|
|
Kéri László (1949) festőművész 1976-ban végez a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, ahol mestere Sarkantyú Simon, de Sváby Lajost is mesterének tartja. 1976-tól 1984-ig Szentesen él, utána Hódmezővásárhelyre költözik, azóta ebben a városban lakik. A Vásárhelyi Őszi Tárlatokon és a békéscsabai Alföldi Tárlatokon nagyszámú díjat nyert el. 1987-ben a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlaton elnyeri a Tornyai Plakettet. 1992-ben az egri Akvarell Biennálén Eger város Önkormányzatának díját kapja. 1998-ban a Zene szemeinknek című MATÁV festészeti pályázaton a második díjat nyeri el. Pályakezdő korában erőteljesen érződik képein választott mesterének hatása, valamint a kései manierizmus és a korai barokk gomolygó, dinamikus rajzossága, erőteljes színvilága. A 80-as évek elején a színei egyszerűbbek, tisztábbak lesznek és előszeretettel alkalmaz a képen belső fényforrást. A 80-as, 90-es évtizedfordulón újból zaklatottan fest, diszharmonikus szín- és tónuskontrasztokat használ, szimbolikája áttételesebbé válik, majd kisméretű vásznakból sorozatokat készít, egy keretben állítva ki azokat. Az évtized vége felé újra higgadtabb megoldásokat választ. Kéri László festészete mindvégig emberközpontú, figurális, az erőteljes emberi érzelmek közvetítője. Akvarellben és pasztellben is elismert művész, díszletterveket is készít. Bontás című festménye akár szociografikus hitelességű korrajz is lehetne, olyan plasztikusan ábrázolja választott motívumát. Igaz ugyan, hogy a képen szinte minden elem jól azonosítható - legyen az ember, téglatörmelék, vagy fapalló - de a kompozíció egészét szemlélve a téri viszonyok, és az egyes motívumok egymáshoz viszonyított helyzetét illetően már nagyobb bizonytalanságban hagy minket a művész. Az a benyomásunk, mintha a kép a képben megoldását alkalmazná, hiszen a jobbról vörös és fehér drapériával határolt, s felülről egy vékony barna csíkkal keretezett mező olyan hatást kelt, mintha vetítővászon lenne. Ezen a vetítővásznon látjuk a bontásra ítélt épületet, amelynek már csak a falai állnak. A kép enyészpontjában egy ajtó nélküli ajtónyílást látunk, amelyen egy emberi alak cipel valamit kifele. Az előtérben négy további emberi figura figyelhető meg. Egyikük, egy férfi, térdén átvetett kézzel a földön ül, s szinte az az érzésünk, hogy a kép nézőjére tekint. Tőle jobbra három további férfi alakja látható, s közülük kettő nagyon elfoglaltnak látszik. Mintha kincset keresnének a szegényes romok között. Talán mi magunk vagyunk ezek az emberek, akik a mai értékválságos időkben a lebontott rendszerek, vagy tönkretett értékek között keressük a még menthetőt.
Bontás
|
|