Előző fejezet Következő fejezet

A VÁROS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETE 1848-IG

 

Hódmezővásárhely legkorábbi évszázadainak kultúráját, művelődését nem hirdetik gótikus székesegyházak, ódon kolostorok, nagy hírű univerzitások vagy látványos művészettörténeti emlékek. A falusi eklézsiák falai-kövei napjainkig már mind a földbe vás-tak, csak a legöregebbek emlékezete vagy a régész ásója őrzött meg keveset az egyre jobban kallódó emlékekből. A föld alatt rejtőző tárgyakból egyre kevesebb mutatja meg magát a múltat fürkészőnek, olykor a föld kiveti magából még egy-egy öreg templom néhány tégláját, csorbult, kopott keresztjét, a hajdaniak eszközeit. Ami pedig még ezeknél is romlandóbb anyagból készült, az lángra lobbant a sűrűn járó hadak gyújtogató tüzétől, visszasimult a természetbe, s csak a néprajz tapogatja a hozzájuk visszavezető utat.

 

1. Egyház- és művelődéstörténet a reformáció koráig

A római katolikus egyházszervezet kialakulása

Még I. István egyházszervezését megelőzően a Maros vidéke egyházainak és kultúrájának kialakulására jelentős hatást gyakorolt a X. század végén, a XI. század elején itt érvényesülő bizánci egyházi orientáció. Ajtony 1002-ben lehajózott Vidin városába, és itt a görögök szertartása szerint megkeresztelkedett.1 Gellért nagyobbik legendája elbeszéli, hogy Ajtony „hatalmát a görögöktől vette, .. és Marosvárt [a későbbi Csanádon] monostort épített Keresztelő Szent János tiszteletére, apátot helyezvén bele görög szerzetesekkel, az ő törvényük és szertartásuk szerint". Valószínű azonban, hogy egyháza ugyanitt már korábban is fennállott.2 A korán induló bizánci misszió jele városunk környékén a szegedi Szent Dömötör-templom görög előzménye és Kiszombor körtemploma.3 Bár valószínű, hogy az egyházszervezést, térítést már a marosvári bazilita szerzetesek megkezdték, ennek környékünkön csak közvetett s halvány jeleit találjuk.4 Szeremlei Sámuel múlt század végi ásatásai hozták a felszínre azt az emléket, amely a bizánci hatás valószínű dokumentuma.5 A Kopáncson előkerült bronz ereklyetartó mellkereszt meglehet, hogy az államalapítás vagy a bizánci missziós tevékenység idején idekerült görög szerzetesek útján jutott hozzánk.6

A kereszt alakjával, figuraábrázolásának stílusával teljesen beleillik a kor hasonló emlékegyüttesébe. Az élő Krisztus ábrázolása ujjatlan tunikában elterjedt volt a bizánci művészetben, és csak a bizánci ízlés ábrázolta hosszú tunikában (colobiumban).7 A kopáncsi mellkereszt (XVIII. kép) a dél-alföldi hasonló emlékekkel rokon, különösen az orosházi ereklyetartóval mutat sok azonosságot.8

I. István 1001 áprilisában kezdett hozzá egyházszervező munkája megvalósításához.9 A politikai fejleményekkel párhuzamosan alakította ki a püspökségek területi szervezeteit. 1008-ban legyőzte Ajtonyt, s ezzel minden akadály elhárult az egyházszervezet országos kiépítése elől. Hódmezővásárhely környéke és a Maros vidéke a kalocsai egyházmegye irányítása alá került, kisebbik része a Tisza környékén a váci egyházmegye szervezetébe épült be.10

Legkorábban I. István 1019-es keltezésű oklevele említ környékünkön fekvő birtokot és egyházat: a zalavári apátság kapta Szent Adorján Mártírt - azaz Mártélyt.11 Ha hihetünk a forrásoknak, s valóban templom állt már e helyen, akkor az valószínű, hogy a váci egyházmegyéhez tartozott. A váci püspökség 1017 után keletkezett, csongrádi főesperességéről 1271-ben írnak először, bár léte korábban is föltételezhető, s ehhez tartozhatott Mártély is.12 A XIV. századi források már egyértelműen itt emlegetik.

A latin egyház környékünkön végzett térítő tevékenységéről I. István nagyobb legendája emlékezett meg. 1033 tavaszán érkezett Regensburgból Magyarországra Querfurti Bruno - szerzetesi nevén Bonifác -, aki a király és az egyház engedélyével a Maros környékén végzett térítő tevékenységet. Csakhamar visszatért hazájába, de 1005-től 1008-ig újra „Ajtony országában" serénykedik, egyrészt hogy keresztvíz alá tartsa a még pogány lakosságot, másrészt azért, hogy visszaszorítsa az Ajtony által pártfogolt bizánci misszió térnyerését.13 Térítői munkája során aligha fogadták pásztori igyekezetét jámbor alázattal, mivel később arról számolt be, hogy az evangélium hirdetése balszerencsésen folyt le, mert nyakán kardtól sérült meg. Eszközei sem lehettek éppen pietisztikusak, mert második útján, mint írja: „a mieink - Isten bocsássa meg - némelyeket megvakítottak, ami nagy vétség".14 Bizonyosra vehetjük, hogy Gellért harminc évvel később végzett - ugyanitt zajló - térítői munkája nem sokban különbözhetett elődje tevékenységétől, s a Gellértlegendák szent életű püspöke aligha bízhatott kizárólag a keresztvíz térítő erejében.15

1030-ban I. István király Szent Gellértet Marosvárra rendelte, immár a latin püspökség megalapítása végett. A bakonybéli kolostorból érkező Gellért Csanád vezér székhelyére latin papokat és szerzeteseket hozott magával.16 1030-tól a kalocsai egyházmegye helyett az új püspökség vette át vidékünk egyházkormányzatát. Tíz bencés szerzetes kísérte Gellértet új székhelyére, hogy segítője legyen a térítésnek és egyházszervezésnek." I. István rendeletei értelmében a bencések ekkor a térítő rend feladatait látták el. Ezzel magyarázható Gellérthez való csatlakozásuk is.18 A legenda közülük hétről elmondja, hogy jól beszéltek magyarul, s így könnyen szót érthettek a lakossággal.19 Ha hihetünk Borovszky Samunak, akkor a Maroson túli (maroselvei) területek - köztük Vásárhely környéke - térítését és egyházszervezését a zalavári Konrád testvér végezte.20 Csanád megye egyházi kormányzását kezdetben a püspöki székvárosban levő főesperes végezte, majd a XIII. század második évtizedében a Marostól északra fekvő területek külön fő-esperesség igazgatása alá kerültek: létrejött a maroselvei főesperesség (Archidiaconatus Ultramarusinus).21 Ide tartoztak a Vásárhely környékén születő egyházak is.

A XI. század végén a garamszentbenedeki, 1138-ban pedig a dömösi bencés apátság kapott Vásárhely környékén újabb birtokrészeket.22 Korabeli tevékenységük nyilván kiterjedt a hitélet megszervezésére, rendszeressé tételére is, hiszen a másutt kapott birtokaikon is e szerint járnak el.23 A megszilárduló csanádi püspökség fokozatosan átvette a térítés, egyházszervezés, egyházkormányzat munkáját, s így az egykori térítő rend feladatai is módosultak. Nem is említik őket írásos forrásaink másként, csak mint birtokosokat, s a jelentős rendi központoktól távoli kulturális működésük aligha volt számottevő. Az Árpád-korban gomba módra szaporodó szerzetesrendek elkerülik vidékünket, s így a monasztikus papság működéséről nincsenek adataink a XVI. század közepéig. Az 1550-es évektől a szegedi ferencesek kísérelték meg - egyre sikertelenebbül - a török és a reformáció szorításában a széthullott katolikus egyházszervezet újbóli működtetését.

A világi papság működésének gazdasági, társadalmi, szervezeti alapjait I. István 1016-os törvénye vetette meg: „... minden tíz falu egy templomot építsen, azt két telekkel, szintannyi szolgával, egy hátaslóval, tehénnel, hat ökörrel és harminc aprómarhával lássa el. Templomi öltönyökről, oltárkendőkről és takarókról a király gondoskodik, papot és könyveket pedig a püspök ad".24 E javadalmak a tíz falu által létesített egy templomos hely lelkészét, a plébánost illették meg. Gellért a Csanádon létesített székeskáptalanban nevelte egyházmegyéje új papjait, innen kerültek ki egyre nagyobb számban a szerveződő templomos helyek plébánosai. Mivel a hitélet és az egyházszervezet legelemibb egysége a plébánia volt, megkíséreljük alakulásuk, fejlődésük nyomon követését.

Noha városunk környékéről nem maradtak fenn dokumentálható emlékek, tudjuk, hogy a XI. században igen gyors ütemben létesülnek megyeszerte plébániák és templomos helyek is. Ekkori telepítésüket még főként a püspökség szervezi.25 Az éppen hogy megszilárduló egyházszervezetet jelentős veszteségek érik 1046 őszén, amikor Vata pogánylázadása végigsöpör vidékünkön is.26 Újabb veszedelmet a kunok 109l-es rablóhadjárata jelentett, amikor a Tisza mentén vonultak megyénkben dél felé, mindent fölégetve, pusztítva. Hadjáratuk az egyházat is súlyosan károsíthatta, mert a rá következő 1092-es szabolcsi zsinat számba vette a veszteségeket, és a károk helyreállítását rendelte el. Határozatot hoztak az erőszakosan elpusztított templomok haladéktalan kijavításáról és újak emeléséről.27

A XII. század a zavartalanabb, kiegyensúlyozott építőmunka időszaka lehetett, mert a tatárjárásig hét templomos hely létesült: Batida, Csomorkány, Erzsébet,Férged,Kápolna, Fecskés és Szőlős.28 A templomok viszonylag magas számából következik, hogy ekkorra már érvényét veszítette I. István törvénye, hogy tíz falunak kell egy templomot emelnie. A gyakorlatot a népesség számának növekedése, a települések szaporodása befolyásolta. Tíz falu papi ellátása is egyre nehézkesebbé válhatott.

A püspökség kezdeményezése mellett a templomos helyek számának növekedését már a XI. században is serkentette a kialakuló magánegyház (Eigenkirche) intézménye. A népesség szaporodásával a földesurak arra törekedtek, hogy birtokaikon templomot emeljenek, amelyben bizonyos napokon a hitélet legfontosabb aktusai lebonyolíthatók. A templomalapítás viszonylag egyszerű eljárást kívánt. A földesúr a püspök előtt előadta egyházalapítói szándékát, s engedélyt kért annak saját birtokán és kijelölt helyen való fölépítésére. A püspök a kiszemelt helyet kereszttel megjelölte, megáldotta.29 A kegyúr megépíttette a templomot, gondoskodott annak ellátásáról, fölszereléséről, a hitélet megszervezéséről. A kegyúri jogokat a birtokkal együtt örökölték, áruba bocsáthatták, elzálogosíthatták, cserébe adhatták vagy öröklés esetén egymás között megoszthatták. A patrónus jogot formált a templom bevételeinek egy részére is. E templomoknak kezdetben nem volt külön lelkészük, hanem a legközelebbi plébánia papja végezte bennük a hitélet teendőit, nevük sem plébánia, hanem filiális volt. Közülük idővel több - önálló pappal - plébániává szerveződött.30

A tatárjárás előtt környékünkön működő hét templom hierarchikus helyzetét nem ismerjük, így azt sem, hogy közülük melyik volt plébánia, melyik filiális. Kegyuraik közül is csak egyedül a XIII. század elejéről Csák Miklós ispán patronátusáról tudunk Kopáncs, Hód és Szőlős templomos helyein.31 Elképzelhető, hogy a birtokainak súlypontját Csanád megyébe áthelyező nagy hatalmú földbirtokos nem érte be filiálissal, hanem valamelyik egyházának plébánia rangot adományozott.32

 

A tatárjárás utáni megerősödés

A tatárjárás súlyos pusztításokat végzett Csanád és Csongrád megyében is. A településeknek mintegy 75-80 %-a lett a mongol dúlás áldozatává.33 Az egyházak is súlyos veszteségeket szenvedtek, mert nyomban utána Balázs csanádi püspök szorgalmazza a megmaradt települések eklézsiáinak helyreállítását, a plébániák újjászervezését.34 írásos források ezután csak a XIV. század 30-as éveiben szólnak környékünkön levő plébániás helyekről.

XXII. János pápa 1331-ben kelt rendeleteivel növelni kívánta az egyházi jövedelmeket, s erre támaszkodva új keresztes hadjáratokat kívánt szervezni. Ezért hat éven keresztül folyamatosan akarta adóztatni az egyházat (sexannalis decima), amelynek megszervezésére Magyarországra érkezett két megbízottja: Jacobus Berengarius és Raimundus de Bonofato.35 Az adóztatási rendelet először még csak az üresedésben levő egyházi javadalmakra terjedt ki, azonban csakhamar módosították. Adózni tartozott minden tizedszedői joggal rendelkező világi és monasztikus egyházi szerv vagy személy. Az adózás alapja a „taxatio decimae", a tizedfizetés, azaz a tized tízszerese volt. Később még kedvezőtlenebbül módosították az adóalapot, s kiterjesztették azt a tizedszedői joggal rendelkezők összjövedelmére is.36 Ezt az adózási rendszert a világi papság körében a XIV. század elejére kialakult differenciálódás indokolta.

Különböző okok következtében az 1300-as évek első évtizedétől a világi alsó papság körében a plébános-plébánia elnevezés speciális jogállást fejezett ki. A peres ügyek egy részét ugyanis maguk intézhették, és felhatalmazásuk volt súlyosabb bűnbocsánati ügyekben a feloldozásra is. A tizedjövedelemnek jelentős része is közvetlenül őket illette meg, olykor az egész. Mentesek voltak emellett a főesperesi vizitációk anyagi terheitől. Az Anjou-kori források ezért mindig el is különítik a plébániát a más jogállású egyháztól. Ahol a fentebb említett jogok nem illették meg a templomos hely lelkészét, nem is nevezték azt plébánosnak, hanem elnevezése: „parochialis presbyter, rector ecclesiae, rector, parochus, clericus", egyháza pedig: „ecclesia parochialis, ecclesia, ecclesia simplex" volt. A plébánosokat illető jogi és egyházkormányzati kiváltságok rájuk nem vonatkoztak, jövedelmük is jóval szerényebb volt. Nem rendelkeztek önálló tizedszedői joggal, legfeljebb a püspöki tized tizenhatodát kaphatták meg.37 Mindez érthetővé teszi, hogy a pápai tizedszedők a jóval busásabb jövedelmű plébániák megadóztatására törekedtek, s összeírásaikban ezért nem szerepelnek a csekély jövedelmű parókiális egyházak vagy a pap nélküli egyházas helyek filiálisai.

1332-1337 között a csanádi egyházmegyében a maroselvei főesperesség tizenhárom plébániája szerepel a tizedjegyzékben, közülük azonban csak nyolc adójának összegét ismerjük.38 Közülük három: Hód, Vásárhely és Szentkirály tartozott városunk környékéhez. Szentkirály (De Sancto Rege) papja, Gergely 1333-ban 6 garast, 1334-ben már csak 5 garast, harmadszorra pedig már csak 4 báni dénárt fizetett. Az adó összegének csökkenése nyilván nem a jövedelem rohamos megfogyatkozásából következik, hanem a lankadó, sőt vonakodó tizedfizetői buzgalmat fejezi ki. Ha az adó nagyságát megszorozzuk tízzel, megkapjuk azt az összeget, amelyet a plébános jövedelemképpen bevallott, s biztosra vehetjük, nem azt, amennyi jövedelme valójában lehetett.39 Ezek szerint Gergely pap bevallott évi jövedelme 1333-ban 60 garas, azaz 1 ezüst márka 20 garas.40 Szentkirály a maroselvei főesperesség jelentősebb egyházai közé számíthatott, hiszen csak Tömpös egyháza fizetett ugyancsak 6 garast, a többiek valamennyien kevesebbet. A szegedi plébános ugyanekkor 2 márkával, a csanádi 10 garassal adózott.41 Az akkoriban összeolvadó Hód (Hod) és Vásárhely (Warashel) papja, Mihály 5, 4, majd 2 garast adózott.42 A váci egyházmegye csongrádi főesperességéhez tartozott Mártély, papja János, adója pedig 2 garas volt.43

Környékünk plébániáinak, egyházainak történetéről egészen a század végéig hallgatnak az írásos források. Az ekkor működő egyházas helyek számát nem ismerjük, azt sem, hogy létesült-e újabb plébánia, parókiális egyház, filiális, vagy közülük melyek enyészhettek el. Szentkirály azonban továbbra is kiemelkedő plébánia maradt, mert 1400-ban kiváltságai jelentősen megnövekednek.44

1397-ben Szeri Pósafi Gergely került a csanádi püspöki székbe. Annak a Szeri Pósafi családnak közeli rokona, amely ekkor Csanád megyében - és városunk környékén is -jelentős birtokokkal rendelkezett.45 Gergely emlékezetessé tette egyházmegyéjében az 1400. esztendőt, mert búcsú megtartásának jogát kérte. Egyházmegyéje plébániái közül meg is kapta a csornainak, a gyarmatinak, a temesvárinak, a kemecseinek és a szentkirályinak. Hasonló jogot kapott székvárosa, Szenterzsébetegyháza és székesegyháza, Szent Jakab oltára is.46 Valószínű, hogy a búcsú jövedelmét a szentkirályi eklézsia bővítésére, felújítására szánták, mint a vele együtt hasonló jogot kapó gyarmati, csornai és kemecsei búcsújövedelmeket is.47 A búcsúengedélyezések módját minden pápa a trónra lépésekor kihirdetett kancelláriai szabályokban állapította meg. Ezek a rendelkezések a XV. században változatlanok maradtak, így ez vonatkozik a szentkirályi búcsúra is. E szerint egyes egyházak, szenthelyek látogatóinak, továbbá a tatarozásukra vagy felszerelésükre alamizsnálkodók részére engedélyezett búcsúk (indulgentiae locales) tíz évig érvényesek, majd az 1430-as években ezt húsz évre terjeszti ki a pápaság.48 A pápai rendeletek általában csak huszonkét búcsús napról beszélnek, Szentkirály ennél lényegesen többet kapott, mert harminchárom napon át fogadhatta az alamizsnájukkal bűnbánatot remélők seregét.49

A XV. századra az addigi zsinatok kialakították a plébánosok lelkészi, kulturális és jogi kötelezettségeit. Ezek a plébános ismereteinek minimumát meglehetősen alacsony szinten szabták meg. E szerint minden papnak emlékezetből tudnia kellett misézni és egyéb egyházi szolgálatot végezni. Biztonságosan kellett olvasnia az evangéliumi szövegeket, s az erre épülő prédikációkban erkölcsi tanítást végezni. Összességében ez eléggé szegényes, különösen, ha ehhez számítjuk még azt is, hogy a kánonok az írni tudást nem kívánták meg, beérték az olvasás és éneklés ismeretével. Alig változott mindez a XVI. század első évtizedéig, bár a plébánosoknak az egyházi törvénykezésben - a XV. században - fokozódó szerepe határozottan a műveltségi szint emelését kívánta meg. Az egyházi törvényszékre (szentszékre) - a hiteles hely bíróságára - a pereskedőket ugyanis a bíróság elnöke a plébános útján idéztette meg.50 A plébános tehát mintegy a hiteles hely - szentszék - jogi képviselőjeként működött. A plébánosok azután kötelesek voltak írásban jelentést tenni az idézésről és az ügy mozzanatairól a hiteles helynek, káptalannak. Az igazságszolgáltatás menetébe a plébániák is bekapcsolódtak, ez a tény pedig műveltségük - legalábbis írásos műveltségük - emelkedését bizonyítja.

Csanád megyében Marcali Dósa csanádi püspök (1403) szervezte újjá a püspöki szentszéket, így a hiteles hely működésében növekvő szerepet kaptak a plébánosok, mint azok jogi képviselői.51 Csakhamar Vásárhely környékén is tapasztalható lett a püspöki intézkedések hatása. 1406-ban, amikor a Szentkirályi család egyik tagja kívánta birtokrészét elfoglalni Szentkirályon, püspöki segédletet s káptalani beiktatást kapott. Az ügy lebonyolításában bizonyára szerepet kapott az egyház plébánosa is. Az 1462-ben zajló birtokpernél pedig a káptalan elrendelte a falu határainak újbóli kijelölését.52 1408-ban a szentszék a Solti családot iktatta be barci birtokaiba és kotucsházi szerzeményeibe.53 A Batidai család birtokperében pedig 1426-ban idézte meg a szentszék a vitázó feleket.54

A XVI. század elején újabb intézkedések ösztönözték a plébánosok írásos kultúrájának kiterjesztését. Az 1515-ös veszprémi zsinat elrendelte, hogy mindegyik plébános készítsen registrumot - vagyis anyakönyvet -, amelybe írja bele a- megkereszteltek, a szülők és keresztszülők nevét, a keresztelés évét és napját. Az anyakönyv maradjon a plébánosnál.55

 

A falusi plébániai iskolák

A plébánosok zsinatilag kanonizált kulturális kötelességei az iskolázáshoz kapcsolódtak. 1382-től kezdve a XV. századi zsinatok sorozatosan elrendelték és újra megerősítették, hogy egy pap se misézzen egyedül, hanem legyen mindegyiknek clericusa (kispap) vagy scholarisa (tanuló), aki neki a misénél válaszol, és akivel a zsoltárokat énekelheti.56 A falusi plébánia iskolája tehát a liturgikus igényekből nőtt ki. Ekkor ugyanis falun még nem használtak orgonát. A mise alatt a pap és a kántor gregorián éneket énekelt. Az ének erősítésére az egyháziak mellé énekes fiúkat is alkalmaztak, ezeket természetesen tanítani is kellett. így ők alkották az iskola magvát.57 Először megtanulták a Miatyánkot, a Hiszekegyet, a keresztény vallás legegyszerűbb alaptanait, majd a latin olvasást gyakorolták. Az ének tanítására nagy súlyt fektettek liturgikus okok miatt, és némi számolásra is tanították őket. Utóbbit az indokolta, hogy a plébános közülük szemelte ki későbbi utódját - a clericust -, ennek pedig szüksége volt matematikai ismeretekre az ünnepek, főként a húsvét időpontjának kiszámításához. A falusi plébánosok jelentős része nem is jutott magasabb képzettséghez, a scholaris majd a clericus fokozatain emelkedve lépett elődje örökébe.58 A XV. században egyre több helyen jelent meg a falusi plébániákon is az iskolamester (scholasticus, magister scholae, rector scholae), aki átvette a plébánostól a tanítás munkáját, s ezért némi javadalmat is kapott.59 Az egyházi pályára készülők közül a tehetősebbek a plébániai iskola után a káptalani iskolát látogatták. Vásárhely környékéről a püspöki székhelyen - Csanádon - működő káptalani iskolában végezte tanulmányait 1522-ben a püspöki székhely egyik plébánosa, Vásárhelyi János.60 Ugyanitt találjuk 1522-ben Csomorkányi Mátyást is, aki a káptalani iskola elvégzése után Csaholi Ferenc püspök káplánjaként működött.61

A XV. század végén, XVI. század elején városunk környékén több plébánia létezett. A hódvásárhelyi plébánia XV. századi folyamatos létezését bizonyítja plébániai iskolája, 1531-ben pedig a krakkói egyetemen látjuk plébánosát: Mátyást. A csomorkányi plébánia körül pedig tekintélyes lélekszámú település alakul ki környékünk legimpozánsabb templomával, plébániai iskolájával.62 Szőlős plébánosa 1488-ban, a földvári zendülés idején, Bálint volt. Jelentősebb eklézsia lehetett, mert 1519-ben Illyey Dyenessy Tamás nagyváradi kanonokságától megválva a szőlősi plébániát foglalta el. Templomának múlt század végén kiásott márvány- és lazúrkő darabjai is ezt bizonyítják.63 Batida plébániájának nagyságát elképzelhetjük 16 m hosszú temploma alapján. A reformáció megjelenésével pedig protestáns pap váltja föl plébános elődjét.64 Valószínű, hogy az 1551-ben Wittenbergből érkező s Mágocsra ordináltatott Szintai Kalmár Vince protestáns pap is plébános elődjét követte a mágocsi eklézsiában.65

Szentkirály továbbra is jelentős plébániás hely lehetett, hiszen a település virágzott, s plébániai iskolájából indultak azok az ifjak felsőbb iskolákba, akik közül kettő az 1500-as évek elején iratkozott be a bécsi egyetemre. A közrendűek csoportjába (Scholares sub nobilium statibus non comprehensi) vették föl 1503-ban Szentkirályi Tamást (Tho-mas de Zentkyrall), aki névrokona - vagy talán ugyanaz a személy - annak, aki 1506-ban a művészetek megkoszorúzottja (Baccalaureus artium) címet nyeri el (Thomas de Zenki-ral).66 1509-ben a krakkói egyetemre beiratkozó Szentkirályi Imre (Emereicus de Szent-Kyraly) is talán a Vásárhely melletti faluból érkezhetett az univerzitásra.67 Valószínű, hogy Hódvásárhely szülötte volt az a Vásárhelyi Gáspár (Gaspar de Vasarhel) is, aki Mátyás plébános előtt, 1517-ben iratkozik a krakkói egyetemre.68

A mezővárossá emelkedett Hódvásárhely plébánosa, Mátyás (Mathias Plebanus de Wasarhel) 1531-ben, már a terjedő reformáció küszöbén bizonyára káplánnal, jelentős javadalommal és legalább egy helyettessel rendelkezhetett, mert csak így juthatott el 1531-ben a krakkói egyetemre.69

A XVI. század negyedik évtizedétől környékünk egyházainak tevékenységét az erősen változó történelmi körülmények - közöttük a reformáció terjedése - alapvetően megváltoztatták.

 

Művészeti emlékeink a korai századokból: középkori falvaink templomai

Városunk környékének e korból eddig föltárt művészeti emlékei közül a döntő többség az egyház tevékenységéhez kapcsolódik, s itt csak ezek bemutatására szorítkozunk.70

Középkori falvaink legfontosabb középületei a templomok. Nemcsak a vallási szertartásokra valók, hanem gyülekezőhelyei is a településnek; a régiektől örökölt központok. A templom története folyamán gyakran játszik igazgatási, oktatói, nevelői, irányítói szerepet: a falu temploma a falusi közösség épülete. A falusi templomok a falusi társadalom sajátosságai, bennük a gyakorlati és reprezentatív funkciók egy-egy meghatározott rendszere valósul meg.71 Mivel funkciójuk kevéssé bonyolult és viszonylag állandó, egy-egy típusuk hosszú ideig érvényben maradhat, sokkal tovább, mint az építészet magasabb, stiláris változásoknak erőteljesebben alávetett területein. Ez a konzervatív jelleg bizonyos mértékig önállóvá teszi, elszakítja a falusi templomépítészet fejlődését az általános stílusfejlődéstől.72

Már a XI. században - az egyházmegye megszervezésének időszakában - is valószínűsíthetjük szervezett építőműhely működését a püspöki székhelyen, de az egyházmegyében is. Környékünkön végzett esetleges tevékenységéről nincs adatunk, de a korabeli analógiák alapján sejthetjük, hogy legkorábbi templomainkalegegyszerűbbanyagbólépültek.73 Fából ácsolt, sárból rakott, paticsfallal épített eklézsiák emelkedtek először itt a templomos helyeken. Az 1091-es kun betöréskor pusztulhattak is nagy számban, mert a következő évi szabolcsi zsinat helyreállításukat és újak építését rendelte el.74

Vizsgáljuk meg - jelenlegi forrásaink szerint - a tatárjárás előtti időszakig datálható templomainkat! Óvatos becslés szerint is hétre tehetjük számukat; Szeremlei Sámuel feltárásai nyomán ismerjük is négynek az alaprajzát, épülettöredékek, ornamentikai elemek pedig valamennyi feltárásánál napvilágra kerültek. A négy alaprajzot vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a XIII. század 40-es éveiig csaknem valahány - a XVI. század derekáig keletkező - alaprajztípus már kialakult templomainknál.

Az első alaprajztípus a legegyszerűbb térformálást valósítja meg: téglalap alakú, szentély nélküli épület.75 Szőlős temploma ehhez a típushoz tartozik (26. ábra). Külmérete: hossza 14 m, szélessége 8 m. Téglából és kőből emelték, de az épületmaradványok között márványt és lazúrt is találtak feltárói.76 Bár Rárós csak jóval később bukkant föl az írásos forrásokban, temploma hasonló elrendezésű, teremhajós épület. Külméretei: hossza 12, szélessége 5,8 m (27. ábra). Téglából épült, de romjai között márvány töredékre is bukkantak, s innen került elő egy szépen faragott szenteltvíztartó is.77

Bonyolultabb téralakítást látunk a második alaprajztípusnál, a hajót félkörívű apszis zárja. Erzsébet temploma 10,5 m hosszú, 6 m széles (28. ábra). Téglából emelték, de feltárói homokkő- és márványdarabokra is leltek.78 Alaprajzát Szeremlei Sámuel valószínűleg hibásan közli, mert a déli fal aszimmetriája indokolatlannak látszik. Ez talán abból adódik, hogy a feltárás csak részleges volt, s az alapok nehezen kivehetők, esetleg a sekrestye maradványai keveredtek a hajó alapjával a feltárás során. Hasonló típussal találkozunk a középkori Csanád megye más templomainál is, ugyanilyen apszissal záródó csarnoktemploma volt Kovácsházának és Peregnek.79

Batida temploma környékünk második - ismert - legnagyobb eklézsiája 16 m hosszú hajójával. Szentélyét a nyolcszög három oldalával záródó méternyi vastag fal alkotja (29. ábra). Téglából emelték, romjai a múlt század végén még a felszín fölé magasodtak.80 Szeremlei Sámuel alaprajza a hajó szentélyig vezető északi falának nyomvonalát valószínűleg hibásan jelöli - talán a feltárás fogyatékosságaiból adódóan. Egyetlen sokszög záródású szentéllyel rendelkező templomunk.

Környékünk legjelentősebb - töredékeiben máig is álló - egyháza a csomorkányi templom. Alaprajza szerint a XIII. század elején épült. Belső hossza 25,2 m, szélessége 6,8 m. Északi falának 10 m hosszú, a délinek pedig 4 m-es szakasza átvészelte az évszázadok viharait (30. ábra, 52., 53. kép). A hajót félkörívű apszis zárta, a feltárás alaprajza szerint már diadalív választhatta ketté a belső teret hajóra és szentélyre.81 Az apszishoz az északi falon sekrestye csatlakozott. A déli rézsűs bélletes ablak és a támpillérek már a gótika hírnökei. A falakba színes téglákat is beépítettek, jól égetett, fényes, sárgásbarna, sötétzöldes árnyalatú előfordulásukat láthatjuk. Ez a tény a téglaépítészet művészi szintű gyakorlatáról tanúskodik.

Másik három, tatárjárás előtti templomunk alaprajzát ugyan a múlt századi feltárás már nem tudta megállapítani, de az előkerült töredékek között nemes anyagok, faragott kövek is fellelhetők. Fecskés téglatemplomának vörösmárvány ornamentikáját bizonyítja a 17 cm-es oszloptöredék, a hasonló anyagú férgedi templom díszítésére patkó alakú idomtéglákat használtak. Kápolna eklézsiáját „tisztán termés kövekből" építették, de mellette felhasználtak csillámpalát és márványt is.82

Környékünk bizonytalan datálású templomai - Gorzsa, Pereskutas és Úrnépe - szintén nagyrészt téglából épültek, de romjaik közül faragott kövek kerültek elő Gorzsán, Pereskutason, az utóbbi faluban különleges - keresztre emlékeztető - formájú idomtéglákkal díszítették az épületet.83

A regisztrált emlékek alapján arra következtethetünk, hogy templomaink építésénél jelentős szerepet kaphatott a helyi pallérok irányító-építő tevékenysége, szerényebb szakértelme. Ez elegendő lehetett a téglaépítés és a többségében egyszerűbb téralakítású templomok alkotói feladatai nagyobb részének megoldásához. Téglaépítészetünk emlékei abba a sorba illenek, melyek nagy számban emelkedtek az Árpád-kori Alföldön. A csomorkányi templom színes téglákkal való ékesítése sem egyedi jelenség vagy esetleges előfordulás, hanem a kőszegény alföldi templomok típusjelensége. A közeli ópusztaszeri monostor és a szentlőrinci templom falába is beépítették az agyag keverésével színezett téglákat.84

Az emlékek egy része alapján fel kell tételeznünk, hogy környékünkön működő építőműhelyek vagy vándor mesterek irányíthatták-segíthették a munkát. A félkörívű apszis bonyolultabb boltozása vagy a finomabb kőfaragói munka tevékenységükre vall.85

III. Béla 1179-ben a közeli Egresre - Magyarországon először - cisztercita monostort és szerzeteseket telepített. Megjelenésük meghatározó jellegű volt a megye egész kulturális és művészeti alakulására. Szerzetesek egész serege érkezett a francia alapítókolostorból, s magukkal hozták építészeti kultúrájukat is. Rendházaik terjedésével szaporodnak az országban a jellegzetes, egyenes szentélyzáródású - építészeti hatásukat tükröző -templomok.86 Talán e hatást tükrözi Apácaegyháza kicsiny temploma is. Hossza 11 m, ebből több mint 4 m a négyszög három oldalával záródó szentély, szélessége 6 m (31. ábra).87

 

A bronzművesség emlékei

Középkori művészeti emlékeink között jelentős a két körmeneti kereszt, a bronzművesség remekei. Az egyik, egy aranyozott kereszt, Bővehalomról került elő 1962-ben (XVII. kép).

A kereszt a román kori bronzművesség jellemző darabja. A test bronzöntvény, hasonló eljárással készült a vízszintes keresztszár is. Utóbbi a két végén elvékonyodik, s 1,5 cm-es szakaszára üreges, bronzlemezből készült zárógömb illeszkedik. Az egész aranyozott, felületén alig mutatkozik kopás. A szár összefutó élein 1,5-2 cm távolságban levélszerű rovátkák helyezkednek el, melyeket bekarcolással alakítottak ki. Ebből mind a négy élen 10-10 található. Rendeltetése kettős volt: körmenetek alkalmával rúdra tűzve hordozhatták, egyébként pedig kereszttalphoz erősítve az oltáron állott. Csak a XI. század végétől bukkannak föl ezek a keresztek, alkalmazkodva a változó liturgikus igényekhez. A magyarországi körmeneti keresztek túlnyomó része a XI. század vége és az 1241-es tatárjárás közötti másfél évszázadban készült. Valószínű, hogy döntő többségük kolostori műhelyekből került ki, töredéknyi részük pedig külhoni műhelyekből vetődhetett hozzánk. A mi darabunk a hazai típusok sorába illeszkedik, de különösen emlékeztet a jászberényi, ceglédi és szegedi hasonló korú (XII. századi) és formájú alkotásokra.88 A stilizált, levélszerű rovátkák különös figyelmet érdemelnek, mert a kereszt leveles faágat mintáz. Ez a faág Krisztus keresztjének, mint az „élet fájának" felfogását érzékelteti, s éppen Magyarországon igen gyakran fordul elő. Egyik legszebb példánya Szegeden van.89

 

26. ábra. A szőlősi templom alaprajza

 

27. ábra. A rárósi templom alaprajza

 

30. ábra. A csomorkányi templom alaprajza

 

31. ábra. Az apácaegyházai templom alaprajza

 

A második körmeneti kereszt még a múlt század végén került elő Szeremlei Sámuel ásatásai során Kopáncsról (XV. kép). A kereszt a kora gótikus lóhereformát utánozza. Ahol a függőleges és vízszintes szár találkozik, a bronzlemezből készült szárak szabálytalan kör alakban szélesednek ki. Különös figyelmet érdemel a fej ábrázolása (XVI. kép). Krisztust élő emberként ábrázolták, szemei jól kivehetően nyitva vannak. Orrát, száját, lefelé konyuló bajuszát tisztán követhető bevéséssel alakították ki. Homlokára hármas tagozású - talán két drágakővel díszített - korona illeszkedik. A korona alól mindkét oldalon - a jobb oldalon tisztán kivehetően - vékony hajfürt kígyózik a vállaira.90 A corpus ábrázolása a X-XI. századi változó ikonográfiai szabályoknak megfelelően készült, de izgalmasan tükrözi a nyugati-keleti keresztény hatások kettősségét. Latin keresztény hatásra a tunikát ágyékkendő váltja fel (perizoneum).91 Ókeresztény és bizánci ikonográfiai hagyomány szerint azonban Krisztus élő ember, fején koronával, a világon uralkodó Christus Rex. Még nem a „fájdalmak emberét" - a halott megváltót - formázzák, ezt majd a gótika ikonográfiája teszi kizárólagossá.92

 

2. Egyházi és iskolai viszonyok a XVI. század elejétől a XVII. század végéig

A felbomló római katolikus egyházmegye

Vincenzo Guidoti magyarországi velencei követ 1525-ben a magyar főpapok jövedelmét fölbecsülve leggyengébb jövedelműnek a szerémi püspököt tartja, de alig valamivel (3000 aranyforinttal) előzi meg a sorban a csanádi püspök. Mindkét összeghez odaírja a követ, hogy „a török pusztítások miatt".93 Az egymást követő hódítási hullámok fokozatosan fölmorzsolták a megye közigazgatását, s vele pusztult az egyházszervezet is. 1551-ben török kézre kerül a püspöki székhely, Csanád is. Ezt követően a katolikus egyház majd kétszáz évre elveszítette szinte minden addigi gazdasági, politikai, egyházszervezeti, ideológiai és kulturális pozícióját. A XVI. század második felében még elkeseredett utóvédharcokat folytat a török hódoltság és a gyorsan terjedő reformáció kettős ellenfelével, a XVII. században pedig már csak néhány ambiciózusabb püspök kísérli meg az egykori egyházmegyei javadalmak töredékének visszaszerzését - csekély sikerrel. Az egyházszervezeti, ideológiai és kulturális vezető szerep átcsúszott a sajátos viszonyok között tért nyerő reformáció erőinek kezébe.

A csanádi püspökök elveszett egyházmegyéjük javadalmai helyett az ország más részein kaptak kárpótlást, püspökségükről pedig úgy emlékeznek meg, amely „in partibus infidelium" (a hitetlenek területein) helyezkedik el A váci egyházmegye helyzete is hasonló, 1542-ben az egyházmegyének már csak húsz adófizető plébánosa van az északi területeken, 1602-re ez is kettőre csökken.94

Viszonylag könnyebben mondott le a kedvezőtlen körülmények közé kényszerült katolikus egyház egyházszervezeti, pásztori és kulturális jogairól, mint javadalmairól. 1572-ben Persei Melegh Boldizsár - egyházmegyéjén kívül élő püspök - azzal a kéréssel fordult a pápasághoz, hatalmazza fel a Szegeden működő ferenceseket egyházmegyéje híveinek látogatására, és bízza meg őket a lelkipásztorkodással. XIII. Gergely engedélye mindezeket a jogokat a szegedi franciskánusokra is ruházta.95 Működésük azonban aligha volt eredményes és megbízóik várakozását beteljesítő, mert 1644-ben megújítani kényszerülnek korábban kijelölt feladataikat. Szenttamási Zongor Zsigmond - Nyitrán székelő csanádi püspök - 1644-ben a szegedi ferencesek főnökét kinevezte egyházmegyéjébe püspöki helynöknek, és felruházta főpásztori hatalommal, ismét és hangsúlyozottan megbízta hívei lelki gondozásával és a terület pasztorális teendőivel.96 Eredményeik ezen a téren mit sem változnak városunk környékén.

Annál makacsabbul és szívósabban igyekszik a katolikus egyház megtartani gazdasági és politikai pozícióit a XVI. század második felében, a XVII. században pedig legalább egy részét visszaszerezni. Jól tükrözi ezt a tized behajtásáért vívott küzdelem.

Csanád eleste után a püspökség tizedeit - a király utasítására - a gyulai várparancsnokok átlagösszegért bérelték, és maguk gondoskodtak annak behajtásáról. A beszedett összeg döntő többségét a vár fenntartására fordították, a püspöknek pedig, rendszeres tiltakozása ellenére, igen csekély bérleti összeget fizettek. Forgách Ferenc Kerecsényi László várkapitánytól mindössze 500 Ft-ot és egy 50 Ft-ot érő szőnyeget kapott a bérleti díj fejében.97 Gyula eleste után már a várbirtok igazgatása sem garantálta a különben is csak bérleti díjra zsugorodott egykori tized behajtását, s csak olykor sikerült a török közigazgatás résein behatolva néhány helységből kipréselni valamennyi járadékot.98 Az 1595-ös tizedjegyzék szerint környékünkről Szegedy Pál püspök makacs igyekezete ellenére már csak Pereskutas fizetett némi tizedet.99 A XVI. század végétől és az egész XVII. században Vásárhelynek és környékének tizedét az erősen önállósodó város bérelte, bár ez a bérlet a jelzett időszakban inkább csak formális volt, mert a bérleti díjból aligha látott sokat a püspök. Veszteségeik kárpótlására még - a hódoltsági területen nem kis kockázattal járó - kalandor vállalkozásoktól sem riadnak vissza az elszántabb püspökök. Herovich Mátyás 1608-ban levéllel üzent a városra, és kemény hangon követelte a hosszú ideje elmaradt tized megfizetését. A vásárhelyiek elutasító válasza után évekig tartó huzavona, kezdődött, majd Herovich hajdúit küldte rájuk, és több évtized adójának fejében elhajtatta harminchét ökrüket.100 Erdődi.Pálffy Tamás püspök 1653-ban csikart ki újra a vásárhelyiektől tizedet: a mágocsi és a pereskutasi puszták haszonbére fejében fizettek 115 tallért.101 Ezután elmaradnak a tizedbehajtó próbálkozások a század végi fölszabadító háborúkig.

 

A reformáció irányzatainak kibontakozása

Több tényező eredményeként városunk környékén viszonylag hamar és gyorsan terjedt a reformáció. Korai megjelenésének egyik oka, hogy ebben az országrészben tevékenykedik a reformáció első nagy nemzedékének több kiemelkedő képviselője. Munkásságuk nyomán a hitújítás központjai lesznek: Szeged, Csanád, Makó, Mezőtúr, a gyulai vártartományban pedig Gyula és Békés.

A protestantizmus első jelei 1532 körül mutatkoznak, és első korszaka 1541-ben zárul. 1532 végén tér vissza Wittenbergből Ozorai Imre, aki reformátori tevékenységét a Körös-Marosközében végzi.102 Határozott protestáns állásfoglalását s egyben elért reformátori sikereit is bizonyítja 1535-ben megjelent- irodalmunk első magyar nyelvű -, katolicizmussal vitázó műve.103 Az 1530-as évek elején érkezik haza a wittenbergi akadémiáról Gálszécsi István, s az évtized derekán már Gyulán működik iskolamesterként.104 Ezekben az években végzi Mezőtúr reformálását Ozorai és Gálszécsi fegyvertársa: Turi Lukács.105 A hitújítás sikerének híre a mozgalom fészkébe is eljut, 1539 elején már Philipp Melanchton, német humanista és reformátor is tud a Tisza környékén és vidékünkön erősödő reformációról.106 E korszakot azonban még a sikerek ellenére is a lappangás időszakának mondhatjuk, hiszen az egyházi és politikai hatalom még képes az új mozgalom megfékezésére, időleges visszaszorítására.

Az 1541-1566 közötti évek alkotják a Körös-Maros köze reformációjának második korszakát. E periódusban a hitújítás további alakulását meghatározza, hogy továbbra is kiemelkedő reformátorok működnek vidékünkön. Vásárhely környékének reformációját is eldönti a gyulai vártartomány ekkori tevékenysége, és alapvetően megváltoznak mind az országos, mind a helyi politikai, egyházi és birtokviszonyok, végül bekövetkezik a protestantizmus felekezetekre tagolódása.

1543-ban kerül Szegedre Abádi Benedek, az első teljes, magyar nyelvű Újszövetség tudós nyomdásza. Szegedi működése igen sikeres volt. 1545-ben hitvitában győzte le szerzetes ellenfelét, és még ebben az évben elnyerték a szegedi protestánsok az egyik katolikus templomot. Ebben a vitában vett részt először vásárhelyi református pap. Abádi Benedek városunk papjának segítségét kérte a templom elnyeréséhez, s erőfeszítésüket siker koronázta. E jelből arra következtethetünk, hogy városunk jelentős eklé-zsiájának élén már ekkor tekintélyes pap állhatott, valószínű, hogy az a Mátyás pap, akinek nevével 1531-ben találkoztunk a krakkói egyetem hallgatói között.107 Kiváltképpen a déli tiszántúli területek reformálásában jelentős Szegedi Kis István szerepe. A külföldi akadémiák után 1543-ban Csanádon volt iskolamester, elűzetése után pedig 1545-beh Gyulára került, majd Mezőtúr, Makó, Békés voltak a további állomáshelyei.108 E nagy nemzedék szervező munkáját tetőzte be Kálmáncsehi Sánta Márton, aki 1548-tól két esztendeig volt Mezőtúr prédikátora; Sztárai Mihály, aki 1563-1565 között működött Gyulán, s tekintélyét már megalapozta a baranyai egyházmegye, reformálásával.109

Az 1540-es évek második felében még szigorú országgyűlési törvények tiltották a hitújítás terjedését. Ebben az időben csak egy területen terjedt és szervezkedett viszonylag zavartalanul a reformáció: a temesvári és gyulai vártartományban és a Körös-Maros köze területén. Ebbe tartozott városunk környéke is, ahol még érvényesült Petrovics Péter főkapitányi befolyása.110

A kiemelkedő reformátorok szervező tevékenysége és a terület sajátos közigazgatási fejlődése lehetővé tette, hogy éppen környékünk reformált egyházai hozzák létre az országban az első protestáns egyházi felügyeletet (superintendentiát). 1549-ben ugyanis Torony mezővárosban összegyűltek a csanádi, békési prédikátorok, és megteremtették az új egyházszervezet alapját. Tizenhárom cikkelyben szabályozták a papok erkölcsi életét, hivatali tisztét, viselkedését. Az ugyanitt tartott 1550-es zsinatukon már püspököt is választottak, és szabályozták a püspöki egyházlátogatás rendjét, a püspök jogait, valamint a választott püspök egyházkormányzati jogkörét.111 A toronyi határozatok meghozásában és alkalmazásában nyilván részt vett Vásárhely reformált eklézsiája is, de Mágocs reformálása is erre az időre tehető. 1551-ben nyeri el itt a prédikátori hivatalt a Wittenbergből visszaérkező Szintai Kalmár Vince.112

A nagy, szervező prédikátorok (Gálszécsi István, Ozorai Imre, Turi Lukács, Szegedi Kis István, Kálmáncsehi Sánta Márton, Sztárai Mihály) működésének egyik központja a gyulai vártartomány és Gyula városa. 1541-től, majd különösképpen 1552-től rendkívül megnövekedett a gyulai vártartomány katonai, politikai, egyházszervezeti és hitfelekezeti (konfesszionális) szerepe. Mindezt fokozatosan magukhoz ragadták a várkormányzók: Patócsy Ferenc, Petrovics Péter, Mágóchy Gáspár, Kerecsényi László.113 Mindannyian az új hit emberei voltak. Mágóchy volt Vásárhely környékének egyik leghatalmasabb birtokosa. A várkapitányok magatartása bizonyítja, hogy a reformációt pártfogoló buzgalmuk szorosan összefüggött az egyházi javak igen könnyen megvalósítható - az országos és helyi viszonyok egybejátszása folytán szinte akadálytalan - széles körű világi kisajátításának (szekularizáció) lehetőségeivel. A csanádi püspökség tizedének bérelése már az egyházi javak részleges kisajátítását jelentette, azonban fokozatosan kiterjesztették ezt a gazdátlanul maradt egyházi javadalmak, birtokok egészére is. Petrovics Péter megszerezte az egykori püspöki székváros egyházi vagyonát, Mágóchy Gáspár pedig ezekben az években emelkedett igazán a hatalmas vagyonú arisztokraták közé. Emelkedésének egyik legfontosabb tényezője volt a kisajátított egyházi vagyon. Megfosztotta a gyulai szerzeteseket és egyházat addigi összes javadalmától, az egykori csanádi székeskáptalan birtokai közül megszerezte Pereskutast, Mágocsot, Csomorkányt, Fecskést.114 Szekularizálta az egyházszervezetet is. A Torony városában létrehozott egyházi felügyelet patrónusi védelmét élvezte, de ugyanezt élvezték az ide érkező - a hitfelekezeti és kulturális viszonyokat gyökeresen átalakító - prédikátorok is.

A Körös-Maros köze - benne Vásárhely és környéke - reformációját tehát alapvetően a gyulai vártartomány sorsa határozta meg. Ebben a huszonöt évben kialakultak a protestantizmus alapjai. Végbement a katolicizmus vagyonának és birtokainak kisajítá-tása, kialakult az új egyházszervezet új hitfelekezeti viszonyokkal, és a kulturális életben fokozatosan teret hódított a protestantizmus. 1566 - Gyula eleste - után ugyan jelentősen megváltoztak a térség viszonyai, megszűnt a vártartomány addigi serkentő, szabályozó szerepe, de a már megvalósult fejlődés szilárd alapját képezte a hódoltsági körülmények közé kényszerülő protestantizmus kiteljesedésének.

Vásárhely környéke birtokviszonyainak átalakulását 1551 - Csanád eleste - után legkedvezőtlenebbül a katolikus egyház szenvedte el. A főbb veszteségeket már számba vettük. Gyula eleste után a már korábban kisajátított egyházi javakat elsősorban a város birtokolta, gyakorlatilag háborítatlanul. A katolikus nemesség többsége is elmenekült, lemondott birtokairól. Ebbe a viszonylagos vákuumba könnyen benyomulhatott a protestantizmus, és megőrizhette addig szerzett pozícióit - a kisajátított birtokokat, egyházszervezetet, hitfelekezeti és kulturális jogokat - tekintélyes arisztokraták támogatása nélkül is.

Az első reformátorok még a hitújítás lutheri ágazatát hozták vidékünkre, ezt képviselte Ozorai Imre, Gálszécsi István, Abádi Benedek, Turi Lukács, Sztárai Mihály. A helvét irány zwingliánus ágát képviselte a kiemelkedő, nemzetközi hírű teológus: Szegedi Kis István és Kálmáncsehi Sánta Márton.115 A helvét irányzat leghatalmasabb pártfogói még a gyulai várkormányzók voltak: Petrovics Péter és Mágóchy Gáspár, az utóbbi támogatását élvezte Melius Juhász Péter is.116 Éppen Melius energikus szervező munkája teremtette meg a tisztántúli részek egyházkerületté alakítását, s fölvette a küzdelmet a reformáció legradikálisabb ágával: az unitarizmussal.117 Az unitarizmus megjelenését és térnyerését még Petrovics Péter is támogatta az 1550-es években.

1565-től nőtt meg a szentháromság-tagadók szerepe Erdélyen kívül is, bár heves harcokat folytattak a már megszilárdult helvét irányú egyházzal. Teológiai művek és vitairatok tükrözik e küzdelmet. 1569-ben Vásárhelynek már bizonyosan kálvinista papja volt. Ott találjuk Egrői Benedeket a nagyváradi zsinaton, ahol a helvét irányzatú prédikátorok heves csatát vívnak az unitáriusokkal. A zsinati határozatokat aláírja a kenderesi, békési, szentesi papokkal együtt: „Benedictus Egröinus. Pfastor] E[cclesiae] Mező-vásárheliensis."116 A további harcot bizonyítja azonban, hogy a zsinat után unitárius prédikátorok jelentek meg a Tiszántúlon Basilius István és Karádi Pál vezetésével. Eljutottak Belényesre, Békésre, Makóra és Vásárhelyre is. Missziójuk nyomán unitárius gyülekezet alakult városunkban is, mely a XVII. században még fennállt.119 Az irányzat ellen elszánt küzdelmet folytatott Melius Juhász Péter, visszaszorítására két, hitvitával összekötött zsinatot is rendeznek a vidéken 1570-ben: Belényesen és Békésen.120 Az unitáriusok tevékenysége nem is lehetett széles körű, létük aligha veszélyeztette a kálvini irány fölényét. Így a lutheri irányzat beolvadt, az unitarizmust pedig sikerült perifériára szorítani.

 

Protestantizmus a török hódoltság alatt

A berendezkedő török hatalomról a magyar protestantizmusnak kezdetben még számos illúziója volt. A svájci és a német reformátorokkal együtt abban reménykedtek, hogy a hódító mohamedán hatalom misszionálható. A hódoltsági viszonyokról szóló kezdeti híradások közül több is kiemelte, hogy tapasztalataik szerint a török támogatja a reformációt.121 Bebizonyosodott azonban, hogy ez nem tekinthető valamiféle ideologikustendenciának, sőt szaporodtak a cáfoló példák a megkínzott prédikátorokról, a súlyos terheket viselő hódoltsági területről. Thuri Farkas Pál Idea Christianorum Hunga-rorum sub tyrannide turcica c. műve 1568 körül már reális képet rajzolt a hódoltsági viszonyokról. Leírta, hogy a lakosság kemény megpróbáltatásokat él át, gyermektizeddel kényszerül adózni a töröknek. Ott a legelviselhetőbb a hódoltsági élet, ahol a török nem telepedett meg, katonai és közigazgatási szerveket sem hozott létre. Az ilyen helyeken az oszmán hatalomnak csak arra van gondja, hogy a nép a rá kirótt adót megfizesse, egyébként annak szokásaival és vallásával nem törődik.122 Forrásaink szerint Vásárhely és vidéke ilyen övezetbe tartozott.

A török viszonylagos vallási türelme a hódoltsági katonai kormányzat sajátos helyzetével magyarázható. A korai beszámolók tévedtek abban, hogy a török a protestantizmust különösen kedvelte volna. Egyaránt hitetlen volt számára a keresztény, bármelyik felekezethez tartozott is, éppúgy lebontatta a protestáns templomot, mint a katolikust. Vásárhelyen sem találunk szilárd építésű templomot, majd csak a török kivonulása után.123 A hódoltsági terület gazdasági potenciáljának emelése érdekében a török közigazgatás megtűrte a protestáns vallásgyakorlatot, egyházszervezetének, kulturális hálózatának működését, a templomok, papok tartását, épületek karbantartását. De mindezt csak különadó fejében engedélyezte. A török azt a felekezetet engedélyezte, amelyet az önállósodó magyar közigazgatási terület kért, és amelyért fizetett.

A súlyos adóterheket bizonyítja, hogy a hódoltsági övezetben levő vásárhelyi egyházmegye a XVII. században mindig a legkevesebb összeggel járult hozzá az egyházkerület kiadásaihoz.124

Vásárhely és környéke már 1567-ben a makói egyházmegyéhez tartozott.125 A hódoltsági területek reformált egyházai csak nehezen és ritkán tudták fenntartani az egyházkerülethez fűződő kapcsolataikat, különösen az 1596-os pusztító török hadjárat után változtak meg a körülmények. A közzsinatok csak alig szabályozhatták e területek egyházkormányzati, iskolapolitikai ügyeit. Csak nehezen érintkezhettek a más uralom alatt álló debreceni egyházkerülettel, nehogy az ellenséggel való cimborálás gyanújába keveredjenek. 1598-tól egyesítették a nagykunsági, a békési és a csanádi területeket egyetlen egyházmegyében Körös-Maros közi, békési vagy alföldi elnevezés alatt. Ettől kezdve csak lazán kapcsolódtak az egyházkerülethez, intézkedéseik jelentős részét a részzsinatokon hozták meg.126 Ezek megtartását is sokszor gátolta a török tilalma.127 E laza függés is tovább gyengült 1686 - a török elleni felszabadító háborúk fokozódása - után. Az alföldi egyházmegye képviselője nem is tudott eljutni az egyházkerületi zsinatokra egészen 1699-ig. 128

A XVI. század közepén már református pap működött Vásárhelyen, Mágocson és Csomorkányon.129 Batidát is bizonyára meghódította a hitújítás még a XVI. században, bár papjáról csak 1678-ból maradt feljegyzés, amikor a nagylétai zsinat Batidára nevezi ki Kolozsvári Jánost.130 Az alföldi egyházmegye legjelentősebb gyülekezetei közé emelkedhetett Vásárhely már a XVI. század végére, mert 1590-től az itt tevékenykedő papok közül többen álltak a terület egyházkormányzata élén. 1590-től viseli a seniori tisztséget Nádudvari Tamás. 1629-ben követi Hiripi Tamás, 1646-ban Losontzi István, 1669-ben Tyukodi János, 1675-ben Bükösi István, 1686-bah Újlaskói Lőrinc.131 A felszabadító háborúk után a vásárhelyiek újratelepedését mutatja, hogy 1699-ben a krasznai zsinat Tunyogi Jánost132 nevezte ki lelkésznek.

A magyar protestáns egyház kialakulásának első évtizedeiben a lutheri, német egyházkormányzati elveket honosította meg. Ennek megfelelően igen nagy szerephez jutott a világi arisztokrata patrónusok egyházszervezői, egyházkormányzati, sőt hitfelekezeti joga. A sajátos történelmi fejlődés következtében a XVI. század utolsó negyedében jelentős változások zajlottak le. A tiszántúli egyházkerület legfelsőbb szintű vezetésében a világi elemek súlya csökkent, s a XVIII. század első évtizedeiig a zsinati kormányzás alapelve valósult meg. Alig éreztette hatását a kálvini egyházalkotmány presbiteriális szervezete. A hódoltsági területek itt is sajátosan alakították az egyházkormányzati elvek érvényesülését. Mivel városunk környékén a világi patrónusok (arisztokrácia) elveszítik tényleges befolyásukat, egyházkormányzati jelentőségük sem volt. A mezőváros viszonylagos önkormányzatú tanácsa jelentette azt a világi elemet, amely a gyülekezet tevékenységét befolyásolta. Elsősorban a gyülekezet anyagi ügyeinek kezelésében játszott szerepet. Így a papi jövedelmek, iskolamesteri fizetések garantálásánál, az iskoláztatás fenntartásánál, támogatásánál, az egyházi és iskolai épületek karbantartásánál.133 Aligha beszélhetünk azonban arról, hogy mindez a presbitérium kálvini demokratizmusára emlékeztetne. Az esperesség és az egyházkerület ebben az időszakban bizonyára zavartalanul élhetett a papok kinevezésének jogával, a tanács ekkoriban még kizárólag a gyülekezet jogának tekintette a „papmarasztalást", nem úgy, mint majd a XVIII. század végén. A XVI. századi zsinati határozatok szerint a gyülekezet közvetlen kormányzata - a világi hatóság csekély beleszólásával - csaknem kizárólag a prédikátor kezében volt; a gyülekezeti fegyelmezés, szertartási rend szabályozása legalsó fokon egyedül a lelkészre volt bízva.134

 

A reformált egyház iskolapolitikája

A reformáció a magyar társadalom kultúráját gyökeresen átformálta. Általános művelődési szempontból a hitújítás iskolapolitikája volt a legjelentősebb.

„Schola est seminarium ecclesiae" (az iskola az egyház veteményeskertje) - fogalmazta az 1595-ös zsinati határozat.135 A magyar reformáció főként német mintára hozta létre iskolaszervezetét. Philipp Melanchton és Valentin Trotzendorf elveit ültették át a hazai környezetbe a német akadémiákon megforduló prédikátorok. Az oktatás célja eleinte még csak a legfontosabb hitelvek, az alapvető hitvallások elsajátítása, az anyanyelvű bibliaolvasás megtanulása volt. Mindez talán kevésnek tűnhet, azonban jelentősége éppen abban áll, hogy megsokszorozza az anyanyelvű műveltség, írásos kultúra befogadóinak, terjesztőinek számát. Mivel a magyar protestáns egyház anyanyelvűvé tette az istentiszteletet, a szertartásokat, magyarul szólt a biblia és magyarul zengett a zsoltár, a szűkebb értelemben vett hitélet gyakorlása is megkívánta és demokratizmusa lehetővé tette egy minimális szintű anyanyelvi kultúra elsajátítását. Ezért bukkant fel már a korai zsinati határozatok között a káté tanításának szükségessége. Az 1587-es csepregi zsinat már elrendelte, hogy népesebb gyülekezetekben hetenként legalább kétszer kell a kátét magyarázni, tanítani.136 Kezdetben ezt még a pap végezte, később megjelentek az iskolamesterek és a rektorok is. A magyar kálvinista egyházszervezet, egyházkormányzat alapjait megvető 1567-es debreceni zsinat már több cikkelyében foglalkozott a rektorok feladataival, kötelességeivel. Ezután folyamatosan találkozunk a zsinati kánonok között az iskolapolitikát szabályozó rendeletekkel. Mindez azt bizonyítja, hogy a XVI. század utolsó harmadára kialakult a protestantizmus iskolahálózata, fokozatosan tisztázódtak feladatai. A hitújítás iskolája a hitélet gyakorlása érdekében anyanyelvű műveltségi alapokat kívánt adni. Az oktatás távlati feladatát azonban a lelkészképzésben jelölte meg. Ehhez pedig a magyar nyelvű ismeretek csak az első lépcsőfokot jelentették. A legfőbb cél mégis a latin nyelven nyugvó teológiai műveltség megszerzése volt, de a hozzá vezető út a reneszánszból eredő klasszikus görögös-latinos, humanista gyökerű műveltség lett. Ez az iskolakultúra így sajátosan ötvözte a műveltség protestáns teológiai és humanistareneszánsz világi elemeit. E műveltségideál iskolatípusát Philipp Melanchton, Valentin Trotzendorf és Johannes Sturm hozta létre, s már a XVI. század utolsó negyedében hazai iskolakultúránk meghatározójává lett. Debrecen anyaiskolája, a Kollégium pedig több évszázadra az egész keleti országrész műveltségének legfőbb tényezőjévé vált.137

A Kollégium ugyan a német eszményekhez, oktatási rendhez igazodott, azonban mindezt a sajátos magyar körülményekhez alakította. A gyermekek hat-hét éves koruk körül léptek az iskolába. A következő két-három év alatt megtanultak anyanyelvükön írni-olvasni, és egyben megszerezték a hitélet későbbi gyakorlásának előfeltételeit. Nevük ekkor discipulus volt. Tanulmányaik következő szakaszában léptek a latin iskolába, amelynek időtartama négy-hat év volt. Ezt nevezik majd később gimnáziumnak. Elsajátítják a latin nyelvet, s ezzel megnyílik a lehetőség a többi tudományok tanulmányozására, nevük ekkor studiosus.138

Iskolai osztályok a szó mai értelmében nem voltak. A tanulók inkább csak csoportokat képeztek, s egyben-egyben addig maradtak, amíg odavágó tanulmányaikat el nem végezték. E két szakasz még nem különült el egymástól szervezetileg, sőt az oktatás rendjében sem.139 Latin grammatikát tanultak, római auktorokat olvastak, a kátét magyarázták, majd .következtek a bibliát magyarázó-értelmező dogmatikai-teológiai  stúdiumok és dialektika.140 Az 1660-as évektől alakult ki az osztályok (classisok) rendje. A gimnázium hatosztályos jellege már kialakulóban volt, de a későbbi „schola vernacula", amiből majd a népiskola kifejlődött és elkülönült, még ekkor az első osztállyal (rudimentisták) egybemosódva szerepelt.141 A latin iskolában a tanítás nyelve a latin volt. A német iskolai szervezetnek megfelelően a felsőbb fokok kiválóbb tanulói az alacsonyabb fokokon maguk is tanítottak, közülük kerültek ki az alsóbb osztályokat tanítók (publicus praeceptorok). Bár szerepük az anyaiskolában is jelentős, mégis vidéki munkájuk befolyásolta alapvetően a magyar közoktatás ügyét.142

Sajátosan magyar, az európai iskolázás történetében egyedülálló intézmény volt a vidéki rektorkodás, praeceptorkodás. Az anyaiskola a felsőbb évfolyamok hallgatói közül - rendszerint már az akadémiai tagozatról - a legkiválóbbakat azzal a feladattal bízta meg, hogy egy-egy vidéki iskolában az oktatói munkát lássák el. Az ilyen tevékenységet végző hallgató (publicus preaceptor) neve rektor (vagy praeceptor). A vidékre kibocsátott rektor ott is az anyaiskola növendéke volt, vonatkoztak rá annak törvényei, de a helyi gyülekezet és a zsinatok határozatai is. Megbízatásuk rendszerint két évre szólt, utána visszatértek az anyaiskolába tanulmányaik folytatására, vagy megtakarított jövedelmükből külföldi protestáns akadémiák látogatására indultak. így alakult ki a partikuláris iskolák hálózata. Jelentősége elsősorban abban állt, hogy az anyaiskola tanítási rendszere, az ott kialakított, elfogadott műveltségi eszmény igen gyorsan eljuthatott a legtávolibb partikulába is, s így egy viszonylag egységes oktatási koncepció megvalósítását tette lehetővé. Az anyaiskola pedig eleven kapcsolatokat tartott fönn az európai protestantizmus tudományos központjaival, s e rendszer megkönnyítette a nagyvilág kultúrájának viszonylag gyors szétsugárzását.143 Hátránya abból származott, hogy a gyakorta változó rektorok eltérő műveltséget, rátermettséget, sőt igyekezetet hoztak magukkal. Később pedig a rektorkodás sokak számára pusztán megélhetési forrássá vált, s már nemcsak a legjobbak kapták ezt a megbízatást az anyaiskolától. Egészében mindenképpen pozitívan kell értékelnünk ezt a sajátos intézményt, különösen akkor, ha tudjuk, hogy a Ratio Educationis megjelenéséig (1777) az államigazgatás - Erdély kivételével - egyetlen oktatásügyet szabályozó törvényt sem hozott.

Annál többet már a XVI. században a református zsinatok, s mivel az iskolahálózat kulcsembere a rektor, a zsinati határozatok jelentős része is rájuk vonatkozott. Legalább húszesztendősnek kellett lenniük, s biztonságosan ismerniük kellett a grammatikát, retorikát, dialektikát. Eleinte javadalmazásuk közös volt a prédikátorral, neki engedelmességgel tartoztak. Az egyházlátogató felügyeleti jogot gyakorolt munkájuk megítélésében. Gyakori panasz lehetett a papok ellen a rektorok ellátásának hiányossága, ezért bukkant föl sokszor a papokat intő zsinati cikkely, amely ismétlődően a rektorok méltányos javadalmazását rendeli el. Az „iskolaigazgató" az oktatás mellett olykor templomi szolgálatot is végzett, amint a temetés alkalmával is kisegítő szolgálatra volt köteles, sokszor vezetnie kellen a gyülekezet anyakönyveit is.144 Még a legjobb munkát végző is csak két esztendeig maradhatott hivatalában.145 Erkölcseiket szigorú intézkedések szabták meg, bizonyára a gyakori előfordulás miatt tilalmazták a részegeskedést, táncolást, „muzsikai szerszámok" használatát. 146 Öltözetüket, hajviseletüket ugyancsak zsinati kánonok szabályozták, megtiltva a „palotás katonai szokásokat a fej túlságos megnyírásával, vagy éppen túlzó hosszával a hajnak, mivel azokat kárhoztatja a szentírás."147 Meghatározták a tanulók kötelességeit is, bár ezeket majd a XVII. század iskolai törvényei dolgozzák ki részletesen, melyeket később mutatunk be.

 

A város iskolái, rektorai és akadémiai diákjai

Vásárhely reformált iskolájáról nincs közvetlen adatunk a XVI. századból.148 A közvetett források alapján azonban bizonyosra vehetjük, hogy működött iskola városunkban is. Mivel már a XVI. század utolsó évtizedétől városunk papja gyakran az egyházmegye seniora is, aligha képzelhető el, hogy a senior székhelyén ne működött volna iskola. A zsinati határozatok - bár az egyházkormányzati függés laza volt - szinte kötelezően előírták: az iskolák fönntartását az egyházmegyék seniorainak (későbbi elnevezésük: esperes) kellett ellenőrizni, lehetőleg folyamatos működésüket biztosítani. 149 A korszakunkban működő hét senior nyilván legelőször saját székhelyén valósította meg a zsinati határozatok végrehajtását. Közülük többen külföldi akadémiákon eltöltött évek után kerültek a seniori székbe, ez is inspirálhatta őket a fejlettebb iskolakultúra megvalósítására. Losontzi István Heidelbergben, Újlaskói Lőrinc pedig 1666-tól Franekerben folytatott akadémiai tanulmányokat.150 Bár a XVI. századi vásárhelyi iskoláról információnk nincs, diákjairól tudunk. Közülük 1596-ban aláírja az iskolai törvényeket (szubskribál) a debreceni anyaiskolában Vásárhelyi Sámuel.151 Ugyancsak vásárhelyi hallgatókról találunk feljegyzést a wittenbergi egyetemen 1592-ből. Vásárhelyi Jáno. és Vásárhelyi Mózes aláírja azt a nyilatkozatot, melyben az ottani hallgatók szakítanak a lutheranizmusssal, s csak a svájci reformáció hitvallásait ismerik el a továbbiakban.152 Mind a debreceni, mind a wittenbergi források azt bizonyítják, hogy városunkban az elemi oktatásnál magasabb színvonalú képzésnek kellett lennie, hiszen csak a latin iskola valamely osztályait elvégzők iratkozhattak be a Kollégium akadémiai tagozatára, ahová Vásárhelyi Sámuel is került. Hasonlóképpen kerülhetett a partikulából Debrecenbe, majd Wittenbergbe a másik két diák is.153

A Debreceni Kollégium anyakönyvei csak hiányosan őrizték meg a szubskribáltak és a kibocsátott rektorok neveit. Így érthető, hogy először csak 1657-ben bukkan föl Vásárhelyre kibocsátott rektor neve:154 „Johannes Berkeszi, Ductus Vásárhelyinum, ad officium rectoratus" (Kibocsáttatott a vásárhelyi rektori hivatalra). Előtte azonban már öt vásárhelyi tanuló írja alá 1600-tól az iskolai törvényeket, s Berkeszi megérkezéséig külföldi akadémiákon is találunk Vásárhelyről induló tanulókat, tehát rektornak is kellett működnie.155 Valószínű, hogy - a források töredékessége mellett is - 1657-ig azért nem ismerjük más iskolamester nevét, mert működésük nem volt folyamatos. A XVII. század második felében - Berkeszi után - öt rektor működéséről tudunk. Ugyancsak 1657-ben érkezett városunkba Czégényi Tamás, majd itteni tanárkodása után visszatért a Kollégiumba.156 Berkeszi és Czégényi rektoroskodását az anyakönyv ugyanarra az évre teszi, talán ez annak a jele, hogy közülük az utóbbi konrektorként működött Berkeszi mellett, vagy esetleg Berkeszi hirtelen távoztával megürült a rektorság, s betöltése sürgősen szükségessé vált. Czégényi 1660-ban másodszor is visszatért Vásárhelyre.157 1669-ben Málnási Bálint követi, aki az anyakönyv bejegyzése szerint szintén második alkalommal tér vissza iskolánkba.158 Ez azt bizonyítja, hogy a rektorok két évnél tovább is maradtak a partikulákban, megbízatásukat meghosszabították. A zsinati határozatok módosítását nyilván a hódoltsági viszonyok kedvezőtlen körülményei indokolták - legalábbis hallgatólagosan. Márkusfalvi Bálint 1669-ben kezdte meg rektori munkáját, azonban hamar távozhatott, mert a következő évben már más iskolamester érkezik: Tartzali János. Tartzali is már azok közé tartozott, akik többször is viseltek rektori hivatalt, Szőlősről kerül iskolánkhoz.159 1703-ig nem is említenek több iskolamestert forrásaink.

A partikuláris iskolák rektori rendszere említett előnyei mellett a XVII. században hátrányokat is rejtett magában. Czégényi Tamás, Málnási Bálint és Tartzali János ismételt rektoroskodását a hódoltsági körülmények is magyarázzák, azonban annak a folyamatnak is jele, hogy nem kívántak - vagy nem tudtak - papi pályára lépni. Ez a réteg kísérelte meg - vagy kénytelen volt megkísérelni - a világi értelmiséggé válást. Erre ösztönözhette őket az eléggé feszes függőségi viszonytól való szabadulás vágya, szerény anyagi helyzetük, az igényesebbek, képzettebbek fokozódó értelmiségi öntudata. Nagy többségük kísérletének azonban ekkor még nem kedveztek a körülmények, sem a társadalom teremtette feltételek, sem a magyar protestáns egyház objektív történelmi érdekei.160 Próbálkozásaik kudarcát dokumentálja az 1699-es krasznai zsinat határozata: „Az oly tanulók, akik papi pályára lépésre- nem kötelezik magukat, jobb eklézsiákba rektorságra ne bocsáttassanak. Akik fogadásukat megszegik, minden jövedelmüktől fosztassanak meg az egyházkerület javára."161 Tehát aki mégis iskolamesterségre akarta adni a fejét a papi hivatal helyett, vállalnia kellett a rosszabb körülményeket, a függőségi viszony változatlan fennmaradásával.

A kezdetektől korszakunk végéig 16 vásárhelyi diák írta alá a debreceni anyaiskola törvényeit. 1684-ben még ketten érkeztek a partikulából, 1686-ban Vásárhelyi István, utoljára 1694-ben - a bujdosásban levő városból - Vásárhelyi Tamás.162

 

3. Mezővárosi kultúra és felvilágosodás a XVIII. században

A török hódoltság megszűnésével Hódmezővásárhely gazdasági-társadalmi-kulturális fejlődése új körülmények közé került. E módosuló körülmények sajátosan egyesítették a változtató és konzerváló tényezőket, keveredésük a kultúra teremtésében inkább a konzervatív elemeket érvényesítette, a XVII. század jelenségeinek lényegi továbbélését. A század kultúrájának egészére jellemző, hogy a legfontosabb kultúraközvetítő szervezet továbbra is az egyház, s az így közvetített kultúra is egyházi jellegű, még akkor is, ha a század utolsó harmadában fokozódó jelentőségűvé válik a műveltség világiasodása. De a világi értelmiség továbbra is csak igen kis számú és szerény jelentőségű maradt. A század utolsó harmadában jelentkezett az abszolutisztikus állam oktatáspolitikai-művelődéspolitikai tevékenysége, de jelentős eredményt elérni nem volt képes.

 

A katolikus egyház restaurációja, a Károlyiak művelődéstörténeti szerepe

A reformáció térhódítása után a protestantizmus közel kétszáz esztendőn át gyakorlatilag hegemón szerephez jutott e területen. A város egyházszervezete, egyházkormányzása, konfesszionális és kulturális viszonyai a református egyház országos gyakorlatához igazodtak. Már a XVII. század 70-es éveitől támadásba lendült a Habsburg abszolutizmus támasza, az ellenreformáció. Az országgyűlési törvények egyre szűkebb korlátok közé szorították a protestáns felekezetek jogait. Az ellenreformáció - bár nem juttathatott minden hitvalló prédikátort a gályarabok padjára - alapjaiban támadta a magyar protestantizmus egyházszervezeti, egyházkormányzati, konfesszionális és kulturális pozícióit.

Már az 168l-es soproni országgyűlés törvényei megindították a támadást. A protestánsok szabad vallásgyakorlatát csak meghatározott övezetekben, helységekben - az ún. artikuláris helyeken - engedélyezték. Csak ott tarthattak fönn templomot, papot és iskolát, de ezek felügyeleti jogát is a katolikus egyházszervezet gyakorolta. Az 168l-es törvényt 1691-ben, 1714-ben és 1715-ben felújították. Minden felújítás célja a protestánsok korábbi jogainak újabb megnyirbálása volt.163 E folyamatot tetőzte be 1731-ben a Carolina Resolutio. III. Károly törvénye megerősítette a korábban hozott intézkedéseket, és újabbakkal egészítette ki. A keresztelési szertartás ellenőrzését a katolikus egyházkormányzatnak rendelte alá; vegyes házasságot csak katolikus pap előtt köthettek, a katolikus egyházi ünnepeket a protestánsoknak is meg kellett tartaniuk; iskolákat csak az artikuláris helyeken tarthattak fenn, de ott is legfeljebb a grammatikai osztályig bezárólag, a többieket be kellett szüntetni.164 Az 1750-es évektől az országgyűlési törvény tiltotta a protestáns iskolák városi és községi segélyezését és a legációkat.165

A felszabadító háborúkat követően a katolikus egyház az elsők között követelte birtokosi jogainak helyreállítását az egykori hódoltsági területeken. Különösen a csanádi püspök serénykedett az évszázadokkal korábbi birtokok visszaszerzésében. Az Újszerzeményi Bizottság (Neoacquistica Commissio) egész sor vásárhelyi területet ítélt a csanádi püspöknek. 1702-ben megkapta Batidát, melyet továbbra is a vásárhelyiek használtak ugyan, de bérleti összeget fizettek a püspöknek. Ugyancsak 1702-ben kapta meg a csanádi püspökség Csomorkányt, Mágocsot, Fecskést, Pereskutast, Tótkutast, 1711-ben pedig Ráróst.166 A vásárhelyiek azonban ezeket ugyancsak birtokolták továbbra is, aminek fejében bérleti összeget fizettek. A csanádi püspökségnek azt a tervét, hogy visszaszerezze egykori birtokait a város környékén, gátolta az a körülmény, hogy a váci egyházmegye is igényt tartott Vásárhelyre és határára. A város jelentős önkormányzati jogokkal rendelkezett, birtokviszonyai pedig tisztázatlanok voltak. Valójában nem is sikerült birtokosként megerősödnie, s be kell érnie a bérleti összegekkel. 1722-ben pedig Károlyi Sándor lett a város földesura, aki a szerződés szerint megkapta a kegyúri jogokat a tizedek bérlésével és mindennemű tartozandóságaival.

Az egyházszervezet restaurálását a váci püspökség végezte el. Bár a vásárhelyi népességnek csak elenyésző töredéke volt katolikus, már az 1700-as évek elejétől sürgette a váci püspök a misszió munkáját. 1702-től meg is kísérelte Hódosy Imre, a mindszenti plébános, de munkája eredménytelen maradt.167 Munkáját folytatta Berkes András és Némethy János. Fáradozásuk hiábavalóságát bizonyítja, hogy 1718 tavaszán Hódmezővásárhelynek még mindig nem volt plébánosa és gyülekezete.168 Althan Mihály Frigyes is rendkívüli tapasztalatokkal és ambícióval végezte egyháza restaurálását, mert egyházmegyéjének valóságos hatalmú püspöke kívánt lenni. 1723-ban utasította egyházmegyéje szentszékét, hogy az éppen ekkor épülő vásárhelyi templomot szerezze meg a katolikusoknak, és biztosítsa az itteni néhány katolikus gyülekezeti életét, s vele az „eretnek" lakosság katolizálását.169 Rendelkezései, bármily határozottak voltak is, továbbra is eredménytelenek maradtak volna, ha 1722-ben nem kerül sor gróf Károlyi Sándor birtokvásárlására.

Károlyi Sándor már 1722-ben megbízatást adott uradalmi inspektorának, Széplaki Jánosnak, hogy készítse el a katolikus népesség összeírását. Széplaki szerint oly kevés volt a katolikus hívek száma, hogy azokat érdemes lett volna inkább Szegvárra áttelepíteni.170 Akkor egy kis kápolnát emeltek vályogból, nádtetővel, de az építést a bírák csak igen vonakodva végeztették. Károlyi maga is igen szegényesnek találta a katolikusok új templomát, s elhatározta, hogy hamarosan méltóbbat fog emeltetni. Zaffiry Imre, városi szolgabíró, 1723 nyarán újabb fölmérést készített a katolikusokról, de jelentése szerint továbbra is csak két „jó gazda van pápista hiten, de ezeknek is egyike csak hideg pápista". A mindszenti plébános igyekezett szaporítani gyülekezete létszámát, buzgalmát azonban fékezte, hogy a város vonakodott anyagi eszközökkel is támogatni.

Semmi fizetést nem kapott szolgálatáért. Hiába kérlelte a tizenhatod megfizetését is. „...több bajom van a vásárhelyiekkel, mint a magaméival [ui. a mindszentiekkel], főképp azokkal a fertelmes bundásokkal [cum illis foetidis bundasionibus...]" - panaszolta a püspökségnek.171 Károlyi Sándor viszonylag mérsékelt igyekezettel istápolta a katolikus eklézsia gyarapodását, és csak 1727 hozott változást. Szabadulni akart a vármegyénél, püspökségnél instanciázó mindszenti plébánostól, de az önálló gyülekezet alakítását halaszthatatlanná tette a városba elszállásolt katonaság is. Így Bene György személyében önálló lelkészt rendelt a vásárhelyi gyülekezet élére. Bene tevékenysége sem volt akadálytalan, amiről tovább is áradó panaszai a bizonyságok: a bírák a harangozást megtiltották mindaddig, míg Károlyi Sándor rendre nem utasította őket. A kilátásba helyezett újabb templom építéséhez a robotot megtagadták, a katolikus ünnepeket nem tartották meg.172 Hosszas huzavona után végre 1730-ban tető alá került az újabb templom - de még mindig vályogból, nádtetővel. Bene György 1741-ben megunta a vásárhelyiekkel való folytonos csatározást, elhagyta a plébániát. Helyét Greskovics Zsigmond foglalta el rövid időre: 1743-ig, majd 1743-tól Szabó László Péter került a katolikus gyülekezet élére.173

Althan Mihály Károly váci püspök egész egyházmegyéjében canonica visitatiót (egyházlátogatást) tartott 1744-1746 között. Így jutott el 1744-ben Vásárhelyre is. Saját eklézsiáján kívül meglátogatta a reformátusok gyülekezetét is, hiszen az országgyűlési törvények biztosították számára a protestáns egyházak feletti felügyeleti jogokat is. Füredi Sándor prédikátort kérdezte ki a keresztség tana felől.174 Látogatása után a püspök elégedetlenül nyilatkozott mind a városban, mind a megyében tapasztaltakról. A helytartótanács szigorú parancsot küldött Csongrád megyébe a vallásügyi rendeletek betartására, tilalmazván a templomépítést, -tatarozást. Ugyanekkor kérdőre vonták a vármegyét és a vásárhelyi tanácsot, hogy a vásárhelyi pusztákon milyen vallású nép lakik, s kiktől nyertek engedélyt vallásuk gyakorlatára.175 A kemény hangú rendeletek, törvények azonban alig éreztetik hatásukat városunkban, a katolikus főpapság várakozásait pedig semmiképpen sem teljesítik be. A helyi protestánsok viszonylagos védettségét bizonyítja, hogy Károlyi Ferenc lutheránusokat is telepített a városba. 1751-ben pedig a vallási türelmetlenség elől menekülő algyőiek települtek be nagy számban.176

A Törő-Pető-zendülés után pedig a város elöljárói - félve a még súlyosabb megtorlástól - minél több lojális gesztussal igyekeztek kifejezni hűségüket az uralkodónak és a katolikus egyháznak is. 1753-ban ugyan csak 200-ra tehető a katolikus hívek száma, a tanács mégis indokoltnak látta korábbi halogató ígérete beváltását egy komolyabb templom építésére.177 Althan Mihály Károly püspök személyesen jelent meg a templom alapkövének elhelyezésénél. A város 4000 Rh Ft-ot gyűjtött össze az építkezésre, melyet átadott a grófnak, a munkálatokat pedig igás és gyalogrobottal segítette. Még az építkezés időtartama alatt a püspöki helynök bevádolta Károlyi Ferencet a püspökségnél azzal, hogy a 4000 Ft-tal a vásárhelyiek tulajdonképpen a grófot megvesztegették, ezzel kívánták megvásárolni szabad vallásgyakorlatukat. A püspöki vizsgálat ugyan elmaradt, a főpap azonban neheztelését fejezte ki azzal, hogy a hívás ellenére sem jelent meg a templom fölszentelésénél 1765-ban (89. kép).178 1761 nyarán rendszeres canonica visitatiót tartott püspökségében Esterházy Károly, melynek során három napot városunkban töltött népes kíséretével. Szőnyi Benjámin református pap Károlyi Antal földesúrral Szentesig ment a vizitáló küldöttség elé, a város határában pedig Füredi Sándor református esperes üdvözölte magyarul a magas vendégeket. A városba érve a püspök katolikus misén vett részt, majd ellátogatott a református eklézsiába, ahol Szőnyi Benjámin üdvözölte latin nyelvű ékes epigrammájával, nem fukarkodván a taktikusan hízelgő, elismerő szavakkal sem, vendégét „glória gentis"-nek (népe dicsőségének) titulálva.179

1774-től Tóth Tamás plébános négyéves tevékenysége alatt közel 800-ra emelkedett a katolikus népesség létszáma. A templomot is gazdagította; tízmázsás harangot szerzett be, két mellékoltárt emelt, a plébániát bővítette, kőfallal vette körül. Elérte, hogy egyre több katolikus tisztségviselő került a tanácsba; harcot indított azért is, hogy növekedjék felekezete befolyása a céhekben is.180

Már több évtizede meg-megújuló vita zajlott a katolikusok egyházi ünnepeinek elismertetéséről - kevés eredménnyel. A plébánosok gyakran küldözgették erről szóló feljelentéseiket a püspökségnek, vármegyének, helytartótanácsnak. 1777-ben újabb feljelentés után a vármegye rendelkezett, miszerint a reformátusoknak meg kell húzni templomuk minden harangját, és senki se merészeljen dolgozni egyházi ünnepeiken. (Egy évben ez több mint 30 napra rúgott.) Szőnyi Benjámin újabb instanciában kérte a vármegyei hatóságokat, hogy ne tegyék kötelezővé a protestánsok számára az ünnepek megülését - tulajdonképpen a szentek tiszteletét -, de beadványára a helytartótanács kemény hangú levele válaszolt :.„... mivel Vásárhely városában a harangok katholikusoknak és nem katholikusoknak egyaránt tartoznak szolgálni, ...s országszerte az a szokás áll fenn, hogy vasárnapokon és ünnepeken az istentisztelet és azok járulékai közt (melyekhez számítandó a harangozás is) semmiféle különbségtétel nincs, minőről Vásárhelyen beszélnének, tegyen hathatós intézkedéseket a megye, hogy a vásárhelyi katholikusok ünnepein azon módon harangozzanak, mint vasárnapon, és minden harang meghúzasson."181 A vármegye utasítására kisbírók, hajdúk, pandúrok járták a várost és határát, s akiket „ünneprontóként" munkában találtak, azokra botbüntetést szabtak, vagy néhány napos elzárásra ítélték. Még 1786-ban is tizenöt esetben szabtak ki ilyen jellegű büntetést, ezek zöme már csak egy-két napos elzárás volt.182

1778-ban Christoph Migazzi egyházlátogatásakor a katolikus népesség létszáma már 1000 fölött járt. A püspököt a város valamennyi templomának harangzúgása közepette Károlyi Antal gróf és Szőnyi Benjámin üdvözölte. Az egész kíséret misén vett részt, majd díszelgő ágyúdörgés hangjainál körmenet vonult végig a belvárosban. Ezúttal sem maradt el a református templom meglátogatása és prédikátorainak kifaggatása.183

II. József türelmi rendelete kedvezően módosította a protestánsok országos helyzetét, bár a tolerancia elveinek érvényesítését a helyi - vármegyei, egyházmegyei - szervek gyakran megszegték. Még 1788 áprilisában is feljelentette a vásárhelyi plébános a vármegyének azt a 21 helyi lakost, akik gyertyaszentelőkor rakott szekerekkel mentek keresztül a városon.184 Pedig már 1785-ben Teleki Sámuel - kerületi biztos - felmentette Vásárhelyt is a katolikus ünnepeken való harangoztatás kényszere alól, azonban annyit még kikötött, hogy a katolikusok ünnepein piac nem tartható.185

A katolikus eklézsia patrónusi kötelességeit a Károlyiak csak mérsékelt igyekezettel vállalták, nem volt céljuk a protestáns pozíciók felszámolása és a katolicizmus hegemón szerepre segítése. A plébános javadalmazásához az uradalom 6 telek adományozásával és az azzal járó legeltetési joggal járult hozzá. Minthogy a püspöki tized tizenhatoda a plébánost illette, Károlyi Sándor utasította a tizedet bérlő várost a megfelelő összeg biztosítására. Ez évente kitett 180 Ft készpénzt, 20 köböl búzát és 10 köböl árpát. Fizetése azonban akadozott, mert a tanácsot újra meg újra perelte a plébános az elmaradt összegért.186 Bengyel György plébános 1799-ben növekvő eklézsiájában már 500 Ft, 6 öl fa, 1000 kéve nád, 12 szekér széna, 30 zsák búza, a stólapénz (keresztelés, esketés, temetés stb.) fejében pedig 200 Ft javadalmazást kapott.187

Tóth Tamás plébános külsőségekben is igyekezett bizonyítani a katolicizmus városi térnyerését. 1774-ben - a reformátusok tiltakozása ellenére - két út menti kőkeresztet emeltetett a Makói út és a Mindszentre vezető út mellé.188 Az 1842-es Canonica Visitatio már öt keresztet sorolt föl, az utolsót 1826-ban állították föl a Szentesi útfélen.189 1778-ban pedig Nepomuki Szent János kőszobrát állították föl az Új utca torkolatában,190 melyet kezdettől fogva ellenszenvvel fogadott a kálvinista lakosság. Különösen akkor szabadultak el az indulatok, mikor elkezdték az Újtemplom építését, mert a már korábban elhelyezett szobor éppen az épülő kálvinista templom elé került. A szent kőből faragott szobrát sehogyan sem akarták templomuk előtt megtűrni, úgy vélték, az szinte megcsúfolja eklézsiájukat, s el is követtek mindent eltávolítására, azonban a plébános hajthatatlan maradt. 1797 őszén aztán egy kapatos legény gúnyos szavak kíséretében - megnézni akarván, hogy vajon alszik-e Szent János - összezúzta a szobor fejét. Hosszas huzavona kezdődött, azonban a pereskedés, fenyegetések és alkudozások ellenére egyelőre helyén maradt a szobor, fejét fából pótolták.191

A katolikusok iskolája eleinte igen szegényes körülmények között működött. Az iskolamesteri munkát kezdetben az orgonista és kántor végezte igen csekély javadalmazás ellenében (1733-ban ez mindössze 60 Ft).192 Az ideiglenes épületek után Tóth Tamás plébános 1776-ban Károlyi Antal költségén több tantermes iskolát építtetett tanítói lakással.193 Bár a katolikus gyülekezet a városi népességhez viszonyítva elenyésző kisebbségben volt, igen fontos volt számára felekezeti iskoláztatásának megszervezése. Ezzel elejét kívánta venni annak, hogy iskolahiányra hivatkozva a gyermekek a reformátusok iskoláiba járjanak, amit különben is tilalmaztak az országos törvények. A protestáns iskolák szívóhatásának elkerülése érdekében a katolikus iskoláztatás a magyar református iskolakultúra számos elemét átvette, így fontosnak tartották az anyanyelvű elemi fokú képzést.

1776-ban, Horváth Antal iskolamestersége idején 34 tanulója van az iskolának.194 1777-ben, Perneczky Tamás idején már 50 volt a tanulók száma. Valami keveset megtudunk a tanítás anyagáról és rendjéről is. A tanítás reggel 7 órától 10-ig tartott, majd 1 órától délután.4-ig voltak a tanulók az iskolában. Osztályok nem voltak, de két csoportban folyt a tanulás. A tanító a kezdőket először a betűvetésre szoktatta, a serdültebbeket különböző könyvekből, vagy Emmanuel Alvarus alapján tanította, ahogyan kell. Mindennap négyet kellett megtanulni az olvasási feladatokból, Petrus Canisius kátéjából memoritereket tanultak.195 Minden egyes gyermek tanításáért évente 1 Rh Ft-ot kapott tandíjként az iskolamester. 1770-ben Károlyi Antal javította a tanítók javadalmazását 10 Ft-tal és 16 pozsonyi mérő búzával. 1778-ban, Sipos Kristóf tanítósága idején a tanulók száma 68 volt, és az iskolát „nemzeti iskolának" (Schola Nationalis) nevezték.196 Valószínű, hogy a reformátusok elemi iskolai osztályainak mintájára nevezték sajátjukat „nemzetinek", ahogyan amazok „schola vernaculá"-nak. Ez az elnevezés használatos 1784-ben is, amikor Kaizer János állt az iskola élén, s ez marad a XIX. században is.197

A Károlyiak birtokosként közvetlen és közvetett hatást gyakoroltak a város művelődéstörténeti folyamataira. A legjelentősebb hatást toleráns valláspolitikájuk jelentette, s mivel a korszak legfontosabb kultúraközvetítője a református egyház volt városunkban, így viszonylag háborítatlanul fejlődhetett iskolahálózata. Az érvényben levő országgyűlési törvények szerint Hódmezővásárhely nem volt artikuláris hely, s e szerint nem tarthatott volna református prédikátort, templomát be kellett volna zárnia, s iskolája is legfeljebb elemi osztályokat tarthatott volna fenn a grammatikai osztályig. Ezzel szemben latin iskolája a XVIII. század végére hatosztályos gimnáziummá fejlődött, jelentős népiskolai hálózat épült ki, megszervezték a leányok oktatását, s az egész korszakban eleven kapcsolat fűzte a debreceni anyaiskolához. A Kollégiumból kinevezett rektorok korán közvetítették a debreceni felvilágosodás európai szellemi hatásokat is asszimiláló eredményeit. A város iskolamesterei közül számosan külföldi akadémiákon szerezték ismereteiket, mint Endrédi Sámuel vagy Segesvári István. E viszonyok tették lehetővé olyan tudós-literátor férfiú működését is, mint Szőnyi Benjámin. A kultúrának sajátos ötvözete jött létre, amely paraszti, mezővárosi, kálvinista és bizonyos felvilágosult elemeket egyesített, magyar nyelvű műveltséget terjesztett. Mindez erős oppozíciót képviselt a felvilágosult abszolutizmus ellenreformációs és elnemzetietlenítő, germanizáló törekvéseivel szemben. Emellett a református egyház jelentős szerepet játszott a város önkormányzati jogainak védelmében.

A Károlyiak toleranciáját elsődlegesen földbirtokosi érdekeik magyarázzák. A fokozott gazdasági függőségbe került város népességének munkaerejét kellett megtartani, s bizonyos másodlagos eszmei-ideológiai megfontolások mellett gazdasági érdekek szabályozták mind a protestánsokhoz, mind a katolikusokhoz fűződő kapcsolataikat. Példázta ezt a katolikus egyház restaurációjának már bemutatott számos eseménye, de bizonyító erejű Károlyi Sándor 1722-es oklevele, amelyben a vallásszabadságot és a templomépítési engedélyt adja meg,l98 majd Károlyi Ferenc magatartása az 1750-es években. Az a földbirtokos, aki sokszorosára emelte a város taksájának összegét és a vásárhelyieket rászorította a robotra, 1752-ben vállalta a protestáns vallásszabadság megtartását: „...Hódmezővásárhely nevű városom... vallás dolgában nem fog általunk háborgattatni... kivált, hogy mind papi, mind világi rendünkön levőkkel atyafiságos teljes egyezségben vagyunk, vélek csendes békességben és jó harmóniában élünk... Hódmezővásárhely városombelieknek megengedem, hogy az helvetica valláson levő predi-catoroknak halál által vagy jobb hivatalért és akármiképp történhető változása után híremmel más jó erkölcsű értelmes predicatorokat bevihessenek, mostaniak és következendők ottan dominális székemen megsententiáztatott-rendeken a vallásokon levő raboknak vigasztaltatásokra és halálra való készíttetésekre (megpróbálván előbb az katholikus lelkiatya), a mely nap sententiájok kimondatik, hozzájok szabadon bocsájtathatnak, parochiális házoknak, fiúi és leányi oskoláknak, ecclesiai s egyébb épületeknek igazíttatását, ha szükséges, újonnan való építtetését nem ellenzem, sőt inkább említett városom lakosait közönségesen bizonyosokká teszem, hogy törvényesen megengedett és engedhető minden szabados religiobeli szokásokban Isten kegyelméből leendő succe-sorimban hagyományom által nemcsak megtartom, hanem minden tehetségemmel meg is oltalmaztatom..."199 Ugyanez a Károlyi Ferenc szívélyes kapcsolatot tartott fönn a református prédikátorokkal, különösen nagyra becsülte Szőnyi Benjámint, házának gyakori vendége volt ittléte alatt, többször bőkezűen megajándékozta.200 Károlyi Ferenc a korai felvilágosodásnak egy, a debrecenitől részben eltérő, jellegzetes főúri típusát képviselte. 1754-ben nyomdát létesített Nagykárolyban, melynek tipográfusa a református Szatmárnémeti Pap István, s ezért még a jezsuitákkal való összeütközést is vállalta. Baráti levelezést folytatott Domokos Mártonnal, a felvilágosult debreceni kálvinista főbíróval. Megbízta Szőnyi Benjámint, hogy fordítsa le magyar nyelvre a francia református teológiai racionalizmus-moralizálás kiemelkedő képviselőjének, Jean-Frédéric Ostervaldnak Abrégé de l'Histoire sainte c. művét. Amikor Szőnyi Jassan haladt csak a munkával, a késlelkedő prédikátort Károlyi Ferenc a mű saját fordításával lepte meg.201 A gróf és a nyomdász ajándékából egyet Szőnyi 1765-ben „A Vásárhelyi Reformata fiúi oskolának ajándékoza."202 Károlyi Ferencet teológiai kérdések is foglalkoztatták, s ezek megbeszéléséhez Szőnyit találta alkalmas partnernek, véleményét meghallgatta szóban, de levelekkel is megkereste.203 Károlyi Ferencnek tehát a vallási előítéletek fölé való emelkedése már a felvilágosodás toleranciagondolatát előlegezi, azonban csak addig megy el ennek gyakorlásában, amíg veszélyeztetve nem látja osztályérdekeit. Magánemberként becsüli Füredi Mihályt is - Szőnyi lelkészelődjét -, a prédikátor azonban a városi önkormányzat fontos embereként 1745-ben föllépett Török Mihály városi bíró ellen - kiprédikálta a templomban, mivel az a földesúri terhek növelése mellett volt. Füredi Mihálynak a gróf ingerült utasítására bocsánatot kellett kérnie ellenfelétől.204 Gróf Károlyi Antal - atyja után - továbbra is szimpatizált Szőnyivel, betartotta apja 1752-es oklevelének vallásszabadságra vonatkozó ígéreteit. Az 1750-es évek közepén és az 1760-as években Voltaire első magyarországi propagátorai közé tartozott, és ugyanakkor készítette elő az urbárium bevezetését - legyűrve a vásárhelyiek ellenállását.205

 

A református egyház és a városi önkormányzat viszonya

Az újratelepült város egyelőre háborítatlanul élvezte a korábbi évszázadban megszerzett önkormányzati jogokat, s ennek részeként a protestáns vallás szabad gyakorlatát. 1701-ben foglalta el lelkészi hivatalát Szalontai V. István, aki a következő évben már az esperesi székbe került.206 Majd Margitai István rövid prédikátoroskodása után Lenti Pál került az eklézsia élére, és rövidesen egyházmegyéje esperesévé emelték.207 Néhány esztendős munkálkodásának legjelentősebb eseménye a hódoltság utáni első szilárd építésű templom emelése. A város elöljáróival a másfél százados török ínség után méltó eklézsiát kívánt állítani. Mindkét földesúrtól (Schlick Lipót és Károlyi Sándor) sikerült megszerezni az építéshez szükséges engedélyeket, és 1713-1714-ben a vályogtemplom elé kőtornyot emeltek (80. kép). A főbejárat fölötti kőtáblán a város címerét és az építtetők neveit helyezték el bibliai idézetek mellé (81., 82. kép).208

A torony után kőtemplomra is gondolt a város, és ügyesen kihasználta ennek érdekében a Schlick Lipót és Károlyi Sándor közötti ellentétet, hiszen mindkét arisztokrata Vásárhely birtoklását akarta. A két arisztokrata igyekezett kedvében járni a városnak, s így mindketten engedélyezték a templom építését is, sőt a város vezetői még pénzadományt is kiügyeskedtek a versengő grófoktól.209 A munkálatokat Helbing János budai építőmesterre bízták, aki a templomépületet (a mai Ótemplom) a toronyhoz hasonló ízlésűvé formálta.

A növekvő gyülekezet indokolta, hogy 1731-től második lelkészi állást létesítsenek, melyet először Füredi Mihály töltött be. 1732-ben a templom belső berendezését jelentősen gazdagították: ülőpadjait, az úrasztalát, a papi és szószéket és a karzatot festett bútorokkal váltották föl,  melyet gyulai asztalosmesterekkel készíttettek.210 Károlyi Sándor utasítására 1741-ben erődített fallal vették körül a kálvinista templomot, hogy a város védhesse magát a „futó ellenség" ellen.211 Gyulai kőművesekkel szerződött a város, akik a 104 öl hosszú, 5 láb magas, 2,5 láb széles, 43 oszloppal erősített falat gyorsan elkészítették.212

A lelkészi javadalmak egy része személyesen a papot illette, más része pedig az egyházat. A személyes javadalom egyik részét a föld képezte. Négyteleknyi birtokkal rendelkezett a pap, s az ehhez tartozó legeltetési joggal, mely kiterjedt 12 jármosökörre, 20 nyájbeli kisebb jószágra, 4 szekeres lóra, 150 juhra és 40 sertésre. A lelkészek számának növekedésével nem szaporodott az eredeti birtok, hanem a négy telket két, három, majd négy részre osztották. A legrégibb díjlevél szerint a következő személyes jövedelmekkel rendelkezett: készpénz 70 Rh Ft, 40 köböl búza-árpa, 2 q kősó, 12 itze méz és vaj, 250 font hús, 50 font faggyú, 20 font sajt, fa, nád annyi, amennyi szükséges, 10 szekér széna, elegendő őrlés, 12 tallér sertésre. Ezt még kiegészítette a stólapénz: 1 Rh Ft temetés-esketés után, 12 kr egy keresztelésért.213 A természetbeni járandóságot a század közepére felváltotta a pénzbeli fizetség, amely több évtizedre uralkodóvá vált. Ez a városnak előnyösebb volt, míg a papoknak jóval kedvezőtlenebb körülményeket teremtett, s a század második felében az egyik forrása lett a világi-egyházi ellentéteknek.214

Az egyház jövedelmeinek másik jelentős forrása a párbér (vagy papbér, ágybér) volt, melyet családonként szedtek. 1728-ban ez másfél máriás volt, mely később 30 kr-ra, fél véka búzára és fél véka árpára emelkedett. Gyakori volt a párbér befizetésének több esztendős elmaradása, olykor behajthatatlansága. Az egyház világi vonatkozású ügyeinek kezelésével a kurátort (gondnokot) bízták meg, akit évente a tanács választott. Feladatává tették az egyház minden vagyonának - pénz, termény, ingatlan javadalmak -kezelését és felügyeletét, az egyházi tisztviselők fizetésének kiszolgálását, épületek emelését, karbantartását.215

A város jelentős önkormányzati jogokat szerzett a hódoltság korában, melyeket mindenképpen szeretett volna megtartani a földesúri hatalom alá kerülve is. Legfontosabb cél a taksás viszony minél kedvezőbb és minél további fenntartása volt. Kezdetben jelentős jogi önkormányzatot is birtokolt a város (pallosjog), azonban ezek jelentős részéről a földesúr javára lemondani kényszerült. Az önkormányzati jog jelentős részét képezte a szabad vallásgyakorlat. A városi önkormányzati jogok minél teljesebb fenntartásában érdekelt volt a református egyház is. Bonyolult viszonyokhoz kellett alkalmazkodnia, hiszen tevékenységét többszörös alárendeltségben végezhette. Helyi tényező volt a tanács és az úriszék. A világi hatalmat a földesúr, a vármegye, legtávolabb pedig a helytartótanács jelentette. Ugyanakkor számolnia kellett a katolikus egyház egyházkormányzati, hatalmi szerveivel: az egyházmegyével és a püspökkel. Bár intenzív szellemi kapcsolatok fűzték az egyházat és az iskolát Debrecenhez, saját felekezetének felügyeleti szerveihez, egyházi hatóságaihoz alig fordulhatott bármilyen védelemért. 1715-től országgyűlési törvény tiltotta a református zsinatok tartását, de az egyházmegyei esperesi látogatásokat is gyakran meggátolták. Így az egyes gyülekezetek lelkészei egyházi főhatóságaik elől elzárva kénytelenek voltak a legtöbbször egyedül dönteni és cselekedni. Így volt ez városunkban is, többször fordultak vallási ügyekben oltalomért a földesúrhoz, a vármegyéhez vagy a helytartótanácshoz, mint az egyházkerülethez vagy az esperességhez.

Az említett világi és egyházi hatalmi tényezők viszonya igen gyorsan változott, s e változó erőviszonyokhoz próbált alkalmazkodni a református egyház is. Miután a földesúri hatalom - sajátos érdekekből - elhárította az ellenreformáció legfenyegetőbb, az egyház felszámolására irányuló támadásait, a hozzá való viszonyt alapjaiban - egy kivételtől eltekintve - a lojalitás jellemezte. A meg-megújuló kisebb támadások visszaveréséhez, a vallásgyakorlat folyamatos fenntartásához napi küzdelemre volt szükség, melynek megvívásához fontos segítséget adott az önkormányzati jogaihoz ragaszkodó tanács. Legtöbbször a tanács kezdeményezte a jogok védelmét, s kardoskodott azok mellett, de soha nem - vagy csak alig - mulasztotta el ehhez partnernek megnyerni az egyházat. Néhányszor viszont az egyház kezdeményezett, általában akkor, amikor a sérelmek vallási színezetűek voltak, vagy csak ott nyílt lehetőség a védelemre. Látványos példája az utóbbinak Szőnyi Benjámin áldozatos mentő igyekezete, ahogyan petícióval, verses műveivel a Törő-Pető-mozgalom után városának büntetlenségét akarta elérni. Már csak azért is szükség volt a pap szerepére, mert a jogvédelemhez szükséges írásos feladatokat magasan képzett értelmiséginek kellett végezni.216

A fent említett szervek, testületek, személyek között sajátosan közbülső helyet foglalt el a tanács, legfontosabb különbségként az választja el a többitől, hogy nem önálló joghatóság. A tanács jogköre attól a hűbéri viszonytól függött, amely a földesúr és a város között kialakult. Az 1750-es évekig az egész városi közösség viszonylag egységes érdeke a taksás viszony fenntartása, melyet addig a városi tanács is egységesen képviselt. A nép számon tartotta a bíró és az esküdtek cselekedeteit, főleg azt, hogy mennyire tartják szem előtt a városi közösség érdekeit.217 A bíróválasztáshoz kikérték az esküdtek, a prédikátor véleményét, a megválasztott bíró pedig a templomban tette le a hivatali esküt - mintegy kifejezve az egyház tekintélyét és befolyását a város vezető testületében.218 Az 1740-es évekre azonban már módosulni kezdett a tanács szerepe, s az általa képviselt önkormányzat is. A város lakossága erősen differenciálódott, a módosabb réteg került be a tanácsba, akik már a növekvő földesúri közterhek alól kivonták magukat: a főbíró, bírák, esküdtek. A város vezetése mindinkább elhatárolta magát a köznéptől, s egyre többször hajlott a földesúri érdekek képviseletére. A város önkormányzati hatásköre az úrbériség bevezetése előtti évtizedekben fokozatosan csökkent, de a tanács továbbra is rendelkezett átruházott földesúri jogokkal.

A tanács attól függően tartott igényt a református egyház városi önkormányzatáért vállalt jogvédelmére, hogy milyen kapcsolatban állott a földesúrral. Jellemző 1745-ben Füredi Mihály református lelkész és Török Mihály, a város bírájának esete. Török Mihály elfogadta a földesúri terhek növelésének tervét, sürgette a magasra emelt taksa gyors behajtását. Füredi Mihály a városi tanács felhívására és a néphangulatot kifejezve Törököt a szószékből nyilvánosan elítélte, hűtlenséggel vádolta és megbélyegezte. A sértett bíró az uradalmi inspektornál panaszt tett, aki védelmére kelt, levélben támadta meg a város elöljáróit, és elégtételt követelt Török Mihálynak.219 Ekkor még a tanács többsége Török ellen foglalhatott állást, s ezt érezhette maga mögött Füredi Mihály is. Alig néhány esztendő múlva megismétlődött az eset. 1749 elején az esküdtek egy része újra összecsapott Törökkel, de a városban több helyütt is gyűlést tartottak, ahol a vád az volt a bíró ellen, hogy „hamis hitű, s a város népét elnyomó". Az egyik esküdt rábírta Füredit, hogy újra marasztalja el a bírót a szószékből, ami meg is történt. Kevéssel utána a templomból kitóduló nép egy újabb elégedetlenkedő szónoklat hatására Törököt megfosztotta hivatalától. A megszégyenített elöljáró a földesúrnál panaszt tett, mire az úriszék felelősségre vonta Füredi Mihályt. A prédikátor kénytelen volt visszavonni a szószékről elmondott véleményét, s a templomudvaron összegyűlt nép előtt meg kellett követni ellenfelét.220 E két esemény még a tanács megosztottságát tükrözi, még csak kisebb része hajlott a taksás állapot feladására, a többség a gazdasági önkormányzat jogait védelmezte, s ehhez kérte a prédikátor szavainak tekintélyét. Az 1750-es évek közepére megváltozott a helyzet. Miután a tanácsnak a földesúri hatalomhoz való viszonya konszolidálódott - lemondott az önkormányzat gazdasági jogainak jelentős részéről -, visszautasította azokat a kísérleteket, amelyek ezt számára kedvezőtlenül befolyásolhatták volna.

1752-ben Báthori Mihály főbírót lázadással vádolva a budai törvényszék elé állították. Az ellene felhozott vád szerint törvénytelenül járt el, amikor egy Posztós István nevű református rabot a tanácsbeliekkel együtt arra biztatott, hogy maradjon meg hitében. A mindszenti esperes sem habozott a feljelentéssel, mely hamarosan a váci egyházmegyén, püspökön keresztül a helytartótanácstól rendelt elégtételt.

A vármegye sietős ügybuzgalmát Károlyi Ferenc is rossz néven vette, s eljárásukat elmarasztalta. Reményét fejezte ki, hogy a helytartótanács és őfelsége őt mint első bíróságot meg fogja hallgatni. A városi tanács is igyekezett magatartásához igazoló érveket gyűjteni, amihez Kecskemét és Miskolc bíráinak tekintélyét is megnyerték, s védekező felterjesztésükben hivatkoztak e két város hasonló vallásgyakorlati jogaira. A szorongatott város, hogy még inkább megnyerje a földesúr támogatását, ígéretet tett arra, hogy felépíti a már régóta halogatott katolikus eklézsiát. Károlyi Ferenc elfogadta a felkínált alkut, közbenjárására az eljárás megszűnt, már ismertetett szabadalomlevelében pedig továbbra is biztosította a vásárhelyiek vallásszabadságát - benne az elítéltek lelkészi vigasztalását is.221

Az 1753-as Törő-Pető-mozgalom nemcsak a városi önkormányzati jogokat veszélyeztette, hanem a tervezett megtorlás rövid időre a város létét is kétségessé tette. Ezt fogalmazta meg Szőnyi Benjámin városmentő versében, s a hozzácsatolt magyarázatában: „Mindezekből észbe veheti akárki, kivált akinek illik tudni: a' Vásárhelyi Olvasó és lakos, hogy még soha olly nagy Labyrinthusban ez a Város nem volt, mint ekkor."222 Ahogyan az egész városi tanács, úgy a református egyház is érdekelt volt a fenyegető veszély elhárításában. Ebben Szőnyi Benjámin jelentős szerepet vállalt, képviselve az egész várost, s adott pillanatban a tanács funkcióját is pótolva, hiszen utóbbi maga is súlyos gyanúba keveredett. Elfogják Báthori Mihály főbírót, Pápai Ferencet és Literáti Istvánt, szenátort és jegyzőt. Báthorit és Literátit a súlyos büntetéstől kegyelem mentette meg, bár Báthori nem riadt vissza szabadsága visszanyeréséhez a hitehagyástól sem.223

Szőnyi Benjámin 1753-ban a szorongatott város védelmére kelt, s beadványokkal igyekezett csillapítani a vármegye, a helytartótanács, s Mária Terézia haragját.

Timotheus Archonfilos álnéven (Melly Isten félőt és Király tisztelőt tészen) párhuzamosan latin és magyar nyelvű verses müvet készített városa mentségére. Apológiának szánta művét, de úgy alkotta meg, hogy bemutatta a város históriáját is, belőle kiemelve - érthető tendenciózussággal - a mindenkori királyi hatalomhoz való lojalitást. Elöl-járó Beszéde a „pártosok" bűnét fájlalja:

„1. A' mi köztünk esett vala minapában

Ezer hét száz ötven három Májusában:

Meg írom a' vétket egy rövid summában,

Mellyet egy néhányan tőnek bolondjában.

 

2. A' mint van szokások a' balgatagoknak,

Titokban valami gonoszt faragóknak:

Itt is ki mutatták fejérét fogoknak.

Másoknak bút, s veszélyt szerzének magoknak.

 

3. Czélom, hogy ezt hallván minden nap irtózzon.

Illy vétekben esni örökké tartózzon.

Senki illy átkozott nyomot ne nyomozzon,

Mint ezek, s bút édes Hazánkra ne hozzon...

 

6.  Ki illy együgyűeket erre rá vehetett:

Nyilván az ördöggel cimborás lehetett.

A' mire akara menni, nem mehetett.

Meg lakolt a' gonosz; többre nem mehetett.

 

7.  A' pártos rész korántsem Nemzetünk nagyja.

Királyát az igaz Magyar vér nem hagyja.

Sőt mellette kardját hamar ki ragadja.

Úgy vág, hogy ki omlik az ellenség fadgya..."224

Áttér a város históriájának ismertetésére: Hód-Mező-Vásárhelynek hollétéröl és régi dolgairól.

„11. Tisza Maros Körös közt van egy nagy sziget,

Mellyben van sok tér föld, sok berek sok liget.

Nyargal itt a' jó ló untig, nem tsak igét.

Itt sok jámbor magyar szántogat, veteget.

 

12. Mint osztán a' Maros bé foly a' Tiszában

Két mélyföldel fellyebb a' két víz torkában.

Mező Vásárhelynek akadhatsz nyomában.

Szegedről itt lehetsz vizén, két órában.

 

13. Egy felöl a' Várost nagy Tó mosdogállya,

Hóid vizének hívják; fél Hold a' formája.

Itt volt egykor Scytha eleink tanyája.

Mint Bonfiniusnak meg írta pennája.

 

14. Sokszor, hogy e Tónak túlsó partyán jártam,

Egy tenyérnyi vastag tserepeket láttam.

Mik lettének légyen a' midőn forgattam:

Lenni test hamv rejtő vedreknek találtam..."225

Számba veszi a török kiűzése utáni földesurakat, bemutatja, értelmezi a város címerét, a munka egész szándékához igazodóan:

„21. Egy kézben három nyíl, Nap, s fél Hóid címerünk.

Mellyik király adta, nints rólla levelünk.

Elég, hogy a' felől ez is erős jelünk:

Hogy királyhoz hív volt régen is emberünk.

 

22. Hányd, fel bár a' régi krónika könyveket.

Számláld a' királyra támadott népeket.

Nem találsz sehol is Vásárhelyieket.

Kik vetették volna e bűnre fejeket..."226

Később azt bizonygatja, hogy városa sohasem csatlakozott egyik pártütőhöz sem, így a kevéssel korábbi Szegedinac Péró felkeléséhez sem:

„41. Mutatá hűségét ez nép minapában,

Nem avatván magát Pérónak dolgában:

Noha sokan álltak ehez szomszédjában,

Innét tsak egy sem ment hozzá átallyában..."227

A következőkben leírja a zendülés történetét, majd intelmet intéz a Vásárhelyi Köznéphez, utána a Minden Rendek és Karbéli Magyar Hazánknak igaz Tagjaihoz, kérő szava a' Vásárhelyi népnek strófáiban kéri a haza megértő bocsánatát. Tizenegy versszakban fordul a királynőhöz, akitől, mint népének bölcs anyjától, kegyes megbocsátást kér, s pártfogoló gondoskodást remél: A' Felséges Királynéhoz való alázatos esedezése a' H. M. Vásárhelyi egész népnek :

„86. Felséges Királyné, feje Országunknak!

Felségedet vallyuk földi fő Urunknak.

Nékünk e' beszédben tzélunk mindnyájunknak,

Próba kövét adni mi jámborságunknak.

 

87. Mind arra czélozunk e' meg írt dolgokkal:

Hogy egyet nem érténk e' rossz pártosokkal.

Ha gonoszt gondoltunk e' fel-támadókkal;

Borittson az Isten bennünket átokkal.

 

88. Felségedet kérjük térdeink hajolva,

Kezeinket törve és öszve kaptsolva.

Alázatossággal Lábaid tsókolva,

Sámolyod szemeink könnyivel lotsolva:

 

89. Nézd Anyai Szemmel kesergésünket.

Fiaink vétkéért ne vess meg bennünket...

 

95. Székedet támasztya innét az Igazság;

Innét az Anyai áldott Irgalmasság...

 

96. Gyógyíttsa az Isten országod sérelmét.

Felséged házára nyújtsa segedelmét.

Hajtson szerelmedre minden magyar elmét,

Nyomja minden szívben Felséged szerelmét."228

Szőnyi Benjámin verses művét több példányban is terjeszthették, mert mind a vármegye, mind a helytartótanács elismerően nyilatkoztak arról: „Azt bizonnyal tudom, hogy ezen Versek... nem kevés hasznot hajtottak a'mi népünknek Isten áldásából; mert valakik olvasták, és az előtt el fordult elmével voltak hozzánk, ezeknek olvasása által meg enyhültek, és az ártatlan kösséget igazították. Mikoron Bíráink a' Tek. N. Vármegyének instaltanak, hogy egy hathatós Instantiát Ő Felségéhez az egész város neve alatt készítenének, mindnyájan ezt felelték: Senki job Instantiát nem írhat, mint a' ki a' verseket írta, és attól semmiképen el ne állyanak, mellyre én ugyan mind addig nem accedál-tam, míg a' Tek. N. Vármegye egyedül tsak e' végre jurátus Expressussát, Kőszegi István Uramat Szegedről hozzám ki küldte, ki is sok iteratiókkal kért, hogy az Instantia "írást ne decretállyam, mert abban az egész T. N. Vármegye consentiált [megegyezett]. Midőn követeink Bétsben volnának, tudn. N. Czeglédi István Uram, és Nótárius Mis-kóltzi János Uram, ezek úgy referálták, hogy gróf Coller fő Referendárius Űr, ő Excellentiája, a' verseket előttök attente és jó kedvel el olvasta, és azt mondotta: Kár, hogy Németül is meg nintsenek írva: mert úgy nem kellenék más Instantia, mivel ő Felsége gyönyörködik a' versekben. Tekint. Rhabótzki Úr, Caussarum Regelium Director, ki egyik fő Adsessor volt a Budai Commissióban, maga emlegette egykor ezeket a verseket Tek. Debreczeni Bíró Domokos Márton Uramnak, és ígérte, hogy ki fogja nyomtattatni, melly meg lett é vagy nem, nem tudom."229 A Törő-Pető-mozgalom után a város kénytelen egyre lojálisabb magatartást kialakítani mind a földesúr, mind a katolikus egyház irányába. Ez a helyzet is kedvez a földesúri elhatározásnak, amely éppen ezekben az években kísérli meg a taksás állapot felszámolását. Ehhez pedig szüksége van a tanács szerepének átalakítására. Olyan tanácsot kíván létrehozni, amely hajlandó a növekvő földesúri jogok elfogadására, városi képviseletére - szemben a városi önkormányzat egészének érdekeivel. A testület szerepének színeváltozását jól példázza Báthori Mihály főbíró útja. Az az elöljáró, aki 1752-ben még oly harciasan tüzelte Szőnyi Benjámint a Posztósügyben a város vallásgyakorlati önkormányzati jogainak védelmében, katolizált. így 1756-tól Károlyi Ferenc embereként újra a főbírói székbe került. Főbíróként viszont már visszautasította a református egyház kísérletét, hogy az egykori önkormányzati jogok védelmezőjeként önállóan lépjen fel, sőt kísérletet tett arra is, hogy megnövelje a világi elem befolyását az egyház életében, illetve csökkentse annak addig megszerzett jogait.230

Mindez arra késztette a református egyházat, hogy megkísérelje a tanács befolyásának csökkentését. Olyan testület alakítására gondoltak, amely tekintélyes világiak segítségére támaszkodva ellensúlyozhatná a tanács befolyását. E törekvés mellett szólt az a tényező, hogy az egyházkerülettől, zsinattól, esperességtől alig kaphatott tanácsot vagy segítséget, egész időszakunkban csak háromszor látunk esperesi egyházlátogatást, 1765-ben, 1766-ban és 1768-ban, akkor, amikor a helybeli Füredi Mihály töltötte be az esperesi tisztet.231

A tanács nem fordított elég gondot az iskoláztatás fejlesztésére sem. Az egyházi iskolai épületek karbantartása, a párbér beszedésének és ellenőrzésének joga is teljesen átcsúszott a városi jegyzők kezébe. 1755-ben a tanács elhatározta, hogy a prédikátorok illetményét - a korábbi természetbeni helyett - készpénzben fizeti ki, ami jóval kedvezőtlenebb volt. Ugyanakkor a jegyzők a maguk illetményét továbbra is természetbeni juttatás formájában kapták meg.232 Ugyanebben az évben az iskola rektorának fizetését is kedvezőtlenül módosította a tanács. A természetbeni juttatás helyett fokozatosan a készpénzfizetésre tértek át.233

Füredi Mihály és Szőnyi Benjámin 1757 januárjában határozták el magukat a testület megalakítására, január 20-án létre is hozták a konzisztóriumot. Elnöke Füredi Mihály, jegyzője Szőnyi Benjámin lett. Tagjainak megnyerték az uradalom két tisztjét:Török Ferenc urasági ügyészt és Mede András számtartót. Tagjai lettek: Csanki Sámuel, Tompái János, Kis Pál és Banga Péter gazdaemberek, városi tanácsnokok. A testület összetételéből látható a tanácsot ellensúlyozni igyekvő szándék, nem is kap benne helyet a két bíró, a két jegyző, de még a tanács befolyása alatt álló egyházi kurátor sem, feltehetően akaratuk ellenére jött létre a konzisztórium is.234 A konzisztóriumi határozatok jelentős része a tanács befolyásának csökkenését célozta - bár azt sehol sem nevezték meg. Igyekezett az egyház vagyoni ügyeinek irányítását kiragadni a kurátor és az egyházfiak kezéből.235 A konzisztórium működése nem lehetett valami sikeres, mert működése mindössze három évre terjedt, a városi tanács tartózkodó és közönyös volt, de „különösen a főbíró és a városi jegyző voltak féltékenyek".236

A tanács és az egyház közötti torzsalkodás több évtizedre állandósult, az erőviszonyok egyre inkább a városi hatalomnak kedveztek. 1765-ben Szőnyi Benjámin arra panaszkodott, hogy régebben a főbíróválasztáskor két városi tanácsnok kikérte a prédikátorok véleményét a megválasztandó személyekről. Ezelőtt a városi tanács évente egyszer, papmarasztás alkalmával, megvendégelte lelkészeit, ahol a városi közügyekről véleményt cseréltek. Mindez megszűnt, vagy egyre ritkábban került rájuk sor.237 Az 1765-1766-1768-ban végzett esperesi egyházlátogatás újra szorgalmazta az iskoláztatás kiterjesztését, rendszeressé tételét, azonban a város elöljárói a hozott határozatokat nem támogatták hathatósan. A tanács és az egyház viszonyáról 1768-ban újra szükségesnek látták megfogalmazni, hogy „Az eklézsiai dolgokról, az eklézsiai háznál légyenek beszélgetések és rendelések; nem pedig a város házánál."238 E kívánság a konzisztórium visszaállítására célozhatott, ami azonban nem valósult meg a tanács ellenszegülése miatt. Nem is tartottak „eklézsiai gyűlést" 1778 októberéig, utána is a város házánál voltak „beszélgetések és rendelések az eklézsiai dolgokról", amikor pedig azt legközelebb újra összehívták, akkor már az elaggott Szőnyi Benjámin elleni hajsza hangadói voltak ott a legfontosabbak.239

A Törő-Pető-mozgalom után a tanács - hálából azért, hogy Szőnyi oly áldozatos munkát végzett a város elleni harag lecsendesítésében - különleges adománnyal jutalmazta prédikátorát. Eddigi szokás szerint a tanács a gyülekezettel együtt - hajónak látta - évente megújította a prédikátor hivatalát a következő évre. Ez volt a papmarasztas joga, mellyel a tanács minden esztendőben élhetett, de el is bocsáthatta a nem megfelelőnek ítélt papot. A Szőnyi Benjáminnak tett adomány a holtáig állandósított papmarasztas volt.240

1770-ben a tanács szolgálatában álló „város gazdasszonya" közbotránkozásra, gyaníthatólag valamelyik esküdttől, „fattyat vetett" - törvénytelen gyereket szült. Az eset botrányos volta szóbeszéd tárgya lett városszerte, s a közvélemény a tanácsot marasztalta el, mondván, hogy az erkölcs prédikálói és védelmezői paráznaságra vetemednek. Szőnyi a bírákat és az egész tanácsot feddően kiprédikálta templomi szószékéből. Válaszként a tanács nyomban a legsúlyosabb megtorlást alkalmazta: visszavonta a Szőnyi állandósításáról kiállított okiratot, s az erről szóló tanácsi határozatot megküldték a prédikátornak.241 Ezzel újra a papmarasztas régi rendszere lépett életbe, Szőnyi Benjámin sorsa a tanács döntéseinek függvényévé vált, s kezdetét vette az a két évtized, amelynek végén felülkerekedett az egyház irányításában a tanács, az öreg Szőnyire pedig szégyenteljes meghurcolás és kisemmizés várt.

 

A megszilárduló protestáns iskolakultúra

Az újraéledő város csakhamar iskoláját is életre mozdítja. 1703-ban szubskribál Debrecenben Tatai K. György, aki tógátus deákként kapta megbízatását a vásárhelyi rektorságra.242 Hivatalát a század első évtizedének második felében foglalhatta el, mert az 1704-ben szubskribáló Szilágyi András 1711-ben érkezett városunkba Tatait fölváltani.243 Nem érezte jól magát itteni rektorságában, amint ezt naplója is bizonyítja: „Krisztusnak 1710., életemnek 27. évében a dögvész még mindig tart Debrecenben. Sok derék tanulóifjú kimúlik. Eközben a mezővásárhelyiek valami értelmes ifjú embert akarván rektorokul vinni, ide érkeznek. Felajánlkoztam tehát arra a hivatalra. így indultunk meg február 5-én, s némi késedelemmel megérkeztünk oda február 17-én, Krisztusnak 1711., éltemnek 28. évében. A rektorság jövedelemre nézve elég sovány volt, iskolai reményemnek a legkevésbé sem felelt meg. Krisztusnak 1712., életemnek 29. évében búcsút mondtam tehát a rektorságnak..." - írja, majd naplója magyar nyelvű részében is szól erről: „Én nemes Szilágyi András, minekutánna a nemes debreczeni kollégiumban subscribáltam vala 1704-ben, ott sok sorban változások, kárvallások és ellenség előtt való futások közt eltöltöttem hat esztendőt. 1710. esztendőben a szegénységtől igen megszorongattatva mentem a mezővásárhelyi iskolamesterségre, mellyet is igen meg bántam, mivelhogy felőle való reménységemnek meg nem felelt."244 Két évre (1712-1714) visszatért Tatai K. György, majd 1714-től Losonczi Dániel következett. Losonczival szégyent vallott az iskola, mert hitehagyott lett, katolizált.245 Őt Mocsai Pál és Czeglédi István követte. Kettejüknek igen nagy szerepe volt az iskola színvonalának emelésében. A rektorság után Mocsai Pál városi jegyző, Czeglédi István pedig városi főbíró lett, akik Szőnyi Benjámin feljegyzése szerint elhatározták az iskolába tógás diákok hozását.246 Jól képzett és áldozatkész ifjút nyertek meg Erdélyi P. Sámuel személyében, aki 1723 januárjától került az újjászervezett iskola élére. 1723-ra új iskolaépületet is emeltek - igaz, csak vályogból és kicsiny méretűt, és a berendezése igen szegényes volt. Padot csináltattak, s a város mind a deákok, mind a rektor számára a hívek részéről soros főzetést rendelt el.247

Az új iskolába egyelőre többségükben Debrecenből érkeztek a deákok, az anyakönyvi bejegyzések szerint csak 1727-ben bukkant fel helybeli tanuló. A város iskolájában támogatást (alumneumot) biztosított az anyaiskolából átirányított deákoknak, s ezzel is tehermentesítette a Kollégiumot, mérsékelte annak zsúfoltságát, vállalta az itt tanulók eltartását. Ezért találunk az itt tanulók között távoli erdélyieket (Kibéd, Szatmár, Ungvár, Marosvásárhely), felvidékit (Losonc), dunántúliakat (Nagyvázsony, Bia, Siklós, Dunaszentgyörgy) és távolabb eső alföldieket (Kecskemét, Halas, Körösladány, Vésztő, Tiszaszőlős, Öcsöd, Nagykálló, Tiszafüred, Diószeg, Hajdúböszörmény).248 Ez a rendszer megmaradt az egész XVIII. században, bár a helyi tanulók már az 1740-es évektől túlsúlyba kerültek, még a hiányos anyakönyvi bejegyzések tanúsága szerint is. A latin iskola Debrecenből ide érkező diákjai két-három esztendőt töltöttek el a város iskolájában, s utána tértek vissza a Kollégiumba és váltak az akadémiai tagozat diákjaivá. Munkájukkal biztosították, hogy Vásárhely iskolája valóban szinte az anyaiskola kihelyezett tagozataként - tényleg partikulaként - működjön.

A város áldozatvállalása, az iskolaalapítók buzgalma, a Debrecennel kialakított szoros kapcsolat, valamint az országosan is konszolidált viszonyok lehetővé tették, hogy a vásárhelyi partikulából folyamatos működésű latin iskola fejlődjék ki. Ezt dokumentálja az a tény, hogy 1723 januárjában megszerkesztették az iskola törvényeit, és január 15-én szubskribált az első diák: Füredi István.249 A latin nyelvű törvények Erdélyi P. Sámuel kézírásában maradtak ránk Epitome legum Scholae Hód Mező Vásárhelyanae (sic!), A hódmezővásárhelyi iskola törvényeinek kivonata címmel (84: kép). Az első fejezet az iskolai tanulmányokról szól (De studiis Scholarum), a második pedig á diákok iskolai magaviseletéről (De moribus scholarum). A törvény a debreceni iskola hasonló határozataihoz igazodik, az 1657-es és az 1704-es anyaiskolai törvények alapjában meghatározzák a mi iskolánk „alkotmányát" is.250 Iskolaköteles életkor nincs, a kellő életkorú (justae aetatis) tanuló kerülhet az iskolába, akit vagy küldenek (missus), vagy önként jön. Az iskolánkba küldött tanulók alatt nyilván a Debrecenből érkezőket kell érteni. „"Köteles elsősorban is magát fölvétetni, másodszor a kijelölt hellyel megelégedni, harmadszor az iskolai törvényeket szorgalmasan átolvasgatni és kézadással (porrecta dextra) az iskola elöljárói iránt engedelmességet fogadni."251 A diákság iskolai szervezetet alkot, amely debreceni mintára magát coetusnak nevezi. Erdélyi P. Sámuel több könyvet is adományozott a frissen induló iskolának, s a diákközösséget adományozó szövegében coetusnak titulálja (85. kép).252 A cétus bizonyára nem rendelkezett azokkal a széles önkormányzati jogokkal, amelyeket az anyaiskolában birtokolt, de két tisztségviselőjéről tudunk. A senior jelentőségét mutatja, hogy külön esküben foglalták össze - a törvények után elhelyezve - jogait és kötelességeit. Esküformája (Formula jurandi) így hangzott: „Én, N. N., a vásárhelyi iskola seniora szentül esküszöm és ígérem, hogy mindarra, ami a társaság közös boldogságát illeti, felügyelek; a tanuló ifjúság számára összegyűjtött javakat hűségesen megőrzöm; ezen iskola kormányzói iránt, amint eme törvények követelik, engedelmeskedem, az iskolán belül anya- vagy hazai nyelven fecsegőkre felvigyázok; a társaság részére szánt étkeket igazságos részletekben méltányosan elosztom, tanulótársaimon igazságtalanságot el nem követek, magam azon felül, amint azt a mértékletes természet megkívánja, bort nem élvezek, hanem józan, feddhetetlen és mások előtt példás életet élek, sőt tanulótársaimat is a mértéktelen boritaltól az iskolán kívül és belül visszatartom, a dacoskodókat, vagy akik a bor élvezetében egész az okádásig elmerültek, följegyzem és a rectornak bejelentem; az oeconomus által korán felköltve, szorgalmasan megvizsgálom, vajon társaim velünk együtt ágyba feküdtek-e, vagy éppen a kapu bezárta után az iskolán kívül gyanús helyen vagy máshol éjszakáztak ?"253 A senior segítője az eskü szövegében említett oeconomus (gazda). A tanulók között a rend közvetlen fenntartója. Este kilenckor az iskola csengőjének meghúzásával jelt adott a lefekvésre, majd a szobákat sorra járta, miután meggyőződött arról, hogy mindenki szobájában van, az iskola kapuját bezárta, kulcsát átadta a seniornak. Reggel három órakor kelt, ébresztette a seniort és a tanulókat. Vacsora előtt gondoskodott asztali áldás mondásáról, az iskola helyiségeinek tisztán tartásáról. Ellenőrizte a tanulók megjelenését az órákon, vizsgákon és templomba való kivonulásukat.254

Az iskolai ügyek kormányzásába a városi tanács is beleszólási joggal rendelkezett, melyet külön pontokban foglaltak össze a törvények után. A határozatok engedélyezték a kantálást, amellyel a diákok és a rektor ellátását javították. A diákok betakarításkor és szüret után imádkozva-énekelve körbejárták a várost, s a tehetősebbektől adományokat gyűjtöttek. A kantálással összegyűjtött adományok elosztását a senior végezte, munkájáért a cétus jövedelmének harmadrésze illette meg.255 A diákok már osztályokat alkottak, mert templomba járásukat is a classisok szerint rendelték el a törvények.256 1727-ben a következő osztályokra következtethetünk: I. lectores, II. comparatistarum vagy declinistarum, III. conjugistarum, IV. grammatistarum, V. syntactica.257 A tanítás anyaga a törvények szerint a logika, a retorika, az oratória és filozófia, majd a héber és a görög nyelv.258 Ezekből arra következtethetünk, hogy Erdélyi P. Sámuel nagyon is, egyéni ízléséhez, tájékozottságához szabta a tanulandókat, hiszen a grammatista és syntactica osztályokban olyan tudományokat is tanított, amiket Debrecenben csak a poétika és logika osztályokban tanulmányoztak. A filozófia és a keleti nyelvek a göröggel együtt pedig már az akadémiai tagozat stúdiumaihoz tartoztak. Az anyaiskola mércéjét tehát a mindenkori rektor saját adottságaihoz, képzettségéhez, ambícióihoz igazította.

A törvények többsége a tanulók magaviseletéről, erkölcseik szabályozásáról rendelkezett. Az iskolai életben a latin nemcsak tanórai anyag volt, hanem többnyire társalgási nyelv is, ezért tilalmazták és büntették a „magyarul fecsegőket".259 Szigorúan tilalmazzák az iskola indokolatlan elhagyását, a csavargást, esti kimaradást is. Az anyaiskola törvényeihez hasonlóan tiltották a világi szórakozást, kártya- és kockajátékokat: „Kártyával, kockával senki se játsszék, a zenével vissza ne éljen, ne táncoljon ...Ha a tanuló játszani megy, botokkal ne verekedjék, ne birkózzon, hanem labdával játsszon, tekézzen vagy valami hasonlót csináljon. A játékra adott időn kívül senki se játsszék." Akárcsak Debrecenben, bizonyára itt is gyakori lehetett a titkon űzött kártyázás és borozás, vagy talán éppen az otthoni tapasztalatok alapján akarták elejét venni városunkban is e kárhoztatott örömöknek: „A kártyafestés tilos... A tanuló kerülje a részegséget, okádást és krákogást. Az ez ellen vétő első ízben 25, másodízben 50 dénárt fizet, harmadszor az iskolából ki kell tiltani." Debreceni hatást kell látnunk abban is, hogy a város anyag' támogatásért a deákok részt vállalnak a tűz veszedelmének megfékezésében, amely oly gyakran pusztított Vásárhelyen is.260 A rektor a diákokkal együtt részt vett az egyházi szertartásokon, de különösen a temetéseken kapott fontos szerepet a deáksereg a halotti búcsúztatók éneklésével. A temetési éneklésen kívül halottak melletti virrasztást is végeztek a korosabbak egész éjszaka (lugubrációs deákok), s csak 1806-ban módosították a korábbi szokásokat úgy, hogy éjfélig csökkentették a virrasztás idejét.261

Erdélyi P. Sámuel után folyamatosan érkeztek Debrecenből a rektorok, szolgálati idejük legfeljebb három évre terjedt (Kisfalvi István), a többiek egy-két év után távoztak a partikulából. Közöttük továbbra is akadtak jó felkészültségű, nagy tudományú ifjak, hiszen külföldi akadémiai tanulmányai után tanárkodon itt Putnoki János (1729-1730), Kuthi Ádám (1771-1775), Szilágyi István (1794-1796). Putnoki János a franekeri, Kuthi Ádám a marburgi, Szilágyi István a jénai univerzitásról tért vissza. Innen indult kiszolgált rektorsága után Utrechtbe Endrédi Sámuel (1730), Franekerbe: Kaposi Márton (1733), Gózon István (1771); Motsi Mihály Marburgba (1778), Ferenci János Oderái Frankfurtba (1748), Pásztohai János Baselba (1759), Osgyáni Pál Utrechtbe és Heidelbergbe (1781).262 1777-ben érkezett iskolánk élére Tóth Pál, majd innen távozva Hollandiában tanult. Visszatérve hazájába újra Vásárhelyre látogatott, s több könyvvel ajándékozta meg egykori iskoláját, melyeket peregrinációs útjáról hozott magával. Tudományát, iskolafejlesztő buzgalmát, nemeslelkű ajándékozását dicséri utóda a rektorságban:

Etsedi Miklós, aki az egyik könyvbe írott ékesszavú latin epigrammával hálálja meg az adományt (86. kép).263

A tanulók létszámára csak óvatosan következtethetünk az anyakönyvi bejegyzésekből, a szubskribálók lajstromából, mert azok gyakran hiányosak, olykor két-három évet összevonnak, de néha el is maradnak. Csákvári János 1738-1740 között mindössze 12 tanulót jegyzett be, de maga is megjegyzi, hogy „Ebben a felsorolásban nem szerepel mindegyik tanuló."264 A legkorábbi anyakönyv szerint az egy évben szubskribálók létszáma sohasem haladta meg a 30-at, legtöbbször 10-20 között mozgott. Némi támpontot az is nyújt, hány deák folytatta tanulmányait Debrecenben. Az 1740-es évektől az iskola tanulóinak többsége már vásárhelyi, míg korábban a Debrecenből ide irányítottak többsége szinte automatikusan visszakerült az anyaiskola felsőbb osztályaiba, addig a vásárhelyi származásúak közül csak a feltehetően jobbak és ambiciózusabbak jutottak el a Kollégiumba. A Debrecenbejutók száma alapján arra is következtethetünk, hogy a rektor milyen munkát végzett, igyekezete mennyire segítette a legjobbak kiválasztását, felkészítését. 1743-ig évente legfeljebb egy - ritkán két - tanuló jutott el a vásárhelyi születésűek közül Debrecenbe, 1743-ban számuk három, 1744-ben pedig négyre emelkedett.265 Az itteni szubskripció és a Debrecenbe való jelentkezés dátuma közötti időszak képezhette az iskolánkban eltöltött tanulmányi időt. E szerint a továbbtanulók általában két-három, néha négy esztendőt töltöttek iskolánkban, s egy évnél rövidebb idő alatt végezték el az osztályokat. Akik nem indultak debreceni felsőbb tanulmányokra, hanem csak beérték a latin iskolával is, azok hosszasabban elidőztek egy-egy osztályban, tanulmányi idejük négy-öt évre, olykor hatra is nyúlt.266

A Törő-Pető-mozgalom után igen nehéz helyzetbe került az iskolát fenntartó város és az egyház is. A szorongatás éveiben az iskola munkája is akadozott, nem fordítottak kellő figyelmet a deákok és tanítóik ellátására. 1744-ben már csak három tanuló írta alá a törvényeket, 1745-ben hat, 1746-ban négy, 1747-ben újra négy, 1747-1757 között pedig egyetlen deák szubskribálását sem őrizte meg az anyakönyv. Bizonyára hiányosan vezette a rektor az anyakönyvi bejegyzéseket, hiszen 1743-1744-ben még szép számban jutnak el Debrecenbe itteni deákok; 1744-ben pedig négyen írják alá a debreceni törvényeket, így ennél biztosan többen tanulhattak az iskolában is. 1747-1757 között sem szünetelhetett teljesen a partikula működése - bár minimumra redukálódott -, hiszen ebből a tíz évből hét vásárhelyi deák debreceni szubskribálását ismerjük.267 Az iskolamester kedvezőtlen helyzetét mutatja az egyre csökkenő fizetés is.268 Tatai István (1747-1757) bizonyára nem serénykedett kellő igyekezettel iskolája felvirágoztatásán, azonban a mostoha anyagi körülmények is inkább gazdálkodásra szorították, semmint a múzsák istápolására. Ezért írhatta róla az uradalmi tiszt földesurának: „Az itt való professornak feles marhája volt, most is feles vagyon, mivel nem professorkodott, hanem majorkodott és kupeckedett, s vagyon is valami 3000 frtja, a kit itt keresett..."269 1757-ben újabb összeget faragott le a tanács a rektori fizetésből, s így a Tatai Istvánt fölváltó Pásztohai János már néhány hónapos várakozás után kiábrándultan továbbáll.270

A rektor mellett a felső osztályok rátermett és felkészült tanulói is segítették az iskolamester munkáját, tanították a kisebbeket, az elemi fokozaton tanulókat. Őket nevezték preceptornak, konrektornak, kollaborátornak. 1755-ben munkájuk már jelentős lehetett, mert a grammatisták és conjuganisták preceptorának megállapítják a fizetését, melynek összege 105 Rh Ft-ra rúg, mely közel fele az akkori rektori javadalmazásnak.271

 

A református oktatásügy helyzete a század derekától az 1790-es évekig

A század második felében több tényező erősen módosítja az egész oktatásügy szerkezetét, rendjét.

Az iskoláztatás helyi feltételei - mint láttuk - 1757-ig fokozatosan romlottak. Egyéb -már bemutatott - céljai mellett az 1757-ben felállított konzisztórium feladata volt, hogy az iskolaügyet fellendítse. Szőnyi Bénjáminék elhatározták az iskolai fegyelem megszilárdítását, fokozott felügyeletét, anyagi segítségét. Kísérletet tettek arra, hogy bővítsék az elemi fokú képzést és az iskolai oktatásba bevonhatók létszámát. „Az iskolák látogatása részint testületileg, az egész konzisztórium által történik, részint a lelkész urak által, kik e kötelességet minden héten teljesítendik... A szülők e konzisztórium által köteleztetni fognak arra, hogy gyermekeiket huzamosabban taníttassák és járassák iskolába, mint ekkorig e község megsirathatatlan kárára történt, melyben, fájdalom, a polgárok nagyobb része épen olyan tudatlanságban nő fel, mint a minőben született. Hogyha pedig a szülők a konzisztórium intésének nem akarnak engedelmeskedni, arra kényszerítő eszközökkel... is szoríttatni fognak... A lelkészi s főleg iskolai épületek kijavíttatását, melyek ez idő szerint összeomlással fenyegetnek, a konzisztoriális szék erősen elhatározza s azt foganatosítani is kívánja..."272 Nem lehetetlen, hogy e szándékban Maróthi György elképzeléseit képviseli Szőnyi Benjámin, hiszen ismeretesek Szőnyi és Maróthi szoros kapcsolatának emlékei, a fiatal debreceni professzor hatása városunk prédikátorára.273

Az 50-es évek határozatai nem válthatták be a hozzájuk fűzött reményeket, mert a 1760-as évek esperesi látogatásai hasonló feladatokat fogalmaznak meg még szigorúbban: „Anno 1765. 19. Januarii... deliberáltattak: I. A Szülék, Törvénnyel is, és külső belső elöljárók Auctoritások által adstringaltassanak [köteleztessenek] gyermekeik Oskolában jártatására, a' leg szegényebbek is, leg alább addig, míg jó olvasókká lesznek, az Hit ágazatait, a könyörgéseket meg tanulják. A kik ezt meg nem fogadják a szülék közzül, halottyaik el ne temettessenek Oskolai személyek által... concludáltatott, hogy ez a rendelés szorossan meg tartassák... III. Az Oskolai Tanítók bére, ha, azt a szülék egyszeri kétszeri kérésre meg nem adják: Bíró hatalmával múlhatatlanképen megvétettessék... VII. Ad compensam restantiarum [a hátralékok pótlására], e cassa Ecclesiae [az egyházi pénztárból] bonificaltassék a Tanítók fizetése... IX. ... mind a fiúi, mind Leányi oskolákban továb járjanak fel a gyermekek..."274 Továbbra is Maróthi György reformjainak hatását kell keresnünk abban, hogy a legnagyobb súlyt az elemi fokú oktatásra helyezték, továbbá ez azt is bizonyítja, hogy kibontakozóban volt az alap- és középfokú képzés elkülönülése. Az 1760-as évektől országos rendelkezések nehezítették a város és az egyház iskolatámogatói tevékenységét. Debrecenben már 1752-ben megtiltották a városi támogatás elfogadását. 1767-ben rendelet érkezett a vármegyétől Vásárhely tanácsához is, amelyben keményen megtiltották a deákok korábban szokásos élelmezését, segélyezését, a soros főzetést és a kantálást. Az egyház és a város képviselőt küldött a megyegyűlésre érdekeik védelmére.275 Bár az intézkedést a város csak részlegesen tartotta be, mégis erősen megcsappantak az iskoláztatásra fordítható jövedelmek. Ezért határozták el, hogy „fundusról gondolkozunk", vagyis alapítványokkal pótolják az elveszett jövedelmeket. Korábban is szokásban volt, hogy a végrendelkezők kisebb-nagyobb összeget, természetbeni javakat hagytak a református egyház és iskola segítésére. 1730-1760 között 50 végrendelkező közül 22 hagyott testamentumában valamit az egyházra-iskolára. 1770-től nőtt az adományozók száma és az adományok összege, mivel ezzel kívánták pótolni az iskola ellátásához szükséges javadalmakat. Török Ferenc uradalmi ügyész pl. 1771 januárjában 100 Ft-ot adományozott a fundusra, hogy „azon summa állandókép megmaradjon", és annak kamatát fordítsák a diákok étkeztetésére.276 Az alapítvány összege 1771-ben már 575 Ft-nyi volt. A 70-es években megszaporodtak a református iskolába járó tanulók támogatására szánt végrendeletek. Némelyik testamentum könyvet hagyott az iskolára, vagy a „gyermekek számára szükséges könyvetskékre" adott jelentősebb összeget.277

A rektorok két esztendeig tartó megbízatása számos ellentmondás forrása volt, azonban e rendszer megváltoztatásához a század második felében még nem értek meg a feltételek. 1771 áprilisában a város tanácsa és bírája levélben fordul Piskárosi Szilágyi Sámuel püspökhöz, melyben elmondják, hogy milyen hibái vannak a változó rektori rendszernek. Arról azonban hallgat a tanács levele, hogy még tovább apasztották a rektori jövedelmet. Az egész levélből pedig arra következtethetünk, hogy a tanács az iskoláztatás irányítását is magához kívánta ragadni, hiszen ezért nem szerepel a levél aláírói között egyik lelkész sem. Történik mindez éppen akkor, amikor egyre nő a tanács és az egyház közötti feszültség, alig egy éve, hogy a tanács visszavonta a Szőnyi Benjámin állandósításáról szóló végzést.278 Ezekben az években készítette elő a felvilágosult abszolutizmus iskolapolitikai reformját, a Ratio Educationist, melynek során megkísérelték fölszámolni a protestáns iskolakultúrát is. A kétévenkénti rektoroskodás hátrányait a legjobb debreceni professzorok is hangoztatták, azonban ezekben az években ragaszkodniuk kellett ehhez az ellentmondásos hagyományhoz is, hiszen a református oktatásügy egészét vette célba az udvar, s a saját belső hibák feltárása az udvarnak kedvezett.

 

Református tanügyi változások

A református tanügy az 1740-es évektől jelentős változásokon ment át. A XVIII. század Debrecen kultúrájának nagy fénykora. Olyan kiváló tudós férfiak lopják ide Európa tudományának fényét, mint Maróthi György, Hatvani István, akiért két német és egy holland egyetem. verseng, valamint Piskárosi Szilágyi Sámuel, Domokos Márton, Weszprémi István és Sinai Miklós. A Kollégium és a város legkiválóbbjai lépést tudtak tartani a nyugati kultúra fejlődésével, s a modern eszmei áramlatokat sajátosan asszimilálták a kálvinista-mezővárosi-magyar hagyományokhoz. Ezért jelenhetett meg viszonylag hamar a pietizmus, a teológiai racionalizmus, a perfekcionizmus, a természettudományos műveltség, a francia, svájci és német felvilágosodás. Hatását így summázta Julow Viktor: „...Debrecen legjobbjai egy népművelés-központú, gyakorlati irányú aufklérizmust tartottak fenn. Az itteni késő felvilágosodás korszaka ezért elsősorban mint az említett sajátságos, parasztpolgári-kálvinista-aufklérista gyökerű magatartás- és műveltségtípus tömeges elterjesztésének korszaka jelentős művelődéstörténetünk szempontjából, főként a Kollégiumnak az országot behálózó pedagógiai csatornarendszerén át."279 Maróthi György professzorsága alatt mindent elkövetett annak érdekében, hogy minél többet átültessen a lelkesítő külföldi eszményekből. Az elméleti fogékonyság mellett szervezői fantáziája, szívóssága is segítette tervei megvalósításában. Az egész református iskolaügy átszervezésére törekedett.280 Opiniones c. tervezetében 1740-ben már külön alapfokú képzés létrehozását javasolja olyan gyermekek számára, akik nem folytatnak középfokú tanulmányokat, ennek a tagozatnak a tanítási nyelve a magyar legyen.281 Kívánatosnak tartja az eddigi rektori rendszer helyett az állandó tanítók alkalmazását. Erőfeszítései nyomán Debrecenben meg is született a népiskolák hálózata.282 A középiskolát határozottan elkülönítette a felsőoktatástól, de itt is fontosnak tartotta az ötletszerűség felszámolását, évfolyam és tanrend bevezetését. A gimnáziumokról szóló módosított tervezetében már közölte az új tanrendben használandó klasszikus szerzők és tudományok sorrendjét. A latin klasszikusok mellett tanítani kellett aritmetikát, históriát, geográfiát és művészi éneklést, logikát, s a gimnáziumi osztályokban is több éven keresztül kellett magyar grammatikát tanítani. Az oktatásban növelte a műveltség világi elemeit, és teret kaptak természettudományos ismeretek is. Maróthi György szerint az ismeretek legfőbb forrása a könyv, s mindent megtett annak érdekében, hogy minél több könyvet adjon a tanítók és a tanulók kezébe.283 Terveinek valóra váltását segítette a debreceni tanács és az egyházkerület. Maróthi György hatását tükrözte az 1770-ben nyomtatásban megjelent új tanügyi intézkedés, a Methodus. 284 A Methodus... a partikuláris iskolák és rektorok munkájának egységesítését tűzte ki célul. Egyik alkotója valószínűleg a debreceni felvilágosodás legjelentősebb alakja, Hatvani István volt.285 Továbbra is meghatározó szerepet kapott a klasszikusokon nyugvó latinos műveltség, de már azokat az auktorokat tanították, akiket Maróthi György javasolt. Helyet kaptak a természettudományok is. A számtan (Arithmetica Maróthiana) Maróthi könyve alapján minden osztályban tanítandó, a declinisták osztályától pedig végig szerepelt a földrajz is. Az éneklésre is nagy gondot kellett fordítani, amiben ugyancsak Maróthi György hatását láthatjuk.286 Az elemi fokozatot nem bontotta osztályokra, de célkitűzése megegyezett Maróthi schola vernaculájával. Az írás és olvasás tanítása anyanyelven, a bibliai történetek ismertetése pedig Jean-Frédéric Ostervald pietista-teológiai racionalizmusa alapján történt.

Ezekből a tanügyi kezdeményezésekből meglepően sok valósult meg a vásárhelyi parti-kula hétköznapi munkájában. A debreceni reformok helyi átültetésében és megvalósításában kiemelkedő szerepet játszott Szőnyi Benjámin. Küzdelmekkel és megaláztatásokkal teli élete során végig megőrizte kapcsolatát az országos, sőt külföldi szellemi mozgalmakkal, műhelyekkel. Legnagyobb hatást Maróthi György gyakorolt rá, ugyanis bizalmasainak legszűkebb köréhez tartozott: „Voltam a Collegiumban Philosophiae és Theologiae Praeses. Voltam Vocalis Musicus, mellyet szinte az én ott benn laktomban állított vala fel b. e. T. Maróthi György Professor Uram, kitől én legtöbbet tanultam..." - írja önéletrajzában.287 Debrecenbe kétszer is hívták, egyszer a város egyik prédikátori tisztségére, másodszor pedig a Kollégium professzori székébe, de ő Vásárhelyen maradt. Erőfeszítéseinek eredményét kell látnunk abban, hogy 1776-ban 718, 1777-ben 581, 1778-ban 591 gyermek részesült iskolai oktatásban. A latin iskola osztályaiban már 1766-ban tanították a logika elemeit, a retorikát és a földrajzot. Cicero leveleit és más auktorokat magyaráztak, Cornelius Nepost, Phaedrust, Joachim Langius Colloquiumait olvasták.288 1776-ban már Vásárhelyen is az 1770-ben kiadott Methodus... szempontjai szerint folyik az oktatás. A legalsó osztályoktól a retorika és logika tanításáig terjedt az iskolai munka.289 A debreceni reformok megvalósítását a rektorok végezték, de közülük a legfelkészültebbek Szőnyi Benjáminnal is szoros kapcsolatba kerültek. Munkájukat a tudós prédikátor támogatta és ösztönözte. Szőnyi tudományos munkáját, műveinek születését figyelemmel kísérte az itt rektoroskodók közül Erdélyi P. Sámuel, Etsedi Miklós, Fazekas András, Kuthi Ádám és Osgyáni Pál. Műveltségüket, érdeklődésüket formálta az ekkor már országosan ismert Szőnyi, mint ezt később élő kapcsolataik is bizonyítják.

 

A vásárhelyi református iskola könyvtára

A XVIII. század szellemi mozgalmainak hatását, helyi megjelenését, oktatásban játszott szerepét jól dokumentálja a gimnáziumi könyvtár, amelynek alapjait Erdélyi P. Sámuel vetette meg, legalábbis possessori bejegyzés szerint 1727-ben ő adományozott négy könyvet. Bölcseleti, logikai művek ezek, valamennyi a pfalzi-hesseni protestáns késő reneszánsz áramlataihoz kapcsolódik; heidelbergi, herborni, frankfurti kiadványok: Bartholinus, F. Crellius, J. Magir, Johann Alsted Logicáya, mind a XVI. század végéről, XVII. század eljéről.290 Nem ismerjük a későbbi gyarapodás sorrendjét, de az bizonyára folyamatos lehetett, mert 1758-ban Túri Dániel - akkori rektor - már elkészíti a bibliotéka első inventáriumát. Ezt megelőzően egy 1746-os bejegyzés tanúsítja, hogy H. Smetius: Prosodia (Francofurti, 1647) c, több évszázadon át használt késő reneszánsz poétikai műve a vásárhelyi református iskola birtokába került.291 Túri Dániel jegyzékében még alig 50 könyv szerepelt, bár ezt a számot a legújabb rekonstrukciós vizsgálat után további 10-15 olyan kötettel szaporíthatjuk, amelyek nem szerepeltek összeírásában. A következő rektorok változó alapossággal följegyezték a beszerzett vagy adományba kapott könyvek sorát. E szerint, s a jegyzékekben bár nem szereplő, de possessori bejegyzésekkel bizonyíthatóan meglevő kötetekkel együtt a könyvtár állománya az 1790-es évek közepére megközelítette a 300 kötetet. A könyvek beszerzéséről részint az egyház gondoskodott, amint azt az inventárium számos helyen feljegyzi, részint pedig különböző adományok szaporították a bibliotékát. Az 1758-as inventárium szerint a klasszikus latin auktorok közül azok a szerzők és kiadások, művek szerepeltek, melyeket Maróthi György javasolt: Cornelius Nepos, Cicero szónoklatai, levelei debreceni, nagyszombati és külföldi kiadásokban, Vergilius, Curtius Rufus, Gaius Caecilius Secundus Plinius, Phaedrus.292 A Debrecenben használatos poétikai, retorikai, szónoklattani művek közül Gerhard Johannes Vossius Ars Rhetoricáya, Johann Gottlieb Heineccius: Fundamenta stili cultioris, Maróthi György kiadásában Freyer Oratoriáia, Molnár Gergely: Elementa Grammaticae Latináé, Johann Hübner: Száz és négy Bibliabeli Históriák, G. H. Nieuport: Antiquitates Tomanae..., Nieuport: Rituum, qui olim apud Romanos obtinuerunt, Flavius Eutropius: Breviárium Romanae Históriáé. Földrajzi-művelődéstörténeti mű Tomka-Szászky János: Introductio in orbis antiqui et hodierni geographiam. Már a felvilágosodás természettudományi és filozófiai művei is megjelennek, az egyház közadakozásából vásárolják meg Johann Gottlieb Heineccius: Elementa Philosophiae rationalis et morális, F. C-Baumeister: Metaphysica, Hatvani István: Introductio adprincipia Philosophiae Solidio. ris, M. Vásárhelyi Tőke István: Institutiones Philosophiae naturális... és Maróthi György: Arithmetica vagy számvetésnek mestersége... (Debrecen, 1743) c. műveit. Mindegyik mű a felvilágosodás valamely fokozatát fejezi ki, de valamennyiben domináló a természetfilozófiai érdeklődés. Tőke István könyve a XVIII. század hasonló művei közül is kiemelkedik, kartéziánus alapokon az első kísérleti fizikai munka.293 Heineccius műve alapján tanította a természetfilozófiát Debrecenben Hatvani István, saját műve pedig már Descartes-ot haladja meg Leibnizre támaszkodva.294 Meglepően gyorsan kerül Hatvani István műve Vásárhelyre. 1757-ben jelent meg, s a következő évben már használták iskolánkban. Maróthi György munkásságának egyik legjelentősebb eredménye a Debreceni Kollégium zenekultúrájának megteremtése. Nyugat-Európa példáját követve meghonosította a többszólamú éneklést, a kóruskultúrát. Ennek a kísérletnek a bölcsőjénél állt Szőnyi Benjámin is, hiszen Maróthi György első kántusának alapító tagja voltos Nem is csodálkozhatunk azon, hogy könyvtárunk könyvei között több példányban is megtaláljuk Maróthi György munkáját. Beszerzésüket Szőnyi Benjámin szorgalmazta, amint a felvilágosodás képviselőinek filozófiai műveire is ő irányította a figyelmet.296 A század második felében is a debreceni hatások tükröződtek a gyarapodó könyvtáron. Továbbra is jelentős helyet foglalnak el a latin nyelvű retorikák, poétikák, stilisztikák, hiszen azokat használták a tanításban.297 Megszerzik M. Palingenius Zodiacusát, Horatius Tursellinus: Particulae Latinae orationis collectae c, késő reneszánsz ízlésű művét, de a katolikus barokk is képviselteti magát Paul Le Jay (Lejajus): Bibliotheca Rhetorumkval. Hányoki Losonczi István: Artis poeticáé subsidiuma. (Pozsony, 1769) a protestáns iskolák poétikai oktatásának egyik legnépszerűbb segédkönyve, Szerdahelyi György Alajos: Silva Parnassi Pannonii c. műve már a barokkból klasszicizmusba hajló ízlést képviseli.298 Változatlanul számos filozófiai mű bizonyítja a felvilágosodás eszmerendszerének jelentkezését. A svájci, német felvilágosodás hatását bizonyítja Baumeister Metaphysicája, melyet már 1759-ben használtak az inventárium bejegyzése szerint, s még további négy példányt szereztek belőle 1797-ig. Ezt a sort folytatja Baumeister: Elementa Philosophiae Recentioris, Brucknerus: Institutiones Histriae Philosophiae, Johann Heinrich Winckler: Institutiones Philosophiae Universae, Christian Wolff: Compendium elementorum, Johann Jákob Breitinger: Logica, sive Artis cogitandi principia c. művei, köztük debreceni, kolozsvári és külföldi kiadások - némelyikük több példányban is. Modern kísérleti fizika Kováts József Krüger-fordítása: Elementa Philosophiae Naturális...299 Maróthi György Arithmeticája a későbbi kiadásokban is eljutott a könyvtárba több példányban is. Teológiai művek viszonylag kisebb számban szerepelnek, bár közöttük számos bibliofília és könyvritkaság is félbukkan.300 Közülük azok érdemelnek figyelmet, amelyek a teológiát a korabeli természettudomány eredményeivel dúsítják fel. Némelyikük szemlélete a századvég legkiválóbb alkotóinak műveit is befolyásolta. A fizikoteológiai irányzat reprezentatív alkotása H. Sander: Az Istennek jósága és bölcsessége a' Természetben (1794), amely Csokonai Vitéz Mihály versfordításait is tartalmazza, majd éppen Csokonai költészetében transzformálódik magasrendű esztétikummá, Ugyanebbe a gondolatkörbe sorolható Johann Georg Sulzer művének magyar fordítása: A természet szépségéről való beszélgetések (1778), a teológiai racionalizmus alkotása Louis de Racine művének magyar fordítása: A Vallás (1798).301

Szaporodtak az oktatás szemléltetőeszközei is. 1769-ben már használták az európai országok térképeit, számuk 1795-re már 20 volt. 1778-ban földgömböt is használtak.302

A magyar nyelvű szépirodalmi jellegű művek csak lassan szaporodtak. 1774-ben jegyezte fel az akkori rektor az első kötetet „Balassa Bálintnak és Rimay Jánosnak Énekei, Debrecen."303

A pietisztikus áramlat elbeszélő, irodalmias művei: Philip Doddridge: Az Igaz Kegyessegnek kezdete és elő-menete, Fénelon: Telemakus bujdosásának történeti (1755), Charles Drelincourt: Halálfélelmei ellen... a fizikoteológiai áramlat és szentimentalizmus szépprózai népszerűsítője Young éjtzakái és egyéb munkái (1787), Péczeli József: Mulató mesék (1789). Az adományozók között gyakran találkozunk Szőnyi Benjámin nevével, műveinek többsége is könyvtárunkba kerül.304

 

A Ratio Educationis hatása a város iskoláiban

A Ratio Educationis kísérletet tett a felvilágosult abszolutizmus ideológiai és oktatáspolitikai hegemóniájának megteremtésére. Ez a kísérlet közismerten ellentmondásos volt, mert amíg az egyik oldalon a világi műveltség és egységes normatívakkal rendelkező iskolarendszer állami ellenőrzésére törekedett, a másik oldalon hegemón helyzetbe igyekezett segíteni a katolicizmust, s intézkedései végső fokon a nemzeti eszme, nemzeti önállóság felszámolására irányultak, utat nyitva a germanizáció összbirodalmi érdekeinek.305

1760-tól már napirenden voltak a reform előkészítő lépései, zaklatták a protestánsok iskoláit, nyomozóbizottság szimatolt a Kollégiumban.306 A Ratio... előkészítéseként 1766-ban rendelet érkezett Csongrád vármegyéhez is, amely a megye iskolai viszonyait kívánta felmérni.307 Erre válaszolhatott az az önérzetes hangú irat, melynek csak töredéke maradt ránk, s a tanács és az egyház fogalmazása: „... Az iskolát, az elöljáróságot, a tanítókat és tanulókat biztosító alapítványi leveleink nem annyira papírra, mint inkább városunk valamennyi, a helvét hitvallást követő lakosainak szívébe és lelkébe voltak és vannak beírva."308 1766-ban tíz tankerületre osztották az országot, a tankerületek élére katolikus arisztokraták és főpapok kerültek. Ezzel a protestáns iskolák tanügyi önállósága - a hit-tani tárgyakon kívül - megszűnt, ugyanazt, ugyanolyan mértékben, ugyanolyan szellemben kellett tanítaniuk, amit a katolikus iskolák tanítottak. Az 1777-es Ratio... CCL §-a már a vidékre küldendő rektorok kinevezése egyik feltételének a német nyelv ismeretét szabja meg.309 Érthető, hogy a protestáns felekezet mindent megtett a törvények lazítására, s amikor a beadványok, tiltakozások nem vezettek eredményre, az elhallgatás, szabotálás fegyverét használta.

A Ratio... kibocsátása körüli esztendőkben újabb vármegyei összeírások készültek a helyi iskoláztatásról.310 1776-ban az iskolamester Hódmezővásárhelyen Motsi Mihály, mellette a következő preceptorok tanítottak: a grammatistáké és conjugistáké Nemes István, a declinistáké Szabó József, az elemistáké Dávidházy János és Sámsonyi Zsigmond.311 A syntactistákat, poétákat, s itt az orátorok és logikusok anyagából is felhasználva, beolvasztva valamennyit - az iskolamester tanította. Tehát ekkor hatosztályos iskolaként a középfokú gimnázium már lazán kapcsolódik csak az alsófokú tanításhoz. Igaz, az elemi iskolák oktatói is a rektor felügyelete alá tartoznak. 1777-ben Tóth Pál a rektor, az elemisták preceptora Bányai Ferenc és Kállai Mihály, Nemes István és Dávidházy János hivatalában maradt. 1778-ban négy új preceptor érkezik: Kecskeméty János, Váry János, Vintze Gergely, Békésy István. Valamennyi preceptor a felsőbb osztályok diákjaiból került ki.

Az iskolamester bizonyára mindent elkövetett a Ratio... határozatainak elszabotálására, bár pontosan nem ismerjük, mit volt kénytelen megvalósítani azokból. 1777-ben azonban Tóth Pál rektor a könyvtár nyilvántartásába veszi mindazokat a könyvekettankönyveket, amelyek használatát a Ratio... előírta (88. kép). Bizonyára az országos intézkedések is a könyvek beszerzésére szorították, azonban vannak közöttük olyan művek is, amelyek természettudományos szemléletükkel, gyakorlatias ismereteikkel közel álltak a református tanügy eddigi gyakorlatához, felhasználásuk nem sértette önmagában az elszántan védelmezett felekezeti szempontokat. A földrajzot Bél Mátyás műve képviselte: Compendium Hungáriáé geographicum... (Posonii et Cassoviae, 1777), hasonló jellegű munka: Compendiolum Regnorum Sclavoniae, Croatiae, Dalmatiae, Galiciae et Lodomeriae (Posonii et Cassovinae, 1777).312 Mindkettőből két példányt vásároltak. A logika szerzője Handerla: Elementa artis Cogitandi in usum gymnasiórum... (Budae, 1778). A fizikakönyv a newtoni eszmék szerint épült föl, szerzője Horváth J.: Faciliora-physicae elementa in usum gymnasiórum (Budae, 1778). Lakits György műve alapján kellett tanítani a természetjogot: Institutio elementorum juris naturális... (Budae, 1778). A természetrajzot Pillér Mátyás könyvéből tanították: Elementa históriáé naturális... (Budae, 1778). Emmanuel Alvarusból tanulták a latint, Holle alapján a mitológiát.313 A Ratio.. . nem helyezett kellő súlyt az elemi fokú képzésre, a protestáns hagyományok itt sokkal gazdagabbak és értékesebbek voltak. Ennek ellenére megszerezték az elemi oktatás kézikönyvét, bár azt aligha használhatták, noha szerzője a jeles tudós, Révai Miklós: ABC Kőnyvetske a' nemzeti Oskoláknak hasznokra... (Posonii, 1777). Legnagyobb ellenállást a germanizáló kísérlet váltott ki, melyet II. József rendeletei erőszakoltak. Ennek jele, hogy 1788-ban - már a megjelenés évében - 15 német nyelvkönyvet kényszerült az iskola megvásárolni (Normales libri pro lingva Germanica). A vásárlással nyilván próbálták kivédeni az erőszakos beavatkozást, de semmi jele nem maradt, hogy eleget is tettek volna a németesítő törekvéseknek.

Az elemi fokú oktatás jeleivel már a XVIII. század elején találkoztunk, bár az nyilván korábban is létezett. A visszatelepülő város hamarosan a leányok oktatását is megszervezte. Valószínű, hogy az előző évszázad gyakorlatát folytatták, hiszen ismeretes, hogy a puritanizmus ösztönzésére a református iskolaügy már a XVII. században is hangoztatta a leányok iskoláztatásának fontosságát.314 A XVIII. század végéig négy iskolában oktatták a leányokat. Szőnyi Benjámin feljegyzései szerint a leányok első iskoláját kevéssel a fiúiskola után (1722) alapították az Oldalkosárban, melyet egy „jó asszony" vezetett. Itt tanítóskodott Békési András és Czeglédi Ferenc, utóbbi 1780-ban a városi jegyzőségre távozott. Helye a fiúiskola mellett volt, közel a tó parjához. A század közepén, már Szőnyi Benjámin prédikátorsága alatt, alapították az újabb leányiskolákat, egyiket a tarjáni tizedben, másikat az Új (mai Klauzál) utcában. A tarjáni iskolát egy „szegény özvegyasszony" vezette, majd az Algyőről menekülő Nyíregyházi Bálint foglalja el helyét. Az Új utcai iskolát két évtizedig vezette Debreceni István. A sokasodó növendékek számára 1787-ben új iskolaépületet emeltek a vármegye engedélyével.315 Korszakunk végén nyílt meg a tabáni leányiskola (1799), a Holló és Mihály (mai Dózsa György) utca sarkán. Az 1776-os vármegyei összeírás szerint három preceptor tanította a leányokat: Szabó János 110-et, Pap László 115-öt, Berhiday János 178-at; összesen 403 leányt.316 1777-ben ugyanezeket a tanítókat találjuk; Szabó Jánosnak 100, Pap Lászlónak 116, Berhiday Jánosnak 95 tanítványa van, összesen 311 leány.317 1778-ban sem változik a tanítók személye, száma, az összeírás azonban már osztályokra bontva sorolja fel az adatokat. Eszerint elsős 112, másodikos 86, harmadikos 105, összesen 303. Tehát már megvalósult az anyanyelvű „nemzeti iskola" (schola vernacula) önállósodása, amit Maróthi György sürgetett reformelképzeléseiben.318 Rendkívül nehéz körülmények között folyhatott az oktatás, erről árulkodik az egy tanítóra bízott ijesztően magas létszám is, ami az összeírás szerint is 86-178 között mozgott. Aligha volt lehetőség az alapos, elmélyült munkára, a tanítók éppen csak a legszükségesebb minimum elsajátítására vállalkozhattak. A vármegyei összeírás alapján vázlatos képet nyerhetünk a tanítás anyagáról is. Tanulták a keresztény vallás alapelveit, szent történeteket meséltek, megismerték az ó- és újszövetségi történeteket, és az éneklést gyakorolták. Az olvasás alapjait a szent történetek és a Heidelbergi Káté nyomán tanították. A tanítás nyelve a magyar volt.319

A fiúk elemi fokú oktatásáról valamivel szűkszavúbban tájékoztatnak a források, iskolájuk is csak kettő van. Az első a latin iskolával egy helyen működött, szemben az Ótemplommal, közel a tó partjához. Valószínű, hogy még közvetlenül a város utolsó pusztulása előtt építették a földszintes, nádtetejű vályogházat. Az újratelepülés után bővítették, hogy elférjen benne a latin iskola és az elemi osztályok is. Később külön épületet emeltek az udvarban az elemi osztályok számára. Az itt működő alsó osztályok tanulói és tanítói fölötti felügyeletet a rektor látta el. A fiúk másik iskolája az Új utcában volt. Néha lányokat és fiúkat is tanítottak az iskolaházban, bár ezt az egyház felügyeleti szervei tiltották.320 Az 1776-os összeírás szerint 315 fiú végzett elemi fokú tanulmányokat, számuk 1777-ben 270, 1778-ban pedig 288 volt.321 Bár az 1790-es évekig más adatokat nem ismerünk, valószínűnek látszik, hogy általában nagyobb volt a lányok létszáma, mint a fiúké. Ennek okát abban kereshetjük, hogy a fiúgyermekek közül sokan nem kapcsolódhattak be az oktatásba, korán munkába állították őket, dolgozniuk kellett. A fiúk nemzeti iskolája nem is terjedt csak két osztályra, a harmadik éves tanulókat már latin nyelvre fogták, hogy ezzel felkészüljenek a latin iskolára, míg a leányoknál csak az anyanyelvű képzés volt a cél, osztályaik száma is három volt. Nem ismerjük alaposan az iskolába járás rendjét, fegyelmét, de valószínű, hogy a tanulók legszorgalmasabban az őszitéli-kora tavaszi időszakban járhattak az iskolába, amikor ezt a gazdálkodó élet rendje is engedte. Összegezve azt látjuk, hogy e három évben 581-718 között mozgott a fiútanulók létszáma. A század utolsó harmadában is hasonló lehetett az arány, sőt gyarapodást figyelhetünk meg. 1795-ben már 820 fiútanuló szerepelt az összeírásokban, 1798-ban pedig 962, de ekkor is a lányok voltak többségben.322

A jozefinista iskolapolitika - Gerard van Swieten szorgalmazására - a vegyes vallású helységekben olyan közös, vagyis felekezetközi népiskolák felállítását javasolta, amelyekben ugyanazon - részint protestáns, részint katolikus - tanítók oktatják az államilag előírt tananyagra mind a katolikus, mind a protestáns gyermekeket. E szerint a különböző felekezetű növendékek ezentúl csak a hittant tanulnák külön, egyebekben még a tanulást kezdő és befejező imát is együtt, közösen mondanák, olyan semleges szöveggel, amely mindegyik vallás számára elfogadható. Az új népiskolai rendelkezés végrehajtása mindegyik oldalon nagy ellenállásba ütközött.323 Vásárhelyen sem látjuk ezt másként; mind a protestánsok, mind a katolikusok tiltották gyermekeik vegyes iskolába járását.324 A protestánsok azonban csak a katolikus gyermekek elől zárták be iskoláik kapuját, más felekezetűeket találunk a református népiskolákban. 1776-ban három görögkeleti, 1777-ben szintén három görögkeleti, 1778-ban egy evangélikus és öt görögkeleti járt a reformátusok népiskolájába. E három év alapján valószínűsíthetjük, hogy a továbbiakban is voltak lutheránus, görögkeleti gyermekek a református iskolákban. Felvételüket magyarázza, hogy e felekezetek egyike sem rendelkezett még ekkor Vásárhelyen önálló egyházzal-oktatással, másrészt pedig nem veszélyeztették a protestánsok kulturális pozícióit, s nem kívántak a katolikusokhoz hasonlóan hegemóniát szerezni.325

1786-ban a város lakossága 15 822, és ez a szám a 90-es évekre megközelíti a 20 000-et. Az iskolai tanulók létszáma is majd 1000-re emelkedik, de a század utolsó harmadában számuk 600-800 között lehetett, vagyis általában a népességnek több mint huszadrésze részesült hosszabb-rövidebb ideig tartó népiskolai képzésben. Ez a kép az országos viszonyokat tekintve kedvezőnek mondható, számításaink Benda Kálmán és Kosáry Domokos véleményét igazolják, „...kiugranak azonban a Dunántúlon és az Alföldön a protestáns falvak, ahol jelentősen magasabb és rendszeresebb az iskolalátogatás; helyenként eléri a 60-70 százalékot" - írja Benda Kálmán.326 1770 tájékán a mintegy 9000 lakosú Nagykőrösön 294 gyermek részesült elemi fokú iskolai képzésben.327

 

A műveltség terjedésének hatása

A helyi és a debreceni anyakönyvek hiányos adatai szerint is a vásárhelyi partikulából közel 200 diák szubskribál az 1770-es évek végéig a Kollégiumban. Az 1740-es évektől a helybeli tanulók már döntő többséget alkotnak az iskolában, így a Debrecenbe kerülők száma alapján már az egyes rektorok munkájának minőségére, alaposságára is következtethetünk. Túri Dániel rektorkodása alatt 15, Bártfai Takács János idején ugyancsak 15, Kuthi Ádám alatt 13, Osgyáni Pál alatt 13, Etsedi Miklós hivatala alatt 11 tanuló írja alá az anyaiskola törvényeit. A Debrecenbe iratkozók közül 63 bizonyíthatóan vásárhelyi születésű, itt jártak elemi iskolába, majd a latin iskolába, azaz a helyi iskolakultúra adta meg továbbtanulásuk alapjait. Mind a helyi, mind a debreceni anyakönyvek szórványosan közölnek adatokat arról, hogy egykori tanulóik tanulmányaik befejezte után milyen pályára kerültek. Ezek alapján igen hiányos, mozaikszerű, de tanulságos képet rajzolhatunk a Vásárhelyről Debrecenbe kerültek további útjáról. Többségük még mindig egyházi értelmiségi pályára került: nyolcan rektoroskodtak különböző iskolákban, vagy néhány év múlva papi pályára léptek. Összességében azonban szaporodik azoknak a száma, akik már tartósan világi értelmiségi pályára léptek, vagy ilyen jellegű képzettséget szerezve a közigazgatásban találtak maguknak helyet. Adataink szerint egyikük felsőbb tanulmányai után Hódmezővásárhelyen - szülővárosában - lett nótárius, Zsarkó István pedig (1768-ban szubskribál Debrecenben) városi esküdt lett. Közülük hárman a debreceni évek után visszatérve preceptorkodtak a fiúk, illetve a leányok elemi iskoláiban. Komlódi András Szentesen lett preceptor, majd a Nagykunság kinevezett fizikusa, utána a Hajdúság orvosa, jegyzője.328 A felsőbb évfolyamok elvégzése után négyen léptek katonai pályára, bizonyára a tiszti vagy altiszti állományba. Egészen kis számban bukkannak föl olyanok, akik felsőbb tanulmányaik után nem léptek értelmiségi vagy közigazgatási pályára, hanem visszatérve gazdálkodtak vagy iparűzés maradt a kenyerük. Közéjük tartozhatott Kovács Mihály (1772-ben szubskribál Debrecenben), akiről az anyakönyv annyit mond, hogy tanulmányai befejezése után „vásárhelyi polgár" lett. Ugyanezt tudjuk meg Szűcs Jánosról, aki 1783-ban szubskribált. Király János valószínűleg a tehetősebb gazdák közé tartozott, a Kollégium anyakönyve szerint földművelő gazdálkodó lett szülővárosában. Forrásaink szerint az iparosok közül egy jutott el az anyaiskola magasabb osztályaiba: Sánta János, aki aztán visszatérve vasművesként dolgozott. Tehát a világi értelmiségi pályákra lépők száma is szaporodik, egy magasabb iskolai végzettséggel rendelkező nem értelmiségi csoport körvonala is megjelenik, azoké, akiket mezővárosi parasztpolgárnak nevezünk. Közülük került ki már a XVIII. században Kaszap Péter, majd a XIX. század elején Varga Pál parasztkurátor. Életmódjukat nemcsak a tehetős anyagi helyzet jellemzi, hanem a polgárosodott életforma, műveltségi igény is. Mindketten megjárták Debrecent; Kollégiumából könyveket, könyvkultúrára való fogékonyságot hoztak magukkal. Varga Pál négyszobás lakásban lakott, fényezett bútorai voltak, két fürdőkádja s 445 kötetből álló bibliotékája, benne vallásos, gazdasági, történeti, magyar és latin szépirodalmi mű-vek.329

A felsőbb tanulmányokat nem folytatók 3-4-5 esztendőt töltöttek a város gimnáziumában, közülük azonban csak néhányról tudunk valamit. 1723-1797 között 319 diák írta alá a gimnázium törvényeit, azonban a már ismert okok miatt ez távolról sem jelenti a ténylegesen itt tanulók létszámát, óvatos becsléssel is számukat legalább 400-ra tehetjük. Mintegy 200-an indultak debreceni tanulmányokra, a szubskribálók másik fele részint vásárhelyiekből, részint környékbeliekből került ki. A környékbeliek között találtunk makóit, szentesit, algyőit, vizsgálatunk azonban csak a többséget alkotó vásárhelyiekre irányult. Iskolai tanulmányaik után bizonyára gazdálkodó vagy iparűző életet éltek, s a már említett mezővárosi parasztpolgárság alacsonyabb iskolázottságú részét képezték. Az anyakönyv bejegyzése szerint találunk közöttük iparosokat: Szabó János szabó (sartor factus), Zalányi János varga (sutor factüsj, Pál István molnár (molitor factus).330 Megszerzett tudományukra szükség lehetett a céhek életében.

Két ifjú a fiúk elemi iskolájában vállalt preceptorságot, másik kettőt pedig Makóra hívtak ugyanerre a hivatalra. „1769. esztendeig a' fiú gyermekeket tsak a' Rectorok tanították. Ekkor hozódott az apróbb gyermekek tanítására Szabó Ferentz Vásárhelyi Deákságának végezése után, és szolgált itt ditséretesen haláláig, melly történt 1809. esztendőben, és így egy folytában 40 esztendeig..." 1783-ban Békési Pált hívják a makói tanítóságra. Makói kántorságra hívták Turda Istvánt: „...aki néhai N. T. Szikszai György Úr idejében Vásárhelyi Deákságából hozódott ide..." (1770).331

Kosáry Domokos megállapítása szerint a XVIII. század folyamán az ország kulturális modelljén belül az iskolázás és írástudás szintje jelentős mértékben emelkedett.332 Ennek kimutatása azonban éppen a népesség döntő többségét jelentő jobbágyság körében igen nehéz. Fentebb említettük, hogy a népességnek mintegy huszadrésze legalább hosszabb-rövidebb időre elemi iskolai képzésben részesült. Célunk annak vizsgálata, hogy ez a paraszti réteg mit őrzött meg az iskolakultúra eredményeiből vagy az egyház által közvetített kulturális élményekből. Vizsgálatunk körét eleve megszabja, hogy viszonylag kevés olyan írásos forrással rendelkezünk, amelyek tárgyunkra vonatkozó minősíthető információt képviselnek.

Hódmezővásárhelyen 1730-1796 között a jobbágyok végrendeleteit jogi és gazdasági megfontolásokból összeírták. Két vaskos kötetben gyűjtötték össze 477 parasztember végakaratát, melyben városi törvénytudó előtt határoztak életük során megszerzett javaik további sorsáról.333 A végrendeletek nyilván elsősorban e szempont szerint épülnek fel, azonban azzal, hogy bennük a hagyakozó maga beszél a múlt századokból, személyes megnyilatkozás is feltárul, s a felsorolt vagyontárgyak mellett néha műveltségük, kultúrájuk egy darabkáját is az utókorra hagyták. Bár a végrendeletek szövegét az írásba foglaló törvénytudó stílusa is átfésülte, mégis meghatározó a végrendelkezők nyelvhasználata, frazeológiája. A bevezetésben a végrendelkező megindokolta elhatározásának okait, megjelölte személyes állapotát, s bejelentette elhatározását. Ezek a sorok általában imádságos nyelvezetükkel az alkalom ünnepélyességét tükrözik, valamennyit az egyházi műveltség bibliás nyelvhasználata, frazeológiája, némelyiket már-már költői erő jellemzi. A bibliás elemek mellett még gyakran helyet kap bennük az archaikus, pogány hitvilág, paraszti animisztikus földanyahit olykori említése.

Bemutatunk néhányat a testamentumok bevezetőiből, melyek sűrítik az elmondott tulajdonságokat. Öreg Kotormány Jánosé 1731-ből: „Én Öreg Kotormány János Ta-gaimban a' mindenneken szabadossan uralkodó hatalmas Istennek kezének sullyát viselvén, mind azáltal Terhes nyavajáim köztis ép elmével, s Nyelvemen lévén, fáradságom után Istentől vett kevés javatskáimbul, avagy Jószágombul kívánok Testamentumot tenni..." Kása Mihályé 1765-ből: „Én alábbis megírt Kása Mihály, minekutána a' mindeneken szabadosan uralkodó felséges Úr Istennek látogató Atyai Kezei alatt rajtam erőt vett súlyos Nyavalyák által ágyam fenekére szegeztettem, minthogy én is halandó ember vagyok, minek előtte ezen Nyavalyák testemben nagyobb erőt vennének, Annyival is inkább, hogy az én Istenemnek megért gabonája vagyok, józan elmével és élő Nyelvel, Istentől vett Javatskáimbul Házam Népe között kívántam illyetén rendelést és Testamentomot tennem..." Lengyel Jánosné Nagy Rozáliáé 1794-ből: „Atyának és Fiúnak és Sz. Lélek Istennek Nevében Ámen! A Fölséges Úr Istennek bölcs rendelését szemem előtt forgatván, hogy egyszer az embernek meg kellyen halni, föl tettem magamban én is, hogy már nem tsak öregségemre, sőt mostani Szorongatásimban is még ép és friss elmével vagyok kevés maradványaimról Gyermekeim között utolsó rendelésemet meg kívántam tenni, a mint az Úr Istennek Nevében el is kezdem Testamentomomat. Lelkemet az Hatalmas Istennek a honnand vettem, Testemet pedig az én Anyámnak a földnek ajánlom." Hasonló gondolatot találunk Korsós Mihályné 1766-os testamentumában: „...a legelsőben lelkemet Teremtő Istenemnek; Testemet pedig ő Annyának a' Földnek ajánván..."334 A végrendeletek nyelvezetét gyakran színezik deákos fordulatok, latin szavak, bennük is tán a hagyakozók iskolai műveltségének emlékeit lelhetjük fel. Kecskeméti Gergely végrendeletéből (1785) - aki kereskedő volt - megtudjuk, hogy öt fia közül hármat járatott iskolába.335 A végrendeletek hitelesítésénél általában jelen volt a nótárius, egy bíró, néhány esküdt, akik aláírásukkal látták el az okiratot. Ebből az is kiderül, hogy az említett tisztségviselők döntő többsége írástudó volt, csak egyik-másik esküdt rajzolt keresztet betű helyett a papírra.336 A végrendelkező is aláírásával erősítette meg elhatározását, azonban ez már jóval kedvezőtlenebb képet mutat, mint a városi tisztségviselők esetében. A testamentumoknak mintegy 90%-ánál nem szerepel saját kezű aláírás, hanem csak kézvonás, kereszt. Ez a csüggesztő adat nyilván az írástudatlanság magas fokát is jelzi, ami ellentmondani látszik az elemi fokú képzésről rajzolt viszonylag kedvező képnek. Okát több tényezőben is kereshetjük. Az iskolalátogatás - kiváltképp, ha az rövid és rendszertelen - még nem jelenti a felnőttkori írni tudást. A gyermekkorban használt, tanult betűt később elfelejtették. Azt is tapasztalni, hogy olvasni többen tudtak, mint írni. Végül a parasztság módosabb, főként telkes rétege járathatta gyermekeit iskolába, a szaporodó zsellérek többsége ezt aligha tehette meg. A felsorolt vagyontárgyak között könyvek is felbukkannak, igaz, bizony kis számban., Nyolc zsoltároskönyv Szenei Molnár Albert fordításában, négy biblia, közülük egy, a Váradi Szép Biblia, melyet Czeglédi Nagy Mihály hagy örökül legkisebb fiának 1791-ben. Két kötet a Heidelbergi Kátéból, a Csatázó léleknek diadalma egy példányban, hasonlóan a Mennyei Tárház Kulcsa. Négy énekeskönyv - közelebbi megjelölés nélkül; de békésen megfér a felsorolásban a leghétköznapibb használati tárgy mellett a literátus holmi - a könyv is -, jelezvén, hogy az utóbbinak nem volt megkülönböztetett szerepe. Török István és Veres Ilona 1771-es vagyonmegosztásában így következnek egymás után a felosztásra kerülő holmik: „...három akós hordó félig káposztával, bőrkaptza, csizmaszár, borotva kövestül, egy dézsa mész, három tekenő, Serpenyő, egy Balassa könyv, két gatya..." - valószínű, valamelyik XVIII. századi kiadású Balassi Bálintkötet lapul meg a felsorolásban.337 Meglehet, hogy több könyv is volt az itt kimutatható mennyiségnél a végrendelkezők birtokában, de - láttuk - nem tekintették azokat egyenlő fontosságúnak a többi vagyontárggyal, így nem is fordítottak gondot azok számbavételére.

 

4. Szőnyi Benjámin tudományos és irodalmi munkássága

„...fel jegyzem a' könyvetskében, és beírom ebben életemnek eddig való folyását. Nem mintha hírt akarnék ezzel szerezni, hanem hogy gyermekeimet tanítsam és édes eleimnek emlékezetét nékiek is által adjam, hogy meg tudhassák kik és hol légyenek igaz vér szerént való attyok fiai; és ami jót látnak dolgaimban, annak légyenek követői." (Szőnyi Benjámin: Önéletírás.)

Szerencsésebb pályatársai professzori katedrát kaptak Debrecen anyaiskolájában, Sárospatakon - a Bodrog-parti Athénban -, Marosvásárhely Kollégiumában, vagy jól jövedelmező eklézsia nyugalmában társalkodhattak a múzsákkal. Pedig kétszer is hívták maguk közé a Kollégium nagy tudományú professzorai, a város tekintélyes prédikátorai - maradt a Hód-tó partján: „Kétzer volt szorgos hivatalom a Debreceni Anya Ekklesiában Prédikátorságra és Professorságra; de én... szántam ez együgyű népet el hagyni... és itt meg maradtam."338 Tudományban, kultúrában senki sem jutott e város falai közül messzebb, mint ő, műveinek legjobbjai saját korának legmodernebb eszmei áramlataiból táplálkoznak. Annak a kálvinista magyar prédikátortípusnak a reprezentánsa, amely világi értelmiség híján közel százötven esztendőn át megjárta Európa leghíresebb univerzitásait, hozta magával a nagyvilág eszmei áramlatait, Frankfurt, Utrecht, Leiden, Franeker üzenetét. Itthon aztán megpróbál valamit megvalósítani a távol virágzó eszményekből, iskolakultúrát teremt, távoli tudós barátoknak küldözgeti leveleit, szaporodó önálló műveit, fordításait. Gyakran el kell azonban hallgattatni a múzsák szavát, mert csatázni kényszerül vármegyével, ellenreformációval, földesurával, gőgös tanáccsal, „együgyű népével". Nem is lesz itt a múzsák megkoszorúzottja, azt mások helyezik majd másutt és később a fejére, az aggastyán Szőnyi Benjámint acsarkodó ellenfelei „kihányatni" ígérik a parókiális házból, halála előtt fizetsége 50 Rh Ft és 200 kéve fűteni való nád lesz! Működése majd félszáz évet fog át, éppen azt a korszakot, amikor a magyar kultúra a felvilágosodás különböző áramlataitól érintve fokozatosan elvilágiasodik, s az a reprezentatív érzelmiségi típus, amelyet Szőnyi Benjámin is képviselt, lassanként átadja helyét a világi értelmiségnek. Tudományos és irodalmi működése azt példázza, hogy ez az értelmiségi típus mennyit asszimilálhat a felvilágosodás természettudományos és társadalmi eszményeiből a protestáns teológiai világképbe úgy, hogy hitvédelmi elveit is fenntartva beépíti a felvilágosodás gondolatainak különböző szintjeit. Munkásságának eredményei, de korlátai is - tehetsége és kedvezőtlen körülményei mellett - e sajátos művelődéstörténeti alaphelyzetből értékelhetők.

 

Tanulmányai, eszmei formálódása

Tudós, külhoni akadémiákat megjárt református prédikátor ivadékaként látja meg Szőnyi Benjámin a napvilágot 1717-ben. Korán árvaságra jutva hamar megismeri a kiszolgáltatottság érzését, tanítóinak durva ütlegeit: „Mint árvának, igen kegyetlen Praeceptoraim vóltanak, főként a quarta Classisban, egy Motsai János nevű istentelen ember sokat vert és játékból korbácsolt, és elmémben a tőle való irtózást ember koromig meg hagyta."339 1730-ban rokoni pártfogással a debreceni Kollégiumba kerül, édesanyját is csakhamar elveszti, az apátlan-anyátlan árva a szolgadiákok keserves életét éli. „Magam ruháztam magamat, boldogult édes Atyám és Anyán reám maradott kevés pénzetskéjéből, és soha senki, sem ott, sem másunnét atyámfiai közzül, gyermek koromban tsak fél fillérrel sem segített. Sokat rongyoskodtam, és még a tetvektől is sokat szenvedtem, sokat sírtam, hogy sem atyám sem anyám nintsen, szolgák és szolgálók sokat uralkodtanak rajtam... Debreczenben Togatus Deákká lettem osztán Anno 1735 dik esztendőben. Expectans Deákotska voltam két esztendeig, melly idő alatt többet ettem fővetlent mint főttet, sok százszor vertem el éhem nagyát a' kenyér héjjal. A' mikor főttet ettem, a' nem egyéb volt Ientsénéi, mert heten lakván egy házban sor szerént minden nap egy egy krajtzárt adtunk lentsére, mellyet a' mendikáns uttzákon fel s alá járva imitt amott meg főzettetett. Harmadik esztendőre lettem a N. Város alumnusává, melly akkor 50 számból állott. A' voltam két esztendeig már akkor minden délben főttet ettem, és sok koplalásaim után mint egy új világra születtem."340

1739-1740-ben itt vészeli át Debrecen szörnyű napjait, a dögvész pusztítását. A nehéz napok azonban nemcsak a pusztulás rettenetét ismertetik meg Szőnyi Benjáminnal, hanem szerencsével is megajándékozzák. Ekkor kerül Maróthi György professzor legszűkebb, tógátusokból álló bizalmasainak körébe.

Ezekben az években végzi lázas igyekezettel Maróthi György a református iskolaügy átszervezését, melynek Szőnyi Benjáminra gyakorolt hatásáról már szóltunk. Már az eddigiekből is igazolódik, hogy nem tekinthetjük pusztán bókoló elismerésnek Szőnyi szavait Maróthiról, emlékezvén:........... kitől én legtöbbet tanultam". További tudományos-irodalmi működésének eszmei alapjait ugyancsak Maróthi György határozta meg.

E két áramlat a pietista, moralizáló liberális teológia - a felvilágosodás közvetlen elő készítője -, a másik pedig a modern természettudományokat asszimiláló teológiai racionalizmus, a fizikoteológia. Mindkét irányzatnak alapos ismerője Maróthi, s legelső hazai terjesztői, művelői közé tartozott. Maróthi György mellett mások is megbecsülhették a tehetséges ifjú Szőnyi Benjámint, ezt bizonyítja, hogy a Kollégiumban való maradásra kérik, s támogatást ígérnek neki: „Az egész Debreczeni Tek. N. Tanáts marasztott hogy a' Collegiumban benn maradjak, és promotiomra fő gondjok lészen.

Magamnak is inkáb lett vólna arra kedvem, mivel magamhoz nem sokat biztam [ui.: valószínű, a papi pályán], de a' vásárhelyi követek erőssen protestáltak, és azt mondván, hogy ha engemet ide ki nem adnak, minden beneficiumot el fognak a Collegiumtól, én osztán Isten segedelme reménysége mellett, magamat ide ajánlottam, és ide ki is hozattam említett 1742 dik esztendőben, a' mikor magam 24 esztendős volnék."341

Itteni egyesztendős prédikátorsága alatt gyűjtött pénzéből - és valószínűleg debreceni patrónusainak segítségével, ajánlólevelével - külországi akadémiákra indul. Megfordul Berlinben, Frankfurtban, Amszterdamban, beiratkozik az utrechti, leideni, franekeri, groningeni egyetemre. Megtanulja ,,a' Német, Franzia és Belga nyelveket". 1745 szeptemberében tér vissza Vásárhelyre.342

Európai tanulmányútján alaposabban megismerte mindazokat az eszmei irányzatokat, melyekkel először Maróthi György környezetében találkozott. Mind a pietizmus, teológiai liberalizmus, mind a teológiai racionalizmus jeles képviselőivel közeli kapcsolatba került, s e hatások alapvetően meghatározták itthoni tudományos-literátori munkálkodását. Bizonyára kapott tanácsokat is peregrinációja előtt Maróthi Györgytől, hiszen Utrechtben és Leidenben olyan professzorokat keres föl, akiknél ő is megfordult : P. Wesselinget, D. Millt, Albert Schultenst.343 J. Alberti Leidenben a pietizmus toleranciáját képviseli, Franekerben H. Venema a református ortodoxiával szembeforduló moralizáló liberalizmus híve.344 Legnagyobb hatással azonban a leideni Pieter van Musschenbroek volt rá, akinek obszervatóriumában, laboratóriumában megismerhette a legmodernebb-newtoni szemléletű-természettudományos eredményeket, csillagászatijelenségeket. Talán ennek emléke ösztönzi öregkori epigrammája írására, amikor az 1793. február 25-én este 10 órakor bekövetkező holdfogyatkozás eseményét 12 soros latin nyelvű disztichonban beszéli el, de ennek hatását figyelhetjük meg a Gyermekek Physikája... c. művének számos részleténél is.345

A nagyvilág pezsgéséből, akadémiák szellemi magasából, értő tudós barátok közeléből érkezik vissza a tudományokkal megrakodott ifjú a küzdelmes életű kis magyar mezőváros eklézsiájának hétköznapjaiba. Könyveit hozza magával és tudós terveit; azonban a Hód-tó partján pennáját egyelőre másra kell használnia. A Törő-Pető-mozgalomról írott verses apológiájában - az aktuális célokból következően - a feltétlen lojalitás hangja szólalt meg, vegyülve a szervilizmus hangjaival. Elég sok írásos műben-hivatalos instanciában, költeményben - fejezte ki Szőnyi Benjámin véleményét, állásfoglalását a királyi hatalomról, fensőbbségről. Ennek alapján rekonstruálható, hogy véleményét, magatartását vajon csak ai. alattvaló ösztönös lojalitástudata befolyásolta, vagy hatással volt erre korának valamely eszmei áramlata is? Utóbbit látjuk bizonyíthatónak. A Szentek Hegedűje kötetben A Királyért c. vers vall erről:

„5. Adjad, hogy ő Királyának.

Minden nép e hazában

Nyughasson árnyékában:

Mint szőlő-tő s fige fának

És néki szolgállyon,

Hűségében Állyon.

 

8. Királyi székét támassza

Az ítélet s' igazság,

A' kegyes irgalmasság:

Szívét bánat ne fárassza.

Éltesd kegyelmedbül,

Mint Jábest bú nélkül

 

6. őrizd minden ellenségtől

A' Királyt s ő országát,

S mindennemű jószágát

És a szerentsétlenségtől

Oltalmazd utában

S királyi házában...

 

9. Adjad a' mi Királyunknak

Dávidnak erősségét

Salamon böltsességét:

Hogy reménylhessük magunknak

Általa maradást,

Hazánkban nyugovást."346

Népére gondot viselő, igazságot szerető, bölcsen uralkodó, patriarchális király képe rajzolódik ki a versből, kit népe szeret, benne támaszát, védelmezőjét találja. Kéziratban maradt költeményei közül egy tizenhat soros latin nyelvű disztichon ugyanezt a témát járja körül.347 Szerencsétlen, tudatlan nép lakik szerte az ország falvaiban, várósaiban, aki a legtöbb helyen iskolázatlan, nem könnyebben terem-é itt a gonoszra való hajlam? így sokszor lehet ez forrása a rossznak, s önhibáján kívül vétkezik a kegyes királyi hatalom ellen, saját sorsát nem tudja okosan irányítani, pártfogóra szorul. (Nyilván a Törő-Pető-mozgalom emléke formálta itt Szőnyi Benjámin gondolatait!) Kéziratban maradt versei közül több epigrammája idézi az eszményi uralkodót, akit Szőnyi a későbbi II. Józsefben látott megtestesülni. 1769-ben epigrammával ünnepli az eseményt, amikor József Csehországban tett látogatása során kiveszi a földeken dolgozó parasztok kezéből az ekét, s maga is az eke mögé áll a barázdába. Igaz, jó király lesz belőle, hiszen megbecsüli népét, ismeri életüket.348

Szőnyi Benjámin állásfoglalása nem egyedi, s nem nevezhető holmi retrogád legitimizmusnak, hiszen tudjuk, nevesebb kortársai közül számosan hasonlóan foglaltak állást, elegendő csak Bessenyei Györgyre utalnunk. Szőnyi Benjámin számára Fénelon Les aventures de Télémaque c. politikai regénye közvetítette a felvilágosult, bölcs, abszolút uralkodó eszményét. Fénelon híve az abszolutizmusnak, az ideális társadalom egyenlő a patriarchális, erényes társadalommal, reformokat kíván, az arisztokrácia a bölcs uralkodó segítője, aki mindezt a paternalitás jegyében valósítja meg. E magatartásba beletartozik a természethez való visszatérés vágya, a tiszta erkölcs mint uralkodói erény előtérbe állítása, a politikának és a morálnak az azonosítása. A pietizmus német és francia változata is felfedezte Fénelont, műveinek több német és latin nyelvű fordítása készült. Érthető, ha a pietizmus áramlatához kapcsolódó Szőnyi Benjámin rokonszenvvel fordult a Télémaque írója felé, hiszen Fénelon az atyai bölcsességű uralkodás fontos jellemzőjének tartotta a vallási türelem gyakorlását, s ez a pietista szemléletnek is jellemzője. Annál inkább vonzódhatott Szőnyi e kívánatosnak tartott uralkodói erényhez, mivel maga számtalanszor kényszerült elszenvedni a vallási türelmetlenség megtorló intézkedéseit.349

1761-ben a helytartótanács országos rendeletet adott ki, melyben elrendelték, hogy a katolikus szertartásokon a céhek protestáns tagjai is vegyenek részt. Felekezeti jogaikhoz ragaszkodó céhtagok azzal bízták meg Szőnyit, hogy a királynőhöz intézett beadványokban kérje a vallásszabadság jogait sértő rendelkezés hatálytalanítását. Szőnyi Benjámin el is készíti a latin nyelvű beadványt, s a bölcs uralkodó erényeként itt hivatkozik a felekezeti türelmet tanácsoló Fénelon szavaira.350 Fénelon szavait verseli meg a De coactione in Relligione Verba Cardinalis Fenelonii, carmine expressa c. epigrammájában. Ugyanezt a versikét átveszi az 1791-ben Pozsonyban megjelent Magyar Hallelujah...}íl Nem is mulasztja el sehol a szabad vallásgyakorlat elvének hirdetését és védelmezését. A Szentek Hegedűjében olyan figurák szájába adja a vallásszabadság védelmezésének programját, akik sokat tehetnek e jogok védelmezésére:

„Én földes Úr vagyok: S annak békét hagyok,

Az én alattam valókban; A' mi nem földi bennek;

Szolgáljanak Istennek, Híven élvén vallásokban."

(Földes Úr Éneke)352

Ugyanezt hangoztatja a tiszttartó is:

„...magamat nem ártom,

Sem erővel, sem szóval,

Dolgába a vallásnak;

Nem tisztem; hagyom másnak."

(Éneklő Tiszt-tartó )353

 

A Szentek Hegedűje - pietista költészet

Szőnyi Benjámin tudományos-literátori működése szellemi erőfeszítésekre alig ösztönző környezetében csak lassanként bontakozott ki. 1753-ban - még a Törő-Pető-mozgalom előtt -jelenik meg Pozsonyban első munkája: Imádságok imádsága címmel. Verses imádságok foglalata a kis kötet, a Miatyánk egyes mondatainak parafrazálásával gyakorlati célú imádságokat ad olvasói kezébe, zsoltárok és más ismert gyülekezeti énekek dallamára. Előszavából kiderül, hogy a személyes, bensőséges vallási élményt részesíti előnyben. Ezzel egy kötetben jelenik meg a Kegyesség napszáma..., amely hasonló szándékkal „kegyes elmélkedéseket" tartalmaz - prózai  imádságok formájában.354

A Törő-Pető-mozgalom harcot, küzdelmet zúdít rá is, a verses kegyes elmélkedések helyett verses apológiát, beadványokat kénytelen gyártani, viaskodni közeli és távoli ellenfelekkel, majd csak hosszú évek múlva jut újra lélegzethez. 1762-ben jelenik meg Kolozsvárott legnépszerűbb műve Szentek Hegedűje címmel. Népszerűségét bizonyítja, hogy a XVIII. században tizenhatszor jelent meg, hét alkalommal Szőnyi Benjámin tudta nélkül is megjelentették munkáját, a XIX. században még négyszer bocsátják ki, legutoljára 1869-ben. Az 1784-es pozsonyi kiadást Szőnyi jelentősen megbővítette, több mint ötven énekkel. A Szentek Hegedűjének verses műveit a pietizmus formálta. Ez az irányzat több központban születik, de németföldön erősödik, és innen terjed a XVII. század második felétől s hódít a következő évszázadban. Az irányzat az intellektuális teológiai ortodoxiával való szembefordulásból született, közvetlenül a Bibliából merít, hogy mélyebbé, egyszerűbbé és érthetőbbé tegye a keresztény tanításokat. Nem hittani ismeretek közlésére, hanem erkölcsi nevelésre törekedett. A kereszténység nem tan, hanem élet, a vallás sem egyéb, mint a kegyesség gyakorlása - praxis pietatis. Az ortodoxia intellektuális, intézmények által közvetített vallási élményével szemben az egyén által átélt érzelmi élményt emelte ki. Mivel előnyben részesíti az individuális, pszichologizáló vallásosságot, csökkent a gyülekezeti élet fontossága, a hivatalos istentisztelet mellé lépett a házi ájtatosság. A pap nem polemizál, s nem vitatkozik dogmatikai kérdésekről, egyre nagyobb teret kap a vallási tolerancia. Mivel a kereszténység gyakorlat, ennek alakításában fontos szerep jut az erkölcsi nevelésnek. E gyakorlati kegyesség népnevelő szándékát már debreceni évei alatt megismerhette Szőnyi Benjámin Maróthi Györgytől, aki Ostervald-fordításaival mutatott példát. E szemlélet jellemzi a Szentek Hegedűjének Elöl-Járó Beszédét is.355

Művét Szőnyi három részre osztja: Első rész - „Mindennapi énekek - A Keresztyéni Szent életről való Énekek", második rész - „Különös Állapotokra való énekek", harmadik rész - „Bizonyos időkre való énekek". Az első és harmadik rész a pietizmus pszichologizáló, személyes vallásosságának jegyében fogant, míg a középsőt a népnevelő szándék praktikus igyekezete jellemzi. Szőnyi Benjámin itt összeházasítja a felvilágosult abszolutizmusról táplált illúzióit a gyakorlati kegyesség elveivel, a királytól a legszegényebb cselédig mindenki jámbor szelídséggel elfogadja életét, valamennyien gyakorolva a kegyességet maguknak és másoknak - a társadalomban -, így hasznos emberek lehetnek. Király és földesúr, főbíró, tiszttartó, prókátor atyai bölcsességgel kormányozza a társadalmat, népüknek megértő irányítói, szánják a szegényt elesettségében, tudatlanságában, rájuk van bízva az igazság kiszolgáltatása, melyre a bennük élő kegyesség a garancia. így énekel a tiszttartó:

,,A' Jobbágy szegénységgel,

Uram segíts úgy bánnom:

Hogy inkább kelljen szánnom,

Mint-sem nagy keménységgel

sanyarjam, űzzem, hajtsam:

Hogy Istent meg-ne bántsam...

Tiszt és Uraság, a terhet könnyebbíti,

A' szolgálást enyhíti...

Takarás idejében a' nép keres magának.

Abból fizet Urának: Nem állok hát elében:

Elébb maga keressen; Urának úgy fizessen..."356

 

A társadalom rendjét a szegények is elfogadják:

„Az emberi nemzet fenn sem állhatna:

Ha felső Alsókat nem igazgatna,

Ha ember vólna mind alsó karban:

Ez a' Világ vólna nagy zavarban.

Mint a' föld felett vagynak magass egek,

S a' magass hegyek alatt alsó völgyek

Úgy e' világi dolgok példája

Az emberi Társaság formája..."

(A Földes-Urak alatt lévő jobbágyok éneke)

 

„A minden jóknak leg-főbb sáfára,

Bölts hatalmának mutatására,

Az embereket két karban tette:

Gazdaggá, s szegénnyé teremtette..."

(Szegények énekeli

A pietizmus egyes változataiban a mindenkori társadalom iránti tétlen lojalitásba, a fennálló szociális viszonyok elfogadásába csaphat át, bár Szőnyinél növelik az erre való hajlandóságot a felvilágosult abszolutizmushoz kapcsolódó illúziói.358

A kötet második részének 59 - a bővített kiadásokban 72 - énekes-verses imádsága fogalmazza meg a kinek-kinek társadalmi helyzetéhez illő kegyes élet feladatait, s bár Szőnyi Benjámin célja elsősorban a gyakorlati kegyesség tanítása, ennek során körképet ad kora mezővárosának társadalmáról is. Szót kap itt főbíró, tanácsbéli ember, mesterember, céhmester, céhlegény, kereskedőember, szántóvető, vízenjárók és halászok, éjjeli strázsa, iskolai tanító, tanuló gyermek, utazó társaság, cselédes gazdák és gazdasszonyok, főbíró alatt levő polgári szolgák, mezei pásztor, szőlőműves, szőlőpásztor, házasok és agglegények, eladó leányok és pártában maradottak, házasodni készülők és elváltak, násznagy és bábaasszony, halálraítélt és poroszló, udvari szolga és jobbágy, egyházfi és árva gyermek. E verses imádságok - céljukból következően - alig törekszenek költői babérokra, bár Szőnyi Benjámin ügyesen alkalmazza a Szenei Molnár Albert zsoltáraiból tanult változatos strófaszerkesztést, az egyes imádságok dallamát is a Szenei-zsoltárokból kölcsönzi, melyet közöl a cím után. A sikerültebb darabok azonban a monoton ismételgetett kegyességi fogadalmak és intelmek mellett életszerű képet is rajzolnak a mezővárosi társadalom tagjairól. A céhek szokásaiba, életébe kukkantunk be az Éneklő Czéh-Mester és a Mester Legény Énekével, ahol még a céhszabályok is megelevenednek. A Szőlő-Pásztor Éneke az életmód aprólékosabb realizmusával idézi meg a szőlőcsősz mindennapjait:

„...az én tisztem...

Melly tsak nyár vége felé kezdődik,

S ősz kezdetekor mindjárt végződik.

 

2. Ez idő alatt házam egy kunyhótska,

Mellynek oszlopa hányt, vetett karótska,

Rongyolásával nem gondolhatok;

Mert benne nem sokáig lakhatok...

 

4.  Ellenségeim az égi madaratskák,

Oh embernél engedőbb állatotskák...

 

5.   Parittya, bot, követs a' fegyverek

Egy hajtással sok százt el-hajtok, verek;

Sőt ha tsak egy jó kiáltást teszek:

A' madarak mindjárt menni készek..."

- ám a realisztikus leírás alkalmas arra, hogy belőle pietisztikus tanulságot facsarjon a szerző, ahogyan a szőlőcsősz elriasztja a kártevő madarakat, úgy hessenti el a szívbéli kegyesség a bűnöket:

„6. Oh ember! ha te is szívből óhajtaszsz,

Egy jó hittel sok ördögöt el-hajtaszsz:

Tsak kiálts és tsak bátran álly ellent:

A' szemtelen sátán tőled el ment..."359

Számos helyen találkozunk ezzel a szerkesztési eljárással, vaskosan reális, életképszerű leírásokból bomlik ki - vagy erőszakolja ki Szőnyi - a kegyességi mondanivaló. A magvetésről a földbe való megtérésre, a tarló feltöréséről a szeretettel történő meglagyulasra társít gondolatmenete a Szántó-vető Ember Énekében.360 Nyilván a mezővárosi prédikátor élményei táplálták a realisztikus életképi részleteket, néhol talán népdal hatása moccan a sorokban, mint a Vízen-járók és Halászok Éneke strófájában:

„Imé az hajóban,

Mind roszban, mind jóban

A' víz szivárog;

A' víz parti fákon

Nádakon s kákákon

A' varjú károg:

Arra mutat mind e' kettő:

Lehet ez a' víz temető..."361

A Szentek Hegedűje igazi népszerűségét talán éppen a középső résznek köszönhette, ezt olvashatta legszívesebben a mezővárosi parasztpolgárság.

A kötet első és harmadik fejezete inkább literátori igények kielégítésére készült, a szemlélete is a pietizmus német szárnyához kapcsolódik. E szemlélet jellemzője a kegyesérzelmes magatartás kapcsolódása a misztika hagyományaihoz. Az istenséggel való egyesülés misztikus élménye válik a hit központi, meghatározó elemévé. Felelevenednek a középkorból Szent Bernát hagyományai: az Istennel való misztikus egyesülés nem mint az ember önerejéből elérhető, hanem mint kizárólag Krisztus kegyelme által megvalósítható állapot jelentkezik. Ismerte is Szőnyi Benjámin a bernáti misztika tanításait, hivatkozik is rá az Istennek trombitájában.362Folytatja ezt a német pietisták közül Johann Gerhard és Johann Arndt. Szőnyi mindkettőt mesterének vallja, szemléletük formálta a Szentek Hegedűjét és az Istennek trombitája verseit. Hivatkozik is rájuk sűrűn. Johann Arndt „az Igaz Keresztyénségről (Wahres Christentum) írott drága munkáját" olvasta és idézi Szőnyi Benjámin.363 E szerzőknél kap erősebb hangsúlyt a bűntudatos lélek bensőséges elmélyülése, a Krisztus személyébe való misztikus elmerülés vágya, a lélek és Jézus közötti szerelmi misztika. Bár a pietizmus e szárnyáról többfelé vezettek az utak, az irányzat hozzájárult „a filozófia és a természettudományok kiszabadulásához a dogmatikus teológia uralma alól, előkészítve eszméiben a felvilágosodást, stílusában a szentimentalizmust".364

A pietizmus eszméi, misztikus és szubjektív jellegüknek megfelelően, irodalmi téren főként a vallomás különböző formáinak kedveztek, a lelki vallásossággal összhangban elsősorban pszichologizáló és moralizáló tendenciákban jelentek meg. Legjellemzőbb műfajai a lírai önvallomás és az érzelmektől fűtött hangú ima. Szőnyi Benjámin képzeletvilágában sajátos kettősség alakul ki az istenség két megtestesülése között. A bűntudat, vezeklés érzései az Atyaisten képzetéhez kötődnek, míg Jézus a mártíromság, a megbocsátás és a szeretet legfőbb megtestesülésévé válik tollán. A felfogás kettőssége különbözőséget hoz létre a versek felépítésében, szóanyagában, képrendszerében is. Az Istenhez szóló imák alaphangját a De profundis... hangulata jellemzi.365 Gyakorta visszatérő motívum a bűntudat, vezeklő szenvedés magányérzete, azonban azt legtöbbször feloldja a transzcendens vigasztalódás reménye, így alig kereshetjük a strófákban a lírai önkifejezés nyomait. Egy-két esetben azonban elmarad a vallás nyújtotta automatikus vigasz, s a verssorokon átüt a személyes élmény szuggesztivitása. E strófák képesek is megszabadulni a másutt érvényesülő biblikus-pietista fráziskészlettől, az élményszerűség fokozza kifejező erejüket:

„Úgy vagyok itt e' világon:

Mint madár az aszú ágon,

Gyenge nád-szálon állok,

El-törik, s hová szállok?..."

 

„Vagyok, mint szomjú Föld,nyári szárazság,

Hóltt szénné lett minden képzelt igazság.

Vagyok, mint öszve repedett nád szál,

Füstölgő méts-bél, el-szakatt fonál;

Vagyok mint tékozló fiú, rút rongyban,

Mint az el-vettetet sebes az útban..."366

Szőnyi Benjámin két versének kéziratát megkímélte az idő, a Hajlott idejű ember fohászkodást és Az időről és az örökkévalóságról c. műveit 1770. május 9-én vetette papírra, s a kéziraton feltüntette az ihlető hatást is: ,,E' két Éneket Magamnak írtam az halálra való készületre." Töprengő, bölcseleti jellege külön érdekessé teszi a másodikat, de érdemes kiemelni a 7. strófát, mely lazán asszociáló képsorával modern költői hatást kelt:

„Pára, füst, álom, szél s el repülés, Kunyhó, fonál, fű, felhő, fal-dűlés, Hajózás, takáts-karika forgás, Egy törtt edénybéli víz ki tsorgás, Futó pósta, sebes árvíz, vándorlás, Tenyér idő, lépés, semmi, elmúlás..."367

Jézus alakja nem pusztán teológiai, üdvtörténeti jelentőségében jelenik meg, hanem rajongó, misztikus eksztázis hőse, kivel eggyé olvadni vágyik a lélek önmagából kilépve, a testet elhagyva. E versek általános jellemzői közé tartozik a rajongó érzelem sodró lendülete, a misztika „lángoló" (flamboyant) stílusának halmozása. A Jézus-szerelem szenvedéllyé fokozódik, nemcsak a spirituális vágyakozás hangja szólal meg, hanem a testi szenvedély izzása is:

„9. Fújd el e füstölgő gyertyabelet,

Fuvally rám déli szeleket,

Szállítsd lelkemre lelked harmattyát.

Indítsd meg kertem illattyát.

Jöjj meg Galambom! Hadd szóllyak véled:

Ez hunt liliom meg-éled.

 

10. Mint szarvas vízre lelkem hozzád vágy,

Szerelmed nyugodni nem hagy,

Ne ülly hát még-is ott az árnyékon.

Nyúlly ki tsak egy hasadékon,

Tsak egy ujj hegy gyei érj hozzám...

 

Szent sebeidben hadd én is nyúllyak!

Hozzád jobban hadd szórullyak!

Hadd illessem-meg tsak ruhád szélét...

El-lankadtam már, még meddig futok?

Úgy tetszik jó helyre jutok.

 

El-ment jegyesem magam maradám:

Útban érem, meg-ragadám:

Itt vagy szerelmem!

Többé el ne válly!

Velem e' faluban meg-hálly !"368

 

Ég és föld csodája, természet ünnepe köszönti Krisztus érkezését:

„A' nap, s hóld az ő két strázsája,

Minden tsillag szeme pillája,

A' világosság ő ujja,

A setétség ő tanúja..."

„Egek harmatozzatok,

Az Úr parantsolja,

Jézust hozzám hozzátok

Hitem hadd tsókollya.

Jézus! Egek harmattya!

Jövel szálly szívemben;

Oh hajnal tsillagzattya!

Világíts lelkemben..."369

Megmámorosodott érzékszervek közvetítik a testi gyönyört már-már a manierizmus bizarr képalkotásával. Szem, száj, fül, látás, hallás, ízlelés is részese az azonosulás révületének:

„Szemem, szám, fülem az ó tsodálója,

Jézust magát látnom s hallanom,

Kóstolnom melly jó, s vélle szóllanom..."

„Töltse szívem üregjét a' Te kintsed...

Oh kedves vérem, én testem és tsontom!

Téged kívántomban szívem kiontom.

Szeretlek tudod! oh hát te is szeress!

Tedd egy szívvé szívedet szívemmel,

Sebesítsd szerető szemeiddel..."370

E pietista misztika eszmei forrásából táplálkozó verses művek képezik talán Szőnyi Benjámin költői munkálkodásának legértékesebb részét. Eszmei alapja zárja a vallásos (protestáns) mezben jelentkező haladó társadalmi és szellemi mozgalmak sorát. Szőnyi a késve érkezők között, a század 50-es, 60-as éveiben csatlakozik eszményeihez, legjobb verseivel pedig azt a sort zárja irodalmunkban, melyet még a századelőn kezdett, illetve folytatott Petrőczy Kata Szidónia és Ráday Pál. Igaz, nem erénye az egységesen megszerkesztett, egyenletes verskompozíció, egyenetlenségek darabolják, sorait a terjengősség hígítja, de versrészekben, strófákban megközelíti a századelő két említett lírikusát, idézett soraiban pedig nem is marad azok mögött. Mindenütt megadja a nótajelzést, amely legtöbbször Szenei Molnár Albert valamely zsoltára. A zsoltárokra való hivatkozás azt is jelenti, hogy zenei alapjuk mellett átveszi azok ritmikáját, 73 zsoltárdallamot használ föl 185 éneknél, összesen 109-féle versszak formájára. Ez azt is jelenti, hogy verseinek strófaszerkezetét, rímelését, szótagszámát meglehetősen önálló formai invenció segítségével alkotta meg, bár ahol önállóan alakította a Szenei-örökséget, ott is érezhető a nagy zsoltárfordító előd sugallata. Rendeltetése és nótajelzése szerint is e verseket énekversnek szánta alkotója, azonban nehezen képzelhető el, hogy a pietista misztika ihletében fogant művek valaha is elterjedt gyülekezeti énekké lettek volna. Sokkal inkább irodalmias szándékúak, s bár rendelkeznek zenei utalással, legjobbjaik nem is szorulnak a zenei mankóra, hanem szövegversként állják meg igazán helyüket, míg a Szentek Hegedűje középső ciklusának döntő többsége bőbeszédű monotóniájával, prakticista szándékával igencsak rászorul a zsoltárdallamok mankójára.371

 

Hitvédelem és tudományosság - Gyermekek Physikája

1755 tájékától mintegy két évtizedre esik Szőnyi Benjámin literátori-tudományos tevékenységének legértékesebb része. E két évtizedben kapcsolatai is a legintenzívebbek a hazai tudományosság jeles személyiségeivel, sőt legújabban előkerült levelezésének bizonysága szerint a távoli európai tudományos központok kiválóságait is felkeresi leveleivel. E személyiségeket számba véve megállapíthatjuk, hogy valamennyien a korai felvilágosodás valamely változatának képviselői, népszerűsítői. Az 1750-es években alakult ki barátsága Szathmári Paksi Pállal, aki külföldi peregrinációs útjáról visszatérve Sárospatak Kollégiumában lesz professzor. Intim baráti kapcsolatban állottak egymással, ezt bizonyítják egymásnak küldött könyveik, szívélyes hangú, disztichonos ajánló verseik. Orvosdoktor, de a filozófia és fizika foglalkoztatja, szemléletét a fizikoteológiai irányzat jellemzi.372

Szőnyi tudóstársai közé tartozik Weszprémi István, a debreceni kör jeles kultúrhistorikusa, és Intze István marosvásárhelyi professzor - későbbi leideni peregrinustársa -, aki Marosvásárhelyt először tanította a korai felvilágosodás zsellemében a Wolfiana philo-sophiát.373 Baráti levelezésben állt Lázár Jánossal, a kései barokk mesterkedő költőjével, aki a wolffiánus filozófia erdélyi terjesztője, s Voltaire fordítója volt.374

E kapcsolatok alapján elmondhatjuk, hogy Szőnyi Benjámint elsősorban az azonos eszmék kapcsolták a felsorolt személyiségekhez, egyben azt is bizonyítják, hogy a vásárhelyi prédikátor - távol a múzsák fellegváraitól - lépést akart tartani kora szellemi áramlataival. Ezért kereste fel leveleivel a Voltaire-fordító, irodalmi mindenes Péczeli Józsefet, az 1770-es évek elején pedig J. C. Beck baseli professzort.375 Bár Szőnyi Benjámin nem járt Svájcban, e kapcsolat kialakulását segíthette Maróthi György és Beck közismerten meghitt barátsága, s ennek eleven emléke miatt is szívesen válaszolhatott Szőnyi levelére a magyarokkal rokonszenvező professzor. Egyetlen dokumentumát ismerjük a levelezésnek, de abból kiderül, hogy több levelet is váltottak. Belőle megtudjuk, hogy Szőnyi Benjámin - személyes kéréseken túl - véleményt, tanácsot és pártfogást vár tervezett műveihez.

A teológiai racionalizmus, s a hozzá kapcsolódó fizikoteológiai áramlat eszmetörténeti jelentősége abban áll, hogy előkészíti a felvilágosodást, egyes képviselőinél azzal egybefonódik; irodalomtörténeti szerepét az adja, hogy előkészíti a természettudományos ismereteken nyugvó filozofikus költészetünket gondolati, nyelvi és stilisztikai tekintetben. Ennek előkészítéséhez járul hozzá Szőnyi Benjámin, amikor 1766-ban Pozsonyban kibocsátja a Gyermekek Physikája c. művét (91. kép).

A XVIII. században Magyarországon is jelentkeznek olyan filozófiai irányzatok, amelyek megpróbálják összeegyeztetni a természettudományok új eredményeit a teológiával, sőt megkísérlik azokat a hittételek bizonyításának szolgálatába állítani. Igaz, hogy e tendencia Nyugat-Európában a francia enciklopédia korában már túlhaladott. Magyarországon azonban még jelentős szerepet játszik a felvilágosodás folyamatában. Nálunk ugyanis igen jelentősen hozzájárul a teológiai műveltségnek - és egyáltalán a műveltségnek - modern természettudományos ismeretekkel való gazdagításához. Az irányzat az ember hasznára fordítandó természetkutatást sürgette, így a kísérleti fizika útjait és hasznosítási módját hallatlan mértékben kiszélesítette. A kísérleti fizika és a természettudományok, valamint a teológiai gondolkodás közötti kompromisszumot akarta megtalálni, arra alapozta érvelését, hogy minden az emberért teremtett, az egész természet az ember szolgálatára való. Hozzá hasonlóan népszerű volt a „lét nagy láncolata" elmélet, mely szerint a Világegyetemben a lét semmiféle lehetősége nem maradhat megvalósulatlan, a teremtés kiterjedésének és gazdagságának éppen akkorának kell lennie, mint amekkora a létezés lehetősége, a világ annál jobb, minél több dolgot tartalmaz. A lények egyik osztályából a másikba fokozatos átmenet vezet, és a scala naturae-n (a természet létráján) minden élőlény saját tökéletességének fokán helyezkedik el.376

Műve elé Szőnyi Benjámin „Kegyes olvasó!" címmel bevezetőt helyez. Alkotói célját igen szerényen fogalmazza meg, látszólag távol a tudományos igénytől:

„Tzélja e' Könyvetskének az, hogy e' szép és Isteni félelemre vezető tudományból a' mi Magyar Nyelvünkön is mint egy Sengétske mutattassák-fel Istennek az ő nagy nevének ditsőíté-sére, és e végre szoktattassanak a' gyermekek és együgyű emberek az Isten teremtéseinek és azokban az ő tökéletességeinek értelmes és kegyes visgálására..."

Mivel az egész csodálatos világ Isten dicsőségét hirdeti, fontos hangsúlyozni a világ és a természet törvényeinek szépségét, azonban ennek tanulmányozásához szükség van a tudományra, a vallás önmagában nem elég: „...az Atyának minden teremtésiről hitt és vallott igazság is kötelez bennünket bizonyos és különös tiszteire a' kegyességnek, mellyek közt itt a' legelső nem egyéb, hanem az Isten tökélletességeinek a teremtésekben való tapogatása, azokról való figyeimetes és okos elmélkedés..." Vallás nélkül azonban a tudomány veszedelmes. Népszerűsítő szándékát a következőképpen fogalmazza meg: „...nints főb és nagyobb Oskola mint az Isten teremtéseinek világa, mellyben egyaránt vágynak mind a' Böltsek, mind a gyermekek és együgyű elméjű emberek, melly arra való, hogy mind egyik mind másik ne henyéljen, hanem tanuljon ebben az Oskolában... Lám a' Teremtésnek Históriájára tanítjuk a' gyermekeket és legegyügyűbb embereket is; miért kellenék hát őket nem szoktatnunk a' teremtett dolgokról való okos és kegyes elmélkedésre? Ha az együgyű ember eleinte meg-nem foghat-is némelly dolgokat e' szép tudományban, (Mi-néműek e' Könyvetskéhez adott toldalékban is előjönnek, kivált a' Földről való elmélkedésben) de ha van, mint ahogy illő légyen tanulni való szíves szándéka: legalább gondosság curiositas származik benne, hogy azok felől mikor reá ér, tudakozódjon az ebben értelmesebbektől." A szerző munkáját azonban nehezítette, hogy különböző nyelvű forrásmunkákat használt, s e művek fogalmainak jelentős része magyarul még ismeretlen, nem használatos: „még a' mi Magyar nyelvünkön nintsenek olly köz egyezésből bévett szó nevezetek, mellyek meg-kívántatnának a' Nemesebb tudományokban, s azok közt a' Fisikának minden részeiben lévő elmés értelmeknek kifejezésekre; holott a' mi nyelvünkkel szinte azont lehetne tenni e részben, annak természeti magához hasonlósága, analógiája szerént, a' mit más okos nemzetek régen megtévén a' magokéval, olly boldogok, hogy saját nyelveken mindenféle tudományokat olvastathatnak a' legegyügyűbbekkel is: és épen ez az egyik egyenes út arra a' jó dologra, mellyre most ez áldott békesség idejében tellyes igyekezet vagyon édes Hazánkban, hogy illy módon még a' köz emberek is tudósbak, emberségesebbek, gondossab gazdák, oeconomusok, akár melly mív és mesterségben találósb eszűek, egy szóval Istennek, Királynak, Hazának s magoknak hasznosabb Colonusok, munkás emberek lehessenek..." Célkitűzésében Szőnyi Benjámin a legjobb hagyományokat követi, hiszen az anyanyelvű tudományosság fontosságáért nem kisebb férfiak emeltek szót, mint Apáczai Csere János, Tótfalusi Kis Miklós, Pápai-Páriz Ferenc, Bod Péter, s olyanok folytatják a sort kevéssel később, mint Bessenyei György. A tudományok megismeréséért s terjesztéséért is fontosnak tartja Szőnyi Benjámin az anyanyelv használatát, azonban a műveltség növelésének társadalmi jelentőséget is tulajdonít, mindez fontos eszköze a pallérozottabb társadalomnak; erkölcseit nemesíti, embereit találékonyabbá, „mív és mesterségben találósb eszűek"-ké teszi. A műveltség növelésének gyakorlatias, társadalmi hasznú felfogása ugyancsak ismerős a felvilágosult abszolutizmus számos teoretikusánál. Olyannyira fontosnak tartja Szőnyi e gondolatsor hangsúlyozását, hogy majd a Rollin-fordítást is megszakítva - NB. jelzés után - elégedetlenül hasonlítja össze a külföldi és magyar viszonyokat.

Munkáját egyben serkentésnek is szánja, minél több hasonló szemléletű könyv megjelenését javasolja, ehhez külföldi szerzők hasonló szellemű műveinek felsorolását ígéri, mondván, ezeket kellene minél nagyobb számban magyarra fordítani, de még jobb lenne, ha eredeti magyar nyelvű művek születnének.377

Műve első 84 oldalán Charles Rollin, janzenista francia tudós Physique des Enfants c. munkáját fordítja magyarra Szőnyi, amely tulajdonképpen a De la maniere a" enseigner et d'éíudier les belles-lettres c. terjedelmes mű részlete.378 Rollin műve nem fizika, de még természettudománynak is alig nevezhető, morális elmélkedéseket tartalmaz némi természettudományos műveltséggel, a természetért való rajongással keveredve.379 Fejezeteiben leírást találunk a virágokról, gyümölcsökről, élő fákról, halakról, madarakról és férgekről. Leírói szándéka sokkal inkább irodalmias, semmint tudományos, bár szépírói szándékát tudományos érvekkel támogatja meg. Elkápráztatja a természet gazdagsága, az élővilág sokfélesége, az érzékeknek megnyíló gyönyörűséggel festegeti a természeti jelenségeket. Azonban nemcsak az elme gyönyörködik a természet jelenségeiben, hanem a látás, hallás is örömét leli ebben, s mindezt átszövi a megilletődött, emelkedett érzelmek állandó áramlása:

„Ha tekintek egy világos mezőre, vagy igen felékesített kertre, tsudálom azt a' sok féle színt, a' virágszálaknak külömb nemeit, azoknak egymáshoz illendőségét, vagy harmóniáját, gyönyörködtető elegyes voltokat, és azt mérséklő árnyékjokat. Óh melly szép alkotmányok ezek! ...mitsoda forrásból származott ez a' sok szépség, melly a' mi szemeinket olly igen gyönyörködteti ? Óh kitsoda fő szerzője, és oka az illy sokféle ditsőséges ékességeknek? mellyek ámbátor külön külön nézve egymással ellenkező színűek, úgymint fejérek, pirosak, sárgák, s.a.t. mindazonáltal átallyában láttatván ezek egy tágas virágos mezőben, vagy kertben tsudálatos szép harmóniát, öszve illő szép ékességet szemeinknek, úgy hogy ezeknek illy sok féle színeikkel elegyes voltok, mint egy öszve futván leg-gyönyörűségesebb látomást formálnak, nem külömben mint a' szivárványban minden féle természeti színek egy rakásban lévén unhatatlan gyönyörködéssel láttatnak; vagy mint a' hármóniás éneklésben, a' hangok külön külön énekeltetve dísztelenek; de együtt igen ékesek... Azok a' meg-megfoghatatlan vékonyságú, és sűrűségű eretskék, vagy szálatskák öszve szövettetésekkel nem hogy legkisebb darabosságot, vagy likatsosságot ejtenének, sőt egészen egygyé lapult, és öszve fojt kedves simasággá változnak, egy formán végeződnek, a' szövésből ki-maradt rövidebb, vagy hosszabb tsüggő vég szálatskákat nem hagynak, még ama tsipkés levelű virágszál is egész testében circa-lomra vétetvén tökélletes kerekdedséget mutat. Az is tsudállatra méltó dolog, hogy a legsimább és vékonyabb ékes ki-festett virágokon is bár kipallérozott üvegekre és értz táblákra festve legyenek a' microscopiumok sok darabosságot mutatnak, de a' természeti virágokon semmit sem..."380 Az idézet első részében a természet főként esztétikai élmény forrása, a második részben erősödnek meg a tudományra támaszkodó mozzanatok, látható élvezettel merül a mikrovilág részleteinek pepecselgető bemutatásába. Tovább erősödik ez a mikroszkopizáló kedvtelés az állatokról írott fejezetében. Bemutatja a halak életmódját, de Szőnyi Benjámin nem mulasztja el zárójelben megtenni fordítói megjegyzését, miszerint a „Magyar Országi folyó vizekben" a legnemesebb halak a vizák, tokok, sőregek. Bámulatba ejti a madarak sokfélesége, tollaik szépsége, változatos ragyogása, azonban a férgek bűvölik el legjobban. Az élővilágnak éppoly értékes, szép részét képezik, mint annak bármely más - ismertebb - tartománya. Testük felépítésének mikroszkopikus bonyolultsága még érdekfeszítőbbé teszi világuk tanulmányozását, bemutatását, mert a „...természet sehol sem tökéletesebb mint a' legkissebb teremtésekben".

A Gyermekek Physikájának nagyobb részét azonban Szőnyi önálló művei teszik ki: ,,A' Gyermekek Fisikájához adott s azon Nemű egynéhány Elmélkedései a' Fordítónak." A következő „kegyes elmélkedésekkel" bővíti meg a fordítást: „Az Égről; A' Kerek Földről; A' földnek hasznairól közönségesen; A' négy éltető Állatokról, Tudniillik: Földről, Levegő-égről, Vízről, Világosságról; A' szivárványról; Az Éjnek és Nappalnak, a' Télnek és a' Nyárnak Viszontagságairól; Az emberi testben meg-tetsző Isteni böltses-ségről; Az Emberi testnek állása módjáról, (positura) Lélekkel való egyességéről, az inak és érzékenységekről, mint a' test és léleknek egymással tartó természeti köteleiről." Elmélkedéseit Szőnyi verses formában írta, melyeknek gondolatmenetét alapvetően meghatározta William Derham: Physico-Theologia c. munkája. Az angol eredeti 1713-ban jelent meg, csakhamar számos európai nyelvre lefordították, latinra is átültették, s az irányzat egyik népszerű kézikönyve lett.381

A tudománytörténet álláspontja szerint Derham művének szakmai értéke viszonylag csekély, különösen a XVIII. század közepének Angliájában. Nem is csak fizikai szakmunkának szánta szerzője, hanem az általános természetismeret áttekintésének.382 Az irányzat más munkáival összehasonlítva azonban Derham művének pozitívuma onnan származik, hogy mégis kora legmodernebb fizikáját és természettudományos eredményeit használja fel. Magától értetődően hivatkozik Newton fizikájára, hatalmas jegyzetapparátusával bepillant a matematika, csillagászat, fizika, kémia, biológia, orvostudomány világába. A XVIII. század 60-as éveinek Magyarországán pedig e gondolatok népszerűsítése - függetlenül a hitvédelem végső szándékától - mindenképpen a természettudományos műveltség elterjesztését szolgálták.

A planéták égi mozgásánál a kopernikuszi magyarázatot fogadja el, öt bolygóról beszél: „Kik ez nagy Nap körül járnak, / És tőle világosodnak."383 Természeti jelenségként kezelve bemutatja a hold- és napfogyatkozást is:

„Mert szenvednek változást,

Fényjekben fogyatkozást:

Homályt vét az Hóid a' Napra,

S az föld árnyéka az Hóidra."384

Legterjedelmesebb elmélkedése A' Kerek Földről szól, amely Derham műve első három könyvének gondolatmenetére támaszkodik.385 Bemutatja alakját, forgását, szól a gravitációról :

„...Mert ezzel mint meg annyi vas kötéllel,

A' délhez és északhoz köttetett,

Mágnes nélkül függő nem lehetet.

Sőt az egész föld bír Magnes erővel,

Délre s északra vonzó két végével,

Kikhez szittása olly nagy és merő,

Meg nem mozdíthatná semmi erő..."386

Több strófán keresztül bizonygatja a Föld gömbölyűségét, érvei között szerepel a holdfogyatkozás, a napszakok változása, a csillagok mozgása. Szándékából következően a tudományos nyelvezettel, szakszerűséggel néhol keveredik a népszerűsítő igyekezet olykor mulatságos hétköznapiassága. Ezért lesz az ég a ház padlásához hasonlatos: ,,E' Világ egy legnagyobb ház,/ Az ég ennek padlása...",a Föld tojás alakú. A Föld mozgásával magyarázza az évszakok, napszakok változását, bemutatja az éghajlati öveket, s még Magyarország pontos földrajzi helyzetmeghatározását is versbe szedi:

,,E' mutatja meg Pólus változásit,

Minden Országok béli magosságit,

Hol töb hol keveseb gráditsokra,

Magyar Országon negyven nyóltzakra..."387

Külön-külön taglalja az egyes éghajlati öveket, azonban ezekben a strófákban inkább érvényesül a természetfestő, leírói hajlam, a látás, láttatás öröme, semmint a tudományos tanítás szándéka. A' földnek hasznairól közönségesen c. elmélkedés ragaszkodik legkevésbé a tudományossághoz. Elsősorban a természet szépsége tárul fel a leíró strófákból:

,,A' szántó föld, erdő, mező, rét és kert,

Melly sok féle szépségű virággal telt,

Mellyek a' zöld füvek közt ollyanok,

Mint a' szép kék égen a' tsillagok.

Ékesb a' föld tsak a' Liliomokkal,

Mint a' Királyok, leg szeb ruhájokkal...

 

A' sok kő, olly mint sok tsont az emberben.

Mint a' sok inak az értz nemek ebben;

Mint hús a' lágy főid; a főid héjj mint bőr;

A' sok fűszál, mint test lepő sok szőr...

 

Mint kis s nagy erek a sok folyó vizek;

Mint halmok völgyek a' tagok és ízek;

Mint testbéli sok féle nedvesség,

A' földi külső belső vizesség..."388

A természetben keletkezés és elmúlás egysége érvényesül, az élő élettelenné, holttá válik, majd visszaalakulva újra az élők világába kerül:

„Tsuda Isten dolga a' természetben,

Hogy minden lesz és elenyész kerekben,

A' földből a' mik fel-felé mennek,

Alá felé mind viszsza kerülnek...

 

Valamiket a' föld terem, és nevel,

Mind viszsza vészi magában idővel.

Minden dolgok kezdete újulás,

Végek, földben viszsza tért avulás..."389

A' négy éltető állatokról szólva ismét visszatér a szaktudományos jelleghez, bár itt a legszakszerűbb részek lábjegyzetbe szorulnak. Különösen sokat foglalkozik a hang és a fény sebességének meghatározásával, s a bizonyítás kísérleti fizikai menetét is bemutatja. E terjedelmes jegyzetben tulajdonképpen Derham művéből hatoldalnyit magyarra fordít.390 A szivárványról, éjszakáról, nappalról, télről, nyárról szóló elmélkedés egyetlen jegyzetet sem tartalmaz, kifejezvén, hogy bennük erősebb a szépírói szándék. Valóban, a szivárványnál említi ugyan a fénytörés jelenségét, azonban a vizuális élmény káprázata, lelkes áhítata az ihlető, a másikban pedig a nap- és évszakváltások pittoreszk elemei kapnak jelentőséget. Idézzük néhány sorát ízelítőül:

„Nappalt a' fényes Nap tsinál,

Tündöklő világával;

Az után éjtszakát formál

Estvéli el-nyugtával.

 

Az Hóid marad képében,

Sok tsillag, egy helyében,

Kik az éjszakát szépítik,

Nyugvásunkat édesítik..."391

A természeti jelenségek nem maradnak meg tudományos semlegességű leírásuknál, hanem költői szcenírozást kapnak, költői képpé változnak, s érzelmi, emberi vonatkozásúvá dúsulnak.

Az emberi test felépítését - szorosan Derhamhez igazodva - anatómiai részletességgel mutatja be, nem mulasztva el a legkisebb szervecskék aprólékos leírását sem. Figyelmet érdemel azonban, hogy alapvetően biologisztikus módon ábrázolja az embert, s a két, erre vonatkozó vers 110 strófájából mindössze 3 jut a lélek, test és lélek kapcsolatának vizsgálatára.392

Eddigi gondolatmenetünk alapján feltétlenül indokoltnak látjuk legújabb irodalomtörténetünk véleményét, amely előkelő helyet jelöl ki Szőnyi Benjáminnak a fizikoteoló-giai irodalom magyar képviselői, népszerűsítői között. Tarnai Andor „...a magyar fizikoteológiai irodalom úttörőjeként" emlegeti, Vörös Imre azért méltatja, mert műveiben a felvilágosodás határán egy ideológiai koncepció erővonalaiban elhelyezkedve már nem csupán természetábrázolás, hanem a természetszemlélet irodalmi kibontakozása látható. Legalaposabban Szauder József mutatta be a magyar fizikoteológiai irodalom Csokonai felé vezető útjait, s Szőnyi Benjámint igen jelentős állomásnak találta, „...tulajdonképpen Szőnyi teszi először magyarrá a fizikoteológiai irodalmat, máris egész sor olyan motívumot, stíluselemet, leíró költészeti sémát formálva meg, mely az 1770-es évektől kezdve magasabb szinten, egyéni erővel kibontakozó természetfestői filozofikus költészetünket készíti elő nyelvi és stilisztikai tekintetben...", majd másutt: „A természetutánzásból eredő mesterség és művészet általa [ui.: Szőnyi] hirdetett tételeinek hatására, az évszakok és napszakok leíró-lírai költészetére gondolok elsősorban, a növényi élet, formák és színek leíró módszerei, de nem utolsósorban olyan képekre is, mint a maga által szőtt koporsójából kikelő, feltámadó hernyó halhatatlanság-jelképe, ami Csokonainak A pillangóhoz c. versében válik túlzás nélkül dantei szépségű s az egész verset szervező motívummá.  "393

Szőnyi Benjámin művének korabeli hatása a század második felében több alkotónál is jól lemérhető. Göböl Gáspár két művében is elismerő szavakkal emlegeti. Az Utazó lélek c. munkája hasonló fizikoteológiai eredetű természetismeret szellemében született, s előszavában az irányzat legjobbjai között emlegeti Szőnyit is.394

Szőnyi Benjámin nemcsak nyomtatásban megjelent műveivel segítette a fizikoteológiai irodalom hazai terjedését, hanem szűkebb és tágabb környezetében végzett szervező munkájával is. Legszűkebb környezetében is felkeltette az érdeklődést a fizikoteológiai irodalom művei iránt. Az 1780-as években megjelenő fizikoteológiai munkák előfizetői között találjuk Erdélyi P. Sámuelt, Etsedi Miklóst, Fazekas Andrást, Füredi Sándort, Kuthi Ádámot, Osgyáni Pált, Szőnyi Pált és természetesen magát Szőnyi Benjámint. Közülük hárman vásárhelyi prédikátorok (Szőnyi Pál, Szőnyi Benjámin, Füredi Sándor), a többiek pedig a vásárhelyi partikuláris gimnáziumnak voltak rektorai két-három esztendeig. Tehát valamennyien Szőnyi Benjámin szellemi környezetéhez tartoztak, a témakör iránti érdeklődésüket is az ő tudatos és hatékony munkája teremtette meg. Kis túlzással azt mondhatnánk, hogy Szőnyi „szellemi kört" hozott létre.395

Szőnyi leghíresebb „tanítványává" Segesvári István lett. Debrecen Kollégiumának elvégzése után Vásárhelyre került, ahol 1787-1788-ban két évet rektoroskodik a partikuláris gimnáziumban. Szőnyi Benjáminhoz hivatalos kapcsolat is fűzte, hiszen az ekkor már öreg prédikátor egyházi és iskolai elöljárója is volt. Sokkal lényegesebb lehetett azonban ennél a szellemi kapcsolat, ösztönzés, amit tőle kapott. Felhívhatta figyelmét a fizikoteológiai áramlatra, s amit ő nem végezhetett el, arra serkentette tanítványát: fordítsa magyar nyelvre Derham művét. Segesvári István, Teleki József főúri patronálását élvezve, 1793-ban kibocsátotta Viliám Derhám: Physico-Theologia, az az, az Isten létének és tulajdonságainak a' teremtés munkáiból való megmutat tatása c. művét „Bétsben".396 Hatvani István és Szőnyi Benjámin terve majd fél évszázados késéssel valósult meg. Előszavában Segesvári István elsősorban az anyanyelvű tudományosság fontosságát hangoztatja, gondolatai egybecsengenek a Gyermekek Physikája előszavának már idézett soraival. Verses ajánlások vezetik be a művet, melyek közül első helyen Szőnyi 65 versszaknyi Encomiuma áll.397 Segesvári István felhasználja és beépíti a Derham-mű azon részleteit, amelyek magyar fordítását már Szőnyi Benjámin elvégezte a Gyermekek Physikája egyes fejezeteinél.398 Ugyancsak Szőnyi egykori tervét valósítja meg, amikor függelékként egy terjedelmes bibliográfiában foglalja össze a fizikoteológiai irodalom műveit. Benne külön szól az agg mester művéről, s szerzőjét tisztelgő gesztussal „Magyar Gellért"-nek nevezi.399

 

Visszalépés a barokk világába - Istennek Trombitája

Szőnyi Benjámin utolsó jelentősebb műve az 1790-ben megjelenő Istennek Trombitája..., amely már hosszadalmas, egész oldalas címével is új, barokk mondanivaló megjelenését ígéri. Valóban, e mű eszmeileg erőteljes visszalépést jelent a pietizmushoz és a fizikoteológiai gondolatmenethez viszonyítva, de esztétikai szempontból is konzervatívabb verskultúrát támaszt föl, még akkor is, ha ebben olykor megközelíti a barokk mesterek színvonalát. E döntő változás okai szűkebb és tágabb körben keresendők.

A szűkebb kör Szőnyi vásárhelyi környezete. Fentebb bemutattuk azt a folyamatot, ahogyan Szőnyi mind kedvezőtlenebb helyzetbe kerül gyülekezetében, sokasodnak és elmélyülnek viszálykodásai a tanáccsal. 1787-től - élete utolsó éveiben - kényszerül megvívni legádázabb harcát a gőgös vásárhelyi tanácsurakkal, s lesz e harcnak megszégyenített, kisemmizett kárvallottja. Nyéki István és Füles Mihály városi jegyzők a tanács jogkörének kiszélesítésére törekedtek, s mindent elkövettek minél több egyházi javadalom megkaparintására, s ezzel párhuzamosan az egyházi és iskolai ügyek diktatórikus irányítására. Magukhoz ragadták a papmarasztás jogát, s a korábbi megállapodást fölrúgva, Szőnyit hivatalából elmozdító határozatot csikartak ki, s felszólították, a következő évben nézzen más eklézsia után. Ezzel együtt a lelkészi javadalmakat tetemesen csökkentették. Szőnyi Benjámin mint esperes, védelemért folyamodott az egyházmegyei gyűléshez, azonban a vásárhelyi tanács gőgös kevélységgel „alattomban tartott zuggyűlésnek" nevezte azt, s esze ágában sem volt megszelídülni. Végeláthatatlan pereskedés kezdődött. Szőnyi kereste igazát úriszéknél, földesúrnál, egyházkerületnél, püspöknél. Tényleges segítséget azonban alig kapott, az egyházkerületben is éppen ekkor mérkőztek meg a világi és papi egyházkormányzat hívei, s alul maradt a Szőnyivel is rokonszenvező csoport. Szőnyi Benjámin számára a kör bezárult. Majd ötvenesztendős szolgálat után kegyelemkenyérre szorult - mint már említettük -, 50 Rh Ft-ban és 200 kéve fűteni való nádban szabták meg a neki juttatott segedelmet.400 Joggal érezhette saját sorsát kilátástalannak, mint 1791-es levele bizonyítja: „...meg reszketem magamat és ollyan vagyok, mint az ölyv körmei közül egy ízben kimenekedett galamb..."401 A tudóstársak messze tűntek, lehúzó környezetében irodalmi-tudományos terveinek csak megfeneklés lehet a sorsa, életének legnagyobb kudarcát kell elszenvednie, közel a halál, test és lélek szenvedése; a hit, a transzcendencia világa ígér egyedül enyhületet.

A tágabb kör már jóval nehezebben deríthető föl, s Szőnyi Benjámin alkotói tehetségének határaival is összefügg. Hitvédelem és felvilágosodás egyre nagyobb konfliktusba került a század utolsó negyedében. A felvilágosodás különböző irányzatainak előnyomulásával párhuzamosan erősödik a felvilágosodást kritizáló, visszautasító hitvédelmi irányzat is. Szaporodó magyar nyelvű művei azt bizonyítják, hogy csak kevesen - a legjelentősebbek - képesek hitvédelmi elveik meghaladására, s ezzel a felvilágosodás társadalom- és természetszemléletében levő távlati konzekvenciák vállalására.402 A fizikoteológiai gondolatok hirdetésével Szőnyi Benjámin lehetőségeinek határához ért el, részint alkotói tehetsége szabott itt határt, részint pedig objektív társadalmi helyzete, sajátos egyházi értelmiségi pozíciója. Utolsó éveiben még ennek vállalásától is meghátrált, s fokozatos megtagadásáig jutott el. Visszariaszthatták azok az események, folyamatok is, amelyek a francia forradalom hullámverésébe torkolltak.403

A változó hangot már a Segesvári-fordítás elé írott ajánló vers is mutatja. Nála eddig szokatlanul éles hangon és indulattal utasítja el a természetismeretből „Naturalismusba, Spinosismusba, Atheismusba" tévedők tanításait. Ajánlása szinte ezek ellen intézett vádbeszéd, s a természetismeret egyenlővé válik e bűnös, kárhozatos tanításokra való hajlandósággal. „Ratió és Hit" mérkőzik ajánlásában, de az előbbi hazugnak és bűnösnek minősítve megszégyenül:

„A' Ratió ma is így bolondoskodik,

Ha a' Vallás nélkül maga okoskodik.

Félő, hogy ha terjed e' Naturalismus,

Mint meg-esett, ki kél abból Atheismus...

A' Ratió maga, bűn miatt setéttség..."404

Ekkoriban írott, kiadásra nem szánt, kéziratos versei ugyanezt a hangot szólaltatják meg. Elmélkedik egyik versében az égről is, azonban ez már nem az égitestek s azok mozgásának tudományosan leírható színhelye, hanem az angyalok végtelen sokaságának boldogságot ígérő székhelye. 1792-ben hitetlen szörnyetegeknek nevezi a természetimádókat, néhány lappal odébb pedig kialakulásának okait keresi. Az emberiség bűnei, vallásában való elbizonytalanodás vezethetett idáig, ez a forrása a híres valláscsúfoló Voltarius (Voltaire) népszerűségének, azonban ez a szörnyeteg elpusztul, s a vallás megmarad.405

Az Istennek Trombitája... motívumkörei, gondolatai szinte kivétel nélkül megjelennek a kéziratban maradt versek között. 1788-1790 között már a tipikusan barokkra jellemző motívumok sokasodnak meg az egyelőre csak magának szánt sorokban, bizonyítván, hogy legbensőségesebb érzelmei, gondolatai ezek. Test halála, lélek szabadsága, halálfélelem, temetés foglalkoztatja, a feltámadás, s feltűnik az utolsó ítélet monumentális víziója kárhozottakkal és üdvözülőkkel.406 Kötete előszavában jelzi mondanivalóját s alkotói szándékát. Ítélet, mennyország és pokol hármasságát említi ugyan az előszó, s a versek többsége is ezt jeleníti meg, de negyedikként jelen van a halál is, s e négy motívum nem más, mint a barokk irodalom döntő élménye, a négy végső dolog.

A kötet 21 verséből valamennyi e motívumkörökhöz kapcsolódik, a négy végső dologra épülő szemlélet kizárólag a transzcendencia megragadására törekszik, a hangsúly az „evilágon" kívülire tolódik el:

„Fojtsd-meg e' világ szerelmét,

S adj olly elmét, Melly ettől üssön pártot..."

(A Halálról, ítéletről és mind kettőre való készületről)407

Szőnyi Benjámin verseinek többségével tanítani, nevelni akar, a többi embert szeretné Istenhez terelni, a végső dolgokat úgy bemutatni, hogy a jámbor olvasó elrettenjen a bűntől, pokoltól, és sóvárogja az utolsó ítélet után a jóknak járó mennyei boldogságot. E versek többsége ezért a barokk epikus és didaktikus költészet formakultúrájához tér vissza, s csak kevésben mutatkozik személyes lírai hang. Nyéki Vörös Mátyás XVII. századi katolikus barokk alkotó vizionárius látásmódját, monumentális arányú képeinek zuhatagát látjuk megelevenedni Az utolsó Ítéletről... c. vers strófáiban:

,,E' földön tűz és Víz között lakunk,

A' Levegő Ég fel-nyílt ablakunk,

Ezen által látunk nagy tüzeket;

Ezek alatt a' boszszús vizeket...

Óh föld! sok tűz kész égtedre az égen.

Elmúlnak az egek tsikorgással,

A' föld meg az ég nagy tűz ropogással...

Az egész föld ki-forr új terméseket,

Emberekből álló roppant erdőket.

El bámulnak a' zúgó tengerek

Hogy habjaikból kelnek emberek,

Kiadván a beléjek holtokat,

A' tűz is felkölt égett tagokat;

Kiket az halak hasokba temettek,

Ekkor, óh Tsuda; lesznek meg-élledettek...

Napnál fényesebb a' Király ortzája,

Fejér hónál tündöklőb ruhája,

Két élű hegyes tőr nyúl szájából,

Két szeme mint az égő tűz lángol,

A' Királyi szék tüzel villámokkal,

Zeng, zúg, dörög, ordít nagy szózatokkal..."408

Az ítélet után Szőnyi Benjámin megmeríti olvasóját a pokol minden borzalmában. A barokk - s így Nyéki Vörös Mátyás - eljárását követi, az olvasónak képzeletben mind az öt érzékszervével, nyersen, naturálisan, undorítóan át kell élnie a pokol gyötrelmeit. Mivel a vers témája a tapasztalaton messze túl eső irrealitás, célja ugyanakkor ennek elhi-tetése, az erről való meggyőzés, s ez megköveteli, hogy a téma minél inkább a valóság szuggesztivitásával jelenjen meg, a realitás látszatával. Ezért sokasodnak meg a barokkban a realisztikus és naturalisztikus elemek, ezek burjánzó sokaságával, vizuális megjelenítésükkel, szuggesztív vízióikkal kell az olvasót az irrealitásba ragadni.409 Ennek stíluseszközeit, formai megoldásait használja Szőnyi Benjámin nagy leleménnyel:

„A nagy bűnösök jajgatnak, nyögnek Hegyeknek halmoknak könyörögnek... Ellenek Bíró, tanú, vádlójok, Poroszló, kínzó-szerszám, hóhérjok, Tömlötz, mérges kígyó, vipera, sárkány, Kiből méreg tenger forr száján, farkán... Ekkor lesz az Egek vég háborgása, Kénköves tűzessőkkel szakadása, Föld reszkettető mennydörgésekkel. Villámok, mennykövek kőessőkkel... A' fényes nap elrejtőzik előlök, Hóld, tsillag sereg, elrejt magát tölök, Fel-támadt testeik nyílt ablakait, Pokol setét vak tüze meg-vakít, Itt pokol tűznek nints fénye, világja; Hanem setét füst, vesztő, rontó lángja... Levegő-ég hellyt füstéi lehellenek, Testek gyúló száraz fák a' tűznek... Lésznek a' földnek kihányt okádása: Ájuló irtózás ezek hallása..."410

Világszemléletének változása hozza magával, hogy Szőnyi Benjámin egészen másként szemléli a természetet, s benne az embert, test és lélek viszonyát, mint azt korábbi műveiben tapasztaltuk. Érezhetően korábbi gondolatainak visszavonására, revideálására törekszik. A Gyermekek Physikája fizikoteológiai szemléletével elfogadta a természetben munkáló törvények személytelen működését, a bekövetkezett fordulatot jelzi, hogy mostani verseiben nő ismét a XVÍI. századi zsoltáros szemlélet, amelytől pedig korábban a fizikoteológiai szemlélet távolította messzire. Isten újból mindent részleteiben s egészében kizárólagosan szabályozó mitikus erővé hatalmasodik, jósága teremti a nap melegét, világosságot, csillagok ragyogását. A „két hajnalgyöngy tsillaga" már nem műszerrel vizsgálható tudományos objektum, hanem Jézus „égi tüze". Isten újból antropomorfizálódik, jóságát árasztják a felhők, de ugyanennek tüzeivel a bűntől ijeszt el, a szivárvány is kegyeit ragyogtatja; amott a felhőt, a felszálló légáramlatokat mutatta be a légkör rétegeinek analizálásával, a szivárvány pedig a fénytörés és prizma bizonyítéka volt. Olyannyira tudatos korábbi álláspontjának visszavonására irányuló igyekezete, hogy a Gyermekek Physikája A' négy éltető állatokról c. terjedelmes, a legnagyobb tudományos becsvággyal megírt elmélkedését egyetlen strófával félresöpri. A természetnek e négy alapeleme itt már csak örök kárhozat forrása, jelentésüket sem tudományosan értelmezi, hanem kizárólag biblikusán.411

A barokk értékrendjében a test és lélek nem egyenrangú, csak a lélek kerülhet a transzcendencia világába. A Gyermekek Physikájának két elmélkedése (Az emberi testben megtetsző, Isteni böltsességről, Az Emberi testnek állása módjáról) a test nagyszerűségét, összetettségét ünnepli, mutatja be tudományos szemléletű strófáival. Mostani verseiben is helyt kap a test, azonban csak azért, hogy nyomatékosítsa: minden részletében értéktelen, bűnökhöz vezető tulajdonságait. így lesz az „sár, ganéj", születik a „méhben büszödt vér undokságából", s lesz „Természeted seb, kelés, dagadás, / Senyvedt fene, megbüszödt rothadás." A test részeit megint számba veszi, de azért, hogy a korábbi két elmélkedést is átértékelje. Amott a fej csupa büszke nagyszerűség:

„Mint magos hegy az embernek feje,

Hegyben rakott kints annak veleje,

S ennek sok érrel tornyos padlása

A' Léleknek királyi szállása."

-  itt: „Örvénye ez minden álnokságnak, / Fel-gyújtó tüze mind e világnak", a nyelv a felebarátot kínzó szablya, rágalmazásra szolgál és „Rothadt és mérges beszéd szóllásra". A torok megnyílt koporsó, a száj szitkok és átkok forrása, a nyelv „Magad lelke vesztő nyavalyája". Amott a vesék:

„Víz seprőt útban ők igazgatnak,

Testben ezek is tsudálatosok,

Mint veres márvány színű források."

 

-  itt forrásai a paráznaságnak és világvesztő bujaságnak. A szemöldökök is a szív bujaságát tükrözik, amott két strófa méltatja biológiai rendeltetésüket, szépségüket:

„Ellent állnak az izzadság víznek,

Mellyet áraszt az homlok, mint szép hegy, ...

Mint a' szivárvány van ég díszére,.

Úgy ortzánk egének szépségére

Szolgál e' színes szivárvány íve..."

Kéz, láb amott dolgos, szorgos szervek voltak, itt rossz utakra visznek, lopásra valók.412

Eddigi megfigyeléseink alapján úgy tűnik, hogy Szőnyi Benjámin öregkori művében teljesen felszámolta korábban kialakított világképét, s maradéktalanul győzedelmeskedett a barokk szemlélete. Valóban, alig lelhetünk olyan mozzanatra, amely a világi bölcselet nyomait mutatná. Azonban nem talált mégsem problémátlan megnyugvást a transzcendencia szuggerálta válaszokban. A felvilágosodás kételyei benyomulnak gondolatmenetébe, még akkor is, ha lábjegyzetbe szorulnak.413

Az örökkévalóság egyik gyakori témája a barokknak. Nyéki Vörös Mátyás is ennek szentelte egyik jelentős költeményét. Szőnyi Benjámin kötetének Idő, Halál, Örökkévalóság c. verse e témához nyúlt vissza, de itt sem képes teljesen kirekeszteni korábbi világszemléletének néhány elemét. A barokk eredeti értelmezése szerint az örökkévalóság egyenlő a pokoli gyötrelem meg nem szűnő végtelenségével, tehát nem a világ térbeli és időbeli végtelenségének fölismeréséből táplálkozó élmény, metafizikai félelem.414 Szőnyi-nél ez utóbbi erősen színezi versének töprengő sorait, főként az időbeli végtelenség szorongatja. A véges élet halandóságának és az időbeli végtelenségnek feloldhatatlan ellentmondásossága nyugtalanítja, s metafizikai nyugtalansága ott szólaltat meg modern hangzásokat, ahol nem jelenik meg a transzcendencia feloldó biztonsága. Akkor lehet a véges élet igazán tragikus, ha az jeltelenül eltűnik az örökkévalóság transzcendens távlatokat nem ígérő hullámzásában:

„Óh idő, óh örökké-valóság! Ez idő tsak tündér mulandóság, Az örökké-valóság a' való. Ez idő, rövid éltem mértéke, Ennek az hol kezdete, ott vége, Meg halni születtem ez életre, S árnyék, kit vét az örökké-valóság, S attól elnyeletendő halandóság... Múlik e' világ, múlnom kell nékem: Mint az élet, úgy a halál részen, Ezt ha futom, tsak én magamtól futok; Mert én egészszen élet s halál vagyok... Pára, füst, álom, szél, s el repülés, Kunyhó, fonál, fű, felhő, faldűlés, Hajózás, takáts-karika forgás, Egy törtt edénybéli víz ki tsorgás, Futó posta, sebes árvíz, vándorlás, Tenyér idő, lépés, semmi, elmúlás."415

Azonban Szőnyi még nem tud belenyugodni a bölcselet sugallta semmi távlattalanságába, s görcsösen kap legalább a lélek halhatatlanságát ígérő transzcendencia reményébe:

,,E' töltené-é hát bé kívánságom,

Örök jóra való szomjúságom ?

Nem, nem; mert én lelkem halhatatlan...

Örökké való boldogságot éhez:

Mert ez illik nemes természetéhez."416

Szőnyi Benjámin munkássága nemcsak a genius loci vizsgálójának tanulságos, hiszen egy értelmiségi típus lehetőségeit, s e lehetőségek végső határait is reprezentálja. Azt is példázza, hogy a szűkös körülmények, kedvezőtlen lehetőségek - az alkotói tehetség határai mellett - hogyan törik meg egy korábban lendületes futású alkotó pályáját. Öregkorában már csak a teológus szemével látja a világot, pedig amikor 1794-ben megtér az égiekhez, s hűlt tetemeit „hármóniás énekléssel" szentegyháza falához temetik (92. kép), egy esztendőre rá a királyi kaszálóréten már a magyar jakobinusok feje hull a porba.

 

5. A nemzeti, világi kultúra előretörése 1848-ig

Korszakunk egészére jellemző a műveltség világi és anyanyelvi, nemzeti tényezőinek erősödése, s ezzel párhuzamosan az egyház fokozatosan veszített korábbi kezdeményező szerepéből. A kor legjelentősebb társadalmi és kulturális mozgalmait már a liberális köznemesség és a polgárosodó értelmiség kezdeményezte. II. József törvényei ugyan biztosították a vallásszabadságot az addig hátrányos helyzetbe szorított nem katolikus felekezetek számára is, azonban ez nem képes ellensúlyozni a kései feudális társadalom ellentmondásait, s e társadalmi ellentmondásokkal kényszerül küzdeni a református egyház is.  Gazdasági-anyagi bázisát a feudális eredetű járadékok, szolgáltatások biztosították eddig, azonban ezek mennyisége és folyamatossága is egyre bizonytalanabbá vált, s hasonlóan az úrbéri terhekhez, megszüntetésük, illetve mérsékelésük része a reformkor társadalmi küzdelmeinek. Ezért csökkent gazdasági-anyagi teherbíró képessége, s ezzel már csak igen nehezen vagy alig képes a megnövekvő kultúrpolitikai-iskolapolitikai feladatok ellátására; még akkor is, ha a református tanügy és kultúra legjobb munkásai elfogadták és támogatták is a reformkor célkitűzéseit. Az így keletkezett ellentmondást nem tudták feloldani sem helyi, sem országos segítséggel, ehhez hiányoztak még az állani szabályozó eszközei, és még inkább alkalmatlan volt erre a városi tanács. Bizonyítja e az is, hogy a század elejétől 1848-ig a tanács tevékenységéből teljességgel hiányzik minden kulturális jellegű ügyintézés. Mindössze 1820-ban, amikor a „Fiúi Nagyoskola építésére segítségül rendeltetik adni egy Boglya Szalma". Alig is lehetett erre alkalmas a mezővárosi hagyományokkal rendelkező, a földesúri befolyás alatt álló tanács, mely e félszáz év alatt is örökös megváltásról tárgyalt, legelőelkülönözési pereket vívott. Akárcsak országosan, városunk társadalmának munkamegosztásában is így az iskolakultúra legfontosabb tényezője még mindig az egyház maradt. Iskolahálózata növekvő nehézségei ellenére is jelentősen terebélyesedett, gimnáziuma hétosztályúvá emelkedett, nyilvánossági jogot nyert. Ennek nyomán szaporodott az iskolázottabb parasztpolgárok száma, akikhez gyorsabban jutottak el a reformkor társadalmi-kulturális eszméi.

Tetemesen megnőtt a világi értelmiség száma, jelentősége, s ez némiképpen helyettesíti, pótolja a tanács működéséből hiányzó kultúrateremtő tevékenységet. A hagyományos papi-tanári réteg mellett megnőtt a gazdászok, mérnökök, polgárosult közhivatalnokok jelentősége. Spontán szerveződéseik (Olvasóegylet, Casino, Iparegylet) az országos törekvéseket és célkitűzéseket követik. Míg az előző században a maroknyi értelmiség egy-két elit műveltségű tagja kísérte figyelemmel és követte a legkorszerűbb eszmei áramlatokat, addig most népesebb csoport ismerte meg és támogatta a reformkor törekvéseit. Közülük kerültek ki a magyar színészet lelkes támogatói, sőt kritikusai, drámafordítói, néhány publicista. Ha nem is akadt most olyan országosan is kiemelkedő alkotó személyiség, mint korábban Szőnyi Benjámin volt, szaporodott a kisebb talentumú, de széles tájékozottságú, nagy kulturális aktivitású értelmiségiek köre.

A reformkori eszmék valóban nagy hatású terjedését bizonyítja, hogy korszakunk végén - a forradalom alatt és a szabadságharc idején - a nemzeti haladásért küzdők élvonalában ott találjuk a honvédtisztként harcoló Szikszay Károlyt, Jeszenszky Lászlót, Jeney Imrét, Szilágyi Virgilt, Dus Józsefet, a zászló alá sorakozott honvédeket, gimnáziumunk bölcsészeti osztályának tanulóit.417

 

A vallásszabadság nyomán szaporodó felekezetek

A katolikus népesség a század első felében egyenletesen növekedett, bár ezt már korábban felduzzasztottá néhány XVIII. századi telepítési hullám. Az 1842-es Canonica Visi-tatío már 8611 lelket talált, amelyből a vásárhelyi anyaegyházhoz tartozik 7278, Mártély-hoz (filiali Mártély) 299, Sámsonhoz 913, Kenyeréhez 56, Tégláshoz 7, Kutashoz 3, Földvárhoz 46, Hámszárítóhoz 9.4i» II. József türelmi rendelete (Edictum Tolerantiale), majd az 1790-1791-es budai országgyűlés megszüntette a katolikus egyház privilegizált jogállását, ezzel együtt megszűnt a katolikus egyházkormányzati szervek felügyeleti joga, melyet korábban a protestáns felekezetek egyházszervezete és iskolahálózata fölött gyakoroltak. E viszonylagos pozícióvesztés ellenére is kedvezőbb gazdasági-anyagi körülményeket élvezett a vásárhelyi katolikus egyház, mint a közel háromszoros lélekszámú református. Élvezték a földesúr patrónus támogatását, tőle kapott a plébános hat telek földet, az ezzel járó legeltetési jogokkal, javadalmazása a század első három évtizedében elérte a 700 Ft-ot. Szőnyi Benjámin végkielégítése ugyanekkor - mint láttuk -50 Ft és 200 kéve fűteni való nád volt.

Jelentős földesúri, majd állami támogatást élvezett a katolikus felekezet iskoláztatása is. A betelepített katolikus népesség jelentős része távolabb lakott a templomtól és a korábban emelt iskolaépülettől, így gyermekeik oktatása igen nehézkes volt. E gond enyhítésére 1801-ben jelentős földesúri támogatással a Lóger városrészben fiúiskolát emeltek. Ettől kezdve két tanító végezte az oktatást, javadalmazásukat a „Méltóságos Uraság és a Város Segedelmével" fizették.419 Az iskolák a nagyváradi Királyi Nemzeti Oskolák Főigazgatójának voltak alárendelve. 1812-ben szerződés (Contractus) rögzítette az iskoláztatás anyagi támogatását, az iskolák ellátását.420 1816-ban a három nemzeti iskolában három osztály volt; ugyanis időközben ideiglenes iskolaépületet emeltek a Lógerben a leányok részére is. Tekintettel a lélekszám növekedésére, 1829-ben már „Deák Oskola" nyitásának lehetőségét latolgatják.421 E terv azonban nem valósult meg, részint anyagi okok miatt, részint pedig azért, mivel lassanként katolikusok is megjelentek a reformátusok ekkoriban hétosztályúvá váló, nyilvánossági jogot is elnyerő gimnáziumában. A felekezeti ellentétek oldódását segítette Mericzay Antal plébános is, aki a város éledő kulturális szervezeteinek egyik lelkes, művelt munkása volt, s jó kapcsolatokat épített ki ennek során a református értelmiséggel is. A tanítás-anyagáról vajmi keveset tudunk meg, 1816-ban tanítottak „declinatiót, comparatiót, conjugatiót", bár ebből nem derül ki egyértelműen, hogy latin vagy magyar nyelvről van-e szó, talán mindkettőről.422 1824-ben Lajgárd Antal kapott tanári megbízatást a „2-ik Classisbéliek tanításával", ahol latin, magyar és német nyelvet tanított.423 A korai német oktatás nyilván a //. Ratio Educationis (1806) programját tükrözi.424

Az evangélikusok száma csak igen lassan emelkedett, főként az ország északibb megyéiből települtek városunkba, közöttük szlovák anyanyelvű családok is. Az 1730-as összeírásszerint 11 család volt ágostai hitvallású, 1757-ben nagyobb számmal érkeztek Komárom környékéről. Létszámuk azonban még mindig kicsi volt ahhoz, hogy önálló gyülekezetet alkossanak saját pappal, iskolával, s ekkoriban ezt még a katolikus egyház is megakadályozta.425 Hitéletük a református gyülekezethez kapcsolódott, néha papjuk is érkezett távolabbi gyülekezetekből, ki a reformátusok átengedett templomában tartott lelkészi szolgálatot, bár ezt nem nézte jó szemmel a plébános. A XVIII. század 80-as éveiben már a tótkomlósi evangélikus egyház leányegyházát alkotják, mígnem az 1790-1791-es budai országgyűlés számukra is kedvező törvényeket hozott; elnyerték jogukat a szabad vallásgyakorlathoz. 1791-ben már telket szereztek az iskolának és a tanítói lakásnak, 1792-ben a földesúr adományával ezt jelentősen bővítették. 1794-től több beaványban is kérelmezték a vármegyétől olyan tanító alkalmazásának engedélyezését, aki egyben a lelkészi teendőket is ellátná. Be sem várva a hivatalos engedélyt, Kontsek Maron személyében olyan tanítót hoztak, aki papi szolgálatot is végzett.426 A gyülekezet létszáma 1797-ben már 363, közöttük sokan iparűzők, mesterek, céhtagok. Időközben felépítették az iskolát, melyben magyarul és szlovákul is tartott istentiszteletet Kontsek Márton, tekintettel a gyülekezet kétnyelvűségére. A földesúr támogatásaként csakhamar 3/4 telket is kapott a paptanár, s vármegyei rendeletre az egyház városi támogatásban is részesült. Ideiglenes imaházukat 1811-ben építették, de állandó templom építését is elhatározták. Nagyarányú gyűjtés, segélyek megszerzése után kezdtek hozzá templomuk megépítéséhez, melynek során a város, a vármegye és Klauzál Gábor adományozó jóindulatát, s adományaikat is sikerült megszerezni. 1843-ban vették használatba a templomot, amit majd csak egy esztendő múlva szenteltek föl.

Az egyház személyiségei közül kiemelkedő szerepet játszott Jeszenszky László paptanár, aki élénken reagált a reformkor nemzeti és liberális gondolataira. Számos tanulmányban állt ki a tanügy haladó, demokratikus átalakításáért folytatott harcban. Habozás nélkül a forradalom, majd a szabadságharc mellé állt, a megtorlások idején halálos ítélet leselkedett rá, ami elől csak nehezen tudott megmenekülni.427

A görögkeleti és zsidó felekezet volt a legkisebb létszámú a városban. Hitéletük csak csak a türelmi rendelet után bontakozhatott ki. Egyházi és iskolai életük megszervezése azért is figyelmet érdemlő, mivel híveik többsége nem magyar anyanyelvű, s a reformkor magyarosító, asszimiláló tendenciáinak fontos eszköze a magyar nyelvű iskoláztatás szorgalmazása, melynek érvényesülését városunkban is megfigyelhettük.

A görögkeletiek főként a görög, szerb kereskedőkből, majd a később beszállingózó román pásztorokból kerültek ki. A türelmi rendelet előtt taksa fizetésével kellett megváltani lakhatási jogukat, amint erősen korlátozott vallásgyakorlatuk is ehhez volt kötve. Előbb a szentesi, majd az aradi pópa végezte a papi teendőket. 1782-ben a vármegyétől kérelmezték a földesúrtól kapott telkükön imaház építését, amire a helytartóságtól is megerősített kedvező határozatot kaptak. 1783-ban kezdtek hozzá az építkezéshez, melynek költségeit a tehetős kereskedők viselték, az egyhajós, késő barokk templom építését 1807-re fejezték be (90. kép). Ettől kezdve állandóan betöltötték a lelkészi hivatalt, s a konszolidált egyház pópája megkezdte az iskoláztatás szervezését. Folyamatosan következtek az iskolamesterek, akik egyben a kántorságot is ellátták, 1822-ben pedig iskolaházat emeltek közadakozásból.428 Anyakönyveiket görögül és szerbül vezették, amint e nyelveken folyt az iskolai tanítás is. Az országos tendenciák következményeként az 1830-as évektől kezdve a vármegye és a város is többször követelte tőlük anyakönyveik magyar vezetését (1834-1839, 1841-1845), s iskolájukban a magyar nyelv oktatását.429 Az egyre türelmetlenebb sürgetésnek azonban vajmi kevés foganatja volt, mivel a kereskedők közvetlenül a földesúr joghatóságához tartoztak, bizalmát élvezték, s az eltekintett e nemzeti szempontok türelmetlen érvényesítésétől.

A zsidóságot hosszú évszázados, súlyos diszkriminációk sújtották, vallásszabadságukat csak évszázadokkal korábban, Bethlen Gábor törvényei engedélyezték időlegesen. Jelentősen könnyített helyzetükön a türelmi rendelet, azonban még ezt követően is több évtizedig kellett fizetni türelmi adót vallásgyakorlatukért, s lakhatási jogukért. 1840-től a vásárhelyi zsidóságot már egy újonc katona kiállítására kötelezte a vármegyei hatóság, noha 1847-ben a vármegye követei a zsidó emancipáció ellen foglalnak állást. E kérdésben a vármegye következetlenségét mutatja, hogy az 1836-os országgyűlésen a türelmi taksa eltörlése mellett foglal állást, 1843-ban pedig javasolta, hogy a zsidóság jobbágytelket birtokolhasson.430 1847-ben királyi rendelet mentesítette a zsidóságot a türelmi adó fizetése alól. 1833-ban a földesúrtól templomnak való telket kértek és kaptak, ahol egy házat zsinagógának alakítottak át, 1834-től már rabbi állt a hitközség élén: Grünhut Ábrahám. 1839-ben nagyobb házat vásároltak, melyben helyet kapott a zsinagóga és az iskola is. Iskolamestert állítottak, közülük a legjelentősebb 1845-től Stern Ignác. Tanrendet készített, s ekkor már három osztályban tanultak a gyermekek. Tanrendjét nem ismerjük, azonban valószínű, hogy jelentős helyet kapott már benne a magyar nyelvű oktatás. Részint azért, mert 1843-tól a vármegye szorgalmazta a zsidók gyermekeinek magyar nyelven való oktatását, részint pedig azért, mert Stern Ignác annak a Lőw Lipótnak a környezetéhez tartozott, aki az asszimiláció lehetőségeit kereste, s a felekezet iskoláiban szorgalmazta a magyar nyelvű oktatást.431

A reformátusok számára is jelentős könnyítéseket hozott a türelmi rendelet és az 1790-1791-es országgyűlés.432 A református egyháznak e félszázadban bekövetkezett változásai sokban tükrözik azokat a társadalmi mozgásokat, amelyek országos méretekben lezajlanak, s helyi vetületük módosítja az egyház társadalmi pozícióját. A vallásszabadság elnyerésével jelentősen csökkent az az oppozíciós szerep, amit addig világ-nézetileg-konfesszionálisan, iskolakultúrájában a református egyház betöltött. Társadalmi súlyából is veszített azzal, hogy már nem volt szükség a mezővárosi önkormányzatnak korábban fontos részét képező vallásszabadság védelmére, amely küzdelemben fontos partnere volt a tanács is. E korábbi szövetségtől megszabadulva a tanács egyre magabiztosabban fordult korábbi szövetségese ellen, ha érdeke úgy kívánta. Ez bátorította már Szőnyi Benjámin ádáz ellenségeit is. Ezért minősítették habozás nélkül a Szőnyi védelmére kelő egyházmegyei gyűlést „zuggyűlésnek", s perlekedtek az egyházkerülettel is. Tehették ezt azért is, mivel az egész városi önkormányzat érdekeit szolgáló vallásgyakorlat immár adott volt, s nem volt szükség a politikai-gazdasági színezettel is rendelkező vallásszabadság oltalmazásában lényeges egyházi partner szövetségére. Ne feledjük, a türelmi rendelet a tanácsot is megszabadította a korábban jelentős anyagi terhek viselésétől, s bár a tanács korszakunk végéig többnyire református tisztségviselőkből állott, mégis egyre csökkent az egyházat segítő tanácsi támogatás.433 A tanács egyre inkább a gazdagparaszti rétegek képviselőiből került ki. A század első negyedétől fokozódó érdekévé vált a földesúri függőség lazítása, megkísérelte az örökös megváltás elnyerését. Legelőelkülönözési pereket vívott, e harcokban azonban már nem tartott igényt a református egyház szövetségére. Ezért ennek tevékenysége visszaszorult a szűkebb felekezeti, gyülekezeti életre, az iskolakultúra fejlesztésének körére. A Szőnyi-ügy arra hívta fel a helyi egyházkormányzat figyelmét, hogy mindent el kell követnie a világi, gazdagparaszti befolyás csökkentésére vagy más tényezőkkel való semlegesítésére. A városban élő nemesség viszonylag kisszámú volt és kevéssé jelentős, és bár megkísérelte befolyásának" növelését az egyház irányításában, nem tudott felülkerekedni. A tanácstól való függőség lazítására, majd megszüntetésére új egyházkormányzati szervet hoztak létre, a presbitériumot, amely a tanácsi irányítás alatt levő konzisztóriumot váltotta föl. E testület legtekintélyesebb tagjai a vármegyei tisztviselőkből kerültek ki, közöttük számosan széles látókörű, modern világi műveltséggel is rendelkező férfiak, mint a többször is fő-kurátor Nagy Ferenc és Kiss Dániel. Jelentősen kibővítik a presbitérium létszámát; 45-re, majd 50-re emelik. Minden tizedből választanak tagokat a módosabbak, de a szerényebb vagyonnal rendelkezők közül is. E bővítéssel kívánta az egyház vagyoni helyzetét konszolidálni, minél szélesebbre tágítani a rendszeres párbérfizetők körét. Ez azonban nem hozta meg a remélt megoldást, már a század második évtizedétől rendszeres panasszá vált a párbérfizetés elhanyagolása, majd megtagadása. Ezek behajtásához a tanács s más világi szerv sem nyújtott segítséget. Mérsékelésük, illetve megszüntetésük éppúgy a parasztság érdeke, mint az úrbéri terhek ellen vívott küzdelem. E válság egyrészt azt bizonyítja, hogy a még oly nemes hagyományokkal rendelkező, s a körülményeihez képest modern iskolakultúrát folytató, de a hagyományos feudális járadékokra és szolgáltatásokra támaszkodó református egyház is egyre feloldhatatlanabb ellentmondásba került objektív társadalmi-gazdasági érdekeivel, s iskolakultúrájában a legjobbjai által is hirdetett reformkori társadalmi törekvésekkel. Másrészt bizonyította e válság azt is, hogy égetően szükséges a felekezetektől független, állami oktatásügy támogatása. Mivel az egyház jelentéktelen földbirtokkal rendelkezett, iskolatartói feladatai viszont növekvő anyagi erőt kívántak, s továbbra is ragaszkodott a felekezeti oktatásügy jogaihoz, maga is kísérletet tett az önálló gazdálkodásra. 1836-ban szárazmalmot vásárolt, s az 1820-ban épített „Nagyoskola" helyiségeinek jelentős részét kereskedőknek adta bérbe.434

Szőnyi Benjámin meghurcolása után rossz híre lett a vásárhelyi papi és rektori hivatalnak, egymást váltva gyorsan továbbálltak a mégis ide merészkedők.435

A türelmi rendelet lehetővé tette a már régóta szükséges második kálvinista eklézsia megépítését, amelyhez szükséges erőfeszítések időlegesen lecsillapítják a még izzó ellentéteket. 1792-ben kezdtek hozzá az építkezéshez, az alap első tégláját az öreg Szőnyi Benjámin helyezte el. A Fischer Boldizsár tervei alapján készült késő barokk templomot már 1796-ban használatba vették, bárcsak 1799-ben szentelték fel nagy ünnepléssel, melynek fényét a Kollégium kántusának megjelenése is fokozta (94. kép). Az Újtemplom emelését részint a népesség növekedése tette szükségessé, részint pedig az, hogy fokozódott az Új utca környékének és Újváros tizedének benépesülése. Első lelkésze, Bereczk Péter körül csakhamar bajok is támadnak. Bár külföldi akadémiákat is megjárt, tudós férfiú volt, akinek szónoki képességét is megcsodálták, mégis botrány gyűrűzött körülötte. 1797-ben veszedelmes dolgokat kezdett hirdetni a szószékből. Támadta a nemesség előjogait és a Corpus Jurist. Utóbbit megégetésre valónak ítélte, s vele összevetve magasztalta a francia alkotmányt. Feljelentés alapján vizsgálatot indított ellene a vármegye és a helytartótanács, azonban sikerült elkerülnie a szigorúbb felelősségre vonást.436

Az egyházkerület utasítására 1807-ben Vásárhelyen is megalakították a presbitériumot, létszáma 29, vezető szerepet kaptak benne a vármegye tisztségviselői (Nagy Ferenc ügyész Kovács Márton táblabíró, Kaszap József), városi esküdtek, 9-en pedig a köznépből. 1822-ben módosították a presbitérium összetételét, létszáma - a lelkészeken kívül - 45-re emelkedett. Minden tizedből 6-6 presbitert választottak a köznépből. Az iskolai ügyek intézését Kiss Dániel ügyvéd vezetése mellett 7 presbiterre bízták.437

A presbitérium tevékenységében megjelentek a reformkor törekvései is, különösen Gaál Dániel lelkész képviselte azokat határozottan.438 Határozatuk szerint az egyház irányításában a gyülekezet minden rendű és rangú tagjainak joga volt részt venni.

A presbitérium tagjait a nép választotta, tekintet nélkül vagyoni helyzetre és kiváltságokra. Tulajdonképpen a népképviseleti elv tükröződik e célkitűzésben, melyről már 1844-ben határozatot hoztak, azonban csak 1848-ban valósítják meg.439

Az egyház jövedelmének alapját a párbér képezte, mely két részből állt: terményből és pénzből. A század elején ez már 1 véka búzából és árpából állott, a pénzbeli adó földes gazdáknál 2 Ft, zselléreknél pedig 1 Ft volt. 1812-től az adót pénzben kellett fizetni, a telkeseknek 3 Ft-ot, a házzal rendelkezőknek 2 Ft 30 kr-t, a zselléreknek 2 Ft-ot. 1813-ban már azt panaszolta a főkurátor, hogy sokan rendszertelenül vagy egyáltalán nem fizetik a párbért. Különösen a nemesek vonakodtak. Megtorlásként a presbitérium olyan határozatot hozott, hogy a fizetni vonakodók halottait nem temetik el. A „Fiúi Nagyoskola" (Ógimnázium) építése újabb jelentős anyagi terhet jelentett, miért is 1818-ban újból emelték a párbér összegét. A földdel rendelkezők 5, a házzal bírók 4 Ft-ot tartoztak fizetni. Nőtt az elégedetlenség, szaporodott a behajthatatlan párbérhátralék, éppen ezekben az években fokozódott az úrbéri terhek csökkentéséért vívott paraszti aktivitás.440 Egyre szaporodott a párbérfizetést elhanyagolok száma, nőttek a hátralékok, 1848-ban a hátralék már éppen felét tette ki a kivetett adó összegnek.441 Fokozódtak a nehézségek a deákok étkeztetése körül is. Már korábban megszüntették a soros főzést (Coquia), helyette élelmezésre kivetett adózással kísérletezett a presbitérium, 1839-ben azonban már 78 ember aláírásával benyújtott nyilatkozatban tagadták meg az élelmezésre fordított adó fizetését. Vizsgálatot indítottak ugyan a „zenebonáskodók" ellen, majd a „lázítók eránti feladást" küldtek a szolgabírónak, mindennek azonban nem lett foganatja, sőt még tovább romlott a helyzet. Ezt mutatja, hogy 1843-ban a presbitérium kénytelen megszüntetni a gimnáziumban a bentlakást és a deákok étkezési segélyezését. Ezzel jelentősen romlottak az iskoláztatás feltételei.442

E válságjelenségek miatt az 1840-es években szaporodtak a megoldást kereső javaslatok is. Az egyházmegye többi gyülekezete is hasonló gondokkal küszködött. Iskolatartói nehézségeik megoldását egyre inkább a közteherviselés megvalósításától és az állami segélyezés kiterjesztésétől várták - felekezetük iskolatartói jogait fenntartva.443

 

Református tanügyi újítások a reformkorban

A református felekezeti oktatás fokozódó anyagi nehézségei ellenére újabb reformokkal igyekezett iskolakultúráját a kibontakozó reformkor legjobb eszményeihez igazítani. Bár az 1790-1791-es országgyűlés biztosította a protestánsok iskolaügyi autonómiáját, a //. Ratio Educationis (1806) eleve meghatározta, hogy a reformátusok tanügyi vezetői az oktatás fokozottabb egységesítésére törekedjenek. Megvalósított reformjaik tükrözik azt a harcot, amelyet a különböző szellemi irányzatok képviselői hirdettek. Ennek során megmérkőzött a hagyományos, humán tudományok latinos hegemóniájú irányzata a természettudományok fontosságát hirdető csoporttal. Lassan uralkodóvá vált a magyar nyelvű oktatás, egyre több helyet kaptak a gyakorlati jellegű tudnivalók, a hasznos tudományok. Véglegesen elkülönült az alsó fokozat a középiskolától, a nemzeti iskola, de már a gimnázium sem csak az akadémiai felsőbb tanulmányokra előkészítő iskolatípus maradt. Számolt azzal, hogy az innen kikerülők a gyakorlati élet pályáin maradnak.

A debreceni iskolai törvények és tantervek sorát az 1791-es második Methodus... nyitotta meg. Rendelkezései szerint fokozódó szerepet kaptak a természettudományos ismeretek, de már megjelent a nemzeti szempontú tudományok tanítása is. E szerint minden elemi fokú osztályban Maróthi György alapján tanították a számtant, a gimnáziumi fokozatban pedig a matézist. A középiskolában a declinisták a latint magyar nyelvű magyarázatokkal tanulták, a két felső osztályban megjelent a természethistória, az orátorok osztályában pedig a magyar történelem. 1795-ben újabb tanterv jelent meg, amely már élesen elkülönítette az alap- és középfokú oktatást. Az elemi vagy nemzeti iskola két osztályból állt, a deákiskola (gimnázium) hétosztályú volt. Az elemiben nem volt latin stúdium, az oktatás nyelve itt teljesen magyar, de ettől fölfelé haladva fokozatosan latinosodott a tanítás nyelve, majd teljesen azzá vált. A deákiskolában helyet kapott némi fizika, logika, néhány órát kapott a matézis és a földrajz, végül magyar történelmet tanultak latinul. Az 1807-es Ratio Instiíutionis (Álmosdi Ratio) - amely a //. Ratio Educationis antitézisének tekinthető - újból a deákos irányzat erősödését hozta. A nemzeti iskolát négyosztályúvá tette, a gimnázium e szerint hét osztályból állt két fokozattal: grammatikai és humanitási részekkel. A magyar nyelvet nem tanították önálló tárgyként a gimnáziumban, kevesebb hely jutott ugyanitt a matematikának, elmaradt a természettan, alkotmánytan, geometria, és egyetlen osztályra szorult vissza a magyar történelem. A harmadik gimnáziumi osztálytól fölfelé már a latin nyelvű beszédet kívánták meg. Előrelépésnek számított a nemzeti iskola tantárgyainak meghatározása, ahol szerepet kapott a természetrajz, földrajz, történelem, számtan, földmérés, mechanika, építészet; jelentős részük a gyakorlati ismereteket bővítette.

A bizonytalanságot és az egyes áramlatok küzdelmét igazolja, hogy 1812-ben újabb tervezet látott napvilágot: A Tanítók Kötelességei... címmel. Alkotóinak sikerült elérni a természettudományos ismeretek körének bővítését az 1795-ös tanterv alapján. így visszakerült a fizika, a logika, nőtt a matézis és a földrajz szerepe, ismét szerepelt a magyar történelem tanítása a magyar reformáció históriájának oktatása mellett. A négyosztályos nemzeti iskolát azonban kétosztályúra csökkentette, a gimnáziumban pedig változatlan maradt a latin nyelv szerepe.

Az 1820-ban megjelenő tanterv már egészen 1848-ig szabályozta a Kollégiumhoz kapcsolódó iskolahálózat működését. Az elemi fokú oktatás ismét négyosztályúvá emelkedett, a gimnáziumi tagozat pedig - engedve az állami sürgetésnek - hat osztályból állt. A tanítás anyaga a humán és reál irányzat mérkőzésének kiegyenlítődését mutatja, bár a természettudományok nem növekedtek a kívánatos mértékben. Továbbra is fontos szerepet játszott a deákos ismeretek megszerzése, melynek eszköze a latin nyelv. A gimnáziumban - a hagyományos deákos ismeretek mellett - tanulnak számtant, földrajzot, térképrajzolást, geometriát. A nemzeti szellem erősödését mutatja, hogy a magyar történelmet már magyarul tanulták. Látható azonban, hogy hiányzott a magyar nyelvnek mint tantárgynak a tanítása. Már a reformkor hatását tükrözte, hogy hosszas habozás és többszöri visszalépés után az egyházkerület végre határozatot hozott, hogy „a hazai törvényeket kivéve... minden egyéb tudományok... magyarul taníttassanak..."444 Ezzel 1833-ban végre megvalósult az anyanyelvű oktatás elrendelése, melyet majd több mint egy évtized múlva követett csak az országgyűlési törvény.

 

A vásárhelyi református iskolaügy 1790-1825 között

A vásárhelyi református iskolaügy nagyjából követi a Debrecenből kiinduló mozgásokat.

Az 1825 tájékáig terjedő korszak nagyobbik részében az iskoláztatás helyi körülményei meglehetősen kedvezőtlenek. 1796 áprilisában a békés-bánáti egyházmegye gyűlést tartott az iskolamesterek működésének szabályozásáról Öcsödön. Tulajdonképpen az egyházkerület egy évvel korábbi végzéseit alkalmazták saját körülményeikhez. Két fontos tényező derül ki a határozatokból: 1. ekkor folyik az egyházkormányzat megszerzéséért vívott harc a papi és világi tábor között, s az e küzdelemben előnyt szerző világi elemek mindent megtesznek az iskoláknak saját függőségükbe való kényszerítésére. El is követnek mindent a rektoroskodó réteg értelmiségi öntudatának, önállóságának basáskodó megtörésére, s a teljes kiszolgáltatottság állapotába akarják azt taszítani. Különösképpen hátrányos ez a Vásárhelyre merészkedők számára, hiszen ugyanezt már átélte Szőnyi Benjámin is, s megtapasztalják majd az itt rektoroskodók is. 2. Martinovicsék lefejezésének évében születik a rigorózus egyházkerületi határozat, s bizonyára nem véletlenül fenyegeti meg a „gyanús társalkodásúakat" - ha kell, kiirtással. A zord elmarasztalás így hangzik: „Méltó és fájdalmas Panasza egy néhány esztendő óta, kivált a nagyobb Ekklesiáknak, hogy Oskola Mestereik többnyire hűségtelenül folytatják hivataljokat, alig van valami látatja tanításoknak, találtatnak közöttök engedetlenek, függeni nem akarók, kényesek, büszkék, öltözetjekkel nem Oskola Mestert mutatók, hanem az Úri Rendet majmoló hijjába való emberek, dobzódók, részegesek, feslett erköltsűek, gyanús társalkodásúak, a Helység, Város, vagy Ekklésia elöljáróit nem betsülők... Az ilyen veszedelmes emberek megzabolázására, és ha lehet meg jobbítására, ha pedig ez nem lehetne, kiirtására, a következőket rendeli..."445 A határozatok valósággal röghöz kötötték a rektorokat, a túlnyomóan világiakból álló iskolainspektoroknak mindenről számot kellett adni. Ők határozták meg, hogy mit mikor tanítson, s azt meddig kell elvégeznie, minden héten köteles volt jelenteni írásban, hogy mit végzett el a kijelöltekből, napokra lebontva, „...más helységbe, vagy városba akár melly dolog végett engedelem nélkül menni ne bátorkodjék".446 Minden rektornak kötelezvényt (obligatoriát) kellett aláírnia, melyben kötelezte magát a megalázó feltételek betartására, melyben ilyen pontok szerepeltek: „...nem komor... hanem engedelmes lesz, idejét nem idestova való járással, gyanús társalkodással tölti és a felettébb való előmenetel vadászásával... a Tiszt. Prédikátorokhoz, Előljárókhoz, Curatorokhoz egész engedelemmel és szeretettel lesz... ha nem így jár el, akármelly időben kitétethetik."447 Ezért aztán 1796 után egyre nehezebben tudtak Vásárhelyre rektort keríteni. A meghívottak sorra utasították el az állást, akik pedig ide kerültek, nem várták ki a két esztendőt, hanem mihamarább - ki néhány hónap, ki pedig egy év után - továbbálltak. Majd tizenöt évig tartott ez az állapot, hatását a gimnázium meg is szenvedte. Jól lemérhető ez a szubskribálók számán; 1800-ban 4-re zuhant az iskolai törvényeket aláírók száma, 1813-ban újra 4, 1815-ben 5, a közbülső években is csak egyszer érte el a 10-et. Némi javulás mutatkozott 1820 után, amikor 10 fölé emelkedett a beiratkozó tanulók száma.448 1795-ben összesen 32 tanuló járt a gimnáziumi osztályokba. Számuk 1798-ban 13-ra csökkent.449 Az 1820 körüli javulás összefügg azzal, hogy a működő presbitérium méltányosabbá tette a rektorok helyzetét, s általában javította az iskoláztatás feltételeit. Ismerjük ebből az időből az orátorok és rétorok vizsgájának kimutatását (specimenjét), mely felsorolja az 1798-1799-ben tanított tárgyakat. Mindkét osztályban döntő szerepe volt a latin nyelvnek és a hozzá kapcsolódó stúdiumoknak, némi logikát és számtant tanultak az orátorok, a poéták pedig kevés számtant. Részleteket ismerünk a syntaxisták és grammatisták specimenjéből. Itt tanulták Magyarország históriáját az Ausztriai Házból származott királyokig, s Arithmeticát Maróthi György nyomán.450 Ez bizony jóval kevesebb volt, mint amit az éppen akkor érvényben levő 1795-ös debreceni tanterv megkívánt, hiányzik a természethistória, fizika, földrajz, vagyis ez azt bizonyítja, hogy a tanítás minőségében is alapos visszaesés következett be.

A presbitérium intézkedései jelentősen javították az iskoláztatás külső körülményeit. A deákiskola épülete a XIX. század első évtizedeire egyre szűkösebbnek, korszerűtlennek bizonyult. Ahhoz, hogy az oktatás minőségi színvonalát emelhessék, szükségessé vált egy korszerű, tágas iskolaház emelése. A párbér jelentős emelésével sikerült is előteremteni a szükséges költségeket, s ebből az összegből 1822-re felépítették a „Fiúi Nagyoskolát". Ezzel az erőfeszítéssel a hagyományos forrásokra támaszkodó önálló református iskolatartás gazdasági lehetőségeinek végső határához ért.

Az elemi fokú oktatásról már elég sok forrással rendelkezünk. Ezek szerint itt nem következett be olyan fokú hanyatlás, mint amilyenről a gimnáziumnál beszámoltunk, bár a rendszertelenség, kapkodás jeleivel itt is találkozunk, különösen a századforduló környékén. 1825-ig hét iskolatelepen végezték a legkisebbek   oktatását. Nemzeti iskolai osztályok működtek a deákiskolában, az Oldalkosárban, Tarjánban, Tabánban, a belső Új utcában, külső Új utcában és Újvárosban. Leányokat tanítottak az Oldalkosárban, Ta ánban, Tarjánban, a belső Új utcában és a külső Új utcában. Az elemi oktatás külső feltételei 1822 után jóval szerényebbek, mint a gimnázium adottságai. A növekvő igények sürgetésére szaporították az iskolai épületeket, bár ezek többsége - az anyagi nehézségek miatt - toldozás-foldozás. 1824-ben a 65 kisebb-nagyobb elemi iskolai épület között egy sem volt téglából, cseréptetővel.451 A tanulók létszámának alakulásából mégis előrelépést figyelhetünk meg.

 

A tanulólétszám alakulása

1795-1825 között 452
Év Létszám Fiú Leány
1795 820 332 488
1796 866 402 464
1798 962 ? ?
1800 1044 315 729
1815 847 415 432
1818 1017 556 461
1820 1165 601 564
1822 1148 585 563
1823 1269 731 538
1824 1401 750 651
1825 1539 887 652

 

A források a mindenkori összlétszámba beszámították a gimnázium tanulóit, így az elemi fokú oktatásban részesülők száma valamivel kevesebb. A legnépesebbek általában a kezdő osztályok, fölfelé haladva csökkent a létszám. 1822-ben a nemzeti iskolák első osztályában a fiúk összlétszáma 172, másodikban 184, harmadikban 118, negyedikre már 51-re csökkent.453

1797-ből részletesen ismerjük „A Tarjányi Leány Oskolabéliek Specimenjét", mely tájékoztatást ad a tanítás szervezeti formáiról és a tanított anyagról is. Bár az 1795-ös debreceni tanterv a nemzeti iskoláknak csak két osztályt rendelt, itt mégsem ezt látjuk. 1797 szeptemberében a specimen szerint négy classisban folyt az oktatás, 1798 áprilisában pedig már ötről beszél a kimutatás. Ebből arra következtethetünk, hogy nemcsak két évfolyamon folyt a tanítás, hanem a tanító - saját elhatározásából - harmadik vagy negyedik osztályt is létesített, esetleg ha valamelyikből szükséges volt, párhuzamos osztályt is létrehozott. A tanulandók felsorolása amellett szól, hogy több mint két osztályban folyt tanítás. Az is kiderül, hogy a tanulás célja elsősorban a vallásgyakorlathoz szükséges ismeretek megszerzése volt, ehhez járult némi számtan. A legkisebbek a „betűk öszve foglalására taníttattak. Az Abétzét olvasni alkalmasint megtanulták." Később „Az Olvassásban bizonyos órák alatt gyakoroltattak", majd kezdték tanulni a „Bibliabéli Históriákat", zsoltárokat, s a Heidelbergi Kiskátét. A nagyobbak már „Az egész Ujj Testamentumnak olvasásában, és a Szent írásbéli hellyeknek keresésekben bizonyos órákon gyakoroltattak", megismerték az arab és római számokat, velük műveleteket végeztek. Végül megismerkedtek a Nagy Katékismussal, kérdéseit magyarázták, s gyakorolták az írást.454 E szerint bizony igen szegényes volt a tanulandók köre, alatta maradt az akkoriban megkívánt debreceni színvonalnak. Valószínű, hogy ez is összefügg az egész helyi iskoláztatás már említett gondjaival, bizonyítja a szemléleti egység, ellenőrzés hiányát.

Jelentős javulás következett be 1819-1820 körül, amikor a presbitérium állandó felügyeletet gyakorolt. 1819-ben egyházkerületi utasításra szabályozták az elemi fokú oktatást. A leányok nemzeti iskolája háromosztályos lett, azok a fiúgyermekek pedig, akik nem tanultak tovább a deákiskolában, négy osztályt végeztek.455 A tantervi anyagban jelentősen csökkent a vallásos elemek súlya, nőtt viszont az anyanyelvű képzés súlya, és szaporodtak a gyakorlati-természettudományos ismeretek. A megmaradt specimenek szerint osztályonként a következő tantárgyakat oktatták: első osztályban az írás-olvasás alapjait és számtant Maróthi György alapján, „A nevezetesebb Természeti dolgok esmé-retét", vallásismeretet, könyörgéseket, énekeket. Másodikban: bibliai históriákat, erkölcsi tudományt, állatok, természet históriáját, „...melyre a Tanítók az Orvos Doctor Szentgyörgyi József, Fábián József és Pethe Ferencz urak munkáiból el készülhetnek, és az azokban lévő képeknek Tanítványaikkal is hasznát vétethetik", földrajzot, melyhez a Debreceni Atlást használják. Harmadikban: vallástant, „Keresztyén Erköltsi Tudományt, számvetést Maróthiból, Magyar Grammatikát, Magyarország földrajzát a Kiss Tükör szerént", imádságokat, zsoltárokat, a különböző vallásoknak „közönséges esmé-retét". Negyedikben: „Keresztyén Erköltsi Tudományt, A Vallás Históriáját, Magyarország történelmét a Kiss Tükör szerént, számtant Maróthiból, földrajzot a Debreceni Atlás szerént", levélírást, vallástörténetet, magyar törvényeket Kövy Sándor munkája alapján, rajzolást, „Eggyügyű Geometriát, Eggyügyű mechánicát, Phisicát Fábián József Úrnak illyen titulusú könyve szerént: Természeti Tudomány a Köznépnek."^ A leányok ennél valamivel kevesebbet tanultak: „A Leány Gyermekek Oskoláiban: Mindezek, ki vévén a Hazánk Törvényeit, Geometriát, Mechanikát, hasonló módon tanítódjanak, és e végre a feljebb említett könyveket a Leány Oskolák Tanítói is meg szerezni köteleztetnek."457

Specimenjeink kimutatásai szerint 1848-ig nem is változtak az oktatás szervezeti keretei, a tanulandók köre is változatlan maradt a nemzeti iskolákban. Az oktatás színvonalának emelése szükségessé tette tankönyvek, segédeszközök (térkép) beszerzését mind a tanárok, mind a tanulók számára. Ezért határozta el a presbitérium 1821-ben, hogy „...mappák a meg kívántató számban vevődjenek"458

 

A vásárhelyi gimnáziumi oktatás kiteljesedése 1825-1848 között

1825-től 1848-ig jelentősen emelkedett a gimnáziumi oktatás színvonalasa partikula valóban „Nagyoskolává" lett. Különösképpen segítette ezt három tényező: megszűnt a kétéves rektoroskodás rendszere, helyette állandósították a tanárokat, és rektorprofesszor igazgatta az iskolát. A gimnáziumi oktatás hétosztályúvá emelkedett, és az iskola elnyerte a nyilvánossági jogot.

Első lépésként állandó tanári állásokat hoztak létre. A presbitérium már 1817-ben kérte az egyházkerületet, hogy állandóan három tanárt tarthasson, közülük az egyik professzorként igazgatta volna az iskolát, kérelmüket azonban ekkor még elutasították.459 1825-1826-ban a deákiskola tanulóinak létszáma már meghaladta a 110-et. Az 1823-1825 között rektoroskodó Szikszay Benjámint 1826-ban sikerült megnyerni a főhatóságok engedélyével állandó rektorprofesszornak. Szikszay Benjámin majd negyedszázados tevékenysége nagyon jelentős hatással volt a gimnázium, de az egész vásárhelyi iskolaügy alakulására is. Felismerte a korabeli iskolakultúra fejlődésének legfőbb tendenciáit, s modern szemléletével elérte azok megvalósítását, néhány területen pedig még előbbre is járt. A város iskolaügyét egységes feladatként értelmezte, s nemcsak a deákiskola konszolidálása volt a célja, hanem nagy figyelmet fordított a népiskolai hálózat ellenőrzésére, jobbítására is. Működésétől rendszeres kimutatást készítettek minden iskola tanítási anyagáról, a tanulólétszámról, ellenőrizték a tanítók munkáját, s a lehetőségekhez képest javították az oktatás feltételeit. 1825-ben megfordult Bécsben, ahonnan Shakespeare, Schiller, Voltaire műveit hozta magával. A reformkori folyóiratok előfizetője volt. Jó kapcsolata volt Klauzál Gáborral, a vármegye országgyűlési képviselőjével, aki közismerten a reformmozgalom jelentős alakja. Szoros barátság fűzte a város polgárosodó, világi értelmiségéhez, részt vett a kibontakozó egyletek, társaságok munkájában, pártfogolta a nemzeti színjátszást.460

Szikszay ösztönzésére a presbitérium már 1826-ban emelni akarta az iskola színvonalát úgy, hogy a gimnáziumot hetedik osztállyal kívánta bővíteni. Szikszay Benjámin elkészítette az új osztály tantervének tervezetét, melynek jóváhagyása után az 1829/1830-as tanévben beindult a hetedik, bölcseleti osztály. A specimenek folyamatosan kimutatják a deákiskola osztályainak létszámát.

 

A gimnáziumi tanulók létszáma461

 

Év Létszám
1824 59
1825 111
1826 124
1828 117
1830 161
1834 134
1836 160
1838 135
1846 141

 

Legnépesebbek az alsóbb osztályok, a hetedikre számuk 10-15-re csökkent. A mennyiségi növekedés mellett a minőség is javult. Követik ugyan az 1820-as debreceni tantervet, de Szikszay Benjámin azt számos helyen alakítja, bővíti. Jelentős helyet kaptak a természettudományok, gyakorlati ismeretek, anyanyelvi, nemzeti szellemű tudományok. Minden osztályban tanították a magyar grammatikát, tanítottak földrajzot, „Természeti Tudományt", matézist, magyar történelmet, „Rövid Gazdálkodástudományt", magyar költészettant, görög és német nyelvet, valamint Erdély történelmét. Az elsőéves bölcseleti osztályban (azaz hetedikben) a tanrend szerint pedagógiát, matézist, görög és német nyelvet, magyar nyelvű verseket, geometriát, diagnostica botanicát, physiologiai botanicát és növényismerettant tanultak.462

Szikszay Benjámin javaslatára az 1830-as évek elején már megkísérelték a biológia gyakorlati szempontú oktatását is, melyhez ösztönzést kaptak a helyi gazdászértelmiségtől, Tessedik Sámuel szarvasi gazdasági iskolájától, s a debreceni füvészkedéstől.463 1833-ban kérelmezték a földesúrtól a használaton kívüli Ó-Arany temető füvészkertnek való átengedését: „...minekutánna a helybeli Oskolában a Füvész Tudományok rendesen taníttatnak, arra nézve pedig a ...megszüntetett Ó-Arany Temetőnek az Oskola résszére füvész Kert felkészítése végett kieszközlése leg czélirányosabb lenne. Mivel a Füvész Tudomány tanítása az egész vidék környékéről, sőtt külhelyekről egy kertben gyűjthető, s ott tenyészthető több ezer növényeknek, a szabadban magából a Természetből leg czélirányosabban meríthető megesmértetése által sikeríttetik leg foganatosabban, sőtt mivel a Növények szűk körbe nem szorítható esméretje, mint magok a növények, a munkás Természet szakadatlan rendjén, virágzásból gyümölcsözésre át menve, azoknak hasznait is ki tüntetné. Az oskolának, az elő vizsgálatok meg tételére is használható füvész kertje, a növényeknek hasznosnak, rész szerént ki esmérendő, rész szerént ollyannak már el is esmért tenyésztése, s nemesítése, - ezzel a még itteni jobbadán el mellőzetlen oltás meg kedveltetése, divatoztatása által az egész közönségnek szembetűnő haszon hajtatna."464 Kérelmük ekkor nem talált meghallgatásra, ezért 1838-ban azt megismétlik -a szarvasi gimnázium példájára hivatkozva.465 A kért temetőt ugyan nem kapták meg, de helyette 1 hold földhöz jutottak, melyen megindult a fűvészkedés. A füvésztudományok oktatása megkívánta szakképzett tanár alkalmazását, ezért kérte Karika Pál - a gimnázium második professzora, később füvészkedő és szakíró - a „Consistoriumunk által a Keszthelyi Georgikonbeli stipendiumra lejendő ajánltatását".466 1842-ben pedig Szikszay Benjámin előterjesztésére a presbitérium felszólította a tanárokat, tanítókat „...Eperjfa tenyésztés és selyem bogár nevelés módjának oskolákbani taníttatása iránt... Minden tanító Urak az Oskolai Igazgatóság által egybehívattattak, s olly utasítás rendeltetett, hogy a Szederjfa tenyésztését és selyem bogár nevelést mint a haza jobb létére nem kis fontosságú iparágat, tanítványaikkal megesmértetni teljes tehetségük szerint igyekezzenek".467 Minden tanító meg is kapta négy példányban Mitterpacher Lajos eperfa-termesztésről és selyembogár-tenyésztésről szóló könyvét. A reformkor Széchenyi István és mások által hirdetett eszményei így kerülnek be a vásárhelyi iskola oktatási programjába.

Az új oktatás több tankönyvet igényelt, s ezért Szikszay Benjámin javaslatára könyvtárfejlesztő alapítványt hoztak létre. így került könyvtárunkba az ekkor virágzó debreceni magyar nyelvű tankönyvirodalomnak szinte minden műve: Budai Ézsaiás történelemkönyvei, a Debreceni Grammatika már 1797-ben, Péczely József magyar történelme, Földi János Természeti Históriája, Diószegi Sámuel-Fazekas Mihály Magyar Füvész Könyve, Márton József Német Grammatikája, de a reformkori folyóiratok közül is több járt a gimnázium könyvtárába. A bibliotéka gyarapodását két adomány gyorsította. 1839-ben - Szikszay Benjámin közbenjárására - az Olvasó Társaság 700 kötetnyi gyűjteményét, 1847-ben pedig Nagy Ferenc könyvhagyatékát kapta meg a gimnázium. Állományuk a kor legmodernebb tudományos, társadalmi és szépirodalmi műveiből állt, köztük a reformkor magyar nyelvű szépirodalmával.468 1848-ra a bibliotéka állománya megközelítette a másfél ezret. A könyvtári alapítványból jutalomkönyvekre is futotta.469 Az alapítvány lehetőségeit fölhasználva a szegény sorsú és árva gyermekek könyvsegélyezéséről is gondoskodott az iskola.

A változó körülményekhez igazodva 1843-ban új iskolai törvényeket szerkesztettek. E szerint felsőbb osztályokba csak az léphetett, aki az előzőt sikeresen elvégezte. Gondoskodni kellett arról, hogy minden deáknak legyen a tudományok tanulásához szükséges kézikönyve. Mivel ekkorra már megszűnt a bentlakás, a törvények is jóval liberálisabbak. Így teljesen eltűnt a testi fenyítéssel, pénzbírsággal való büntetés, helyét átvette a figyelmeztetés, legfeljebb eltávolítás. Már nem tiltották a magyarul való beszélést, amit még az 1832-es törvény is elmarasztalt. 1832-ben a „Bálba, Játékszínbe, Kávéházba való menést" is keményen büntették - követve a debreceni példát -, 1843-ban ez is módosult : „A tisztességes tánczvigalmakba, színházakba menés az Oktatótól nyert engedelem mellett szabados..." Szikszay Benjámin liberális módosításai megelőzték a debreceni intézkedéseket, amire ott csak 1845-ben került sor. Az öltözködést sem szabályozták már oly részletesen, mint korábban, kinek-kinek ízlésére bízták, hangsúlyozva a szerénységet s a nemzeti jelleg érvényesítését.470

A tudatos iskolaépítő munka következő lépése a nyilvánossági jog elnyerése volt. Bármily jelentős is volt a fejlődés 1825-től, csak akkor válhatott a gimnázium valóban nyilvános jogúvá, ha az innen kikerülő ifjak már nemcsak a felekezet valamely kollégiumában tanulhattak tovább, hanem bármely felekezetű vagy állami igazgatású intézményben is. Nőtt az iskola tekintélye, hírneve, a reformátusok mellett már látogatták „katholikus, evangelica, rátz, sőtt zsidó ifjak is."471 A helyi elöljáróság már 1842-ben elhatározta a nyilvánossági jog elnyerését, kérelmüket szinte évente, többször is megújították.472 A helytartótanács tüzetes kimutatást kért az iskolában folyó munkáról, melyet Szikszay Benjámin készített el. Végre 1845 júliusában megérkezett a helytartótanács rendelete, mely a „Hódmezővásárhelyi Helvétiai vallástételt tartó Reformátusok Gymnasiumát" az ország nyilvánossági joggal rendelkező gimnáziumai közé sorolta.473

 

A világi értelmiség kialakulása és a világi, anyanyelvű kultúra kiteljesedése

Az iskolakultúra színvonalának emelkedése, a gazdasági élet fejlődése, a közigazgatás, államigazgatás terebélyesedése az értelmiség összetételét, számát is erősen megváltoztatta. Fontos maradt továbbra is az egyházi-iskolai értelmiség, azonban mellette fokozódó szerephez jutott a mezőgazdász és műszaki értelmiség. A földesúr sem érte be már tanulatlan jószágigazgatók alkalmazásával, hanem tudományos képzettséggel rendelkező jószágkormányzókat állított részbirtokai élére, akik ismerték a modern gazdálkodás elméleti ismereteit is. Így került a vásárhelyi Károlyi-birtokra Brünek József (1793-1864), aki Szegeden, majd a keszthelyi Georgikonban tanult. 1815-ben ser- és pálinkafőző ispánnak került a vásárhelyi Károlyi-birtokra, 1833-ban pedig jószágigazgatóságra emelkedett. Folyóiratokban megjelent tanulmányai a modern mezőgazdaság előnyeit hangoztatták (Magyar Gazda, 1845, 1847-1848), önállóan megjelent műve, a Robot és Dézsma pedig a címben megjelölt nagy reformkori problémákat vizsgálta óvatos liberalizmussal.474 Dancs István (1788-1868) városi jegyző Ceres szózata a magyar földmívelőkhöz a reájok váró jólét hajnalán címmel könyvecskében száll síkra a közteherviselés és jobbágyfelszabadítás mellett.475 Erdélyi János 1815-ben került a városba, majd a földesúr kinevezte jószágfelügyelőnek. A nagy műveltségű gazdasági szakíró Nemzeti Iparunk c. művét halála után Fényes Elek rendezte sajtó alá és látta el jegyzetekkel (1843). Vásárhelyre nézve ez különösképpen érdekes munka, mert az országos gazdasági elmaradottságra vonatkozóan éppen Vásárhelyt hozza fel elmarasztaló példának. Álláspontja a reformkor legjobbjainak szemléletéhez állt közel.476 Schéner György a vármegye mérnökeként került Vásárhelyre 1820-ban. Felmérte és feltérképezte Csongrád megyét. Művét nyomtatásban is kiadta. Újabb térképeket készített a vásárhelyi legelőelkülönözési perek alkalmazásával 1840-1842-ben, majd a Pallaviciniek mindszenti határát térképezte fel 1843-1845-ben; munkálatai során csapatnyi mérnök, földmérő dolgozott vele. Nemcsak szakmai műveltséget szerzett, hanem foglalkoztatta az irodalom, nyelvek tanulása, beszélt angolul, németül, franciául. Először fordította magyarra Shakespeare Makrancos hölgy c. drámáját. Műveltségével, érdeklődésével a reformkor kulturális szervezkedéseinek egyik dinamikus szervező egyénisége.477

Jelentősen szaporodott a reformkor gondolataira, kulturális igényeire fogékony tisztviselő értelmiség száma. Közülük kiemelkedett Jeney Imre, Matók Sámuel, Póka Sándor ügyvéd, Medgyaszai Károly, Dékány István, Duzs József könykötő, Rátkay Károly, Klauzer Sándor gazdatisztek, Nagy Ferenc vármegyei táblabíró, Szilágyi Virgil, Kovács Ferenc.

A reformkori kultúra a művészetek közül legreprezentatívabb formában az irodalomban jelent meg. A reformkor irodalmának, ízlésirányának előkészítését az iskola is elősegítette. Különösen fontos szerepet kapott ebben a XVIII. század 80-as éveitől az 1830 tájékáig virágzó kollégiumi diákköltészet. Kéziratos formában terjedt ez a költészet; alapvetően a felvilágosodás volt a meghatározója, de színezte a szentimentalizmus, késő barokk, rokokó és az irodalmi népiesség. Csokonai szinte mindegyik gyűjteményben szerepelt pár darabbal. Nemcsak Debrecenben és Sárospatakon olvasták ezeket a gyűjteményeket, hanem országszerte. A partikulák rektorai magukkal vitték másolgatott versgyűjteményüket, és iskolamesterségükben még másolgattak is az újonnan hallottakból, vagy maguk költöttek hozzá. A nyomtatásos könyvkultúra akkor még nem elégítette ki az ébredő szépirodalmi igényeket, s ezt pótolta a kéziratos irodalom. De a századforduló tájékán még a Kollégium elöljárói is tilalmazták a „világi nóták" nyilvános terjesztését, olvasását. Ezért a kollégiumi diákságnak nem maradt más választása maginak kellett irodalmat alkotnia saját szükségletének kielégítésére, s mivel nyomtatott könyvekhez kellő számban nem jutott hozzá, kézzel írott gyűjteményeket állított össze. A kéziratos költészet már a XIX. század elején is kezdett olvasóközönséget formálni.478

A kollégiumi költészetnek vásárhelyi művelői, terjesztői is voltak, s ennek jelentős emlékeit őrizzük. 1827-ben került városunkba református papnak Szél Sámuel, aki tógátus deák korában többször is volt a poétai osztályok preceptora, szoros kapcsolatban állt Péczely József professzorral, aki az anyanyelvű világi költészet lelkes pártfogója volt a Kollégiumban. 1828-ban jelent meg Péczely József költői antológiája Pallos Debrecina címmel, melybe a kötet szerkesztője a diákköltészet legjavából válogatott, „...a magyar nyelvű versek szerzői közt a legtermékenyebb Szél Sámuel..."479 További versei jelennek meg 1823-1826 között Igaz Sámuel Hébe c. költői almanachjában, majd Péczely újabb antológiájában, az 1832-ben napvilágot látó Lant c. kötetben. Versei kedvelt darabjai voltak a kéziratos gyűjteményeknek is, sokszor másolgatták, variálták.480 Szél Sámuel Csokonai hatására verselt, bizonyítják ezt témái, képei, verselése, versformái. Költészetében a Csokonainál megismert természetélmény keveredik a szentimentalizmus lágy érzelmeivel, enyészetkultuszával.481

Álljon itt példának egy  1829-es kéziratos gyűjteményből származó költeménye, Az Estve:

Tán alusztok óh ligetek,

E méj hallgatás között,

Tán az élet belőlletek

Vég képpen ki költözött

Vagy az elhunyó nappallal

Ti is el nyugodtatok,

Hogy a mosolygó

Hajnallal Ujj erőt válthassatok.

Ni! Amott egy bokor alján

Édes daliásba merül

A Fülemile és Daljánn

Pihenésre szenderül.

 

Itt által ölelt Párjával

Nyugovásra hajtja testét,

A rózsa elszórt szagával

Fűszerezi az estvét.

Csak e nyájas Patakoknak

Fűzzel be nőtt partjai

Alatt susognak azoknak

Csókolódzó Habjai.

Áldott Estve! a munkásnak

Te veszed ki kezéből

Sarlóit, s az aratásnak

Elhívod mezejéről.

 

Az elfáradt Utas alá

Zöld gyepet te terítel

Kit az álomba edj hálá

Adó Ének merít el.

Te nyugtatod ez elrabolt

Kedvesért epedőt,

Te altatod eldarabolt

Tagjaim, a Szenvedőt!

Majd én is így szenderedek

Egy jól tévő álomba

Ha végzésnek engedek,

Leszállok méj síromba."482

Különlegesen érdekes számunkra egy kéziratos könyv, melynek másolója, részben talán gyűjtője, vagy maga is írója, K. Kardos Antal 1823-ban, aki a gimnáziumban rektorkodott. Tevékenységéről ugyan egyebet sem tudunk, gyűjteménye mégis igen becsessé teszi számunkra itteni működését. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtárában őrzött kéziratos könyv címlapjára a következőket írta tulajdonosa: „Egy néhány Szomorú és Víg Nóták, melljeket le írtt K. Kardos Antal HM Vásárhelyi Praeceptorságá-bann 1823" (96. kép) ,483 A 194 lapos kötetben 177 verset találunk, melyeknek csak ritkán adott önálló címet Kardos, a legtöbbet csak „Nóta" címmel jelölte. A versek többsége nem jelöl szerzőt, egy részénél azonban szerepel az alkotó monogramja, 26 versnél találjuk a Cs. V. M. (Csokonai Vitéz Mihály) rövidítést. A leggyakrabban másolt Csokonai művek szerepelnek Kardos gyűjteményében. 484 Két verssel szerepel Kazinczy Ferenc, kettővel Pálóczi Horváth Ádám és eggyel Ányos Pál. Ez nagyjából megfelel annak az átlagos irodalmi tájékozottságnak, amely a többi kéziratos gyűjtemény összeállítóját is jellemzi.485

Kötetünket összevetettük - Stoll Béla hatalmas munkájának segítségével - a magyar kéziratos könyvek anyagával, s a következő megállapításra jutottunk: a 177 nóta közül 31 csak Kardos Antal gyűjteményében fordul elő, a többivel másutt is találkozunk, vagy azok variánsait használta föl Kardos.486 Figyelmünket a továbbiakban e 31 versre fordítjuk, mivel azok egy részét valószínűleg maga Kardos írta, vagy vásárhelyi tartózkodása alatt ismerkedett meg azokkal, olvasmányai alapján vagy hallomásból. Ez utóbbi azért is lényeges, mivel Török Károly 1872-ben kiadott vásárhelyi népköltési gyűjteménye előtt majd fél évszázaddal már lejegyezte az itteni népköltészet néhány darabját, korábbi formáit, variánsait. O. Nagy Gábor szempontjait is figyelembe véve, öt nagy tematikus csoport elkülönítése látszik célszerűnek: a diákköltészet darabjai; inszurgens nóták és a francia háborúkra, Napóleonra vonatkozóak; énekelt versekből lett olvasmányszövegek; népies dalköltészet darabjai; deákos, népies rokokó lírához tartozóak. A diákköltészet tematikáját, formáját képviseli a 116. Nóta:

„1. Ha valaki vígann él vígan él

A' Deák éppen úgy él

Fel házakban Palotákban

Sétál pipál repetái, repetái

Makra pipából pipál.

 

2. Ha valaki vígann él, vígan él,

Sík mezőben Zöld erdőben

Sétál dudál furujjál, furujjáll,

billeg ballag meg meg áll."487

Viszonylag jelentős számban szerepelnek a francia háborúkhoz kapcsolódó versek, két inszurgens nóta a nemesi felkelések hangulatát tükrözi, és Napóleonról, a franciákról szóló versek. A 121., Mars c. vers Csongrád megyei születésű, inkább helyi jellege miatt figyelmet érdemlő, semmint nagy hangú, nótázó önbizalma miatt:

„1. Jönn a Frantz nagy lépésekkel

Rajta hát nemes Magyarok

Mond Nemzet nékem győznöm kell

Kell kell mert győzni akarok...

 

2.  Hív bennünket Ferentz király

Nyergeljünk tehát lovakat,

Békés, Csongrád törésre állj,

Verd meg a győri falakat,

Jósefed ím néked int idején

Már maga kin van a vér mezején,

Csókra várnak oda haza

Áldomásra hív a haza.

 

3.  Isten hozzád Körös Tisza

Mars pajtás a Dráva felé

A' kevély kakast verd vissza

Melly taréllyát fel emelé,

Vágni akar szüzet, Aszszonyokat

Védd meg ez magyar Angyalokat..."488

Három vers is idézi Napóleont, de mindháromban egyértelműen rokonszenvet keltően jelenik meg - feltehetően Kardos Antal véleményét is kifejezve. A 94., Napóleon Nótája:

„1. Nemzet! a' mit eddig gyors kezemre bíztatok,

Ám vegyétek tőllem vissza magatok

Nem magam vadásztam a'

Parantsoló nevet

Ti emeltetek fel érte engemet

Isten és a nép java

Nemzet és a nép java.

 

2. A' kik most e kardot köz erővel rám fenik

Volt az én kezemben már mindenik

De hiszem ötöt hatot Herkules sem bírhatott

Engemet pedig segíteni népem is lemondott

Hitvesemre gyermekemre

Viseljetek gondot."489

A harmadik csoportba azok a versek tartoznak, melyek valószínűleg énekelt dalként ragadták meg Kardos Antal figyelmét, legközelebb ezek állnak a népköltészethez. A 174. a Paraszt dall címet viseli:

„1. A' Halászok mind úgy szoktak,

Ha valami halat fogtak,

Hogy ha jó tanyára jutnak

Onnan hamar el nem válnak.

 

Száraz galyból tüzet raknak

Mellette nyársat faragnak

Míglen a' Potykák megsülnek

Körülte pipázva ülnek.

 

A' Vadászok is úgy szoktak,

Ha valami vadat fognak,

Hogy ha jó csorgóra jutnak

Onnan hamar el nem futnak.

 

Fa mohából ágyat vetnek,

Azon kényekre hevernek,

S míglen leesik a harmat

Szunnyadoznak édes álmat."490

Többször azonban az énekelt dalok egymással is keverednek, megnő a strófaszám, és a népies dalköltészet is megjelenik egy-egy versszakkal hozzátoldva. Ezek a versek azonban megőrzik népi karakterüket. Ilyen a 137. Nóta:

„1. Ne vígy rózsám a tallóra

Gyenge vagyok a' sallóra

Ha el vágom a' kezemet

Ki süt néked lágy kenyeret...

 

Óh be parányi kis tsupor

Be parányi tűznél fel for

Óh be parányi szerelem

Be hamar el múlik tőlem.

 

Őszi harmat hideg eső

Ősszel érik meg a szőlő

Ha meg érik bornak szűrik

A' szép leányt haza viszik...

 

Azért hogy én Szegény vagyok

Meg ölelem a' gazdagot

Fekete paripám kartsú

Magam vagyok kurvás fattyú.

 

A' Gólya rút nagy a lába

Mind kurvából lessz a bába

Sárga tsikó sejem nyereg

Nem ül abba minden gyerek."491

A népdalok motívumainak, szerkesztési elveinek dominanciája jelien.-i a 156. Nótát is, melyet csak színez a népies dalköltészet néhány eleme:

„1. Most megyek ki a' Faluból

Nézz ki rósám ablakodból

Nézz utánam keservesenn

Vagy látsz többé vagy soha sem

 

2. Itt hagynál-é nem szánnál é.

Ugyan szíved nem fájna é.

Ha vaskő is meghasadna

Üveg volna meg tsattanna...

 

5. Könyhullatásim áradnak

Ortzám rósái hervadnak.

Nyugodalmat nem találok,

Hogy édesemtől megválók.

 

7. Ezt íratom koporsómra

Az én gyászos sírhalmomra

Itt nyugszik egy szerentsétlen

Kit meg ölt egy hűségtelen."492

Leggyakoribb a kevert típus, melyben vegyülnek a népköltészet és a népies dalköltészet elemei, némi szentimentális és rokokó színezetet is fölhasználva. Az összeillesztést vagy bővítést több helyen valószínűleg maga Kardos Antal végezte. Ilyen a 43., 89., 110., 118., 119., 123., 128., 136., 145., 155., 156. Nóta. Csaknem bizonyosra vehetjük, hogy Kardos szerkesztése, bővítése alapján született a 155. Nóta, amely vegyíti a népdal, népies dalköltészet és a deákos, népies rokokó líra elemeit. Az egyes típusok keveredésén túl az teszi érdekessé, hogy közvetlenül kapcsolódik a „Vásárhelyi Oskolához", az alaphelyzet értelmezhető deákra is, de még inkább a rektorra, Kardos Antalra:

„1. Vallyon mit írjak rózsámnak

Leg kedvesebb violámnak

Reszket pennám mikor írok

Hogy nem látlak azért sírok.

 

2.   Sírva nézek házad felé

Mind reggel mind estve felé

Könyökölök ablakomba

De tsak rabb vagyok azomba.

 

Kívánom látni személlyed

Nem vagyok hamis ne véllyed

Repülj hozzám drága madár

Tudod nem vagyok tsapodár

 

Tudod rózsám tiéd voltam

Azt is tudod sokszor mondtam

Fel áldozom életemet

Tsak te bírjad személlyemet.

 

5.   Az egekre meg esküszöm

Hogy szeretni meg nem szűnöm

Míg az halál bús homálya

Szemeimet bé nem zárja...

 

7.  Vásárhelyi Oskolába

Zárattam én kalitzkába

Mikor tetzik nem mehetek

Veled rósám nem lehetek.

 

8.  De hiszem hogy nem sokára

Meg látlak szerelmem vára

Ha most nem is de majd másszor

Csókolom szép szádat százszor."493

E kéziratos költészetnek még három kötete került a reformkorban a gimnázium könyvtárába, valószínű, hogy Szél Sámuel vagy Kardos Antal hozta azokat magával Debrecenből. Összeállításuk, fölépítésük hasonló a Kardos-kézirathoz.494

Az erősödő világi értelmiség új tevékenységi, szervezeti formákat keresett magának, melyet a reformkor egyleteiben, társaságaiban talált meg. A XIX. század első felének valamennyi kulturális, reformelképzelésében, megvalósításában kiemelkedő szerepet játszott Nagy Ferenc, akinek tevékenységét külön is indokolt áttekinteni. Szerencsésen egyesítette magában a kiemelkedő intellektuális képzettséget és a problémaérzékeny, jó szervező gyakorlati rátermettségét. Az egyházkerület jegyzőkönyvének nekrológja szerint (1844. április): „Szentes szülte, Nagykőrös nevelte, Pesth formálta - országgyűlési terveket tsinált... nagy tapasztalású, széles tudományú, több már kihalt s élő - pallérozottabb nemzetek nyelvét értő, s beszéllő valódi aestheticus, szilárd, de azonban nyájasszerény, indulatjain uralkodni tudó, feddhetetlen életű keresztyén, igaz ember barát volt." Fiatal jogászként a Csongrád vármegyei képviselők írnoka a pozsonyi országgyűléseken.495 Gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1803-ban költözött Vásárhelyre, ügyvéd, majd megyei főjegyző és táblabíró lett, 1831-től pedig megyei főügyész. Részt vett a reformkori országgyűlési jelentések vizsgálatában.496 Kiemelkedő műveltségét tükrözi könyvtára, melyből 375 kötetnyit halála után - végakaratának megfelelően - a család a gimnáziumnak adományozott. Széles körű műveltségét bizonyítja, hogy megtaláljuk itt a legmodernebb, kortárs magyar nyelvű szépirodalmat, történetírást, publicisztikát, gazdászati irodalmat, regényeket, drámákat, a latin mellett angol, francia, német nyelvű munkákat. Csupán ízelítőül emelünk ki néhányat: a folyóiratok közül a Mindenes Gyűjtemény, Tudományos Gyűjtemény, Kassai Magyar Museum, Felső-Magyarországi Minerva, Voltaire nyolckötetes, 1780-as londoni kiadása, Jean-Jacques Rousseau értekezése az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről (Discours sur l'origine et les fondements de l'inégalité parmi les hommes), Goethe Wertherjének 1795-ös lipcsei kiadása, Csokonai: Anakreoni dalok (Bétsben, 1803), Ányos Pál, Dayka Gábor, Rájnis József, Dugonics András, Vörösmarty Mihály verseskötetei. Eszmei liberalizmusát bizonyítja a Code Napóleon, érdeklődése a szabadkőműves mozgalom iránt (Szathmári Paksi Simon fordításában Stark után: A Frey-Maurer, avagy szabadkőmíves rendnek oltalmazása. Kassán, 1792.). Külön csoportot képeznek a gazdászati, közgazdasági művek: Berzeviczy Gergely könyve a magyar kereskedelem és ipar állapotáról, Nagyváthy János A szorgalmas mezei gazdája, a Nemzeti Gazda évfolyamai. Széchenyi István művei közül megtaláljuk a Lovakrul, Magyar játékszínrül, Hitel, Világ c. műveket.497

Olvasóként szerzett élményeit tovább bővítette műfordításaival. Bizonyára kiadásra szánhatta franciából készült fordításait, de azok kéziratban maradtak. A kor divatos szerzője Jean-Pierre Claris de Flórian, kinek szentimentalizmussal és rokokóval színezett klasszicizmusát Kazinczy Ferenc és köre is dicsérte, éppen a század elején több művét magyarra is lefordították. Nyilván ez is ösztönözhette Nagy Ferencet, mikor az ő műveit választotta. Könyvtárában megvolt összes műveinek XIV kötete franciául és németül.498 Numa Pompilius c. regényét fordította magyarra két kötetben, mely 1864-ig e mű egyetlen magyarra való átültetése, amikor részlet jelent meg belőle nyomtatásban is. 1813-ban Flórian idilliumaiból is lefordított hármat: „Idylliumok FLÓRIÁN után, Frantziábul fordította Nagy Ferentz, 1813 Esztendőben."499 Népszerűek voltak a francia szerző drámai művei is, ezeken is megpróbálta erejét Nagy Ferenc, lefordította a Jeannot és Collin és a Bergamói ikrek c. műveket. Műfordítói kedvét növelte, hogy az 1810-es évektől megélénkült a magyar nyelvű színjátszás. A vándortársulatok megfordulnak Vásárhelyen is, s ezek örömmel vették a drámafordításokat, színre is vitték Nagy Ferenc fordításait.

A megmaradt színlapok szerint már 1816-ban vándorszínészek jártak városunkban, amikor „...Szombaton November 9-ik Napján 1816. A nemzeti Játzo Társaság Actrix Thelérné Borbála számára elő ád egy érzékeny, néző Játékot 5. Felvonásban ezen nevezet alatt. A KERESZTES VITÉZEK. Kotzebue Munkája". A társulatban már ott látjuk a reformkor legendás színészei közül Kilényi Urat, Szentpétery Urat. Kotzebue drámáját valószínűleg Nagy Ferenc fordította magyarra. Kilényi Dávid vezetése alatt 1818-ban a társulat Pestről Szegeden, Szabadkán, Vásárhelyen keresztül Aradra ment a megyegyűlés közönségének kegyeit megnyerni, s a társulat Nagy Ferencet bízta meg a beköszöntő beszéd megírásával. Nagy Ferenc beszéde a nemzeti hagyományok ápolásának és a nemzeti kultúra felkarolásának fontosságát hangsúlyozta: „...főhajtással, s a legméllyebb tisztelettel mutatja be magát... ezen ditső megyének ím ezen környülöttem tiszteletbe merült nevendék a kicsinyded Magyar Szín-Játszó Társaság, hogy a Haza Szent Ügyébenn, a nyelv, s erkölcs pallérozásábann... magyar érzésekkel eltelve Excellentziáidnak elé terjessze-... a Magyar Századokban szinte legnevezetesebb Megyéhez illendő volna, azonn a nyelven, melly nélkül a nemzet nem is nemzet, előteremthetnénk, s örök felmaradást érdemlő Nagy tetteik ne csak a néma és a szútól meg nem oltalmazható betűkre bízattatnának, hanem időről időre élő képekbenn, s nemzeti nyelvenn általunk, s követőink által élő adattatnának... Melly igen óhajtanánk továbbá még azt is, hogy a Dicső Megye pártfogásánál fogva, a Bajnoki erkölcsökkel osztozó szelídebb ügyességekben, a Nemzeti Tánczbann, s a lelket indító s mennyei érzésekkel eltöltő Éneklésekben fundamentumot tévén... más minket már meg haladott Nemzetek előtt is remekelhetnénk, s megmutathatnánk, hogy a Magyarnak nem csak Carachtere, hanem ügyessége is legyen, s nem szorul arra, hogy... éppen csak idegeneket majmoljon..."500 Nagy Ferencnek oroszlánrésze volt abban, hogy a színtársulatok gyakrabban megjelentek ezután Vásárhelyen; itt találjuk őket 1829-1839 között csaknem minden évben. 1829-ben műsoron volt a Jeannot és Collin Nagy Ferenc fordításában, Kotzebue: Az eltévedt gyermek „Nagy Ferentz fiscalis Úr" fordításában, „Dugonits Úr" munkája, a Kun László és Berényi Jolantha (97. kép).501

Nagy Ferenc figyelemmel kísérte és támogatta az országos kulturális megmozdulásokat. 1839-ben Mátyás király elkészítendő szobrára adakoztak Kaszap Mihállyal és Brü-nek Józseffel, 1840-ben Kölcsey Ferenc szobrára adakoztak Vásárhelyről Nagy Ferenc, Brünek József, Szél Sámuel, Pokomándy Gábor, Kaszap Mihály és Sziver Imre.502

A református egyház főkurátora hosszú éveken keresztül, az Ógimnázium megépítésének egyik első kezdeményezője, iskolaépítési alap létrehozását javasolta 1818-ban. 1833-ban pedig olvasótársaság létrehozását kezdeményezte, melynek megalakulása után társelnöke lett Mericzay Antal katolikus plébánossal, a jegyző pedig Szél Sámuel. Mindent elkövetett a - Széchenyi értelmezése szerinti - „közértelmesség" megteremtésére és emelésére, ezért szorgalmazta a gyakorlati, gazdálkodó élet tökéletesítését is. Alapítványt tett kórház építésére, s a Széchenyi által annyira szorgalmazott lótenyésztés és nemesítés irányítója volt, mint „a Megyebeli lótenyésztés, és nemesítésre ügyelő küldöttségeknek" elnöke. 1837-es vármegyéhez intézett jelentésében írja: „...örömmel vétetett tudományul a ló tenyésztésnek H. M. Vásárhelyről jelentett előmenetele, mellynek tökéletesbítésében mindent elkövettünk... Örömmel szólítom fel én is a város érdemes Elöljáróságát, hogy azon ménessének, mellyet a küldöttség a város valóságos kincsének méltán feljelentett, hírét, nevét, s becsét... minden ingadozástól menten, a kedvetlen körülményekkel is daczolva szívelni, emelni, nevelni igyekezzék."503

Nagy Ferenc azt a polgárosodó nemesi típust reprezentálja, aki műveltségével, társadalmi, nemzeti problémák iránti fogékonyságával a legjobb reformkori elképzelések áldozatkész megvalósítását végezte szűkebb pátriájában.

Már a XVIII. század utolsó évtizedében is országszerte jöttek létre „olvasókabinetek", klubok, igazi virágkorukat azonban a reformkorban élik. „A Széchenyi István kezdeményezte egyesületi élet szervezett keretet biztosított az olvasóközönség nevelésének is, a számos reformkori egyesület és társulás tagjai érdeklődését a tevékenységnek megfelelő irodalomra irányította, de keletkeztek - illetve új tartalommal telítődve tovább működtek - olyan egyesületek, intézmények is, amelyeknek elsődleges céljuk volt a közönségnevelés és a társadalom, a közönség igényeinek kielégítése" - írja Fülöp Géza.504 A szerveződő egyleteknek, kaszinóknak célja a közéleti tevékenység fellendítése, a reformeszmék terjesztése volt tagjaik és a szélesebb közönség között. Ezért létesítettek általában könyvtárat, járatták a korabeli sajtó termékeit, beszerezték a kortárs szépirodalom alkotásait, biztosították a tagok számára a művelt társalgás és szórakozás lehetőségeit. Az egyletek csakhamar bővítették tevékenységi körüket. Olyan célkitűzéseket is megfogalmaznak alapszabályaikban, amelyek egybevágtak a reformkor művelődési, gazdasági, nevelési céljaival; pl. a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem fejlesztése, a színjátszás támogatása, a városiasodás és civilizálódás előmozdítása.

1833-ban ismertette a Honművész c. folyóirat az országban fennálló olvasótársaságokat, kaszinókat, egyesületeket, melyek között már szerepelt a „casinó Hóldmező-Vásárhelyen". Az olvasótársaság helyi megalakulásáról pedig ugyanebben az évben tudósított a Tudományos Gyűjtemény.505 Alapszabályaikról - ha ugyan voltak - nem maradtak fenn dokumentumok, de ismerjük a kiemelkedő pártfogókat. A már említett Nagy Ferenc és Mericzay Antal, Szél Sámuel mellett Jeney Imre, Matók Sámuel, Szilágyi Virgil, Kovács Ferenc, Póka Sándor, Bereck Pál és Schéner György voltak a jelesebbek. Az Olvasó Társaság már 1833-ban határozatot hozott a nyilvános kölcsönkönyvtár létesítéséről. „...Minekutánna a Könyvek pályájukat a' Tagok között meg futják, a Reformátusok helybeli Gymnasiuma Könyvtárába tétetnek, mint annak leendő valóságos tulajdoni, és ezennel egyező szíves indulatból annak ajándékoztatnak, úgy mindazonáltal, hogy azok minden Városunkbeli akarmelly felekezetű Oskolák Tanítói és Tanulói előtt haszonvétel végett nyitva álljanak..."506 Az Olvasó Társaság nemcsak folyóiratokat járatott, hanem megtaláljuk itt Széchenyi István Jelenkorát, Kossuth Lajos Pesti Hírlapját, a hetilapok és folyóiratok közül a Honmüvészt, a Regélőt, a Honderűt, az Élet és Literatúrai, a Muzáriont, a Szépliteratúrai Ajándékot. A kortárs szépirodalomnak szinte minden alkotása gyűjteményükbe került, Katona József, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Fáy András, Kármán József, Kisfaludy Károly és Kisfaludy Sándor művei. Nagyszámú publicisztikai mű, de Széchenyi István munkái is olvasmányaik közé tartozott, külön gyűjteményt képezett a több tucatnyi Színműtár.504

A Casinó többszöri újraalakulás után 1847-ig állt fenn. 1845-ben házat is vásároltak a megnövekedett taglétszám befogadására.508 Mind a Casinó, mind az Olvasó Társaság egyik legfontosabb feladatának a színészet pártolását tekintette. A színi előadásokat a Sas vendégfogadó „táncoló szállá"-jában rendezték. Leírását ismerjük az uradalmi számadások tárgyilagos leltárából, de egy 1839-es fiktív levél negédes soraiból is, amit P. Z. vásárhelyi kisasszony küldött Eliza barátnőjének a Honművész hasábjain; egy február 7-én tartott „álorczás táncz-vigalomról": „Képzelj magadnak édesem! egy jó ízléssel épített táncztermet, szebb és alkalmasabbat a kőszegi és bajainál, kényelmesebbet a szombathelyinél, - mellynek nagyobb felében táncz a jelszó, míg csinos oszlopzatokkal a terem nagyobb felétül elkülönzött kisebb szakaszban minden alkalmatosság nélkül kényelmesen ülhet az asszonyságok s. a. t. köre, - képzeld ide a szegedi hangászegyesület által pártfogolt hangászokat, viasz-kivilágítást, egy díszes, szép számú személyzetet..." - a tánc-vigalom is már a nemzeti érzések jegyében zajlott, bár a levélíró éppen azt fájlalja, „...hogy

nemzeti tánczunk nem jő eléggé szőnyegre, holott a magyar táncz egyike a legméltóságosabb tánczoknak..."509

Egyleteket hoztak létre a gyakorlati élet szükségleteinek kielégítésére is. 1842-ben megalakult a Vásárhelyi Iparegyesület, majd 1847-ben a kereskedelmi társaság, melynek alapszabályait 1847-ben terjesztették felsőbb fórumok elé jóváhagyás végett. Az Országos Védegyletnek is alakult helyi fiókja. Mindezek működéséről azonban alig tudunk valamit.510

Így zajlott a társas élet a reformkor nemzeti szellemének sugallatát követve, amint azt a vásárhelyi Casinó megszervezte. Jóval nagyobb és igényesebb visszhangot váltott ki a színtársulatok megjelentse.

1833-tól a Társalkodó és Honművész c. folyóiratokban J...y monogrammal tudósítások, kritikák jelennek meg rendszeresen a vásárhelyi színielőadásokról. A monogram mögött - biztosra vehetjük - Jeney Imre rejtőzik, aki a helyi egyleti élet művelt, igényes irányítója volt, amit kritikái is bizonyítanak. Tudósításai alapján kirajzolódik a műsor is. 1833-ban láthatta a közönség a „Hamlet szomorú játékot 5 felvonásban" (Nyilván a Kazinczy-fordítást), Kisfaludy Károly A kérőkjét, és Három egyszerre c. vígjátékát, 1834-ben Flórian Jeannot és Collín c. drámáját Nagy Ferenc fordításában, 1835-1836-ban Katona József korai drámáját, A Lutza Széke Karátson éjtzakájánnt, 1835-ben mutatják be A nyoszolyó legény, vagy Fakard c. vígjátékot, melynek szerzője a műkedvelő „...helyben t. táblabíró Vörös Mátyás úr, ki olly említésre méltó pártfogással vala egyszersmind a társaság iránt, hogy az egyik fő szerepet (Brassován budai kalmárt) hazafiúi lelkétől buzdítva maga vivé a tapsok méltó hangzataival, s kitűnő jelenséggel..."511 Jeney Imre kritikusi megjegyzései vonatkoztak a színpadi produkcióra, alakításokra, de a közönség megjelenésére, viselkedésére is. A Hamletről így tudósított: „Dánt királyt Magoss kitűnőleg jól adá, azon általa eltalált jelenés, midőn a király lélekismeretének bűnéből kikelt és szűvérrel nagyra szoptatott kígyói fekete belsőjét marczongván, magával küzd, s imádkozásra térdel, valóban meglepő volt. Szalayné a királynét kissé hidegül s szerepe lelkét nem kellő s hatólag érezé; Kilényi Hamletet köz tapsra érdemesen s az egész közönség ítélete szerint művészileg..."512 1834-ben örül ugyan annak, hogy Balláné elszavalja a Der Ring des Policratest (Schiller: Polükrátesz gyűrűje c. balladája), de hozzáteszi: „.. .németül - az alföldön, .. .helyes!, de magyar példányok nélkül sem szűkölködünk !"513


Jegyzetek:

  1. Györffy György: István király és műve. Gondolat, Bp., 1977. 171. (A továbbiakban: Györffy 1977.)
  2. Uo. 167.
  3. Uo. 47., 349.; Dávid Katalin: Az Arpúd-kori Csanád vármegye művészeti topográfiája. Bp., 1974. c. művében eltérő véleményt képvisel. Szerinte a kiszombori körtemplom a XI. század közepén épült; álláspontját művészettörténeti, stílustörténeti argumentációra alapozza. (46-47. A továbbiakban: Dávid 1974.) Nem tartjuk feladatunknak GyörfTy és Dávid vitájának eldöntését, de Dávid is beszél bizánci stílushatás érvényesüléséről, bár az építését Györffynél több mint fél évszázaddal későbbre datálja.
  4. Györífy 1977. 47-48.; Uo. a 48. oldal térképmelléklete.; Juhász Kálmán: A csanádipüspökség története alapításától a tatárjárásig (1030-1242). Makó, 1930. 30-37. (A továbbiakban: Juhász 1930.)
  5. Szeremlei Sámuel: Hód-Mező-Vásárhely története. I-V. Hódmezővásárhely, 1900-1913. II. 370. gyönge minőségű rajzát közli kicsinyítve. (A továbbiakban: Szeremlei 1900-1913.)
  6. Lelőhelye: TJM. Lelt. sz.: 889.
  7. Két szára közül a függőleges - kevéssel a vízszintes alatt - letörött, s az ereklyetartónak csak az előlapja maradt meg. A hátlapra a függőleges szár végén levő fül utal, amelyhez csuklós szerkezet segítségével csatlakozott a hasonló alakú és nagyságú előlap. A két lap között foglalhatott helyet valaha az ereklye. Bemélyített vonalakkal ábrázolták Krisztust. Karjai könyöktől látszanak, amint azokat felfelé kitárja. Egyenes testtartással ábrázolták, feje kissé hosszúkás, nyitott szemmel néz ránk. Nyakában medalion lóg, vállait tunikaszerű ruha borítja, amely elöl nem ér össze. Deréktői lefelé hiányzik Krisztus alakja, mivel az a letörött függőleges száron foglalt helyet, azonban bizonyosra vehetjük, hogy testét hosszú tunika borította. Feje fölött vésett, görög betűs felirat olvasható két sorban. Felül maiusculával: THEOSZ (0EOI), Isten, alul minusculával: hüiosz (uio?) fia, azaz: Isten fia. Leírását, ismertetését adja Banner János-Bálint Alajos-Párducz Mihály: A hódmezővásárhelyi református főgimnázium régiséggyűjteménye. Dolg. Sz., 1937. 188. (A továbbiakban: Banner-Bálint-Párducz 1937.) Nem tudni miért, ismeretlen lelőhelyről származtatják, holott Szeremlei Sámuel a kopáncsi leletek között mutatja be. A függőleges szár hossza 5 cm, ebből a fül 7 mm, a vízszintes szár 4,3 cm. Szárai a vége felé enyhén szélesednek. A kereszt szélein bemélyített vonal húzódik, amely mintegy bekeretezi Krisztus alakját. Bronzlemezből préselték.
  8. Lovag Zsuzsa: A középkori bronzmüvesség. Bp., 1979. 8-10., 47. (A továbbiakban: Lovag 1979.) E kereszttípus már a VII. századtól előfordul, Krisztus colobiumos ábrázolása pedig a bizánci művészet jellemzője. Magyarországon az államalapítás körül jelennek meg ezek a keresztek, itthon is utánozzák őket már a XI. században. A kopáncsi lelet bizánci eredetét erősíti görög felirata is. Vésztőn és Orosházán került elő hasonló ereklyetartó. Különösen az orosházi figuraábrázolása rokon, a vállak lekerekített vonala, a kabátszerűen ábrázolt, elöl nyitott tunika.; Vö. Kovalovszki Júlia:  Orosháza és környéke a magyar középkorban. In  Orosháza története.  (Szerk.:  Nagy Gyula.) Orosháza,  1965. 187. I. tábla. (A továbbiakban: Kovalovszki 1965.) 9. Györffy 1977. 178.
  9. Uo. 183.; 1017-ben még nem volt meg a püspökség Vácon, de valószínű, hogy szentistváni alapítású, s kevéssel 1017 után létesülhetett. Kristó Gyula az 1020-as évekre teszi Ajtony legyőzését.
  10. Vö. Blazovich László: Utalások Hódmezővásárhelyre és környékére Árpád-kori oklevelekben. BGGÉ, 1976. 14-28. (A továbbiakban: Blazovich 1976.)
  11. Chobot Ferenc: A váci egyházmegye történeti névtára. I-IJ. 1915-1917. I. 109. (A továbbiakban: Chobot 1915-1917.)
  12. Györffy 1977. 172-174.
  13. Uo. 173.
  14. Ezért kell kétségbe vonnunk mind a legendák, mind a későbbi életrajzok íróinak pietisz-tikus Gellért-képét. A legendák a térítő, vértanú püspök aszkéta életű szentjét ábrázolják, a későbbi egyháztörténetírás is ezt adja tovább.
  15. Györffy 1977.327.
  16. Juhász 1930.61-63.
  17. Györífy 1977. 180.; Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp., 1971. 211-216. (A továbbiakban: Mályusz 1971.)
  18. Juhász 1930. 62.; Borovszky Samu: Csanád vármegye története 1715-ig. I—II. Bp., 1896-1897. I. (A továbbiakban: Borovszky 1896-1897.) Szerzetesi nevük sorrendben: Albert, Fülöp, Henrik, Konrád, Krátó, Tászló, István.
  19. Uo. I. 25.
  20. A Gellért-legendában azt a helyet, ahol az első püspöknek tulajdonítják a későbbi fő-esperességek alapítását, későbbi interpolációnak kell tekintei.; Juhász Kálmán: A csanádi püspökség története 1243-1307. Makó, 1933. 110. (A továbbiakban: Juhász 1933.); Szentkláray Jenő: A csanád-egyházmegyei plébániák története. Temesvár, 1898. I. 14-23. A maroselvei főesperesség alapításának valószínű dátuma eszerint: 1218. Dezső püspök ezt követően beszél a Maroson túli területek önálló főesperességéről.
  21. Blazovich 1976. 16-17.
  22. A bakonybéli apátság 1086-os oklevele szerint az apátság minden birtokán laknak, működnek szerzetesek, s végeznek papi tevékenységet is. Vö. Bunyitay Vincze: A váradi püspökség története. I-III. Nagyvárad, 1883. I. 142-143.^
  23. Juhász 1930. 65.
  24. Uo. 66-67.; Dávid 1974. 20., 24.
  25. Juhász 1930. 74-75.
  26. Dávid 1974. 26.
  27. Tekintettel arra, hogy Szeremlei Sámuel XIX. század végi ásatásai óta a középkori vásárhelyi határra kiterjedő szisztematikus régészeti feltárás nem történt, a kormeghatározásnál a Szeremlei ásatásaiból származó leletanyag 1930-as években elvégzett datálásaira támaszkodom. Bálint Alajos - főként a templomok melletti temetők sírjaiból előkerült érmeleletek segítségével - a következő kormeghatározásokat adja: Batidán: IV. István érmei, Erzsébeten: III. István érmei, Férgeden: IV. István érmei, Kápolnán: II. Géza érmei kerültek elő. Valamennyi a XII. század közepéről, második feléből való. Bálint 1937. 183-189.; A középkori vásárhelyi határ peremterületén - Orosháza felől - az 1960-as években Kovalovszki Júlia végzett ásatásokat. Megállapításai szerint Fecskés és Szőlős faluja, temploma is Árpád-kori. Kovalovszki 1965. 179-180.; Dávid Katalin művészettörténeti elemzéssel a csomorkányi templom építésének idejét a XIII. század elejére teszi. Dávid 1974. 35.
  28. A magánegyházról: Györífy 1977. 189-190.; Juhász 1933. 71-76.
  29. Uo.
  30. Uo. 68. Ez egyben arra enged következtetni, hogy már ekkor állhatott templom Hódon, másrészt talán a már ekkor álló szőlősi templom kegyúri jogaival rendelkezett Csák Miklós.
  31. A később Vásárhelyen és környékén birtokos földesurak egyikéről sem tudunk mint kegyúrról, bár nyilván hasonlóképpen gyakorolhatták patrónusi jogaikat, csak arról éppen nem maradt forrás. Nem tudni, hogy Csák Miklós patronátusa Szőlősön milyen jogállású eklézsiára vonatkozott. A XV. században már plébániaként hallunk róla, papja Bálint. Borovszky 1896-1897. II. 395.
  32. Blazovich László: Hódvásárhely története a tatárjárástól a Hunyadiakig. BGGÉ, 1978. 6-7. (A továbbiakban: Blazovich 1978.)
  33. Juhász 1933. 10.
  34. Fejérpataky László: A pápai adószedők Magyarországon a XIII. és XIV. században. Sz, 1887. 499., 509-510. (A továbbiakban: Fejérpataky 1887.)
  35. Uo. 505-507., 508.
  36. Mályusz 1971. 123., 124-128.
  37. Monumenta Vaticana históriám regni Hungáriáé illustrantia. Bp., 1885-1891. Series 1. Tom. I-IV. 148., 154., 156., 254., 563. (A továbbiakban: Monumenta Vaticana.)
  38. Feltűnő, hogy a csanádi egyházmegyénél csak a boszniai püspökség adózott kevesebbet, a csanádi 76 márkát, a boszniai 70-et. Valószínűleg magyarázza ezt a csanádi egyházmegye korábbi erős pusztulása is, de más magyarázat is kínálkozik. A pápai tizedszedőkhöz csatlakozik királyi megbízatásra Jakab csanádi püspök is, s elképzelhető, hogy saját területéhez kegyesen elnéző volt az adó megállapításánál. Fejérpataky 1887. 511. Magyarázó tényező még a tizedlajstromok töredékessége.
  39. Uo. 592.
  40. Monumenta Vaticana. 1/2. 156., 244.
  41. Uo. 1/1. 145., 148., 154., 156., 160.
  42. Uo. 254.
  43. Blazovich 1978. 19.
  44. Juhász Kálmán: A csanádi püspökség története (1386-1434). Makó, 1946. 29-30. (A továbbiakban: Juhász 1946.)
  45. Uo. 34-35.
  46. Uo. 19.
  47. Uo. 76-77.
  48. A búcsút engedélyező pápai oklevél szövegét közli Szeremlei 1900-1913. II. 420. A buzgón alamizsnálkodók két évre, negyven vagy száz napra nyerhettek bűnbocsánatot - alamizsnájuktól és a búcsújárás napjától függően.
  49. Mályusz 1971. 138-140.; Békefi Remig: A káptalani iskolák története Magyarországon 1540-ig. Bp., 1910. 298-312. (A továbbiakban: Békefi 1910.)
  50. Juhász 1946. 61-62.
  51. Borovszky 1896-1897. II. 557., 559.
  52. Uo. 27., 309.
  53. Uo. 34.
  54. Békén- 1910. 314.
  55. Uo. 293-294.
  56. Békefi Remig: A népoktatás története Magyarországon 1540-ig. Bp., 1906. 24-26. (A továbbiakban: Békefi 1906.)
  57. Békefi 1910. 246-248.
  58. Békefi 1906. 22-26.
  59. Vásárhelyi Jánosról: Borovszky 1896-1897. I. 432., II. 99.
  60. Uo. II. 99.; A középkori oktatásról és káptalani iskolákról lásd még Mészáros István: A középkori nevetés. Tankönyvkiadó, Bp., 1964. 38-47., 64-92.; Mészáros István: Világi iskolázásunk kezdetei. Pedagógiai Szemle, Bp., 1962. 620-630.
  61. Csomorkány lakossága a XV. század közepén 250-500 fő körül mozgott. Blazovich 1978. 18.; Dávid 1974. 35.
  62. Szeremlei 1900-1913. II. 435.; Békefi 1910. 43.
  63. Borovszky 1896-1897. II. 37.; Zoványi Jenő: A reformáció Magyarországon 1565-ig. I—II. Genius, Bp., 1977. 205. (A továbbiakban: Zoványi 1977.)
  64. Uo. 209.
  65. Franki Vilmos: A hazai és külföldi iskolázás a XVI. században. Bp., 1873. 215., 220. (A továbbiakban: Franki 1873.)
  66. Uo. 261.
  67. Uo. 264.; A XV. században az említett helyeken kívül Kutasról (Pereskutas, Tótkutas) két, Szőlősről és Adrianmartirról (Mártélyról) egy-egy ifjú jutott el a bécsi egyetemre - lakóhelyükre utaló nevük alapján ez valószínűnek látszik. Fraknói Vilmos: Magyarországi tanárok és tanulók a bécsi egyetemen a XIV. és XV. században. (Értekezések a történeti tudományok köréből.) Bp., 1874. III.
  68. Franki 1873. 265.
  69. Jóllehet tárgyalt korunkban számos más Ieletcsoport, emléktípus keletkezett, s azokat jelentős részben az 1930-as években rendszerezte és leírta Banner János idézett kiadványa. (Banner-Bálint-Párducz 1937.)
  70. Marosi Ernő: Magyar falusi templomok. Corvina, Bp., 1975. 13-14. (A továbbiakban: Marosi 1975.)
  71. Uo. 15-16. Figyelembe véve ezt a viszonylagos konzervatív tendenciát, az alaprajzi és más építészeti sajátosságok kevéssé alkalmasak kormeghatározásra - egyéb datáló körülmény híján. Rárós templomának korai alaprajzformája, de jóval későbbi írásos datálása éppen a formák viszonylag változatlan továbbélését látszanak bizonyítani.
  72. Marosi 1975. 24.
  73. Dávid 1974. 26.
  74. Koroknay  Gyula:   Egyenes szentélyzáródású   templomok  Szabolcs-Szatmár  megyében. NyJMÉ, 1960. 98. (A továbbiakban: Koroknay 1960.)
  75. Szeremlei 1900-1913. II. 436.
  76. Uo. II. 408-410.; Uo. V/2. 851. közli a szenteltvíztartó képét.
  77. Uo. II. 325-326.
  78. Dávid 1974. 34., és a 8., 11. kép.
  79. Szeremlei 1900-1913. II. 297-298.
  80. Dávid 1974. 35.
  81. Szeremlei 1900-1913. II. 334., 337., 363-365. Kápolna temploma különösképpen figyelemre méltó, hiszen Szeremlei Sámuel leírásai szerint környékünk egyetlen tisztán kőből emelt eklézsiája, melyhez gazdagon használtak fel nemes anyagot is. Közli egy - alig kivehető, talán latin feliratos - kőtömb rajzát is, amely a megadott méretarány szerint közel 160 cm magas és mintegy 60 cm széles volt! Időközben bizonyára elkallódott, mert már Banner János sem emlékezik meg róla.
  82. Uo. H. 347-348., 405-406., 444-446. Úrnépe templomának alaprajzát Szeremlei valószínűleg pontatlanul közli, szokatlan az apszis kis mélysége és hullámzó vonalú alaprajza.; A pereskutasi idomtéglákat bemutatja Varga Antal: A hódmezővásárhelyi ásatásokról. AÉ, 1894. 136-137. 2. rajz.
  83. Koroknay 1960. 104., 108., 123.; Ipolyi Arnold: Magyar téglaépitészeti emlékek. Archeológiai Közlemények, Pest, 1861. 137., 142., 144-145., 154-155., 157. Ipolyi felsorolásában említi a csomorkányi színes téglákat is.
  84. Dávid 1974. 37-38.; Koroknay 1960. 123.
  85. Dávid 1974. 31-34.; A ciszterciták egyenes szentélyzáródású templomtípusáról: Koroknay
  86. 1960. passim.; Kozák György: Győr-Sopron megye középkori egyenes záródású templomairól. Arrabona, Győr, 1965. 133-156.; Kozák György: Borsod megye egyenes szentély záródású középkori templomai. Hermán Ottó Múzeum Évkönyve, II. Miskolc, 1965.223-257.; Kozák György: A román kori egyenes szentélyzáródás hazai kialakulásáról. Magyar Műemlékvédelem, 1961-1962. Bp., 1966. 116-119., 124-125., 129.
  87. Szeremlei 1900-1913. II. 288.; Apácaegyháza első - ismert - írásos említése a XV. század elejéről való. Az alaprajztípus országos és alföldi előfordulása alapján keletkezését a XII-XIII. század fordulója utáni időszakra feltételezhetjük. Szőlős kivételével valahány említett templomunk az ismeretes kelet-nyugati tájolásnak megfelelően épült, a szentélykelet felé fordulva. Bizonyára jelentősebb temploma volt Hódvásárhelynek és Szentkirálynak is, de a múlt század végén már alapjukat sem sikerült feltárni. Szőnyi Benjámin a vásárhelyinek még jelentős nagyságú romjairól beszél a XVIII. század elején, melyek a Hód tavába zuhantak. (REJKV, I. 8.), maradványai a XVIII. század végén - az egykori Hajda vendégfogadó mellett - még a föld felszíne fölé magasodtak. „Templomának körül sántzolt düledékjeit...egy Kriptát, ez előtt mintegy 20. Esztendővel még látni lehetett; de a melyeket emez ár-víz idejénn kis Tengerré nevekedni szokott Hód Tava, annyira elmosott, hogy ma már az említett régi Templom düledékjeinek, a Sántznak egy részén, és holmi töredezett tégla darabokonn kívül többé semmi nyoma." - írta 1819-ben Nagy Ferenc. {Hód-Mező-Vásárhely várossá' rövid rajzolatja. Tudományos Gyűjtemény, Pest,1819. II. 35.) Talán még ma is föld alatt lapuló romjai a régész ásóját várják.
  88. Lelőhelye: TJM. A corpus a halott Krisztust mintázza meg. Kiterjesztett karokkal függ a kereszten, feje jobbra félrebillen, s kicsit előrebukik. Haja hosszú, középen elválasztva, arcvonásai durvák, elnagyoltak, alig kivehetőek. Ezt is, akár a többi finom részletet, reszeléssel, bekarcolással alakították ki. Testét térdig érő tunika borítja, derékövvel átfogva, redőzetét bekarcolás mintázza. A két láb zsámolyon nyugszik, de nincsenek szöggel átütve, azok csak a két tenyérbe fúródnak. Méretei: a vízszintes szár hossza 22 cm, a szárvégi gömbök átmérője 2,5 cm, a corpus zsámoly nélkül 9 cm, a zsámoly 2 cm, a szétterjesztett karok hossza 8,7 cm. Lehetséges, hogy a kereszt hajdan a közeli rárósi templom kegytárgyaihoz tartozott. Lovag 1979. 10-12., 48., 4-6. kép.
  89. Uo. 12-13., 7. kép.
  90. Lelőhelye: TJM, méretei: vízszintes szár: 15,5 cm, függőleges 21, szélességük 2,3, Krisztus teste 12,5, a kinyújtott karok együtt 10,5 cm  hosszúak.  Banner-Bálint-Párducz 1937. 186-187.
  91. Dávid Katalin kutatásai szerint éppen Csanád vármegyében eleven kapcsolatba került egymással a nyugati és keleti kultúra, s ennek mind építészeti, mind iparművészeti emlékei kimutathatók. Másrészt az országnak ez a része az, ahol legtovább élt háborítatlanul a pogány magyar kultúra - hatásaiban egészen a XII. század végéig. Talán éppen a kopáncsi kereszt is e hármas hatás ötvöződését mutatja Krisztus ábrázolásának jól azonosítható ikonográfiái tulajdonságaival (latin és bizánci keresztény hatások ötvöződése),és a fej ábrázolásának lekonyuló bajuszú, hosszú hajvarkocsú, pogányos paraszti karakterével. Dávid 1974. 27.
  92. Lovag 1979. 13.
  93. Mályusz 1971. 181.
  94. Juhász Kálmán: A csanádi püspökség története (1552-1608). Makó, 1935. 30. (A továbbiakban: Juhász 1935.); Chobot 1915. 35.
  95. Juhász 1935. 114.
  96. Juhász Kálmán: A csanádi püspökség története (1608-1699). Makó, 1936. 48-53. (A továbbiakban: Juhász 1936.)
  97. Juhász 1935. 104-108.
  98. A sajátos közigazgatási viszonyokról lásd Kovács István jelen kötetben levő tanulmányát.
  99. Juhász 1935. 132-133.
  100. Juhász 1936. 12-14.
  101. Uo. 75-78.; Macripodari Jácint püspök az 1660-as években hiába veszi lajstromba az egykori javadalmak környékünkre eső falvait, pénzt már onnan nem lát. Uo. 90-93.
  102. Révész Imre: Krisztus és Antikrisztus (Ozorai Imre és müve). Theológiai Szemle, Debrecen, 1928. 168-173.
  103. Uo. 180-190.
  104. Esze Tamás: Sztárai Gyulán. Könyv és Könyvtár, IX. Bp., 1973. 133-134. (A továbbiakban: Esze 1973.); Zoványi 1922. I. 77., 114., 122.
  105. Esze 1973. 133.; Zoványi 1922. I. 122., 184.
  106. Uo. I. 109.
  107. Bálint Sándor: Szeged reneszánsz kori műveltsége. (Humanizmus és reformáció, 5.) Bp., 1975.85-86.; A katolikusokkal folytatott küzdelmet leírja - katolikus szemszögből -Ordináncz Konstantin: A Libánus Havasai alatt illatozó Rózsa (vagyis a Szeged-alsó-városi templom története). Szeged, 1831. 43.
  108. Zoványi 1977. I. 175., 184-187.; Kathona Géza: Fejezetek a török hódoltsági reformáció történetéből. (Humanizmus és reformáció, 4.) Bp., 1974. 81-189. (A továbbiakban: Kathona 1974.); Földváry László: Szegedi Kis István élete s a Tisza-Duna mellékének reformációja. Bp., 1894. 76-104.
  109. Esze 1973. 92-96., 154-180.; Zoványi 1977. I. 144-145., 171., 184., 228., 239., 293-302., 304-309.
  110. Esze 1973. 142-143.
  111. Lampe, Fr. A. (Debreceni Ember Pál): História Ecclesiae Reformatae in Hungária et Transylvania. Trajecti ad Rhenum [Utrecht], 1728. 95. (A továbbiakban: Lampe 1728.)
  112. Prónay Sándor-Stromp László: Magyar evangélikus egyháztörténeti emlékek. Bp., 1905. 11.
  113. Esze 1973. 135., 137., 138-140., 143-146., 166-169.
  114. Uo. 157., 162-164.; Juhász 1935. 52-54.; Borovszky 1896-1897. II. 118.
  115. Révész Imre: Magyar református egyháztörténet 1520-1608. Debrecen, 1938. passim. (A továbbiakban: Révész 1938.); Kathona 1974. 180-185.
  116. Esze 1973. 120-134.
  117. Kathona Géza: Méliusz Péter és életműve. In A II. Helvét Hitvallás Magyarországon és Méliusz életmüve. (Studia et Acta ecclesiastica. II.) Bp., 1967. 105-195. (A továbbiakban: Kathona 1967.)
  118. Lampe 1728.249.
  119. Zoványi 1977. II. 45-48.; Aranyosrákosi Székely Sándor: Az Unitária vallás történetei Erdélyben. Kolozsvár, 1839. 68-70.
  120. Kathona 1967. 171-172.
  121. Csohány János: A X VI. századi református egyház és a török. In Tanulmányok és szövegek a magyarországi református egyház XVI. századi történetéből. (Studia et Acta ecclesiastica. III.) Bp., 1973. 891-903., 896-898. Továbbá az egész „Törökkérdés" (891-933.) és a „Svájci levelesláda a reformáció korából'" (933-1005.) c. fejezetek.
  122. Kathona 1974. 58-70.: közli Thuri levelét és értékelését.
  123. Szeremlei Sámuel: A hódmezővásárhelyi református egyház története. 1-11. Hódmezővásárhely, 1927-1938. II. 217-218. (A továbbiakban: Szeremlei 1927-1938.)
  124. Tóth Sámuel: Adalékok a tiszántúli reformált egyházkerület történetéhez. Debreczeni Protestáns Lap, Debrecen, 1883. 32., 64., 114., 137., 160., 210., 276. (A továbbiakban: Tóth 1883.)
  125. Zoványi 1977. II. 140.
  126. Uo. 154-155.
  127. 1686 augusztusában panaszolják, hogy „A török hatalma alatti tájékon zsinatot hosszú ideje folyvást nem lehetett tartani..." Tóth 1883. 161.
  128. Uo. 194., 209., 225., 276., 307.
  129. Barcsa János: A Tiszántúli Református Egyházkerület történelme. I. Debrecen, 1906. 12. Csomorkány reformálását még a Jaksicsoknak tulajdonítja, bár ezt nem dokumentálja.
  130. Borovszky Samu: Tiszántúli ev. rev. papok, 1597-1679. Athenaeum, Bp., 1898. 42.
  131. Nádudvariról: Zoványi 1977. II. 154.; A többieket így jegyzi föl Lampe 1728. 641.: „Thomas Hiripi, Sen[ior], A. 1629. Stephanus Losontzi, P.fastor] E.fcclesiae] M. Vasarhely, et Senior, interfuit Synodo Nation, Sz. Némethi, A. 1646. celebratae... Johannes Tyukodi, P.fastor] E.[cclesiae] M. Vasarhely, et Senior Circa A. 1669. Laurentius Új-Laskói, P.fastor] E.fcclesiae] M. Vasarh. et Sen. circaa. A. 1686."
  132. Tóth 1883.276.
  133. Zoványi 1977. II. 334-347.; Révész 1938. 186-217.; Zoványi Jenő: A Tiszántúli Református Egyházkerület története. Debrecen, 1939. 22-46. (A továbbiakban: Zoványi 1939.)
  134. Révész 1938. passim.
  135. Kiss Áron: A XVI. században tartott magyar református zsinatok végzései. JJp^ 1881. 715. (A továbbiakban: Kiss 1881.)
  136. Uo. 696.
  137. Fináczy Ernő: Az újkori nevelés története. Bp., 1927.; Franki 1873. 18-32., 324-336.; Békén Rémig: A sárospataki ev. ref. főiskola 1621-iki törvényei. (Értekezések a történeti tudományok köréből.) Bp., 1899. 195-270. (A továbbiakban: Békefi 1899/a.); Békén Rémig: A debreceni ev. ref főiskola XVII. és XVIII. századi törvényei. Bp., 1899. 1-176. (A továbbiakban: Békefi 1899/b.); Nagy Sándor: A Debreceni Kollégium mint egységes intézmény az egyetem kiválásáig. Debrecen, 1940. 24., 58., 143. (A továbbiakban: Nagy 1940.); Barankay Lajos: Szenczi Molnár Albert nevelői gondolatvilága. Protestáns Szemle, Bp., 1943. 265-270. (A továbbiakban: Barankay 1943.)
  138. Nagy 1940. 50., 54.
  139. Uo. 52.
  140. Uo. 56-57. A classisok rendje: rudimentisták [sextariusok], grammatisták [quintariusok], etymologisták [quartariusok], syntaxisták [tertiariusok], poéták [secundariusok], oratorok [eloquensek vagy primariusok].
  141. Uo. 54.
  142. Uo. 64-66.; Barcsa János: A Debreceni Kollégium éspártikulái. Debrecen, 1905. 16-28.
  143. Nagy 1940. passim.
  144. A Borsod-Gömör-Kishonti cikkelyek így rendelkeztek: „...az iskolaigazgatókról azt határoztuk, hogy akik iskolavezetőkké kívánnak tétetni, vagy huszadévesek vagy annál éltesebbek legyenek. A gyermekeket és azokat a tudatlanokat, akik nem hogy a dialektikának, szónoklattannak, de még a grammatikának első elemeit sem tanulták meg jól, az iskolák tanítására, igazgatására alkalmatlanoknak ítéljük." Kiss 1881. 731., 445., 582., 601., 694., 715., 682., 603., 730. A XVIII. századtól Vásárhelyen is találjuk ennek nyomát, a rektorok sokszor vezetik a temetési és keresztelési anyakönyvet, de még a XIX. század első évtizedeiben is kötelességeik közé tartozik ez.
  145. A Borsod-Gömör-Kishonti cikkelyek szerint: „azokat az iskolaigazgatókat, akik csak a nyereséget és csúf hasznot keresik, s nem az isteni tudomány terjesztése céljából vállalják el az iskolák igazgatását, nem vesszük be. Sőt, ha kiviláglik, hogy a tanítók csak a pénzszerzés után óhajtoznak, elküldjük az iskolából. Még azokat is, akik az iskolákat tisztességesen igazgatják, két legföljebb három éven túl..." Kiss 1881. 731.; Ugyanezt erősíti meg a szatmári zsinat 1606-ban. Tóth 1883. 22.
  146. Kiss 1881. 445., 683., 716.
  147. Uo. 602., 716.
  148. Szeremlei ugyan azt a Tordai Ádámot, aki az 1569-es nagyváradi zsinaton részt vesz, hódmezővásárhelyinek veszi, holott Marosvásárhelyre helyezik maguk a források is. Zoványi 1977. II. 40., 354.
  149. Kiss 1881. passim.; Zoványi 1977. II. 340-342.
  150. Szeremlei 1927-1938. II. 55.; Hellebrandt Árpád: Magyarok a franekeri egyetemen. Történelmi Tár, Bp., 1886. 795. (A továbbiakban: Hellebrandt 1886.): „1666. 29. junii, Laurentius Laskói, Hungarus, Theol. Stud."
  151. Thury Etele: A debreceni református főiskola törvényeit aláírt tanulók névsora. In Iskolatörténeti adattár. II. Pápa, 1908. 99. (A továbbiakban: Thury 1908.)
  152. Lampe 1728. 330.; Asztalos Miklós: A wittenbergi egyetem magyarországi hallgatóinak névsora. Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattár. Debrecen, 1930. 116.
  153. Nagy 1940. 44.; Városunk szülöttét gyaníthatjuk Vásárhelyi Ferencben is, aki 1584 áprilisában szubskribál a heidelbergi egyetemen. Franki 1873. 251.
  154. Thury 1908. 124.
  155. 1614-ben szubskribál Debrecenben: Vásárhelyi Márton, 1628-ban Vásárhelyi István,Csomorkányi Márton, 1648-ban Vásárhelyi Mihály, 1657-ben Vásárhelyi Ferenc. Thury 1908. 104., 110., 119., 120.; 1633-tól találkozunk városunk szülötteivel a franekeri egyetemen: 1633. Vásárhelyi István, 1635. Vásárhelyi Mihály. Hellebrandt 1886. 603., 604.;Utrechtben 1649-ben bukkan föl Vásárhelyi Péter, Leidenben 1636-ban M. Vásárhelyi Mihály. Antal Géza: Az utrechti és leideni egyetemeken járt magyar ifjak névjegyzéke.Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, Debrecen, 1888. 279. (A továbbiakban: Antal 1888.);A debreceni anyakönyv jelöli azt is, melyik iskolából érkezett a hallgató. A vásárhelyieknél ez áll: „ex schola vasarhelyina". A külföldi egyetemi anyakönyvek mindig szétválasztják az erdélyieket a más magyar tájegységiektől, így elkülöníthető a kézdivásárhelyi, maros vásárhelyi előnevűek csoportja, mert mindig melléjük írták: „Transsylvanus". Amíg a hazai iskolai anyakönyvek jelentős része elkallódott vagy hiányosan vezették, addig a külföldi egyetemi okmányok sok olyan magyar hallgató nevét megőrizték, akiknek itthoni iskoláztatásáról nincs is tudomásunk. Ezek közé tartoznak az említett vásárhelyi származású ifjak a holland és német egyetemeken.
  156. Thury 1908. 126. (Ductus Vásárhelyinum, redux Contrascriba.)
  157. Uo. 131. (Ductus rectoriam Hódmezővásárhelyinum.)
  158. Uo. 139. (Ductus Vásárhelyinum, iterum ingressus.)
  159. Uo. 140. (...ductus Szöllősinum, inde redux, venit Vásárhelyinum, ibidem mortuus.)
  160. A XVII. század utolsó negyedétől egyre erősödő ellenfél a Habsburg-hatalom által gyámolított ellenreformáció, mely a változó politikai viszonyok között a katolicizmus gazdasági, egyházszervezeti, kulturális restaurálására törekszik. Annál inkább, mert a XVII. század függetlenségi mozgalmaiban a protestantizmus - változó mértékben - jelentős szerepet játszott. Ez indokolja az egyházszervezeti fegyelem szigorítását, a másik oldalon azonban ez csökkenti a világi értelmiséggé válás esélyeit.
  161. Tóth 1883. 276-277. Indokolta e zsinati határozatot a protestánsüldözések nyomán jelentkező paphiány.
  162. Uo. 277. Ugyancsak a krasznai zsinat határozata nyomán a pap nem tartja többé a rektort koszton, hanem fizet helyette. Amelyik pap akarja, tovább is fenntarthatja a rektor kosztolását, csakhogy ne úgy legyen a dolog, amint a rektor akarja, hanem amint a pap.
  163. Fináczy Ernő: A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában. I—II. Bp., 1899-1902. I. 23-40. (A továbbiakban: Fináczy 1899-1902.)
  164. Uo. 30-31.
  165. Uo. 45-47.
  166. Borovszky 1896-1897. II. 36., 120., 344., 399., 484., 604., 626.
  167. Chobot 1915-1917. II. 769.
  168. Uo. 612., 696-699., 860.
  169. Uo. 615.
  170. Széplaki levele 1723. április 8-ról, OL KcsL Ep. Mise.
  171. A vályogkápolnáról:  Uo.  1723. szeptember 23.; Széplaki ajánlata az újabb templom építésére: Uo. 1723. augusztus 1. és szeptember 16.
  172. Vásárhelyi r. kath. plébánia: História domus. I. 3. és még CsmL Szf, II. 5.
  173. Chobot 1915-1917. 756.; OL KcsL 36. f. 144. Vizsgálati jkv.
  174. A látogatás leírása: REJKV, I. 103-104.
  175. CsmL Szf, X. 14. és ugyanitt a helytartótanács parancsa: Acta miscell. 1746. július 5.; Ugyanitt a helytartótanács 1747. március 7-i irata, XI. 6.
  176. Szeremlei Sámuel: Szőnyi Benjámin és a hódmezővásárhelyiek. Bp., 1890. 21.; (A továbbiakban: Szeremlei 1890.) R'EJKV, 1. 11.'
  177. Szeremlei 1900-1913. V. 668.
  178. Szőnyi leírása erről a REJKV-ben, I. 10. skk.; Szeremlei 1927-1938. I. 172-173.
  179. A püspöki látogatás jegyzőkönyve a REJKV-ben, I. 137-140. Szőnyi Benjámin epigrammája: CsmL Hf, VII. Y. 1. 9. 146.
  180. OL KcsL, Ep. mise. 19., 20., 28.; História domus I. 21.
  181. CsmL Szf, Jkv. V. 1776. április 4.; Uo. 1777. január 7.; Szőnyi levele ugyanerről, REJKV, 1753. Proth. 14. XXXII. 7. 31., 13. XXXIII. B.
  182. CsmLSzf, XLV. 10.
  183. A látogatás részletes leírása: REJK.V, I. 101-103.; História domus. I. 13-14.
  184. CsmL Szf, Szolgabírói jegyzék, 1788. április.
  185. Szeremlei 1890. 134.
  186. Szeremlei 1900-1913. V. 674.
  187. Uo. 675., 676.
  188. Historia domus. 1. 9.
  189. Visitatio Canonica Ecclesiae Hold-Mező-Vásárhelviensis. 1842. 15.
  190. Uo. 19.
  191. CsmLSzf, XXXI. 107.
  192. Széplaki levele Károlyi Sándorhoz, OL KcsL, Ep. Mise. 1728. január 20.; Szeremlei 1900-1913. V. 676.
  193. História domus. 10.
  194. Conscriptio scholarum pro Anno 1776. CsmL Szf, C. 337.
  195. Conscriptio scholarum in processu Trans Tybiscano pro Anno 1777. CsmL Szf, C. 339.
  196. Conscriptio scholarum in processu Trans Tybiscano habitarum pro Anno 1778 deserviens. CsmL Szf, C. 370.
  197. Canonica Visitatio. 1784. 17.
  198. Károlyi oklevele a VRELT-ban. kelt Csongrádon. 1722. december 26.
  199. VRELT, 1752. szeptember 30.
  200. Szeremlei 1890. 82-84.; Éble Gábor: Károlyi Ferenc gróf és kora. I705-I75H. Bp.. 1893. I. 50-52.
  201. Vörös Imre: A Károlyi család és a korai felvilágosodás. ItK, 1977. 2. 197-203. (A továbbiakban: Vörös 1977.) „A Szent Bibliában levő Historiák Tanulásának igen könnyű Módja, A közönséges s Nevezetesebb Konciliumok... Mellyet G. Károlyi Ferencz Uralkodó Felségeinek lovas Hadainak generálissá, Bizonyos Franczia Könyvecskéből... édes Nemzete Hasznára Magyaról fordított... Nagykárolyban, 1758. Sz. Nemethi Pap István Typographus által."
  202. A kötet jelenleg a BGG könyvtárában található: F szak, 0. 590.
  203. Szeremlei 1890. 85-86.
  204. Vörös 1977. 198.; Szeremlei 1890. 23-25.
  205. Vörös 1977. 199-203.
  206. REJKV, I. 15.; Lampe 1728. 641: „Stephanus V. Szalontai, P.fastor] E.[cclesiae] M.[ező] Vasarhelyiensis, et senior inde ab A.[nno] 1701."
  207. REJKV, I. 15.: „Circa An. 1710. successit Joh. Margitai patria Vasarhelyiensis, ex Betulia ubi in pago aliquo jam Pastor erat, huc adductus." (1710 körül felváltotta [ui. Szalontait] a vásárhelyi születésű Margitai János, aki a Nyírségből tért vissza, ahol már valamilyen prédikátor volt.) „Successit Rev. ac Cl. Paullus Lenthi... illó pastore aedificata est primum turris..." (Követte a tisztelendő és kegyes Lenthi Pál,...az ő pásztorságának időszakában épült föl az első templomtorony...); Lenthi franekeri tanulmányairól: Hellebrandt 1886. 198.
  208. Szeremlei 1927-1938. I. 105-106. A fölirat szövege: „Prov. XVIII. V. X. Turris robusta N. N. [Nomen] Jehovae, Quo accurrens iustus in edito collocatur. Annis aerae XTI [Christi] A 1713. 1714. Deo sponte non nostrum, sed Dei retribuen[dum]. Verbi divini ministro, Cl. Dno. [Dominó] Paulo Lenthi, Judicibus primariis Grosis [Generosis] D. [Dominis] Joh. Szűcs et Joh. Hódi jur. [juratis] G. D. [Generosis Dominis] Geor. Pap, Steph. Kintses, Steph. Pápai, Mi. Literati, Fran. Deső, Mar. Kenéz, Steph. Bálint, Joh. Juhász, Steph. Szabó, Mih. Sarkó, Joh. Barta, Ben. Kotorman, Steph. Kardos, Steph. Pap et jurato Notrio [notario] Mathia M. Szálkai, Ludimagistro Huma [Humanissimo] Dno [Dominó] Dániel Losontzi." (Péld. 18:10. Erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz és bátorságos lészen. Krisztus születésének 1713-14. évében. Istennek tetszéséből, nem nékünk, hanem nevednek adjad [ui. a dicsőséget]. Tiszteletes, tudós Lenthi Pál prédikátorságában; Szűcs János és Hódi József nemzetes uraimék főbíróságá-ban, Pap György, Kincses István, Pápai István, Literati Mihály, Dezső Ferenc, Kenéz Márton, Bálint István, Juhász János, Szabó István, Zsarkó Mihály, Barta János, Kotorman Benjámin, Kardos István, Pap István nemzetes uraimék esküdtbíróságában, M. Szálkai Mátyás hites jegyzőségében, tekintetes Losonczi Dániel úr iskolamesterségében.")
  209. Uo. I. 104-107.
  210. Uo. I. 131.; A mennyezetet is festett fakazettákkal díszítették, azonban sajnos 1892-ben - az új karzat építésénél - a régi berendezést a mennyezettel együtt eltávolították, s az egész az Iparművészeti Múzeumba került. Ma csak Szeremlei leírását idézhetjük a páratlan értékű díszítésről: „A karok homlokzatát és mennyezetét istenadta művészi képességgel és ízléssel, minden rikító szín mellőzésével, bámulatra méltó, ügyes ecsettel és inventióval festették be. A homlokzat és mennyezet mezőit színes hornyolt keretekkel kisebb négyzetalakú szakaszokra - mint megannyi önálló képre osztották föl, melyek természetes színekben tájakat és különbféle állatokat ábrázoltak. Mindenik kép mást és mást, úgyhogy e képek száma több százra rúgott." Uo. II. 220-221.
  211. Károlyi engedélyező okirata a VRELT-ban: „...mivel ezen pusztaság egynéhány külső tartományoknak s jelesen a török birodalomnak is többire szomszédságában és végében lévén - kivált a török potentiával gyakortakori hadakozások idején minden ellenséges excursioknak magyar hazánkban ezen síkságban lakók legközelebbről s ugyanannyira exponáltainak..."
  212. Az építkezés iratai: VRELT.
  213. Szeremlei 1900-1913. V. 645.
  214. Szeremlei 1927-1938. II. 49-51.
  215. Uo. 67-68.
  216. Szőnyi Benjámin tucatnyi petíciót, levelet írt a mozgalom körüli időben, s még ehhez kell számítani verses munkáját is.
  217. Vö. Kruzslicz István tanulmányával a jelen kötetben.
  218. Szőnyi jegyzetei erről: REJK.V, I. 12.
  219. Szeremlei 1890.23-25.
  220. Uo.
  221. Szőnyi elbeszélése: REJKV, I. 96-101.; Szeremlei 1927-1938. I. 156-157.
  222. REJKV, I. 89.
  223. Szeremlei 1927-1938. I. 170.
  224. REJKV, I. 63-64.
  225. Uo. 64-65.
  226. Uo. 66.
  227. Uo. 68.
  228. Uo. 73-74.
  229. Uo. 76-77.
  230. Vö. Kruzslicz István és Rákos István tanulmányaival a jelen kötetben.
  231. REJKV, I. 147-153.
  232. Szeremlei 1890. 88-91.
  233. Futó Mihály: A Hódmezö-Vásárhelyi Ev. Ref. Fögyamnasium története. Hódmezővásárhely, 1897. 56. (A továbbiakban: Futó 1897.)
  234. Szeremlei 1890.91.
  235. REJKV, I. latin szövege: 19-22.; magyar fordítása Szeremlei 1890. 91-93.
  236. Szeremlei 1927-1938. II. 39.
  237. REJKV, I. 12.
  238. Uo. 152.
  239. Uo. 155-157.
  240. Szeremlei 1890. 117-118.
  241. REJKV, 11.24.
  242. Thury 1908. 184.
  243. Uo. 186.
  244. Futó 1897.37.
  245. Szeremlei 1927-1938. II. 106. „Pontificius factus, postquam absolvisset Rectoriam M. Vásárhelyiensem. Ex cane vulpes!" - írták a kollégiumi anyakönyvbe. (Pápistává lett, miután elvégezte a vásárhelyi rektorságot. Kutyából nem lesz szalonna!)
  246. REJKV, I. 13.
  247. Szeremlei 1927-1938. I. 121.
  248. Az iskola legkorábbi anyakönyve a CsmL Hf-ban található „Liber Scholae Rfmae HMVasarhellyiensis, Anno 1724." címmel. (A továbbiakban: Liber.)
  249. Uo. 7.
  250. Latin szövege: Liber. 1-4.; magyar fordítása: BGGÉ, 1972. 165-169.; A debreceni törvényeket bemutatja Békefi 1899/b.; Békefi 1899/a. 100-108.
  251. Liber. 1.
  252. A könyvek a BGG könyvtárában találhatók
  253. Liber. 5.; magyarul: A Hód-Mezö-Vásárhelyi reformált fögymnasium 1778-79-edik tanévi értesítője. Hódmezővásárhely,  1879.  11.
  254. Nagy 1940. 100.
  255. Liber. 6. A tanács határozatai: „Deliberatum Amplissimi Senatus Vasarhelliensis de rebus in schola administrandis." (A tekintetes vásárhelyi tanács határozata az iskola igazgatásának ügyeiről.) A következőket engedélyezték: „A Bárány Cantálás az Ifjaknak Demeterkor [október 26.]... A Bor Cantálás egy Deák és két Mendikások [koldulók] által a Városban légyen, úgy a Rectorok részére is... Gyapjú Cantálás a Rector v. Professor részére légyen..."
  256. Liber. 1.
  257. Szeremlei 1927-1938. II. 208.
  258. Liber. I.
  259. Uo. 2.
  260. Uo. 4.; Bajkó Mátyás: Kollégiumi iskolakultúránk a felvilágosodás idején és a reformkorban. Akadémiai Kiadó, Bp., 1976. 245. (A továbbiakban: Bajkó 1976.)
  261. Szeremlei 1927-1938.  11.95.
  262. Hellebrandt 1886. 200., 201., 202., 206.; Zoványi Jenő: A marburgi egyetem magyar hallgatói 1759-ig. ItK, 1955. 340-347.; Antal 1888. 279.; Bakóczi János: Hódmezővásárhelyi lelkészek és rektorok jegyzéke. (Kézirat.) Hódmezővásárhely, 1896. BGG könyvtára CXXI.
  263. „Nem láthatta ez iskola annak előtte Minervát,Tóth Pál csalta ide bő adományaival. Most hogy a helvétek s hollandusok is hazaadták Pannon földjére épen egészségben: Egykori jóakaratja jelét nyomban kimutatta Tárgya s csínja szerint itt e komoly könyvvel. Bejegyezte Etsedi Miklós, ugyanannak az iskolának a rectora, saját kezével."
  264. Liber. 14: „Nec non omnium civium hac serié sequitur."
  265. Uo. passim.; Thury 1908. passim.
  266. Liber. 19., 23., 24., 26.
  267. Thury 1908. 252., 229., 234., 236., 241., 245.
  268. 1747-ben a következő javadalmakkal rendelkezett a rektor: „Mester uram fizetése: 1. készpénz 100 forint, 2. 60 véka búza, 3. 10 akó bor, 4. minden fiúgyermektől 1 véka búza, 5. borcantalás a szokás szerint, 6. 25 font faggyú, 7. 150 font hús, 8. 100 font só, 9. sertésre 9 forint, 10. 4 itze vaj, ugyanannyi méz, 11.2 sajt, 1 gömölye, 12. 1 font bors, 13. 3 öl fa, 14. minden gyermektől 5 kéve nád, 15. 2 szekér széna, 16. minden prédikációs halottól 12 krajcár, énekszóstól 8,5 krajcár." Mindezt 1755-ben a tanács jelentősen megapasztja, a prédikátorok járandóságával együtt csökkenti az egész fizetés összegét, azon belül pedig egyre kevesebb természetbeni juttatást kapnak. Tatai István fizetsége a következő : „Tiszteletes Professor Uram fizetése következik ekképpen: Kész pénz 80 Rhénes forint, 10 Akó Borért 20 Rh. fi. 1 sertésért 9. Rh. fi. 1 Mása Sóért in natura [természetben] 2 Rh. fl. 36 krajcár, 150 font Húsért in natura 5 Rh. fi. Vajér, Mézér, Sajtér, Go-molyáér 7. Rh. fl. 22 krajcár, 6 Szekér széna, 25 font fadgyúért 1 Rh. fl. 40 krajcár, 4 öl fáért 5 Rh. fl. 20 köböl búza, 20 köböl árpa." Futó 1897. 56.
  269. Uo. 41.
  270. REJKV, I. 23.
  271. Uo. II. 14.
  272. Uo. I., latin szövege: 19-22.; magyar fordítása: Szeremlei 1890. 91.
  273. Vö. a „Szőnyi Benjámin tudományos és irodalmi munkássága" c. fejezettel.
  274. REJKV, I. 147-151.
  275. „...a mi ratioinknak a T. N. Vármegye előtt semmi haszna nem vala, mert a sok dis-putatiok után is csak azt végezték, amit akartak, mely deliberatumnak [határozatnak] summája ez: Mostantól fogva a deákság az eddig nyert főzetést ne kéregesse és ne szorgalmazza kitiltás büntetése mellett, a főző pedig a megye házipénztára javára fizetendő 12 ft bírság terhe alatt főzni ne merészeljen... mert úgymond sokan panaszolkodnak arról, hogy a német mellett a deákot is kell tartani. Mi mit cselekedjünk, mégis függőben vagyunk, fundusról gondolkozunk, mely már is szépen szaporodik. így talán nem is éheznének annyit diákjaink, mint szoktak a coquia mellett..." - írta Füredi Sándor prédikátor a sikertelen alkudozásról a püspöknek. Révész Imre: Adatok a holdmezővásárhelyi ref. főgymnasium történetéhez. Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, Debrecen, 1874. 399-400. (A továbbiakban: Révész 1874.)
  276. Szeremlei 1927-1938. II. 235-236.; Tárkány Szűcs Ernő: Vásárhelyi testamentumok. Bp., 1961. 335., 339., 344., 346., 353. (A továbbiakban: Tárkány Szűcs 1961.)
  277. Uo. 344., 378.
  278. Révész 1874. 400-W1.
  279. A debreceni felvilágosodással számos munka foglalkozik. Közülük mi főként Julow Viktor tanulmányait forgattuk haszonnal az Árkádia körül (Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1975.) c. tanulmánykötetben: A debreceni felvilágosodás problémái (98-122.), Csokonai és Petőfi között (277-293.); Ugyanerről még: Irodalom és felvilágosodás. (Szerk.: Szauder József, Tarnai Andor.) Akadémiai Kiadó, Bp. 1974.; „Sorsotok előre nézzétek." A francia felvilágosodás és a magyar kultúra. (Szerk.: Köpeczi Béla, Sziklay László.) Akadémiai Kiadó, Bp., 1975.; Lengyel Imre: A svájci felvilágosodás és debreceni kapcsolatai. Könyv és Könyvtár, Bp., 1973. (A továbbiakban: Lengyel 1973.)
  280. Maróthi György tudományos és pedagógiai munkájáról a következő főbb művek alapján tájékozódtunk: Csomasz Tóth Kálmán: Maróthi György és a kollégiumi zene. Akadémiai Kiadó, Bp., 1978. (A továbbiakban: Csomasz Tóth 1978.); Lengyel Imre-Tóth Béla: Maróthi György és külföldi tanulmányútja. Könyv és Könyvtár, Bp., 1970. VIII. 1.; Lengyel Imre-Tóth Béla: Maróthi György nevelési törekvéseinek külföldi gyökerei. Könyv és Könyvtár, Bp., 1971. VIII. 2. 53-103. (A továbbiakban: Lengyel-Tóth 1971.); Bajkó 1976. 64-71.; A debreceni ev. ref. főgymnasium értesítője az 1894-95. iskolai évről. Debrecen, 1895. 69-100. (A továbbiakban: Értesítő.)
  281. Uo. „Állíttassanak nemzeti iskolák [scholae vernaculae], ahol a hit alapjain kívül olvasni és írni tanuljanak..."
  282. Bajkó 1976. 69.
  283. Lengyel-Tóth 1971. 61-64.
  284. Értesítő. 95-96.
  285. Uo. 97.
  286. Csomasz Tóth 1978. passim.; Értesítő. 97-100.
  287. Szőnyi kéziratos önéletírásában, CsmL Hf, VII. Y. 1.9. 20. (A továbbiakban: Szőnyi: Önéletírás.)
  288. CsmL Szf, Csongrád Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai. 1766. július 28. no. 21.
  289. „Tradit [ui. a rector] inde ab infima Classe usque ad elementa Rhetorices et Logices. Methodum observat a Collegio Reformato Debreceniensi exhibitam."
  290. Mind a négy könyv a BGG könyvtára C szakában található.
  291. Bán Imre: Irodalomelméleti kézikönyvek Magyarországon a XVl-XVUl. században. Akadémiai Kiadó, Bp., 1971. 23., 29. (A továbbiakban: Bán 1971.) 1820-as bejegyzés szerint ugyanezt a könyvet még mindig használta a poéták osztálya!
  292. Értesítő. 81-82., 90-92., 98-99.
  293. A poétikai kézikönyvekről: Bán 1971. 39., 46., 47., 85., 97., 96.; A természettudományos művekről: M. Zemplén Jolán: A magyarországi fizika története a XVlll. században. Akadémiai Kiadó, Bp., 1964. 91., 180., 199-214., 80-103. (A továbbiakban: M. Zemplén 1964.)
  294. Uo. 180.
  295. Szőnyi önéletírás. 21.: ........ Veszprémi István, Szalatsi Mihály, Én Szőnyi Benjámin és
  296. Dávid Ferentz voltunk a leges leg elsők, akiket Anno 1739. mikor a Pestis volna ezen ékes vocalis muzsikára meg tanított boldogult Maróthi György Uram a maga házánál..."
  297. Maróthi könyve a BGG könyvtára F szakában található: A' Soltároknak négyes Nótajik,.. A Hármóniás és mesterségesebb Éneklésről való rövid tanítással együtt. Debrecen, 1743. A több szólamú „hármóniás éneklés" lassan Vásárhelyen is meghonosodott - éppen Szőnyi biztatására -, amint ezt az anyakönyvek bizonyítják. 1794-ben, Szőnyi temetésén, „A Butsuztatót pedig készítette az Oskolának akkori Professora Szilágyi István, mellyet Deákjaival harmóniával el mondatott..." (REJKV, 1794. szeptember 17.) 1809-től a „hármóniás énekléssel" való temetés díját külön is megszabják, magasabb áron. (Uo. III. 94.) 1832-ben I. Ferenc császár születése napján az egyházi beszédek mellett „Hármóniás éneklés kísérje..." a megemlékező ünneplést. (Uo. III. 780.) Ugyanebben az évben már a „...fel ügyelő T. Professor Úrnak" kötelességévé teszik a Cantus gyakorlását. (Uo. III. 796.) 1833-ban presbitériumi határozat rendeli el az „összehangzási éneklés" tökéletesí-sét: „Tapasztalván, hogy az összehangzási éneklésben a tanuló ifjúak némelyike kevéssé járatos, - a Kantor Urak pedig olly fenn hangon énekelnek, hogy a tanulók vélek nem énekelhetnek - A tanuló ifjaknak az összehangzási éneklés tanulása általlyában is, de különösen a végre öszve választható nagyobb ideűeknek kötelességek lévén, - azok pedig nagyobb részen a Rector Professzor Úrnak valának Tanítványai - következésképpen attól inkább mint mástól... azoknak, a köz kedvességen kívül nem megvetendő fizetéssel is jutalmaztató összvehangzási éneklésben leendő oktatások s gyakoroltatások eránt Tiszt. Rector Úr Szikszay Benjámin megkéretik." (Uo. IV. 37.) 1835-ben presbitériumi határozattal Karika Pál professzor helyett olyan rektort kértek Debrecenből „...ki a Harmónia és a Cantus tanítására is alkalmatos légyen..." (Uo. IV. 80.) E fölsorolás azt bizonyítja, hogy a XVIII. században már kialakulóban van valamilyen kóruskultúra, még ha az kezdetben főként liturgikus igényeket elégít is ki. Az 1830-as évekre liturgikus szerepe egyre csökken, s nő gyönyörködtető funkciója az iskolán belül, de annak falain kívül is, a „köz kedvesség" szolgálata.
  298. Bán 1971.97-99.
  299. Uo. 33., 79-83., 85., 87., 96-98.; Bán Imre: Losontzi István poétikája és a kései magyar barokk költészet. In Eszmék és stílusok. Bp., 1976. 215-228.
  300. Lengyel 1973. 218-226., 234, 239., 241.; M. Zemplén 1964. 260-263.
  301. Máig is megvan a BGG könyvtárában: Bornemissza Péter: Masicresze. Az euangeliumok-ból és az Epistolákból való tanusagoknac. Sempte, 1574.; Félegyházi Tamás: Az keresztiem igaz hitnek részeiről való tanítás kérdésekkel es feleletekkel. Debrecenbe, 1579.; Martonfalvi György: Medulla amesiana. Debrecen, 1670.; Komáromi Csipkés György: Igaz hit. Szeben, 1666.; Komáromi Csipkés fordításában a sok vihart látott hollandiai Biblia. Leiden, 1718.; Szatmárnémeti Mihály: Halotti Centuria. Kolozsvárott, 1683.; Szatmárnémeti Mihály: Négy Evangélisták. Kolozsvárott, 1675.; Szatmárnémeti Mihály: Szt. Dávid király és Propheta Psalteriuma. Kolozsvárott, 1679.; Csúzi Cseh Jakab, Otrokocsi Foris Ferenc, Miskolczi Csulyak Gáspár, Szatmári Ötvös István egy-egy műve a XVII. századból.; 1781-ben még egy könyvritkaságot említ Tóth Pál rektor összeírása: Ravisius Textor: Theatrum Historicum atque Poeticum c, 1610-es, baseli kiadású művének első oldalán Rákóczi Ferenc (vajon melyik?) névbejegyzése olvasható: „Theatrum Historicum atque Poeticum, Ravisii Textoris, cuius in fronté, seu in pagina ante Titulum, manus Francisci Rákóczy nomen proprium adscribentis adparet, Basileae 1610." (Liber. 142.) Valamikor az 1790-es években már nem volt meg, mert melléírták: „deest." [hiányzik].
  302. Mindegyik említett mű a BGG könyvtára C szakában. Az irányzatról: Szauder József: Az estve és az álom. Felvilágosodás és klasszicizmus. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1970. 220-270. (A továbbiakban: Szauder 1970.)
  303. Liber. 160.
  304. Valószínűleg valamelyik debreceni kiadás lehetett, 1744-ben kétszer is megjelent itt.
  305. Szauder 1970. passim.
  306. A Ratio EducationisxöX: Fináczy 1899-1902. II. 82-116., 234-275., 375-401.; Legújabban ugyanerről: Kosáry Domokos: Művelődés a XVili. századi Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Bp., 1980. passim. (A továbbiakban: Kosáry 1980.)
  307. Nagy 1940. 127-130.
  308. Futó 1897.45-46.
  309. Révész 1874.401.
  310. Friml Aladár: Az 1777-iki Ratio Educationis. Bp., 1913. 199
  311. Mindhárom: CsmL Szf, Conscríptio scholarum 1776-1777-1778. C. 337., 339., 370.
  312. Uo. C. 337.
  313. Bemutatja Fináczy 1899-1902. II. 355.
  314. A Ratio Educationis tankönyveit bemutatja, értékeli uo. II. 354-359.
  315. Vö. Barankay 1943.
  316. REJKV, I. 13.
  317. Conscriptio. CsmL Szf, C. 337.
  318. Uo. C. 339.
  319. Uo. C. 370.
  320. Uo.
  321. REJKV, I. 1766-os Canonica Visitatio. 151.
  322. Conscriptio. C. 337.
  323. Canonica Visitatio. 1786-1826. I. TRELT.
  324. Kosáry 1980. 464-465.
  325. Szeremlei 1927-1938. II. 155.; Szeremlei 1900-1913. V. 677.
  326. Csml Szf, C. 337., 339., 370. Mind a görögkeletiek, mind az evangélikusok csak II. József türelmi rendelete után kezdik el kérelmezni gyülekezeteik megalapítását, iskola- és templomépítést.; Szeremlei 1900-1913. V. 682-692.
  327. Canonica Visitatio. 1786-1826. I. TRELT.; Benda Kálmán: A felvilágosodás és a paraszti műveltség a XVIII. századi Magyarországon. In Emberbarát vagy hazafi? Gondolat, Bp., 1978. 296. (A továbbiakban: Benda 1978.) Kosáry 1980. 454.; Mészáros István: Népoktatásunk 1553-1777 között. Bp., 1972.
  328. Kosáry 1980. 466.
  329. Liber. passim.; Thury 1908. 317.
  330. Uo. 343., 354., 351.; Szeremlei 1900-1913. IV. 14.
  331. Liber. 27., 29., 30.
  332. Uo. 28., 31.; Szirbik Miklós: Makó városának közönséges és az abban lévő reformata ekklé'siának különös leírása 1835-36. (Sajtó alá rendezte Eperjessy Kálmán.) (Csanádvármegyei könyvtár, 6.) Makó, 1926. 59-62.
  333. Kosáry 1980. 454.
  334. Tárkány Szűcs 1961. 9-15.
  335. Uo. 152-153., 322., 329.
  336. Uo. 360-361.
  337. Uo. passim.; Másrészt ez a kép kedvezőbb annál, amit Benda Kálmán felrajzolt. Adatai szerint a paraszti elitnek legfeljebb 12-15%-a tudott írni. Benda 1978. 298.
  338. Tárkány Szűcs 1961. 198., 385.
  339. Szőnyi: Önéletírás. 30.
  340. Uo. 19.
  341. Uo. 20.
  342. Uo. 21-22.
  343. Uo. 22-25.
  344. Lengyel-Tóth 1971. VIII. 1. 27-32.
  345. Albertiről, Venemáról: Allgemeine Deutsche Biographie. Leipzig, 1891.
  346. Musschenbroekról: uo.; M. Zemplén 1964. passim.; Szőnyi Benjámin  12 soros latin nyelvű disztichonja: Szőnyi: önéletírás. 159.
  347. Szőnyi Benjámin: Szentek Hegedűje. Ml A. 249-250. (A továbbiakban: Szőnyi: Szentek Hegedűje.)
  348. Szőnyi: önéletírás. 130.
  349. Uo. 144., 145.
  350. Fénelon művéről: Köpeczi Béla: A Télémaque Közép- és Kelet-Európában. In „Sorsotok előre nézzétek." A francia felvilágosodás és a magyar kultúra. (Szerk.: Köpeczi Béla, Sziklay László.) Akadémiai Kiadó, Bp., 1975. 17-39.
  351. A beadvány egészében REJKV, I. 119-124.; az idézett részlet: uo. 122.
  352. Valamennyi idézett vers: Szőnyi: Önéletírás. 124., 125., 148.; Szőnyi Benjámin: Magyar Hallelujah. Pozsony, 1791. 6.
  353. Szőnyi: Szentek Hegedűje. 1774. 373.
  354. Uo. 377.
  355. Mindkét mű a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtárában, Debrecenben található. Könyvtári jelzete: H.1417. R.262.
  356. A Szentek Hegedűje kiadásairól: Szeremlei 1890. 208-209.; Csomasz Tóth Kálmán: Szőnyi Benjámin és a Szentek Hegedűje aktualitása. Református Egyház, Debrecen, 1963. 3. 53-54. (A továbbiakban: Csomasz Tóth 1963.); A pietizmust bemutatja Szent-Iványi Béla: A pietizmus Magyarországon. Sz, 1935.1-IV. (A továbbiakban: Szent-Iványi 1935.); S. Sárdi Margit: Petrőczy Kata Szidónia költészete. Akadémiai Kiadó, Bp., 1976. 1 Ilii 6. (A továbbiakban: S. Sárdi 1976.)
  357. Szőnyi: Szentek Hegedűje. 1809. 375.
  358. Uo. 384., 425.
  359. S. Sárdi: 1976. 115.
  360. Szőnyi: Szentek Hegedűje. 1776.' 329.
  361. Uo. 279-280.
  362. Uo. 282.
  363. Az irányzatról: Szent-Iványi 1935. I.; S. Sárdi 1976. 118-132.; Szőnyi Benjámin: Istennek Trombitája. Buda, 1790. 34. (A továbbiakban: Szőnyi 1790.)
  364. Uo. 27., 31., 90.
  365. S. Sárdi 1976. 115.
  366. Szőnyi: Szentek Hegedűje. 1776,435-436.
  367. Uo. 438., Szőnyi: Szentek Hegedűje. 1809. 100.
  368. Szőnyi: Szentek Hegedűje. 1776. 421-422. A kéziratok a BGG könyvtárában találhatók.
  369. Uo. 119.
  370. Szőnyi 1790. 59.; Szönyi: Szentek Hegedűje. 1776. 203-204.
  371. Csomasz Tóth 1963. 54.
  372. Szőnyi: Önéletírás. 133-134., 141.; Szathmári Paksi Pál nyomtatott művei a Tiszáninneni Református Egyházkerület Nagykönyvtárában, Sárospatakon találhatók, jelzetük: Kt. a. 388. Ugyanitt kéziratos művei és levelei, köztük a Szőnyinek küldött epigrammák: Kt. 854., Kt. 745., a. 12.420.
  373. Intzéről: Koncz József: A marosvásárhelyi ev. ref. collégium története. Marosvásárhely, 1896. 198-201.; Benkő Samu: A helyzettudat változásai. Kriterion, Bukarest, 1977. 68., 397.
  374. Tolnai Gábor: Gróf Lázár János, a Voltaire-fordító. Erdélyi Múzeum, Kolozsvár, 1942. 388-397.
  375. Levelei Péczely Józsefhez az MTA Kézirattárában. Kérésemre - Ernst Staehelin professzor segítségével - a Szőnyi-levél xerox-másolatát megküldte a Baseli Egyetemi Könyvtár. Ottani jelzete: Universitátsbibliothek Basel, Frey-Gryn. Mscr. VII. Z Bd. 9. 146. A négyoldalas levélben Szőnyi fia svájci tanulmányairól érdeklődik, megköszöni J. C. Beck ebben nyújtott segítségét. Egyik készülő művéről is beszél, lefordítani szándékozik G. Polier, francia pietista szerző munkáját. Valószínűleg a „Nouveau Testaments mis en chatéschisme" c, 1756-os lausanne-i kiadásról van szó. E tervezett munka további sorsáról semmit sem tudunk. Vö.: Imre Mihály: Szőnyi Benjámin levele Jakab Cristoph Beck bázeli professzorhoz 1776-ból. Itk, 1981. 67-72.
  376. 376. Az irányzatokról: Szauder 1970. 220-269
  377. Szőnyi Benjámin:  Gyermekek Physikája.  Pozsony,  1766. 71.,  72.  (A továbbiakban: Szőnyi 1766.)
  378. Vörös Imre:  Természetszemlélet a korai felvilágosodás időszakában. Irodalomtörténet, Bp., 1979. 94. (A továbbiakban: Vörös 1979.)
  379. M. Zemplén 1964. 438.
  380. Szőnyi 1766. 10., 11., 13., 14.
  381. M. Zemplén 1964. 431-432. A debreceni professzorok közül Hatvani István is kedvelte, 1752-ben a francia kiadás magyarra fordításának gondolatával is foglalkozott, bár ez nem készült el. Szőnyi ismerte az 1730-as hamburgi német kiadást, hivatkozik is rá a címlap hátoldalán, azonban latin kiadást is használt, mert elmélkedéseinek jegyzeteiben latinul idéz Derham művéből, vagy terjedelmes részeket magyarra fordít onnan. Aligha tévedünk, ha feltételezzük, hogy Szőnyi nemcsak verses elmélkedéseivel kívánta újra-költeni Derham művének fontos részleteit, hanem az egész mű magyarra fordításának gondolatával is foglalkozott.
  382. Uo. 97-98., 434.
  383. Szőnyi 1766. 90.
  384. Uo. 92.
  385. Uo. 103-104.
  386. Uo.
  387. Uo. 118.
  388. Uo. 133., 135.
  389. Uo. 135-136.
  390. Vö. Derham, Viliám: Physico-Theologia (Ford.: Segesvári István.) Béts, 1793. 43-48. (A továbbiakban: Derhám-Segesvári 1793.); Szőnyi: 1766. 147-154.
  391. Uo. 159-160.
  392. Uo. 165-190.
  393. Tarnai Andor: Jeles gondolatok. In „Sorsotok előre nézzétek." A francia felvilágosodás és a magyar kultúra. (Szerk.: Köpeczi Béla, Sziklay László.) Akadémiai Kiadó, Bp., 1975. 108-109.; Vörös 1979.; Szauder 1970. 238-240., 526.
  394. Göböl Gáspár: Utazó lélek. Pest, 1787. 25-28.; Göböl Gáspár: Az első embernek el-esése. Pest, 1789. 10.
  395. Az általunk használt művek Szőnyi egykori könyvtárából kerültek jelenlegi helyükre, a BGG könyvtárába. Talán még e „körhöz" tartozónak tekinthetjük az egyházmegyéből a két békési, két makói, valamint a gyomai és orosházi prédikátorokat, kik szintén az előfizetők között vannak. Tehát a békés-bánáti egyházmegyéből mindenképpen feltűnően magas a prenumerálók száma, az egyházmegye ekkori seniora pedig Szőnyi Benjámin!
  396. Irodalom és felvilágosodás. (Szerk.: Szauder József, Tarnai Andor.) Akadémiai Kiadó, Bp., 1974. 437-438.
  397. Derhám-Segesvári 1793. XLIV-LV.
  398. Uo. 208-211.
  399. Uo. 740-752. „Ezek az elmélkedések, mértékre vétettek, és a Sz. Dávid Soltárainak né-melly nótáira énekeltetthetnek. Valósággal ollyan Lelki énekek ezek, a' millyenek tsak egy Magyar Gellérttől telhetnek ki."
  400. Szőnyi utolsó éveiről: Szeremlei 1890. 135-200.
  401. Uo. 178.
  402. E hitvédelmi irodalomról: Padányi Klára: Századvégi hitvédelem és felvilágosodás Louis Racine magyar fordításaiban. In Irodalom és felvilágosodás. (Szerk.: Szauder József, Tarnai Andor.) Akadémiai Kiadó, Bp., 1974. 177-201.
  403. Szőnyi előfizetője ekkoriban a Magyar Hírmondónak és a Magyar Kurírnak, s mindkettő jócskán közölt erre vonatkozó híradásokat.
  404. Derhám-Segesvári 1793. XLVII.
  405. Szőnyi: Önéletírás. 178., 203., 206., 212., 214.
  406. Uo. 184-185., 186-193.
  407. Szőnyi 1790. 114.
  408. Uo. 14-17.
  409. Vö. Klaniczay Tibor:  A magvar barokk irodalom kialakulása. Reneszánsz és barokk. Bp., 1961.483-496.
  410. Szőnyi 1790. 23-29.
  411. Uo. 101-102.
  412. Szőnyi 1766. 167., 168., 169., 170-175; Szőnyi 1790. 70-80.
  413. Szőnyi 1790. 45.
  414. Bán Imre: Nyéki  Vörös Mátyás;  Aeternitas.   Örökkévalóság.  In  A régi magva'' véts. Akadémiai Kiadó, Bp., 1979. 240-246.
  415. Szőnyi 1790. 142-146.
  416. Uo. 144.
  417. Vő. Varsányi Péter István: Fejezetek a szabadságharc hódmezővásárhelyi történetéből. VT, VII. 1977. 39-56.; Vásárhelyi Péter István: A hódmezővásárhelyi nemzetőrség 1848-ban. VT, IX. 1979. 185-216.
  418. Visitatio Canonica Ecclesiae Hold-Mezö-Vásárhelviensis. 1842. 15. Római katolikus plébánián.
  419. Vásárhelyi Római Catholica Ecciesiának Protocolluma Ab anno 1803. ad 1833. 28., 48.
  420. Uo. 48-49.
  421. Uo. 157.
  422. Uo. 59.
  423. Uo. 115.
  424. Vö. Mészáros István: A magyar nevelés története 1790-1849. Bp., 1968. 63-88.
  425. Szeremlei 1900-1913. V. 681.
  426. CsmL Szf, LII. cs. 18., 27., 110.
  427. Szeremlei 1900-1913. V. 606-607. Tanulmányait közölte a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban, Pest, 1842. 190-192., 266., 272-274., 405-407.
  428. CsmL Szf, Kgy. Jkv. 1783. január 16. és XXXVII. 37., XXXVIII. 9. 82.
  429. Szeremlei 1900-1913. V. 690-691.
  430. Pesti Hírlap, Pest, 1847. február 4. Jelenkor, Pest, 1844. január 11.
  431. Sternről: Szeremlei 1900-1913. V. 606.; Lőwről: Száraz György: Egy előítélet nyomában. Bp., 1976. 126-127.
  432. Ennek örömét fejezte ki az öreg Szőnyi verses hálaadása is 1791-ben: „Magyar Hallelujah vagy Hálaadó Ének melly által a' Magyar országi Augusta és Helvetica Confession lévő Protestánsok buzgó Hálaadással Vallások szabados gyakorlásának meg-erősittetését... meg-köszönik" ; E' Lelki esméret szabadsága, Magyar Hazánk egygyik boldogsága. Illy jót tett most a' Jó Isten mi vélünk; Mi vélünk, kik Protestáns Hitbe élünk: JÓSEF király ügyünket fel-vette; Leopold azt e' jóban követte... Légyen mind kettő jó emlékezetben, Nálunk, s tőlünk jövő minden nemzetben; Éljen jó hírek mind világ végig, Ditséretek hasson fel az égig."
  433. Ezt követően már nem tartozott a tanács fizetéssel támogatni a katolikus templom javítását, bővítését. Nem kötelezhető a plébános javadalmazására, iskolamesterek, iskoláik támogatására, a nem református felekezetek mindennemű anyagi támogatása alól mentesült.
  434. VRELT, V. Fasc. 14. „A hódmezővásárhelyi református eklézsia belső és külső Elöljáróinak levele Gróf Károlyi Györgyhöz, 1838. április." Panaszkodnak, hogy patrónus nélkül, más forrásokból kell az iskolatartás költségeit megszerezni, s ezért kérik a szárazmalom árendájának elengedését: „Oskolai alapítványunk gyarapítása okáért a Méltóságos Uraság kegyes engedelme mellett ezelőtt két esztendővel egy száraz malmot... vásárolván,... de mi patronatus nélkül szűkölködvén, erőnket haladó iparral kell oskolánkat feltartanunk: e végett esedezünk alázatosan, hogy azon száraz malomtól járó árendát kegyesen relaxálni, s ezen kegyelem által moecenasi segedelmet nyújtani méltóztassék." Kérésüket a földesúr a levél hátára írott néhány sorral elutasította.
  435. Többen el sem fogadják a vásárhelyiek meghívását: Nagy Dániel, Dorka Illyés, Polgár Mihály pedig gyorsan távozik, megunván a tanáccsal vívott harcot. Szeremlei 1900-1913.V. 638.
  436. REJKV, III. 29.; CsmL Szf, Kgy. Jkv. XXXI. 107.; A vásárhelyi szervek, de még a vármegye is elég mérsékelt buzgalommal serénykedett a kivizsgálásnál, inkább igyekezett az ügyet elhallgatni, semmint hírét dagasztani, mivel az a városra is rossz fényt vetett volna. Hasonló jelenséggel találkozunk az egyházkerületben is, Sas János bihardiószegi református lelkész szintén „francia princípiumokat hirdet". Zoványi 1939. 84.
  437. REJKV, IV. 1-14.
  438. Szeremlei 1927-1938. I. 324.
  439. Uo. I. 324-325.
  440. Uo. II. 231.
  441. Uo. II. 232.
  442. A „zenebonáskodók" tiltakozó beadványa: REJKV, 1839. 219.; a bentlakás és étkeztetés megszüntetéséről: uo. 1843. 76-79. Erről tudósít a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban (Pest, 1844. 22.) Vajda Sámuel lelkész, újból hangsúlyozván az iskolatartó egyház fokozódó anyagi nehézségeit.
  443. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, Pest, 1847. szeptember 5. 929., 1045.
  444. A debreceni reformokról: Értesítő. 106-134.; Bajkó 1976. 76-108.; Nagy 1940. 167-180.
  445. Canonica Visitatio. 1786-1826. I. TRELT.
  446. Uo.
  447. Idézi Böszörményi Ede: Szilágyi István parentáló versei a hódmezővásárhelyi halotti anyakönyvben c. kéziratában, 2.
  448. Diarium Subscriptionale ab Anno 1797. és Specimenek a BGG könyvtárában, 1798-ban és 1807-1811 között nem is találunk szubskribálót, bár lehet, hogy ez összefügg az adminisztráció hanyagságával is.
  449. Uo.
  450. Futó 1897.54-55.
  451. Szeremlei 1927-1938. II. 228.
  452. Canonica Visitatio. 1786-1826. I. TRELT, és Specimenek alapján.
  453. Informatio primo semestralis de Scholis... Helveticae Confessionis H. M. Vásárhelyiensi-bus, Anno. 1822.
  454. Specimen. 1797/98.
  455. „A Negyedik Nemzeti Oskola tsupán a Deák Oskolába nem menendő Fiúi Gyermekek számára állíttatván fel: az olyan gyermekeknek, kikkel szüleik, vagy Gondviselőik a Deák nyelvet is kívánják tanultatni, ebben a negyedik Nemzeti Oskolában járni nem szükség, mivel azokat a dolgokat, mellyek ebben taníttatnak, a Deák Oskolában annak idejében még bővebben megtanulhatják." Diarium. Felsőbb Rendeletek Könyve. BGG könyvtára, 14.
  456. Specimenek, passim. Szentgyörgyi, Fábián és Pethe könyvei már jelentős súlyt fektetnek a szemléltetésre is, Pethe és Szentgyörgyi könyveit a debreceni rézmetsző deákok színes metszetei tették szemléletesebbé és esztétikusabbá.; Vö. Tóth Béla: A debreceni rézmetsző diákok. Magyar Helikon, Bp., 1976. mindhárom könyv, a Debreceni Adással együtt, ma is több példányban megvan a BGG könyvtárában.
  457. Diarium. Felsőbb Rendeletek Könyve. BGG könyvtár 19.
  458. REJKV, 1821. 181.
  459. TRELT, Egyhk. Jkv. 1817. március 13. no. 10.
  460. Könyvei a BGG könyvtárában találhatók.
  461. Specimenek, passim. BGG könyvtára.
  462. Mindezt természetesen a latin stúdiumok mellett tanították.
  463. A gimnázium könyvtárában megjelenésüket követően megtaláljuk a debreceni fűvészkedés műveit (Diószegi Sámuel, Fazekas Mihály munkáit), a helybeli gazdászértelmiség több tagja jó képzettséggel rendelkezett, szoros kapcsolatban állottak Szikszay Benjáminnal. Brünek József uradalmi jószágkormányzó a keszthelyi Georgikonban szerezte képzettségét, gazdasági cikkei megjelentek a Magyar Gazdában (1845 47-^8,), Erdélyi János önálló könyvet írt Nemzeti Iparunk címmel, Jeszenszky László - evangélikus pap - gaz-dászati cikkeket közölt korabeli folyóiratokban, Dancs István, városi jegyző önálló művet írt a mezőgazdaságról és a jobbágykérdésről,
  464. REJKV, 1833. 27.
  465. VRELT, V. Fasc. 14.
  466. TRELT, Egyhk. Jkv. 1835. március.
  467. REJKV, 1842. 62.
  468. Az említett debreceni kiadványok ma is megvannak a BGG könyvtárában több példányban is, a század első felének folyóiratai közül járatták, vagy ajándékba kapták Kultsár István Hasznos Mulatságait, a Nemzeti Újságot, a Pallas Debrecinát, a Tudományos Gyűjteményt és az Athenaeumot.
  469. VRELT, Fasc. V. 31. Figyelmet érdemel, hogy ebből a legtöbb már magyar grammatika!
  470. Specimen. 1832., 1843.; A debreceni törvényekről: Nagy 1940. 220-221.
  471. VRELT, V. Fasc. 14. 1838.
  472. 1842-től tucatnyi beadványban kérelmezik a nyilvánossági jog elnyerését:  TRELT, Egyhk. Jkv. 1842. no. 126., 319., 1843. no. 79., 297.
  473. Futó 1897. 80.
  474. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I-XIV. Bp., 1890-1914. II.
  475. Uo. IV.
  476. Erdélyi János műve a BGG könyvtárában található.
  477. Schéner   György fordításáról:  Bayer József   (szerk.):  Magyar Shakespeare-tár.  Bp., 1908. I. 241-248.
  478. Vö. Otrokocsi Nagy Gábor: Református kollégiumi diákirodalom a felvilágosodás korában. In A Debreceni Református Kollégium Tanárképző-Intézetének Dolgozatai. Értekezések az 1941. évről. 1942. 203-288. (A továbbiakban: O. Nagy 1942.) és Bán Imre-Julow Viktor: A debreceni diákirodalom a felvilágosodás korában. Akadémiai Kiadó, Bp., 1964. (A továbbiakban: Bán-Julow 1964.)
  479. Zsigmond Ferenc: A Debreceni Kollégium és a magyar irodalom. Debrecen, 1940. 69-70.
  480. Bán-Julow 1964. 259-260.; lásd még erről Stoll Béla: A magyar kéziratos énekeskönyvek és versgyűjtemények bibliográfiája (1565-1840). Bp., 1963., e szerint tíz kéziratos gyűjteményben találunk Szél Sámuel-verset: 353., 375., 297., 367., 380. Mintegy 30 verse jelent meg a Pallas Debrecina, a Lant és a Hébé lapjain.
  481. Bán-Julow 1964. 260.
  482. Szikszai László: Mindenes Gyűjtemény. I. 1829. 228. Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára, Debrecen, jelzete: R. 2743.
  483. Kardos Antal kézirata uo., jelzete: R. 2730.
  484. Köztük A rózsabimbóhoz, Szegény Zsuzsi a táborozáskor, Bakhushoz, Magyar! Hajnal hasad, A reményhez, Jövendölés az első oskoláról Somogyban, A csikóbőrös kulacshoz, Lillához, Lillám szácskája, részlet Az est véből.
  485. Vö. O. Nagy 1942. passim.
  486. Az összevetést Stoll Béla bibliográfiájának a dalok-versek kezdősorait és címeit fölsoroló regisztere alapján végeztük.
  487. Kardos 1823. 133.
  488. Uo. 136-137.
  489. Uo. 104-105.
  490. Uo. 190-191.
  491. 491. Uo. 151-152.
  492. Uo. 170-171.
  493. Uo. 168-170.
  494. A három kéziratos gyűjtemény: Mindenes Gyűjtemény, Öszveszedegetődött Debretzenhen Tóth Dániel által 1826 Esztendőben. 182. Világi nóták Mellyeket edgyüvé szedett Deb-reczenben K. P. [Kiss Pál] 1807-dik esztendőben. 171. Kováts Josef Úr Versei. 150. Mindhárom a BGG könyvtárában, jelzetük: Ao. 1233., Ao. 170., A. 331. Mindhárom leírását adja O. Nagy 1942. passim.
  495. Zsilinszky Mihály: Csongrádvármegye története. I—III. Bp., 1897-1900. 219.
  496. CsmL Szf, Kgy. Jkv. 1803. LXXXI. No. 122., 1806. LXXXVI. No. 331., 1809. XCII. No. 383., 1831. április 18., 1835. augusztus 31., 1835. No. 1116.
  497. Mindegyik mű a BGG könyvtárában található.
  498. Kazinczy levelezése; meséit, idilljeit Kis János is fordította magyarra a század elején, Döbrentei pedig tanulmányt írt róla az Erdélyi Múzeumban (1815).
  499. BGG könyvtára, 62.
  500. Vali Béla: Az aradi színészet története. Bp., 1887. Ismerteti az 1818-as megyegyűlést és a színészek játékát: 13.; Nagy Ferencz üdvözlőbeszédének kézirata a BGG könyvtárában.
  501. Színlapok a BGG könyvtárában. A színészek 1829-es szereplését említi Szikszay Benjámin a REJKV-ben, II. 73.
  502. Honművész, Pest, 1839. 777., 1840. 464., 607.
  503. Szeremlei 1900-1913. IV/1. 150. A lótenyésztésről küldött jelentés a BGG könyvtárában található.
  504. Fülöp Géza: A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban: Akadémiai Kiadó, Bp., 1978. 77.
  505. Honművész, Pest, 1833. 47. és Tudományos Gyűjtemény, Pest, 1833. 125.
  506. REJKV, 1833. 832.
  507. Az Olvasó Társaság egykori gyűjteménye ma a BGG könyvtárában van.
  508. Szeremlei 1900-1913. IV/1. 22-23.
  509. Honművész, Pest, 1839. 111.
  510. Szeremlei 1900-1913. IV/1. 18-22.; és CsmL Szf, Kgy. Jkv. 1842. No. 1545., 1847. No. 83., 2082.
  511. Jeney tudósításai a Honművész jelzett évfolyamaiban passim, „Vörös Mátyás úr szerzeményéről": 1835.620.
  512. Társalkodó, Pest, 1833. 155.
  513. Honművész, Pest, 1834. 461.

 

   
Előző fejezet Következő fejezet