|
|
Szabó Iván (1913-1998) szobrász 1933-1934 között a Közgazdasági Egyetemen, 1934-1939 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanul, ahol tanárai Kerényi Jenő, Bory Jenő és Tarr István. Igazi mestere Medgyessy Ferenc, akinek műtermében is dolgozik. 1949-ben és 1954-ben is megkapja a Munkácsy-díjat. 1956-ban a Vásárhelyi Őszi Tárlaton Tornyai-plakettel díjazzák. 1964-ben SZOT-díjas, 1967-ben érdemes művész, 1970-ben kiváló művész. 1973-ban Római ösztöndíjas. 1939-től a Százados úti Művésztelep tagja. 1934-től a Szocialista Képzőművészek Csoportjának, 1942-től a Képzőművészek Új Társaságának tagja. 1949-1952 között a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége főtitkára, majd elnökségi tagja. 1950-1981 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára. 1954-ben alapítója a mártélyi főiskolai telepnek. 1954-től a Vásárhelyi Őszi Tárlatok szervezője Almási Gy. Bélával, Kurucz D. Istvánnal és a múzeumigazgató Gallyasi Miklóssal. Medgyessynél tanul meg az agyaggal, kővel dolgozni. Megtanulja az egészséges, a szép, a monumentális tiszteletét. Elkötelezett művész. Már a 30-as évek végén csatlakozik a népi írók törekvéseihez és a nemzeti szobrászat, festészet képviselőihez. Mint Medgyessy, úgy ő is a paraszti szépségideált emeli fel művészetével. Új tartalmat ad a népművészet továbbélésének. Gyakoriak táncábrázolásai, ló és lovas ábrázolásai. Később egyre inkább a reneszánsz eszmény felé fordul, és ezzel Pátzay művészetével kerül rokonságba. Hat évtizedes pályáját műfaji és tematikai gazdagság jellemzi. A kő, a fa és a bronz mellett kedvelt anyaga a kerámia. Kerámiát Vásárhelyen kezd készíteni. Az érmészettel a 60-as évektől foglalkozik intenzíven. Emléket állít eszményképeinek (Munkácsy, Tornyai, Rudnay), növendékei érdeklődését is e téma felé fordítja.
Ballada című kisplasztikája nagyon szépen illusztrálja, hogyan építi be példaképeinek és elődeinek munkásságát a saját szobrászi tevékenységébe. A summázott megfogalmazással mintázott nőalak testtartása, illetve formai megoldásai egyaránt idézik Medgyessy Ferenc és Pátzay Pál szobrászaténak hatását, de nem véletlen az sem, ha Maillol nőalakjaira asszociálunk Szabó Iván szobra láttán. Az enyhe kontraposztban álló nőalak szorosan testéhez simuló ruhát visel, mely finoman érzékelteti idomainak lágy formáit. Jobb karját lazán maga mellett tartja, míg bal kezét finoman a melléhez emeli. Fejét ugyanebbe az irányba enyhén megbillenti. Az egész figura tartásából valami végtelen melankólia, már-már tragikus szomorúság árad, mely oly sok magyar népballada női főhősének jut osztályrészül.
Ballada
|
|