|
|
Szalay Ferenc (1931) festőművész 1951-1956 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója, mesterei Papp Gyula, Pór Bertalan és Szőnyi István. 1958-1961 között Derkovits-ösztöndíjas. 1962-ben a Vásárhelyi Őszi Tárlaton megkapja a Tornyai- plakettet. 1965-ben Munkácsy-díjjal tüntetik ki. 1969-ben római ösztöndíjas; 1988-ban megkapja az érdemes művész címet. 1956-tól Hódmezővásárhelyen él. 1964-től a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola tanára, majd igazgatóhelyettese. A Vásárhelyi Iskola kiemelkedő képviselője, a realista festészet egyik meghatározó alakja. Pályája elején stilizált és monumentális képzetű figurális műveket készít, amelyek leginkább Kurucz D. István és Barcsay Jenő hatásáról tanúskodnak. Rövidesen rátalál saját kifejezési módjára. Rajzos, életszerű forma képzéséhez reneszánsz gyökerű, lírai színkezelés társul. A művészt kezdettől fogva az alföldi táj, az itt élő parasztemberek élete foglalkoztatja, a jelenségek alakulása, változása érdekli. Festészetének legjelentősebb darabjait a 60-as években hozza létre. Műtermében ekkor kivételes érzékenységű, verista éleslátású képek, poétikus hangú, szimbolikus kompozíciók születnek. Alkalmanként elhagyja a realista ábrázolás kötöttségeit, s helyettük expresszív, szürrealista módszereket alkalmaz. Közben egyre nagyobb figyelmet fordít a magyar parasztság történelmi léptékű életforma váltására, amely leginkább a tsz-ek létrehozásához, működéséhez kapcsolódik. Számos festménye e tematikához kötődik. A 60-as, 70-es években többször a többosztatú, ikonosztáz-szerű kifejezési formát alkalmazza. A következő évtizedekben az alkotó munkássága tárgyilagosabb, visszafogottabb jelleget nyer. Némileg előtérbe kerülnek a tárgy- és környezetábrázolások, amelyek között kiemelt szerepet kapnak az ablakok, asztalok, a konyha- és szobabelsők. Jellegzetes, beszédes tárgycsoportokkal emlékezik a hajdani nemzeti tragédiákra is.
A Koszorúhalmi kereszt című festmény Szalay Ferencnek a nyolcvanas évek második felében készült művei közül került ki. Különös ötvözete ez a tájképnek és a nemzeti hagyományápolásnak emléket állító kompozíciónak. A szakrális helynek számító Koszorúhalmon emelt kovácsoltvas kereszt épített lábazatának fehérre meszelt fehér foltja a kép eszmei és kompozíciós középpontja. Olyan a képkivágás is, hogy már a lábazati rész a horizontvonal fölé emelkedik, s így maga a fekete keresztforma szinte belevág a szürkés-lilás égi mezőbe. A kereszt előtti mező növényzetének megfestésmódja olyannyira oldott, hogy szinte egy lazúrosán kezelt akvarell felületére emlékezteti az embert. A függőleges festéknyalábokkal festett barnás-sziennás növényi szárak különös, szinte pattogó ritmus teremtenek a kép előterében. A kereszt mögötti búzamező keskeny sárga sávja finom, érzékeny módon az aranymetszés arányai szerint osztja két részre a kép felületét. A háttérben jobbra egy a tájba lapuló tanya-együttes magasodik kissé a horizontvonal fölé, s az épületek mögötti fák fogják mélyzöld keretbe a fehérfalú házakat, így emelve ki formáikat az ég szinte egynemű mezőjéből.
Koszorúhalmi kereszt
|
|