Ógimnázium
A régi földszintes iskola lebontása után, annak helyére építtette 1820-ban a református egyház Schreck Ferenc tervei szerint az egyemeletes épületet gimnázium céljára. Ez képezi a jelenlegi együttes keleti részét. Az épület a kor uralkodó stílusának, a klasszicizmusnak megfelelően egyszerű, tiszta, világos, szinte teljesen díszítésmentes. Az ablakok fölötti köríves, kagylódíszbetétes ornamentika a 19. századvégi átépítés után került a keleti homlokzatra. Építése után a köznyelvben sokáig „nagyiskola”-ként emlegették. Az épületet 1882-ben nyugat felé bővítették, ezáltal alaprajzában L alakúvá vált. Az 1882-es bővítés tervezője: Bacho Viktor és Kerék Gyula. Kivitelezője: Marcsó István kőműves és Gaál János ácsmester. Egészen 1896-ig, a gimnázium jelenlegi épületének fölépítéséig ebben folyt a tanítás. 1897-ben az épület belsejét átalakították. Ekkor bontották le a Kossuth téri bejárat fölötti kis harangtornyot. A mai gimnázium megépítése után kapta az Ógimnázium nevet. Ezt követően különböző célra használták: egyházi hivatalok (lelkészi hivatal, pénztár, gyűlésterem stb.), postahivatal, kollégium és lakások kaptak benne helyet. Hosszabb ideig a földszint nyugati részében működött a Vásárhelyi Reggeli Újság nyomdája és szerkesztősége is. E rész emeletén pedig a városi tisztiorvosi hivatal nyert elhelyezést egészen 1948-ig. Átmenetileg, 1950-51-ben a Csongrád Megyei Tanács is használta az emeleti helyiségeket. Utána a KPM Közúti Igazgatóság 1984ig használta az emeletet. 1985-től ugyanott az Alföldi Galéria működik. Az 1984/85-ös átalakítás terveit Tarnai László készítette, a kivitelezést a Csongrád Megyei Építőipari Vállalat végezte. Az eredeti, Kossuth téri lépcsőház használatára a földszinten üzemelő nyomdával nem sikerült megállapodni. Ezért az átalakításkor a Szőnyi utcai szárny udvari részén új, az épület egészével összhangban álló lépcsőházat kellett építeni.
Az északi homlokzaton három táblát találunk, melyek építéstörténeti értékűek.
A legrégibb szövege:
Pld. B. III. V. 13. Boldog ember,aki megnyeri a bölcsességet és az ember, aki öregbíti értelmét a H. M. Vásárhelyi Ref. Ekklésia építtette ezen oskolát. MDCCCXX XXI XXII-dik esztendőkbe.
A következő:
Az iskola épületeknek ezt a nyugati részét 39 méter hosszúságban a hmvásárhelyi ref. egyház saját költségén
Készíttette 1882-83-ban.
És végül:
A H. M. Vásárhelyi Ref. Egyház az épületét saját hivatali helyiségévé és bérházzá alakíttatta át
s iskolái részére más épületeket emeltetett 1897-ben.
Az Ógimnázium udvari homlokzata is méltóságteljes, tömör, nyugati részén hengeres csigalépcsős kiképzéssel. Az udvar többi épületei nem segítik e tulajdonságok zavartalan érvényesülését.