|
|
Hidegkút a második világháború idején (1939—1945)
A második világháború előestéjén Hidegkút társadalma többszörösen megosztott volt, s e megosztottságot csak növelték a következő évek. A hajdani két falu 1927-ben közigazgatásilag egyesült ugyan, de az azóta eltelt egy évtized kevés volt a történetileg kialakult mintegy százötven esztendős különbségek felszámolására.
A volt nagyhidegkúti (Fő u.) rész nemcsak településföldrajzilag emelkedett ki: módos gazdaközönsége a falu politikai irányítását is a kezében tarthatta még a felszabadulást követő egy-két évben is.
A volt kishidegkúti (Hosszú u.) társadalmat a földrajzi elkülönültség mellett gazdasági helyzete is elválasztotta a felső falurésztől. Itt ugyanis — néhány jobb módú gazdát leszámítva — törpebirtokosok, napszámosok és iparosok (főleg kőművesek) éltek nagyobb számban a szűk, félig-meddig a hegyoldalra kapaszkodó portákon.
A tehetős gazda házát a faluba tévedt idegen már messziről felismerhette. Ha másról nem, hát az udvar végén álló, telekre merőleges torkos pajtáról.
Az 1930. évi statisztikai felmérés szerint a 702 fő jelenlevő népességből 292 a keresők és 410 az eltartottak száma. 100 keresőre tehát átlagosan 140 eltartott esik. A keresők foglalkozási megoszlása mutatja, hogy Hidegkút a világháborút megelőző időszakban hagyományos agrártelepülés:
| Termelési ág | Aktív kereső |
| őstermelés | 282 |
| ipar | 5 |
| közszolgálat | 2 |
| házicseléd | 3 |
| összesen | 292 |
A keresők 96,6%-a foglalkozik őstermeléssel. A monográfia írója szerint azonban csak 110 birtokos kizárólagos foglalkozása a mezőgazdasági termelés (VIII. 6. fej.), ami azt jelenti, hogy a birtokosok 39, legjobb esetben is 43%-a tudja az agrártermelésből családját eltartani. A többiek, az 5 holdon aluli 40 törpebirtokos, a 8 napszámos, valamint az iparosok többsége is kénytelen mellékfoglalkozás, napszám után nézni, hogy megélhetését biztosítani tudja. Az építőiparban 40—50 segédmunkás is elhelyezkedik egy-egy idényben, míg a többiek napszámba járnak.
A statisztikába felvett 127 önálló birtokos megoszlása birtoknagyság szerint a következőképpen alakul:2
| Településrész |
Önálló birtok |
||
| 10kh alatt | 10—50 kh | összesen | |
| Kishidegkút | 62 | 2 | 64 |
| Nagyhidegkút | 33 | 30 | 63 |
| Összesen | 95 | 32 | 127 |
A szélsőségek nyilvánvalóak: a középbirtokos parasztoknak szinte egésze a volt nagyhidegkúti részen, a kisbirtokosoknak többsége a kishidegkúti részen él. Az összeírásba felvett 14 mezőgazdasági munkás közül 13 szintén a Hosszú utcában lakik.
A falu élete a harmincas években a megszokott mederben folyik: az iparosok a községtől távol, főleg a Balaton-felvidéki építkezéseken dolgoznak tavasztól őszig. A téli holtidőszakban az uradalmi erdőgazdaság adott munkát: a napszámosok a fakitermelést végezték, a fogatos gazdák a közelítési és szállítási munkálatokból vették ki részüket. A keményebb téli időszak beálltával a balatoni jég kitermelése jelentett újabb munkalehetőséget.4
Sajátos, hagyományos munkamegosztás volt ez a helyi társadalom különböző rétegei között, melyben a volt kishidegkútiak — a vérségi-rokoni kapcsolatok ellenére — legtöbbször alárendelt szerepet játszottak. A társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyüket azonban természetesnek fogták fel, így a gazdasági ellentétek nyílt összeütközéshez nem vezettek.
A falu német nemzetiségű lakossága számára etnikai-nyelvi hovatartozása 1938 végén még nem jelent problémát. Hidegkuti Mihály elégedetten írhatja le, hogy a „nép nyugodt, higgadt, nem hajlandó semmiféle politikai, vagy nemzetiségi kilengésre. Tudatában van, hogy származására nézve nem magyar, de német anyanyelve ellenére is hűséges alkotó elemnek tartja magát a magyar közösségben." (X. fej.) Néhány év múlva azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. A magyarországi németség többsége egyöntetűen a fasiszta Németország oldalán sorakozott fel. Hogy mindez bekövetkezhetett, abban elsősorban a magyar revizionista törekvések és a magyar— német viszony alakulása játszottak szerepet.
A versailles-i békerendszer gyakorlati „felülvizsgálatára", Európa újrarendezésére és a világuralomra törő Németország Hitler hatalomra jutását (1933) követően, a fasiszta államhatalom kiépítésével párhuzamosan korszerű hadsereget alakított ki és bel- és külpolitikailag is felkészült a területgyarapításra. Az egyezkedésre hajló nyugati hatalmak jóváhagyásával 1938 tavaszán a birodalomhoz csatolta Ausztriát (Anschluß) és hozzálátott Csehszlovákia feldarabolásához.5
1939. szeptember 1-én — miután a Szovjetunióval előzőleg megnemtámadási szerződést kötött — hadüzenet nélkül megtámadta Lengyelországot. Két nappal később Anglia és Franciaország hadat üzent Németországnak, s ezzel kezdetét vette a súlyos véráldozatokkal járó második világháború.
A villámháborús hadászati terveknek megfelelően Németország — az angolok és franciák tétovázását kihasználva — 1940 tavaszán elfoglalta Dániát, Norvégiát, Belgiumot, Hollandiát és Franciaország nagy részét. A nyár folyamán pedig megkísérelte Nagy-Britannia térdre kényszerítését.
A következő év tavaszán balkáni térhódításával biztosította a Szovjetunió elleni felvonulási területet. Majd a Barbarossa-terv keretében a német és a vele szövetséges finn és román csapatok 1941. június 22-én három főirányban megindították a Szovjetunió elleni támadó hadműveletet, amely azonban a kezdeti, kétségkívül hatalmas térnyerése ellenére sem hozta meg a várt győzelmet. A Vörös Hadsereg szívósan védekezett, majd 1942 őszén Sztálingrádnál ellentámadásba ment át és megsemmisítő vereséget mért Paulus tábornagy hadseregére. A világháború fő hadszínterén, a német— szovjet fronton a fordulópontot jelentő sztálingrádi győzelem után a szovjet Vörös Hadsereg vette át a stratégiai kezdeményezést és sikeres előrenyomulása eredményeképpen 1944 nyarán kiszorította a német és vele szövetséges csapatokat a Szovjetunió területéről és megkezdte a kelet-európai országok felszabadítását. Ugyanakkor — az angolszász csapatok június 6-i normandiai partraszállásával — megnyílt a nyugati front, amely meggyorsította a háború befejezését az európai hadszíntéren.
A hivatalos Magyarország, amely Trianon után a területi revíziót állította külpolitikájának középpontjába, Németország (és részben Olaszország) segítségére támaszkodott céljai megvalósításában. Ugyanakkor 1939 után is ügyelt arra, hogy ne kötelezze el magát véglegesen a tengelyhatalmak mellett, hogy külpolitikai mozgásterét, a nyugati hatalmakhoz való esetleges közeledés lehetőségét fenntartsa.6
A revíziós álmok hamarosan valóra váltak, de ezért súlyos árat kellett fizetnie az országnak. Németország a területi igényekkel egyszerre fellépő közép-kelet-európai országok megosztásának taktikáját választotta, s csak részlegesen elégítette ki Magyarország igényeit. 1938. november 2-án a bécsi német—olasz nemzetközi döntőbizottság Magyarországnak ítélte a Felvidék déli, többségében magyarok lakta részét. A terület megszállásával egyidőben 1939 tavaszán a magyar alakulatok elfoglalták Kárpátalját is. Majd 1940 nyarán az ún. második bécsi döntés Magyarországnak ítélte Észak-Erdélyt és a Székelyföldet.
1941 tavaszán, Jugoszlávia német lerohanásakor — újabb fegyveres területgyarapodás fejében — Horthy feladta a fegyveres be nem avatkozás elvét, s felrúgva a nemrég kötött örök barátsági szerződést, részt vett a katonai megszállásban. S amikor a közeli német győzelemben bízva 1941. június 27-én hadba lépett a Szovjetunió ellen, végleg elkötelezte magát Németország oldalán.
Bár a Horthy-diplomácia ezután is igyekezett külpolitikai mozgásterét megtartani, ez egyre kevésbé sikerült. A sztálingrádi offenzíva során Voronyezs térségében felmorzsolódott 2. magyar hadsereg pusztulása és a német győzelmi esély szertefoszlása láttán a Kállay-kormány megbízottai titkos tárgyalásokat folytattak az angolszászokkal, a béketapogatózások azonban nem jártak sikerrel. Horthy, aki mindvégig a balkáni partraszállásban hitt, képtelen volt belátni, hogy az egyedüli megoldást csak a Szovjetunióval kötendő fegyverszünet jelentené.
Magyarország német megszállása (1944. március 19.) után az erőteljes politikai jobbratolódás légkörében megkezdődött az ország kíméletlen gazdasági kifosztása, a zsidókérdés „végleges megoldása", az összes lehetséges erőforrás mozgósítása a szovjet támadás megállítására. Horthy erejéből már csak egy politikai kalandorakcióval felérő kiugrási kísérletre tellett, hogy rendszerének bukásával a „végső győzelem" igézetében élő Szálasi Ferenc totális fasiszta diktatúrája sodorja katasztrófába az országot.7
Magyarország fokozatos politikai felzárkózása a tengelyhatalmak oldalán, gazdasági betagozódása a Harmadik Birodalom „életterébe" kihatott a hazai német nemzetiség sorsára is. A német befolyás először kulturális-ideológiai síkon érintette a nemzetiséget, aztán politikai elkülönülését idézte elő, végül véráldozatot követelt tőle.
A német faji ideológia — a pángermán hagyományokra építve — már a húszas években meghirdette az anyaországon kívül élő német népcsoportok (Volksgruppe) előbb kulturális egyesítését egy egységes kultúrnemzet (Kulturnation) keretei között, kilátásba helyezve, hogy alkalomadtán az ideiglenesen külföldön élő németek visszatérnek az anyaországba (heim ins Reich). 1933 után a hivatalos külpolitika rangjára emelkedett kisebbségvédelem mutatkozott legalkalmasabbnak a német irredenta törekvéseinek leplezésére.
Magyarországon használhatatlannak bizonyult az „ein Volk, ein Reich" német képlete, hiszen a revízió nyomán ismét egy többnemzetiségű országgal kellett számolni. Ezért a magyar irredenta a „szentistváni gondolat"-tal operált és az országhoz visszacsatolandó területek nem magyar népeinek széles körű autonómiát ígért.
A kétféle irredenta kezdettől feloldhatatlan ellentmondást rejtett magában: Németország a „népiség" (Volkstumsgedanke) ürügyén igényt tartott a kelet-európai német nemzetiségekre is; így Magyarországnak az a kettős törekvése, hogy önálló nemzetiségpolitikát folytasson, ugyanakkor biztosítsa a magyar kisebbségvédelemhez a német támogatást, eleve kudarcra volt ítélve.8 A gyakorlatban ugyanis a magyar kisebbségvédelem alárendelődött a német birodalom kisebbségvédelmi politikájának.9
Bár a Horthy-korszak konszolidációja idején kialakult magyar nemzetiségpolitika az 1868. évi nemzetiségi törvény korszerűsített változata volt, s kerülte az erőszakos asszimilációt, a német nemzetiség számára lényegében véve csak a kulturális autonómiát biztosította. A hazai németség életének kulturális szervezését 1924 nyarán alakult Magyarországi Német Népművelési Egylet (Ungarlandischer Deutscher Volksbildungsverein = UDV) látta el, amely 1933 előtt elsősorban a nemzetiségi népiskolahálózat fejlesztésében ért el részleges eredményeket.10
Az UDV vezetésében 1933 után szakadás következett be: a radikális irányzat (a nemzetiszocialista orientációjú értelmiségek Basch Ferenc vezetésével) már nem elégedtek meg az elért eredményekkel, sem a kormány ígéreteivel, hanem a „népiség"-eszme alapján népcsoportjogot követeltek a hazai németségnek. A „völkisch" irányzat ezért nevesen támadta a magyar nemzetiségpolitika irányvonalába illeszkedő, s a magyar—német sorsközösség (Deutsch—Ungartum) alapján álló régi vezetést és a kormány — szerintük — erőszakos asszimilációs politikáját.11 A frakcióharc 1936-ban nyílt szakadáshoz vezetett: Bascht és társait kizárták az UDV-ből, mire megalapították féllegális politikai szervezetüket Volksdeutsche Kameradschaft (VK) néven (magyarul: Népi Német Bajtársi Szövetség) azzal a céllal, hogy a német birodalom anyagi és politikai támogatásával megszerezzék a magyarországi németek kizárólagos képviseletének a jogát. Erre nem sokáig kellett várniuk. Az első bécsi döntés után, 1938. november 26-án, Budapesten a VK-t legális egyesületté szervezték át Volksbund der Deutschen in Ungarn (VDU), vagyis: Magyarországi Németek Népi Szövetsége néven.12 Az egyesület 1939. április 13-án jóváhagyott alapszabálya Baschék működési körét csak a kulturális szervező tevékenységre korlátozta, de őket ez cseppet sem zavarta. A második bécsi döntés alkalmával (1940. augusztus 30.) aláírt egyezményben a magyar kormány elismerte a népcsoportjogot s ezzel a Volksbundnak, mint a magyarországi németek egyedüli képviselőjének, szabad kezet adott a népcsoport-önigazgatás (Volksgruppenautonomie) gyakorlására. Megszűnt a magyar nemzetiségpolitika szuverenitása.13 Bekövetkezett az, amitől 1937 őszén Gratz Gusztáv óva intette a kormányt: „Ha ennek a mozgalomnak nem tudjuk útját állni, akkor számolnunk kell azzal, hogy rövid néhány esztendő múlva a magyarországi németség a német politika egyszerű eszközévé fog válni."14
A német birodalmi propaganda már jó ideje előkészítette a talajt a magyarországi változások számára. A népiségtudat kialakítására az UDV már a hitleri hatalomátvételt megelőzően jelentős tevékenységet fejtett ki. Az egyesület működésének súlypontja ekkoriban jórészt a nemzetiségi iskolapolitika áthangolására törekedett: megelégedett volna a vegyes tannyelvű német iskolatípus („B" típus) általánossá tételével, német középiskolák és tanítóképzők felállításával, vagyis a német értelmiség utánpótlásának biztosításával. 15 A kormány azonban a közép- és felsőfokú iskoláztatás biztosításáról hallani sem akart, amiért a külföldi német sajtóban is egyre több kritika érte, ami hátrányosan érintette a magyar kisebbségvédelmi törekvéseket is. De fellépett a disszimiláció érdekében az UDV is. Rothen Ferenc, az egyesület titkára 1934 novemberében sorra járta a bakonyi német falvakat; agitációs útja során érintette Városlődöt, Kislődöt, Ajkarendeket, Bakonyjákót és Farkasgyepűt. Nemcsak a lakosság anyanyelvi viszonyairól, a magyarosodás előrehaladottságáról tájékozódott, hanem fellépett a névmagyarosítás és a magyar tannyelvű oktatás ellen is. Tagtoborzó körútja során ígéretet tett arra, hogy 50 jelentkező esetén — mivel 50 tag alkot egy „törzset" — ingyenes könyvellátásban fognak részesülni. (Az ajkarendeki bíró címére röviddel távozása után, november 12-én, meg is érkezett az első 11 kg-os küldemény.) Beszédeiben a nagynémet tudatot igyekezett elmélyíteni. Kifejtette, hogy a magyarországi németek „egy sokkal nagyobb néphez tartoznak, mint a magyarok."16
A pángermán agitáció ettől kezdve változatos eszközökkel dolgozik: német nyelvű lapokat (pl. Sonntagsblatt) és könyveket küldenek a falvakba, sürgetik a német anyanyelvi oktatás bevezetését. Elősegítik a nemzetiségi fiatalok német egyetemeken, főiskolákon való képzését, akik hazatérve, a falvakban orvosként jegyzőként, ügyvédként letelepedve terjesztik a nemzetiszocialista ideológiát. Támogatják a német főiskolások, egyetemisták, tanárok „néprajzi gyűjtőútnak" álcázott propagandamunkáját a magyarországi falvakban.
A magyar kormánykörök világosan látják, hogy a magyarság szempontjából „káros" az UDV működése: még „semleges" tevékenysége (pl. ismeretterjesztés) esetén is nagymértékben elősegíti a „német öntudat" kialakulását, s tendenciájában a birodalom expanziós céljait szolgálja. Azt a tervet igyekszik megvalósítani, amely a „nagynémet irányzatnak Kelet felé való először kulturális, de a háttérban politikai terjeszkedését tűzte ki célul." ..
Az UDV politikai szerepének növekedését a kormány —jól megfontolt „magasabb érdekekből" — nem akadályozza meg. Ellensúlyozására elsősorban az iskolán kívüli népművelést és az iskolapolitikát igyekszik igénybe venni — kevés sikerrel. Az adminisztratív eszközök alkalmazása (pl. a vándormadaraknak /Wandervögel/ nevezett agitátorok kitoloncolása, a kiutazók útlevelének felülvizsgálata stb.) ugyanis a német diplomáciai nyomás fokozódásához vezetett.
1934-től kezdve az UDV előadói, a Berlinből és Bécsből irányított agitátorok fokozatosan kiterjesztették szervező tevékenységüket. 1934-ben még csak 7 Veszprém megyei helységben fejtettek ki rendszeres propagandát:17 Ekkor már Hidegkút sem maradt érintetlen, mert a Tótvázsonyban „kutató" német diákok működése itt sem maradt hatás nélkül.18 Az UDV összesen 37 nemzetiségi községre akarja befolyását kiterjeszteni, ami a Volksbund megalakulásáig jórészt sikerül is.19 A főispán helyzetértékelése szerint a német nemzetiségi mozgalom szempontjából „legveszélyesebb" terület: a Márkó, Bánd, Herend, Bakonyjákó, Nagyganna által „alkotott német tömb".20
A rendszeres propagandának rövidesen megmutatkozott a hatása. 1938 elején, Moering Brigitta berlini egyetemista háromhetes bakonyjákói „néprajzi gyűjtőútja" végén már általánossá vált a vélemény: „annak van jövője, aki Hitlerben bízik és annak szellemében jár el."21
A forrásokból úgy tűnik, a német kultúregyesület befolyása mégsem volt olyan erős, hogy helyi csoportjai révén 1938 előtt intézményesen is megvesse a lábát Veszprém megyében. E csoportok nagyobb számban 1939 tavaszán kezdenek szerveződni. 1939 februárjában 60 taggal megalakult a városlődi helyi csoport.22 1939 októberéig a legtöbb helységben megalakultak a helyi szervezetek, melyekben ettől kezdve már a Basch-csoport befolyása volt egyre inkább a meghatározó.23 1939. június 18-án, az UDV városlődi ifjúsági csoportjának zászlószentelési ünnepélyével összekötött majálison már 26 község küldöttei vettek részt. A több ezer ember megmozgatása még Rippelék műve volt: meg akarták mutatni Baschéknak, hogy az egyesületnek van még ereje és tekintélye.24
A magyarországi németség egy táborba való tömörítésére 1938 őszén megalakult Volksbund akkor, amikor szervezeteinek kiépítését 1940 nyarától nagyobb mértékben megkezdte, már a meglévő szervezett helyi csoportokra támaszkodhatott. Különösen azután, hogy a második bécsi döntés monopolizált helyzetet teremtett számára.
1940 elején a Volksbundnak még csak 31 000 tagja volt; az év végén már mintegy 300 helyi csoportban 50 000 tag tevékenykedett. 1942 őszére, hatalmának csúcspontján a felnőtt és ijfúsági Volksbund-szervezet együttes létszáma elérte a 300 000 főt, a német nemzetiség összlétszámának több mint 40%-át.25 1940 nyarától a „régebben öntudatosodott" német nemzetiségiek a Dunántúlon egyre-másra állnak a Volksbund zászlaja alá. Vasárnaponként sorra alakulnak a helyi csoportok előbb Baranya, Tolna, majd Veszprém megyében is.
Veszprém megyében 1940. július 6-án Tüskeváron, augusztus 4-én Bakonyjákón és Városlődön, szeptember 1-én Ajkarendeken, 22-én Kislődön, Nagy- és Kisgannán alakulnak meg az első VDU-csoportok.
Hidegkúton viszonylag korán, 1940 Úrnapján (VI. 12.) alakult meg a VDU helyi szervezete id. Haaz János vezetésével. 6 A Fő utcából 27-en, a Hosszú utcából 36-an lettek tagjai.27
A VDU bázisát kezdetben a szegényebb rétegek jelentették, később azonban a módosabb gazdák is beléptek azért, mert a németországi exportszállítások során olyan anyagi előnyökhöz jutottak, amelyről nem akartak lemondani. Nem rettentette őket vissza az a kormánypropaganda sem, amely — Hitler 1939-es nyilatkozatára hivatkozva — németországi áttelepítéssel fenyegette őket. Különösen erős volt az 1941. évi népszámlálás idején a szociális demagógia: azt ígérgették, hogy a hazai német hitelszövetkezetek majd 50%-os kedvezményt adnak a VDU tagjainak, a németországi marhaszállítmányok összeállításánál a marhahús kilóját tőlük feláron (1,10 helyett 1,80 pengőért) veszik át. Amit el is hittek, mert ekkor a mezőgazdasági exportot irányító Agraria vállalat már tényleges előnyöket is biztosított: 1 db sertés után 100, 1 db szarvasmarha után 400 pengő hizlalási előleget utalt ki. 28
A népszámlálás kimenetele nem volt kétséges. A főispán előzetes becslése szerint a nemzetiségi falvak lakosságának 70—80%-a németnek fogja vallani magát.29 Nem tévedett: 29 nemzetiségi községben a lakosoknak több mint 50%-a volt német anyanyelvű. Ezek sorába tartozott Hidegkút is. Egyértelmű állásfoglalás ez akkor, amikor a megye lakosságának 98,1%-a tud magyarul.30 A lakosságnak több mint 80%-a németnek vallotta magát a következő községekben: Bakonygyirót, Bakonyjákó, Bakonypölöske, Bánd, Döbrönte, Ganna, Kislőd, Márkó, Németbánya, Városlőd. A 10 község közül egyetlen helyen haladta meg az arány a 90%-ot: Gannán (96,9%).31 A népszámláláskor már szélsőséges elemek is megnyilatkoztak: egyes községekben nyíltan hangoztatták, hogy le fognak számolni azokkal, akik a német kisebbség elnyomói voltak. A VDU-tagok terrorizálták a szervezeten kívül állókat, listákat készítettek azokról a magyarokról, akiknek házait majd el fogják kobozni. A VDU központi vezetőségének felbujtására egyes helyeken (Ajkarendek, Bakonygyepes, Kislőd) nem engedik be házaikba a számlálóbiztost, másutt (Bakonykoppány) pedig megverik, mert szerintük rosszul töltötte ki a kérdőíveket.32 Hidegkúton ilyen szélsőséges megnyilvánulásokkal nem találkozunk.
A paraszti lakosság életszínvonala a gazdasági válság évei után jelentős mértékben nőtt. A harmincas évek második felétől, különösen 1938-tól — a győri fegyverkezési program meghirdetésétől kezdve — új munkaalkalmak teremtődtek a hidegkútiak számára is. Veszprém közelében 2 lőszergyár is épül, megkezdődik az alumíniumipar kiépítése (Ajka), a vegyipari üzemek (Pét) átállítása hadi termelésre.33 A háborús konjunktúra hatására 1938 után emelkednek a mezőgazdasági termények árai, nőnek a napszámbérek. A paraszti termelés 1941-ig jóformán csak a háború előnyeit élvezi. A háborúban való fegyveres részvétel azonban megváltoztatja ezt a kedvező folyamatot. A sorozatos behívások, a hadigazdálkodással együtt járó beszolgáltatási rendszer, a jegyrendszer bevezetése súlyosan érintette a falu lakosságát is.
A változást jelzi, hogy 1941 végétől kezdve egyre nagyobb mértéket ölt a piacozás. A füredi piacon a hidegkúti asszonyok a rögzített árakat nem akarják betartani, ezért árdrágításért megbüntetik őket.34 Ugyanígy jár 1942-ben pl. Schalbert Márton, aki a sertést akarja a megengedettnél magasabb áron értékesíteni.35
Az agrárproletárok helyzetén a VDU központi vezetése is megpróbált javítani, de az akció csúfos kudarccal végződött. Jó feltételek mellett 25—30 bakonyi faluból toboroztak az 1942. évre konvenciósokat, akiket a módos bácskai gazdáknál helyeztek volna el. 1941. december 28-án a herendi Kungl István vezetésével el is indult a szerelvény 7-8 családdal és 270 lánnyal-legénnyel Zomborra, de egy hét leforgása alatt a többség csalódottan visszafordult. Volt köztük néhány hidegkúti is.36
A módosabb gazdáknak is csalódniuk kellett, mert az exportvállalat sem tartotta be ígéreteit. Már 1940-ben előfordult, hogy a szerződésben meghatározott felvásárlási árnál 20—30%-kal olcsóbban vette át a vágóállatokat.37
Sokak reménysége — ha a Horthy-kormány nem osztott földet eddig, majd oszt a győztes „vezér és kancellár" — néhány év alatt szertefoszlott.
Veszprém megyében a harmincas évek elején 37 község volt igényjogosult német nemzetiségi elemi iskola valamelyik típusának felállítására, de 1935-ben még csak 19 helységben tanítottak egészben („A" típus) vagy részben
(„B" típus) német nyelven.38
A megalakult VDU egyik lényeges követelése volt a Gömbös-féle iskolarendszer (az egységes, azaz vegyes tannyelvű iskola) felszámolása. 1941-ben a kormány hajlott is az egységes anyanyelvű oktatás bevezetésére (700/1941. ME sz. rend.), de a végrehajtási utasítás ennek végleges eldöntését a szülői konferenciára bízta. A VDU — az iskolarendelet adta lehetőségeket kiaknázva — 1941/42-ben 21 iskolában szeretné a teljes anyanyelvű oktatásra való áttérést elérni. Ezek közé tartozik Hidegkút, Tótvázsony, Németbarnag s a közeli Veszprémfajsz is.39
Az egységes anyanyelvű oktatás helyett a bakonyi falvakban — ellentétben a tolnai-baranyai területekkel — a vegyes tannyelvű oktatást kívánta a szülők többsége.40 Így volt ez Hidegkúton is, ahol egészen a háború végéig fennmaradt a vegyes rendszerű oktatás: az iskola külön magyar és külön német tagozattal működött a felszabadulásig.41
Az anyanyelvi oktatás bevezetésének — eltekintve a magyar hivatalos szervek beavatkozásától — sok helyen nem is volt meg a feltétele, mivel a tanítók gyengén beszélték a kisebbségi nyelvet, a szülők pedig nem voltak hajlandók német nyelvű tankönyvek megvételére.42
A VDU tervbe vette a német középfokú és felsőfokú oktatási intézmények kiépítését is: ezek közül Veszprémben 1942-ben német polgári iskolát szerettek volna létesíteni észak-dunántúli beiskolázási körzettel, de ezt a kormány nem engedélyezte.43
A VDU törekvése az anyanyelvi iskola általánossá tételére végeredményben kudarccal végződött. Viszont elégedettek lehettek vezetői azzal, amit a vallási életben tapasztaltak, mert a német községek „öntudatos németsége, amíg a canonica visitatio erre nekik jogot ad, szigorúan ragaszkodik a német egyházi beszédhez". Hidegkúton az istentisztelet és a prédikáció is német nyelvű. Ugyanígy a környező községek közül Bándon, Márkón, Vöröstón és Németbarnagon, Városlődön. Tótvázsonyban is csak minden 4. vasárnap tartanak magyar nyelvű istentiszteletet.44
Az SS (Schutzstaffel = Véderő) 1925-ben jött létre Hitler nemzetiszocialista pártjának politikai-rendőri szerveként a Führer feltétlen híveiből azzal a céllal, hogy a párt belső rendjét fenntartsa, ellenségeivel leszámoljon. A náci hatalomátvétel után az SS szervezetileg differenciálódott, funkciói bővültek, elitgárda jellege azonban csak a világháború kitörése után szűnt meg, amikor elit haderővé szervezték át. Létszáma a kezdeti 100 ezerről a háború végére már több mint 900 ezer főre nőtt. Tömeghadsereggé változott, melyben a birodalmi németek kisebbségbe kerültek.45
A birodalom területén élő német népcsoportok egységes irányítását 1937 után az SS hivatalként működő Népi-Német Közvetítőszervezet (VoMi: Volksdeutsche Mittelstelle) látta el a neki alárendelt hivatalok, szervezetek útján.
Az SS fegyveres alakulataiban már a világháború előtt is beszervezték a külföldi német önkénteseket. 1939 után a hadihelyzet alakulásától függően — a Waffen-SS (Fegyveres-SS) kiegészítésére — egyre jobban igénybe vették a kelet-európai kisebbségi németeket is.
Magyarországon 1940—42 között illegális toborzás folyt: előbb „egészségügyi vizsgálat" címén összeírták a katonai szolgálatra alkalmasakat a Volksbund otthonokban, majd az önkénteseket kicsempészték Németországba, ahol megfelelő kiképzést kaptak a frontszolgálat megkezdése előtt. 1940-ben legfeljebb néhány tucat, 1941-ben 500 önkéntest vettek igénybe. Ez utóbbiakat a „Nord" 6. SS hegyi hadosztály kötelékében Finnországban vetették be.46
A szovjet front emberállományának utánpótlására már olyan mérvű újonclétszámra volt szükség, hogy a német diplomácia lépéseket tett a toborzás legalizálására. 1941 decemberében Himmler Romániától, Szlovákiától és Magyarországtól 60 ezer újoncot igényelt.
Az 1942. február 12-i titkos megállapodással a magyar kormány hozzájárult 20 000 önkéntes kiállításához. A toborzást a sajtónyilvánosság kizárásával a Volksbund végezte: a sorozóbizottság a 18—30 éves korosztályból válogatta ki az önkénteseket, akiket németországi kiképzőtáborokba szállítottak. Ünnepélyes átvételükkel megszűnt magyar állampolgárságuk. Hozzátartozóiknak jelentős segélyt, nekik jó ellátmányt ígértek. A főként bácskai svábokból álló újoncállományt 1942. március 22-e és május 3-a között szállították el. A bakonyalji körzetből az 1145 jelentkező közül megfelelt 624. 311 az SS-, 313 a Wehrmacht-követelmények szerint bizonyult alkalmasnak.47
Hidegkútról 1941-ben már egy fiatal belépett az SS-be, most újabb 6 önkéntes jelentkezett.48 Ezeket a „Florian Geyer" 8. SS lovashadosztály katonájaként vezényelték a keleti hadszíntérre.
A második legális toborzóakcióra 1943 nyarán került sor, igen nyomott hangulatban, mert a magyar honvédségbe időközben behívott, de a sorozásra hazaengedett katonák hangulatát — maga Basch is elismeri — „ijesztő háborús fáradtság jellemzi".49 Éppen ezért kényszersorozást javasol, de javaslatát nem fogadják el.
Végül is sikerül (főként a 30—35 évesek közül) kiállítani a kb. 20000 újoncot, akik elvesztik magyar állampolgárságukat, hozzátartozóik állampolgárságát azonban csak a háború végén kívánják rendezni. Segélyezésüket a honvédségnél szokásos tarifa alapján rendezik.
Ekkor Hidegkútról újabb 5 személyt soroznak be.50 Ők a „Nordland" 11. SS önkéntes páncélgránátos hadosztállyal kerültek a keleti arcvonalra.
Magyarország német megszállása után kerül sor a harmadik sorozásra. Edmund Wesenmayer budapesti birodalmi követ és Csatay Lajos honvédelmi miniszter 1944. április 14-én írta alá a sorozásra vonatkozó egyezményt. Eszerint a Waffen-SS-be sorozható minden 17. életévét betöltött személy, aki német származású, „életmódja és népiségi ismertetőjegyei alapján ilyennek mutatkozik, vagy magát önként németnek vallja".51 Sztójay ezt úgy értelmezte: „A német vidékeken azt soroznak be, akit akarnak."52 A csendőri segédlettel besorozott katonákat magyar területen képezik ki. Magyar állampolgárságukat nem vesztik el, azonban a szolgálat idejére megszerzik a német állampolgárságot.
Emellett az 1944. május 30-i pótegyezmény lehetőséget adott a 17—30 éves női önkéntesek toborzására is, akik egészségügyi és híradó szolgálatot látnának el.
A nyílt propagandával egybekötött kényszersorozás alkalmával 1944. szeptember végéig 55—60000 embert soroztak a német hadseregbe.53 Hidegkúton 49 férfit, köztük sok magyar érzelműt soroztak be és vittek el szeptemberben.54 A Budapest környéki falvakban gyorsított kiképzésben részesültek, majd a 8. SS lovashadosztály kötelékében a Vecsés—Gyál—Dunaharaszti körzetben vetették be őket. Közülük 11-en vesztették életüket (22%), a többiek a főváros körülzárása során szovjet hadifogságba estek és nehéz esztendők után csak 1948-tól kezdve térhettek haza.
| A második világháború szomorú statisztikája: | ||
| Az SS-ben szolgált: | önkéntesen | 12 |
| kényszersorozással | 49 | |
| összesen: | 61 férfi, akik | |
| közül elesett: | 11(22%) | |
A magyar honvédséghez behívottak közül elesett 9 személy. Hadifogságba esett 39 német, 28 magyar katona. Megrokkant 8 magyar katona. A nyilas uralom végnapjaiban, a totális mozgósítás jegyében 1945. február 15-én Balatonfüreden összegyűjtik az 1927—30-as születésű leventéket és elhurcolják hadimunkára.55 Szálasi elképzelését „íródeákja", Csonka Emil népszerűsíti: „ . . .Németországban magyar vezetés alatt magyar hadsereget állítunk fel, amely magyar földre jön vissza, hogy a felszabadulás nagy művének záloga legyen, hogy végrehajtsa majd a megtorlás, a bosszú nagy feladatát."56 Szerencsére azonban erre a „nemzetmentő" akcióra már nem kerülhetett sor. A leventék május 2-án osztrák területen fogságba estek, majd Bajorországban, a Rott folyó mentén fekvő pfarrkircheni és pockingi gyűjtőtábor nélkülözéseit átvészelve, szeptember 25-én visszatértek Magyarországra. Közülük már Pintér Ferenc sohasem láthatta szülőföldjét: menet közben érte a halál.57
A fronton elesett hidegkúti katonák száma alatta marad az első világháborús veszteségeknek (25 halott), a harci cselekmények következtében meghalt polgári lakosságot is beleszámítva azonban elmondhatjuk, hogy a második világháború jóval több áldozatot követelt.
Az emberveszteség, a jelentős anyagi kár azonban elenyésző ahhoz képest, amilyen következményekkel járt 1945 után a nemzetiségi lakosság többségének „népinémet" magatartása.
A VDU helyi csoportjának megalakulása politikailag kettéosztotta a falut. Akik esténként vagy vasárnaponként a Heimbe, az egyesületi székházba jártak és nagyhangúan politizáltak, a jövő letéteményeseinek érezték magukat. Azokra, akik távol tartották magukat az egyesülettől, hátrányos megkülönböztetéssel járó súlyos nyomás nehezedett. (Pl. a Volksbund-fiatalok bármikor korlátlan időre engedélyt kaphattak bálok rendezésére, a magyar érzelműek csak korlátozott időre.)58
Politikai meggyőződésüknek sokan külső jelét is adták a Volksbund tagok közül: házukon ott lobogott a horogkeresztes zászló, a bejáratot díszkapu övezte. A kabát hajtókáján VDU jelvény díszelgett.
A magyar kormány a magyar érzelmű németek szervezése érdekében az első időszakban jóformán semmit sem tett. Csupán a Kállay-kormány szorgalmazta 1942 végén a hazafias érzelmű német nemzetiségiek összefogását. Perczel Béla nyugalmazott főispán vezetésével, a katolikus és evangélikus egyház támogatásával 1942 novemberében bontakozott ki Tolna és Baranya megyében a „Hűséggel a Hazához" mozgalom, melynek bázisát a magyarhű németek mellett a kilépett volksbundisták képezték. Hármas jelszavuk pontosan kifejezte, hogy a mozgalom lényegében konzervatív irányultságú: „Hűség Istenhez, hűség a magyar hazához, hűség a népiséghez".59 Az adott helyzetben azonban a hazaszeretet nyílt vállalása feltétlenül pozitívnak számított. A mozgalom a „Schwäbische Türkei" területén tanácsadó szolgálatot is felállított, amely igyekezett a panaszokat orvosolni, a mozgalom tagjait megvédeni a volksbundisták erőszakoskodásai ellen.
A hűségmozgalom 1942 végén, majd 1943 folyamán Veszprém megyében is kibontakozott. A veszprémi járás területén a zirci születésű főszolgabíró, dr. Scherer János közigazgatási úton is támogatta a szervezőmunkát.60
Hidegkúton 1942 végén Eizenacker Ferenc kezdi szervezni a hűségmozgalmat, sikerül „tekintélyes számú" tagságot toboroznia.61 1943-ban Rechardt Mihály, Fodor Mihály, Fáth János, Lincmayer János és Reiter Ferenc folytatták a szervezőmunkát. A szervezést könnyítette, hogy ekkor Veszprémfajszon — ahol a Volksbund kevésbé tudott gyökeret verni — már a lakosság többsége a mozgalomhoz csatlakozott.62
A tagsági igazolványt és a mozgalom jelvényét Reichardt József és Tévald József osztották szét 1943. szeptember 8-án. Azokba a házakba, melyeknek falára horogkeresztet mázoltak a tulajdonosok, be sem kopogtattak.63
A mozgalomhoz csatlakoztak
a Fő utcából:
| 1. Reiter Ferenc | 8, Tévald Bálint | 15. Henn Mihály |
| 2. Henn Mihály | 9. Schalbert József | 16. Schalbert Mátyás |
| 3. Máhl Ferenc | 10. Hász Mihály | 17. Kungl István |
| 4. Szauer Ferenc | 11. Tévald György | 18. Scher János |
| 5. Pájer József | 12. Reichardt Mihályné | 19. Lőrinc Schalbert |
| 6. Henn Márton | 13. Eizenacker János | 20. Schalbert János |
| 7. Steierlein József | 14. Hász József | 21. Pechl Antal |
| 22. Markstein Józsefné | 27. Ortvein Mátyás | 32. Fodor Ferenc |
| 23. Huber József | 28. Fodor Mihály | 33. Heinbach János |
| 24. Ender Ferenc | 29. Szücs Antalné | 34. Szauer Mihály |
| 25. Eizenacker Ferenc | 30. Heinbach József | 35. Hász János |
| 26. Özv. Reiter Jánosné | 31. Özv. Fodor Mihályné | 36. Kungl József |
| 37. Perger Ádám |
a Hosszú utcából:
| 1. Szép Móric | 13. Pinc Ferenc | 25. Steierlein János |
| 2. Szép József | 14. Schmidt János | 26. Schlőgl Mátyás |
| 3. Kauker János | 15. Velik József | 27. Reichardt Vendel |
| 4. Salaki Ádám | 16. Schalbert János | 28. Hápli Ferenc |
| 5. Lintinger Ferenc | 17. Hock József | 29. Éhardt Antal |
| 6. Hász Ferenc | 18. Máhl Ferencné | 30. Szép Izidor |
| 7. Czipf István | 19. Hock Simonné | 31. Tévald József |
| 8. Éhardt József | 20. Heizer György | 32. PechI János |
| 9. Schalbert Mihály | 21. Timmer Márton | 33. Schalbert Mátyás |
| 10. Hász János | 22. Stáhl József | 34. Máhl Lőrinc |
| 11. Pinc János | 23. Máhl Ferenc | 35. Henn Ferenc |
| 12. Konrád Antal | 24. Holényi Ferenc | 36. Heizer Ferenc64 |
A helyzet azonban korántsem volt egyértelmű, hiszen egy-egy családon belül is ellentétes nézetek csaptak össze. Több családban előfordult, hogy a fiúk SS-önkéntesnek álltak, a szülők a hűségmozgalomhoz csatlakoztak. Ugyanígy tudunk olyanokról, akik a mindenkori politikai széljáráshoz igazodtak. A nyilas pártnak azonban nem jött létre helyi szervezete. Csupán egy személyt ismerünk, aki nyilassá lett (itt még a hűségmozgalom résztvevője)
A hűségmozgalom 1944-ben erőtlennek bizonyult: kellő hatósági támogatás híján szinte válogatás nélkül besorozták a katonai szolgálatra alkalmas férfiakat.
Mindazok a hidegkútiak, akiket 1944 szeptemberében bekényszerítettek az SS-be, már tisztában voltak azzal, hogy a háború a végéhez közeledik. Tudták, hogy Magyarország rövid időn belül hátországból hadszíntérré válik s ennek természetes velejárója, hogy a lakosságnak is szörnyű megpróbáltatásokat kell kiállnia.
S valóban: a 2. Ukrán Front balszárnya 1944. szeptember 23-án átlépte Magyarország határát s október 6-án megindította a debreceni hadműveletet, amely során a Tiszántúlt és a Duna—Tisza közének déli felét megtisztította az ellenségtől. Ezután két főirányban folytatta támadását a hevesen védekező német és magyar csapatok ellen.
Az október 29-én megindított budapesti hadművelet 1945. február 23-ra, súlyos harcok árán, meghozta a főváros felszabadulását.
A 3. Ukrán Front hadseregei 1944. november 7-én, Mohácstól délre keltek át a Dunán és december 3-án megközelítették a Balaton térségét.
A német birodalom délkeleti védelmi övezetét képező balatoni védelmi vonalakat (Margit-, Klára-vonal) és a főváros védelmi erőinek felmentésére indított ellentámadásokat nagy erők bevetésével sikerült felszámolni és ezzel 1945. március végére a Balaton északi övezete is felszabadult.65
A „Tavaszi Ébredés" fedőnevű német ellentámadás összeomlása után megindított bécsi hadművelet során 1945. március 30-án felszabadult Veszprém megye egész területe, április 13-án pedig a Dunántúl ÉNy-i része. Ezzel véget ért a náci megszállás időszaka, fellélegzett az ország népe.
Tótvázsony és körzete a német 6. SS páncélos hadsereg fő védőövének áttörése (március 16—22.) után, a második védelmi övezet megsemmisítése során 1945. március 25-én, vasárnap szabadult fel a 27. szovjet hadsereg jobbszárnyán elhelyezkedő 35. gárda lövészhadtest és a 18. harckocsizó hadtest támadása nyomán.
A 35. gárda lövészhadtest hadműveleti feladata az volt, hogy a német 6. hadsereg, IV. SS páncélos hadtestének védelmi vonalait áttörve, Tapolca irányában továbbhaladva, elérje Zalaegerszeg körzetét és elvágja a Nagykanizsától délkeletre küzdő 2. német páncélos hadsereg visszavonulási útvonalát.
A nevezetes nap délelőttjén, 9 óra tájban kb. 2000 főnyi szovjet gyalogság 11 harckocsitól fedezve átvágta a Kövesgyűr—Hidegkút között, a Veszprém—tapolcai műút mentén kiépített német vonalat. A németek kénytelenek voltak feladni Tótvázsonyt, és a községtől délnyugatra emelkedő Csatár és Tuskós nevű határrészekre vonultak vissza.
A tótvázsonyi áttörés hatására a Hidegkúton állomásozó német 4. lovashadosztály utóvédje délelőtt 11 óra körül elhagyta a falut, és Balatonfüred irányába vonult vissza. Üzemanyaghiány miatt a németek a falutól nyugatra, a Csatárhegy és a Nagy-Gella közti terepszakaszon 6-8 „Panther" típusú harckocsit kénytelenek voltak megsemmisíteni. A Nagy- és Kis-Gella, a Penketető és a Bagóhegy környékén még tovább folytak a harcok s egy rövid időre a németeknek sikerült feltartóztatniuk a szovjet csapatokat.66
A harcok során a község is tüzérségi tűz alá került: a németek a szőlősi szőlőhegyről aknával lőtték a szovjet állásokat. Belövést kapott és leégett 3 ház (Hosszú u. 51, 52, 53. sz.).67
Bár harcok a község területén nem folytak, 7 német és 2 orosz katona itt halt meg. A német katonák a Fő u. mögötti pajták előtt álltak le egy műhelykocsival, ami belövést kapott.68 A szovjet katonákat aknatalálat érte. Egyiknek a nevét is ismerjük. Kologyin Lavrentyij Lukjanovicsnak (1918. jún. 5—1945. márc. 24.) hívták. Egy 40 cm-es alapon álló betonobeliszk — melyet 1949. április 4-re készítettek — őrzi emlékét (és nevét) ma is az alsó (kishidegkúti) temetőben.
A megrémült lakosság a front átvonulását a szőlőhegyen várta ki; nagy harcra számítottak, mivel a németek azt híresztelték, hogy semmiképpen sem fogják feladni a falut.69 A polgári lakosok közül még így is négyen áldozatul estek a harcoknak. 70A szőlőhegyen tartózkodó tótvázsonyiak közül kilencen haltak meg.71
A falu népességét csökkentette az önkéntes kivándorlás: a propaganda hatására a front közeledtével 11 család menekült ki az országból. Átmenetileg gyűjtőtáborba kerültek, később Németország nyugati övezetében telepedtek le, látva, hogy a hazatérésre nincs lehetőség.72
|
|