Előző fejezet Következő fejezet

Hézső Ferenc

 

Ígéretes termés

Hézső Ferenc (1938) festőművész a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Domanovszky Endre és Pap Gyula növendéke 1957-1962 között. 1966-ban megkapja a Munkácsy-emlék-érmet, 1969-ben a Koszta-emlékplakettet. 1972-ben Derkovits-ösztöndíjas. 1974-ben a Vásárhelyi Őszi Tárlaton elnyeri a Tornyai-plakettet. 1975-ben Munkácsy-díjjal tüntetik ki. 1962-től a Vásárhelyi Művésztelep tagja. Ettől kezdve Mártélyon és Makón szakkört vezet, bekapcsolódik a tokaji művésztelep munkájába. 1966-1975 között a vásárhelyi Bethlen Gimnáziumban, 1975-től a szegedi Tanárképző Főiskolán tanít. 1982-1992 között tanszékvezető, 1984-1987 között főigazgató-helyettes. 1976-tól állandó résztvevője a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelepnek, 1986-tól a Hortobágyi Alkotótábornak. Művészete a vásárhelyi és alföldi népélet iránt elkötelezett. Az átalakuló tanyavilágot, a változásban lévő életformát újszerűen jeleníti meg. Tiszteli a vásárhelyi képzőművészeti hagyományt, de formailag nem követője senkinek. Újszerű vizuális rendszert alakít ki képein, egységes látványba fogva a tér- és idősíkokat. Síkszerűen fogalmaz, dekoratív és konstruktív szemlélet jellemzi. Sajátos szimbólumrendszert teremt, ennek elemeit montázsszerűen rendezi el jórészt temperával készített képein. A 70-es évek második felétől a szimultaneizmus, a geometrikus absztrakció, az op-art eszközeivel is él. A 80-as években ikonszerű elrendezést is alkalmaz művein. Vonzódik a monumentalitáshoz, több muráliát is készít. Az ígéretes termés című Hézső mű 2001-ben készül, egy gazdagon kísérletező alkotó festői tanulságokat feldolgozó életműve egyik darabjaként. A korábbi évtizedek út- és formakereső kísérleteinek és megoldásainak minden értékét felhasználta ennél a festményénél. A kompozíció bár látszatra egyetlen látványélmény hézsői átirata, figyelmesebb szemléléskor fel kell fedezzük az egyes képi elemek egymáshoz viszonyított méretéből következően, hogy egyfajta montázs technikát alkalmazott ennél a műnél. A szőlőfürtök és a boroshordók egymáshoz képesti aránya mutatja meg igazán, hogy nem csak a konkrét látványélmény szintjén kell közelítenünk a műhöz. A pinceajtó barnás-vöröses foltját a jobb alsó sarokban jól ellensúlyozza a bal felső sarok sötétkék égrészlete, s a kettő viszonyát érzékletesen ballanszírozó, onduláló vonalban köti össze a szürkéskék szőlőlevelek ritmikus sora. A különböző képi elemeket a művész által oly közkedvelten alkalmazott szálkás festésmód egységesíti egyetlen koherens kompozícióban.

 

Ígéretes termés

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet