|
|
Rudnay Gyula (1878-1957) festő, grafikus, főiskolai tanár. 1894-ben a budapesti Iparművészeti Iskolába jár; majd 1895-1902 között Hollósy Simonnál tanul Münchenben. Közben nyaranta Nagybányán fest. 1902-ben Rómában, 1903-ban Párizsban tanul egy-egy évet, hogy megtalálva a saját útját egyéni festői stílust alakítson ki. Rendkívüli mértékben hat rá Goya és Munkácsy festői öröksége, melyet beépít munkásságába. 1910-ig Hódmezővásárhelyen él, szoros barátságot kötve az ott élő Endre Bélával, Pásztor Jánossal és Tornyai Jánossal. 1922-1952 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára. 1947-ben Baján Népi Festőakadémiát szervez. 1948-ban megkapja a Pro Arte-díjat. 1949-ben Kossuth-díjjal tüntetik ki; 1953-ban megkapja a kiváló művész címet. Mind mondanivalója, mind festői előadásmódja a magyar festészeti romantika legizzóbb hagyományaihoz fűzi őt vérmérséklete, kedélyének mélysége és lelkesültsége révén. Témavilága merőben eltér festő kortársai témavilágától: letűnt magyar korok világát és hangulatát idézi műveivel. Csataképeiben az európai festészeti hagyomány többszólamú hatása érvényesül. Ilyen irányú témaválasztásában személyes élmények is közrejátszanak, hiszen katonáskodása idején Losoncon látja a galíciai menekülteket és ez évekkel később festmények egész sorára inspirálja. Hódmezővásárhelyi művészbarátaival, Tornyai Jánossal, Pásztor Jánossal, Endre Bélával és a szentesi Koszta Józseffel a nyugati festészeti irányoktól eltérő, sajátosan magyar, ugyanakkor modern piktúra megteremtésén dolgozik. Stílusára az erős fény-árnyék kontraszt jellemző. Rudnay Gyula bensőséges hangulatú enteriőrjének színvilága is jelzi, hogy a festő vásárhelyi időszakában készült alkotással van dolgunk. A festmény egészét egy sajátos zöldes árnyalat lengi be. Nem egyszerűen csak festői fogásról van szó, hiszen a huszadik század eleji parasztszobák apró ablakai és a fehérre meszelt falai ilyen már-már misztikus hangulatú épületbelsőket teremtettek. A képkivágásban látható bútorok és berendezési tárgyak izgalmas elrendezésükkel biztosítják a kompozíció egyensúlyát. Az előtérben egy kékesszürke abrosszal leterített asztal lapjára látunk rá, amelyen egy zöld mázas vizeskancsó áll. A rövidülésben ábrázolt asztallap továbbvezeti szemünket a szoba belső tere felé, ahol egy barnás-vöröses takaróval borított széles ágyat látunk, amely fölött egy nagyobb és két kisebb kép van a falra akasztva. Az asztallap bal élének meghosszabbításában lévő bútorok szinte kivezetnék a kép teréből a kép bal szélén szemünket, ha a képmező jobb szélén nem helyezett volna el Rudnay egy kisebb képet a háttéri falon, amely jól kiválasztott elhelyezésével helyrebillenti a kompozíciót. A kép bensőséges és kissé titokzatos hatását nem csupán a festmény színvilága szolgáltatja, hanem az egyes tárgyak bizonytalan téri helyzete is fokozza ezt az érzésünket.
Vásárhelyi szoba
|
|