|
|
Patay László (1932-2002) festőművész 1950-1956 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója, mesterei Barcsay Jenő, Fónyi Géza és Szőnyi István. 1957-1960 között Derkovits-ösztöndíjas, 1967-ben megkapja a Munkácsy-díjat. 1971-ben Cagnes-sur-Merben elnyeri a Diplome de Prix National-t. 1976-ban a Vásárhelyi Őszi Tárlaton munkássága elismeréseként Tornyai-plakettel jutalmazzák. 1983-ban megkapja az érdemes művész címet. Az Európai Akadémia tagja, 1996-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 1970-1992 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanszékvezető, a művészeti anatómia és térábrázolás tanára. Ráckevén él. A realista alkotómódszer és irányzat képviselőjeként 1953 óta jelen van a kortárs művészetben. Festészetében a látvány, a látomás és a képzelet egyenrangú szerepet játszik. Műveinek fő szervező ereje a vonal. Kompozícióit gondosan érlelve építi fel. Jelenetei drámákat és lírai hangulatokat elevenítenek meg. Élményforrása a tér és történelmi idő végtelenségéből fakad, táj és ember egyaránt fontos eleme a képnek. Alapos megfigyeléseiből szűri ki a formai és színmegoldásokat. A táblaképek tanulságait szintetizálja terjedelmes világi és szakrális jellegű murális munkáiban. Kiemelkedő szakmai felkészültségét a festészet valamennyi tradicionális műfajában és technikájában hatásosan tudja érvényesíteni. Tájat, portrét, figurát, bonyolult monumentális táblaképet, freskót, szekkót azonos intenzitással old meg olajjal, temperával, akvarellel. Pályája jelentős pillanatait - életrajzi adataival összefüggésben - a szakma által jegyzett művek jelzik. Ezek nemcsak egyéni fejlődésének stációi, hanem jelző szerepük van a korszak realista magyar festészetében is. 1953-tól rendszeres kiállítója az országos tárlatoknak, a hatvani biennáléknak, a vásárhelyi tárlatoknak. Szerepeltek képei Moszkvában, Havannában, Koppenhágában, Cagnes-sur-Merben, Szófiában és a velencei biennálén.
Patay László Apály című álló formátumú festményén egy háttal álló nőalakot látunk az előtérben, aki összekulcsolja a kezét a háta mögött. Testét fedő blúzának és szoknyájának finom redőződése rajzosan ábrázolt, mely összhangban van széltől fujt hajának megfestési módjával. Fejtartásából látszik, hogy a távoli égbolt felé tekint, ahol a tenger horizontvonala fölött éppen felkél a nap. Az égen sirályok köröznek, s a nőalak és a horizont között az apálytól szárazulatra került homokpadokat látunk körülöttük fodrozódó vízzel. Melankolikus mű mely Patay mester egyik legletisztultabb megoldású alkotása.
Apály
|
|