|
|
Tornyai János (1869-1936) festőművész, az alföldi festészet erőteljes alakja, aki az alföldi parasztság életének és környezetének hű tolmácsolását vállalja munkásságában. 1886 és 1889 között a Mintarajziskolában Székely Bertalan és Lotz Károly növendéke. 1894 és 1896 között a szülővárosától, Hódmezővásárhelytől kapott ösztöndíj révén Párizsban folytatja tanulmányait, ahol a legerőteljesebben Munkácsy hat munkásságára. 1896-97-ben Németországban és Olaszországban jár, majd hazatérve Hódmezővásárhelyen telepszik le. Legjelentősebb műve a Juss, melyen a magyar szegényparasztság drámáját, a szegényes örökségen marakodó családtagokat ábrázolja erőteljes festői eszközökkel. Ez a téma közel három évtizeden át - 1901 és 1930 között - foglalkoztatja. Tájképein a „nagy sömmi", az alföldi táj sommás ábrázolásával foglalkozik. Színvilága a bajai években erőteljesebbé válik, majd 1919-es Budapestre költözésével, amikor is nyaranta a szentendrei művésztelepen dolgozik, ez a kolorizmus válik általánosan jellemzővé festészetében. Tengerpart, alkony, kis hotelszoba című festményét az eddigi kutatás szerint 1934 őszén Szentendrén festi, és inspirálója Ady Endre Egyedül a tengerrel című költeménye lehetett, hiszen annak kezdő sora szolgáltatja a mű címét. A festményhez az ihletet ekkori szentendrei műteremlakásának szerény berendezése és az Ady írásaiban való elmélyedés nyújthatja. A fojtott atmoszférájú, sivár szobában mindössze néhány bútordarab látható - a sarokban sötétbarna szekrény, előtte homokszínű dívány reávetett sárga-rózsaszínes takaróval, a szekrény tetején, a földön is virág, a falon tükör és lelógó piros kendő. A kompozíciójában és színeiben mesterien megoldott kép megrendítően fejezi ki az elhagyatottság, az egyedüllét, az elmúlt, tovatűnt szerelmek emlékét, a költemény bensőséges, szomorú hangulatát. A festménynek igazi drámai hangulatot kölcsönöz az a megoldás, ahogyan a szekrény súlyos tömbjét kiemeli a környezetéből hiszen a falra vetülő fényt erősen derített ecsetvonásokkal érzékelteti. Naplójának bejegyzése szerint 1934. október 18-án már tizennyolc kisebb-nagyobb változatot, vázlatot számol össze műtermében ebből a képtémából.
Tengerpart, alkony, kis hotelszoba
1984-ben Magyarországon az év képzőművészeti szenzációjának tartották, amikor Tornyai János özvegyének halála után, a műteremlakás felújítása során 718 Tornyai festmény került elő a lakás padlója alól. A művész özvegye, Szabó Proits Rozália, nyolcvanöt éves korában, 1983. szeptemberében halt meg, s az üresen maradt műteremlakást a szomszédban lakó Puskás László festőművész kapta meg. Ő kezdte meg a lakás felújítását, amikor előkerültek a művek, Tornyai naplójával és egyéb dokumentumokkal együtt. A lelet darabjait megosztották a Magyar Nemzeti Galéria és a Tornyai János Múzeum között. Ebből a lelet együttesből négy kisebb méretű munkát mutat be jelen válogatásunk. A leletben előkerült művek nagy számát azzal lehet magyarázni, hogy legtöbbjük kis méretű falemezre - általában szivardoboz tetőre - készült. Ilyen a katalógusban publikált négy mű is. A Vízparti táj két alakkal szokatlan kompozíciós megoldásával hívja fel magára a figyelmet. Tornyai tájképein viszonylag ritkán szerepeltet emberi alakokat, s ha mégis akkor általában a képmező szélén helyezi el őket. Itt, a képmező kétötödét kitevő táji motívum is szokatlan, abban az értelemben, hogy egy nagyobb vízfelület szolgáltatja a központi motívumot a kép középterében. Az előtéri partszakasz barnásvörösekkel és a vegetációt idéző mélyzölddel van modellálva. A két sietősen előrehajló emberalak kicsiny foltja belehasít a vízfelület ezüstös szalagjába és két egyenlőtlen nagyságú szakaszra osztja azt. A víz túlpartjának légperspektívától fátyolos sávját lágy kékes-szürkék és enyhén lilába játszó zöldes-barnák adják. A képmező nagyobb részét kitöltő égbolt finom átmenetekkel érzékelteti a késődélutáni atmoszféra hatását.
A Felhős táj jegenyékkel című másik táblája mutatja a maga tőszavúságában Tornyai igazi tájképfestő tehetségét. A hollandiai tájképfestészet vívmányaihoz hasonlóan itt is a táj feletti égbolt és a felhők játéka tölti ki a képmező nagyobb, közel négyötödnyi részét. A kép előtéri mezőjében oldottan felhordott zöldek, barnák és lilás árnyalatú siennák érzékeltetik az alföldi táj alig tagolható felületét. A képmező jobb széléhez közeli sávban, mintegy a kép középmezőjében öt jegenyefa kicsiny foltja érzékelteti a távlatokat, s a kép bal széléhez közel egy kicsiny emberalak parányi foltja ellensúlyozza a jegenyék csoportját a kompozícióban. Az emberalak feje fölött a távolban egy halványkék csík sugallja a távoli táji formák forró levegőközegtől oldott tömegét. A táji motívumok fölött magasodó felhők méltóságteljes tömbjébe a képmező felső szélétől ereszkedik bele egy drámai hangulatot implikáló mélykék felhőcsomó. Parányi mivoltában is monumentális alkotás.
Vízparti táj két alakkal, Felhős táj jegenyékkel
A Tornyai-festményleletből került kiválogatásra az Udvar fával és a Padon ülők című alkotás is. Mindkettő szépen példázza Tornyai hihetetlenül erős festői adottságait. Az Udvar fával esetében a kép kis mérete ellenére rendkívül erős az atmoszféraábrázolás képessége, hiszen egy erős napsütéstől megvilágított udvarvéget látunk a kép előterében, ahol már-már vörösbe hajló izzó okkerekkel érzékelteti az udvar csupasz földjét. A kép előterét és a zöldellő középterét egy-két bravúros ecsetvonással odavetett kerítés választja ketté, ahol a formák konkrétságával illetve oldottságával érzékelteti, hogy a kerítés mely részei vannak árnyékban, s melyek azok, amelyeket a szikrázó napsütés szinte felold földi valójukból. A képmező hátterében egy sötétzöldekkel és mélyzöldekkel megfestett erdősáv zárja le a kompozíciót, amely fölött az ég sávjának itt-ott kivillanó derített foltjai ellensúlyozzák az előtér erős színértékeit. A képmező jobb szélén egy ferdefalú parasztház sarkát érzékeljük, amelynek világos foltjába szinte belehasít egy sötétvörös ruhát viselő nőalak sziluettje. A nő az erőteljes napsütés elől kereshetett menedéket a ház árnyékában, melynek vetett árnyéka egyenes vonalú sötét foltként mutat a képmező közepe felé. Itt, szinte a kép függőleges középvonalában, egy enyhén S-alakot mutató, vékonytörzsű fa vágja keresztbe a kép zömmel vízszintes erővonalait. Laposan szétterülő lombjának sötétzöld foltja a képmező felső élénél zárja le a kompozíciót.
A Padon ülők sokkal oldottabb, szinte pasztelles festésmódjával és aszimmetrikus kompozíciójával tűnik ki az eddigi Tornyai képek közül. Az előtérben egy támla nélküli vízszintes pad - lóca - egyenese ad határozott irányt a kompozíció egészének. A festő a képmező jobb szélén helyezte el a kép szereplőit: egy hagyományos falusi viseletet hordó emberpárt, akik a nézőnek háttal ülnek a padon. Az ősz hajú férfi fején fekete kalap, felsőtestét feltűrt ujjú fehér ing, és fekete mellény fedi, nadrágja sötétbarna. A mellette ülő párja egyetlen nagy fekete foltként van érzékeltetve, az előrehajló nőalak fekete kendőjét és ruháját sejtelmesen látjuk kibontakozni az előttük magasodó bokor sötétzöldjéből. A sajátosan tagolt kompozíció bal felének naptól sütött, erősen megvilágított voltát intenzív sárgák, és halványzölddel tört okkerek jelzik.
Udvar fával, Padon ülők
|
|