Albert Ildikó (1953) szobrászművész 1972-76 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója; ahol mestere Szabó Iván. 1981-ben megkapja az Alföldi Tárlaton a Békés Megye Tanácsának nívódíját, 1988-ban a Dante Biennálén aranyéremmel jutalmazzák, 1993-ban pedig a Vásárhelyi Őszi Tárlaton különdíjat kap. 1977-től a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola tanára. Fiú gömbön című kisplasztikája a nyolcvanas évek második felében készül, s a szobrászi kifejezőeszközök teljes birtokában alkotó művész munkája. Egy fényesített felületű gömbön ül a fiú, lábaival közrefogva a mértani formát. Két kezét maga elé vonva combjai között a gömbre támaszkodik, s fejét kissé magasba tartva felfelé tekint. A szobor tömege tulajdonképpen egy háromszögformába írható, ezért is érezzük olyan kiegyensúlyozottnak és harmonikusnak.
Fiú gömbön