változatosnál változatosabb és ízesnél ízesebb gyümölcsfajokat.
b) A lakás berendezése, A bútorok elhelyezése itt egészen más, mint a környék magyar lakosságánál. Míg magyar szokás szerint az asztal rendesen a szoba közepén áll, addig Hidegkúton, de a környék többi német falujában is, a szoba közepe üres. Az asztal a szoba főhelyén, a két ablak közé eső világos sarokban áll, egészen közel a falhoz. A fal menti két belső oldalon székek helyett sarokra összeeresztett padok vannak. A tisztaszobában elhelyezett bútorokat, így az asztalt, a két padot és az ágyakat, amennyiben tehetik, stílszerűen dolgoztatják ki keményfából. Legjobban szeretik a cseresznye-, körte-, alma- és kőrisfát, mivel ezek kellőképpen kidolgozva igen szép alaprajzot adnak. A keményfából készült bútorokat nem festik be, csak átfényezik, hogy az alaprajz mindig kivehető legyen. Megengedett szín amit a fényezésnél felhasználhatnak a sárgás, barnás vagy meggypiros. Mind a padok támfája, mind az ágyak elülső oldala, néha az asztal felső lapja szép intarziákkal díszített. Kedvelt motívumok középen a magyar korona a pajzzsal, hátranéző madarak, kehely alakú tulipánok és változatos mértani idomok. A mezőkből sohasem hiányozhatnak az elkészítési időt jelző évszámok és a családfők, apa és anya nevének kezdőbetűi. Régebben a német gót betűket szerették inkább, ma már a magyar nagybetűket alkalmazzák.
Az asztallal szemben fekvő oldalon vannak az ágyak, mégpedig a fal mentén és sohasem a szoba közepe felé irányítva. A két ágy között áll egy szekrény, szintén keményfából, de ez már nem azonos stílű az említett bútorokkal. Több helyen szép üveges szekrényt találunk. Az ágyak a rendesnél magasabb lábakon állnak úgy, hogy belefekvéskor valami zsámolyra kell felállni, hogy elérjük az ágyszintet. Az ágyak alatt különféle holmit tartanak. Mivel a tisztaszobai ágyba csak vendéget szoktak fekteteni, ott tartják a fölöslegesen illetve tartalék és szépen ki dolgozott ágyneműt. Minden rendes háziasszony tehát évről évre gyűjt valamit, és akkor boldog, ha az egyik vagy mindkét ágy felszerelése a mennyezetig ér. Az ágynemű széles nagy dunyhából és kisebb-nagyobb vánkosokból áll. Az ágyhuzatok rendesen színes anyagból készülnek, minden különösebb dísz nélkül. Kisebb mennyiségben van hímzett párna is, de ezekhez már fehér anyagot használnak. Az ágyak vagy készen vett, vagy házilag készült ágytakaróval vannak leterítve.
A tisztaszoba felszereléséhez tartozik még a háromfiókos komód, itt sublótnak hívják. Ebben tartják a férfi családtagok ruháját. Anyaga szintén keményfa, sötétpirosra, sárgára vagy meggyszínűre pácolva. A komódot, ha lehet, legszívesebben az utca felé eső két ablak közé állítják, ez a szoba másik főhelye. Fölötte van a tükör. Felső lapját díszes terítővel takarják le, rajta mindenféle csecsebecse: kereszt, szobrocskák, állóképek, virágvázák stb.
Az újabb lakásokban ma már elmaradhatatlan a dívány is. Oda állítják, ahol nagyobb a hézag. További felszerelés, ha elfér, még egy szekrény és több szék. Újabban nádfonatú és más típusú modern székeket találunk, régebben azonban mind keményfából készült ódivatú székek voltak. Ezek támlája néha szintén igen díszesen kidolgozott volt. Fontos még a cserépkályha, rendesen befelé mélyülő csempékkel, de nem ritka már a modern kidolgozású kályha sem. Majdnem elmaradhatatlan a faliszekrény. A falban üreget, vakablakot hagynak, különösen üvegfélék elraktározására. Ezt az üreget aztán egy díszes, felül állványszerűen kiképzett ajtóval vagy csak egyszerűen függönnyel zárják el. Az állványon tányérok vagy más dísztárgyak találhatók, de elhelyeznek rajta más használati tárgyakat is. Az ablakon függönyök vannak, mégpedig vagy cifra mintájú színes gyolcsból, vagy csipkéből, vagy mindkettőből.
A főhely fölötti sarkot különös gonddal, szinte oltárszerűen díszítik fel. Itt vannak a szentképek szorosan egymás mellett, öt-hat nagykép és egész sereg kisebb kép. A fényképeket, mégha nagyobbak is, a saroktól távolabb helyezik el. Sok helyen ebben a sarokban van egy kis lámpa is, amit szombaton este a Szűzanya tiszteletére gyújtanak meg, és égetnek addig, míg az olaj ki nem ég. Eloltani ezt nem szabad.
A régi építkezésnél elmaradhatatlan volt a mestergerenda. A mennyezet megerősítésén kívül különféle apróságok elhelyezési célját is szolgálta. Újabb építkezéseknél már nyoma sincs. A mennyezet ma is gerendás, de sokkal finomabb és csinosabb kivitelű, mint valaha volt. Deszkapadló még elég ritka, a legtöbb szoba ma is földes.
A lakószoba berendezése lényegében egyezik a tisztaszoba berendezésével, csak itt egyszerűbb és kisebb értékű bútorok vannak. A főhely itt is az asztalsarok a jellegzetes két paddal, de ezek vagy puhafából készültek, vagy mint már elavultak kerültek ide. A fősarokban itt is oltárszerű képdíszítést találunk. Az ágyak a fal mellett hosszában állanak. Ha nagy a család, harmadik ágyat és az ágy alatt éjszakára kihúzható pótágyat helyeznek el. Újabban ládaszerű ágyakat is készítenek, ezeket nappal ülőhelynek használják. Szekrény, komód a lakószobában csak akkor van, ha van elég férőhely, helyettük kulcsos ládákat használnak. Ezekből régen nagy választék volt,keményfából berakással, puhafából átfestve vagy virágdísszel készültek. Újabban ezek is divatjukat múlták.*A régieket a padláson raktározzák el. Az ágyak fölött az elülső részen a mennyezet gerendájára erősített léc szolgál ruhatartónak. Kalapot és más apróságot a mennyezet gerendájába vert szegekre akasztanak.
A táplálkozás kiadós, egészséges és elég változatos. Mivel osztálykülönbség nincs, a táplálkozásnál sincs nagyobb eltérés. Éhező család legfeljebb a saját élhetetlensége miatt akad. Másképpen étkeznek nyáron és a nagy munka idején, mint télen. Nyáron három főétkezés van: reggeli, ez legtöbbször hideg, de elég gyakran meleg étel; ebéd, áll legalább három tál ételből, mégpedig kiadós levesből, főzelékből hússal vagy tejfölösen elkészítve és sült tésztából; vacsora, szintén levesből meg valamilyen főtt tésztából áll. Nehezebb munkák alkalmával, amilyen a kapálás, kaszálás, aratás és cséplés, az uzsonna sem maradhat el. Ez rendesen hideg füstölt húsféle, tejtermék és gyakran gyümölcs. Télen az étkezés sokkal egyszerűbb. Bőséges meleg reggeli, csak ritkán tej vagy kávé, délben csak valami üdítő hideg étel, füstölt húsféle, aszalt gyümölcs, vacsorára aztán rendes meleg ételt főznek. Tejterméket bőségesen, főzelékfélét elég sokat, széki húst aránylag keveset fogyasztanak, de a disznóhizlalásra nagy gondot fordítanak. Különleges ételük nincs, nagyjából megegyeznek az ételek a bakonyvidéki németség ételeivel. Kiemelhetők sült tésztáik, ezekben nagy a változatosság, legtöbb igen jóízű.
A kenyérfogyasztás itt elég nagy. Kenyerüket majdnem kizárólag rozslisztből sütik. Az étkezéshez szükséges anyagot többnyire maguk termelik, éppen azért a táplálkozásnál visszaesés csak ínséges esztendőkben mutatkozik. Közös tálból ritkán esznek, de közös üvegből vagy kancsóból isznak. Bort legtöbb helyen naponként fogyasztanak, keveset a gyermekeknek is adnak.
Ezzel a kérdéssel nem azért kell behatóbban foglalkozni, mintha különösebb értékeket találnánk itt, hanem inkább azért, mert az eredeti és régies öltözködést itt is az elmúlás veszélye fenyegeti. Újabban e téren nagy átalakulások észlelhetők. Pár év vagy évtized múlva az eddigi öltözködés csak mint emlék fog megmaradni. A nők általában konzervatívabbak, mint a férfiak, de mindkét nemre szemmel látható módosítást hozott a világháború. A férfiak viselete már ezt közvetlenül megelőző időben sem volt népviseletnek mondható, mivel sokat vettek már át a szomszédos és a városias viseletből. Ennek magyarázata, hogy egy időben alig volt olyan férfi a faluban, aki meg nem járta volna Amerikát. Az ott beszerzett internacionális szabású ruhát aztán visszatérve itthon is tovább viselték. A nők azonban, bármilyen divat szerint ruházkodtak is odakint vagy már itthon is, ha városba kerültek, visszatérve falujukba, megint csak elfogadták a falusi viseletet, ők nem ruházkodhattak másutt divatos viselet szerint.
Mind a férfiaknál, mind a nőknél általában háromféle ruhát figyelhetünk meg. A könnyebb áttekinthetés végett sorba vesszük előbb a férfi ruhákat, majd áttérünk a nők öltözködésére.
a) A férfiak ma is viselnek még bizonyos alkalmakkor, így esküvőre, úrnapján, búcsúkor vagy más kimondottan ünnepi alkalommal egy már letűnőben lévő ünnepi ruhát. Neve „Blaues Gwand", mert rendesen sötétkék, de lehet fekete posztóból is. Ezt a régi időben mindig, de ma is a vőlegénynek csináltatják meg, ha ugyan megcsináltatják, esküvői ruhának. Az öltözet három részből áll. Egy csizmába húzható, magyaros szabású nadrágból, szíjszorítóval és meleg barhent béléssel, egy testhez simuló mellényből, elöl sűrűn két sor gomblyukkal, amelybe egy külön füzéren lévő pakfon gombsor fűzhető be, végül a derék felé szűkülő, sajátos szabású kabát, két sor gyöngyház gombbal. Ez a férfiak legünnepibb ruhája, melyet csak ritkán vesznek fel, s így érthető, hogy nem egy esetben apáról fiúra marad örökségképpen. A mai fiatalság, hacsak véletlenül nem örökölt ilyen ruhát, már meg sem csináltatja, inkább modern szabású, de föltétlenül fekete színű ruhával pótolja.
Valamikor régen senki sem járt pantallóban, hanem csizmanadrágban — Pluntrhosa — vagy gatyában. Eleinte az iparosok kezdték viselni a pantallót, később az Amerikából visszatértek, ma már az egész falu apraja-nagyja ebben jár. A világháború hagyatéka, hogy a fiatalabb férfiak és legények a közismert szabású vásári ruhát viselik, természetesen itt is bricsesznadrággal. így a férfiak jellegzetes és helyi érdekességű viseletéből alig maradt meg valami.
Néhány olyan férfiruhát sorolunk itt fel, mely ma már vagy egészen kiment a használatból, vagy csak elvétve látható. A legtöbbre még ma is emlékeznek a mostani leszármazottak, de a következő generáció talán már a nevüket is elfelejti. Így teljesen kiment a használatból a régi jellegzetes sváb kalap, melynek alig ujjnyi széles karimája volt, bársonnyal beszegve, a zsinór elülső részén fényes pléhcsattal. A kalap egészen lapos, a fejhez simuló volt, és csak e környék német lakossága viselte. Ma ünnepi alkalomkor, de vasárnapokon is rendes divatos fekete kalapot viselnek. Egyébként itt is általános lett a kényelmes sportsapka. Téli viselet volt a báránybőr sapka vagy ennek utánzata. A módosabbaknál valamikor elmaradhatatlan volt az asztrahán sapka, amit a vőlegény esküvőjére kapott, és később is csak ünnepi alkalommal tett fel. Ma már ezek is kezdenek ritkaságszámba menni. Még 40—50 évvel ezelőtt lehetett látni az öregeknél a tipikus német kötött sapkát, hátul bojttal. Ezt nagy hidegben a kalap alá is felvették, de rendesen hálósapkának használták. Ma már alig lehet az egész faluban ilyent találni.
Viseltek régen a férfiak selyemnyakkendőt is, amit elöl kötöttek meg, két kiálló széles sarokkal. Ilyent is csak a vőlegénynek ajándékoztak először, azért csak házas férfiak viselték. Nagy ritkán akad még egy vőlegény, aki e régi szokást feleleveníti, de általában már nem használják. Helyébe lépett a nyaksál — Halsflor —, az idősebbek sötét tónusú egyszínűt, a fiatalok cifrább, sokszínűt hordtak. Mivel ma már a hideg ellen bekeccsel vagy télikabáttal védekeznek, a nyaksált sem igen használják.
Körülbelül a 80—90-es években tűnt el egyik legrégibb és leghasználtabb férfi ruhadarab, a kukoricanadrág. Ez a házivászonból készült, legtöbbször melegen bélelt nadrág leginkább az öregek és gyermekek viselete volt, javakorabeli férfiak akkor sem igen viselték. Ahogy aztán lassan a mód és tehetőség emelkedett, úgy emelkedett az igény is, és a kukoricanadrág, mint a szegénység képletes kifejezője kiszorult a használatból. Ikertestvére volt a szintén házivászonból készült gatya. Ünnepre finomabbat, hétköznapra durvább szövésű anyagot használtak e célra. Ebben járt pár évtizeddel ezelőtt fiatal és öreg, gyermek és felnőtt. Mostanában vasárnap már egyáltalában nem, munka közben is csak szórványosan látható. A régi hidegkútiak nem voltak a ruházkodásban válogatósak. Szegények és igénytelenek voltak, így alsóruhájuk a legújabb időkig házivászonból készült. Ma már durvának tartják és ha nem is tart olyan soká, mégis az üzletből vesznek puhább anyagot. Ezért nincs már olyan nagy szükség a téli fonásra sem.
Jellegzetes ruhadarab volt még nem olyan régen egy mellényszerű tákolmány, amit honi nyelven „Forlaivla" = Vorleibchen-nek hívtak. Az öregeknél ez is egyszerű, a gyerekeknél és legényeknél rikító színű, díszes mintájú anyagból készült. A mellet és a hasat egészen eltakarta, a háton keresztpántokkal kapcsolták össze. Ez volt az a ruhadarab, amit télen melegítőnek használtak, nyáron pedig könnyű és szellős volta miatt egyedüli felsőruhának. Ma már irgalmatlanul végzett vele az általánossá vált szvetter. Kényelmi szempontból viselt a régi fiatalság egy könnyű, bélésnélküli kabátfélét, sötétpiros kockás anyagból, amit akkor a kereskedők is csak a hidegkútiaknak tartottak raktáron. Ujabban ennek is nyoma veszett, a divat múltával az anyag is eltűnt.
A férfiak téli és nyári ruházkodása közt alig van különbség, hacsak a ruha mennyiségét nem vesszük figyelembe. Télen mindenesetre a vastagabb ruhát részesítik előnyben, de ünnepi alkalommal nyáron is csak ezt veszik elő. A hideg elleni védekezés inkább abban áll, hogy több ruhadarabot vesznek fel, nyáron pedig úgy könnyítenek magukon, hogy egymás után levetik a fölöslegeseket. Így először a bélelt nadrágot cserélik fel pantallóval, a meleg sapka helyett kalap vagy könnyű sapka, csizma helyett a cipő jön sorra. Mezítláb, a gyermekeket kivéve, keveset járnak. Megemlítésre méltó, hogy ezen a vidéken facipőt „Klumpa" sohasem használnak, nem is ismerik. Rendes lábbeli a férfiaknál a csizma vagy bakancs, nyáron a cipő és egy itt speciális házi készítményű lábbeli, amit "Patsk"-nak, „Patskr"-nak, talán a magyar bocskorból képezve, vagy „Soka"-nak, ez pedig a német zokniból képezve, neveznek. Kemény, színes fonálból készítik ezt télen az asszonyok, aztán vagy elhasznált csizmaszár bőréből vagy más vékonyabb bőrrel megfejelik és megtalpalják. Ez a legkényelmesebb nyári viseletük, amit férfiak és nők, gyermekek és felnőttek egyformán viselnek. Újabban már gyakori a gumicipő, más vásári könnyű cipő és leginkább a szandál.
Régen a férfiak csak egyféle télikabátmintát ismertek, ez pedig egy olyan szűrszerű köpenyeg volt, amit külső munkánál vagy szekerezésnél vettek fel. Ők maguk is „Kepani"-nak hívták, s valószínűen a letelepedés után vették át a környék lakosaitól. Csak jobb módúak viselték. Ma már csak emléke él. A háború után a felsőruhából is divatot csináltak a férfiak. Majdnem mindegyiknek van már melegebb kabátja vagy bekecse, télen ezt viselik.
Feltűnő még a férfiak viseletében a díszes ingelő. Ez is ünnepi viselet. Az ingelőn összpontosítják az asszonyok kézügyességüket. Csinosan kidolgozott alapon színes monogram, virágdísz és az elmaradhatatlan, rikító színű üveggombok ragyognak. Ez azonban csak a fiatalabbak ünnepi viselete, az öregebbek már csak fehér ingelőben járnak.
b) A nők ruházkodásán még nem rontott annyit az idő és a divat, mint ahogyan a férfiaknál láttuk. A nők lényegesen konzervatívabbak, görcsösebben is ragaszkodnak a régi viselethez. Innen magyarázható, hogy a női ruhák, ha idők folyamán mentek is át némi változáson, nagyjából még mindig megegyeznek a kétszáz évvel ezelőtt magukkal hozott ruhákkal. Festőiebbek és változatosabbak is, mint a férfiakéi.
Évről évre változó divat itt nincs, de azért az előírt követelményeknek mindenki pontosan eleget tesz. Bizonyos ruhákat csak bizonyos alkalmakkor viselhetnek. Egész háziasan, ahogyan az otthoni munkát végzik, még a szomszédba sem illik átmenni. Más a nők öltözködése hétköznap és más vasár - meg ünnepnap, másképpen öltöznek az ünnep délelőttjén és délutánján. Leggondosabban öltöznek a nagy ünnepeken, mint karácsony, húsvét és pünkösd ünnepén, űrnapján, búcsúkor és a hónap első vasárnapján. Ilyen sátoros ünnepeken vagy különös ünnepi alkalommal bontakozik ki leginkább a régies hagyomány.
Bár újabban e téren is engednek, amennyiben az egyszerűség felé törekszenek, mégis egyik legfeltűnőbb jelenség a fésülködési módszer. A fej közepén, hosszában és keresztben is elválasztják hajukat, egészen simára lefésülik és a halánték mellett kissé leeresztik. A lefésülés után hátul szabadon maradt hajcsomót szorosan átkötik, majd sok apró fonatot készítenek, a fonatokat ellentétesen és laposan egymás mellé rakják vissza a fejtető irányában. Biztosításul az egyes fonatokat hajtűkkel rögzítik meg, majd az egészet egy széles fésűvel szorítják le. Így azonban csak a hajadonok fésülködnek, mivel az asszonyok férjhezmenetelük után többet bekötetlen fejjel nem mutatkoznak. Ez a bekötés is előírás szerint történik. A fiatalok színes, az idősebbek egyszínű és pettyes, az öregek már csak sötét vagy alig észrevehetően pettyes kendővel kötik be fejüket. A ház körül rendesen csak ilyen bekötött fejjel járnak és foglalatoskodnak, de van ünnepi alkalom is, amikor szintén csak ilyen bekötött fejjel jelennek meg. Így lakodalomban az ebédtől kezdődően és más táncmulatságon csak ezt viselik a fiatal asszonyok. Ezen leszorító kendő fölött van a rendes fejkendő. Míg a leszorító kendőt a halánték mellett visszacsavarják, és hátul a konty alatt kötik meg két szétálló fülre, addig a rendes fejkendőt a halánték mellett csak kissé behajtják és az áll alatt kötik meg, hátul pedig széles szögletben lelóg. Rendkívül változatos felszerelésük van mindkét fajta kendőből a hidegkúti asszonyoknak. Alkalmi ajándékul leggyakrabban kendőt adnak, ezért van aztán a legfinomabb selyemtől a legegyszerűbb kartonig igen bőséges választék. De szükségük is van erre, mert mindegyiknek megvan a maga viselhetési ideje. Szinte azt mondhatjuk, hogy az ünnep nagyságát és jelentőségét abból tudjuk megállapítani, hogy milyen kendőt viselnek az asszonyok.
Kendőkből a helyszínen a következő összeállítást sikerült megszerezni.
40 éven felüli nőknél: Többféle fekete klott vagy simán, vagy virágdísszel; bársony, egyik sarkában koszorúval vagy selyemhímzéssel; bársony, egészen fekete mintázással; 3 féle szövet, fekete anyag, egyszerű selyemdísszel; posztó, szintén selyemhímzéssel; többféle festett kendő, kék, piros stb. pettyekkel. Ezekből nagy ünnepeken a bársony- és szövetkendőt, télen a posztókendőt viselik. Télire van még egy fekete rojtos kendőjük is posztóból, ennek lelógó csücske szintén díszes. Vasár- és ünnepnapokon többnyire a festett gyolcskendőt viselik. Az elsorolt felső kendőkön kívül bő választékuk van a fejbekötéshez is, ezek egyszerűbb gyolcskendők, pettyes, pepita, bécsi és más változatokban.
40 éven aluli nőknél: Uralkodó a virágos bécsi kendő, piros gyolcs, igen változatos mintázással; selyemkendő, piros, kék, lila és fekete színben, de nagyon sok változatban; ugyancsak selyem, de sárga vagy krém alapon, festett és hímzett mintával; fekete vagy sötét bársony, rózsás hímzéssel, ez újabb divat; saját kidolgozású hófehér gyolcskendő, horgolt szegéllyel, kettős azsúrozással, bőségesen hímezve, nagyon kevés színes fonállal, de csak a külső sarka van kidolgozva; sokféle festett gyolcskendő, mindig mintásan. Nagy ünnepeken a selyem, télen a bársony járja, egyébként az egyszerűbbeket viselik. Selyem alá a házikészítésű fehérrel, a többi alá rendesen a piros pettyes bécsi kendővel kötik be a fejüket.
Hajadonoknál és kisebb leányoknál: Mivel selyemkendőt csak bérmálásra kapnak először, ezen korbelieknél nem nagy a változatosság. Ezek vasár- és ünnepnapokon úgyis többnyire hajadonfővel járnak, egyébként mindenféle színes gyolcskendőt viselnek. Fejbekötésre ünnepeken ezek is bécsi vagy fehér kendőt használnak.
Az elsoroltakon kívül más fejdísz nincs, csak a menyasszonyi koszorú, amit a menyasszonyok és a betlehemes leánykák hordanak. Élő virágból, rendesen rozmaringból készült kis koszorú ez, bőven díszítve szalagokkal és aranyfüsttel. A fejdíszhez tartozik még a nőknél elmaradhatatlan fülbevaló. Még egész kis gyermekkorában átszúrják a kisleány fülét, előbb selyemszálat, majd valódi fülbevalót húznak bele. Egész életükön át viselik, legfeljebb az egész öregek teszik már le. Anyaga arany vagy ezüst, sohasem nagyalakú, s így nem sokat akadékoskodik. Ugyancsak elmaradhatatlan dísz a leányoknál és a fiatalasszonyoknál a nyakék. Az üveggyöngyszemeket sokszor 8—10 sorban fűzik fel, és hátul kis párnára erősítve illesztik szorosan egymás mellé. A párnákról díszes szalagok indulnak ki, ezekkel kötik meg a nyakéket. Hétköznap nemigen viselik, mert ez csak az ünnepi ruházat kiegészítő része.
A női ing sohasem készül egészen finom, hanem inkább erős anyagból, mivel a puffos ujjakat leszámítva, az ing a többi ruha miatt úgy sem látszik. Az ünnepi alkalomra készült ingujjra különös gondot fordítanak. Az ilyen inget hófehérre mossák, simára kivasalják és kikeményítik, csak könyökig ér, könyök fölött finoman kidolgozott szegélyben végződik, a szegélyt színes pántlikával kötik le. Az ing többi részéből alig látszik valami, mivel közvetlenül erre veszik fel az elöl összegombolható és egészen a testhez simuló mellénykét — Leibchen. Ez tartja össze tulajdonképpen a felsőtestet, azért minden nő viseli, télen melegebbet, nyáron könnyebbet. Az ünnepi díszes és finom, a hétköznapi egyszerű anyagból készül. Ünnepi alkalmakkor erre veszik rá a nagy vállkendőt, melyet itt nyakkendőnek — Halstuch —mondanak. Az egy csúcsra hajtott széles kendőt úgy vetik át a vállon, hogy a szabadon maradt csúcs szög alakban omlik le a háton, a két összerakott csücskét pedig mellben keresztbe vetve, hónalj alatt viszik hátra, és kötik össze a csípő fölött, úgy azonban, hogy a kötésből kimaradt végek szélesen terüljenek el a szoknya fölött. Ünnepi alkalmakkor vagy hófehér, vagy finomabb anyagból készült vállkendőt viselnek, s különösen nyáron valóságos látványt nyújtanak színpompájukkal. A fehéret maguk készítik gyolcsból, szépen kivarrják és körülhorgolják. A téli nem díszes, mert ezt csak a hideg miatt veszik fel, a felsőkabát alá.
A vállkendőre jön a rövid, ujjas, nem testhez simuló kabátka — Pojkala—, hacsak nagyon meleg nincs, ilyenkor ugyanis e nélkül járnak. Könnyű,kényelmes és mégis díszes viselet ez. Egy másik változat a testhez simuló, melegebb kabátszerű derék — Pojka. Mindkettőt zsinórozással, színes gombokkal és krinolinnal díszítik. Míg a testhez álló pojkát mind a fiatalok, mind az idősebbek sötét színben kedvelik, addig a szabadon álló, kényelmes pojkala a szivárvány minden színében ragyoghat, de csak a fiataloknál. A feltűnő színeket azonban már a fiatalasszonyok is kerülik. Régen a testhez álló kabátkának egy más változata is volt, amit csak az asszonyok viseltek, s rendesen mint menyasszonyok kapták meg először az esküvőre, de azután életük végéig viselték. Ez egy rövid, melegen bélelt, néha szőrmével szegélyezett fekete vagy sötétkék posztó ujjas, hátul gallérszerű letűréssel, a széleken sötétzöld szegéllyel. Ez a tipikus német ruhadarab — Mutza —, ma már szintén letűnőfélben van. A fiatalok már egyáltalában nem csináltatják meg, és csak az öregektől megmaradt néhány darab látható még, amíg ezek is el nem kopnak. Helyébe lépett az ún. testhezálló. Pár évtizeddel ezelőtt a testhezállót a környék magyar asszonyai viselték, de amióta ezek teljesen elhagyták a népi viseletet, ós a városi divat szerint öltözködnek, régi viseletüket átvették a német asszonyok. Ezek viszont a maguk módja és ízlése szerint alakítottak valamit rajta. Nyáron béleletlent, télen melegen béleltet viselnek. Színe fekete vagy más sötétebb szín. A téli viselet kiegészítője a már elmaradhatatlan nagykendő. Ilyent azelőtt csak az igazán módosak viseltek.
Festői a szoknyaviselet is. Ünnepi alkalommal 6—8-at is felvesznek, és finomságuk szerint sorakoznak egymás fölé. A legfelső az ünnep jellege v szerint változik. A felső szoknyát gondosan kivasalják, a sok apró ráncot pontosan egymás mellé rakják. A hasíték és az összekötő szalag elöl van, ezért kötényt kötnek eléje. A kötény rendesen fekete vagy sötétkék gyolcs, erősen kikeményítve. Nagyobb ünnepi alkalommal, pl. búcsúkor, űrnapján, kereszteléskor stb. a legünnepélyesebb kötényt viselik. Ez mindig hófehér és nem simára, hanem berakásosra vasalt gyolcs, ami a szoknyát elölről majdnem egészen körül eltakarja.
Nyáron a leányoknál a legkedveltebb viselet volt a kendő nélküli hajadonfő, rövid puffos ingujj kikeményítve, szoros pruszli, díszes vállkendő, színes szoknya, kötény, cipő és harisnya.
Régen mindenki flórharisnyát viselt, még nyáron is. Ma már e téren is hódított a divat, sok a változat. A cipőnek minden fajtáját viselik a nők. Az igazán ünnepi cipő ma is a széles rózsákkal díszített evelásztin cipő. Ezt kapja a menyasszony is, de viselik a leányok és a fiatalasszonyok, ünnepi alkalommal télen is. Egyébként télen magas szárú cipőt, nyáron vagy a vásáron vett, vagy a maguk készítette könnyű cipőt, hétköznapokon a szandált kedvelik a legjobban. Csizmát itt a nők sohasem viseltek. Mezítláb is csak a kisebbek járnak. A felnőttek ezt a kényelmet csak munka közben engedik meg maguknak. A gyerekeket kivéve, ha csak az utcára megy is valaki, már valami lábbelit húz fel, látogatóba meg nem is illik mezítláb menni.
Mint takarékos nép, a hidegkúti a ruházkodásban nem válogatós. Minden praktikus ruhadarabot megbecsül, különösen, ha jutányosan jut hozzá. Az elsoroltakon kívül még nagyon sok mindenféle ruhadarabot láthatunk itt. Mivel azonban ezek sohasem tartoztak a hidegkúti népviselethez, leírásukat minden további nélkül mellőzhetjük.
A népbetegségek itt elég ritkák. Előfordul szórványosan a tüdővész, aminek legfőbb oka a megeröltetett munka, a földes lakás és az ellenőrzés fogyatékossága. Orvos helyben nincs. Körorvosa Nagyvázsonyban, mintegy 10 kilométernyire lakik. Ennél közelebb vannak a balatonfüredi orvosok, de a rossz utak miatt ezek is nehezen közelíthetők meg. Innen van, hogv orvosi segítséget csak nagyon súlyos esetben vesznek igénybe. Kuruzslás, gyógyfüvekkel való gyógyítás is idejét múlta. Egészségügyi intézmény a faluban nincs.
A csecsemőápolás elég jó, bár a táplálék megválasztásánál nem elég előrelátóak. Mégsem ennek következtében halnak meg tömegesebben a gyermekek, hanem inkább egy ragályos betegség felléptekor. Ilyenkor tehetetlenek. Azt ugyan jól tudják, hogy melyek a ragályos betegségek, mégsem óvakodnak kellőképpen tőlük. Fontosabbnak tartják ma is az álhumanizmusnak hódolni, a betegeket ragály esetén is meglátogatni, a temetésen minél nagyobb számban részt venni, mint a bekövetkezhető bajnak radikálisan elejét venni és otthon maradni.
A csecsemőhalandóság így is minimális, amit a három utolsó év statisztikája is igazol:
A fiatalság normális fejlődését, jóltápláltságát az is bizonyítja, hogy sorozás alkalmával legkevesebb 40, de inkább 60 százalék szokott beválni.
Legnagyobb hibájuk a telhetetlenség. Amíg bírják, valósággal agyondolgozzák magukat. Óriási terheket cipelnek a fejükön, a tejhasznot, gyümölcsöt és más értékesítenivalójukat is így hordják a piacra, Balatonfüredre vagy Veszprémbe, tehát meglehetősen nagy távolságra. Mindennek pedig a vagyonszerzés az oka. Természetes következménye a korai megrokkanás, a gyakori sérv, nemritkán golyva és bizonyosan a tüdővészre való hajlam. Fürödni csak a gyermekek szoktak, a felnőttek elég ritkán.
Alkoholizmus és vérbaj aránylag kevés bajt okoz. Az ivóvíz kifogástalan, bőven is van belőle, csak Nagyhidegkúton messzire kell érte menni, mivel a hegynyergen ásott kutak nagyon sokszor kiszáradnak.
A bensőséges községi élet kialakulását ez idő szerint még egy mély szakadék gátolja. Elmondottuk a fentiekben, hogy Hidegkút ezelőtt két különálló község volt, és csak 1927-ben egyesítették közigazgatásilag. A nagyhidegkútiak, mint régibb telepesek ma is magasabb rendűeknek tartják magukat, jóllehet Kishidegkút teljesen annak fölöslegéből alakult ki, tehát a testi és lelki kapcsolat elválaszthatatlan. Az egyesítéskor ugyan abban állapodtak meg, hogy a bírót felváltva, egyik ciklusban az egyik, másikban a másik községből, az elöljárókat pedig mindenkor egyenlő számban választják mind a kettőből, a súrlódás mégis éppen a nagyhidegkútiak rátartisága miatt állandó. Elősegíti ezt az ellentétet az a körülmény, hogy az egyesítés után is megmaradt mindkét község önálló közbirtokossága. Nagyhidegkúton még ma is az a 32 ház alkotja a közbirtokosságot, amelyekben eredetileg a telkes jobbágyok laktak. Ez a szám sem nem emelkedhetik, sem nem fogyhat. Így a régi zsellérek jogaikat nem terjeszthetik ki. Birtokot ugyan szerezhetnek, mint ahogy szereznek is a gazdák rovására vagy másfelé, de a közbirtokosságnak tagjai nem lehetnek. Ugyanez a helyzet Kishidegkúton. Vagyonilag emelkedhetnek, de újabbak a közbirtokosságnak tagjai nem lehetnek. Ezért nem emelkedhet a házak száma sem, csak nagyon szegény nincstelenek építenek ritkán új házat.
A háború utáni földreform nem segítette elő a belső átalakulást. Házhelyet nem osztottak ki, mert ennek megfelelő terület nem állt rendelkezésre.
A községi közélet iránti érdeklődés elég élénk, de az elöljáróság tagja vagy bíró csak az lehet, aki vagy egyik, vagy másik közbirtokosságnak is tagja. A szegényebbek közül választják a kisbírót, s lehet közülük képviselőtestületi tag is.
Az elmondottakból is láthatjuk, hogy a község fejlesztésére nemigen gondolhatnak. Ami történik, az inkább a község fejlesztése szépítészeti szempontból. Igyekeznek az utcákat járható karban tartani, oldalárkokat húztak az esővíz levezetésére, bevezették mindkét utcába a villanyvilágítást. Az iskolán, a két kocsmán és az 1937-ben vásárolt községházán kívül középület nincs, így nagyobb teher sincs. A háztartási mérleg is nagyon mérsékelten változik évről évre.
1937. évben a következő adókat vetették ki:
| Állami egyenes adók: | 1. földadó | 2 700 P 45 f | |
| 2. házadó | 1770 P 72f | ||
| összesen | 4471 P 17f | ||
| Községi pótadó 58 százalék: | 2 593 P 18 f | ||
| Ebből az Esterházy uradalom | |||
| fizetett: | állami egyenes adóban | 635P25f | |
| községi pótadóban | 368P44f | ||
Ilyen itt nincs, mert szövetkezet sincs. Egyébként is elég csekély a lakosságban a szövetkezeti érzék. Inkább fejükön hordják eladnivalójukat Balatonfüredre vagy Veszprémbe, minthogy otthon szövetkeznének, s ezzel sok időt és fáradságot is megkímélnének. Ezt a terhes munkát részben megszokásból is végzik, részben azzal a céllal, hogy egyúttal szükségleteiket is beszerzik.
Népjóléti intézmény a faluban nincs.
|
|